You are on page 1of 10

óraszám Óra anyaga játékok

1 Öltözői rend, a saját felszerelés rendje. A Megvagy!


balesetvédelem és a -megelőzés alapvető
szabályainak megismerése, rendszabályok.
Higiéniai alapismeretek: izzadás, mosakodás.
2 Sorakozás egyes oszlopban és sorban. Vigyázz-, Kézfogás a ház
pihenjállás. Sorakozás magasság szerint. Alakzat
feloszlása: oszolj! jelre, megállás, vigyázz!-állás,
egyes oszlopból vonalalakítás.
3 Testfordulatok helyben ugrással: balra, jobbra át!
Többes oszlop, félkör alakzatok kialakítása adott
jelre. A tanórai feladat végrehajtásához szükséges
egyéb térformák kialakítása.
Testséma- és testérzékelés-fejlesztő játékos
gyakorlatok. Koordinációfejlesztő feladatok
különféle eszközökkel.
4 Járások, gimnasztikai alapelemek ütemtartással, Páros fogó
zenére is.
Egy-egy nyújtó és erősítő hatású gyakorlat önálló
végrehajtása, a testtartásért felelős főbb
izomcsoportokra korrekciós céllal is.
5 Utánzó mozgások sor- és váltóverseny jelleggel. Fogójátékok ismétlése
Futás irányváltással tömött labdával a kézben.
6 Ugrások és szökdelések, talajra érkezések.
Helyváltoztató mozgások komplex
akadálypályán (cik-cakkban, tárgykerüléssel,
ritmusváltással is).
7 Járás, futás, oldalazás, szökkenés, szökdelés egy Alagútfogó
és két lábon, kettőzött szökdelés. Hídfogó
Lendítések és körzések gyakorlása. Ezek
kombinációjának végrehajtása – ugróköteles
feladatok, zenére is.
8 Hozott tudás értékeléseIsmerkedés,
balesetvédelem, úszásórák rendje, felmérés
9 Járás, futás, oldalazás, szökkenés, szökdelés egy Alagútfogó
és két lábon, kettőzött szökdelés. Hídfogó
Lendítések és körzések gyakorlása. Ezek
kombinációjának végrehajtása – ugróköteles
feladatok, zenére is.
10 Szökdelések, el-, fel- és leugrások Szabadító fogó
11 Szökdelések, el-, fel- és leugrások . Szabadító fogó
12 Síklás önállóan, gyorsúszás lábtempó
segédeszközzel
13 Egyenletes és változó, illetve váltakozó ritmussal Ragacsfogó
futás különböző alakzatokban: körben,
hullámvonalban.
Rajtgyakorlatok.
14 Vágtafutás. Tartós futás különböző terepeken.
15 Gyorsfutás 30 méteren. Labdás fogó
Ugrások és szökdelések, talajra érkezések.
Helyváltoztató mozgások egyszerűbb
akadálypályán.
16 Gyorsúszás lábtempó karvarriációkkal

17 Gyorsfutás 30 méteren.
Ugrások és szökdelések, talajra érkezések.
Helyváltoztató mozgások egyszerűbb
akadálypályán.
18 Távolugrás az ugrógödörben guggoló vagy lépő
technikával elugró sávból.
19 Távolugrás az ugrógödörben guggoló vagy lépő
technikával elugró sávból.
20 Gyorsúszás lábtempó karvarriációkkal
21 Távolugrás az ugrógödörben guggoló vagy lépő
technikával elugró sávból.A kislabdahajítás
technikájának elsajátítása, hajítás távolba. Célba
dobás vízszintes, függőleges célba kislabdával.
22 Hajítómozgások háromlépéses Falkidobó
dobóritmusban.Magasugrási kísérletek átlépő
technikával.
23 Magasugrási kísérletek átlépő technikával.
24 Hátúszás lábtempó
25 Magasugrási kísérletek átlépő technikával.
26 Labdaátadások párban különböző technikával Labdahajsza
(alsó, felső, mellső dobások), különböző kiinduló
helyzetekből és különböző távolságra és haladó
mozgás közben.
