Professional Documents
Culture Documents
Anne L. Green - Baljós Szitakötő
Anne L. Green - Baljós Szitakötő
https://www.alomgyar.hu/ajandek-novella
ISBN: 978-615-6067-28-9
Elérhetőségeink:
+36 30 487 3552 • admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu • www.facebook.com/alomgyar
instagram.com/alomgyarkiado
Készült 2020-ban az Alföldi Nyomda Zrt.-ben
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
Tartalom
Erica
Életem rendezője
Jack
Vagy tanulok a hibáimból,
vagy újra átélem őket
Erica
Ígéretek és pofonok
Jack
Az egyéjszakás szöszi
Erica
Egyre elviselhetetlenebb
Jack
A harag nem oldja fel a haragot
Erica
Vágyak és rémálmok
Jack
Frusztráció
Erica
Ez egy más világ
Jack
Totális anarchia
Erica
Ön(kény)uralom
Jack
Valóra vált (rém)álom
Erica
(Z)űr, amit érzek
Jack
Hová bújjak?
Erica
Keskeny pallón
Jack
Családban marad
Erica
A barátság ereje
Jack
Testvérkötelék
Erica
Nem leszek áldozat!
Jack
Feltáratlan titkok
Erica
A sors útjai…
Jack
Az érzelmek útvesztőjében
Erica
Nélküled nem megy
Jack
Megalkuvók
Erica
Senki nem állíthat meg
Jack
Két tűz között
Erica
Utolér a végzet
Jack
Dr. Faust
Erico
Újra együtt
Köszönöm a kislányomnak, Zsófinak és a férjemnek,
Zolinak a címötletet!
Imádom, remek csapatmunka volt!
Nélkületek ez a történet nem olyan lenne, amilyen.
Szeretlek titeket!
Életem rendezője
„Mindig az a legjobb randi, ami véletlenül jön össze. Amit nem tervezel,
hanem élvezel és addig tart, amíg feljön a nap.”
(Olivia Wilde)
Ígéretek és pofonok
„A hibákkal az a nagy ábra, hogy néha hiába tudod valamiről, hogy hiba,
akkor is el kell követned, még a nagyon-nagyon ostoba hibákat is.”
(Így jártam anyátokkal c. sorozat)
Az egyéjszakás szöszi
Egyre elviselhetetlenebb
„Ha valaki rosszul bánik veled, emlékezz: Vele van valami baj, nem Veled.
Egészséges emberek nem pusztítják el egymást.”
(Buddha)
Vágyak és rémálmok
„Láttam tegnap egy párt (…) kéz a kézben. Ez nekünk sosem adatik meg.
Örökké titkolóznunk kell. Önzetlen egy mosolyt sem válthatunk, se gyűrűt.
Csak tűnékeny, lopott percek jutnak nekünk.”
(Trisztán és Izolda c. film)
Frusztráció
Totális anarchia
Ön(kény)uralom
Hová bújjak?
Kedves Jack!
Köszönök mindent! Csodás éjszaka volt. Sosem
fogom elfelejteni.
A táncos a sötétségből
Éreztem, ahogy minden ideg megrándul a testemben. Köszönök
mindent – ismételtem el magamban. Ez most komoly? Ennél
érzelemmentesebb nem is lehetne. Úgy hatott rám, mint egy
hatalmas pofon. Csodás éjszaka volt – horkantam fel. Mintha ez az
egész csak a szexről szólt volna – bosszankodtam. Sosem fogom
elfelejteni. Úgy hangozott, mint egy búcsúzás. Soha többé nem
látom őt. Mérgemben belebokszoltam a falba. Hogy lehettem ekkora
idióta?! Bassza meg! Az utolsó alkalommal nem a testével, a lelkével
kellett volna törődnöm. Rágtam magam ezen, pedig elég egyértelmű
volt, hogy sosem tárta volna ki előttem a kapukat. Sokkal inkább
elviharzott volna.
