Bevezetés a jogfogalmakba

Az állami szuverenitás

A szuverenitás az államnak a saját területén belül mindenre és mindenkire kiterjedően

gyakorolt hatalma, más államoktól és nemzetközi szervezetektől való függetlensége.Az
államhatalomnak (a legfőbb hatalom egy politikai közösségen belül) legitimnek kell lennie.
Az állam igénye, hogy legfőbb autoritása (tekintélye) legyen.Az állami működés feltételének
tekintjük, hogy az állami hatalom egységes legyen, bizonyos elvek szerinti összhang álljon
fenn az egyes állami aktusok között.A szuverenitás eredetileg nem az állam, hanem az
uralkodó szuverenitására utalt.

 népszuverenitás, „ami államunk, amelyet mi tartunk fenn, bennünket képvisel.

 jogszuverenitás, egyetlen állam sem létezhet jogi szuverén nélkül, azaz olyan
szabályok nélkül, amelyek egységes igazolást biztosítanak a jogi igényeknek és a
jogilag meghatározott hatáskörök gyakorlásának.
 gyakorlati szuverenitás,

Kelsen az állami szuverenitást, úgy fogja fel, mint legfőbb jogközösség.Jean Bodin a „Az
államról „című művében ír szuverenitás elméletéről.Bodin a szuverenitást abszolút
hatalomként fogja fel.Jean Bodin által felsorolt kizárólagos jogkörök a következők: a
törvényhozás jogaa kiváltságok, mentességek, mentelmi jog adományozásának joga a
háborúindítás és a békekötés jogaa bíráskodás jogaa kegyelmezés joga a tisztviselők
kinevezésének a jogaa pénzverés jogaaz adókivetés joga Ezek a jogkörök melyek
mintegy a szuverenitás lényegi tartalmát képezik. Ha ezek bármelyike fölött elveszíti az
állam a rendelkezés lehetőségét, akkor szuverenitása, is kérdésessé válik.

A szuverénitás belső korlátai.

A szuverenitás az államnak a saját területén belül mindenre és mindenkire kiterjedően

gyakorolt hatalma, más államoktól és nemzetközi szervezetektől való függetlensége. A belső
szuverenitás azt jelenti, hogy egy adott államnak saját normatív rendje van, amely
érvényességének alapját tekintve nem függ semmilyen más állam jogrendjétől. Semmilyen
más állam szervei nem bírálhatják felül az állam hatóságai által végleges érvénnyel hozott
döntéseket. A szuverenitás belső oldalának az értelme, hogy jogi értelemben önálló
identitással ruházza fel az államot és hogy egységes és koherens igazolási eljárást biztosít egy
jogi és politikai közösségen belül a jogi igényeknek. A belső szuverenitás egy meghatározott
területen –államterületen- érvényesül. Az államterület mindenekelőtt az állam határai által
meghatározott földrajzi régiót jelenti, de egyéb területekre is kiterjed pl: követségi épület,
hajó…A belső szuverenitás azok fölött lehet gyakorolni, akik az adott területen tartózkodnak
(ott laknak) illetve akiket meghatározott jogi kapcsolat (állampolgárság) fűz az államhoz. A
belső szuverenitás esetén az állam maga alakítja ki a jogrendjét, az állami élet résztvevői
pedig alárendelt viszonyban vannak hozzá képest. A belső szuverenitás korlátai: jogi és
gyakorlati korlátok A jogi szuverenitás korlátai:1. szövetségi államok léte ( államok lehetnek
szövetségiek-, unitáriusak- nem rendelkeznek az állami szuverenitás ismérveivel
Magyarország, Franciao.)szövetségi államok- lehetnek teljesen (Szovjetunió), részben
Németország, gyengén centralizáltak USA.2. jogállamiság, mint általános korlát
(hatalommegosztás elve, emberi jogok3. önkormányzatiság (demokratikus jogállamok fontos
sajátossága)állampolgárok részvétele a közügyben4. társadalmi szervezetek ( egyház, szakmai
autómiák, politikai pártok)A gyakorlati szuverenitás korlátai:1. politikai tényezők2.
közvélemény3, gazdasági korlátok

