Erdély fejedelmei

Az első fejedelem:
Erdély történetének tárgyalásakor fontos kiemelni, hogy Szapolyai János Magyarország királyaként
uralkodott, és fiát János Zsigmondot is magyar királlyá - nem pedig erdélyi fejedelemmé - választotta
a rákosi országgyűlés 1540 szeptember 13 -án. Buda török megszállásakor a szultán a csecsemő király
számára három szandzsákot jelölt ki (Tiszántúlt, Erdélyt és a Temesközt) melyek felett a nevében -
vazallusaként - uralkodhatott. A kis János Zsigmond és gyámjai tehát 1541 őszén ezen térségben
kezdték meg uralkodásukat kezdetben Lippán, majd Gyulafehérváron rendezve be udvartartásukat.
A gyermek király azonban ekkor is a Magyarország királya címet használta, és az irányítása alatt álló
területet Keleti Királyságnak nevezték. A Habsburgok, és az európai uralkodók nem ismerték el
János Zsigmondot, és hadat is viseltek ellene. A változást az 1565 -ös Szatmári egyezség és az 1570 -es
Speieri egyezmény hozta meg, melyekben János Zsigmond lemondott magyar királyi
címéről, és felvette az Erdély fejedelme címet. Ekkortól beszélünk Erdélyi
Fejedelemségről, melynek első uralkodója 1570 december 1 és 1571 március 14 közt János
Zsigmond volt.
A Keleti Királyság vezetése - gyermekkorának időszakában - édesanyja Izabella és legfőbb gyámja
Fráter György feladata volt.
Izabella (1541 - 1551)
A Jagelló Zsigmond lengyel király lánya, 1539-től Szapolyai János (I. János magyar király) felesége.
1540-ben megözvegyül, s csecsemő fiának, a későbbi erdélyi fejedelemnek - János Zsigmondnak - a
gyámja. Néhány főúr támogatásával kormányozza a maradék országot, miután 1541-ben Buda
is török uralom alá került. Előbb Lippára költözik udvarával, majd Gyulafehérvárra s a török
támogatását élvezve uralkodik. Később 1551-ben Fráter György meggyőzi arról, hogy a szétszakadt
ország egyesítése érdekében mondjon le fia nevében a kormányzásról a Habsburgok javára, akik
a magyar koronát birtokolják, s ezután Kassára, majd Lengyelországba távozik. Mivel az erdélyiek
elégedetlenek az 1551-1556 közötti Habsburg uralommal, 1556-ban visszahívják Izabellát a
kiskorú fiával együtt, s ő 1559-ben bekövetkező haláláig kormányozza Erdélyt.
Martinuzzi (Fráter) György (1482 - 1551)
Horvát származású nemes, eredeti neve: Utyeszenics, aki nagyszerű katonai, papi, politikai
diplomáciai képességekkel rendelkezett. Számtalan tisztséget töltött be: volt királyi tanácsos,
helytartó, kormányzó és erdélyi vajda, élete utolsó évében megkapta az esztergomi érsek és a bíboros
címeket is. Fiatalon még Corvin Jánost szolgálta, majd Szapolyai Jánost.
Szerette volna, ha a Mohács után kettőbe szakadt államot sikerül egyesíteni, ezért
győzte meg Szapolyait, hogy halála esetén a Habsburgokat tegye meg örökösének (Váradi béke -
1538). 1540-től a csecsemő királyfi gyámja, s megvédi Budát az ostromló császáriaktól, majd 1542-
vel kezdődően megszervezi az Erdélyi Fejedelemséget. Élete végéig Erdély legbefolyásosabb vezetője

1
és védelmezője volt. 1551-ben ráveszi Izabellát és fiát a lemondásra , s az Erdélyből való távozásra, ő
maga pedig átadja Erdélyt a császáriaknak. Habsburg Ferdinánd egyfelől megjutalmazza, címekkel
halmozza őt el, de ugyanakkor a császár emberei gyanakvóak a baráttal szemben, mert tartanak ettől
a kiváló politikustól, aki mellesleg a törököknek is megküldi az erdélyiek adóját. Ezért Martinuzzit
saját alvinci kastélyában a császáriak meggyilkolják.
János Zsigmond (1540 - 1571) uralkodott: 1540 - 1571
(fejedelem: 1570 dec - 1571 márc)
Magyarország választott királya II. János néven, bár ténylegesen nem uralkodott Magyarországon.
Erdély első fejedelme, Szapolyai János és Jagelló Izabella fia. Szolimán szultán "fiává fogadta",
ennek ellenére csupán Erdélyt s a "Részeket" birtokolta a királyi örökségből (az anyjával
együtt). 1551-ben még gyerekként távozott Erdélyből, amikor Fráter György a Habsburgok kezére
juttatta Erdélyt. Ám később, az 1552-1556 –os török hadjáratok után Erdély újra török
kézre került, így János Zsigmond anyjával együtt 1556 –ban visszatérhetett a tartományba, és az
ifjú Szapolyai sarj fejedelemként kezdhette meg uralkodását. Fejedelemsége első éveiben (1556-
1565) a Magyar Királysággal vívott harcot, a határvonal kedvezőbb meghúzása
érdekében. Bár ezen harcokban végül vereséget szenvedett és a Habsburgokkal egyezséget
kényszerült kötni, mégis megőrizte Erdély különállását, sőt az 1570 –es Speieri Egyezményben
elérte Erdély nemzetközi elismerését. Az egyezménytől kezdődően János Zsigmond Erdély
fejedelmeként – és nem Magyarország királyaként – szerepelt a történetírásban.
Művelt, humanista fejedelem, aki fogékony az új iránt: katolikusnak született, a Reformáció hatására
áttért lutheránusnak, később reformátusnak, és végül unitáriusként halt meg. Uralkodásában még az
is jelentős, hogy Erdély számára kijelölte az utódai által is járható külpolitikai irányt: Erdély akkor
élhet békességben, "ha egy részt a német, másrészt a török barátságát bírja". Főleg az utódai számára
volt fontos az is, hogy 1566-ban Szolimán szultántól szövetséglevelet szerzett, amely tartalmazza
Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát. Gyakorlatilag az ő fejedelemsége
idején alakult ki a fejedelmi hatáskör, s a fejedelemség sajátos intézményei is ezalatt születtek
meg.
Uralkodása alatt fogadta el az erdélyi diéta a protestáns felekezetek egyenjogúságát, kiteljesedett a
Reformáció Erdélyben és kialakult a négy "elfogadott vallás" rendszere. Ez volt az 1568-as tordai
országgyűlés legfontosabb törvénye. Európában először született jogszabály több felekezett
szabadságáról. (Katolikusok, lutheránusok, reformátusok és unitáriusok szabad vallásgyakorlata.)
Ugyanakkor az 1562-es székely felkelés után a székelyek jogait és kiváltságait jelentősen
csökkentette. Halála előtt kevéssel mondott le a "megválasztott király" címről, a
Habsburgok javára, biztosítva magának az erdélyi fejedelem méltóságát, hogy a császáriak nem
szólnak bele Erdély ügyeibe.
Báthory István (1533 - 1586) uralkodott: 1571 - 1586
2
A Báthory István a család szilágysomlyói ágából származott, de az akkoriban Erdélyhez tartozó
Partiumban famíliája birtokolta a somlyói mellett a szatmári és szinéri uradalmat is. Báthory István
gyermekkorában I. Ferdinánd bécsi udvarában apródoskodott, ahol humanista műveltséget szerzett.
Felnőtt ifjúként tért haza a Habsburg uralom alatt álló Erdélybe és előbb
Habsburg Ferdinánd, majd Izabella és János Zsigmond híve lett belőle. Kiváló diplomáciai és katonai
képességei révén gyorsan emelkedett a társadalmi ranglétrán, így megszerezte a váradi főkapitány
tisztségét is. Később, János Zsigmond uralkodásának végén jogosan merült fel neve az elkövetkező
lehetséges fejedelemként. Ekkoriban az osztrákok kivonulását követően, 1556 és 1565 közt
komoly határharcok zajlottak a János Zsigmond uralta Erdély és a Magyar Királyságot
vezető osztrákok közt. A helyzetet súlyosbította Balassa Menyhért osztrák oldalra való átállása és
az ezt követő 1562 –es nagyarányú császári támadás. Ám később, 1564 –ben János Zsigmond aratott
győzelmeket – Kassáig előretörve – amit újabb osztrák ellentámadás vert vissza Schwendi Lázár
vezetésével. A háborúskodást végül az 1565 március 13 –án kötött Szatmári egyezség zárta le
ideiglenesen. Ebben János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, lehetséges fiai számára csak
Erdélyt ismerte el örökségül, gyermektelensége esetére pedig Erdélyt az osztrákokra hagyományozta,
néhány északi megye azonnali átadásával. Az egyezséget Bárthory vitte Bécsbe, ám mivel közben az
alkut visszavonta János Zsigmond, így Báthory két évre börtönbe vetették, a szultán pedig megtorló
hadjáratot vezetett Magyarország ellen. A török hadműveletek során esett el Gyula, Jenő, Világos,
majd a Zrínyi által hősiesen védett Szigetvár is. A harcokat a drinápolyi béke zárta le 1565 február
17 –én, az Erdély és Magyarország közti vitákat pedig az 1570 augusztus 16 –án aláírt Speieri
egyezmény. A szerződésben foglaltak szerint János Zsigmond lemondott a rex electus címről, amely
a magyar királyságra támasztott igényeinek alapja volt. Ezért megkapta a Erdély és a
Partium princepsi címét. A princeps (herceg) ebben az esetben az erdélyi vajda rangot takarta, aki a
Magyar Királyság egyik tartománya felett gyakorolt nem szuverén fennhatóságot. Az egyezmény a
török hódítás miatt a földrajzi Erdélyhez kapcsolódó Partium korábban vitatott kiterjedését is
tisztázta: Bihar, Kraszna és Közép-Szolnok vármegye területére terjedt ki. A Szapolyai-családra nézve
örökletes princepsi címről volt szó, de a család kihalása után Erdélyben újra a Habsburg-háznak lett
volna joga princepset kinevezni. Török támadás esetén a két fél kölcsönösen segítséget nyújt
egymásnak, János Zsigmond feleségül kapja I. Miksa unokahúgát, Albert bajor herceg leányát,
Máriát. János Zsigmond 1570. december 1-jén ratifikálta az egyezményt, Miksa 1571. március 10-én.
Később Erdély két pártra szakadt: a Bekes Gáspár vezette osztrák pártra, és a Báthory vezette törökös
pártra. A két csoport közti viszály 1575 –ben a keresztelőszentpáli csazában „csúcsosodott ki”. Az
ütközetben a Habsburgok által támogatott trónkövetelő Bekes Gáspár döntő vereséget szenvedett!
Később, 1576-ban a lengyelek királynak választották s ezért lengyel földre távozott, de Erdélyt
onnan is igyekezett mindenkor „szemmel tartani”. Lengyelországban is fenntartotta az Erdélyi
Kancelláriát. Maga helyett kormányzónak hagyta Erdélyben testvérét Kristófot. Később,

