Professional Documents
Culture Documents
Borító
Szendrei Tibor
AZ ISTENEK SZÖVEG-
SZERKESZTŐJE
Stephen King az az író, akit igazán nem szükséges bemutatni. Az
általa beállított eladási rekordot soha, egyetlen regényíró sem tud-
ta megközelíteni: műveiből ez idáig majdnem százmillió példány
fogyott, pedig még viszonylag fiatal (1947-ben született), ráadásul
annyira termékeny, hogy saját magával versenyez Richard
Bachman álnév alatt. Sohasem unja meg a kísérletezést különböző
stílusokkal; legutóbb például folytatásos regény kiadásával próbál-
kozott, mely rövid részenként jelent meg A halálsoron (The Green
Mill) címen. Akik nem olvassák munkáit, azok is ismerik őket a be-
lőlük készült filmekből, melyek közül több is híressé vált, mint pél-
dául a Carrie, a Ragyogás (The Shining), a Holtsáv (The Dead
Zone), az Állj mellém (Stand By Me), illetve a Tortúra (Misery).
Kinget nem említik a sci-fi műfajában, sokkal inkább
horroríróként (vagy még inkább a horroríróként) ismerik, pedig ez
nem ennyire nyilvánvaló. A Végítélet (The Stand) egyértelműen egy
holocaustot követő világot ábrázol, míg a Rémkoppantókban (The
Tommyknockers) előkerül egy idegen űrhajó is, ezenkívül a több
regényében felbukkanó természetfeletti agyképességek szintén
hordoznak magukon a tudományos fantasztikumra jellemző voná-
sokat. Ez a történet a nyolcvanas évek elején látott napvilágot. Az
írók az idő tájt fedezték fel az akkoriban „szövegszerkesztőknek"
nevezett szerkezeteket, és dobták sutba a kopottas, kiszolgált író-
gépeiket. A novella - mely King kötetébe, a Skeleton Crew-ba
(Csontvázlegénység) The Word Processor of The Gods (Az istenek
szövegszerkesztője) címmel került be - megmutatja, hogyan hasz-
nálja fel a horror mestere a tudományos fantasztikumban rejlő le-
hetőségeket.
Első pillantásra úgy nézett ki, mint egy Wang szöveg-
szerkesztő - Wang billentyűzete és Wang burkolata volt. Ri-
chard Hagstrom csak a második pillantásra vette észre, hogy
a burkolatot fölfeszítették (nem is túl finoman; mintha egy
fűrészlappal csinálták volna), és belehelyeztek egy valamivel
nagyobb IBM-katódcsövet. Az ásatag lemezek, amelyek ezzel
a fura korccsal érkeztek, korántsem voltak hajlékonyak; ke-
ménységük Richardot a kölyökkorában látott 45-ös bakelito-
kéra emlékeztette.
- Isten szent nevére, mi ez? - kérdezte Lina, amikor ő és
Mr. Nordhoff darabonként átcipelték a dolgozószobájába. Mr.
Nordhoff Richard Hagstrom bátyja és családja - Roger, Belin-
da és a fiuk, Jonathan - szomszédságában lakott.
- Jon építette - felelte Richard. - Mr. Nordhoff szerint ne-
kem szánta. Leginkább egy szövegszerkesztőhöz hasonlít.
- Ó igen - mondta Nordhoff. Túl járt már a hatvanas évein,
a cipekedés alaposan kifárasztotta. - Ezt mondta a szegény
kölyök... nem tehetnénk le egy percre, Mr. Hagstrom? Kiva-
gyok.
- Dehogynem - felelte Richard, aztán a fiát, Setht hívta, aki
épp az alagsorban csiholt ki különös, atonális hangokat
Fender gitárjából. Azt a szobát Richard annak idején, amikor
a burkolómunkákat végezte rajta, „családi helyiségnek"
szánta, ehelyett azonban a fia rendezte be „próbateremnek".
- Seth! - kiáltotta. - Gyere, segíts!
Odalent Seth tovább facsarta az akkordokat a Fenderből.
Richard Mr. Nordhoffra nézett, és vállat vont, nem tudta el-
rejteni szégyenkezését. Nordhoff is megvonta a vállát, mint-
ha csak azt mondaná: Kölykök! Mi mást várhat tőlük az em-
ber manapság. Csak hát mindketten tudták, hogy Jon - sze-
gény szerencsétlen Jon Hagstrom, Richard bátyjának, Roger-
nek a fia - más volt.
- Kedves öntől, hogy segített - mondta Richard.
- Nordhoff vállat vont.
- Mi mást kezdhetne egy vénember az idejével? És azt hi-
szem, ez a legkevesebb, amit megtehettem Jonnyért. Ingyen
lenyírta mindig a füvemet, tudta ezt? Én ki akartam fizetni
neki, de a kölyök sosem fogadta el. Remek fiú volt. -
Nordhoff még mindig nem kapott rendesen levegőt.
- Nem kaphatnék egy pohár vizet, Mr. Hagstrom?
- Dehogynem. - Maga hozott neki, mert a felesége nem
mozdult a konyhaasztal mellől, ahol valami puha fedelű ero-
tikus regény olvasásába merült, és közben egy Twinkie-t
rágcsált. - Seth! - kiáltotta a férfi újra. - Gyere föl segíteni,
oké?
Seth azonban tovább játszotta halk, keserű futamait a
Fenderen, amelynek részleteit Richard még mindig fizette.