A szuverénitás külső korlátai

A szuverenitás az államnak a saját területén belül mindenre és mindenkire kiterjedően

gyakorolt hatalma, más államoktól és nemzetközi szervezetektől való függetlensége. A külső
szuverenitás azt jelenti, hogy az állam egyenlő és független résztvevőként jelenik meg a
nemzetközi életben: a többi állammal egyenrangú alanya a nemzetközi jognak. Rendezi a jogi
kompetenciák viszonyát az államok között, amelyek magukat egyaránt szuverénnek tekintik.
A szuverenitás nem korlátozhatatlan. A szuverenitás külső oldala tekintetében nyilvánvaló,
hogy egyetlen állam sincsen abban a helyzetben, hogy a nemzetközi élet normáit maga
alakítsa ki, a többi államra tekintet nélkül. Így, harészt akar venni a nemzetközi életben,
tekintettel kel lennie azokra a korlátokra, amelyeket a nemzetközi normák szabnak meg
számára. Csak ezek határai között juttathatja kifejezésre szuverenitását. A szuverenitás külső
korlátai: A gyakorlati korlátok. A jogi korlátok: 1. jogalanyiságot érintő korlátok, mint a
legsúlyosabbak, ha más államhoz való viszony érinti egy adott állam
jogképességét.2.mentességek – szuverén immunitás ( az állam mentes a külföldi joghatóság
alól) - diplomáciai mentesség (államok közötti zavartalan érintkezés biztosítása)3. nemzetközi
jog kötelező szabályaiból eredő korlát4. önként vállalt korlátok- nemzetközi szerződések

Az államok politikai rendszer szerinti tipológiája.

Itt a szempont nem más, mint a politikai rendszer, ezen belül a pártsruktúra milyensége. A
Duvenger –féle tipológiai politikai rendszereket egy „elvi „képzeletbeli centralista- pluralista
skálába helyezi el. A skála egyik végpontján a centralista rendszerek, amelyek lehetnek
párnélküliek (régi monarchiák, diktatúrák) vagy egypártrendszerek. A modern
egypártrendszer szülőatyja Lenin. A skála közepén helyezkedik el a félig centralista rendszer,
ahol lehet, hogy csak egypárt működik, de jóval demokratikusabbak, pluralistábbak mint az
előzőek. Egyik típusa – a hajlékony egypártrendszer (Törökország), másik uralkodó vagy
domináns rendszer ( Tisza –féle rendszer a dualizmus idején)A skálánk másik végpontján
helyezkedik el a pluralista rendszer. Közös jellemzőjük, hogy több párt működik bennük,
melyek közül egyik sem tör hatalomra, valódi verseny alakul ki köztük a hatalom
megszerzéséért. - alternatív pártok- versengő pártok Megkülönböztetünk kétpártrendszert- két
nagy párt koalíció, mérsékelt többpártrendszert -3-6 párt, ellentét kis mértékű, polarizált
többpártrendszert- több párt- ellentét mély. Megkülönböztetünk: merev kétpártrendszert- két
párt homogén csoport (Nagy- Britannia) és hajlékony kétpártrendszert ( USA).

A jogalkalmazás mibenléte
A jogérvényesülésnek két formája a jogkövetés és a jogalkalmazás. A jogalkalmazásra akkor
kerül sor, ha elmarad a jogkövető magatartás vagy bűncselekmény elkövetése esetén az állam
maga lép fel, hogy maga valósítsa meg a jogérvényesülést. A jogalkalmazás során az absztrakt
jogi szabályokat alkalmazzák a jogilag releváns tények alapján egy konkrét esetre.

