2.

tétel
A pedagógus a nevelés folyamatában. A pedagógiai munka sajátosságai, a pedagógus
személyiségének főbb értékmérői. Az óvodapedagógus-szerep mai tartalma, a szerep
differenciálódása, etikai normái a 21. század elején.

3.1. A pedagógus a nevelés folyamatában:

A pedagógus az a személy, aki megfelelő szakképzettség révén intézményi (óvodai, iskolai,
felsőoktatási) keretek között átlagos vagy annál magasabb szintű kortárscsoportok (osztályok)
oktatásával, nevelésével foglalkozik.
Az iskola nevelő hatása az intézmény egészén keresztül valósul meg. A nevelés sikerében
döntő tényező a pedagógus személyisége, annak kapcsolatteremtő képessége, személyiségformáló,
fejlesztő hatása. A pedagógus szerepe komplex szerepegyüttes, magas követelményekkel.
A jó pedagógus a gyerekkel való hosszantartó nevelési folyamatban azonosulási mintát
(modellt) nyújthat a gyerekeknek. Azonban, hogy modell legyen a gyerekek számára, tudnia kell
„önmagát adni”, spontán, szabad módon viselkednie. De nemcsak a személyesség és a természetes
viselkedés a fontos a jó modell szerephez, hanem a megfelelő hitelesség is. Ez a szavak, a tett és az
érzelmek egységét jelenti mind gondolati, mind a mindennapi tevékenység területén.
Toleráns beállítottságú az a nevelő, aki nem sürgeti a lassabban öltöző gyermeket a
napköziben vagy a lassabban gondolkodót az órán, tiszteletben tartja a gyermek egyéni tulajdonságait.
Ugyanakkor az elfogadás, a megértés, a tolerancia nem belenyugvást jelent, hanem kiindulási alapot a
segítéshez, a fejlesztéshez. Meg kell látnia a pedagógusnak a gyermekben a saját legjobb lehetőségét,
azt a pozitív tulajdonságot, mely csak rá jellemző, arra építve és annak előhívására törekedve kell a
fejlesztés, a ráhatás formáját megválasztani. Mindig a gyermek magából támasztható ideáljára kell
támaszkodni.
Az iskolai csoporttal eltöltött idő legyen élmény a gyereknek és a pedagógusnak egyaránt.

3.2.1. A pedagógus személyiségének főbb értékmérői:

 a magas szintű, pedagógiai, pszichológiai, módszertani műveltség és szilárd meggyőződés;
 legyen kreatív személyiség;
 legyen megértő, ismerje a gyerekek gondolati- és érzelemvilágát;
 tisztelje és szeresse a rá bízott gyerekeket, érezzen irántuk felelősséget;
 a személyes vonzerő, a gyermekszeretet, a kiegyensúlyozott érzelmi élet fontos alapja a
nevelőmunkának;
 legyen humorérzékenysége;
 találékonysága, helyzetfelismerése, alkalmazkodóképessége segítse a nevelési feladatok
helyes megoldásában;
 legyen tekintélye, melynek alapja a szilárd jellem és magas szintű szakmai felkészültség;

A pedagógus és a gyermek között kialakuló kölcsönösségi, elfogadáson alapuló viszony lehet

a jó iskolai nevelési színtér alapja. A pedagógusok képezettsége, felkészültsége mellett egyre több
kutató vizsgálja a pedagógusok személyiségét. Arra kíváncsiak, hogy a tanár személye milyen
mértékben hat a nevelés-oktatás folyamatára, illetve folyamatában.
Az egyik kutatócsoport (Rusthon és Murray, 1985.) megállapította, hogy a teljesítmény-
orientáció és az emberek közötti orientáció a két legfontosabb személyiségjegy az eredményes oktató-
nevelő munkához. Az előbbi ambiciózus tevékenységet, irányító, szervezőkészséget, magas fokú
intelligenciát és tűrőképességet takar. A másik tulajdonság a tekintélyelv elutasításában,
objektivitásban, segítőkészségben jelenik meg. Ezeket a jegyeket még kiegészíti a kifejezőkészség, a
tantárgy iránti érdeklődés.
Egy másik kutató (Herbert Kohl) azt hangsúlyozta, hogy az oktató-nevelő munkában
legfontosabb a pedagógiai érzék. Ez azt jelenti, hogy a tanár (pedagógus) képes észrevenni a
tanulóban (gyerekben) azt az erőt, energiát, amire más nem figyel. Erre úgy reagál, hogy bízik a
gyermekben. Tehát a tanulóba való hit jelzi a pedagógiai érzék meglétét.

