KATY EVANS

RIPPED
cafatokban
A REAL - VALÓS ötödik része
A második esélyeknek ajánlom ezt a könyvet
- azzal a reménnyel, hogy sikerülni fog!
 A Ripped - Cafatokban
lejátszási listája
Coldplay - Magic
Bleachers - Bleachers
Neon Trees - Animál
Kansas - Carry On Wayward Son
Fall Out Boy - Alone Together
Lea Michele - If You Say So
Secondhand Serenade - The Last Song Ever
Avicii - Hey Brother
Zedd - Spectrum
 P&M közös dalai
Madonna - Like a Virgin
Warrant - Sweet Cherry Pie
Ne-Yo - Miss Independent
Kylie Minogue - I Believe in You
Akon - Beautiful
The Fray - You Found Me
Guns N’ Roses - Sweet Child O Mine
Rihanna - Take a Bow
Elton John - Your Song
Lifehouse - Broken
Pink - Fuckin’ Perfect
 Volt már valaha titkod?
Olyan, ami a lelked legmélyét tépi, ami annyira
nyomasztóan fájdalmas, hogy nem tudsz beszélni róla,
mert félsz, hogy darabokra szaggat, végtagról végtagra,
sejtről sejtre… valósággá válik, ijesztővé, és
elszomorít.
És volt már olyan titkod, amitől úgy dagadt a
mellkasod, mintha héliumot pumpáltak volna beléd, és
legszívesebben világgá kiáltottad volna, de ha így
teszel, a világ elvette volna azt az értékes titkot?
Én mindkét fajtát jól ismerem. A titkot, amit szeretsz,
és a titkot, amit gyűlölsz.
Az elmúlt hat évben mindkettőt hordoztam.
 Egy
Titkok
Pandora
A társasházban, ahol lakom, én vagyok az egyetlen
ember, aki még járat napilapot. Ma reggel is ott vár a
küszöbömön. Imádom az illatát. Szeretem azt a ropogó
hangot, amikor ledobom magam az étkezőszékembe, és
csak úgy felcsapom valahol. Ez a hang, ez az illat…
azokra a lusta szombat reggelekre emlékeztet, amikor
apámmal újságot olvastunk, és a parfümje illata
magával ragadott. Tizenhét évesen veszítettem el őt.
Nem túr már bele reggelenként a hajamba, nem csap
meg a parfümje illata - csak az újság illata maradt.
Majdnem egy évtized telt el azóta, és még mindig
semmihez sem fogható kis öröm jár át, ha megérzem a
frissen nyomtatott újság illatát. Egészen mostanáig.
Mert most. a szórakoztató rovat címlapja gúnyosan
néz vissza rám.
Mackenna Jones visszatért a városba! - harsogja a
főcím. Ahogy elolvasom, mintha gyomorszájon vágtak
volna.
Összeszorítom a szemem, majd kinyitom, a gyomrom
kontrollálhatatlanul remeg.
Mackenna Jones visszatért a városba!
Bassza meg, tényleg abba kéne hagynom az olvasást.
Mackenna Jones visszatért a városba!
Istenem. Még mindig az van odaírva.
Mackenna.
 A név füstként kavarog a bensőmben, majd néhány
pillangó, amikről nem is tudtam, hogy még mindig ott
vannak, a hasam falának csapódik. Lehetetlenségnek
tartottam, hogy egyetlen pillangó is túlélte bennem
Mackenna Jonest.
Visszatért a városba, Pandora. Na, most mit lépsz?
Amikor felfogom végül, hogy tényleg egy államban
vagyok vele, összeráncolom a homlokom.
- Most komolyan, te seggfej? Muszáj volt idejönnöd?
Elkezdem olvasni a Crack Bikiniről a cikket, arról
szól, hogyan forradalmasította a zenét a zenekar. Hogy
még Obama is azt nyilatkozta, hogy ennek a
zenekarnak köszönhetjük, hogy a fiatalok visszatértek a
mesterek - Mozart, Beethoven - zenéjéhez. De itt nincs
vége. Csak most kezdődik a felhajtás. Az újságíró azzal
folytatja, hogy erre a turnéra gyorsabban elfogytak a
jegyek a Madison Square Gardenben, mint Justin
Bieber első koncertjére, és hogy ez lesz az év, ha nem
az évtized koncertje.
A zenekar legnagyobb slágere jut eszembe hirtelen.
Egy jó ideig azt a dalt játszotta az ország összes
rádióállomása, én pedig szenvedélyesen megutáltam a
zenét is miatta, a puszta gondolatától újra meg újra
dühbe gurulok.
Remegő kézzel teszem le az újságot,
összehajtogatom, és próbálok mással foglalkozni.
Anyámmal meg az unokatestvéremmel élek, és mindig
nagyra értékeltem a szombati nyugis órákat, amikor
Magnoliának balettórája van, anyám pedig ügyeket
intéz. Ám az én értékes szombati szabadidőm most -
amikor az egész lakás az enyém - hivatalosan is
tönkrement. És nemcsak a szombatom, hanem az egész
kibaszott évem.
Mackenna. Seattle-ben.
Remeg a kezem, ahogy visszalapozok a szórakoztató
rovathoz, és lassan a koncert dátumára téved a
tekintetem. Azon kapom magam, hogy rákattintok a
telefonomon az Internet Explorerre, majd egyenesen a
Ticketmaster oldalára megyek. Igen, a koncertre már
minden jegy elkelt. Így hát az eBayen folytatom, ahol
látom, hogy a legjobb jegyekért milyen elképesztő árat
kérnek.
Nem tudom, miért, de egy pillanatra elképzelem,
ahogy az egyik ilyen drága helyen ülök, és jó közelről
azt kiáltom felé, hogy seggfej, ő pedig azon a zajon
keresztül is hallja, amit a zenekara csap körülötte.
Nem tudom, mit csinálok. Vagy talán mégis. Hideg
borzongás járja át a testem. A koncertre minden jegy
elkelt. A jegyek egy vagyonba kerülnek. De nem. Nem
hagyom ki ezt a lehetőséget. Majdnem hat év telt el
azóta, hogy utoljára láttam. Közel hat éve nem láttam
azt a kemény, tökéletes fenekét, miközben magára
rántja a farmert.
Amikor először vitt ágyba, szinte láttam, ahogy a
szüzességemről kiállított képzeletbeli oklevelet szépen
a farzsebébe dugja. Azt mondta, szeret, és arra kért,
válaszoljam azt, hogy én is szeretem. Még bennem volt,
amikor megkérdezte, akarok-e vele járni. Válasz helyett
elsírtam magam, valami bajom volt, és képtelen voltam
kimondani. Nem bírtam rá semmit válaszolni. De
tudom, hogy ő tudta.
Keményebben csókolt meg, mint valaha, amikor sírni
kezdtem, és a csókunk sóssá vált a könnyeimtől. Akkor
úgy éreztem, fájdalmas és nyers ez a csók. És
gyönyörű. Remegtem, miközben ölelt. Attól féltem,
nem tudom magam újra összeszedni, ha cafatokra
hullok előtte az orgazmusom után. Hallottam, ahogy a
lélegzetünk összekeveredik, miközben a kezével
végigsimított a gerincemen, és újra meg újra kimondta,
hogy szeret.
És nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor
lefeküdtem vele. Napokig, hetekig, hónapokig izzott
közöttünk a szenvedély, hatalmasakat dugtunk.
Tizenhét éves voltam, ő volt a mindenem, és amikor
ágyba bújtunk, azt hittem, mindenem kell neki, amit
csak adhatok. Aztán mégis elment. Rohadék!
Mackenna titok volt. Életemben nem voltam olyan
közel senkihez, mint hozzá - de ez olyan titok volt,
amiről senki sem tudhatott. Különösen nem az anyám.
Ezt jól tudta Mackenna is, én is. Mégis újra meg újra
találkoztunk. Hazudtunk, bujkáltunk, megszöktünk
otthonról éjszakánként, a kikötőben találkoztunk, és
napkeltéig egy-egy gyanútlan család kölcsönvett
jachtján szórakoztunk. Nem érdekelt minket, hogy ki a
családunk, vagy hogy mi lenne a „legjobb” számunkra.
Ami engem illet, számomra ő volt az, számára pedig
én.
Ő volt a legjobb barátom is.
Darabjaira hullott a világom, amikor megtudtam,
hogy elmegy Seattle-ből.
Még csak el sem köszönt.
Az utolsó dolog, amit mondott, az volt, hogy szeret.
És azóta. Gyűlölöm. A szerelmet.
 Azt hittem, a távollétével begyógyul a seb. De a seb
még mindig megvan. Begennyesedett, felhólyagosodott
és megnőtt.
Mindent megadtam annak a rohadéknak, amit a
fiatal, ostoba szívem megadhatott, ő pedig tönkretett.
Hát, bassza meg!
Jövő héten Seattle-ben lesz. Ő meg a kavarós társai a
városban vannak, és mindenki ott lesz. Azért hívom
őket kavarósoknak, mert nincs még egy olyan banda,
mint ők. A saját dalaikat másokéval keverik - és itt
most igazi zenéről beszélek. Bach, Chopin, a
nagymesterek. Az eredmény egy rockzenekar és egy
szimfonikus zenekar találkozása. A zenéjük átjárja a
tested, begörbül tőle a lábujjad. És ha hozzávesszük azt,
ahogy ő énekel…
A pokolba, nem is akarok beszélni az énekhangjáról.
Az emberek azért döntenek úgy, hogy szerelmesek
lesznek, mert jól érzik magukat tőle. A szerelemtől
védve érzik magukat, biztonságban. Na, én nem. Én
inkább a gyűlöletet választom. Ettől érzem jól magam.
Védve és biztonságban. Akkor érzem, hogy magamnál
vagyok, ha gyűlölöm őt. Gyűlölni azt jelenti, hogy már
nem számít, mit tett velem. Hogy még érzek valamit.
Még nem vagyok halott legbelül, mert érzem, ahogy ez
a gyűlölet szétmarja a testemet. Használhatatlanná tett
más férfiak számára. Megakadályozta, hogy az a nő
legyek, aki lehettem volna. Összetörte minden álmomat
a közös jövővel kapcsolatban. Ő volt az első szerelmem
és minden téren az első, beleértve az első szerelmi
csalódást is.
Még azután is, hogy elment, hozzá viszonyítva
határozom meg magam: az vagyok, amit itt hagyott
belőlem és amit elvett tőlem.
A jegyek drágák. A keresetem legnagyobb részét arra
költöm, hogy segítsek anyámnak Magnolia
gondozásában. De most csak egyetlen dologra vágyom:
három apró kattintásra az eBayen. Három apró
kattintás, és már ki is merítettem a hitelkártyám keretét,
és újra láthatom azt a seggfejet, élőben.
Teljesen megéri, döntöm el, és felmegyek a netre,
majd megveszem a két legdrágább jegyet, amit az eBay
kínál.
Kinyitom a naptáramat, megkeresem a napot, és
bejelölöm egy X-szel.
Készülj, seggfej! A seattle-i koncerted nem lesz nagy
siker. Nem, ha rajtam múlik!
Régebben nem szerettem ennyire a feketét. A pirosat
szerettem, meg a kéket, a kedvencem pedig valamiért a
sárga volt. A dögös pink és a lila is bejött. De aztán úgy
éreztem, a színek kigúnyolnak. Túlságosan boldognak
tűntek. Túl édesnek. A fekete biztonságos és semleges.
Nem emlékeztet olyan dolgokra, amik elszomorítottak.
Nem próbál más lenni, mint fekete. Miután apa
meghalt, már nem próbáltam más lenni, mint ami
valójában vagyok. Nem akartam beilleszkedni. A
próbálkozás kifárasztott, és csak még inkább
tudatosította bennem, hogy nem tartozom sehova.
Feketére váltottam, és a fekete befogadott. Ma csak a
bűnös és sötét dolgok érdekelnek. Ez egy sötét nap,
sötét életem újabb fejezete. Még az ég is felhős, mert
Mackenna a városba érkezett. Sőt, esik is. A lelátók
vizesek. A rajongók vizesek. Mindenki, kivéve a
zenekart, aminek tagjai a színfalak mögött húzódnak
meg, amíg az eső el nem áll. Hamarosan betolják a kis
Neocitránjukat is, nyilván.
Amikor az eső végre eláll, Melanie-val a bejelentésre
fülelünk, miszerint a koncert mindjárt kezdődik. És a
késés miatt NEM LESZ ELŐZENEKAR. Ebben a
pillanatban a bátorítóként lehúzott vodka elhagyja a
szervezetemet, és a térdeim, amiket percekkel ezelőtt
még acélosnak éreztem, mintha kocsonyássá váltak
volna.
- Ne nézz úgy, mintha fegyver lenne a táskádban!
Még a végén átkutatnak minket, te dinnye! - mondja
Melanie.
- Pszt, nyugi, minden oké! - korholom.
Idegesen nyúlok a nyakam mögé, az esőkabátom
kapucniját vizes fejemre húzom, és magammal rántva
Melanie-t, a tömegen keresztül kanyarogva elindulunk
a stadion elején lévő helyünkre. Ő még nálam is
kövérebbnek tűnik. Végül, ez az eső áldás volt -
Melanie meg én közel sem vagyunk olyan
terjedelmesek, mint amilyennek tűnünk, a vízhatlan
poncsók alatti cuccoknak köszönhetően. A zenekar
tagjainak hoztuk őket. Különösen az egyiknek.
Bár a hajam az arcomra tapad az eső miatt, szerintem
jól nézek ki. Ijesztő vagyok. Fekete körmök, fekete
rúzs, fekete esőkabát, fekete haj, leszámítva azt a hülye
rózsaszín csíkot, ami azóta van, hogy Melanie egy
részeg éjszakán azzal cukkolt, hogy nem merem
befesteni, márpedig én sosem tudok visszautasítani egy
ilyen kihívást. Ezt leszámítva a szokásos Angelina
Jolie-külsőre törekszem, és a fekete magas sarkú
csizmám azt üvölti: „Férfiak, csak akkor gyertek a
közelembe, ha meg akartok szabadulni a
mogyoróitoktól!”
Melanie viszont olyan boldognak tűnik, mint egy
Barbie baba.
A pasija valószínűleg ezelőtt kefélte hülyére.
Istenem, miért az én barátaimnak vannak a
legkanosabb pasijaik?
- Nem hiszem el, hogy még mindig nem értünk a
helyünkre! Mire odaérünk, úgy nézünk majd ki, mint
akik szaglászni akarják őket -mondja Melanie, az arcán
széles vigyorral.
Hm, igen, Mackenna illatának a belélegzése az utolsó
dolog, amire most vágyom és amire szükségem van. De
a színpad egyre közelebb és közelebb kerül, egyre
nagyobbnak tűnik, ahogy közeledünk. Kicsit olyan
érzés, mintha minden egyes lépéssel, amit a színpad
felé teszünk, egy évvel visszább mennék a múltban.
Egészen addig a pillanatig, amit a mai napig tisztán fel
tudok idézni, hogy a gyomrom ugrik egyet attól, ahogy
jeges szürke szemével rám néz, miközben én a számba
veszem a farkát. Ó, hogy rohadna meg!
- Még mindig nem tudom eldönteni - szólal meg
Melanie, amikor végre leülünk -, hogy az esküvőn
hagyományos fehér ruha legyen rajtam, aminek az
uszályára egy nagy, vörös virágot erősítenek, vagy
inkább egy egyszerűbb, rózsaszín ruha. Mindkettőt
eltetettem hétfőig. Talán meg kéne őket mutatnom
Greysonnak…
A mondat benne reked, amikor áhítatos csend borul a
tömegre. Fentről egy erős fénycsík szűkülni kezd, majd
egyenesen a színpad közepére szegeződik. A szívem
akaratom ellenére hevesen ver. Dühömben öt
másodpercen át szívom befelé a levegőt az orromon
keresztül, majd öt másodpercig bent tartom, végül öt
másodpercen át kiengedem - ezt a szarságot még a
dühkezelés-terápián tanultam.
A reflektorfény továbbra is a színpad üres közepére
összpontosul, majd a háttérben hegedűk szólalnak meg.
Amikor úgy tűnik, hogy a hegedűk átvették az
irányítást a légzésed ritmusa felett, csatlakoznak a
dobok, hogy meghódítsák a szíved. Ó, a szemétládák!
A hatalmába hajt a zene. A muzsika egyre csak
fokozódik, fokozódik és fokozódik, jön a tetőpont,
majd a fények kihunynak.
A teljes sötétségben a tömeg felsikolt.
Az árnyékban aztán kisétál egy alak.
Tudom, hogy Mackenna Jones az.
A fesztelensége. Lengő vállai, ringó csípője és
hosszú, vastag, izmos lábai.
Kezét az oldalán tartja, a mikrofonja a füléhez
erősítve, diszkréten körbefogja sziklaszerű állkapcsát.
Közeledik a közönséghez és felénk. Félmeztelen. Csak
egy fekete bőrnadrágot visel. A haja ma élénk
fuksziaszínű, tüskés és égnek áll. Megdöbbentő ez a
szín napbarnított bőre mellett. Törzsének kidolgozott
izmai csillognak, akárcsak a hasizma sötét kis téglái.
A hold fényének hála száznyolcvanöt centis teste
minden porcikáját látom. Olyan dögös, hogy szerintem
a ruháim ebben a pillanatban meg is száradtak. Keresek
valamit, amit utálhatnék a külsejében, de nincs semmi.
Még azt sem mondhatom, hogy utálom azt a kis
csillogást a szemében, ami azt üzeni ordítva: „Rosszfiú,
rosszfiú, egy kibaszott rosszfiú vagyok, és
tönkreteszem az életed.”
Bejött ez nekem régen.
Nagyon is.
Amíg azt nem csinálta, amit a rosszfiúk szoktak, és
kiderült, hogy a rosszfiúsága életem legkevésbé
szórakoztató élménye.
Halvány fény pislákol fölötte. A háttérben játszani
kezd a zenekar. A fény felerősödik, amikor Mackenna
megragadja pink parókáját, és a lelátóra dobja, közben
azt kiabálva:
- Helló, Seattle, basszátok meg!
Seattle visszaordít, ő pedig felháborítóan szexin
kacag. Egy csapat lány megpróbál felugrani a színpadra
a lelátóról, és bestiaként harcolnak a parókáért, amit az
imént elhajított.
Én nem a cicaharcot nézem, hanem őt. Azt a
kibaszott seggfejet, aki az életet sem érdemli meg,
nemhogy azt, hogy így nézzen ki. Akaratom ellenére is
sötét, szexi, rövidre nyírt frizuráját nézem, ami
körbeöleli gyönyörű fejét. Ez a séró még jobban
kiemeli az ajkát, az orrát, a szemét… ez a pasi nem is
dögös, ez egy szupernóva! Telt, gyönyörű a szája, és
karcsú az orra, ami természetesen kitágul minden egyes
lélegzetvételnél, aztán ott a mosolya, amitől olyan
dühbe gurulok, hogy egy lovat is fel tudnék dönteni.
Bennem a fájdalom és a becsapottság miatti düh
kavarog, ő meg az emberekre villantja azt a mosolyt.
- Úgy látom, ma este elég harcias társaság gyűlt
össze. Nagyszerű. Kiváló! - dörmögi, és a színpadon
járkál fel-alá, a tömeget fürkészi.
 Mel meg én olyan közel vagyunk hozzá, hogy elég
lenne lenéznie, és észrevenne. De ő túl büszke ahhoz,
hogy lenézzen, én pedig nem tehetek mást, továbbra is
felfelé nézek, még akkor is, ha már nem látom az arcát
a farka hatalmas dudora miatt.
Esküszöm, olyan régen szexeltem, hogy visszanőtt a
szűzhártyám. Már nem is emlékszem, milyen az,
amikor jó. Nem is vágyom rá. Szeretem kibaszott
rosszul érezni magam. De most, ahogy felnézek, és őt
látom, nagy, vastag farkának emléke belém kúszik és
szétrepeszt.
Nem szeretem ezt a bizsergető bizonytalanságot, amit
az érzés kivált. Nagyon nem szeretem.
Egy hosszú, hosszú pillantással végigpásztázza a
tömeget.
- Mindannyian egy kis zenére vágytok ma este, mi? -
kérdezi halkan, de olyan bizalmasan, mintha
mindannyiunknak egyenként suttogná.
- KENNA!!! - Több nő zokog mellettünk.
- Akkor csapjunk bele!
A levegőbe emeli egyik öklét, majd a háttérben
dobpergés harsan. A magasban rángatja az öklét, a dob
ritmusával egy ütemben. A csípőjét forgatja, és fejét a
felhős ég felé emeli, közben lassú, kéjes, hörgő hang
jön a torka mélyéről, ami pont olyan, mint… a szex.
Aztán a szimfonikus zene hangereje újra emelkedni
kezd, és lendületet vesz. Az előbb még lassú és
dallamos volt, most valami zajosabb és őrültebb lesz
belőle. Mire a ritmus egészen megvadul, a pulzusom
már valahol a sztratoszférában jár, és akkor hirtelen két
férfi bukkan fel egy emelvényen a színpad alól, az
elektromos gitárjukat döntögetve, tűzijátékszerű
fényrobbanások közepette. Ők a másik két frontember,
Jax és Lexington. Apuci kicsi fiai, és egypetéjű ikrek.
Az első fellépésükhöz a saját pénzes papucijuktól
kapták a pénzt, és a három frontember azóta sem szorul
rá senkitől semmire.
Mackenna elkezd énekelni, mély, reszelős és
kibaszottul szexi hangon. Utálom őt. Meg azt is, hogy
milyen kecsesen mozog izmos teste. Ahogy árad belőle
a tesztoszteron. Ahogy táncosok csatlakoznak
hármójukhoz a színpadon, elegáns fekete-fehér
férfiöltönyökbe öltözve. Még azt is utálom, ahogy
letépik az öltönyüket, hogy felfedjék feketére festett
bőrüket, amitől olyan karcsúnak tűnnek, mint a
párducok.
Melanie teljesen el van ájulva, az ajkai szétnyílnak,
és csak tátog. Esküszöm, mindenkinek látnia kellene,
ahogy ez a három férfi szenvedélyes, ősi és állatias
módon mozog a színpadon; mocskos dolgokat
imitálnak a testükkel, miközben tisztán reagálnak a
zenére.
A testem felajzott állapotba került. Évek óta
szándékosan nem járok szórakozni. Főleg azért, hogy
még véletlenül se halljam meg Mackenna éneklését
valahol. De most minden kibaszott hangszóróból az ő
hangja árad. Visszhangzik a csontjaimban, és különös
fájdalmat ébreszt bennem extra kamionnyi dühvel
fűszerezve.
A koncert úgy folytatódik, mint valami finom kínzás.
A zenekar nemcsak az én kínzásomat hosszabbítja meg,
hanem minden egyes nézőjét, akik türelmetlenül várják,
hogy hallhassák a legismertebb dalt. És ekkor.
megtörténik.
Mackenna végre énekelni kezdi a Pandora’s Kisst, a
nagy slágert, ami hetekig vezette a Billboard listáját, és
az iTuneson is az első helyen állt.
Ribancos ajkaid
Kóstolgatnak, kínoznak
Hülye kis trükkjeid
Kóstolgatnak, kínoznak
Ooooooooooh, oh, oh, OH
Nem kellett volna felnyissalak, Pandora,
Ooooooooooh, OH, OH, OOH
A szelencémben kellett volna maradj, Pandora
A titok, amit örökké tagadni fogok
A szerelem, ami egy nap elmúlik
Ooooh, OH, OH, OH, OH
Sosem kellett volna megcsókolnom… a ribancos
ajkaid… Pandora
A düh teljes erővel bugyog fel bennem.
- Most? - kérdezgeti folyamatosan Melanie.
Annyira. Utálom. Ezt a fickót.
- Most? - kérdezi újra.
Utálom. Ő az egyetlen fiú, akit megcsókoltam.
Ellopta a csókjaimat, amikben benne volt minden, amit
adni akartam neki, és ő egy rohadt viccet csinált
belőlük. Egy dalt, amiben én valami Éva-alak vagyok,
aki kínozza és bűnre csábítja. Pedig ő maga a bűn. Ő a
bűn, a pokol és az ördög, mindez egyben.
Belenyúlok a táskámba, amit szépen elrejtettem az
esőkabátom alá, és megragadom az első dolgot, ami a
kezem ügyébe kerül.
- Most! - suttogom.
Mielőtt Mackenna rájönne, mi találta el, Melanie
meg én három paradicsomot és néhány tojást küldünk a
levegőbe. A zene sem elég ahhoz, hogy elnyomja a
mikrofonon keresztül is hallható baszdmegezést.
Összeszorul az állkapcsa, és lerántja a mikrofont az
állára, tekintetével a támadás forrását keresi. Mámoros
érzés kerít hatalmába, amikor meglátom az arcán az
őszinte dühöt.
- A többit is! - kiáltom, majd felkapom a maradék
holmit, amit hoztunk, és dobálok tovább kitartóan.
Nemcsak őt célzom, hanem mindenkit, aki
megpróbál az útjába állni, például a hülye táncosokat,
akik a védelmére sietnek. Az egyikük felnyög, amikor
egy tojás eltalálja az arcát. Mackenna a karjánál fogva
rángatja vissza, hogy inkább őt érjék a találatok, dühös
tekintete bennünket keres a tömegben.
Aztán hallom, hogy Melanie azt kiáltja:
- Hé, ENGEDJ EL, te seggfej!
A karomat valaki hátrahúzza, és hirtelen kirángatnak
a helyemről, le egy folyosón.
- Engedjetek el minket! - kiabálja Melanie, és
szabadulni próbál a két megtermett biztonsági őrtől,
akik elvonszolnak bennünket. - Ha most azonnal nem
engedsz el, a barátom kideríti, hol laksz, és kinyír
álmodban!
Az őr erősebben ránt meg, elakad a lélegzetem,
ahogy a fájdalom végigfut a karomon.
- Seggfej - sziszegem, de már nem erőlködöm.
Melanie sem jut vele semmire, ahogy látom.
- Ismeri őket! Ismeri a bandát! Mit gondoltok, kiről
énekelt az előbb, seggfejek? - Melanie a levegőbe rúg. -
Ő Pandora! Engedjetek már el minket!
- Maga ismeri Mr. Jonest? - kérdezi az egyik őr.
- Mr. Jones! - köpöm gúnyosan. - Komolyan! Ha
Mackenna mister, akkor én egy unikornis vagyok!
Úgy hallom, összenevetnek a hátam mögött,
miközben a színpadot megkerülve elvezetnek a
biztonságiak mellett, egy kis hátsó szobába. Az egyik
fickó beszélni kezd a rádiókészülékébe, aztán kinyitja
az ajtót.
Melanie szabadulni igyekszik, és rugdosódik, engem
azonban lassan lebénít a szörnyű gondolat, hogy most
vajon mi jön, és egyre halkabb leszek.
Azt. A. Kurva. Mit tettem?
- Nem kell ilyen elégedetten bámulni, faszfej. A
pasim azt is kideríti, te hol laksz, és téged is kinyír! -
mondja a másik őrnek.
Kirántanak egy ajtót, és belöknek rajta minket.
Ahogy lépnék egyet, megbotlok, de próbálom
megőrizni a méltóságomat, és kibontakozom az őr
szorításából.
- Engedj már el! - vicsorgók, és végül el is ereszt.
 A csípőjén lévő rádió megszólal. Nem tudom
kivenni, mit mond, de nagyon úgy hangzik, mint
valami káromkodás.
- Vegyék le azokat! - parancsolja az egyik őr, az
esőkabátjainkra mutatva.
Lekapom magamról a nejlonponcsót, Melanie is,
majd tehetetlenül nézzük, ahogy leveszik rólunk az
alatta rejtegetett táskákat. Melanie felnyög, amikor
elkezdik kipakolni a cuccainkat oldalt egy asztalra. Két
mobiltelefon. Még két paradicsom. Kocsikulcsok.
- Hű. Manapság már poénkodni sem lehet, mi? - veti
oda nekik Melanie gőgös kis fintor kíséretében.
Behunyom a szemem, és próbálom elnyomni
magamban az egyre növekvő pánikot.
Bassssszus! Mégis, mit képzeltem?
Évek óta nem csináltam ilyen vakmerő dolgot.
De az van, hogy jólesett.
Még ha közben rossz is volt. Nagyon-nagyon rossz.
De végeredményben, mégiscsak jó. Sőt, nagyszerű.
A pokolba is, még mindig látom magam előtt
Mackenna dühös, hitetlenkedő arcát. Nagyon jólesett a
lelkemnek. Orgazmusszerű élvezetet okozott. Viszont
az az intenzív érzés, amit most élek át, inkább a bénító
félelemhez hasonlít.
Mi van, ha az őrök behívják a szobába, hogy
megkérdezzék, tényleg ismer-e engem?
Mi van, ha itt kell állnom ebben a fülledt kis
szobában, és ilyen közelről kell ránéznem?
 Rám tör a hányinger. Melanie később magyarázatot
fog követelni. Komoly magyarázatot, többet, mint
amennyit eddig mondtam neki. El kell majd mondania
Greysonnak is, hogy mi történt, mert a srác mindent
tudni akar majd, miután ezek a hülye biztonsági őrök
megfogdosták a csaját. Nem is vagyok benne biztos, el
tudom-e magyarázni neki, milyen múltunk van
Mackennával.
Január 22. A nap, amikor csalhatatlanul
megsemmisültem, fényt sem láttam az alagút végén.
Megesküdtem, hogy soha nem beszélek arról a napról.
De Melanie és Greyson? Azt akarják majd, hogy
nyissam fel a titkok szelencéjét. Amiben a rólam és
Mackenna Jenesről szóló titkok lapulnak.
Forró, nedves szájak összeolvadásáról…
Arról, ahogy belém hatol, szétfeszít, magáévá tesz,
szeret.
Ígéretekről.
Hazugságokról.
Veszteségről.
Gyűlöletről.
Arról a fajta gyűlöletről, ami csak egy intenzív,
földöntúli szerelemből születhet, ami szánalmasan
rosszul sült el.
Mit fogok neki mondani, ha tényleg idejön?
Mit fogok csinálni?
Kérlek, Istenem, ne büntess azzal, hogy ilyen
közelről kelljen ránéznem!
Fel-alá mászkálok, imádkozva, csak mászkálok és
imádkozom, Melanie pedig hol a körmeit, hol a falat,
hol engem fürkész, és olyan unott magabiztossággal
sóhajtozik, mint aki tudja, hogy épségben kijut innen.
Ha idehozzák Mackennát, nagyon kétlem, hogy könnyű
dolgunk lesz. A gyomrom már most görcsben áll, és
szörnyű bizonyosság kínoz, hogy hamarosan ide fogok
hányni.
A koncert mintha egy örökkévalóságig tartana. Az
egyik őr járkál, a másik úgy dönt, hogy megáll néhány
méterrel Melanie mögött, katonásan, mintha várna
valamire.
Istenem, kérlek, az a valami ne Mackenna legyen!
Éppen lekopik egy réteg a csizmám talpáról, amikor
úgy egy évszázaddal később az ajtó kinyílik, és egy
pufók, öltönyös, nyakkendős férfi lép be. Az
idegességtől kimegy minden vér a lábamból. Lionel
Palmer, a zenekar menedzsere, más néven Leo az.
Láttam az arcát és az interjúját abban a reggeli
újságban, de azt kell mondanom, azon a képen sokkal
boldogabbnak tűnt.
Ránk mered - Melanie visszabámul, én pedig
mozdulatlanul állok -, és közben ökölbe szorul a két
keze.
- Van fogalmuk róla, mit tettek? - morogja, és pufók
arca vörösre vált. - Ha akarnánk, hosszú időre börtönbe
csukathatnánk magukat! Milyen elbaszott rajongók
maguk?
- Nem vagyunk rajongók - feleli Melanie.
Az ajtó kicsapódik, és az ikrek teljes férfias
pompájukban csatlakoznak a közelharchoz. Mindig is
félelmetesnek tűntek, de most - szőke hajukkal, furcsa
színű szemükkel és tökéletesen dühös vigyorukkal -
olyan erőt sugároznak, amit nem lehet figyelmen kívül
hagyni.
Nem kapok levegőt.
- Kik ezek a kis kurvák? - kiáltja az egyik, akinek
kígyótetkója van.
- Majd erre is rátérünk, Jax - vágja rá Lionel.
Tehát a másik minden bizonnyal Lexington.
Előrehajol, és rám néz, a szemöldökpiercingjével meg
minden, aztán Melanie-t is végigméri. Mutatóujjával a
barátnőmre mutat, majd rám.
- Remélem, sok pénzetek van, mert az egyik
táncosunk megsérült. Ha emiatt nem tud jönni a
Madison Square Gardenbe…
- Ne aggódj Pandora, Greyson majd elintézi! - veti
oda Melanie könnyedén.
- Pandora? - ismétli meg Lionel hirtelen.
Megdermed, a tekintete visszatalál hozzám. - A
barátnőd Pandorának hívott. Miért?
- Mert ez a nevem? Hű.
Épp a szememet forgatom, amikor az ajtó kilendül, és
egy alak tölti be a teret. Azt hiszem, a szívem most áll
meg. Úgy érzem, valaki fojtogat és belülről üt.
Mackenna.
Néhány méterre tőlem.
Ugyanabban a szobában, mint én.
Nagyobb és férfiasabb, mint valaha.
Berúgja maga mögött az ajtót. Pilótaszemüveget
visel, így nem látom a szemét, és. édes istenem, annyira
gyűlölöm! Azért jöttem ide, hogy bántsam, de annyira
eluralkodik rajtam a düh, hogy képtelen vagyok mást
tenni, mint állni, és közben a lélegzetem a tüdőmben
reked, a szívem összeszorul a mellkasomban, a testem
pedig remeg, ahogy az összes elfojtott harag felpezsdül
bennem.
Magas és sötét, a mellkasán vörös, ragacsos folyadék
maradványai csorognak lefelé.
De milyen tökéletes az a mellkas, a vékony
szőrcsíkkal, ami a köldökétől a farkáig vezet. Szűk
bőrnadrágja domború combjaira simul. Meg a domború
farkára. A legtöbb csaj talán azt hiszi, hogy egy kiló
kenyérrel szokta kitömni a nadrágját, de biztosíthatok
mindenkit, hogy az a farok ott igazi. Pont akkora, mint
a kibaszott egója, és emlékszem, hogy régen épp olyan
kemény volt, mint a kibaszott feje.
Nem mindenkinek áll jól ez a nagyon rövidre nyírt
frizura meg a gyémánt fülbevaló, de neki olyan
tökéletes formájú feje van, hogy az ember
legszívesebben két kézzel megragadná, és az ajkával
végigkövetné az ívét. A gyémánt szinte fenyegetően
csillog a jobb fülében, és amikor egy dühös rántással
leveszi a napszemüveget, én pedig meglátom azt a
ragyogó, dühös, ezüstszürke tekintetét, az esküszöm,
olyan érzés, mintha hazatérnék. Egy olyan házba, amit
leromboltak, felgyújtottak, és nem maradt belőle
semmi, de attól még az otthonod.
Elég elbaszottul hangzik, mi?
Istenem, kérlek, derüljön ki, hogy ez nem igaz!
Legyen ez egy rémálom! Legyen a világ másik
sarkában, én meg biztonságban gyűlölhessem őt a
seattle-i sarkomból.
 - Ő az a bizonyos Pandora, baszki? - kérdezi Lionel
Mackennától.
Amikor Mackenna nem felel, csak megfeszül
kemény állkapcsa, Lionel lassan megfordul, és
végigmér. Az én agyam ebben a pillanatban
összeomlik, mert Mackenna egyenesen engem néz,
mintha el sem hinné, hogy itt állok.
Alig bírom elviselni acélos tekintetét. Azt hittem, ma
éjszaka lezárom ezt a dolgot. Elérem, hogy a rajongói
előtt úgy érezze magát, ahogy én éreztem, amikor
elment: megalázva. Ehelyett itt áll, minden
porcikájában egy rockisten, még paradicsompürével a
mellkasán is. Ő uralja a teret, ott van benne az a
megfoghatatlan X-faktor is, amire senki nem tud
magyarázatot adni, de ami azt üzeni, hogy ez a hely itt
az övé, és mindenki őalá tartozik.
Ez a tény csak még jobban felbosszant.
- Lionel - szólal meg halk, figyelmeztető hangon.
Csak egy szó, és Lionel máris visszahúzódik. Most
már semmi sem akadályozza meg Mackennát abban,
hogy egyenesen rám nézzen.
Lángol az arcom, amikor eszembe jut, mennyire
szerettem őt. Milyen mélyen, erősen, odaadóan.
Ne gondolj erre! Most már gyűlölöd!
- Szép frizura.
A szemüvegét a nadrágja övhurokjába dugja.
Istenem, ez a hang!
A tekintete végigsiklik a hajam hosszán. Melanie
közbeszól:
 - Én javasoltam neki, hogy tegyen egy kis színt a
hajába, így boldognak tűnik.
Rá sem néz Melanie-ra. Engem néz iszonyú
intenzíven, konkrétan azt a rózsaszín tincset a
hajamban, és várja a válaszomat. Utálom azt a pink
tincset, de nem annyira, mint őt.
- Szép harisnya - viszonzom, és a bőrnadrágjára
mutatok. - Hogy húztad magadra? Egy épület tetejéről
ugrottál bele, és bekented magad előtte egy kiló vajjal?
Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy a kuncogása
megérintsen, de érzem, ahogy megremeg a lábam,
amikor közelebb lép hozzám.
- Már nincs szükségem vajra. Ez a nadrág a
részemmé vált. -Egyszerűen csapdába ejtette a
tekintetemet. - Ahogy te is a részem voltál egykor.
Közelebb jön, és a lépései egyre erősebb hatással
vannak rám. Lángol az arcom. Milyen szemétség, hogy
emlékeztet. Engem! Annyira dühös vagyok. Több év
sérelme kavarog bennem forrongva. Olyan magányos
vagyok, és úgy fájt, hogy elárult!
- Baszd meg, Mackenna!
- Azon már túl vagyunk, Pandora. - A tekintete
ugyanolyan dühösen ég, amikor felvesz egy
paradicsomot az asztalról, és csillogó szürke szemmel
nézegeti. - Ez is az enyém?
- Igen. Az mind a tied.
Az ajka gúnyos vigyorra húzódik, ahogy feldobja,
mint egy labdát, majd könnyedén elkapja. Közben
végig engem figyel.
 - A koncertjeid annyira pocsékok, hogy Melanie-val
úgy éreztük, muszáj rendes műsort nyújtanunk a
rajongóidnak.
Végigfuttatja a szemét az arcomon, tovább fürkész.
- Ja, azzal, hogy a szart is kiveritek belőlem.
Nem bírom elviselni, ahogy néz, a szemei ugyanazt
az utat követik. A szemöldökömtől az orromon, az
ajkamon és az államon át az arccsontomig. Azon
agyalok, vajon rossz tükörbe néztem-e ma, mert talán
lehet valami fura az arcomon. Esküszöm, egyáltalán
nem voltam felkészülve arra, hogy ismét néz majd.
Egyáltalán nem. Olyan gyorsan el akarok tűnni innen,
hogy még a fenekemet se lássa, ahogy kisurranok.
- Engedj el, Mackenna!
- Rendben, Dora. De előbb egy búcsúajándék. -
Miután kimondta azt a becenevet, amit mindig is
utáltam, összenyomja öklében a paradicsomot, aztán
felemeli a kezét, és apró piros darabkákat szór a
fejemre. Figyeli, ahogy zihálok, és a lé szétfolyik az
arcomon meg a nyakam oldalán. - Tessék - morogja
gonoszul mosolyogva, és ujjaival a hajamba túr, hogy a
lé még mélyebbre szivárogjon. Amikor elhúzódom,
hogy kiszabaduljak, megragadja a tarkómat, és a
fülemhez nyomja az orrát, amitől megfeszül a testem.
Bár sikerülne elnyomnom a borzongást! - Épp most
húztad fel az egész kibaszott bandámat. Felfogtad, hogy
vádat fogunk emelni?
Igen, fel. Az anyám ügyvéd, úgyhogy van
elképzelésem.
Akkor miért is gondoltam, hogy a tény, hogy
megérdemelte, feljogosít arra, hogy ma este ilyen
vakmerő legyek?
Basszus.
Jól átkúrt megint.
És olyan közel van hozzám. Furcsamód teljesen
megbénultam, ahogy az ajka a fülem mellett mozog,
nem kívánt remegést okozva a lábaimban. A
mellbimbóim hirtelen megfájdulnak, és mintha az egész
testem összerándult volna.
- Öngyilkos akarsz lenni, vagy csak el akarsz húzni
otthonról? Mert hidd el, a börtön nem jelentene nagy
előrelépést.
- És a kibaszott arcodon sem sokat javít a tojásos
arcpakolás, amit kaptál tőlem.
A barátaiból, az ikrekből kirobban a nevetés, de
Mackennából nem.
Rosszul leplezett haraggal méreget, és hirtelen élesen
eszembe jut, amikor utoljára néztem bele ezekbe a
palaszürke szemekbe. Súlyos tekintete és nyelvének
érintése az enyémen fehéren izzó villámként cikázik
végig a testemen. Eszembe jut, ahogy mozog, ahogy a
kezét a csípőmre teszi, ahogy maga alá szorít, én pedig
vergődöm. A nyögései elárulták, mennyire szeretett
bennem lenni.
Fáj. Fáj a látványa.
Nem számítottam rá.
Mintha a közelségem épp most váltotta volna ki
ugyanezeket az emlékeket az elméjében, mert
szemérmetlenül tanulmányozza a testemet, a szeme
elidőzik a melleimen, a számon - a tekintete forró és
tapintható, összerezzenek tőle -, majd újra az arcomra
koncentrál, és közben a többiekhez beszél.
- Majd én gondoskodom a károkról - hallom, ahogy
mondja, a szemét továbbra sem véve le rólam.
Könyörtelen és számító, mintha most hozta volna meg
a döntését. - És közvetlenül vele számolok el.
- Haha! Te itt senkivel nem számoltatsz el semmit -
gúnyolódik Melanie.
Mackenna hideg, férfias kuncogást ereszt meg, és rá
szegezi a tekintetét.
- Hogy hívnak, Barbie?
- Melanie Meyers, seggfej.
- Hagyd őt békén… - kezdek bele, de ő egy
kézmozdulattal elvágja a szavam, és azt mondja az
őröknek:
- Kísérjétek Barbie-t a kocsijához!
- Álmodozz csak, pink paróka! Nem megyek sehova
Pandora nélkül!
- Ez a gót csaj komolyan Pandora? - kérdezi végül az
egyik iker.
- A mi Pandoránk? Azt hittem, ő csak egy mítosz,
haver.
Feszült csend támad, ahogy a csapat minden tagja
Mackennára néz. Én pedig nem tehetek róla, de a
mellkasomba nyilalló fájdalom kíséretében arra kell
rájöjjek, hogy Mackenna nem tűnik túlságosan
elégedettnek. Mintha abban bízott volna, hogy réges-
rég átment rajtam egy kamion, örökre eltemetve a
titkát.
 Kezébe adnak egy törülközőt, amit kidolgozott
mellkasára terít, megrázza a fejét, és beletúr gyönyörű,
rövidre nyírt hajába, hogy leszedegesse róla a mocskot.
A hallgatása és az arcán megjelenő merengés láttán
csak még idegesebb leszek.
Basszus, nem tetszik, hogy átvette az irányítást.
Nem tetszik a hatás, amit rám gyakorol.
Az, hogy képes kínozni.
A hatalom, amivel felettem rendelkezik. Tudja jól,
mennyire félek anyámtól, tudja jól, hogy bármit
megtennék, hogy ne szerezzen tudomást erről.
Mielőtt újra megszólalna, Lionel megelőzi:
- Kenna, egy szóra!
Mackenna odamegy hozzá, és az ikrek is
csatlakoznak a kis körhöz. Az ikrek úgy néznek ki,
mint a vikingek, Mackenna pedig a kalóz közöttük, aki
hozzám hasonló lányokat rabol és erőszakol meg.
Érzem, ahogy figyelnek minket a beszélgetés közben.
Mackenna a testemet méregeti, és nem szól egy szót
sem. Úgy tűnik, észre sem veszi, milyen
szemérmetlenül bámul. A pink tincsemtől és az
arcomtól le a vagány csizmámig.
Végül hunyorogva a szemembe néz, és dühösen
megrázza a fejét.
- Az kibaszottul kizárt.
- Kibaszottul nem - ellenkezik Lionel.
Lionel sóhajt frontembere makacsságán - ami
érezhetően akkora, hogy csoda, hogy elfér a szobában -,
majd kivezeti a vikingeket meg a kalózt. Az ajtó
becsapódik a káromkodó Mackenna háta mögött.
 Melanie meg én egy örökkévalóságnak tűnő ideig
várakozunk, és váltunk egy most-mi-a-fasz-van
pillantást.
A két őr a szobában marad, bennünket figyelnek -
különösen engem -, akinek apró paradicsomdarabkák
pottyannak le az arcáról.
Legszívesebben megütnék valakit.
Mondjuk egy szürke szemű, tüsi hajú illetőt.
Mackenna visszatér, és újra felkapja a törülközőt. A
többi srác becsoszog mögötte.
- Ha bocsánatot kér, és feltakarítja maga után a
mocskát, elmehet.
A levegőbe emeli a törülközőt, és az ujját begörbítve
gúnyosan jelzi, hogy lépjek közelebb hozzá.
- Baszódj. Meg! - lihegem, hirtelen forrongva.
- Mackenna - nyögi az egyik srác, és a nevetése azt
üzeni: Ez most komoly? Tényleg ennyire felhúzott?
- Ti ketten kedves lányoknak tűntök. Legalábbis az
egyikőtök mindenképp. - Lionel jóindulatúan mosolyog
Melanie-ra, majd végigméri az Angelina Jolie-
öltözékemet, a homloka ráncba szalad, és hozzáteszi: -
Nézzétek, mindkettőtöket lecsukathatunk. Ha csak egy
napra is bekerültök a sittre, higgyétek el, egy életen át
kísért majd az emléke! Ezt akarjátok?
- Pan, ne is figyelj rá! Grey gondoskodik róla,
hogy…
- Nem, Melanie, ez az én problémám.
Makacsul megrázom a fejem. Nem mintha a pasija
meg én olyan jól kijönnénk egymással. A pokolba is,
egyetlen férfival sem jövök ki jól, hagyjon már
ilyenekkel! Nincs szükségem megmentőre. Inkább
pörkölődöm a börtönben pár éjszakát. Legalábbis
addig, míg anyám meg nem gyilkol hivatalosan.
- Térjünk a lényegre! - indítványozza a tetovált iker,
azt hiszem, Jax. - Csak mondd el neki a részleteket,
Leo!
- Nem, köszönöm - szakítom félbe, mielőtt még
elmondhatnák, mit akarnak. - Inkább ülök börtönbe,
mint hogy vele cseszkődjek.
Mackenna állkapcsának hátsó részén dühösen
dolgozik egy izom, lassan keresztbe fonja a karját a
mellkasán.
- Feltéve, hogy fel tudsz még cseszni.
- Kenna, fogd be! - morogja Lionel, majd ismét felém
fordul. -Jelenleg a Crack Bikini-dokufilm forgatásán
vagyunk. Emlékszel?
- Az egész világ tudja. De azért örülök, hogy most
nem forog a kamera.
- A kis csínytevésed alatt éppenséggel forgott. - A
fickó Mackenna kidolgozott mellkasára mutat. - A
Madison Square Gardenben fejezzük be a munkát, és
most, hogy fény derült a létezésedre. -Vádlóan
Mackennára, majd rám mutat. - Most, hogy tudjuk,
valóban létezik egy igazi Pandora, akiről a
frontemberünk a dalszövegét írta, azt akarjuk, hogy
benne legyél a filmben.
- Kizárt dolog, hogy ez a nő a kamerák közelébe
menjen! -morogja Mackenna, és az ajtó felé rohan.
- Jones, figyelj rám! Ez zseniális lesz. Az emberek
zabálni fogják!
 Mackenna dühösen felszakítja az ajtót.
- De mivel engem ez nem érdekel, szépen kihagyjuk
őt belőle!
- Mint ahogy engem is kihagytál a hülye dalodból,
mi, te seggfej? - támadom le hirtelen dühösen. - Amúgy
engem sem érdekel.
- Fizetek én neked annyit, hogy érdekeljen - feleli
Lionel nyugodtan.
Mackenna megáll a küszöbön, és a ragyogó
sorozatgyilkostekintete arra késztet, hogy
beleegyezzek, csak azért is, hogy bosszantsam.
Istenem, mennyire utálom! Annyira, hogy már tüskék
nőttek a gyomromban a dühtől. Mondjuk, azt hiszem, a
pillantása nem nekem szól. Inkább a menedzserének.
Aki folytatja is az érvelést.
- Nézzétek, tőlem összeverekedhettek, vagy sem,
engem nem érdekel. Engem csak az érdekel, hogy az
utolsó koncerten, amikor a Crack Bikini fellép, ti ketten
ott lesztek fent, és megcsókoljátok egymást a
legnagyobb slágerünk, a Pandora’ Kiss tiszteletére.
Mackenna felnevet, és a hang hallatán úgy érzem
magam, mintha valaki most mászott volna át a
kibaszott síromon. Minden kis szőrszál feláll a
karomon.
- Lionel, ezt mind vágjuk. De nincs rá szükségünk. A
rajongóknak mi kellünk, nem ő. - Rám mutat, aztán
dühösen beletúr a hajába, egészen a tarkójáig túrva a
kezét. Majd kiviharzik az ajtón, és rémisztő hangerővel
visszakiabál: - Hagyd ki őt ebből, vagy esküszöm,
valaki a pokolra fog kerülni, Leo!
 Nem tudom, miért, de nem szeretem, ha övé az utolsó
szó.
Nem szeretem azt érezni, hogy ő véd meg a kamerák
elől.
Ez az egész nem tetszik, de mielőtt észbe kapnék, a
hangom megállítja őt.
- Haha! Mintha az ígéreteid jelentenének bármit is, te
faszfej! -Beszéd közben letépem a nyakláncomon lógó
gyűrűt, és a nyitott ajtóhoz vágom.
Az idő ebben a pillanatban megáll.
Mackenna halálosan lassú tempóban visszalépked a
szobába, oda, ahol a gyűrű a földön fekszik. Ránéz a
lábánál pihenő kis fehérarany szalagra a csillogó
gyémánttal, és az arcára előbb meglepetés, majd düh ül
ki, végül pedig olyasmi, amit nem értek. Felemeli a
gyűrűt, és életem leghosszabb pillanatáig csak nézi,
nézi, majd felemeli a fejét, és rám mered, de olyan
tekintettel, amivel összetöri a lelkemet. Összeszorítja az
állkapcsát, megfordul, és becsapja az ajtót.
Remegek.
Küzdők a késztetéssel, hogy utánafussak, de… de
mégis, miért tenném?
Utálom, hogy még mindig érzem a keze melegét
magamon. Gyűlölöm, hogy a számra tapadó szája
emléke még mindig felébreszt éjszaka közepén. Tompa
fájdalmat érzek a gyűrű elvesztése miatt, amit a pólóm
alá rejtettem, és fáj, ha hallom a hangját és látom az
arcát, és gyűlölöm, hogy nem tudom, hogyan vessek
ennek véget.
A talizmán karkötőmre szorítom az ajkamat,
próbálom magam összeszedni, mindezt úgy, hogy a
teremben lévők ne vegyék észre, mennyire hat rám
Mackenna. Lionel előrelép, és a karomhoz ér.
- Kedvesem, mondd csak! A figyelmét akartad
felhívni? - kérdezi egyszerre gúnyosan és zavartan.
- Nem vágyom a figyelmére. Nem akarok tőle
semmit!
- Sokat kapsz tőle, akár akarod, akár nem.
Elhúzom a karomat.
- Én nem vagyok eladó. Semmit sem tud mondani
vagy tenni, amivel meggyőzhetne.
- És mi lenne, ha.
Előrehajol, és egy nagyon hosszú, nagyon nagy
számot súg a fülembe.
 Kettő
A boszorkány otthon hagyta
a seprűt, de a kibaszott
paradicsomos szatyrát nem
Mackenna
- Beleegyezett, Kenna. Meg fogsz lepődni, de nem is
kellett nagyon sokat ígérnem. Én mondom neked, ezek
a friss diplomások manapság szarért-húgyért
dolgoznak.
Ahogy kilépek a zuhany alól, felkapom a plüss
frottírköntösömet, és beleburkolózom. Lionelt találom a
szobámban, akinek ragyog a képe a hír hallatán.
- Ezt most kurvára nem mondod komolyan! -
támadom le. Az arcomat dörzsölgetem a kéztörlővel.
Halál komolyan néz, én pedig megrázom a fejem, és a
ruháimhoz indulok. - Lionel! Telement az orrom azzal a
rohadt tojássárgájával. Azt hiszem, még mindig van
egy kevés a fülemben.
A törülközőt a fülemhez szorítom, és fel-le ugrálok, a
vizet rázogatva.
- Te kis szarházi! Azt mondtad, hogy nem létezik -
mordul rám.
Bedobom a szétszórt parókáimat egy táskába, és
rácsapom a fedelet.
- Mert nem is létezik - felelem a fogamat csikorgatva.
És akkor mi van, ha bemagyaráztam magamnak,
hogy nem létezik? Hat évig működött. De most tessék,
itt van. Mint valami démon - valami kopogószellem -,
arra emlékeztet, amire tinédzserként vágytam, de sosem
kaphattam meg. Arra emlékeztet, amit elvesztettem.
Mit meg nem adnék, hogy visszaszerezzem!
Pandora.
A rémálmom, az álmom, az én két lábon járó, beszélő
fantáziám.
Itt van.
Hozzám vágta a gyűrűmet.
A kibaszott gyűrűmet egyenesen az arcomba. Anyám
gyűrűjét.
Micsoda tiszteletlen kis boszorkány!
És mi volt az a kibaszott csizma? Jézusom, már csak
egy balta hiányzik neki, meg hogy vér csepegjen a
körméről. Vagy egy seprű és egy üst.
Istenem, ez a nő…
Amikor meghallottam a hangját, az olyan volt,
mintha valaki belém rúgna. Az a tiszta hang, szinte
unott, de mégsem. Senkinek nincs olyan hangja a
világon, mint neki. Olyan, mint egy dal, amitől szarul
érzed magad. Úgy érzem magam tőle. mint az a
semmirekellő kamasz fiú, aki úgy vágyott rá, akár
valami drogra.
A kamasz, aki rajongott a dalszövegekért, a dalokért,
a dobért, a zongoráért, a dallamokért, mindenért, amitől
egy kicsit is azt érezhette, hogy az élete kevésbé szar. A
dalok mellett nem számítanak a barátok. A dalok
segítenek abban, hogy emlékezzek Pandorára, és abban
is, hogy el tudjam őt felejteni. Szeretem a dalokat. A
zene megmentette az életemet, és most már az
életemmé vált. De egyetlen dalt sem olyan jó hallgatni,
mint az ő hangját. És egy dal sem olyan rossz, mint
látni őt, azt, hogy gúnyolódik velem, és dacosan néz
rám azzal a végtelen fekete szemével.
- Azt hittem, egy kitalált nőről énekelsz - folytatja
Leo.
Miután a választásom egy koponyás pólóra esik, az
illeszkedik a hangulathoz, amibe ez a ribanc taszított,
megfordulok, és Lionel szemébe nézek. A tekintete
üveges és zavart, mint amikor lemezszerződést vagy
filmszerződést kapunk.
Vagy amikor azt hiszi, hogy aranyra bukkantunk.
De Pandora egy végtelen sötét bánya, ahol számomra
nem akadnak gyémántok. Szeretném elfelejteni, hogy
az imént az arcába néztem, de a retinámba égett, és
csak őt látom. Azt a dühös, hárpiaszerű kis
homlokráncolását, azokat a sötét, fekete ajkakat, azt a
nevetséges rózsaszín csíkot, azt a csizmát. Tökéletesen
magam elé tudom képzelni, ahogy egy férfin lovagol, a
csizmáját a csípője köré szorítja. Igen, azt akarom,
hogy én legyek az a férfi.
A kezemet anyám gyűrűje köré fonom, és az ajtó
irányába intve halkan megkérdezem:
- Hol a faszban van?
- Vár. Hívtam az ügyvédeket, és már üzentem
Trentonnak.
- A kibaszott producernek? Ha beveszed a filmbe,
Pandora millió dühös rajongó célpontja lesz, hát nem
érted? Fel fogják ismerni! Tudni fogják, hogy az én
csajom volt, és soha az életben nem lesz többé
biztonságban.
- Ó, csak nem védelmezni akarod? Szeretem ezt az
oldaladat, Kenna. Még sosem láttalak ilyennek. A
pokolba is! Még egy okkal több, hogy bejuttassuk!
Bármi is történt az előbb, akarjuk! - Lionel az ajtó felé
mutat, ami arra a folyosóra vezet, ahol a rajongóimmal
fogok találkozni. - Akarjuk ezt! És akarunk egy csókot,
egy igazi smárolós jelenetet a Madison Square Garden-
koncerten. A közönség és a kamerák előtt. Aztán azt
akarjuk, hogy a premieren a csaj ott legyen a karodon,
mielőtt kitalálunk egy szép szakítós sztorit, amivel
aztán szabad lehetsz ismét.
- Ácsi, ácsi, Lionel!
- Na, mi van? Láttam, hogy rázta a ketrecedet.
Láttam a drámát. Többet láttam, mint amit erre a
kibaszott filmre eddig összehoztunk, ami többnyire
abból áll, hogy ti, fiúk isztok meg dugtok. Megláttam
egy lehetőséget, és tudod, azért fizetsz nekem, a
menedzserednek, hogy az ilyen lehetőségeket pénzre
fordítsam.
- Nem - vágom rá.
- Figyelj, Kenna, nekem csak pár jó jelenet kell tőled,
egy csókjelenet a film vége felé, meg az, hogy vele
jelenj meg a premieren. Add meg ezt nekem, és én is
megadom, amit te kértél.
- Végre beadod a derekad?
- Igen.
Fel-alá kezdek járkálni, fontolgatom az ajánlatát.
Megkapom, amit akarok, amit már olyan régóta kérek
tőle.
És azt is megkapom, hogy Pandora a közelemben
legyen. Beszélhetek vele. Talán nem mondhatom el
neki az igazat, de ha akarom, visszaszerezhetem.
 És bassza meg, nemcsak hogy akarom, de a
büszkeségem egyenesen azt követeli, hogy megtegyem.
Egyszer az anyja azt mondta nekem, hogy nem
vagyok elég jó neki. Megfogadtam, hogy néhány éven
belül elég jó leszek bármelyik nő lányának…
különösen az övének.
- Te vagy a legjobb énekes és a fő attrakció, de lássuk
be, Kenna, te vagy a legszarabb színész hármatok
közül. De ezzel. hát ezzel zseniális lesz! Mellette még
csak színészkedned sem kell. -Elvigyorodik. - Most
pedig menjetek ki, és fejezzétek be a rajongótalálkozót!
Én majd gondoskodom a barátnődről.
- A barátnőmről - jegyzem meg gúnyosan. - Az a csaj
egy perverz, paradicsomdobáló emberevő, aki úgy
tűnik, örül a lehetőségnek, hogy itt lóghat, és pokollá
teheti az életem.
- Ja, ez aztán a jó alapanyag!
 Három
Úgy tűnik, meg kell
csókolnom a békát
Pandora
- Ez kurva sok pénz - mondja Melanie hazafelé.
- Melanie, szerintem én kiraboltam őket, baszki! A
feléért is beadtam volna a derekam. A pokolba is, egy
víziló seggét is megcsókolnám a feléért!
Mi volt ez az egész?
Még mindig próbálom felfogni a tényt, hogy épp
most írtam alá egy szerződést, amiben eladom az
életem, a picsába. Oké, valójában csak három hétről
van szó, egy csókról meg egy filmpremieres
megjelenésről.
Épp úton vagyok hazafelé életem legszürreálisabb
pár órájáról. Kilencven perc leforgása alatt találkoztam
Trentonnal, a filmproducerrel meg egy csomó
ügyvéddel, aztán a kezembe nyomtak egy nagy, kövér
csekket.
Most pedig egy limuzin hátsó ülésén utazunk, amit
nem más biztosított Melanie hercegnő számára, mint az
ő saját Mr. Kingje. A sofőr nyilvánvalóan a barátja
sofőrje. Én mondom, a csajszitól mostanában kibaszott
kisebbségi komplexusom van. Főleg miután az exem
úgy nézett rám, ahogy Mackenna. Mintha meg akarna
ölni, szép lassan, aztán levagdosni a testrészeimet, és
elrejteni őket egy dobozba. Valójában így szól a mítosz:
nem a dolgok szabadulnak ki Pandora szelencéjéből,
hanem Pandorát zárják szelencébe.
 Melanie manikűrözött körmökkel megkocogtat egy
kristálypoharat, amit a kocsiban lévő minibárból emelt
ki. A körmein lévő betűkből a G-R-E-Y szó olvasható
össze, a hüvelykujján pedig egy szív virít.
Nevetséges.
Mindkét barátnőm elkötelezett kapcsolatban él olyan
férfiakkal, akik azzal bizonyították a hűségüket, hogy
megtették az elképzelhetetlent, hátat fordítottak értük
az életüknek. Melanie playboy csávóját utáltam, mert
azt hittem, nem neki való, de kiderült, hogy pont olyan,
amiről a csaj álmodott, és még annál is több. Dögös,
védelmező, veszélyes és maximálisan alfa, bármit
megtenne Melanie-ért.
És Brooke? Brooke már hozzáment a pasijához - és a
fickó nem is ember, inkább olyan, mint egy fenevad.
Magas, karcsú, izmos, sötét hajú, kék szemű, szexi
fenevad, aki úgy néz rá, mintha csak érte élne.
Melanie-nak nem mondom, mennyire fáj, amikor
Greyson megjelenik az irodában, hogy elrabolja őt egy
napra, vagy mennyire fáj, amikor Brooke és a férje
ösztönösen egymáshoz simulnak beszélgetés közben.
Talán azért nem akarom elmondani, mert zavarna, ha
bárki rájönne, hogy észreveszem ezeket a szarságokat.
De észreveszem. Ugyanúgy, ahogy észrevenném, hogy
hiányzik egy végtagom, vagy észrevenném, hogy
nekicsapódtam egy faágnak, és az kilóg a törzsemből.
Igen, észreveszem, ahogy Greyson néz Melanie-ra, és
ahogy Remy néz Brooke-ra. Pár hónapja Brooke meg a
férje a városban voltak a kisbabájukkal, és láttam,
ahogy a fickó a barátnőmre mosolyog a szoba
túloldaláról. Mindketten azt a helyet keresték a
szobában, ahol a másik van. Láttam, Remy hogyan
teszi Brooke csípőjére a kezét, azt a hatalmas kezét,
meg azt is, hogy utána olyan közel hajol hozzá, hogy a
szája a füléhez simult, az ajkát csókra csücsörítette, és
csillogott a szeme. Észrevettem Brooke szinte félénk
mosolyát és azt, ahogy a férje felé fordult, és a kezébe
fogta az állát. A levegő megtelt szerelemmel, és szinte
úgy éreztem, mintha valami intim és különleges térbe
kerültem volna kívülállóként. Amikor így láttam őket,
mindig az ölembe sandítottam, mert nem bírtam
elviselni a látványt.
És Melanie? Valószínűleg ránézett egy csillagra
valamelyik éjjel, és elmormolt egy kívánságot. És
tudod, mi van? Teljesült neki! A barátja cefetül rajong
érte. Megtalálta az igaz szerelmet. A szerelmet, amit én
soha nem kívánok, mert nekem soha nem lesz ilyen…
senkivel. Soha nem fogom félénken lehajtani a fejem,
és sosem leszek az a lány, aki arra indít egy férfit, hogy
az úgy védelmezze, ahogy a barátnőimet védik a
társaik. Soha nem fogok arra indítani egy férfit, hogy
miattam akarjon megváltozni a saját javára. Mert én
nem vagyok inspiráló. Én keserű vagyok, akivel senki
sem szeret huzamosabb ideig együtt lógni.
És mindez azért van így, mert Mackenna tönkretett.
Átkúrta az agyamat, aztán szétcseszte a szívemet meg
azt, ami az agyamból megmaradt, én pedig túl fiatal
voltam, hogy túl tudjam tenni magam ezen. Most,
miután belenéztem azokba a szemekbe, amiket ki nem
állhatok, inkább meghalok, mint hogy visszalépjek a
kihívástól. Nem akar látni? Hát akkor csak azért is
beülök oda elé, hogy kénytelen legyen nézni. Pokollá
fogom tenni az életét, ahogy ő tette az enyémmel. És
ami a legjobb az egészben? Még fizetnek is érte. Azt
hiszem, ez az első jó dolog, ami történt velem a
születésem óta.
- Igen, Trillió, fantasztikusan ment! - Melanie
izgatottan kiabál a telefonba, és ellenőrzi a körmeit,
hogy biztos legyen benne, még mindig tökéletesek.
A barátját néha Trilliónak hívja, mint mondja, azért,
mert ez a legmagasabb szám, amit ismer. Nem értem az
egészet, de azt mondta, ne aggódjak, mert ő érti.
Mindegy. Melanie néha annyira. Melanie.
Most szinte suttogva beszél a pasihoz.
- Igen, gondoltam rád. Te még jobban hiányzol
nekem! Megmondom Ulyssesnek, hogy taposson bele.
Nem, nem veszélyes, ha gyorsabban megyünk.
Szükségem van rád!
Elpirul, mintha a pasija épp most súgott volna neki
valami mocskos dolgot, amit vele tervez. Az alsó
ajkába harap, mint egy fiatal lány, és a kagylót
szorongatva suttog valamit, majd nevetve leteszi.
- Úgy nézel ki, mint egy epedező szűz lány, Melanie -
jegyzem meg keserűen.
A szemei csillognak, mintha a barátja most dugta
volna meg telefonon keresztül.
- Na és akkor mi van? Zavarba hoz, amikor
részletesen elmondja, mit fog velem csinálni.
- Csajszi, ott a neve az ujjaidon, a hüvelykujjadon
meg a szívecske. A pasidhoz hasonló férfiak szeretik a
kihívásokat. Vigyázz, különben még azt hiszi, hogy
minden stagnál, és dobni fog!
- Én biztos pont vagyok számára, ő pedig az én biztos
pontom. Szeretjük egymást, és össze fogunk házasodni,
te dinnye!
Basszus, én leszek az egyetlen szingli hármunk
közül. Még a legközelebbi pasibarátunknak, Kyle-nak
is van már barátnője.
Hogy basznám meg magam állva, csizmában! Hah!
A hazafelé vezető út hátralévő részében nem
beszélgetünk. Melanie SMS-t ír, talán a pasijának vagy
Brooke-nak. Melanie mindig naprakészen tájékoztatja
őt.
- Elmondod, hogyan találkoztatok? - kérdezi, fel sem
nézve a mobiljából.
Mindig is vonakodtam attól, hogy Mackennáról
beszéljek.
- Réges-régen történt. A középiskolában, mielőtt
iskolát váltottam, és megismertelek téged.
- De tegnapelőttig úgy gondoltam, hogy említésre
sem érdemes. Összetörte a szíved, csessze meg, és erről
énekel a rádióban!
Kibámulok az ablakon, és szoros falakat húzok
magam köré.
- Mi történt?
- Egy buta kis picsa rákattant egy rosszfiúra, aki
aztán elvette a szüzességét és összetörte a szívét. Ennyi
a nagy sztori. Nem érdekel az egész. Ami érdekel, hogy
mit fogok mondani anyámnak. Valószínűleg csak
annyit, hogy dolgom van, aztán megkérem Susant,
hogy a következő hetekben hadd dolgozzak otthontól.
És ha mindennek vége, elmondom anyámnak az igazat.
Hazudni fogok, de ki nem szarja le. Hazudtam már
korábban is. Például amikor kiszöktem az éjszaka
kellős közepén, hevesen dobogó szívvel, hogy
találkozzak Mackennával.
- Beszéljünk még a srácról! Oké?
- Nem, ne beszéljünk!
- Akkor beszéljünk erről! Nem hiszem el, hogy
szerepelni fogsz egy kibaszott filmben!
Felhorkantok.
- Ez nem igazi film. Olyan, mint a Katy Perry- és
Justin Bieber-filmek, szóval, tök béna.
- Ez egy film, Pandora. Mozikban fogják játszani. És
én imádtam Katyt meg Justint is! Folyton azt
kérdezgetted annak idején, hogy hagyhatta el Brooke a
várost egy srácért, akit szeret. Te meg elhagyod a várost
egy olyanért, akit utálsz! Ez egy karmikus lecke, ugye
vágod? Ne ítélkezz a szerelmes emberek felett azért,
amit tesznek! Te sokkal nagyobb szarságokat teszel
meg olyasvalakiért, akit nem szeretsz - jegyzi meg
vigyorogva.
- Ítélkezz csak, amennyit akarsz! De én kaptam egy
nagy, kövér csekket, és te mit kaptál? Még csak egy
közös képet sem!
- Tessék? Nekem ott van Greyson, és nekem csak ő
kell. Végre megtudtam a seggfej exed nevét. Kenna a
legdögösebb a három tag közül, és ezt te is tudod,
csajszi. Mondd el, mi történt! Barátnők vagyunk, vagy
nem? Kivel beszéled meg ezeket a szarságokat?
Belebetegedsz, ha magadban tartod. Ki kell engedned
magadból!
- Épp most engedtem ki az egészet, paradicsom
formájában.
 Elvigyorodom, amikor eszembe jut a jelenet, és egy
pillanatra boldognak érzem magam, amikor Melanie
felnevet.
- Az a rész is benne lesz a filmben? Kérlek, mondd,
hogy igen! -könyörög, megmarkolja a pólómat, és
megráz.
Nevetek.
- Hát, nagyon remélem! - ismerem el, és kirántom a
pólóm a kezéből. - A pokolba is, remélem, hogy újra
megtehetem vele a Madison Square-ben, közvetlenül
azelőtt, hogy megcsókolom. Abból biztosan tanulna!
- Csak hogy levehesse a pólóját. Istenem!
Oldalba lököm.
- Mel! Az a csávó parókát hord, és tánc közben a
farkát fogdossa. Undorító.
- Hát, haver, én azt láttam, hogy amit az a csávó a
színpadon csinált, attól a közönség fele teherbe esett.
Esküszöm!
Nevet, én meg csak bámulok ki az ablakon, és a
dühöm újra felszínre tör, ahogy eszembe jut, milyen
érzés volt újra abba a furcsa, hátborzongató, ezüst
szembe nézni.
Egyáltalán nem jó.
Kényelmetlen, felzaklató, bonyolult és határozottan
nem jó.
Arra gondolok, ahogy paradicsomot nyomott a
fejemre, és a gyomrom forró, forró fazékká válik,
amiben méreg bugyog.
- Pandora, mindketten úgy néztetek ki, mint akik
képesek lennének kinyírni a másikat. Nem kéne előbb
beszélni a terapeutáddal? Hogy adjon néhány tanácsot,
hogyan maradj higgadt?
A büszkeségemtől előpattannak a tüskéim.
- Nincs szükségem tippekre. Kézben tartom a
dolgokat. Az a nő már hat éve tippeket osztogat nekem.
- Rendben. Csak térj vissza egyben és még időben,
hogy rád tudják igazítani a koszorúslányruhádat! Pan,
az esküvőmről van szó, úgyhogy kapd össze magad,
ribanc!
Felnyögök, ő pedig nevetve rácsap a fenekemre,
amikor kiszállok a kocsiból. Mel mindig fel van
pörögve. Mindig vidám. Nem olyan, mint én. És én
örülök a boldogságának. Tényleg. De azt utálom, hogy
milyen dühös leszek attól, ha ő boldog. Néha úgy
érzem, ki nem állhatom a boldog embereket.
Egyszerűen kurvára nem értem őket.
Bemegyek a lakásba, próbálok nem csapni zajt. Ha
nem jöttél volna rá, már a nevem alapján, anyám nem
akart engem, és ezt a tényt nem is akarja, hogy
elfelejtsem. A „csak azért, hogy ne kövesd el ugyanazt
a hibát, amit én” szavak az első menstruációm óta az
agyamba vésődtek, és sosem felejtettem el teljesen,
hogy az a bizonyos hiba én vagyok.
Valószínűleg jobb lenne, ha egyedül élnék. De az
unokatestvérem, Magnolia megmentette anyámat meg
engem. Elvesztette az anyukáját (anyám húgát)
leukémiában, és néhány évvel apám halála után érkezett
hozzánk, még csecsemőként. Ő húzta ki anyámat is,
meg engem is a mély szomorúságból. Ha nem látnám
minden reggel az okos kis tekintetét, most tutira
drogoznék. Vagy alkoholista lennék. Vagy mindkettő.
Nem tudom, miért vonzódom a drogokhoz, az italhoz,
vagy mindkettőhöz, de amikor apám meghalt,
Mackenna pedig eltűnt, anyám felpofozott,
valahányszor sírni látott, és azt mondta, szedjem össze
magam… Szóval egyszerűen úgy éreztem, az élet nem
tartogat számomra túl sok vidám dolgot. Aztán belépett
az életünkbe a kis Magnólia. Anyám minden energiáját
rá összpontosította, ahogy aztán én is.
Belépek a közös fürdőszobába, elindítom a vizet a
zuhanyzóban, és levetkőzöm. A víz a fejem fölött
csobog, és azonnal magam előtt látom azt az ezüstös,
dühösen megvillanó szempárt, a gyomrom pedig
összeszorul. Azt hittem, jobb lesz, miután bántom őt.
Először éreztem is azt a kis elégedettséget, amikor
megdobáltuk a koncert alatt, de aztán szemtől szembe
kerültem vele, és most csak azt tudom, hogy nem érzem
jól magam. Zuhanyzás után nem bírok elaludni, ezért
leülök a nappali kanapéjára, és hallgatom az eső lágy
hangját meg a szél zúgását odakintről. Lábujjhegyen
besétálok Magnolia szobájába, és nézem, ahogyan az
ágyon fekszik, teljesen ártatlanul, sötét haja szétterül a
párnán. Neki is, akárcsak Melanie-nak, nagyon tetszik a
rózsaszín csík a hajamban.
- PanPan, olvass fel nekem ebből! - könyörgött két
napja.
Elővett egy hercegnős mesét, én pedig
megköszörültem a torkomat, és olvasni kezdtem.
Magnolia csendben és elragadtatottan figyelt, amíg le
nem eresztettem a könyvet.
- Nézd, Mag! Szerintem ezek a könyvek nem a
megfelelő elvárásokat tanítják meg neked a férfiakkal
kapcsolatban - szólaltam meg. Nincs mellette apafigura,
sem fiútestvér, egy férfi mintát sem lát, és ez aggaszt. -
Lehet, hogy beleszeretsz majd egy hercegbe, és aztán
soha nem kapod meg.
- Pfuj! - Felugrott az ágyra, és emelt hangon folytatta:
- Ezeket nem a hercegek miatt szeretem! Hanem a
varázslat miatt!
- Igen, de hamarosan elcsábít majd egy herceg…
- Nem kell herceg! Azt akarom, hogy a sárkány
megegye a herceget. Helena azt mondja, hogy a
koronás fiúk ezekben a történetekben már nem is
szeretik a lányokat. A fiúkat szeretik!
Hát, basszus, ezen halálra röhögtem magam.
Aztán egy kicsit aggódni kezdtem.
Van egy barátnője, akinek két apukája van, de
szerencsére Magnolia egyáltalán nem féltékeny arra,
hogy a barátnőjének annyi apuka jutott, neki meg egy
sem.
- Miért akarna bárki is két apát? Nekem egy sincs, és
szuperül megvagyok, nem igaz, PanPan?
Magabiztosnak tűnt, amikor ezt kérdezte, de nekem
szép emlékeim vannak apámról, és nem tudom, mi van.
Mégis azt mondtam, hogy igaza van, hiszen nekem
sincs már apám. De vajon tényleg minden rendben lesz
vele?
Ahogy felkel a nap, írok neki egy rövid üzenetet arra
az esetre, ha előbb mennék el, mielőtt felébred, aztán az
éjjeliszekrényhez megyek az elektromos cigimért. A
dohányzásról való leszokás kulcsa, hogy mindig
teljesen fel legyen töltve ez a szar. Két hónapja nem
gyújtottam már rá, és nem is fogok egy olyan kibaszott
seggfej miatt, mint Mackenna. Begyömöszölöm az e-
cigarettát a táskámba, majd hirtelen felindulásból
odamegyek a szekrényemben lévő cipősdobozhoz,
ahová elrejtettem néhány régi cuccot. Ezek között van
egy hülye kő is, amit tőle kaptam. Miért raktam el?
Nem tudom. Ez igazi kő, nem drágakő. Egyszer
megbotlottam benne, amikor hazakísért.
- Rúgj bele! - mondtam dühösen, a vérző
könyökömet markolászva.
- Ha belerúgunk, legközelebb megint megbotlasz
benne, amikor erre jársz. Csak akkor lehetsz biztos
abban, hogy soha többé nem rúgsz bele az, ha
megtartod, és tudod róla, hol van.
Köszönöm, Mackenna, ezt a bölcsességet!
Gondoskodni fogok róla, hogy soha többé ne botoljak
meg benned!
Vannak emberek, akik hatással vannak az életedre. És
vannak olyanok, akik az életeddé válnak.
Ahogy nekem ő.
