A szegénység fogalma, kialakulásának társadalmi okai, dimenziói,

jellemzői, társadalmi egyenlőtlenségek okai

A XXI. század egyik globális problémája a szegénység, amelyet a növekvő

egyenlőtlenségek okoznak, s amelynek egy része átmeneti jellegű, a gazdasági recesszió
eredményeként jön létre. A növekvő egyenlőtlenségnek strukturális okai is vannak, ilyenek
például jövedelem- és vagyoneloszlás, egyes társadalmi rétegek és csoportok társadalmi és
gazdasági alávetettsége. Az átmeneti jellegű szegénység az okok változásával magától
képes megszűnni, míg a strukturális okokra visszavezethető szegénység kezelésére,
megoldására beavatkozásokra, különböző programokra van szükség. A szegénység
kialakulásának okait keresve első helyen a világban a munkalehetőségek hiánya, a teljes
vagy részleges munkanélküliség áll. A második oka a képzetlenség és a funkcionális
analfabetizmus. Ez a két ok összefügg egymással, hisz sok esetben a képzetlenség miatt
nincs munkahelyük az embereknek.
Szegénység
A szegénység fogalmát inkább a hagyományos fajtájú hátrányos helyzet megjelölésére, és
inkább az alacsony jövedelem és ebből adódó egyéb hátrányok, mint például a nem megfelelő
táplálkozás, rossz lakásviszonyok stb. megjelölésére szokták használni. A szegénység
meghatározása történhet objektív és szubjektív módon. Az objektív meghatározás esetén nem
veszik figyelembe az egyének, a családok saját magukról alkotott képét, véleményét, hanem
számszerűsítik a szegénység mutatóit.
A depriváció szó szerint „valamitől való megfosztottságot” jelent. Nemcsak a szegénység
megjelölésére, hanem például a gyermekeknek a „szülői szeretettől való megfosztottságára”
is használjuk. Amikor a szegénység megjelölésére használjuk, akkor többnyire azt értjük
alatta, hogy a deprivált személy vagy család nélkülöz valamit, ami az adott társadalomban a
nagy többségnek rendelkezésére áll, vagy amit az adott társadalomban mindenki számára
kívánatos, elérendő minimumnak tartunk. Ezért inkább relatív, mint abszolút hátrányt jelent,
és sokszor lényegesen tágabb körű hátrányokra vonatkoztatjuk, mint amilyeneket a
hagyományos szegénységfogalomba beleértünk, ahol a hátrányok egyszerűen csak alacsony
jövedelmet és ebből adódó hátrányokat jelentenek.
A hátrányos helyzet fogalmat a depriváció magyar fordításaként értelmezhetjük, tehát relatív
lemaradást jelent, és nemcsak jövedelmi, hanem egyéb hátrányokra (például
elmagányosodás) is vonatkozik.
A többszörösen hátrányos helyzet az olyan személyekre és családokra utal, akiknél egynél
több hátrány (például alacsony jövedelem és rossz egészségi állapot) jelentkezik. Használata
mögött az a megfontolás húzódik meg, hogy a hátrányok halmozódása különösképpen
megnehezíti az azokból való kiemelkedést.
Az eddig tárgyalt fogalmak, mint látjuk, nem határolódnak el élesen egymástól. Előfordul,
hogy az egyik szerző szegénységnek nevezi azt, amit a másik deprivációként jelöl meg. Ezzel
szemben teljesen egyértelmű az abszolút és relatív szegénység (vagy depriváció vagy
hátrány) közötti különbség.