A jogalkalmazással a bíróság utólag igyekszik olyan esetet teremteni, mintha az az adott

jogsértés meg sem történt volna. Erre szolgál a jóvátétel, reparáció, amely az okozott kár
megtérítését jelenti, az eredeti állapot visszaállítását, helyreállítását.

Emellett lehetséges, ha a reparáció nem elégséges, vagy a reparációt kiegészítve represszió

alkalmazása. A represszió megtorlást jelent, amely lehet egyéni vagy generális is. Az
ítélethozatalnál pl az is fontos tényező, hogy az az adott bűncselekmény mennyire gyakori
abban az adott régióban, és megfontolni, hogy elrettentés céljából súlyosabb büntetést adjon,
amelynek a célja a nevelés és a társadalomba való visszavezetés.

Jogalkalmazás fajtái:

Jogorvoslati jogalkalmazás: Alapvetően a jogorvoslatra egy jogsértés orvoslataként kerül sor,

melyet legtöbbször a sértett fél indít el. Ilyenkor a konfliktus eldöntése történik meg a
jogszabályok szerint.

Hatósági jogalkalmazás: Nem történt jogsértés, jogszerű magatartás tanúsítása megtörténik,

csak el elérni kívánt joghatás eléréséhez igénybe kell venni bizonyos hatósági, hivatalos
jellegű aktusokat.

A jogalkalmazás szakaszai

A jogalkalmazásról kis definíció.

Polgári perben keresetlevéllel indul el az eljárás, a felek döntenek arról, hogy szeretnének-e
eljárást (ügyész vagy gyámhatóság is adhat be). Érkeztetés, iktatás, szignálás után az eljáró
bíró megvizsgálja. Illetékesség területi elv szerint.

Büntető eljárásban a bírói szakaszt nyomozás előzi meg. Magánindítványban büntethető

bűncselekmények esetén szükséges a jogosult feljelentése is.

Feljelentés esetén dönthetnek a nyomozás megtagadásáról, illetve elrendeléséről. A nyomozás

vége a nyomozás megszüntetése vagy befejezése. Ezt követően elrendelhető pótnyomozás
vagy vádemelés következik a bírósághoz eljuttatott vádirattal vagy vádindítvánnyal.

Tárgyalás előkészítése: Keresetlevéllel, vádirattal, vádindítvánnyal benyújtásával kezdődik a

bírósági eljárás, amelynek első lépése a tárgyalás előkészítése. A bíró ebben a szakaszban
vizsgálja az illetékességet, dönthet egy másik bíróságra való áttételéről, elrendelhet
pótnyomozást, további anyagokat kérhet be, felfüggesztheti vagy megszűntetheti az eljárást.
Ha minden feltétel megvan kezdődhet a tárgyalás.

A tárgyalás az egész eljárás központi eleme, amelyben a bíró aktívan részt vesz. A bíró köteles
gondoskodni a bizonyítékok beszerzéséről. A tárgyalások nyilvánosak. Határozat alapjául
csak a bíróság által közvetlenül felvett vagy látott bizonyítékok szolgálhatnak.

Az eljárás berekesztése után jön az ítélethozatal, amely lehet ítélet vagy végzés. Az ítélet
mindig, a végzés csak bizonyos esetekben áll két részből. A rendelkező részben található a
bíróság érdemi döntése, a perköltségek állásáról kapcsolatos döntésekről, a fellebbezésre való
lehetőségekről vagy annak elutasításáról, az indoklásban található a tényállásra és
bizonyítékokra alapul szolgáló jogszabályokat. A határozatot a felek előtt ki kell hirdetni,
esetleg írásban megküldeni.

