Rettegés az éjszakában

Saját sikítására riadt föl, és tudta, hogy már jó ideje kiabál. Bár a szobában hideg volt, teste
verejtékben úszott. Érezte, hogy az izzadtságcseppek végigfolynak a hátán, a vállán, le a hálóingéhez.
A hátát borító verítéktől még a lepedő is egészen nyirkos lett.
Borzongás futott végig a testén.
- Jól érzed magad? - kérdezte a férje.
Néhány másodpercig egy szót sem tudott kinyögni. Térdeit felhúzta, karjait szorosan köréjük fonta,
így próbálva leküzdeni remegését. A férje sötét árnynak tűnt mellette, hosszú fekete hengernek hatott
a halványan fehérlő lepedőn. Amint ránézett, ismét reszketni kezdett.
- Ne kapcsoljam fel a lámpát? Biztos…
- Ne! - vágott élesen a férfi szavába. - Kérlek, ne mozdulj!
A szobában csak az óra állhatatos ketyegése hallatszott, de most mintha az is fenyegető lett volna.
- Már megint ugyanaz?
- Igen - válaszolt az asszony. - Pontosan. Az Isten szerelmére, hozzám ne érj!
A lepedő előtt sötétnek látszó árny ugyanis megmozdult, és kígyózó mozgással közelített feléje,
amitől ismét elfogta a görcsös remegés.
- Szóval, megint az álmod… - kezdte óvatosan a férfi -, a kígyó… és én?
Tapintatosan elhallgatott, és megpróbált egy kicsit kényelmesebben elhelyezkedni az ágyon.
Óvatosan mozgott, nehogy megijessze feleségét, de ő megint megriadt, széttárta kezeit, és tenyerét
keményen az ágyhoz szorította.
- Igen - mondta. - Már megint a kígyó. Körülöttem mindenütt kígyók hemzsegtek. Nagyok és kicsik,
százával. Az egész szoba tele volt már velük, de egyre csak jöttek: az ajtón, az ablakon keresztül. A
kamra is tele volt kígyókkal. Az ajtó alatt másztak be, ellepték a padlót…
- Nyugodj meg! Biztos, hogy akarsz róla beszélni? Az asszony nem válaszolt.
- Ne kapcsoljam fel mégis a lámpát? - kérdezte a férfi óvatosan.
- Ne! Most még nem merem… - felelte az asszony némi habozás után.
- Értem - mondta olyan hangon, mintha csakugyan értené. - És az álmod további része?
- Hát…
- Nézd, nem fontos beszélned róla.
- Nem, beszéljük csak meg! - Megpróbált nevetni, de csak köhögés jött ki a torkán. - Most biztos azt
gondolod, hogy már hozzászokhattam volna. Hány éjszaka óta álmodom ezt?

Az álom mindig a kis kígyóval kezdődött, amely lassan körülcsavarodott a karján, miközben egyre
csak őt nézte gonosz, vörösen izzó szemével. Felpattant az ágyban, ledobta magáról az ocsmány
hüllőt. Aztán egy újabb csúszott a takaróra, nagyobb, gyorsabb az előbbinél. Ezt is lehajította magáról,
és rémülten kiugrott az ágyból. Ijedten vette észre az újabb kígyót a lába alatt, egy másik pedig
hajpántként tekeredett a homlokára. A nyitott ajtón keresztül egyre több és több kígyó siklott be a
szobába, és visszakényszerítenék őt az ágyra. Eközben ő kezével hitvesét keresve egyre csak
visítozott.
Csakhogy a férje nem feküdt mellette az álmában. A fehér lepedőn sötét hengeres test hevert: egy
hatalmas kígyó. De ezt csak akkor vette észre, mikor segítségkérően hozzáért.
- Most már felkapcsolhatod a lámpát - mondta a nő. Izmai összehúzódtak, ahogy a fény szétáradt
a szobában. Combja megfeszült, készen arra, hogy kiugrassza őt az ágyból, ha…
De hál' istennek a férje feküdt mellette.
- Ó, édes Istenem! - sóhajtott. Testé ellazult és visszahanyatlott az ágyra.
- Meglepődtél? - kérdezte a férfi kényszeredett mosollyal az arcán.
- Igen. Akármikor ezt álmodom, mindig azt hiszem, hogy helyetted egy kígyót találok magam
mellett. Megérintette a férfi karját, hogy megbizonyosodjon, nem kígyó-e tényleg?
- Tudod, hogy ez butaság - mondta a férje nyugtatótag. - Bárcsak el tudnád felejteni! Ha megbíznál
bennem, ez a lidércnyomás is elmúlna.
- Tudom - válaszolt az asszony, miközben szinte falta szemével a szoba ismerős részleteit. A kis
telefonasztal, a telefirkált papírfecnik és az üzenetek tömkelegével nagyon megnyugtató volt. Az
összekarcolt mahagóni asztal, a kisrádió és a padlón heverő újság most régi barátoknak tűntek. A
hanyagul hintaszékbe dobott smaragdzöld ruhája talán még sohasem tűnt ennyire kedvesnek.