3
1581 –ben Kristóf halála után annak kiskorú fia Zsigmond állt a fejedelemség élére. Rendezte az
erdélyi fejedelmek birtokügyeit biztosította az abból befolyó jövedelmeket, támogatta az oktatást,
iskolákat és jezsuita főiskolát létesített Kolozsváron. Bár gyermekkorától haláláig hithű katolikusnak
vallotta magát, mégis fenntartotta a négy vallás rendszerét Erdélyben. A lengyelek legnagyobb
királyaik közé sorolják Báthory Istvánt nem kis részben azért, mert a Livónia birtoklásáért vívott
háborúban (1579-1582) részben erdélyi segédcsapatok bevetésével jelentős győzelmet aratott IV.
Iván orosz cár hadserege felett.
Báthory Zsigmond (1572-1613) uralkodott: 1588 - 1598
1572-ben Nagyváradon született Báthory Kristóf, akkor váradi kapitány és Bocskai Erzsébet fiaként.
Három fivére és egy leánytestvére volt, a felnőttkort azonban csak Griseldis érte el, akit később
Zamoyski János, Lengyelország főkancellárja vett feleségül. Apja még halála előtt, 1581 májusában a
kolozsvári országgyűléssel erdélyi vajdává választatta a kilencéves Zsigmondot, melyet Báthory
István is jóváhagyott. Apja halála után nagybátyja gyámokat rendelt ki melléje, akik 1588
végéig – Zsigmond nagykorúvá nyilvánításáig – helyette kormányozták Erdélyt. 1588-
ban az ifjú fejedelem végre saját kezébe vehette a kormányzást, egy engedményt azonban tennie
kellett: ki kellett űznie Erdélyből a jezsuitákat, akik az ellenreformáció derékhadának számítottak, s
emellett jelentős politikai befolyással is rendelkeztek. Az országgyűlés annyi engedményt adott az ifjú
fejedelemnek, hogy közvetlen környezetében megmaradhattak. Zsigmond engedett, hiszen a hatalom
kézzelfoghatósága és a teli kincstár (200 000 magyar forint és számtalan arany- és ezüstedény)
bőven kárpótolta őt.
Határ menti kisebb összecsapásokkal már 1591-ben elkezdődött a tizenöt éves háború, ám
komolyabb harci cselekményre csak 1593-ban került sor, amikor III. Murád szultán, felrúgva a
drinápolyi békét, hadat üzent a Habsburgoknak. A szultán felszólította Báthory Zsigmondot a török
sereghez való csatlakozásra. Nagybátyja, Bocskai István váradi kapitány és Carillo Alfonz jezsuita
tanácsára azonban a törökellenes ligához való csatlakozás mellett döntött. Az erdélyi országgyűlés
többsége viszont attól tartott, hogy még a szövetséges keresztény sereg ideérkezése előtt a törökök
feldúlják Erdélyt, így a fejedelem tervezetét nem fogadták el. Báthory Zsigmond emiatt 1594
nyarán lemondott a fejedelemségről unokatestvére, Báthory Boldizsár javára, aki a
törökpártiakat képviselte. Közben Bocskai a háttérben a dolgok megfordításán kezdett el dolgozni.
Miután felkereste a fejedelem bizalmi embereit, katonákat kérve a maga kezébe vette az ügyek
irányítását. Előbb csak egy határozatot fogadtatott el a kolozsvári országgyűléssel a török szövetség
felbontásáról, illetőleg a császár mellé állásról; ám miután a törökpártiak továbbra is ellene voltak,
Zsigmond parancsára az ellenzéki főurakat a hivatalban lévő fejedelemmel, Báthory Boldizsárral
együtt elfogták és kivégezték, míg másokat bebörtönöztek. 1594 végén Carillo atya, majd Bocskai
utazott el Prágába, s Rudolf császárral 1595. január 28-án a törökellenes szövetség megköttetett. A
szerződés értelmében a császár elismerte: Erdély függetlenségét, amit Zsigmond és utódai

4
birtokolnak; az erdélyiek által elfoglalt terület Erdély részévé válását, és vállalta, hogy Erdély török
megszállása esetén Zsigmondot a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségekkel kárpótolja. Zsigmond
birodalmi hercegi címet kapott, és a szerződés megpecsételéseként még ez év augusztus 6-án
feleségül vette Habsburg Károly főherceg leányát, Mária Krisztierna főhercegnőt.
Báthory az erdélyi hadsereggel visszavette a töröktől Lippát és Jenőt, majd Mihály havasalföldi
vajdával együttműködve október 28-án Gyurgyevónál megverte a nagyvezér seregét;
viszont 1596. október 26-án Mezőkeresztesnél az egyesült erdélyi és császári hadak csatát vesztettek
a török ellen. Miután látta, hogy a Porta bosszújától országát nem tudja megvédeni, 1597-ben
átadta Erdélyt a császárnak, kárpótlásul Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket
kapta, s elhagyta a fejedelemség területét, Prágába távozott. Erdélyben Mária Krisztierna, aki már
korábban, 1596–1597 folyamán többször is betöltötte férje nevében a helytartói tisztséget, immáron
Rudolf császár nevében vette át a kormányzást. Báthory azonban elhatározását megbánta, és 1598.
augusztus 20-án katonai puccsal újra elfoglalta a trónt. 1599 márciusában ismét lemondott
Lengyelországból hazahívott unokaöccse, Báthory András bíboros javára. Annak halála után, 1601.
február 4-én megint fejedelemmé választatta magát. A császári csapatok rémuralmával torkig levő
nemesség mellé állt, azonban augusztus 3-án Goroszlónál a Székely Mózes és Csáky István vezette
erdélyi sereget Basta tábornagy és Mihály havasalföldi vajda egyesült serege legyőzte: kisebb
csatározások után 1602 júliusában újra lemondott és végleg eltávozott Erdélyből, miután
következetlen, kapkodó politikájával teljesen tönkretette a fejedelemséget. Távozása után az erdélyi
magyarok Székely Mózest választották fejedelmükké. Ettől kezdve Csehországban élt a császártól
kapott évi 50 000 tallér jövedelemből, lakóhelyül a libochovici várat rendelték neki. 1605-ben fel
akarták léptetni Bocskai ellenében, de nem vállalta. 1611-ben összeesküvés vádjával a prágai
Hradzsinba zárták, ahonnan csak 14 hónap múlva szabadult.
1613. március 27-én hunyt el a Prága közelében fekvő Libochovicében. Házassága: 1595-
ben kötött házasságot Habsburg Mária Krisztierna osztrák főhercegnővel (1574–1621), de a
házasságot sohasem hálták el, így végül azt VIII. Kelemen pápa 1599-ben felbontotta. Báthory
Zsigmond homoszexualitása volt az oka, hogy a dinasztikus házasság zátonyra futott, és botrányosra
sikeredett. Mária Krisztierna pedig nem volt hajlandó új házasságot kötni, hanem 1607-ben
kolostorba vonult. Más vélekedés szerint Báthory nem volt homoszexuális. Ifjúkorában elkapott egy
nemibetegséget egy prostituálttól, akivel unokatestvére, Báthory Boldizsár révén ismerkedett meg. A
betegség miatt impotens lett. Az eseményekért Boldizsárt okolta, akinek sohasem bocsátott meg. [1]
Báthory András (1566-1599) uralkodott: 1599 márc - 1599 nov.
Somlyói Báthory András (IV. András) (Szilágysomlyó, 1563 – Csíkszentdomokos, 1599. október
31.) bíboros, később hét hónapig Erdély fejedelme; Báthory András szatmári kapitány és Majláth
Margit fia. Báthory István lengyel király unokaöccse, testvére Báthory Boldizsár, unokatestvére
Zsigmond fejedelem volt. Nagybátyja, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király krakkói

5
udvarában nevelkedett. 1578 és 1581 között a pułtuski Jezsuita rend|jezsuitáknál tanult. Családja
kívánságára egyházi pályára lépett, s már fiatalon, 1584-ben varmiai segédpüspök lett. Viharos
gyorsaságú egyházi előmenetelét természetesen elsősorban nagybátyja, Báthory István befolyásának
köszönhette. 1583-ban és 1586-ban Rómában járt. 1583-ban apostoli protonorátius, 1584-ben
bíboros lett. 1599. március 30-án Báthory Zsigmond (annak ellenére, hogy András bátyját, Boldizsárt
5 évvel korábban megölette) hazahívta Lengyelországból unokabátyját, és lemondott
erdélyi fejedelmi címéről a javára, melyet az csak nagy vonakodások után fogadott el. A
medgyesi országgyűlés 1599. március 29-én fejedelemmé választotta. A papfejedelem nem nyerte el
sem a Porta, sem a császár kegyeit, sőt az evangélikus szászok és a székelyek is ellene voltak, Székely
Mózes udvarhelyi kapitány és a mellette harcolók kivételével. Mihály havasalföldi vajda, kihasználva
a fejedelemség éles belső ellentéteit, haddal támadt Báthory Andrásra, s a hozzá csatlakozott
székelyek segítségével, akiket Habsburg Rudolf több mint 100.000 arany fejében elpártolásra
megvett, 1599. október 28-án a Szeben melletti Sellenberknél legyőzte őt. A Lengyelországba Moldva
felé menekülő Andrást Csíkszentdomokos határában egy székely, Balázs "Ördög" Mihály október 31-
én kegyetlen módon meggyilkolta (baltával agyonverte). A gyilkosságot később Székely Mózes erdélyi
fejedelem székely katonái megbosszulták. [2]

6
Vitéz Mihály (1557-1601) uralkodott: 1599 nov. - 1600 okt.
Vitéz Mihály (1558– Aranyosgyéres, 1601. augusztus 9.), Mehedinți bánja, fejedelmi asztalnok és
Craiova bánja, Havasalföld, Moldva és Erdély fejedelme. Vitéz Mihály a legtöbb forrás szerint 1558-
ban született, egyesek szerint Petraskó havasalföldi fejedelem házasságon kívüli gyermeke volt,
mások szerint Pârvu Buzescué. A Buzești testvérek apja; édesanyja Teodora Cantacuzino, a
Cantacuzino dinasztia sarja, Iane Cantacuzino testvére. Feltételezett apja és anyja, egy kocsmárosnő
görög származásúak voltak. Apósa segítségével jelentős vagyonra tett szert, és hamarosan elnyerte a
craiovai báni tisztséget, mely akkor Havasalföld második legtekintélyesebb méltósága volt. A
Havasalföld fejedelme, Alexandru kemény, zsarnoki uralma ellen indult összeesküvés résztvevői
Mihályt kívánták megnyerni a mozgalom vezérének, azonban még mielőtt a tényleges lázadásra sor
került volna, Mihálynak menekülnie kellett a vajda pribékjei elől. Báthory Boldizsárnál talált
menedéket, aki beajánlotta őt unokaöccséhez, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemhez. Zsigmond
kérésére a szultán 1593 végén őt nevezte ki Havasalföld új vajdájává. Mihály hosszú távon

