ANYAGOK SZÉTVÁLASZTÁSA (ELVÁLASZTÁSTECHNIKA)

Elvben minden olyan folyamatot az elválasztástechnika tárgykörébe sorolhatunk,

amelyben a különböző anyagokat valamilyen jellemző, eltérő tulajdonságuk alapján
választunk szét. A biokémiában laboratóriumi gyakorlatok során biomolekulákat választunk
szét. Ez a szétválasztás az esetek nagy részében kromatográfiás úton történik.

Kromatográfiás módszerek
A kromatográfiás elválasztás során a különböző anyagok szétválasztása egy mozgó és
egy álló fázis határterületén következik be. A szétválasztás elvi alapja az, hogy az elegy egyes
összetevői különböző mértékben kötődnek a mozgó és álló fázishoz, így egymáshoz
viszonyított elmozdulásuk is különböző. Az egyes vegyületek viszonylagos elmozdulása
gyakran valamilyen számszerű értékkel adható meg, amely az illető vegyületre jellemző.
A nem színes anyagok esetében az elmozdulás közvetlenül nem látható. Azt az
eljárást, amely során az illető vegyület helyét, azaz elmozdulását láthatóvá teszik, előhívásnak
nevezzük. Az előhívás során vagy a fény hullámhosszát változtatják meg olyanra, amelyen a
vegyületnek elnyelése van (pl. az aromás anyagoknak az ultraibolya fényben erős az
abszorbanciája), vagy a szóban forgó vegyületből színes származékot készítenek, ezáltal
láthatóvá teszik.
A kromatográfiás módszereket különbözőképpen csoportosíthatjuk. Kivitelezési
módjuk szerint általában vékonyréteg-kromatográfiát (VRK) és oszlopkromatográfiát
különböztetünk meg. A vékonyréteg-kromatográfiában az álló fázis egy vékony szilárd
anyagréteg, amelyet valamilyen hordozólapra (üveglap, alumíniumlemez stb.) vittek fel,
kivételt képez a papírkromatográfia, mert a papír szerkezeti szilárdsága nem igényel külön
hordozót. A mozgó fázis valamilyen folyadék (futtatószer), amelyet a kapilláris erő mozgat az
álló fázison.
A vegyületek vékonyréteg-kromatográfiás azonosítását megkönnyíti a retenciós faktor
(Rf), amely a kromatográfiás eljárás során a vegyület által és a mozgó fázis által megtett utak
hányadosa, tehát értéke 0,00 (a vegyület a startponton marad) és 1,00 (a vegyület a fronton
fut) között változhat. Az Rf értéket két tizedes pontosságig adjuk meg. Az Rf érték nagysága
egy anyagra jellemző, bár abszolút értéke sok tényezőtől függ. Két anyag azonosságának
megállapításához az Rf értékek azonossága szükséges, de nem elégséges feltétel. Ha két
anyag Rf értéke nem azonos, akkor a két anyag szerkezete biztosan különböző. Az azonos Rf

1
értékek azonban csak azt jelentik, hogy a két anyag polaritásviszonyai az adott feltételek
mellett megegyeznek, a bizonyításhoz azonban egyéb analitikai adatok is szükségesek
(például olvadáspont).
Az oszlopkromatográfiában az álló fázis valamilyen, oszlopformába öntött szilárd, és
általában megnedvesített por, a mozgó fázis ugyancsak folyadék (eluens), amelyet általában a
gravitációs erő, szükség esetén perisztaltikus pumpa, speciális esetekben (pl. HPLC) nagy
nyomás mozgat. Az oszlopkromatográfia során a mozgó fázishoz jobban kötődő anyag előbb
hagyja el az oszlopot (az oszlopot elhagyó mozgó fázisban, az eluátumban), mint az álló
fázishoz jobban kötődő anyag, tehát a két anyag preparatív módon szétválasztható.
A vékonyréteg-kromatográfia elsősorban analitikai (anyagazonosítási) célokat szolgál.
Az oszlopkromatográfia analitikai vagy preparatív szétválasztási módszer.
A fázisokhoz kötődés szerint az adszorpciós kölcsönhatások (dipól-dipól
kölcsönhatások, hidrogénhidak stb.) és az elektrosztatikus kölcsönhatások (ioncserés-
kromatográfia) az általánosak, de egyre gyakrabban a kovalens kötődés (affinitás-
kromatográfia) is.
Az adszorpciós kromatográfiában a polárosabb anyag a polárosabb fázishoz (a fentiek
értelmében általában az álló fázishoz) kötődik jobban, az apolárisabb anyag pedig az
apolárisabb fázishoz kapcsolódik erősebben (a fentiek értelmében általában a mozgó
fázishoz), tehát az apolárisabb anyag mozdul el jobban.

VÉKONYRÉTEGKROMATOGRÁFIA (VRK)

A vékonyréteg-kromatográfia (VRK) széles körben elterjedt, elsősorban analitikai célú

elválasztástechnikai módszer. Gyors és egyszerű, ezért széles körben alkalmazzák szerves
anyagok kimutatására, tisztaságvizsgálatára és mennyiségi meghatározására. Erre alkalmassá
teszi szelektivitása, érzékenysége, valamint az, hogy kis mintamennyiségeket igényel,
ugyanakkor különböző futtatórendszereket, rétegeket és előhívókat alkalmazva szinte minden
területen használható.
Bár a rétegek házilag, manuálisan is előállíthatók, ma már a kész rétegek használata terjedt el,
lévén ezek egyenletesebbek a házilag készítettnél és minden elképzelhető anyagból kaphatóak
analitikai és preparatív méretben egyaránt.

Gyakorlati tudnivalók a vékonyréteg-kromatográfia alkalmazásához:

1.Minta felvitel: Az oldatban levő vizsgálati anyagot kapillárissal vagy mikrofecskendővel a

lemez aljától kb. 1,5-2 cm távolságban, egymástól legalább 1 cm-re, minél kisebb foltban

2
cseppentjük fel Nagyobb mintamennyiségek illetve kevésbé illékony oldószer esetén
hajszárítóval, hideg, vagy ha az anyag nem hő érzékeny, meleg levegőárammal száríthatjuk.

2.Kifejlesztés vagy elució: A felcseppentett lemezt az előzetesen kiválasztott eluenst

tartalmazó futtatókádba (jól zárható üvegedénybe) helyezzük. Az oldószerréteg ne érje el a
felcseppentett foltokat. Az oldószer a kapilláris hatás következtében vándorol a rétegen.
Általában a réteg felső szélétől 1-2 cm távolságig futtatjuk az eluenst.

3.Előhívás: Az értékeléshez a foltokat láthatóvá kell tenni. Színes anyagok esetén erre nincs
szükség, de az anyagok nagy része nem színes. Ezek az anyagok UV fényben vizsgálva: vagy
megfelelő reagenssel bepermetezve "előhívhatók", láthatóvá tehetők.

A különböző vegyületcsoportokra számos előhívószer ismert, mint például a szerves

vegyületek esetén általánosan használt cc. kénsav illetve jódgőz, továbbá a különböző
funkciós csoportok színreakcióit felhasználó speciális előhívók.

4.Értékelés: A kapott kromatogramok minőségi értékelése az úgynevezett retenciós faktor

(Rf) alapján történik.

DM= a minta foltjának távolsága a felcseppentés helyétől DF az oldószerfront távolsága a felcseppentés helyétől