Mindig is magányos, visszahúzódó lány voltam,
anyám munkamániás, apám szintén, mindketten
szigorúak voltak, és nagyjából elvárták, hogy csak és
kizárólag a jegyeimre koncentráljak. Folyton azt
figyelték, hogy rossz hatással van-e rám valaki, meg
hogy kikkel barátkozom. Emiatt aztán, meg amiatt is,
ahogy öltözködtem, én voltam a menő csajok kedvenc
céltáblája -vagyis az, aki mindig magára vonta a
figyelmüket. Én voltam az egyetlen gót az
osztályunkban, és imádtak kuncogni a teljesen fekete
szettjeim láttán, és öngyilkos zombinak hívtak. De volt
ez a fiú, a legmenőbb rosszfiú, aki egy nap véget vetett
a kötekedésnek. Odajött hozzám, a kezében egy lila
sállal, amit korábban az egyik népszerű lányon láttam, a
nyakam köré tekerte, és közel húzott magához.
- Suli után találkozunk - mondta, majd megcsókolta
a homlokomat.
A többi lány pedig elhallgatott. Mert mindegyikük
odaadta volna egy végtagját is, hogy megkapja ezt a
figyelmet „Jones”-tól, de ő engem tüntetett ki vele.
Így zúgtam bele Mackenna Jonesba, de mint a huzat.
Aznap iskola után tényleg várt rám. Hazavitt
kocsival, és másnap megkérte a padtársát, hogy üljön át
a hátsó ülésre, hogy „Pandora” elöl ülhessen mellette.
Csodálkoztam, hogy tudja a nevemet.
- Miért csináltad ezt? - kérdeztem, amikor felkísért a
lépcsőn a lakásunkhoz.
- Miért hagytad nekik? - kérdezett vissza, a
tekintetétől pedig egyszerre éreztem magam
sebezhetőnek, meztelennek és furcsán szépnek.
Egy gót számára ez nagy dolog.
Rohadtul nagy.
De azt is észrevettem a homlokráncolásából, hogy
elégedetlen.
- Nem állítom le őket, mert leszarom - magyaráztam,
és felsiettem a lépcsőn.
Mackenna követett, megragadta a csuklómat, és
megpördített, hogy szembeforduljak vele.
- Hé, találkozzunk péntek este!
- Tessék? - dadogtam.
- Jól hallottad.
 - Miért akarnál olyan valakivel járni, mint én? Nem
elég hosszú a rajongóid sora?
- De én veled akarok lógni.
Elkezdtünk titokban járni, olyan rejtekhelyeket
keresve, ahol senki sem láthatott meg minket. Mesélt a
zenéről, arról, hogy be akarja járni a világot.
Hétvégenként DJ-ként dolgozott. Tele volt reménnyel,
álmokkal, vágyakkal. Mondtam neki, hogy én nem
tudom, mi akarok lenni, és nincsenek igazán
reményeim, álmaim meg vágyaim. Azt hiszem, soha
nem érzi magát olyan reménytelennek az ember, mint
amikor olyasvalakivel van együtt, aki tele van
ötletekkel, és tudja, hogy egyszer meg fogja hódítani a
világot. Ennek ellenére vonzódott hozzám. Cukkolt,
megnevettetett, később elfeledtette velem apám halálát
és azt, hogy anyám árulásnak tekintette, ha a gyász
miatt sírtam.
Mackenna lett az életem. Folyton azt vártam, hogy
rám nézzen azokkal az ezüstös, farkasszerű szemeivel.
Remegve, reszketve vártam, hogy elmenjen a
szekrényem mellett, még akkor is, ha semmi
keresnivalója nem volt arra. Néha elejtettem egy
ceruzát, egy könyvet, a táskámat, csak hogy ő
mosolyogva ideadhassa nekem, és a hüvelykujját az
enyémhez érintse. Gondolom, az emberek csodálkoztak
rajtunk, de soha nem adtunk elég bizonyítékot
számukra. Néha azon tűnődtem, hogy Mackenna talán
csak szexet akar tőlem, de igazság szerint én is vágytam
rá. Fantáziáltam róla. Arról, hogy mikor fog
megtörténni, hol lesz, milyen érzés lesz, mond-e majd
nekem szép dolgokat.
 Végül tényleg csodálatosan sült el. Minden alkalom
mesés volt vele. Csodálatos. Függő lettem.
Csak őt akartam.
Hónapokig incselkedtünk egymással, mire sort
kerítettünk rá, aztán a dolgok még komolyabbra
fordultak. Megígértem, hogy mesélek magunkról a
túlságosan korlátozó anyámnak, és majd biztosítom őt
arról, hogy továbbra is figyelni fogok a jegyeimre, hogy
tényleg ne lehessen semmi kifogása az ellen, hogy
barátom van… de amikor elé akartam állni, hogy
elmondjam neki.
Mackenna apját letartóztatták drogkereskedelem
miatt. Aznap este, amikor hazaértem, anyámat éppen
hívták az ügyészségről. Mackenna minden reménye
szertefoszlott, nekem pedig nem volt sajátom, ami
kihúzhatott volna bennünket a mélyből. Mondtam
anyámnak, hogy Mackenna meg köztem „van valami”,
amire úgy reagált, hogy azonnal megtiltotta, hogy
kapcsolatba lépjek „annak az embernek a fiával”. És
miután apa meghalt, mi pedig Mackennával azt
tervezgettük, hogy megszökünk a városból, anyám úgy
figyelt engem, mint egy sólyom.
Végül Mackenna elment nélkülem. Egyszerűen
otthagyott.
Ismét az a gót csaj lettem, akin mindenki röhög, csak
most már nem voltam szomorú. Dühös voltam.
Nekimentem néhány lánynak, mire anyám terápiára
küldött, később pedig egy magániskolába, ahol végül
megismertem azt a két lányt, akik azóta is az egyetlen
barátaim.
Melanie-t és Brooke-ot.
 Soha, de soha nem említettem nekik Mackenna
nevét.
Azt hittem, megmentett engem, de kiderült, hogy
valójában totálisan tönkretette az életemet.
Tizenhét évesen szükségem volt rá.
Tizennyolc évesen még mindig hiányzott.
Tizenkilenc évesen még mindig őt akartam.
Húszévesen még mindig rá gondoltam.
De amikor meghallottam, hogy rólam énekel a
rádióban, hogy popdalt csinált azokból az éjszakákból,
amikbe magányos óráimban kapaszkodtam, akkor azt
kívántam, bár soha ne ismertem volna.
Hajnalban hallom, hogy anyám mászkál.
- Szia! - köszönök neki, amikor csatlakozom hozzá a
konyhában. Elmosolyodik, és egy csésze kávét bök az
irányomba. Megrázom a fejem. - Köszi.
- Későn jöttél haza tegnap este - mondja.
- Melanie-val voltam.
- Á, persze. Ez mindent megmagyaráz.
Elkezdek magamnak pirítóst vajazni, hogy ne kelljen
a szemébe néznem hazugság közben. Különben egy
pillanat alatt rájönne. Hivatásánál és természeténél
fogva is hajlamos azonnal kiszúrni a hazugokat.
Nagyon jónak kell lenned ahhoz, hogy becsapd őt,
márpedig én, azt hiszem, nem vagyok jó ebben.
- Anya, van egy jó munkalehetőség, ami miatt egy
időre el kell utaznom a városból.
- Elutazol? - kérdezett vissza.
 Anyám ügyvéd. Hozzászokott, hogy miután feltesz
egy kérdést, addig bámul, amíg vagy szűkölni kezdek,
vagy beadom a derekam.
Visszabámulok rá, de nem válaszolok, arra
koncentrálok, hogy ne rezzenjek össze láthatóan a
tekintetétől.
- Az utazás repüléssel jár, Pandora.
Már a puszta szótól forogni kezd a gyomrom, mintha
valaki kanállal kavargatná.
- A múltkor, amikor Melanie-val repültem, bevettem
a gyógyszereimet, és egész jól elvoltam. Mire
felébredtem, már le is szálltunk. Viszem az altatóimat,
és végzek néhány nyújtást, miután megérkeztünk -
hazudom.
Fogalmam sincs, hogyan utazik a rockzenekar,
szárazföldön, levegőben, vagy mit tudom én, basszus,
vízen. Kinyitom a tenyerem, és megmutatom anyámnak
a gyógyszeres dobozkát, amit most vettem elő, benne
három tablettával.
Anya egyenesen rám bámul, nem törődik a
tablettákkal.
- Jó, szóval, mi ez a lehetőség?
- Nagyon jó, sőt, nagyszerű - magyarázom,
miközben kétségbeesetten próbálok kitalálni valamit. -
Szétküldtem az ajánlatomat egy csomó helyre, tudod,
sötét szövetekkel. Amiket szeretek. Egy nagy, ööö,
család, jelentkezett is, és azonnal alkalmaztak. Azt
mondják, rajtam kívül senki más nem tudja ezt
megcsinálni, muszáj, hogy menjek. Tényleg nagyon
akarnak, és elég régóta dekorálok ahhoz, hogy tudjam,
ez olyan lehetőség, amilyet talán soha többé nem
kapok. Soha.
- Értem, és mikor jössz haza?
- Azt hiszem, három hét múlva.
- Rendben.
Csendben folytatjuk a reggelinket. Igyekszem lassan
kifújni a levegőt, hogy a lélegzetem ne remegjen.
- PanPan!
Egy ágyúgolyó landol az ölemben, és felnevetek,
amikor Magnolia szorosan, melegen átölel.
- Hé, Máguska! - mondom, és megcirógatom az orrát.
Különböző neveken hívom őt, mindennek, ami
Maggal kezdődik. Foghíjasan vigyorog, amikor
megkérdezem, mire készül.
- Semmire - feleli, majd kihúzza magát, és belenyúl a
pulton lévő müzlisdobozba.
- Magonckám, egy darabig távol leszek, nem fogsz
bajba kerülni?
- Nem. A Baj a középső nevem.
- Megegyeztünk benne, hogy az enyém. - Előveszek
neki egy tálat meg egy kanalat. - Mit fogsz csinálni, ha
hiányzom neked?
Pislog.
- Összeállítasz egy listát azokról a dolgokról, amiket
csinálni akartál velem, amíg távol voltam, és amikor
visszajövök, bepótolunk mindent - biztosítom.
Bólint, és az asztalhoz viszi a müzlijét. Nagy híve
vagyok a listáknak. Ha felírod a papírra a dolgokat, az
olyan, mintha arra utasítanád az Univerzumot: Hé,
ribanc, tedd a dolgod! Ezt a szokást anyámtól
örököltem, aki a listáit választotta élete párjául, és azt
hiszem, valószínűleg rám is ez a sors vár… már ha
végre eljutok odáig, hogy összeírjak egy listát.
- Oké, úgy lesz - vágja rá Magnolia, és elkezdi enni a
müzlijét.
Érzem, hogy rezeg a telefonom, majd észreveszem
Kyle autóját az utcán.
- Kyle itt van, jobb, ha megyek.
Elteszem a telefonomat, és magamhoz szorítom
Magnoliát. Amikor felállok, anyám bólint. Felkapom a
táskámat, és egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy
megöleljem-e, vagy sem. Mivel ott áll a kávéval a
kezében, és nem tesz egy lépést sem felém, csak
biccentek egyet, és megyek is. Anyám egyszerűen
nincs oda az érintésért, ahogy én sem. Jobb szeretünk a
saját kis buborékjainkban maradni - a kis
buborékokban, amikbe, úgy tűnik, csak Magnolia
hatolhat be. Na jó, az enyémbe néha Melanie is
betolakszik.
Kiszúrom Kyle-t a kormány mögött, és bedobom
magam a geek stílusú autójába.
- Mi ez az egész? - kérdezi zavartan a hátsó ülésre
dobott sporttáskámra pillantva. - Vigyelek el valami
hotel parkolójába? Egyik napról a másikra
kartellmunkás lettél?
- Én. ööö. színpadra állok a Crack Bikinivel. Szóval.
- Tényleg? Most szórakozol velem?
Meglepettnek tűnik, és legszívesebben felnyögnék
válaszul.
 Nem tudja, hogy ismerem Mackennát. Egyik barátom
sem tudja, hogy „ki az a seggfej, aki miatt utálom a
férfiakat”. Ezek az ő szavaik, nem az enyémek. Csak
tegnap este mondtam el Melanie-nak, mert az a kis
kurva ki akarta hagyni a koncertet, hogy otthon
maradjon, valószínűleg azért, hogy egy nagyon
egészséges férfi jól megdöngesse…
Mert épp most költöttem egy vagyont két jegyre, és
mert, tudod, ő az a seggfej, aki összetörte a szívemet,
miatta vagyok ilyen rideg és mogorva.
Ki miatt? Aki a jegyet árulta?
Nem! Mackenna Faszszopó Jones miatt!
- Te most komolyan a Crack Bikinivel dolgozol? -
kérdezi Kyle.
- Nem, Kyle. Csak szeretek baszakodni veled, hogy
vigyél el random szállodákba.
- Mikor jössz vissza? - faggat.
- Egy hónapon belül itthon leszek.
Elindulunk a helyszínre, aminek a címét elküldték, és
ahogy kiszúrjuk a nagyjából ezer egyedi buszt a
szálloda parkolójában, olyan ideges leszek, hogy
zsibogni kezd az agyam.
Kyle áhítatos csendben leparkol, aztán megragadja a
táskámat, és segít cipelni, ahogy elindulunk a zenekar
tagjai felé. Mielőtt odaérnénk hozzájuk, megáll, ad két
baráti puszit, és látom, hogy -ugye milyen tökéletes az
időzítés? - ott van Mackenna, aki mindezt egy közeli
busz ajtajából figyeli. Lábujjhegyre állok, és lenyomom
a nyelvem Kyle torkán, de mielőtt a haverom rájönne,
mi a faszért cseréltem vele nyálat, egy apró nyögéssel
elhúzódom tőle.
 - Légy jó! - búgom béna, csábító hangon.
Már nem engem néz. Hanem Mackennát.
Mackennát, aki valahogy leugrott a buszról, és most
közeledik felém, a gyönyörű, rocksztáros szexi
frizurával, sötét napszemüvegben, az arcán gúnyos
mosollyal.
- Á, a díszvendégünk! - Lionel sugárzó arccal elindul
felém, de aztán egy turnéstábtag eltereli a figyelmét.
Mackenna nem üdvözöl ilyen szívélyesen. A karjai,
amikről egykor azt hittem, életem utolsó napjáig
vigyáznak majd rám, most a mellkasát keresztezik, és
észreveszem, hogy összehúzza a szemöldökét, amikor
lerántja magáról a napszemüvegét, az ingébe akasztja,
és ezüstszürke farkasszemét Kyle-ra szegezi. Egy
nagyon rövid pillanat alatt végigmér engem, aztán
kurva alaposan végigméri Kyle-t is. Hűvös acél siklik
végig az idegeimen.
Az a tény, hogy rocksztár és szívdobogtatóan szexi,
nem mentesíti - és nem is fogja - pokoli bosszúmtól.
- Pandora! - kiáltja valaki, és egy kamera felém
fordul.
A nevem hallatán Mackenna rám néz. Nem vagyok
felkészülve arra, amit mély, álmodozó, sötét és
várakozó tekintetében látok, sem arra, hogy milyen
mély, intenzív forróságot okoz ezzel a gyomromban.
Egyik pillanatban még engem bámul, a következőben
az operatőr felé fordul, kinyújtja az egyik karját, és a
tenyerével úgy billenti a kamerát, hogy az máshová
nézzen. Aztán odajön, és jeges tekintetével fel-alá
pásztázza Kyle-t.
- Mackenna Jones - szólal meg, és kinyújtja a karját.
 Kyle végigméri, de egy vulkán melegségével.
- Kyle Ingram. Haver, hatalmas rajongód vagyok!
- Jó tudni - feleli Mackenna, és bólint.
Miért kell a barátomnak rajongania azért az emberért,
akit utálok? He? Felnyögök, és felkapom a táskámat,
Mackenna pedig a szokásos gúnyos mosolyával nézi,
ahogy cipelem a súlyt, sőt a szeme most még
gúnyosabb. Hogy felajánlja-e a segítségét? Tesz akár
csak egy halovány, úriemberhez méltó gesztust is? Azt,
amit még a barátom is megtett? Ugyan, dehogy!
Akarom-e, hogy akár csak hozzáérjen a táskámhoz?
Ugyan, dehogy!
Csessze meg!
Ringatom a csípőmet, és gondoskodom róla, hogy a
csizmám extrahangos kopogó hangokat adjon az
aszfalton, ahogy Lionel felé tartunk. A Viking ikrek
megállítanak. Mindketten nagyon megörülnek, amikor
meglátnak. Kíváncsi tekintettel néznek Mackennára, és
megtörténik a lehetetlen. Még jobban el vannak
ragadtatva.
- Pandora - szólal meg az egyik.
- Pandora - mondja a másik.
- Így van, srácok, ez a nevem, csak ne koptassátok! -
vágom rá.
- Jól van, szedjétek össze magatokat. Ti ketten -
mutat Lionel Mackennára és rám -, üljetek fel arra a
buszra! Abban van a legtöbb beépített kamera.
- Hát, a faszom, ezt nem hiszem el - morogja
Mackenna a fejét rázva.
 Felkötöm a tangabugyimat, és a busz felé menetelek.
Állandóan panaszkodni fog? Hát, jó. Engem azért
fizetnek, hogy rajta legyek pár felvételen. A pokolba is,
talán az egyiken tökön rúghatnám a csizmámmal.
Jogosan fél.
- Köszönöm, Lionel - szólalok meg hirtelen meleg
mosollyal.
Mackenna döbbenten bámul, mintha nem is
emlékezne rá, hogy tudok mosolyogni.
- Ja, kösz, haver. Végre teljes az életem - nyögi
váratlanul, és ő is odarohan a buszhoz. Megáll az ajtó
mellett, és széttárja a karjait. Nem lehet nem észrevenni
bronzbarna bőre alatt dagadó izmait, és utálom, hogy a
testem ösztönösen megfeszül ettől.
- Hölgyeké az elsőbbség! - jelenti ki vigyorogva.
Jól áll neki ez a vigyor, de összenedvezi a bugyimat,
ami nem tetszik.
- Hölgyeké az elsőbbség? Akkor talán neked kéne
menned! -válaszolom, és a busz belseje felé mutatok.
A vigyor még mindig tart, de most már kihívó, azt
üzeni: Ha te játszadozol, én is játszom, és én fogok
nyerni!
- Bájos, gyönyörű kislány! - feleli. A jelentése:
ocsmány boszorkány, kurva. - Hány éves is vagy,
drágám? Nyolc?
- Olyan vicces vagy. Már készülsz a saját stand-up
műsorodra, mi?
Felpattanok a buszra, odaköszönök a sofőrnek, és
majdnem leesik az állam, amikor meglátom, hogy ezek
a fickók hogyan utaznak. Luxus négy keréken. Ez a
szar nagyobb, mint a hálószobám és a nappalink
együttvéve. A nappali részen van egy kis konyha
hozzám közel, a túlsó végén pedig, a nyitott ajtón túl
egy hatalmas ágy.
- Gondolod, hogy kibírunk - Mackenna a telefonjára
néz - hat órát vérontás nélkül?
Lehuppanok a kanapéra.
- Én itt leszek, reszelgetem és fényesítem a
körmeimet, a biztonság kedvéért.
- Úgy érted, a karmaidat - javít ki.
Kinyújtom a csizmámat, és megcsodálom, milyen
hosszú a sarka, milyen elegáns és előkelő.
- De miért kell kifényesíteni a karmaidat? Otthon
hagytad a seprűdet meg az üstödet?
- És te otthon hagytad a golyóidat? - vágok vissza, és
amikor felemelem a fejem, látom, hogy még mindig áll,
a karjait keresztbe fonva azon a széles mellkason. -
Azért érzed magad fenyegetve, mert azt akarják, hogy
én is itt legyek a különleges kis filmtúrádon? Vagy mert
nem is olyan nagyok a golyóid?
Halkan, mély hangon és igazságtalanul szexin
kuncog, közben végigpásztázza a buszt, és a tekintete
megáll a plafon egy pontján.
Ahogy a busz elindul, az ajtó felé intek.
- Utolsó esély. Ha menekülni akarsz, ott az ajtó.
Nem úgy mosolyog, ahogy vártam tőle.
- A lányok a turnén meg szoktak vadulni, Pandora -
figyelmeztet kásás hangon, még mindig a busz belsejét
fürkészve. - Nem vagyok az ellenséged, igazából én
vagyok az egyetlen srác, aki melletted áll. Ezt ne
feledd, amikor majd szívatnak! Nem tartozol ide.
Ennek nem kellett volna így történnie. - Hunyorogva
néz a vállam mögé. -Hat kamera van itt, minimum -
mormogja.
- És ki akarod kapcsolni őket, hogy ne legyen
bizonyíték arra, hogy megöltél?
- Semmi baj nincs azzal, ha csak azt látják, amit mi
akarunk, hogy lássanak.
- Kit érdekel? Ez az egész csak egy nagy színjáték,
hogy tovább tömhessétek a zsebeiteket dohánnyal.
- Ha már itt tartunk, kinek a zsebe van ma tele? -
Rövid ideig rágja a rágóját, majd kiveszi a szájából,
felemeli hosszú, karcsú karját, és az egyik
kameraszemet eltakarja egy kis darabkával. -Mennyit
kaptál?
- Számít ez?
- Mennyit?
- Kit érdekel? A lényeg az, hogy hajlandó voltam
eladni magam. Erre akarsz kilyukadni, ugye?
- Mindenkinek megvan az ára. - Laza léptekkel
elindul felém (ez az a laza járás, ami azt üzeni a
csajoknak, hogy a farka vezeti őt), majd leül szorosan
mellém. - Miért csinálod ezt? - kérdezi, és az arcomat
fürkészi.
Komoly és mogorva, amitől ideges leszek. A
napszemüvege szárát a pólójába dugta, és azok a szürke
szemek úgy tapadnak rám, mintha… fogdosna velük.
Nem visel parókát tüsi haján, amit rettenetesen
szexinek találok. A szeme alatt maradt egy kis festék,
ami még ezüstösebbé teszi a szeme árnyalatát. Két
vastag bőr karkötő borítja a csuklóját. Hirtelen nem
érzem magam olyan vagánynak, mint szeretném.
- Csak - válaszolom végül.
- De miért?
Megrángatja a rózsaszín tincsemet, és szórakozottan
vigyorog.
- Jó árat ajánlottak. Szükségem van a pénzre -
ismerem el, és kihúzom a hajam a kezéből.
- Hm. - Hátradől az ülésen, és tovább figyel.
Valahogy arra vágyom, hogy mondjon valami
gonoszat, hogy én is mondhassak rá valami gonoszat.
Mi a faszért nem teszi? Istenem, ez az ember folyton
felbosszant!
- Na, mi van? Semmi gonosz megjegyzés? -
kérdezem.
- Nem, nincs. Megadom Lionelnek, amire vágyik,
mert én is akarok tőle valamit cserébe, és rohadtul meg
is kapom, amíg elvisellek téged. Ne cseszd el nekem!
- Én?! Nem én takartam el a kamerát!
- Igazad van, te csak a konyhaszekrényed tartalmát
hajítottad hozzám.
Kinyitom a számat, hogy káromkodjak, de megállít.
- Nem hallottad? A narancsot jobban szeretem.
- Kezdesz idegesíteni.
Előrehajol, és a fülembe suttog.
- Legközelebb, ha paradicsomos fürdőt rendezel
nekem, kényszerítelek, hogy felnyald a mocskot magad
után. - Végigsimítja pink tincsemet. - Jobb, ha ezt
tudod.
Valami olyan erősen pattog a levegőben, hogy
képtelen vagyok megszólalni, levegőt sem kapok. A
mellbimbóim, a puncim és még a bőröm is
túlérzékennyé válik.
Várom, hogy mondjon még valamit. A furcsa
forróságtól az állkapcsom elkezd kattogni. De tényleg.
Mackenna nem nézett rám ilyen közelről… már évek
óta.
Átkarolja a derekamat, és hirtelen közelebb húzódik.
- Ne érj hozzám! - mordulok rá.
Átkarol, és az ujjai érintésétől egyszerre árad szét
bennem melegség és fájdalom.
- Tudod, hogy még sosem találkoztam olyan lánnyal
rajtad kívül, aki tényleg morogni szokott? Olyan vagy,
mint egy öreg, gonosz medve - suttogja halkan a
fülembe.
Az különösen nem tetszik, ahogy a hüvelykujjával
gyengéden simogat, finom kis fodrokba gyűrve a
bőrömet. Az pedig abszolút elfogadhatatlan, ahogy
félvigyorra húzza a száját, azt jelezve, tudja, hogy nem
helyeslem, amit csinál. Nem vagyok hajlandó reagálni,
így tovább nyomul.
- Mi történt veled? - kérdezi rám nézve, átható,
aggódó tekintettel.
Istenem, micsoda pofátlanság. Ahogy mozgatja a
hüvelykujját…
- Ezt pont te kérdezed? - Amikor már elég közel van,
meglendítem a kezem, de a levegőben elkapja a
csuklómat. A másik karommal újra lendítek, de azt is
megragadja, és mindkettőt a fejem fölé emeli. Úgy
fürkészi az arcomat, mintha boncolgatna, mire
keményebben küzdök. - Engedj el!
- Hogy elővehess még pár paradicsomot? - kérdezi,
és a tekintete belém mélyed.
- Most erre mit mondjak? Passzolt a kibaszott Pán
Péter-es harisnyádhoz!
Rángatózom, de ettől csak még jobban felforrósodik
a testünk közti áramlat, szóval úgy döntök, inkább
teljesen mozdulatlanul maradok - miközben minden
idegszálammal tudatában vagyok annak, hogy a keze a
csuklómon van.
- A figyelmemet akartad felkelteni, Pandora? A
banda többi tagja szerint igen - szólal meg. Halk,
váratlanul lágy hangja átjárja a testemet, és nem tudok
tisztán gondolkodni. A tekintetem elhomályosul a rám
gyakorolt hatásától. Nagy levegőt veszek, hogy
megnyugodjak, de amikor a karom belső oldalát simítja
végig, teljesen kizökkenek.
- Bébi… ha ezt akarod - suttogja végül
figyelmeztetően -, én benne vagyok.
- Nem akarom a figyelmedet, nem akarok tőled
semmit! - zihálok.
- De akarsz valamit. Engem? Én vagyok az, amit
akarsz?
- Baszd meg, nem! - mordulok felháborodottan, és
meglendítem a hirtelen szabaddá vált karomat.
Ismét elkapja a csuklómat a levegőben. Eszembe jut,
hogy tálcán akartam látni a fejét. Eszembe jut, hogy
megfogadtam magamnak, egy nap ráveszem, hogy azt
mondja, szeret, én pedig válaszul csak nevetek majd, és
faképnél hagyom, ahogy ő tette velem. De most csak
annyi suttogok:
- Istenem, neked tényleg a fejedbe szállt a dicsőség,
mi? Azt hiszed, bármit megkaphatsz, amit csak akarsz,
és mindig minden úgy lesz, ahogy akarod? Hát, az a
nagy hírem számodra, seggfej, hogy én azért vagyok itt,
hogy pokollá tegyem az életedet, és mindezt filmre is
veszik. A teljes megaláztatásod történetét. Csak várd ki
a végét!
Rám néz, de nem szól semmit. Az egész testem
tudatában van annak, hogy hol markol meg, nem
keményen, inkább. csak határozottan és forrón.
- Nem, bébi - feleli a fogát csikorgatva. - Nem fogod
ezt elszúrni nekem. Megértetted? Megadjuk nekik, amit
akarnak, és kurvára nem fogod ezt elszúrni nekem.
Összeszorítom az állkapcsomat.
- Ha nem akarod, hogy tönkretegyelek, akkor a
Madison Square Gardenben, a színpadon jelentsd be
mindenki füle hallatára, hogy a kibaszott dalod egy
hazugság.
- Az a legnagyobb slágerünk.
- Mintha ez engem érdekelne. mondd meg a
rajongótáborodnak, hogy az egész dal hazugság.
- Miért?
- Mert utálom, utálom hallani! Ha azt látják, hogy
megcsókollak, azt fogják hinni, hogy én az a Pandora
vagyok, és te úgy festesz le engem, mint. mint egy
hazug kis kurvát, egy, egy.
 Egy hibát. Egy mocskos tévedést. Egy rejtegetett
szégyent. Amit megbántál.
Már az emléke újra feldühít, de Mackenna rám
szegezi ezüstös szemét, mintha tényleg fontolgatná, mit
tegyen.
- Nem szívhatom vissza azt a dalt - böki ki végül,
majd lehuppan az ülésre, és keresztbe fonja a karját a
feje mögött, a lábát pedig a bokájánál. - De ha akarsz
írni rólam egy dalt, szívesen megzenésítjük és
eljátsszuk.
- Nem vagyok szövegíró. Helló!
- Lassan csináljuk. Mondd el, mit gondolsz rólam,
segítek megírni.
- Azt, hogy egy seggfej vagy. Egy rohadék. Hazug.
Csaló. Söpredék. Ha te bánod a velem töltött időnket,
akkor én tízszer annyira bánom.
Veszélyesen megvillan a szeme, de marad abban a
megtévesztően nyugodt testtartásban.
- Folytasd csak! - figyelmeztet.
- Miért? Fáj a büszkeségednek?
A szemében parázs izzik, ahogy szándékosan
végigsimítja a testem.
- Annyira, hogy talán rá is veszlek, hogy meggondold
magad.
Összeszorítom a fogaimat, mert tudom, hogy valaha
az a lány voltam, aki hitt abban, hogy egy nap feleségül
megy hozzá. De most már nem maradt más, csak egy
dühös, sértett lány, aki azt morogja:
- Soha többé nem leszek a tiéd.
 - Lehet, hogy a száddal ezt mondod, de az összes
többi részeddel mást.
Még egy pillanatig bámuljuk egymást, és utálom,
hogy nehezen kapok levegőt, és valahogy tényleg
zavarban vagyok, kipirult az arcom, fáj a mellem,
valami lüktet a lábam között. Kihúzom magam.
- Kit érdekel? - vágom oda.
- Téged - mondja. - Meg engem is. - Újra feláll,
közelebb lép és előrehajol. - Utálod ezt, de most, hogy
tudom, mennyire kurvára utálod, hogy akarsz engem,
teljesen úgy érzem, mintha beálltam volna. - Végigméri
az államat, a számat, az arccsontomat, a homlokomat,
mintha szomjazna valami reakcióra, amit nem lát az
arcomon. Végül azt suttogja: - És nemcsak beálltam, de
fel is áll. De ez a maximum, amit ki tudsz váltani
belőlem. - Lazít a szorításán.
- Baszd meg!
Rám villant egy mosolyt.
- Ó, az annyira kellemes élmény, hogy meg is fogom
tenni!
Ahogy némi távolság lesz köztünk, és leül a székre,
továbbra is félvigyorral a képén, és szótlanul figyel,
meglepő módon azon veszem észre magam, hogy nem
maradt bennem semmi harciasság.
Bármennyire is nem akarom, belülről vadul remegek
a dühtől és a vágytól. Istenem, hogy ez mekkora egy
önimádó disznó! Annyira szerelmes magába, hogy
valószínűleg akkor is ilyen vigyor van a pofáján,
amikor önmagát nézi a tükörben. A mosolya az egyik
dolog, amiről folyton beszélnek vele kapcsolatban.
Ettől a férfias mosolytól csak még szexibb. Lágyítja az
ezüstöt a szemében, ugyanakkor megolvasztja a
bensőd. És mivel ilyen gyönyörű a mosolya, hiába borít
ki, mégis vonzódom hozzá.
ISTENEM!
Valami bántót akarok mondani, ami fájdalmat okoz
neki. De nem. Meg akar büntetni, mert elrontottam a
koncertjét? Akkor készüljön, mert tönkre fogom tenni
az életét.
 Négy
Amikor az élet szép volt
Több mint öt évvel ezelőtt
Pandora
- Először is szerzünk egy kis lakást. Egy tetőtéri
lakást!
- Így van - válaszol egy mély hang a fejem fölött.
- És nem is kell bele más, csak egy ágy - teszem
hozzá.
- Meg te - mormogja a rekedtes hang, én pedig ölelő
karjaiba fordulok.
Ezüst szemekkel néz rám, ezüstösek, mint egy
farkasnak, nehéz szemhéjakkal, egyszerre gyengéd és
hátborzongatóan éles tekintettel. Az ajka imádni való
mosolyra görbül, szóval azonnal érzem, a pasimnak
bejön, hogy az ágyat említettem.
- Azért egy kutyát is vehetünk - teszem hozzá
pimaszul.
- Meg egy halat.
Felemeli az egyik karját, és a kiszáradt kardhalra
mutat a jacht falán, amibe belopództunk. Nem a miénk,
de ez az egyik rejtekhelyünk. Az egyik a sok hely
közül, ahol találkozni szoktunk, és annyi időt töltünk
együtt, amennyit csak tudunk.
Lassan hajnalodik, és bár nem aludtunk, és itt
maradhatnánk akár örökre is, ő vonakodva felkel, és
hosszú, izmos lábait a farmerjébe dugja.
 - Nézd, kicsim! - szólít meg, és egyik kezét a gatyája
zsebébe dugja. Épp most vettem fel a melegítőfelsőm,
felé fordulok. -Szerettem volna, ha kapsz tőlem egy
ilyet…
Hozzám lép, és egy apró, fényes dolgot emel a kerek
jachtablakokon át beszűrődő halovány fénybe.
Izgatottság hullámai járják át a testem, amikor rájövök,
mi az.
- Ez egy ígéretgyűrű?
Amikor felemelem a szempilláimat, látom, hogy
komoly arccal figyel. Csak olyan fiú tud ilyen
intenzíven nézni, aki szeret téged.
És aki tudja, hogy te is ugyanúgy szereted őt.
- Gyönyörű - suttogom, és áhítattal nyúlok felé.
- Anyámé volt. - A hangját érzelmek szövik át,
gyönyörű arca nyerssé válik, miközben nézi, ahogy az
ujjamra csúsztatom.
- És mit ígérsz nekem? - cukkolom, az arcomat az
övéhez emelve.
Soha nem fogom elfelejteni, milyen pimaszul húzta
fel a szája szélét, és azt sem, amit válaszolt:
- Magamat.
Istenem, annyira szeretem! Úgy szeretem, ahogy a
vihar szereti az eget, és ahogy a mosoly kell az arcnak.
Mackenna a legjobbat hozza ki belőlem, ő a szikla, ami
megtart, az egyetlen, aki megért engem. Az életemben
nincs semmi gyengédség és boldogság, csak az, ami
róla szól. Rávetem magam, ő elkap, magához szorít,
erősebben ölel, mint bárki más.
 - Igent mondok, és viszek mindent, úgyhogy ne
viccelődj ezzel! -figyelmeztetem.
- Nem viccelek - ígéri, és felemeli a kezem, hogy
lássa. - Nagyon jól áll rajtad.
Összefonom az ujjaimat az övéivel, majd a szívem
hirtelen összeszorul.
- De anyámnak és apádnak… mindkettőjüknek
szüksége van most ránk.
Az életünk nem épp idilli. Számtalan akadály
zsúfolódott kettőnk közé. Miután apám meghalt, anyám
még szigorúbbá és keserűbbé vált. Miután Mackenna
anyja meghalt, az apja a drogokhoz fordult. És
dílerkedni kezdett.
És most anyám az ügyész, aki el fogja ítélni
Mackenna apját, és ez az ügy a boldogságunk minden
esélyét tönkreteszi.
Alig várom, hogy elhúzzunk innen.
El kell mennünk innen.
Hosszú, gitáros ujjaival végigsimít az arcomon.
- Tudom, hogy szükségük van ránk, de ez nem lesz
így örökké. A meghallgatás csak pár hónap múlva lesz.
Bármi is történik apámmal, bárhogy is dönt a bíró…
aznap este találkozunk a parkban, és elszökünk.
Összeházasodunk. Összehozok pár fellépést néhány
helyi bárban, és támogatlak, amíg kijárod a főiskolát.
- Tényleg segítenél fizetni a főiskolai tandíjat,
Kenna? Biztos, hogy meg tudod csinálni? - kérdezem
reménykedve.
- A pokolba is, bármit megtennék érted. - Halálosan
komolyan mondja, és közben megszorítja a vállamat. -
Tudod, teljesen belefáradtam a bujkálásba.
- Én is.
- Veled akarok lenni. Szabadon. Elegem van abból,
hogy a titkod legyek. A pasid akarok lenni. Azt akarom,
hogy az emberek tudják, hogy az enyém vagy.
- De az vagyok. - Újra a szeme elé emelem a kezem,
és meglengetem előtte a gyűrűvel díszített kezemet. - A
tiéd vagyok. És bármi történik, a tervünk továbbra is
áll! A tárgyalás után találkozunk a parkban.
Szomorúan mosolyog a tárgyalás említésére, aztán
megcsókolja a gyűrűt a kezemen, majd, nos. a hátamra
simítja a kezét, kemény, széles mellkasára húz, és
bolondozva megcsókol.
- Szeretlek. És mindig szeretni foglak - mondja
halkan.
Az emberek különbözőképpen tudnak szeretni.
Arra jöttem rá, hogy a szeretetnek annyi formája és
fajtája létezik. Van az a fajta, ahogy a háziállatokat
szereted. A barátaidat. Ahogy a szüleid szeretnek téged.
Az unokatestvéreid. És van egy egész másfajta, az,
ahogy Mackenna meg én szeretjük egymást.
A szerelmünk olyan, mint egy tomboló vihar meg
egy kikötő; féktelen és megállíthatatlan, vad és
végtelen, mégis állandó és biztonságos.
Vagy hát. az én bolond tizenhét éves szívem így
gondolta.
Hónapokkal később órákon át ültem egy rozoga, öreg
padon, amíg a park teljesen koromsötét és üres nem
lett. Kirabolhattak vagy talán el is rabolhattak volna,
olyan sötét volt. Ostoba és naiv voltam, de csak vártam
tovább, frissen festett lábkörmökkel, új cipőben, olyan
ruhában, amit csinosnak gondoltam - azon kevesek
egyike volt, ami nem fekete, hanem világossárga volt.
És csak vártam, a kezemmel kibontott hajamat túrva.
Addig forgattam az ígéretgyűrűt az ujjamon, amíg az
ujjam töve ki nem vörösödött, és rá nem jöttem, hogy
Mackenna nem jön. A szemem szúrt, a tüdőm
összeszorult, amikor rájöttem, hogy a felém közeledő
alak az anyám, anyám, aki elvileg nem tudta, hogy
randizom Mackennával. Kinyújtotta felém a kezét.
- Nem jön - suttogta.
- De jön, anya. Én pedig elmegyek. Nem állíthatsz
meg - feleltem jóval nagyobb meggyőződéssel, mint
amekkorát valóban éreztem.
- Nincs szükség rá, hogy megállítsalak. Épp most
ítéltem el az apját, Pandora. Nem fogsz megszökni
azzal a fiúval. Nem jön. Láttam őt valaki mással. A
kocsiban megvárlak.
Valaki mással…
Pont, mint az apám.
Mackenna hazudott nekem.
És abban a pillanatban teljesen összetörtem belül.
 Öt
Kelepcében
Pandora
Oké, szóval a helyzet a következő. Az élet épp most
bizonyított. Mindenki azt hiszi, hogy a rockbandák
tagjai a saját beteg kis világukban élnek, ahol mindenki
folyton be van tépve, részeg, összevissza kefél,
káromkodik, veszekszik, és minden napja olyan, mint
egy nagy buli?
Na, az van, hogy ez igaz.
Természetesen próbálnak is. Meg dolgoznak. Néha.
De szent szar, ezek az emberek aztán tudják, hogyan
kell bulizni. Még a harsonás, a hegedűs és a zongorista
is durván piál ma este.
Partiállatok.
Mindegyik.
- Kérsz inni? - kínál a hegedűs, de amikor nemet
mondok, csak megvonja a vállát, és a haverjaival, a
hárfás meg a fuvolás fickóval távozik.
Igazából legszívesebben visszavonulnék a szobámba,
rendelnék egy hamburgert sült krumplival, de most
elvileg „buli van”, és az operatőrök nagyon igyekeznek,
hogy az itt zajló hülyeség egyetlen pillanatáról se
maradjanak le.
Még az is eszembe jut, hogy ez az egész talán csak
marketingcéllal történik.
Szorosan az egyik operatőr közelében maradok, hogy
ne vegyenek fel - biztos vagyok benne, hogy baromi
savanyú és mogorva a képem -, amikor kiszúrom
Mackennát a sörpong mellett. Elképesztő, mennyi itt az
alkohol! És csupasz testrészek mindenhol. Sörpong,
italok, pia, drogok. Még a vízipipa is körbejár.
Lehet, hogy kipróbálnám, ha a barátaimmal lennék.
Mellel, Brooke-kal, Kyle-lal…
De momentán egy pillanatra sem akarom elveszíteni
az önkontrollt, főleg így, hogy Mackenna Jones a
közelben van, és ezernyi kamera vesz körül minket.
Képzelj csak el részegen! Mackennával a közelemben?
Simán lehet, hogy megfojtanám.
És lehet, hogy… hát, mivel olyan visszataszítóan
férfias, talán alaposan meg is fogdosnám, miközben
fojtogatom.
Karcsú karjai az asztalon pihennek, és épp arra vár,
hogy az ellenfele bedobja a labdát a söröspoharába. Az
ellenfele történetesen az egyik ikerpár, és miután nem
sikerül a dobása, Mackenna simán berepíti a labdát a
poharába, majd nevetve felszólítja a Vikinget - azt
hiszem, Lexet -, hogy igyon.
Igen, azok ketten nagyon durván piálnak.
Fel akarok hagyni a bámulással, de egyszerűen nem
megy. Mackenna gyakran nevet fel hangosan, a hangja
akkor is simán eljut a fülemig, ha a szoba másik
végében vagyok.
Megváltozott ennyi év alatt. Még mindig megvan
benne az a kisfiús kisugárzás, de sokkal inkább férfi.
Nem tudom abbahagyni a különbségek katalogizálását.
Az állkapcsa szögletesebb és kissé árnyékosabb. Az
ajka teltebb. A torka vastagabb. A karján olyan izmok
dagadnak, hogy mindjárt eldobom tőlük az agyam. A
bőre annyira napbarnított és. ember!
 Figyelem, ahogy várja, hogy Lex újra a
söröspoharába dobja a labdát.
Aztán észreveszem, hogy egy táncosnő, Letitta,
gonoszul méreget. Kihúzza a nyakát, mint egy rohadék
madár, amikor elindul felém. Csalódottan látom, hogy
az operatőr követi.
Megáll mellettem, és a tekintetem irányába int a
fejével.
- Nagyon jól dug.
Mohó, párás szeme Mackennára siklik, és hűha, a
mosolya pont olyan, mint amilyennek Szörnyellát
képzeltem, közvetlenül azelőtt, hogy megnyúzta azokat
a kibaszott kutyakölyköket.
Gonosz düh önt el, amikor rájövök, hogy ez a csaj
sokkal többször mászta meg azt a testet, mint én bárkiét
az ártatlan, nyomorult kis életem során. Mosolyt
erőltetek az arcomra, és a pink tincsemet tekergetve az
ujjam körül, visszavágok:
- Tudom, én törtem be.
Elindulok, de a hangja megállít.
- Azt hiszed, hogy menő és vagány vagy, de nem így
van. Rohadtul nem.
- Köszi. Kíváncsi voltam, mit gondolsz rólam. Most
már átrendezhetem a személyiségemet, hogy
megfeleljek neked.
A kamera mögött álló fickóra nézek, aki úgy
vigyorog, mintha aranyat talált volna, és próbálom
megőrizni a hidegvéremet, bár csak úgy forr bennem a
düh.
 A csaj addig ráncolja az arcát, míg úgy nem néz ki,
mint egy kobold.
- Utál téged, kislány. Esküszöm, a Pandora
szövegéhez már csak azt kellene hozzátenni, hogy a
halálodat kívánja. Csak azért néz rád, mert tönkre akar
tenni.
Felnevetek. Kezdem megszokni ezt a nevetést. Az
sugárzik belőle, hogy borzasztóan boldogtalan és
megkeseredett vagyok.
- Már összetört, nincs mit összetörnie, és miután
összekapartam magam, elhatároztam, hogy nincs
tovább szükségem szívre. Szóval, minden oké. De
köszönöm, hogy aggódsz értem. Megható!
Felém veti magát, és megragadja az egyik karomat.
- Mégis úgy bámulod, mintha a tiéd lenne. Pedig nem
az!
- Engedj el, baszki, mert neked megyek! -
figyelmeztetem.
- Hű, te aztán férfi vagy a talpadon, mi? - vág vissza.
- Hé, Cickó! - szólítja meg Lex, aki most bukkant fel
a csaj mellett.
Mindkettőnket szemügyre vesz, mintha érezné, hogy
egy igazi, élő cicaharc van készülőben. Meglep, hogy
nem dől hátra, és nem élvezi a látványt. Talán mégsem
akkora fasz.
Cickó arca egy pillanat alatt vált át dühöskobold-
üzemmódból csábítócukorka-üzemmódba. Lex
átkarolja a csaj derekát, és szájon csókolja. Istenem,
nem hiszem el, hogy ezek a fickók csak úgy
körbeadogatják a nőket.
 Vagyis dehogynem hiszem.
Azt viszont tényleg nem hiszem el, hogy Cickónak
hívják.
Elfordulok, és épp elcsípem, hogy Mackenna furcsa,
birtokló tekintettel méreget.
Piros poharával a kezében elindul felém, és ahogy
közeledik, egyre nagyobb lángon ég gyomromban az
izgatottság. Legszívesebben azt ordítanám felé, hogy
hagyjál már békén, miért idegesítesz folyton, te seggfej!
- Máris barátkozol? - kérdezi vigyorogva.
Ez a vigyor azonban más. Mintha bosszantaná Cickó,
ami nevetséges feltételezés. És hirtelen az jut eszembe,
hogy a hálaadás utáni hétvégéken hogyan szöktünk
meg együtt. Emlékszem, hogy egy havas és hideg
napon elmentünk a jégpályára. Néztük a srácokat, akik
jégszobrokat csináltak, korcsolyáztunk, és szerettem
szorosan hozzábújni, mert Mackenna teste mindig
olyan meleg volt, és erős, és szilárdan állt a lábán.
Néztük a merev, hófehér jeget. Felvettem a
korcsolyámat, felálltam, és bizonytalanul lépdelni
kezdtem a jégen. Aztán siklottam, Mackenna pedig úgy
körözött körülöttem, mintha erre született volna. Az én
ezüst szemű Jégemberem a meleg bőrével és a világ
legtökéletesebb ajkával. Izmos, erős, és mindig olyan
könnyedén kapott fel, hogy megforgasson. Aztán egy
öleléssel megállította a pörgést, szorosan magához
rántott, felemelte a sapkám fülét, és azt suttogta:
- Olyan dögös vagy, hogy pár óra alatt felolvasztanád
az egész jégpályát.
Kicsit megolvad a szívem, ahogy eszembe jut ez az
emlék, de aztán ismét magamra öltöm a jégkirálynő
szerepet, amire szükségem van, hogy megvédjen tőle.
Ő már nem az a fiú, akivel korcsolyáztam, akivel együtt
bujkáltam, és akibe azt hittem, hogy szerelmes vagyok.
Ő híres rocksztár, aki csak szórakozik a nőkkel. Én csak
az első vagyok a több ezer közül.
- Na, mi van? Nem válaszolsz? - kérdezi. Hogy
őszinte legyek, nem is emlékszem, mit kérdezett. Az
ajka megrándul, és folytatja. -Nem vagy olyan
magabiztos, ha nem vagy felfegyverkezve
zöldségekkel?
Játékos szemtelenség bujkál a szemében, az a
rosszfiús csillogás, amitől még mindig megugrik a
pulzusom.
- Kenna, kérsz sütit? - kérdezi az egyik táncoslány,
aki odajön, és szinte feltolja az arcába a cuccot.
- Most nem! - mondja, és ellöki a kezét, közben le
sem veszi rólam a szemét.
Csábító hangja, szoborszerű, kiugró arccsontjai és ez
a csípős, forró levegő, ami körüllengi ingerli és kínozza
bizonyos női testrészeimet. Kínoz! Kicsit megrészegít,
hogy részesülök a figyelméből, amire mindenki vágyik.
- Még egy italt? - nyomul tovább a csaj
reménykedve, és a piros poharát kínálja neki.
Ez felkelti Mackenna figyelmét, és a piros pohárra
mered.
- Mid van?
Nem áll szándékomban itt maradni, és végignézni,
ahogy ez a szerencsétlen lány ilyen módon lejáratja a
nemünket, ezért Lionel keresésére indulok. Szükségem
van a szobakulcsomra.
 - Már mész is? - kiált utánam Mackenna.
A válaszomat Lionelhez intézem, akit kiszúrtam. A
menedzser leteszi a whiskyt, amikor odaérek hozzá.
- Fáradt vagyok. Ha nem bánod, mennék, már úgyis
nyomtam egy szaftos ízelítőt az egyik kamerásnak. - A
szőke fickóra mutatok.
- Noah-nak? Jól van. Köszönöm. - Előhúz egy
kulcsot. -Az egész emelet a miénk. Van egy közös
médiaszoba, amit az elnöki lakosztályban nyitnak majd
meg. A folyosón találsz pár kajás szekrényt.
- Köszönöm.
Eltart egy darabig, mire sikerül tájékozódnom a
szobák között. Ez hosszabb ittlétekre berendezkedett
szálloda, így a szobák inkább apartmanokra
hasonlítanak. Lépéseket hallok a hátam mögül,
csoszogást és kuncogást. Gondolom, Cickó és Lex az,
csókolóznak, vagy nem tudom. Nem vesződöm azzal,
hogy megforduljak. Megragadom a következő kilincset,
benyitok, és bekémlelek a teljes sötétségbe.
Mielőtt rájönnék, hogy ez valamiféle szekrény, az
ajtó becsapódik mögöttem, és odakint nagy buli veszi
kezdetét.
Szuper!
Már csak ez hiányzott.
Bezártak. Ahogy Mackenna megjósolta, kelepcébe
kerültem. A francba, utálom, ha igaza van.
A fülemet az ajtóhoz szorítom, hogy halljam őket.
Még mindig kint vannak, valaki kuncog, majd egy férfi
suttog. Sóhajtva nézek körül a szekrényben, azon
tűnődöm, vajon itt kell-e aludnom. Nagyjából 120x120
centis a helyiség, szóval nem elég hosszú ahhoz, hogy a
földön elnyújtózva elférjek. Most akkor aludjak ülve?
Egész kibaszott éjszaka? Na nem! Miután elmennek,
megpróbálom kinyitni ezt a szart.
Percek telnek el, mígnem hirtelen rejtélyes módon
elcsendesednek. Érzem, hogy még mindig odakint
vannak, várnak valamire.
De mire?
Aztán meghallom a hangot. Bár tompa, mégis
pontosan tudom, kihez tartozik, mert minden kis
szőrszál feláll tőle a karomon.
Basszus, ne! Istenem! Bárkit, csak őt ne.
- Mit csináltatok, idióták? - morogja Mackenna az
orra alatt. Amikor senki sem válaszol, hozzáteszi: - Mi
van? Odabent van, baromarcok?
- Faszom se tudja. Miért nem nézed meg magad,
haver? -válaszolja az egyik iker.
Kuncogás hallatszik.
Aztán meghallom Mackenna bugyinedvesítő, szívet
olvasztó, lábujjat begörbítő kuncogását azon a mély,
érzéki, férfias hangján, egyre közelebbről.
- Komolyan? Hogy ti milyen seggfejek vagytok.
Kinyitja az ajtót, és ott áll, rám szegezve
hátborzongató ezüstszürke szemét. És csak néz. A
tekintete olyan, mint az érintés. A szívem vadul verdes
tőle, aminek nagyon nem örülök, de nem tudok
uralkodni ezen. Az alkarján tetoválás, a hüvelykujján
gyűrű, a csuklóján ezernyi bőr karkötő.
A szája vigyorra görbül, és utálom az érzést, ami
elkap, mintha egy harang kondulna meg a gyomrom
mélyén. Különösen azt a kis bizsergést utálom, amit
akkor érzek, amikor kinyújtja a kezét.
- Helló! - mondja, és jókedvűen fürkész. -
Megmondtam, nem?
Kedvesen szól hozzám, az egyik vékony szemöldökét
magasra húzva, és érzem, ahogy a testemen
végigkúszik a pír. Mozdulatlan maradok, és bátran
küzdök a nem kívánt vággyal meg a régi, ismerős düh
hullámzásával.
Ki akarok innen jutni, de nem tetszik, hogy ő
játszhatja a hőst.
Nevetés harsan mögötte, de mielőtt megfoghatnám a
felajánlott kezét, vagy fintorogva elsuhanhatnék
mellette - amit valójában terveztem -, Lex és Jax
meglöki őt, és a hórihorgas Mackenna váratlanul a
szekrénybe zuhan.
Az ajtó becsapódik mögötte.
- Hú! Emlékszel a hét perc a mennyországban
játékra, Kenna? -kiabálja Lex az ajtóra csapva. - Mit
szólnál hét órához a pokolban, haver?
Dúdolni kezdik a Pandora’s Kisst, mire elönt a düh.
Ökölbe szorítom a kezem, behunyom a szemem, és
megfogadom, hogy egy nap csúnya bosszút állok ezért.
Mackenna unott hangon válaszol:
- Nagyon vicces, köcsögök. - Aztán megfordul, és
megragadja a kilincset, de ekkor odakintről hangos
csikorgás hallatszik, mintha nehéz bútorokat tolnának a
padlón.
- Komolyan eltorlaszolják az ajtót? - kérdezem, és
próbálok én is unottnak tűnni, de igazából baromira
megijedtem.
Most komolyan bezárnak ide?!?!?!
Mackennával?!?!?!
Ez a pokolnál is durvább. Szavakat sem találok rá, de
a szekrénynek máris… durva pasiszaga van. Férfi-
farkas és alkohol, meg… jaj!
Teljesen elhatalmasodik rajtam a pánik, amikor még
több csikorgást hallok kintről. A srácok mintha
székeket halmoztak volna az ajtóhoz, és a kilincshez
szorították volna őket. Most komolyan, mi a fasz van?
A csikorgás után egy nagy csattanás következik.
- Óvatosan, Kenna, harap! - kiabálja az egyik iker, és
megint felnevet.
Mackenna káromkodik az orra alatt, és megrázza a
kilincset. A nevetés felerősödik odakinn, ezért
abbahagyja a próbálkozást, és felém fordul. Az ajtó
résén bekúszó fények vonzó árnyékokat vetnek a
profiljára, ahogy rám néz.
- Oké, hát én nem adom meg a seggfejeknek a
szórakozást, amire vágynak.
Felhúzom az egyik szemöldökömet, amivel azt
kérdezem: „Ez most komoly?”
Ő is felvonja a szemöldökét egy „halálosan komoly”
gesztussal.
Beleharapok a szám belsejébe, és egy drámai sóhaj
kíséretében lecsusszanok a padlóra. Mackenna
lecsúszik mellém, és hirtelen sokkal szűkösebb lesz
bent. Olyan közel van. A combja az enyémhez simul.
Kemény, mint a kő, és ez nem kívánt hatást gyakorol
rám. Ennél közelebb nem voltam hozzá, amióta…
 A fenébe, az agyam nem bírja túltenni magát a
combján. Ami az enyémhez ér. Ilyen közel lenni
Mackennához és a kibaszott X-faktorhoz, ami ott van
benne, merő kínzás. A nemi szerveim épp úgy
reagálnak rá, mint a világ többi része. Úgy érzem, a
tüdőm ólommá vált, próbálok lélegezni, de minden
lélegzetvételkor az ő illatát érzem. A szeme izzik a
sötétben, ahogy a profilomat tanulmányozza a
csendben. A levegő feltöltődik közöttünk. Zavarban
vagyok, mondani akarok valamit. Azt hiszem, jobb
lenne, ha elkezdenénk veszekedni. Így hát kinyitom a
számat.
- Ne merészeld elbaszni ezt! - utasít mély, parancsoló
hangon.
Megdöbbenve csukom be a számat.
De a dühöm újra felszínre tör, amikor előrehajol, és a
várakozás furcsa hulláma fut át rajtam.
- Ha közelebb mersz jönni, a golyóid találkozni
fognak a térdemmel - figyelmeztetem.
Abbahagyja a nyomulást, és halkan felnevet.
- A herémre gondoltál, ugye?
- Csak arra, mennyire szeretném őket feldarabolni,
felszeletelni és salsával ízesíteni.
- Hogy aztán bekebelezd, mint valami szaftos tacót.
Hm.
- Úristen, olyan undorító vagy!
Próbálom meglökni, de ő elkapja meleg kezével a
kezemet, és a fejem fölé, a falhoz szorítja. Zihálok. A
felháborodástól bugyog a vérem. Csapdába kerültem,
kiszolgáltatott vagyok, a szívverésem hirtelen
meglódul, a torkomban pumpál. A felháborodásomat a
vágy őrült, vad hulláma követi.
Istenem! Akkor most hét órán át ez lesz?!?!
Tiltakozva felnyögök. Úgy tűnik, a nyögésem
hatással van rá, mert erősebben szorít, és még nagyobb
súllyal nehezedik rám. A kilencvenkilós, izmos
férfitestével. A tekintetünk egymásba kapaszkodik a
sötétben, és átjár az elektromosság.
- Engedj el!
- Ezt nem gondolod komolyan.
Hiábavalóan küzdök, ő pedig még erősebben szorít.
Bólintok. De, igen, komolyan gondolom. De ő átrakja a
két csuklómat az egyik markába, és a fejét az enyémhez
hajtja. A szívem dübörgése visszhangzik az agyamban,
ahogy az arcom a leheletében fürdik. Ó, istenem, olyan
közel van! Hányszor ábrándoztam erről a közelségről,
álmomban, rémálmomban, éjjel és nappal… Álmodtam
a szeméről és arról, hogy bár úgy nézne rám, mint
annak idején nézett a sűrű szempilláin keresztül. Az
ajkára is gondoltam álmomban. A felsőnek olyan az
alakja, mint egy íj, és majdnem olyan telt, mint az alsó,
az alsó pedig nagyon puha, szépen ívelt, és.
És akkor megcsókol, a számra helyezi a száját,
szabad kezével megfogja a fejemet, és szétválasztja az
ajkaimat azzal az ajakkal, amit fájdalmas éhséggel
bámultam anélkül, hogy észrevettem volna. A csók
váratlansága miatt fél szívvel küzdök, hogy
kiszabaduljak. Nem akarok erre vágyni. Nem akarom
ezt a lélekölő szomjúságot, azt a szörnyű,
elkerülhetetlen érzést, hogy összetörök, ha megcsókol,
és hogy belepusztulok, ha nem csókol meg. Úgy
nyöszörgök, mintha abban bíznék, hogy a hangom
hallatán megkegyelmez. De nem teszi. Halkan felnyög,
becsúsztatja a nyelvét a számba, és amikor szétnyitom
az ajkaimat, és hagyom, hogy belém kóstoljon, mert
egyértelműen elment az eszem, szuicid vagyok, és be
vagyok gerjedve, akkor olyan hangot adok ki, amit még
soha életemben. Több ez, mint nyögés vagy
nyöszörgés, ez az igazi, mély fájdalom hangja.
Visszahúzódik, amikor hallja, és én is.
Mindketten döbbenten bámulunk.
- Hülye seggfej - morgom zihálva.
- Kis ribanc.
Az ajkamra néz, és a puncim összeszorul válaszul,
amikor lehajtja a fejét, és ismét megcsókol, még
kegyetlenebbül, a gyönyörtől nyögdécselve.
A másodperc töredékéig a testem ellentmondásos
érzésektől remeg. A kezem még sosem érintett férfit.
Csak fiút. Egy tizenhét évest. Még azelőtt, hogy
megcsináltatta volna ezt a tetoválást az alkarja belső
oldalára. Mielőtt ekkora valaki lett, egy sztár, mielőtt
felnőtt, és ez a férfi lett belőle.
Egyik pillanatban még a nő vagyok, aki ezer falat
húzott maga köré, alig ér hozzá másokhoz, és nem
engedi, hogy megöleljék. A következőben hat évvel
fiatalabb vagyok, és a közelembe engedem ezt a srácot.
Nem akarom, hogy a fiatalabb lány átvegye a hatalmat
felettem, de az ő testében élek. Ez az ő bőre, és senki
érintésétől nem tud úgy megborzongani, mint
Mackennáétól.
Nemcsak remegek, hanem úgy érzem, belülről kifelé
lángolok. A vágy forró, reszkető zűrzavara vagyok az
ajka alatt. Ez ugyanaz a száj, ami baromságokat énekel
rólam, bánt, kísért, valahogy mégis a legszebb száj
maradt, amit valaha láttam, éreztem vagy kóstoltam.
Istenem. Érzem az ízét.
Hirtelen megragadom a vállát, a nyelvem mohón
betolom a szájába, a csípőm az övé felé nyomul.
Istenem, de utálom ezt a kibaszott seggfejet!
Gyűlölöm, amiért ennyi év után is így érzem magam
miatta.
De a kezemnek küldetése van. Meg kell jegyeznie
Mackenna textúráját. A tapintását. Hogy mennyit
változott a hat év alatt. Korábban magas és sovány volt,
most még magasabb és kemény. Selymesebb. Nagyobb.
A végtagjai már nem egy tinédzseréi, ez a vastagság
már egy férfié, és bár a karjaim most szabadon
kószálhatnak, a fejemet foglyul ejtette a csókja.
Egyszerűen nem tudok betelni a forró, nedves, szomjas,
gonosz, mocskos, finom szájával!
A pokolba is, nem tudom az összes dühömet beleadni
ebbe az egyetlen csókba.
Ebben a hihetetlen, pulzusszámot növelő, sorsfordító
csókban lehetetlen elmondani neki, hogy mit tett velem,
hogyan tette tönkre az életemet.
Harapni és karmolni akarom, rúgni és üvölteni
akarok, magamba akarom fogadni a farkát, és addig
lovagolni rajta, amíg utána járni sem tud!
Szemétláda.
Meg akarom ütni, miközben csókolom, el akarom
átkozni, miközben csókolom, el akarom lökni
magamtól, miközben csókolom.
Meg akarom…
 Egyszerűen AKAROM őt.
Mintha a frusztrációnkat és a dühünket ebbe az
egyetlen csókba vezetnénk, folyamatosan játszunk
egymás nyelvével, és szinte állatiasan nyomulunk a
másik testéhez, legalább annyira dühösen, mint kéjesen.
Előrehajol, megragadja az egyik combomat, és a
csípőjére akasztja a lábamat, közben továbbra is szinte
lecsókolja az ajkamat a fejemről. Aztán merev farkát az
ölemhez igazítja, és a farmerjeinken keresztül
egymáshoz dörzsöljük őket. Egyik nagy tenyere a
mellemre simul, a hüvelykujjával megkeményedett
bimbómon köröz, dühös szikrákat lövellve szét
bennem.
Keze a pólóm alá csúszik, és a torkomból hörgés
szakad fel, amikor én is bedugom a kezem az ő pólója
alá, és megérintem sima, csupasz húsát. Keményebb,
mint régen, az izmok barázdái szilárdan és határozottan
feszülnek az ujjaim alatt, hullámzanak, ahogy a testünk
még közelebb kerül egymáshoz. A szánk továbbra is
egybeolvad.
Átkarol, majd visszaül, az ölébe igazít, hogy a
mellbimbóim a mellkasát súrolják, közben elhúzza a
száját, és először a szemembe néz, majd duzzadt
számra. Az arca durva, állatias szenvedélytől ég.
- Régóta nem csókolt meg senki, ugye?
Ó, istenem, ennyire nem lehet nyilvánvaló!
- Ez nem tartozik rád.
- Nagyon is rám tartozik. És prioritást élvez nálam.
A hangjában rejlő birtoklási vágytól teljesen
beindulok. Az ölelése szorosabbá válik, elhallgattatva
az ellenkezésemet.
 - És nem is keféltél már jó ideje, ugye?
- Nem, de veled nem akarok - préselem ki magamból.
Istenem, olyan, mint egy szexuálisan feltöltött
atomfegyver, ami mindjárt felrobbant.
- Nem kell ilyen ingerültnek lenni - suttogja halkan,
és végigsimít a hajamon. - Akarod, hogy megdugjalak?
- kérdezi. A nyelvemen érzem az ízét, és a bugyim
benedvesedik a vágytól. - Ez nem a kameráknak megy.
- A hangja halálosan szexi, olyan „én már annyira meg
akarlak dugni” módon, a lehelete meleg légáramlat a
torkomban, és ahogy hozzám simul, mintha
megőrülne… tőlem. Mintha ő lenne Drakula, én meg
Mina, és kis kiruccanáson volnánk a szekrényben. Ez
lesz a vesztünk. - Hanem nekem. Neked és nekem. Meg
kell dugjalak, hogy kiürítselek a szervezetemből. Azt
játszunk, amit ők akarnak, de közben nekünk is
meglesz a saját játékunk. Nem akarom, hogy ezt filmre
vegyék. A napjaink filmre kerülhetnek, de ez nem.
Érted, amit mondok, Pandora?
Kérlek, bocsáss meg, de az agyam a vágy ködébe
veszett, és nem tudok tisztán gondolkodni.
- Mi. de hogyan fogjuk.
- Pszt, majd megtalálom a módját.
Az izmaim remegni kezdenek, amikor a testünk közé
nyúl, és hallom a cipzáram hangját.
Ahogy a kezét a farmerembe csúsztatja, a szeme
felragyog.
- Szoktál erre gondolni?
Basszus, figyelembe véve, hogy tegnap egy ponton le
akartam nyalni róla a paradicsomot, IGEN! De nem
vagyok hajlandó ezt kimondani, nem akarom, hogy
tudja. Visszanyelek egy nyögést, amikor becsúsztatja az
ujját a nedves puncimba, és azt hörgi:
- Igen.
Mintha csak magának válaszolna.
Megdörzsöli a hüvelyem belsejét, és ez olyan jó
érzés, hogy a hátam ívbe hajlik tőle.
A halántékomra nyomott szájjal mosolyog, mert
persze tudja -mindketten tudjuk -, hogy teljesen
benedvesedtem. És feldagadt a csiklóm az izgalomtól.
Istenem, olyan jó érzés. Bár a büszkeségem
elveszítettem, amiért ennyire nedves vagyok. Próbálok
ellenállni a vágynak, amit kivált belőlem, és a vállára
teszem a kezem, küzdök magammal, összeszedem
minden erőmet, hogy ellökjem magamtól. De aztán
eszembe jut, hogy. tartozik nekem ennyivel. Elégítsen
csak ki, de annyiszor, amíg be nem telek vele! Így hát
megragadom a tarkóját, és újra csókolni kezdem, majd
halkan felnyögök, ahogy ő is, és a szája átveszi az
irányítást az enyém felett. A koponyája olyan kerek,
tökéletes. A nyelvével bűvöl, és közben az ujjait
buzgón mozgatja bennem.
- Tedd szét a lábad! Emeld fel a pólódat, hogy
szopogathassam a melleidet!
- Ha akarod, húzd fel te! - válaszolom rekedten,
megmaradt büszkeségembe kapaszkodva.
Sötéten felnevet. Büntetésül vadul körözni kezd
alattam a csípőjével, amitől zihálok, ő pedig úgy nyög
az ingerléstől, mintha attól simán el tudna élvezni, hogy
ruhán keresztül megdug.
- Csináld, amit mondok, a fenébe is!
 A fejem hátrahanyatlik, ahogy a nyakamig felhúzom
a pólómat. Lerántja a melltartómat, és a melleim alá
tolja, majd bekapja az egyik merev mellbimbómat.
Teljesen felizgultam. Az ujja körül mozgatom magam,
nyögdécselek, ő a mellbimbómat szopogatja. Istenem,
mi ez? Már meg is feledkeztem erről. Hogy mennyire
felemészt. Elvarázsol és megmozgat.
Annyira felizgultam, hogy fizikai fájdalmat okoz,
amikor egy pillanatra elhúzza a száját meg az ujjait.
Aztán megfogja a kezem, és hallom a cipzárat, majd
érzem sima, kemény, selymes farkát a tenyeremben,
miután a kezemet a farmerjébe tolja.
- Ó, baszd meg, te nagyon akarsz engem! - kiáltom.
- Dolgozz rajtam, édesem! - sürget lágyan.
Próbálom. Tényleg próbálom. De ahogy pumpál
bennem a varázsujjával, és a szája a másik
mellbimbómra tapad, nagyon közel kerülök az
orgazmushoz. Eszméletlenül nyögdécselek, amikor
odakintről kuncogást hallok. Visszazuhanok a
valóságba, kirántom a kezem a farmerjéből, aztán
csikorgásokat hallunk.
- A picsába! - csattanok fel.
Mackenna felnyög.
- Basszak meg a rohadékok!
- Kelj fel! - kiáltom, és felemelkedek, visszaveszem a
pólómat.
Próbálok olyan külsőt pattintani, ami nem azt
sugallja, hogy az előbb smároltunk ebben a
szekrényben.
Édes istenem!
 Ez volt életem leghihetetlenebb hét perce, basszus!
Remeg a lábam, épphogy végzek a pólóm és a hajam
megigazításával, amikor elfordul az ajtógomb.
Felrántják az ajtót, a kinti fény égeti a szemem.
- Na, Kenna? Mi a fasz van, ember? Megmutattad
neki, hogy ki a főnök?
Azon tűnődöm, vajon a padlón búslakodik-e, mert
nem mozdul, de nagyon sokáig nincs lehetőségem
aggódni. Teljesen összeszedetten viharzik el mellettem.
- Tudja ő azt jól - morogja rekedten.
Rövidre nyírt haja tökéletesen áll, az egész
viselkedése olyan vonzó, amilyennek minden
rockistennek lennie kellene.
Az ikrek kuncognak, én pedig megemelem az állam,
ahogy elvonulok mellettük a folyosón, tudatában annak,
hogy a velük lévő lányok engem bámulnak. Amikor
megfordulok, látom, hogy a két csaj nyafogva átöleli
Mackennát.
- Nem igazán csíped őt, ugye?
Megragadja és megszorítja a feneküket.
- Nem, csak szeretem bosszantani.
Visszanéz felém, a szeme még mindig olyan mohó,
hogy lyukat éget belém, én pedig nagyon dühös vagyok
amiatt, hogy mi mindent engedtem neki - hogy rám
tegye a kezét, belém dugja a nyelvét… Istenem,
majdnem kivertem neki a szekrényben!
Az egész testem megfeszül a dühtől, ahogy berontok
a szobába, becsapom magam után az ajtót, keresek
valamit, amit eldobhatok, aztán csak megragadom a
párnát, és ordítok.
 Hat
Tudtam, hogy össze
fogja kuszálni az agyam
Mackenna
- Szóval, megdugtad a szekrényben?
Az ikrek? Ja, ez a két barom túl sok Jagerbombát
meg Limoncellót ivott.
- Hülye állatok, benneteket foglak megbaszni
mindjárt!
Meglököm Lexet, aztán Jax meglök engem, és
egymást lökdössük, míg a lakosztályunkhoz nem érünk.
A kanapéra zuhanok, a lányok hamarosan követnek,
manikűrözött ujjaikkal végigsimítanak a karomon és a
mellkasomon.
- Akkora egy ribanc! - suttogja az egyik.
- Nem is olyan csinos - mondja a másik.
A gyomrom vonaglik a vágytól. Nem olyan csinos?
Csak őt látom mindenhol, bassza meg! Most is.
Képzeletben. Sötét haját, sötét, fénylő szemét meg sötét
száját, aminek a látványától még mindig feláll a
farkam, mint egy tinédzsernek.
- Tegyetek meg egy szívességet, hozzatok nekem
valamit inni! -suttogom a lányoknak.
A tarkómat dörzsölgetem, ahogy várom, hogy
visszajöjjenek.
Hűha, ez a kis találkozás felcseszett, Jones!
Bassza meg, már megint összezavar. De nem
hagyhatom.
 - Gyertek vissza, aztán dugjunk egyet! - kiáltok
utánuk.
Lehunyom a szemem, de hiába. Nem tudok
szabadulni attól, ahogy rám nézett, azzal a dühös,
bűnsötét tekintettel, azzal a nevetséges rózsaszín
csíkkal a hajában. Még mindig lüktetek a farmerem
cipzárja mögött, és fájdalmasan vágyom az érintésére.
Ki kell ürítenem magamból. Ki kell őt tisztítanom a
szervezetemből. A középső ujjamat szopogatom, és a
farkam megrándul. Pandorának jó az íze, jó az illata, jó
a tapintása. Ugyanolyan illata van, mint
tinédzserkorában volt. Akkoriban a bőrének és a
hajának kókuszillata volt, mint egy átkozott
tengerpartnak. Most, bár a külseje sötét, mint a bűn, az
illata épp olyan, mint álmaid nyaralásának a
tengerparton. A mellei teltebbek, mint ahogy
emlékeztem. Még mindig nem nagyok, pont jól állnak
neki. És, most jön egy furcsa gondolat, megint akarom
őket. A számban. Meg akarom dugni. Istenem,
megőrülök érte! Addig akarom dugni, hogy a végén
járni se bírjon, meg én se, ami azt illeti.
Jax elkapja az egyik lányt, lehúzza magáról a pólót,
majd a nadrágját is ledobja.
- Senki sem akar meztelenül látni, Jax! - kiáltom, és
odadobok neki egy párnát.
- Csak egymillió ember! - feleli.
Összehúzom a szemem, amikor a lányok whiskyt
hoznak, tisztán, aztán egy másodperc alatt lehúzom.
Közben ők úgy simogatják a testemet, mintha a világ
legértékesebb anyagából készültem volna.
 A lakosztály mennyezetén egy furcsa, modern rajz
van, a szemem végigköveti az örvényeket, és közben
Pandora szájára gondolok. Az a száj! Újra meg akarom
csókolni a száját. Úgy csókol, mintha a szájával ölni
tudna, és én elég öngyilkos hajlamú vagyok ahhoz,
hogy újra akarjam azt a kicseszett csókot, ugyanúgy,
mint fiatalabb koromban.
Szeretem a rossz dolgokat, a piát, a hármasokat, az
orgiákat, a dohányzást. De a legrosszabb dolog, amit
valaha is akartam, az Pandora. Őt mélyen és erősen
akarom. Mintha egy süllyedő hajóhoz akarnám kötni
magam, aztán meg hagyni, hogy sodorjon magával. Így
amikor az egyik lány megrántja a pólómat, és a számra
nyomja a száját, abban a pillanatban, hogy végigsimítja
a nyelvét az ajkaimon, elhúzódom, és elröhögöm
magam.
- Tudjátok, mit? Azt hiszem, kedvem van még egy
kicsit tovább kínozni Pandorát. - Majd lazán felállok, és
felhúzom a farmerem cipzárját.
- Kenna… - nyafogják kórusban.
- Hova mész? - szól utánam Lex.
- Nyilván vissza a pokolba. - Az egyik kamera követ
a folyosón. Megállítom a Noah nevű operatőrt. - Ezt
most ne, haver!
- A szobájába nem mehetek be. Leo azt mondta,
Pandora csak ezzel a kikötéssel írta alá a szerződést.
- Ez komoly? - Az operatőrre bámulok, és
feldolgozom magamban az információt, hogy Pandora
hálószobája mentes a kameráktól. - Kitűnő. Okos nő.
És őrült. Tartsd magad távol tőle!
- Ahogy te is csinálod? - horkan fel.
 - Tartsd magad távol tőle! - ismétlem. - De kurvára
tartsd magad távol tőle, és tőlem is tarts pár méter
távolságot, értetted?
Visszarohanok a folyosóra, és bekopogok az ajtón. A
kémlelőnyíláson fény villan, mintha Pandora kinézne.
Nyög egyet. És szent szar, még ezt a nyögést is érzem a
farkamban.
Újra kopogok.
- Egész éjjel kopogni fogok, ha kell!
Az ajtó kinyílik, ő pedig…
Azt a kurva!
A pupillái kitágultak, a haja kibontva, és egy rövid
pólóban van. Nem bírok magammal. A vér forrón
zubog az ereimben. Kinyitom a számat, mély hangon
szólalok meg.
- Teljesen kész vagyok tőled.
A kamerára pillant, majd rám. Kinyitja a száját, hogy
mondjon valamit, majd ismét a kamerába néz, és azt
mondja:
- Mekkora drámakirálynő vagy.
- Te meg drag királyfi! - tüzelek vissza.
A homlokát ráncolja, majd mozdul, hogy az arcomba
vágja az ajtót, de a csizmám hegyével megállítom.
- Gyerünk, Pink! - folytatom. A szívem hevesen
dobog, amikor a tarkójánál fogva megragadom, hogy a
szemembe nézzen. - Tudom, hogy ezt akarod -
mordulok rá sürgetően. Bele sem merek gondolni, mi
lesz, ha visszaküld a szobámba. A kudarc most nem
opció. A farkam feszül a vágytól, hogy addig verjem
bele ebbe a nőbe, míg el nem élvez. - Te is kész vagy
tőlem - suttogom, és az ujjaimmal a fejbőrét
masszírozom. - Ugye? Azt kívánod, bárcsak ne
csókoltál volna meg a szekrényben, de megtetted.
Mindketten megtettük. És most már nem állhatunk meg
itt.
A szeme folyton a számra vándorol, és életem egyik
leghihetetlenebb küldetésének tűnik, hogy itt állok az
ajtaja előtt, pár lépésre tőle, álló farokkal.
- Mi lett a kis édes hármasoddal? - mered rám, és már
a hangszínéből tudom, hogy be fogja adni a derekát.
Na, gyerünk! Csavard el a fejét, Kenna!
Közelebb hajolok, remélve, hogy Noah nem hall, és a
fülébe suttogom:
- Nyilván csak azért hagytam ki, mert akadt jobb
lehetőség.
- Tényleg? Kaptál egy jobb ajánlatot?
Felnyúlok, és végigsimítom a rózsaszín tincsét.
- Remélem, hogy kapok.
- Még csak nem is tetszel.
A tenyere szélével erősen meglöki a mellkasomat, és
pár másodpercre engedek neki, hátrálok egy lépést.