7
gondolkodott, s úgy döntött, a legtöbb támogatást Báthory Zsigmondon keresztül Rudolf császártól
kaphatja. 1595. május 27-én elismerte hűbérurának Báthory Zsigmondot. Még ebben az évben a
moldvai vajdával együtt csatlakozott a VIII. Kelemen pápa által 1593-ban létrehozott törökellenes
keresztény koalícióhoz (Szent Liga; tagjai között volt a pápai állam, Toscana és Erdély is), ami miatt
Szinán nagyvezír még ez évben büntető hadjáratot indított ellene, és elfoglalta Bukarestet,
de Gyurgyevó mellett az erdélyi csapatok Bocskai István vezetésével tönkreverték
seregét. 1597 elején Mihály békét kötött a szultánnal, 1598-ban elismerte hűbérurának I. Rudolfot,
aki ezért 5000 katona zsoldját ígérte. Délről a török, északról a lengyel párti moldvai vajda és az új
erdélyi fejedelem, Báthory András szorongatták.
A Habsburgokat támogató Mihály számára az egyetlen kiút Erdély megtámadása volt. Miután
követeket küldött Moszkvába, hogy szükség esetén a cárnál kapjon menedéket, 1599 október 15-én
megindította hadait. Ehhez közrejátszott az is, hogy a prágai Udvari Tanács október 4-én pénzt ígért
Mihálynak. A közszékelyeket régi szabadságuk ígéretével maga mellé állítva a sellenberki győztes
csata után (október 28.) bevonult Gyulafehérvárra, ahol november 26-án erdélyi fejedelemmé
válaszották. (Báthory azonban vereségként értékelte a csatát és Moldva felé menekült, de a határ
közelében a ráuszított székelyek elfogták és kegyetlen módon meggyilkolták.) Mihály elfoglalta
Erdélyt, de katonáit nem tudta féken tartani. Mindennaposak lettek a rablások, erőszakoskodások. A
következő évben Moldvát is megszerezte kiűzve onnan a lengyeleket, de a kozák hadaktól vereséget
szenvedett és Lengyelország elleni hadjáratának tervét fel kellett adnia. Ezután azonban az anarchiát
megelégelő rendek Giorgio Basta kassai főkapitányt hívták be ellene. 1600 február 9-én Mihály
visszautasította I. Rudolf Erdély átvételére vonatkozó kívánságát. A Maros menti Miriszló melletti
vereségét követően, májusban betört Moldvába, elűzte a lengyel hűbéres Ieremia Movila vajdát, akit
október 14-én a lengyel csapatok visszahelyeztek. Azonban a november 4-ei árgyasi csatavesztés után
Simon Movilát tették meg vajdává. Mihály Prágába menekült és itt ismét megnyerte Rudolf kegyét. A
császár visszaküldte Erdélybe, ahol Basta oldalán harcolt Báthory Zsigmond ellen, és Goroszlónál
1601. augusztus 3-án egyesült seregük vereséget mért Báthory csapataira. Győzelmük után néhány
nappal azonban a generális fölöslegessé vált szövetségesét vallon zsoldosaival megölette. [3]
Székely Mózes (1550-1603) uralkodott: 1603 ápr - 1603 július
Udvarhelyszéki lófő székely családból származott. Unitárius vallású volt. Székely Mózes
udvarhelyszéki Udvarhely városában született 1553-ban, kortársa, Szamosközy István, korának
legnagyobb történésze szerint. Sokan születési idejét – tévesen – 1550-re teszik, mint ahogy Lövétét
tartják szülőfalujának. Két fia volt, Székely István, aki korán meghalt, illetve ifj. Székely Mózes. Apja
Literáti Székely János, Udvarhelyszék jegyzője és János Zsigmond magyar király, majd erdélyi
fejedelem székely sókamarása, anyja nevét nem ismerik, második felesége Kornis Anna volt. 1580
táján sófalvi sóbánya kamarása, udvarhelyszéki főkapitány és főkirálybíró volt. Báthory István erdélyi
fejedelem megválasztását követően a fejedelem oldalán harcolt a Habsburg-pártiak ellen. Radnótnál

8
kardját a foga közé fogva átúszott a Maroson, majd két ellenséges katonát leterített, ami miatt a
Bekes Gáspár oldalán harcolók megfutottak. Ezért a tettéért Báthory kinevezte az erdélyi
fejedelemség testőrségének parancsnokának. Báthory hadnagyaként érdemeket szerzett.
Követte Báthoryt Lengyelországba is, ahol a magyar gyalogság parancsnokaként végigharcolta a
király orosz hadjáratát. Tetteiért a király Szentelt lovagjai közé emelte. Báthory István lengyel király
oldalán 1576-tól 1582-ig harcolt Oroszország ellen egy székely dandár parancsnokaként,
majd Rettegett Ivánnal kötött béke után hazament Erdélybe. Báthory Istvánnak köszönheti, hogy a
sófalvi sóbánya kamaraispánja lett, de emellett Siménfalván és Lövétén jelentős birtokokat
kapott. Báthory Zsigmondtól nemesi címet kapott, habár mint székely ember eleve, mint
minden székely, nemesnek számított és földadományt kapott. Báthory Andrásnak, majd Mihai
vajdának lett fővezére. 1601-ben szembefordult a havasalföldi vajdával és Basta
tábornagy rémuralmával; előbb Báthory Zsigmondot igyekezett a trónra visszahozni, majd a
goroszlói csata után maga állt a császárellenes párt élére. Ekkor vette fel a fejedelem címet is. Halálát
illetően: 1603-ban török segítséggel tört Erdélybe és kiverte a császári seregeket, azonban még ebben
az évben Brassó mellett (július 17-én) elesett a Basta seregei ellen vívott csatában.Levágott fejét Radu
havasalföldi vajdának vitték, testét Michael Weiss brassói bíró titokban temette el saját kertjében. [4]
Basta Giorgio (1544-1607) gubernátor: 1602 - 1604
Giorgio Basta (1550. januáR 3., Rocca – 1607 Bécs) német-római császári hadvezér. Basta albán
származású volt, pontosabban egy Dél-Itáliában élő albán eredetű népcsoport, az arberesek népéből
került ki. Ezek az albánok a török terjeszkedés miatt menekültek olasz területre, ahol szabadon
gyakorolhatták keresztény vallásukat, míg a legtöbb albán muszlim hitre tért át. Zsoldosként harcolt
Németalföldön és Franciaországban. Részt vett a németalföldi szabadságharcban a holland felkelők
ellen vívott harcban is. 1590-ben belépett II. Rudolf császár hadseregébe, ahol csakhamar a
tábornokságig vitte. 1598-ban a császár megbízottjaként Erdélybe ment a Báthory Zsigmond
lemondását követő zavarok lecsillapítására. Miriszlónál szétverte a havasalföldi-kozák sereget és
székely szövetségeseiket, mert az erdélyi rendek féltették önállóságukat Vitéz Mihály havasalföldi
fejedelemtől. 1599-ben a fejedelemségre törekvő fiatal Báthory András bíborost megölette. 1601.
augusztus 3-án Vitéz Mihály havasalföldi vajdával együtt Goroszlónál megverte Báthory Zsigmond
seregét, s nemsokkal később, még ez év augusztus 19-én - valószínűleg azért, mert veszélyes ellenfelét
látta benne - megölette Vitéz Mihály vajdát is, s a maga kezébe ragadta az uralmat. Uralma alatt
Erdély a legkegyetlenebb zsarnokságnak volt kitéve. Kegyetlenkedéseinek Bocskai István felkelése
vetett véget 1604-ben, a király Erdélyből visszahívta és Bocskay ellen küldte, akit 1604. november 14-
én Osgyánnál, majd november 24-én Erdélynél megvert. 1606-ban, amikor megkötötték a törökkel a
zsitvatoroki békét, Basta visszavonult a magánéletbe. Basta felismerte Erdély fontosságát a
monarchiára nézve, s azt német kolóniává akarta átalakítani. A császárhoz írott egyik emlékiratában
egy állandó magyar hadsereg felállítását szorgalmazza, zsoldos hadseregek helyett. [5]

9
Bocskai István (1557-1606) uralkodott: 1605 feb - 1606 dec.
Középbirtokos nemesi családból származik. Édesapja, bocskói Bocskai György I. Ferdinánd király
híve volt. Bihar vármegyei birtokainak területét jelentősen megnövelte előnyös házasságkötésével:
lekcsei Sulyok Krisztinát, a királyi főkomornyik lányát vette feleségül.Bocskai István Bécsben és
Prágában töltötte gyermekkorának nagy részét, Nádasdy Ferenccel együtt nevelkedett. Bocskai nem
volt szorgalmas tanuló; a nyelvtanulásban sem jeleskedett, de tudott latinul és németül. Kb. 11-12
éves korától apródként szolgálta az uralkodót, és ezalatt katonai alapismereteket szerzett. 17 évesen
pedig (1573 végén vagy 1574 elején) bekerült Miksa „nemesi ifjai” (udvari testőrök) közé, ahol
komolyabb katonai, államigazgatási és politikai ismereteket szerzett. Az udvar légköre és az uralkodó
személyisége nagy hatással voltak az ifjú Bocskai személyiségének fejlődésére. Bocskai György 1570
körül „átpártolt” János Zsigmondhoz, Miksa ellenlábasához, aki Szapolyai János és Jagelló Izabella
fia volt, és még 1540-ben, születésének évében királlyá választották. Nem tudjuk, hogy György miért
fordult Miksa ellen; Nagy László szerint az is lehetséges, hogy „Bocskai György átállása valójában
valamilyen titkos megbízást takart.” Bocskai István ugyanis 1573/74-től egészen 1576-ig tagja volt
Miksa testőrségének, és valószínűtlen, hogy az uralkodó így megbízott volna egy áruló apa fiában.
Bocskai István 1576-ban hazatért Erdélybe, és nem ment vissza a Habsburgok udvarába.
Ittmaradását az is indokolta, hogy miután az erdélyi fejedelmet, Báthory Istvánt ekkor lengyel
királlyá is megválasztották, ő bár nem mondott le Erdély trónjáról, de a fejedelemséget ezentúl
Bocskai sógora, a vajdává kinevezett Báthory Kristóf kormányozta. (Báthory Kristóf felesége Bocskai
nővére, Bocskai Erzsébet volt.) Bocskai eleinte háttérbe szorult a gazdag Báthory család tagjai
mögött, később azonban egyre nagyobb szerepet kapott sógora udvarában, 1579-ben még birtokai
után adómentességet is kapott tőle. 1581-ben elhunyt Bocskai Erzsébet és Báthory Kristóf is, és
kiskorú fiukat, a 9 éves Báthory Zsigmondot választották vajdává. A kiskorú uralkodó nevelésére és a
kormányzásra kinevezett „testamentumos uraknak” Bocskai is a tagja volt, Báthory István azonban
1583-ban mindannyiukat felmentette tisztségük alól. Bocskainak felajánlotta, hogy legyen az ifjú
Zsigmond belső komornyikja, ő azonban elutasította az ajánlatot.Ugyanebben az évben Bocskai
feleségül vette az egyik leggazdagabb bihari fõúrnak Varkocs Miklósnak özvegyét, az ifjú Hagymássy
Katát, és ezzel jelentősen megnövelte birtokait. Az elkövetkező öt évet Bocskai birtokainak
igazgatásával töltötte, távol a gyulafehérvári udvartól.1586-ban meghalt Báthory István lengyel
király, Zsigmondot pedig 1588-ban nagykorúvá nyilvánították. Az ifjú fejedelem – főleg Bocskai és
Alfonso Carillo jezsuita atya biztatására – változtatott Erdély addigi politikáján: hátat fordított a
töröknek, s feleségül vette Mária Krisztierna Habsburg hercegnőt, ezzel is megerősítve a törökellenes
keresztény táborhoz való csatlakozását.Mivel egyik Báthory rokon sem támogatta a fejedelem
„irányváltását”, Bocskai viszont igen, jelentős szerepet kapott: Zsigmond a leváltott Báthory István
helyére kinevezte őt Várad főkapitányának 1592. május 1-jén. Ezzel lényegében az egész Partium ura

