9.

A színházművészet stílusjegyei a romantika és a naturalizmus

korában
 A romantikus színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi
formanyelve
 A naturalista színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi
formanyelve
- Romantika
- Naturalizmus
- Pl. kettő összehasonlítása!
álmodozás, egyéniség kultusza, nemzeti identitás, ellentétek, elvágyódás <=> realitás
a romantika inkább az illúziószínházat szereti, múltba visszatérés, klasszikus darabok, túlzó,
lelkes, szenvedélyes, csapongó (pl. Hugo: Ernáni – lázadás, klasszicista formák elvesztése,
nemzeti öntudat, csapongás) – Bánk bán, Csongor és Tünde
[- romantika; angol, német, orosz – Anyegin, Arany virágcserép -> színház]
- Polgári színjátszás; visszafogottabb játék, öröklődés témája, a múltbeli dolgok hatnak a
jelenünkre (1db részletesebben)

1. A romantikus színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi formanyelve

A romantika=regényesség a 19. század első felében élte fénykorát. Alapja a francia
forradalomból való kiábrándulás, ami miatt az emberek a történelmi múlt, a csodás kelet, a
népköltészet, illetve a képzelet felé fordultak. Jellemzője a műfaji keveredés (ugyanis a
romantikus költő öntörvényű), az ellentétek egybeolvasztása (élet-halál, komolyság-tréfa),
érzelmesség, a szürke hétköznapi polgári élettől való elrugaszkodás, idealizmus (társadalom
és egyén ellentéte), szentimentalizmus, Sturm und Drang=vihar és vágy.
Fő stílusok a szomorújáték, melodráma, szociális dráma, újromantikus dráma, népszínmű,
tündérbohózat. A színházban jellemző a játéktér szabályainak felbontása => „A nézőtér és a
játéktér egy” (pl. Fodor Tamás rendezésében a Studio K társulat Woyzeck előadása). Jelentős
irodalmi alkotók a német területeken Goethe (pl. Egmont), Schiller (pl. Don Carlos, Ármány
és szerelem), Büchner (pl. Danton halála, Woyzeck).
Magyar viszonylatban jelentős korszakról van szó, ugyanis megalakult az első magyar
hivatásos színitársulat, amely Kelemen László nevéhez köthető. Társulatának tagjai piarista
hallgatók voltak. Az eddigi németnyelvű előadások mellett helyet kaptak a magyar nyelvű
előadások is.
Jelentős magyar alkotók: Bessenyei György (író, költő, műfordító), Kisfaludy Károly
(drámaíró, költő), Katona József (pl. Bánk bán), Vörösmarty Mihály (pl. Csongor és Tünde),
Madách Imre (pl. Az ember tragédiája).
Magyar színitársulatok is alakultak ezidőben, pl. Kolozsváron az Erdélyi Magyar Színjátszó
Társaság, de Pest-Budán is (Wesselényi Miklós volt ennek a fő mozgatórugója). A magyar
drámairodalom szintén ekkor indult fejlődésnek. A hazai drámai stílusok megteremtése végett
meghirdettek egy „Történelmi tragédia” című pályázatot. Ekkor született meg többek között a
Bánk bán első verziója, ami azonban nem került be a pályázat kiválasztott művei közé.
Később egy átdolgozást követően 1819-re készült el, majd 1833-ban került színpadra. A
kezdeti kudarcok miatt legközelebb csak az 1900-as évek elején, Németh Antal (Nemzeti
Színház akkori igazgatója) jóvoltából került ismét közönség elé. Ő úgy nyilatkozott a színház
szcenikai fejlődését is bemutató előadásról, hogy „A drámát a ma színpadára kell
transzponálni.”. A mű később a németellenesség szimbólumává vált.
A kor játékstílusa és műsorpolitikája tekintetében az akkori Nemzeti Színház nézetei szerint
fontos volt a színészek önképzése, valamint előtérbe került az emelkedett, életszerűbb
jellemábrázolás. Ezzel indult meg a naturalista játékstílus kialakulása. A század végén aztán
virágzásnak indult a népszínművek fejlődése (1875-ben nyitotta meg kapuit a Népszínház),
csakúgy, mint a polgári társadalmi drámáké (Csiky Gergely munkássága).