Össze voltam zavarodva, és egész nap képtelen voltam
koncentrálni. Minden második szőke után megfordultam, mert azt
hittem, azt reméltem, őt látom. A nap második felére olyanná
váltam, mint egy hormonoktól túlfűtött kismama. Voltak pillanatok,
amikor hozzám sem lehetett szólni, mert azonnal haraptam, és
akadtak percek, amikor boldog eufóriában lebegtem.
– Olyan fura vagy ma, mintha nem is ezen a bolygón élnél –
szólalt meg Will. – Meg sem hallod, ha hozzád beszélek.
Szerencsétlen Davidnek pedig majd leharaptad a fejét.
– Elég hosszú és kimerítő éjszakám volt, ha érted, mire
gondolok – sóhajtoztam széles vigyorral a képemen.
– Kivel? Sheryllel? – nézett rám tátott szájjal.
A puszta felvetéstől felállt a szőr a hátamon.
– Dehogyis! – ráztam hevesen a fejem. – Stephanie-val.
– Ezek szerint megtaláltad – hüledezett.
– Sajnos nem. Ő talált meg engem – temettem a tenyerembe az
arcomat.
– Nahát, akkor volt alkalmad kifaggatni, ki is ő – gondolkodott
észszerűen, ami nekem előző este nem ment.
– Hát persze – csattantam fel. – Amikor becsengetett hozzám
egy szál vadítóan szexi cuccban, csak a lakcíme kiderítésével voltam
elfoglalva.
– De utána csak megkérdezted, két menet között –okoskodott.
– Will, kérlek! Ne idegesíts fel! Ha nem tudsz okosat mondani,
inkább ne mondj semmit – sziszegtem.
– Én okosat mondok, te vagy az, aki nem logikus – ripakodott
rám.
Amikor meglátta az arckifejezésemet védekezően felemelte a
kezét.
– Jól van, jól van. Meg se szólalok – csóválta a fejét. – El kell
mennem valahová, velem jössz? – szökkent fel a székéről.
– Ez most költői kérdés?
– Nem muszáj jönnöd, ezt egyedül is el tudom intézni.
Nyugodtan itt maradhatsz, és nyalogathatod a sebeidet – legyintett
felém.
Így átgondolva, az önsajnálathoz nagyon nincs kedvem.
– Rohadj meg! – pattantam fel a székről, és követtem. Will úgy
vigyorgott, hogy az már nekem volt kínos.
– Na, látod, végre racionális döntést hoztál – csapott vállba.
Racionálisat? Hát persze!
– Minél több időt töltesz a feleségeddel, annál tudálékosabb
leszel. Komolyan mondom, kezdesz az idegeimre menni –
morgolódtam.
Pár perccel később már az autóban ültünk, és haladtunk az
előlem még titkolt célunk felé.
– Mondd csak, mit ebédeltél? – kérdeztem.
– Csak gyorsan bekaptam valamit Joe-nál – utalt a sarki
étkezdére. – Miért? – tűnt el a bárgyú vigyor a képéről.
– Már azt hittem, megmérgeztek, mert úgy vigyorogsz, mint
csóró gyerek a fagyisnál.
– Várd csak ki a végét! Hamarosan neked is jobb kedved lesz –
somolygott, majd a gázra taposott.
– Azt kétlem – ejtettem hátra a fejem.
Nem sokkal később azonban meglepetten kaptam fel, amikor
Willék háza előtt parkoltunk le.
– Mi van, vészhelyzet? A pelenka vagy a tápszer fogyott el? –
kerestem a hátsó ülésen a csomagot.
– Egyik sem. Jelenleg nem ér rá a bébiszitterünk. Át kell
vennem Katie-t egy rövid időre – csatolta ki magát.
Akkor esett le a jövetelünk célja.
– Ne szórakozz velem! – szaladt ki a számon, de addigra ő már a
ház felé sétált.
Ezt nem gondolhatja komolyan. Kinéztem az ablakon, és
megpillantottam Heathert a csinos kis kosztümében. Basszus, pedig
komolyan gondolja!
Kiszálltam én is, és a ház felé indultam. Találj ki valamit, Jack!
Biztos van valami sürgős elintéznivalód!
– Szia, Heather! – üdvözöltem a feleségét nyájasan. –Bevallom
nektek, ennél nagyobb barátságnak még nem voltam áldozata –
csapkodtam hátba Willt.
– Valami baj van? – érdeklődött Heather.
– Nincs semmi, szívem. Mikor jössz haza? – nézett rá
szerelmesen Will.
Papucs.
– Egy-két óra, és itt vagyok. Így sokkal nyugodtabb leszek.
Köszönöm, szívem – nyomott Will szájára egy csókot. – Hozom a
táskám – szaladt vissza a házba.
Döbbenten pislogtam utána. Van egy olyan érzésem, hogy Will
jól csőbe húzott.
– Mióta elrabolták Katie-t, Heather nem bízik meg akárkiben.
Nem hajlandó idegenre bízni a lányunkat emelte magához a kislányt.
– Szia, prüntyő, itt van apuci – gagyarászott neki.
Istenem, hogy hová nem süllyed az ember.
– Heather alapjáraton is kontrollmániás. Téged sem bíz másra –
horkantottam egyet.
– Naná hogy nem – jelent meg mögöttem az érintett. – Mert ő
csak és kizárólag az enyém – karolta át Will nyakát, és nyomott a
szájára egy rövidnek éppen nem nevezhető csókot.
– Az isten szerelmére, ezt sürgősen fejezzétek be! – fújtam ki
hosszan a levegőt. – Mit lát ez a kislány? Kiskorúak is jelen vannak,
és ami műveltek, már lassan tizennyolc karikás – böktem a Will
karjában minket tanulmányozó Katie felé.
– Te csak ne legyél ilyen álszenteskedő – pirított rám Heather. –
Vigyázz, kincsem, nehogy valami olyat tanulj el Jack bácsitól, amit
nem lenne szabad – gügyögött a gyereknek.
– Most komolyan azért hoztál el magaddal, hogy a feleséged
beszóljon nekem? – mutattam Heather felé.
– Ígérem, nem kell sokáig tartanotok a frontot. Most evett, és
nemrég pelenkáztam át. Hamarosan itt vagyok, addig kibírja –
magyarázta Willnek. – Tudod, mit hol találsz, de ha baj lenne, hívj –
hajolt a kicsihez, és nyomott egy puszit a homlokára, majd Willre
nézett, és egy pajzán vigyor kíséretében közölte vele: – Este
meghálálom.
Mindjárt elhányom magam.
– Pfuj! – nyögtem fel. – Felfordul a gyomrom – fordítottam el a
fejem. Heather elindult az autójához, mi pedig bementünk a házba.
– Akkor most már ketten vagyunk, így elmesélheted, mi volt
este – ültette a kislányt az ölébe, és mindketten engem figyeltek.
– Ugye ez csak valami rossz vicc? – hajoltam közelebb. – Nem
akarhatod, hogy előtte meséljem el neked a szaftos részleteket.
– Miért ne? – vágott meglepett arckifejezést. – Nem mondja
vissza senkinek – pillantott a csendben ücsörgő, rágókájával
elfoglalt Cathlynre.
– Említetted, hogy meglátogatott – majszolta a gyereknek
kikészített kekszet.
– Nem árt tudnod, hogy előtte a szüleimmel vacsoráztam, ami
nem sült el jól – vágtam bele.
– Miért, szar volt a kaja? – nyammogott tovább.
– Akkora seggfej vagy, most komolyan! – csattantam fel. –
Azért, mert megint sikerült összeugranom az apámmal – fújtattam.
– Sajnálom, haver!
– Semmi gond! Már látom, bármit teszek vagy mondok, az
sosem lesz neki elég jó. Mindig, mindenért engem hibáztat –
öntöttem ki a szívem. – Azt mesélték, Sheryl felkereste őket, és
kihasználva a vallásosságukat, ellenem fordította őket… főleg az
apámat. Igen, őt nem nagyon kellett uszítani… Már nem vagyok
más a szemében, mint egy két lábon járó fasz – csúszott ki a számon.
– Jack! – ripakodott rám Will, majd a gyerek felé intett a
tekintetével.