10
lett, vagyis az ország legfontosabb katonai tisztségét birtokolta. Zsigmond azért választotta éppen őt,
mert tudta, hogy nagybátyjára biztosan számíthat az elkövetkező nehéz időkben.
1592-től váradi kapitány és a törökellenes párt egyik vezéralakja. Unokabátyja, Báthory Zsigmond
fejedelem nevében 1595-ben ő kötötte meg a török elleni szövetséget II. Rudolf császárral, ahogy a
törökkel való szakítást ellenző politikai párt megtörésében is ő volt a fejedelem fő támasza. 1595-ben
fővezérlete alatt az erdélyi és havasalföldi haderő Gyurgyevónál nagy győzelmet aratott a török
seregen. Az ígért császári segítség azonban elmaradt, Erdély pedig egymaga a török erejének nem
tudott ellenállni. Báthory lemondott, az erdélyi fejedelemség területe csatatérré vált és szinte teljesen
elpusztult. Amikor 1602-ben Bocskai István tiltakozott Basta tábornok rémuralma ellen, a
Habsburgok perbe fogták, Prágába internálták, és csak két év múlva engedték haza. A Habsburg
uralomból kiábrándulva bihari birtokaira húzódott vissza. A török területre menekült bujdosók
nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, s ehhez a török
szövetségét helyezte kilátásba. Levelezésük a kassai főkapitány, Barbian Belgiojoso kezébe került, aki
régi ellenségeként már régóta leste az alkalmat, hogy lecsapjon Bocskai Istvánra, és birtokait
elkobozza.
A 15 éves háború sikereit a Habsburgok két országrész egyesítésére akarták felhasználni. Giorgio
Basta császári generális vezetésével Erdélybe császári csapatok vonultak s 1603. nyarán átvették a
hatalmat. Basta azonban vasvesszővel kormányozta az erdélyieket. A protestánsokat üldözte, a népre
pedig megfizethetetlen hadisarcot vetett ki. "Erdély népe olyan szegénységre jutott, hogy kapával
törte fel a földet a gabonamagvak számára. Ezt innét Basta ekéjének mondották" - írta egy szemtanú.
Hamarosan a királyi Magyarország nemességének is elege lett a Habsburgok uralmából. A
háborúban kiürült királyi kincstárat Rudolf a magyar uraktól elvett birtokok bevételeiből akarta
feltölteni. A kiszemelt főurakat hűtlenséggel vádolta és elkobozta birtokaikat (különösen nagy
felháborodást keltett az 1603-as, Illésházy István ellen indított per). Csak olaj volt a tűzre, hogy
Rudolf katonái erőszakkal elvették a protestánsok templomait és átadták azokat a katolikusoknak.
Kassán Belgiojoso gróf kassai főkapitány ágyúkat hozatott a főtérre, s így kényszerítette a városi
tanácsot, hogy a lutheránusok kezén lévő Szent Erzsébet székesegyházat adják át a katolikusoknak.
De Rudolfnak ez sem volt elég. 1604. tavaszán a pozsonyi országgyűlés végzéseihez utólagosan egy
22. pontot (hamis artikulus) is hozzáíratott, amely megerősítette a korábbi protestánsellenes
törvényeket és megtiltotta, hogy az országgyűléseken ezentúl vallási kérdéseket tárgyaljanak. Mivel a
király csak a magyar rendekkel közösen hozhatott törvényt, a 22. törvénycikk hamisításnak
számított. A pohár betelt.
Az elégedetlenek élére Bocskai István állt. Bocskai néhány évvel korábban még a Habsburgok
pártján állt, de a császári politika tehetetlenségét látva a törököknél kezd tapogatózni, mire a
Habsburgok fiskális pert indítanak ellene (melyre az szolgált ürügyül, hogy szeptember 19-én
Belgiojoso kezére jutott Bocskai levelezése az erdélyi emigránsokkal). Giacomo Barbiano Belgiojoso

11
kassai főkapitány és Cyprian Conti váradi alparancsnok vezetésével támadást indítanak Bocskai
ellen. 1604. október 15-én Bocskai a császári seregből átállt - Lippay Balázs, Németi
Balázs és Szilassy János kapitányok által vezetett - hajdúkkal Álmosd és Diószeg határánál legyőzte
Belgiojoso csapatait. Belgiojoso Kassa felé vonul vissza, de a város egyszerűen bezárja előtte kapuit.
Néhány hét alatt Váradtól Kassáig Bocskai lett az úr. 1604. november 12-én Kassán részországgyűlést
tartanak, melyen a rendek pénzt és katonát szavaznak meg a hacra. Basta november 17-én Osgyán,
november 28-án pedig Edelény mellett mér vereséget a hajdúkra, de a meginduló ellentámadás
egészen Rimaszombatig jut előre. A gyors sikerek láttán az erdélyiek 1605. február 21-én
Marosszeredán fejedelmüknek ismerték el Bocskait. Április 20-án a szerencsi országgyűlésen a
magyarországi rendek is fejedelmükké választották. 1605. december 12-én Bocskai 9254 hajdújának
kollektív nemesi jogokat és adómentességet kap a fegyveres szolgálat fejében és Szabolcs vármegye
déli részén (Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadháza, Vámospércs, Sima, Vid) telepíti le őket. A
Dunántúlon a Némethy Gergely vezette hajdúk érnek el sikereket (Sümeg, Körmend, Sziszek,
Kőszeg, Veszprém, Palota, Tata). Némethy meghódolásra szólítja fel Krajnát, Karintát és
Stájerországot, amit azonban Bocskai helytelenít.
1605. novemberében Lalla Mehmed nagyvezír a szultán nevében díszes koronát küldött Bocskainak,
ő azonban - bár a koronát nem küldte vissza - nem koronáztatta meg magát, mert nem akart végleg
szakítani a Habsburgokkal. A török szövetséget csak kényszerűségből vállalta, mert belátta, hogy nem
harcolhat egyszerre két császár ellen. Bocskai azt is hamar felismerte, hogy győzelmeit a törökök
kihasználják, ezért mielőbb igyekezett megegyezni Rudolf királlyal. Hónapokig tartó tárgyalások
után, 1606. június 23-án kötötték meg a bécsi békét. A béke rendezte a vallási sérelmeket,
érvénytelenítette a 22. törvénycikket, s megengedte, hogy a főurak, a nemesek, a városok és a
végváriak szabadon gyakorolják vallásukat (tkp. - a mezővárosi parasztság kivételével -
vallásszabadságot adtak a protestánsoknak). A Habsburgok elismerték Erdély függetlenségét és
számos területet - köztük Tokajt, Ung-, Szatmár-, és Bereg-megyét is - a Fejedelemséghez csatoltak.
Előírták a törökkel kötendő békét. Bocskai közvetítésével a bécsi udvar és a porta 1606. november 11-
én megkötötte a 15 éves háborút lezáró zsitvatoroki békét. Ebben az egyezményben a fennálló
helyzetet szentesítették. Bocskai István 1606. december 29-én meghalt. Végrendeletében
megfogalmazta, hogy szükség van egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani mindaddig, amíg a
magyar korona idegen kézen van. Ha azonban újra magyar királyt választanak, akkor Erdélyt és a
Királyi Magyarországot egyesíteni kell. [6]
Rákóczi Zsigmond (1544-1608) Uralkodott: 1607-1608
Felsővadászi Rákóczi Zsigmond (Felsővadász, 1544 vagy 1554 vagy 1555- Felsővadász, 1608.
december 5) erdélyi fejedelem (1607-1608) halála előtt Báthory Gábor javára lemondott a fejedelmi
székről. A korabeli Magyarország egyik leggazdagabb főura, a Rákóczi család vagyonának és
hatalmának megalapozója volt. Rákóczi Zsigmond köznemesi családban született Felsővadászon

12
1544 körül. Apja, Rákóczi János Zemplén vármegye alispánja, anyja pedig Némethy Sára, Némethy
Miklós és Lucskay Katalin lánya volt. Az ifjú Rákóczi Perényi Gábor apródja volt Sárospatakon.
Egerben kezdte katonai pályafutását, ahol is az ifjú vitézek (valószínűleg a Perényi-udvar fiataljainak)
elöljárója volt. Ezután 1572-ben Szendrő várkapitánya lett, 1575-ben pedig már az erdélyi
fejedelemségre jelölt Bekes Gáspár támogatására szervezett királyi sereg parancsnoka volt. 1587-ben
Eger várkapitányának nevezték ki. 1588-ben legyőzte a túlerőben lévő török csapatokat a szikszói
csatában; ezért a győzelméért a királytól bárói rangot kapott. 1588 szeptemberében részt vett a
Tarcalon tartott hadi tanácskozáson. 1593-ban visszafoglalta a török kézen lévő szabadkai és füleki
várakat. Részt vett az 1594-es turai csatában és ott volt Hatvan ostrománál is, 1596-ban. A harcokban
fejsérülést szenvedett, amit azonban sikeresen kihevert. Hegyaljai borával kereskedve hatalmas
vagyonra tett szert, még a Szepesi Kamarának is kölcsönzött, aminek fejében a Habsburg-
kormányzat zálogba adta neki Szerencs városát. Itt hosszú építkezésbe kezdett, melynek
eredményeképpen elkészült a szerencsi vár.
A katonai pályán is gyorsan haladt felfelé: 1598-ban Giorgio Basta alatt szolgált, mint a vitézi rend
parancsnoka, majd a birtokelkobzási perek hatására, amelyek őt sem kímélték, 1604-ben a Bocskai-
felkelés oldalára állt. Bocskai István felfigyelt az idősődő főúr kiváló szervezőképességére, ezért az
erdélyi rendekkel kormányzóvá (gubernátor) neveztette ki. Ilyen minőségben érte a fejedelem halála
1606. december 29-én. Bocskai végrendeletében Homonnai Drugeth Bálintot, a katonai téren szintén
jeleskedő felső-magyarországi arisztokratát jelölte ki örökösének, aki élvezte a Porta támogatását is.
Homonnai és potenciális vetélytársa, Báthory Gábor azonban értékes időt vesztett, amikor részt vett
Bocskai többhetes, Kassától Gyulafehérvárig tartó temetési menetében: távollétükben az erdélyi
rendek a gyulafehérvári országgyűlésen 1607. február 11-én fejedelemmé választották Rákóczit. A
szultán megerősítő levele február 22-én érkezett Erdélybe. A protestáns Rákóczi népszerűségét azzal
próbálta megteremteni, hogy törvényt hozatott a jus ligatum feloldására, ezáltal mód adódott az
1594-ben kivégzett nemesek birtokait visszakövetelni. A székelyeket kiváltságokkal és címekkel
igyekezett megnyerni. Ő támogatta Károli Gáspár bibliafordításának, a „vizsolyi Bibliának” a
megjelentetését. Közben mindvégig áskálódott ellene a fiatal, energikus és dúsgazdag Báthory Gábor,
aki – protestáns létére – hajlandó volt még Béccsel is kiegyezni a katolicizmus terjesztéséről a
Habsburgok támogatása fejében.
Rákóczi bukását a hajdúk felkelése okozta: a Nagy András vezette katonák a Bocskai halálával
semmissé lett privilégiumaik megújításáért szálltak harcba Rudolf csapatai ellen. Rákóczi nem akarta
kenyértörésre vinni a dolgot a királlyal, így a helyzetük rendezését ígérő Báthory gond nélkül
megnyerte a hajdúk támogatását ellene. Rákóczi beletörődött a bukásba, és már 1607 októberében
megalkudott Báthoryval: hatalmas zálog fejében (Báthory a szádvári és a sárosi uradalmakat adta
neki) 1608. március 5-én lemondott fejedelmi címéről. A hajdúk nagyra értékelték lemondását, és
garantálták biztonságát. Családi birtokán, Felsővadászon érte a halál nem sokkal ezután, 1608.