1. Tudomány és paradigma (Ea. [Tk. 7-34. olvasmány])

A tudomány az ismeretelmélethez (gnoszeológia) tartozik. Azzal a kérdéssel

foglalkozik, hogy az emberek hogyan szerezzenek ismeretet/tudást az embert körülvevő
környezetről. Az ismereteink rendszerezésével, osztályozásával foglalkozik. Ezen belül
megkülönböztetésre kerül a teória és a praxis. A teóriához elméleti, tudományos, bölcseleti
ismeretek tartoznak, míg a praxishoz gyakorlati, hétköznapi tudás.
A tudományos ismeretek jellemzői: rendszerezett: egyfajta rendszerre törekednek.
Konzisztens: logikailag ellentmondásmentes rendszert alkotnak. Szigorúan ellenőrzött: elvileg
bárki ellenőrizheti, de ez ténylegesen nem bárki, hanem csak a tudósok  verifikáció
(igazolás), falszifikáció (cáfolat): a tudományos ismeretek megcáfolhatóak bizonyos
kritériumok mellett, a tudományos ismereteknél sokkal fontosabb a falszifikáció, mint a
verifikáció, a tudományos ismeret lényege, hogy megcáfolható. Emellett objektív és
tárgyszerű, kivesszük az erkölcsi megítélés alól.
Az olyan ismeretek, amelyeket nem lehet megcáfolni, nem tudományos ismeretek pl.:
marxizmus: csak igazolható, nincsenek olyan kritériumok, melyek mellett cáfolható. A
tudósok ne legyenek befolyásolhatóak, értékmentesség fontossága: félre kell tenni a sajátos
érdekítéleteinket és a társadalmi cselekvők saját szempontjai szerint vizsgálni a dolgokat.
A logikai összefüggések feltárása a társadalomtól elvonatkozatottan, ezeknek a
felrajzolásával eljutunk az alapértékekhez. Ezeket kívülről kell vizsgálni, az értékek közti
választás nem tudományos. Ki kell vonni az erkölcsi megítélés alól a tudományt.
Gyakorlati ismeretek jellemzői: rendszertelenek, ellentmondásosak, szituatív az
ellenőrzésük, mindig a helyzethez kapcsolódik, bizonyos fokig mindig aláesnek az erkölcsi
ítélkezésnek.
Thomas Kuhn: nevéhez fűződik a paradigma fogalmának a kidolgozása: a tudósok is
emberek, náluk is érvényesülnek a szociológiai ismeretek, ebből adódva jelentős a tudósok
egymásra gyakorolt hatása.
Paradigma: adott tudós közösség, adott történelmi időszakban, általánosan elfogadott
ismeretek hálója, úgy épül fel, mint egy keresztrejtvény, kijelöli a fogalmi hálót, amiben
értelmezzük a tudományt. Ha nem tudják az ismeretet betenni a hálóba: félreteszik (még
jobban meg kell vizsgálni) vagy tudománytalannak minősítik. Ha ezek a problémák
megsűrűsödnek paradigma-váltás következik be: az eddigi hálót kiegészítik vagy
megváltoztatják: az újnak magyarázatot kell adni az összes jelenségre (pl.: geo- és
heliocentrikus világkép). Ez a jelenség több évtizedig is eltarthat, mivel az egész tudós
közösségnek el kell fogadnia.
Kuhn hangsúlyozza a művében, hogy mindent, amit elmond, csak a
természettudományokra érvényes. Minden korábbi paradigma már érvénytelen, csak a
jelenlegi az érvényes. Azt mondja Kuhn, hogy a társadalomtudományok nem ilyenek, mert
azok paradigma előtti állapotban vannak, hiszen a társadalomtudományok művelői esetén
soha nem állt fenn az a helyzet, hogy mindenki mindenkivel egyetértett volna. Robert Burton
ezt úgy módosította, hogy a természettudományok kumulatív, a társadalomtudományok pedig
laza szerkezetűek. Ez a megállapítás az elődökkel való szoros kapcsolatra utal pl.:
politikatudományok kapcsán az ókori görögök még mindig jelentősek. A történelmi
változásokhoz igazítják.
Objektivitás: sohasem lehet teljesen az, szociológiai magyarázat. Kant-i
ismeretelmélet: ismeretszerzés a világról: szubjektum a tanult, érzékelt valóság, míg az
objektum az egy független, igaz valóság, elválasztása világos és éles. A megismerés
folyamatában világosan el lehet választani egymástól a megismerés tárgy és a megismerő
személyét. XX. században kiderül, hogy a fény kettős természetű. Ez azonban csak egy
tévedés volt, mivel attól függött, hogy hogyan vizsgálták, tehát a megfigyelő befolyásolja a
kísérlet eredményét, azaz nem objektív.
Marx és a tudományos szocializmus Európa történelmét nagyban befolyásolta. A
tudományos ismeretek visszahatnak a társadalomra, nem csak fordítva (pl. marxizmus
politikai hatásai)  erkölcsi bírálat.