- De a szád még mindig szereti az enyémet, és el sem
tudom mondani, hogy az enyém mennyire odavan a…
Az arcomba csapja az ajtót.
Hangosan káromkodom, és idegesen a tarkómra
lendítem a kezem.
- Faszom!
Mögöttem tompa nevetés.
 - Ez egy visszautasítás volt, Mackenna? - kérdezi
Noah gúnyosan, és a kamera ismét rám szegeződik.
Fintorogva a középső ujjam mutatom neki.
- Majd meglátod, addig próbálkozom, hogy a végén
gyakorlatilag beköltözöm ebbe a szobába! - Pandora
ajtajára mutatok, majd dühösen visszasétálok a
hálószobámba, ahol a srácok privát bulija már javában
zajlik.
Mindenki kefél, farkat szop vagy iszik, én viszont
kurvára józan vagyok. Az egyik lány Lex fölé hajol.
Int, hogy menjek, én leszek a következő. Leszarom
őket. Berongyolok a hálószobámba, a gondolataimat
egyedül Pandora tölti ki. Az ő kemény kis pillantása. A
vaskos ajtó az arcomban. A puncija olyan rohadt
szűknek tűnt a szekrényben, mintha öt kibaszott éve
nem lett volna senkivel, és hirtelen teljesen a
megszállottja lettem.
Rá kellett volna vetnem magam, és addig falni a
száját, amíg el nem felejtjük mindketten az egész
világot. A kezem nyugtalanul hever az oldalamon.
Beletúrok rövidre nyírt hajamba, megnyitom a csapot,
és az arcomra fröcskölök egy kis vizet.
Elképzelem, ahogy a fejtámlához kúszik, és széttárja
a lábait előttem. Hogy a nevemet sóhajtja, én pedig
belemártom a nyelvem, és megízlelem a combjai
közötti édes mézet.
A picsába ezzel az egésszel! Nem érem be
kevesebbel, mint amit akarok, és hirtelen annyira be
akarok menni a szobába, ahogy senki más, és tudom, is
hogyan jutok be oda.
 - Leo? - Percekkel később már a menedzserem
ajtaján kopogtatok.
- Mi a fasz van, Kenna? - Kinyitja az ajtót, és int az
egyik lánynak, hogy maradjon az ágyban.
Nyilvánvalóan épp kényeztette Leót.
- Kulcs - morgom.
Mondanom sem kell, hogy milyen kulcsra gondolok.
Leo szeme üveges lesz a pénzjelektől.
Elvigyorodik és bólint.
- Vidd a szobádba, hogy a kameráknak is jusson egy
kis vad petting - utasít.
- Írj a Mikulásnak levelet, hátha meghallgat, Leo!
Elmegy, kotorászik a cuccai között, a csaj odajön,
egy köntöst kanyarítva magára.
- Szia, Kenna, jól nézel ki!
Leo egy kulccsal jön vissza.
- Azért hamarosan mutass valamit a kamerának!
- Ha ma este mutatok valamit, az egy zuhanó
operatőr lesz a tizedik emeletről.
Aztán végigsétálok a folyosón, és benyitok azon a
kurva ajtón. A lámpák gyengén világítanak, és a
szobában teljes a csend.
Pandora az ágyon fekszik elterülve, hason. A szívem
nagyot dobban, ahogy végignézem hosszú lábait, puha,
halvány bőrét, ami kilátszik a pólója alól. Úgy ki van
ütve, mint aki meghalt, a feje oldalra fordítva, sötét haja
csak az ujjaimra vár. Mielőtt végiggondolnám, mit
csinálok, ledobom a ruháimat, és bemászom mellé az
ágyba. Mint a régi szép időkben. És a démonok, akik
egész éjjel üldöztek, most elcsendesülnek, hogy
kényelmesen odafekhetek mellé. Magamhoz húzom.
Álmában felsóhajt, a teste a melegségemet keresi.
Annyira passzol hozzám ez a lány, mindig is passzolt.
Egykor mindketten szüzek voltunk. Az ember azt
várná, hogy az első alkalom kínos lesz, de velünk nem
így volt. Olyan volt, mintha vihar sodort volna el
bennünket. Lelkileg szétcsúszva és megsemmisülve, de
annyira, hogy talán már soha nem lesz olyan, mint volt,
elgyengülve zokogott a karomban, amikor végeztünk.
Úgy éreztem magam, mint egy épület, amit alapjaiban
rengettek meg. Elvesztettem az irányítást, ahogy ő is, és
nem tudtam, mit tegyek, mit rontottam el, hogyan
hozhatnám helyre.
Most is így érzem magam.
Akkoriban vártam, azt akartam, hogy magyarázza el
nekem, mi ez a sok érzelem, mert ő általában nem
mutatott ki semmit. Amikor végre összeszedte magát,
és letörölte a könnyeit, megcsókoltam, azt mondtam
neki, hogy szeretem, majd megkérdeztem tőle, hogy:
„Te is szeretsz engem, ugye? Ugye, Pandora?”
A két év alatt, amíg együtt jártunk, soha nem mondta,
hogy szeret.
Hát, nem is hiszem, hogy ez a lány képes lenne bárkit
is szeretni.
Nem tudom, miért csapott meg most ez az emlék.
Nem dühít fel, mint általában, nem vagyok szomorú és
ideges, amiért belezúgtam egy lányba, aki soha nem fog
úgy szeretni, ahogy szerettem volna. A pokolba is, már
túl vagyok azon, hogy szerelmi vallomásokra vágyjak.
Már nem vágyom rá. Már nem érzem azt sem, amit
mellette éreztem éveken át.
De vajon túl leszek-e rajta valaha is?
Kifújom a levegőt.
Valószínűleg reggel képen töröl, ha meglát az
ágyában. Kék here és lila szem, ezt érdemli az a pasi,
aki ezzel a csajjal akar kezdeni. De bassza meg, engem
ez egyáltalán nem érdekel. Nem ez a legnagyobb
problémám.
A legnagyobb problémám az, hogy úgy tűnik, sosem
fogom elérni, hogy ez a csaj közel engedjen magához.
A fülébe suttogom:
- Csak átölellek, rendben? Semmi szórakozás.
Azt hiszem, bólint, és azt suttogja, hogy „oké”; és bár
nem vagyok biztos benne, hogy tényleg válaszolt, vagy
csak képzelődtem. Átkarolom a derekát, és szorosan
magamhoz ölelem.
 Hét
A valóság
nagy adagban
Pandora
A valóság jókora adagban csap le rám, amikor
felébredek, és látom, hogy ez a színizom test ott
terpeszkedik mellettem a szállodai ágyon. Egy
másodpercbe telik, mire felmerül bennem a kérdés,
miszerint… ööö… vajon megengedtem Mackennának,
hogy velem aludjon?
Felnyögök, és a homlokomra csapok. Basszus! Miért,
miért, miért gyengülök el folyton mellette? A matrac
nyikorog, ahogy megmozdul az ágyban. Egyik karját
kinyújtja, és nyögdécsel álmában. Úgy tűnik, engem
keres. Gyorsan arrébb gördülök, és figyelem, ahogy a
keze megállapodik egy párnán.
- Mackenna - szólalok meg, és a lábammal az
oldalára taposok. -Mackenna! - sziszegem.
Megfordul, felül, és hála istennek, hogy a takaró a
dereka körül van, mert ha még egy centivel több
meztelen húst látnék belőle, nagy eséllyel felrobbannék
a bennem szétáradó forróságtól. Érzem, hogy még
jobban elpirulok, amikor észreveszem kidudorodó
izmait, ahogy támaszkodik felettem. A szemhéja
imádni valóan lassan mozog, alkalmazkodni próbál a
fényhez, a szája pedig ugyanolyan tökéletes és
csodálatos, mint tegnap volt. Aztán rám néz. Ezüstös
tekintete valamivel lágyabb reggel, nem olyan éles
vagy félelmetes, mint máskor, szinte már. bensőséges,
ahogy rám néz. Játékosan megcsillan.
 És túl későn jövök rá, hogy miért vigyorog, basszus.
A pólóm beleakadt a bugyim gumijába. Ő pedig lát
mindent.
- Hm, basszus, valaki éhesen ébredt ma reggel -
szólal meg álmos hangon, és végignéz rajtam.
Megragadom a párnát, és eltakarom magam.
- Nem vagyok éhes - felelem.
- Magamról beszéltem. Gyere ide!
- Nem, Mackenna! Ne csináld már! Tűnj el a
szobámból! Mondtam, hogy menj el!
Elvigyorodik, majd feláll, én pedig eldobom a párnát,
és lejjebb húzom a pólómat. Elindul a fürdőszobába.
Egy perc múlva már vissza is tér. Ennyi idő nem elég
ahhoz, hogy kifésüljem az ujjammal a hajamban lévő
összes gubancot. Nem mintha érdekelne, hogy mit
gondol ez a seggfej. Egyáltalán nem érdekel.
A tekintete végigfut a lábamon, majd felfelé kúszik a
pólóm szegélyétől a nyakamig, és végül az arcomon
állapodik meg.
- Hagyd így a hajad, jól áll! - mondja rekedten, és
megáll, fölém magasodva.
Forróság járja át a testemet, ahogy szemérmetlenül
lenéz rám. Mi baja van? Mi a baj velünk?
- Nincs semmi baj - motyogja.
- Ezt most hangosan mondtam? - nyögöm.
- Egész éjjel… hangosan beszéltél. Nagyon bejön.
Istenem. Álmodtam valamit. Azt álmodtam. nem is
tudom, mit. Megint a szekrényről álmodtam. Azt
álmodtam, hogy az ágyban vagyunk. Hogy meg akar
csókolni, és amikor elfordulok, ezernyi borzongató
csókot nyom a nyakamra.
Az emléktől meggyvörösre pirulok. Ez történt volna
éjjel? Az alapján, hogy milyen bensőségesen néz rám,
azt hiszem, nagyon szeretett volna megdugni. Hála
istennek, nem engedtem neki. A pólóm nyakát
piszkálja, és a szemembe nézve lassan végighúzza az
ujját a nyakamon, aztán a hüvelykujjával megsimogatja
az alsó és a felső ajkamat. Bár a fogása laza, és
fizikailag nem szorít le, mégis csapdában érzem
magam. A tekintete elég ahhoz, hogy mozdulatlanul
tartson.
Régen, amikor még a pasim volt, ugyanezzel a
birtokló tekintettel nézett rám. A titkos pasim, akiről
senki sem tudott. csak én. Meg talán az anyám.
De amíg tartott, folyton elbújtunk az iskolában a
gondnok szekrényébe, és addig smároltunk, hogy a
végén már járni sem bírtam, a lábam elgyengült, amikor
az osztályterem felé tartottam, és közben az ő ízét
éreztem a számban, a ruháimon meg az ő szappanjának
az illatát.
Most is küzdök a késztetés ellen, hogy megszagoljam
a nyakát. Kész harc nem mozdulni, miközben a
szemem férfias arcát fürkészi négyzetcentiméterről
négyzetcentiméterre, és arra vágyom, bár az ujjaimat is
végighúzhatnám ott. Az évek semmivé válnak.
Úgy izzik közöttünk a levegő, mint a régi időkben,
amikor én voltam számára a galaxis középpontja.
Amikor a lányok vágyakozva bámulták az iskolában,
ahogy elment a szekrényem mellett, és senki másra
nem nézett, csak rám. Néha, amikor a folyosó
kiüresedett, gyorsan fölém hajolt, és végigcsókolta
hátulról a fülemet, amibe minden porcikám
beleborzongott, a lábujjaimtól a fülem hegyéig.
Ilyenkor egészen felhevültem, és a lábam között
lüktetni kezdtem.
Annyira, hogy amint hazaértem, nekiálltam
nyögdécselni.
Emlékszem rá, hogy csináltam.
Szerelmes dalokat tettem be, és lejátszottam
magamban a szavakat, amiket mondott nekem, közben
pedig arra gondoltam, ahogy hozzám ért. El akartam
halmozni Mackenna Jonest, fel akartam falni, vele
akartam aludni…
De belülről közben mérgezett anyám keserűsége és
apám hűtlensége. Minden érzést megtartottam
magamban, titkoltam őket anyám elől is, nehogy
elvegye tőlem Mackennát. És mivel nem akartam
elveszíteni őt, meg attól féltem, hogy ez az egész nem
valódi, az érzéseimet előle is eltitkoltam, és teljesen
megszoktam, hogy nem mondok semmit. Mindent
elfojtottam magamban.
Nem is tudom, miért érzem úgy folyton, hogy menten
szétrobbanok.
- Ne, Kenna! - szólalok meg, amikor a hüvelykujjával
szétnyitja az ajkaimat.
Veszélyesen közel áll hozzám, a magassága, a
szélessége, a mérete, a most-azonnal-meg-akarlak-
dugni szexepilje pokolian megfélemlít.
Gonoszan elvigyorodik, és végigsimít a csípőmön.
- Miért ne?
 - Mert nem fog megtörténni - felelem lélegzet-
visszafojtva.
- De igen, meg fog. - A vigyora is azt mondja, hogy
biztosan meg fog történni.
Lazán megpaskolja a fenekemet, és az ismerős
érzéstől, ahogyan az ajkát az enyémre simítja, felforr a
vérem. Mégis, mit képzel magáról? Azt hiszi, hogy
azért, mert véletlenül csókolóztunk, eljátszhatja, hogy a
pasim? Amikor rámordulok és ellököm a kezét, csak
kuncog, aztán visszamegy a fürdőszobába.
Úristen, el sem hiszem, hogy engedtem, hogy rám
tegye a mocskos mancsait abban a szekrényben - és itt
maradjon éjszakára!
Hallom, ahogy zuhanyozni kezd, ahogy folyik a víz,
ahogy csapkodja a finom férfihúsát. Aztán hallom,
hogy dúdolni kezd egy dallamot, egy olyan dallamot,
amit még soha nem hallottam. Nagyot dobban a
szívem, amikor eszembe jut, hogy tizenéves korunkban
is ezt csinálta. Istenem, ne gondolj már azokra a
pillanatokra! Fáj. Tényleg fáj. Gondolj a rossz
pillanatokra! Arra, amikor elment. Amikor magadra
hagyott, miután elérte, hogy szükséged legyen rá, és
elhitette veled, hogy nem tudsz nélküle élni.
Elhessegetem a keserédes emlékeket, majd felkapom
a telefonomat, és eszembe jut Melanie.
Valószínűleg az irodában van, és épp hiányolja a
kellemesen keserű társaságomat. Gyorsan küldök neki
egy SMS-t:
Megcsókoltam.
A válaszára várva másodpercről másodpercre
rosszabbul érzem magam, és nemcsak a szekrényes
incidens miatt, hanem amiatt is, hogy együtt aludtam
Mackennával. Amikor felébredtem, az a szemétláda
szinte nagykanál pózban vett körül.
Melanie: Tessék?
Én: Megcsókoltam azt a szemetet! Velem töltötte
az éjszakát.
Ó, istenem!!!!! Ez kész öngyilkosság!
Melanie: Miért? Belement? Tudod, mit mondanak
arról, hogy ahol egyszer tűz lángolt…
Én: Belement a csókolózásba, hogy az önző
céljaira használjon, de én is önző voltam.
Melanie: Akkor, mi a probléma?
Én: A probléma az, hogy azt fogja hinni, hogy
NYERT!
És tényleg nyerni fog. Tényleg, tényleg nyerni fog,
mert annyira el van telve magával, hogy csodálkozom,
hogy fér be ebbe az épületbe. Hogy is magyarázhatnám
el a boldog, gondtalan és ártatlan Melanie-nak, hogy ha
egy szemétláda összetöri a szívedet, nem engedheted
meg neki, hogy újra megkapja, nem engedheted, hogy
újra hozzád érjen. Éppen azon gondolkodom, hogy
fogjak bele, amikor azt írja:
Nézd, Demóna, ha tényleg ilyen pöcs, akkor szólok
Greysonnak, hogy küldjön oda valakit, aki
átrendezi az arcát.
Pislogok.
Én: Melanie, az új vérszomjad megrémít.
Melanie: Hehe! :)
Én: Rosszul vagyok a gondolattól is, hogy valaki
bántja Mackennát. Csak én bánthatom őt. A
francba!
 Félredobom a telefonomat, és ki-be fújom a levegőt,
ahogy a dühterápián tanultam.
Aztán kényszerítem magam, hogy Magnoliára és az
anyámra gondoljak.
Mags!
Magára hagytam szegény Magset az anyámmal, aki
még nálam is keserűbb, mert elhatároztam, hogy
lezárom a múltam, és félreteszem ezt a kurva pénzt,
hogy a jövőben szabadabban élhessünk Magsszel. A
lezárás számomra egyenlő azzal, hogy Mackenna rájön,
élete legnagyobb hibája volt elhagyni engem. De
mégis, hogy terveztem ezt megvalósítani? Úgy, hogy
újra belekeveredem érzelmileg?!
Nem keveredhetek bele. Nem lehetünk haverok, főleg
nem dugópajtások.
Vagy mégis?
Nem, nem lehetünk, mert túl nyomi vagyok ahhoz,
hogy kétszer is túléljem ezt. Mert még ha tetszem is
neki újra egy egészen kicsit, nem fog kedvelni, ha
megtudja, milyen titkokat rejtegetek. Ha egyszer beléd
csap a villám, és túléled, szerencsés vagy, de kétszer
nem fogod túlélni. Az biztos.
Hogyan tehetném világossá, hogy a szekrényes
jelenet és az itt alvás nem tesz minket barátokká?
Eszembe jut, amit a buszon mondott: ad egy esélyt
arra, hogy egy dallal reagáljak. Így aztán tollat ragadok,
és írni kezdek. Másodpercről másodpercre dühösebb
leszek. Annyira dühös, mintha nem is papírra írnám a
szavakat, hanem palatáblába vésném őket.
Pár perccel később Mackenna kilép a zuhany alól, és
úgy áll meg előttem, mintha még mindig engem akarna.
Jól csinálja. Teljesen vizes, aranyló húsán vízcseppek
folynak lefelé. Ezüstös szemével csöndesen szemlél,
szerintem érzi a levegőben a változást. Na, legalább
okos.
Hamiskás mosollyal odasétálok hozzá, és átnyújtom
neki a papírt.
- A dalod - közlöm vele.
A szemöldöke a meglepetéstől felszalad, aztán
hangosan felolvassa a szöveget.
Mackenna szájából
Nem jön, csak hazugság
A csatornának jobb íze van
Tiszta, leplezetlen derültséggel néz rám.
- Ez most komoly?
- Folytasd csak! - morgom összeszorított fogakkal.
Érzem a samponja illatát. Utálom.
Folytatja az olvasást.
A szamár segge finomabb
Utálom Mackenna száját
És a kibaszott hazugságait
Megcsókolhatja a seggem
Jobb az íze, mint a kibaszott szájának.
Leereszti a papírlapot, és mielőtt észbe kapnék, már
el is kapta a nyakam, és a számra tapasztja a száját.
Aztán elhúzódik, és végigsimít az ujjaival nedves
ajkamon. Továbbra is vigyorog.
 Megtorlóm a számat, hogy megszabaduljak a
bizsergéstől, amit az érintése hagyott maga után.
- Még dolgozom rajta. Csak gondoltam, talán
szeretnél elkezdeni te is dolgozni a dallamon - vetem
oda mogorván.
- Hagynád, hogy én válasszak dallamot, amikor
teljesen beindultál, bébi? Használjuk inkább a Cápa
filmzenéjét!
- Nem csókolhatsz meg csak úgy bármikor, amikor
kedved tartja, Kenna.
- Akkor ne nyisd ki a szádat, és ne dugd belém a
nyelved, Pink!
- Én nem is… ahh.
A középső ujjam mutatom neki. Amikor feláll, és a
dalommal együtt az ajtó felé indul, hirtelen nagyon
melegem lesz.
- Köszönöm ezt. - Úgy vigyorog, mintha egy
szerelmes szonett lenne. - Örülök, hogy ismét listákat
írsz.
- Ez nem egy kibaszott lista.
- Hát, nem is dal, Pink.
Elnyomom a késztetést, hogy belerúgjak az ajtóba,
amikor elmegy. Inkább úgy döntök, megnyitom a vizet
a zuhanyzóban.
- Gyűlöllek - motyogom vetkőzés közben, csak hogy
kiürüljön belőlem Mackenna.
De a legrosszabb az egészben, hogy azon agyalok,
vajon tényleg komolyan gondolom-e.
 Fürdés után, amikor ágyba zuhanok, már jóval
nyugodtabb vagyok. A takaró gyűrött. A szobában itt
maradt kicsit az illata. Miért hagytam, hogy.
megöleljen? Miért folytattam, miért csináltam ezt?
Éreztem, hogy besurran mellém. Éreztem, ahogy a
matrac besüpped a súlya alatt, aztán éreztem, ahogy
meleg izmaival körülvesz, de úgy tettem, mintha nem
venném észre, mert nem akartam, hogy elmenjen.
Felnyögök, és a kezembe temetem az arcomat.
Istenem, mit tettem?
Nem hagyhatom, hogy átjusson a falaimon, a
védőrétegeken, amiknek a felépítése évekbe telt. Mégis
belesétálok életem legfájdalmasabb pillanataiba, és egy
kicsit máris gyűröttnek érzem magam. Olyan vagyok,
mint az ágy, amiben velem aludt. A gyűrött érzések
bekúsznak a mellkasomba. Próbálom jobb kedvre
deríteni magam azzal, hogy elképzelem, milyen jövő
vár ránk Magnoliával a sok pénznek köszönhetően.
Leülök, az órámra nézek, majd gondolatban
végigmegyek Magnolia napirendjén. Mivel nyár van,
biztos otthon van.
Tárcsázom a számát a mobilomról, és minden
fájdalmam, zavarom enyhül, amikor meghallom
vékony kis hangját a vonal másik végén.
- Hiányzol, Panny, harmincnyolc dolgot fogunk
csinálni, ha visszajössz! - jelenti be.
- Hű, te aztán beosztod az időmet, mi?
- Igeeen! Találd ki, melyik a harmincharmadik!
- Hmmm. Lássuk csak… - Úgy teszek, mintha
gondolkodnék, amíg meg nem hallom, hogy
gyakorlatilag zihál. - Egész nap pizsamában fogunk
feküdni és társasjátékozni!
- Nem! Csinálunk egy limonádés standot, és
narancslevet árulunk.
- Micsoda? Hé, várj csak! A limonádés standon nem
lehet narancslevet árulni. Akkor narancsleves standot
kell csinálnod.
- De igen, lehet! Miért ne lehetne?
Annyira kimerített a tegnap este, hogy ma délelőtt
gondolkodni sem tudok rendesen. Ezért aztán
kihátrálok.
- Oké, igazad van. Szegjük meg a szabályokat! Azok,
akik limonádét árulnak egy limonádés standnál, nem
olyan kreatívak, mint mi.
- És kicsit felvizezzük őket, hogy több narancslevet
tudjunk eladni.
- Micsoda? Ne, óóó, nem, nem. Itt tényleg közbe kell
avatkoznom, Mags. Nem fogjuk felhígítani a
narancslevet. Ilyet csak komplett gazemberek tesznek.
- Bűnözők! Bűnöző akarok lenni, de veled! - visítja,
én pedig vigyorgok, mint egy hülye, és a karkötőmet
bámulom.
Mags mesélni kezdi, mi mindent csinált. A karkötőn
apró drágakövek vannak, színesek, csiszolatlanok. Ezek
állítólag megvédik minden szerettemet a rossz
dolgoktól. Nem múlik el a reggel anélkül, hogy meg ne
dörzsölgetném őket.
Nem örülök annak, hogy Mackenna miatt ma
elfelejtettem ezt. Így hát végigsimítom a
hüvelykujjammal a köveket, hagyom, hogy ez az
egyszerű mozdulat megnyugtasson. Magnolia
hangjához hasonlóan.
Nem is sejtettem, hogy ma reggel ilyen nagy
szükségem lesz a nyugalomra, amit végül meg is lelek.
Szóval, rossz híreket kaptam. Nem meglepő. Arra
számítottam, hogy ez az utazás az elejétől a végéig
katasztrófa lesz, úgyhogy nem kéne teljes
pániküzemmódban lennem. Eleve úgy ébredtem, hogy
Mackenna az ágyamban van. Erre most? Nos, az van,
hogy lezárták az autópályát egy építkezés miatt,
úgyhogy a folyton hatékony Lionel repülőgépet bérelt,
az visz minket a következő helyszínre. Ez nem
egyszerűen rossz hír.
Ez kész katasztrófa.
Nem vagyok egy tapizós típus, de kétségbeesetten
szükségem van arra, hogy fogjam valakinek a kezét,
amikor repülök. Teljesen kétségbeesek, de olyan
szinten, hogy attól-tartok-kitépek-a-helyéről-egy-
karfát-vagy-valamit-most-hogy-nincs-itt-sem-Melanie-
sem-Brook-sem-Kyle-anyám-vagy-Magnolia.
De… sóhaj… legalább van nálam gyógyszer, nem?
A világ amúgy is a gyógyszerektől pörög, szóval.
És legalább nem kényszerítettek arra, hogy kettesben
menjek a repülőtérre Mackennával. Ugyanazzal a
busszal utaztam, mint a táncosok, Lionelnek nem volt
ideje tiltakozni, mielőtt elindultunk. Igaz, mind olyan
gonosz pillantást vetettek rám, hogy azt hiszem, életem
végéig átkozott leszek. Nem mintha alapból nagyon
szerencsés volnék, úgyhogy talán fel sem tűnik a
különbség.
 Amióta becsoszogtunk a reptérre, a Viking ikrek
folyamatosan engem bámulnak. Az arckifejezésük
inkább kíváncsi, mint ellenséges, elgondolkodom,
vajon mit mondott nekik rólam Mackenna.
Ez a csaj nem csak a paradicsomdobáláshoz ért.
Amikor tizenhét éves volt, megengedte azt is, hogy
leszakítsam a szüzessége virágát…
- Helló! - mondja végül az egyik.
- Helló! - teszi hozzá a másik.
Most már mindketten vigyorognak, nagyok és
szőkék, és ami a legrosszabb, hogy Mackennához
hasonlóan nekik is van magukhoz való eszük. A Crack
Bikini a ruháiktól kezdve a paparazzók számára
gondosan összeállított megjelenésükig egy aprólékosan
kidolgozott árucikk. Mackenna parókái, a Vikingek
láncai, tetoválásai és mellbimbógyűrűi mind részei „a
megjelenésnek”, bár Mackenna ma fekete pólót és
farmert visel pilótaszemüveggel, rövidre nyírt
frizurájára pedig sapkát húzott. Az ikrek ízig-vérig
rocksztároknak öltöztek: Jax nyakában láncok lógnak,
míg Lex egy tüskés chokert visel.
- Személyi? - kérdezi Lionel.
Átadom neki, ő pedig becsekkoltat.
Mackenna csatlakozik a két fiúhoz, és a srácok most
már mind engem néznek. Mindhárman.
Utálom, hogy Mackenna energiája ennyire hatással
van az enyémre. Ő az egyetlen ember ezen a világon,
akitől tényleg felpörög az adrenalinszintem. Azt érzem
mellette, hogy fullra fel vagyok töltődve, mintha a
testem extra hormonokat pumpálna, ha a közelében
vagyok.
 Jax összeszorított szájjal méreget.
- Kenna amúgy nem sokat mesélt rólad.
A tekintetem Mackennára siklik, és a hasam
valamiért megfeszül, amikor látom, hogy el sem
mosolyodik, csak néz kitartóan.
- Csak azt, hogy boszorkány vagyok? - viccelődöm.
Lex felnevet.
- Nem ilyen szavakkal.
- Hát, a magas, a sötét és a gonosz az ő vonzerejének
is része, nem igaz?
Rám vigyorognak, én pedig egy pillantást küldök
Mackenna felé. A hasam megint megfeszül, amikor
meglátom, hogy úgy néz rám, mintha nagyon agyalna
valamin. Lionel visszajön a jegyemmel, és hirtelen
valósággá válik minden.
Tényleg repülni fogok.
Kizárt dolog, hogy Mackenna előtt felfedjem, milyen
gyenge és sebezhető vagyok, de az idegességem szintje
az egekbe szökik, ahogy a kapu felé tartunk.
Élesen érzékelem, hogy némán halad mellettem.
Ezerszázalékos rocker, lazán, rosszfiúsan dobálja magát
vonulás közben. Oldalra pillantok, és az alkarját díszítő
tetkóját látom, meg az ezer bőr karkötőt a csuklóján és
az ezüstgyűrűt a hüvelykujján. A bőrömön érzem annak
a gyűrűnek az emlékét, amikor egy kicsit bedurvultunk
a szekrényben.
De mi az a tetoválás?
Több öltönyös férfi is jelen van a csapatban,
próbálják távol tartani az embereket a sztároktól. Ők
hárman mindig olyanok, mintha egyek lennének: két
here meg egy fasz.
- Minden oké? - kérdezi tőlem Mackenna.
- Príma.
Nyugi, Pandora. Csak beveszel egy gyogyót, iszol rá
egy kis whiskyt, és kiütöd magad!
Ezt mantrázom, amikor felszállunk a gépre. A
repülőgép illata hirtelen fojtogatni kezd.
Mackenna a srácokkal beszélget. Lionel hatalmas
mosollyal üdvözöl, és lazán bekísér az első osztályra. A
táncosok csevegni kezdenek a srácokkal. A táskámat a
felső rekeszbe pakolom, és Mackennát figyelem. Úgy
tűnik, minden srác unja a beszélgetést, de Mackenna
nem. Óóó, nem, a játékos Mackenna nem az a típus!
Mosolyogva incselkedik a lányokkal, és lopva meg-
megérinti a karjukat.
Istenem, nem hiszem el, hogy milyen!
A homlokomat ráncolva ülök le a helyemre, és
imádkozom a sima landolásért. Ki-be lélegzem, és - ma
már tizedszer - ellenőrzöm a zsebemben lévő
gyógyszeres dobozt. Ha egy fémdarab tud repülni,
akkor én is tudok benne repülni, biztonságban, ahogy
azt mindenki állítja.
De amint becsatolom a biztonsági övet, eszembe jut,
hogy halt meg apám. Néha elképzelem, ahogy a gépe
megbillen és lezuhan. Elképzelem, ahogy apa
ledermed. Anyára gondol, és rám. Vajon a többiek
sikoltoztak? Ez a félelem velem együtt nőtt az évek
során, ahogy elvesztettem az ártatlanságomat, és
cinikusabbá váltam, ugyanakkor sebezhetőbbé és ezért
óvatosabbá is. A félelem bugyborékol és pezseg a
gyomromban, pedig próbálom elhessegetni a
gondolataimból azt a repülést. Azt, hogy apám utolsó
búcsúja tényleg igazi búcsú volt. Azt, hogy senki sem
élte túl.
Anyámmal azelőtt láttuk a balesetet az esti hírekben,
hogy rájöttünk, apám is azon a gépen volt.
- Jaj, istenem! - lihegte anyám, amikor a darabokra
tört repülőgépet bemutató felvételeket néztük a
szirénák, hordágyak és törmelékek között.
A telefonjára nézett.
- Apád járatának hamarosan le kell szállnia - mondta.
- Ideje lenne, hogy tartsunk egy szép kis családi
vacsorát.
Én is a telefonomra néztem, mert megígértem
Mackennának, hogy találkozom vele a dokkoknál.
Anyám fel-alá járkált. Korábban soha nem járkált fel-
alá. Maga alá temetett a rettegés. Mint amikor az ember
látja azokat a sötét felhőket a nap felé lebegni, amik
aztán el is takarják szem elől. Amikor a telefon
csörgött, és anyám felvette, tudtam.
Sírni kezdett. Én is sírni kezdtem.
- A gépen volt. A gépen volt az asszisztensével. Nem
Chicagóból repült, hanem Hawaiiról jött vissza.
- Micsoda? Hogyhogy?
- Úgy… - Anyám letörölte a könnyeit, és minden
érzelem eltűnt az arcáról. - Úgy, hogy hazudott nekünk.
A telefon megállás nélkül csörgött, miután az
emberek sorban értesültek róla, hogy apám meghalt.
Tudtam, hogy nemcsak erről beszélhettek, hanem arról
is, hogy az asszisztensével volt.
 Kilopództam a házból, egy óra késéssel, a sötétségbe
rohantam, és akkor megláttam azt az alakot az utcán,
aki a házunkat figyelte, mintha biztosra akart volna
menni, hogy minden rendben van-e velem. Muszáj volt
kinn várakoznia, mert be nem jöhetett.
- Kenna! - Rávetettem magam, és próbáltam
visszatartani a könnyeimet. - Az a gép! Ő is azon
utazott! Azon a gépen ült!
- Sss. - Ringatott. Az én biztonságos menedékem.
Lehunytam a szemem, és belékapaszkodtam. -
Hazudott nekünk. Végig hazudott nekünk.
- Sajnálom - mondta reszelős hangon, és megcsókolta
a szemhéjam. - Én mindig itt leszek neked. Soha nem
fogok hazudni…
Megrándulok, amikor a légiutas-kísérő bejelenti,
hogy csukódnak a gép ajtajai. A zenekar tagjai hátul
ülnek, az énekesek elöl. Rengeteg szabad hely van, a
fenébe is, az egész gépet kibérelték. Jax az egyik ülésen
ül, a mellette levőn a cuccai hevernek, és Lex is
elfoglalt egy plusz széket. Mackenna most épp a két
légiutas-kísérővel beszélget. Megfordította a
baseballsapkáját, és így nagyon fiatalos és helyes. Úgy
néz ki, mint régen. tizenhét évesen.
Próbálok uralkodni az idegeimen, amikor Mackenna
azzal riaszt meg, hogy lehuppan a mellettem lévő
ülésre, lekapja a sapkáját, és az előtte lévő ülészsebbe
dugja, mintha nem lenne tele ezeregy baktériummal. A
karfára támaszkodik, és teljes testével felém fordul.
Talán arra született, hogy engem kínozzon?
- Eltévedtél? Van itt egy csomó üres hely - szólalok
meg.
 Figyelmesen néz rám.
- Nekem ez kell.
Megrázom a fejem, előveszem a kis kézikönyvet az
előttem lévő ülés zsebéből, és lapozgatni kezdem.
Nem fogok kiborulni a jelenlétében. Az. Ki. Van.
Zárva. Mégis nagyon élesen érzékelem a körülöttem
lévő idegen zajokat. Csoszogó lábak. A gép motorjai. A
repülő ajtajának csukódása, Mackenna légzése.
A légzése.
Erre koncentrálok, és próbálom a légzésemet az
övéhez igazítani, remélve, hogy nem veszi észre. Jó
lenne, ha segítene ellazulni. Vagy legalább elterelné a
figyelmemet.
Hamarosan italokkal kínálnak minket. Előveszem a
tablettás dobozomat, és diszkréten a tenyerembe dugva
tartom. Mackenna kinyújtóztatja hosszú lábait.
- Whiskyt, szivi. És hozz neki is - mondja, és rám
mutat, közben hátrébb engedi a székét.
A kézikönyv szerint felszálláskor az ülésnek
függőleges helyzetben kell lennie, de ő láthatóan
leszarja.
Sosem babusgatott. Gyerekkorunkban sem.
Egyenrangú félként kezelt. Ritkán sírtam, de ha mégis,
akkor megvárta, hogy abbahagyjam. Ha elestem,
egyszerűen felhúzott, és úgy tett, mintha nem lenne
okom sírni, ezért aztán nem is sírtam. Tisztában volt
vele, hogy nehezen fejezem ki az érzelmeimet. Amikor
apám meghalt, teljesen elfojtottam őket. Egyáltalán
nem sírtam, és Mackennát ez nem zavarta.
Azt hiszem.
 Soha nem erőltette, hogy beszéljek róla. Most rám
bámul, és látom rajta, hogy igyekszik felmérni a
helyzetet, sajnálkozás és nyilvánvalóan mindenféle
babusgatási szándék nélkül, ezért aztán kibököm:
- Még mindig utálom a repülőgépeket.
A szemében aggodalom csillan.
- Van egy ötletem. Mondd meg Lionelnek, hogy
húzzon a picsába, és szállj le a gépről! Aztán
mindketten elfelejthetjük ezt az egészet.
Valószínűleg ez a legkomolyabb arckifejezése, amit
most látok a képén, és egy pillanatra elgondolkodom.
Csókolóztunk a szekrényben, aztán úgy tettem, mintha
aludnék, hogy ő odabújjon hozzám tegnap este. Kínos
ma a szitu. Tényleg nem akarom, hogy egész nap és
három héten át minden egyes nap a csábításának legyek
kitéve. De a pénz függetlenséget, Magnolia számára
pedig jobb jövőt biztosíthatna.
- Nem lépek vissza. Aláírtam a szerződést. Ahogy
mondtam, szegény vagyok, és megvásárolható -
morgom.
- Hát, akkor nagyon csalódott vagyok. Ha valakit
nem érdekelnek a világi javak és a hétköznapok, az te
vagy.
- Úgy beszélsz, mint egy baromarc, aki úszik a
pénzben.
A szájához emeli a whiskyt, és rájövök, hogy egy
másik poharat felém nyújt. Kiveszem a kezéből,
ügyelve arra, hogy az ujjaink ne érjenek össze. Ő
azonban eltartja az egyik ujját, mintha direkt biztosra
akarna menni, hogy egymáshoz érjünk.
 A homlokom ráncolom. Ő mosolyog. Tudja, hogy
ezzel a kis érintéssel áramot küldött a vérkeringésembe,
az ereimbe, a hajszálereimbe.
A gép másik oldalán Lionel úgy bámul rám, mint aki
fülig belém van zúgva, aztán sajnos a gép elindul.
Fogalmam sincs, mennyi időbe telik, amíg a tabletta
hatni kezd, de jobb, ha beveszem. Baromi ideges
vagyok, a testem feltöltődött és zsibong.
Az apám. Elképzelem, ahogy egy ilyen ülésben
várakozik. Tökéletes körülmények között indult haza,
mégsem érkezett meg. Épp a házi feladatomat
bámultam, amikor hívtak.
- Akarsz beszélni róla? - kérdezi Mackenna.
- Veled nem - motyogom, majd felkapok és átlapozok
egy katalógust, utána visszadugom az előttem lévő ülés
zsebébe. Azt kívánom, bár elmenne most Mackenna,
nem vagyok a legjobb formámban. - Kérlek, menj el! -
lihegem.
- Kérlek, hadd legyek itt melletted! - kérlel.
Nincs gúny a hangjában. A szemében csak
őszinteség.
Az érzelmeimet őrző erőd gumiszerűvé válik, és ez
annyira megrémít, hogy kis híján könyörögni kezdek:
„Nem! Kérlek! Menj el!”
Úgy nézünk egymás szemébe, mintha
versenyeznénk.
Egy pillanatra azt hiszem, veszíteni fogok.
Aztán azt mormolja:
- Számíthatsz rám, Pandora.
 Mielőtt emlékeztethetném, hogy miért nem számítok
már rá, kioldja a biztonsági övét, és mindent vissza
akarok szívni, de ő feláll, és átmegy a folyosón egy
másik üléshez.
Ezért mondják, hogy vigyázz, mit kívánsz.
Abban a pillanatban, ahogy eltűnik, gyászolom, hogy
eltűnt mellőlem egy emberi élet. Nem is egy emberi
élet - hanem ő. Az ő kihívást jelentő, izgalmas és dühítő
jelenlétének az elvesztését gyászolom.
Mackenna tudja, hogyan halt meg az apám. Hogy
üzleti úton volt, és a repülő lezuhant. Mint egy filmben,
vagy a legrosszabb rémálmodban. A titkárnőjével volt.
Nem, nem üzleti úton. Aznap vesztettem el apámat,
amikor anyám rájött, hogy elárulta őt. Elárult minket.
Egy másik nővel.
Nem tudtam gyászolni, mert anyám mellett úgy
éreztem, azzal elárulnám őt. Ahogy apa is elárulta őt.
Az egyetlen érzelem, amit megengedtem magamnak, az
a düh volt. Ha remegni kezdett az állam, anyám
lecsapott rám:
- Ne merészelj sírni miatta! Nézd meg, hogy hagyott
el engem! Nézd, hogy hagyott el minket!
Ezért mindig ügyeltem arra, hogy becsukjam a
számat, és soha ne sírjak. A harag a biztonsággal volt
egyenlő. Megengedtem magamnak, hogy haragot
érezzek. Rengeteget. És miután Mackenna is elhagyott,
csak ez maradt nekem.
Az idegességtől az érzékeim hiperaktívvá válnak,
amikor a repülőgép felszállási pozícióba fordul. Hallom
a hajtóművek minden zaját, a jég csörömpölését
Mackenna poharában, néhány ülőhellyel arrébb. Az
illata felém száll az üres ülésről, és furcsa módon
megnyugtat.
A számba rakom a tablettát, megragadom a whiskys
poharat, és lehúzom.
Az egyik operatőr elöl áll, engem figyel, a kameráját
mozdítja. Nyelek egyet, és kibámulok az ablakon,
körmeim az ülésbe vájódnak, ahogy a gép a kifutópálya
szélére pozicionálja magát. Érzem, hogy rám
szegeződik a kamera, amikor mormoló hangot hallok:
- Hagyd már békén, baszd meg, és húzz azzal a
szarral máshova!
És akkor érzem, ahogy Mackenna karcsú, kemény
teste lehuppan mellém.
- Tegyük fel, hogy tényleg lezuhan - mondja.
- Tessék? - csattanok fel.
- Tegyük fel, hogy a gép nem tud felemelkedni, és
lezuhan. -Felvonja a szemöldökét. Rámeredek, de ő
továbbra is józanul néz, az arcomat fürkészi. - Én nem
bánnám, ha meghalnék ma.
- Én igen. Apám is így halt meg. Ez a legrosszabb
halál, amit el tudok képzelni magamnak.
- A legrosszabb halál az lenne, ha egyedül halnál
meg, és senki sem hallaná az utolsó szavaidat. Vagy ha
megfulladnál, ami…
- FOGD BE!
Kinyújtja a kezét.
- Fogd meg a kezem, Pink!
- Köszönöm, de nem.
- Rendben. Hüvelykujjháború?
 - Istenem, annyira gyerekes vagy.
- Te meg gyáva. Gyerünk, használj már valamire,
bassza meg! Veszekedni akarsz? Oké. Fogni akarod a
kezem? Még jobb. Nem vagy biztos benne? Fogadok,
hogy nem tudod a hüvelykujjaddal lenyomni az
enyémet, akárhogy is próbálkozol.
A fogamat csikorgatva megszorítom a kezét, mert
tudom - és ő is tudja -, hogy kétségbeesetten szükségem
van az érintésre. Borzongás fut végig a testemen, és
bárcsak lenne erőm megtagadni, de remegek. Ő pedig
erősnek tűnik. Mintha semmi sem zaklathatná fel.
A pasim.
Az exem.
Az egyetlen srác, akivel szexeltem. Akit valaha is
akartam. Akit valaha szerettem.
Megfogja a csuklómat, és ránt egyet rajta.
- Gyere közelebb! - utasít.
A szeméből sugárzó gyengédségtől megremegnek a
szívemet körülvevő falak.
- Tessék? A hüvelykujjunkkal játszunk, nem a
nyelvünkkel -válaszolom védekezően.
- Komolyan beszélek. - Újra elmosolyodik, a
mosolya gyengéd. Még az is, ahogy a karomat szorítja,
meg a suttogó hangja. Gyengéd. - Gyere közelebb,
Pink!
Összeszorítom a szemem, és közelebb húzódom.
Leszorítja a hüvelykujjamat, és rájövök, hogy
becsapott. Gonoszul kuncog, de már nem tudok
tiltakozni, mert a gép felszáll. Beszívom a levegőt, és
az ablakon kinézve figyelem az alattunk száguldó
földet.
Néhány percig próbálom nyugtatgatni magam, de ez
szinte lehetetlen. Mackenna keze még mindig az
enyémen van, de ahelyett, hogy a hüvelykujjamat
szorongatná, most inkább dörzsölgeti.
És ez annyira rossz és annyira jó egyszerre, olyan
mélyre hatol belém, és olyan puha, hogy talán még a
repülőgép zuhanását is könnyebben viselném, mint a
kezét az enyémen.
- Engedd el! - mondom.
Elengedi, és az arcára furcsa szánalom vagy
szomorúság ül ki.
- Csak lazíts! - tanácsolja. Összeszorítom a szemem.
A hangja jó hatással van rám. Felnyög. - Na, gyere ide!
Gyere ide, bébi!
- Mondja a farkas a báránynak. Ne hívj engem
bébinek! -suttogom, és csak azért sem
engedelmeskedem, a combom alá dugom a kezem.
Élesen tudatában vagyok minden egyes
centiméternek, ami elválaszt bennünket.
Előrehajol.
- Te minden vagy, csak bárány nem.
A tekintetünk találkozik, és minden, ami vele
kapcsolatos, a hangjától kezdve az illatán át a szeméig,
elbizonytalanít, de annyira, hogy legszívesebben sírnék
vagy ordítoznék.
A gép ismét rázkódik, és néhány ocsmány felhő
közeledik felénk. A tekintetem elhomályosul, és a
testem minden szerve a hasüregembe préselődik.
Feszülten markolom az ülést, és imádkozom, hogy a
tabletta hasson. Ha Magnolia nem lenne, talán le se
szarnám, hogy meghalok-e. De anyán kívül csak én
vagyok neki. És anya… Anya.
Mackenna poharát újratöltötték. Figyelem a kezét
minden egyes alkalommal, amikor felemeli, kortyol
belőle, majd leengedi. Az ujjai varázslatosak. Valaha
úgy zongorázott, mintha a billentyűk az ujjai
meghosszabbításai lennének, de mostanra rocker lett
belőle. Mindig is rosszfiú volt, de közben meg igazi
gyerek, aki igazán szereti a zenét és a hangzást.
A tabletta kezd hatni, a szemem lecsukódik. Ügyelek
rá, hogy a fejemet az ellenkező oldalra billentsem, mint
ahol ő ül.
Nem mond semmit.
Ahogy a tudatom kezd elhomályosodni, az ablakhoz
bújok, és figyelek arra, hogy a vállam ne érjen az
övéhez.
Emlékszem, hogy minden délután kilopakodtam
hozzá. Nem számított, hogy anyám az ügyészségen
dolgozott. Nem számított, hogy az apja bűnöző. Aznap
mindketten a tárgyalóteremben voltunk, és én valójában
már őrülten szerelmes voltam belé - anélkül, hogy én,
az anyám vagy ő tudott volna erről.
Ragaszkodtam hozzá, hogy aznap elmehessek
anyámmal a bíróságra, azt mondtam neki, hogy
egyszerűen ehhez van kedvem. Anyám gyanakvón
nézett rám, de nem bírt nemet mondani. Kint ültem egy
hosszú padon, Mackenna pedig a közelemben.
Hallottam, amikor kihirdették az ítéletet: az apja sok-
sok évet kapott a dílerkedésért.
 Talán nem kellett volna arrébb csúsznom, hogy
közelebb kerüljek hozzá aznap, amikor megállapították
az óvadék összegét. Simán megláthattak volna minket,
de nem tudtam uralkodni magamon. Ott ült, és a kezét
nézte, miközben az apja meg az anyám odabent
veszekedtek.
- Sajnálom - szólaltam meg.
- Én is - mondta.
Felemelte a fejét, és éreztem, hogy olyan intenzíven
néz, mintha lángolna. Kinyújtottam a karom, és
megfogtam a kezét.
Csak erre volt szükségünk.
Ő megvédett az iskolában a csúfolódóktól, és pedig
megfogtam a kezét, amikor csak kettesben voltunk.
Azon a napon egyedül voltunk egy üres csarnokban, ott
ültünk egy padon, és a fiú, aki folyton a fejemben járt,
készen állt arra, hogy meghallgassa, mennyit kell
fizetnie az apjának, hogy a tárgyalás időpontjáig
szabadlábon maradhasson.
- Találkozzunk a dokkoknál, ahol legutóbb! - mondta,
és megszorította a kezemet, amint a tárgyalóterem
ajtajai kinyíltak.
Gyors biccentéssel kiszabadítottam a kezem.
Anyám kisétált, és egy világos, éles, ügyvédes
parancsszóval odahívott magához. Éreztem, ahogy
Mackenna - magányosan, anyátlanul, és hamarosan
apátlanul - engem néz arról a padról, miközben az apját
elviszik tőle, amíg óvadék ellenében szabadlábra nem
helyezik. Anyám azt mondta, hogy amint lezajlik a
tárgyalás, és az apját elítélik, Mackennát valami
nagybácsi magához veszi, aki ugyanolyan mocskos
gengszter, mint az apja, és hogy hamarosan
valószínűleg kiközösítik az iskolában, és el kell majd
költöznie.
Anyám olyan volt, mint egy boszorkány. Minden,
amit megjósolt, valóra vált. De mielőtt Mackenna
elment, az óvadék kihirdetése és a tárgyalás között az
enyém volt.
Napokra, hetekre, hónapokra az enyém volt, én pedig
az övé.
Néha, amikor hazafelé mentem az iskolából, ő is
velem tartott. Az összes engem csúfoló gyereknek
titokzatos módon lila lett a szeme. Amikor anyám egy
nap meglátta őt, félrehívott.
- Ezzel a fiúval csak a gond lesz. Bosszút akar állni,
csak ezért foglalkozik veled. Ne találkozgass vele,
Pandora!
- Nem akar bosszút állni - mondogattam anyámnak.
De hogyan is érthette volna meg? Ő nem látta
Mackennát meg a távolba révedő, szomorú szemét.
Annyira szomorú volt a tekintete, hogy még az ezüst is
szürkévé változott néha.
Anyám nem tudta, hogy senki más nem mondta neki,
hogy sajnálja. Nem tudta, hogy amikor folyton
másokhoz jártam „tanulni”, akkor valójában
Mackennával találkoztam. Nem tudta, hogy mennyit
beszélgettünk és mennyit nevettünk. Néha csak ültünk
egymás mellett, és nem csináltunk semmit. Néha csak
arra figyeltem, hogy milyen helyzetben van a kezem, és
hogyan viszonyul az ő kezének a helyzetéhez. Néha
megszűnt minden körülöttem, és csak a hangját
hallgattam, bármilyen szavakat mondott is. Néha
rajtakaptam őt is, hogy engem bámul. A számat. A
melleimet. Néha elmentünk a kikötőbe, és éjszakára
beszöktünk egy hajóra. Megmártóztunk a hűvös vízben,
és amikor kiszálltunk a hajón, levetkőztünk, és
felmelegítettük egymás testét. Megmentett az
iskolában. És most úgy éreztem, én mentem meg őt.
Azt mondta, hogy szeret. Én is ki akartam ezt
mondani. De az együtt töltött időnk alatt soha nem
mondtam ki. Azt, hogy szeret, apró dolgokon keresztül
mutatta ki: cipelte a cuccaimat, amikor senki sem vette
észre, csendben követett iskola után, néha a házam előtt
várakozott az esőben, amíg ki nem szöktem, hogy kicsit
együtt lehessünk. Talán úgy érezte, én értem meg
legjobban, és nem bírta elviselni, ha bárki bántott vagy
hozzám ért.
Anyám nem tudta azt sem, hogy jóval a tárgyalás
előtt mennyit könyörögtem Mackennának, hogy
szexeljen velem.
Megígérte, hogy a következő hétvégén sor kerül rá.
Meg is történt, és varázslatos volt. Elvitt a rakpartra,
ahol ellopakodtunk az őrök mellett egy rejtett zugba az
óriáskerék alá. Bemásztunk az egyik kabinba, kiterített
néhány takarót, és szeretkeztünk.
Azt mondta, hogy szeret. Megkérdezte, hogy én is
szeretem-e őt. Szerettem. Tényleg szerettem. Könnybe
lábadt a szemem miatta. Gyönyörűnek, értékesnek,
tökéletesnek éreztem magam mellette.
Továbbra is találkozgattunk. Mindig titokban.
Minden alkalommal egyre jobb volt. A tökéletesnél is
jobb. Mély hangján különböző dalokat dúdolt nekem.
Az iskolában csak szemezve pettingeltünk, este
egymáshoz is értünk.
 Aztán eljött a tárgyalás ideje, és Mackenna egy idő
után nem jött iskolába.
De a tervünk továbbra is állt. A tárgyalás után
elszökünk.
Csakhogy ő nem jött el aznap.
A nagybátyjánál is kerestem, de nem volt ott sem.
Két idősebb nő volt a nagybátyja ágyában.
- Kennát keresed? - kérdezgettek.
Nyeltem egyet, azon gondolkodtam, vajon bántották-
e, és ha nem, akkor mégis hol lehet.
- Elment. Bostonba repült. Csak egy irányba volt
jegye. Azt mondta, küldött neked üzenetet.
- Hazudott. Nem küldött semmit.
Futottam, futottam, és amikor hazaértem,
bezárkóztam a szobámba, és elővettem a dobozomat,
majd széttéptem minden képet, amin azzal a hazug,
gonosz, kegyetlen, kibaszott seggfejjel voltam.
Semmi sem maradt abból az időből, kivéve azt a
hülye követ a dobozban, amit akkor kaptam, amikor azt
mondta, meg ne botoljak megint.
És most ismét ugyanabban a kőben botlottam meg,
nem?
Próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy nem úgy
van, ahogy emlékszem rá. Hogy nem olyan a keze. A
szája. Az első csókunk. És hogy nem is volt olyan
féltékeny miattam.
Egy nap, mielőtt Mackenna hivatalosan megkérdezte,
hogy leszek-e a barátnője, vitatkoztunk… Wes
Rosbergről.
 - Járogatsz vele valahová? - kérdezte Mackenna
összehúzott szemöldökkel. - Hova szokott vinni? Miért
mondtál neki igent? Azt hittem, nem kedveled őt.
- Ő csak a barátom - feleltem megvonva a vállamat.
Talpra szökkent.
- Ó, tényleg? Mi van, ha barátnőt akar?
Ismét megvontam a vállam.
- Hát, talán én is szeretnék egy barátot.
- Én szívesen leszek a barátod.
- Tessék?
- Jól hallottad. A barátod akarok lenni.
- Kenna! Gyere ide! - kiáltja egy hang valahonnan a
háttérből, visszatérítve a jelenbe.
Attól, hogy a hangja morajlását hallom a közelemből,
egy pillanatra összezavarodom.
- Nem igazán érek rá.
Viccek, nevetések és csúnya szavak váltják egymást,
és hallom Mackenna kuncogását.
Közvetlenül. A közelemből.
Hátradönti az ülésemet, felemeli a karfát, és átkarolja
a derekamat. Zavartan próbálom felfogni, mit keres a
fülem Mackenna mellkasán, és miért van a tenyere a
hátamon. A felsőm ráadásul kényelmesen felhúzódott.
Vagy ő húzta fel? A hüvelykujján lévő gyűrűje a
bőrömhöz ér, apró köröket rajzol vele a gerincemre.
Nyomást érzek a lábam között, ahogy próbálom
összerakni magamban a képet, de annyira be vagyok
kábulva, hogy még a számat sem tudom kinyitni. Talán
álmodom?
Amikor az ikrek odajönnek hozzá beszélgetni,
Mackenna megmozdítja a testét, és kinyújtózik alattam,
az izmai hullámzanak, majd feljebb csúsztatja a kezét a
hátamról, egész a tarkómig, és még tovább, hogy
megsimogassa a fülemet. Rekedtes hangja halk, mintha
nem akarna felébreszteni, miközben a srácok a ma esti
buliról beszélgetnek.
- Ő is jön?
Hallom a fojtott hangú kérdést.
- Hát persze - morogja Mackenna.
Nevetnek. Még mindig a közvetlen közelemből jön a
hang. A lábam között erősödik a bizsergés.
- Lehet, hogy nem is olyan jó ötlet. A lányok azt
tervezik, hogy megölik.
- Pff. Ő megrágná és kiköpné őket - feleli Mackenna.
Nem tudom eldönteni, hogy most sérteget, vagy sem.
Az én oldalamra áll a lotyói helyett? Melegség jár át, de
elfojtom. Rég nem vagyunk már barátok. Jó, volt a
szekrényes smárolás köztünk, de az őrültség volt.
Pillanatnyi elmezavar. Egy állatias pillanat. Jelenleg túl
gyenge vagyok ahhoz, hogy ellenálljak a
simogatásának. Nem tudok felállni, de az, hogy itt
vagyok, még nem jelenti azt, hogy minden rendben
van.
Újra elkalandozom, és a nevére gondolok. A neve azt
jelenti, hogy „a jóképű ember fia”. Kiskoromban
utánanéztem, mert folyton gúnyolt a nevem miatt.
 Ismerem Pandora történetét, és tudom, milyen hibát
követett el, ráeresztett a világra minden szart, amikor
kinyitotta a szelencét. Mindig is háborúban álltam a
nevemmel. Dühös vagyok rá, mert azt sugallja, hogy
soha nem lehetek igazán jó. Hogy mindenkire bajt
hozok. Szar dolgokat hozok az emberek életébe, és
semmi jót nem képviselek, azt hiszem. De ő? Ő egy
rockisten. A jóképű ember fia. Egy szempillantás alatt
ismét visszatérek a testembe, amikor érzékelem, hogy a
száját az enyémre simítja.
Mit csinál? Állítsátok meg!
A testem görcsbe rándul, amint az agyam elkiáltja a
parancsot, gyors leltárellenőrzést végzek, és meghallom
a repülőgép motorjait. Most már nyalogat. Érzem a
nyelvét a testemben, a testben, amit utoljára ő használt.
Az ő száját pedig én használtam utoljára.
Dühös akarok lenni, de túlságosan lefoglal, hogy itt
fekszem, és magamba szívom ezt a csókot, ami
majdnem olyan, mint azok a csókok Magnolia
meséiben. Azt mondja, ő nem hisz a tündérmesékben,
de az igazat megvallva, én igen.
Mackenna most a mesém főgonosza, és miatta most
megkeseredett banyának kellene lennem. Bárcsak a
testem engedelmeskedett volna a cselekménynek!
De most úgy csókolgat, mintha élvezné. Valószínűleg
kanos, és úgy döntött, jó leszek én is, ha már kéznél
vagyok. Megmerevedem a gondolatra, és megpróbálok
elhúzódni, amikor egy kéz a tarkómra simul, és
megakadályoz.
- Pszt, csak megkóstolom a szádat! - suttogja.
 Sóvárogva, erősebben nyomja a száját az enyémhez,
az ajka mozogni kezd.
- El kell kábítanod a nőket, hogy megcsókolhasd
őket? - vetem oda.
Mackenna tovább dörzsöli a nyelvét az enyémhez.
- Csak az olyan vadakat, mint te - incselkedik rekedt
hangon.
Nem tudom feldolgozni. Nem bírok uralkodni
magamon, amikor incselkedik velem - mindig is
szerettem, mert mosolyra fakasztott, márpedig én, ugye,
sosem mosolygok. Jó íze van, olyan, mint a whiskynek
meg egy laza, pimasz férfinak. Sosem gondoltam volna,
hogy egy laza, pimasz férfi ilyen jóízű lehet, vagy hogy
attól, hogy kába vagyok, még jobban élvezem ezt a
laza, pimasz férfit, mint amikor teljesen éber vagyok.
Nem értem, mi folyik itt. Felébrednek a dolgok a
testemben. A mellkasomban lévő lyuk most hirtelen
megtelt.
Tiltakozások formálódnak az agyamban, de nem
jutnak el a nyelvemig, mert nedves, meleg, whiskys
szája simogat.
Mérgező hatással van rám, de nem tudok elhúzódni
tőle. Ehelyett lassan az övéhez dörzsölöm a nyelvemet,
és ízlelgetem. Amikor azt mondom magamnak: Elég!,
és hátrébb húzódom, ő utánam jön.
- Sss, csak lazítsd el a szádat, bébi! Engedj be! -
suttogja.
Ahogy elmozdul, megérzem a dudort a lába között.
Hirtelen lázasan vágyom rá, de kétségbeesésemre
kuncogást hallok. Aztán takarót kér az utaskísérőtől.
Nem is tudtam, hogy tartanak ilyesmit a gépeken, de
érzem, ahogy betakar. Feltűnik, hogy már nem hívja az
utaskísérőt szivinek. A gyógyszer még mindig
elnehezíti a szervezetemet. Megpróbálom kinyitni a
szemem, de mielőtt az arcába nézhetnék, a szája az
enyémre tapad.
- Hogy is felejthettem el akár egy pillanatra is,
milyen ízed van… hogy milyen függőséget okozol. -
suttogja.
Laza önfeledtséggel kóstolgat. Megsimogatja az
egyik mellemet a takaró alatt. Én nem tudom, mit
csinálok.
De, tudom.
Nem, nem tudom.
De tudom.
A szám gyorsabban mozog, az övének a ritmusa
illeszkedik az enyémhez. Az egyik mellbimbómhoz ér.
Több év elfojtott vágyakozása árasztja el a testemet és
energiával tölti fel a számat. Soha semmi sem volt még
olyan jóízű, mint ő. Semmi.
Hirtelen rám tör, milyen volt érezni a testét tegnap
este, és most én vagyok az kettőnk közül, aki
önfeledten csókol vissza. Mackenna felnyög, a hangja
visszhangot vet bennem.
- Istenem, ez az! Akarsz engem, Pink? Akarod ezt?
Szarj le minden mást! Szórakozzunk végre egy kicsit!
Csak te meg én.
A hangja visszarángat a jelenbe.
Szórakozzunk?
A fájdalom, hogy elvesztettem őt, teljes erővel hasít
belém.
 Minden energiámat összeszedve elhúzódom, és
dühösen megtörlöm a számat. Mackenna rám néz, és
pislog, mintha elkábult volna a csókunktól. Egymás
száját méregetjük. Ő nyíltan feltüzeltnek tűnik, én még
próbálom eldönteni, mit is érzek. Keresem a szokásos
dühömet.
- A kamerák ezt az egészet felvették - szólalok meg.
- Igen, de nem tudtam ellenállni. - Ismét a számra
szegezi a tekintetét, és nyilvánvaló elégedettséggel
vigyorog. - Túl csábító voltál, Pink. Olyan illatod van,
mint egy kibaszott kókusznak, és évek óta nem éreztem
ilyet.
A homlokomat ráncolva nézek rá.
- Perverz vagy, aki rocksztárnak adja ki magát, hogy
kiélhesse a melltartók iránti rajongását.
Leszállunk. Felnyúlok a kézipoggyászomért, de ő
elintézi helyettem.
A pólója felemelkedik, ahogy kihúzza a szarjainkat a
felső rekeszből, és meglátom a hasizmát meg a
tetoválást a karja belső oldalán. Valami szöveg, amit
nem tudok kibetűzni.
- Mit jelent az a tetoválás?
Felvonja az egyik szemöldökét, de nem válaszol, a
szeme viszont ismét a számra vándorol.
- Azt jelenti, hogy egy faszfej vagyok. Amúgy, ha a
szád nem néz ki most totál szétcsókoltnak, akkor ne
hívjanak Mackennának.
Várom, hogy felébredjen bennem a felháborodás, de
még mindig nyugodt vagyok, úgyhogy nem jön.
- Baszd meg! Hazudsz. Mit jelent?
 Elmosolyodik, nyilvánvalóan nem fogja elárulni.
Aztán meglep, előrehajol, begörbített hüvelykujjával
oldalra dönti a fejem, és hideg gyűrűje az állam alá
kerül.
- Lehet, hogy nem voltam elég jó, amikor tizenhét
évesek voltunk - suttogja, és farkasszerű szemét, ami
ebben a pillanatban elragadóan megcsillan, továbbra
sem veszi le rólam -, de hidd el, most már elég jó
vagyok, Pink! Több mint elég jó.
- Tévedsz - suttogom dühösen. - A pénz. A hírnév.
Ennek ehhez semmi köze. Korábban jó voltál, de most
már nem vagy az.
- Nézzenek oda! Tüzet okádsz, mint valami dühös kis
varjú. Hány kibaszott tablettát kell bevenned, hogy
lenyugodjál?
- Igazából egyet. Te vagy az ellenszer.
Elsuhanok mellette, és kilépek a gépből. Érzem, hogy
mögöttem jön. Élesen érzékelem azt, hogy a
közelemben van akkor is, amikor az érkezési kapunál a
kamerák villogni kezdenek, és a lányok azt kiabálják,
hogy „Crack Bikini! Kenna! Lex! Jax!”.
Lex és Jax magániskolába jártak, és akkor
ismerkedtek meg Mackennával, amikor ő elköltözött.
Állítólag az ikrek szerették bosszantani a gazdag
apjukat, és semmivel sem lehetett úgy felbosszantani az
öregüket, mint egy Mackennához hasonló sráccal.
Mackenna Jonesról az a hír járta, hogy öngyilkos
üzemmódban működik. Azt szívott, amihez kedve volt,
ivott, hangos zenét játszott, folyton bajt okozott és nem
tanult. Extrém sportokat is űzött, és verekedett. Miután
az apját elítélték drogkereskedelemért, a nagybátyja
befogadta, de ő sem volt jobb. Mackenna életmódját
elnézve, csoda lenne, ha megélné az ötvenet.
A Crack Bikini évekkel ezelőtt jelen volt egy
kocsmai verekedésen, és egy riporter megörökített
tőlük egy idézetet, ami azóta híres -vagy inkább hírhedt
- lett.
- Mi ez itt? Verekedés? - kérdezte állítólag
Mackenna.
- Igen - válaszolta valaki. - Nem tudom, kié.
Mackenna elvigyorodott, a káosz láthatóan
megdobogtatta a szívét.
- Hát, mostantól az enyém! - füttyentett a
Vikingeknek, akik azonnal ugrottak, nem is törődve
azzal, hogy ki vagy mi a faszért bunyóznak.
Most már idősebbek, de nem biztos, hogy sokkal
érettebbek.
Egy zokogó nő megállítja Mackennát.
- Köszönöm. Köszönöm, jaj, köszönöm! - mondja a
nő, és úgy nyúl felé, mintha egy látomást akarna
megérinteni. Megdöbbenek, amikor Mackenna zavartan
megáll, és megfogja a kezét. - Semmi sem inspirált úgy
az életemben, mint a zenéd, ha a hangod hallom,
azonnal szebb lesz a napom…
Szinte túl bensőséges a látvány. Megnyugszom,
amikor hallom, hogy Mackenna súg valamit a nőnek, és
aláírja a papírt, amit az odanyújt neki. Mackenna szeme
csillog az őszinteségtől. Nem olyan seggfej, ahogyan
vártam. Annyira. hitelesnek tűnik. A mosolya
természetes, a tekintete a nőre szegeződik, és mond
neki valamit, amitől annak csak úgy sugárzik az arca,
még el is pirul.
 Ismét megremegnek egy kicsit a falaim. Még a padló
is billegni látszik.
Amikor Mackenna elszakad a tömegtől, és felém tart,
felvonja egyik szemöldökét.
- Na, mi van? Nincs semmi szemét megjegyzésed?
- Nincs. - Némán sétálok el mellette. A tettei olyan
helyeket érintettek meg bennem, amire egyáltalán nem
számítottam. Kinyitom a számat, és hallom, ahogy
elismerően azt mondom: - Jó lehet, ha valakinek
változást tudsz előidézni az életében.
Egyenesen előrebámul, és halkan válaszol. A
kamerastáb végig veszi az egészet, a testőrök pedig a
rajongók kordában tartásával küzdenek.
- Régebben ez adott erőt…
- De?
- De már nem feltölt, inkább leszív. Egy idő után
üressé válsz belül, és olyan dalokat énekelsz, amiket
már nem is hallasz.
Csendben maradok, különös fájdalom jelentkezik
bennem. Szeretném, ha könnyű lenne őt hibáztatni,
amiért elhagyott, de ő egy álmot kergetett, nem
várhattam el, hogy én legyek a mindene. Gyűlölni
akarom, mert megbántott, de most annyira emberi,
hogy nem tudok mást tenni, mint csendben maradni és
magamba szívni ezt az érzést, amit kiváltott belőlem.
Ezüstös szemei most szinte melegnek tűnnek, ami
már csak az árnyalatuk miatt is lehetetlen, mégis így
van. Meleg, folyékony, olvadt ezüst szemek, amikkel
úgy néz rám, mintha arra vágyna, hogy értsem meg őt.
 - Mindenki azt hiszi, hogy ez a szexről meg a piáról
szól. Pedig nem. - Végigsimítja a feje búbját. - Ez az
úton levés magányáról szól. A lányokról, a szexről.
Arról az elcseszett helyzetről, amikor az érzéseidről
énekelsz, miközben nincs senkid, aki kitöltené benned
az űrt, és a fájdalomról, hogy mennyire szeretnél érezni
valamit.
A döbbenettől nem jutok szóhoz.
Az oldalamhoz szorítom a kezem, nehogy
hozzáérjek. Válaszra vár. Látom, hogy megértést vár
tőlem, mert elmosolyodik és felnevet.
- Rendben. Jó volt veled beszélgetni.
Annyira szeretném megölelni. Ha egy kicsit
alacsonyabb lenne, meg is tenném. Ha egy kicsit
szelídebbnek tűnne, esküszöm, megtenném.
De Mackenna nem alacsony és nem szelíd.
Az energia úgy pattog körülöttünk, mint egy
feszültség alatt álló vezetékben, mialatt Mackenna arra
vár, hogy tegyek - mondjak -valamit. Bármit. A barátja
akarok lenni, olyan kapcsolatot akarok, ahol a
tenyerébe pacsizhatok az expasimnak. De nem sok
esély van rá, hogy ez összejön. Olyan, mintha a berlini
fal állna köztünk, és ha ő be is engedne a saját falai
mögé, én soha az életben nem fogom ledönteni a
sajátjaimat. Ezért nem mondok semmit, csak bólintok,
és ironikusan megjegyzem:
- Veled is jó volt beszélgetni.
Elneveti magát, de a nevetéséből hiányzik az öröm.
- Hihetetlen vagy - suttogja.
 Elhúzódik, és otthagy. Rossz érzés jelentkezik a
gyomromban. Egyedül vagyok, de talán ezt akartam.
Emberek vettek körül, de senkit sem engedtem közel.
És a hírneve ellenére talán ő is egyedül van. Elítélem
őt, mert gyűlölöm, de mit tudok én arról, hogy min
megy keresztül?
Vajon mit élt át az elmúlt hat évben, amiről én nem
tudok?
Bármit is, nem azt, amin te keresztülmentél, amikor
elhagyott…
Újra dühös vagyok, felállok. Próbálom elfojtani.
Mackenna békejelet mutat Lionel felé.
- Majd később megyek a szállodába! - kiabálja.
Lionel bólint, és megfordul, hogy magyarázatot adjon
a hozzá legközelebb eső kamerának.
- Az apjához megy.
- Az apja börtönben van - teszem hozzá.
- Már nem. Kint van, és a közelben lakik.
Értetlen pillantásomra - én azt hittem, közel húsz évet
kapott -Lionel odasétál hozzám.
- Nem nézel ki túl jól.
- Gyógyszert vettem be a repüléshez.
- Ó. Hát, akkor elkocsikázhatsz velem a szállodába.
- Hű, köszönöm ezt a nagylelkűséget!
- Pandora - folytatja -, a rendező meg én szeretnénk,
ha holnap találkoznál a koreográfussal. Szeretnénk, ha
betanulnád az egyik táncot. Azt, ami rólad szól. Azt
terveztük, hogy a Madison Square Gardenben a
koncerten maszkot húzol, és együtt táncolsz Oliviával,
majd a tánc végén leveszed az álarcot, Mackenna rájön,
hogy ki rejlik alatta, te pedig megcsókolod.
- Most viccelsz? - tátogok. - Én nem táncolok!
- Holnaptól igen. Aláírtál egy szerződést.
- Az nem volt benne, hogy én…
- Benne volt, hogy követned kell az útmutatásainkat,
és támogatnod kell a forgatásokat, abban a minőségben,
amit mi jónak látunk. Trenton és én úgy látjuk jónak,
hogy táncolnod kell Oliviával, Jones körül. Reggelre
készülj fel!
 Nyolc
A múlt nem mindig
marad a helyén
Mackenna
Apa százévesnek néz ki, ha nem többnek. Épp most
jött ki a szupermarketből, és arra tart, ahol állok, zsebre
dugott kézzel.
- Szia, apa! Kimerültnek tűnsz.
Morog valamit az orra alatt.
- Egész nap zöldségeket pakoltam. Lélekölő, de
tényleg! -panaszkodik.
A sarki kávézó felé sétálunk.
- Hé, ez becsületes munka. Becsületes! -
hangsúlyozom.
Jó életem volt egykor mellette. Bármit megadott,
amit akartam. Most már én is meg tudom adni
magamnak a jó életet, sőt neki is. Azt vallom, hogy
minden rendes embernek gondoskodnia kell a
családjáról.
- Látod, apa? Itt jó a kilátás. Úgy ehetünk itt, hogy a
kisujjadat sem kell mozdítanod, még a számla miatt
sem.
Rám néz, én pedig előhúzok valamit a zsebemből.
- Ha már a csekkeknél tartunk. - Átnyújtok neki egy
százezres csekket. - Nem biztos, hogy vissza tudok
jönni, amíg nem végeztünk a filmmel. De
megpróbálom. Szeretnék időt szakítani arra, hogy veled
lehessek.
 - Mi a faszért szeretnéd?
Mintha csak végszóra történne, az emberek
sutyorogni kezdenek és rám mutogatnak, majd a
következő fél órában autogramot osztogatok az
asztalunknál. Mire végzek, az ételem kihűlt. Eltolom
magamtól.
- Húzzunk innen! - mondom apának.
A szállodai kocsival, amivel idehoztak, a lakására
megyünk. A lakása olyan, amit egy kaját pakoló fickó
nem engedhetne meg magának, de ő az apám. Azt nem
engedte volna, hogy a régi házunkhoz hasonlót vegyek,
de ez a hely olyan kompromisszum, ami
mindkettőnknek belefér. Leszokott a piáról, a
drogokról, mindenről, amitől ő számított egykor Seattle
miniatűr Wall Street farkasának.
- Így buknak el a nagyok… - motyogja, és figyeli,
ahogy körbenézek a lakásában.
- Te sosem voltál nagy. - Nevetek, és megpaskolom a
hátát. - És igen, elbuktál. De a lényeg, hogy felálltál.
Az ember innen ítélje meg önmagát, nem igaz?
- Csak neked köszönhetem, hogy állok, különben
még mindig abban a.
Elkalandoznak a gondolatai, én pedig eltűnődöm,
milyen borzalmakat láthatott a börtönben.
- Apa, emlékszel arra a lányra. aki régen tetszett
nekem?
- Tetszett? - horkan fel. - Az enyhe kifejezés!
- Emlékszel rá?
- Annak a kibaszott ügyésznek a lányára? Persze
hogy emlékszem.
 - Most a bandával van. Leo azt akarja, hogy
szerepeljen a filmben.
Egyik kezemet végighúzom az arcomon. Nem várok
tanácsot, csak egyszerűen muszáj beszélnem erről
valakivel. Valakivel, aki komolyan veszi. Nem Jaxszel
vagy Lexszel, akik röhögnek ezen, és nem is Lionellel,
aki anyagilag bölcs húzásnak tartja a szerepeltetését.
Apa komolyan veszi ezt. A homlokát ráncolja, majd
kirobbannak belőle a szavak:
- Maradj tőle távol, Kenna! Egyszer már összetörte a
szíved.
- Kurvára nem törte össze - kacagok.
- Aznap, amikor eljöttél hozzám a börtönbe, és azt
mondtad, nem vagy elég jó neki. Hát, én soha többé
nem akarom látni azt a megbántott fiút. Soha többé. A
Jonesokkal nem lehet ezt tenni.
A büszkeségem egyszerre támad fel azzal a
késztetéssel, hogy megvédjem magam, de nem tudok
mondani semmit. Pandora tényleg összetörte a szívem.
Megfeszítem az állkapcsomat.
- Még mindig tetszik neked.
Apám levegő után kap.
- Kizárólag szexuális értelemben. Azt tervezem, hogy
addig toszom az agyát, hogy a végén ne tudjon járni se.
A pokolba is, nem hibáztathatsz ezért!
Úgy néz rám, mintha átlátna rajtam, és a lehető
legrosszabb kifejezés jelenik meg a szemében.
Szánalom.
- Sajnálom, fiam. Tudom, hogy miattam veszítetted
el.
 - Soha nem veszítettem el. Soha nem volt rá
szükségem, így aztán el sem tudtam veszíteni. Tényleg.
Megvonom a vállam, és a távolba réved a tekintetem,
gondolataim a múltban járnak.
Ez egy ígéretgyűrű?
És mit ígérsz nekem?
Magamat.
Bassza meg, mekkora hülyék voltunk!
Mit képzeltem, mégis, mit ígérek neki? Apámat több
mint tíz vádponttal állították bíróság elé drogkereskedés
miatt. Nem tudtam mást adni neki, csak azt a gyűrűt és
egy ígéretet, amit végül visszadobott az arcomba.
Ebben a pillanatban megpördülök.
- De ennek vége. Változtatni fogunk, te meg én. Jobb
emberré válsz. Engedd be a jó dolgokat az életedbe,
oké?
Fáradt sóhaj kíséretében ledobja magát a kanapéra, és
körbemutat.
- Nem tudom, fiam. Nem biztos, hogy ez a becsületes
élet nekem való. Kibaszott unalmas.
- Apa, légy becsületes! Engedd be a jót! Oké?
Kurvára büszke vagyok rád, tényleg.
Odamegyek, megpaskolom a hátát, mire felhorkan,
és továbbra is mogorván néz, mintha azt kérném tőle,
hogy szart lapátoljon élete végéig.
- Tudod, mit? - mondja aztán rám mutatva. -
Beengedem a jót, és a tisztességes életet választom…
ha te kiűzöd őt a szervezetedből, és elfelejted, hogy
valaha is szemet vetettél rá. Azt akarod, hogy távol
maradjak a dílerkedéstől? Akkor te meg maradj távol az
olyan mérgező lányoktól, mint ő! Egyetlen kibaszott
ügyész lánya sem fogja kétszer összetörni a fiam szívét.