– Te mondtad, hogy nem mondja vissza senkinek –hárítottam.
– Más sem hiányzik, csak hogy ez legyen az első szava. Heather
azonnal tudná, hogy tőlünk tanulta.
– Csak azt ne mondd, hogy Heather száját soha nem hagyják el
csúnya szavak – vágtam grimaszokat.
Mr. és Mrs. Tökéletesség.
– Ó, dehogynem! De mindennek megvan a maga helye és ideje
– somolygott.
– Nem akarom tudni – csóváltam a fejem.
– Folytasd! – nézett rám érdeklődő tekintettel.
– Nincs folytatás. A vacsora közepén felálltam és eljöttem.
Gondolhatod, milyen idegállapotban voltam. Először téged hívtalak,
de aztán megjelent a küszöbömön az égi tünemény.
– Tudott időzíteni, az már biztos.
– Teljesen elvette az eszemet – hunytam le a szemem egy
pillanatra.
– És tényleg nem volt rajta semmi?
– Csak az a dögös kis cucc. Basszus, Will, annyira kicsapta a
biztosítékot, hogy védekezni is elfelejtettem. Totál ködbe borult az
agyam.
– Ez már nagyobb gond – préselte össze a száját. –Legközelebb
nem egy szexi cuccban, hanem egy gyerekkel a karján tér majd
vissza.
– Nem hiszem. Azzal nyugtatott, hogy fogamzásgátlót szed.
Abban a pillanatban meg kellett szakítanom a mondandóm, mert
Katié sírni kezdett.
– Jaj, hát mi történt? – fordította Will maga felé.
– Látom, arra még nem tanítottátok meg, hogy ne szakítsa félbe,
ha más beszél – kuncogtam.
– Fogd meg egy kicsit! – állt fel. – Hozok neki inni – nyújtotta
felém. – Fogd már meg, nem harap – nyomta az ölembe, amikor
belefagytam a gondolatba, hogy egy ilyen kis mozgó és lélegző izét
a karomba kell vennem.
Legnagyobb meglepetésemre azonban Katie abbahagyta a sírást
a kezemben. Némán ült az ölemben, és engem méregetett. Szótlanul
pislogtunk egymásra, amíg Will vissza nem tért.
– Tetszel neki – vigyorgott elégedetten.
– Más sem hiányzik, csak hogy az idősebb fazonokra bukjon. El
kell beszélgetned vele. Kicsit öreg vagyok hozzá – élcelődtem.
Will lehajolt, hogy elvegye tőlem, de Cathlyn újra sírni kezdett.
– Ott akarsz maradni Jack bácsinál? – gagyarászott neki Will.
– Jack bácsi kevésbé szeretné, ha itt maradna – néztem Willre
kétségbeesetten, de ő visszaült a szemközti kanapéra.
– Nos, folytasd! – viselkedett természetesen ebben az egészen
természetellenes helyzetben.
– Az este további részének ecsetelése nem egy kiskorú fülének
való – sóhajtottam mélyeket. – Viszont volt egy érdekes pontja az
estének – kanyarodtam vissza mégis.
Szerintem terrorizálja és bántalmazza őt valaki.
– Ezt meg honnan veszed? – kúszott fel Will szemöldöke.
– Tele volt a teste kék-zöld foltokkal. Amikor rákérdeztem,
azonnal olajra akart lépni – tartottam rövid szünetet, mert ismét
abban a pillanatban találtam magam.
– És mit válaszolt? – kíváncsiskodott Will.
– A szokásosat. Baleset. Amikor közöltem vele, hogy zsaru
vagyok és nem veszem be a mesét, akkor kiborult. Vigasztalni
kezdtem, aminek következményeként újra az ágyban kötöttünk ki.
Elaludtam, és mire reggel felébredtem, eltűnt – foglaltam össze a
végét.
– Elég pocsék történet – fintorgott.
– De annál fantasztikusabb volt átélni – öntöttek el az érzelmek.
– Az a baj, hogy gőzöm sincs, hol keressem őt.