27 Labdaátadások párban különböző technikával Labdakerülő
(alsó, felső, mellső dobások), különböző kiinduló
helyzetekből és különböző távolságra és haladó
mozgás közben.
28 Hátúszás lábtempó gyakorlása, felmérése
29 Labdaátadások párban különböző technikával
(alsó, felső, mellső dobások), különböző kiinduló
helyzetekből és különböző távolságra és haladó
mozgás közben.
30 Labdaátadások játékhelyzetekben. Kapura Kiszorító:
dobások talajról. • rúgással
• fejeléssel
31 Sor- és váltóversenyek az előző órákon Kigurítós
megismert labdás feladatokkal. Neves labdás
32 Gyorsúszás-, hátúszás lábtempó verseny
33 Labdavezetéses gyakorlatok a láb különböző Labdaleütő
részeivel (belső csüd, teli csüd, teljes csüd, külső
csüd használata) feladatmegoldásoknál. Dekázás
– mindkét lábbal.
34 Rúgások a lábfej különböző részeivel helyből,
mozgásból, játékos passzgyakorlatok.
35 Sor- és váltóversenyek az előző órákon Kigurítós
megismert labdás feladatokkal. Neves labdás
36 Fejesugrás
37 Sor- és váltóversenyek az előző órákon Kigurítós
megismert labdás feladatokkal. Neves labdás
38 Támadó és védő feladatok terület- és Pontszerző
emberfogással kis játékok közben. Páros
cselezési feladatok, testcsel labdavezetéssel.
39 Támadó és védő feladatok terület- és Pontszerző
emberfogással kis játékok közben. Páros
cselezési feladatok, testcsel labdavezetéssel.
40 Fejesugrások mély vízbe.
41 Versengések: egyénileg, párokban, csoportokban: Zsámolylabda
kapura rúgó verseny, labdavezetés időre, játékos
passzgyakorlatok, labdavezetés közben is.
Rúgások társhoz és kapura a tanult
rúgástechnikai elemeket alkalmazva.
42 Minikosárlabda: kosárra dobási kísérletek Mini kosárlabda
alacsony gyűrűre helyből, büntetődobás alacsony
palánkra, megindulás, megállás, sarkazás a
kosárlabdában.
43 Minikosárlabda: kosárra dobási kísérletek Mini kosárlabda
alacsony gyűrűre helyből, büntetődobás alacsony
palánkra, megindulás, megállás, sarkazás a
kosárlabdában.
44 Gyorsúszás kar- lábtempó levegővétel nélkül
mélyvízben
45 Minikosárlabda: kosárra dobási kísérletek Mini kosárlabda
alacsony gyűrűre helyből, büntetődobás alacsony
palánkra, megindulás, megállás, sarkazás a
kosárlabdában.
46 Kötélhúzások: párban és csapatban különböző Vigyázz a körre!
kiinduló helyzetekből.
47 Társtolások és húzások a testi erő Ki a körből!
kihasználásával, társas egyensúly-kibillentő
gyakorlatok. Szabadulás fogásokból, birkózó
jellegű küzdelmek.
48 Váltóversenyek úszó feladatokkal
49 Az önvédelmi és küzdő jellegű
feladatmegoldások megismerésében a helyi
sajátosságoknak megfelelő sportág jellemzőinek
életkori specifikus megismerése (birkózás,
50 Gurulóátfordulás előre és hátra, különböző
kiinduló helyzetből (guggoló támaszból guggoló
támaszba, terpeszállásból).
Differenciált fejlesztés: bátorugrási kísérletek –
repülő fázis nagyságának növelésével.
51 Gurulóátfordulás előre és hátra, különböző Szét és össze
kiinduló helyzetből (guggoló támaszból guggoló
támaszba, terpeszállásból).
Differenciált fejlesztés: bátorugrási kísérletek –
repülő fázis nagyságának növelésével.
52 Váltóversenyek úszó feladatokkal

53 Hanyatt fekvésből láb- és csípőemeléssel Palacsinta-gombóc


tarkóállás önállóan, ollózás levegőben,
lábterpesztés – gurulás előre hajlított ülésbe.
