Ady Endre hamarosan meginduló Nyugat első nemzedékének vezéregyénisége volt.

A
magyar nyugatos költők többnyire átvették a francia szimbolisták szemléletét, stílusát, témáit
– de csak költészetükben. Ady bohém módon élt és ezt büszkén és nyilvánosan vállalta is:
férjes asszonyt szeretett, éjszakázott, ivott és nagyúri gőggel megvetett mindent, ami
hétköznapi és kispolgári. „Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson szentlélek, vagy a
korcsma gőze”. (Új vizeken járok)

A Léda-versek

Ady 1903-ban, Nagyváradon ismerte meg Diósyné Brüll Adélt, a nála évekkel
idősebb, Párizsban élő, férjezett zsidó asszonyt, aki hosszú évekig nagy szerelme,
múzsája volt, s a költő egyéni stílusának kialakulásában is meghatározó
szerepet játszott. Ady a verseiben Lédának nevezett polgárasszony révén jutott ki
Párizsba, és tért oda vissza többször is 1912-ig tartó kapcsolatuk alatt. Szerelmük
sem idilli, sem kiegyensúlyozott nem volt. A Léda-versek meghatározó motívuma a
folyamatos harc, a szélsőséges érzelmek, az ambivalens szerelmi érzés.

Ady szerelmi költészetére egyszerre jellemző a beteljesedéstől való rettegés és a

beteljesületlenség érzése (pl.: Félig csókolt csók). A költői én vágyakozik szerelmese
közelségére, de amint tényleg közel kerül hozzá, megőrjíti „a csókos valóság. / Ez a
nagy beteljesülés” és azonnal menekülni akar, hogy megint vágyakozhasson (Meg
akarlak tartani). Ady verseiben többször megjelenik a szerelmes nő eldobása,
elbocsátása, a beszennyezett nő már nem kell a költői énnek („S míg libeg búsan,
szerelemben, / Én kikacagom kósza árnyad, / Felé fúvok: menj, elbocsátlak.”). Ady
és Léda végleges szakítására is egy költemény révén került sor, az Elbocsátó, szép
üzenet című versben, amely a Nyugatban jelent meg 1912-ben.

A Léda-versek gyakran énversek: nem annyira a szerelmes nőről, mint inkább a

költői én szerelemfelfogásáról, szerelmi problémáiról szólnak. Ady más nőkhöz írt
szerelmes verseire is nagyrészt ugyanezek a motívumok jellemzők. Sőt Ady
különböző témájú verseit is ugyanez a motívumrendszer szövi át, a költői ént
ugyanaz az ambivalens viszony köti hazájához, magyarságához, az Istenhez,
önmagához, mint a nőkhöz. A szimbolizmusra jellemző polgárpukkasztás a
szecesszió erotizmusával és esztétizmusával keveredik költészetében.

A Héja-nász az avaron (1905) című költemény az Új versek külön ciklusát alkotó

Léda-versek, a Léda asszony zsoltárai utolsó darabja. A vers a Léda-szerelem
esszenciája, az abban megélt vergődést, fájdalmat, gyönyört és gyötrődést
ábrázolja: „Dúlnak a csókos ütközetek.” A háromsoros strófákból álló költemény
szervezőelve az örökös szerelmi csatározást jelképező héjapár útja a „Nyárból” (erő,
fiatalság, szerelem) az „Őszbe” (erőtlenség, öregedés, elmúlás). A vers a szecesszió
egyik toposzához igazodva a küzdelmes, diszharmonikus szerelmet a halállal
társítja: „Ez az utolsó nászunk nékünk: / Egymás husába beletépünk / S lehullunk az
őszi avaron.”

A Csinszka-versek
Az idősödő, sokat betegeskedő költő 1913-ban ismerkedett meg személyesen a nála
tizenhét évvel fiatalabb Boncza Bertával (Csinszkával), akivel – a lány
kezdeményezésére – már két éve levelezésben állt. Csinszka a 20. század eleji
múzsatípus jellegzetes alakja: valódi tehetsége abban rejlett, hogy személyisége
másokat ösztönözzön alkotásra. A világháború alatt írt – s a háborús versektől
elválaszthatatlan – Csinszka-versek Ady kései szerelmi lírájának legjelentősebb
ciklusát képviselik.

A Csinszka-versek sok szempontból különböznek Ady többi szerelmes versétől. A

költői én korábbi verseiben is mindig halálra váltnak nevezte magát, a Halál
rokonának, de a Csinszka-versekben már „megvénült” alakként lép elénk. A
korábbi verseket meghatározó ambivalencia helyett a Csinszka-versek harmóniára,
megnyugvásra való törekvésről tanúskodnak. Az én mindenhatósága helyett
megjelenik az én kiszolgáltatottsága, aki rászorul a másikra.Az egyik legismertebb
Csinszka-vers az Őrizem a szemed. A társra találás vigaszáról, a háborúban is óvó
társ és szerelem jelentőségéről szóló költeményt a Léda-versek szimbolista-
szecessziós képeivel ellentétben formailag és a szóhasználat szempontjából is
egyszerűség jellemzi: a vers egyszerű ritmikájával, rímelésével és ismétléseivel
leginkább a dal műfajára emlékeztet.

Összefoglalás:
Ady szerelmi költészetének csúcsát a Léda-versek jelentik. A legtöbb újítás ezekben a
költeményekben tapasztalható. Olyan érzéseket és élményeket fogalmaz meg, amelyeket
előtte az irodalomban (a költészeti hagyomány miatt) esetleg részleteiben már
megfogalmaztak, de így összességében nem. Hatása azzal is magyarázható, hogy a
(szerelmes) ember magára ismerhet Ady élményeiben, hogy az életrajzi hátteret ismerve a
versek hitelesek, és nyelvi erejük egyedülálló.