– Hát, öregem, mindent összevetve, ő lehetne számodra a
tökéletes csaj. Jön, beteljesíti a vágyaid, majd szó nélkül lelép.
Szerintem maradjatok is ennyiben.
– Most miért mondod ezt? – játszottam a sértődöttet. – Nem
vagyok az a fajta, aki hosszú távon beéri ennyivel.
– Na, ne röhögtess! Hiszen azért nem viszel fel magadhoz nőt,
mert akkor maradni akar. Észre sem veszed, de rettegsz az
érzelmektől, Jack… főleg a kötöttségtől. Lehet, hogy az imáid
meghallgatásra találtak, és megkaptad az ideális nőt. Időnként
meglátogat, megkapod, amire vágysz, majd felszívódik, mielőtt
gondot okozhatna.
– Badarságot beszélsz! Nagyon igyekeztem Sheryllel is –
védekeztem vehemensen.
– Nem, Jack, őt nem önszántadból engedted az életedbe, hanem
mert a szüleid azt akarták, hogy állapodj meg végre.
Ezen elgondolkodtam. Valóban azért választottam Sherylt, mert
ő minden szempontból megfelelt az apám elvárásainak? Elkeserített,
hogy csak éppen az enyémeknek nem.
A gondolataimba merültem, amikor megéreztem, hogy valami
csorog a kezemen.
– Jézusom, Will! Valami folyik belőle – kaptam fel a kislányt.
– Az csak a nyála, Jack. Nem veszélyes anyag – nevetett ki, és
felém nyújtott egy textilanyagot.
– Biztos vagy te ebben? Elég furcsa állaga van – fintorogtam,
miközben letörölgettem magamról a nyálkát, amit Katié kacarászva
nézett végig.
– Ez csak azért van, mert nem régen evett – magyarázta Will. –
Kineveted Jack bácsit? – kezdett megint gügyörészni. – Nézd, hogy
mosolyog rád! – vidult fel Will. – Isten tudja, miért, de tényleg
tetszel neki.
– Biztos vagy benne? Szerintem sokkal inkább vicsorog –
fordítottam magam felé.
– Rád nevetett! De cuki! Várj! Csinálok rólatok egy képet
Heathernek – kapta elő a mobilját.
– Inkább vedd el tőlem! – nyújtottam felé a gyereket, aki sírni
kezdett.
– De hát maradni akar – tiltakozott Will.
– Ne szórakozz velem! Vedd már el! – hadonásztam a kezemben
a gyerekkel.
– Hát ti meg mit csináltok? – szólalt meg az ajtóban Heather.
Hozzám sietett, és kivette a kezemből a kislányt, aki azonnal
elhallgatott.
Áruló.
– Mi csak éppen próbáltunk rájönni, mit ehetett – törölgettem le
a nadrágomról a maradék nyálpacát.
– De korán megjöttél – lépett felé Will.
– Már félúton voltam, amikor rám csörögtek, hogy elmarad a
meghallgatás.
– Ha így alakult, mi mehetnénk is vissza melózni – intettem az
ajtó felé, de amikor a kislány észrevette, hogy távozni készülök,
keserves sírásba kezdett. Megfordultam, és láttam, ahogy felém
nyújtja a karját. Heather arcára is kiült a döbbenet. Kihúztam
magam, visszamentem, és átvettem Katie-t.
– Jack bácsinak most mennie kell – cirógattam a csöppség
arcocskáját.
Heather odahajolt Willhez, és a fülébe suttogott, úgy, hogy én is
halljam.
– Jól látom, hogy tanúja vagyok Jack első érzelemalapú
kapcsolatának?
– Ha-ha-ha. Borzasztóan vicces vagy. Amíg nem beszél, jóban
leszünk – kacsintottam a kislányra. – Amilyen balszerencsés vagy,
öregem, az anyjára üt, és kidumál majd a világból – fordultam
Willhez.
– Remélem is! – emelte ki a karomból a lányát. – Apa most
visszamegy dolgozni. Estére jövök – nyomott egy puszit Heather
szájára.