A GÉPIES EMBER
Ebben a kötetben ez a legkorábbi történet, ami számítógépekről
szól. A legtöbb dolog, amit Pohl ezekről a szerkezetekről ír, több-
ségünk számára már nem jelent újdonságot. Ne feledjük azonban
el, hogy 1969-ben, amikor ez az írás megjelent, szinte egyetlen ci-
vil sem láthatott számítógépet. Csupán annyit tudtunk, hogy a Pen-
tagonnál és a NASA-nál vannak ilyen gépezetek, meg persze azt,
hogy nagyok (elfoglalnak egy egész szobát), okosak és - miután
megismertük HAL-t a 2001. Űrodisszeiából - ijesztőek. Frederik
Pohl a sci-fi többi rangidős személyiségéhez hasonlóan az átlagos-
nál jobban érdeklődött a tudomány iránt, és már akkoriban is töb-
bet tudott a számítógépekről, mint a hétköznapi emberek általá-
ban.
Pohl 1919-ben született, ma lllinoisban él. Az évek során maga-
zinok, antológiák és más könyvek gondozásában segédkezett szer-
kesztőként, irodalmi ügynökként, megválasztották az SFWA elnö-
kévé, valamint termékeny és elismert írói pályát futott be. Mind-
ezen munkájával valóban kiérdemelte a SFWA Nagymestere címet.
Leghíresebb regényét, az 1953-ban kiadott A Vénusz-üzletet (The
Space Merchants) C. M. Kornbluth-szal közösen írta, és előszeretet-
tel dolgozik együtt más írókkal is. Az utóbbi évtizedekben elkészült
regényei és novellái a nagyrészt űrkalandor témájú hícsí-ciklushoz
kapcsolódnak, melyet 1977-ben a többszörösen díjazott regény, Az
átjáró (Gateway) nyitott meg.
ARTHUR C. CLARKE
ALSÓ FÖLDEGYÜTTÁLLÁS
A nyolcvanas éveiben járó Arthur C. Clarke-ot (aki 1917-ben szü-
letett Angliában) sokan tartják a tudományos fantasztikus irodalom
doyenjének. Kapcsolata a Playboyjal régi és termékeny múltra te-
kint vissza. Első novellája - melyet azóta még rengeteg követett -
1958- ban jelent meg a magazinban. Playboy-interjúkban is közre-
működött, úgy készítőként (Stanley Kubrickkal 1968. szeptembe-
rében), mint alanyként (1986. júliusában). A novellákon kívül - me-
lyek közül mindenképpen ki kell emelnünk a Nebula-díjas Találko-
zás a medúzávalt (Meeting with Medusa, 1971. december) - a ma-
gazin számtalanszor közölt részleteket olyan regényeiből, mint Az
édenkert szökőkútjai (The Fountains of Páradise), a 2010. Második
űrodisszeia (2010: Odyssey Two) és a 3001. Végső űrodisszeia
(3001: The Final Odyssey), hogy a tudományos illetve futurista té-
májú esszésorozatait már ne is említsük.
Clarke Cambridge-ben tanult fizikát és matematikát, a második
világháború alatt radarkezelőként majd repülőszázadosként szol-
gált a Brit Királyi Légierőnél. A tudománytörténetbe a műholdas
kommunikáció elméleti alapjainak lefektetésével írta be a nevét.
Walter Cronkite oldalán ő tudósította a világ közönségét az első
amerikai holdraszállásról. Körülbelül 65 regényt írt, melyek között
olyan alapművek találhatók, mint A gyermekkor vége (Childhood's
End), A város és a csillagok (The City and the Stars) és a Randevú a
Rámával (Rendezvous with Rama). Mára már elnyerte az összes dí-
jat, mely ebben a témában kiosztásra kerül, 1986-ban pedig meg-
kapta a Tudományos Fantasztikum Világszövetségének (SFWA)
Nagymestere címet.
Mégis, a nevéhez fűződő legemlékezetesebb alkotás a 2001.
Űrodisszeia (2001: A Space Odyssey), melyen Stanley Kubrick
munkatársaként dolgozott. Az őrszem (The Sentinel) című művére
alapozott 1968-as mozisiker még most, a huszadik század végén is
elismerten a valaha készített legjobb tudományos fantasztikus film
- rejtélyes, lenyűgöző és feledhetetlen.
* * *
RAY BRADBURY
ELTŰNT VÁROS A MARSON
Ray Bradbury és a Playboy régi kapcsolatra tekinthetnek vissza.
A Fahrenheit 451 című regénye 1954-ben márciustól májusig há-
rom részben jelent meg a magazinban. A könyvégetésről és cenzú-
ráról szóló borongós látomás megjelentetése leközlése igen bátor
tett volt az akkor még gyerekcipőben járó lap részéről, ha figye-
lembe vesszük, hogy mindez a McCarthy-éra idején történt. A Fah-
renheit 451-et reprintként közölték, mivel a Playboy akkoriban még
nem engedhetett meg magának első kiadásokat. Később azonban
már igen, így azóta több tucat Bradbury írás debütált náluk, és
minden remény megvan arra, hogy még ugyanennyi lásson napvi-
lágot. A magazinnal való széles körű együttműködését mi sem bi-
zonyítja jobban, hogy 1996-ban riportalanyként is szerepelt az
egyik számban. A Nebula Nagymester Bradbury egyike a világ leg-
ismertebb és legnépszerűbb íróinak, valamint igen gyakori társ-
szerzője a különböző antológiáknak. Nevéhez több száz írás fűző-
dik; a fantasytől és a horrortól ugyan idegenkedik, ám a tudomá-
nyos-fantasztikus műfajban épp elég mesterművet alkotott, mint
például a Marsbéli krónikákat (The Martian Chronicles), illetve a
már említett Fahrenheit 451-et. Rövidebb írásait 1980-ban gyűjtöt-
ték egy kötetbe The Stories of Ray Bradbury (Ray Bradbury törté-
netei) címmel, ám azóta rengeteg újabb műve jelent meg amelyek
szintén rendszeresen kötetbe kerülnek: közülük a legutóbbi a
Driving Blind (Vak száguldás) címet viseli.