A szerelem nem létezik, ezt ne feledd! Az egyetlen
szeretet, amit valaha is ismertem. - Elhallgat, és
egyenesen rám néz. - Az a fiam szeretete volt.
A szeme elvörösödik, és én, mint valami picsa,
teljesen elérzékenyülök.
- Légy jó, apa! Meglátogatlak, ha vége a turnénak.
Még győzködöm Leót, hogy kapjak egy kis
szabadságot. És akkor együtt lóghatunk.
- A szerelem nem létezik, ezt sose feledd! A nők
legalábbis nem képesek szeretni.
Az ajtó mellett állok, és küzdök magammal. Küzdök
egy lány emlékével és egy dühös nővel, aki annyira
vágyik arra, hogy beléhatoljak, mintha megfulladna a
farkam nélkül - még akkor is, ha gyűlöli a testét, amiért
rám vágyik.
A szerelem nem létezik.
- Én rocksztár vagyok, apám - mondom, és a szavak
keserűen csengenek a számban. - Nyilván azért
énekelek erről a szarról, mert hiszek benne. Csak abban
nem hiszek, hogy rám fog találni.
Odakint azonban rohadtul pocsék kedvem kerekedik,
úgyhogy a sapkámat az arcomra húzom, felteszem a
pilótaszemüvegemet, és beülök a rám várakozó kocsi
hátsó ülésére.
Ujjaimmal a combomon dobolok, és kinézek az
ablakon, az épületek ablakait bámulom.
Régebben felmásztam a hálószobája ablakához. Nem
olyan egyszerű ám az, mint ahogy a filmekben látszik,
de nekem sikerült. Egyik este átverekedtem magam a
tüskés, szúrós bokron, fel a rohadt lugason, az
ablakpárkányra, egész az ablakáig - ami a
világtörténelem legkeskenyebb párkánya, faszom! -,
egy karral kapaszkodtam, és addig kopogtam, míg
Pandora ki nem nyitotta. Aztán beszökkentem, és
mindketten a tüskéket szedegettük ki a pólómból.
- Kibaszott bokor - morogtam.
- Pszt! - szólt rám, és rohant ellenőrizni a zárat az
ajtaján. - Mit keresel itt?
- Nem tudok aludni. Apa iszik. Mindent összetört,
ami még maradt a házból. Látni akartalak.
Ránéztem, és hát, szent szar, sosem gondoltam volna,
hogy olyan ruhában alszik. Apró rövidnadrágban. És bő
pólóban, amiből kilóg az egyik válla.
- És azért jöttél át, mert… szükséged volt egy
mackóra? -kérdezte. - Ha már medvének kell lennem,
akkor szerintem inkább grizzly vagyok.
- Akkor, Grizzly, veled kell beérnem.
Lerúgtam a cipőmet, és bebújtam az ágyába,
magamhoz húztam őt.
Könnyedén felnevetett, de próbálta elfojtani a hangot.
Sosem nevetgélt ez a lány, de velem bizony igen.
- Én sem tudtam aludni - suttogta hirtelen, és köröket
kezdett rajzolni az alkaromra.
Pont ott, ahol most a tetoválásom van. Bassza meg,
kinyírt! Pandora mindig is egy zárt kis szelence volt,
sosem volt hajlamos arra, hogy az érzéseiről beszéljen.
Ha mondjuk, éppen elvérezne, és valaki megkérdezné,
fáj-e neki, ő válaszul valószínűleg megvonná a vállát,
még akkor is, ha épp abban a pillanatban halna bele a
kínjaiba.
Megértem őt. Igen, valahogy megértem őt. És ő is
megért engem. Aznap este szorosan átöleltem, és
másodperceken belül elaludt a karomban. Régebben
még bízott bennem annyira, hogy ez megtörténjen.
Elaludt, szorosan hozzám bújva. A telefonom
ébresztőjét hajnali ötre állítottam be, hogy az anyja ne
lásson meg bennünket. Aztán a plafont bámultam, és
azon tűnődtem, vajon rám gondol-e, amikor azt a forgó
ventilátort nézi odafenn. Vagy hogy egyáltalán gondol-
e rám úgy, ahogy én gondolok rá, amikor ágyban
vagyok.
Anyám meghalt, amikor hároméves voltam.
Emlékszem az illatára és az érzéseire, de az arcára nem.
Valamiért nagyon utálom, hogy nem emlékszem az
arcára. Azt pedig még jobban utálom, hogy apám nem
jól birkózott meg az elvesztésével, és minden
fényképétől megszabadult, mielőtt beleszólhattam
volna.
Amikor apámat rajtakapták a dílerkedésen, a
kormány gyorsan elvette az autóit meg a házat. A
tárgyalásig Tom bácsihoz költöztünk, aki rosszabb volt,
mint apa. Csak az alkohol érdekelte. A barátaim?
Érdekes volt látni, hogy szélednek szét, amikor apám
arca bekerült az esti hírekbe.
Egy nap alatt a magániskola legnépszerűbb kis
szarosából egyedül ebédelő fiúvá váltam. Minden huss,
egy szempillantás alatt!
Szürreális érzés volt. Valótlan.
Nem bírtam aludni, enni, mert valahogy tudtam, mi
jön ezek után.
 Rettegtem tőle, habár vártam is, hogy eljöjjön végre.
Az utolsó csepp, amitől megtelik a pohár, aminek a
vizébe aztán, tudtam jól, belefulladok. Az utolsó
kibaszott rovátka, amit ha megrajzolnak, fel leszek
akasztva. Már csak arra vártam, hogy az egyetlen
dolog, ami még megmaradt nekem - és amit a
legjobban akartam -, szintén eltűnjön.
Amikor az életed száznyolcvan fokos fordulatot vesz,
félelmek alakulnak ki benned. Én pedig jobban féltem
attól, hogy elveszítem őt, mint bármi mástól. A pokolba
is, attól féltem, hogy már el is vesztettem.
Hajnali 5:02-ig egy szemhunyásnyit sem aludtam, de
ő ott volt, és én csak azt akartam, hogy biztosan ott
legyen nekem. A zsebemben kotorászva megkerestem
anyám gyűrűjét. Az egyetlen dolog, amit meg tudtam
menteni. Mert elrejtettem. Jogilag nem lehetne nálam.
De ez volt minden, ami anyámtól megmaradt, és azt
akartam, hogy a csajomé legyen. Másnap elvittem
Pandorát a kikötőbe, és mielőtt elhagytuk a jachtot,
amit elfoglaltunk, átnyújtottam neki.
Ahogy megcsókolt…
Azt hiszem, minden egyes alkalommal, amikor így
csókolt vissza, azzal áltattam magam, hogy szeret.
Egy nap aztán, hónapokkal később, egy nappal apa
ítélethirdetése után, megtörtént.
Rájöttem, hogy a lány, akinek a szerelmére úgy
vágytam, mint a levegőre… soha nem lehet az enyém.
Mennem kellett. Elmentem, és minden egyes
lépésemet utáltam.
Nincs olyan pia, olyan prostituált, olyan lány, senki
és semmi, ami el tudna annyira kábítani, hogy
megszűnjek vágyakozni utána.
Még egy dal sem.
Részegen, hónapokkal később kiöntöttem magamból
mindent, mert valakit hibáztatni akartam a szaros
életemért. Így hát a fájdalmam forrását hibáztattam. Új
barátaim, a Vikingek? A pokolba is, ők csak támogatták
a bennem dúló dühöt meg az ironikus ötletet, hogy
Mozarttal vegyítsük a mérget. A mai napig
ugyanazokat a dalokat éneklem, sőt nekem úgy tűnik,
hogy mindennap, de elénekelhetem milliószor is, akkor
sem hiszem, hogy ne ölnék azért, hogy szeressen.
Egy kibaszott percre.
Egy másodpercre akár.
Hogy csak egy kibaszott csókot adjon, és azt mondja,
hogy legalább akkor, régen szeretett.
 Kilenc
Úgy táncolok,
ahogy fütyülnek
Pandora
Korán kelek. A koreográfus a szálloda báltermében
vár rám, tizenegy másik táncossal együtt. Letitta is ott
van, vigyorogva figyel, ahogy belépek. Nem ittam még
kávét, humortalan és álmos vagyok. Még csak vissza
sem vicsorgok.
Nem tudtam aludni az éjjel. Folyton azt vártam, hogy
Tudjukki megérkezik az ágyamba. Nem, nem is vártam.
Inkább… számítottam rá. Szomorú, de ez a valóság.
Eszembe jutott, amikor tizenhét évesek voltunk, és
Mackenna folyton felmászott a lugason át a szobámba,
én pedig vártam - miközben úgy tettem, mintha nem
várnám -, és a szívem nagyot dobbant, amikor halkan
bekopogott az ablakon. Sietve beengedtem, ő pedig
levette a pólóját, a cipőjét, és csak a farmerjében
becsúszott mellém az ágyba, én pedig
megszagolgattam, és szorosan magamhoz szorítottam.
Azt akartam, hogy tudja, apám halála óta ő az egyetlen,
aki képes elfeledtetni velem a fájdalmat. És elmondtam
neki, mennyire fáj a tudat, hogy anyám éjjel-nappal arra
készül, hogy elvegye tőle az apját.
- Semmi baj, magának köszönheti - suttogta, amikor
ismét elmondtam neki, mennyire sajnálom.
De közben mégis szomorúnak tűnt. Hogy is ne lett
volna szomorú?
Aztán elaludtam, pedig próbáltam fenn maradni, de
túlságosan jól éreztem magam az illatától, a
melegségétől és attól, ahogy hosszan és lustán a
hátamat simogatta. Aztán egyedül ébredtem, láttam a
párnán a horpadást és a kissé nyitott ablakot, ahol
kisurrant, még éppen időben, mielőtt anyám jött, hogy
felébresszen az iskola miatt.
- Csukd be az ablakot, hideg van! - szidott le anyám.
- Már most olyan vagy, mint egy nagymama -
morogtam.
- Ez nagyon tiszteletlen volt, Pandora.
- Sajnálom - motyogtam, majd a zuhanyzóba
rongyoltam, hagytam, hogy a víz végigfolyjon a
testemen, és már előre irtóztam az előttem álló naptól.
Tudtam, mi fog történni, hiszen előző nap is ugyanaz
történt, és azelőtt is.
Mackennát már messziről kiszúrom. Ő is rám néz.
Úgy teszünk, mintha még nem fogtuk volna meg
egymás kezét, mintha nem aludtunk volna együtt úgy,
hogy a testem perecként rátekeredett az ő hosszú, egyre
növekvő testére. A szűk baráti körömmel lógok, de
érzem, hogy Mackenna farkasként őriz a nagymenőktől
zsúfolt asztaltól, habár a letartóztatás után csak az igazi
lázadók, a zűrös családi hátterű fiatalok lógtak vele.
Mindannyian az apja tárgyalását és ítéletét várták. Na
de Kenna?
Kennát már mindenki „próbára tette” az iskolában.
Mindenki, kivéve engem. Ahogy elhaladtunk egymás
mellett a folyosón, mindketten figyeltünk arra, hogy a
vállunk összeérjen.
Késve mentünk be az órára, a módszereink minden
alkalommal mások voltak. Néha teknősbékatempóban
kötötte meg a cipőfűzőjét, mialatt a folyosók kiürültek.
Máskor pontosan abban a pillanatban ejtettem el a
könyveimet, amikor ő elhaladt mellettem, hogy közel
hajolhasson hozzám, és becsúsztassa a könyveimet a
hátizsákomba. Hülyeség volt, tudom jól, de a nap kész
kínszenvedés volt, ha nem válthattam vele legalább
egyetlenegy szót. Csak egy szót, vele.
- Szia! - mondta halkan, és csak a szája egyik oldalát
húzta mosolyra.
- Szia! Köszi - feleltem, pedig valójában azt akartam
mondani, hogy veled akarok lenni.
Ezüst szemei pedig néma csalódottsággal azt felelték:
mi a faszért nem lehetek veled?
A kézen fogva járkáló párok látványába belehaltam.
Mindig észrevettem, hogy feszül meg az állkapcsa a
felgyülemlett energia következtében, és tudtam, hogy
épp azon tűnődik, miért nem élhetünk így mi is.
- Anyám miatt - magyaráztam.
De ő nem érthette ezt. Anyám sólyomként figyelt,
amióta látta, hogy Mackenna egyszer hazakísért. Ő
tönkretette volna az egészet.
- Igen, tudom, csak ideges vagyok - suttogta a
fülembe, a lehelete olyan volt, mint a lágy szél, aztán a
vállamra akasztotta a hátizsákomat, és a hüvelykujját a
bőrömhöz érintette ott, ahol a pólóm elhúzódott,
ellopva ezt az érintést… és vele együtt a szívemet.
- Gyere át hozzám ma este! - fakadtam ki.
- Úgy lesz, örökre - felelte.
Örökre…
Hat év telt el - igazából egy kicsit több -, és még
mindig emlékszem arra az örökrére. Ahogy arra is,
hogy amikor kanos lett, a szeme - néha minden
különösebb ok nélkül: elég volt egy pillantás, egy
mosoly, egy suhanás, egy érintés vagy az, hogy
rövidnadrágot viseltem - mocskosabb ezüstössé vált, és
azóta valahányszor megpillantok valahol egy mocskos
ezüstdarabot, fájdalom nyilall a mellkasomba.
Mackenna már nem az a fiú. És én sem vagyok az a
lány, aki az ágyban várakozott rá, mohón lesve az
ablakot. De tegnap este nagyon úgy éreztem, mintha
ismét az a lány volnék.
Pont olyan voltam. Vágyakozó, reménykedő, aki
retteg a reménykedéstől. Sebezhető.
Ő okozta életem során a legtöbb fájdalmat, és a
túlélési ösztönöm erősebben tör fel, mint valaha,
amikor a közelébe kerülök. Mackenna minden része
fenyegetést jelent, a hangja, a csókja, a múltunk, a
szívem. Annyira biztos voltam benne, hogy már nincs
szívem, ám ő nagyon is emlékeztet rá, hogy de bizony,
még mindig van, valahol ott belül. Életre kel, amikor a
közelében vagyok, és azt kiáltja: Veszély.
Most nagyon mérges vagyok, hogy nem jött át
hozzám, pedig én -még ha gyűlölöm is magam, amiért
ezt kívánom - most is arra vágytam, hogy jöjjön át.
Sikerült felzaklatnia, de olyannyira, hogy már azt
fontolgattam, éjfélkor beveszem a nyugtatómat. De már
csak két tablettám van, és hát ugye, mi van, ha megint
repülnünk kell? Szívrohamban halnék meg, már ha a
hülye repülőgép nem zuhanna le magától.
Kábultan töltök magamnak egy csésze gőzölgő kávét
az oldalsó kis büféasztalról, és belekortyolok, közben a
két lányt figyelem a terem elején. Az egyik sötét hajú, a
másik szőke.
 Cickó és Olivia.
Ó, igen. Ők itt ketten a főkolomposok. Azonnal
felismertem őket.
Cickó a szőke, de nem természetes szőke, mint
Melanie, hanem festett, sötét szemöldökkel. Olivia
sötét hajú, majdnem olyan, mint én, de az arca
kerekebb, és az arckifejezése, azt hiszem… lágyabb. De
a tekintete? Hát abban semmi lágyság nincs!
Egyenesen rájuk nézek, mert az embernek sosem
szabad elfordítania a tekintetét az ellenségeiről.
Tökéletesre fejlesztettem ezt a nézést, miután apám
meghalt, anyám fenyegetni kezdett, az iskolában pedig
kinevettek - bár csak addig, amíg Mackenna el nem
érte, hogy befogják.
A huszonévesek úgy néznek rám, mintha én lennék a
nap vicce. A koreográfus tapsol, hogy a táncosok ne
engem, hanem őt figyeljék.
- A nevem Yolanda - mutatkozik be. - Én vagyok
felelős azért, hogy úgy mozgasd a tested, mintha egész
életedben hivatásszerűen gyakoroltál volna. Nem
könnyű feladat, előre figyelmeztetlek! A fürdőd?
Ezután legyen jéghideg! Soha az életben nem leszel
olyan merev és rugalmatlan, mint a deszka, és olyan
esetlen, mint egy újszülött zsiráf. Most nyújtani fogsz
velünk, szóval figyelj és tanulj!
Csettint, mire a táncosok nyújtani kezdenek. Úgy
látom, Oliviát lenyűgözte már maga a tény, hogy
nyújtani próbálok. Hogy meg tudom-e érinteni a
lábujjaimat? Nem. Olyan rugalmatlan vagyok, mint egy
bot, és szinte nyögök, ahogy tovább erőlködöm.
 - Óvatosan! Különben meghúzod és elszakítod az
izmot, és az nem használ nekünk! - korhol Yolanda.
Latin származású, ezt a hangjából áradó
szenvedélyességből és a vaskos akcentusából tudom. A
teste gyönyörű, minden domborulata tökéletes. A többi
táncosnőn is gyönyörűen áll a testre feszülő ruha. Nem
úgy, mint rajtam. Az én mellkasom kissé lapos, és a
fenekemre is ráférne egy kis hús. Nem sok domborulat
van rajtam. A mellbimbóim viszont jó nagyok, gyakran
látszanak a ruhán keresztül is, amivel szépen magukra
terelik a figyelmet, ezért tulajdonképpen örülök is,
hogy a melleim kicsik.
A ruhámat Lionel küldette a szobámba, nem igazán
passzol kis melleimhez meg a kis fenekemhez.
Próbálom nem túl sokat nézegetni magam a tükörben,
és így elkerülni, hogy eszembe jusson, mennyire lapos
a mellem. Elindulok a terem közepe felé. Yolanda
odahív.
- Te. Te és Olivia más koreográfiát tanultok be, mint
a többiek. Tegyél úgy, mintha én lennék Jones! Sétálj
felém, érzéki mozdulatokkal. Legyél delejező, szexi!
Lépj kapcsolatba a benned élő sellőkkel.
Hülyének érzem magam. Nevetségesnek. De
igyekszem a csípőmet riszálva vonulni. Körülöttem
felhorkannak párszor, úgyhogy megállok, és a
homlokomat ráncolva körbenézek a teremben, hogy
minden nő lássa, milyen vagyok, ha nem tetszik valami.
- Ne is foglalkozz a. lányok! - szólal meg Yolanda
tapsolva, majd felém fordul: - Na hadd lássam.
érzékien! Ne olyan mereven! Mintha szeretkeznél.
Jonesszal szeretkezni fogtok egymással a színpadon,
ruhán keresztül. Mindenki Jonest akarja. Képzeld el a
testét, ahogy tekeregve a tiédhez simul. Mackenna
Jonesnak vannak a legjobb mozdulatai. Magic Mike
sem ér fel vele! Felkészültél?
Odaér hozzám, megragadja a hátamat, és a testét az
enyémhez simítva hullámzik.
A cicijeink egymáshoz nyomódnak. Úgy csinál,
mintha Mackenna lenne, és olyan arckifejezéssel néz
rám, amiről, gondolom, azt hiszi, hogy baromi
mackennás. Már a gondolattól is, hogy ez történik
velem közönség előtt, öklendezni támad kedvem.
- Én nem tudok.
- NEM TUDOK?! Ez a kifejezés itt nem létezik. Mi
itt mindannyian addig próbálkozunk, amíg nem megy.
Most pedig körözz a csípőddel! Kezeket a derékra!
Jobbról balra, elölről hátra, jobbról balra. Csak lazulj
el! - Elmegy bekapcsolni a zenét. A táncosok
nyújtanak, én pedig dugom a levegőt, mint egy röhejes
picsa. -Nagyon jó! - dicsér. - Nagyon jó! Most használd
a karjaidat is… körözz velük oldalra. felfelé. lazítsd el
azt a merev kis testedet!
Az együttes dalára táncolunk, és a zene lüktetni kezd
bennem. A lányok a fejüket ingatják, kibontom a
hajamat, és követem a példájukat. Odamegyek
Yolandához, és végigsimítom az oldalát.
Hirtelen korcsolyázni kezdek, a lábam átveszi az
irányítást, és Mackenna kezét képzelem a derekamra,
tudom, hogy el fog kapni. Ha elesek, az sem kínos, csak
ürügy arra, hogy megérintsen, és halljam halk, morgó
nevetését. Szeretem, amikor nevet. Szeretem a
kuncogását, ahogy felemel, a kesztyűjével leporolja a
fenekemet, arcon puszil, arra az esetre, ha felismerne
valaki, és azt suttogja: „Elég lesz?”
 Én meg: „Soha!”
Erre ő újabb, még mélyebbről jövő nevetéssel
megpörget, mint egy búgócsigát, húz magával a pályán,
és én egyre közelebb korcsolyázom hozzá. Hirtelen
nem is olyan idegen ez a tánc. Magával ragad a zene,
követem az előttem mozgó nőt, hagyom, hogy a lábam
ismételje a mutatott lépéseket, a kezem mozog, és
követi a képzeletbeli férfit. Yolanda már nem is mondja
az utasításokat, én meg csak ringatózom, teljesen
elengedtem magam, és elképzelem, ahogy Mackenna
ott áll a színpadon a két nővel. Most ott állok
közvetlenül előtte.
Emlékeztetni fogom arra, ami köztünk volt.
Ezt akarod, emlékszel? Elérni, hogy elveszítsen.
Emlékeztesd a lányra, akivel együtt korcsolyázott! Aki
úgy pörgött körülötte, mint egy búgócsiga. Emlékeztesd,
hogy az a lány elment hozzá! Elment, mert… A FIÚ
elhagyta a LÁNYT.
A lány szerette őt, de a fiú ELHAGYTA.
Vedd rá, hogy bánja meg ezt! Hogy elment egyetlen
szó, búcsú, egy „sajnálom” vagy bármilyen indok
nélkül.
Ez a gondolat még inkább felélénkít, és
másodpercekkel a dal vége után is rázom a kis seggem.
- Szép munka, lányok! - kiáltja Yolanda ismét
tapsolva.
A táncosok összeszedettnek tűnnek, én viszont
levegő után kapkodva követem őket a
törülközőhalomhoz, és megtörlöm a nyakamat. Yolanda
odajön hozzám, elismerés csillog a szemében,
miközben szárazra veregeti a dekoltázsát.
 - Látom, bizonyítani akarsz. Ez tetszik. - Szabad
kezével felfelé billenti a fejemet, és a szemével fürkész.
- Szerelmes vagy belé?
- Pff! - Véletlenül köpök egyet. - Bocsánat! - A
gonosz boszorkányos hangomon felkacagok. - Az
kizárt!
Furcsán kifejezéstelen mosollyal néz rám.
- Pandora. Hüm. - Azzal elsétál.
Mintha tudna valamit, amit senki más nem.
A nap hátralévő részében a színfalak mögül figyelem
a zenekar próbáját, a szememet Tudjukkire szegezve.
Hangosan felnevet. Gyakran. Sokat káromkodik is. Az
ikrek beszólnak neki, ő meg visszaszól, olyan becéző
szavakat használva, mint „kibaszott seggfej”, „dologra,
barmok” és - a kedvencem - „szopj le, te seggarc”. Az
egyik szóváltás alkalmával biztos vagyok benne, hogy
rólam beszélnek.
- Ettél tegnap este a csokis dobozodból?
- Ha ettem is - feleli Mackenna lazán, szinte pimaszul
-, az rohadtul nem tartozik rád.
Én lennék az a csokis doboz?
- Vesznek minket kamerával, seggfej! Hogy mit
csinálunk mostantól a Madison Square Gardenig, az
mindenkire tartozik -magyarázza Jax.
Biztos, hogy Jax? Nem tudom, folyton összekeverem
őket. Az segít, ha félmeztelenül vannak, mert Jaxnek
kígyótetoválása van. Lex beszédesebb, és amikor
meglát a színpadi függönyök közé bújva, konkrétan
rám vigyorog.
 Kicsit mélyebbre húzódom az árnyékban, és várom,
hogy Mackenna többet mondjon, de nem teszi. Ehelyett
a tarkóját dörzsöli, és a vállát tekergeti, a teste izzadt, és
ritmusra mozog, amikor újra beindulnak.
Az ikrek a gitárhúrokba csapnak, a zenekar őrjöngve
felveszi a ritmusukat, Mackenna hozzáadja a vokált,
közben ő és mögötte a férfi táncosok tökéletes
szinkronban táncolnak.
Yolandának igaza van. Nincs senki a világon, aki
ennyire férfias és izmos, ráadásul még táncolni is tud.
Egy lökés a csípőjével, kis hintázás a testével, aztán
már kézen áll, majd ismét a lábán, mély hangon énekel,
és közben Bach meg a rockzene különböző tempóban
szól. Tökéletes duett.
Fent a színpadon egy rockisten, de én még
emlékszem, hogy régen vadvirágot hozott nekem. És
annyira aggódtam, hogy anyám előtt lebukunk, hogy
néha kidobtam a csokrot, mielőtt hazaértem. Milyen
gyáva voltam!
Ő volt az igazi. Ebben vagyok a legbiztosabb
önmagammal kapcsolatban. Hogy ő volt számomra az
igazi.
- Egyszer majd szeretnék valaki lenni, tudod?
Változást előidézni…
- Én még nem tudom, ki akarok lenni - feleltem.
- Van egy ötletem. - Csók. - Legyél önmagad!
Nyugodt vagyok, ahogy most őt hallgatom, a falnak
dőlve, csukott szemmel, engedve, hogy a hangja
megnyugtasson.
- Máris szereztél új barátokat - szólal meg Lionel a
hátam mögül. Megpördülök, ő pedig elismerően
mosolyog. - Hallottam, hogy remekül ment a próba.
- Hülyét csináltam magamból, de a többi táncos
legalább jól érezte magát - vágom rá.
Azon kapom magam, hogy elmosolyodom, amikor
kirobban belőle a nevetés.
- Yolanda azt mondta, igazi tehetség vagy. Hogy
igazán odaraktad magad.
- Huh! - felelem, nem is hiszem el ezt a bókot.
De valójában nagyon jólesik. Már el is felejtettem,
mennyire jó, amikor megdicsérnek valamiért.
Mackenna lesétál a színpadról. Lionel int neki, és
tájékoztatja.
- A barátnődről kiderült, hogy valójában született
táncos.
Mackenna izzadt és erősen liheg, a szemöldöke
felszalad a hír hallatán.
- Hát persze hogy az. Mit gondoltál, kivel van
dolgod?
Nagyon elpirulok, érzem, hogy még a lábujjaim is
elvörösödnek.
- És nagyszerű korcsolyázó - teszi hozzá Mackenna
halkan.
Amikor a tekintetünk találkozik, a szívemnek
szárnyai nőnek. Hát emlékszel, Kenna? Hogy hogyan
pörgettél, kaptál el és tartottál ki?
Egy hosszú pillanat telik el némán, és azt hiszem,
Lionelnek kínos a csendünk, mert gyorsan szabadkozni
kezd.
 - Na, szóval. - A hajtincsemet húzogatom, amit
Melanie kihívása miatt festettem be, és hirtelen zavarba
jövök. - Neked is jól ment a próba.
Mély, váratlan nevetés hagyja el Kenna száját, majd
elindulunk a színpad hátsó része felé.
- Azt hiszem, hiányoztál, Pink - szólal meg
Mackenna halkan, és megrázza a fejét, mintha ez olyan
megdöbbentő hír lenne. - Egész idő alatt.
Kinyújtja a kezét, és ezüstgyűrűjével lágyan
végigsimítja az államat.
Éppen csak.
Az egyik pillanatban még ott van, a következőben
már nincs.
A mosolyom elhalványul, ahogy az érintése nyoma
ott marad a bőrömön.
- Szerintem nem vagy magadnál.
- Igenis hiányoztál - bólogat, őszintén mosolyogva. -
Ez a bátor, dühös kis varjú… ami a legédesebb,
legkedvesebb kis csibét rejti magában.
A szemem forgatom, igyekszem figyelmen kívül
hagyni, mennyire őszintén hangoztak a szavai.
- Jaj, hagyjuk már, Kenna! - felelem.
Mintha valaha is el tudnám felejteni, hogy írt egy
dalt, ami lényegében arról szól, mennyire szar vagyok!
- Szia, Kenna! - Az egyik backstage-munkás átnyújt
neki egy piros poharat, amiben, gondolom, víz van.
Megragadja, és lehúzza. Közben az ikrek elindulnak
felénk a hátukra igazított gitárokkal. Nézzük őket.
 - Hogy csináljátok ezt, srácok? - tűnődöm hangosan.
Mackennával látjuk, hogy a Vikingek ránk
vigyorognak. - Fellépni annyi ember előtt. - A színpad
és az előtte húzódó széksorok felé mutatok.
Mackenna megvonja a vállát.
- Lex minden alkalommal hány, mielőtt felmegy. Jax
be van tépve. Én meg? - Megvonja a vállát. - Nekem
van egy különleges trükköm.
- Mégpedig?
- Azt mondom magamnak, hogy ott kinn egyik ember
sem te vagy.
- Tényleg? Ez a trükköd? Szóval én vagyok a gonosz
banya, te pedig megkönnyebbülsz, hogy nem nézlek.
Nevetve indul az öltözője felé.
- Hé! Hová mész? Épp beszélgetünk! - tiltakozom.
- Le kell zuhanyoznom, Pink. Azért csak keress meg
később, és szívesen elmagyarázom! - feleli, de van
valami a tekintetében, ami azt súgja, hogy többet
szeretne, mint ezt megmagyarázni.
A következő egy órában a gyomrom csak úgy
kavarog.
Azt a magyarázatot adom magamnak, hogy
Mackenna csak a legjobbat akarta kihozni belőlem,
vagy hogy úgy szívat, ahogy a Vikingeket szokta. Hogy
Mackenna egy kalóz, aki a búvóhelyére akar csalogatni,
de én nem esek bele a csapdájába. Kit érdekel, mit
akar?
Később mégis a folyosón bolyongok a szállodában,
és próbálom kitalálni, melyik szobában lehet, amikor a
jókedvű Cickó és Liv elsétálnak mellettem.
 - Kennát keresed? - kérdezik egyformán fülig érő
vigyorral.
Basszus.
- Nem.
- Ó, biztos? - Liv elkapja a karom, majd megpördül,
és a másik irányba vonszol. - Akkor nem akarsz átjönni
a szobánkba? Megnézünk egy filmet.
- Egy kicsit fáj a lábam.
Próbálom elhúzni a karom.
- Ne aggódj! Van olyan cuccom, ami segít rajta!
Mivel tényleg fáj mindenem a reggeli táncórától, nem
utasítom el, hagyom, hogy a közös hálószobájukba
vezessen. A „cucc”, amit kínálni tud, nem más, mint
jégpakolás. Amikor a térdem fölötti izomra nyomja,
megrándul a testem.
- Jaj, ne nyafogj már, és ne legyél olyan, mint egy
hülye fiú! -csitít. - Csak a fiúk szoktak nyafogni.
Elhallgatok, és a homlokomat ráncolom.
- Néha kölcsönadjuk a fiúknak a jégpakolásunkat,
amikor túlzásba viszik az edzést. Minden harmadik nap
gyúrnak. Súlyzóznak meg ilyesmi.
- Mióta táncoltok velük? - kérdezem, és őszintén
kíváncsi vagyok a válaszra.
Haverokként viselkednek egymással, de az
nyilvánvaló, hogy a lányok le is fekszenek a pasikkal.
- Én négy éve. Cickó meg kettő. Imádunk itt lenni.
- Gondolom.
 Végignézek rajtuk. A bűntudat nyomát keresem
Olivia szemében, de nem igazán találom. Annyira
hozzászoktam már ahhoz, hogy Melanie és Brooke
egyenesek. Az igazi barátok őszinteségéhez. De persze
ismerem anyám módszereit is. Ő kifejezetten zárkózott.
Ezek a lányok meg pont olyanok, mint ő.
Egyféleképpen lehet az ilyen emberekkel bánni:
távolságtartással. Ha ez nem válik be, akkor jöhet az
őszinteség.
- Miért vagytok most kedvesek velem?
Egyszerre nevetnek fel, majd összenéznek.
- Ó, ne butáskodj! Nem akarjuk, hogy az ellenségünk
legyél. Csak biztosak akarunk lenni benne, hogy nem
szórakozol Kennával.
- Azt gondoljátok, hogy meg kell őt védenetek
tőlem? Ez abszurdum!
- Az lenne?
- Igen!
- Hát, nem is tudom. - Most Cickó veszi át a szót,
egyik manikűrözött körmét az ajkához érintve.
Ugyanúgy van kifestve neki, mint Livnek. - Amióta
velünk vagy, Kenna nem csinál mást, csak téged bámul,
utánad koslat, melléd akar ülni, és körülötted
szaglászik, mint valami kutya az új csontját.
- Hamarosan keres majd egy másik csontot.
- Gondolod? - kérdezi Olivia. - Mert az a helyzet,
hogy beszéltünk pár lánnyal, akik régebb óta vannak a
bandával, és azt mondják, Kenna még sosem
viselkedett így. A nők szoktak koslatni Kenna után,
stabil követőbázisa van. De ő nem szokott más után
mászkálni. Szóval igen, aggódunk. Mi a helyzet
veletek?
Megvonom a vállamat.
- Az exem. Van múltunk. Múltunk, ami azt jelenti,
hogy utálom őt, már ahogy az ember az exeit utálja.
- De te úgy táncoltál Yolával, mintha le akarnád
smárolni. Azt képzelted, hogy ő Kenna.
Nem is annyira kérdés ez, mint inkább vád.
- Hát, én…
Mivel tényleg nincs értelme tagadni, hogy nagyon
elmerültem abban a hülye táncban, befogom a számat.
- Az egyik kamerás srác azt mondta, hogy a múltkor
egy szobában aludtatok. Ez igaz? - faggat tovább
Cickó.
- Hű, mi ez, a gimi?
A szoba sarkában egy állványon kamera van
elhelyezve, élő ragadozóként várja, hogy rögzítse a
válaszomat. A másodperc töredékéig azt fontolgatom,
hogy elhúzok innen, de én is vágyom ezektől a
lányoktól pár információra.
- Együtt aludtunk - suttogom, nagyon halkan. - De.
- Akkor tényleg igaz! Tudtuk, hogy ez történt, azok a
forró pillantások, ahogy rád néz, tutira ötször olyan
hevesek, ha közös hálószobába kerültök, mi?
- Ó, nem.
Hátrapillantok a hülye kamerára, és hirtelen
túlságosan is sebezhetőnek érzem magam. Ismerjem el,
hogy nem is kezdett ki velem? Hogy nem úgy ért
hozzám? Hirtelen nem akarom, hogy megtudják, mi
volt, hirtelen azt akarom, hogy Mackenna megint az én
kis titkom legyen, és nem akarok senkivel semmit
megosztani kettőnkről.
Felállok.
- Jó éjt, lányok! Legközelebb találkozzunk az én
szobámban! Ott még van valami, ami nálatok nincs.
Úgy hívják, magánszféra.
- Szia, Dora! - köszön Liv, de megállít.
- Hívjatok Pandorának. Lécci. Itt a jeges zacskó.
Szerintem nagyjából ugyanolyan hőmérsékletű, mint ti
ketten.
- Holnap. A szobádban. A koncert után. Hozunk
cukormentes Martinit. Oké?
Rájuk nézek, és rájövök, hogy nem tudom, mit
kezdjek ezzel a két csajjal. Lehet, hogy utálnak, de attól
még szükségem van valakire, akivel beszélgethetek,
különben vissza fogok rohanni Mackenna karjaiba,
mint ahogy azt percekkel ezelőtt tenni készültem. Ő
ártalmas rám nézve, és nem ezek a lányok. Bármit is
akarnak ezek a csajok tőlem, az semmi ahhoz képest,
amit Mackenna tehet velem.
Azért persze nem árt, ha óvatos maradok.
Visszamegyek a szobámba, és azon tűnődöm, mit fog
tenni, ha rájön, hogy nem mentem át hozzá. Vajon
megpróbál majd elcsábítani ma este a szobámban?
Ugyanazt a furcsa várakozást érzi, amit én? Mi lesz a
következő lépése? Mit fog tenni?
De éjfélre már hallom a nevetését a folyosón. A
hangját női nevetések kísérik, és rájövök, hogy a
hirtelen támadt gyűlölethullám, amit érzek, nem is neki
szól.
Hanem önmagamnak.
 Tíz
Kezdődik a buli!
Pandora
A koncert estéje őrületes. Minimum tíz szemre van
szükséged, ha a színfalak mögött járkálsz, nehogy
megbotolj valamiben és ne ütközz össze senkivel,
egyszóval, hogy egyben maradj.
Meglátom Jaxet a sarokban, a függönyök mellett
dohányzik, és hirtelen azt kívánom, bárcsak beraktam
volna az e-cigarettámat a farmerembe.
- Ó, kaphatok egy kicsit? - kérdezem. Jax kifújja a
füstöt, és átnyújtja a cigit. Beleszívok és köhögök. - Ez
fű?
- Mit gondoltál, mi? - Elvigyorodik, és nyújtja is a
kezét, hogy visszaszerezze, de én gyorsan arrébb
húzódom, és úgy döntök, hogy szippantok belőle még
egy gyors slukkot.
Jax felnevet, és a hátamat paskolja, amikor ismét
köhögni kezdek.
- Nyugi, Mrs. Jones!
- Jaaaj, ezt ne! Nem vagyok Mrs. Jones.
- Hát, errefelé mindenki így hív téged! - Rám
vigyorog, és most veszem csak észre, hogy neki van a
világon a legfurcsább szeme. Ibolyakék. - Úgy érezzük,
ismerünk téged, mivel Jones énekel kettőtökről, meg
minden - húzza ki magát.
Úgy viselkedik velem, mintha a bátyám lenne, vagy
ilyesmi.
 - Azok mind hazugságok, hidd el nekem. Várjátok
csak ki, amíg meghalljátok, amit én írok róla!
Komoran bólintok, mire ő harsány nevetésben tör ki.
A semmiből megjelenik Lionel, kikapja a cigarettát a
fiú kezéből, és elnyomja.
- Szokjál már le erről, Jax! Jézusom, hányszor kell
még mondanom?
- Hm. Még egyszer?
Leo fintorogva néz rá, aztán felém fordul.
- Szeretnéd az első sorból nézni a koncertet? -
Nyilván észreveszi a tétovázásomat, miközben a
stadionba vezető ajtó felé terel. - Na, gyere! Jól fogsz
szórakozni, nekem pedig eggyel kevesebb dolog miatt
kell aggódnom. Nem akarom, hogy Kenna figyelme
elterelődjön. Már most azon töri a fejét, hogy milyen
parókát vegyen fel este.
- Így is, úgy is röhejesen néz ki, úgyhogy mondd meg
neki, hogy akár mohikánfrizurát is választhat - mondom
bágyadtan, ahogy követem őt kifelé.
Tudhattam volna előre, milyen következményei
lesznek annak, ha az első sorban ülök: hallgathatom,
ahogy a tömeg azt kiabálja, hogy CRACK BIKINI!,
láthatom, ahogy ő besétál, majd azt, ahogy a Vikingek
felbukkannak, és a zene felerősödik… először lassan -
mint az előjáték -, aztán száguld a zenei orgazmus felé,
ami fojtogatóan megragad és nem enged el. Tudhattam
volna, hogy a testem elárul majd, mint legutóbb is.
Tudnom kellett volna, hogy beindulok, fel leszek
zaklatva és összezavarodom.
Pont, mint legutóbb.
 De Mackenna? Tüskés kék mohikánparókát visel, és
ez is teljesen kiborít. Most ugrat vagy a kedvemben
akar járni? Annyira jó abban, amit csinál. A tömeg fel
van pörögve, ő pedig halk kuncogással és erőteljes
kiabálással köszönti őket.
- Ti aztán zajos tömeg vagytok itt ma este!
A tömeg válaszul még hangosabban üvölt, majd
Mackenna a zenekar rövid közjátékát követően
elfoglalja a helyét a színpad közepén, és énekelni kezd.
A testem visszhangzik a zenétől. A hangjától.
Hihetetlenül koncentráltan énekel, és amin nagyon
csodálkozom, hogy soha nem áll csak úgy ott. Mindig
mozog, hullámoznak az izmai és olyan hajlékonyan
mozgatja a testét, hogy ahhoz nagyon erősnek kell
lennie. Azok az ugrások, ahogyan a színpad egyik
szintjéről a másikra ugrik, és ahogyan szaltózik a
levegőben.
Figyelnem kell rá, hogy mindig legyen levegő a
tüdőmben. Már nem is tudok automatikusan lélegezni.
És mintha a látványa nem lenne elég, a hangja is
átjárja a testemet, a vérem őrjöngve pumpál az
ereimben. A hangja olyan mély és férfias, kizártnak
tartom, hogy ez nincs hatással minden nőre. Szívből
énekel, és ezt minden szavánál látni - érezni - lehet. A
Pandora’s Kissnél hallom a dühöt a dalban, még az
ikrek őrült gitárütemein túl is… és a saját dühöm,
frusztrációm és fájdalmam szintje is megemelkedik,
amikor Mackenna egyszer csak hirtelen rám néz.
A szemeiből fájdalom árad, és a gyomrom
összeszorul, amikor tovább énekel, anélkül, hogy
elfordítaná rólam a tekintetét. Azok a farkasszemek
levadásztak a tömegben, elkaptak és leszorítottak.
Közben abbahagyta a táncot. A táncosok mögötte
riszálnak, de ő csak énekel, és engem néz: „Nem kellett
volna, hogy kinyissalak, Pandora.”
A csalódottságáról énekel nekem, meg arról, hogy
mit bánt meg, de teljesen biztos vagyok benne, hogy ez
csak a kameráknak szól.
Más oka nem lehet.
Össze vagyok zavarodva. Összezavart, hogy az ő
dühe meg az enyém ilyen erőteljes kombinációban
összekeveredett, aminek a következménye a vágy
tagadhatatlan, elektromos szikrázása. Az emberek
sikoltoznak, a zene ott dübörög mindannyiukban, de
bennem úgy összegabalyodott, mintha különálló lény
lenne. Aki lélegzik. Pulzál. Lüktet.
A zene folytatódik, Liv és Cickó Mackenna mellé
lépnek, és simogatni kezdik a mellkasát. Nem vesz
róluk tudomást, továbbra is csak énekel, pedig a lányok
a mellbimbóit és a mellkasát fogdossák. Ahogyan azt
majd én is csinálom a Madison Square Gardenben.
Hacsak nem hányom el magam előtte az idegességtől.
Cickó rám néz a színpadról. Egészen rövid
pillantásról van szó, amit senki más nem vesz észre - én
is csak azért, mert annyira elmerülök abban, amit vele
csinálnak -, aztán lehajol, és megnyalja Mackenna
mellbimbóját. A féltékenység végigrobog bennem,
ahogy Kenna énekhangja végigdübörög a testemen, és
olyan őrületbe kerget, hogy legszívesebben odamennék,
és leordítanám a ribancot: „Ő az enyém volt!”
Mackenna Cickó felé fordul, most már őt nézi
éneklés közben, és furcsa módon a tekintete hiánya
olyan érzést kelt bennem, mintha gyomorszájon vágtak
volna. De aztán a gitárok jönnek, és amikor Mackenna
tekintete visszatér hozzám, ezer wattal töltődöm fel. Az
este folyamán Mackenna újra meg újra megvonja tőlem
a figyelmét, hogy lássa, én is őt figyelem-e, és ettől
valahogy… szexinek, kívánatosnak, nőiesnek érzem
magam. Emlékszem, hogyan ült Brooke, amikor a férje
kiszúrta őt a bokszringből. Mindig azt gondoltam,
mennyire röhejes, hogy a barátnőm annyira
megdöbbent és olyan izgatott lett. És tessék, most itt
vagyok, egy székhez szegezve. Azzal, hogy azt
mutattam, milyen kemény vagyok, hosszú időn át
elfojtottam az érzéki oldalamat, és most jó érzés újra
megtapasztalni. Tudatában annak, hogy Mackenna
figyel, behunyom a szemem, elmerülök a zenében, és
érzem, hogy a hangja megváltozik.
Amikor az utolsó dal is befejeződik, kinyitom a
szemem, és látom, hogy odasúg valamit valakinek. Az
egyik stábtag odajön hozzám, és a színpad mögé vezet.
- Mi folyik itt? - kérdezem zavartan.
- Kenna iszik egy kis vizet és átöltözik. Azt akarja,
hogy menj oda.
Miközben a Vikingek egy időre átveszik a mikrofont,
én a színpad alatti sötétségben várakozom. Hirtelen
aztán Mackenna lezuhan a nyitott liften, ami a koncert
elején felvonta az ikreket.
A landolásakor meglepetésemben felkiáltok.
Odaugrik hozzám, kemény testéhez szorít, hogy
megkapaszkodjon bennem, és a halántékomhoz szorítja
az arcát.
- Nyugi - mondja.
 Átölel, a szíve vadul dobog a fülem alatt. Mindketten
zihálunk. Sötét van, de érzem, hogy lenéz rám, és
vizsgál. Kísérteties itt a csend, de továbbra is hallom a
kinti közönség morajlását.
- Sosem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel
majd, ha nézel, ahogy a színpadon vagyok. - A szemei
ezüstösen lángolnak. -Téged is annyira felizgatott, mint
engem?
Sok mindenre számítottam, de erre nem.
A nyelvembe harapok, nehogy eláruljam, hogy
engem jobban beindított, mint őt. Istenem, iszonyúan
beindultam tőle. Nemcsak az érezhető vágya izgatott
fel, hanem az is, ahogy a tekintete bensőségessé vált.
Most is érzem, erősen és mámorosan, olyan, mintha
egy súlyos horgony lenne a mellkasomban.
- Áruld el! - szólal meg ismét, és a hüvelyk- és
mutatóujja közé fogja az állam. - Miért nem jöttél át
hozzám tegnap este? Eldöntötted, hogy makacskodsz,
amikor tudod jól, hogy akarlak? - Hátrabillenti a fejem,
így nincs más választásom, mint belenézni
szívszorítóan jóképű arcába. Gyönyörű mosolya
egyszerre szórakozott és sajnálkozó. - Tudod, mit
mondanak, Pandora - motyogja, és végigsimít a
hüvelykujjgyűrűjével az államon. - Ha Mohamed nem
jön a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez.
- És te lennél a két lábon járó hegy? - gúnyolódom,
hogy oldjam a feszültséget kettőnk között.
Ez már túl sok. Mint az elektromos áram. Vagy a
mágneses erő.
Ujjait lelógó hajam alá csúsztatja, és simogatni kezdi
a fejbőrömet. A mozdulat majdnem olyan hipnotikus
hatással van rám, mintha kemény rockerhangját
hallanám egész közelről.
- Jól van. Hallottam, hogy kitáncoltad a szíved.
Elhatároztad, hogy nem hozod magad kínos helyzetbe
az utolsó koncertünk estéjén?
- Így van.
Minden figyelmemet erős állkapcsára, majd a szájára
összpontosítom. Mindent megteszek, hogy ne nézzen a
szemembe, és ne lássa rajtam, hogy mire gondolok épp.
Le akarlak nyűgözni. Azt akarom, hogy emlékezz a
korcsolyás lányra. Akinek azt mondtad, hogy szereted…
Istenem, hogy én mekkora kamu vagyok! Fekete
ruhák, fekete körmök? Egy kis picsa vagyok. Egy
ártatlan kiscica, aki Macskanőnek adja ki magát. Ez az
ember akár meg is ölhetne, hagynám neki újra és újra,
amíg el nem fogy mind a kilenc életem.
- Tudod - társalgó hangnemben beszél, de végig
rekedtesen, mert megerőltette a hangszálait -, amikor
megcsókollak majd a világ szeme láttára, át fogom
dugni a nyelvem is. Kibaszottul megostromlom a
szádat, pontosan azt fogom adni Lionelnek, amit akar.
Egy csókot, amit az ország minden kibaszott
képernyőjén vetíteni fognak. Egy olyan csókot,
Pandora, amit soha, de soha nem fogsz elfelejteni. Te is
ezt akarod, ugye? Hogy az emberek lássák, hogy
tényleg beléd vagyok zúgva. Hogy egy kibaszott
bolond vagyok, aki úgy énekel rólad, mintha nem
akarna, pedig jobban akarlak, mint a következő
kibaszott dalomat.
Ezek a szavak annyira váratlanul érnek, hogy a
tüdőm elfelejt kitágulni és összehúzódni. Úgy tűnik,
csak a torkom és a mellkasom tágul, a lábam közt pedig
remegni kezdek, annyira lüktetek.
- Nem számít. Ez csak színjáték - felelem.
- Tényleg?
Ez kijelentés, nem kérdés. A négy hosszabb ujját a
tarkómon tartja, és a hüvelykujjával végigköveti a
nyakam vonalát.
- Én énekes vagyok, Pandora. Nem színész.
Az egyik pillanatban még figyelmeztetve néz rám, a
következőben pedig lehajol azzal a furcsán szexi
mohikánparókával a fején, és az ajkamra teszi az ajkát.
Incselkedve borzongat, de ennyi is elég ahhoz, hogy
lángra lobbantson.
- Ahhóhh, Kenna…
Nem tetszik a hang, amit kiadok. Mintha már isten
tudja, mióta vágytam volna erre, de kit érdekel, amikor
a nyelvét az ajkaim közé nyomja. Újra meg újra
kiadnám ezt a hangot, hogy tovább simogassa a szám
belsejét.
Így hát meg is teszem.
Ő pedig még mélyebbre hatol, a nyelve nedves,
csúszós, forró, majd még mélyebbre, az ajkát mozgatva
az enyémen. A feje tetejére állt a világom, megragadom
kemény karjait, és közelebb rántom magamhoz. Két
tenyere a fenekemen állapodik meg, és a csípőjéhez
húz. Érzem, ahogy nagy, merev farka a hasamhoz
simul. De rossz helyen van. Valahol máshol akarom
érezni.
Már arra készülök, hogy körbefonjam a lábaimat a
testén, és hozzádörgölőzzek, amikor elhúzódik, és
félretol. Érzem, milyen monumentális erőfeszítésbe
kerül ez neki. A hegy képtelen távol maradni
Mohamedtől.
- Maradj itt, kicsim! Nehogy megránduljanak édes,
hosszú, finom kis izmaid. Három dal, és itt vagyok!
Kilép a lift peronjára, amikor az öltözőben kigyullad
egy számláló, ami tíztől nulláig számol vissza, és
eszébe jut a jelmezcsere. Berohan a szobába,
káromkodva lerántja magáról az inget, egy újat kap le a
fogasról, aztán siet is vissza a felvonó pallójára.
Eltakarom a számat. Nedves, forró, bizsereg, és az ő
íze borítja.
- Maradj itt! - ismétli.
Sápadt szeme megcsillan, szétteszi a lábát, két,
ökölbe szorított keze lóg az oldalán.
Úgy felforrósodtam, hogy megsülök a bőrömben.
Válaszolni is képtelen vagyok. Istenem, mit művel
velem?
Abban a pillanatban, ahogy a lift emelkedni kezd,
kétségbeesetten felnyögök. Aztán meghallom a hangját
a magasból. A francba! Mit csinálok? Elkezdek fel-alá
járkálni, elképzelem, ahogy nyalogatom a
mellbimbóját, és dörzsölgetem, ahogy a táncosnők
tették. Kicsit irigykedem azokra az emberekre, akik
most is őt bámulják, de legfőképp totál elszállt az
agyam. Az érzelmektől. A vágyakozástól.
Kívánom őt.
Még mindig várok. De miért is várok? Nem tudok
másra gondolni, csak a mellbimbójára a nyelvem alatt.
Az ezüst szemeire. A parókára, amit le fogok rántani
róla, hogy végigsimíthassak rövid haján.
 Amikor végre hatalmas, hatalmas üvöltés hallatszik -
úgy egy év elteltével -, tudom, hogy vége a műsornak.
A szívem hevesen kalapál, azon tűnődöm, vajon
honnan fog felbukkanni. Hamarosan aztán egy rejtett
oldalsó lépcsőn látom lefelé rohanni, a teste kitölti az
ajtónyílást.
Mint két mágnes, úgy akad össze a tekintetünk.
Elakad a lélegzetem.
Mackenna lerántja a hátára ragasztott kis mikrofont
meg a fülében lévő fülhallgatót, és félredobja őket.
Elindul felém. Mindenféle kábelek és szerkezetek
vesznek körül minket, hátrálok pár lépést, és egy
fémajtónak ütközöm a falnál. Az agyam épp olyan
szédült, mint a pillangók a gyomromban.
Ó, istenem, hagynom kell neki.
Nem, nem hagyhatom neki.
Pánikba esek attól, amit érzek, megfordulok és futni
kezdek, kétségbeesetten keresem a kijáratot. Itt lenn,
ez… kész labirintus. Kábeleket és berendezéseket
kerülgetek, de nem találom a kijáratot.
A hátam mögül hallom, ahogy a léptei egyre
közelednek felém, majd halkan és reszelős, kéjes
hangon hörgi:
- Pandora.
A hátam mögött van, keze a csuklómon, és magához
ránt. A szívem tehetetlenül kalapál a torkomban, és az
izmaim elernyednek az érintésétől. Hagyom, hogy
maga felé fordítson. Rémülettel, vágyakozással,
döbbenettel telve nézek vele szembe, és engedem, hogy
lassan a fémajtóhoz szorítson. Kezét a farmerem
derékszíjába dugja, én pedig megragadom tüskés
parókáját, és lehúzom róla. Az orrát az enyémhez
húzza. Félredobom a parókát, és megcsókolom a feje
búbját, mert. Nem is tudom, miért. Mert ő Mackenna
Jones. Dühítő és utálatos, egyben. imádni való
álmodozó, akit régen ismertem, és aki valóra váltotta az
álmát. A csókom ösztönösen jött, de úgy nyög fel tőle,
mintha mélyen érintené. Reszketek az érzelmektől, és ő
is reszket valamitől, azt hiszem, az adrenalintól.
- Nedves vagy? - kérdezi zihálva.
- Igen - árulom el.
Tényleg az vagyok. Attól, hogy nézem őt, ahogy az
izzadság folyik le a mellkasáról, és attól, hogy érzem a
tetovált bőrét, ami olyan jó meleg az ujjaim alatt.
- Kurvára be vagyok indulva - nyögi, és félrerántja a
bugyimat, majd belém dugja két ujját.
Csak úgy. Nagyon könnyedén belém csusszannak,
mert szinte el vagyok ázva odalenn. Nem bírok
uralkodni magamon, és nem tudom megállni, hogy ne
dobjam hátra a fejem, és körbe-körbe ringó csípővel ne
lovagoljam meg azokat az ujjakat. Istenem, még soha
nem esett ennyire jól semmi… Beleharap az alsó
ajkamba, és beszívja. Forró, nedves és jó érzés. Nagyon
jó. Mohón harapdálom az ajkát, körmeimet a fejbőrébe
mélyesztem.
- Kenna - nyögöm.
- Istenem, hogy hiányzott, hogy így hívj.
De ugye tudod jól, hogy ez nem történhet meg,
Pandora? Ez nem vezet sehova, csak egy sötét,
veszélyes zsákutcába.
 És mivel nagyon is tudom ezt, furcsa fájdalom és
rettegés nyilall belém, egyszerre akarom is, meg nem is
azt, amit a tekintetéből kiolvasok, hogy csinálni akar.
Felemeli a karjaimat, és lehúzza rólam a pólót, a
hűvös levegő végigsimít a bőrömön. A mellbimbóim
összehúzódnak, amikor kikapcsolja a melltartómat.
- Ne, Kenna! - szólalok meg hirtelen, és hátralépek,
ügyetlenül próbálom összekapcsolni a melltartómat.
- Ne takard el őket, Pink, a rohadt életbe! - parancsol
rám durván.
Remeg a kezem, ahogy próbálom visszakapcsolni a
melltartómat.
Felkuncog - szexi, férfias hangon -, ciccent egyet, és
újra lerántja a melltartómat, az ujjai a bőrömet súrolják,
amikor félredobja.
Nem tudja, hogy mekkora bánat és milyen emlékek
kavarognak bennem, amikor kinyújtja a kezét, és
megsimogat. Lehajol, megcsókolja az ajkamat.
Mentaillata van, a keze meleg. A lélegzetem elakad,
majd zihálni kezdek, amikor a csípőmig felhúzza a
szoknyámat. Fél térdre ereszkedik, széttárja a lábaimat,
aztán a combjaim közé térdel, és határozottan
megragadja a bokámat.
- Rakd az egyik lábad a vállamra!
Felemelem, ő pedig behajol, és a szájával megérinti a
puncimat. Amikor forró nyelve a csiklómhoz ér,
felnyögök.
Ne, ne, ne! Nem kellene ezt csinálnunk.
De Kenna még jobban széttárja a lábaimat, vállát a
lábaim közé ékeli, és az ujjaival a combom belső
oldalát simogatja. Meztelen lábaim megremegnek,
ahogy a nyelve végigsiklik a bőrömön.
A lábaim közé nyúlok, és megmarkolom a tarkóját,
ívben hátrafeszítem a hátamat, hogy keményebben,
gyorsabban és mélyebben faljon.
Az éhsége érezhető a nyelve minden mozdulatából,
minden nyögésből, amit belém ereszt. Fickándozom.
Nyögdécselek. Kenna felemeli a fejét, rám néz. A
szemei sóvárak, az állkapcsa összeszorul, mintha
brutális erővel próbálna visszatartani valamit.
- Nézzenek oda! - sziszegi, és lángoló, ezüst
szemével végignéz rajtam. Az ajka a nedvemtől
fénylik. Rövidre nyírt haja még mindig formás és
tökéletes, nem kócolta össze a kezem. Sercegő hangot
hallok, ahogy egyik kezét végighúzza a tarkóján. -
Basszus, Pink!
Valami olyasmit mond, hogy teljesen kikészült attól,
hogy sebezhetővé vált mellettem. Én mást érzek. Én
nem sebezhetőnek érzem magam attól, ahogy majd’
felfal a tekintetével, hanem erősnek, mintha a világ
összes levegője, földje és vize egyesülne bennem.
Feláll, és magához húz. Minden forró, kemény,
merev izma hozzám simul, forró és nedves teste
csupasz bőrömhöz ér. És ekkor úgy veti rám magát,
mint egy állat - a szája, a fogai, a nyelve beborítják a
testemet. A nyögései mélyről fakadnak, ahogy az
enyémek is, a legmélyebb bugyrainkból törnek elő.
A kezünk és a szánk minden felületet bejár a
másikon.
Érzem, ahogy a combjai az enyémekhez simulnak,
ahogy a farka vonala a medencémbe nyomódik.
Megállíthatatlan vagyok. Egyszerűen megvesztem.
Közelebb akarom őt magamhoz érezni, azt akarom,
hogy bennem legyen.
- Várj egy kicsit, bébi - suttogja azon a mély, koncert
utáni, rekedt hangján.
Ért engem, érti, hogy mire vágyom annyira.
Keményen zihálva keresem a megfelelő pózt.
Kenna a testünk közé nyúl, hogy lehámozza izmos
lábairól a szűk, fekete rocker bőrnadrágot. Sietve
letolom a szoknyámat meg az alsóneműmet a
csípőmről, és amíg a lábamról rugdosom le őket, ő
óvszert húz a farkára.
Felemel, a testem megrándul és remeg, ahogy
leereszt magára, és centiről centire egyre beljebb hatol.
Újra felnyögök, ujjaimat az inge alá dugom, és
felhúzom a feje fölé, hogy meztelen legyen. Nagyokat
lélegzik, amikor már nem bírja tovább. Olyan
vastagnak érzem, hogy attól tartok, szét fogok repedni.
A mellbimbóját szopogatom, ő pedig nagyon
finoman a melleimet simogatja. Fogai a fülcimpámba
mélyednek, és ahogy döfködni kezd a farkával, meg-
megrántja a fülem. Minden idegvégződésem
beleborzong. Amikor ismét keményen magára húz,
hangos cuppanás hallatszik. A testünk
összekapcsolódott. Ettől teljesen begerjedünk.
A szánk még mohóbban fal, és Kenna hirtelen,
ritmusos lökései azt mondják, nem fog finomkodni
mostantól. Oké, készen állok! Megragadja a csípőmet,
és abban a ritmusban mozgatja, ahogy neki jó, és
istenem, azt érzem, hogy bennünket tényleg egymásnak
teremtettek, hogy ilyen jókat dughassunk, mert Kenna
annyira…
Sokkal erősebb, mint korábban. És nagyobb is. Meg
vastagabb.
Nem tudok gondolkodni. nem kapok levegőt. olyan
forró, kemény. ó, istenem, pont erre van szükségem!
Nem is tudtam, mennyire, amíg a karjai szorosan körém
nem fonódnak. A testemben van a farka. A nyelve a
számban köröz.
Semmi más nem számít, csak ez: a lélegzése, a
lélegzésem, a nyögései, a nyögéseim meg a testemhez
nyomódó teste. Teljesen rátekeredem a karjaimmal, a
lábaimmal, de még a nyakammal is, egész testemmel
hozzátapadok. Tudja a dolgát: a nyakamat, az
állkapcsomat, a fülemet, majd a számat nyalja és falja.
- Ez annyira.
Nem ejtem ki a „jó” szót, helyette keményen a
szájára tapasztom a számat. A fogaink összekoccannak,
aztán Kenna elhúzza a fejét, és lángoló szemekkel nézi
az arcom. Mintha teljesen elszállna tőlem, egyre
gyorsabban és gyorsabban dug, figyeli, ahogy zihálok,
ahogy a melleim ugrálnak.
- Elmegyek! - nyögi rekedten, majd keményen és
gyorsan elélvez.
Érzem, hogy már az én orgazmusom is közel. A farka
háromszor rándul meg bennem, az izmai
összeszorulnak és rám feszülnek, sziszegve fújja ki a
levegőt. Magához ölel, és folytatja a pumpálást, együtt
remegünk.
Percek kellenek, mire magunkhoz térünk, addig
egyikünk sem mozdul. Még mindig belékapaszkodom,
de amikor rájövök, hogy mennyire csimpaszkodom,
felemelem a fejem a nyaka gödréből, és kinyitom a
számat, hogy megszólaljak. Mackenna azonban az
ajkamra teszi az ujját.
- Nem, kicsim. - A hangja egyszerre gyengéd és
fenyítő.
Az agyam továbbra is zúg. Mivel még mindig be
vagyok indulva, és furcsa jókedvem támadt, újra
kinyitom a számat, és mosolyogva ráharapok az ujjára.
Összeszorítja az állkapcsát, és a szeme megvillan, lehet,
hogy emlékszik a korábbi alkalmakra, amikor ezt
csináltam vele. Aztán minden figyelmeztetés nélkül
előrehajol, és ő is beleharap az egyik ujjamba. Mint a
régi szép időkben…
Aú! - tiltakoztam akkoriban játékosan. Az ujjaimat
fogod rágcsálni? Most komolyan?
Jaj, ne panaszkodj már! Tessék, itt van cserébe az
enyém…
Furcsa, fájó érzés feszíti a mellkasomat. Gyengéden a
nyelvemhez dörzsöli az ujját, és én is ezt csinálom az
én ujjammal.
- Izzadságízed van - jegyzem meg gúnyosan
grimaszolva.
- Neked meg cukor - suttog, és lesüti nehéz
szemhéjait.
Kihúzom a kezem a szájából, ő pedig továbbra is
engem bámul, várja, hogy mondjak valamit. Próbálom
felhúzni a falaimat, de szánalmas kudarcot vallok.
- Én. - kezdek bele.
 - Ne rontsd el! - mondja, a homlokát az enyémhez
teszi, és felsóhajt. - Meglepődnél, ha tudnád, mit meg
nem adnék, ha ez a száj tényleg elmondaná, mit érez
irántam.
A hüvelykujján lévő gyűrűjével megdörzsöli a
számat, a mellbimbóim újra megkeményednek.
- Azt már kimutattam a zöldségekkel, nem
emlékszel? - Képtelen vagyok elfojtani a hangomból
áradó vágyat.
- Hm, igen, emlékezetes élmény.
Még egyszer utoljára beleharap az ujjbegyembe,
megfogja a tenyerem, és belecsókol, aztán elenged.
Ez olyan őszinte, gyengéd gesztus, hogy saját
magamat is meglepve a nyakához bújok ismét.
Továbbra is tombol bennem a játékos jókedv, és egy
utolsó kis csókot nyomok a szájára. Meg akarom lepni,
úgyhogy olyat mondok, amire tuti nem számít:
- Nagyon szeretem, ahogyan elélvezel.
Megragadja a fejemet, és döbbenten néz rám.
- Te most komolyan beszélsz?
Az arcomat fürkészi.
Megnyalom az ajkamat, és imádom, hogy a tekintete
azonnal odatéved. Régóta nem éreztem ilyen jól
magam, ahogy a szempilláimon keresztül felnézek rá.
A testem az övéhez simul, és… hát, egyszerűen jól
érzem magam. Boldog vagyok. Elégedett vagyok a
világgal. Erős férfiszaga van, annak a férfinak az illata,
akin kívül nem voltam még mással. Ez az emlékeim, az
álmaim, a gyerekkorom és a tinikorom illata. A fiúé,
aki annyira magával ragadott, hogy a világon semmi
más nem számított.
Két oldalról megfogja az arcom, és nagyon
koncentrálva kutatja az arckifejezésemet, bársonyos
hangjától bizsereg a bőröm.
- Én nemcsak hogy szeretem, ahogyan elélvezel,
bébi, de igazából attól indulok be. Attól, ahogy
próbálod visszatartani az orgazmusod, ami aztán mégis
magával ragad, és nem bírod nyitva tartani a szemed.
Attól, hogy nem tudod elfojtani a hangokat, amiket
kiadsz, és úgy szorítasz magadhoz, mintha nem akarnál
elengedni. Érzel engem - búgja a fülembe, és szorosan
magához ölel. -Teljesen bekeményedek ezektől, ha
benned vagyok, te meg lucskos és meleg vagy, mintha
egy ököl szorítana körül. Ugye tényleg érzel engem?
Behunyom a szemem, és megborzongok, ahogy
egyik hosszú, keskeny kezével simogatni kezd, és rám
tapad. Utána lecsúszik a fémajtón, és egy darabig a
földön ülünk.
Egy kattintást hallok, majd dohányillat ébreszt fel a
kábulatból. A fejemet oldalra döntöm, és meglátom a
sötétben izzó cigaretta hegyét, ahogy Kenna rágyújt.
Gyorsan kifújja a füstöt, és felém nyújtja.
- Mi ez? - kérdezem, összehúzott szemmel.
- Camel. Sima dohány. Nem élek drogokkal. Így is
elég elcseszett az életem azért, amit apám miatt kaptam.
Száll a füst az ajkai közül, én pedig figyelem, és
ösztönösen közelebb hajolok, hogy belélegezzem.
Köhögök, felnevetek, mire nevetve megpaskolja a
hátamat. Több cigarettát is elszív egymás után, és én
kábultan azon tűnődöm, hogy vajon ez az élete. Meg is
kérdezem:
- Ilyen az életed?
Nézi a körülöttünk lévő rendetlenséget, és lustán
tovább szívja a cigijét.
- Igen.
- És szereted?
Megvonja a vállát.
Hirtelen rájövök, hogy még ha akarna is engem, még
ha nem törte volna össze a szívemet, akkor sem lenne
hely számomra ebben az életben. És ha lenne is, akkor
meg az lenne a baj, hogy nem láthatnám Magnoliát.
Kenna ezt választotta helyettem. Én viszont a saját
életemet választom.
Ez elszomorít.
De nem akarom, hogy megtudja ezt, úgyhogy nyögve
kiszabadítom magam a vállamra nehezedő karjai közül.
- Jól le vagy izzadva - mondom.
- Te is.
Kicsit távolabb húzódom tőle, mire Kenna elnyomja
a cigarettát a betonpadlón, rám néz, a hajába túr, majd
felnevet.
- Muszáj benned lennem ahhoz, hogy megérintselek?
Tényleg meg kell dugni téged ahhoz, hogy
megérinthesselek, bébi?
- Nem szeretem, ha valaki kimutatja a szeretetét.
Annyira béna.
- De nincs itt senki, csak mi. És egyáltalán nem béna.
 Játékos mosollyal megérinti a rózsaszín tincsemet.
Sóhajtok, és engedek a késztetésnek, hogy
hozzábújjak, de élesen tudatában vagyok annak, hogy
összeér a vállunk.
- A zenekarral élni néha túl sok - mondja, közben
szórakozottan a plafont tanulmányozza.
A hajammal játszik, és hirtelen átjár az a gyerekes és
kellemes érzés, amit korábban olyan jól ismertem. Ez
persze aggaszt -nagyon is -, de nem annyira, mint
amennyire jólesik, hogy gyerekes és kellemes érzések
járnak át.
- Elszakadsz néha tőlük, hogy egyedül legyél?
- Nem olyan gyakran, amennyire szeretném. - Ismét
végigtolja a tenyerét a haján, sercegő hang kíséretében,
és a tekintetünk találkozik a sötétben. - Sokat gondolok
rád, Pandora. Kettőnkre.
Egy pillanatig csak nézzük egymást.
A tüdőm - mi van ma vele? Alig bírom beszívni a
levegőt, és koncentrálnom kell, hogy ne tűnjön fel,
milyen erőfeszítésbe kerül normálisan lélegezni.
- Azt hiszem, minden alkalom után, amikor nagy
döntést hozol, azon gondolkodsz, vajon jól döntöttél-e -
magyarázza.
- És? - kérdezem mohón.
Jobban vágyom a válaszára, mint az oxigénre.
- És mi? - kérdez vissza.
- Jó döntést hoztál?
- Mondd meg te! - feleli, és figyelmesen néz rám,
felhúzott szemöldökkel.
 - Nem, te mondd meg!
- Nem. Mert igazából az nem az én döntésem volt.
Most én nézek rá felhúzott szemöldökkel. Ez már túl
sok nekem. Ez a beszélgetés. Azt mondja, nem az ő
döntése volt, hogy otthagyott. Hát, bassza meg!
- Nézd, Mackenna, nekem ez nem megy.
Megpróbálok felállni, de a keze a csuklómra szorul,
és nem ereszt. Annyira hiperérzékeny lettem, hogy az
érintésétől minden idegvégződésem lezsibbad.
- Kenna - nyögöm, de a hangom megbicsaklik.
Gyere át hozzám ma este!
Úgy lesz, örökre…
Istenem, bárcsak kaphatnék egy agyi beöntést, és
kimoshatnám minden emlékemet, hogy ne fájjon így,
de ehelyett a múltunk minden emléke itt van velem -
velünk. Kenna nevet a szeszélyes indulataim miatt, és
visszaránt magához.
- Gyere már ide! - hízeleg.
Annyi érzés zsong bennem, hogy az már illetlenség.
Zsongok az élettől. Ez túl sok, és nem elég. Kész
kínzás.
Kínoz. Elhúzza a pillanatot, amíg végül, nagy sokára
az ölébe csüccsenek. A keze a tarkómra simul, az ajka a
nyakamra tapad. Olyan finom. Gyengéd. Szájával
követi a nyakam és a vállam ívét. A szavaitól, mély,
szexi hangjától libabőrös leszek.
- Istenem, nem tudok betelni veled. Boszorkány vagy
- suttogja egyenesen a fülembe.
 Mindezt tisztelettel mondja, olyan tisztelettel, hogy a
szívemig alig jut el a szavak jelentése. Inkább csak a
hangszínük. A szívem valahol épp az égben lebeg.
Vissza akarom kapni. Kenna összetörte, de nem
hagyom, hogy elvegye tőlem. Nem hagyom, hogy
elvegye.
Sírni akarok, de ritkán sírok, még akkor sem tettem,
amikor elment. Akkor sírtam, amikor elvesztettem a
szüzességemet, mert boldog voltam. És akkor is sírtam,
amikor apám meghalt, mert szomorú voltam.
Apád nem érdemel meg egyetlen könnycseppet sem! -
ordította anyám. Elárult minket. Egy könnyet sem fogsz
hullatni érte, hallod?
Amikor elvesztettem Mackennát, ugyanezeket a
szavakat hallottam. Az agyam újra és újra lejátszotta
őket. Elárult téged. Egyetlen könnycseppet sem fogsz
hullatni érte.
Dühös hangot adok ki, megpróbálok kiszabadulni
Kenna öléből, és el sem hiszem, milyen könnyen
megállít, ahogy azt sem hiszem el, mennyire vágyom
arra, hogy megállítson.
Ezért jöttem ide? Mert látni akartam, hogy érdeklem-
e? Látni akartam, megpróbál-e vajon visszaszerezni
belőlem akár csak egy kis darabot is? Ez a gondolat
most mindennél jobban aggaszt, de végül ez ad erőt
ahhoz, hogy kiszabaduljak, felálljak és gyorsan
magamra rántsam a pólómat és a farmeromat.
- Úgy teszel, mintha nem akarnád ezt? - kérdezi
ördögien, és ő is felveszi a nadrágját.
- Nem kell úgy tennem. Ez csak kémia, állatias
vonzalom, semmi több.
 Megfordulok, és megigazítom a ruháimat, majd
elindulok ugyanahhoz a lépcsőhöz, ahonnan ő lejött.
Hallom magam mögött a lépteit, ahogy felfelé megyünk
a színpadra, ahol a stábtagok és mások épp takarítanak.
- Ma este bebizonyítom, hogy tévedsz - ígéri, és
követni kezd kifelé.
Az előcsarnokban utolér minket egy kamera. Tudom,
hogy nem fogjuk tudni lerázni magunkról, legalábbis
addig nem, amíg vissza nem érek a szobámba. Az autók
felé igyekszem, amik azért állnak ott, hogy
visszavigyenek bennünket a szállodába.
- Mit csinálsz? - kérdezem, amikor Mackenna
becsusszan mellém a kocsiba.
Nem mond semmit. Az operatőr szépen beül az
anyósülésre, és némán felénk fordítja a kamerát. Az
autó elindul. Szerencsére Kenna itt nem erőlteti a
dolgot, és én sem.
Csend vesz körül minket egész út alatt, és a csend
követ hármunkat a liftig is, még akkor is velünk marad,
amikor Mackenna be akar lépni utánam a szobámba.
- Mackenna, te mit csinálsz? - suttogom.
Rémület és várakozás tombol bennem, ahogy
kinyitom az ajtót.
Úgy lesz, örökre…
A középső ujját az operatőr felé villantja, aztán
becsapja az ajtót az arca előtt, és felém fordul.
- A te szobád arra van. - A mögötte lévő ajtóra
mutatok.
- Ma este ez lesz a szobám - feleli pimasz mosollyal
az arcán.
 Figyeli a reakciómat. Ami az, hogy dadogok.
- N-n-nem. Nem, nem az.
- De igen, ez lesz.
Hirtelen a karjába emel, és nyögve mondja:
- Nehéz vagy, bébi.
- Tegyél le, mert sérvet kapsz, baszki!
Istenem!
Röhög.
- Bevállalom a sérvet.
Könnyedén az ágyhoz cipel. Ennek a kibaszott
bohócnak meg sem kottyan, hogy elvigyen odáig.
Leenged az ágyra, lerántja rólam a tűsarkút, és a
padlóra dobja. Rémülten kapkodom a fejem, amikor
rájövök, mire készül. Vészhelyzet!
- Nem! Ez soha többé nem fordulhat elő, Mackenna.
- Ó, dehogynem - ellenkezik. - Itt töltöm veled az
éjszakát, Pandora.
- De én ezt nem akarom!
Egyik kezébe veszi a lábamat, és az ujjaival
végigsimítja csupasz lábamat, szexi szája hófehér
farkasvigyorra húzódik.
- Adj tíz percet, hogy bebizonyítsam, tévedsz! Hogy
bebizonyítsam, mennyire akarod ezt.
Nézem meztelen mellkasát, érzem az ujjait a
lábfejem ívén, és a hangom megremeg.
- Nem akarom, hogy itt legyél.
Elhallgat, és egy pillanatra azt hiszem, tényleg el fog
menni. Ez váratlan pánikkal tölt el, ami még jobban
összezavar.
Kenna azonban nem megy sehova.
Féloldalas vigyort lövell felém.
- Tíz perc, és egész más dallamot fogsz fújni!
- Én nem szoktam énekelni, az te vagy.
- Úgy fogsz énekelni, mint egy kibaszott kanári, bébi.
Feküdj le! -utasít, és intenzív tekintete tökéletesen illik
ördögi mosolyához és a hozzáállásához.
- Oké, adok neked tíz percet. De ruhában - kötöm ki.
- És ha nem tudsz elcsábítani tíz percen belül, akkor
lekopsz!
Ártatlanul felemeli a kezét.
- Nem nyúlok a ruháidhoz. És vedd úgy, hogy máris
el vagy csábítva!
Megnyugszom. Valamelyest.
A szívem még mindig olyan hevesen ver, mint a dob.
Az ágy átölel, ahogy hátradőlök, és nem tudom, miért
nem tiltakozom, de egyszerűen nincs energiám a
lélegzésen kívül semmi másra. Soha nem lélegeztem
még ennyire tudatosan.
Ki, be. Ki, be.
Megérinti a karomat, a kézfejemet, megfeszülök.
Zihálva fújom ki a levegőt, amikor az ujjait felfelé
vezeti. Az érintése ismerős és finom. Istenem, de finom
érzés. Puha, mint a toll, de egy csillió kilowatt
feszültséggel.
A szemem önkéntelenül lecsukódik, és eszembe jut,
amikor Mackenna először ért hozzám. Emlékszem az
arcára, ahogy érzéki szája tökéletes mosolyt formált, és
esküszöm, a szemével azt mondta, úgy szeret, mint
Rómeó azt a hülye Júliát. A szívemben éreztem a
tekintetét. Most a szeme sötét, félig lehunyja, és nem
mosolyog, a tekintete komoly és elszánt, mint mindig,
ahogy két ujjal simogatja csupasz karomat. A
szívemben most nem érzem a tekintetét, de a lábam
között nagyon is. A mellbimbóimban is.