Habár gúnyolódtam rajtuk, valójában facsarta a szívemet az
idilli kép, amit festettek. Szinte biztos voltam benne, hogy az
ilyesfajta meghittség egy kapcsolatban nekem sosem adatik meg.
Az autó felé menet Will újra megszólalt.
– Ugye, nem is volt ez olyan borzasztó?
– Beismerem, ez volt az eddigi legfurább szolgálat, amiben
valaha is részt vettem.
Pár perccel később az egyik informátorom keresett, hogy hírei
vannak Hylandről.
– Helló, Jack! Megvan az infó, amit kértél.
– Ez gyors volt, Manny. Csicseregj! – hangosítottam ki a
készüléket az autóban.
– Telefonon? Nem hibbantam meg. Egy óra múlva várlak a
habzó pataknál – szakadt meg a hívás.
Bubbly Creek. A hely, amitől jobb távol maradni.
– Hallottad az úti célt! – szóltam oda Willnek, aki megcsóválta a
fejét.
– Nem tetszik ez nekem, Jack. Szerintem ez egy csapda.
– Ne légy már ilyen paragép! Manny megbízható informátor,
már bizonyított.
– Nem is Mannytől félek – horkant fel –, hanem azoktól, akiket
hátba döf.
– Nyugi! Minden rendben lesz – eresztettem ki a levegőt a
tüdőmből.
Habár Will egész úton azt boncolgatta, mennyire nem ért egyet
velem, mégis velem tartott, hogy meghallgassuk, Mannynek milyen
hírei vannak Hylandről, amiről mi, zsaruk még nem tudhatunk.
Nem sokkal később meg is jelentünk a megbeszélt
találkahelyen. Sötét, félelmetesebb környék fogadott minket, mint a
belvárosban.
– Nagyon nem tetszik ez nekem – kárált újra Will, amikor
körbepillantott a cseppet sem bizalomgerjesztő helyen.
– Üldözési mániád van – nevettem fel hangosan, hogy a
feszültségemet oldjam. – Tudod, hogy miért hívják ezt a helyet
habzó folyónak? – tereltem el a figyelmet a helyzetünkről.
– Persze hogy tudom. A folyó annak idején egy mocsaras
területen haladt át, ami később kiszáradt. Akkoriban itt rengeteg
tehénistálló és mészárszék volt. Amennyire én tudom, mindent, ami
az állatfeldolgozóban megmaradt, a folyóba engedtek. A vér és
belsőség gázaitól a folyó pezsegni kezdett. Még most is
gyomorforgató szagot áraszt. Manny ért a randihelyszínek
megválogatásához. Rossz előérzetem van. Miért pont itt akart
találkozni velünk?
Értettem, mire céloz. Ha végeznek velünk, fel sem tűnik
senkinek, ha a maradványainkat a folyóba eresztik. Ki tudja, mikor
találnának ránk.
– A legtöbb informátor egy nyilvános hely közelében keresett
volna egy csendes kis zugot, de Manny egy igencsak kihalt helyre
invitált minket – nyugtalankodott.
– Legalább maradjunk itt, ahol egy esetleges támadás esetén
fedezékbe tudunk húzódni.
– Ne aggódj! Régen dolgozom már vele. Nem merne kettős
játékot űzni – csapkodtam hátba Willt, és egy gyártelep felé vettem
az irányt, de Will megtorpant, és furcsán csóválta a fejét.
– Hidd el nekem, Jack, ez egy csapda! Érzem.
Én viszont a tőlem megszokott módon mentem a saját fejem
után. Az én belsőmben is megszólalt a vészcsengő, de nem
hallgattam rá. Csak arra koncentráltam, hogy elérkezett az én időm.
El fogom kapni végre Hylandet.
– Szevasz, haver! Végre itt vagy! – lépett ki Manny az egyik
szemeteskonténer fedezékéből.
– Helló, Manny! – csaptuk össze üdvözlésként az öklünket. –
Azt mondtad, fontos! Itt vagyok, hallgatlak! – vágtam a közepébe,
mert én is furcsán éreztem magam. A tarkómon félreérthetetlen
bizsergés lett úrrá. Nem ismertem volna be hangosan, de Willnek
igaza volt, valami nem stimmelt.