Ray Bradbury 1920-ban lllinoisban született, majd tizenéves ko-
ráig Los Angelesben élt. Így aztán cseppet sem meglepőek a film-
ipar berkeibe tett gyakori kirándulásai. Ő írta John Huston számára
a Moby Dick forgatókönyvét, és ez a találkozás olyan élmény volt
számára, melyhez szívesen tér vissza történeteiben és memoárjai-
ban. A Fahrenheit 451-et Francois Truffaut filmesítette meg, és A
tetovált ember (The lllustrated Man) szintén vászonra került. Az
ötvenes években az It Came From Outer Space (Látogató a világűr-
ből) és a The Beast From 20,000 Fathoms (Mélytengeri szörnyeteg)
című népszerű B kategóriás filmek készítésében dramaturgként
vett részt. Írásai közül többnek is készült televíziós adaptációja -
Alkonyzónának (The Twilight Zone) -, valamint képregény-
változata, továbbá ő írta a legtöbb részét a Ray Bradbury színháza
(Ray Bradbury Theater) című sorozatnak, melyet máig sikeresen
ismételnek az Egyesült Államok tévécsatornáin, csakúgy, mint az
1980-ban bemutatott Marsbéli krónikák részeit. Sokszínűségére
jellemző, hogy mindemellett drámákat és szép számmal verseket is
írt. Nagy örömmel nyújtjuk át az Olvasónak ezt az igazi ódivatú sci-
fit, melyben megvan minden, a Marstól kezdve a rakétákon át az
asztronautákig.
2
2005
588.. aau
uggu
usszzttu
uss 2
211..
2
2005
588.. aau
uggu
usszzttu
uss 2
222..
Napokon keresztül csak az alvás váltakozott a fájdalom-
mal. Miközben a kórház súlytalansági figyelőjében lebegtem,
darabról darabra nyúzták le rólam a halott bőr foszlányait.
Sajnos az érzéstelenítésnek is vannak határai. Amikor üvöl-
teni próbáltam, rájöttem, hogy hiányoznak a hangszalagjaim.
Végül úgy döntöttek, nem kísérleteznek a karom és a lábam
megmentésével, és így megkíméltek a további fájdalmak egy
részétől.
Amikor már képes voltam hallani, kifejtették, hogy az U. S.
Steel oly nagyra értékeli eddigi szolgálataimat, hogy a maguk
részéről örömmel aláírnak egy kiborg-transzformációs szer-
ződést. A költségek felét a holdi Interface Biotech állja. (Bi-
zonyára mindenki velem fogja ott csökkenteni az adóalap-
ját.)
És hogy akkor íme, a katalógus: először is új kar és láb.
Eddig teljesen szokványos. (Egyszer dolgoztam egy nővel,
akinek mind a két karja beültetett volt. Két hétbe telt, míg
végre szánalom és viszolygás nélkül tudtam ránézni.) Aztán
megkísérelnek ellátni egy működő állkapoccsal és szájjal -
mert eddig ilyesmit csak igen ritkán, és akkor is tökéletlenül,
részleteiben csináltak -, valamint újjáalkotják a légcsövem, a
nyelőcsövem és a hangszálaimat. Képes leszek beszélni és
inni, kivételesen talán bizonyos fajta pépes ételeket is ehetek
- de persze soha többé nem táplálkozhatom a megszokott
módon. A nyálmirigyek a jelenlegi lehetőségeik határán túl
helyezkednek el. Csak- úgy, mint a nyálkahártyák. Elég
drasztikus kúra az orrmelléküreg-gyulladásomra.
Mint kiderült - legalábbis számomra meglepő módon - a
hímvessző-rekonstrukció teljesen szokványos, bevett eljá-
rásnak számít: rengetegszer csinálták már. A férfiak - úgy
látszik - állandóan olyan helyekre dugják, ahová nem kelle-
ne. Az én esetem egyébként különösen izgatta őket, mivel
nem csak a működést, de az érzékelést is vissza akarták állí-
tani, ami kétszeres kihívás. A prosztata sértetlenül megúsz-
ta, és igen eltökélten jelentették ki, hogy képesek lesznek új-
jáalkotni az ejakuláció során mozgásba jövő bonyolult csa-
tornarendszert. A vizelési képesség helyreállítása pedig egy-
szerűen nevetségesen könnyű, mondták.
(Az eljárás urogenitális fázisáért felelős főbiotechnikus
több mint egy órán át beszélt nekem az egészről, szükségte-
len és szörnyű részletekbe bocsátkozva. Úgy vettem ki a sza-
vaiból, hogy ilyesmit alkalomszerűen már azelőtt is végeztek,
mielőtt bármilyen megfelelő mechanikai helyettesítő-
anyaggal rendelkeztek volna: egyszerűen kivágtak egy hús-
bordát valahonnan a testből, traszplantálták, majd szintén
más területről származó bőrrel borították be. A páciens
ugyan így az örökös erekció áldott állapotában leledzett, de
sajna elég kevéssé érzett bármit is az egészből, és többnyire
meglehetősen furán festett. Az én protézisem viszont nagy-
mértékben hasonlítani fog az eredeti - nos, fogalmazzunk így
- dologhoz, és a továbbító-mezők mechanikájában, valamint
a bionikus interfészek területén elért legújabb eredmények-
nek hála realisztikus válaszmintázatokkal bír majd.)
