Professional Documents
Culture Documents
A Szabadság És Szerelem Költője
A Szabadság És Szerelem Költője
Petőfi útja természetesen lassan kivezetett a válságból. Ennek a lélek belső változásain túl
megvoltak a maga életrajzi és külső okai is:
- 1846 tavaszától ismét Pesten tartózkodik, ahol szervezni kezdi a Tízek Társaságát.
- 1846 szeptemberében megismerkedett Júliával, akit egy év múlva feleségül is vett.
- A politikai élet átmeneti patthelyzet után ismét felgyorsult, 1846 novemberében
létrejött az első politikai párt (konzervatívok), ’47 március 15-én pedig megalakult a
reformerőket tömörítő Ellenzéki Párt is.
- Európa-szerte mind inkább érzékelhetővé vált egy újabb forradalmi hullám
lehetősége.
- 1847. március 15-én jelent meg Összes költemények címmel verseinek gyűjteménye,
amely egy éven belül újabb kiadást is megért, akkora sikere volt.
- ’47 tavaszától köt barátságot Arany Jánossal.
A fenti tényezőkön túl nagyon fontos volt, hogy Petőfi ismét megtalálta életcélját az
emberiségért, hazáért folytatott küzdelemben, magánéletében pedig a szerelemben.
Érthető, hogy az 1847. január 1-vel keltezett epigrammája (Szabadság, szerelem!) mottója
lett ennek az új korszaknak, s tulajdonképpen Petőfi életének, életművének: „Szabadság,
szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért
föláldozom / Szerelmemet.”
Műfaja:
Kulcsszavai, központi gondolata:
Szerkezete: A 36 sor három nagyobb egységet alkot: 12-18-6. Indokold meg a felosztást: