Magasugrás

A magasugrás célja:

A gravitáció leküzdésével, az eredményes lécvétellel, a legnagyobb

magasság átugrása. Ezt az ugró a nekifutással szerzett vízszintes
sebességgel, felugráskor a mozgásirány változtatásával és gazdaságos
lécvétellel, valamint különböző technikai megoldásokkal valósítja meg. Az
egyes technikákat az alapján csoportosítjuk, hogy a léc függőleges
vetületéhez viszonyítva, a felugrás melyik lábbal, a légmunka milyen
technikával történik.

 Léctől távolabbi lábbal végrehajtott ugrások: lépő, ollózó, flopp technika

 Léchez közelebbi lábbal végrehajtott ugrások: guruló és hasmánt technika

Az ugrónak a magasugrás eredményes végrehajtásához az alábbi fizikai

képességekkel és adottságokkal kell rendelkeznie:

 robbanékonyság, gyorserő, reagálási és mozgásgyorsaság a gyors

felugráshoz
 ugróállóképesség az ugrások többszöri megismétléséhez
 ügyesség a gazdaságos technikai kivitelezéshez
 ritmus, tér, időérzékelés és pszichikai felkészülés, hogy az ugró az utolsó
pillanatban is tudja a tartalék energiáit mozgósítani
 a testalkat és annak arányai valamint működésük erőteljesen befolyásolják
az ugrók teljesítményét 

Története:

 A magasugrás atlétikai versenyszám, az ugrószámok egyike. A

magasugrónak két állvány között elhelyezett léc felett kell átugrania anélkül,
hogy a lécet leverné. A nekifutó legalább 15 m hosszú, az ugróléc pedig 3 m
9 cm - 4 m 52 cm hosszú, tömege 2 kg. Az állványok magasságát úgy
határozzák meg, hogy legalább 10 cm-rel magasabbak legyenek, mint az a
maximális magasság, amire a léc helyezhető a verseny közben. A
leérkezőhely egy habszivacsdomb, amelynek a magassága 1.3 m, hossza 5 m
szélessége 3 m.

Az afrikai watusi fekete törzsek a magasugrást férfivá avatási szertartásként

alkalmazták. A középkorból maradt ránk néhány feljegyzés és rajz, amely
bizonyítja, hogy a magasugrást a katonai kiképzési gyakorlatokon kívül a
szórakozásszerű vetélkedések során is űzték. Az 1700-as években a
gimnasztika mozgásanyagához tartozott.
Az első magasugró atlétikai rekordot 1861-ben jegyezték fel Nagy-
Britanniában. Az első technikáról sajnos csak homályos emlékeink vannak.
Kezdetben a katonai akadályugrásnak megfelelően a lécre merőlegesen futva,
lábukat zsugorhelyzetbe felkapva ugrottak.
Később már a merőlegesnél kisebb szögű nekifutásból ülőhelyzetben haladtak
át a léc felett és a lendítő lábra érkeztek a homokba, ez volt a lépőtechnika. A
láblendítés hatékonyságának növelésével az ugrók egyre jobban eldőltek a
felugróláb irányába a léc felett, ezzel gazdaságosabbá tették az ugrást. A
homokba lábváltással az ugrólábra érkeztek. E technikával (ollózótechnika) az
amerikai Sweney már 1895-ben 197 cm-t ugrott. 
A férfiaknál 1896 óta, a nőknél 1928-tól olimpiai versenyszám.

Szabályok:

1.) A versenyzőknek egy lábról kell elugraniuk.

2.) A versenyző ugrását sikertelennek kell tekinteni, ha:

a.) az ugrás után a léc nem marad a tartókon, mert a versenyző leverte;

b.) az állványoknak az ugróhoz közelebbi síkján túl – akár a két mérce között,
vagy azokon kívül – a versenyző testének bármely részével megérinti a talajt,
beleértve a leérkezőhelyet is anélkül, hogy a lécet előbb átugrotta volna. Ha
azonban ugrás közben a versenyző a lábával érinti a leérkezőhelyet, de a
versenybíró véleménye szerint ebből előnye nem származott, az ugrást emiatt
nem kell érvénytelennek tekinteni.

Magasugrás típusai:

A magasugrásnak hat alaptechnikáját különböztetjük meg:

 ollózó
 hasmánt
 flop
 átlépő
 guruló
 guggoló

Példaszerűen részleteznék egy technikát:

hasmánt technika
A nekifutás az elrugaszkodó láb oldaláról, felugrás a léchez közelebbi lábról. A
léc felett először a nyújtott lendítőláb, majd a lazán nyújtott test kerül át. A léc
felett a hosszúsági tengely körüli forgás kifejezett, melyet a térdben felhúzott
elugrólábnak kifelé forgatása segít. A talajfogás a lendítőláb oldalára és a vele
megegyező karon való folyamatos átgördüléssel történik.

1936-ban a berlini olimpián Kádárné Csák Ibolya aranyérmet szerzett

magasugrásban, majd 1938-ban Európa-bajnokságot nyert.
1929-től az Nemzeti Torna Egylet tornásza volt, majd átlépett az egyesület
1932-ben megalakított atlétika szakosztályába. Magasugrásban és
távolugrásban is versenyzett, de nemzetközi versenyeken kiemelkedő
eredményeket magasugrásban ért el. Újszerű technikával ugrott, az elsők
között alkalmazta a fékező kitámasztást és az ugrás síkjára merőleges ollót.
1935-ben 156 centiméteres legjobb eredményével a világranglista ötödik
helyezettje volt.
Az 1936-os berlini olimpiai játékokon nagyon szoros küzdelemben győzött.
Három atléta ugrotta át a 160 cm-es magasságot, de a 162 cm egyiküknek
sem sikerült, ezért kaptak egy negyedik lehetőséget is. Hármuk közül csak
neki sikerült ezt a magasságot átvinnie, ezzel ő lett a magyar női atlétika első
olimpiai bajnoka. Az akkoriban kedvelt Porter-stílust Balogh Lajos távolugró
bajnok tanította meg neki,  ami nagyon különbözött a korabeli technikáktól, a
magasugrás ma ismert stílusa a Fosbury-technika (Richard Douglas Fosbury
újítása) csak jóval később jelent meg.

További eredményei:

1938-ban Bécsben Európa-bajnoki címet nyert

1933 és 1939 között kilenc magyar bajnoki címet szerzett, ebből kettőt
távolugrásban

Pályafutása alatt összesen nyolcszor javította meg a női magasugrás magyar

rekordját

https://highjumpweb.wordpress.com/2017/10/29/magasugras-tipusai/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magasugr%C3%A1s

http://www.jgypk.hu/tamop13e/tananyag_html/egyeni_sportagak/
magasugrs.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1k_Ibolya