Abszolút szegénységről beszélünk, ha az egyén vagy a család létminimum alatt él. A

létminimumot legtöbbször egy bizonyos egy főre jutó havi jövedelemben határozzuk meg, de
elképzelhető más létminimum-kritériumok használata is, például lehet azt mondani, hogy
amelyik családnak nincs hűtőszekrénye, az a létminimum alatt él (ez a kritérium szerepelt
például az egyik amerikai definícióban).
A relatív szegénység viszont azt jelenti, hogy az egyén vagy a család erősen elmarad az adott
társadalom átlagos viszonyaitól, például az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint az átlag
60, 50 vagy 40 százaléka. Némelykor egyszerűen az egy főre jutó jövedelem szerint sorba
rakott egyének vagy családok „alsó” 10 százalékát (decilis) vagy 20 százalékát (kvintilis)
tekintjük relatív szegénynek. Nemcsak jövedelem-, hanem más életkörülmény-mutatók
alapján is beszélhetünk relatív szegénységről, például azt mondhatjuk, hogy a mai magyar
társadalomban, ahol a 8 általános iskolai végzettség megszerzése általánosan elfogadott
követelménynek tekinthető, az ennél alacsonyabb végzettségűek relatív értelemben
szegények.
Az abszolút és relatív szegénység fogalom használatának nagyon messzemenő
következményei vannak: amikor a gazdasági fejlődés során a társadalomban az átlagos
jövedelem vagy az átlagos életkörülmények emelkednek, az abszolút értelemben vett
szegénység majdnem biztosan csökken. Ezzel szemben ugyanebben a helyzetben a relatív
szegénység nem szükségképpen csökken (kivéve azt az esetet, ha párhuzamosan csökken a
jövedelem stb. szerinti egyenlőtlenség), sőt nőhet is.,

Létminimum

Ha az egész népességre kiterjedő jövedelemvizsgálat alapján a szegénységet akarjuk

elemezni, meg kell vonnunk azt a határt, az ún. szegénységi küszöböt, amely alatt
szegénynek tekintjük a háztartásokat és személyeket. A szegénységi küszöb
meghatározásának egyik lehetséges módja a létminimum kiszámítása.
A létminimum számítása sok módszertani problémát vet fel. Mivel az emberek nagy része
háztartásokban él, és mivel a háztartástagok jövedelmei a háztartásban összeadódnak, majd a
belőlük vásárolt fogyasztási javakat feltehetően többé-kevésbé egyenlően osztják el a
háztartástagok között, a létminimumot az egy főre jutó háztartási jövedelem valamely
szintjén kell meghatározni. Nem teljesen tisztázott kérdés azonban, hogy amikor az összes
háztartási jövedelmet a tagok számával elosztjuk, akkor minden tag azonos súllyal
szerepeljen-e. Továbbá bizonyos kiadások együttesen jelentkeznek a háztartásnál (például
fűtés), tehát ha több háztartástag van, akkor egy tagra kisebb kiadás jut. Elő szokott fordulni,
hogy életkor szerint különböző súlyt adunk az egyes személyeknek, továbbá a nagyobb
háztartásokban a többedik háztartástagok kisebb súllyal szerepelnek. Ezeket a súlyokat
nevezik fogyasztási egységeknek vagy ekvivalenciaskáláknak.
Társadalmi egyenlőtlenségek:
Az egyén és családok helyzete a társadalomban nagy különbségeket mutat. Az
egyenlőtlenségek számos definícióját lehet megkülönböztetni. Ilyenek a jövedelem, a vagyon,
a munkakörülmények, a lakásviszonyok, a műveltség, az egészségügyi állapot stb. A
felsoroltak mind a társadalmi pozíciók közötti egyenlőtlenségek. Lehet azonban a társadalmi
pozíciókba való bejutás egyenlőtlenségeiről beszélni. Ezt szokás esélyegyenlőtlenségnek
nevezni. A társadalom egészét tekintve is szembeötlők a különbségek. A kiszorulás új formái
jelentek meg a munkanélküliséggel, nyílt hajléktalansággal, a növekvő számú
segélyezettekkel. Egyre szélesebb kör érzékeli a létbizonytalanságot, a jövő
kiszámíthatatlanságát. A szegények és a többiek között ma nő a távolság. Azon múlik, hogy
ebből kialakul-e egy véglegesen kiszoruló lélektani osztály vagy sem, hogy mennyire lesz
tartós a munkanélküliség, mennyire lesz védelme a foglalkoztatott munkaerőnek, mennyire
fog változni az iskolarendszer, milyen széles kört fog átfogni a segélyezés, milyenek lesznek
a segélyezés feltételei, mennyire fognak teret hódítani a kettős rendszerek. A roma kérdéssel
súlyosbodva, félő, hogy a mai leszakadási tendencia rögzül és nehezedik. Erősödik a
társadalmi differenciálódás, amely főleg a fiatal generációban indul el. Nagyobbak lesznek a
társadalmi rétegek közti különbségek. A kereseti skála széthúzódása is jellegzetes. A
mindennapi élethez meglehetősen széleskörű tájékozottság, sok ismeret és gyakorlati
jártasság elsajátítása szükséges. Akik ezzel nem rendelkeznek, azok menthetetlenül hátrányos
helyzetbe kerülnek a jövedelemszerzés területén és ennek következtében minden más
területen is. A fiatalabbak bíznak piacképes végzettségükben, bíznak helyzetük javulásában,
az elithelyzetek felé törnek. Reménytelenebb helyzetben vannak a nyugdíjasok, főként az
egyedül élők, ill. a többgyermekes családok. A társadalom széthúzása, szétesése spontán
erőkön múlik, melyet a politika felerősíthet vagy korlátozhat.
Társadalmi egyenlőtlenségek okai:
- Biológiai-fiziológiai eredetű okok

