Jellem- és helyzetkomikum Moliére Tartuffe című darabjában

Jean-Baptiste Poquelin, írói és színpadi nevén Molière francia drámaíró, rendező és színész, a
modern komédia megteremtője.
Pályája kezdetén saját társulatával járta Franciaország déli városait másfél évtizeden
keresztül. Ezután visszatért Párizsba és nagy népszerűségre tett szert Kényeskedők című
darabjával. Az uralkodó, XIV. Lajos is kegyeibe fogadta. Ám ez sem volt elegendő ahhoz,
hogy az1664-ben a királyi udvar előtt bemutatott Tartuffe 5 éven át ne maradjon színpadon
kívül. Nagy vihart kavart, az egyházi körök azonnal támadni kezdték.
Öt év után azonban ismét színre vitték és napjainkig osztatlan sikernek örvend a komédia.
Moliére a görög és római drámairodalomban kialakult vígjátékírói eszközöket és
módszereket, valamint a népi játékok nyers komédia szokásait alkalmazta műveiben. Őt is a
helyzetkomikum, a bohózati csetlés-botlás, a gesztusokban, mozdulatokban rejlő
nevettetéstől vitte az út a jellemkomikumból fakadó nevettetés ábrázolásformáinak
megtalálásáig. A népi bohózatok nem csak megcsalt férjek, házsártos feleségek, erkölcstelen
papok csattanós történeteiről szóltak, hanem erkölcsi problémákról is.
Ezekből merített témaötleteket és eszközöket Moliére a Tartuffe megalkotásához is. Ez a
szatírikus vígjáték nemcsak az álszenteskedést, a hamisságot leleplező szándéka miatt váltott
ki ellenszegülést, tiltást, vitákat, hanem formai megoldásai miatt is. Moliére ugyanis a
mindeddig megszokott drámai expozíciót elhagyta, s már a darab kezdő jelenetével kihívta
maga ellen a kritikát. A mindeddig szokásos drámakezdés az volt, hogy a főhős bizalmasa
jelenlétében közli az előzményeket, ezzel tudósítván a közönséget a kialakult helyzetről s a
játékban elkövetkezendő feszültségek mibenlétéről. Ezt a hagyományt lépi át Moliére a
vígjáték elején, amikor egy harmadrendű drámai személy, Pernelle asszony
véleménynyilvánítása s vitája révén avatja be nézőit az elvakult és hiszékeny Orgonnak és
családjának ellentétébe, amelynek legfőbb okozója Tartuffe, a családba befurakodott, ájtatost
játszó, ravasz képmutató. Pernelle-né, a nagymama még fiánál, Orgonnál is elvakultabb híve
Tartuffe-nek, s nagyon elégedetlen a családtagok szerinte léha és világias életmódjával.
Ebben a pergő jelenetben az író mindenkit bemutat, akinek a drámai cselekményben szerep
jut, s mindenkit jellemez, még azokat is, akik e pillanatban nincsenek színen: Orgont és
Tartuffe-öt is. A felsorakoztatott szereplők egy-egy jellemtípust testesítenek meg.
A történet egy párizsi polgár-Orgon-otthonában játszódik. E rokonszenves családba furakszik
be a címszereplő, aki ravaszsággal, aljasul csaknem a végső romlásba dönti azokat.
Időtartama egy napot ölel fel. Szerkezete jelenetekre tagolt, öt felvonásból áll.
A komikumnak két típusát különböztetjük meg: a helyzet- és a jellemkomikumot. A
jellemkomikum egy szereplő jelleméből adódik. Ez többnyire kisszerű vagy átlagos alak,
olyan típushős, aki valamilyen hibás tulajdonsága, például kinézete, viselkedése, téves eszméi
miatt válik nevetség tárgyává. A jellemkomikum forrása gyakran az, hogy valaki többnek
akar látszani annál, mint amilyen valójában: szebbnek, okosabbnak vagy éppen
erkölcsösebbnek szeretne tűnni, de lelepleződik.
A helyzetkomikum ezzel szemben nem feltétlenül kapcsolódik kisszerű alakokhoz: bárki
cselekedhet tévesen, válhat nevetségessé egy adott helyzetben. A szituációból fakadó
tévedések és félreértések azok, melyek a helyzetkomikum alapját képezik. – Az
„asztaljelenet”a legjobb példa, melyben Orgon egy asztal alá bújva bizonyosodik meg
Tartuffe kétszínűségéről. A helyzetkomikum gyakran egybefonódik a nyelvi komikummal. A
kiszólásokból a néző értesül az adott dologról, azonban akinek szólt, az nem.