2. A jogtudomány, mint társadalomtudomány (E.a.)

Tudomány-e a jog? Ha az episztemológia szigorú fényében vizsgáljuk, akkor nem. A

jogtudományi ismeretek nem teoretikus, nem elméleti jellegűek. Nem arra keresi a választ,
hogy mi hogyan működik, mi az? A kérdés az, hogy mit tegyünk egy adott helyzetben.
Ismeretek típusai: fronézisz (Arisztotelész) és ars: mesterségbeli tudás. A mesterségbeli
tudás mindig cselekvést jelöl. A mesterségbeli tudás néhol elméleti, néhol gyakorlati jegyeket
ölt. A mesterség a praxis és a teória közt helyezkedik el. A praxis ellenőrzött, helyzetfüggő,
fokozott erkölcsi magatartás alá esik: pl. a szerelő/orvos nem hibázhat, súlyos következménye
lehet. Teória: mesterségbeli tudás rendszerezett.
A tudományos ismeretek két alapvető kérdése: mi az? Hogyan ismerhető meg, hogyan
működik az a valami? A mesterségbeli tudás alapvető kérdése: mit tegyünk?
Törekszik a rendszerezésre, szituatív jellegű az ellenőrzése. A jog nem tudomány,
hanem mesterség.

3. A jogászi hivatás és a jogászi ethosz E.a. Tk. 36-50; 57-62. „A jogászi

szakmák a modern jogrendszerekben” [Tk. II. fejezet többi része
olvasmány])

11. századra nyúlik vissza, történeti hagyománnyal rendelkezik. 1050-ben találják meg
Pisa-ban a római jog anyagát, a Digestát, amely a klasszikus római jogtudomány szerzőinek
kivonatos gyűjteménye. 1070-től kezdik el ezt tanítani a bolognai egyetemen (jogászképzés).
Két évszázad alatt elterjed egész Európában, a XII. század a jogászok évszázada lett. Egyaránt
tanítottak kánonjogot és római jogot, kialakult egy egységes, értelmiségi jogász réteg.
Ugyanígy a feudalizmusra is hatással volt a római és a kánonjog. A XII. századra kialakult a
Ius Commune, Európa közös joga. Lezárásképp kapott doktori cím eredetileg a római jog
oktatására jogosított fel (doktor = tanár). Ez egy magasabb erkölcsi követelményt is jelentett,
meghatározta, hogyan kell a laikusok felé viszonyulni.
Jogászi ethosz: bizonyos erények, képességek összesége, melyet 1-1
hivatáshoz/embercsoporthoz rendelünk (pl. az orvosoknál a Hippokratészi eskü). Sajátos
értékek és szabályok összességét értjük alatta. Jogászi erények: igazságérzet, empátia, logika,
intelligencia…
Horváth Barna: mit is csinál a bíró? A bíró a legismertebb jogászi hivatás.
Megvizsgálja az adott ügy tényállási elemeit, folytonosan átkutatja a nézőpontot. A normákra
való tekintettel kiválogatja a jogi tényállásra vonatkozó elemeket, megpróbál rá szabályt
keresni. Tényeken szelektált normaismeretre van szüksége, tényállás szerint szabályokat
válogat, az alapján, hogy melyik tényező releváns. Folyamatos a perspektívaváltás, folytonos
mozgás a tények és a normák között.