- A doktor is megmondta - kezdte a férj. - Amikor bajban voltunk, mindent, ami bántott téged és
rosszul sült el, velem hoztál összefüggésbe. Most, amikor ezek a problémák már megoldódtak, te még
mindig bennem látod a bajok forrását.
- Nem akarattal csinálom. Hidd el? Esküszöm, hogy nem. - De akkor is, ugyanazt csinálod - kötötte
az ebet a karóhoz. - Emlékezz csak! Amikor el akartam válni tőled! Mikor mondtam, hogy sosem
szerettelek! Emlékezz, hogy gyűlöltél akkor engem, mégsem engedtél elmenni. Megállt, hogy
lélegzetet vegyen. - Gyűlölted Helent és engem is. És énnek sajnos meg is lett a következménye. Mert
bár kibékültünk, de ez a gyűlölet megmaradt bennünk, valahol a lelkünk mélyén.
- Nem hiszem, hogy valaha is gyűlöltelek volna. Csak Helent utáltam, azt a kis vézna majmot!
- Nem beszélhetsz így a halottakról - mormolta a férfi. - Igen - folytatta a nő elgondolkodva -, Helen
miattam halt meg. De nem tudom azt mondani, hogy sajnálom. Gondolod, hogy az ő szelleme kísért
engem?
- Ne hibáztasd magad! Helen gyenge idegzetű volt és túlfeszített, amolyan művésztípus.
- Azt hiszem, túl fogom tenni magam rajta, most, hogy már örökre elment - mosolygott az asszony,
és homlokán elsimultak a ráncok. - Bolondulok érted - mondta -, és a férfi világosbarna hajába túrt. -
Soha nem engedném, hogy elmenj!
- Erre nincs is szükség - mosolygott vissza a férj -, hiszen nem akarok elmenni.
- De akkor segíts nekem!
- Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek. Előrehajolt, és lágyan megcsókolta az arcát. - De
tudnod kell, kedvesem, hogyha nem tudod leküzdeni ezeket a rémképeket, amiben én vagyok a
legfőbb gazember, akkor…
- Ki ne mondd! - vágott közbe az asszony. - Nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy… És különben
is, együtt jutottunk túl azokon a nehéz időkön.
A férfi bólintott.
- Igazad van - mondta a nő -, azt hiszem, keresek egy másik pszichiátert. Most már nem bírom
tovább. Ezek az álmok, estéről estére…
- És ez egyre csak rosszabb lesz - jegyezte meg rosszallóan a férje. - Eleinte csak ritkán fordultak
elő, de most már minden este. Ez így nem mehet tovább! Ha nem teszel valamit hamarosan, akkor…
- Rendben. De ne beszélj most erről!
- Beszélnem kell róla. Most már egyre jobban aggaszt a dolog. Ha a kígyó-komplexusodat nem
sikerül leküzdeni, egy este még leszúrsz engem, miközben alszok.
- Soha! De most már zárjuk le ezt a témát, jó? Örökre el akarom felejteni ezt a rémálmot. Nem
hiszem, hogy még egyszer előfordul.
- Én is remélem.
Az asszony átnyúlt a férje feje fölött, lekapcsolta a lámpát, csókot lehelt az arcára, és lehunyta a
szemét. Néhány perc múlva átfordult a másik oldalára. Fél órán belül megint megfordult, motyogott
néhány összefüggéstelen szót, majd elhallgatott. Húsz perccel később megvonta a vállát, de más nem
történt.

A sötét árny, az asszony mellett fekvő férfi megmozdult, és a könyökére támaszkodott.

Gondolkodott, miközben felesége légzését figyelte a sötétben. Az asszony halk szuszogásán kívül
csak az óra ketyegését hallotta. Kinyújtóztatta fáradt tagjait.
Lassan kibontotta pizsamája pertlijét, kihúzott belőle egy lábnyit, aztán finoman félrehajtotta a
takarót az asszonyról. Nagyon óvatosan közelebb húzódott, s közben a lélegzését figyelte, kezében a
zsinórral. A vékony pertlit rátette az asszony karjára, és lassan, nagyon lassan, centiméterről
centiméterre végighúzta rajta.
A nő rögtön felnyögött…

Moczok Péter fordítása