Nem tudom, mit gondoljak az egészről. Bárcsak békén
hagynák már az ingerületátvivő anyagaimat, hogy végre iga-
zi, tisztességes fájdalom és borzadály tölthessen el. És ne ez
a higgadt, várakozó érzés.
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 4
4..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 5
5..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 6
6..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 1
144..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 2
222..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 2
244..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 2
255..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 2
266..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 2
277..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 2
288..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 2
299..
2
2005
588.. sszzeep
ptteem
mbbeerr 3
300..
2
2005
588.. o
okkttó
óbbeerr 1
1..
K
Kiivvo
onnaatt aazz ö
össsszzeeffo
oggllaalló
ó jjeelleen
nttééssb
bőőll -- 2
2005
588.. o
okkttó
óbbeerr 1
1..
FAGYOS UTAZÁS
Philip K. Dick (1928-1982) pályája igazán különös ívet futott be.
Életének nagy részét azzal töltötte, hogy nyaktörő sebességgel írta
regényeit. Az ötvenes években csak sodródott az irodalmi áramla-
tokkal; ezeket a könyveit nem is tudta eladni. A hatvanas években
kezdte el írni azokat a csak rá jellemző, látomásos, sőt skizofrén
elemekkel áthatott sci-fiket, melyek később szinte a védjegyévé
váltak. Azt mondják, gyakran és közelről ismerkedett az akkoriban
San Franciscóban divatossá vált, tudatállapotra ható kábítószerek-
kel; ezt látszik igazolni a szinte minden művében felbukkanó ér-
deklődése a valóság és a fantázia között húzódó törékeny határ
iránt. Hogy valóban élt-e drogokkal, vagy nem, már sohasem fog
kiderülni, az viszont tény, hogy a hatvanas években évente leg-
alább egy regényt írt, és bár minőségük erősen hullámzott, üzleti-
leg egyik sem volt sikeres. Mindazonáltal némelyikkel még halála
előtt komoly hírnevet szerzett. Ezek közül is ki kell emelni az 1962-
ben írt The Man in the High Castle-t (A magas kastélyban lakó fér-
fi), mely egy olyan Amerikában játszódik, ahol Hitler győzött a má-
sodik világháborúban.
Közvetlenül a halála után, 1982-ben készült el Harrison Ford fő-
szereplésével Ridley Scott filmje, a Szárnyas fejvadász (Blade
Runner), melynek alapjául Dick 1968-as regénye, a Szárnyas fejva-
dász (Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról?) (Do
Androids Dream of Electric Sheep?) szolgált. Attól a naptól kezdve
a tudományos fantasztikum berkein kívül eső irodalmi körök is he-
vesen érdeklődni kezdtek munkássága iránt, az ezzel a témával
foglalkozó kritikai munkák kiadása körül pedig mindmáig növekvő
iparág kezdett kialakulni. Ursula K. Le Guin mellett ő az egyetlen
sci-fi író (Vonnegut nem tartja magát annak), aki akadémiai elis-
mertségnek örvend, bár ők ketten is külön elbírálás alá esnek: Le
Guint többé-kevésbé „komoly” íróként ismerik el, míg Dicket a szá-
zad kiemelkedő ponyvaíróival - Dashiell Hammett-tel, Raymond
Chandlerrel és Ross MacDonalddel - veszik egy kalap alá. A Fagyos
utazás (Frozen Journey) volt Dick utolsó megjelent novellája (gyűj-
teményes kötetében I hope I Shall Arrive Soon [Remélem hamar
megjövök] címmel szerepel). Bármilyen szokványosnak tűnik is a
történet - a csillagok felé tartó telepesűrhajóról szól -, mégis egy
szinte elképzelhetetlen helyzetet taglal.
KILENC ÉLET
Ursula K. Le Guin a 20. század végi tudományos-fantasztikus
irodalom kiemelkedő íróegyénisége, kinek munkássága híven szim-
bolizálja, miképpen vált egyenrangúvá a kortárs művészet ezen
ága a fikció más területeivel. Népszerűségét, az írótársadalomban
elfoglalt helyét és az olvasóközönség elismerését bizonyítja, hogy
négy Nebula- és öt Hugo-díj után a National Book Award kitünteté-
sét is elnyerte a gyermekirodalom kategóriájában. A The New
Yorkerben rendszeresen publikáló szerzők közül Le Guin az egyet-
len író, aki - saját bevallása szerint - kizárólag ezt a műfajt műveli,
s mint mondani szokták, teljes erőbedobással és mellszélességgel
képviselteti magát, s ott jelentetheti meg írásait, ahol csak kedve
tartja. A sikertől felbátorodva 1985-ben egy meglehetősen forma-
bontó regényt jelentetett meg Always Corning Home (Mindig haza-
térni) címmel. Ez a mű, mely szociológiai riportokból, receptekből,
valamint Margaret Chodos rajzaiból ésTodd Barton audiokazettán
mellékelt zenei anyagából összeállított kollázsként látott napvilá-
got, szép sikert aratott a könyvpiacon. Le Guin egyike azon kevés
sci-fi íróknak, akik olyan sajátos, meghatározó jelentőségű talál-
mányt szerepeltettek elbeszéléseikben, amelynek ötletét sokan át-
vették tőlük. Jelen esetben az ansible-nek nevezett, az információt
a fénysebességnél is gyorsabban továbbító eszközről van szó,
amelynek révén lehetővé válik a bolygóközi kommunikáció. A távoli
jövőben, ha - és amennyiben - a poszt-einsteini fizika valóban ké-
pes lesz ilyen eredményekre, s a valóságban is megszületik a ta-
lálmány, azt minden bizonnyal ugyanígy fogják nevezni.