13
december 5-én. A szerencsi református templomban helyezték örök nyugalomra 1609. január 21-én;
fiai által állított síremléke a város egyik nevezetessége. [7]
Báthory Gábor (1589-1613) uralkodott: 1608-1613
Báthory Gábor (uralkodott: 1608-1613) a nagynevű Báthory családból származó utolsó erdélyi
fejedelem a hajdúk támogatásával nyerte el trónját, és Bethlen Gábor a török bizalmát már ekkor
élvező főúr (későbbi fejedelem) is minden befolyásával és hatalmával őt támogatta. Eleinte a
rendeknek tetsző politika hagyományait követte, békés kapcsolatot alakított ki a két román
fejedelemmel - Havasalföld és Moldva uraival - akik letették előtte a hűségesküt. 1608 augusztus 20-
án Kassán békét kötött II. Mátyással.
Mátyás segítséget ígért a töröktől független katonai akcióhoz, Báthory pedig lemondott a bécsi
békében Bocskainak juttatott királysági területekről. Ősszel megérkezett a Báthory fejedelemségét
elismerő szultáni okirat. Báthory háromszor annyi hajdút telepített be, mint Bocskai, akik
Mátyástól, a budai pasától és a felső-magyarországi rendektől is biztosítékot kaptak kiváltságaik
megtartására. Ám amint rendezte Erdély kül-és belpolitikai viszonyait, csillogtatni kezdte hatalmát.
A moldvai fejedelemmel kötött szerződést felfüggesztette, s városról városra járva kíséretével felélte a
polgárok vagyonának nagy részét, s szerelmes természete miatt szétzilálta sokaknak a magánéletét is.
Pedig neki is volt felesége, akit Palotsai Horváth Annának hívtak. A házasságkötésre 1607-ben került
sor, vagyis a kor felfogása szerint az akkor 18. életévét épphogy betöltő Báthory Gábor idő előtt
nősült. A feleségről sokat nem tudunk, azonban az ifjú férj kalandjairól minél többet. Egykorú
mendemondák mintegy ezer olyan asszonyról szólnak, akik után mai szóval élve strigulát húzhatott
Báthory Gábor. Ezek közül pár rokonával is kikezdett: nagynénjével, Imreffi Jánosnéval,
unokanővérével, Dengeleghyné Török Katával és saját testvérhugával, Báthory Annával is. Rajtuk
kívül még Kornis Boldizsár ifjú neje is áldozatul eshetett, ami miatt még merényletet is
elkövettek Báthory ellen 1610 elején. A legnagyobb hódítása mindenesetre egy spanyol lovag
felesége, Károlyi Zsuzsanna volt, akinek megszerzése után még a trónja is veszélybe került.
Nem mérte fel, hogy az egyébként is meglevő társadalmi feszültségeket fokozni egyet jelent a politikai
katasztrófával. Először a régi honos nemesség körében növekedett az elégedetlenség a robbanásig.
Leginkább az új nemeseket támogató fejedelmi kegy és a katolikus jogok korlátozása miatt. A Kendi
István és Kornis Boldizsár vezette összeesküvés azonban meghiúsult. Kendi
Lengyelországba menekült, Kornist pedig 1610 július 04-én Kolozsváron lefejezték.
Miután Báthory visszaállította Moldvával a szerződéses viszonyt, a királyi Magyarország ellen
készült, melyet összekapcsolt a lengyel trón megszerzésének és államszövetség létrehozásának
tervével. Hamarosan letett erről a szándékáról. Ezután dél felé fordult és csellel elfoglalta a
szászok központját, Szebent (1610 december). Nem szívlelte a szászokat, a vád ellenük a
Kend-féle összeesküvésben való részvétel volt. Ezután Báthory a lengyel királyság felé vezető
másik úttal próbálkozott. Szebenből elindulva Serban Radul havasalföldi vajdára támadt. A vajda

14
megfutott ugyan, de a Porta visszafogta Báthoryt a további hadjáratoktól. Azonban Radul nem hagyta
annyiban a dolgokat. Szövetséget kötött a brassói szászokkal, majd román, kozák csapatokkal s a
Kendi István toborozta lengyel-magyar hadakkal 1611 júliusában betört Erdélybe, s vereséget mért
Báthory megcsappant seregére. Ezzel egyidőben csapott Erdélyre Forgách Zsigmond felső-
magyarországi főkapitány is. Báthoryt megmentette, hogy mindkét akció összeomlott, amint
megjelent Omer boszniai pasa török serege.
Most már megingott Báthory széke: a szászság, a nemesi ellenzék egyértelműen a félreállítása mellett
foglalt állást. A Porta is uralkodót keresett. Választása Ghiczy Andrásra esett, aki Jenő és Lippa várát
ígérte a töröknek a támogatásért cserébe. Báthory még le tudta győzni a trónkövetelőt, de elfordulása
a töröktől, a Habsburg-orientáció hamarosan vesztét okozta. 1613.04.11-én Pozsonyban megszületett
a megállapodás Báthory és a bécsi udvar között. Báthory az elismertetéséért cserébe szavát
adta, hogy beengedi a királyi csapatokat Erdélybe. A tragédia elhárításában ekkor vállalt
főszerepet Bethlen Gábor, Báthory egykori főtanácsosa, aki Báthoryval szembekerülve, török földre
menekült. Miután megnyerte a szultán támogatását, 1613 őszén Kolozsvárig hatolt és az
országgyűléssel fejedelemmé választatta magát. Báthory Váradra hátrált. Itt orvul
meggyilkolták.
A csejtei vár egykori úrnőjét őrült tömeggyilkosként, leszbikus orgiák szervezőjeként és
főszereplőjeként és kannibál lakomák szervezőjeként tartja számon a történetírás. A leghíresebb
legenda onnan ered, hogy szűzlányok vérében fürdött, hogy bőre fiatal maradjon. Az egész akkor
kezdődött, amikor Erzsébet pofon vágta egyik belső szolgálólányát, aki fésülés közben meghúzta a
haját. A pofon olyan erős volt, hogy eleredt a leány orra vére. Egy csepp az úrnő kezére hullt, s
amikor letörölte azt, meglepetéssel észlelte, hogy a helyén a bőre sokkal fiatalosabb lett. Erzsébet
töprengeni kezdett: ha egyetlen csepp vér ilyen varázsos hatású, milyen hatása lehet egy kádnyinak,
amelyben a testét megfüröszthetné? Ezután jött a mészárlás. Sorra öldöste le ifjú szűz
szolgálóleányait, akiknek felfogott vérében mindaddig fürdőzött, amíg gaztette ki nem derültek és
fogságba került. A feláldozott lányok számát kb. 600-ra becsülték. A vérben fürdés vádját
először a már fentebb említett Nagy Iván kérdőjelezte meg:, aki az alábbiakat írta
Erzsébetről:
"Ez volt a csejthe-vári szörny, ki ha vérrel nem mosdott is, mint a hagyomány állítja, de bizonyos
hogy számtalan ártatlan nőt legyilkoltatott és ezeknek kínzásában különös kedvét lelte, míg 1610-
ben, tettei kitudódván, elzáratott".
Rexa Dezső 1908-ban a következőket írta róla: "A vércsepp legendája a népképzelet világában
született, a népében, mely a való dolgokról csak az igazság foszlányait kapta, amelyek éppen arra
elegendők, hogy az, aki győzi képzelettel, azokról valami különösen érdekeset, izgatót gyártson":
Szerintem Erzsébet szadista elmebeteg volt. Ha betegsége előbb lett volna közismert, akkor a
"sadismus betegségben Báthorizmus lett volna az elnevezése". Az újabb kutatások is a

15
szadizmus tényét erősítik meg. Tehát Báthory Erzsébet nem fürdött szűzlányok
vérében, ez csak szájhagyomány alapján terjedt el róla.
Bethlen Gábor (uralkodott: 1613-1629)
Bethlen Gábor (Marosillye, 1580. november 15. – Gyulafehérvár, 1629. november 15.) erdélyi
fejedelem (1613–1629), I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi
magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory
Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthory Gábort, majd amikor ez utóbbi a
Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek.
Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt
fejlődésnek indult – ezt az időszakot általában „Erdély aranykora” néven ismerik. Tizenhárom éves
korában Gyulafehérvárra ment, hogy elvett birtokait visszakérje Báthory Zsigmondtól. Bocskai István
és Lázár András ajánlására a fejedelem befogadta az apródok közé. 1595-ben részt vett a törökök
elleni havasalföldi hadjáratban, 1596 nyarán pedig Temesvár sikertelenül végződött ostromában.
1597 elején tagja volt a fejedelmi kíséretnek, amikor Báhory Zsigmond Prágába utazott Rudolf
császárhoz, hogy erősítse Erdély szövetségét a Habsburg Birodalommal. Harcolt Mihály vajda ellen
Sellenberknél (1599. október 18), Miriszlónál (1600. szeptember 18.) és Goroszlónál (1601. augusztus
3.), ez utóbbi csatában már ötvenfős lovascsapatot vezetett. 1599-ben visszakapta apai örökségét,
1600-ban pedig megosztozott öccsével a családi birtokokon. Marosillyét megtartotta, a
magyarországi, székelyföldi és szászföldi jószágokat átengedte öccsének, akit ezen felül 1000
arannyal is kárpótolt
1602-ben Székely Mózes körül tömörülő párthoz csatlakozott Giorgio Basta ellenében, majd a július
2-i vesztes tövisi csata után előbb Marosillyére, utána a török fennhatóság alatt álló Temesvárra
bujdosott. 1602 elején részt vett Székely Mózes hadjárataiban, támogatta fejedelemmé választását,
végül 1603 júliusában Székely Mózes seregében részt vett a Brassó melletti csatában, amely a
fejedelem uralmának végét jelentette. A csata után újra török földre, Nándorfehérvárra távozott,
hogy a török nagyvezérnél katonai segítséget kérjen, és kieszközölje a szabad fejedelemválasztást.
1603 végén az Erdélyből menekült nemesek Nándorfehérváron fejedelemmé választották, de Bethlen
Gábor fiatal korára hivatkozva visszalépett.
Noha a tizenöt éves háborúban még a török ellen harcolt; utóbb arra a felismerésre jutott, hogy a két
nagyhatalom – a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom – között Erdély számára előbbi a
veszélyesebb: míg a bécsi uralom Erdély önálló állami létét veszélyeztette és nem volt képes
megvédeni a külső támadásoktól, a törökök nem avatkoztak az ország belügyeibe. Arra törekedett,
hogy olyan személy legyen Erdély fejedelme, aki képes és hajlandó fegyveresen szembefordulni a
Habsburgokkal, ezért Nándorfehérvárról levelet írt Bocskai Istvánnak, felszólítva őt a fejedelemség
és a török segítség elfogadására, illetve a felkelés megindítására: „…hazájának, nemzetének
veszedelmét látván elközelíteni, serkenjen fel és kösse fel az harangot.” 1604 őszén, a Bocskai-vezette

16
szabadságharc megindulása után Bethlen Gábornak fontos szerepe volt abban, hogy a porta
jóváhagyta Bocskai fejedelemé választását. Bocskai fejedelemmé választását nemcsak diplomáciai,
hanem hadi eszközökkel is előmozdította: 1605-ben a bujdosók csapatával a Maros völgyében
támogatta a Medgyes felé tartó hadvezért. Bocskai uralkodása alatt is külföldi hadjáratot is vezetett a
fejedelem megbízásából: Ieremia Movilă moldvai fejedelem segítségére kellett mennie hatezer főnyi
lovassal
A Bocskai-szabadságharc alatt 1605-ben feleségül vette Károlyi Zsuzsannát, Károlyi László szatmári
birtokos és Zrínyi Klára árva lányát. A háború miatt az esküvő kitűzött időpontjára (április 24.) a
vőlegény nem tudott megjelenni, így a lakodalmat csak augusztusban Kolozsváron tartották meg. A
házasság révén Bethlen rokonságba került az egyik legbefolyásosabb partiumi családdal, de magával
Bocskaival is; a frigy anyagi gyarapodásához is jelentősen hozzájárult. Károlyi Zsuzsannában hűséges
feleségre, gyakorlati segítőre, és lelki társra talált. Mély érzelmeikről egymásnak írt leveleik
tanúskodnak, amelyekben „igaz szerelmesem”-nek, „szerelmes szívem”-nek illetve „szerelmes uram”-
nak szólították egymást. Két gyermekük született, István és Kata, de mindketten még gyermekként
meghaltak. Bocskai halála után Bethlen Báthory Gábor bizalmas tanácsadója és fejedelemségének
előkészítője lett. Az Erdélyt Bocskai kormányzójaként átmenetileg irányító Rákóczi Zsigmondot nem
tartotta alkalmasnak a fejedelemségre az ország nem-ismerése miatt, Báthory támogatásával pedig –
másokkal együtt – azt remélte, hogy a tekintélyes Báthory családból származó tehetséges ifjú
fejedelem híres elődeihez méltó uralkodóvá válik. Ugyanakkor Bethlen saját befolyását is
érvényesíteni akarta, és saját anyagi érdekeit sem vesztette szem elől. Rákóczi uralkodása idején
Bethlen távozott Erdélyből, és Ecseden Báthory Gábor szolgálatába állt, a fejedelem lemondása után
pedig ismét Báthory Gábor megválasztását segítette. 1608-ban Erdélybe utazott, és sikerült is Petki
János kancellárt és a rendek nagyobb részét Báthory pártjára állítania, Báthory megválasztása és
beiktatása után pedig a porta jóváhagyását és az ország három évi adójának elengedését is
megszerezte neki
Báthory Gábor uralkodása azonban nem váltotta be az őt megválasztók reményeit: pazarlásával és
felelőtlen életmódjával elégedetlenné tette a városi polgárságot, Nagyszeben elfoglalásával maga
ellen fordította a szász univerzitást, meggondolatlan hadjárataival veszélybe sodorta az országot.
Bethlen Gábor kezdetben jó hatással volt a fiatal fejedelemre, aki szolgálatai elismeréséül
tanácsosává, 1609-ben az udvari lovasság főkapitányává azaz főgenerálissá és Hunyad vármegye
főispánjává, 1610-ben Csík-, Gyergyó- és Kászonszék kapitányává nevezte ki. Erdély külső
helyzetének megszilárdítása érdekében több diplomáciai küldetést teljesített, de részt vállalt a
belpolitikai feszültségek megoldásában is. Ott volt a fejedelem mellett Szeben elfoglalásánál, elkísérte
havasalföldi hadjáratba, részt vett a Radu Șerban havasalföldi fejedelem elleni brassói csatában is, és
ő hívta Báthori megmentésére a temesvári pasát. Kitartott a fejedelem mellett annak ellenére, hogy
helytelenítette életmódját és politikáját, mert nem akarta pártütésével az ország romlását okozni.

