ITT ÁLLOK A RÓNAKÖZÉP EN…

Írta: Petőfi Sándor2014-01-11I, ÍÍrj hozzászólást3642 views

Itt állok a rónaközépen,

Mint a szobor, merően.
A pusztát síri csend födé el,
Mint elfödik a halottat szemfödéllel.
Nagymessze tőlem egy ember kaszál;
Mostan megáll,
S köszörűli a kaszát…
Pengése hozzám nem hallatszik át,
Csak azt látom: mint mozog a kéz.
És most idenéz,
Engem bámul, de én szemem sem mozditom…
Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
A vers a Felhok ciklus darabja. Címe életszeru helyzetre is utalhat, de allegorikusnak is tekintheto. A róna kitüntetett motívuma Petofi költészetének, a végtelen és a
szabadság romantikus metaforája.

Ez a költemény annyi más hasonló témájú verstol eltéroen nem leírja vagy megidézi a valóságot, hanem a vers (szimbolikus) terévé teszi.

Az egyes szám elso személyben megszólaló versbeli én belehelyezi magát a térbe, nem is csupán a rónán történik a jelenet, hanem a közepén. Romantikus túlzással,
mintha a világ közepén lenne. Ugyanakkor a vers nyomasztó hangulata, vészjósló motivikája egy másik megközelítési irányt is felvet, a külso tágas tér a képzelet, a
sejtelmek belvilágaként is értelmezheto, ahol a nyílt térhez nem szabadság, hanem a védtelenség és a magány képzete társul.

A költemény egy rövid jelenetet beszél el: az egyik ember (nagy) messzirol nézi a másikat, aki épp kaszál. Aztán a kaszáló megáll, megfeni kaszáját, közben
észreveszi, hogy nézik. Egymást nézi a két ember a róna közepén. Teljesen köznapi esemény, mégis, mintha a figyelo ember kitartó nézése illetéktelenül megzavarná
a fennálló nyugalmat. A versbéli beszélo a másik ember, akinek szemén keresztül az egész jelenet valami fenyegeto hangsúlyt kap. Már a körülmények erre utalnak:
„A pusztát síri csend födé el” (halott szemfedo). A motívumok egy 18. századi rémregénybol is származhatnának, és a felszín látszatnyugalma csak fokozza borzongató
hatást. A beszélo ebben a vészterhes közegben a kaszás emberben hirtelen megszemélyesített halállal néz farkasszemet, mint a középkor allegorikus ábrázolásain..
Ebben az olvasatban a beszélo észrevette a halált, de a halál még nem vette észre a beszélot, illetve éppen észreveszi, miközben a kaszáját feni a halálos csendben.
A feszültség lépésrol lépésre fokozódik. Csodálatosan érzékletes a mozgó kéz látványának mozzanata. A nézo tudja, hogy mi történik, látja, de a hang nem ér el
hozzá.

A szituáció a versnek ezen a pontján már szinte túllendült az irreális, a misztikus felé. Az utolsó elotti sor azonban fordulópontot jelent.

A feszültség itt szökik a legmagasabbra, de a rezzenéstelen szembenézés váratlanul hat. A sor eleji „de” is azt sejteti, hogy ez a reakció egyáltalán nem magától
értetodo itt. A beszélo bátran és öntudatosan viselkedik.

A zárósor a helyzeten való diadalmaskodás, kilépés, nézopontváltás. A vers sejtelmesen végigjátszotta a szituációt (vagy rájátszott), és a „mintha” borzongását. A
zárlat kérdése tárgyilagos, kíváncsi és fölényes. A kíváncsiság fölénye, oldottsága és bátorsága átfordítja a helyzetet, de vissza is utalja a realitások világába.

A költemény hangja, formája is szokatlan. Nem tagolódik versszakokra, a 13 sor egyetlen tömböt alkot. Rímei páros rímek, egy rímtelen sor kivételével (11.). A sorok
hossza egyenetlen.

+a scribd ertelmezes