Lebegő- és mérlegállás.
54 Fellendülési kísérletek segítségadással vagy
nélküle kézállásba.
55 Zsugorfejállás térdelésből, guggolásból.
56 Gyorsúszás 3-as levegővétellel.
57 Guruló átfordulások a zsugorfejenállás
elemeinek bevésése, hibák korrigálása,
gyakorlás.
3-6 mozgásforma kapcsolatából alkotott
egyszerű tornagyakorlatok önálló alkotása és
végrehajtása.
58 Guruló átfordulások a zsugorfejenállás
elemeinek bevésése, hibák korrigálása,
gyakorlás.
3-6 mozgásforma kapcsolatából alkotott
egyszerű tornagyakorlatok önálló alkotása és
végrehajtása.
59 Guruló átfordulások a zsugorfejenállás
elemeinek bevésése, hibák korrigálása,
gyakorlás.
3-6 mozgásforma kapcsolatából alkotott
egyszerű tornagyakorlatok önálló alkotása és
végrehajtása.
60 Gyorsúszás 3-as levegővétellel.
61 Ugrások, támaszugrások és rávezető gyakorlatai
az egyéni kompetenciákhoz igazodva talajról,
ugródeszkáról megfelelő magasságú
svédszekrényre (minitrambulin).
62 Ugrások, támaszugrások és rávezető gyakorlatai
az egyéni kompetenciákhoz igazodva talajról,
ugródeszkáról megfelelő magasságú
svédszekrényre (minitrambulin).
63 Ugrások, támaszugrások és rávezető gyakorlatai
az egyéni kompetenciákhoz igazodva talajról,
ugródeszkáról megfelelő magasságú
svédszekrényre (minitrambulin).
64 Gyorsúszás 3-as levegővétellel.
65 Kötélmászás: a kulcsolás gyakorlása
függőlegesen felfüggesztett kötélen/rúdon,
háromütemű mászás. A kötélmászás
technikájának korrigálása, gyakorlása.
66 Kötélmászás: a kulcsolás gyakorlása
függőlegesen felfüggesztett kötélen/rúdon,
háromütemű mászás. A kötélmászás
technikájának korrigálása, gyakorlása.
67 Társtolások és húzások a testi erő
kihasználásával, társas egyensúly-kibillentő
gyakorlatok. Szabadulás fogásokból, birkózó
jellegű küzdelmek.
68 Felmérés: gyorsúszás 3-as levegővétellel.
Társtolások és húzások a testi erő Húzz el, ha tudsz!
kihasználásával, társas egyensúly-kibillentő
gyakorlatok. Szabadulás fogásokból, birkózó
jellegű küzdelmek.
69 Az önvédelmi és küzdő jellegű Húzz el, ha tudsz!
feladatmegoldások megismerésében a helyi
sajátosságoknak megfelelő sportág jellemzőinek
életkori specifikus megismerése (judo, aikido,
birkózás, cselgáncs, karate).
70 Szabad, aktív játéktevékenység, szabad mozgás a
természetben változatos időjárási körülmények
közepette; feladatok és játékok havon és jégen.
71 Szabad, aktív játéktevékenység, szabad mozgás a
természetben változatos időjárási körülmények
közepette; feladatok és játékok havon és jégen.
72 Felmérés: gyorsúszás 3-as levegővétellel.
73 Szabad, aktív játéktevékenység, szabad mozgás a
természetben változatos időjárási körülmények
közepette; feladatok és játékok havon és jégen.
74 Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg,
eszközzel is. Koordinációfejlesztő feladatok
különféle eszközökkel. Egyszerű nyújtó- és
feszítőgyakorlat – gerincjavító preventív
jelleggel.
75 Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg,
eszközzel is. Koordinációfejlesztő feladatok
különféle eszközökkel. Egyszerű nyújtó- és
feszítőgyakorlat – gerincjavító preventív
jelleggel.