17
Amikor azonban 1611-ben a fejedelem a Habsburgokhoz való közeledés politikáját kezdeményezte, és
hadseregét a törökök ellen gyűjtötte össze, Bethlen figyelmeztette a temesvári pasát a várható
fordulatra. Levele azonban Báthory kezébe jutott, így kegyvesztetté lett, 1612 szeptemberében pedig a
fejedelem már meg is akarta öletni. Ekkor Bethlen Temesvárra menekült, és nyíltan szakítva
Báthorival, Mehmed beglerbéggel kötött szövetséget a fejedelem eltávolítására.
A következő egy évben Bethlen Gábor saját fejedelemmé választását készítette elő. Először sorra
látogatta a hódoltsági török pasákat (Temesvár, Kanizsa, Buda, Nándorfehérvár), mivel tudta, hogy a
Porta döntéseit a területileg illetékes vezetők befolyásolják. Thurzó György nádornak levelet írt,
amelyben elmagyarázta indítékait, és kérte támogatását. 1613 februárjában Drinápolyba érkezett,
ahol pártfogói kieszközöltek számára egy kihallgatást a szultánnál. A szultánt Bethlen irányába
hangolta egyrészt az a hír, hogy Báthory Gábor szövetséget kötött II. Mátyással, másrészt az
Erdélyből folyamatosan érkező panaszok, de sokat nyomott a latban török támogatóinak a befolyása
is. 1613 áprilisának végén a fővezér a dívánban Bethlent Erdély fejedelmének nevezte, és május 1-jén
Bethlen megkapta az írásbeli döntést is. Szkender pasa, Magyar Ogli Ali szilisztrai pasa, Sahin Giráj
tatár kán, valamint a moldvai és havasalföldi fejedelmek utasítást kaptak, hogy Bethlent kísérjék el
Erdélybe. 1613. október 21-én a kolozsvári országgyűlés felmentette Báthory Gábort, és október 23-
án Bethlen Gábort választotta fejedelemmé.
Bethlen fejedelemsége önállóságát biztosította II. Mátyással szemben, de a Porta ellenében is,
amelyet 1616-ban Lippa várának átadásával állított maga mellé. Központosított nemzeti
államszervezet kiépítésére törekedett. Az ipar és a kereskedelem előmozdítására merkantilista jellegű
gazdaságpolitikát kezdeményezett s országába külföldi iparosokat telepített (morva anabaptisták).
Gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt 1622-ben református
főiskolát is alapított. Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait, főleg a polgári fejlődés élén
járó Hollandiában és Angliában. Korszerű hadsereget szervezett nagyrészt zsoldosokból, továbbá
szabad hajdúkból és székelyekből. Mátyás király óta ez volt az első állandó magyar hadsereg. Bethlen
célja kezdettől fogva a Magyar Királyság egységének helyreállítása volt. A harmincéves háború
kitörése alkalmat adott arra, hogy megindítsa a harcot a Habsburgok ellen. 1619-ben, szövetkezve a
cseh protestáns rendekkel, elfoglalta a királyi Magyarországot, s csapatai már Bécs alatt voltak,
amikor Homonnai György Lengyelországból betörve, hátba támadta, mire kénytelen volt
visszavonulni. A besztercebányai országgyűlés 1620. augusztus 25-én magyar királlyá választotta, a
csehek fehérhegyi veresége után azonban kénytelen volt a császárral béketárgyalást kezdeni. 1622.
január 6-án a nikolsburgi békében lemondott a királyi címről, ennek fejében viszont megkapta a
német-római birodalmi hercegi címet, valamint a hét felső-tiszai vármegyét és Oppeln-Ratibor
sziléziai hercegségeket. Második Habsburg-ellenes hadjáratával, 1624-ben újabb eredményt nem ért
el, 1624. május 8-án a bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól. Ezután kísérletet tett a bécsi
udvarhoz való közeledésre, török elleni szövetséget ajánlott II. Ferdinándnak, ha kezébe adják az

18
ország kormányzását és feleségül kapja a 13 éves Cecília Renáta Habsburg osztrák főhercegnőt (első
felesége 1622-ben meghalt). Ajánlatát azonban elutasították.
Miután az ország békés egyesítése ezzel meghiúsult, széles Habsburg-ellenes nemzetközi koalíciót
próbált létrehozni a nyugat-európai országok és a kelet-európai népek között. A protestáns
hatalmakkal létesített kapcsolatainak megszilárdítására 1626. március 1-jén feleségül vette György
Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a
protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe. Ugyanebben az évben Ferdinánd elleni
hadjáratában kiszorította Magyarországról Wallenstein seregét, de a külföldi segítség elmaradása
miatt meg kellett kötnie a pozsonyi békeszerződést, amely lényegében a korábbi békekötéseket
erősítette meg. További terveinek megvalósítását, amelyek svéd és orosz szövetségben a lengyel
korona megszerzésére irányultak, 1629. november 15-én bekövetkezett halála akadályozta meg.
Brandenburgi Katalin és Bethlen István
Bethlen Gábor halála után Brandenburgi Katalin és Bethlen István is átmenetileg birtokolni tudták
Erdély fejedelmének trónusát. Miután Bethlen Gábor 1629 -ben, 59 évesen meghalt, végakarata
szerint özvegye, Brandenburgi Katalin követte Erdély élén a nagyfejedelmet (1629 - 1630), de az
óvatos erdélyi országgyűlés az elhunyt fejedelem öccsét, Bethlen Istvánt rendelte mellé
kormányzóként. (Brandenburgi Katalin Esterházy Miklós nádorhoz "közeledett", aki szemben állt az
országgyűlés fejedelemválasztó terveivel. ) A kolozsvári országgyűlés előbb lemondatta Katalint a
fejedelemségről, hogy helyébe az idősebb Bethlen Istvánt emelje. A "kis gróf", ifjabb Bethlen István
és Zólyomi Dávid - a mezei hadak főkapitánya - valamint a hajdúk jelöltje azonban Bethlen Gábor
hadvezére ( I. ) Rákóczi György volt. Az ő támogatására sikerült megnyerni a budai pasát is a
"pápisták" ( katolikusok ) által megválasztott idősebb Bethlen Istvánnal szemben, aki így hamarosan
lemondott, s 1630 végén a segesvári országgyűlés I. Rákóczi Györgyöt ( 1630 - 1648 ) választotta
fejedelemmé.
I. Rákóczi György fejedelem (uralkodott: 1630-1648)
Édesapja a Rákóczi-ház felemelkedését elindító Rákóczi Zsigmond fejedelem volt. Anyja Rákóczi
második felesége, Gerendi Anna volt. Rákóczi Györgyöt az apja már 1605-ben szolgálatba adta
Bocskai István kassai udvarába. Az udvarban ismerkedett meg a szintén ott szolgáló 16 éves Báthory
Gáborral és a náluk idősebb Bethlen Gáborral. Tanuló és gyermekéveiről más információk nem
állnak rendelkezésre. Bocskai 1606-ban bekövetkezett halála után valószínűleg visszaköltözött
apjához, akit az erdélyi rendek ekkor, 1607-ben választották meg erdélyi fejedelemmé. Báthory
Gábor fejedelemsége alatt feltehetően magyarországi birtokain tartózkodott, a politikai életben –
részben fiatal kora miatt – nem vett részt. 1615-ben Borsod vármegye főispánja, ezek után királyi
étekfogó mester és az ónodi vár kapitánya lett. 1616 április 18-án vette feleségül Lorántffy
Zsuzsannát, az új feleség mellé megkapta a sárospataki uradalmat is, ami a későbbiekben – Munkács
mellett – a Rákóczi-birtokok legfontosabbika lett. 1619-ben elsők között csatlakozott Bethlen

19
Gáborhoz, aki többek között az ő támogatására indított azonnali támadást II. Ferdinánd király
ellen. A felső-magyarországi rendek kassai gyűlése még ebben az évben Felső-Magyarország
kapitányává választották Rákóczit. Bethlen magyarországi hadjárataiban azt a feladatot kapta, hogy
biztosítsa az előrenyomuló erdélyi seregek hátországát, de amikor Homonnai Drugeth György
túlerőben lévő kozákjaitól vereséget szenvedett, 1619. november 23-án Bethlen felhagyott bécsi
ostromával és visszafordult Magyarországra. Leváltotta főkapitányi tisztéből Rákóczit, de kárpótlásul
a fejedelmi tanácsnokok sorába emelte. Rákóczi mindvégig kitartott Bethlen mellett. 1625-
ben ő kapta a feladatot, hogy Bethlen követeként kérje meg Brandenburgi Katalin kezét és hozza
Erdélybe a fiatal menyasszonyt. Bethlen halála után Brandenburgi Katalin és a kormányzónak
kinevezett idősebb Bethlen István mellett Rákóczi György is esélyes volt a fejedelmi székre, ráadásul
őt még a hajdú katonaság is támogatta. 1630. december 1-jén a segesvári országgyűlés
választotta fejedelemmé.
Esterházy Miklós II. Ferdinánd tilalma ellenére igyekezett megakadályozni Rákóczi hatalomra
lépését, a nádor azonban a Kálló és Rakamaz táján vívott ütközetben vereséget szenvedett ifjú
Bethlen István és Zólyomi hajdúitól. Rákóczi György "frissen" megválasztott fejedelem első
intézkedése az 1631 - 1632 -ben kitört Felső - Tisza vidéki parasztmozgalom leverése
volt. A török hódoltság peremén, ahol a nemesi vármegye nem volt képes hatékony védelmet
nyújtani, korábban a jobbágyok saját fegyveres szervet alakítottak ki, melynek fő feladata a rend
fenntartása, a gonoszetvők elfogása volt. Ez a paraszti szervezet alakult át felkelő mozgalommá 1631 -
ben és első lépése az volt, hogy az Erdély és Magyarország határvidékén kóborló, saját szakállára
fosztogató királyi zsoldoscsapatok ellen lépett fel. Később már antifeudális színt öltött a mozgalom
( földesúri robot enyhítését követelték ), végül a földesurak kúriái ellen vonultak mikor vezérüket,
Császár Pétert a felső - magyarországi főkapitány elfogatta és kivégeztette. A felvonuló nemesi
csapatok megegyezést ajánlottak, melyet a parasztkapitányok többsége el is fogadott és letette a
fegyvert. Nagy Ambrus és néhány más vezető viszont Erdélybe indult csapataival, de Rákóczi György
megbízásából Zólyomi Dávid Nyírbátornál leverte őket 1632 -ben. A felkelés megtorlásaként
Esterházy nádor közbenjárására a magyar területeken királyi rendelet törölte el a jobbágyköltözést.
1649 -ben az országgyűlésnek az 1625 óta elmaradt adóhátralékok behajtását kellett elrendelnie.
Rákóczi erdélyi fejedelemségét támogatta ugyan a török, de ez nem jelntette azt, hogy a Porta
időnként ne karolta volna fel a fejedelem ellenfeleit. Először ifjabb Székely Mózes szervezkedett
ellene, s az új fejedelemnek le kellett fizetnie a pasákat, hogy Székelyt a sztambuli Héttoronyba
zárják. De ellenfelet látott Rákóczi - korábbi támogazójában - Zólyomi Dávidban is, akit
bebörtönöztetett. Idősebb Bethlen Istvánnal és fiával Péterrel nehezebben boldogult. Bethlen Gábor
öccsének ugyancsak jó török kapcsolatai voltak, s kieszközölte magának a fejedelemséget és Rákóczi
letételét. Rákóczi azonban ellenszegült, s abüntető hadjáratra Erdély ellen vonuló török csapatokat
Szalontánál megverte. A budai pasával ezután kötött megállapodás értelmében Rákóczi megőrizhette