Le Guin 1929-ben, Alfréd és Theodora Kroeber gyermekeként
jött a világra. Szülei elismert antropológusok voltak, s ez a stúdium
Le Guin műveiben is nyilvánvalóan érezteti hatását. Negyedik re-
génye, a több szempontból is különleges A sötétség bal keze (The
Left Hand Of Darkness) alapozta meg igazán írói hírnevét. Az ere-
detileg 1969-ben „paperback” kiadásban megjelent mű a Nebula-
és a Hugo-díjat is megkapta, s utánnyomása azóta folyamatos. A
regény, mely a szexualitás, a nemiség, a faji vagy kulturális előíté-
letek kérdéseit átfogóan és mélyrehatóan térképezi fel, H. G. Wells
Világok harca (War of the Worlds) című alkotása óta a legnagyobb
hatást gyakorolta a tudományos fantasztikus irodalomra. Le Guin
korai regényeiben s egy későbbi alkotásában, az ugyancsak két díj-
jal jutalmazott A kisemmizettek (The Dispossessed) címűben egy
tisztán politikai témát dolgoz fel. Számos novellájának és elbeszé-
lésének helyszíne egy olyan univerzum, amelyet a Hain nevű boly-
gó lakói népesítenek be. Ezért nevezik elbeszéléseinek e füzérét
Hain-sorozatnak. A Kilenc élet nem tartozik ugyan ezek sorába, ám
közismert történet, amelyben az írónő a manapság igencsak heves
vitákat kiváltó témát, a klónozást járja körül a maga sajátos, el-
gondolkodtató és ugyanakkor megrendítő stílusában.
Volt még benne élet, bár kívülről ez nem látszott rajta. El-
feketedett arcán, melyet pókhálóként ereztek a ráncok, da-
ganatok és tátongó sebek éktelenkedtek. Kopasz és vak volt.
A remegések, melyek időről időre átfutottak a Libra felszí-
nén, nemcsak a fizikai elmúlást jelezték: odalentről, a fekete
járatokból s a kéreg alatti üregekből ijesztő recsegés-
ropogás hallatszott a sötétben. E természetes boszorkány-
konyhában immáron évszázadok óta folyamatosan főtt, for-
tyogott valami.
- Ó, ez a megátalkodott, pökhendi bolygó! - dünnyögte
Pugh, miközben megremegett fölöttük a kupola, és tőlük
délnyugatra, úgy egy kilométerre hirtelen felfakadt az egyik
kelés. A belőle kispriccelő ezüstös színű genny összefröcsköl-
te a lemenő nap látványát. A napkorong már negyvennyolc
órája lemenőben volt.
- Örülök, hogy végre ismét láthatok egy emberi arcot.
- Kösz a bókot - felelte Martin.
- Persze, te is ember vagy - mondta Pugh. - De tudod,
olyan régóta vagyok összezárva veled, hogy ez szinte fel sem
tűnik már...
A kommunikátoron, melyet Martin működtetett, rádió-
videó jelzések sűrűsödtek, majd hirtelen elhalványodtak,
hogy azután emberi arccá és hanggá alakulva tűnjenek fel
ismét. Az előbbi az egész monitort kitöltötte: egy fiatal s erős
férfi jelent meg; orra akár egy asszír királyé, szeme mint egy
szamurájé. Bőre bronzos, szemei acélszürkék. Csodálatos
látvány.
- Így néz ki egy ember? - mondta félelemmel vegyes bá-
mulattal. - Már el is felejtettem.
- Hallgass már, Owen! Adásban vagyunk!
- Libra kutatóbázis, jelentkezz, kérlek, itt a Passerine kilö-
vőállomás.
- Itt Libra. Rádió hatósugár rendben. Indulhat!
- Kilövés hét földi másodperc múlva. Maradj adásban!
A monitorról ekkor eltűnt a kép, s helyette fel-felvillanó
szikrák jelentek meg.
- Gondolod, hogy mindegyiküknek ugyanilyen a fizimiská-
ja? - kérdezte Pugh, aki még most sem tért magához. - Te,
Martin, akkor mi ketten még annál is rondábbak vagyunk,
mint gondoltam!
- Maradj már csendben, Owen...!
Martin már 22 perce asszisztált a jelzőrendszerükkel a
jármű leszállásához, mire az átlátszó kupolán át, a magas-
ban, a vérszínű keleten megpillantottak egy parányi csillagot,
mely egyre csak lefelé tartott. Simán és szinte zajtalanul lan-
dolt, mivel a Libra ritka atmoszférája nem kedvezett a hang
terjedésének. Pugh és Martin gondosan lezárták szkafande-
rük sisakját, kiléptek a kupola keszonjából, s szinte röpülve,
hatalmas és könnyed, rugózó léptekkel siettek - akár
Nizsinszkij és Nurejev duettje - az űrhajó felé. A három mo-
dul négyperces időközönként, úgy 100 méternyi távolságra
lebegett lefelé, a hajótól keletre.