– Hallottam valamit a barátodról, Hylandről. Gondoltam,
érdekel, mire készül.
Barátja a hóhér.
– Ő nem a barátom, Manny! – szűkült össze a szemem. – Ki
vele! Mit tudtál meg róla? – sürgettem.
– Csak annyit, hogy Hyland valami nagy dobásra készül – hajolt
közelebb sejtelmesen.
– Miféle nagy dobásra? – keltette fel az érdeklődésem.
– Embercsempészet és emberkereskedelem – suttogta. Az
információmorzsa hallattán kikapcsolt minden vészcsengő az
agyamban, és csak Mannyre koncentráltam. – Azt rebesgetik, hogy a
mexikóiakkal kavar – magyarázta. – A napokban találkoztak is,
hogy egymás tenyerébe csapjanak. Annyit sikerült megtudnom,
hogy élelmiszerek helyett közel 150 menedékkérőt csempésznek
majd be egy ismert áruházlánc emblémájával ellátott kamionban.
Nagyban nyomják – toporgott idegesen.
Nem akartam hinni a fülemnek. Lehet, hogy az imáim végre
meghallgatásra találtak?
– Egészen biztos vagy ebben, Manny? – hitetlenkedtem.
– Naná! Ha nem így lenne, nem kockáztatok, nem hívtalak
volna ide – vágott sértődött arcot.
– A részletekről is tudsz valamit? Mikor és hol készülnek nyélbe
ütni a következő fuvart? – kérdeztem izgatottan.
– Arról sajnos nem csicseregtek a verebek. Mindent én sem
tudhatok – vonta meg a vállát az informátorom.
– Oké, Manny. Annyit árulj még el, hogy hívják a mexikóit,
akivel Hyland üzletel!
Már éppen szóra nyitotta a száját, amikor Will felordított:
– Feküdj!
A következő pillanatban rám vetette magát, és a mozdulatával
az egyik konténer fedezékébe lökött. Ezzel egy időben
géppuskaropogás visszhangja verődött vissza a gyártelep falairól.
Mindketten összekuporodva feküdtünk a földön, és csak reméltük,
hogy nem talál el minket egy golyó sem. Levegőt venni is alig
mertem.
A dübörgő golyózáporban csak Will járt a fejemben. Ha neki
baja esik, azt sosem bocsátom meg magamnak. Amikor abbamaradt
a lövöldözés, pár pillanatig mozdulatlan maradtam. Csak lassan
emeltem le a kezem a fejemről, majd kivettem a fegyverem a tokból,
és a tekintetemmel Willt kerestem, aki egy fal mellett feküdt, a
ruháján tele vérfoltokkal.
– Ne! – szaladt ki a számon, és odakúsztam hozzá.
Az a pillanat volt életem legrosszabb pár másodperce.
Will felém fordult, és egyenesen a szemembe nézett.
– Eltaláltak? – mustráltam, és golyó ütötte sebet kerestem.
– Nem! – tapogatta magát. – Nem érzek semmit. Ő is a
vérfoltokat vizsgálgatta. – Ez nem az én vérem – szólalt meg újra, és
akkor már mindketten Mannyt kerestük, aki kiterülve feküdt tőlünk
alig egy méterre.
– A jó büdös francba! – csaptam a konténer oldalára.
Elszabadultak bennem az indulatok, majd Manny nyöszörgésére
lettem figyelmes.
– Tessa – ismételgette.
Gyorsan felmértem a sérüléseit. Egy lövés a hasán, egy pedig a
mellkasán találta el.
– Basszus, Will, őrült gyorsan szivárog a vére.
Hamar visszanyertük a lélekjelenlétünket. Will erősítést hívott,
én pedig folyamatosan ellenőriztem Manny életjeleit, aki minden
kérdésemre egyetlen szóval reagált:
– Tessa.
– Tarts ki, öreg! Mindjárt itt a segítség! – De Manny teste
rángatózni kezdett, majd egyszer csak mozdulatlanná vált.