20
fejedelemségét, csak azt kellett megígérnie, hogy nem háborgatja többé a Bethleneket. A katonai
siker tekintélyt szerzett Rákóczinak, a temesvári pasa azonban életével fizetett a kudarcért.
I. Rákóczi György igyekezett követni Bethlen Gábor belpolitikáját, gazdaságpolitikáját. Csupán
annyit módosított rajta, hogy szigorúbban, szinte a kicsinyességig ellenőrzött minden tételt. A
várakban nagy élelmiszer és muníciótartalékokat halmozott fel. Saját sárospataki családi tárházában
tetemes pénzösszegeket gyűjtött össze. Hála az erdélyi várak jó állapotának, a saját öntőműhelyeiben
gyártott sok ágyúnak, a bármikor fegyverre fogható ütőképes seregnek, uralma alatt is elkerülték
Erdélyt a pusztító idegen hadak. (Tulajdonképpen Erdély virágkorát, Bethlen Gábor és I. Rákóczi
György fejedelemsége alatt élte.)
Rákóczi erős állást foglalhatott mid a törökkel, mind a némettel szemben. Moldva és Havasalföld
szinte hűbéresei lettek. 1636 -óta nem állott trónkövetelő vele szemben. Erős kálvinista hite ellenére
tanácsosait ugyanúgy nem vallási szempontok alapján válogatta, mint Bethlen Gábor; a kálvinistákon
kívül a katolikusok és az unitáriusok szolgálatait egyaránt igénybe vette.
Külpolitika:
Rákóczi nagyon meggondolta, belépjen e abba a szinte politikailag és katonailag egyaránt
beláthatalan zűrzavarba, amely a harmincéves háborúnak annyira jellemző vonása volt.
Mindenesetre hasznot akart, nem is annyira országának, mint magának és dinasztiájának. Hosszú,
bonyolult tárgyalások folytak a császárral. Rákóczi csak olyan feltétellel volt kész a nagy háborúban
részt venni, hogy két nagyhatalom - a francia és a svéd - biztosítja nemcsak Erdélyt, hanem megfelelő
pénzösszeget is, sőt jelentékeny segélypénzt ad még arra az esetre is, ha neki le kellene mondania.
Azért, hogy teljes legyen a fejedelem biztonsága, még a szultán beleegyezését is megnyerte. A svédek
többször megpróbálták rávenni, hogy lépjen be a harmincéves háborúba. Ám Rákóczi nem
támasztott uralmi igényeket Magyarországon, inkább akkor is kivárt, amikor a hadi események a
Habsburgok szempontjából egy - egy kedvezőtlen fordulatot vettek.
Csak 1644 -ben lendült támadásba, amikor elfoglalta Kassa városát. Ekkorra azonban a katolikus
ellenreformáció térnyerése miatt a Habsburgok mellett új ellenség is feltűnt a színen, a régi
ellenlábasa, Esterházy nádor ( 1625 - 1645. ). Esterházy Miklós 1630 -ban még fegyveresen próbálta
megakadályozni I. Rákóczi György hatalomra kerülését, de 1632 -ben már vele közösen verte le a
parasztlázadást, végül 1640 -ig katolikus vallását félretéve foglalkozott az országos politika
kérdéseivel, az erősen kálvinista Rákóczi mellett. 1640. után viszont az erős erdélyi központi
hatalmat már nyíltan a nemesi szabadság lábbal tiprásának tekintette és I. Rákóczi György
engesztelhetetlen politikai ellenfele lett újra. Az európai ellenreformáció terjedésével erősödő
katolikus párt Esterházy nádor alatt egyre nagyobb hatalomra tett szert, melynek kiteljesedése az
volt, hogy a nádor csapatai a Vág - völgyében rátámadtak Rákóczi egyik seregére. A csata Esterházy
győzelmével végződött, és a Kemény János vezette Rákóczi sereg a Tiszáig kellett, hogy
visszavonuljon, ahol viszont erős állásokat épített Kassa-Eperjes-Tokaj vonalban, sőt sikerült

21
elüldöznie a Kassa ostromára készülő császári erőket is. ( 1644 ben tűnt fel a történelem színpadán
Wesselényi Ferenc, aki ekkoriban végvári vitéz, majd első házassága révén császárhű várkapitány volt
Füleken. Mikor 1644 nyarán Rákóczi csapatai visszavonultak az előző évben elfoglalt felvidéki
területekről, Wesselényi is visszatért Fülekre. Szemet vetett a Rákóczihoz csatlakozó Murány várára,
melyet ekkor Széchy Mária és annak két lánytestvérének férjei birtokoltak. Wesselényi összefogott
Széchy Máriával és együttesen csellel túljártak Mária sógorainak eszén, és a várat a Habsburgok
kezére játszották egyetlen puskalövés nélkül. Az akció révén Mária egyedüli vártulajdonos,
Wesselényi pedig kettejük házassága után gróf és felső-magyarországi főkapitány lett. )
1645 -ben az erdélyi hadak bevették Nagyszombatot, majd Brünnél egyesültek a Torstensson vezette
svéd szövetséges erőkkel.
1645 -re megváltozott a Porta magatartása, és már nem nézte jó szemmel Rákóczi sikereit, fokozódó
megerősödését és önállósodását. Ugyanezen évben a szultán visszarendelte a fejedelmet. Innentől a
diplomaták vették kézbe az irányítást, és 1645 végén megkötött Linzi békében Erdély és Rákóczi
számára rendkívül kedvező feltételek mellett tudtak megegyezni. A békekötés ismét Erdélyhez
csatolta a Bethlen alatt már oda tartozó hét felső - magyarországi vármegyét, emellett Rákóczi és
örökösei több családi birtokadományt kaptak. Ilyen birtokadomány volt Tokaj vára, Tarcal, Regéc és
Ecsed. Nemcsak a szabad vallásgyakorlatot - a parasztokét is - garantálta a béke, hanem még az
ellenreformáció idején a katolikusok kezére adott, de korábban protestáns templomok kérdését is
napirendre tűzte, s két évvel később, a száznegyvenhat követelt templom közül 90 -nek a
visszaadását törvény rendelte el.
II. Rákóczi György (uralkodott: 1648-1660, megszakításokkal)
I. Rákóczi Györgynek és feleségének, a művelt Lórántffy Zsuzsannának két fia született, György és
Zsigmond. Idősebb fiát II. Rákóczi Györgyöt már alig tizenhét éves korában megtette az Erdély
kapujának tartott Várad kapitányának, majd 1640 -ben Bihar vármegye főispáni tisztét is rábízta. Az
ifjú György részére szép utasítást írt, hogy "el tudjon annyi bonyodalom közt igazodni", amit
fejedelmek instrukciójának lehetett nevezni. "Két szomszédság, ez török és német közt vagyon, az
első igen hatalmas, a másik igen praktikus." A fejedelmi szék várományosának tekintett ifjú György,
Báthory András leányával, Báthory Zsófiával Szilágysomlyón ismerkedett meg, és a leányzót
katolikus hite ellenére feleségül vette 1643 -ban.
A Rákóczi család számára nagy jelentőségű friggyel a dinasztia kezébe kerültek a hatalmas Báthori
birtokok. A házasságból 1645 -ben kisfiú születik ( I. ) Rákóczi Ferenc, akit még hét éves korában
1652 -ben a gyulafehérvári országgyűlés megválaszt II. Rákóczi György utódjául. ( Bár 1653
januárjában megérkezik Gyulafehérvárra a gyermek fejedelemségét megerősítő szultáni athanámét
hozó ünnepélyes portai küldöttség, később apja halála után - mikor Ferenc már 15 éves - mégsem
engedik számára a fejedelmi szék elfoglalását. )

22
Öt évvel II. Rákóczi György és Báthori Zsófia esküvője után, 1648 őszén I. Rákóczi György meghalt,
de erős és szilárd országot hagyott maga után idősebb fiára. A kisebbik fiú, Rákóczi Zsigmond apja
halála után a királyi országrészen fekvő Sárospatakra költözött, s itt egy időre jelentős kultúrális és
még fontosabb politikai központot hozott létre. Zsigmond Pfalzi Henriettát, a Fehérhegynél elbukott
cseh király lányát vette feleségül, s így számos protestáns fejedelemmel került rokonságba, illetve
politikai kapcsolatba. Megnövekedett tekintélyét arra használta fel, hogy közeledjen a magyarországi
katolikusokhoz.
A nádorválasztáskor a katolikus Pálffy Pált támogatta, s ezáltal ahhoz a magyar főúri körhöz
csatlakozott, amely a harmincéves háborút lezáró Wesztfáliai béke után nagyszabású, a törököt kiűző
hadjáratban reménykedett. Mivel a bécsi kormánykörök erre nem szánták rá magukat, Rákóczi
Zsigmond személye arra is alkalmasnak látszott, hogy egy Habsburg - ellenes mozgalom kulcsponti
figurájává váljék. Ezek a tervezgetések azonban csakhamar hamvukba haltak; Pfalzi Henrietta,
Rákóczi Zsigmond és Pálffy Pál egymás után meghalt ( 1651 - 1653 )
A magyar urak - akik közül a legerősebb személyiséggé fokozatosan a költő Zrínyi Miklós ( 1620 -
1664 ) horvát bán vált - most II. Rákóczi György fejedelemtől várták az országegyesítés nagy
művének megindítását. Zrínyi viszont a "török hatalom és a török áfium" elleni összefogást Bécs
helyett Erdélytől, annak fejedelmétől várta, így a császári udvar nem jelölte a nádorrá választható
négy személy között. Az 1655 -ös pozsonyi országgyűlés ezért Wesselényi Ferencet választotta
nádorrá, aki a magyar nemesség hagyományos képviselőjeként Béccsel szövetkezve képzelte el a
török kiűzését.
Külpolitika:
Ugyanebben az évben vezette első külföldi hadjáratát II. Rákóczi György, a zsoldosai lázadásától
szorongatott Constantin Serban havasalföldi vajda megsegítésére. A háborút a fejedelem ploesti
győzelme zárta le 1655 június 27 -én.
Néhány hónappal később X. Károly svéd király seregével betört Lengyelországba, és erre csaknem
valamennyi környező hatalom ellenségesen reagált. A svéd uralkodó válságos helyzetében hívta
segítségül Rákóczit, akinek még a lengyel koronát is felajánlotta. A fejedelmet megrészegítette az
óriási lehetőség, és maga előtt lebegett Báthory István példája is, aki ugyan nem fegyverrel, de
megszerezte magának a lengyel trónt 80 évvel korábban, 1575 -ben. Rákóczit hiába óvta anyja, hiába
nyilatkoztak a háború helyett a semlegesség mellett Rákóczi tanácsosai, a fejedelem a kozákok és a
román fejedelmek támogatásával, de a török engedélye nélkül hadba vonult. 1656. szeptember 7 -én
szövetséget kötött Bogdan Hmelnyickij kozák hetmannal, majd december 6 -án a svéd királlyal.
Rákóczi 1657. január 6 -án megkezdte lengyel hadjáratát és szamosújvári táborából megindította
21 ezer fős seregét János Kázmér lengyel király ellen. ( A sereg 10 ezer erdélyi lovasból, 5 ezer
gyalogosból és 6000 moldvai-havasalföldi segélyhadból állt. ) A fejedelem Visken január 17. -én
megállva tábori országgyűlést tartott, melyen távollétének idejére három főnemest jelölt ki