- Nyugodtan kijöhettek - szólt Martin a szkafanderébe be-
épített rádióba. - Itt várunk, az ajtónál.
- Gyertek nyugodtan, a metánszint nem veszélyes az egész-
ségre - mondta Pugh.
Ekkor kinyílt a fedélzeti nyílás ajtaja, s a fiatal férfi, akit az
imént a monitoron láttak, akrobatikus mozdulattal kipördült,
s könnyedén leszökkent a Libra laza, poros és salakos talajá-
ra. Martin kezet fogott vele, s üdvözölte, ám Pugh egyre csak
az űrhajó ajtaját bámulta, amelyből egy másik fiatal férfi
ugyanazzal az ügyes mozdulattal és ugrással érkezett, mint
társa az előbb. Őt egy fiatal nő követte, tökéletesen azonos
mozdulatsorral, bár ő a mutatványt még törzse kígyózó csa-
varásával is megtetézte, majd ő is lehuppant a földre. Az első
vendéghez hasonlóan mindannyian magasak, bronzbőrűek és
fekete hajúak voltak. Orrnyergük markánsan ívelt, mongol-
redőjük és arcvonásaik tökéletesen egyformának tűntek.
Igen, azonosak voltak az arcvonásaik. A negyedik utas is
pontosan követte három társának iménti mozdulatait, miután
kilépett az ajtón.
- A fenébe is, Martin! - szentségeit Pugh. - Ha nem téve-
dek, ez egy klón.
- Eltaláltad - mondta a vendégek egyike. - Tízes klón va-
gyunk. John Chow a nevünk. Te pedig bizonyára Martin had-
nagy vagy...
- Nem, én Owen Pugh vagyok.
- Alvaro Guillen Martin - mutatkozott be Martin hivatalos
hangon. Ekkor még egy lány tűnt elő a jármű gyomrából.
Arcvonásai ugyanolyan szabályosak s szépek, mint társáé.
Martin csak bámulta, s úgy meresztgette a szemét, akár egy
ideges póniló. Szemlátomást soha életében nem gondolta
még végig, mit is jelent a klónozás a gyakorlatban, és zavar-
ba ejtő élmény volt számára az első személyes találkozás a
technológia ezen új vívmányával.
- Nyugi - mondta Pugh argentin nyelvjárásban. - Olyan,
mintha több ikerpár lenne belőlük.
A biztonság kedvéért azért szorosan odaállt Martin mellé,
hogy összeért a könyökük. Megnyugtatta őt társának fizikai
közelsége.
Soha sincs könnyű helyzetben az az ember, aki egy vadi-
degennel találkozik. Még az egyébként erősen extrovertáltak
is ismerik azt a furcsa, szorongató érzést, amit ilyenkor élünk
át - akkor is, ha a másik egy rendkívül jámbor ismeretlen -,
noha nem mindig tudatosul ez bennünk. Hülyét csinál majd
belőlem? Ripityára töri az énképemet? Szolgasorba süly-
lyeszt? El akar pusztítani - vagy inkább meg szeretne változ-
tatni? Más lesz, mint amilyen én vagyok? Igen, ebben az
egyben egészen biztosak lehetünk. És valójában ez a legré-
mesebb a helyzetben - hogy az ismeretlen: idegen.
Már két évet leélt ezen az élettelen bolygón, s az utolsó hat
hónapot egy kétfős osztag egyik tagjaként töltötte el. A töb-
biekkel mindössze rádión keresztül tudtak érintkezni. Megfe-
szített munkával, teljes erőbedobással dolgoztak azóta, és a
hat borzalmas hónapon át senki mást nem láttak egymáson
kívül. Ilyen előzmények után bizonyára sokkal nehezebben
viselik a találkozást egy ismeretlennel, akármilyen szívesen
is látják a vendéget. Időközben kijöttek a gyakorlatból, elve-
szítették a kapcsolatteremtés képességét, s újraéledtek ben-
nük a félelmek, az ősi nyugtalanság, a régről ismerős rette-
gés.
A klón - azaz: öt férfi és öt nő - néhány perc alatt elvégezte
azt, amire egy embernek legalább 20 percre lett volna szük-
sége. Köszöntötte Pught és Martint, megtekintette a Librát,
kirakodott az űrhajóból, s most már indulásra készen állt.
Martin ekkor megkérdezte tőlük:
- Melykőtökkel beszéltem repülés közben?
Hangjának szokatlan, reszelős éle volt.
- Velem, John Alephfel. De Yod is megszólt egy alkalommal
- mondta az egyik idegen, s a társa felé biccentett, aki fiata-
labbnak és kisebb termetűnek tűnt nála.
- Nagy Alephé az első szó joga - mondta ő. Ám a következő
pillanatban, miközben az egész társaság úszva-lebegve, ru-
ganyosan szökellve útra kelt, Pugh már nem tudta volna
megmondani, melyikük Aleph és melyik Yod.
A kupola szabályosan megtelt velük - belakták, mint
aranyoshátú méhek a kaptárt. Halkan, visszafogottan züm-
mögtek és duruzsoltak, s kitöltötték a csendet és a teret em-
beri létük mézsárga anyagával. Martin megbabonázva figyel-
te a hosszú combú lányokat, akik sokkal kedvesebben moso-
lyogtak, mint a férfiak - noha arcuk ugyanolyan önelégülten
ragyogott, mint a többieké.