2. A naturalista színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi formanyelve

A 19. század végén kezdett kibontakozni ez a stílusirányzat. Zola alkotta meg, témája az ember
és a környezete, az öröklődés által meghatározott biológiai dolgok (az ember biológiai lény). Éppen
ezért jellemzője a realista ábrázolásmód (pl. Baudelaire – Egy dög), természethűség,
pozitivizmus, milliő. A színházban fontossá válik a valószerűség, hogy nincs eljátszás, hanem
– Sztanyiszlavszkijból kiindulva – átélésre ösztönöz. Analizáló típusú színház, ahol
laboratóriumi szinten különböző helyzetekben, típusokban ábrázolják a hősöket. A színpadon is
mintha távolról, egy szalonba kukucskálnánk be, az emberek életét megfigyelve. A játékstílus
visszafogottabb. Megjelenik az abszurd dráma és groteszk, illetve a „negyedik fal” elmélete.
A negyedik fal az a láthatatlan elválasztó fal, ami a színpadot elválasztja a közönségtől, amin
keresztül látjuk a történéseket. Egy színész akkor „töri át” ezt a falat, mikor játékában, mint a
darab szereplője, valamilyen formában a nézőközönség tudtára adja, hogy tisztában van vele,
hogy azok figyelik őt. Ennek megfelelően a technikában az ún. dobozszínpad terjedt el.
Valamint megjelent az elektromos árammal történő színpadi világítás.
Jelentős műfajok a lélektani dráma és a lírai komédia (pl. oroszoknál a Három nővér). De
ebben a stílustörténeti korszakban alakul ki a polgári színmű is, melynek témája a társadalom
és az egyén morális ideáljai közötti konfliktus. A hősök helyett immár mindennapi alakok
jelennek meg a művekben. Ez a stílus Henrik Ibsen nevéhez fűződik. Nagyon szókimondó.
Analitikus szerkesztésmód jellemzi. Az előadást szerkezetileg úgy épül fel, hogy először egy
idilli kép tárul a néző szeme elé, amely lassan szertefoszlik, ahogyan kiderül a drámai vétség
(pl. Ibsen – Nóra). A mű előrehaladtával folyamatosan tárulnak fel a múltban elkövetett
bűnök, majd a krízis az egyik fél önmagából való kivetkőzése. A megszokott idilli végkép
helyett a főszereplő lezárja a múltat és új életet kezd (ami tulajdonképpen a „happy end”
ellentéte). Viszont a nézőnek a megfelelő konzekvencia levonása után ez megnyugvást ad.
Erre a műfajra is jellemző a hármas egység, az események néhány nap leforgása alatt
történnek.
Továbbra is fontos, hogy a színész folyamatosan képezze önmagát. El kell rugaszkodnia a
már megszokott „technikázástól”, hogy ha nagy szerepet kap, akkor teljesen átélje azt. Akár
statiszta szerepet is el kell játszania. Ebben a korszakban alakul ki egy új próbarendszer;
jelmezben és teljes szövegtudással. Nagyobb hangsúlyt fektettek az együttes játékra.
Az orosz naturalizmusra jellemző a komédiázás, szenvedélyesség, erőteljes színek. Témái a
hatalom, a társadalmi perifériára szorult réteg kilátástalansága, a módosabb emberek unalma.
Fő művek: Puskin – Borisz Godunovjában, Gorkij – Az éjjeli menedékhely.

Henrik Ibsen: Nóra

Henrik Johann Ibsen (1828-1906) a modernizmus atyja volt. Újszerűnek hatott a maga
korában, mivel hétköznapi, realista környezetben mutatja be az egyéni és társadalmi
problémákat. A saját korában, a viktoriánus korral szemben ez botrányosnak számított. Ezért
utazott Rómába, ott lett híres.
Kiemelkedő drámája a Nóra (Babaszoba, 1879). Megjelenik benne a hármas egység; egy
helyen játszódik, egy szálon fut a történet, és pár nap alatt kikerekedik a konfliktus, melynek
végeredményeként Nóra elhagyja a férjét és a gyerekeit.
A dráma újszerűsége abban is megnyilvánul, hogy analitikus, azaz egyszerre két síkon fut a
történet (múlt és drámai jelen). A bonyodalmat okozó események, amelyek a múltban
történtek, lassan a jelenben kezdenek feltárulni, kibontakozni (mint az Oidipusz király
esetében).
Helmer egy mintaszerű családfő, mindene a makulátlan név. Ugyanakkor Nórát gyerekként
kezeli. Nagylelkűen megbocsát neki, de az csak azt mutatja, hogy számára kapcsolat valódi
értéke a látszat, nem a szerelem.
A karácsony egy fontos jelkép. Csakúgy, mint a tarantella (olasz tánc) => szenvedéllyel
kitáncolja magából az érzéseit.
A Vígszínház-féle előadásban kitűnően látszik - fizikai síkon is-, ahogy szétesik a családi élet
és maga Nóra is.

Tanári szempontok, kulcsszavak, fogalmak:

‒ A színházművészeti előadás szerkezete, elemei, műfajai, típusai és stílusa a romantika és a
naturalizmus idején.
‒ A romantikus színjátszás jellemzői. A színjátszás feltételrendszere, játékstílusa.
‒ A naturalizmus színpadi kifejezésformái, színjátéktípusai. A polgári színjátszás játékhelyei,
műsorrendje, esztétikai jellemzői.