A kibaszott petefészkeimben is. Teherbe tudnék esni
ettől a pillantástól.
Ujjbegyeit a felsőm ujja alá csúsztatja, majd
visszafelé halad le, a karomon.
- Lazíts, Pink! - búgja.
A hangja olyan nyers lett hirtelen, hogy a karomon
lévő szőrszálak kellemesen felállnak tőle.
- A nevem… Pandora.
- Igazából tudom, mi a neved, és emlékszem arra is,
hogy nem szeretted. Azt viszont igen, amikor
gyönyörűmnek hívtalak. Sötét lett tőle a szemed, és a
szádba haraptál, ahogy most is csinálod, mert azt
akartad, hogy megcsókoljalak. Emlékszel erre, te
gyönyörűség?
A homlokom ráncolom, képtelen vagyok
megszólalni. Az ajkamba harapok, de most nedvesnek
érzem, ő pedig figyelmesen néz, mintha azt várná, hogy
kérjem, csókoljon meg. És közben folyamatosan
simogat azokkal a hosszú zenészujjaival.
Soha, de soha ne randizz zenésszel! Mert utána egy
férfi sem fog felérni vele.
Az ujjaival végigsimítja a karomat és a könyökömet.
A csuklómat és az ujjaimat. Aztán a lábamra tévednek.
Ahogy simogat, a hasam összerándul a gyönyörtől.
 Belélegzem és kifújom a levegőt. Be, ki.
Az izmaim befeszülnek, amikor végigsimít a
nyakamon. Ah, hogy is tudnék ellenállni? Ellenállni az
egyetlen srácnak, akivel valaha csókolóztam. Akit
valaha szerettem, akivel valaha szeretkeztem.
Vonaglani kezdek, ahogy az ujjaival végigsimít a
bőrömön.
- Nyugi. Tíz percről volt szó, ami alatt
meggondolhatod magad, és még csak kettő telt el.
- Komolyan? Csak kettő? - nyafogom.
Előrehajol, és megcsókolja a kulcscsontomat. A
lehelete melegíti a testemet, amikor csókolgatni kezdi a
nyakamat, és akkor eszembe jut minden.
Ahogy hozzám érnek az ujjai. Tökéletes Pandora…
Az ujjaim ügyetlenül tekerednek a farkára. Hogyan
kell.?
Kicsim, esküszöm, ha megmozdítod a kezed, működni
fog.
A szívem hevesen ver, a testem remeg az
idegességtől és a Mackenna iránti vágytól, attól, hogy a
kezemben tartom forró, hosszú és vastag farkát, ő pedig
úgy néz le rám, mint egy éhes szexmániás. A hegye
olyan nedves! Megkóstolhatom…?
Basszus, ne mozgasd a kezed!
Az emlék csak úgy előkúszott a mélyből. Milyen
ártatlanok voltunk, és hogy tomboltak bennünk a
hormonok! És még mielőtt meggondolhatnám magam,
Kenna nyaka köré kulcsolom a karom, és a fülébe
zihálom:
- Oké, itt alhatsz ma este.
 Az arcomra villan a tekintete, és felvonja egyik
szemöldökét.
- Igen?
Az ajkamba harapok, és buzgón bólintok.
Hallom, ahogy azt suttogja:
- Basszus!
Majd a pólóm alá dugja a kezét, megmarkolja
melltartóba bújtatott mellem, lenéz rám, és úgy nyalja
meg a száját, mintha engem ízlelgetne. Nem szabadna
ezt ennyire akarnom, tényleg nem szabadna.
- Csak ma este - tisztázom.
De legbelül azt mondom: Örökre.
Kenna figyelmesen bólint, és megismétli:
- Csak ma este.
Felemelem a fejem, és szétnyitom az ajkaimat, ő
pedig közelebb húzódik az arcomhoz, és amikor az
ajkunk összeér, felnyög, de továbbra is csak súrolja a
szája a számat. Annyira felizgat a gondolat, hogy ebben
az ágyban csókolózunk, hogy ki kell nyitnom a
szemem.
- Mi van? - suttogom lélegzet-visszafojtva, a testem
görcsösen összeszorul a vágytól, ahogy a
mellbimbóimat tapogatja. - Nem akarsz megcsókolni?
Én akartam megvonni tőle a csókomat, és tessék, én
járok pórul, mert ő nem fogadja el a csókomat.
A szeme lángol a vágytól, amikor kihúzza a kezét a
felsőm alól, és a fejemet a sajátja felé fordítja. Két
kezével a koponyám hátulját simogatja, és az arcomat
fürkészi.
 - Többet akarok tőled egy csóknál - mormolja.
Megnyalom az ajkamat, és a száját bámulom. A
száját, amit nagyon akarok, jobban mondva: amire
kétségbeesetten szükségem van, de most azonnal. Kérni
akarom tőle, amire vágyom, de már kértem tőle, hogy
maradjon, és ha többet kérnék, attól túlságosan
nyitottnak érezném magam… túl nyitottnak… és
gyengének…
Nem szívesen fejezem ki az érzéseimet, ezt a
tulajdonságomat anyámtól örököltem. Az ő kapcsolata
apámmal inkább üzletszerű volt. Amióta pedig apa
meghalt, és Mackenna elment, az egyetlen
érzelemforrásom Magnolia lett.
De ő nem jelent veszélyt számomra, mint Mackenna.
Ő nem sebzett meg.
Így aztán nem mondok semmit, csak megragadom a
tarkóját, megemelem a fejem, és megcsókolom. Alig
telik el egy nanoszekundum, mire Kennán is
eluralkodik az agresszív vágy, és szinte összenyom,
amikor fölém feszül nagy testével, és a farkát a
combjaim közé tolja. Már érzem is. A vastag, kemény,
lüktető péniszét. A testemhez ér. Csak a farmerem és a
bőrnadrágja választ el bennünket egymástól.
- Ezt le kell vennem - mondja, és feljebb rántja a
felsőmet.
Megállítom, és visszaigazítom a pólóm.
- Várj!
A szeme kihívóan csillog, én pedig játékosan
elmosolyodom, és lassan csinálom, hadd várakozzon.
 Csináld csak, Pandora! Még jobban kikészül majd,
miután ezt az egészet elveszed tőle. Gondolj a kék
heréire, miután jól tökön rúgtad, súgja nekem egy kis
ördög. Ugyanaz a kis ördög, aki végignézte, ahogy
bántanak.
Elragadtatással nézi.
Lehúzom magamról a pólót.
A melltartóért nyúl.
- Várj! - parancsolok rá ismét.
A szemhéjai még jobban elnehezülnek, az állkapcsa
megfeszül, és ismét megnyalja az ajkát. Az én ezüst
szemű, éhes farkasom.
Lassan elkezdem kioldani és lecsúsztatni a
melltartómat.
A szemei egyre sötétebbek és sötétebbek, egy izom
keményen dolgozik az állkapcsa hátsó részén,
miközben nézi, ahogy lehúzom a farmerem cipzárját.
Követi a példám, lehámozza magáról a bőrnadrágot.
Az egyik hegyes, kemény mellbimbómra, majd a
másikra néz, aztán előrehajol, a fogai közé veszi az
egyiket, és rángatja, közben tolja lefelé a nadrágját, én
meg az enyémet. Nyögdécselve, ösztönösen
dörgölőzöm hozzá, bőr a bőrhöz. Nem terveztem ezt be
- ezt az egész szex dolgot -, de olyan sok éve nem
szexeltem már, és egyszerűen… ah. A nyögése! A
nyögésével megöl. A másik mellemet a kezébe veszi, és
azt mormogja:
- Élvezted ezt a kis sztriptíztáncot?
- Miért, te? - vágok vissza.
Erősebben rángatja a mellbimbómat, szinte már fáj.
 - Mit gondolsz, mennyire akarlak téged?
- Hát, ez alapján. - ringatom meg a csípőmet -
gondolom, eléggé.
A mellemre tapadva felnevet, és a nevetése ettől még
dögösebb.
- Mindennél jobban, és még annál is jobban. -
Felemeli az arcát, és a tekintete elveszett. - Pandora. -
folytatja, mintha valami egészen új dologba kezdene
bele, és a gyűrűjét most épp a bordáimon simítja végig.
- Mi történt? - Az arcomat fürkészi. - Mi történt?
Behunyom a szemem, és nagy levegőt veszek, ahogy
érzem, hogy ezer szó önti el az agyam. Az, hogy
eltűntél a faszba! Összetörted a szívemet. Egyedül
kellett megbirkóznom az anyámmal. Elvesztettem az
életkedvem. Elvesztettem azt, amink lehetett volna.
- Hé, hé, nézz rám! - sürget, és az államnál fogva
maga felé fordítja a fejemet.
De én nem tudok ránézni. Képtelen vagyok.
Hirtelen zaj hallatszik odakintről, és egy kopogás.
- Hé, Dora! DOOOORA! Hé! Van nálunk alkohol!
Nyisd ki, te ribanc!
Felnyögök.
- Ez Liv és Cickó? - kérdezi Kenna.
- Aha.
- Nahát, te azzal a két viperával barátkozol? De
hiszen karóba akarják húzni a fejedet.
Kibaszottul idegesnek tűnik. És most, hogy így
megzavartak minket, tulajdonképpen én is az lettem.
 - Van itt más csaj is, akivel együtt lóghatnék? Nincs.
Szóval igen, barátok lettünk.
Sóhajt egyet, majd hátrébb húzódik, aztán halkan
feláll. Ne. Ne, ne, ne! Azt hiszem, kezd eluralkodni a
pánik a testemen, mert előre-hátra dülöngélek és
remegek.
- Akarod, hogy elmenjek? - kérdezi.
Nem. Nem akarom. Dehogy akarom.
De csak ülök ott megint, és szótlanul nézem, ő pedig
visszanéz rám.
- Bólints a fejeddel, ha azt akarod, hogy maradjak! -
mondja, kissé lágyabb hangon.
A kezei az oldalán feszülnek, mintha a válaszomra
várna. Megmozdítom a fejem, és nem vagyok benne
biztos, hogy ez most egy igen vagy egy nem volt.
Kenna sóhajt, majd felkapja a pólóját. Ahogy elindul az
ajtó felé, pánik fog el. Nem jön vissza az ágyba.
- Mackenna! - kiáltom, hogy megállítsam, pontosan
abban a pillanatban, amikor kirántja az ajtót.
- Bulizzatok máshol! Pandorának társasága van -
morogja Kenna mély hangon, azzal becsapja az ajtót az
orruk előtt.
Pislogok, a szívem teljesen mozdulatlanná vált a
mellkasomban. Felém fordul, a szeméből mintha
lángok csapnának a bőrömre.
- Egy nap majd könyörögni fogsz érte.
Lerántja magáról a pólót.
A szívem hevesen kalapál, miközben átsétál a
szobán.
 - Álmodban, Mackenna - blöffölök.
Ő válaszul csak halkan felnevet, és megrázza a fejét.
- Makacs vagy, ezt meg kell hagyni. De majd
leszoksz róla.
- Soha.
Előrehajol, és hirtelen teljes férfias súlyával rám
borul, ajka a fülemhez nyomódik egy olyan gyengéd
csókban, amilyet még sosem éreztem.
- Nem, kicsim. Úgy lesz, örökre.
 Tizenegy
A bántalmazok köztünk élnek,
és a „bántalmazó” alatt
nem önmagam értem
Pandora
A zenekar tagjaival épp egy nyugat-texasi
rodeóbárban vagyunk. Olivia, Cickó és a többi
táncoslány egy csapat cowboyjal flörtöl, rám még csak
egy pillantást sem vetettek, így én a pasik társaságában
maradok. A Vikingek úgy bánnak velem, mint valami
rég elveszett húgukkal. Az egyetlen jó dolog ebben az
egészben, hogy az új és egyben életem első hivatalos
dugópajtása, úgy tűnik, kissé féltékeny itt mellettem.
- A kezed - mordul, amikor Lex a térdemre teszi a
kezét, mert kinyújtja a karját, hogy megmutassa a
kígyós tetoválását.
- Basszus, most csak hülyéskedsz, ugye? - kérdez
vissza Lex, és a szemöldökét mélyen összehúzza lila
szeme fölött.
- Úgy nézek ki? - Mackenna megtévesztően lágyan
válaszol, és a kezét birtokló mozdulattal a hajam alá
csúsztatja, könnyedén megsimogatja a tarkómat.
- Ne légy nevetséges! - gúnyolódom, de titokban
örülök ennek a fejleménynek, bár arrébb húzódom,
hogy kiszabaduljak a szorításából.
Soha senki mellett nem éreztem még ennyire
kívánatosnak, védettnek és, hát… idegesnek magam.
De én most csak sodródom a történésekkel, mert,
igazából ma este inkább az első kettőt érzem, mint az
utolsót. Talán a sok orgazmus miatt? Megvan az a
képessége, hogy ellazítson egy kis.
- A kezeid, Lex! - ismétli Kenna, gyengéden
megszorítva a tarkómat.
Nem értem, miért fontoskodik ennyit. Hát nem
rémlik neki, hogy csak szex van köztünk? Olyan hangja
van, mint az ágyban.
De közben féltékenynek tűnik. Nem tudja felfogni a
kemény fejével, hogy én cseppet sem bánom, ha Lex
keze a combomon van. Nem borzongok meg tőle úgy,
mint Mackenna kezétől a nyakamon. Sőt, a tarkómon
lévő keze éppenséggel olyan melegséget okoz, hogy
úgy érzem, tűz járja át az ereimet. A testem minden
sejtje, minden pórusa zsibong az érintésétől, ahogy a
hüvelykujjgyűrűjével a fülem mögötti érzékeny részt
simogatja. Mit kezdjek magammal, ha egyszerűen ilyen
hatással van rám?
Dugjak vele ma is?
Addig dugjak vele, amíg teljesen elegem nem lesz
belőle?
- Haver, értem én. - Lex végül elhúzza a kezét, és
kiteszi a karját az asztalra, hogy teljes rálátásom legyen
a csuklója körül tekergő kígyóra, ami felfelé kanyarog
izmos karján. - A kínai horoszkóp szerint a kígyó
évében születtem. A szimbólum most már örökre velem
marad - magyarázza.
- Hűha! - felelem, mire Jax, aki a bokszban szemben
ül, kinyitja a tenyerét, és látom, hogy a hüvelykujja
körül is egy kígyó tekeredik.
Áthajolok az asztal túloldalára, hogy alaposabban
megvizsgáljam, és közben Mackenna keze végigcsúszik
a gerincemen, megpihen a fenekemen, majd meg is
paskolja kicsit.
- Szóval, a kínai szimbólumokért rajongsz? -
kérdezem, és nagyon is tudatában vagyok annak, hogy
Mackenna keze felcsúszott a fenekemtől a derekamig,
és beleakaszkodik a derékszíjamba, hogy visszahúzzon.
Megborzongok, amikor az ujjait a felsőm alá
csúsztatja, bőr ér a bőrhöz, és azt hiszem, most van itt a
megfelelő pillanat, hogy emlékeztessem, nem smárolok
vele nyilvánosan - amire ő épp rá akar venni -, de
amikor megfordulok, a tekintetétől, attól, ahogyan ezüst
szeme rám vetül… szétszóródnak a gondolataim.
Veszély! - suttogja az a kis hang a fejemben.
Minden este kirugdosom őt a szobámból, de csak
miután párszor megdugott. Ha azt hiszi, hogy
kihasználhat engem meg a szobámat, csak azért, hogy
elmeneküljön a kamerák elől, akkor téved. Ha azt hiszi,
hogy szex után összebújunk, hát akkor is nagyon téved.
De amikor elmegy, a fejét csóválja, mintha hibát
követnék el azzal, hogy elküldöm… aztán egyedül
fekszem az ágyban, és ez cseppet sem tetszik.
- A te szimbólumod is kínai? - kérdezem most tőle, a
barna alkarját díszítő, rúnaszerű szimbólumok felé
biccentve.
A tetoválása nagyon felkeltette a kíváncsiságomat, és
elhatároztam, hogy kiderítem, mit jelent.
Elvigyorodik.
- Inkább kennai. Ez nagyon más nyelv. Egyesek
szerint külön vallás.
A szemem forgatom, majd megmarkolom a csuklóját,
és az ölembe húzom a karját, hogy rendesen
megvizsgálhassam.
- Mi ez? Mit jelent?
- Azt senki nem tudja - jegyzi meg Lex.
Végigsimítom az ujjbegyem a szimbólumokon, és
csak egy perc némaság után tűnik fel, hogy Kenna
milyen kísértetiesen mozdulatlan. Amikor megszólal, a
hangja egészen mély, mintha az érintésem és az, ahogy
könnyedén végigsimítok a tetoválásán, sokkal többet
jelentene számára simogatásnál.
- Azt jelenti, hogy egy szerencsétlen balfasz vagyok -
hajol a fülemhez, majd még közelebb hajolva
hozzáteszi: - A hajadnak kókuszillata van.
A szemembe néz, mintha magyarázatot várna erre, de
nem jut eszembe semmi pimaszság.
- Ezzel az olajjal hidratálom a hajam. Egy kis cseppet
adok minden samponhoz, amit használok.
Nagyon erősen tudatában vagyok annak, hogy
mennyire közel vagyunk egymáshoz. Úgy is
mondhatnám, készen állunk arra, hogy nyilvánosan is
dugjunk, mintha tegnap este nem csináltuk volna
többször is, egymás után. Ahogy valójában minden
este… az elmúlt egy hétben.
Kenna a tarkómat simogatja, én pedig a tetoválását,
és mindketten a másikat bámuljuk, nem ellenségesen,
de nem is sóváran. Na jó, de, sóváran. De egyben
kíváncsian is. Mintha ez az újbóli ismerkedés sokkal
érdekesebb volna, mint azt bármelyikünk is gondolta.
Úgy érzem, hogy bármi történik is a bárban, az csak
másodlagos lehet. A világ körülöttem és körülötte, az
áthatolhatatlan buborékunk körül forog. Semmi sem
számít, csak a tarkómon pihenő keze és erős, izmos
alkarja a tenyerem meg az ujjaim alatt.
Ő érezhetően ellazult - gondolom, ez történik, ha két
nap alatt tíz orgazmusa van az embernek -, és én is
rettenetesen ellágyultam, márpedig ez nagyon nem
jellemző rám. Mintha ezer éve erre vártam volna: az
érintésére, a szeretetére, arra, hogy egy ilyen egyszerű
aktus intimitásától átalakuljak puha gyurmává.
A legrosszabb, hogy úgy tűnik, ő is éppúgy ki van
erre éhezve, mint én. Közelebb húzódik, és hirtelen
csókot nyom a hajamba, mintha megvadulna a
kókuszdió illatától.
Ah! Az egy dolog, hogy úgy kefélünk, ahogy, de
ez… jaj, istenem, az előbb belenyögött a hajamba. A
fülem hegyét csókolgatja, és úgy nyögdécsel, mintha
épp valami nagyon durva szex zajlana, nem pedig csak
egymás mellett ücsörögnénk. Elfojtok egy hangot,
amikor érzem, hogy az orra a hajamhoz simul.
- Tényleg tudni akarod, mit jelent az a tetoválás? -
kérdezi rekedten, és a leheletétől a borzongás a
fülemtől a cipőmig terjed. Hátradől, és a szemei
olyanok, mint két felém repülő töltény. -Elmondom, ha
cserébe elárulsz valamit.
- Mit akarsz?
- Azt akarom, hogy mondj el valamit, ami már régóta
foglalkoztat -válaszolja, és nyitott tenyérrel végigsimít
a fején.
A hüvelykujjával magasabbra billenti a fejemet, hogy
a tekintetünk találkozzon.
- Áruld el, miért vagy ennyire dühös mindenkire!
 - Nem vagyok dühös mindenkire, csak rád -
válaszolom.
Ez részben hazugság. De Kenna most egyenesen a
múltba sétált be, és valami fagyos dolog csöppent a
gyomrom mélyére, aminek hatására az ereim
jégcsapokká váltak.
- De önmagadra haragszol legjobban, nem?
Végighúzza ezüstgyűrűjét az ajkam alján, és én
minden mondanivalómat magamba fojtom. Szorosan
benn tartom, egy légmentesen lezárt, fedeles dobozban,
mert ha egyszer kikerül, soha többé nem tudom
visszavenni.
Soha többé nem tudom visszavenni.
- Dora, gyere te is velünk! - kiáltja Cickó, épp
időben, hogy megmentsen.
Sóhajtok egy nagyot, aztán megfogom Mackenna
kezét, és lassan leeresztem.
- Ki kell engedned a bokszból, Mackenna!
- Miért? Hogy csacsoghass a csajokkal? - kérdezi
pimaszul.
Mivel hálás vagyok, hogy arrébb csúszik és átenged,
elvigyorodom.
- Így van. Fiúk kizárva! - figyelmeztetem.
Felállok, ő visszacsüccsen.
- Rendben, Pink. Csak hogy tudd, én itt várlak, hogy
ott folytassuk, ahol abbahagytuk.
- Arra várhatsz, Farkas! A lányoktól úgyis
megtudom, mit jelent a tetoválásod.
 - Na persze, sok szerencsét hozzá - feleli, és elneveti
magát.
A kuncogása túl szexi ahhoz, hogy legális legyen.
- Sziasztok, lányok! - köszönök, amikor odaérek
hozzájuk.
Ekkor csörögni kezd a telefonom, és a szívem
megáll, amikor látom, hogy a mobilom képernyőjén az
„Ő” felirat villog.
Kiguvad a szemem. Körülnézek, hogy megtaláljam a
legcsendesebb, legelszeparáltabb helyet, majd
bekukkantok a férfimosdóba, amit üresen találok,
magamra csukom az ajtót, és nekitámaszkodom, hogy
senki ne jöjjön be, amíg beszélgetek.
- Halló? - veszem fel a telefont.
Istenem. Úgy beszélek, mint egy beszart óvodás.
Mintha valami nagy bűnt követtem volna el.
A hazugság bűnébe estem, és ez csak egy a sok
közül. Egy a nagyon sok közül.
- Pandora?
- Anya. Mi a helyzet?
- Hiányzol neki, köszönni akart neked.
Az apró ablak felé nézek, amin át látom a
holdszeletet. Hm, elég magasan van.
- Már elmúlt a lefekvés ideje.
- Tudom, de nem tudott aludni, mert megígértem
neki, hogy ma beszélhet veled, csak nagyon elhúzódott
az előző telefonbeszélgetésem, ezért hívunk most.
- Jól van - felelem, és arra gondolok, hogy nem,
valójában hagyod, hogy későig fent maradjon filmet
nézni, hogy aztán őt használva ürügyként ellenőrizhess
engem ilyenkor, és megbizonyosodj róla, hogy nem
cseszem el megint az életemet.
- Hogy vagy? - kérdezi végül.
- Jól, anya - motyogom, és a csizmám hegyét
bámulom.
Már nem is tűnik olyan vagánynak.
- Elfoglalt vagy, sok a dolgod? Okos döntéseket
hozol továbbra is?
- Persze - hazudom, és a csizmám hegyét
végighúzom egy négyzet alakú csempén.
- Tudod, nehéz megadni Magnoliának azt a
figyelmet, amit megszokott melletted.
- Majd gyakrabban telefonálok.
Sóhajt, láthatóan elégedetlenül, de beletörődve.
Megfájdul a gyomrom. Ő az egyetlen, aki pontosan
tudja, hogy mi vagyok, mire vagyok képes, és milyen
könnyen össze tudok törni. Ahogy dr. Finley mondta,
az ő szeretetéhez mérem az értékemet. A pszichológus
azt javasolta, fogadjam el a hibáimat meg a múltamban
lévő emberek hibáit is, és lépjek tovább.
Azt hittem, ezen már túl vagyok. Azt hittem, sikerült.
A fenébe is, azt hittem, hogy Mackennát
paradicsommal megdobálni lesz az utolsó olyan emlék,
amire majd úgy gondolok vissza, hogy „baszd meg”.
Nagyon nagyot tévedtem. Talán valami mást kéne
mondanom.
- Jól vagy? Hol vagy most? - faggat az anyám.
- Itt vagyok… Kentuckyban - hazudom.
 - Kentuckyban dekorálsz?
Kíváncsi vagyok, vajon a nyomomra akadt-e, és
kicsit lebiggyed a szám, miközben a gondolataimba
mélyedve aggodalmaskodom.
- Egy agglegény lakása. A szokásos eklektikus
összeállításomat használom. Acél, sötét fákkal. Eléggé
fasza.
- Ne káromkodj! - korhol, de azért halkan nevet.
Végül beszélgetünk még kicsit. Anyám nem
tökéletes. De ő az egyetlen, aki tudja, mennyi mindent
elszúrtam, és ennek ellenére nem lépett ki az életemből.
Ezt sosem hagyja, hogy elfelejtsem.
Aztán beszélhetek Magnoliával is.
- Hiányzol, Panny, már negyvenhét dolgot írtam
össze.
- Várj, hadd találjam ki! Gorillának fogunk öltözni,
és a mellkasunkat verve sétálunk a járdán?
- Nem! De ez lesz negyvennyolcadik!
Boldogan mosolygok, de lassan maga alá húz a
bűntudat, amit általában akkor érzek, amikor boldog
vagyok. Mindent elbasztam. És Mackennának igaza
van, leginkább önmagamra haragszom.
- Te vagy a hősöm, Pan - mondja aztán álmodozó
hangon, mintha tényleg különleges ember volnék.
- Nekem meg te - suttogom.
Erre felsikolt, sok-sok puszit küld, és letesszük a
telefont.
A karkötőmet bámulom, majd a farzsebembe dugom
a telefonomat, és mély levegőt veszek. Amikor végre
kijutok, látom, hogy a lányok a fiúk bokszában ülnek,
Cickó pont ott, ahol az előbb én.
Nem tetszik a birtoklási vágytól fűtött roham, ami
elkap, amikor azt látom, hogy elmerülten beszélget
Mackennával. És nem tetszik Kenna birtokló tekintete,
mosolya és kézmozdulata sem, ahogy lazán az ülés
háttámláján nyújtózik… ahol korábban én ültem. Erős
késztetést érzek arra, hogy odamenjek, és megmondjam
Cickónak, hogy vegye le szépen a kezét Mackenna
válláról, és parkolja le a seggét valahol máshol.
A francba. Túlságosan belekeveredtem ebbe a
dologba érzelmileg. Megrázom a fejem, és elindulok
inkább a bárpult felé. A legjobb az lesz, ha távol
maradok Kennától.
Mindig felpaprikáz, ha beszélek anyámmal, és nem
akarom, hogy Mackenna ezt kihasználja.
- Látod azt a fickót?
A tőlem jobbról érkező mély bariton felé fordulok, és
látom, hogy egy férfi - harmincvalahány éves lehet,
fekete cowboykalapban és hatalmas övcsattal - egy
bizonyos irányba biccent a fejével. Amikor követem az
irányt, a tekintetem Tudjukkin landol. Tudjukki
ezüstlézer sugara egyenesen rám mered a bár másik
végéből.
- Azt kérdezed, hogy látom-e őt? Miért, van, aki nem
látja? -kérdezek vissza.
- A te csávód? - kérdezi a cowboy.
- A rémálmaimban, néha.
De Cowboy nem nyugszik.
- Pedig ő úgy néz, mintha a csávód lenne - morogja.
 - Ne foglalkozz vele! Sok mindent hisz magáról.
Például azt, hogy ő az isten.
- Azok a kis kurvák egyetértenek vele.
A lányokra mutat, akik próbálják magukra vonni
Mackenna figyelmét a bokszban, de úgy tűnik,
nincsenek hatással azokra a szemekre. Még akkor is
engem bámul, amikor gyilkos pillantást vetek felé a
homlokomat ráncolva, és aztán első osztályú látványt
nyújtok neki a hátsó felemről, ugyanis megfordulok,
hogy rendeljek magamnak egy italt.
Miért is ne?
Biztonságosabb, ha a tequila altat el, mint később
Mackenna.
- Ideges vagy? Mi az ott? - kérdezi a cowboy, és
lenéz a karkötőmre.
Nem is vettem észre, hogy azt piszkálom.
- Valami, ami mindig arra emlékeztet, hogy mennyire
ember vagyok - felelem, és végigsimítok az anyagán. -
De te ne nyúlj hozzá, rajtam kívül senki sem érhet
hozzá!
Végigsimít a kezével a hátamon, majd a tenyere
lejjebb vándorol.
- Szerintem dögös vagy a mocskos szád ellenére. A
vöröseket jobban szeretem. Látom, az ékszereidre
nagyon vigyázol, mi a helyzet a többivel?
Megszorítja a fenekemet.
Megrémülök.
- Hé, olyan morcosak vagyunk ma. Mi a fene történt,
amitől ilyen morcosak vagyunk ma ebben a rohadt
bárban? - Elvigyorodik. -Látod azt a másik fickót? -
Leo irányába biccent, aki egy nagy, fekete kamera
mellől figyel minket. - Pénzt ajánlott, ha érdekessé
tesszük az estét a közönség számára.
- Igen?
Leo. Úristen, mekkora szemétláda.
Leveszem Cowboy kezét a seggemről, és fontolóra
veszem, hogy felpofozom, de Leo azt is örömmel
beletenné a hülye filmjébe. Cowboy újra megszorítja a
seggemet. Már épp arra készülök, hogy a tökeibe
térdeljek, amikor hallom, hogy Lex barátságosan
megszólal:
- Hé, haver, nem akarod te elveszíteni azt a kezet,
hidd el!
Majd Cowboy barátságosnak már nem igazán
nevezhető módon, nagy lendülettel a pultra szorul,
amitől néhány pohár megzörren.
- Ha még egyszer hozzáérsz, a torkodon keresztül
tépem ki a beleidet! - nyomja Mackenna még erősebben
a pultra.
- Kenna! - Jax megragadja a karját, próbálja
megállítani.
- Engedj már el a faszba! - mordul rá Kenna, és
kiszabadítja a karját.
Hitetlenkedve nézek Leóra. Mackennát akarta
felültetni. A drága menedzserük képes lenne beengedni
ide egy tömeggyilkost is, ha azzal érdekesebbé teheti a
drágalátos filmjét. Hűha! Már tényleg nem tudom, mit
keresek itt. De tényleg, mit? Magnolia egyedül van
anyámmal, anyám gyanakszik, Mackennát nem tudom
kiverni a fejemből, ahogy a kibaszott ágyamból sem…
Miattam keveredik kocsmai verekedésbe, mintha még
mindig a. pasim lenne. Mint régen. Ó, istenem!
Átvágok a báron, amikor egy ismerős kéz
karkötőkkel és ezüstgyűrűkkel a könyökömnél fogva
elkap.
- Hé, gyere ide, nézz rám! - mondja Mackenna, és
magához húz. Bármennyire is nem akarom, azonnal
átjár a meleg és biztonságos érzés, amikor átkarol, és
egy raktárhelyiségbe vezet, ahol csend van, és nem
zavar bennünket senki. - Na - sürget. A homlokomat
ráncolom. - Mi folyik itt, bébi?
Látom, hogy végignézi, mindenem rendben van-e.
Még jobban ráncolom a homlokom.
- Azt tervezted, hogy egész éjjel a bárban maradsz? -
kérdezi.
- Igazából tök jól éreztem magam - incselkedem.
- Tényleg? Az biztos, hogy az a faszfej jól érezte
magát. -Megroppantja az ujjperceit az egyik kezén,
majd a másikon.
A tekintetében olyan agresszió kavarog, amilyet még
sosem láttam.
- Hova szöktél el az előbb?
- Hazatelefonáltam.
Hitetlenkedve néz.
- Te hazatelefonálsz egy bár kellős közepén?
- Anyám hívott - motyogom.
- És nem lehet megváratni?
- Nem, mert attól csak rosszabb lesz! Gyanakvóvá
teszi. Nem tudja, hogy itt vagyok.
 - Hát persze hogy nem - bólint, és az egész arca
megfeszül.
- Ne kérdezősködj már annyit, te seggfej, nem vagy a
főnököm!
Ellököm magamtól, hogy elmenjek, de Kenna
megállít. A szorításában vergődve nyöszörgöm, hogy
engedjen el.
- Még mindig úgy táncolsz, ahogy ő fütyül? -
kérdezi. - Igen? -sürget. Nem tudom, képes vagyok-e
elviselni a szeméből áradó csalódottságot. - Annyira
vágysz a szeretetére, hogy feláldoznád érte a saját
álmaidat és mindent, amit akarsz, csak hogy a kedvében
járj? - folytatja. Nem tudok válaszolni. - Nem ő az
egyetlen, aki hajlandó és képes megvédeni téged
mindentől, Pandora.
Mindentől!
A közelben becsapódik egy ajtó, és Lionel lép be.
Érzem, hogy a levegő megfagy. Mackenna megvetően
felhúzza a szemöldökét.
- Túl messzire mentél, Leo - suttogja halkan
fenyegetőzve.
- Nyugi már, Kenna. Hova tűnt a humorérzéked?
Mackenna állkapcsában dühösen megrándul egy
izom.
- Majd visszajön, ha az öklöm találkozott a képeddel.
- Felém nyúl, egyik ujját a farmerem hurkába akasztja,
és magához ránt. -Visszaviszem a szállodába. Nincs
több kamera.
- Egy kamera. Csak egy - könyörög Leo.
- Baszd meg, Leo!
 Mackenna dühösen megránt, én pedig követem. Az
egyik operatőr a nyomunkba ered.
- És baszd meg te is, Noah! - veti oda neki
Mackenna.
Az anyámmal folytatott telefonbeszélgetés
emlékeztet arra, hogy Mackennával miért nem lehetünk
együtt soha.
Most rögtön el kellene mondanom neki.
Azonnal abbahagyni ezt az egészet.
De a tudattól, hogy abba kell hagynom, csak még
jobban akarom.
- Nincs szükségem arra, hogy minden seggfejnek
lilára verd a képét miattam - dühöngök, ahogy kifelé
vezet.
- Remek. Most bezzeg akarsz csevegni - morogja.
Beszállunk a szállodai limuzinba, és Kenna rám néz,
amikor Noah bemászik a nyomában, a kamerájával.
Csend telepszik a kocsira. Mackenna dühösen bámul
Noah-ra, majd rám. Viszonzom a nézését, mert a
meghátrálás a gyengeség jele, és nem bírom elviselni a
tudatot, hogy ez a férfi elgyengíti a térdeimet.
A tekintete az ajkamra siklik. Szinte érzem az ízét.
Mind a kétszáz csókot, amit tizenéves korunkban adott
nekem, és azt a több tucatnyit, amit azóta adott, hogy
újra vele vagyok. Olyan jól csókol. Régebben el is
neveztem a csókjait. Volt az álmos csók, a mosolygó
csók, a csábító csók és a nevető csók. Most úgy néz
rám, mintha halálra akarna csókolni. Úgy néz ki, mint
aki gondolatban épp csókolózik velem.
- Mondj valamit, Pandora! - parancsol rám rekedten.
 Ismerem Mackennát, és amit mond, valójában azt
jelenti: „Tereld el a figyelmemet, mielőtt olyat teszek,
amit később megbánok.”
A combján ökölbe szorul a keze, és tudom, hogy
legszívesebben megállítaná a kocsit, és kirángatná
belőle Noah-t a hülye kamerájával együtt. Dühös, mert
felültették, és azt hiszem, amiatt is dühös, hogy engem
használtak fel erre. Azért dühös, mert rajtam keresztül
ültették fel.
- Mítoszokba illő hős vagy, aki hajlamos arra, hogy
bajba keveredjen - szólalok meg.
Ettől nem igazán nyugszik meg. Hozzám hajol,
megfogja az arcom.
- Mondj valamit, amit komolyan gondolsz, Pink!
Mondd ki! Nem érdekelnek a butaságok meg a dühös
beszólások, valami igazit mondj! Képes vagy rá? Vagy
csak azért öltözöl ilyen nagy vagánynak, hogy elrejtsd a
benned rejlő gyengédséget? - suttogja.
Furcsa módon összeszorul a torkom.
Azt akarja, hogy megnyíljak? Fel akarja nyitni a
szelencét, és kiengedni az összes rossz dolgot?
- Gyengédség? Oké. Pff.
- Na, gyerünk! - sürget előrehajolva, könyökét a
térdére támasztva.
Az arca éppoly meggyőző, mint a zenéje. Kinyújtja a
kezét, és a tenyerébe simítja az arcomat. Küzdök, hogy
megfékezzem a gerincem tövéből induló borzongást.
Nem tudok válaszolni. Még a számat sem vagyok
képes kinyitni, miközben a válaszon gondolkodom,
ezért az első olyan témára ugrok, ami eszembe jut.
 - Dühös vagyok, hogy elrántottad onnan azt a fickót,
amikor már teljesen készen álltam, hogy szétrúgjam a
tökeit.
- Komolyan? Szétrúgnád a tökeit? - kérdezi látható
jókedvvel.
- Azt hiszed, nem rúgnám szét neki? Hogy csak a
tiédet akarom szétrúgni?
- Te nem annyira rugdosni szoktad… inkább
nyalogatni.
- Nem is! Úristen, Noah, ezt töröld ki!
Noah elvigyorodik, és megrázza a fejét a kamera
mögött.
Most már mi is nevetünk.
- Mackenna!
- Hallod, hogyan ejti a nevemet, Noah? Mint aki
lebukott, nem?
- Mackenna, fogd már be! - Kinyújtom a kezem,
hogy befogjam a száját, de ő megnyalja a tenyeremet,
és finoman, játékosan beleharap az ujjamba. Aztán
felém fordítja a fejét, és megcsókol, keményen.
Nyögdécselünk, elmerülök a csókban. Egy
másodperc… kettő… három… aztán ellököm, és
elhajolok tőle. - Mackenna!
- Na, mi van, Pandora?
Nevetünk, még Noah is próbálja elfojtani a nevetését.
- Nem akarlak megcsókolni. Itt nem.
- Ne aggódj, tudom, hol szeretnéd - feleli játékosan.
A szemem tágra nyílik, amikor rájövök, hogy arra
céloz, a farkát akarom megcsókolni, nem a száját.
 - MACKENNA! - kiáltom újra, és rám tör a
hisztérikus röhögés.
A szobáknál Noah még mindig követ minket. Kenna
a karját a tarkómon tartja. Amikor benyitok a
szobámba, Kenna az operatőrhöz fordul:
- Jó éjt, haver! Fogadok, hogy most nagyon szeretnél
a helyemben lenni, mi? - Azzal becsukja az ajtót Noah
kamerája előtt. Megforgat a szoba közepén. - Na, most
már gyere ide!
Mosolygok, mert a szemei is mosolyognak. De az
ajkai hirtelen nem.
Halálosan komoly lesz az atmoszféra, a levegő szinte
serceg attól, ami kettőnk között cikázik - ami
folyamatosan ott cikázik.
Imádom, hogy Kenna tudja, milyen nehéz kérnem,
amire szükségem van. Néha még én sem értem, miért
olyan nehéz ez, de ő igen. Hirtelen az jut eszembe,
hogy talán azért hagyott el annyi évvel ezelőtt, mert
nem voltam képes kimondani, hogy szeretem őt.
Mi van, ha még mindig szeretem?
Vesz egy nagy levegőt, felém nyúl, majd végigsimítja
az ujját a halántékomtól az államig.
- Jól vagy? - kérdezi komolyan.
Bólintok.
- Most már igen.
A szemét rajtam tartja, és közben az ujjaival a
bőrömet cirógatja. A testem lüktetni kezd. Nem számít
most a múlt. Csak a jelen létezik. Fel akarok mászni rá,
vagy inkább azt akarom, hogy ő másszon énrám.
 Minden előzetes figyelmeztetés nélkül a számra
tapasztja a száját, bekapja puha ajkaimat, a csókja a
vágy újabb spirálját kavarja fel a gyomromban. Amikor
átöleljük egymást, és én halkan nyöszörgök, ő
elhúzódik tőlem, szaggatottan beszívja a levegőt, és a
nedves ajkamat nézi azokkal a csillogó
farkasszemekkel. Az ajkam még mindig lángol a
csókjától, ő pedig ismét azonnal birtokba veszi a
számat, ezúttal sokkal követelőzőbben.
- Igen - nyögi rekedt hangon.
Az, ahogy magához szorít, egyszerre határozott és
meggyőző, és ahogy a szája egyre parancsolóbbá válik,
mohó válaszom nyögésre készteti.
- Töltsd itt az éjszakát! - suttogom a vállába
kapaszkodva, és a fogaimat az alsó ajkába mélyesztem,
amit egyébként egész éjszaka bámultam. Mielőtt
válaszolhatna, hozzáteszem: - Töltsd itt az éjszakát,
nem fogod megbánni!
- Végre a hölgy is belátja annak az előnyeit, ha egy
erős, rátermett férfi van mellette.
A hangjából csak úgy árad az elégedettség és rekedt
incselkedés. A karjába emel, és az ágyhoz cipel.
Fogalma sincs, ki vagyok valójában, hogy milyen
rémült, magányos és sebezhető vagyok, tele
bűntudattal.
Esküszöm, úgy viselkedik, mintha valami fődíj
lennék…
Néha legszívesebben azt mondanám neki, hogy olyan
díj vagyok, ami belül teljesen üres.
Máskor meg arra vágyom, hogy betöltse ezt az űrt, és
segítsen végre meggyógyulni.
 Rövid időre átfut az agyamon a gondolat, hogy talán
innen már nem lesz visszaút. De csak rövid időre, mert
lassú, kábító csókjai újra a számon, az arcomon, a
nyakamon érnek, és már az egész világ e körül az új
tengely körül forog. Az ágy szinte elnyel, ahogy Kenna
letesz, majd fölém magasodik.
A keze gyorsan dolgozik, gyönyörű testéről
lehámozza a ruhákat, majd engem is levetkőztet. Az
erekciója felizgat, amikor előrehajol, hogy végigsimítsa
minden centiméteremet. Minden forró érintés azt súgja,
hogy a mai este a nyers birtoklás aktusáé lesz. Ő fog
birtokba venni engem. Általában annyit szoktam
viszonzásul elfogadni, amennyit adok, de most úgy
tűnik, Kenna nem akar mást, csak elvenni - én pedig
reszketni kezdek.
Szétterül fölöttem, és én rácsúsztatom a karom a háta
tekervényes izmaira. A fejemet lélegzete forrása felé
mozdítom, és nyöszörgök. Mindig ezzel fejezem ki,
hogy azt akarom, csókoljon meg. Meg is teszi. A
csípőjét forgatja, a csípőcsontomhoz nyomódik, mintha
szüksége lenne az érintésemre, halk, morgó hangot ad
ki, és erős, mohó kezét a lábam közé csúsztatja.
Belém nyomja az ujját.
Szélesebbre tárom a lábamat, és felnyögök.
A szájába szívja az alsó ajkamat, majd halk,
mámoros nyögés kíséretében egy újabb ujját csúsztatja
be. Remegek a vágytól, amikor lefelé fordul, és először
az egyik, majd a másik mellemet szopogatja, közben
tovább ujjazva azzal az izmos kezével. Tűz ég a
hasamban, és vonaglok, a testem kezd megfeszülni.
- Ne hagyd, hogy nélküled élvezzek el! - nyögöm.
 - Velem vagy nélkülem, de te most el fogsz menni.
Hüvelykujjával a csiklómon köröz, és eszembe jut,
hogy megígérte: Egy nap majd könyörögni fogsz…
- Kérlek! Szeretem nézni, ahogy elélvezel velem.
Mackenna, könyörgök!
Megáll, és rám néz, mindketten erősebben zihálunk,
mint valaha.
- Mondd még egyszer!
- Élvezz el velem!
- A könyörgő részt is!
- Könyörgök, Mackenna! - nyögöm.
Felmordul, és a fogaival feltépi az óvszer
csomagolását. Hamarosan készen áll, felfegyverkezve,
a csípője köré igazítja a lábaimat, majd lök egyet, zihál,
nyög, és elkezdünk egy ritmusra mozogni. Táncos teste,
azok az erős és rugalmas izmok fölöttem mozognak, a
farka egészen kitölt. Eksztatikus nyögések hagyják el
az ajkamat, amikor ujjaimmal végigsimítok a hátán,
hogy megérintsem a feneke kemény, összeszoruló
izmait. Megtaláljuk a tempónkat, és a légzésünk
szaggatottá válik. A testünk úgy mozog, mintha egymás
kiterjedései lennénk.
Újra megcsókol, a szája szorgosan mozog az
enyémen, az érzelmeim felkavarodnak, szétáramlanak,
és a tűz az ölemből a szívembe szökken. A falaim
leomlanak. Nem tudom már ezt megakadályozni. Majd
felhúzom őket, ha ennek vége, gondolom magamban,
de ebben a pillanatban felemészt ennek a férfinak az
illata, a tapintása és az íze. Ez most nem csak egy
dugás.
 Ezt én is jól tudom.
Ahogy ritmikusan pumpál, olybá tűnik, hogy
ugyanúgy elveszett a testem formájában és idomaiban,
mint amikor transzba esve énekel. Az arcán tükröződő
nyers eksztázis feloldoz, és amikor az orgazmus
önkéntelen remegése elkezdődik, ívbe hajlítom a
testem, hogy még többet kapjak belőle, teljesen átadom
magam neki, a forró, erőteljes csúcspont már tombol
bennem, levegőt sem kapok tőle.
Érzem, ahogy elélvez, és valami elernyed bennem,
amikor a teste megfeszül az orgazmustól. Gyengédség
önt el, és szorosan magamhoz szorítom a testét.
- Ez az, élvezz el velem, Kenna! - suttogom.
A nyögése mély, a számba temetkezik. Amikor
elernyedünk, oldalra hengeredik, hogy megkíméljen a
súlyától, közben pedig megcsókol, és a számba
suttogja:
- Egytől tízig terjedő skálán ez nálad hányas volt?
- Egymillió.
Velem együtt nevet, majd a karjába szorít, és
esküszöm, az egója most Shrek-méretűvé nőtt.
- Úgy nézel ki, mint egy hódító Napóleon! Úgy
érzed, most mindened megvan, mi? - mondom fáradtan
nyögve.
- Eh! Napóleon alacsony kis fickó volt. Én viszont
óriási vagyok.
- Az egód tényleg hatalmas.
- Bébi, a farkam ugyanolyan hatalmas, mint az egóm,
és mindkettő élvezi a simogatásodat.
 Rekedtes, pimasz incselkedése mosolyra késztet, de
mosolyomat a mellkasába rejtem, és csak fekszem ott,
boldogan, továbbra is kábultan a szeretkezésünktől.
Meg a köztünk lévő új béke érzésétől. Még mindig az
ágyban vagyunk, izzadtan és némán, a kezünk továbbra
is céltalanul vándorol a másik testén, amikor
kopogtatnak az ajtón, és ismerős hangot hallok.
- Mackenna, nyisd ki!
Mackenna felnyög, és meztelenül feltápászkodik,
hogy kinyissa az ajtót.
- Ne most, Leo!
- Vedd már fel a telefont, ember! - Leo egy pillantást
vet az ágy felé, ahol a lepedőt épp a mellemhez
szorítom. - Nem leszel elragadtatva tőle.
El is megy. Mackenna felkapja a telefonját, és
megnézi az üzeneteket.
- Apám felügyelőtisztje. Bassza meg! - Beüti a
számot, majd fel-alá járkál, amíg valaki fel nem veszi. -
Jó napot, mi a helyzet? Mikor látta utoljára? Nem, nem
hallottam.
Rövid beszélgetés után leteszi a telefont.
- A kurva életbe! - Az ágyra veti magát, és mélyeket
lélegzik, végighúzza a kezét az arcán, majd a tarkóján,
egészen a válláig. -Apa kihagyta az utolsó két feltételes
szabadlábra helyezési ülését.
Nem találják sehol. Otthagyta a munkáját. Jézusom! -
Rám néz, és a fejét rázza. - Tudod, küldeni szoktam
neki pénzt. De az volt a feltételem, hogy dolgozzon.
Különben megint a drogokkal fog baszakodni. Hát, úgy
tűnik, csak ez lett a vége.
 Valami olyan erősen szorítja a mellkasomat, hogy
alig tudom kipréselni magamból a szavakat.
- Kenna. - Kinyújtom a kezem, hogy megérinthessem
a hátát, a vállát vagy bármijét. De hirtelen olyan
feszültnek és megközelíthetetlennek tűnik, hogy
megtorpanok, mielőtt hozzáérnék, és visszahúzom a
kezem. - Nagyon sajnálom.
Megrázza a fejét, újra meg újra, elvész a
gondolataiban.
- Ha tudtam volna, hogy így lesz, inkább engedem,
hogy letöltse a büntetését. Ennyi erővel fel is vághattam
volna az ereimet, hogy hamarabb szabaduljon, ha ő így
viselkedik. Ennyire képes, hogy rendbe hozza végre az
életét.
Rossz vagyok ebben. Nem tudom, vigasztaljam-e.
Félek, hogy túlságosan aggódom az arcára kiült
kétségbeesés láttán. Nézem, ahogy felöltözik.
- Nem lesz semmi baja. Lehet, hogy talált egy új
barátnőt, és csak elveszítette az időérzékét az ágyában?
- próbálkozom.
- Optimizmus? Tőled? - Az ajkai lágyan felfelé
kunkorodnak, de megrázza a fejét. Előrehajol. - Te
tényleg nagyon puhány vagy.
- Nem vagyok az.
- Én is egy puding vagyok. De legalább veled
vagyok.
Az ajtóhoz lép, és magamra hagy. Hogy a picsába
hagyhat itt így?
Hát, mindenesetre megtette, én pedig az
elkövetkezendő fél órában Brooke-nak és Melanie-nak
írok SMS-eket a csoportos chaten.
Én: Ti hisztek a második esélyben?
Mel: Abszolút.
Brooke: Ha Rem nem adott volna második esélyt,
most jó nagy szarban lennék.
Mel: Ha nem adtam volna Greynek második
esélyt, és megkímélték volna az életemet, akkor
most én is baszhatnám -és nem JÓ értelemben.
Én: Oké. Csak kérdeztem.
Brooke: Pan, miért nem mondtad el, hogy van
valami közted és a Crack Bikini-s Kenna Jones
között? Remington folyton a Usedot játszatja le
tőlük a bunyói előtt!
Én: Mert utálom a dalaikat, azért.
Persze hazudok. Csak egy dalt utálok. Azt, ami rólam
szól. Bár egy csomó szól a dühről, a kihasználtságról és
az elárulásról, mintha bizony én lettem volna az, aki
elsétált, és otthagyta, hogy aztán szedegethesse a szíve
magmaradt darabjait.
De ha ebből a pokolból bármi is igaz volt rá, akkor
most mi van? Miért gabalyodunk újra meg újra
egymásba?
Megdughatná bármelyik rajongóját, ahogy Jax és Lex
is teszi a koncertek után.
Megdughatná bármelyik groupie-t, bármelyik
táncost. Ők nyilvánvalóan ki vannak éhezve a
lehetőségre.
Mi meg olyanok vagyunk, mint a drogosok, elég egy
kis kóstoló a másikból, és máris megszállottak leszünk.
Veszély, suttogja az a kis hang.
 Ó, fogd be! - cseszem le a saját agyamat. Túl későn
ébredtél fel.
Összeszorítom a szemem, és azon kapom magam,
hogy az apja nevét is felviszem a talizmánkarkötőmre.
 Tizenkettő
Mindig ott van a rohadt kő,
hogy felbukj benne
másodszorra is
Mackenna
Tíz üzenetet hagytam a mobilján, amíg a gépemre
vártam. Mire leszálltam, tőle egy jött. Az áll benne,
hogy a felügyelőtiszt megtalálta, ne aggódjak emiatt.
Na, persze.
Megkaptam a hotel nevét és a szobaszámot is. A
recepciónál felveszek egy kulcsot. Mire felérek a
huszadik emeletre, kiosztok pár autogramot. Benyitok,
és apámat a teraszon ücsörögve találom, épp a semmibe
bámul.
Az ablak mellett a szobaszerviz tálcája áll, rajta két
pohár pezsgővel.
- Mi a fene van veled, apa?
Az arcomra kiülő düh megálljt parancsol neki, és kell
egy túlfűtött másodperc, mire kinyitja a száját és mond
valamit.
- A pokolba, én csak… te hogyhogy itt vagy? Fiam…
Nem lógnék meg a feltételes szabadlábra helyezésből,
ha az a ribanc nem nehezítette volna meg így a
dolgomat. Szabadságra van szükségem, Kenna, én itt
megfulladok!
- Nézz fel, apa! Látod ezt? Ez a kibaszott napfény. Ha
mindennap szeretnél belőle egy adagot, akkor ess túl
azon a kibaszott feltételes szabadlábra helyezésen!
 - Most mondom, hogy fuldoklom. Olyan érzés,
mintha még mindig börtönben lennék, csak nagyobb
mérföldnyi helyen.
- Jézusom! - Dühösen káromkodom egy sort, aztán
előrehajolok, hogy észérveket verjek apám fejébe. -
Nézd, pontosan tudom, hogy mit érzel! Csapdában
érzed magad a körülményeid miatt, de ne hozz a fejedre
még több szart!
- Értesz engem? Valóban?
- Kurvára tudod, hogy igen.
Mosolyt erőltet magára, és elfordul tőlem, a
forgalmat és a várost nézi.
- „Vigyázz magadra, tévelygő fiam!” - idézi a Kansas
egykori slágerét. Sötét szemét ugyanolyan sötét karikák
keretezik, mint amikor kijött a börtönből. - Emlékszel
erre a dalra? Nagyon jól nyomtad.
- Ja, mindent jól nyomok, amit a nyelvemre veszek.
Kuncog.
- „Békére lelsz, ha végeztél” - folytatja, és kérdőn
felvonja a szemöldökét.
- Te is nagyon jól tudod, hogy én is ragaszkodom a
szabadságomhoz. Erről már beszéltünk.
Visszaköltöztetlek Seattle-be, ha végeztem, hogy
gyakrabban láthassalak. Csak ne adj okot arra, hogy
bárki is börtönbe zárjon, hallod? Legyél észnél, apa!
Jézusom! Kurvára aggódom érted. Gondold át jobban a
dolgokat.
- Mintha te olyan okos lennél azzal a lánnyal
kapcsolatban -ellenkezik.
Bassza meg, tudtam, hogy fel fogja hozni!
 Minden porcikám megfeszül, hogy megvédjem őt.
De nincs értelme apával vitatkozni róla. Megvonom a
vállam, és nem mondok semmit, az állkapcsom
összeszorul.
- Fiam, ő mérgező számodra. Biztos akarsz lenni
benne, hogy beléd van esve, mielőtt elmész, és feladod
az életed az álmaid miatt, hogy aztán rájöjj, az egész
csak légvár, fiam.
- Számomra ő a valóság.
Mindössze ennyit mondok neki, ezt is morogva és
suttogva.
Sóhajtva a kezébe temeti az arcát.
- Sajnálom, nem tudom elfelejteni, hogy az a jó kurva
anyja hogyan juttatott rács mögé.
- Apa, te juttattad rács mögé magadat. Még mindig
nem érted? Ahogy vetsz, úgy aratsz. Senki sem
kényszerített, hogy alkut köss, senki sem kényszerített,
hogy ezt a döntést meghozd. Ismerd el! Én is vállalom
a felelősséget a döntéseimért, és ezek közül az egyik
szorult helyzetbe hozott. Senki sem kényszerített rá. Én
akartam. Néha egyszerűen meg kell tennünk bizonyos
dolgokat.
Az állkapcsomat kaparom közben, mert szent szar,
azok a döntések nagy fájdalmat okoztak.
- Megállapodtál vele, nem? Ezért vagyok kint.
Különben még mindig a sitten ülnék. Ezért szívás a
feltételes szabadlábra helyezésem, mert az az
irányítómániás ribanc valószínűleg tudja, hogy a
lányával utazgatsz, és még mindig próbál kicseszni
veletek!
 - Ez nekem is megfordult a fejemben.
Csak bámul rám, a szemei nagyra nyíltak.
- Na és, mit akarsz tenni?
- Nem fogja kétszer elcseszni az életemet, nem fogja
kétszer elvenni tőlem azt a két embert, akit legjobban
szeretek. Csak legyél jó, apa! Ne siettesd a holnapot!
Nekem sem így megy. Hibákat követtem el. Bántottam
olyan embereket, akiket szerettem. De helyrehozom a
dolgokat. - Megveregetem apám vállát, és előrehajolok.
- Hozd helyre az életed úgy, ahogyan szeretnéd! Találd
ki, milyen munkát végeznél szívesen, én meg majd
megmozgatom a szálakat. Csak adj időt, hogy
visszajuttassalak Seattle-be! És ne cseszd el a feltételes
szabadlábra helyezésedet!
- Mackenna… - Megállít, amikor elhúzom a
teraszajtót. - Miattad vagyok ott, ahol. Amikor
elvesztettük anyádat.
- Mindent megtettél. Tudom, hogy mindent megtettél.
Gyere, hazaviszlek! És este elmegyünk valahová.
 Tizenhárom
A türelem farkast terem
Pandora
Kenna két napig volt távol, de még épp időben ért
vissza a koncertre. A távollétében mindenhová követtek
a kamerák. Olivia, Cickó és egy csomó táncos kedves
volt velem. Még azt is megkérdezték múltkor, hogy
nem akarok-e velük lógni. Épp táncolni indultak.
- Na, Pandora? - biztattak.
- Kösz, de ma este inkább itthon maradok - feleltem.
A kamerák már akkor rám szegeződtek, ahogy
kiléptem a szobámból. Rögzítették a táncórámat
Yolandával, és azt is, amikor megkérdeztem az ikreket,
hallottak-e valamit Mackennáról.
Csak a szobámban vagyok szabad, de azon kívül,
hogy felhívom Magnoliát meg anyát, és válaszolok
néhány ügyfél e-mailjére, hogy ne halmozódjon fel a
munkám, amikor majd visszatérek Seattle-be, nagyon
magányos vagyok.
Ma este nem tudtam megnézni a koncertet.
Túlságosan fájt a lábam a tánctól. Hideg zuhanyt
vettem és jégpakolást használtam, de nem bírom
egyszerre hordani is a csizmámat meg járni, ezért
megmondtam Lionelnek, hogy nem érzem jól magam,
és a koncert alatt a szállodában maradok.
Így hát itt vagyok, kint várakozom a folyosón, a
földön ülve, az ajtónak támaszkodva. A bakancsom
kopásnyomait bámulom épp Mackenna szobájának az
ajtajában, amikor meghallom a lift csörgését, és a
srácok viccelődésének hangja betölti a folyosót.
 Szavakkal kifejezhetetlen, mekkorát ugrik a szívem a
mellkasomban, amikor megpillantom őt. Rózsaszín
parókát visel, pont olyat, mint amilyet az első nap,
amikor először láttam, és aranyszínű bőrnadrágot.
Aranyszínű mellkasán apró csillámok csillognak. És ott
vannak a hétköznapi kellékek is persze: a láncok,
karkötők és tetoválások.
Én pedig nyalni, csókolni, fogdosni és szopni
akarom, addig dugni, amíg el nem ájul. Meg azt is
akarom, hogy a karjába vegyen, és azt mondja, nincs
semmi baja. Hogy az apja jól van. Azt akarom felelni
neki, hogy szerencsés, hogy egyáltalán van apja.
Elcseszi az új életét, vagy sem, de legalább él az apja.
Nem úgy, mint az enyém. Az apjának van esélye, hogy
bocsánatot kérjen, hogy helyrehozza a dolgokat. Az én
apámnak lehetősége sem volt arra, hogy
megmagyarázza: az az utazás „nem az, aminek látszik”,
vagy hogy „nem volt semmi köztem és a titkárnőm
között”. Soha nem volt esélye elmondani nekem, hogy
bármi történjék is, ő mindig szeretni fog.
A nevetés elhalkul, amikor a három férfi észrevesz.
Két nő kíséri őket, egy-egy a két Vikingen. Mackenna
egyedül van, és amikor rám néz, tudom, hogy a miatt az
elektromosság miatt van egyedül, ami hirtelen szikrázni
kezd a kettőnk közötti térben.
- Szia, Kenna! - szólalok meg, és próbálok felállni.
A mozdulat kissé esetlen fájó izmaim miatt.
Azonnal mellettem terem, és a könyökömnél fogva
felsegít.
- Jól vagy? Leo mondta, hogy nem érzed jól magad.
 - Fájt a fejem, de már elmúlt. Ki gondolta volna? -
hazudom, és lágyan elmosolyodom.
Visszamosolyog rám, és becsúsztatja a kulcsát a
nyílásba. Beránt magával, és a térdeim elgyengülnek,
amikor a kezemet hatalmas kezébe fogja, és a
fogkeféjéért megy.
- Mackenna, minden oké vele? - kérdezem. Annyira
aggódom miatta. Tudom, mennyire szereti az apját. -
Apáddal.
- Igen, megtalálták.
- Szükséged van valamire…? - Nyelek, mert nem
könnyű folytatni a mondatot. - Szükséged van rám?
Kenna megfordul, és már be is borít az a
lélekszaggató, szívszorító, nyers vágy, amit a szemében
látok. Hirtelen nem kellenek szavak. Az egész testem
reagál a tekintetére.
- Itt kamerák vannak - suttogja.
Aztán némán megfogja a kezemet, és végigvezet a
folyosón, a szobám felé. Becsukja mögöttünk az ajtót.
- Mi történt? - kérdezem tőle.
- Berúgott. Magánkívül fekszik a szállodában valami
kurvával az oldalán.
- Ó, istenem, sajnálom.
- Igen. De… legalább nem dílerkedett.
Nem hangzik túl meggyőzőnek azt illetően, hogy
minden rendben van.
Valami zavarja, és a késztetés, hogy megnyugtassam,
erősebb, mint valaha.
 - Nézd, az én apám is elbaszta, Kenna - mondom
gyorsan. - De ő soha nem tudta helyrehozni a dolgokat.
A te apádnak még van esélye.
Leveszi a parókáját, sóhajtva félredobja, majd
bemegy a mosdóba, és kijön egy nedves törülközővel,
amit lassan végigsimít izmos, szikrázó, barna
mellkasán.
- Elgondolkodtál már azon, mi történt volna, ha
apádnak lett volna esélye bocsánatot kérni? - kérdezi.
- Nem voltunk neki fontosak, elárult minket.
Azt hiszem, csak ennyit tehetek, megismétlem, amit
az anyámtól hallottam éveken át.
- Ó, Pink, dehogynem voltál neki fontos! - ellenkezik.
-Mindenkinek, aki igazán ismer téged, fontos vagy. Ott
az a barátnőd, aki megvédett a koncerten, amikor
megbombáztál a zöldségekkel. Neki is fontos vagy!
- Melanie-nak? - Elmosolyodom, amikor rá
gondolok. Ő a totális ellentétem, és szükségem van rá.
Úgy van rá szükségem az életemben, ahogy az
élőlényeknek (oké, leszámítva az élősködőket) a napra.
- Brooke, Kyle. azt hiszem, nekik fontos vagyok -
ismerem el, majd hirtelen felindulásból feloldom a
telefonomat, és megmutatom neki Magnolia fotóját.
Kenna közben tovább törölgeti a vizet a karjáról.
- Neki vagyok a legfontosabb.
- Jaj, nézzenek oda! Ki ez a kis cukiság?
Annyira szeretem a vigyorát, hogy a fájdalom
finoman a szívembe nyilall.
- Az unokatestvérem. Az anyja meghalt leukémiában.
Magnolia mentett meg minket, anyámat és engem. Nem
tudom, hol lennénk most, ha ő nem lép be az életünkbe.
- Kell szereznünk neki egy kis köpenyt nagy M
betűvel, hogy tudja magáról, hogy szuperhős, nem?
Mosolyogva félreteszem a telefonomat.
- Most csak ugratsz, de tetszik az ötlet. Örülne neki.
Nem akar hercegnő lenni, úgy tűnik, jobban bejönnek
neki a szuperhősös sztorik.
- Mint Pink nénikéjének?
Elmosolyodom, és ő velem együtt kuncog, aztán
egyszer csak elkomorul. Istenem, de hiányzott! Még
csak két hete vagyok a bandával, de az elmúlt napokban
már éreztem a hiányát. És jobban hiányzott, mint
valaha.
- Tudod, a zenekar… - kezdi, de aztán elhallgat, és
levegőt vesz.
- Amikor apát letartóztatták, amikor az életem
tönkrement, és elvesztettem mindent, amit szerettem. -
A szemembe néz, és ünnepélyesen bólint. - Akkor a
zenekar engem is megmentett.
Most élesebben érzem azt a folyton jelen lévő
fájdalmat, szinte belém szúr.
- Örülök, hogy megmentett, Mackenna - suttogom.
- Elbasztam, Pink.
- Mivel? Azzal, hogy otthagytál?
Nem tudom, miért kérdezem ezt, de a szavak előbb
hagyják el a számat, mint végiggondolhatnám őket.
- Nem. - Lassú, ragadozó mozdulatokkal közeledik
felém. -Azzal, hogy amikor végre érted mehettem
volna, nem tettem meg. Nem hittem el, hogy ezt
akarod, de nem kellett volna, hogy ez
megakadályozzon. Vissza kellett volna mennem érted.
- Nem, jobb, hogy nem tetted. A konyhámban
akkoriban több muníció volt a paradicsomnál - nevetek
szomorúan, hogy feldobjam kicsit a hangulatot.
Sajnos ő ezt nem találja viccesnek.
Mielőtt meglökhetne, és megtalálná az összes
repedést a falaimon - amik egyre gyengülnek -,
lehúzom a fejét, és elkezdem harapdálni az ajkait.
- Hiányoztam neked? - bukik ki belőle a kérdés
hirtelen. Elhúzza a száját, de így is alig egy centire van
csak az enyémtől. Azzal kínoz, hogy mozdulatlan
marad, egész közel hozzám. - Hiányoztam neked? -
kérdezi újra, kezét a leengedett hajam alá csúsztatva.
- Kérlek, ne próbálj belőlem nyálas idiótát csinálni!
Inkább csókolj meg!
- Soha nem lesz belőled nyálas idióta. De előbb
mondd meg, hiányoztam-e - kérlel, és a tekintete most
már egészen vad.
Tiltakozó hangot adok ki, mire halkan felnevet.
- Jól van - suttogja, és az ajkát az ajkamhoz simítja.
Azt hiszem, megúsztam a dolgot, ezért visszacsókolok.
De mielőtt összeérnének az ajkaink, megszólal: - Mert
te nagyon hiányoztál nekem.
 Tizennégy
Tervek
Mackenna
Egymásba gabalyodott a testünk. Nincsenek
kamerák. Semmi. Semmi, csak én meg ő. Izzadság- és
szexszagot áraszt magából, és én pont erre az illatra
vágyom.
Azt akarom, hogy olyan szaga legyen, mint nekem.
A pokolba is, ez a nő - ahogy a haja azzal a rózsaszín
csíkkal szétterül a párnán, és a körém fonódó
végtagjaival - olyan kibaszott tökéletes, hogy még
pisilni sem akarok kimenni.
Sokkal többet akarok. Kibaszottul mohó vagyok.
Rohadt mohó, ha róla van szó. Halkan felmordulok, és
belecsípek a vállába.
- Beszélnem kell Leóval - mormolom.
Nyújtózkodva felsóhajt.
- Miről?
Ránézek. Be van gerjedve, és imádom, hogy nedves
tőle a kezem.
- Majd később elmondom, asszony. Addig is takard
be magad, hogy a gondolataim ne a buja vonalaid körül
járjanak.
- A testem forró és izzadt. Nem akarok betakarózni.
Felnyög, én meg a nyakába nyögök egy nagyot.
- Én pedig nem akarok kikelni az ágyból. - Most a
nyaka puha, érzékeny bőrét csipkedem. - De minél
hamarabb beszélek vele, annál hamarabb jöhetek vissza
ide.
- Mackenna - nevet fel, karját szorosan a nyakam
köré fonva -, te most komolyan elmész?
Játékosan megpaskolom a fenekét.
- Igen, nagy terveim vannak a jövőddel kapcsolatban.
- Ugyan már! Maradj itt! Azt akartam, hogy ma
este… - Rám néz azokkal a szurokfekete szemeivel,
aztán elkomorul, mintha nem örülne annak, amit
mondani készül. A szemhéjai elnehezülnek. - Azt
akarom, hogy legyünk barátok - mondja végül.
- Barátok? - ismétlem.
- Igen. Azt akarom. - Óvatosan felül, és megrázza a
haját. -Szeretnék továbblépni, Mackenna.
- Tovább akarsz lépni nélkülem?
Bassza meg, baromira nem ezt akartam hallani. És
annyira lazán mondja. El sem tudja képzelni, mekkora
penge állt most ettől a gyomromba.
- Nem. A múltat akarom magam mögött hagyni végre
-magyarázza.
- Aha - felelem színtelenül.
Én viszont nem tudom elengedni. Nem tudom
elengedni a múltat. Hogyan lehetne elengedni, amikor
minden vágyad az, hogy bárcsak visszaforgathatnád az
időt, és másképp döntenél? Pandorán mégis azt látom,
hogy kibaszottul vágyik arra, hogy végre belekezdjen
egy boldogabb életbe.
Nem akarom elárulni neki, hogy én nem ezt akarom.
- Hogy neked milyen őrült frizurád van!
 Megrángatom a vattacukorszínű csíkot.
Rövid, ritkán látható mosolyt villant rám.
- Mesélj nekem az őrült parókáidról!
- A parókáim királyak, bébi. Jobb, ha vigyázol, mit
mondasz róluk!
- Te akarod felvenni őket, vagy kényszerítenek rá?
- Mármint a parókák?
- Nem! Idióta! Leo, a szerződésed.
- Nem, magamtól hordom őket. Így könnyebb.
Mintha belebújnék egy másik személyiségbe. Tetszik.
- Mert szórakoztató vagy. Mindig is szerettél
viccelődni. Óóó! Meg úgy tenni, mintha én nem lennék
ott a tömegben. A gonosz banya.
- Nem vagy gonosz, banya főleg nem.
- Az a sok fű, amit a többiek a közeledben szívnak,
összezavarta a fejedet. Összevissza beszélsz.
Magyarázd el!
- Nem vagy gonosz. Csak segít, ha annak tarthatlak,
hiszen mindig is az volt a legfontosabb, hogy te büszke
legyél rám.
Pandora szemében heves, titokzatos kifejezés villan
fel.
Az ajkam felfelé kunkorodik, bárgyún vigyorgok.
- Ez neked most újdonság? - nevetek fel. - Te vagy az
egyetlen, akinek sosem voltam elég jó. - Tessék,
mindent kiteregetek. -A tudat, hogy nem vagy ott a
tömegben, enyhíti bennem a teljesítménykényszert.
- En…
 Pislog, az arca veszít valamennyit a színéből.
- Elvitte a cica a nyelved?
Közelebb hajolok, és a szájába nyalok.
Visszacsókol, én pedig sóhajtva közelebb húzom
magamhoz. Ő is sóhajt, majd belelazul a jelenbe. Nincs
többé múlt. Több elbaszás. Hiba. Az a sok év. Az a sok
fájdalom. Az a sok tehetetlenség. A frusztráció. Elmúlt.
Lehunyja a szemét, amikor az ujjbegyeim elérik a
fejbőrét. A mellei emelkednek és süllyednek
levegővétel közben, felébresztik a farkamat, ami újra
játszadozni kíván. De még nem tudok. Előbb valamit
meg kell tennem.
Megcsókolom Pandora feje búbját.
- Aludj!
- Miért? Csak hogy tudd, húgyagyú, nem terveztem,
hogy ma este kihajítalak a szobámból.
- Beszélnem kell Leóval.
Nem lepődöm meg rajta, hogy Lionelnek társasága
van, amikor bekopogok hozzá. Bevezet a nappaliba,
ahol Cickó duzzogva bebugyolálja magát a
fürdőköpenybe az ágyon.
Lionel becsukja a hálószoba és a nappali közötti
ajtót, hogy a lány ne halljon semmit.
- Ami abban a rodeóbárban történt, az
elfogadhatatlan, Leo -kezdem.
- Csak próbálok pár jó jelenetet is szerezni, valami
organikusát és természeteset. A fenébe is, imádsz
verekedésekbe bonyolódni!
 - Igen, de akkor nem, ha annak hozzá is köze van -
morgom, és úgy járkálok fel-alá, mint egy ketrecbe zárt
tigris, akit figyelnek, gúnyolnak, bökdösnek. - Ki kell
vinnem innen, Leo - mondom végül, és szembefordulok
vele.
- Semmi ilyesmire nincs szükség. Arra van szükséged
egyedül, hogy kiverd őt a fejedből, Jones!
- Külön kocsit akarok.
A szeme majdnem kiesik a helyéről.
- Tessék?
- Hallottad, mit mondtam. Pandorával kettesben
megyünk New Orleansba és Dallasba. Azt akarom,
hogy távol maradjon a kameráktól, a rajongóktól, a
lányoktól. Mindentől.
- Nem mehetsz csak úgy el. Filmet forgatunk, és a
producer azt akarja, hogy itt legyen veled a Madison
Square Garden színpadán. Gyakorolnia kell. Ráadásul
az a dolgod, hogy szállíts valami érdekfeszítő
alapanyagot a filmhez. Feltéve, hogy még mindig
akarod azt, amit kértél.
- Ha megengeded, hogy külön kocsiban utazzunk,
segítek neki a táncban. És a pokolba is, addig
gyakorlom vele a csókot, amíg tökéletes nem lesz! Még
egy új dalt is kaptok! Istenem, mintha nem ezen járna
folyton az agyam! Nézd, Pandora nem szeret repülni, és
a kamerák az őrületbe kergetnek.
- Mindent akarsz, haver, és azt várod, hogy mindent
meg is adjak neked…
- Figyelj! - szakítom félbe. Összeszűkült szemmel
mutatok Leóra.
 - Megkapod a csókot, és kapsz egy dalt is. Egy utolsó
dalt, mielőtt feloldozol a szerződésem alól. Ez több
mint fair.
Leo úgy néz ki, mint akibe beleszorult a szar, de
kurvára nem érdekel. Hunyorogva néz rám, mintha nem
értené, hogy süllyedhet el körülötte minden. Felhívok
egy autókölcsönzőt, és szerzek egy kocsit Pandorának
meg magamnak.
Amint véget ér a hívás, Lionel dühös pillantást vet
rám, és megfeszíti a köntöse szíját, ami történetesen
pont olyan, mint Cickóé.
- Megdugtad? Hallottam a felvételen, hogy dugtatok.
Látni akarunk valami kibaszott akciót, Kenna!
- Abból szart se fogtok látni!
- Én tényleg megadom, amit akarsz - tárja szét a
karjait -, de csak akkor, ha ezt a filmet emlékezetessé
teszitek.
- Leo, megegyeztünk - emlékeztetem. - Azt mondtad,
hogy elengedsz, ha belemegyek ebbe a baromságba. A
csókot akartad, és meg is fogod kapni.
Megcsókolni Pinket több ezer rajongó előtt, az ajka
az enyémen, a fenébe, tudom, hogy dühös lesz! De
megkapja az esélyt arra, hogy a világ megtudja, a
dalom jó nagy baromság. Nem mintha engem
érdekelne. Minden panaszom azért van ott abban a
dalban, mert évek óta szerelmes vagyok belé.
- Jól van. Menj, furikázzatok csak, nem érdekel! De
megkapom azt a csókot meg azt a dalt, vagy nem kapsz
semmit, hallod?
Elindulok az ajtó felé.
 - Hallom.
- Vedd rá, hogy akarja, Kenna! - kiáltja utánam.
- Ó, azon már túl vagyunk.
Becsapom magam után az ajtót.
Csak nem annyira, mint amennyire akarom.
Apám kapott egy második esélyt, és mostanra
rájöttem, hogy én is. A különbség az, hogy én nem
fogom elcseszni az enyémet.
Amikor visszasurranok Pandora szobájába, már
ágyban fekszik. Gyorsan a karjára emelkedik, amikor
megérkezem. Sosem tudtál elaludni, amikor azt vártad,
hogy jövök-e, ugye, kicsim?
- Helló! - szólalok meg, és közben a mellkasomat
bomba feszíti.
Bomba, ami mindjárt felrobban!
Szent szar, megőrjít ez a sok érzés, ami hozzáköt.
A világ összes érzése ott tombol bennem. Düh és
védelmező szeretet. Birtoklási vágy és fájdalom.
Annyira jól érzem magam vele. Azt érzem, hogy…
- Gyere vissza az ágyba! - suttogja, és felemeli a
lepedőt.
Istenem, ezúttal nem baszom el.
 Tizenöt
Úton egy rockistennel
Pandora
- Mackenna, én nem szállók be abba a kocsiba.
- Két választási lehetőséget látok előtted, Pink, és
csak ezt a kettőt. Vagy a repülő, vagy a Lamborghini.
Te választasz!
- Még az ajtó sem nyílik rendesen! Mi van ezzel,
Kenna? Nagy a farkad! Nincs szükséged ilyen
kütyükre, hogy férfinak érezd magad.
- Stone, most komolyan, szállj be abba a kurva
kocsiba!
- Jones, azt akarod, hogy az egész autópálya téged
bámuljon a reptérre menet? Nem elég a
rocksztárstátuszod ahhoz, hogy jól érezd magad a
bőrödben?
Kenna felnevet.
- Bébi, olyan gyorsak leszünk, hogy senki sem fogja
látni az arcunkat. Gyere már! - Behajítja a bőröndömet
meg egy kis sporttáskát a csomagtartóba, aztán
megkerül, és kirántja előttem az ajtót. - Mire vársz
még? Szállj be!
Becsusszanok az ülésre, és amikor Kenna odahajol, a
belsőm felkavarodik, mintha a gyomrom egy
turmixgépben lenne.
- Miért csinálod ezt? - kérdezem.