A nehéz szociális helyzet hátterében olykor valamilyen betegség, fogyatékosság áll, ami

általában jövedelmi hátrányt jelent, mivel az egyén egyáltalán nem vagy csak korlátozottan

keresőképes. Ide tartozik az életkori hátrány is, hiszen a gyermekkor és az idős kor szintén

hátránynak számít a megélhetés önálló biztosítása szempontjából. Az a család, ahol

gyermek illetőleg idős ember él eleve hátrányosabb helyzetbe kerül.

Természetesen ez nem törvényszerű folyamat. A szociálpolitikai intézkedésekkel a jövedelmi

és egyéb hátrányok csökkenthetők.

- Társadalmi eredetű okok

A társadalmi erőviszonyok, történelmi folyamatok eredményei. A társadalom rétegződését a

termelőeszközök birtoklása, a társadalmi pozíciók elosztása okozza. Az anyagi javakon kívül

jelentős a szerep jut az intelligencia és egyéb képességek érvényre jutásának is. Az emberi

tényezőkön kívül még számos más tényező is közrejátszik a társadalom szerkezetének

alakulásában. (Pl.: földrajzi elhelyezkedés, stb.)

- Életmódbeli okok, melyek nagyrészt függetlenek az egyén személyétől, (de

kialakulásukban általában a társadalom is közrejátszik).

A kábítószer fogyasztás, az alkoholizmus a legtöbb esetben olyan élethelyzetbe taszítja az

egyént mely nem csupán a szegénységet jelenti, hanem olyan marginális helyzetet

eredményez, mely beszűkíti az életteret, elsivárosítja az életet. Természetesen ismerünk

példákat, amikor gazdag emberek küzdenek szenvedélybetegségükkel, s ott nem biztos,

hogy a szerhasználat, vagy az alkohol szegénységet okoz. Viszont minél szegényebb egy

szenvedélybeteg, annál inkább a legkárosítóbb olcsó italok és szerves oldószerek a számára

elérhető narkotikumok.
- Egyéni okok

Az egyén felelőssége szinte minden esetben fellelhető a depriváció kialakulásában. Az, hogy

mikor mentjük fel magunkban a bűnöst, mikor gondoljuk azt, hogy az illető nem tehet róla,

hogy olyan amilyen – azt az adott cselekményhez és az egyénhez fűződő viszonyunk

nagymértékben befolyásolja. Ha a mi táskánk tűnik el a 6-os villamoson, nem valószínű,

hogy úgy vélekedünk, hogy szegény tolvaj bizonyára nem tanulta meg, mit jelent pontosan a

magántulajdon.

Az egyenlőtlenség társadalmi megítélése különböző. Vannak elméletek, amelyek szerint a

megléte elkerülhetetlen, sőt szükségesek is, mert a kiemelkedő képességű emberek számára

ez nyújtja az ösztönzést. A liberális vagy szociáldemokrata irányzatot vallók úgy tarják, hogy

a mérsékelt egyenlőtlenségnél nagyobb mértékű különbségek nem elfogadhatóak, és a

társadalom legszegényebbjei életkörülményein is javítani kell.