- Fő a nyugalom - súgta Owen Pugh a barátjának. - Gondolj
csak bele, milyen lehet megtízszerezve létezni. Kilenc má-
sodpercig tart mindegyik mozdulatod, s kilenc igened van
minden egyes szavazáskor. Hát nem csodálatos?!
Martin azonban ekkor már aludt. És az összes John Chow
is követte a példát - egyetlen szempillantás alatt, egy ember-
ként merült álomba a klón. A kupola megtelt békés szuszo-
gásukkal. Fiatalok lévén nem horkoltak. Martin felsóhajtott -
és szokásához híven horkolni kezdett. Csokoládébarna arca
kisimult, miközben a Libra Napja, mely végre teljesen lenyu-
godott, feléjük küldte utolsó fénysugarát. Pugh kitakarította
a kupolát, így a csillagok - mint megannyi ragyogó klón - be-
nézhettek rajta. Sol, a hatalmas fényforrás is ott volt közöt-
tük. Pugh aludt és álmodott - egy félszemű óriásról, aki üldö-
zőbe vette őt s végigkergette a földrengéstől remegő, pokoli
járatok labirintusában.
A LEVIATÁN
Larry Niven 1938-ban született Kaliforniában, ahol máig él, és
folytatja az Arthur C. Clarke és a „keményvonalas” sci-fi többi mes-
tere által megteremtett hagyományt, azaz képzett tudósként (ma-
tematikából diplomázott a kansasi Washburn Egyetemen) figyel-
mesen és következetesen ír a jövő fantasztikus technológiájáról,
kivívva ezzel a részletek iránt fogékony olvasók elismerését. El-
mondhatja magáról azt, ami csak igen kevés sci-fi-írónak adatik
meg, miszerint regényei (mind saját művei, mind azok, melyeken
írótársaival - legtöbbször Jerry Pournelle-lel - együtt dolgozik)
rendszeresen felkerülnek a legfontosabb bestsellerlistákra. Niven
novelláinak és regényeinek nagy része a Tales of Known Space (Az
ismert világűr meséi) néven emlegetett kiterjedt és bonyolult „jö-
vőtörténelemhez” kapcsolódik. A sorozat története napjainkban, az
ezredforduló környékén kezdődik, és évezredekre nyúlik a távoli
jövőbe, amelyben a világegyetemet különböző idegen fajok népesí-
tik be. A ciklus talán legismertebb darabja a Gyűrűvilág
(Ringworld). Mostanában a legtöbbet a Pournelle-lel együtt írt epi-
kus űroperákon dolgozott, így jelenhetett meg a Szálka isten sze-
mében (The Mote in God's Eye), az Inferno és a Lucifer's Hammer
(Lucifer pörölye). A Leviatán nem tartozik az ismert világűr-
ciklushoz, egyike csupán azoknak a gondűző, időutazásos történe-
teknek, melyekből később a The Flight of the Horse (A ló röpte)
címmel készült novelláskötet. Ez az írás egy igazi régimódi, fékte-
lenül burjánzó fantáziával megírt sci-fi, melyből persze nem hiá-
nyozhat a földön kívüli szörny sem...
SÁRKÁNYGYÍK
ÁTMENTVE KB. ATOMSZÁMÍTÁS ELŐTT 1230-BÓL
LELŐHELY: KÍNA, FÖLD
KIHALT!
GIANNI
A bámulatosan termékeny író és szerkesztő, Robert Silverberg
1935-ben született Brooklynban, és már húszévesen, a Columbia
egyetem hallgatójaként, ismert írónak számított. Huszonegy éve-
sen Hugo-díjat nyert. E korai időszakában oly bőségesen ontotta
másodrangú történeteit, hogy több mint egy tucatnyi álnéven pub-
likált, mi- közben valódi nevén is rendszeresen jelen volt a science
fiction világában. Mostanra száznál több regénye és novellagyűjte-
ménye, illetve hatvannál több ismeretterjesztő kötete, cikke jelent
meg, és megközelítőleg hatvan antológiát szerkesztett (jelenleg a
feleségével, Karen Haberrel közösen). E bő termésből nem könnyű
bármit is találomra kiemelni, ám a kritikusok többsége a hetvenes
években írt regényeit tartja legtöbbre: A Time of Changes (Változá-
sok ideje), Dying Inside (Belső haldoklás), The Book of Skulls (A
Koponyák könyve) és A jövőbe látó ember (The Stochastic Man). Az
olvasók körében legnépszerűbbnek a heroikus fantasy regényei bi-
zonyultak, amelyek 1980-ban a Lord Valentiné kastélya (Lord
Valentine's Castle) című művel kezdődtek.
Meglepő módon a „Gianni” volt az első novella, amit a Playboy-
nak írt, ám hamar bepótolta az elvesztegetett időt; ritkán hagyott
eltelni évet legalább egy publikáció nélkül. A „Gianni” témája,
mármint az ifjú zenész zseni szembetalálkozása a modern pop élet
lehetőségeivel és csábításaival, mély pszichológiai tartalommal bír,
és nem csoda, hogy igényt tartottak a filmjogokra. A gyűjtők és
bibliográfusok számára érdekességként szolgálhat, hogy amikor a
„Gianni” megjelent Silverberg saját novelláskötetében, a The
Conglomeroid Cocktail Partyban (A konglomeroidák koktélpartija)
más volt a narrátor: Dr. Leavis - nem pedig Sam Hoaglung, a sajtó-
szóvivő. Az olvasók eldönthetik, melyik verzió a jobb.