Mélyen a szemembe néz, miközben az övért nyúl, és
lassan elkezdi bekötni.
 - Nyugi már. Azért, mert ezt akarom csinálni. Távol
akarok lenni azoktól a bohócoktól, és… kettesben
akarok lenni veled.
Az illata elér hozzám, és bosszant, hogy a hangom
megremeg, annak ellenére, hogy minimum tízféle
pózban dugott meg vasárnapig.
- Ma aztán tényleg lovagias hangulatban ébredtél.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen úriember
lesz belőled.
- Azok a paradicsomok nagyon az agyadra mentek.
Tudok én gyengéd is lenni, csak nem ezzel a kocsival.
Elhelyezkedik az ülésben, majd egy pimasz mosoly
kíséretében bekattintja az övet. Majdnem olyan
szeretetteljesen simogatja a kormányt, mint engem.
Aztán beállítja a GPS-t, és a karjai megfeszülnek,
behajlított izmainak látványa kellemetlen bizsergést
okoz a lábam között. Nagy dübörgéssel beindul a kocsi,
ő a pedálba tapos, mire a motor még jobban felbőg.
- Szóval, van valami hátsó szándék is amögött, hogy
a reptérre autózunk? - teszem fel a kérdést.
- Nem a repülőtérre megyünk.
Elvigyorodik, és ahogy kifordulunk, úgy csikorognak
a gumik, ahogy a filmekben szereplő gyors, ijesztő
autóké szokott, amit profik vezetnek. Mielőtt
részleteket követelhetnék, Kenna leereszti az
ablakainkat meg a napfénytetőt, így a szél a
mellkasához szorítja az ingét, és az izmai elterelik a
figyelmemet. Egy ideig az épületeket figyelem, amik
mellett elhaladunk, aztán a semmit. Nehezen bírok
uralkodni magamon, pár percenként Kennára vándorol
a tekintetem. A szél az egyetlen hang, de a fejemben
ezernyi zsong.
Miért ment el? Mit akar most tőlem? Számít ez
valamit? Tényleg magamnak akarom a szívét, csak
hogy aztán elhagyhassam? Vagy magamnak akarom
bebizonyítani, hogy szerethető vagyok? Vagy azért
csinálom ezt, mert egész életemben erre vágytam
legjobban?
- Szóval, mi a terv? - kérdezem.
- Az autópályán Dallasba utazunk, egy éjszakát
szállodában töltünk, és a koncert előtt megérkezünk a
próbára. Óvakodnunk kell a kibaszott fotósoktól, de
erre ott van a szerencsesapkám. - Rám néz, és fel-alá
járatja a szemét. - Te nem akarsz megállni, hogy
beszerezzünk pár álruhát?
- Bármikor felvehetem a mohikánparókádat.
Elmosolyodik, és kinyújtja a karját, megfogja a
kezem, majd a combjára teszi, és ott tartja a kezét az
enyémen. Egy Mozart-dalt dúdol. Esküszöm, olyan
kibaszottul szexi, amikor dúdol, hogy azt kívánom, bár
ne tenné. Szexi, hogy szereti az igazi zenét, és úgy
zongorázik meg gitározik, mint az ördög. Mindezt
olyan formán, hogy megfigyeli a dallamot, aztán úgy
ismétli meg, hogy csavar egyet rajta.
A szél még csak hozzá sem ér a frizurájához, ez is
szexi. Ahogy a helyén marad. Fogja a kezem, ez is
szexi.
És veszélyes.
Veszély! Elhúzom a kezem.
- Maradjunk a valóságban, oké? Nincs értelme
színlelni, hogy nem csak dugópajtik vagyunk.
 - Most komolyan beszélsz?
- Abszolút.
- Szóval, mit kéne tennem? Mi a szerepem?
Szórakoztatja a téma. Összehúzom a szemöldököm.
- Semmi. Te légy önmagad, azaz egy seggfej. Én is
önmagam leszek.
- Bájos, mint mindig?
- Hű, most komolyan, mit reggeliztél ma?
- Te leszel a nőm.
- Idegesítő, ahogy ezt mondod, mintha nekem nem is
lenne beleszólásom. De jó, legyen. De mi csak…
dugunk. Alkalmanként. És azon a napon, amikor meg
kell csókoljalak, táncolni is fogok, és teljesen hülyét
csinálok magamból. Aztán befejezzük majd valami
megállapodás formájában, és lelépek.
Kibámulok az ablakon, de hallom, hogy Kenna
felnevet, mintha viccelődnék.
- Én történetesen fogni szoktam a dugópajtijaim
kezét.
Elvigyorodik, és makacsul visszaveszi a kezemet.
Felnyögök, ő megint felnevet.
- Mi vesztenivalód van? Tudom, hogy azóta nem
voltál férfival, amióta összejöttünk. Tudom, hogy az a
fickó a hotel parkolójában csak egy haverod volt.
- Honnan tudod?
- Csak tudom - hárítja el a kérdést. - Mit veszíthetsz
azzal, ha hagyod, hogy fogjam a kezed? Sokszor
fogtam már.
 Tétovázom. Valami gúnyosat akarok mondani, de
ahogyan rám néz, az arca rá nem jellemző módon
józan, az igazságot akarja.
- Mert ha fogod a kezemet, akkor megszokom,
milyen érzés, és mielőtt észrevenném, te majd
megint… elengeded - mondom, és a szívem fáj, amikor
ismét elhúzom a kezemet.
A keze a kormányon nyugszik, és erősen szorítja.
Kibámulok az ablakon, aztán nem tudom visszafogni
magam.
- Te… tudod, igazából ez nem normális, te nem ilyen
vagy, és én sem ilyen vagyok. Basszus, egy rohadt
koncertturné kellős közepén járunk, ahol az összes
kurva táncosnőd nyal-fal téged. Velem meg dugsz,
ennyi.
- Dugok veled, és szeretem fogni a kezed. Törődj
bele ebbe! -Újra megragadja a kezemet, és úgy szorítja
meg, mintha azt mondaná vele, ne akarj felbaszni.
Tétovázom. A keze meleg, és a levegő kavarog
körülöttünk. Beledörzsöli a hüvelykujját a tenyerembe.
- Kurvára szeretem fogni, Pink - morogja.
Istenem, de kimerítő. Teljesen lefáraszt. Fel akarom
húzni a falaimat, ehelyett úgy érzem, teljesen
összeomlok.
Miután egy darabig autózunk, megállunk egy
étkezdénél.
- Mindenki fel fog ismerni téged.
Nem törődik vele, felveszi a pilótaszemüvegét,
előkap egy tengerkék baseballsapkát, és magához húz,
összefűzi az ujjainkat. Berángat egy hátsó bokszba,
majd átkarolja a vállamat.
 - Mit kérsz?
Felnyitom az étlapot, és érzem, hogy az étlap
nézegetése közben szórakozottan dörzsölgeti a
nyakamat a hüvelykujjával.
A pincérnő felveszi a rendelésünket, és miután
elmegy, Mackenna lehúzza a szemüvegét, az államnál
fogva maga felé fordítja a fejemet, és csókolgatni,
harapdálni kezdi a nyakamat. A lábujjaim begörbülnek
az élvezettől. Végül a karja hajlatába döntöm a fejem,
és egy kicsit hozzábújok, így várunk az ételre.
- Szeretlek téged furikázni azzal a Lambóval - ismeri
el lustán, és súlyos tenyerét végighúzza a nyakamon. -
Nézni, ahogy az a rózsaszín tincs összekuszálódik a
fekete hajaddal.
Kellemesen felpezsdül a vérem. Ez is lehetett volna
belőlünk. Így is történhetett volna, ha elmondom
anyámnak az igazat. Ha Kenna egy nap felbukkan.
Vagy egyszerűen nem menekülünk.
- Ismerd be, hogy bejön a Lambo!
Ezüstgyűrűjét az alsó ajkamhoz dörzsöli, a vigyora
egyszerűen imádni való.
- Kurvára kényelmetlen - hárítok.
- Hm. Hát, tényleg más feladatot kellene találnunk a
szádnak.
Egyik kezének mind az öt ujját beletúrja
összekuszálódott hajamba, én pedig közelebb
nyomakszom hozzá, melleimet kemény mellkasához
szorítom, hogy tudassam vele, azt akarom, hogy újra
megcsókoljon.
 Tökéletesen olvas a gondolataimban, ugyanis
megcsókolja az ajkamat, lágyan, mintha törékeny
lennék. Mintha meg akarná jegyezni az ízét, az állagát
és az alakját.
- A motoros pasik keményebben csókolják a nőiket.
Talán le kéne cserélnünk a Lambót egy motorra, hm?
Szerezzünk egyet, hogy dübörögjön valami erő a
combjaid között?
Máris dübörög valami a combjaim között.
A hangja.
Az, ahogyan hat rám, amikor rekedt lesz.
- Kizárt, hogy az autópályán motorozzak.
- Kizárt? Nem akarod? - kuncog, és hosszú, éhes
pillantást vet rám, a szemei is nevetnek. - Tudom én,
mit élveznél. Mármint rajtam kívül.
És megint ott van az a vigyor.
- Persze hogy tudod.
Azt hiszem, én is vigyorgok, és kihívóan felvonom az
egyik szemöldökömet. Olyan jól blöffölök, hogy
fogadok, fogalma sincs, hogy mindeközben
összeszorítom a combjaimat az asztal alatt, és küzdök,
hogy elnyomjam magamban a vágy hullámait, amik
mindenemet átjárják.
Elhúzza a pillanatot, mintha fokozni akarná a
feszültséget, az ujjával most már a nyakamat cirógatja
fel-alá.
- Na… akarod tudni, Pink?
Istenem, nem bírom abbahagyni a vigyorgást.
Fiatalnak érzem magam. Gondtalannak. Elevennek.
Szexinek. Értékesnek.
 - Van egy olyan érzésem, hogy úgyis el fogod
mondani, Kenna.
Becsúsztatja a kezét az asztal alá, és az egyik
combomra simítja, közben a tányérom felé biccent.
- Fejezd be a kaját, és megmutatom! - suttogja.
Nem sokkal később, útban a titokzatos helyre,
megállunk egy benzinkút előtt, hogy megetessük a
Lambo nyilvánvalóan mohó tankját. Amíg én veszek
egy üveg vizet, Mackenna vesz rágót, M&M-et meg
mogyorót, és folytatjuk is az utat.
Mackenna fogta a kezemet a boltba ki-be menet,
majd a kocsiban is újra érte nyúl. Azt mondom
magamnak, hogy túl fáradt vagyok harcolni ellene, de
igazság szerint borzasztóan tetszik, hogy minden
alkalommal megremegek az érintésétől. Az autópályán
szinte megdelejezve figyelem, ahogy vezetés közben
végighúzza a hüvelykujját az ujjpercemen. Az
ezüstgyűrű csillogását egyre jobban megszokom és
megszeretem.
- Hová megyünk? - kérdezem már harmadszorra.
Az ajka megrándul.
- A paradicsomba, Pink.
- Mackenna, ha ennek bármi köze van a szexhez…
- Nem, bébi, de fogalmazhatunk úgy, hogy rohadt
közel van a második legjobb dologhoz.
Rám kacsint. És a kacsintást hamarosan szexi vigyor
követi.
Annyira zavarba jövök, hogy nem tudok semmi
másra gondolni, ami a szexhez közel állna, csak. a
szexre. Csókolózás és csókolózás. Csókolózás. Mi a
második legjobb dolog a szex után?
Még nem alkonyodik, amikor megállunk egy iskolai
parkolóban. Még sosem jártam ebben az iskolában,
fogalmam sincs, Kenna mit tervez, de hagyom, hogy
kézen fogva az oldalsó bejárathoz vezessen. Egy férfit
üdvözöl az ajtónál, aztán csendben egy fedett
jégpályához vezet.
A hűvös, sima jégfelületet bámulom a csendes
épületben, és nem hiszek a szememnek. Mackenna
elvigyorodik.
- A főiskola hokicsapata itt szokott játszani.
Megmozgattam néhány szálat.
A szívem húrjait? Azokat is elég jól megmozgatja.
Soha nem éreztem még ennyire csordultig telinek a
mellkasomat, mint amikor átveszem tőle a korcsolyát,
amit a fűzőinél fogva nyújt át, és azonnal le is rúgom a
cipőmet, hogy lecseréljem.
Úristen, milyen rég volt. egy örökkévalóság telt el
azóta.
Meg még egy nap.
Felállók a korcsolyára, lebegő érzés járja át a lábam,
és csúszni kezdek a jégen. Egy percen belül meg is
találom az egyensúlyt, lassan felemelem a kezem, és
megpördülök, arccal a mennyezet felé fordulva.
- Úristen, felfogtad, milyen régen volt?
Megköti a korcsolyáját, és gyorsan utolér, olyan
gyorsan, mint egy hokis.
- Ezerötszáz napja - közli.
 Amikor a derekamra csúsztatja a karját, és magához
húzza a testemet, tökéletesen összehangolva kettőnk
mozgását, a mosolyom elhalványul, de a boldogságom
nem. Megfogja a karomat, és megforgat, hosszú idő óta
először, mire felnevetek. Nevetek és visítok.
- Ne hagyj elesni!
- Soha.
Elkap, amikor már szédülök, aztán csak
korcsolyázunk és pörgünk, korcsolyázunk és játszunk,
korcsolyázunk és versenyzünk egymással,
bolondozunk, amíg el nem esünk. Elesünk egymás
lábában, és nevetünk esés közben is. Kenna minden
alkalommal elkap, mindig készen áll, hogy felfogja az
esésemet, aztán ott ülünk, a testem kissé az övén, és
szusszanunk egyet. Mint a régi szép időkben.
Most nem kell sapkát viselnie, hogy elrejtse az arcát,
és nekem sincs szükségem a túlméretezett sapkámra,
hogy ne lássanak meg.
Az arca közvetlenül előttem van, minden szögből
nagyon jól látom.
Mindent beleadok, és ő ugyanezt teszi.
Behunyom a szemem, amikor végigsimít
ezüstgyűrűjével az állkapcsomon, fel a halántékomig,
körbe a fülemig.
- Imádom az arcodat.
A hangja kásás, szexi. Egyedülálló.
Minden sejtemben érzem.
A szemem kinyílik, az övét keresem, és azt látom,
hogy a tekintete elszánt. Kíméletlen. És olyan
tisztelettel néz, mintha nem tudna betelni a
látványommal.
- És az ajkad - mormolja mély hangon, a gyűrűje
most már a számat is dörzsöli. - Szeretem mosolyra
fakasztani ezeket az ajkakat.
Azon kapom magam, hogy mosolygok, és
elementáris boldogságot érzek, amikor Kenna
visszamosolyog rám.
Ez nem kamu. Ez a valóság. És tökéletes.
- Jól van, hölgyem, ideje indulni - mondja, és feláll.
- Jó. Úgyis lefagyott a fenekem - hazudom.
Soha nem akarom elhagyni ezt a helyet. Soha nem
akarom elfelejteni, hogy mit érzek, amikor a karjai közt
vagyok és csak pörgök, pörgök és pörgök, mint egy
gyerek.
Megállunk egy motelnél, az elsőnél, amit naplemente
után találunk. Mindketten fáradtak vagyunk. Mackenna
magához húz, kinyitja a zuhanyzó ajtaját.
- Gyere, zuhanyozz velem! - mormolja.
Első felindulásból nemet mondanék.
Túl intim…
Túl kockázatos.
Veszélyes.
- Semmi hátsó szándék. Ígérem.
Ártatlanul felemeli a kezét.
Úgy tűnik, az irányítást átvette fölöttem a szívem,
még mielőtt az agyam eldöntené, hogy mit kell tennem,
és mielőtt észbe kapnék, már hámozom is le a ruháimat.
Végig magamon érzem gyengéd tekintetét.
Tartja a szavát, de látom, hogy ez igazi becsületpróba
számára. Nagyon kemény lett. Az erekciója szinte
folyamatosan útban van, ahogy forgolódunk, és
segítünk egymásnak hozzáférni a szappanhoz.
Igyekszem gyorsan szappanozni, hogy hamar végezzek,
és ne érezzem ezt az izgatottságot meg forróságot, de
amikor Kenna elkezd szappanozni hatalmas kezeivel,
egyszerűen feladom. Így a gyors zuhanyzásból hosszú
zuhanyzás lesz.
Ő szappanoz engem, én pedig őt. Becsukjuk a
szemünket. Nyögdécselünk kicsit. Azt suttogjuk, „ez
olyan jó”. Én suttogtam elsőként, de ő sem marad le
sokáig tőlem. Samponnal habosítja a hajamat, nedves
ajkával a fülcimpámat simogatja.
- Olyan jó illatod van. Ma este meg akarlak kóstolni.
A fülkében felcsap a gőz.
- Most már tényleg dolgoznom kell - felelem
vonakodva.
- Senki sem állít meg - mondja.
- Jól van.
Kilépek a zuhany alól, és törülközőbe burkolózom.
Mackenna még marad, lemossa magáról a szappant.
Törülközés közben észreveszem, hogy a fülkében
elfordítja a hideg víz gombját. Lehunyja a szemét, és a
víz végigfolyik a mellkasán. Nyögdécsel, és most
döbbenek csak rá, hogy mennyire felizgatta a
zuhanyzásunk: a farka olyan, akár egy baseballütő, amit
magasra tart, hogy jó nagyot tudjon vele ütni.
 Kínzó sajgás lesz úrrá a puncimon, azt akarom, hogy
belém hatoljon. Jaj, Pandora, miért is mondtad, hogy
dolgoznod kell?
Te idióta!
Elfordulok, amikor kilép a zuhany alól, és kell egy
pillanat, mire összegyűjtöm magamban a bátorságot,
hogy odakukkantsak. Törülközőt kanyarít a csípője
köré ez a csodálatos, nedves sziklaisten, majd egy
mosolyt villant rám.
- Jól vagy, bébi? Ugorj fel a wifire, és csináld a
dolgod, amíg én a gitárommal pöcsölök!
Azt mondta, hogy „pöcsöl”?
- O-oké - felelem, és elpirulok, mint egy idióta.
Előveszem a laptopomat, és leülök vele az ágyra.
Vajon még mindig kemény neki?
Vagy már ernyedt?
Még mindig szívesen csinálná?
A pokolba, én is csinálni akarom.
Mindketten némán dolgozunk, a számítógép mögül
ránézek. A kanapén ül az ablak mellett. Olyan kibaszott
dögösen nézett ki a hideg zuhany alatt, hogy belülről
még mindig izzok. Dögös most is, ahogy a gitárját
simogatja. Hiába zuhanyozik, soha az életben nem tud
igazán megszabadulni a szemceruza nyomától, és
istenem, az is annyira dögös rajta! El sem hiszem, hogy
milyen kemény volt farka a zuhany alatt. Lehet, hogy
ezt csak hideg vízzel lehet orvosolni? Nem erőltette a
dolgot, hiszen a szavát adta, és istenemre mondom, ez
is baromira szuperdögös benne.
 Vágod, mi van? Hat éven át nem szexeltem, csak
most vele, és tapasztalatokra vágyom. Bassza meg!
Haladnom kell a munkával.
Vissza a gépemhez: kaptam egy e-mailt Melanie-tól.
Miért nem válaszolsz az SMS-ekre?
Legalább azt áruld el, hogy élsz-e!
Brooke is aggódik.
Jól vagyok, válaszolok. Aztán újra felnézek Kennára,
és elharapom a mosolyomat. Tényleg nagyon jól.
Mosolygok. Igen, ez jó. De vajon tényleg hiszek
abban, hogy minden másképp lesz, mint legutóbb?
Hogy bármit is akar tőlem, egy idő után felhagy vele?
És vajon képes lennék valaha is egyedül hagyni
Magnoliát az anyámmal érte?
Azt nem tehetem. Túlságosan sokszor bántottuk
egymást. Túl tragikus a múltunk. Nem lehetünk hirtelen
csak úgy… boldogok.
Igen, de attól még dughatsz vele, te ostoba
nimfomániás!
Leteszem a laptopot az ágyra. Dolgozhatok akkor is,
ha majd hazamegyek, életem végéig, de ő nem lesz
velem örökké.
Csendesen odasétálok hozzá.
- Mit írsz? Szükséged van még ihletre? Úgy tűnik,
abban jó vagyok.
Elmosolyodik, és feljegyez még néhány dolgot az
iPhone-jára, aztán félreteszi.
Az ölére mutatok, amit továbbra is fehér törülköző
borít.
 - Oda fogok ülni, mert úgy nézel ki, mint egy
csodálatos, szexi szék.
- Csinálj velem, amit akarsz - mondja kíváncsian
csillogó szemmel.
Félreteszi a gitárját.
Miután elhelyezkedtem, átkarolom a nyakát.
- Szóval, tervezel valamilyen bűntényt az estére? -
gúnyolódom.
- Azon kívül, hogy megrontalak, megkorbácsollak, és
felveretem a motelt a gyönyörű kiáltásaiddal? Nem,
semmit.
Nem értem, miért szöktetett el, de megspórolt nekem
egy repülőutat. Szórakoztat. Most el akarom csábítani
ezt a szexi faszit, de nem tudom, hogyan kezdjek bele.
Szinte hallom, ahogy Melanie felnyög, és valami
olyasmit mond, hogy „ő csak egy pasi. Mennyire lehet
bonyolult? Csak simogasd, és nézd, ahogy gyurmává
válik…”
- Egész nap rád gondoltam - suttogom, majd
odahajolok hozzá, és megnyalom a fülcimpáját.
- A francba! Basszus! Most tényleg?
Megragad, és magához húz, rám néz, az arcomat
fürkészi.
- Imádok veled zuhanyozni - suttogom, és
kifejezetten sebezhetőnek érzem magam, hogy ezt
bevallom.
Az arcomat figyeli, és a hangja kásásabbá válik.
- Komolyan mondod, bébi?
 Annyira felizgat a szappan illata, ami a bőréből árad,
hogy nyögnöm kell, és előrehajolnom, hogy újra
megnyaljam a fülét.
- Soha nem láttam még férfit, akinek így felállt csak
attól, hogy együtt zuhanyzik egy lánnyal. Élvezted,
hogy beszappanozol? Szándékosan hívtál a
zuhanyzóba? Hogy felizgass?
A szemei parázslani kezdenek.
- Felizgatott, Kenna.
Nyögök, és a mellkasomat hozzádörzsölöm. Még
sosem éreztem magamban ilyen kétségbeesett, vad
vágyat.
A farka gyorsan reagál a játékra, vastagon lüktet a
fenekem alatt.
- Nem akarod az egyik cicid a számhoz emelni, hogy
jól megszopogassam?
A szeme mocskosan ezüstös, és a szavai is
ugyanolyan mocskosak. Ugyanolyan dögösek.
- De, csináld! - suttogom, azzal lehúzom magamról
az alvópólómat, és a szájához rakom az egyik mellem.
- Mit szólnál egy harapáshoz?
Megcsipkedi a mellbimbómat, és mielőtt bármit
mondhatnék, finoman a fogai közé veszi a bimbómat.
Lejjebb hajolok, és ringatózom a farkán.
- Ó, istenem! - zihálom, amikor a farka finoman a
lábaim közé csusszan.
A pulzusom kéjesen, gyorsan szökik feljebb. A
fülcimpájába harapva nyöszörgöm, hogy „igen”.
 - Hm. Kibaszottul akarod ezt. Mi lenne, ha mégis
elővennénk azt az ostort meg a korbácsot?
- Bejön az ilyesmi?
- Most inkább az a kérdés izgat, mennyire vagy
beindulva.
A maradék eszemet is elveszítve végigsimítok az
ajkammal a nyakán, és nyögdécselve mondom:
- Be vagyok rád indulva. És erre. És arra, hogy
milyen kemény vagy a fenekem alatt.
Hosszú és vastag pénisze a puncimhoz és a
fenekemhez simul. Megfogom a mellemet, és ismét a
szájába nyomom. Szédülök a gyönyörtől. Nézem,
ahogy a nyelve a mellbimbóm hegyét simogatja.
Nézem, ahogy rágcsál, majd szopogat. Nézem, ahogy
ugyanezt teszi mindkét mellemmel egymás után, és
annyira felizgat vele, hogy benedvesedek.
- Húzz egy gumit a farkamra, és dugd magadba!
Amikor félrehajított farmerjének a hátsó zsebéből
előhúzok egy óvszert, egyik kezével elkapja az arcom,
és úgy tart, hogy egy pillanatra sem veszem le róla a
szememet, ahogy leoldom a törülközőjét, rácsúsztatom
az óvszert gyönyörű, égnek álló erekciójára, majd a
magasba tartom a farkát, és beleereszkedem.
- Ó, istenem! - nyögöm, és elengedem a farka tövét,
hogy a puncim lassan egészen rácsúszhasson.
Megismétli a szót, és ő is felnyög.
- Pandora. Gyönyörűm. Pink… nyisd szét a lábaidat
jobban, hogy még jobban beléd tudjam nyomni.
Megteszem.
Újabb nyögés, ezúttal mindkettőnkből.
 - Ah, Jézus, lovagolj kicsit rajtam! Rázd fel a
kibaszott világomat, Pink!
Ezt úgy értelmezem, hogy nagyon elveszett bennem,
és alaposan, mélyen megcsókolom, majd szándékosan
lassan elhúzva a gyönyörünket, meglovagolom a
kanapén. A szájával bejárja a nyakam, harapdálja a
melleimet, az államat, és szintén lassan az idomaimat
simogatja.
Megragadja a fenekemet, és egyik ujját
végigcsúsztatja a fenekem nyílásán, megsimogatva a
rést. Amikor a középső ujjával a végbelem ingerli, a
színtiszta gyönyör sikolya hagyja el az ajkaimat.
- Kenna!
Behatol a fenekembe, és az élvezettől befeszül, majd
megrándul a testem.
- Ez az! Én is felrázom a te világodat.
Nyelvét a mellbimbóim fölött forgatja, és mélyen
ujjaz, hogy ezt bebizonyítsa. Szinte szűkölök. Minden
testnyílásomban ő van. Egyszerre dug egy farok, egy
ujj meg egy nyelv, mindezek ráadásul a legszexibb
férfié, akit ismerek.
Az orgazmusom sebesen és keményen csap le rám.
Kenna elhúzza a sajátját azzal, hogy megragad a
csípőmnél fogva, és fel-le mozgatja a testemet a farkán.
Ellazult testemmel, ami olykor meg-megremeg,
Kenna élő, lélegző szexbabájává változtam. Figyelem a
légzését, rángatózó mellkasát és farkának lüktetését,
miközben a csípőmnél fogva tart, és fel-le húzogat
magán. Élvezem eksztázisának minden egyes részletét,
ahogy használ… a szemem az arcára szegeződik, és
nézem, ahogy az állkapcsa megfeszül, a nyaka
meggörbül, és olyan szexi morgással élvez el bennem,
hogy a puncim reflexszerűen összeszorul vastag farka
körül.
- Istenem, fenomenális vagy! - sóhajtja végül.
Átkarol, és magához húz. Mélyen, szaggatottan veszi
a levegőt. Egy pillanatra hátrabillenti a fejemet.
- Hogy érzed magad?
- Nagyon finom így.
- Hm. Mert az vagy. Finom. Kibaszottul jó az ízed.
Nyom rám egy csókot, majd hátradönti a fejét. A
szemei lecsukódnak, és amikor felnézek rá, látom, hogy
az arcán elégedett mosoly ül. Istenem, annyira
gyönyörű. A teste ellazult, a haja pedig olyan rövid,
hogy szinte azonnal meg is száradt. Körülvesznek az
izmai, és úgy ölel, mintha évek óta nem ölelt volna
senkit.
Ellazulok az ölében, furcsa telítettséget érzek a
mellkasomban, az arcom a nyakába simítom, és arra
gondolok, mennyire jó lenne, ha annak idején együtt
maradhattunk volna.
 Tizenhat
Olyan, mint egy szerelmi
kiruccanás, csakhogy mi nem
vagyunk szerelmesek.
VAGY IGEN?!?!?!
Pandora
A paparazzók hiánya miatt annyira élvezzük a
motelben töltött időnket, hogy lefoglalunk még egy
szállást Dallasban. Senki sem várná el a Crack Bikini
tagjától, hogy ilyen helyen szálljon meg, ami nekünk
tökéletesen megfelel. Amikor felébredek, a szoba tele
van bizonyítékokkal. Bizonyítékokkal rólunk.
Fejhallgató az asztalon, gitár, elektromos
szintetizátor, egy üveg bor és a közös pizza
maradványai.
És itt van ő.
Nem is tudom, minek nevezzem ezt az érzést, de a
fájdalom és az öröm keveréke kap el, valahányszor
ránézek. Elmosolyodik, amikor közeledek felé, de
tovább hümmög, ujjaival a szintetizátort simogatja. A
hangja lágy, mintha valami balladát dúdolna.
- Van ez a dal a fejemben - mondja.
Hát persze. Nem véletlenül nyertek eddig három
Grammy-díjat, és nevezik őket sokan a rock and roll
modern isteneinek. Figyelem Mackennát - ahogy
csukott szemmel zenél, magában motyog, mielőtt
lejegyzi a szavakat -, és úgy érzem, a falak
megolvadnak körülöttem. Miatta.
 Könnyű elveszíteni magunkat a rivaldafényben. A
turnéra szánt egyedi buszokon, a nagy, villogó fények
kereszttüzében. Nem is beszélve arról a kék fényű belső
világításról, amitől minden olyan lesz, mint egy
átkozott bordélyház. Az arcodat a fél életed során el
kell rejtened, hogy legyen egy kis magánszférád. Soha
nem tudnék ezzel együtt élni. Még miatta sem. De ő
elég jól megbirkózott vele. Pont olyan, mint régen, csak
még bátrabb és magabiztosabb.
És a magabiztossága - a merészsége - szexi.
Csendben figyelem őt, és most először fogadom el,
hogy talán így kell lennie a dolgoknak. Talán ez az
utazás mégsem fog kikészíteni. Talán most békére
lelek.
A fülét tanulmányozom, hogy milyen imádni való,
csak kicsit kicsi a kerek koponyájához képest, és
csodálom, ahogy a dalát írja. A dúdolása alapján már
biztos vagyok benne, hogy ez ballada lesz.
Emlékszem egy cikkre a Rolling Stone magazinból.
Őt és az ikreket kérdezték a paparazzókról, és valami
olyasmit válaszoltak, hogy: „Ami a képeken látszik,
annak a fele színtiszta hazugság. Felbukkannak ezek a
fotók, és ami a legrosszabb, hogy nem emlékszel, ki,
mikor és hogyan készítette őket.”
„És mi a helyzet a másik felével?” - kérdezte a
riporter.
Nevettek, és Mackenna mondta ki: „Az igaz. Minden
kibaszott részlete.”
Arról is beszéltek, hogyan veszik fel a dalokat, hogy
napokon át próbálnak és hangpróbákat végeznek,
órákon át énekelnek, mire pontosan eltalálják a
hangokat. Beszéltek a tizennyolc órás stúdiómunkákról
és a Billboard-listák éléről. Az interjú azzal zárult, hogy
a srácok elárulták, milyen lazán állnak hozzá az új
anyagok elkészítéséhez: hogy ilyenkor találkoznak,
írnak, firkálgatnak, dúdolgatnak. Ennyi mindenről
beszéltek!
De most csak ő van, egy piros gitárral a kezében, ami
ugyanolyan megviselt és vagány, mint a rocker, aki
tartja.
Eldúdolja a dal elejét, aztán az állát felemelve odahív
magához.
Nem sírtam, amikor elhagyott. Ha elkezdtem volna,
soha nem bírtam volna abbahagyni. De amikor
félreteszi a gitárt, megpaskolja a térdét, én pedig
lehuppanok, és a fülembe súgja a dal első öt szavát,
meglepő módon csiklandozni kezd a szemem mögött.
Eddig a hónapig nem kellett elviselnem, hogy a
hangját halljam a fülemben. Nem voltam felkészülve
arra, hogy ez minden egyes alkalommal mennyire
megráz majd. Hogy mennyire mély fájdalmat okoz.
- Egy ideje nem tudtam írni - suttogja, és imádni való
kis mosoly fut át az ajkán. - Köszönöm ezt a dalt,
Pandora.
Némán bólintok. Nem akarom elhinni, hogy néhány
héten belül azzal telnek majd a napjaim, hogy a tévében
nézem őt. A távolból figyelem.
- Akkor mégiscsak tudlak inspirálni - mondom az
arcát kutatva, gyönyörködöm abban, hogy milyen
fiatalnak tűnik a reggeli napfényben. - A rothadó
fogaimról írsz? És a békákról, amiket enni szoktam?
 - Ah, hát visszatértél! Egyébként, te hogy haladsz a
daloddal?
- Jól - hazudom.
A haja felé tart a kezem, megállítom, majd mégis
továbbnyújtom, és megérintem kicsit.
- Jó reggelt, Mackenna!
Viszonozza a pillantásomat. A szeme olyan
ezüstszínű, amilyennek még sosem láttam.
- Jó reggelt, Pandora!
Mindketten úgy vigyorgunk, mint két idióta, amikor
meghalljuk a mobilja zümmögését. Felemeli az ujját.
- Egy pillanat, Pink!
A füléhez emeli a telefont. Felállok, hogy a
szobaszerviz menüjéért menjek, amikor hallom, hogy
üdvözöl valakit. Feltételezem, az egyik iker az.
- Nem, nem baszakszom veled - mondja olyan
hangon, ami azt üzeni, hogy szanaszét foglak szedni. -
A motor csak úgy magától leállt. Új kocsit kell vennem,
és kifogytak az izmos autókból. Nem ülök be egy kis
nyomi kocsiba. A picsába, Pink most már csak izmos
autóba hajlandó ülni. Jó, akkor szerzek egy motort vagy
valami szart.
Úristen! Komolyan? Megpördülök, ő pedig a
hüvelykujját villantja felém.
Elkomorulok, és csípőre teszem a kezem.
- Ja, egy másik Lambót vagy Ferrarit akart, de nem
képesek időben idehozni őket, úgyhogy improvizáltam.
Megrázom a fejem, és gyorsan lezuhanyozom. Nem
tart sokáig, és már tiszta ruhát választok magamnak,
amikor, a telefont még mindig a füléhez szorítva,
Kenna felpattan a kanapéról, elveszi tőlem a ruhákat, és
félreteszi őket.
Ahhhh! Nem akarja, hogy felöltözzek?
Hallgatja a vonal másik végén beszélőt.
- Hm, igen - mondja, majd bólint, és lehámozza
rólam a törülközőt, aztán az ablak felé fordít.
Először nem értem, miért, de aztán észreveszem. A
parkolóhelyünkön. Ahol a Lamborghini szokott állni.
Ott most egy piros motorkerékpár áll - vadonatúj,
mintha most vette volna -, a kormányáról pedig két
sisak lóg. Leteszi a telefont.
- Most vettem magunknak néhány plusz szabad órát.
- És mire akarod fordítani?
- Rád.
A vállam fölött férfias arcára pillantok, miközben ő
hátulról erős, mohó kezébe veszi a mellem, és játékosan
csipkedni kezdi a bimbómat. Elvigyorodik, gyémánt
fülbevalója megcsillan a fényben, amikor előrehajol, és
csókot nyom a vállamra. Pillangók rebbennek szét
bennem.
- Elvontattam a kocsit - vallja be.
- De nem volt semmi baja.
A bőrömet csipkedi, mire meleg hullámok járják át a
testem.
- Figyelj, Pink! Ha folyton ott ragadsz le, hogy az
igazságot elemezgeted, sosem jutsz el oda, ahol én
tartok.
 Maga felé fordít, és érzem, ahogy a merev farka
finoman a hasamhoz ér.
- Mackenna - tiltakozom.
- Pont azt vártam, hogy ezt mondd, csak kicsi más
hangnemben -mormolja. - Na, fussunk neki még
egyszer, Pink! Azt akarom, hogy nyögve mondd.
Végighúzza a száját a számon. Visszatartom a
lélegzetem, mert forró villámok csapnak belém. Újra
végighúzza a száját a számon, és amikor nyögök egyet,
kuncogva örül a győzelmének.
- Mackenna! - nyögöm, és megragadom a tarkóját.
Abbahagyja a kuncogást, és nyitott tenyerét a
derekamról a fenekemre csúsztatja, az ajkát mohón az
enyémre helyezi, mintha minden porcikámat meg
akarná ízlelni. A fejem hátraejtem, ő pedig egyik
kezével megfogja a koponyámat, és selymes, forró,
finom nyelvével a szám minden szegletét körbenyalja.
Ettől ismét felnyögök. Válaszul ő is felnyög, és a falhoz
húz.
Ott jól megdug.
Izgatottan várom a motorozást. Egy rosszfiú. Egy
motor. Talán egyszer fantáziáltam is róla… vagy
kétszer. De mérgesnek akarok tűnni, nehogy rájöjjön
erre.
- Sisak? Tényleg? A motoros álmaimban sosem
viseltem sisakot.
- A koncert után levisszük ezt New Orleansba.
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, szépségem, de
bármilyen kemény a fejed, nem vagy halhatatlan, és azt
akarom, hogy az a szép fejed ép maradjon, hogy tovább
szórakozhassak vele.
 - Hm, hát, ha így nézzük.
Le akarom állítani a bennem tomboló ideges
pillangókat. Emlékeznem kéne, hogy Kenna
megbántott, és újra meg fogja tenni. De Magnolián
kívül ő volt az egyetlen ember, aki igazán boldoggá
tudott tenni. Csak ő képes kihozni belőlem a kevésbé
mogorva oldalamat.
- Vedd fel! - parancsol rám, és a fejemre csatolja a
sisakot.
A szemembe néz, csókot nyom az ajkamra, aztán
felmászik a motorra. A lábamat átdobva követem,
egész testemmel tudatában vagyok annak, hogy a
mellem hol ér a hátához, és hogy széttárt lábam hol
tapad a combjára. Arcomat a hátához simítom, és
amikor gyújtást ad, érzem a Ducati dübörgését. Azt
ismételgetem magamban, hogy ez nem lehet igaz.
- Kapaszkodsz, szépségem? - kérdezi, majd mögém
nyúl, és megszorítja a fenekemet, közelebb szorítva
magához.
- Kurvára kapaszkodok, Kenna. Ne reménykedj
abban, hogy elengedlek, leesek és meghalok! - felelem,
és a nevetésemtől bepárásodik a szemellenzőm.
- Néha túl mocskos a szád! - feleli, és megrázza a
sisakját.
Megfordul, és a kékre színezett napellenző alatt
érzem, hogy a szeme magába szív. Közben még
szorosabbra húzza a karomat a dereka körül. Aztán
megragadja a kormányt, felcsapja a lábtartót, és egy
újabb finom dübörgéssel elindulunk.
Hangosan felnevetek, és azt hiszem, ő is hallja, mert
a szélben kissé hátrafordul. Az arca nagy része
takarásban van, de látom, hogy hatalmas a vigyora.
- Tetszik? - kérdezi.
A hangja áthallatszik a motor zaján.
- Igen.
- Hogy érzed magad?
Boldog vagyok, mondanám legszívesebben.
- Szuperül - kiáltom. - Csak kérlek, ne törj össze!
Dallasban szikráznak a színpadi fények, amikor a
táncosok kirohannak, és miután a zenekar belecsap a
zenébe, Kenna, Jax és Lex is beveszik a színpadot.
Később, az egyik lassabb daluknál Kenna a zongorán
csatlakozik a zenekarhoz, a közönsége pedig öngyújtók
ezreit lobogtatja a sötétben. A Pandora’s Kiss az utolsó
dal, és amikor elkezdődik, a dobok extra erővel
robbannak, Mackenna az ütések ritmusában öklözi a
levegőt.
Én lentről figyelem. Lionel azt mondta, hogy
figyeljem a táncosnőket, mert a producerek nagyon
szeretnék, ha én is fellépnék a Madison Square
Gardenben. Nehéz, mert bár igyekszem rajtuk tartani a
szemem, ahogy Kenna körül táncolnak - de tényleg
nagyon igyekszem -, a tekintetem akaratlanul is
Kennára fókuszál. A fények simogatják a bőrét,
ragyognak a lila rockerparókáján, és még a
hüvelykujjgyűrűje is megcsillan, miközben úgy táncol,
ahogy csak ő tud a világon. Bármennyire is utálom ezt
bevallani, kezdem megérteni, miért fakad sírva néhány
rajongó a Crack Bikini puszta említésére.
 Tizenhét
Újra együtt
a bandával
Pandora
A srácok a mai koncert után is elszántan buliznak.
Mackenna bevezet a bárba, és levadássza az egyik
pincért.
- Mit szeretnél inni? - kérdezi.
- Amit te.
Hallgatom, ahogy rendel nekünk, majd laza léptekkel
egy hátsó boksz felé kísér.
- Biztos én vagyok a hülye, de valamiért azt vártam,
hogy a Crack Bikini szelídebb helyen bulizik majd -
jegyzem meg, ahogy körbenézek ebben a félig bár, félig
diszkó helyen.
- Ez szelíd hely, bébi, de ne aggódj! Hamarosan
elkezdjük a mókát.
Éppen a klub legsötétebb sarkában lévő legsötétebb
fülkébe irányít, amikor két vele egykorú srác
megállítja, és azt kiáltják neki, hogy „bomba!”, azaz,
gondolom: „Hú, de kibaszott bomba vagy, haver!”
Mialatt pacsiznak, káromkodnak és röhejes
férfikézfogásokat csinálnak, én azt nézem, ahogy a
Crack Bikini táncosai a fényektől villódzó táncparkett
felé indulnak. A zene betölti a termet. Lüktet a talpam
alatt. Az ülésem alatt is.
Néhány lány elválik a nyájuktól, és odaröppen
Mackennához meg a két férfihoz, akik még mindig ott
olvadoznak körülötte, és amint odaérnek a lányok,
táncolni kezdenek.
- Táncolj velünk, Kenna!
Két karját rácsúsztatja a lányok derekára, és azonnal
felveszi a testük ritmusát, közben tovább beszélget a
két sráccal. Remekül táncol. Nagyszerű énekes. Imád
élni. Szórakozni. Játszani.
Játszani.
Az asztallapra meredek. Olyan hülye vagy, korholom
magam.
Neki ez csak játék. Kihívás. Tiszta Makrancos hölgy.
- Mi a helyzet, cicamica? - Lex beül mellém a
bokszba, megragadja az állam, és maga felé rántja a
fejem.
- Nem sok minden. Részegnek tűnsz - jegyzem meg.
- Talán, mert az vagyok? - Nevet, és Mackenna felé
biccent. -Miattad tud jó zenét csinálni, azt vágod?
Minden dalt neked köszönhet.
- A legnagyobb slágeretek a legrosszabb dal, amit
életemben hallottam, csak hogy tudd.
- Nem, nem az. És nem csak azt a dalt írta rólad.
Talán nem is olyan nagy baj, hogy összetörted a szívét.
- Én? - fröcsögöm.
- Jaj, ne már! Azt hiszed, nem törted össze neki?
Amióta veled szakított, csak dugásra kellenek neki a
csajok, mert már senkiben nem képes megbízni
miattad.
- Miattam? - kiáltom felháborodva.
Egyszerűen nem hiszek a fülemnek.
 - Ez a bunkó zaklat téged, Stone? - kérdezi
Mackenna, és leteszi az italom, majd becsusszan
mellém.
Játékosan elvigyorodom.
- Akaratlanul is, azt hiszem.
- Haver, épp azt magyarázom neki, milyen jó parti
vagy - mondja Lex. - Hidd el, szeretnéd, ha tovább
beszélgetnék vele!
Mackenna végigcsúsztatja a karját a mögöttem lévő
ülés háttámláján, és közelebb hajol hozzám. A
mozdulata lazának tűnik, de engem nem ver át. Kortyol
egyet az italából.
- Aha - mondja, de a bólogatása azt sugallja, kapd be!
- Őt nem érdekli, hogy szívesen hordasz pink parókát
a koncerteken. Szerinte passzol a görény kinézetéhez -
folytatja Lex. - Nem bánja azt sem, hogy kettéreped a
25 centis farkadtól. Teljesen odavan érted, haver.
- Mondj valami újat! Mondjuk azt, miért raktad le
mellé a segged!
- Hogy melegen tartsam.
- Húzz innen, Lex!
- Haver, kurva fáradt vagyok, nyugi már!
Lex elmegy, én pedig egy kezet érzek a combomon.
Felnézek, és a tekintetem találkozik Mackenna ezüstös
szemével. Rám mosolyog.
Veszély…
A szívem kalapálni kezd.
Nem dőlhetek be neki újra. Nem szabad.
 Pedig be fogsz! Be fogsz! Be fogsz!
- A kezedet nem akarod máshova tenni? - kérdezem
lélegzetvisszafojtva.
Lazának próbálok tűnni, pedig valójában rémült
vagyok. És izgatott. Leginkább izgatott.
- De - feleli, és feljebb csúsztatja az ujjait, a szemei
csak úgy csillognak valamitől. A kihívás miatt? A vágy
miatt? Lehajtja a fejét, és a gyomrom összeszorul,
amikor a fülemen érzem az ajkát meg a leheletét. - Nem
bírom levenni rólad a szemem, és fogdosni meg
csókolgatni akarlak. Tényleg nagy a baj, mert nem
tudok meglenni nélküled, egyetlen éjszakára sem.
Idegesen felnevetek.
- Ez a szöveg másnál beválik?
- Emlékszel az első alkalomra? - folytatja, nem
törődve a kérdésemmel.
Csábító suttogása a fülemet izgatja, az ujjaival az
oldalamon simít végig, a felsőm alatt… mintha tényleg
arra vágyna, hogy a bőrömhöz érhessen.
A derekam köré csúsztatja a kezét, majd
megállapodik a bordáim oldalán, a hüvelykujja csak
egy hajszálnyira van a mellem aljától.
- Nem, nem emlékszem - hazudom. A légzésem
egyenetlenné vált. - Az a sok diétás kóla kiégette az
agysejtjeimet.
De az agyam ellentmond nekem, és amikor egy
cseppet sem ártatlan csókot nyom a halántékomra, hét
évet utazom vissza az időben, egy ehhez hasonló
bokszba, ahol ugyanezek a kezek és ajkak kényeztettek.
Visszatérek abba az időbe, amikor azt sem tudtam, ki
vagyok, ki akarok lenni, csak egy dolgot tudtam, hogy
ezt a fiút akarom.
Meg fognak látni minket, Kenna…
Miért baj, ha meglátnak? Talán szégyellsz engem,
faszom?
Most már férfi. Kőkemény pasi. Kemény combja az
enyémhez simul. A keze szorosan tapad a bordáimra.
Régen frusztrálta, hogy nem akartam, hogy anyám
tudjon kettőnkről, és rosszul is esett neki. Tudtam, hogy
anyám kettőnk közé állna. De végül kiderült, hogy ez
nem is számított. Kenna magától is elment.
- De, emlékszel. Látom a szemedben - jegyzi meg
halkan.
Behunyom a szemem, ő újabb csókot nyom az ajkam
sarkára, ezúttal csábítóan lángoló csókot.
- Én sem szeretek emlékezni, Pink. Nincs annál
nagyobb kínzás, mint amikor arra gondolok, hogyan
néztél rám régen. Amikor arra gondolok, hogy soha
többé nem fogsz úgy nézni rám - suttogja.
Kényszerítem magam, hogy nyissam ki a szemem, és
az arcát nézem. Olyan közel van, hogy viszket a kezem,
mert a tarkójára akarom simítani. Közelebb hajolok, a
fogaim közé veszem a gyémánt fülbevalóját, ő pedig
visszatartja a lélegzetét, mintha alig bírná türtőztetni
magát.
Amikor hátrébb húzódom, a tekintete végtelenül
intenzív. Elkábít, hogy ilyen hatást gyakorolok rá, és
ismét lecsukódik a szemem. Rám szól.
- Ne! Ne csukd be a szemed, baszd meg!
 Kinyitom őket, mire megrándul az állkapcsa, a szeme
sötét, akár a szürkület, a pupillái kitágultak, és én
megrémülök. Mindentől félek. A testemhez tapadó teste
melegétől. A tekintetétől, ami nem enged. Félek attól,
hogy milyen közel érzem magam hozzá, milyen közel
vagyunk egymáshoz… érzelmileg.
Elmosolyodik, de ez most nem az a pimasz vigyor,
amihez hozzászoktam. Gyengéd, óh, annyira gyengéd.
Zavartan nézem, ahogy ezüst hüvelykujjgyűrűjét
végighúzza az állkapcsomon, farkastekintete mélyen
elveszik a szememben.
- Esküszöm, valamit elvettél tőlem, de sosem tudtam
rájönni, hogy mi az.
Én szerettelek, te idióta. És te is szerettél engem. És
ez megijesztett téged - ahogy engem is -, ezért aztán
elhagytál!
Az emlékezéstől összerezzenek. Próbálok némi
távolságot tartani tőle. Felhúzni a falaimat. Oldalra
pillantok, a táncparkettet bámulom.
- Persze, mert elloptam a szívedet. Megrágtam és
kiköptem. Ezért nem érzel most semmit.
- Ó, az én kis kannibálom!
A kijelentését követő nevetés azonban nem hangzik
őszintének. Reagálni akart a poénomra, de tudom, hogy
valójában nem találja viccesnek a megjegyzést.
Játékosan megrángatja a rózsaszín tincsemet.
- Oké, Pink - folytatja, engedve nekem -, szóval, ha
nem akarsz velem nosztalgiázni, akkor legalább mondj
valamit!
 Nem tudom, mit mondjak, és azon kapom magam,
hogy ostoba szavakkal próbálom elterelni a figyelmét,
ahogyan anyámmal tettem kiskoromban. Vagy akkor,
amikor hosszú, kényelmes csend telepedett Mackennára
meg rám, és én szándékosan megtörtem, vagy amikor
kedve támadt megnevettetni.
- Körülmetélés - bököm ki.
Felröhög, a nevetése ezúttal valódi. Ezt a hangot
szeretem.
- Rossz kislány!
- Zsírleszívás - folytatom, most már mosolyogva.
- Á, bébi, te aztán tudod, hogyan kell kihagyni a
bájcsevejt, mi?
- Tejmérgezés! - nevetek.
Felvonja a szemöldökét.
- Tejmérgezés?
- Aha. Sternutáció! - folytatom levegő után
kapkodva, ő pedig a mellkasához húz.
Magához szorít, és a szívemet összerántják az
érzelmek, amikor megcsókolja a fülem hegyét.
- Istenem, imádom ezt a nevetést - suttogja, és rám
mosolyog. -Most pedig gyere, táncolj velem!
- Nem.
- Ugyan már, haver! Táncolj velem!
- A válaszom nem. És nem hallgatok a haver szóra.
Ahogy a Pinkre meg a gyönyörűségemre sem.
- Akkor mit szólnál a Darth Vaderhez, hm?
 Mosolyogva hátrabillenti a fejemet, incselkedik
velem.
- Miért? Vonzódsz a maszkos férfiakhoz? - cukkolom
viszonzásul.
- Én hozzád vonzódom. - Sóhajt. - Miért van az, hogy
bármelyik lányt megkaphatom, de mindegyiküket
elfelejtem azonnal, téged viszont…? Belőled nem elég
egy alkalom. Beléd akarok élvezni. Újra meg újra.
Nézni akarom, ahogy elélvezel. Egy önző fasz vagyok,
aki azért dugja meg a lányokat, hogy jól érezze magát.
Szóval mondd meg nekem, miért van az, hogy ha veled
vagyok, azt akarom, hogy neked is jó legyen?
Magyarázd ezt meg nekem!
- Nem tudom.
- Akkor táncolj velem!
Feláll, és felém nyújtja hatalmas, gyönyörű kezét,
amin ott az ezüstgyűrű.
Veszély…
Ó, fogd már be, agy!
Mackenna ugyanúgy nyújtja felém karcsú, inas
karját, ahogy akkor, amikor a szekrénybe voltam zárva,
csakhogy most a kezem kinyúlik, és belecsusszan az
övébe. Az érintése nyomán egyszerre fog el béke és
szorongás, és ez zavarba hoz. A táncparkettre vezet.
Veszély.
Állj meg!
Ezeket az utasításokat az agyam küldi a testemnek,
de amikor átölel, már nem is hallom őket.
Mindent beborít az izzadság, a zene forró, hangos,
erős. Nem bánom, dugjunk. Ez csak érzelemmentes
szex. Csakhogy semmi érzelemmentesség nincs abban,
amit most csinálunk. Semmi érzelemmentesség nincs
abban, ahogy a homlokomra nyomja az ajkát, majd a
halántékomra, sem abban, ahogy a fenekemet markolja,
ahogy a testét az enyémmel együtt ringatja, ahogy
hozzám dörgölődzik. A teste karcsú és rugalmas, és
miközben mozog, minden izmát érzem, beleértve
merev péniszét is.
- Le akarom nyomni a torkodon, meg akarom tömni a
fejed. -A fülembe nyomja a nyelvét, aztán visszahúzza.
A köztünk lévő szenvedély felperzsel, egészen
beleborzongok. - Istenem, Pandora, fogalmad sincs,
miket akarok csinálni veled.
- Kenna…
- Megszállott lettem. Kibaszottul megőrülök érted.
Bárcsak közelebb engednél, Pink! Engedj közelebb,
egyszer és mindenkorra.
Ez a hülye belső harc, amivel állandóan
szembesülök, kimerít. A folyamatos vívódás az agyam,
a szívem és a hülye, kéjsóvár testem között. Ellököm
magamtól Kennát, és remegő hangon mondom:
- Hogy aztán minden álmomat összetörhesd? Hogy
aztán búcsú nélkül elhagyhass?
Úgy pislog, mintha most dobtam volna meg egy
balhoroggal a semmiből.
- Nem akartam… azt hiszed, én élveztem. - Nem
mozdul, és amikor végre úgy tűnik, hogy úrrá lesz
zavarodott gondolatain, a hangját idegesség torzítja.
Megragadja a könyökömet, magához ránt, és azt
morogja: - A picsába! Te voltál az, aki.
 - Aki? Nem tudtam kimondani, hogy szeretlek, ezért
elmentél, hogy megbüntess. Ezt csináltad!
- Ezt gondolod rólam? - Akár egy torpedó is
lecsaphatott volna rá, épp olyan lesújtottnak tűnik. - Azt
hiszed, büntetnélek téged? Pandora, aznap, amikor
elhagytalak, kitéptem a szívemet a helyéről!
- Hé, nyugodjatok le mindketten!
Lex és Jax körénk gyűlnek, és míg Lex odahúz
magához, addig Jax Mackenna vállára teszi a kezét
olyan pillantással, amivel azt közli, szerinte nem ez a
megfelelő pillanat, hogy ezt megbeszéljük.
Mackenna dühösen kiszabadítja a vállát, tesz egy
lépést előre, és egyik kezével hevesen végigtúrja szexi,
kerek fejét. Közben rám mered. Mindenki más táncol,
mi meg csak állunk, és mindkettőnket egy hajszál
választ el attól, hogy kiboruljunk.
Most jövök rá, nem tetszik neki, hogy látja, Lex
hozzám ér, mert kinyújtja a kezét, és visszaránt
magához.
- Menjünk, Pink! - morogja.
- Kenna, mi itt már egészen hozzánőttünk Pinkhez -
ellenkezik Lex.
Mackenna félrelöki az útból.
- Maradjatok ki ebből, mindketten!
Őszintén szólva, ez a beszélgetés már rég esedékes
volt.
Csak talán egyikünk sem akart idáig merészkedni.
Mindketten úgy tettünk, mintha ez a téma nem
érdekelne bennünket. Hogy nem is fáj. Hogy már túl
vagyunk rajta.
 Na, persze.
Visszamegyünk a szállodánk kis kuckójába, Kenna
ragaszkodott hozzá, hogy a zenekartól távol legyen a
szállásunk.
- Miért jöttél el aznap este a koncertre? Miért vágtad
hozzám az első dolgot, amit találtál? - kérdezi.
- Mert ezt akartam csinálni. Mert azt hittem, jó érzés
lesz. Fájdalmat akartam okozni neked, még ha az csak a
tizede is volt annak a fájdalomnak, amit te okoztál
nekem.
- Most is fáj - mondja durcásan, majd közelebb jön,
és rám emeli intenzív tekintetét. - Ez örömet okoz?
Hogy fájdalmat okozol nekem?
- Nem - ismerem el szelíden, és lesütöm a szemem,
pedig szinte soha nem szoktam.
De, istenem, most nem tudok a szemébe nézni. Túl
nehéz, mert az érzelmeim felkavarodtak és felülírtak
bennem minden mást.
- Akkor miért maradtál, amikor Leo megkért rá?
Miért maradsz és kínzol engem, Pink?
- Már mondtam, a pénz miatt - érvelek.
- Mire kell az neked?
- Félreteszem. - Merev méltósággal az ablakhoz
megyek. Céltalanul bámulom a város fényeit. -
Magamnak és Magnoliának. A függetlenségünkért.
- A dupláját fizettem volna, ha békén hagysz.
Elakad a lélegzetem, majd megfordulok, és ránézek.
Fel-alá járkál a szobában, nyugtalan, és ugyanolyan
bizonytalannak tűnik, mint amilyen én vagyok. A
büszkeségemet sérti, amikor felfogom, hogy kész lett
volna fizetni nekem. Elhagyott. Egyszer már megtette,
eltökélve, hogy nem akar többé látni.
- Akkor miért nem tetted? - kérem számon.
A sértettségem és a dühöm ismét felerősödik.
- Mert úgy látszik, egy kibaszott mazochista vagyok.
Amikor megláttalak…
Meghúzza a gyémánt fülbevalóját, és felsóhajt, felém
fordítja a fejét. A tekintetünk találkozik. A szeme
elsötétül az érzelmektől. Mocskos ezüst. Valahogy
olyan űzött.
Miattam?
- Ha ki nem állhatsz, akkor miért egyeztél bele ebbe?
- kérdezem fojtott suttogással, és a mellkasom
fájdalmasan összeszorul, ahogy várom a válaszát.
- Beleegyeztem, hogy kapjak egy kis időt, távol a
zenekartól. -Vár egy pillanatig, aztán gúnyosan
megrándul az egyik szemöldöke. -Meglepettnek tűnsz.
- Na és, mit értesz „egy kis szünet” alatta? Hiszen
erről álmodoztál. Folyton álmodoztál, Mackenna, és.
pont erről.
- Nem ilyennek álmodtam - feleli, egyik vállát
hanyagul a falnak támasztva. Az ujjaival nyugtalanul
dobol a combján. - Én csak zenélni akartam. A többit
sosem akartam és nem is képzeltem el. Ezt így igazából
soha nem akartam.
- Akkor miért hoztál össze egy ilyen nagy zenekart?
Megvonja a vállát.
- A srácoknak kellett egy frontember, én pedig le
akartam lépni.
 - Apád miatt?
Ellöki magát a faltól, és felém hajol. A nevetése lágy
és keserű.
- Miattad, Pandora.
A szavai megdöbbentenek.
Belém hasítanak.
Elbizonytalanodom, ahogy tovább közeledik felém,
apró hullámokat okoz a gyomromban.
- Próbáltam elég jó lenni neked, Pandora - mondja
sötéten, és a szívem minden egyes lépéssel egyre
erősebben, egyre fájdalmasabban dobog. - Próbáltalak
boldoggá tenni. Próbáltam kárpótolni az elcseszett
apámat. De sosem voltam elég jó ahhoz, hogy bemutass
a családodnak. Akármit tettem, neked az nem volt
bizonyíték.
- Soha nem vártam, hogy bizonyíts nekem! - zihálom.
De az arca most elkomorul, az emlékek ráncba
borítják a homlokát. Megáll tőlem jó egy méterre.
- Az utcán sem mentél végig velem. Mielőtt eljöttem,
úgy döntöttél, hogy soha senki nem fogja megtudni,
hogy veled voltam.
- Mert anyám a fejemet vette volna! Ez nem
jelentette azt, hogy nem vagy elég jó. Én azt
gondoltam, hogy… - Fojtogat az aggodalom. - Azt
gondoltam, hogy te vagy a legcsodálatosabb ember,
akivel valaha találkoztam, Kenna. Voltak céljaid,
tudtad, ki vagy, és ki akarsz lenni. És én? Én csak
gyászoltam, össze voltam zavarodva. és senki nem
akart.
 - Én akartalak téged. Mégis képes voltál minden
kibaszott ismerősöddel mutatkozni, csak velem nem.
Pedig a tiéd voltam.
A szeméből sugárzó intenzív fájdalom szinte
letaglóz.
- Nem velük akartam lenni, hanem veled! - kiáltom.
- Ott voltam! - lő vissza. - De te kerültél. - Nyíltan
méreget, az állkapcsában mozgó izom elárulja
csalódottságát. - Még akkor is visszafogtad magad,
amikor velem voltál. Nekem adtad a testedet meg az
idődet, de önmagadat nem. Önmagadat soha.
A tekintete úgy karmol belém, mintha megtalált
volna - az igazi énemet - valahol legbelül, és amikor
kinyújtja a kezét, hogy megfogja az enyémet, az
érzelmeim megvadulnak gyengéd szorításától.
- Szerettelek, Pandora. Olyan kibaszottul szerettelek!
Ó, mekkorát tévedtem, amikor azt hittem, hogy ha
megbántom, utána le tudom zárni ezt az egészet
magamban. Mert most még jobban fáj, és még jobban,
és még jobban.
- De ennek már vége - suttogom.
Káromkodik, utánam nyúl, de elhúzódom.
- Ne csináld! Sosem bocsátom meg magamnak, ha
most sírni kezdek! - figyelmeztetem.
- Pedig én sírtam miattad, Pandora. Részegen és
józanul is sírtam, és nem szégyellem kimondani.
- Ne csináld ezt! Hagyd abba, Kenna!
Megpördülök, rémülten pislogok, de szerencsére nem
ér hozzám, hanem az ablakhoz lép, és megáll tőlem két
centire jobbra.
 Sóhajt, a hajába túr, mindketten kifelé bámulunk.
- Nézd, ennek egy hét múlva vége. Próbáljunk meg
barátok lenni. Nem akarlak utálni, Mackenna. A
gyűlölet megnyomorítja az embert.
Maga felé fordít. A szeme ragyog, és ha nem lenne
homályos a tekintetem, talán látnám a fájdalmat, amit a
hangjában hallok.
- Ahogy akarod.
Előrehajol, és csókot nyom a homlokomra.
A gombóc megnő a torkomban.
Nagy, széles kezeibe fogja az arcom, megcsókolja az
orrom hegyét, az állam, majd ismét a homlokom.
- Kenna… - suttogom. - Azt hiszem, készen állok
arra, hogy hazatérjek. Én sem így képzeltem ezt.
Tovább csókolgat.
Fáj a torkom. Mintha minden bűnöm és hibám
bennem rekedt volna, az érzéseimmel együtt. Csapdába
estem, akárcsak az iránta érzett szerelmem és minden jó
dolog, amit adni tudnék neki. Csókokkal borítja az
arcom, gyengéden, mintha tényleg törődne velem, és
életre akarná kelteni azt, ami a bőröm alatt lakozik.
Hogy mindenki lássa.
Úgy érzem, minden egyes érintése egyre intenzívebb.
Hirtelen elakad a lélegzetem, mert azt súgja a fülembe:
- A gyilkosságomat tervezed csukott szemmel?
Kinyitom a szemem.
- Nem - zihálom. - Én már nem gyűlöllek, én.
- Akkor nézz a szemembe!
 Továbbra is egyenesen a szemembe néz, közben az
ágyra fektet, a hajam szétterül. Kigombolja a farmerem.
A tekintetünk végig egymásba mélyed.
Ujjaim idegesen dolgoznak a nadrágján. Szép lassan
kezdtük, de most már kapkodunk. Hallom a cipzárak
súrlódását. A szívem dobogását. A lélegzetvételünket.
A halk zihálásomat, amikor betolja hosszú ujjait a
bugyimba, és megsimítja a puncimat. Hallom a
nyögését, amikor az alsónadrágjába nyúlok, és
megmarkolom merev farkát. Finoman simogatom, és
már érzem is, hogy nedves a hegye.
Miattam.
Amikor átnyújtja az óvszert, szeretettel szorongatom
a péniszét, és ráhúzom a gumit. Szabad kezével a
hajamba túr, a tarkóm alá nyúl, tartja, amíg az ajkával
az ajkamhoz közelít, és a nyelve nyersen, mélyen hatol
a számba. Ismét belém dugja az ujjait. Zihálok. Kenna
szája nem kér bocsánatot. Sosem teszi.
Megszorítom a farkát, és a tenyerem tövét a
golyóihoz dörzsölöm, a nyelvem a nyelvére tekerem.
- Dugj meg! Dugj meg, jó keményen! - suttogom.
Felemel, az ágyra helyez. Lábaimat a teste köré
kulcsolom, ő az oldalamhoz szorítja a kezem, és az
ujjait összefűzi az enyémmel.
- Azt mondtam, hogy nézz közben a szemembe! -
parancsol rám. Én pedig engedelmeskedem.
Arra ébredek, hogy érzem, Mackenna a hajamat
simogatja, és egy pillanatig túl kába vagyok ahhoz,
hogy elgondolkodjak, miféle alternatív valóság ez.
Olyan valóság, ahol egy férfi szorosan átölel, mintha
kétségbeesetten vágyna arra, hogy velem legyen. Érzem
a kezét a hajamban, mintha megszállottja lenne a hajam
textúrájának és tapintásának. Talán e-mailt fog küldeni
a samponom készítőinek, hogy megdicsérje őket,
amiért ilyen kellemes illatot kölcsönöznek a hajamnak.
Meg hogy olyan selymes.
Ahogy felébredek… épp a düh ellenkezőjét érzem.
- Szia!
Ajkát az ajkamhoz érinti, aztán elkapja, amikor
kinyílik a szemem, és elmosolyodik. A szemöldökével
a nappaliban álló ételes kocsi felé int.
- Éhes vagy?
- Miiii? Az meg honnan van?
- Találtam egy gombot ezen a telefon nevezetű izén.
Az állt rajta, szobaszerviz.
- Nem hallottam, hogy kopogtak.
- Úgy aludtál, mint a bunda, én pedig örömmel
nyitottam ki az ajtót. És nem. nem engedtem, hogy
bárki is lássa a popsidat!
Lenézek meztelen testemre.
Eláll a lélegzetem, amikor meglátom a puncimat.
- Mi a… mi a…
- Te kérted, hogy borotváljam le az édes kis puncidat.
- Vigyorog. - Képtelen volnék megtagadni ezt tőled.
Baromi íncsiklandó vagy, Pink. És most már tényleg
pink. mindenhol!
- Úristen, adj valamit, amivel eltakarhatom!
Csupasznak érzem magam. Nem hiszem el, hogy mit
csinálsz hormonjaimmal! Azt hittem, csak álmodtam, te
idióta!
 A padlóról felém hajítja a bugyimat.
- Az az édes kis punci ma extrapiros, úgy
szétcsókolgattam az este.
Vigyorog, miközben magamra húzom a bugyimat.
Aztán idedobja a pólóját, és azt is felveszem.
- Legalább nem maradandó, mint mondjuk egy
tetoválás -nyögöm.
- Mit szólnál egy olyanhoz, hogy „Kenna
Művészbejárója”, hm?
- Pff, olyan gyerekes vagy! - Nekiesem a müzlinek.
Ő mindkettőnknek tölt egy-egy kávét, majd felkapja a
gitárt, penget egy kis dallamot, és leírja a szöveget.
Figyelem. - Furcsán érzem magam. Ott lent. Kérlek, ne
borotválj le rajtam semmi mást, jó? - figyelmeztetem
szigorúan, ahogy szeletelt banánt teszek a
müzlistálamba.
Gúnyos ártatlansággal emeli fel a kezét.
- Kicsim, te könyörögtél. Nekem nagyon tetszett a
leszállópályád. De te kalandra vágytál. Azok az italok
tényleg a fejedbe szálltak. Folyton azt mondogattad,
mennyire kihozom a kalandvágyó oldaladat. Azt
kérdezted, milyen érzés lenne, ha úgy nyalnálak ki,
hogy minden porcikád sima és selymesen nedves.
Felnyögök, és ködösen emlékszem arra, mit
csináltunk. Hogy milyen finom volt. És mennyire jó
móka. Emlékszem, hogy nevettem és vonaglottam,
miközben csinálta. Nyugi, nem akarlak elvágni! Szépen
széttárom a lábaidat, és te nyugton maradsz…
Jól van.
 Ziháltam. Ziháltam, és próbáltam ellenállni a
késztetésnek, hogy dobáljam a testem.
Nézz le, figyelj engem, és legyél nedves! Most
beszappanozom, lemosom, és jön a nyelvem…
- Veszélyes ember vagy, Farkas! - dorgálom, és
elmosolyodom, mert csak egy vigyort küld felém, és
folytatja a dalírást.
Szeretem ezt. Annyira szeretem ezt a pillanatot!
Kényelmesen érzem magam a bőrömben, kipihent
vagyok, a levegő tele van a tegnap este mókás
emlékeivel és pajzánságaival, meg ezzel a férfival, aki
úgy játszik rajtam, mint a gitárján.
- Mackenna - suttogom.
Felemeli a fejét.
Ebben a pillanatban, ahogy nézem, hogy dolgozik,
pólóban, úgy érzem, olyan közel vagyunk egymáshoz,
mint annak idején. Ezt a közelséget senki más mellett
nem éreztem. Csak mellette. Olyan régen volt, hogy
már-már álomnak tűnik.
- Jól éreztem magam tegnap este - vallom be végül.
A mosolya felvillan, és olyan imádni való, mintha
újra tizenhét éves lenne. Tizenhét és szerelmes belém.
Készen áll arra, hogy elvigyen magával.
- Én is. Mint a régi szép időkben.
A New Orleans-i koncert hihetetlen. Hatalmas a
tömeg, kiváló a hangzás, kiváló az előadás. Aznap este,
ahelyett, hogy a zenekarral buliznánk, Kennával
elmegyünk a Frenchmen utcába. Ezernyi illat csap meg,
ahogy végigsétálunk a zsúfolt járdán. Bárok sorakoznak
egymás mellett. Az emberek mászkálnak, isznak,
smárolnak, énekelnek. Tengeri só, rák, sör és izzadság
illata keveredik, egy nagyon jellegzetes aromát alkotva.
- A bűn szaga - jegyzi meg Mackenna vigyorogva.
Azt hiszem, sikerül a lehetetlen, egyszerre nyögök és
mosolygok.
- Te állandóan a szexre gondolsz.
Összefűzi az ujjainkat, és az egyik bár felé húz.
- Akarsz kocsmatúrázni?
Szerintem mosolygok. Őszintén, igazából
mosolygok. Fülig érő szájjal. Buborékokat érzek a
mellkasomban, olyanokat, amilyeneket már nagyon rég
nem.
Ez a boldogság.
- Igen!
- Rendben, Pink. Szóval válassz! Van jazzbár,
rockbár…
- Ha már egy rocksztárral lógok, menjünk a
rockbárba! -javaslom.
Egy másik világba lépünk. A 80-as évek rockzenéje
bömböl. Gitárok a falon. Rockistenek képei mindenütt.
De két perc nyugtunk sincs. Hiába van rajta a
pilótaszemüveg, az emberek megnézik, és
negyvennyolc másodpercen belül az egyik azt kiáltja:
- Ez Mackenna Jones a Crack Bikiniből!
A fülembe nyög, de összeszedi és kihúzza magát,
felemeli a tenyerét, hogy hárítsa őket.
- Jól van, próbálok lazítani a csajommal, srácok!
 - Ne is figyeljetek rá, nem vagyok a csaja. De ja,
szeretnénk lazítani - jegyzem meg.
- Énekelj nekünk valamit! - kiabálja az egyik.
- Ma este nem. Pihentetem a hangszálaimat.
- Énekelj valamit!
Kórusban kérik, egész csoport gyűlik körénk.
- Énekelj! Énekelj! Énekelj! ÉNEKELJ!
Kenna a szemét forgatja, nevetve nézi őket, aztán
feláll a bokszunkból. Megrázza a fejét, és a kezével int,
hogy nyugi legyen.
- Jól van, jól van. De ha énekeltem nektek, utána
hagyjátok, hogy összebújjak Pandorával!
Amikor az állával felém bök, több tucat szempár
bámul rám, én pedig csak azt motyogom:
- Kösz, seggfej!
Elneveti magát, és odahajol, hogy a fülem mellé
súgja:
- Ezt azért csinálom, hogy tudják, milyen fontos vagy
nekem.
- Elég fontos ahhoz, hogy dobj egy dugás után.
A mosolya nem lankad, amikor a szemembe néz.
- Elég fontos ahhoz, hogy a legtöbb dalomat rólad
írjam.
Áttolakszik a tömegen. Magasabb, mint a legtöbb
ember itt. A koponyája ma különösen szép és
gömbölyű. A bokszban ülve nézem, ahogy elfoglalja a
színpadot. A vonzereje minden helyiséget képes
kitölteni.
 Csak ámította magát, ha azt hitte, nem fogják
felismerni. Ahogy én is.
De az emberek arca? Az arckifejezésük? Rettentő
izgatottnak tűnnek, mintha ez lenne életük legszebb
napja. Milyen érzés lehet Mackennának, hogy ilyen
hatással van másokra? Milyen érzés lehet egy-egy
dallal megváltoztatni mások életét? Elérni, hogy ne
érezzék magukat olyan magányosnak, és úgy érezzék…
megérti őket valaki.
Megkocogtatja a mikrofont, és felnevet.
- Próba, próba - mondja.
Az emberek felhördülnek, és a bohóc újra felnevet.
Imádja ezt csinálni, és én is akaratom ellenére
vigyorgok. Istenem, ez a csávó teljesen menthetetlen,
ugye?
Belekezd egy dalba. Nem a Crack Bikini száma, ezt a
rádióban hallottam a Secondhand Serenade-től.
- Te tényleg Pandora vagy? - Egy srác csusszan le
mellém, és egy italt rak elém, majd bólint. - Én állom.
- Nem, köszi, nem kérem.
- Ugyan! Szeretnélek meghívni egy italra.
Úgy néz rám, mint aki valamit belerakott az
italomba. Az ember sosem lehet elég óvatos.
- Vele vagyok. - Mackenna irányába bökök a
hüvelykujjammal.
- Igen, azt hallottam. De igazából nem vagytok
együtt, ugye? Te tényleg Pandora vagy?
- Még szép!
 Mackenna félbehagyja a dalt, és elindul felém. Fölém
és a srác fölé magasodik. Fenyegetően az asztalra
tenyerel, aztán előrehajol.
- Az én helyemen ülsz, az én asztalomnál, az én
csajom mellett, szóval, ja, jól sejted, van egy kis
problémám ezzel.
- Hé, én csak beszélgetni akartam vele. Csill van,
Gru!
- Azt sem tudom, hogy ez mi a faszt jelent. -
Mackenna lehuppan mellém. A fickó eltűnik a
tömegben. Kenna egyszerre szórakozottan és
hitetlenkedve néz rám. - Muszáj minden másodpercben
összetörnöd a szívemet, ahogy magadra hagylak?
- Nem muszáj, de jó poén - hazudom.
- Nekem nem. Egyszer magad mellé fogsz csalogatni
egy kamionméretű csávót, nekem meg agyon kell
veretni magam.
- Azt hittem, szereted a mocskos dolgokat. Mocskos
a szád, mocskos az elméd, szereted a mocskos szexet…
- Ah, Jézusom! - Magához ránt. - Mondd még
egyszer, hogy „mocskos”, és kinyalom belőled azt a
szót!
- Mocskos.
Megcsókoljuk egymást. Ez a csók hanyag, vad és
finom, az időtartama egy perc, intenzív. Amikor
szétválasztjuk az ajkunkat, Mackenna elvigyorodik, és
a rózsaszín tincsemet a fülem mögé igazítja.
- Miért van pink csík a hajadban?
- Melanie. Szerinte megkeseredett vagyok, és azt
javasolta, hogy egy kis szín feldobná a hangulatomat.
 - És segített?
- Nem, de ez egy kihívás része volt, úgyhogy egy
darabig még viselnem kell.
- Nekem tetszik. Olyan csajos vagy tőle.
- Miért, egyébként úgy nézek ki, mint egy férfi?
Megragadja a kezemet, és merev farkára helyezi.
- Gondolod, hogy így éreznék egy férfi iránt?
- Ki tudja, milyen rejtett vágyaid vannak még.
- Szívesen kísérletezek veled, amennyit csak akarsz.
Az arcom kipirul, amikor eszembe jut, hogyan tettem
szét a lábam, és hagytam, hogy leborotválja azt a pihés
szőrt, ami általában a puncimat fedi. Felizgatta őt is,
engem is, és amikor ilyen intim dolgok jutnak eszembe,
az arcom céklavörös lesz.
- Te vagy az ellentétek embere, ugye? - A szavakat
nagy tisztelettel ejti ki, és a hajamba túr. A saját kis
világunkban vagyunk. A háttérben rockzene szól. Egy
bokszban ülünk, egy klub közepén, de most senki sincs
itt rajtunk kívül. - Pink haj, fekete környezetben.
Ártatlan rossz lány. Szarkasztikus, de kedves. Csoda,
hogy nem tudlak elfelejteni?
Megremeg a szívem, és elfordítom a fejem, de érzem,
hogy a zavarom pírja beborítja a nyakam.
- Kenna… ne!
Egyik ujjpercét az állam alá vonja, majd maga felé
fordítja a fejemet, és ettől a gesztustól elgyengül a
térdem.
- Ez az igazság, Pandora.
 A testem lüktetni kezd és utálom, hogy hallja, milyen
rekedt a hangom, amikor azt mondom:
- Ne zavarjuk össze a dolgokat kettőnk között!
Nevetve hátradől az ülésen, és engem fürkész.
- Miért, mi van kettőnk között?
Nagy levegőt veszek, hogy megnyugtassam magam.
- Jól érezzük magunkat. Kicsit. segítünk egymásnak
kiszakadni a hétköznapokból. Azt csináljuk, amit talán
tiniként is tettünk volna, ha nem hagytál volna el.