„Mit tudjon” egy pedagógusjelölt? (Trencsényi László)

1
  Ismerje, tudja szaktárgyának anyagát, kutatási metodikáját.
 Legyen tájékozott a határdíszciplinákban, az adott tudományág nagyobb egységeiben.
 Képes legyen tantárgyi integrációban gondolkodni a jövőt illetően, a jelenben pedig
szakképzetten helytállni az adott tantárgy csoportba tartozó (tanári) feladatok ellátásban.
 Szaktárgyán belül legyen tájékozott egy – érdeklődésének megfelelő – szakterületen.
 Képes legyen az adott tudományág legújabb vívmányainak nyomon követésére, napi
munkájában felhasználására.
 A pedagógusstátussal járó szaketikai követelmények, kommunikációs szabályok és
képességek elsajátítása, e követelmények továbbfejlesztésének igénye és képessége
kialakítása, a felnőtt-gyermek, pedagógus-növendék interakció normáinak, az iskola-
közösségben betöltött hely megoldási variációinak begyakorlására.
 A kultúra adott tartománya gyereke számára való közvetítésének, illetve újrateremtésének
pedagógiai mesterségére.

3.3.1. Az óvodapedagógus-szerep mai tartalma:

Az óvodapedagógusi szerep az utóbbi időben nagy változásokon ment keresztül. A
tömegkommunikációs eszközök, a számítógép elterjedése információ zuhatagot hozott létre. Ezek
azonban nemhogy feleslegessé teszik az óvodapedagógust, hanem még fokozottabb jelentőséget adnak
neki. Az állandóan megújuló, soha nem tapasztalt környezeti hatásokkal is az óvodapedagógusnak kell
számolnia (pl. a gyermekeket elkápráztató árubőség, reklámok stb.). A társadalmi, politikai változások
hatására a pedagógiai alternativitás (többféleség) és pluralizmus (választhatóság) a pedagógus
autonómiáját szélesítette ki, s egyben felelősségét növelte meg. A partnerközpontú működés új
szemléletet kíván a pedagógustól, mégpedig a partnerek (szülők, gyermekek, fenntartó stb.) igényeire
és elégedettségére figyelve.
Az óvodapedagógusnak ilyen társadalmi, környezeti változások mellett kell az óvoda három
alapvető funkciójával, az óvó-védő, a szociális és a nevelő-személyiségfejlesztő funkciók szerves
egységével számolnia. Ahogy a gondozási és a nevelési feladatok az óvodák története során változtak,
azon módon változott – változik az óvodapedagógusokkal szemben támasztott követelmény is, hiszen
egészen új körülményekkel találja szemben magát ma a pedagógus, mint akár tíz-tizenöt évvel ezelőtt.
De változtak a pedagógiai reakciók és akciók is.
Bizonyos tulajdonságokról/képességekről a társadalom úgy vélekedik, hogy azok jók, szépek,
hasznosak, szükségesek, de hordozóik egyéni érvényesülése szempontjából nem eléggé célratörőek. E
körbe tartozik a legtöbb olyan tulajdonság, amelyet a társadalom elvár az óvodapedagógustól:
 legyen empatikus, kedves, simulékony, korrekt,
 rendelkezzen nagyfokú
 belátással,
 toleranciával,
 önmagát rendelje alá a gyermekek/a családok érdekeinek,
 szeresse a gyermekeket.
A pedagóguspályán lévők — s különösképpen áll ez a kisgyermekekkel professzionálisan
foglalkozó óvodapedagógusra — erkölcsi szintje kívánatosan a kohlbergi szakaszos morális fejlődés
hatodik — egyben legmagasabb — fokán áll. Elvárhatóan e fejlődésfolyamatnak legalább a harmadik
szakaszában kell tartania ahhoz, hogy önmaga cselekvéseivel megfelelő modellt legyen képes nyújtani
a gyerekeknek; illetve az egyes megnyilvánulásokat értelmezi legyen képes a gyermekek számára.