Hermeneutikai kör:

Amikor a bíró ítéletet hoz, nem csak a normákat közelíti a tényekhez, hanem a bíró
személyisége, annak aktuális állapota is közrehat az ügyben. Teljes személyiségével vesz
részt a folyamatban, ő maga is alakul közben és kialakul jogászi világszemlélete.

4. A jogtudományok osztályozása (E.a. [Tk. 29-34. olvasmány])

Moór Gyula elmélete kapcsolódik hozzá, amelyet Pauler Ákostól, kortárs filozófustól
vett át. A jogtudomány két részre oszlik: jogfilozófiára és szakjogtudományra. A jogfilozófia
a jog általános összefüggéseivel, kérdéseivel foglalkozik, míg a szakjogtudomány a jog
különféle területének részkérdéseivel foglalkozik.
A szakjogtudomány tételes: az éppen aktuális, hatályban lévő pozitív jog leírása és a
jogalkalmazásból született jogi dokumentumok (pl.: bírói ítélet) vizsgálata tartozik hozzá.
Pozitív jog: az éppen hatályos tételes jog és az ezzel kapcsolatos szakirodalom kapcsolódik
hozzá. Okozatos: a pozitív jog társadalmi, történeti összefüggéseit vizsgálja az alkalmazásban
(pl.: kriminológia: milyen hatással van a büntetőjog a bűnözésre). Értékelő: a különféle
jogágakban lévő jogintézmények működésének vizsgálata, javítás lehetőségének a keresése.
Ez a jogpolitika része. Ehhez kapcsolódik a „de lege lata”: ahogy a jog fennáll, a tételes jog;
és a „de lege ferenda”: a meghozandó törvény, a tételes jogok javítását szolgáló javaslatok
megfogalmazása, amivel jobbíthatjuk a fennálló jogot, hogy célszerű, igazságos, hatékonyabb
legyen.
A jogfilozófia két alterülete: jogi módszertan: a jog működésének általános elveit és
összefüggéseit keresi és leírja. A másik a jogelmélet, amely a jog mibenlétét magyarázza,
keresi és a jogot a világ egészébe helyezve szemléli, a társadalom egész részeként. Ennek a
három további területe: 1. a jog fogalmának a leírása, az általános jogtan; 2. a társadalmi
összműködésen belül a jog szerepe, a szociológiai jogelmélet; 3. a helyes jog keresés, a jogi
értéktan=axiológia.
A normák (tételes, általános), értékek (helyes jog), tények (okozati)
megkülönböztetése tükröződik vissza ebben a felosztásban. Néha a tételes jog összefolyik a
jogpolitikával, de a tételes és az okozati együtt működik.

