You are on page 1of 2

A Global Internet for Everyone (GIE) egy multinacionális vállalat.

Fő tevékenységét tekintve
informatikai eszközöket készít fogyasztók részére.
A szegedi vállalatnak cc. 1000 munkavállalója van.

A GIE magyarországi, szegedi vezérigazgatójával szemben korrupciós bűncselekmény


gyanúja merült fel 2020-ban, amely miatt hazai és globális kereslete is csökkenni kezdett (a
vezetőt elbocsátották).
Ön a GIE új magyarországi vezetője.

A gazdasági változások miatt teljesen új stratégiát alakítanak ki a vállalkozásnál és a vezetés


teljes megújulást helyezett kilátásba, mottójuk: legyünk CSR kompatibilis vállalkozás. A projekt
keretében 4 fő területre, a környezetvédelemre, a piacra, a munkavállalók helyzetére és a társadalmi
kapcsolatokra is nagy hangsúlyt kívánnak helyezni.

Továbbá, az anyavállalatnál már megvalósult az etikus vállalati kultúra és most a lenti


célkitűzés érkezik Önhöz az amerikai vezetéstől azzal a kísérőlevéllel, hogy az abban foglalt
célok elérésére dolgozzon ki egy rendszert Magyarországon is, amelyben kiemelten
érvényesülhet az etikus vállalati kultúra.

A célkitűzés:

MI NEM A GIE-nek DOLGOZUNK, MI VAGYUNK A GIE!

Olyan termékeket értékesítünk, amelyekben hiszünk, és megbízható szolgáltatásokat kínálunk


ügyfeleinknek. Nemcsak nyereség elérésére törekszünk, hanem pozitív változásokat
szeretnénk elérni a társadalomban.
Offenzív célokat tűzünk ki magunk elé, és nem veszítjük ezeket szem elől, hanem
megvalósítjuk őket. Magatartásunk mindig jövőorientált.
Büszkék vagyunk arra, hogy abszolút tisztességesen viselkedünk az ügyfeleinkkel,
versenytársainkkal és egymással is. Munkánk minősége azon a gondosságon nyugszik,
amivel jellemezhető minden, amit teszünk.
Együtt nyerünk és veszítünk. Dinamikus és erős team vagyunk. A GIE team minden egyes
dolgozója fontos.
Szeretnénk, ha a GIE team minden tagja örömét lelné abban, hogy részt vesz a közös jövőnk
alakításában és közös sikereinkben. Ennek elérésére olyan atmoszférát teremtünk, amely az
egymásra való figyelésen és egymás megbecsülésén nyugszik. Segítjük munkatársainkat a
vállalat céljaival egybecsengő személyes céljaik és vágyaik megvalósításában.

Vezetőként középvezetőihez fordul és a cél elérése érdekében meghatározott irányvonalakat


jelöl ki számukra.

Középvezetők: beszerzési igazgató, jogi igazgató, stratégiai igazgató, kutatás-fejlesztési és


innovációs igazgaztó, HR igazgató.

1. feladat:
Döntsön arról, hogy milyen típusú vezetési stlíus(ok) illeszkedik a legjobban a feladat
megvalósításához!
Ennek megfelelően határozza meg a középvezetőkkel való kommunikáció irányait!
Pontosan (mondatok formájában) írja le, hogy milyen kommunikációt alkalmaz a
szituációban!

2. feladat:
Határozza meg, hogy a 4 területen (környezetvédelem, a piac, a munkavállalók helyzete, társadalmi
kapcsolatok) milyen változásokat kell eszközölni ahhoz, hogy a vállalkozás CSR-
kompatibilissé válhasson.
Fejtse ki, hogy milyen irányvonalakat állít fel a középvezetőknek ennek megvalósítása
érdekében és határozza meg az elvárásait! (feladatok, határidők, felelősség, stb.)

3. feladat:
Fejtse ki, hogy milyen irányvonalakat állít fel a középvezetőknek az etikus vállalati kultúra
megvalósítása érdekében és határozza meg az elvárásait! (feladatok, határidők, felelősség,
stb.)

You might also like