A szegénypolitika: az állami szociálpolitika a szegények segítésével, kordában tartásával

kezdődött. Szociálpolitika eszközei a pénzbeni, természetbeni segélyek, szegényintézmények,
szegényházak, lelencházak, dologházak. Otthon vagy intézményben, zárt, vagy nyílt
szegénygondozás a 19 sz. vége óta lassan szakszerűsödő szociális munka egyre inkább
kötelességének tartja, hogy ne csak pillanatnyi segítséget nyújtson, hanem a család és a
közösség erőforrásainak mozgósításával segítsen a rossz körökből egészen kikerülni. Jóléti
államokban igyekeztek visszaszorítani a segélyezést társadalombiztosítási, illetve univerzális
ellátásokkal. Új hadjárat a segélyezés szerepének jelentős növeléséért más ellátó rendszerek
rovására.
Szegénység és segélyezés:
A szegénység akkor vált megoldandó problémává, amikor megjelent a szégyenérzet az
emberhez méltatlan helyzetek miatt.
Egyénekről, családokról és a népesség egyes csoportjairól akkor mondhatjuk, hogy
szegénységben élnek (azaz, hogy az objektív vagy szubjektív depriváció helyzetében
vannak), ha nem rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy úgy táplálkozzanak, vagy
olyan tevékenységekben vegyenek részt és olyan életfeltételekhez jussanak, amelyek
társadalmukban szokásosak vagy legalább széles körben elfogadottak és helyeslésre találnak.
Az átlagos egyénhez vagy családhoz képest annyival szűkösebbek a rendelkezésükre álló
források, hogy ténylegesen kirekesztődnek az átlagosan elterjedt
életmódokból. A szegénység nem egyszerűen a pénzhiányt jelenti.
A szegénység mértéke: a második világháború után minden országban nagy volt a
szegénység. A szegénység sok országban összezsugorodott. Sok országban azonban romlott a
helyzet. Nőttek a különbségek és megjelentek a leszakadók, osztályon aluliak csoportja. A
60-as években különösen az idősek és a mezőgazdaságból élőek, majd később a több
gyermekesek és a segédmunkások voltak rossz helyzetben. A rendszerváltás után hirtelen
elkezdett nőni a szegténység.

A szegénypolitika:
Egy ideig a szegénypolitika jelentette az állami szociálpolitikát. A segélyezés a
szociálpolitika
egyik központi problémája. Az érveket három csoportba lehet sorolni.

Érvek a segélyezés mellett:

1. gazdasági hatékonyság: arra kell figyelni, hogy az kapjon segélyt, aki rászorul.
2. hatásosság: ha csak az kap ellátást, aki rászorul, akkor forrás felszabadul, és ezt
annak lehet adni, aki valóban rászorul.

Érvek a segélyezés szűkítése mellett:

1. gazdasági érvek: ha kellően alacsony a segély mértéke a munkaképeseknél, akkor
az ösztönözni fogja őket a minél gyorsabb munkavállalásra.
2. A gondos beosztásra így lehet a szegényeket rávenni.

Érvek a segélyezés ellen:

1. Megfogalmazzák az érdemtelen szegény fogalmát.
2. A segélyezés egy jóléti függőséget okoz, ami aláássa az emberek munkamorálját.
A segélyezés nagyon drága, növeli a bürokráciát.
3. A segélyezés sosem jut el minden rászorulthoz.
4. A szegénységi csapda, ekkor a kereset nettó értéke kevesebbre jön ki, mint a
segély. Erre az lehet a megoldás, hogy a segélyeket jóval a keresetek alá viszik. De ha nincs
miből megélni, akkor erre két válasz lehet: önfeladás, megélhetési bűnözés, de el lehet
képzelni a feketemunkát is.
Olyan módon kell a segélyt meghatározni, hogy ezek ne következzenek be.