5. Természetjog és pozitivizmus (E.a.)

A pozitivizmus egy tudományelméleti problémakör. A. Comte XIX. századi francia

filozófus volt, az ő nevéhez fűződik a pozitivizmus kidolgozása, a szociológia egyik alkotója.
A. Comte előtt, a 17-18. században a természettudományok robbanásszerű fejlődésen mentek
keresztül. Rövid idő alatt lezajlik a Kuhn-i értelemben vett paradigmaváltás. Létrejön a fizika,
kémia, csillagászat stb. A XIX. század közepe tájára ehhez felzárkózik a biológia is. Ezek
láttán azt fogalmazza meg Comte, hogy azt kéne alkalmazni a bölcsészettudományokban is,
ami a természettudományoknál ilyen sikerre vezetetett, ez pedig a kísérleti módszer.
Ez alapján dolgozta ki az elméletét, amely az emberi gondolkodás történetét mutatja
be. Az elmélet három részből áll: 1. teológiai szakasz: a filozófusok minden jelenséget, a
társadalom és az univerzum kérdéseit az isteni akaratra vagy értelemre vezetik vissza és ezzel
magyarázták, ez a felvilágosodással ér véget, meggyengül az erős személyes Istenkép. 2.
metafizikai szakasz: XIX. század közepéig tart, Isten helyébe egyéb, a valóságban közvetlenül
nem tapasztalható szellemi erő lép, ezzel magyarázzák a világot (ész, akarat). 3. pozitivizmus:
modern tudományok felemelkedése, metafizikai spekulációk (valóságban nem tapasztalható)
száműzése. Adott, pozitív dolgok, jelenségek vizsgálatával általános törvényszerűségeket
lehet felállítani és kutatni. Comte felismerte a természettudományok fejlődésében lévő
potenciált, ami azokban bevált (pl.: jelenségek megfigyelése, leírása, induktív logikával
törvényszerűségeket hozni), azokat át kell vinni a társadalomtudományokba. Kialakul a
szociológia alapprogramja, a társadalom természettudománya, a XIX. század második felében
terjedni kezd és az 1870-es években már a jogtudományt is elérte. Pozitivizmus: a közvetlenül
adott tényekre kell összpontosítani a társadalomtudományok esetén is.
Bodenheimer: jogtudományokra is lehet alkalmazni az emberi gondolkodás szakaszait
(teológia, metafizika, pozitivizmus). Ezek a szakaszok behatárolhatóak, csak az első kettő
összeolvadt a természetjogi gondolkodás korszakába, amely I. e. V. századtól a XIX. század
közepéig tartott. A pozitivizmus egy új szakasz volt.
A természetjogi gondolkodás története: teológiai szakasz Aquinói Szent Tamás
nevéhez fűződik. A Summa Theologiae című művében írja meg, hogy a törvények
hierarchikus rendszert alkotnak. Az öröktörvény, a lex Aeterna Isten teremtése, csak a teremtő
ismeri ezt, de a teremtés egy részét az emberek is ismerik köszönhetően a kinyilatkoztatásnak
(Ó-és Újszövetségben). Ez a lex Divina = Isten törvényei, de ezt csak a keresztény hívők
ismerik el. Ezzel található egy szinten a lex Naturalis = természeti törvény, ezt az emberek az
értelemmel, ratioval fogják fel, az összes ember számára örök és megváltoztathatatlan. Az
öröktörvény azon része, amelyet az ember ratio révén képes megismerni. Alatta található a
Lex Humana, az emberi törvény, amelyet a természeti törvényből lehet levezetni, kiegészíti
azt. A természeti törvény általános rendelkezéseit konkrétumokra vonatkoztatják. Tehát a lex
Humana a természeti törvények logikai megfogalmazása és levezetése.
Metafizikai szakasz: szerződéselméletek: naturalista (angol, francia) és észjog (német):
gondolati konstrukció, hogyan legitimálható a politikai hatalom, a jog magyarázata, milyen
összefüggésben van a jog a politikával.
Természeti pont leírása: természetjogi gondolkodók foglalkoznak azzal, hogy milyen
az emberi természet, hogyan élhetnének az emberek központi hatalom nélkül. Társadalmi
szerződés lehetőséget nyújt a természeti állapotból való kilépéshez, meghatározza, hogy
milyen lesz a szuverenitás és ebben milyen szerepet játszik a jog.
T. Hobbes, J. Locke, Rousseau (általános akarat a közösség objektív értéke), I. Kant
(ész): A metafizikai elemek az Európai gondolkodás gerince, pozitív jog fölött/mellett
általános természeti/szellemi erő, amihez az emberi törvény hozzámérhető és modellként
szolgál, az értékelés alapja.
Pozitivizmus: két irányra oszlik, aszerint, hogy mit tekintenek ténynek a jogtudósok.
Az egyik a jogpozitivizmus iránya, amely alapján a jogban a pozitív jogok a tételezett
szabályok összessége. Ide kapcsolódik John Austin, aki szerint a jog szuverén parancs és
Hans Kelsen, aki szerint a jog a tételezett jogi szabályok összessége és a jogtudománynak
csak ezzel kéne foglalkoznia. (Moór Gyula is ide tartozik). A másik irány a jogszociológiai
elképzelés, amely szerint a jog világában a tényt a társadalmi tényekben keresték. Ide
kapcsolódik E. Ehrlich, aki megkülönbözteti az írott és az élő jogot. Az írott jog a
törvénykönyvekből ismerhető meg, alkalmazása vita esetén, ha állami szervhez fordulnak. Élő
jog: jogvita nélkül teljesülő jogügyletekben (pl. öröklés), forrásai a jogdokumentumok. Az élő
jogból ismerjük meg egy adott időszakban egy adott társadalmat jogi szemszögből. R. Pound
elválasztotta a gyakorlatot és az elméletet: tehát törvénykönyvekben lévő jogot a law in
action-től. A law in action fontos a jogi szemlélődésnél, a bírák csak indoklásként
használhatják az írott jogot, nem az alapján bíráskodnak (Horváth Barna is ide tartozik).