- Én sokkal többet akartam veled, te nő! - Int, hogy
kér egy italt, és egy elhaladó tálcára helyezi a poharat,
amit a másik srác itt hagyott nekem. - Nem tudlak elég
gyorsan és keményen megdugni ahhoz, hogy
kárpótoljalak azokért a napokért, amikor csak
képzeletben dugtalak meg, vagy úgy, hogy egy másik
nő volt az ágyamban.
Elfordulok, céklavörösre pirultam.
- Jaj, Kenna!
Visszafordít magához.
- Ez az igazság. Voltak mások is, több tíz, több száz!
Ki tudja, mennyi?
- Hagyd ezt abba!
Kezdek megint dühös lenni, és ellököm magamtól.
- Ne tedd! - feleli, szorosan magához szorítva. - Én
csak őszinte vagyok veled.
- Nem akarom, hogy ezt csináld! Ahhoz már túl késő.
- Mi a faszért lenne túl késő?
 - Nem akarom, hogy megnyílj előttem, mert akkor
nekem is meg kellene nyílnom, márpedig arra nem
vagyok képes. - Ránézek. -Nem fogok megnyílni.
Rám néz, és látom, hogy nagyon kattog magában.
Aztán a nyakam hajlatához nyomja az ajkát.
- Olyan szép vagy! - suttogja. - Még amikor nem
mosolyogsz, akkor is kurva szép vagy, Pink! - És a
suttogása szinte dallammá válik. Nem hallottam
korábban ezt a dalt, de ahogy a lehelete a bőrömet
borzolja, az úgy felpezsdít, mint semmi más a világon. -
Engedj közelebb! Mondd meg, mit tegyek, hogy
beljebb mehessek…
- Hazudtál nekem - szólalok meg.
- Az nem hazugság volt. Soha nem hazudtam neked.
Rólad tudok hazudni. Te tanítottál meg arra, hogy ezt
tegyem, amikor nem akartad, hogy bárki megtudja,
hogy a tiéd vagyok, de Pink, én soha nem hazudtam
neked.
- Nem…
Az ajkamra nyomja az egyik ujját, a tekintete
könyörögve kérlel, hogy ne küzdjek tovább vele.
- Semmi baj. Akkor nem voltam elég jó neked, de
most már elég jó vagyok - mondja.
- Tényleg? Azért, mert híres és gazdag lettél? -
vigyorgok.
- Mert már férfi vagyok, Pink, nem ostoba kisfiú.
Átvészeltem azt a sok szart, és felnőttem, és kezdtem
valamit magammal. Most itt vagyok, veled, és nem
fogsz elűzni. Korábban félredobtál, de nem hagyom,
hogy újra megtedd. Szóval most már elég jó leszek
neked.
- Te ezt tényleg komolyan gondolod? - kérdezem
értetlenkedve, habár furcsa melegség tölti ki a
mellkasomat.
- Ó, nagyon is komolyan.
Hirtelen úgy érzem, fontos tisztáznom, hogy nem én
dobtam őt félre, legalábbis nem önként.
- Nem veled volt a baj, Kenna. Anyám nem értette
volna meg -magyarázom, szinte bocsánatot kérve.
Mielőtt folytathatnám, megragadom a poharamat, és
lehúzom a Cosmo-koktélt.
Aztán jelzem, hogy kérek még egyet.
Három órával később már részegek vagyunk. Ahogy
a szobába botorkálunk, Mackenna már húzza is fel a
pólómat és szedi le a melltartómat, majd bekapja a
mellem hegyét. Érzem, hogy rángatja le magáról a
farmert, és a szája épp csak annyi időre hagyja el a
mellem, amíg leveszi a pólóját.
- Azt a kurva, milyen jó nő vagy!
Bedugja az ujját a farmerembe, és benyal a torkomig.
Ez annyira tetszik, hogy hevesen végighúzom az
ajkamat az állkapcsán, és végigsimítom azt a szexi, tüsi
haját.
- Részeg vagy? Hm? Részeg vagy?
- Te vagy részeg, de kurvára - válaszolom.
- Igen, de úgy vagyok részeg, hogy simán
megduglak, ahogy csak akarod.
Ezután levetkőzik, majd rágyújt egy cigarettára.
 Szét tudnám nyalni mindenét.
Az alkarján lévő tetoválásra nézek, amikor beleszív a
cigibe, aminek erre izzani kezd a vége.
- Mit jelent az a szöveg?
Átnyújtja a cigarettát, beleszívok, és figyelem, ahogy
a füst elhagyja az ajkamat.
- Amúgy próbáltam leszokni, tudod? - közlöm vele.
- Aha. Én pár napnál tovább nem bírom nélküle.
Főleg turnézás alatt. Kurvára megfájdul nélküle a
fejem, és az egyetlen dolog, amitől elmúlik, ha jó a
kedvem. Na, gyere ide!
- Hm. Nekem a leghosszabb időszak, amíg bírtam,
egy év volt. Akkor csak e-cigit szívtam, de aztán újra
elkezdtem. Az egyetlen szabályom, hogy otthon sose
gyújtok rá. Sem Mags előtt.
- Nagyon jó.
Most a testemre utal, miközben lehámozza rólam a
maradék ruhát, és úgy néz rám, mintha örökre meg
akarná jegyezni meztelen testem látványát.
A mellbimbóim maguktól megrándulnak, szinte
könyörögnek a szájáért. A puncim nedves, és
Mackenna tekintete ott akad meg.
- Olyan rózsaszín és fényes ez a borotvált kis punci!
Végighúzza rajta az ujját, majd megtalálja rózsaszín
csiklómat és a nagyajkamat.
- Fú, baszki - mondja, és végighúzza az ujját a
nagyajkamon. -Csorog érted a nyálam, bébi. Olyan
gyönyörű vagy.
 Felemeli a tekintetét, és figyeli az arcomat, közben
ismét a puncimat ujjazza. Megremegek.
- Ne mondogasd már, hogy „bébi”, Mackenna!
- Pszt! - szól rám, majd fenséges, meztelen alakja
eltűnik a fürdőszobában, és egy óvszerrel tér vissza.
- Még nem is csókolóztunk, és máris áll a farkad.
Neked mindig áll.
- Azt hitted, a tökéletes melleid és az édes puncid
nem izgat fel? -A szemem hatalmas, merev péniszére
téved, és megnyalom a számat, mert nagyon vágyom
már rá. Egyik kezébe veszi az arcomat, a tekintetében
úszom. - Van benned valami ártatlan és csábító. Olyan
ártatlanság, amit nem rejtegetsz. A szádba akarom
tömni a farkam, bébi, és látni akarom, ahogy
nyammogsz rajta.
Óvszert gördít a farkára, én éhesen hörgök, majd
térdre esek, ő pedig megragadja a tarkómat.
- Gyere ide! - nyögi, és a fejemet lüktető farkához
húzza. -Gyere, és nyisd ki a szádat!
- Oké, de nem óvszerrel.
- Ez ízesített. Csak neked, Pink.
Lehúzom róla, mire a szemei veszélyesen
elsötétülnek. Részegen rávigyorgok, majd nagyra
nyitom a számat, és ahogy a nyelvem hozzáérintem,
mintha az egekbe szökne benne a vágy, mert felnyög, a
hajamba markol, és pumpálni kezdi a számat.
- Ó, bébi! Ó, édesem! Ah, Krisztusom, Jézusom, ne
hagyd abba, Pink! Kurvára ne merészeld abbahagyni,
amíg el nem élveztem! Szereted a farkamat, mi? Alig
vártad, hogy a szép kis nyelved a kibaszott a farkamra
tekerhesd! Le fogod nyelni, ha elélveztem, Pink?
Mondjad, baszd meg, le akarod nyelni?
A vágytól remegve bólogatok, és lassan dolgozom
rajta. Ujjaimat a farka tövére helyezem. Szívom a
makkját. Megkóstolom a csúcsán gyülekező cseppeket.
Amikor kilövell, felnyög. Miután végzett,
elvigyorodom, mert ebben a pillanatban pontosan ott
van, ahol én akarom.
Amíg magához nem tér.
Elég gyorsan.
És amikor lefekszik az ágyra, és azt mondja, üljek az
arcára, én is ott vagyok, ahol ő akarja.
 Tizennyolc
Találkozás a barátokkal
Pandora
Két nappal később a reggeli SMS nem Melanie-tól
jött, hanem Brooke-tól.
Brooke: New Orleansban vagy? Most hallottam,
hogy tegnapelőtt este volt a Crack Bikini koncertje.
Én: Igen. Ma indulunk tovább Jacksonville-be, ott
leszünk egy éjszakára, aztán megyünk is tovább a
következő állomásra.
Brooke: Úristenke, mi ma jövünk Miamiból!
Akarsz találkozni?
Én: Egyeztetek Kennával!
Elindulok a zuhanyzó felé. Megtorpanok, mert
meglátom őt a fülkében, szappanozza gyönyörű testét.
Megvárom, amíg elzárja a vizet, és amikor kilép,
elakad a lélegzetem.
- Mit csinálsz ott, Pink?
- Téged nézlek - felelem, és szégyentelenül
végigmérem Mackenna Jones minden nedves, finom
centiméterét.
- Tetszik?
- Nagyjából igen.
- Nagyjából? - húzza fel a szemöldökét. - Mégis, mi
nem tetszik?
- Az, hogy nem tudom, az ott mit jelent.
A tetoválására mutatok, mire ő a szemöldökét
összehúzva lenéz rám.
 - Mondtam már. Azt jelenti, hogy egy szamár
vagyok.
- És egy beképzelt, magabiztos férfi, aki azt
tetováltatja a karjára, hogy ő az isten? Pff! Hazudozz
másnak, Kenna!
Elégedetlenül rázom a fejemet, de ő csak vigyorog,
és nem szól semmit, azt hiszem, inkább meghalna, mint
hogy elmondja az igazat.
Sóhajtok, és elkezdem:
- Az egyik barátom férje bunyós, állandóan turnén
vannak, és most végeztek Miamiban. Megkérdezte,
hogy tudnánk-e találkozni Jacksonville-ben.
- Milyen bunyós?
- Nem tudom. De a bunyók elég mocskosak.
- Hogy hívják?
- Szökőár.
- Azta! És a szülők utálják?
- Azt hiszem, igen, de nem, nem ez az igazi neve. A
valódi neve Remington Tate.
- Komolyan? És ki a barátnőd?
- Brooke.
- Tényleg, a srác bokszoló volt. Kirúgták, amikor egy
bárban Tyson stílusában kiütött pár fickót, vagy valami
ilyesmi. Kedvelem őt. - Elvigyorodik.
- Minden olyan férfit szeretsz, aki mellett szentnek
érezheted magad.
Vigyorog.
 - Szóval arra kérsz, hogy menjek dupla randira veled
és a barátoddal?
- Ez nem randi. Felejtsd el!
Nevet.
- Hol találkozunk velük?
A telefonomat bámulom. Összeugrik a gyomrom,
mert elég komolynak tűnik ez az egész. Randi. Dupla
randi. Én, Mackenna, Brooke és Remy. De én valójában
csak Brooke-ot akarom látni. Hónapok óta nem láttam,
és ő, Melanie meg Kyle az egyetlen igaz barátaim.
Én: Megbeszéltük! Mit szólnátok egy vacsorához?
Brooke: Dupla randi? Ó, IGEN! Dobj egy SMS-t,
ha a városban vagytok, és akkor lefoglalunk egy
asztalt.
Én: Ez nem randi, szóval kérlek, ne mondd ezt
Mackenna előtt!
Brooke: Szent szar, együtt vacsorázunk MJ-vel a
Crack Bikiniből! Remy nem is hiszi el.
Én: Miért?
Brooke: Állandóan az ő kibaszott dalaikat
hallgatja bunyó előtt! Én: Hát, Mackenna meg
bevallotta, hogy a múltban teljesen odavolt a
Tysonná változó Remingtonért, szóval, ha
Mackenna randizni akar valakivel, akkor randizhat
Remyvel!
Brooke: Sajnálom, de a pasim foglalt. :)
Én: Milyen egy birtoklós ribanc lettél!
Brooke: De ő imádja, hogy ilyen vagyok! Szóval
mi benne vagyunk. Este találkozunk!
Én: Mi is benne vagyunk!
- De nem randi! - fordulok Mackenna felé.
 A Jacksonville-be vezető úton róluk beszélgetünk.
Miután visszaadta a motort, Mackenna most egy
Porschét vezet, és az ülésem annyira alacsonyan van,
hogy alig látom az utat. Biztos túlzás lenne elvárni,
hogy legyen monogám az autók tekintetében.
- És a másik barátod, Barbie?
- Barbie együtt lakik és hozzá is ment a legbűnösebb
férfihoz, akit csak talált.
- És ez a bűnös alak kedveli őt?
- Te most hülyéskedsz velem? Imádja! A
tízparancsolat bármelyik pontját megszegné érte.
A pokolba is, biztos vagyok benne, hogy már
megtette.
- Hát nem tenné meg ezt bármelyik pasi a csajáért?
Mindent, csak hogy jól érezze magát és boldog legyen a
másik?
Zavartan nézek rá. Ugyanis, hahó! Valaha én voltam
a barátnője. És amikor lelépett, nem lehetett olyan
hülye, hogy azt hitte, ettől én jól érzem magam és
boldog vagyok.
Hacsak tényleg nem gondolta azt, hogy nem elég
nekem…
Ez a gondolat kísért, mialatt ő parkolóhelyet keres az
étteremtől egy háztömbnyire. Hamarosan észrevesszük
Remyt és Brooke-ot, odakint. Az első dolog, amit az
ember észrevesz, ha rájuk néz, természetesen a férfi.
Nagydarab és szemet gyönyörködtető, az izmai miatt a
pólója a vállára és a bicepszére tapad, keskeny csípőjét
lógó farmer takarja. A haja rövid és kócos - mintha
Brooke épp most kuszálta volna össze -, és úgy tűnik,
mélyen elmerültek a beszélgetésben, a férfi
mosolyogva bólogat, ujjával a lány alsó ajkát dörzsöli,
miközben az beszél.
- Hé! - szólítom meg őket.
Megfordulnak, és Brooke felsikolt:
- Pan!
Remington gödröcskés mosolyt villantva közeledik
Mackennához.
- Azt a mindenit!
- Ugyanezt akartam mondani! - vágja rá Mackenna,
majd megrázzák egymás kezét, kőkeményen
pumpálnak a karjaik, és mosolyognak.
Én Brooke-kal ölelkezem.
- Hogy vagy?
- Inkább te hogy vagy? Turnézol a Crack Bikinivel!
- Igen, ő itt Mackenna - jelentem be hátrébb lépve, és
gesztikulálok. - Brooke, Mackenna. Mackenna, Brooke.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Mackenna - közli
Brooke kedvesen, de még mielőtt megrázná Mackenna
kinyújtott kezét, szabad kezét előbb Remington kezébe
csúsztatja, mintha meg akarná nyugtatni, hogy számára
továbbra is ő az igazi.
Remy lenéz barátnője kezére, és titokban
elmosolyodik. Nem tűnik olyan férfinak, akinek állandó
megerősítésre van szüksége, de ahogy megszorítja
Brooke kezét, néma kommunikációjuktól melegség
járja át a lelkemet.
Elindulunk a steakétterem felé, ami furcsán üresnek
tűnik, ahogy belépünk.
 - Remington ügyvédje úgy gondolta, jobban éreznénk
magunkat, ha kibérelnénk a teljes helyet - magyarázza
Brooke.
- Azt a kurva, én máris jól érzem magam! - mondja
Mackenna, és megfogja a kezemet.
Bizsergés jár át, és ez a bizsergés arra késztet, hogy
elhúzzam a kezem, ehelyett azonban azon kapom
magam, hogy egyszerre ráncolom a szemöldököm és
nevetek.
- Mondtam, hogy ez nem randi - suttogom a fülébe
úgy, hogy csak ő hallja.
Elfordítja a fejét, és meglepetésemre egy gyors
csókot nyom az ajkamra. Az egyik másodpercben az
ajka még az enyémen van, és gyönyör lövell szét a
végtagjaimon, a következőben pedig már vége is.
- Elsőre is hallottam ám - feleli mosolyogva.
Azzal a különösen cuki, kíváncsi ragadozó tekintettel
figyel, ahogy amúgy máskor is, és mivel ez teljesen
elbizonytalanít, úgy döntök, hogy inkább Brooke-ra és
Remingtonra koncentrálok.
Egy pincér az étterem hátsó részében lévő asztalhoz
vezet minket. Feltűnik, hogy a barátnőméknek milyen
védelmező gesztusaik vannak. Remy Brook nyakára
teszi a tenyerét, úgy irányítja, a másik keze mutatóujját
lazán a farmerje derékszíjába akasztja. Kihúzza neki a
széket, majd a fülébe súg, amitől Brooke-nak fülig ér a
szája. Amikor felkacag, Remy odahajol hozzá. Nézem,
ahogy hozzádörgöli az orrát Brooke fülkagylójához, aki
erre mosolyog, behunyt szemmel. Teljesen kikapcsolja
a világot, hogy csak arra koncentrálhasson, amit a férje
csinál.
 Mackenna, aki láthatóan immunis arra, hogy ez a két
ember valójában csendben szeretkezik egymással, leül,
és azzal kezdi, hogy megkérdezi:
- Na és, hogy kerültél az Underground harcosai közé?
Meglep, hogy Remington mennyire udvarias, úgy
tűnik, őszintén érdeklik Mackenna kérdései. Vastag
karját kinyújtva, egyik kezét határozottan Brooke
székének a háttámláján tartva mesél. A barátnőm keze
az asztal alatt van, azt hiszem, Remy combján. Bennem
különböző forró érzések kavarognak, megfigyeltem
már, mindig ez van, ha az ő társaságukban vagyok.
Vágyakozás. Mert én elszúrtam már minden esélyemet
erre.
Miután Remington röviden elmagyarázta
Mackennának, hogy amíg csak lehet, ő szívesen
bunyózik, rájövök, hol van Mackenna karja. Pontosan
ugyanabban a helyzetben tartja, mint Remy - a karját a
székem háttámláján pihenteti, a keze pedig közvetlenül
a nyakam mögött nyugszik, mintha a tulajdona lennék.
Ő legalábbis azt hiszi, hogy az vagyok.
Bizsergés támad a gyomromban, próbálom elnyomni,
de nem megy. Mindig is szerettem azokat az apró
gesztusokat, amiket Brooke és a pasija között látok, na
de, hogy én is ezt csináljam? Jaj, ne már! Az nem
nekem való. És főleg nem nekem meg Kennának.
Oké, talán egy kicsit mégiscsak vágyom rá, de nem
nagyon.
Ficánkolok az ülésen, kényelmetlenül érzem magam.
Aztán kicsivel hátrébb csúsztatom a székemet, hátha
leveszi a kezét végre.
Nem teszi.
 Sőt, még csak meg sem fordul, hogy rám nézzen.
Hallom, ahogy Remington megkérdezi Mackennát:
- És neked hogy indult a karriered a zenekarral?
- Racer már olyan nagy! - mondom Brooke-nak,
hogy témát váltsunk, és a kisfiáról beszéljünk.
Közben kétségbeesetten próbálom figyelmen kívül
hagyni Mackenna tarkómhoz érő kezét.
Brooke elvigyorodik, és elkezd mesélni Racer pontos
étkezési rendjéről, meg hogy milyen nyughatatlan, és
hogy máris járni akar, pedig alig bír megállni a saját
lábán pár másodpercre.
Amikor a pincér közeledik, Brooke szünetet sem tart,
hallom, hogy Remington rendel neki. Brooke továbbra
is hozzám beszél, és látom, hogy Mackenna is rendel.
Felcsapom az étlapot, hogy eldöntsem, mit kérek, de
nekem is rendel.
- Mandarinsalátát és sült fésűkagylót kér.
Hirtelen félbeszakítom Brooke-ot a mondat közepén,
megfordulok, és megkopogtatom oldalt Mackenna
kemény fejét.
- Kopp, kopp!
- Ki az? - kötekedik.
- Épp most rendeltél nekem anélkül, hogy
megkérdezted volna, mit szeretnék.
Vigyorogva dől hátra.
- Rendben, Pandora. Mit szerettél volna?
Felhúzza az egyik szemöldökét, és istenem, hogy én
mennyi mindent szeretnék csinálni azzal a vigyorral!
Megcsókolni. Megnyalni. Megharapni. Ezt mind!
 - Mandarinsalátát és a sült fésűkagylót - vallom be
végül, és utálom, hogy rávett, mosolyodjak el én is.
- És én mit rendeltem?
Azt.
Vigyor.
Istenem!
Hirtelen megéheztem, méghozzá a miatt az átkozott
vigyora miatt. Egész életemben imádtam a mandarint
meg a fésűkagylót, pontosabban azóta, hogy
kilopakodtunk a kikötőbe. És az agyam mélyén egy
buta kis hang azt mondja, emlékszik rá.
Hogy tudok egy ilyen jelentéktelen dologtól így
elolvadni?
- Mást is akarhattam volna - érvelek, még mindig
mosolyogva.
Felvonja a szemöldökét, és továbbra is vigyorog rám.
- De nem mást akartál. Bízz bennem, tudom, mire
vágysz, Pink!
Istenem, segíts rajtam, mert meg akarom csókolni azt
a vigyorgó száját! Vadul meg akarom őt csókolni, hogy
utána én legyek az, aki visszamosolyog rá. De Brooke
megrúg az asztal alatt, és jelez, hogy menjünk ki a
mosdóba, beszéljük ki a pasikat.
Jól van.
Elnézést kérünk, és amint hallótávolságon kívül
kerülünk, már fordul is felém, kíváncsian várja, mi a
helyzet.
- Ez meg mi volt?! - kérdezi, ahogy beérünk a
mosdóba.
 Rövid, fekete ruhájában és felhőkarcoló magas
sarkújában úgy néz ki, mint egy millió dollárt érő csaj.
A tükörbe nézek, és látom, hogy én meg úgy, mint…
önmagam. Egy dühös kis varjú, aki épp támadásra
készül, pink csíkkal a hajában meg minden. Brooke
arca ragyog, mintha belülről világítana. Mintha
tisztában lenne azzal, mennyit ér. Valakinek. Mintha
jókat aludna éjszakánként, mert egy kék szemű férfi
mellett fekszik, aki úgy néz rá, mintha egyszerre
cirógatná és dugná meg gondolatban. És ez olyan
dögös!
- Pan! - szólal meg Brooke, szinte ragyog, aranybarna
szemei a lelkem mélyébe hatolnak. - El kell mondanod!
Nem is tudtam, hogy ismered ezt a fickót. Most meg ott
ül, rendel neked, és olyan dolgokat tud rólad, amiket
még én sem.
- Régebbről ismerem a srácot. Most felbéreltek, hogy
szerepeljek a hülye filmjükben, és szoktunk dugni.
Kezet mosok, és kerülöm a tekintetét a tükörben, de
egy gyors pillantást vetek rá, aztán szándékosan
ráncolni kezdem a homlokomat.
- Tényleg? Te kefélni szoktál a Crack Bikini csintalan
csávóival?
Brooke ugyanúgy meg van lepődve, mint én.
- Csak a frontemberrel. De már nem sokáig.
- De tetszik neked! Úristen!
A homlokom ráncolom.
- Nem, nem tetszik!
- Dehogynem! - ellenkezik. - És te is határozottan
tetszel neki. Nekem nagyon bejön, ahogy lopva rád néz
hosszú pillantásokkal. Hosszan néz, nem győz betelni
az arcod, a halántékod, a szemed, az orrod, a szád és az
állad látványával. Valahányszor rád néz, mintha
megcsodálná az arcod minden egyes centiméterét, és
csak azután fordítja el a tekintetét. És még mosolyt is
csalsz a szájára.
- Ezt csak azért csinálja, hogy felbosszantson! -
kiáltok fel, mert teljesen feldühít, mennyire felizgatnak
és félelmet keltenek bennem Brooke szavai.
- Nem, nem azért csinálja, hogy idegesítsen. Hogy
mondhatsz ilyet, amikor észre sem veszed, mikor
csinálja?
- Ő egy szoknyapecér, Brooke. Azért nézi a számat,
mert szereti, ha csinálok vele dolgokat. Fogadok, hogy
mocskos gondolatai vannak közben - válaszolom.
Egy emlék villan az agyamba, az, amikor a számba
tolta a farkát, és képtelen vagyok elfojtani a testemben
cikázó villámot.
Nevet, majd megvonja a vállát.
- Az lehet. Én személy szerint imádom, amikor
Remingtonnak mocskos gondolatai támadnak velem
kapcsolatban, miközben másokkal vagyunk. Látni
szoktam a szemében. Néha elég csak
hozzádörgölőznöm a testemmel, hogy
megbizonyosodjak róla, a gyanúm helyes volt, és
imádom, amikor belém veri a bizonyítékát, és hörög
közben.
Felvonom a szemöldökömet, aztán felnevetek.
- Amióta gyereketek van Remyvel, már nem is
szexeltek?
- Ezt most komolyan kérdezed?
 - Csak kíváncsi vagyok, hogy… hogyan élnek a
párok, akiknek gyereke van.
Elvigyorodik, aztán álmodozó tekintete csillogni
kezd.
- Eleinte nem volt könnyű, mert Racer rosszul aludt
éjjelente. Lopott percek jutottak csak. De Racer olyan
jó baba. - Szélesen mosolyog. - Ha valami változott,
akkor Remington most még ösztönösebb és még
birtoklóbb lett. Már a gondolattól, hogy az övé vagyok,
azonnal megkíván. Nagyon. Basszus, ha leülsz vele, és
úgy utalsz rám beszélgetés közben, mint a feleségére,
akkor látod majd, milyen hatással van rá a dolog!
- Fú, ezt ki kell próbálnom!
Boldogan vigyorog.
- Oké! De én is piszkálni fogom Mackennát.
A srácok a helyükön ülnek, Mackenna sört iszik,
Remington sima vizet. Észreveszem, hogy figyelik,
ahogy visszatérünk. A testem már Mackenna
tekintetétől felforrósodik, de nem akarom ezt hagyni,
ezért inkább azt figyelem, ahogy Brooke vigyorog
Remingtonra, meg hogy a férfi tekintete elismerően
végigsiklik az alakján. Brooke előrehajol, és csókot
nyom a férje tüskés, sötét hajára, majd leül.
- Melanie-nak meg nekem már nagyon hiányzott a
feleséged, Remy - mondom azonnal, ahogy leülök.
A változás azonnali, Remington kék szeme felcsillan,
és előbukkan az egyik gödröcskéje, majd azt látom,
ahogy a szék háttámlájáról Brooke nyakára simítja a
kezét.
- Mit mondott neked? - kérdezi tőlem dörmögő
hangján, és a szeme csillog, ahogy a felesége tarkóját
simogatja.
- Tessék? - kérdezem tőle zavartan.
Megint elvigyorodik, és mélyen Brooke hajába túr,
még mindig engem nézve. Szinte hallom, ahogy
Brooke dorombol.
- Mondta a feleségem, hogy szeretem, ha úgy utalnak
rá, mint a tulajdonomra?
- Igen! - nevet fel Brooke, de Remy ahhoz képest,
milyen nagydarab, meglepően gyorsan mozog, és
elhallgattatja egy csókkal.
Amit a szájára ad.
Egy teljes percen át csókolóznak. Nem látszik a
nyelvük, teljesen összetapad a szájuk, mintha
Mackenna meg én itt sem volnánk. Remy két kézzel
markolja Brooke tarkóját, aki szintén két kézzel
szorongatja a férje nyakát.
- Ezt akartad? - kérdezi aztán Remington, és gyengéd
pillantást vet a nőjére.
Attól, ahogy erőteljesen merednek egymásra, és
ahogy Remington az ujjbegyével dörzsölgeti a felesége
ajkát, megfájdulok.
Nyers, forró érzés kerít hatalmába, és ezt az érzést
hibáztatom azért, hogy mindenem sajog, amikor
Mackenna megfogja a kezem. És ezt hibáztatom azért
is, hogy még sötétebb, forróbb és üresebb leszek,
amikor Mackenna összefonja az ujjainkat, megtöltve a
mellkasomat valamivel, amit félek újra érezni.
El kellene húzódnom tőle, de valójában inkább
közelebb akarom érezni magamhoz. Szükségem van
arra, hogy még közelebb legyen hozzám. Mert ezt mi is
megkaphattuk volna. Nekünk is lehetne családunk.
Remington kuncogni kezd, miután Brooke bevallja
neki, hogy ő biztatott engem, hogy ugrassam, majd
Remy azzal ugratja Brooke-ot, hogy mennyire szereti őt
piszkálni, mire aztán Mackenna oldalra biccenti a fejét,
azon a furcsa, sajátosan szexi módon, ahogy csak ő
tudja.
Ezüstös tekintete magával ragad.
- Jó tudni, hogy van szíved - mormogja, és
gyengéden néz, a mosolya pedig még gyengédebb, és
én ezt már alig bírom elviselni, csak észre ne vegye ezt
rajtam. - Ettől még nem leszel gyenge, bébi. Csak
ember.
- Engem nem arra programoztak, hogy legyenek
érzéseim. Ez egyszerűen nem volt bekódolva a
merevlemezembe - hazudom, és igyekszem újra
mogorva és védekező lenni.
- Na és, hogy ismerkedtetek meg? - kérdezi Brooke,
és amikor eszembe jut, hogy beleegyeztem, hagyom,
hogy ő is cukkolja Mackennát, legszívesebben
felnyögnék, de ehelyett úgy döntök, én válaszolok a
kérdésre.
Csak hogy tutira biztonságos terepen maradjunk.
- Az iskolában. Titokban jártunk - motyogom.
- Titokban? Miért?
Ezt a kérdést Brooke teszi fel, és őszintén fel van
háborodva.
- Mert Mackenna apja börtönbe került - felelem
halkan, és a kanalat forgatom körbe-körbe.
 - Jaj, ne! - Brooke-nak kikerekedik a szeme. - És az
anyukád…
- Ő küldte börtönbe - fejezi be helyette Mackenna, a
hangja nem árul el semmilyen érzelmet.
Hallgatunk.
Remington szólal meg elsőként:
- Sajnálom, haver!
Brooke a keze után nyúl, és most mindketten
Mackennát nézik meredten.
- Hány éves voltál, amikor ez történt?
- Tizenhét. De már nem számít.
- Pan - suttogja Brooke, és teljes erővel rám figyel. -
Milyen régóta ismered őt, és sosem beszéltél róla.
Pedig énekel is rólad!
Mackenna dörmögve felnevet. A késem után nyúl, és
elveszi a terítékemről. A szája olyan imádni való,
csókolni való vigyorra húzódik, amivel az őrületbe
kerget.
- Kérlek, azt ne is említsd! Neki… erős fenntartásai
vannak azzal a dallal kapcsolatban.
- Azért, mert az egész egy hazugság!
Nyögve a szemét forgatja.
- Ó, akkor te voltál az! - mondja Brooke nevetve. - A
férfi, akit mindannyian fel akartunk akasztani, mert
tönkretette az életét.
- Brooke, ezt most ne! - figyelmeztetem.
- Szomorkodott miattam? - kérdezi Mackenna, és a
hangja elmélyül, ahogy néha szokott, amikor rólam
kérdez.
Szuperérdeklődőnek tűnik, ragadozó, farkastekintete
teljes erővel fénylik.
- Ne tedd! Ne! Ne mondj semmit, Brooke!
- Nem, nem szomorkodott - ismeri el Brooke, és az
ajka legörbül. - Inkább dühös volt.
- Á, szóval dühös, értem - bólogat Mackenna.
Nyögök egyet, és a homlokomra csapok, majd végül
mindannyian nevetésben törünk ki.
Vacsora után elválnak útjaink. Mackenna tekintete
elkomorul, ahogy a parkoló felé tartunk.
- Élvezted?
A szemöldökét olyan merészen húzza fel, hogy
meglepődöm.
- Tessék?
- Élvezted? Hogy féltékennyé teszel?
- Hogy érted ezt? Mert Remingtont figyeltem? - A
szemközti járdát bámulom. - Minden barátom boldog
kapcsolatban él, és bár kíváncsi vagyok rá, milyen
lehet, én nem vágyom rá. Nincs rá szükségem. Én egész
életemben független akarok lenni - hazudom.
Halkan kuncog.
- Az orrod épp most nőtt meg egy centit.
- Jól van. Lehet, hogy vágyom rá, de nem hiszem,
hogy megkapom… nem mintha te ezt meg tudnád
érteni.
- De, megértem. Én is normális kapcsolatra vágyom,
tudod?
 Annyira meglepődöm ezen, hogy megállok, és felé
fordulok.
- Feleséget akarsz? De hát egy kibaszott háremet
tartasz!
- Na és? Egyszer majd akarok feleséget is.
Egy idős házaspár sétál el mellettünk, összekulcsolt
kezüket bámulom. A kor megviselte őket, mégis
egymásba kapaszkodnak. És még csak nem is
beszélgetnek, mintha mindent tudnának egymásról.
Hirtelen átfut az agyamon az összes olyan emlék,
amiben Mackennával sétáltunk. Nem foghattuk meg
egymás kezét, mert megláttak volna minket. Aztán egy
új gondolat is felbukkan az agyamban, egy kérdés.
Vajon nem lehet, hogy ezért vágyik most annyira rá,
hogy megfoghassa a kezemet? Vezetés közben. Az
étteremben. Még dugás közben is.
A kérdés kalapál a bensőmben, minden drága kis
falfelületemen, és teljesen kétségbeesek, elhagy az
erőm, nem tudok ellenállni neki.
Különösen most, mert a szeme megcsillan a
holdfényben, ami az arcára érdekes árnyékokat vet, és
ettől most még dögösebb, az ajka lágyabb, a szempillái
hosszabbak.
- Nem vagyok féltékeny típus - mondja, és
figyelmesen méreget. - Na jó, basszus, lehet, hogy
mégis az vagyok! Őrülten féltékeny vagyok. Hogyhogy
rá mosolyogtál, de rám nem?
- Azért, mert mi dugópajtik vagyunk. Azt akarod
hinni, hogy csak te vagy képes mosolyt csalni az
arcomra.
 - Én mosolyt tudok csalni az arcodra. A pokolba is,
úgy meg tudlak nevettetni, ahogy senki más!
Mennék tovább, de megállít, maga felé fordít,
megragadja a vállamat, majd suttogva rám parancsol,
bár a szavai inkább könyörgésnek tűnnek.
- Énekelj velem egy mashup dalt!
- Mi van?
Közelebb húz magához, a szája majdnem a
homlokomhoz ér, amikor dúdolni kezd.
- Na! - sürget, majd lehajol, és lágyan megcsókolja a
fülem hegyét. - Mashupoljunk egyet! - kérlel tovább.
- Annyi hülyeségre ráveszel - nyögöm.
- Mert sármos vagyok, Pink. Na, gyerünk, csináld! -
erősködik, és a hangja nyugodt hangulatba ringat.
Amúgy is, hogyan lehetne ellenállni ezeknek a
csillogó farkasszemeknek? Imádom őket, még akkor is,
ha kísértenek, átlátnak rajtam, építenek, lerombolnak…
Megköszörülöm a torkomat, felkészülök, hogy
elveszítem a kevés megmaradt büszkeségemet is, és
énekelni kezdek.
- „Like a Virgin.”1
Felnevet, majd mély, egyedi bariton hangján énekel:
- „Take me over, take me out, give me something, to
dream about…”2
- „Like a Virgin, feel so good inside.”3
- „Tastes so good it makes a grown man cry… Sweet
Cherry Pie!”4
 Elkezdek nevetni. Annyira röhejesek vagyunk.
Mackenna nekinyom egy kirakatnak, és folytatja egy
elképesztően jó dalszöveggel a Miss Independentből.
- „And she move like a boss… Do what a boss
do…”5
- „I don’t believe a masterpiece, could ever match
your face”6 - suttogom Kylie Minogue sorait.
- „When I see you, I run out of words to say…”7
Istenem! Olyan érzés, mintha nekem énekelne. És
ez… ez a Beautiful Akontól?
Meghatódom, és elmerülök a pillanatban - a hirtelen
rám tört emléktől, amikor elhagyott -, és egy lassú
dallal folytatom a Fraytől.
- „Where were you when everything was falling
apart… all my days, spent by the telephone…”8
A Guns N’ Roses Sweet Child o’ Mine című dalával
válaszol.
- „I hate to look into those eyes and see an ounce of
pain…”9
És hirtelen teljesen elérzékenyülök Rihanna Take a
Bow-jával.
- „How about a round of applause… standing
ovation…” 10
Leereszti a hangját, és ezüstgyűrűjét végigsimítja az
alsó ajkamon, pont úgy, ahogy Remy csinálta Brooke-
kal.
- „And you can tell everybody, this is your song.”11
Elton John.
 - „I’m falling apart, I’m barely breathing”12 -
éneklem halkan a Lifehouse Broken című dalából.
Aztán ő jön, a hangja mély és lágy:
- „Pretty, pretty please, if you ever, ever feel like
you’re nothing, you’re fucking perfect to me.”13
Ahogy meghallom Pink tökéletes dalát az ő férfias
hangján, megdermedek, és hirtelen semmi nem jut
szembe, mert egyszerre érzem úgy, mintha szerenádot
kapnék és vádolna. Tudtomon kívül random dalokba és
szavakba pakoltam az érzéseimet, amik összemosódtak
az ő érzéseivel.
Mackenna figyel, várja, hogy történjen valami.
- Ez itt. - Őszinte mosoly jelenik meg az arcán, felnéz
az égre, és az ujjával hol rám, hol magára mutat. -
Ennél nincs jobb. Ennél nincs jobb dal. Egész nap
képes lennék mashupolni veled, és a mennyországban
érezném magam tőle.
- Te szarvakat viselsz, Kenna, soha nem teheted be a
lábad a mennyországba.
- Akkor annál fontosabb, hogy megtaláljam a saját
kis mennyországomat itt a földön.
Elvigyorodik, és a cuki farkasos nézésével néz rám.
Ismét elindulunk a kocsi felé.
- Érted, a dalokat egyedül szokás énekelni. A duettet
viszont -töpreng mélyen elgondolkodva. Kopognak a
lépteink. - Abban mindkét énekesnek megvan a maga
szerepe. Mindenki tudja, mit kell mondania. A
mashupban pedig fogsz két teljesen különálló dalt, és
összemixeled őket. És bár különálló dalok, együtt
mégis őrületesek, és bár látszólag nem illenek össze,
aztán kiderül, hogy mégis.
 Elfordulok, és egy háztömb felé indulok.
- Hűha, mi a baj? - kérdezi.
- Én ezt nem tudom csinálni!
Megállít és magához ránt.
- De igenis tudod, Pink! Meg tudod csinálni!
- Ha megint veled leszek, tönkreteszel! - kiabálom.
Megfogja a vállam, és rám bámul. Düh, frusztráció és
szerelem -igen, szerelem! - támad fel bennem, de a
hangom gyenge és kétségbeesett.
- Mit akarsz, Mackenna? Mit akarsz tőlem?
Összeszorítja az állkapcsát, és a tekintetéből ordít,
hogy mennyire szenved.
- Egyszer az enyém volt a szíved, Pink, de az nem
volt elég. Most a tested az enyém, de az sem elég. -
Megfogja az arcom, arra kényszerít, hogy a szemébe
nézzek. - Az elmédet, az álmaidat, a reményeidet és a
kibaszott lelkedet is akarom. Mindenedet akarom!
Úgy érzem, most vesztettem el egy csatát. Úgy
érzem… megsemmisültem.
Azzal áltattam magam, hogy gyűlölöm, de valójában
nem gyűlölöm. Amit iránta érzek, az változatlan és
megállíthatatlan. Semmit sem változtak az érzéseim,
csak a többi érzés, amit kiváltott belőlem. Régen jó
érzés volt őt szeretni. Egésznek, izgatottnak, boldognak
éreztem magam, élveztem, hogy élek. Aztán elment, és
onnantól utáltam ezt az érzést, hogy szeretem.
Felemésztett, marcangolt, űzött. Most pedig itt vagyok,
és azt hiszem, hogy bezárkózhatok, miközben
megosztom vele az ágyam. A csókjai. Megismerni,
megtudni, mit csinál. Az a baj, hogy túlságosan
szeretem őt.
Nem áltathatom magam azzal, hogy ő tehet a
hibáimról. Nem áltathatom magam azzal, hogy ő tehet
arról, hogy képtelen vagyok túltenni magam rajta.
A dühöm volt az álcám. De Kenna most levette az
álarcomat.
És. Szeretem. Őt.
Még mindig szeretem. Mindig is szerettem, mindig is
szeretni fogom. Szeretem ezt az embert, ezt a
rockistent, úgy szeretem, akár a dobos a ritmust. De
világos számomra, hogy soha nem lehetünk együtt,
még akkor sem, ha csoda történne, és viszontszeretne,
és hűséges lenne hozzám. Nem, még akkor sem
működhetne.
Soha.
Fogalma sincs erről, fogalma sincs. De nekem igen.
- Nem lehet mindenem a tiéd - suttogom, és
imádkozom, hogy ne hallja ki a remegést a hangomból.
- Te… már elvetted egyszer. Elvetted, és most már nem
tudok mit odaadni, senkinek.
- Na, ide figyelj! - utasít halkan, és ismét arra
kényszerít, hogy nézzek fel rá, bele az arcába, amin
könyörtelen elszántság tükröződik. - A nő, akit most itt
látok, nem semmi, hanem minden. Minden. Te is
összetörted az én szívemet, Pink. Mindketten.
mindketten összetörtük a szívemet.
Belenyúl a farmerzsebébe. A gyűrűre pillantok, amit
előrenyújt.
Az ígéretgyűrűre.
 Ez egy ígéretgyűrű?
És mit ígérsz nekem?
Magamat!
A gyomrom összeszorul, amikor meglátom a jól
ismert sárga aranygyűrűt, a közepén az apró
gyémánttal, amit hat kis láb fog közre, mintha
figyelemért könyörögne.
- Ne! - suttogom.
Összeszorítja az állkapcsát.
- Pandora, nem azért hagytalak el, mert ezt akartam.
Azért hagytalak el, mert muszáj volt.
- Nem, nem volt muszáj. Nem volt muszáj!
- Kurvára az volt. És ha nem hiszel nekem,
nyugodtan megkérdezheted anyádat.
- Micsoda? - Könnyek homályosítják el a szemem. -
Mi köze van neki bármihez is?
- Sosem akarta, hogy együtt legyünk, bébi. Biztos
vagyok benne, hogy ez nem újdonság számodra.
- De ez nem jelenti azt, hogy még több hatalmat
kellett volna adnod neki kettőnkkel kapcsolatban. Már
így is túl nagy hatalma volt felettem.
- Apám felett is hatalma volt. Afelett, milyen ítélet
születik. -Az arca megmerevedik, a hangja is
megkeményedik a dühtől. -Felajánlotta, hogy csökkenti
a büntetés mértékét, ha békén hagylak. Azt mondta,
annyit sem érek, hogy akár csak egy percet is
bánkódnál majd utánam. Megígértem neki, hogy
visszajövök érted. Basszus, még azt is mondtam neki,
hogy bármelyik asszony lányának jó leszek, különösen
az övének. Csak azt vártam, hogy apám letöltse a
büntetését. Évek óta tervezem, hogy visszamegyek
érted, Pandora!
- Nem! Mackenna, felfogtad, hogy miket beszélsz?!
- Az igazat mondom.
- Beszélnem kell anyámmal - csattanok fel hirtelen, a
mellkasom összeszorul a fájdalomtól, mintha rám
szakadna a múltunk. -Beszélnem kell anyámmal.
A sarokhoz szaladok, és feltartom a kezemet, hogy
taxit hívjak. Mackenna utánam kiált.
- Mi a faszt csinálsz?
Amikor a taxi csikorogva megáll, beszállok, és
becsukom az ajtót. Az egész világ forog körülöttem.
- Induljon! Mire vár?
A kocsi csikorogva elszáguld Kenna mellett, aki a
levegőbe lendíti a karját, és azt hiszem, látom is, ahogy
azt mondja: „Mi a fasz?”, de ebben nem vagyok biztos.
Nagyon közel állok ahhoz, hogy teljesen kiboruljak,
de azt hajtogatom, hogy még várjak ezzel. Ha majd
hazaérek, jól kisírom magam, még ha hónapokig vagy
évekig tart is, mire felépülök ebből. De most nem
szabad magamba roskadnom. Nem, előbb ki kell
derítenem az igazságot.
Anyámnak vannak hibái. A stílusa keserű, de mindig
őszinte. Túlságosan védelmező, de…
Nem tudom elképzelni, hogy ezt tette volna velünk.
Hogy képes volt szétválasztani minket.
Visszaélni a hatalmával.
Hogy én is átéljem az árulás fájdalmát, amit ő élt át,
miután kiderült az igazság apám viszonyáról.
 Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak
Lionel nyitott ajtaja előtt találom magam. Még csak
nem is reagálok Oliviára, aki mögötte hever az ágyon.
- Felmondom a szerződést. Vége. Visszaadom a
pénzt.
- Mi a…? - Visszapillant Oliviára, elfordítja a
kilincset, hogy ne zárja ki magát, majd kilép, egy szál
szállodai fürdőköpenyben. - Mi a faszt csinált?
Hullámokban söpör végig rajtam az érzés, hogy meg
kell védenem Mackennát.
- Ő nem tett semmit. Rólam van szó, rendben?
Szóval akármilyen alkut kötöttél is vele. kérlek, tartsd
tiszteletben! Nekem most haza kell mennem. Van
néhány felvétel. Kérdezd Noah-t, ő látott minket
csókolózni a repülőn. Meg a kocsiban is. Biztos vagyok
benne, hogy többször rajtakapott, ahogy egymást
bámuljuk. És amikor bezártak minket a szekrénybe,
ő… valószínűleg a csókolózásunk hangját is hallotta.
De kérlek - könyörgök neki, de már ez sem érdekel -,
értsd meg, nem maradhatok itt tovább! Volt egy kitétel
a szerződésben, amiben az áll, hogy ha nem teljesítem a
feltételeket, minden centet vissza kell térítenem. Így
lesz. Kiszálltam. Kilépek!
- Nem léphetsz ki!
Ezt a mondatot Mackenna mély, dühös, fájdalmasan
ismerős hangján hallom. Megpördülök, és látom, hogy
ott áll előttem, a szeme csillog a dühtől, harci
pozícióban, készenlétben. Olyan. zavartnak tűnik.
Mintha nem tudná, mi történik. Egyik percben még
dalokat mashupolunk, a másikban elrohanok. De
hibáztathat-e, hogy elhagyom, amikor ő is elhagyott
engem? Csak azt tudom, hogy haza kell mennem.
Mintha egy spirálba kerültem volna, le kell ezt
állítanom. Beszélnem kell anyámmal.
- Haza kell mennem - közlöm vele a leghatározottabb
hangomon. Keresem az arcán a szánalom legkisebb
jelét.
- Pandora - szólal meg Leo, de Kenna félbeszakítja.
- Ha ezt akarod, hazarepülök veled.
- Tényleg? - kérdezem tágra nyílt szemmel.
- Igen. Tényleg.
A megkönnyebbülés és a hála intenzív hulláma önt
el. Meg a szerelemé. Ez fájdalmas, intenzív, elsöprő
érzés, aminek hatására át kell ölelnem remegő testemet.
- Köszönöm.
- Grr! A kurva életbe! - robban ki Leóból. - Jones, ha
hazaviszed őt, az egyezségünknek vége. Hallasz
engem? - kiabálja.
Mackenna közben az enyémmel ellentétes irányba, a
szobája felé veszi az irányt.
Mackenna rendíthetetlen hangon válaszol:
- Legyen úgy!
 Tizenkilenc
Elengedés
Mackenna
- Ha azt hiszed, hagyom, hogy felmondd az alkut,
amit Leóval kötöttél, akkor nagyon tévedsz, Mackenna.
Elrepülök innen, de egyes-egyedül!
- Ki mondja ezt? - ellenkezem, és homlokráncolva
keresztbe fonom a karomat a mellkasomon.
Nézem, ahogy pakol. A bőröndje az ágyon, és apám,
ez a nő aztán siet, nagyon gyorsan pakol!
- Én mondom! - kiabálja, majd megáll, és felnéz rám
azzal a tekintettel, amivel meg szokott ölni álmaiban,
de minden egyes éjszaka. - Kérlek! Ha aggódnál, ne
tedd! Nem lesz semmi bajom.
- Oké, de én nem aggódom.
Nevet, és felnéz a bőröndjéből, amikor közeledni
kezdek. Most elpirult, és ez tetszik nekem.
- Kenna.
- Komolyan mondom, nem aggódom. Légy jó!
De az igazat megvallva, amíg pakol, pánikolok.
Tényleg. Nem akarom, hogy elmenjen, és kurvára nem
vagyok hajlandó hagyni, hogy nélkülem repüljön.
- Ígérd meg, hogy itt maradsz! - mondja, és egy
alsóneműt szorongat az öklében. Figyelmeztető
pillantást vet rám. - Neked koncerted van, nekem
pedig… mennem kell. Ígérd meg!
Kiveszem a kezéből az alsóneműt, félredobom, és
megragadom két kézzel.
 - Pandora, nem hagyom, hogy megakadályozza, hogy
újra veled legyek! - közlöm vele nyersen.
- Mackenna, ez az egész bizonyára csak félreértés…
Nem folytatja a mondatot, hanem lábujjhegyre áll,
keményen megcsókolja a számat, és ott hagy felajzva.
A csókja mohó. Mintha kibaszott kétségbeesetten
vágyna arra, hogy tovább tartson.
Megfordul, hogy folytassa a pakolást, de megállítom,
és kényszerítem, hogy nézzen szembe velem, mert
mindez. Mindez teljesen felemészt!
- Lehet, hogy le fogja tagadni. Neki fogsz hinni
helyettem?
- Nem fogja letagadni - suttogja Pink, és most a
nyakamat nézi. -Ha igaz.
Leengedem a kezem, és halk, keserű nevetés hagyja
el a számat. Hogy nem fog hazudni róla? Na, persze!
Az a nő évek óta pokoli elszántan igyekszik minket
távol tartani egymástól. Mindig is baja volt velem. Soha
nem voltam elég jó neki, és én, mintha egy mazochista
punci lennék, még így is rohadtul vágyódtam Pink után.
- Igaz. Nem hagyom, hogy szétválasszon minket,
Pink! -figyelmeztetem dühösen.
- Nem szakíthatunk, mivel nem is jöttünk össze újra -
vág vissza.
- Akkor tegyük! - erősködöm.
- Tessék? - zihálja.
- Hallottad, amit mondtam. Jöjjünk újra össze
hivatalosan is!
Előásom anyám gyűrűjét a farmerem zsebéből. Nem
érdekel, hogy nemrég a lábam elé dobta. A tény, hogy
ennyi éven át megtartotta, elárulja, amit szavakkal nem
akar közölni.
Láttam, ahogy Brooke-ot meg Remingtont figyelte.
Tudom, hogy erre vágyik, sőt imádná ezt. és én meg
akarom adni neki. A pokolba is, én is alig várom, hogy
megszabaduljak a zenekarral járó sok őrültségtől, a
rajongóktól, a fotósoktól és a kameráktól. Senkit sem
akarok, csak ezt a lányt, de ha most sem vagyok elég jó
neki, akkor bassza meg, mert már soha nem leszek elég
jó neki.
- Nem jöhetünk össze újra - lihegi suttogva, majd
képzeletbeli szöszöket kezd el tépkedni a fekete
pólójáról. - Nem változtathatunk semmin, nem tehetünk
úgy, mintha. nem basztuk volna el ezt teljesen.
- Igazad van. - Átkarolom, és leengedem a bőröndje
fedelét, így egy pillanatra abbahagyja a pakolást, és rám
koncentrál. - De nézd, nem akarok most a múltról
beszélni, Pink! A jövőről akarok beszélni.
Visszatartja a lélegzetét.
- A New York-i koncert öt nap múlva lesz, ugye? -
erőltetem a témát.
- Igen.
- Akkor menj most haza! Tedd meg, amit meg kell
tenned! De aztán gyere vissza hozzám!
A gyűrűt bámulja, amit a kezemben tartok, én pedig
belenézek abba a zavaros, sötét, kávébarna szemébe.
Már csináltam ezt régen, csak hat évvel ezelőtt
izgatottan várta ezt a gyűrűt.
Ez egy ígéretgyűrű?
És mit ígérsz nekem?
 Magamat!
Úgy néz ki, mint aki csapdába esett. Szomorú.
Elveszett. Az állkapcsa megfeszülése mély belső
frusztrációt jelez. A hangom kásás az érzelmektől, mert
nem akarom, hogy elveszettnek érezze magát, azt
akarom, hogy biztonságban érezze magát, mellettem.
Azt akarom, hogy bármit is keres, azt bennem találja
meg.
- Azt akarom, hogy gyere vissza, Pink! - suttogom, a
hangom rekedt, és nem veszem le a szemem döbbent
tekintetéről. - De ne azért, mert fizetnek érte, hanem
azért, mert ezt akarod.
- Kenna, te mit csinálsz?
Hátrabillenti a fejemet.
- Életemben háromszor fordult elő, hogy fontos
döntést kellett hoznom.
Nem kap levegőt.
Ahogy én sem.
Rég nem nyíltam már így meg senkinek. Valójában
egyetlenegy embernek nyíltam meg csak így életem
során, és az épp előttem áll.
- Az első alkalommal akkor, amikor elhagytalak.
Másodjára akkor, amikor beléptem a zenekarba. És
harmadjára - mélyen a szemébe nézek -, harmadjára itt
és most.
- Kenna, ez nem a te döntésed. Az, hogy én
hazamegyek, az én döntésem.
- Igazad van, de nekem is van választási lehetőségem.
És látod? Én azt választom - hangsúlyozom a szót -,
hogy nem akarok többé nélküled élni.
 Rám néz azzal a tekintettel, amitől megszédülök, és
úgy harapdálja az alsó ajkát, hogy belefájdul a fogam.
Neki meg a szemében van fájdalom.
A pokolba, én is fájdalmat érzek, meg ő is.
De azt is érzem, mélyen a zsigereimben, hogy közben
ugyanúgy érez irántam, ahogy én iránta. A különbség,
hogy ő keményebben küzd ellene.
- Nem bírom ilyen könnyen megtenni. Nem fogom
elhagyni az unokatestvéremet, a barátaimat, az
életemet. Nem tehetem! Ezt nem gondolhatod
komolyan!
Őrülten rázza a fejét, mintha azt javasoltam volna
neki, hogy haljon meg, pedig csak azt akarom, hogy
velem legyen.
- Nem kell elhagynod az unokatestvéredet, kicsim…
kilépek a bandából.
- Mi van? - Most annyira megdöbben, hogy
megfeledkezik a bőröndjéről meg a pakolásról, és tátva
marad a szája. - De ez a banda a tiéd.
- Ahogy te is - mutatok rá pimaszul, majd halkabban
folytatom. -Valójában te vagy a legnagyobb,
legfontosabb részem.
Úgy bámul rám, mintha az, amit most mondtam,
merő, nyers kínzás lenne. Mintha bántanám ezzel, de
úgy igazán. De most már nem engedhetem el Pinket.
Nem hagyhatom magára másodjára is.
- Pink, szeretek dalokat írni meg énekelni, de téged
jobban akarlak. Szeretnék megállapodni. Normális
életre vágyom. Egyszer az életemben valami normálisra
vágyom.
 - Hát, én nem nevezném magam normálisnak, Kenna
- fulladozik a keserű nevetéstől.
- Mindegy, én téged akarlak. És normális életet
szeretnék adni neked.
- Motorozni? Lamborghinivel járni? Az sem
normális! - kiáltja, és bár a szemei vörösek és kicsit
nedvesek, még visszatartja a könnyeit.
A frusztráció kezd csomóba sűrűsödni bennem,
úgyhogy megragadom Pink vállát, és kicsit megrázom.
- Baszd meg, Pink! Most ezen fogunk veszekedni?
He? - Feljebb szegem az állát. - Jól van, rendben.
Elismerem. Nem vagy normális. És én sem vagyok
normális. De én olyan normális életre gondoltam, ami
nekünk az, ami lehet, hogy furcsa és elbaszott, de
nekünk megfelel.
- Ez… - Rám néz, aztán lesüti a szemét, és azt rebegi:
- Ez a lehető legrosszabb csábító szöveg.
Megfogom a tenyerét, és beleteszem a gyűrűt, ujjait a
nemesfém köré zárom, aminek értéke semmi ahhoz
képest, amennyit ő ér, aztán az arcába bámulok, és
várok. A szívem vad bestiaként dühöng a bordáim
mögött.
Lenyűgöző ez a lány, a bőre hófehér, az ajkait sötétre
festette, a szeme, akár az éjszaka két sötétlő tócsája,
fényes, sötét haja imádni való azzal a rózsaszín csíkkal.
Kis mellei, kis feneke, hosszú lábai, na és azok a
hosszú szárú csizmák.
Mindez nagyon tetszik.
És én ezt mind akarom.
- Még így sem mondasz igent? - erősködöm.
 Mondj.
Igent.
Bébi, mondj IGENT!
Nem válaszol, ezért a legmélyebb hangomon
szólalok meg, amit balladák éneklésekor szoktam
használni.
- Azért gyere, mert én kérem, ne azért, mert fizetnek
érte. Gyere, ha valaha is szerettél engem! Ha valaha is
szeretni tudsz! Gyere vissza hozzám, Pink! Gyere el, és
hallgasd, ahogy a Madison Square Gardenben dalolok!
A szeme megenyhül az érzelmektől, az érzelmektől,
amik most összegyűlnek a zsigereimben is.
- Azt hittem, nem szeretsz azzal a tudattal énekelni,
hogy ott vagyok és hallak.
- Talán azért, mert még soha nem énekeltem olyat,
amit szerintem örömmel hallanál - árulom el, majd
csókot nyomok először a homlokára, aztán a füle
hegyére. - Ha úgy döntesz, hogy eljössz, szólj
Lionelnek! Ő majd keres neked helyet.
- Szerintem ez nem jó ötlet - tétovázik, de látom,
hogy szorítja az öklében a gyűrűmet. - Azt hiszed, ha
megjelenek, te meg énekelsz nekem, akkor utána
boldogan élünk, míg meg nem halunk?
- Ezen leszek. - Lágyan mosolygok rá, és nem tudom
eldönteni, hogy jól rázzam-e meg a vállát, könyörögjek
neki, vagy parancsoljak rá, hogy csinálja, amit mondok.
- Baszd meg, Pink, csak mondd ki, hogy eljössz!
- Mondd, hogy hagysz egyedül hazamenni. A
bandádnak szüksége van rád.
 Tétovázom. Úgy látom, kétségbeesetten meg akar
szabadulni tőlem. Nem vagyok benne biztos, hogy
vissza fog jönni. De ha nem jön…
Menj utána, haver!
- Ha beleegyezem, visszajössz? - kérdezem, mert
próbálok valamiféle beleegyezést kicsikarni belőle.
- Igen - feleli.
Rám néz, és kinyitja a tenyerét, mintha arra várna,
hogy visszaveszem a gyűrűt. Visszazárom az ujjait.
- Ezt tartsd meg! Az első nőé volt, akit szerettem, így
logikus, hogy az utolsó nőé maradjon.
- Kenna! - kiált fel, de mielőtt még ezer és egy
kifogást hozhatna fel, hogy miért nem tud eljönni a
koncertemre, kifogásokat arra, hogy miért nem tud
továbbra is megnyílni előttem, elindulok kifelé,
remélve, hogy az a gyűrű soha nem kerül vissza
hozzám.
Ahogy egyszer már visszakerült.
 Húsz
Pandora szelencéje
Pandora
Az utazásnak ebben a szakaszában - amikor egy
kemény műanyag széken ülök a kapunál arra várva,
hogy elkezdődjön a beszállás - a tenyerem általában
izzad, a szívem hevesen ver, a gyomrom kavarog, és
hányinger gyötör. De ezúttal máshol jár a figyelmem,
tekintetem a gyűrűre szegeződik…
Nem tudom levenni a szemem a kis gyémántról, amit
azok a karcsú kis lábak emelnek a magasba,
figyelemért könyörögve. Mackenna számára
felbecsülhetetlen értékű, tudom, hogy a világon nincs
más gyémánt, ami többet jelentene neki, mint ez.
Számomra sem ér egyetlen gyémánt sem többet a
világon ennél, mégpedig azért, mert ez az anyjáé volt.
Az anyjáé, akit Mackenna rettenetesen szeretett.
Ahogy én is szeretem az anyámat.
Anyám.
Rá gondolok, miközben a karfát markolom, és erősen
kapaszkodom, mert a gép épp felszáll.
Bár bevettem a gyógyszeremet, az adrenalin mégis
úgy száguldozik az ereimben, hogy nem bírok aludni. A
tabletta most csak arra jó, hogy rövid időre ellazuljak,
de ennyi. Még mindig túlságosan fel vagyok pörögve,
az agyam csak úgy kattog, a szívemet lefoglalják
kavargó érzéseim.
Anyám azt hitte, hogy tökéletes a házassága, amíg rá
nem jöttünk, hogy tévedtünk. Mindig is a legjobbat
akarta nekem. Velem volt január 22-én.
 Velem volt, amikor a fájdalmaim elkezdődtek.
Velem volt, amikor elfolyt a magzatvizem.
Velem volt, amikor megszültem a babát.
És akkor is… amikor elvitték tőlem, miközben én az
ágyban feküdtem. Sosem hagyott magamra.
Bármennyire is fájt anyámnak a gondolat, hogy
teherbe estem, nem bírta elviselni a gondolatot, hogy
abortuszon menjek keresztül. Anyám is. ember. De ha
az volt a célja, hogy távol tartson Mackennától.
- Ó, az egy eljegyzési gyűrű? - kérdezi a mellettem
ülő nő.
Körülbelül annyi idős, mint anyám, csak sokkal
barátságosabb és beszédesebb.
Rámosolygok, és mielőtt még felfognám, mit
csinálok, már nyújtom is a kezem, mint valami oltárhoz
készülődő idióta.
- Ez egy. ígéretgyűrű.
Ah, istenem, miért is fogadtam el? Kenna nem tudja,
mit csinál. Miért adta ide megint? Már nem tudja, ki
vagyok, ki lettem azóta. Nem tudja, hogy van egy
lányunk. Hogy lehetett volna családunk. És mégis
annyira rá vagyok kattanva, hogy ismét felhúztam az
ujjamra a gyűrűt, és azóta is állandóan fogdosom.
Nézem, olykor az ajkamhoz emelem, lehunyom a
szemem és megcsókolom, mert úgy hiányzott, ahogy
Mackenna. A szeme, a mosolya. a közös boldogságunk.
- Ahh, egy ígéretgyűrű! - feleli a nő, és felsóhajt,
amikor visszahúzom a kezem. - A szerelem csodálatos
dolog - teszi hozzá, majd cinkos mosoly kíséretében
megragadja a karomat.
 Rámosolygok, és nem mondok többet. Istenem,
kibaszottul össze vagyok zavarodva! Össze vagyok
zavarodva, izgatott vagyok, reménykedem és úgy
rettegek, mint Magnolia a szekrényében lévő
szörnyektől. Én is félek a szekrényemben lévő
szörnyektől! De tényleg, nehezen tudok megbékélni
ezzel az új, csodálatosan ijesztő helyzettel, hogy úgy
tűnik, Mackennának és nekem talán mégis van
esélyünk. Összejöhetünk végre. Istenem, még a „mi”
szó is annyira furcsa! Elhagyott, fájdalmat okozott, de
most vissza akar kapni. És bár én úgy teszek, mintha
nem mennék vissza hozzá - és megkérdőjelezem, hogy
valaha is visszamegyek hozzá -, vajon elveszített ő
engem valaha is?
Hogyan lehetne elengedni egy embert, aki úgy
tönkretett, mint ő engem?
Hogyan söpörhetne végig rajtad tornádóként az első
és egyetlen szerelmed anélkül, hogy nyomot hagyna
rajtad?
A testem nevetségesen viselkedik. Nemcsak a szívem
és a tüdőm, de az agyam is. Úgy érzem magam, mint
tizenhét évesen, amikor kész voltam elszökni vele, a
bensőmben mintha kicsi lények fickándoznának,
amikor arra a forró csókra gondolok, amit alig néhány
órával ezelőtt adott, mielőtt felszálltam a repülőre.
Találkozunk New Yorkban? - kérdezte, majd ismét
megcsókolt, mintha nem tudna ellenállni nekem.
Igent mondtam, de vajon az igazat mondtam?
Vagy hazudtam?
Egy kibaszott nagy hazug vagy, Pandora! Nem lehet
jövőtök anélkül, hogy elmondanád neki, mit tettél, hogy
mi történt, miután elment. El kell mondanod neki.
Kennát hibáztattad… de most már látod, hogy nem az ő
hibája volt. az egész a te hibád volt.
Istenem, bárcsak a hibáink soha ne látnának
napvilágot. Mint a kis szörnyek, örökre a szekrényben
maradhatnának. De ha kiengedem a szörnyetegemet a
szekrényből, az nemcsak engem fog kísérteni, hanem
mindkettőnket.
Seattle-ben taxit fogok, és hazafelé tartok, az
agyamban lomhán kergetik egymást a gondolatok, mert
a nyugtató letompított. Újrakezdhetnék mindent. Itt a
második esély. Miért is ne? Bárki, akibe csak egy kis
önszeretet szorult, bárki, aki Mackennát csak
harmadannyira szereti, mint én, adna magának egy új
esélyt.
Miért ne? - kiáltja az egyik felem.
Tudom, hogy miért ne, de nem akarom hallani a
választ. Valójában szinte már készen is állok arra, hogy
megint összecsomagoljak egy újabb rohadt évre. Már
majdnem sikerült meggyőznöm magam arról, hogy ott
folytathatjuk, ahol abbahagytuk, vagyis ott, ahol arra
vártam, hogy ő meg én ellovagoljunk a naplementébe.
Már most arra gondolok, hogyan fog ragyogni a szeme,
akár a hold, a belső farkasa pedig felvonyít, amikor
meglátja, hogy visszatértem. Szinte érzem a
kétségbeesés ízét vad csókunkban. Mert vadul fogom
csókolni, ha újra találkozunk. Az a fajta csók lesz, ami
azt üzeni bármelyik férfinak: ne kételkedj tovább, csak
kapd fel azt a nőt - ez a nő én leszek szerencsére -,
aztán ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Mármint ő meg
én. És nagyon szerelmesek leszünk!
Már most izgatott vagyok, hagyom, hogy a bennem
lévő álmodozó nőt elkápráztassa az ujjamra húzott
ígéretgyűrű.
Anyám az irodájában van, az ajtó résnyire nyitva, egy
hatalmas íróasztal mögött ül, ami úgy néz ki, mintha
csak azért készült volna, hogy örök időkre falat
képezzen közé és a világ közé.
- Pandora! - mondja, és könnyed mosoly ül ki az
arcára.
De nincs benne semmi érzelem. A hangja alig rezdül.
Vajon én is így beszélek?
Beleborzongok ebbe a gondolatba, át kell ölelnem
magam, és ez az a pillanat, amikor a szeme - ami sötét,
mint az enyém - az ujjamon lévő gyűrűre siklik. Az
arcvonásait nagy rettegés torzítja el, amilyet még nem
láttam rajta, és hosszú idő óta először megbicsaklik a
hangja.
- Elmondta, ugye? - suttogja váratlanul, és a
szemembe néz.
Látom, hogy fél.
Túlságosan ledöbbenek ahhoz, hogy válaszolni
tudjak, túlságosan eltompította az agyamat a kedvenc
gyógyszerem.
Anyám megköszörüli a torkát, a szeme továbbra is
hatalmasra tágult, és látom rajta, hogy szinte beleőrül
kíváncsiságba, mi történhetett. Közben az ujjamon lévő
ígéretgyűrűre mutat. Bár még mindig a székében ül,
tekintetével nyomokat keres az arcomon, és akkor több
dologra is rájövök párhuzamosan.
Igaz.
- Miért viseled azt a gyűrűt? Azt hittem, már túl vagy
azon a fiún.
 Még mindig nagyon össze vagyok zavarodva, de az
adrenalinszintem gyorsan emelkedik, és másodpercről
másodpercre tisztább az agyam.
- Kin? - kérdezem szándékosan lassan, és még
hunyorgok is hozzá.
- Ne játszd a hülyét! Mackenna Joneson!
- Igen. Vele voltam.
Kinyújtom a kezem, hogy láthassa a gyűrűt, és amíg
ő nézi, azt figyelem, milyen hősiesen küzd azért, hogy
az arckifejezése nyugodt maradjon.
- És elmondta neked. Hát persze. Most, hogy az apja
kikerült, ugyan miért is titkolná az igazságot?
Rám villantja a szemét. Óvatos. Kíváncsi. És még
mindig retteg.
- Mit gondolsz, mit mondott nekem?
Erős süllyedő érzés dübörög a testemben, ahogy
várok.
Emlékek villannak eszembe anyámról.
Egy, amiben figyelmeztet, hogy tartsam magam távol
Mackennától.
Egy másik, ahogy azt mondja: Bántani fog téged.
Bosszút akar állni. Olyan lesz, mint apád, majd
meglátod! Tartsd magad távol tőle!
Villanásnyi emlékek ébrednek bennem, a legerősebb
mind közül az, amiben a hálószobám ablakában ülök,
bámulok kifelé, anya pedig a hátam mögé áll, miután
hazaértünk a parkból, és anélkül, hogy megkérdezné,
mi a baj, azt suttogja:
- Így lesz a legjobb.
 - Te mondtad neki, hogy tartsa magát távol tőlem -
suttogom hirtelen, mert ő nem meri elárulni.
Eszembe jut, hogy haragudott rám Mackenna, hogy
micsoda fájdalom volt a szemében, amikor hosszú idő
után meglátott, és minden összeáll bennem, mint egy
kirakós játék darabkái.
Egy kirakós játék, ami tönkretett. És tönkretette
Kennát.
Egy kirakós, amit anyám talált ki és tervezett meg.
- Mit csináltál? Hogy vetted rá? - A fájdalmam
nagyon nyers, a hangom pedig nagyon halk.
Tudom. De tudnom kell mindent, és hallanom. A
saját családomtól.
Anyám megdörzsöli a halántékát, mélyen beszívja a
levegőt, és amikor kinyitom a számat, hogy ráordítsak,
megszólal:
- Az apja bajban volt. Nagy bajban. Sok-sok év
börtönbüntetés várt rá, ahogy arra te is jól emlékszel.
Ezért alkut ajánlottam neki. Hogy csökkentem a
büntetését, azzal a feltétellel, ha a fia távol tartja magát
tőled.
- Tényleg ezt tetted vele? - suttogom. - És velem?
- Nem volt elég jó hozzád, Pandora! Semmit sem
nyújtott neked, csak fájdalmat. Azt hittem, így lesz a
legjobb. Amikor észrevettem a gyűrűt az ujjadon,
rájöttem, hogy el akar szökni veled. Azt mondtam neki,
hogy menjen el egyedül, hacsak nem akarja, hogy az
apja börtönben töltse a teljes hátralévő életét.
- És elhitetted velem annyi éven át, hogy nem akart
engem!
 - Azt hitte, hogy akar téged, de mindketten túl
fiatalok voltatok ahhoz, hogy tudjátok, mi a legjobb
nektek. Gondolod, hogy boldog lettél volna, ha olyan
életet élsz, mint azok a buta rockerek?
- Hat év, anya. Hat! - kiáltom.
Bámul rám, az egész teste mozdulatlan.
És érzelemmentes.
- Van egy lányunk - suttogom.
Anyám majdnem összerezzen. Majdnem.
- Egy lányunk, akit soha nem fogunk látni.
A szívem még jobban megszakad, ahogy ezt
hangosan kimondom.
- Pandora - feleli anyám, és átnyúl az íróasztalán,
mintha meg akarná fogni a kezem. Visszaülök a székre,
ő pedig feláll, és megkerüli az asztalt. - Egyedül voltál.
Nem lettél volna képes felnevelni őt. Adtál neki egy
jobb esélyt.
- Nem. A legjobb az lett volna neki, ha velem van!
Velem és az apjával. De te gondoskodtál róla, hogy
Kenna meggyűlöljön és elhagyjon, még mielőtt
összeszedhettem volna a bátorságom, és a szemébe
mondhattam volna, hogy köztünk mindennek vége.
Érzem, hogy a szememben gyűlnek a könnyek, de
nem akarom, hogy kijöjjenek. Előtte nem. Nem adom
neki a könnyeimet, miután mindent elvett tőlem.
Összeszorítom a fogam és visszatartom az
érzelmeimet, amik felszínre akarnak törni. És bár nem
borulok ki előtte, belekapaszkodom e dühbe - régi
barátomba, akit oly jól ismerek.
 - Miért gyűlölsz? Miért vetted el az egyetlen
szerelmemet? Mondd, miért, anya?
Egy pillanatra elkomorul.
- Azt hiszed, nem szeretlek, csak mert sosem
mondom ki? Próbáltalak felkészíteni a való életre.
Kenna egy elítélt drogkereskedő fia. Ezt akartad adni a
lányodnak? És boldog lettél volna egy ilyen élettel?
Nem fogok sírni előtte. Majd egyedül kisírom magam,
de előtte nem!
- Nem tudtam, hogy terhes vagy, amikor az ablak
előtt vártam rá. Azt hitted, nem tudok róla, hogy
beszökdösött a hálószobádba? Ugyan már, Pandora!
Elég öreg vagyok ahhoz, hogy észrevegyem az
ilyesmit. Én csak meg akartalak védeni. A férfiak
sosem változnak. A férfiak olyanná válnak, amilyenné
nevelik őket, és ő nem volt elég jó neked.
- A férfiak olyanná válnak, amilyenné nevelik őket,
hm? Ahogy te is arra tanítottál, hogy keserű,
bizalmatlan és gyűlölködő legyek? Ő más, anya.
Törődött velem. Csak azon dolgozott, hogy elég jó
legyen hozzám, de sosem érezte, hogy az lenne, mert
sosem volt merszem elmondani másoknak, hogy
járunk. Azt hitte, hogy nem elég jó nekem, és te biztos
sikeresen meg is győzted erről.
Fáradtan sóhajt, kinyújtja a kezét, és megszorítja a
vállamat.
- Nem tudom visszacsinálni, amit tettem. Csak
remélni tudom, hogy megértesz.
Kihúzom a vállam a keze alól, és hátralépek.
- Megértem. Csak azt kívánom, bár megtanítottál
volna arra, hogyan kell megbocsátani, akkor meg
tudnék bocsátani is neked. De erre nem tanítottál meg,
ugye? Arra tanítottál, hogy gyűlöljem apámat. Hogy
gyűlöljem Kennát, amiért elhagyott, pedig te üldözted
el őt. Soha nem tudom megbocsátani magamnak, hogy
lemondtam a lányomról. Mindannyian elbasztuk, anya.
És az egyik legelbaszottabb dolog az, hogy nem
tanítottál meg megbocsátani. Mert most… nem tudom,
hogy kell.
- Pan?
Halk hangot hallok, majd egy ajtó nyikorogva
kinyílik a hátam mögött.
Anyám arckifejezése megenyhül, amikor Magnoliára
néz. Látom -ahogy évek óta látom rajta -, hogy őt is
gyötri a bűntudat, amiért lemondott a babáról. Mert
néha úgy néz Magnoliára, mintha az unokájára
gondolna, aki soha nem lesz mellette, akit soha nem fog
látni. Mindent megtesz Magnoliáért, mintha ezzel
feloldozást nyerhetne a bűneiért. És én is ezt teszem, a
feloldozás reményében.
- Szia, Mag! - szólalok meg, elrejtve a
szomorúságomat.
Letérdelek, és széttárom a karjaimat.
Úgy csapódik belém, mint egy ágyúgolyó, erősen
megszorongat, és nedves puszit nyom az arcomra.
Aztán elhúzódik.
- Készítettem egy listát, gyere, nézd meg!
- Oké, menjünk! - válaszolom, izgatottságot
színlelve.
- Pandora? - Anyám hangja megállít az ajtóban.
Olyan szerencsétlennek tűnik, mint még soha. - Nem
tudom visszacsinálni, amit tettem - ismétli suttogva.
 - Én sem - suttogom válaszul.
- Gyere! - kérlel Magnolia, maga után rántva.
- Pandora! - kiáltja újra anyám. Megállok, lehunyom
a szemem, és még egyszer utoljára megfordulok.
Valami szörnyűség szorongatja a gyomromat, és nem
tudom, hogyan szabadulhatnék meg tőle. Érzem a
gyűrűt a kezemen, amit Magnolia fog. Azért gyere, mert
én kérem, ne azért, mert fizetnek érte! - Nagyon
sajnálom.
Két rövid szó. Fontos szavak, de nem adják vissza a
pasimat, a gyerekemet, a választásomat, a múltamat.
- Én is - felelem szomorúan, majd Magnoliát a
lábamhoz ölelem, és magamba szívom boldog kis
energiáját.
Hagyom, hogy átvonszoljon a szobájába.
- Mi ez? - kérdezem, amikor átnyújt egy takaros,
piros betűkkel összefirkált papírt.
- Dolgok, amiket csinálni akarok, ha majd nagy
leszek - közli, az arcán hatalmas vigyorral. - Azt
mondtad, hogy csináljak listát! Jó hosszú lett.
Megfordítja, és még több firkát látok.
Rózsaszínre festeni egy hajtincsemet, mint Pandora.
Sütni egy tortát száz nyalókagyertyával.
Elmenni szafarira.
Szerezni egy saját zsiráfot otthonra (a szafariból).
Elolvasom az összes apró kívánságát, érzem, milyen
izgatottan ül mellettem, és eszembe jut, hogy egyszer
én is olyan voltam, mint ő. Álmodozó, reménykedő és
élettel teli.