Néhány jellemzően szükséges képesség az óvodapedagógus pályán:

Elengedhetetlenül fontos az alábbi képességek magas szintű fejlettsége 
 Kitartás = az egész pedagógiai tevékenységet átszövő képesség. A céltudat (a cél tudása) az
óvoda pedagógiai programjában, illetve annak csoportra és egyénre történő lebontásában rejlő
célokat jelenti, ami természetszerűen adekvát az egyes gyermekek egyéni, differenciált,
sajátos nevelési igényeivel. Szükséges az óvodapedagógus tudatossága, kreativitása és akarati
tevékenységének összpontosítása, mozgósítása.
 Szervezőképesség = az óvodapedagógus nap mint nap szembesül a kényszerrel: szerveznie
kell az óvodai csoportot, a gyermekek tevékenységeit, gondozásukat, levegőzésüket, alvásukat
és étkezésüket, szerveznie kell a szülőkkel való kapcsolatot, együttműködést, össze kell

2
 hangolni saját és kollégájuk munkáját, a dajka segítő tevékenységét az óvodai nevelési
feladatokat stb. Ez nagyfokú áttekintőképességet, strukturált, fegyelmezett gondolkodást
feltételez. Szükséges, hogy az óvónő bizonyos esetekben prioritásokat legyen képes
megállapítani és érvényesíteni. A jó szervezőképesség függ az óvónő önértékelésének
adekvációjától és eddigi tapasztalataitól. Természetesen e képességre nézve is érvényes a
gyakorlás, a tapasztalás jelentősége. Az óvónőnek jó idői, téri tájékozódó képességgel kell
rendelkeznie ahhoz, hogy feladatait időben és térben koordinálni legyen képes
 Önmaga „rendezésére” való képesség = ez voltaképpen képességcsoport, mely magába
foglalja:
 az impulzivitás és az érzelmek önfegyelmezésére való képességet,
 a nagy- és finommozgások koordináltságát,
 a helyzetfelismerő képességet,
 az analógiás és a helyzetmegoldó gondolkodás képességét és készségét,
 bizonyos fajta bölcsességet, mellyel különbséget tud tenni fontos, az élet és életvitel
szempontjából jelentős és jelentéktelen dolgok között,
 humorérzéket, mellyel felülemelkedhet az élet mindennapos, apró eseményein, s
melynek segítségével a történéseknek nemcsak színét, de fonákját is láthatja.
 Konstruktivitás = feltétele az originális gondolkodás; újfajta összefüggések felfedezése ismert
dolgok, jelenségek, folyamatok között. Ezzel a képességgel váratlanul felmerülő, előre nem
látott helyzetek felismerése és megoldása történhet; hirtelen előálló nevelési helyzetek adekvát
megoldásához segítheti az óvónőt. Ez a képesség támogatja az egyéni, differenciált nevelési
eljárások tervének kidolgozását/megvalósítását is; új, vagy újszerű nevelési/fejlesztési ötletek,
stratégiák születhetnek.
 Kommunikáció, szociális intelligencia, szociális érzelmek = a két utóbbi képesség/készség
kimunkáltsága/kimunkálatlansága, mértéke befolyásolja a kommunikáció színvonalát,
minőségét, technikáit. Minden idevonatkozó képesség/készség bonyolult, összetett;
fejlődésükhöz hosszas gyakorlás, tapasztalatszerzés és elemzés szükséges. A szociális
érzelmek és a szociális intelligencia körébe tartoznak a részvét, együttérzés (és ezek
ellentétei); az empátia, a mások lelki történéseibe, pszichés folyamataiba történő
belehelyezkedés, a másik ember/gyermek sajátosan rá jellemző élmény-feldolgozási
stratégiáira való „ráérzés”, mások személyiségének mindenki másétól eltérő fejlődésének
megértése. E képességekhez nagyfokú szociális érzékenység szükséges.
 Konfliktuskezelés = konfliktus minden funkcionáló közösségben van. Több vagy kevesebb, de
létezik, és éppen a közösség életképességének egyik jele. Nem a konfliktusok száma, hanem
azok kezelése jelenthet minőségi különbséget egyes közösségek között.