76 Mély vízben folyamatos hátúszás.
77 Különböző alakzatok (szórt, kör) kialakítása. Fogójátékok:
Bemelegítő és levezető gyakorlatok • fogó négykézláb
szakkifejezései és gyakorlati bemutatásuk – • járással
zenére is. Bemelegítő és levezető gyakorlatok • pókjárással
egyénileg, párban. Egy-egy nyújtó és erősítő • halászfogó
hatású gyakorlat önálló végrehajtása, a
testtartásért felelős főbb izomcsoportokra
korrekciós céllal is.
78 Különböző alakzatok (szórt, kör) kialakítása. Fogójátékok:
Bemelegítő és levezető gyakorlatok • fogó négykézláb
szakkifejezései és gyakorlati bemutatásuk – • járással
zenére is. Bemelegítő és levezető gyakorlatok • pókjárással
egyénileg, párban. Egy-egy nyújtó és erősítő • halászfogó
hatású gyakorlat önálló végrehajtása, a
testtartásért felelős főbb izomcsoportokra
korrekciós céllal is.
79 Utánzó mozgások sor- és váltóverseny jelleggel. Fogójátékok ismétlése
Futás irányváltással tömött labdával a kézben.
80 Mély vízben folyamatos hátúszás.
81 Utánzó mozgások sor- és váltóverseny jelleggel. Fogójátékok ismétlése
Futás irányváltással tömött labdával a kézben.
82 Társemelések és társhordások 3-4 fős Lóverseny
csoportokban – sor- és váltóverseny jelleggel.
Különböző eszközök emelése és hordása az
ízületi és gerincvédelem alapelveinek
megfelelően.
83 Társemelések és társhordások 3-4 fős Lóverseny
csoportokban – sor- és váltóverseny jelleggel.
Különböző eszközök emelése és hordása az
ízületi és gerincvédelem alapelveinek
megfelelően.
84 Mély vízben folyamatos hátúszás.
85 Kötélhúzás párokban, csoportosan – különböző
kiinduló helyzetekből. Közös egyensúlyi
helyzetek megtalálása párokban, toló és húzó
mozdulatokkal.
86 Csúszások, kúszások, mászások, átbújások,
talicskagyakorlatok. Fel-, le-, átmászások
eszközökre.
Feladatok komplex akadálypályán.
87 Labdagurítás és dobás párban társnak, helyből, Labdahajsza
majd haladással.
88 Váltóversenyek úszó feladatokkal
89 Labdagurítás és dobás párban társnak, helyből, Labdahajsza
majd haladással.
90 Labdaátadások párban különböző technikával Labdakerülő
(alsó, felső, mellső dobások), különböző kiinduló
helyzetekből és különböző távolságra és haladó
mozgás közben.
91 Labdaátadások párban különböző technikával Labdakerülő
(alsó, felső, mellső dobások), különböző kiinduló
helyzetekből és különböző távolságra és haladó
mozgás közben.
92 300m folyamatosan váltott úszásnemben.
93 Labdavezetéses gyakorlatok a láb különböző Labdaleütő
részeivel (belső csüd, teli csüd, teljes csüd, külső
csüd használata) feladatmegoldásoknál. Dekázás
– mindkét lábbal.
94 Rúgások a lábfej különböző részeivel helyből, Sapkafogó
mozgásból, játékos passzgyakorlatok.
95 Labdás játékok csapatban Fogyasztó szétszórtan és
körben
96 300m folyamatosan váltott úszásnemben.
97 Labdás játékok csapatban Fogyasztó szétszórtan és
körben
98 Támadó és védő feladatok terület- és Pontszerző
emberfogással kis játékok közben. Páros
cselezési feladatok, testcsel labdavezetéssel.
99 Támadó és védő feladatok terület- és Pontszerző
emberfogással kis játékok közben. Páros
cselezési feladatok, testcsel labdavezetéssel.
100 400m folyamatosan váltott úszásnemben.
101 Minikosárlabda: kosárra dobási kísérletek Mini kosárlabda
alacsony gyűrűre helyből, büntetődobás alacsony
palánkra, megindulás, megállás, sarkazás a
kosárlabdában.