– Manny! – próbáltam kitapintani a pulzusát. – Nincs pulzusa –
tájékoztattam Willt, és azonnal elkezdtem az újraélesztést. – Ne
csináld ezt, Manny! Hallod? – szövegeltem hozzá megállás nélkül.
Perceken át küzdöttem az életért, mindhiába.
– Jack! Jack! Elég lesz! Meghalt – rázta a fejét Will, amikor az
újraélesztéstől kifáradva kapkodtam levegőért.
Mannyre pillantottam, majd amikor már számomra is
bizonyossá vált, hogy meghalt, mellé rogytam. Még akkor is a
holtteste mellett ücsörögtem, amikor meghallottam a mentőautót. A
kezembe temettem az arcomat.
– Egyre veszélyesebb játékot űzöl, Jack! – szólalt meg Will
mögöttem.
– Ne aggódj! Elkapom azt a férget, és akkor nem jelent majd
veszélyt senkire – préseltem ki a fogaim között.
– Ő az FBI hatásköre, nem a tiéd – célzott Hylandra. A
hangjában ott bujkált a figyelmeztetés.
– Ez viszont itt a mi hatáskörünk – böktem Manny holttestére.
– Hát tényleg nem érted? Nem veheted fel vele a harcot!
Egyedül nem. Ja, és csak úgy mondom, ahogy kiderül, milyen
infókkal látott el minket Manny, az ügyet elveszik tőlünk, és
megkapja az FBI – fújta ki a levegőt.
– Hamarosan én magam leszek az FBI – emeltem fel a hangom
az idegességtől.
Will csak a fejét ingatta.
– Igen, baszd meg, te leszel! – ordított a képembe megfeszült
állkapoccsal. – És a nagy bosszúhadjáratodban az első adandó
alkalommal ki is nyíratod majd magad, mert elhomályosítja a
látásod Hyland puszta említése. Már bánom, hogy hozzásegítettelek
ahhoz, hogy elérd a célod – került meg, és otthagyott.
Tudtam, hogy a meghallgatásra céloz, amire a kérelmem
beadása után került sor. A társam és a parancsnokom pozitív
véleménye sokat lendített azon, hogy bekerülhettem az FBI-hoz.
Képtelen voltam felállni. Odaszegezett a bűntudat, hogy Manny
haláláért, habár nem közvetlenül én húztam meg a ravaszt, én
voltam a felelős. Hosszan bámultam Will után, és a lelkem mélyén
égettek a szavai, hiszen mindig fontos volt nekem a véleménye.
Mégsem gondolhatom meg magam. Köt a nővérem sírja mellett tett
esküm. Megfogadtam, hogy ha addig élek is, Hyland megfizet a
haláláért.
Erica
Keskeny pallón
Családban marad
A barátság ereje
Testvérkötelék
„Senki nem tud úgy harcolni az emberrel, minta saját testvére. Senki más
nem ismeri olyan pontosan a gyenge pontjaidat, és senki nem csap le rájuk
annyira könyörtelenül.”
(Jojo Moyes)
Feltáratlan titkok
A sors útjai…
Az érzelmek útvesztőjében
Megalkuvók
„Van, amire nincs szó. Van, hogy nem foglalható össze egy idézetben a
tanulság. Van, hogy mindent helyesen teszünk, és pont úgy, ahogyan kell,
mégis kudarcnak érezzük.”
(Gyilkos elmék c. sorozat)
Utolér a végzet
Dr. Faust
„Az ember nem válhat tökéletessé száz év alatt sem, de korrupttá egy nap
leforgása alatt is válhat.”
(Kínai közmondás)
Újra együtt
„A gyerek a kapcsolatot nem teszi sem jobbá, sem rosszabbá. Nem nyírja
ki és nem menti meg. (…) A gyerek ugyanis egy probléma nélküli
megoldás. Karácsony nélküli ajándék. Randi nélküli rózsa. Helyzet nélküli
gól. Érdek nélküli érték. Új fejezet egy tiszta lapon.”
(Herczeg Zsolt)