Moliére jellemalkotási módszere:

Kiforrott jellemekkel dolgozik, de hőseit több oldalról, több, egymással ellentétes
szemszögből vizsgálja meg.
Dorine,
- komorna, a gazdag polgárház alkalmazottja
- a talpraesett szolgáló, aki okos, furfangos, mozgékony
- a cselekmény bonyolítója
- a szerelmeseket segítő szereplő
- bátran perlekedik, bizonyít, érvel és taktikázik
- a szerelmesek helyett is képviseli a szerelem és az érzelmek szabadságát
Mariane és Valér: a szerelmesek képviselői, különböző akadályokat kell leküzdeniük
szerelmük beteljesedéséért
Cleante
rezonőr, az író szócsöve
- tárgyilagosan és józanul cselekszik
- mindig megőrzi mértékletességét, a józan észre hallgat
- az ész bölcs érveivel próbálja lecsillapítani a heveskedőket, meggyőzni a megszállottakat
- a végletek között az okos kompromisszumok híve
- össze tudja egyeztetni a vallásosságot a józan ésszel
Orgon, Pernelle asszony
- a végletek, a bigott vallásosság, megszállottság képviselői
- mindketten túlzóan vallásosak, s elvakultan hallgatnak Tartuffe szavára, akinek csak őket
sikerül megtévesztenie
Elmira
- Tartuffe egyetlen méltó ellenfele
- megpróbálja tőrbe csalni Tartuff-öt, bár ízlése és kedve ellenére cselekszik
Tartuffe
- démoni gazember, aki befurakszik a családba
- képmutató, ügyeskedő, mindenre elszánt aljas, álszent
- az őszinte vallásosság, jámborság pozitív erkölcsi értékeit használja fel aljas céljai
elérésére.
A Tartuffe gazdagon kihasználja a komikum különböző változataiban rejlő lehetőségeket,
alapvetően azonban a jellemvígjátékok típusába tartozik. Figurái közül egyértelműen a
címszereplő emelkedik ki, akinek a végletekig karikírozott vonásaiban Molière a korabeli
társadalom egyik tipikusnak látott jellemhibáját, a képmutatást gúnyolja ki. Tartuffe alakja
ellentmondásos szerepet tölt be: bár szavai és tettei ellentéte, minden határon túlmenő
álszentsége, pengeélen táncoló merészsége a komikum legfontosabb forrásai közé tartoznak,
sötét színekkel megrajzolt, gátlástalan, intelligens személyisége folyamatos feszültséget
teremt, és egy sokkal borúsabb befejezés lehetőségével fenyeget.
Tartuffe és az alapvetően jó szándékú, becsületes, de családfői tekintélyével mégis visszaélő,
felelőtlen, befolyásolható, erőszakos Orgon figurája már-már a műfaj határait feszegeti. A
többiek viszont egyértelműen komikus karakterek, sőt jobbára a komédiahagyomány kész
típusai (mint a szókimondó, talpraesett szolga vagy a fenyegetett szerelmesek), akiket
Molière formált egy-egy vonással emlékezetes személyiséggé.
Dorine pimasz iróniája egyszerre jellemzi őt magát és Tartuffe-öt .
A mű üzenete az ellentétben rejlik. Például, hogy a vallásosnak mutatkozó emberek sokszor
gyarlók. Vizet prédikálnak és bort isznak. Tartuffe személyében a szerző őket figurázza ki.
Ezen túl rámutat, hogy a hiszékenység és elvakultság sebezhetővé teszi az embert.