ROBERT SHECKLEY
ÉRZEL VALAMIT,
AMIKOR EZT CSINÁLOM?
Robert Sheckley 1928-ban New Yorkban született, és az Oregon
állambeli Portlandben él. Munkássága nem is annyira a tudomá-
nyos fantasztikum révén vált ismertté, sokkal inkább A tizedik ál-
dozat (The Tenth Victim) készítőjeként, melynek története a The
Seventh Victim (A hetedik áldozat) című novellával kezdődött,
majd a következő állomása az 1965-ös mozisiker volt - ahol is a ha-
lálos, jövőbeli játékban a lélegzetelállító Ursula Andress vadászott
Marcello Mastroiannira -, végül az 1966-ban napvilágot látott, és
azóta több folytatással kiegészült regénnyel csúcsosodott ki. A
többi műve, mint például a börtönbolygón játszódó A státuszcivili-
záció (The Status Civilization), vagy a Kozmikus főnyeremény
(Dimension of Miracles) szintén hatalmas sikert aratott. Ám a leg-
többen mégis a metszően gúnyos hangvételű novellák mestereként
emlegetik Sheckley nevét. A hatvanas és hetvenes években a Play-
boy számára írt művei nagy része sokkal inkább a szatíra, mint a
tudományos fantasztikum műfajá- hoz tartoztak. Abszurd, kacagta-
tó, urbánus mesék, és - bár Sheckley ebben a stílusirányzatban is
méltán elismert szerző - nehéz volt kiválasztani közülük egyet,
amelyre ráhúzható a „valódi” sci-fi kategóriája. Az Érzel valamit,
amikor ezt csinálom? viszont éppen az volt, amit kerestünk.
KURT VONNEGUT, JR
ISTEN HOZOTT
A MAJOMHAZBAN!
Kurt Vonnegut azt állítja, hogy ő nem sci-fi-író. Persze, persze...
Ha ő mondja!... Nekünk ugyan úgy tűnik, tudományos fantasztikus
szatírákat ír, de lehet, hogy azokat alteregója, Kilgore Trout, az ág-
rólszakadt SF-szerző adja ki Vonnegut jól bejáratott neve alatt
(csavarva még egyet a Stephen King/Richard Bachman-ötleten). Az
kétségtelen, hogy ismertebb műveinek legtöbbje tartalmaz tudo-
mányos-fantasztikus elemeket, a Gépzongora - későbbi címe: Utó-
pia 14 - (Player Piano) éppúgy, mint A Titán szirénjei (The Sirens
of Titán), a Macskabölcső (Cat's Cradle) vagy akár Az ötös számú
vágóhíd (Slaughterhouse- Five).
Vonnegut 1922-ben Indianában született, évekig Cape Codon élt,
mostanában pedig New Yorkban, illetve Long Islanden lakik. Novel-
láskötete, a Majomház (Welcome to the Monkey House) éppen er-
ről, a szexről és tudományos fantasztikumról írt szatírájáról kapta
címét. Reméljük, senki sem érzi majd úgy, hogy nem illik ebbe a
válogatásba.
Sétálunk, sétálunk,
egy kis dombra lecsücsülünk,
egy kis gallyba beleülünk,
csüccs...
Fürdővízbe
Jergens-féle fenyősó:
garantált az egyszemélyes
népesség-
explózió!
Kicsi vagyok,
kék szemű,
hajam vállig ér:
férfi-manó
csupa tűz
s ha a nőknek hinni lehet
majd szétvet a vér.
TERRY BISSON
IRODAI ROMÁNC
Terry Bisson, aki 1942-ben, Kentucky államban született, s végül
New York Brooklyn negyedében telepedett le, kalandos pályafutást
vallhat magáénak: termesztett dohányt, dolgozott autószerelőként,
élt hippikommunában, kereste kenyerét reklámszövegíróként s ta-
pasztalatokat szerzett a könyvkiadásban is. Első művét, az 1981-
ben kiadott Worldmaker (Teremtő) című regényét a Talking Man
(Beszélő ember) követte. Az 1990-es években már sajátos iróniával
viszonyul a sci-fi irodalomhoz, amint ezt a Voyage to the Red
Planet (Utazás a vörös bolygóra) is tanúsítja: e regényében a szer-
ző egy esernyő formájú, Mary Poppinsról elnevezett űrhajóra ülteti
fel egy filmstáb tagjait. Legutóbbi alkotása a Pirates of the
Universe (A világűr kalózai) címmel jelent meg. Jóllehet, Bisson
csak az 1990-es évek óta ír novellákat, kezdettől fogva otthonosan
mozog ebben a műfajban. A rövid elbeszélések sorát nyitó, mulat-
ságos és ugyanakkor szürrealisztikus Bears Discover Fire (A med-
vék felfedezik a tüzet) minden idők első és ez idáig egyetlen olyan
kisprózai alkotása, amely saját kategóriájának minden lehetséges
irodalmi trófeáját elnyerte, s a Hugo- és a Nebula-díj mellett szá-
mos más elismerésben is részesült. Bisson, akiből szinte észrevét-
lenül lett cyberpunk forradalmár, íróként hol kópét, hol pedig
sármőrt játszik ugyan, de mindvégig ízig-vérig modern, mai marad.
Az írásai által kijelölt irány a jövő útját jelentheti a sci-fi irodalom
számára.