102 Minikosárlabda: kosárra dobási kísérletek Mini kosárlabda
alacsony gyűrűre helyből, büntetődobás alacsony
palánkra, megindulás, megállás, sarkazás a
kosárlabdában.
103 Osztálybajnokság: a megismert sportjátékok
közül választva.
104 400m folyamatosan váltott úszásnemben.
105 Osztálybajnokság: a megismert sportjátékok
közül választva.
106 Labdaátadások játékhelyzetekben. Kapura Kiszorító:
dobások talajról. • rúgással
• fejeléssel
107 Labdaátadások játékhelyzetekben. Kapura Kiszorító:
dobások talajról. • rúgással
• fejeléssel
108 500 m folyamatosan váltott úszásnemben.
109 Labdavezetéses gyakorlatok a láb különböző Labdavezetéses gyakorlatok a
részeivel (belső csüd, teli csüd, teljes csüd, külső láb különböző részeivel (belső
csüd használata) feladatmegoldásoknál. Dekázás csüd, teli csüd, teljes csüd,
– mindkét lábbal. külső csüd használata)
feladatmegoldásoknál.
Dekázás – mindkét lábbal.
110 Labdavezetéses gyakorlatok a láb különböző Labdavezetéses gyakorlatok a
részeivel (belső csüd, teli csüd, teljes csüd, külső láb különböző részeivel (belső
csüd használata) feladatmegoldásoknál. Dekázás csüd, teli csüd, teljes csüd,
– mindkét lábbal. külső csüd használata)
feladatmegoldásoknál.
Dekázás – mindkét lábbal.
111 Sor- és váltóversenyek az előző órákon
megismert labdás feladatokkal.
112 Váltóversenyek úszó feladatokkal
113 Sor- és váltóversenyek az előző órákon
megismert labdás feladatokkal.
114 Kitartó, kötetlen futás – 400 méteren / 4-5 percig.
Versenyfutás párokban – kijelölt pályán –
versengés.
115 Sorozatszökdelések az ugrás távolságának és
magasságának változtatásával.
116 Váltóversenyek úszó feladatokkal
117 Magasugrási kísérletek átlépő technikával.
118 Magasugrási kísérletek átlépő
technikával.Távolugrás az ugrógödörben
guggoló vagy lépő technikával elugró sávból.
119 A távolugrás technikájának pontosítása,
gyakorlása.Kislabdahajítás párokban távolságra
törekvéssel
120 Játékos vízilabda két csapatban.
121 A kislabdahajítás technikájának elsajátítása, Labdacica játékok
hajítás távolba. Célba dobás vízszintes,
függőleges célba kislabdával.
122 Kislabdahajítás párokban távolságra törekvéssel Labdás fogó
123 Hajítómozgások háromlépéses dobóritmusban.
124 Játékos vízilabda két csapatban.
125 A kölyökatlétika eszközkészletének beépítésével
versenyek szervezése egyénileg és kis
csoportokban
126 A kölyökatlétika eszközkészletének beépítésével
versenyek szervezése egyénileg és kis
csoportokban
127 Hálót igénylő és háló nélküli labdás sportok,
játékok (tollaslabda).
128 Játékos vízilabda két csapatban.
129 Hálót igénylő és háló nélküli labdás sportok,
játékok (tollaslabda).
130 Hálót igénylő és háló nélküli labdás sportok,
játékok (tollaslabda).
131 Hálót igénylő és háló nélküli labdás sportok,
játékok (tollaslabda).
132 500 m folyamatosan váltott úszásnemben.
133 Hálót igénylő és háló nélküli labdás sportok,
játékok (tollaslabda).
134 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
strandkézilabda
135 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
strandkézilabda
136 Vizilabda mérkőzések
137 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
strandkézilabda
138 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
strandkézilabda
139 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
strandfoci
139 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
strandfoci
140 Vizilabda mérkőzések
141 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
freezbi kerékpár vizilabda
142 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
freezbi kerékpár vizilabda
143 Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek
freezbi kerékpár vizilabda
144 Váltóversenyek úszó feladatokkal

You might also like