23
kormányzóul. A három kormányzó: Rhédey Ferenc, Serédy Gáspár és Barcsay Ákoe volt. Átkelve a
Kárpátokon Stry városából kiáltványt bocsátott ki, amelyben maga mellé igyekezett állítania a lengyel
nemességet, de sikertelenül. Serege a támadás 42. napján ( február 18. ) egyesült a 20 ezer fős kozák
haddal és Krakkó alá vonult, hogy felmentse a lengyelektől körülzárt svéd helyőrséget. A svéd
csapatokkal a város mellett, Moidlosicénél egyesült Rákóczi serege. Az áprilisban végrehajtott,
sikeres krakkói hadművelet után keletre fordult az erdélyi - svéd sereg, és májusban elfoglalta előbb
Brzest, majd Przemysl várát. Ekkor azonban X. Károly hírt kapott III. Frigyes dán király
támadásáról, akit a bécsi udvar küldött a lengyel király megsegítésére, és seregei nagyobb részét
kivonta lengyel földről. I. Lipót a dánok mozgósításán túl további segítségként május 27. -én
megújította apja szövetségét János Kázmérral, és osztrák erőket mozgósított a lengyelek védelmében.
Rákóczi 1657. június 16 -án még elfoglalta Varsót, de az ellenséges ország közepén helyzete kezdett
válságosra fordulni. Mivel katonái kegyetlenül bántak a néppel, a lengyel lakosság ellenségesen
tekintett rájuk, Porta pedig 1657 nyarán parancsot adott a tatár kánnak, hogy Rákóczi hadait űzze ki
Lengyelországból. A "szultáni paranccsal" egy időben a Varsónál állomásozó erdélyi fősereget
kikerülve a több tízezer fős lengyel főerők betörtek a védtelenül hagyott Vereckei hágón keresztül a
felvidékre. Előbb Munkácsot és Beregszászt égették fel, majd Szatmárig és Viskig feldúlták az egész
vidéket. A bezúduló lengyelek ellen Barcsay Ákos kormányzó Gyulafehérvárott általános felkelést
rendelt el. Közben Lengyelország belsejében is kezdtek felülkerekedni a lengyel csapatok. Rákóczi
hadaira nézve azonban az igazi katasztrófát az jelentette, hogy előbb az orosz cár rendelte vissza a
kozák csapatokat, majd a moldvai és havasalföldi segélyhadak távoztak a fejedelem mellől. A magára
maradt Rákóczi július 22 -én a lengyel hadjárat megkezdése után fél évvel békekötésre kényszerült,
sőt hadikárpótlás fizetésére is felszólították. ( A békekötés tartalmazta: az elfoglalt területek
visszaadását, a lengyelellenes szövetség felbontását, bocsánatkérő követség küldését a lengyel
királyhoz, a lengyelek által kijelölt útvonalon történő kivonulást, és végezetül 1 millió 200 ezer forint
értékű hadikárpótlás fizetését. )
Erdély romlása, török dúlás a fejedelemségben
II. Rákóczi Györgynek a szultánnal szembehelyezkedő külpolitikája, és engedetlensége soha nem
látott pusztítást hozott Erdélyre. A békekötés utáni napon 300 fős kísérettel a fejedelem
Magyarországra indult, és 20 ezer fős hadseregét Kemény Jánosra bízta. A Lengyelországban maradt
erdélyi hadakat azonban a lengyelek tatár kelepcébe csalták. A fogságba esett erdélyieket a kán 1657.
július 31 -én a Krím félszigetre hurcolta, és csapataival augusztus 15. -én - két héttel a csapda után -
betört Erdélybe. ( Az elhurcolt rabok egy része az 1657 utáni években súlyos váltságdíjjal tudott
kiszabadulni, köztük Kemény János is, de a többség ott halt meg. )
Wesselényi nádor és Zrínyi Miklós fegyveres segítséget ígért Rákóczinak a tatár és a török fenyegetés
ellen. ( Zrínyi Horvátországból törökellenes támadásokat indított, hogy az ellenséges erőket
megossza. ) Közben a császári trónra I. Lipót került, akit a német fejedelmek törökellenes fellépésre

24
ösztökéltek, ám Lipót nem akarta Rákóczi miatt megbontani a Portával fennálló jó viszonyt. 1657.
november 2 -án a szultán utasítására leváltották Rákóczit, és a rendek Rhédey Ferencet választották
meg fejedelemnek. ( Rhédey Bethlen Gábor sógorának fia volt. ) Ám Rákóczi nem törődött bele a
döntésbe és két hónappal később 1658. januárjában a medgyesi országgyűlésen immár másodszor
is újra fejedelemmé választatta magát.
A szultán "válasza" nem késlekedett sokáig. Februárban elűzte országából Rákóczi két szövetségesét a
havasalföldi és a moldvai vajdát, majd a tatár kánnal összefogva megtámadta Erdélyt. Az első
ütközetet Lippánál még Rákóczi nyeri 1658 június 26 -án, de két hónappal később a Bodza szoroson
beözönlő százezer fős tatár horda ellen már tehetetlen. A támadást irányító Köprülü Mehmed 1658.
szeptember 14 -én Barcsay Ákost nevezte ki fejedelemnek ( segesvári országgyűlés ), majd óriási
pusztítással - 100 ezer ember legyilkolása, elhurcolása közepette - kivonult Erdélyből.
1658 novemberében Marosvásárhelyen, majd 1659 februárjában Besztercén ülésezett az
országgyűlés. Marosvásárhelyen Barcsay és Rákóczi pártja még heves vitában állott, de a besztercei
gyűlésen már kiegyeztek egymással, minek eredményeképp egy hónappal később Rákóczi lemondott
a fejedelemségről. Csupán öt hónapig tartott a lemondott fejedelem "visszavonulása", mivel
augusztus 25 -én csapataival támadásba lendülve Gorbónál megtámadta, és elűzte Barcsayt, aki a
temesvári pasához menekült. 1659. szeptember 24 -én a marosvásárhelyi
országgyűléssel harmadszor is fejedelemmé választatta magát.
Ezután Barcsay török, Rákóczi a királyi országrész főméltóságaitól kért segítséget. Szidi Ahmed budai
pasa támogatása már novemberben - 3 hónappal Barcsay elüldözése után - megérkezett, és Zajkány
mellett, majd Tordánál a mintegy 17 ezer fős török sereg vereséget mért Rákóczi hadaira. A török
erők a győzelem után kivonultak, viszont a fejedelem összeszedve utolsó tartalékait ostrom alá vette
Szebent, Barcsay búvóhelyét. A pasa első betörése után négy hónappal - 1660. januárjában - ismét
visszatért Erdélybe, és 25 ezer emberrel feldúlta a Rákóczihoz húzó hajdú városokat. ( Megsarcolta
Debrecent. ) A nagy erejű támadás hírére Rákóczi abbahagyta az ostromot és májusban Szászfenes
mellett megütközött a török fősereggel. A csatát a fejedelem elvesztette és az ütközetben szerzett
súlyos sérüléseibe 15 nappal később maga is belehalt Váradon.
A törökök 1660. július 14 -én kezdték meg az utolsó "Rákóczi erődítmény", Várad ostromát. A 850 fős
magyar őrség Balogh Máté és Ibrányi Mihály vezetésével 45 napig tartotta a várost az 50 ezres török
had ellenében. A hatalmas túlerő végül 1660. augusztus 28 -án legyűrte a hősies védők csapatát, és
Baloghék feladták a reménytelen küzdelmet.
A meghalt fejedelem utolsó hű szövetségese, Zrínyi Miklós tehetetlen dühében Kanizsa városát vette
ostrom alá, de Porcia miniszter utasítására ezzel is fel kellett hagynia.
Kemény János már Várad török bevétele előtt egy évvel ( 1659 augusztus 26. ) hazatért a több mint
három évig tartó krími fogságból, de csak 1660 novemberében látta elérkezettnek az időt arra, hogy
leszámoljon Barcsayval. Először az északi Partiumba menekült egykori Rákóczi-pártiak nevében

25
kiáltványban közölte Erdély rendeivel, hogy "bujdosó társaival" megindult Barcsay fejedelem ellen,
majd Örményesnél megtámadta és meg is verte a fejedelem öccsének Gáspárnak csapatait.
Ugyanezen hónapban pedig lázadásra biztatva a székelyeket, Görgény várába űzte Barcsayt. 1660
december 24 -én a két fél közös megegyezéssel országgyűlést hívott össze Szászrégenbe, melyen 1661.
január 1 -én az erdélyi rendek tudomásul vették Barcsay Ákos lemondását, és egyúttal a Porta
megkérdezése nélkül Kemény Jánost választották erdélyi fejedelemmé. Kemény alig egy éves
uralkodása "szervesen" kapcsolódott korábbi ura, II. Rákóczi György országlásához.
Az új fejedelem nyílt törökellenessége és a fejedelemválasztó gyűlés királyi Magyarországhoz való
csatlakozási szándéka előrevetítette a szultán és a Porta rosszállását Kemény megválasztását illetően,
melyet tetézett annak a Barcsay Ákosnak a megöletése is, akit még 1658. őszén Köprülü Mehmed
nagyvezér helyezett a fejedelmi székbe II. Rákóczi György ellenében. A török bevonulást egy titkos
megállapodás előzött meg, melyet I. Lipót és a szultán kötött. Ebben megegyeztek, hogy Kemény
János segítségkérésére küldendő császári erők csupán Kolozsvárig fognak benyomulni Erdélybe, és
nem ütköznek meg a török sereggel, illetve Lipót lemond Váradról és hozzájárul egy török által
javasolt új fejedelem megválasztásához. Az osztrákok az alkuval egy ígéretet nyertek arra
vonatkozóan, hogy a törökök nem fogják bekebelezni egész Erdélyt.
1661. nyarán a török - tatár hadak meg is indultak Erdély ellen, Kemény pedig a túlerő elől Beregbe
és Zemplénbe hátrált, várva az udvari haditanács által ígért katonai segítséget. Montecuccoli
Rajmond 15 ezer fős császári serege 1661. augusztusában érkezett meg, és Majténynél egyesült az
erdélyiekkel, majd együttesen vonultak Kolozsvárig. A várost elfoglalták, de a titkos alku szerint
Montecuccoli ezután harc nélkül kivonult Erdélyből. Ez idő alatt Ali pasa utasította az erdélyi
rendeket, hogy a marosvásárhelyi országgyűlésen az addig ismeretlen ebesfalvi birtokost, Apafi
Mihályt válasszák fejedelemmé. A jenői bég által támogatott Apafi és Kemény János serege a
Segesvár melletti Nagyszőlősnél ütközött meg 1662. január 23 -án. A csatában Kemény János
elesett.
Apafi Mihály megnyerve az ütközetet, majd harminc évre 1690 -ig megszerezte az erdélyi
fejedelmi széket. Személyében egy török felé engedelmes új uralkodó került a tartomány élére.
Erdély nagy korszaka, hatalmi tényezőként való szereplésének ideje lezárult.

26