 - Tudod, nekem is volt egy ilyenem - vallom be. -
Amikor még listákat készítettem.
- És mi állt benne?
- Az állt benne…
Ez most szíven üt. Hirtelen ugyanis eszembe jut, mit
csináltunk Mackennával a legutóbbi autós
kirándulásunkon, és megdöbbenek.
Te alattomos szemétláda, eszedbe jutott a hülye
listám, ugye?
- Az egyik az volt, hogy egy motor hátsó ülésén
utazni. Egy másik, az országutakat járni kocsival. Meg
rajta volt azt is, hogy megcsókolni egy rocksztárt.
Nem bírom folytatni. Lehetetlenség. Abbahagyom,
mosolyt erőltetek az arcomra, a szívem úgy dagad,
mintha héliumot pumpáltak volna a mellkasomba.
- ÓÓÓ! Ez igaz? Igaz? Az országutakat jártad, Pan?
Az országutakat jártad, motoron ültél, és megcsókoltál
egy rocksztárt?
Bólintok, és veszedelmesen magával ragadnak az
érzések, de hát, nem ezt teszi velem folyton Mackenna
és Magnolia? Előhozzák belőlem a nyálas oldalamat,
amit senki más nem lát. Végtelen gyengédséggel
nyomok csókot a halántékára.
- Igen, így van. És szerelmes vagyok belé. Tudod,
mielőtt igazi rocksztár lett volna, ő már akkor is az én
rocksztárom volt.
- Nekem te vagy a rocksztárom - vigyorodik el.
- Te meg az én kis Máguskám.
 Huszonegy
Várakozó rocksztár
Mackenna
Sminkben vagyok. Ülök egy hülye széken, és az
öngyújtóval játszom, miközben Clarissa, a sminkesem
és fodrászom, feketével kihúzza a szemem.
- Legyen ma csíkos fehér-ezüst paróka, hogy
passzoljon a szemedhez! - javasolja. - Ez jobban
kiemeli majd a fekete bőrdzsekit és nadrágot.
- Ma nem viselek parókát.
- Ó?
- Ma nincs kedvem szerepjátékhoz.
Leveszem a parókát a fejemről, és egyik tenyeremet a
koponyámra simítom. Ceruzával kihúzott szemem és
íriszem ezüstje ragyog a tükörben. Gyémánt
fülbevalóm is megcsillan. Kibaszott menőn nézek ki, de
inkább azt érzem, hogy van egy lány, aki jól kibaszott
velem.
Még mindig nem tudom, hogy eljön-e.
Elfordította a tekintetét, amikor azt mondta, hogy
visszajön. Ez biztos jele annak, hogy hazudott.
Bassza meg, most nem gondolhatok erre!
Felületesen nézve Pink folyton csak blöfföl, mindig
is ilyen volt. De én ismerem őt belülről is. Kurvára
tudom, mit rejteget odabenn. A szívét, ami akkora, mint
az óceán.
A szívét, ami azt mondja, Mackenna. Kibaszott.
Jones.
 - Szóval, Leo azt mondta, megkérted, hogy vegye fel
vele a kapcsolatot? - kérdezi Lex a szomszédos
székből, akit szintén sminkelnek.
- Nem veszi fel a telefonját.
Megpattintom az öngyújtót, és figyelem a lángot,
aztán hagyom, hogy kialudjon, majd újra meggyújtom.
- Gondolod, hogy itt lesz? Elég unalmas lenne
nélküle.
- Itt lesz - hazudom.
Legalábbis úgy kell tennem, mintha hinnék ebben,
mert amikor ma este kimegyek, hogy elénekeljem az új
dalom, azt akarom, hogy hallja. Kérlek, Pink, csak
gyere el a rohadt koncertemre, aztán majd kitaláljuk, mi
legyen velünk…
Esküszöm, ez a lány egész életemben csak
szórakozott velem. Amikor már biztos voltam benne,
hogy szeret, akkor dobott. Amikor már biztos voltam
benne, hogy nem akar velem semmit, eljött a
koncertemre, és megint dobott, csak most
paradicsomokkal.
Kurvára nem tudom, mit várjak tőle, de azt tudom,
hogy már nem vagyok az a tizenhét éves, jövő nélküli
gyerek. Én most már Mackenna Kibaszott Jones
vagyok, és ha akarom, megkapom őt.
Márpedig nagyon is akarom.
Nyugtalan vagyok, fáradt, ideges, de leginkább az
ízére vágyom. A tapintására. Be kell, hogy csábítsam az
ágyamba, ott szokott tiltakozni legkevésbé, el kell
kábítanom, és fogságba ejteni. Kábult lesz az
orgazmusaitól. Le kell vennem a ruháit, és
megszabadítani a büszkeségétől, mert azt akarom, hogy
remegjen a karjaimban. Felejtsen el káromkodni és
incselkedni, és csak azzal legyen elfoglalva, hogy
nyögdécseljen, és kérje, hogy dugjam még
keményebben.
Nem tagadhatom, vele a legjobb a szex, senkivel nem
volt még ilyen.
És nem csak azért, mert egy kibaszott istennő,
merthogy az. Egy sötét Medúza, aki a bűvkörében tart,
és csak arra vágyom, hogy benne legyek. Imádok benne
lenni, mert szeretem őt.
Az illatát.
Ahogy mosolyog, mintha nem akarná, de jön
önkéntelenül.
Ahogy csókol, azzal a dühös szenvedéllyel, ami
benne dúl.
Ahogy a karjaim közt elolvad, de amint végeztünk,
rögtön előadja a kurvás kis színjátékát, csak hogy
felizgassa a farkam, és arra kényszerítse, hogy tovább
döngesse.
Fizikailag átadja magát, de nekem ez már nem elég.
Lehet, hogy hozzádörgölhetem és rákényszeríthetem,
hogy fogadja a farkam minden egyes centiméterét.
Megragadhatom a csuklójánál fogva, lefoghatom, és
rávehetem, hogy a puncija tövig benyeljen.
De ez még mindig nem elég nekem.
Elképzelem, hogy megtörténik. Hogy hogyan fog
lezajlani a jelenet. Mit fogok vele csinálni. És ő mit fog
velem csinálni…
- Kenna - nyögi majd.
 És nem lesz dögösebb, mint amilyen szokott, mert
annál nem is lehet. Ugyanis így tökéletes.
Mégis, muszáj hallanom a szavakat.
Nem leszek vele gyengéd, de nem is hiszem, hogy
arra vágyna. Szívni és nyalni fogom, érzem majd,
ahogy a vágytól tekereg és vonaglik szorosan a
testemhez simulva.
Remegni fog, ahogy a mellét szopogatom, és akkor is
remegni fog, amikor szétfeszítem a combjait. Reszket
majd alattam, ringatja magát úgy, ahogy máskor is
szokta, mohón, éhesen, mintha szétesne, ha nem dugom
belé rendesen. Mintha csak a farkam tartaná egyben. A
mellbimbói vörösek és ráncosak lesznek a csókjaimtól,
de majd adok nekik egy kis pihenőt, és a száját
csókolom, amíg az is ki nem vörösödik és amíg levegő
után nem kapkod. És kimondja.
Kimondja, amit már évek óta várok, és majd’
beledöglök. Figyelni fogom, ahogy az ajka formálja azt
a szót.
Három. Csak három szótag.
Mert én még mindig csak erre vágyom.
A szépséges arcára, arra a tiszta, fehér arcára a
sötétben! Azokra a kerek vállakra, dús mellekre, a
tökéletes fenekére és a forró, nedves, finom puncijára.
Arra, hogy mindezt felkínálja nekem, miután azt
mondta:
- Szeretlek.
És amikor ez megtörténik, akkor jól leszorítom.
Forgatni fogja a fejét, miközben lefogom, és kizárt,
hogy ne tudja majd, ki itt a főnök. A körmeit a hátamba
fogja vájni, ahogy belemerülök a forró lyukba, és újra
meg újra elmondom neki, hogy én is így érzek. Hogy ő
az egyetlen számomra. Megmutatom neki a kezemmel,
a számmal, a testemmel, hogy számomra csak ő létezik.
- Mit csinálsz, ha eljön? - kérdezi Lex, visszarángatva
az öltöző valóságába.
Félredobom az öngyújtót, és felállok, csupasz
felsőtestemre rángatom a bőrdzsekit.
- Várok.
- És ha nem jön el?
- Akkor levadászom.
 Huszonkettő
Melanie barátnőm azt mondja,
hogy ne várjak a hercegre -
lehet, hogy egy koncerten
találok rá
Pandora
Szóval megfogadtam a tanácsát.
A repülőút megháromszorozza a szorongásomat, de
már kezdek profi lenni ebben. A fedélzeten beveszem a
gyógyszert, majd bocsánatot kérek a mellettem ülő
sráctól:
- Ha vécére kell menned, csak nyugodtan kerülj ki,
mert én úgy alszom, mint egy hulla.
Mire ő nevetve feleli:
- Kösz, nem kell!
A következő dolog, amire emlékszem, hogy a
légiutas-kísérő megráz - elég hevesen -, és közli velem,
hogy megérkeztünk New Yorkba.
New York.
Madison Square Garden.
És itt van Mackenna Kibaszottul-Szeretlek-Te-
Incsifincsi-Rosszfiú Jones.
Magam mögött húzva a bőröndömet, elcsípek egy
taxit a reptéren. Egy hétre elegendő cuccot pakoltam
be, de nem tudom, mi fog történni. Igazából semmit
sem tudok, csak azt, hogy Kenna nem hagyott el. És
hogy valójában ő jött vissza értem.
 A percek egyre csak telnek, ahogy a koncert
helyszíne felé tartunk. Ujjaimmal a combomon
dobolok, a hajamat csavargatom, nyugtalanul bámulok
ki az ablakon. Az elmúlt fél órában alig haladtunk előre
három métert.
- Ó, istenem, ez a forgalom! - mondom a
taxisofőrnek, és a lábaim lüktetnek, mert
legszívesebben rohannék.
Odarohannék hozzá, hogy visszakapjam és
beszélgessek vele. Hogy végre tiszta vizet öntsünk a
pohárba…
- Koncert lesz… nehéz megközelíteni.
- Innen már gyalog megyek - közlöm a sofőrrel,
majd odacsúsztatok neki néhány bankjegyet, kissé
sajnálkozva kikapom a csomagjaimat, és elindulok a
Madison Square Garden bejárata felé.
A színpad már készen áll, és meleg fénnyel világítják
meg. Megpillantom az egyik stábtagot, és előresietek.
- Be kell jutnom - zihálom lélegzet-visszafojtva.
Azonnal felismer - ezt abból tudom, hogy a szeme
megcsillan -, felemeli a kötélkordont, és beterel.
- Menj hátra! Erről majd gondoskodom - mondja a
bőröndömre mutatva.
- Köszönöm!
- A nyitószám mindjárt kezdődik - teszi még hozzá.
Abban a pillanatban a háttérben szóló vad zene
elhallgat, a fények lekapcsolódnak. és én a színpad alsó
oldalához csoszogok, visszatartott lélegzettel. A
sötétben megszólal egy hegedű. A húsom megdermed,
amikor egy lágy, kísérteties dallam kezdődik, és ahogy
a fények felkapcsolódnak, a szemem pontosan arra az
alakra szegeződik, akit megvilágítanak.
Jaj, annyira szeretem őt, hogy a szívem belesajdul!
Fél térdre ereszkedik. Fülhallgatós mikrofon van az
állkapcsa köré tekerve, a fejét lehajtja, és miután a
zenekar többi tagja követi a kísérteties, lassú hegedűnek
a dallamát, Mackenna énekelni kezd.
Akár egy alvajáró, egy lépéssel közelebb megyek a
színpadhoz, de nem elég közel ahhoz, hogy lássam,
mert ő a szemközti sarokban van, elveszve a saját
világában. Belekezd egy lassú, szomorú versszakba.
Vattacukorpink tincsed meglebben,
És imádkozom az istenekhez, hogy légy velem
Álmaimban, képzeletben, a rémálmokban
Úgy félek, hogy én már soha nem látlak.
Szavai a zene ritmusával együtt épülnek, most már
optimistábbnak hangzik.
Próbálsz a dühöd mögé bújni
Én meg igyekszem elmenekülni
De éjjel, mikor alszom, rám rontasz
És én félek, mert te vagy az egyetlen lány
számomra.
Most egy nagy instrumentális csúcspont következik,
aztán Mackenna még hangosabban énekel.
Te vagy a csajom
Te vagy a csajom
Pandora, te vagy a csajom
Nem tagadhatom
Nagyon akarom
Pandora
Látod, térdelek
Csak te vagy nekem
Ez így rendeltetett
Te vagy a csajom
Te vagy a csajom
Pandora, te vagy a csajom

Hosszú bőrbakancsban, az mindenhez illik

Ma is, most is, akkor is és mindig
Gyere ide, kicsim, ha akarsz, karmolj belém
Nem félek, mert csak te vagy, és ez így van rendjén
Te vagy a csajom
Te vagy a csajom.
Pandora, te vagy a csajom.
Nem tagadhatom
Nagyon akarom
Pandora
Látod, térdelek
Csak te vagy nekem
Ez így rendeltetett
Te vagy a csajom
Te vagy a csajom
Pandora, te vagy a csajom
 A többi rögtönzöttnek, sőt kaotikusnak hangzik,
ahogy a zene véget ér.
Elküldtelek, már bánom
Tagadtam, hogy hiányzol
Szexi tüzed kell nekem
Más engem nem érdekel
Lobbantsd lángra kanócom
Többé nem tiltakozom
Megőrülök teérted
Megkergülök, nem érted?
Csak te vagy a szívemben
Kikészítesz, úgy érzem
Senki mással nem lennék
Csak a vámpírnőm elég
Üvölts, fogdoss, csókolj, dugjunk
mert Pandora - te vagy a csajom
Amikor a dal véget ér, gyönyörű csend támad. Ezer
meg ezer öngyújtó világít a sötétben, az utolsó versszak
visszhangzik az egész stadionban.
Az érzelmek olyan erősen szorítják össze a
légcsövemet, hogy alig kapok levegőt. Ezért akarta hát,
hogy itt legyek.
Azt hiszed, hogy ha megjelenek, te meg énekelsz
nekem, akkor utána boldogan élünk, míg meg nem
halunk?
Ezen leszek…
 A boldogság és a szerelem úgy ölelkeznek össze a
pocakomban, mint egy pár. Mintha újra tizenhét éves
lennék. Valójában idősebb vagyok, és ránézésre
megkeseredett, de legbelül még mindig az ő csaja
vagyok.
Aki abban hitt, hogy a fiúja egy nap visszajön hozzá.
Aki remélte, hogy egy nap rájön, hogy hiba volt
elhagynia engem.
Azt hittem, hogy nem akar engem, pedig akart. És
most attól félek, hogy mindez majd elmúlik, amikor
rájön, hogy mit tettem…
A torkom fáj a ki nem mondott szavaktól, a testem
nehéz és forró. Egy hosszú pillanatig úgy érzem,
mintha lebegnék és transzba estem volna, és miközben
figyelem, ahogy Mackenna engem keresve pásztázza a
tömeget, váratlanul elindulok.
Odasietek az egyik stábtaghoz. Szó nélkül beenged.
Olyan gyorsan futok, ahogy a lábam bírja, közben
hallom Lex kiáltását a színpadon:
- Rendben, emberek, hallottátok a férfit!
Kiáltása nyomán a közönség felüvölt. Levegő után
kapkodva megállok a színpad mellett, és látom, hogy a
pasim - az én pasim -alig bírja összeszedni magát. Épp
most adott ki magából mindent több ezer ember előtt,
és még mindig engem keres a tömegben.
Annyira izgatottan várom már, hogy meglásson! Ha
lenne nálam paradicsom, az arcába vágnám. A
gyönyörű, híres arcába, amit meg akarok csókolni.
Egy lépést teszek a színpad felé, amikor Lionel
megállít.
 - Totál szétesett a srác! Elmagyaráznád, mi a fasz
folyik itt?
- Hadd menjek be! Kérlek, kérlek!
- És megcsókolod? - rivall rám dühösen.
- IGEN!
Új dal kezdődik. Az aggodalom villámcsapása sújt le
rám, amikor megpillantom kinn a több ezres tömeget,
de az ereje csak még jobban felerősíti az
elszántságomat.
Minden fény Mackennára összpontosít, az
énekhangja árad a hangszórókból. A táncosok
körülveszik.
- Leo, menjen az utamból! - könyörgök.
Amikor Leo félreáll, viharként robogok ki a
színpadra. Nem érdekel, hogy korábban nem akartam
itt lenni, most már semmi sem állhat kettőnk közé. Sem
ez a színpad, sem Leo, sem a fények, sem a rajongók,
sem anyám, sem az apja, sem én.
Érzem, ahogy a kamerák minden lépésemet követik,
ahogy haladok előre, a fentről jövő fények hirtelen
felém fordulnak, ahogy átkelek a színpadon. Mackenna
szétvetett lábbal áll, vastag izmai kidudorodnak, a
fenekén feszül a bőrnadrág. Szemben áll a rajongóival,
a dala magával ragadja őket, amikor hátulról
hozzásimulok. Abban a pillanatban, ahogy a testem
érintkezik az övével, érzem, hogy a bőre megfeszül,
mintha felismerne. Forró gombóc növekszik a
torkomban. Cickó és Liv érzékien simogatják az
oldalát, de amikor meglátnak, leveszik róla a kezüket,
és arrébb húzódnak, majd néhány méterrel távolabb
folytatják a táncot.
 Legszívesebben sírva fakadnék, olyan hála önt el,
amikor rájövök, hogy végre nem az ellenségeim. Hogy
is lehetnének azok? Hiszen hagyják, hogy átvegyem az
irányítást.
Az ujjaimmal végigsimítom Mackenna izmos hátát,
és lassan, körkörösen dörzsölöm a testem ehhez a több
mint száznyolcvan centi magas, színtiszta, kőkemény
férfihoz. Érzem, ahogy hajlékony izmai megfeszülnek
az ujjbegyem alatt, és inkább érzem, mint látom, hogy
élesen beszívja a levegőt, amikor végigsimítom a
mellkasát.
Felismersz engem, te kibaszott isten? Igen?
Ajkamat a bőréhez nyomom, fogammal a vállát
súrolom, és játékosan megharapom. Aztán nem bírom
tovább, kinyújtom a nyelvemet, és megkóstolom.
Egyik karját a derekam köré kulcsolja, és magához
ránt, nem hagy ki egy ütemet sem, folytatja az éneklést.
Körbejárom őt, ügyelve arra, hogy a testem legtöbb
része érintkezzen az övével, végül elé lépek.
Szégyentelenül a mellkasához nyomom az ajkamat,
miközben vele együtt mozgok.
Jól van, ez vagyok én. És én is fel fogom rázni a
kibaszott életedet, ahogy te is felráztad az enyémet,
Mackenna Jones!
Lassan a testére tekeredek, és a nyelvemet barna,
ráncos mellbimbójára nyomom. Körözök rajta.
Megdörzsölgetem a kemény kis hegyét. Így adom
tudtára, ennyi ember előtt, hogy igen, akarom őt.
Végigsimítok az izmain, és arra gondolok, milyen
tökéletes. Mindig olyan tartózkodó és visszafogott
vagyok, de őt akarom, őt szeretem, és azt akarom, hogy
ezt tudja. Erősen magához ránt, és az oldalához szorítva
ringat, végigsimítja a testem. Ez nem volt benne a
szerződésben. Egyik részlet sem. Sem az, ahogy a
fenekemet szorítja. Az sem, ahogy forró, dübörgő
dalszövegeit hallgatva az ajka mámoros érintését érzem
a nyakamon. Sem azok a lopott pillanatok, amikor
megfogdos itt-ott. Ő irányít mindent. A dalt. A táncot.
Engem.
Megfordít, hogy szemben legyek vele, majd
visszahúz magához, és úgy csap le rám, hogy a hátam
ívbe hajlik tőle, a fejem hátrahanyatlik, a hajam
szétterül.
Csend van.
Zihálva engedi, hogy újra kiegyenesedjek, majd
finoman a homlokomhoz érinti a homlokát. Mielőtt
felkészülhetne arra, mit teszek, idegesen megragadom a
szája elé rögzített mikrofont, lenyomom az álla alá, és a
számat az övére tapasztom. A szája -ami olyan ismerős,
olyan forró, olyan kívánatos - nagyon várta már ezt.
Keményebben csókol, mint valaha, nekem pedig lángra
kap az ajkam, a szám belseje és az összes sejtem. A
fények kihunynak, és csend lesz, de mi folytatjuk
tovább, a fejünk hol jobbra, hol balra dől, és csókunk
tovább szítja a vágyunkat.
Aztán elhúzódom, tíz ujjal simogatom az állkapcsát,
és a szájába suttogom:
- Az enyém vagy. Akarlak téged. Szeretlek. Az
enyém vagy.
A rajongók felordítanak mögöttem. Szent szar, el is
felejtettem, hogy ennyi ember van itt. Szembefordulok
az eksztatikus tömeggel, az ajkam mosolyra húzódik.
Amikor visszafordulok, és tágra nyílt szemem
találkozik a farkasszemekkel, legszívesebben elsírnám
magam a tekintetében tükröződő nyers érzések láttán.
Hogyan mondod el a srácnak, akit szeretsz, hogy
mennyire szereted, és hogy mennyire elbasztad?
Várok egy-két másodpercet, ennyi idő alatt
csillapodik felgyorsult pulzusom is, majd a kezébe
nyomok egy kis cetlit egy hotel címével, és a fülébe
súgom:
- Találkozzunk ebben a szállodában! A kulcsot a
portásnál hagyom. Kérlek!
Megfordulok, hogy távozzak, de ő megforgat a
csuklómnál fogva, és egyetlen szót kiált kissé rekedten:
- Várj!
Még erősebb csókot kapok tőle, benyomja a nyelvét a
számba, ahol összekapcsolódik az én nyelvemmel, az
idegvégződéseim szikrákat szórnak, a lábujjaimba
villámok csapnak. Elenged, és megpaskolja a fenekem,
hogy most már mehetek.
- Szóval ő - mormogja a legszexibb, legdurvább
hangján a rajongóinak -, ő Pandora.
A rajongók éljenzését hallgatva a mosolygástól
megfájdul az arcom. És ezt a mosolyt viszem
magammal, amikor elhozom a bőröndömet a stábtagtól,
és taxival elmegyek a szállodába.
Ah, annyira ideges vagyok! Annyira izgatott! Azt
hiszem, így érezhetik magukat a szívbetegek, amikor a
szívük elkezd „másképp” viselkedni.
Soha életemben nem voltam még ennyire ideges és
izgatott.
 Még akkor sem, amikor lopakodva elindultam, hogy
lássam őt…
Amikor az ablakhoz rohantam, hogy ott fogadjam.
Az ágyamban fekve újra átélem a legelső csókunkat.
Miután megmentett az iskolai zaklatótól. Miután
megfogtam a kezét a bíróság előtt. Aznap éjszaka
történt, amikor találkoztam vele a dokkoknál. Még
mielőtt köszöntünk volna, mielőtt akár egy szót is
szóltunk volna, Mackenna ellökte magát az oszloptól,
aminek támaszkodott, én pedig felgyorsítottam
lépteimet, és mielőtt észbe kaptunk volna, én már a
karjában voltam, ő pedig az enyémben, az ajkunk
egymásra záródott és mozogni kezdett, forrón és
gyorsan, a lélegzetünk felgyorsult, a kezünk ide-oda
mozgott.
- Eljöttél - motyogta, átölelte az arcomat, aztán
csókot nyomott a halántékomra, az államra, az arcomra
és az orromra.
- Mindig így lesz - suttogtam vissza, az állkapcsába
kapaszkodva, és imádtam, hogy a kezei olyan nagynak
tűnnek az arcomhoz képest, mintha még pár centit
nőnöm kéne.
Akkoriban őrülten szerettem őt. De az az őrület
semmi a mostanihoz képest! Melanie olyan büszke
lenne rám. A picsába,
Brooke is büszke lenne! Még Magnolia is!
Fel-alá járkálok a szállodai szobában, rá várok. Aztán
megnézem magam a tükörben. Ó, a kurva életbe! Nem
nézek ki hülyén?? Fülbevalót tettem a fülembe, a
csizmámat magas sarkú cipőre cseréltem, a körmömet
rózsaszínűre festettem a szokásos sötétlila-fekete
helyett. A bőrdzsekimet is lecseréltem egy puha fehér
selyemfelsőre. Istenem, annyira nyilvánvaló, hogy a
kedvében akarok járni. Mert szeretem, amikor
„Pinknek” szólít. Csajosnak és finomnak szeretnék
tűnni, de közben meg…
Na jó, rendben. Legyen hát nyilvánvaló, mennyire
akarom őt! Vámpírkirálynőnek hívott, és én azt
akarom, hogy ő legyen a királyom. Tépjen ki egy
darabot a szívemből, szívja ki a vérem, és vigyen a
hálószobájába. A búvóhelyére. Ahová csak akarja!
Csupasz karjaimat dörzsölgetve járkálok, amikor
hallom az ajtó kattanását. Megfordulok, úgy érzem
magam, mint valami ostoba szűz lány a tizennyolcadik
századból, aki menten elájul.
Mert Mackennától egyszerűen el kell ájulni, elájulok,
elalélok, most azonnal, itt, a hotelszobámban.
Oh, az én rocksztárom!
Érzelmek söpörnek végig rajtam, amikor becsukja
maga mögött az ajtót, és csak áll ott, néz rám azzal a
mohó, ezüst szemmel, amivel fel akar falni, centiről
centire. Izzadságcseppek csorognak le a mellkasán.
Fehér farmert visel ezüstövvel, pont úgy néz ki, mint
egy rocksztár. A csuklóját vastag karkötők borítják, és a
hüvelykujján az ezüstgyűrű megcsillan a fényben. Belül
összerándulnak a zsigereim, ahogy arra gondolok,
mennyire szeretném érezni, hogy azt az ezüstöt hozzám
simítja. Az államhoz, az ajkamhoz, a mellbimbóimhoz,
a puncimhoz, istenem, igen! Miért is állnék meg az
ajkamnál, amikor bárhol élvezhetem, ahogy kéjesen
végighúzza rajtam azt a gyűrűt?
- Eljöttél. - Kásás hangjától libabőrös leszek.
 Megteszi felém az első lépést, de én felemelem a
kezem, megállítom, és kibököm:
- Kenna, nem lehet közös jövőnk, ha nem. ha nem
tudod, ki vagyok valójában. Hogy mit tettem. Miután
elhagytál engem.
Halkan felnevet, és úgy húzza végig a kezét finom,
rövidre nyírt frizuráján, hogy az őrületbe kerget vele.
- Én is hibáztam, Pandora - válaszolja, és a szemei
megcsillannak a sajnálkozástól. Úgy néz rám, mintha
látomás lennék, és el sem hinné, hogy itt vagyok.
Széttárja a karját. - Bébi, fiatalok voltunk. De minden
rendben van. Már mások vagyunk. Nem fogjuk többé
bántani egymást. Nem volt jövőm, nem tudtam mit
nyújtani neked, de akkor sem kellett volna elhagyjalak,
bármit is mondtál…
- De volt, Kenna! Te magad, azt ajánlhattad volna!
Nézi, ahogy kinyújtom a kezem, és megmutatom
neki a gyűrűt, amit tőle kaptam. Büszkén viselem az
ujjamon. És nem kívánom, de azért eszembe jut, hogy
bárcsak a szavaimra is ilyen büszke lehetnék.
- Tudom, mit tett anyám - suttogom fájdalmasan. -
Akkor még nem tudtam, de most tudom. - Tovább
bámul, a szemöldökét mélyen összehúzza a szeme
fölött. - Mackenna - rebegem rekedt, sötét hangon. -
Minden, amit tudsz rólam, minden, amit esetleg érzel,
ebben a pillanatban elillanhat.
Villanásszerűen belém mar a vad bánat,
lélegzetvételnyi szünetet tartok.
- Az irántad való érzéseim megmaradnak. Nem
változnak. És sosem múlnak el. És. - mormolja.
- Kenna, olyan elcseszett vagyok. Elcseszett…
 - Hohó, bébi! - fojtja belém a szót hitetlenkedő
nevetéssel. -Engem úgy hívsz, ahogy akarsz, de ne
merészeld a csajomat sértegetni.
- Terhes voltam, Kenna.
A szavak bombaként hullanak alá.
Egy pillanatig nem is tudom folytatni, a szorongás
rohama magával ragad. Ránézek, és látom, milyen
mozdulatlan.
- Amikor elmentél, terhes voltam - préselem ki
magamból a szavakat.
A döbbenettől mozdulatlanul áll, a fájdalom
csendesen felszakad bennem. Ez az én szelencém. A
rossz dolgokat rejtő szelence, amit Pandorának soha
nem lett volna szabad kinyitnia. Íme, itt van hát,
kitéptem a lelkemből, minden egyes részét, hogy az
egyetlen ember, akit szeretni akarok, és akinek az
elfogadására vágyom, láthassa.
- Mi a faszról beszélsz, Pandora?
A hangja távolságtartóbb lett. Egyetlen szavamat sem
hiszi.
Oh, az a tekintet jóképű arcán! Halálomig emlékezni
fogok rá, minden egyes nap. Arra, ahogy ezüst szemei a
döbbenettől szürkévé változtak. Tökéletes vonásaira,
amik a hitetlenkedéstől megfagytak.
Minden bátorságomra szükségem van ahhoz, hogy
folytassam.
- Van egy kislányunk.
Továbbra is egy centire áll tőlem, a mellkasa
egyáltalán meg sem mozdul, nem vesz levegőt.
 - Kicsivel fiatalabb, mint Magnolia. Zárt
örökbefogadás volt. - Alig bírok ránézni, amikor
megrándul a szemöldöke, az ajka elvékonyodik, az
állkapcsa összeszorul. - Lemondtam róla, Kenna -
préselem ki magamból a legnehezebben kipréselhető
három szót, amit valaha is ki kellett mondanom.
Nem vesz levegőt. Nem is mozdul. Egyáltalán nem.
Átölelem magam, csak hogy ne essen szét a testem.
- Belehalok, annyira tudni szeretném… - folytatom
kínkeservek közt suttogva. - Nem tudom, hogy a te
szemedet vagy az enyémet örökölte-e. Nem tudom,
hogy boldog-e. Hogy van-e valakije. vagy nincs. De azt
tudom, hogy szükségem volt rád. Szükségem volt arra,
hogy elvigyél bennünket. Nem akartam gyenge lenni és
lemondani róla, de megtartani sem. Anya azt mondta,
hogy nem tarthatom meg. És megijedtem, elárulva
éreztem magam, ezért aztán lemondtam róla. ahogyan
legjobb tudomásom szerint te is lemondtál rólam.
Nem vagyok képes ránézni. Túlságosan mozdulatlan,
túl csendes. Karja a teste mellett lóg, a keze ökölbe
szorul, az ujjbegyei elfehérednek.
Válasza hiánya megrémít.
Soha, de soha többé nem fog szeretni téged, Pandora
…
Soha többé nem fog bébinek vagy Pinknek hívni,
mintha az lenne a valódi neved, és a benned rejlő
sötétség ellenére is megérdemelnéd.
- Ezért váltottam iskolát - folytatom.
Körmeimmel a karomat simogatom, fel és le, fel és
le, fel és le.
 - Ott ismertem meg az új barátaimat. Melanie-t,
Brooke-ot és Kyle-t.
Úgy bámul rám, mintha most téptem volna ki a
szívét, de igazából.
Én pedig hat év óta először sírni kezdek.
- El akartam vetetni. Egyedül nem tudtam mit
ajánlani neki. -Valamilyen szinten tudtam, valahogy
igenis tudtam, hogy ha egyszer beszélni fogok erről
valakinek, mondjuk neki, akkor teljesen kijön belőlem
(mint amikor az ember kinyomja a fogkrémet a
tubusból), és azt már nem lehet visszatenni. És mint az
a fogkrém, a vallomásom is megállás nélkül folyik
belőlem. - De mivel kiskorú voltam, a klinika felvette a
kapcsolatot az anyámmal. Így tudta meg, hogy terhes
vagyok. És még ha rossz is volt, amit anyám tett, hogy
eltávolított minket egymástól… és hogy apádat
használta fel ellened… attól még ő nem gonosz. Épp
akkor vesztette el apámat, és emésztette az aggodalom,
hogy engem is elveszít. Azt akarta, hogy szüljem meg.
Azt mondta, hogy vannak a világban szülők, nálam
jobb szülők, akik jobb esélyt adhatnak a babának. Így
hát igent mondtam, de. - A hasamra szorítom a kezem.
- De nem tudtam, hogy ennyire kötődni fogok hozzá
abban a kilenc hónapban. Egy részed volt, ezért
szerettem, de fájt, hogy ott van bennem, te meg
elmentél nélkülem Seattle-ből. - Elfordítom a
tekintetemet, majd mégis visszapillantok rá, a szemem
közel van a nyakához, így látom, hogy a pulzusa
milyen keményen, hevesen lüktet.
- Aláírtam egy nyomtatványt, amiben az állt, hogy
nem fogom megkeresni, de persze tudom, hogy valahol
él. Soha az életben nem fogjuk megtudni, hogy bántják-
e, vannak-e barátai, vagy tudja-e magáról, hogy ki ő.
Soha nem tudjuk meg, hogy jó anyja van-e, mert
bármennyire is jónak tűnnek papíron az emberek, mi
van, ha mégsem olyan jó az az anyuka? Valószínűleg
jobb, mint én, de akkor is. - A tekintetem találkozik az
övével, és azt hiszem, a benne dúló fájdalom,
tehetetlenség és kín pontosan az én érzéseimet tükrözi.
- Kíváncsi vagyok, be tudott-e illeszkedni. Lehet, hogy
mogorva, mint én, és az emberek nem értik meg őt.
Vagy talán nyughatatlan, mint te. Vagy gyönyörű,
muzikális és vidám, mint te.
Ezt nem tudom folytatni, de amikor abbahagyom,
egyszer csak meghallom Mackenna rekedt hangját.
- Pink - szólal meg, aztán megköszörüli a torkát,
megrázza a fejét, és hosszú pillanatra megint hallgat.
Lehajtja a fejét, levegőt vesz, ki és be, ki és be, ki és be.
- Anyád felkeresett engem…
- Kenna, tudom - ismerem be, és teszek egy lépést
felé. -Tartozom neked egy bocsánatkéréssel.
- Nem, Pink. Hat kibaszott évvel tartozom neked.
Tartozom neked, mert ott kellett volna lennem veled és
vele…
- Nem, mert túl sokáig vártam azzal, hogy
elmondjam ezt neked, és aztán meg. elmentél. És híres
lettél. Megvalósítottad az álmaidat, és akkor már
képtelen voltam elmondani neked. Úgy voltam vele, ha
engem nem akartál, biztosan őt sem akarnád.
- Bébi, én elmentem volna érted. Kurvára szerettelek.
- A karjába húz, és érzem, mennyire remeg, mennyire
megrázta a vallomásom. A dereka köré szorítom a
karomat, csókot nyomok vaskos nyakára, és csak arra
vagyok képes, hogy újra meg újra megcsókoljam,
ahogy ott áll velem, és alig bírja megfékezni az
érzelmeit izmos, feszes testében. - Van egy lányunk -
suttogja szinte áhítattal a fülembe.
- Volt egy lányunk - suttogom, és szégyenkezve
lehajtom a fejem.
Elkapja az állam, és megemeli az arcomat.
- Csináltunk egy lányt - javít ki.
A torkom mélyét tüske szúrja, de sikerül
megszólalnom.
- Igen.
Hirtelen sötét fellegek gyülekeznek a szeme elé.
- A lányaimnak szükségük volt rám. de én nem
voltam velük. Fájdalmak közt vergődtem. Lázadó
voltam, aki senkinek nem kell, és egy hülye dalt írtam
arról, mennyire utálom a csókodat. - És most
megdörzsöli az ajkamat azzal az ezüstgyűrűvel, amire
már annyira vágytam, és az egész testem beleborzong. -
Pedig valójában csak a csókodat akartam. Még egy
csókot, tőled. Meg azt, hogy ezek az ajkak azt mondják,
szeretsz engem.
- Nem láthatjuk őt. nem beszélhetünk vele. Fogalmad
sincs, mennyire sajnálom ezt.
- De, beszélni fogunk vele - biztosít acélos
határozottsággal, és a gyűrűje az államon és a
nyakamon siklik végig. - Megtalálom a módját, hogy
beszélhessünk vele.
Szerelem érzése árad szét bennem. Évek óta nem
mertem még csak remélni sem ezt… de most nem
tudok mást érezni, csak reményt.
- Akkor nem gyűlölsz?
 Egy másodpercig habozom, de nem tudok
parancsolni a kezemnek, ami felkúszik a nyakán,
egyenesen a fejéig.
Keserűen felnevet, egy pillanatra bizonytalanul az
ajkába harap, mielőtt a szemembe néz.
- Gyűlöltelek téged, anyádat, apámat, azt, hogy nem
vagyunk együtt. Mindent gyűlöltem, amennyire csak
lehetett, de mostanra kifogytam a gyűlöletből, Pink. -
Továbbra is az ajkát harapdálja, a tekintetéből egyszerre
árad sajnálat és elfogadás, de az utóbbi erősebb. -
Szeretlek - suttogja. - És elszúrtuk. Nagyon elszúrtuk.
A picsába, nem akarom még egyszer elszúrni. És te?
- Jaj, istenem, én sem!
- Akkor szeretsz engem? Úgy értem, hogy igazából,
Pink, örökké meg minden?
Ezredszer kérdezi tőlem, hogy szeretem-e.
A szívem válaszul megremeg a mellkasomban.
Lehunyom szemem, és összeszedem a bátorságomat.
- Ugyan már, bébi. Csak három szótag! - Ajkát a
fülemhez érinti, a hangja sürgető, szinte könyörgő. - Az
a szó olyan, mint a varázslat. Mondd ki, és meglátod,
utána jó lesz minden!
- Több ezer ember előtt mondtam ki, te mohó! -
suttogom kuncogva, aztán teljesen komolyan
hozzáteszem: - Kenna, soha életemben nem mondtam
még ezt egyetlen férfinak sem, kivéve apámnak, és
nézd meg, mit tett velünk!
- Attól, hogy visszatartod azt a szót, nem fáj kevésbé.
-Végigsimítja rózsaszín hajtincsemet a hüvelyk- és
mutatóujjával. -Igen, hibát követett el. De a különbség
az, hogy neki nem volt esélye, hogy helyrehozza,
nekünk viszont van. Gyerünk, Pink, mondd ki, mondd
ki! Az elkövetkező évtizedekben megérted majd ezt, ezt
most megígérem neked. De most mondd ki végre, hogy
szeretsz engem!
- Oké, kurvára!
A nevetése mély, kellemes.
- Még most sem mondod ki az sz betűs szót? -
kérdezi. - Azok után, amin keresztülmentünk? Ennyi
külön töltött év után, amikor együtt lehettünk volna?
A szívemben lévő remegés a végtagjaimra is átterjed.
Szeretlek.
Ez csak egy szó.
De amikor a szívedben érzed, mennyire valódi és
igaz, és aztán valaki megbánt, és félsz, hogy újra
elveszíted, akkor egyszerre több lesz egy szónál.
Mindenné válik. Mindenné, ahogy ez a férfi is
mindenné lett számomra.
Mackenna hirtelen lehajtja a fejét, ujjait a felsőm
pántjai alá csúsztatja, majd leengedi a vállamról.
Megcsókolja csupasz bőrömet, az ajka egyszerre
szeretetteljes és gyengéd, és a csókja olyan hatással van
a puncimra, mintha egy ágyúgolyót lőttek volna belém.
Amikor halkan felnyögök, felemeli a fejét, és látom,
hogy a tekintetében ellentétes érzések örvénylenek,
amik közül a vágy és a szükség az úr.
- Minden rendben lesz, Pink, ígérem - suttogja. - Meg
fogja tudni, hogy szeretjük őt.
Erős, gyengéd kezek tekerednek a tarkóm köré, és
megcsókolja a homlokomat. Egy pillanatig ott
maradunk, csendesen gyászolunk, ezt követően pedig
lágy, lázas csókok záporoznak az arcomra -
másodpercről másodpercre lázasabbak és nedvesebbek,
és amikor halk farkasmorgással felnyög, tudom, hogy
tényleg szüksége van rám. Szüksége van a
közelségemre. Arra, hogy érezze a kapcsolatunkat.
Hogy újrateremtődjön benne. Istenem, nekem is
szükségem van erre.
- Szükséged van rám, ahogy nekem is rád? -
kérdezem tőle halkan, már szinte könyörögve. - Az a
terved, hogy minden egyes centiméteremet felfalod,
ahogy én is azt tervezem, hogy minden egyes
centiméteredet felfalom?
A szavai zaklatottak, az arca figyelmes, komoly.
- Kétséget ébresztettem benned valaha is, hogy nem
így van?
Megrázom a fejem, aztán pedig, mivel szükségem
van rá, mert akarom őt, mert szeretem őt, lassan
lehúzom magamról a felsőmet.
Most még nagyobb szükségem van rá, mint valaha.
Tudnom kell, hogy itt van nekem, és meg kell
mutatnom neki, hogy itt vagyok neki. Éreznem kell a
szeretetét, a megbocsátását…
Azt, amit anyám sosem tanított meg nekem, de
Mackenna most meg fog.
Mert ahogy most rám néz - elfogad a bennem rejlő
sötétséggel és rózsaszínnel együtt, ahogy felemeli a
kezem, és megnézi a gyűrűmet -, abból tudom, hogy ő
is biztosan érzi, hogy elfogadom őt.
Levetkőzöm, majd halkan megkérdezem:
 - Mit akarsz velem csinálni? Ma este én vagyok a
jutalmad, úgyhogy a győztes dönt!
Ott állok előtte, és nem viselek mást, csak egy
halvány mosolyt.
- Mit nyertem? - kérdezi pimaszul, miközben kinyitja
az övét.
- Engem.
- Valóban?
Ledobja a nadrágját a földre. Olyan gyönyörű, hogy
összefut a nyál a számban napbarnított bőre láttán.
Mindezt úgy kínálja fel nekem, mint a cukorkát.
Gyengéden vigyorog, ahogy kinyújtja a kezét, és
finoman végigsimít a mellbimbóimon, amik mindig
olyan átkozottul bosszantóak és redősek, mint a
ceruzaradír. Majd Kenna az egyik mellem köré fonja az
ujjait, és lehajol.
Megszopogatja, nedvesen cuppog, akár egy
csecsemő, majd a másik mellbimbómmal ugyanígy
bánik. Na és, a puncim? Azt szép lassan ujjazni kezdi.
Újabb nedves, cuppanó hangok következnek, a testem
magába akarja szippantani az ujját.
- Annyira gyönyörű vagy, annyira csodálatos! Te
vagy az én tökéletes kis gonosz pink boszorkányom.
Ma este szeretkezni fogok veled. Újrakezdjük, az óra
most indul. Ezen az estén. Az a tervem, hogy
végignyalom hosszú lábaidat, egészen a puncidig, aztán
jól megszopogatom a melleidet. Mit szólsz?
- Ah, kérlek! - nyögöm, és a testem hullámokat vet.
Végigsimítom izmos karjait. Mackenna vigyorog,
nem, nem egyszerűen vigyorog. Az a szexinél is
szexibb vigyor jelenik meg az arcán, ami arra késztet,
hogy harapjam le a mocskos, szexi száját. Elkezdem
rágcsálni, és amikor felnyög, megőrülök a kéjvágytól.
- Kenna!
A tenyerével beburkolja az egyik mellemet, az
arcomba liheg, mélyen a szemembe néz, majd
megcsókolja a halántékomat.
- Olyan, mintha ez lenne az első alkalom, ugye?
Bólintok, és kifújom a levegőt, de nem miatta vagyok
ideges. Hanem magam miatt.
Ki akarom mondani. Azt akarom, hogy tudja. Mégis
visszanyelem a szavakat, amiket ki akarok mondani,
amiket ki kell mondanom, de ő vár tovább. Ahogy
korábban is folyton erre várt.
Készen állok. Annyira készen állok és annyira meg
vagyok rémülve, de mindez nem számít, mert ő az
egyetlen, az egyetlenegy számomra. Először a meleg
bőrével érintkező kezemmel mondom ki. Az ajkammal
végigsúrolom az izmait, így mondom ki másodjára.
- Kenna…
Nyögdécsel. Úgy tűnik, tudja.
- Mondd ki, Pandora! Mondd úgy, mintha komolyan
gondolnád!
A mellkasom emelkedik és süllyed, ahogy két ujja
közé csípteti a két mellem hegyét, mire a bimbóim
megmerevedve felé fordulnak. Ziháló légzésem egyre
gyorsul.
- Ha kimondom, ígérd meg, hogy azonnal
megismétled! -könyörgök.
 - Nem vállalok garanciát - incselkedik, és tovább
csipkedi és forgatja a mellbimbóimat.
A mozdulatok hatására a puncim összerándul, kis
fodrai megremegnek.
- Ó, Kenna! - nyögöm, majd megragadom a tarkóját,
és magamhoz húzom. - Szeretlek.
Megcsókolom, a szájára helyezve a számat, és
hirtelen már nincs is szükségem rá, hogy kimondja.
Nekem kell ezt kimondani. és kimondani. és
kimondani. Addig, addig mondogatni, míg azt nem
mondja, hogy fogjam már be a számat.
Ki kell mondanom, mert oly hosszú időn át nem
mondtam ki egyszer sem.
- Szeretlek. - Kezeimet a vállára csúsztatom, onnan
fel a fejéhez, és a számat ismét az ajkára helyezem.
Reszketés rázza meg karcsú, erős testét. - Szeretlek -
suttogom, egyszerre csábítóan és gyengéden, és
végigsimítok a hátán, megmarkolom a fenekét, majd
egyik kezemmel előrenyúlok, és megsimogatom merev
farkát.
Felnyög. Istenem, imádom, amikor nyög! Azon a
rekedtes hangján!
- Ez az, Pink, mutasd meg! Mutasd meg, mennyire
akarsz engem! Mondd, hogy akarsz engem! Hogy
élvezed, hogy akarsz engem!
- Szeretem, amit velem csinálsz, és azt is szeretem,
hogy akarom ezt - sutyorgom, és az ajkammal
megdörzsölöm borostás állát, majd ismét harapdálni
kezdem az ajkait.
Megszorítom a péniszét, és érzem, hogy merev.
 - Ahhh, bébi! - morogja, de mintha fájdalmat érezne,
mégis ösztönösen mozgatni kezdi a csípőjét a
kezemnél. - Kurvára imádsz incselkedni, ugye? - Egyik
kezét a lábam közé tolja, és a középső ujját
becsusszantja a puncimba. - Egy édes, forró, begerjedt
kis kópé vagy, aki csak arra vágyik, hogy jól
megujjazzák, így ni!
Megáll bennem az ujja, és bármit is akartam
mondani, csak nyögés formájában tudok válaszolni.
Szélesebbre tárom a combjaimat.
- Ó, igen, Mackenna, kérlek! Kényeztess, ahogy csak
te tudsz!
Ajka a halántékomra simul, és újra belém nyomja az
ujját.
- Mondjál mocskos dolgokat! - suttogja. - Mondd el,
mire gondolsz! Hogy mit akarsz!
- Arra gondolok, hogy a farkad ennél is vastagabb.
Meg hosszabb. És… jobb… mint az ujjad. De azért az
ujjad is jó…
- Jó?
Mélyebben döfköd.
- Ó, igen. Igen, így. kérlek!
Halántékomra tapadó ajka elmosolyodik. Egy
második ujját is belém dugja, és ez most pont jó - pont
jó -, közben az alsó ajkamat harapdálja.
- Szereted, amikor ezt csinálom?
- Igen - rebegem.
Felhördül.
- Pandora?
 - Igen?
- Kurvára szeretlek, Pink.
Szexi mosollyal figyeli a reakciómat, majd szexi
szájával a szám felé közelít. Pusztán az beindít, hogy
érintkezik az ajkunk. Aztán rám tapasztja a száját, és
érzem. Tűzijáték. Robbanást érzek a testemben, ahogy
az ujja újra belém csusszan és ezzel együtt a nyelve is a
számba. Igen, lécci! Olyan éhes vagyok!
Tudja jól, hogy elélvezek, mert egy gyengéd
nyomással szétválasztja az ajkaimat, és kanyargós
mozdulatokkal becsúsztatja a nyelvét, közben az ujjával
tovább dolgozik bennem.
A fejemet tekergetem és nyöszörgők:
- Ahh, Kenna… Kenna!
A szája elhallgattat, és már három ujját csúsztatja
belém, amíg úgy nem érzem, hogy felnyársalt,
megszállt, elfoglalt és nem ereszt. A csókja ugyanolyan
vad. Mintha már a lelkemet falná, és azt akarom, hogy
falja még jobban.
Amikor az összehúzódásaim megszűnnek, lihegve
fekszem az ágyon. A holdfény tetőtől talpig megvilágít,
már semmi sem takarja a testem. Nem szólok semmit,
csak őt nézem, ezt a bámulatos, férfias embert. Az alsó
ajkamat harapdálom, és alig várom, hogy újra
megcsókoljon. A tekintete fel-alá vándorol a testemen.
- Mire vársz még? - zihálok.
- Mire ez a nagy sietség? - vigyorog. - Előttünk áll az
egész éjszaka.
A bokámnál kezd simogatni, majd kínzó lassúsággal
és egy szakértő pontosságával végighúzza a kezét a
testem oldalán, fel a csípőmig, a derekamon köröz,
majd a bordáimon, és végül betakarja az egyik hetyke
mellemet.
- Megőrjítesz! - kiáltok fel.
Nem vesz tudomást a kiáltásomról, még mindig
olyan csillogó szemmel néz rám, ami azt üzeni: örül,
hogy az őrületbe kerget. Leereszti a fejét, és
megcsókolja a mellbimbómat. A szájába szippantja.
Halkan felsikoltok, a hátam ívbe feszül, lebénulok a
gyönyörtől.
- Ó, istenem, kérlek… még egyszer!
Lábaimat a háta köré kulcsolom, karjaimat a nyaka
köré fonom, és levegőért kapkodom.
Visszahúzódik kissé, majd belém tolja a farkát.
Abban a másodpercben, hogy becsusszan, remegni
kezdek, ő pedig megmarkolja a hajamat, és mint az
őrült, pumpálni kezd.
- Olyan szűk vagy.
- Aaaaah!
Káromkodva leszorít és döfködni kezd, én pedig
zihálok szenvedélyes szeretkezésünktől, légzésünktől
és nyögéseinktől.
- Mondd ki, te gyönyörűség! Mondd ki még egyszer!
A puncim olyan mohó és érzékeny lett attól, hogy ki-
be rángatja a farkát bennem, és most újra
összeszorulnak lenn az izmaim. Érkezik az újabb
orgazmus. Az ajkamba harapok, a fejemet dobálom, és
amikor Kenna megcsípi a mellbimbóimat, egyszerűen
felrobbanok, érzem, ahogy ő is megfeszül, és
erőteljesen elélvez. Még soha, de soha nem láttam őt
így elélvezni.
- Szeretlek - lihegem zihálva.
- Én is szeretlek - nyögi.
Majdnem leszédülünk az ágyról. Folyamatosan
pislogok, és a plafont bámulom. Hát, basszus! Nem
hiszem el, hogy kimondtam. És olyan könnyen jött.
Nincs többé félelem. Nincs többé bizonytalanság.
Szerelmes vagyok, és kőkemény rosszlány vagyok,
mert ezt be is vállalom!
- Szeretlek - ismétlem meg, és a könyökömre
támaszkodva megcsókolom az állát. - Szerelmes
vagyok beléd, te szemét rohadék, mocsok faszfej,
SZERETLEK! - ordítom, majd röhögni kezdek, amikor
felém gurul, rám hengeredik, és ő is üvölteni kezd:
- Végre észhez tértél, asszony!
Sóhajtok, és magamhoz ölelem.
- Jaj, Kenna … mit fogunk csinálni?
Átölel, ahogy fekszem, aléltan ebben az ágyban, a
szájához emeli a kezemet, és megcsókolja a második
legértékesebb dolgot, amit tőle kaptam. Az anyja
gyűrűjét.
- Összeházasodunk.
 Huszonhárom
Vég és kezdet
Mackenna
Azt hiszem, minden kezdet keserédes, mert benne
van a befejezés lehetősége. Ez a kezdet, ami most
érkezett el az életembe, megköveteli, hogy befejezzem
a Crack Bikinivel a munkámat. Majdnem hat évig
voltam velük!
Ez pont elég volt ahhoz, hogy tanuljak, éljek, és
kiénekeljem a szívem minden kibaszott fájdalmát. És a
fenébe, ahhoz is elég volt, hogy rájöjjek, nem akarok
rocksztárként meghalni.
Családos emberként akarok meghalni… aki korábban
énekelt.
Már régen közöltem Lionellel, hogy kiszállok.
Mondtam neki, hogy csak magamnak akarok zenélni. A
saját házamban. A saját szabadidőmben. Elmondtam
neki, hogy a barátaimnak akarok játszani kis bárokban,
esténként, és gyökeret akarok ereszteni valahol.
Nem. Nem csak úgy valahol.
Seattle-ben akarok gyökeret ereszteni a barátnőmmel.
Ő számomra a kezdet, a kezdet, amire hat évet
vártam, és amiről már nem is gondoltam, hogy
megkapom, egészen addig, amíg újra nem láttam. De a
Crack Bikinitől vett búcsú nem fájdalommentes.
A dalszövegek, amiket felveszek, nem nélkülözik a
fájdalmat.
Pandora gyötrődik emiatt. Folyton azt kérdezi, biztos
vagyok-e benne, hogy el akarom hagyni a zenekart. Azt
mondogatja:
- Nem kell elhagynod miattam.
- Nem, Pink, magam miatt teszem - ígérem neki.
Az igazság az, hogy magam miatt és apámért. De
leginkább kettőnkért.
A főhadiszállásunkon vagyunk. Azon a helyen, ahol
a srácokkal több dalt is felvettünk, gyakran megállás
nélkül. Pandora kint vár rám, Lionellel beszélget.
Nemcsak azt az egy dalt veszem fel, amit Lionelnek
ígértem, hanem egy másikat is.
Az ablakon keresztül látom Pinket. A mosoly az
arcán? Igen, az rohadt nagy dolog, és sokat ér nekem.
Az ad erőt, hogy folytassam, hogy felvegyem ezeket a
dalokat, hogy túl legyek ezen az egészen.
A srácok két kislemezt kapnak tőlem az új albumra.
A többi instrumentális lesz, sok gitárszólóval. A fiúk
izgatottan várják, hogy ezeket a szimfonikus, de
gitárhangsúlyos dalokat különböző énekesektől
származó népszerű dalokkal mixeljük. Szerintem
kibaszott tökéletes cucc lesz, minden bárban ezekre
fognak táncolni az emberek.
- Biztos vagy ebben, ember? - kérdezi Lex, amikor
odamegyek elköszönni.
Kézzel tisztelgünk egymásnak, ahogy fiatalabb
korunkban is tettük, majd megveregetem a hátát.
- Igen, annyira biztos, amennyire te abban, hogy azt a
ronda sárkányt a karodon tartod.
- Kenna, haver, ha bármikor kedved van beugrani
hozzánk, hogy dolgozzunk új dalokon vagy
turnézzunk… - kezd bele Jax.
 - Akkor beugrom minden figyelmeztetés nélkül, és
jól megleplek titeket, rohadékok - viccelődöm, aztán
lejátsszuk a rituális kézfogásunkat.
Tudom, hogy Lionel előre látta, hogy ez lesz, azóta,
hogy apámat kiengedték a börtönből, és megemlítettem,
hogy dolgozni akarok vele a kapcsolatunkon. Hogy időt
akarok fordítani a megmaradt családomra.
- Tehetek bármit, hogy meggondold magad? - kérdezi
Lionel.
Pandora felé nyújtom a kezem, aki kissé oldalt áll,
hogy egy kis privát teret biztosítson számunkra.
Megragadom a csajomat a tarkójánál fogva, és
odahúzom magamhoz.
- Soha többé nem leszek hajlandó elhagyni ezt a
boszorkányt.
- De Kenna, a zenéd.
- A zeném mindig velem lesz. - Felemelem Pink
fejét, a tekintete egyszerre sötét és játékos. -
Meghallgathatom végre azt a dalt, amit nekem írtál,
ígéretedhez híven?
Répavörösre pirul az arca.
- Az első verzió már nem aktuális.
- Akkor írj másikat! Vagy van egy még jobb ötletem,
nem írunk egyet közösen?
 Huszonnégy
Pezsgő, csillogó,
új élet
Pandora
Ez a pillanat olyannyira próbára tesz, hogy pislogva
bámulom a körmeimet meg a lábamat. Mackenna Jones
elhagyja a Crack Bikinit…
Egész idő alatt figyeltem őt a stúdióban, ahogy
kiénekelte szíve minden érzését abba a két új dalba,
amit itt hagy maga után. A szemem hátuljában nem
akar szűnni a bizsergés. SMS-t írtam a barátaimnak,
hogy. hazajövök, és hogy.
.összeköltözöm Mackenna Jonesszal.
Brooke és Melanie miatt majdnem szétrobbant a
mobilom. Míg Mackenna a dalokat vette fel, az ikrek
ott lógtak körülöttem. Éreztem rajtuk, hogy egyszerre
boldogok és szomorúak: szomorúak önmaguk miatt, de
boldogok miattunk.
- Mindig is odavolt érted a srác - esküdözött Lex.
Jax a bátyja felé bökött egy hüvelykujjal.
- Úgy van, ahogy mondja!
A mosolyom megremeg kicsit. Mit is mondhatnék? A
búcsúzkodás szívás, és ez az első alkalom az
életemben, amikor lehetőségem van rá. Mackennától
nem tudtam elbúcsúzni, mielőtt elhagyott. Ahogy
apámtól sem. A lányomtól sem. Ez az első búcsúm, és
ez egy nagyszerű búcsú.
- Én is érte. Ti pedig, srácok - teszem hozzá, a
hangom megbicsaklik kissé, ahogy végre vallomást
teszek -, mostantól tekintsetek az első számú
rajongótoknak!
- Óóó, hát mégis kedvel minket, Jax - nevet Lex,
majd mindketten rám vetik magukat.
Ölelkezünk, játékosan elkezdik fogdosni a
fenekemet. Mackenna ott terem, és egy pillanat alatt
lerántja őket rólam.
- Hátrébb, barmok!
Lex felé fordul.
- Biztos vagy ebben, haver?
És elég jól ismerem Mackennát ahhoz, hogy tudja,
nehéz döntés ide vagy oda, ő most ebben nagyon
biztos.
 Epilógus
Pandora
Seattle teljesen más, ha megváltoztatod a lencsét,
amin keresztül nézed. Egyik nap még az a hely, ahol
összetörték a szíved. A hely, ahol magányosnak érzed
magad még akkor is, ha több ezer ember megy el
melletted autóval és gyalog. Egyik nap a világ
legesősebb, leglehangolóbb városa. Másik nap viszont
az a hely, ahol le akarod élni életed hátralévő részét.
Mert ez az a hely, ahol ott a kis unokatestvéred, a
barátaid, a munkád és a fiúd.
A fiúd.
Csak nem sóhajtottam?
De. Sóhajtottam.
Vigyorgok.
Boldogan, reménnyel tele, megbocsátva mindent.
Hogy történhetett ennyi minden néhány hónap alatt?
Most már tudom, mert az élet megtanította, hogy
néha elég egy másodperc ahhoz, hogy magadba
roskadj. De idővel, erőfeszítések árán, ha igazán kitartó
vagy, össze tudod magad szedni. Valóban segít, ha van
valakid, aki ismeri a legmélyebb, legsötétebb titkodat,
és annak ellenére, amit tettél, továbbra is szeret. Ez
reményt ad. Ettől jobbá akarsz válni. Hogy soha többé
ne okozz csalódást magadnak és neki.
És az is igaz, hogy meg kell tanulni megbocsátani…
Mind másoknak, mind önmagadnak.
Most másképp érzem magam. Minden reggel érzem,
amikor felébredek. Hogy várom a napot. Az élet már
nem szar többé. Az emberek sem szarok, legalábbis
nem mindenki.
Az első héten, amikor visszatértünk Seattle-be,
találtunk Kennával egy lakást, közel ahhoz a helyhez,
ahol egy rockbárt szeretnénk nyitni.
Az az idióta Pinknek akarja hívni, és az összes
barátom - Mel, Brooke és Kyle is - teljes
mellszélességgel az ötlet mellett áll. A védjegyemnek
számító ezüst és fekete színekben dekorálom ki, és
most, hogy tulajdonosai vagyunk a leendő
létesítménynek, napközben ott dolgozom, Mackenna
pedig a stúdióban, amit alig három szinttel feljebb
vásárolt.
Toborzott néhány zenekart, hogy hét közben a
Pinkben játsszanak. És ami még jobb, különleges
szívességként Jax, Lex és a Crack Bikini is fellép a
nyitóesten.
Az a két idióta folyton telefonál. Próbálnák
visszacsábítani Kennát a bandába. Ő válaszul csak
nevet, és viccelődve mondja: „a nagy faszt”, meg hogy
„kopjatok már le”. Jelenleg új albumon dolgozik,
aminek a címe Bones. Megőrülök a dalokért. Annyira
csupaszok, mások, mint amiket a Crack Bikiniben
alkotott. Keményebbek. Nyersebbek.
Éjszakánként elvisz magával, akkor is, ha tiltakozom,
mert fáradt vagyok. Hiszen ő csavargó, ez egy további
farkasos vonása.
Hétvégenként áthívjuk magunkhoz Magnoliát. Szeret
velünk lenni. Anyám próbál együttműködni, így, ha
nem tetszik is neki, hogy néhány hétvégén ide kell
adnia nekünk Maget, hagyja, hogy a magunk módján
éljünk. Így próbál megbékélni Mackennával.
 Emlékszem Mag és Kenna első találkozására.
Anya kitette az unokatesómat. Előre megbeszéltük a
látogatást, szóval, vártuk Magnoliát. Felcsengetett az
előcsarnokból, majd hirtelen kinyílt a lakás ajtaja, és ott
állt, a szeme csillogott a kíváncsiságtól.
- Pan, Pan, ki ez? - kérdezte.
Macskaként tekeredett a lábam köré, én pedig
magamhoz szorítottam. Kenna félretette a gitárt, amivel
épp babrált, és olyan mosoly jelent meg az arcán, amit
akkor, erre jól emlékszem, szívszorítóan cukinak
találtam.
Észrevettem, hogy Mag végigméri a pasimat.
És észrevettem, hogy Mackenna is végigméri őt.
- Nem engeded be a vendégünket, Pandora? -
kérdezte Mackenna kíváncsian.
- Te ki vagy? - kérdezte aztán Mags a homlokát
ráncolva.
- Te ki vagy? - vágott vissza Kenna, felhúzva az
egyik szemöldökét, majd mögém nyúlt, és becsukta az
ajtót mögöttünk.
- Magdalena vagyok - mondta.
- Magnolia - javítottam ki nevetve.
Rámosolygott, a lány tovább méregette.
- Magic Mike, üdvözöld a barátomat, Mackennát! -
mondtam, és kicsit előrébb löktem az unokatestvérem.
- Az mit jelent? - kérdezősködött tovább Mag a
Kenna alkarján lévő tetoválásra mutatva. - Miért
hordasz karkötőt? A fiúkat szereted, ugye?
 - Mag! - nevettem, és a konyha felé tereltem. - Gyere,
épp házi pizzát készítünk!
Mozzarellaszórás közben Mackenna rám nézett, a
tekintete ugyanolyan intenzív volt, mint mindig.
-Ő
- Ő kicsit idősebb, mint a lá…. ööö, aha.
Egy pillanatig szomorúan néztünk egymásra, aztán
Kenna mögém lépett, megfogta a kezem, és az alkarján
lévő öt kínai szimbólum fölé helyezte.
- Azt jelenti, érted élek - súgta.
- Tessék?
Nevetve odébb áll, hogy segítsen Magnoliának a
pizzára pakolni a pepperóniszeleteket.
- Nem ismétlem meg. Részeg voltam, és csak egy
dolog járt a fejemben.
- Mármint én?
- Ja. Egy ilyen tetoválással nem könnyű elfelejteni
téged, tudod? -motyogja.
- De büszkén viselted?
- Csak azért, mert ez az igazság.
Egy hónappal a filmbemutató előtt hallottuk, hogy a
film előzetese arról vált híressé, hogy átrohanok a
színpadon, megcsókolom Mackennát, majd azt
suttogom: „Az enyém vagy. Akarlak téged. Szeretlek.
Az enyém vagy.”
Meglepő módon ezután lett egy online rajongói
klubom. Meglepődtem! Néha még kapcsolatba is lépek
a rajongókkal. Amíg Kenna rajongói nem lincselnek
meg a premieren, addig minden oké. Megígérte, hogy
senki nem fog hozzám érni.
És én hiszek neki, mert sajnálatos módon
valószínűleg tényleg az lesz majd, hogy át akarnak
nyúlni a vörös korlátokon, hogy megfogdossanak.
Mindenesetre, alig egy héttel a premier előtt azon
kapom magam, hogy olyan izgatott hangon hívom
Melanie-t, mint még soha. Annyira boldog vagyok,
hogy feltűnik, még a hangszínem is más lett.
- Összeházasodunk.
- Vááá! Úristen! Hogyhogy? Mikor? Mikor kérte
meg a kezed, és hogyan?
- Hát, már megbeszéltük, hogy ez lesz, de a lánykérés
nem volt giccses, mert tudta, hogy különben el sem
fogadnám a gyűrűt -magyarázom a gyűrűmet nézve,
majd felnézek a páromra, aki az ágyon fekszik, a feje
alatt keresztbe tett karokkal, és az ágynemű nem takarja
a felsőtestét.
- Ha most arra utalsz, hogy Grey lánykérése giccses
volt, amikor egyenesen közölte velem, hogy össze
fogunk házasodni és kész, akkor elment az eszed. Az
volt a legjobb, legkevésbé sem giccses lánykérés,
amiről valaha hallottam.
- Kenna az ágyban kérte meg a kezem, miközben…
tudod… illeszd be ide a legvadabb fantáziádat.
- Jó, hát, ez sem giccses! Nem is olyasmi, amiről
mesélsz majd a gyerekeknek, mi?
- Na, most már gyere ide!
- Mindjárt ott vagyok!
Felhívom Brooke-ot és Remyt.
 - Összeházasodtok?! Remington! Találd ki, ki megy
férjhez?
Remy rövid időre átveszi a telefont.
- Gratulálok nektek.
Hamarosan átjön hozzánk Melanie, ijesztő pasijával
az oldalán.
- Demóna, hát férjhez mész?
Megölel a szokásos vidám és gyengéd módján,
ringatjuk egymást. A férfiaknak nincs más választásuk,
mint bemutatkozni.
- Greyson - hallom Melanie vőlegényét. - Gratulálok,
haver.
- Mackenna - mutatkozik be Kenna, majd megfogják
és megrázzák egymás kezét.
- Istenem, nézd azt a gyűrűt, egyenesen obszcén! Ez
komolyan obszcén gyűrű, Kenna, jól csináltad!
Melanie teljesen el van ragadtatva.
- Greyson, láttál már valaha ilyen szépet?
- Soha - motyogja Greyson, és észreveszem, hogy
valójában Melanie-t nézi, nem is a gyűrűmet.
Mackenna rám szól, hogy azonnal üljek le mellé a
nappali egyik kanapéjára. Greyson és Melanie a
szemköztire telepednek le. Ünnepelünk, és elmeséljük
egymásnak, ki honnan ismeri a másikat, nagyszerűen
telik az idő. Még Kyle is beugrik a barátnőjével, és
koccint velünk.
Később a férfiak a saját vállalkozásukról
beszélgetnek, én pedig azon kapom magam, hogy
Melanie-t faggatom arról, milyen legyen az esküvői
fogadás. El sem hiszi, hogy tényleg erről kérdezgetem.
- Komolyan, ez már szinte hátborzongató, Pan! -
csattan fel.
Elnevetjük magunkat, de nemcsak mi, hanem Kyle
barátnője, Terry is, és hamarosan már fáj az arcom a
sok vigyorgástól. Egész idő alatt érzem, ahogy Kenna
keze csupasz karomon és a vállamon mozog, szelíden
emlékeztetve, hogy mellettem van, még akkor is, ha ő a
fiúkkal beszélget, én pedig a lányokkal.
Én is folyton megérintem, lopva, megszorítom a
kezét, megdörzsölgetem kemény combját, csak hogy
tudja, egy pillanatra sem felejtem el, hogy mostantól
kivel vagyok.
Aznap este becsusszanok az ágyba a pasim mellé, és
szívem minden szenvedélyével megcsókolom.
Rágcsálom az állát, a kezemet végigcsúsztatom szexi
tüsi haján, és olyan közel nyomom magam hozzá,
amennyire csak tudom. Megrágcsálom a magányos kis
gyémánt fülbevalóját, aztán a másik fülét, amiből
hiányzik a gyémánt, ugyanis az van a gyűrűmben. Azt a
szót suttogom bele, amit oly sok időn át féltem
kimondani. Annyi éven át nem mondtam ki, hogy
„szeretlek”, de most már megy, és nem győzöm
elégszer mondani. Nem győzöm elégszer hallani. És
Kenna sem mutatja jelét annak, hogy azt várná, fogjam
már be a számat. Maga alá gördít, és egyetlen biztos,
tökéletes mozdulattal átveszi az irányítást, a lehető
legközelebb és legmélyebbre kerülve hozzám.
Másnap vasárnap reggel van, és az I Heart rádiót
hallgatjuk, ahogy általában szoktuk, ébredés után. És
akkor megtörténik.
 - És most lejátsszuk az első kislemezt a Crack Bikini
új albumáról. A címe Lullaby.
Hirtelen mindketten elcsendesedünk. És ott, a
karjaiban - ahol szeretve és elfogadva érzem magam,
ahol meleg van, és biztonság, ahol tudom, hogy akar és
megbocsátott - behunyom a szemem, egyik fülemmel a
szívverését hallgatom, a másikkal pedig a dalát.
Fiatalon és szerelmesen
Azt hittük, minden a miénk,
Ha gyötör a magány, a szomorúság
Ha átölelnél valakit
Kicsikém, hallgasd a dalom
Az altatódalom
Jövőre öt-, majd hatéves leszel
Aztán hipp-hopp már tizenöt
És indul a felnőtt életed
Rúzs, csajok, pasik, több első alkalom
Fáj, hogy ebből semmit nem láthatok
Szükséged volt ránk,
És mi nem voltunk veled
De kicsikém, kérlek, fogadd ezt a dalt
És tudd: anyád, apád szeret
Úgy gondoltuk
Jobb lesz az életed mással
Aki nem ilyen sérült, vad, fiatal
Édes kicsi lányunk, ezt meg soha nem értheted
 De most egy percre, hallgasd az énekem
Az időt, ha visszaforgathatnám
Felnőttként megállíthatnám
Elmondanám, ki vagy te
Hogy a miénk voltál egykoron
De az idő makacs dolog
Hibáztunk és elbuktunk
Ezt soha ki nem heverjük És most itt állok
Remélve, hogy megérted
Veled semmi baj nincs
A vétkesek mi voltunk
Ne feledd el, kicsi lány:
Ez tényleg nem a te hibád
Tökéletes voltál; az is maradtál
A dalom feléd száll
- Ez volt a Lullaby - szólal meg a műsorvezető a
rádióban. -Máris a slágerlisták élén áll, mivel az énekes
és menyasszonya világszerte keresik a kislányt, aki
nyolc évvel ezelőtt, január 22-én született…
A könnyek némán csorognak le az arcomon.
Mackenna szó nélkül két kezébe veszi az arcomat, és
hagyja, hogy a cseppek arra folyjanak.
- Mit fogunk csinálni, ha megtaláljuk? - A hangom
megbicsaklik, és nyelek egyet. - Most már nem
vehetjük el az igazi szüleitől. De azt sem tehetjük meg,
hogy ne próbáljunk meg valamilyen módon az élete
részévé válni.
 - Bármit megteszünk, amit ő akar - ígéri nekem.
És a tekintete most is olyan, mint máskor: egy
farkasé.
 Köszönetnyilvánítás
Ahogy mondani szokás, ez a könyv nem jöhetett
volna létre sok-sok csodálatos ember hatalmas
segítsége nélkül.
Mérhetetlen hálával tartozom támogató családomnak,
férjemnek, gyermekeimnek, szüleimnek. És a kiadóm
minden munkatársának, akik a kezdetektől fogva hittek
bennem.
Minden íróbarátomnak, akik nemcsak véleményt
mondtak, de szurkoltak is, vagy körbeadták a
zsebkendőt, amibe a könnyeinket törölgettük (srácok,
tudjátok, hogy rólatok beszélek!), és akiket jobban
becsülök, mint azt szavakkal ki tudnám fejezni.
És nektek is köszönöm, akik ezt most olvassátok.
Hagytátok, hogy a szavaim megérintsenek benneteket,
és ezentúl azon leszek, hogy ezt folytassam.
Katy
 A szerzőről
Szia! Katy Evans vagyok, és imádom a családomat, a
könyveket, az életet és a szeretetet. Férjnél vagyok, két
gyermekem és három kutyám van, és az időmet
sütéssel, sétával, írással, olvasással és a családomról
való gondoskodással töltöm. Köszönöm, hogy velem
töltötted az idődet, és végigkövetted a történetemet.
Remélem, neked is azt jelentette érzelmileg, mint
nekem. Ha szeretnéd elmondani a véleményed, és
segíteni az olvasóknak rátalálni a Valós-sorozatra, azt
nagyon nagyra értékelném. Ha szeretnél többet
megtudni a készülő könyveimről, keress meg az
interneten! Örömmel hallanék rólad!
Katy XO
Honlap: www.katyevans.net
Facebook:
https://www.facebook.com/AuthorKatyEvans
Twitter: https://twitter.com/authorkatyevans
E-mail: authorkatyevans@gmail.com
 Méltatások
„Miért nem olvastam még ezt a könyvet???
Egyszerűen imádtam! Szeretem a rocksztáros
történeteket, és egy ilyen sztori Katy Evans tollából…
mit ne mondjak, fantasztikus!”
- Vivuska, moly.hu
„Fura. Ez a legjobb szavam rá. Annyira megszoktam
- hah, jó vicc, lánykám - a bokszot, hogy az, hogy
hirtelen váltottunk a rocksztárokra, egy picit lesokkolt.
Teljesen más világ, viszont ugyanaz a fűtött és forró
erotika, csak szókimondóbban, mint ha lefordítjuk
magyarra. Szerintem a könyvnek a negyedét úgy fogják
lefordítani, hogy nem lesz pontosan olyan érzése az
embernek, mintha tényleg benne lenne a szexben.”
- Narutofan98, moly.hu
„Hát ezt rohadtul imádtam! Arra számítottam, hogy
simán csak tetszeni fog, de teljesen el vagyok
ragadtatva attól, hogy mennyire szerettem. Olyannyira,
hogy most be kell pótolnom a kihagyott korábbi
részeket.”
- Beverly goodreads.com
„Felgyulladt tőle a Kindle-öm! (…) Kenna szívből
jövő szerelme Pandora iránt nagyon meghatott.”
- Amy Foxy Blogs, goodreads.com
„Erre a könyvre azóta várok, hogy az előző
részekben megismertük Pandorát. Már nagyon kíváncsi
voltam, vajon mi történt vele, és most végre
megtudtam.”
- Sharon ™& is an emotional book junkie <«,
goodreads.com
 „Mindenki tudja, hogy imádom a rocksztárokat, és ez
a könyv egyszerűen tökéletes volt! Kenna olyan
szexiiii, és KÖSZÖNÖM AZ ÖSSZES FIKTÍV
ROCKISTENT!”
- ☆ Bianca ☆ BJ’s Book Blog ☆
„Az irodalmi minőség még mindig elsőrangú, Katy
stílusa időnként gyors tempójú, máskor szinte lírai,
egészen magával ragad, olyan, mintha egy költő sorait
olvasnám.”
- Claire, goodreads.com
Megjegyzések
[←1]
„Mint egy szűz…” Részlet Madonna Like a Virgin
című dalából.
[←2]
„Vigyél innen, vigyél el, adj valamit, amiről
álmodhatok!” Részlet a Cut Copy Take Me Over című
dalából.
[←3]
„Mint egy szűz, olyan finom belül.” Részlet Madonna
Like a Virgin című dalából.
[←4]
„Olyan finom, hogy egy felnőtt férfit is megríkat. Édes
meggyes pite.” Részlet a Warrant Cherry Pie című
dalából.
[←5]
„És úgy mozog, mint egy főnök, úgy viselkedik, mint
egy főnök.” Részlet Ne-Yo Miss Independent című
dalából.
[←6]
„Szerintem egy műalkotás sem vetekedhet az
arcoddal.” Részlet Kylie Minogue I Believe in You című
dalából.
[←7]
„Ha meglátlak, eláll a szavam.”
[←8]
„Merre voltál, amikor minden szétesett. amikor a
telefon mellett töltöttem a napjaimat?” Részlet a Fray You
Found Me című dalából.
[←9]
„Utálom, hogy amikor a szemedbe nézek, fájdalmat
látok.”
[←10]
„Mit szólnál egy vastapshoz. egy álló ovációhoz?”
[←11]
„Bárkinek elmondhatod, ez a te dalod.” Részlet Elton
John Your Song című dalából.
[←12]
„Szétesek, alig kapok levegőt.”
[←13]
„Szépségem, szépségem, ha valaha is semminek
érezted magad, kérlek, tudd, hogy nekem tökéletes vagy.”
Részlet Pink Perfect című dalából.
 Table of Contents
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
←1
←2
←3
←4
←5
←6
←7
←8
←9
←10
←11
←12
←13