Etikai normái a 21. század elején:

A pedagógus szakma megbecsülése és védelme megköveteli, hogy a pedagógusok
magasrendű erkölcsi normák alapján dolgozzanak és éljenek.
Alapelvek:
I. A pedagógus személyiségével, szakmai felkészültségével összefüggő etikai követelmények
A pedagógus egész személyiségével nevel, követendő pozitív erkölcsi mintául szolgál. Nyíltan vallja
világnézetét, s tiszteletben tartja mások világnézeti elkötelezettségét. Szakmai elhivatottsága,
felkészültsége, kulturáltsága, munkamorálja példa értékű. Kellő önismerettel, önbecsüléssel,
önkritikával rendelkezik. Igényli az emberi és szakmai megújulást. Munkájára a humanitás, a
demokratikus gondolkodásmód jellemző. Magatartásában és megjelenésében példamutató. Az emberi
kapcsolatokban segítőkész, kiegyensúlyozott és mértékletes. Sem kollégáit, sem tanítványait, sem a
szülőket nem illetheti megbélyegző kifejezésekkel. Káros szenvedélytől, megbotránkoztató közízlést
sértő magatartástól mentes életet él.
II. Munkahelyi kapcsolatok etikai normái
A nevelőtestület, nevelőközösség tagjai kölcsönösen megbecsülik, tisztelik egymást, hatékony
munkakapcsolat kialakítására törekednek. Egymásról szülők és gyerekek előtt elmarasztaló véleményt
nem nyilvánítanak. A felmerült konfliktusokat kulturáltan, megértéssel, az okok megszűntetésével
próbálják megoldani. A pedagógus, mint vezető figyelemmel kíséri és segíti beosztottai szakmai
fejlődését. Semmilyen formában sem él vissza kollégái, a gondjaira bízott gyerekek és azok

3
hozzátartozói bizalmával. Emberségesen és etikusan jár el munkaügyi kérdésekben. Minden
pedagógus az adott lehetőségek, feltételek határain belül a lehető legjobb szakmai tudása szerint végzi
munkáját.
III. Pedagógus - gyerek,kapcsolat etikai normái
Megfelelő környezet, légkör biztosításával elősegíti, hogy a gyermekek tudják vállalni önmagukat.
Megmutathassák tényleges tudásukat, képességeiket maximálisan továbbfejlesszék. A pedagógus
viselkedését, tetteit, szavait a gyermekekért érzett felelősség hatja át. Gondoskodik arról, hogy a
gondjaira bízott gyerekeket, semmilyen hátrányos megkülönböztetés ne érje (képesség, vagyon, rang,
vallás, bőrszín). Tiszteletben tartja a gyermekek és szüleinek világnézetét.
IV. Pedagógus-szülő kapcsolat etikai normái
Az intézményes nevelés-oktatás kiszolgáltatott helyzetbe hozza a gyerekeket és a szülőket. ezzel a
helyzettel soha nem élhet vissza! Munkája során partnernek kell tekintenie a gyermekeket és azok
szüleit. Nevelési tanácsaival segíti a gyerekek harmonikus személyiség fejlődését. Eredményes
munkát csak a családdal összhangban érhet el. Nevelő-oktató munkája nyilvános, nem titkolhatja el
sem az eredményeket, sem a kudarcokat, hibákat. Semmiféle előnyszerzésre nem használhatja fel a
szülőkkel gyermekeik által létrejött kapcsolatot!
V. Titoktartás etikai normái
A pedagógusnak titoktartási kötelezettsége van mindazon információkra vonatkozóan, amelyek a
gyermekekkel és azok hozzátartozóival kapcsolatosak. Ezen információkat csak a gyermek érdekében
tevékenykedő személynek vagy intézménynek adhatók át, megfelelő körültekintés és felelős döntés
mellett.