Petőfi Sándor szerelmi költészete

Petőfi Sándor a romantika korában élt és alkotott. Kortársai Arany János,

Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc voltak. Egész élete alatt szenvedélyesen
írt és érzelmes témákat dolgozott fel. A hazaszeretet, a hűség és a szerelem állt
főként művei középpontjában. A szerelem Petőfi Sándor életében különösen
nagy szerepet kapott, így őt tartják a magyar hitvesi költészet egyik
legkiemelkedőbb alakjának. Hitvesi versnek nevezzük azokat a műveket,
amelyeket szíve legfontosabb nőjének, azaz a feleségének írt szerelmes
hangvételben.

Petőfi Sándor első szerelme Csapó Etelka volt, 1845 januárjában hunyt el.
Petőfi gyengéd érzelmekkel gondolt vissza a 15 éves lányra, ezt a Cipruslombok
Etelka sírjáról című verses kötete is alátámasztja. Ennek az évnek nyarán
megismerkedik a jómódú Mednyánszky Bertával, akinek ugyan megkéri a kezét,
de a lány apja elutasítja. Ebből a sikertelen szerelemből születik a Fa leszek,
ha… című népies műdal mely a Szerelem gyöngyei című versciklusba tartozik.
Élete szerelme későbbi felesége lesz, Szendrey Júlia. 1846. szeptember 8.-án a
nagykárolyi megyebálon találkoznak először, majd egy évvel később házasságot
kötnek.
Petőfi Sándor még házasságuk előtt írta Júliához a Reszket a bokor, mert… című
verset. Szendrey Júlia egy zárkózott, visszafogott nő volt, aki az érzéseit sem
könnyen mutatta ki, ezáltal Petőfi Sándor ezt a verset egy szakítóversnek
szánta. A mű három szerkezeti egységre bontható, az elsőben személyes,
bizalmas kapcsolat a lírai alany és szerelme között. A metaforák és idilli
környezet a boldogságukra utalhatnak. Ezt követően szenvedélyes hangvételre
változik, amiket természeti képekkel fejez ki. A megáradt Duna metaforával az
érzelmek hevességét fejezi ki, a költői kérdéssel pedig egyértelmű választ
sürget. A költeményben az évszak toposzokkal hangulatokat fejez ki Petőfi, a
nyár toposza a boldogságot, a tél pedig az elválást fejezi ki. A vers zárása
megható, bárhogy is dönt Júlia, az Isten áldását kívánja neki.
Petőfi több művében is felhasználja az évszak toposzait, például az 1847-ben
keletkezett Szeptember végén című elégiában is előfordul három belőle. A
költeményben a nyár toposza a boldogság időszakát fejezi ki, amit természeti
képekkel mutat be. Az ősz toposza az öregedés szimbóluma, a téli időszak pedig
a halál metaforája, ami nem jelenik meg a versben, még csak közeledik. A mű
témája a hitves őzvegysége, központjában Szendrey Júlia áll. A „fejfa”, „síri
világ” és „fejfa” szavak romantikus látomások, amelyek kísérteties hangulatot
idéznek. A vers zárása egy szép vallomás.
A Minek nevezzelek című ódát, ami egy szomorú hangvételű mű, szintén
feleségének írta. Petőfi rajongott Júliáért, ezt a többi hitvesi verse, és ez a
költemény is erősen hangsúlyozza. A lírai alany nem tudja leírni, hogy mennyire
szép a szerelme, ezért természeti metaforákkal próbálja kifejezni. A nő szemét
esti csillagokhoz és patakhoz hasonlítja, hiszen olyan fényesen csillognak.
Tekintetét szelíd galambokkal, hangját csalogánnyal azonosítja. Ezek után a vers
csúcspontja van, amikor kedvese ajkát rubintkőhöz és tűzhöz viszonyítja. A vers
végén bizonytalanná válik a kérdés miatt, ami végighúzódik a versen, utolsó
megállapítása pedig „Édes szép ifju hitvesem”.

Petőfi Sándor szerelmi költészete hihetetlenül kimagasló a magyar

történelemben, valamint külföldön is az egyik leghíresebb magyar.
Magyarországon a hitvesi költészet nem csak Petőfi Sándor műveiben, hanem
Radnóti Miklós költészetében is megjelent. Miután elhuny, felesége a Nemzet
Özvegye nevet kapja, majd összeházasodik Horváth Árpád történésszel, és négy
gyermeket hoz a világra. Ez a házasság nemzeti botrányt váltott ki. Szendrey
Júlia fiatalon, 39 évesen veszti életét, és Petőfi Sándorné Szendrey Júliaként
temetik el.