6. Igazságosság és jogbiztonság (E.a.)

Az igazságosság egy etikai, erkölcsi kategória, amely nem egyenlő az igazsággal. A

különböző korok gondolkodói más-másképp értelmezték a fogalmat.
Arisztotelész politikai jelenségként vizsgálta, az eszményi államban az igazságosság =
egyenlőség. A javak felosztása felől vizsgálta meg a témát. A felosztás lehetett szám szerinti
egyenlőség (mindenki ugyanannyit kap) vagy érdem szerinti egyenlőség (aki többet tesz, az
többet is kap). A javak természete viszont nem egyértelmű, melyik alá tartozzon? Polisz
számára nehéz kérdés, válságok oka erre vezethető vissza (polisz közösség nem tudja
megállapítani, hogy bizonyos javakat melyik szerint osszák fel). A demokrácia egy korcs
államforma, mivel a démosz uralkodik. A politikai jogokat szám szerinti egyenlőség szerint
osztották el, azonban ezt a szám szerinti egyenlőséget a démosz idővel a vagyonra is ki akarja
terjeszteni. Ezzel szemben az oligarchiában a politikai jogokat érdem szerint osztották fel.
Ulpianus: az igazságosság egy erkölcsi kérdés/erény: becsületesen élni, mást nem
sérteni, megadni mindenkinek, ami neki jár.
Aquinói Szent Tamás XIII. században: a két felfogást összekapcsolta. Először is
különbséget kell tenni az egyetemes és részleges igazságosság között. Az egyetemes
igazságosság kapcsán az egyén és jogai vannak a középpontban, a Teremtő, a szülők és a
tágabb közösség felé kötelezettséggel tartozik. A részleges igazságosság kapcsán az egyén
részesülhet a közösség javaiból. Ennek két formája az osztó -és kiegyenlítő igazságosság.
Osztó: meg kell vizsgálni a dolgok természetét, az alapján az arányosságnak kell eleget tenni:
minden esetben el lehet dönteni, hogy szám-, vagy érdem szerint kell arányosan felosztani.
Kiegyenlítő: az elosztásnak már van egy kialakult rendje, de ezt valaki megsérti. Negatív
fordulat, a közösség tagjainak egymás közötti viszonyára vonatkozik: ha valaki kárt tesz
másnak, azt ki kell egyenlíteni, és a rendet helyre kell állítani. Szüntelen és folyamatos
törekvés arra, hogy mindenkinek megadjuk, ami jár neki (jogra is utal), legnehezebb erények
közé tartozik, mivel másokra irányul (ezzel szemben a mértékletesség az egyénre irányul) és
folyamatosan kell gyakorolni.
 Jogbiztonság: a tételes joggal és a gyakorlati jog működésével szemben kritériumok.
Feltétele a stabilitás, hogy a jog ne változzon napról-napra.
Kodifikációknak fontos a szerepük, mivel a joganyagok egy könyvbe összefoglalása
stabilitást eredményez. Visszaható hatály problémája: a jog természetével ütközik, a
jogbiztonság nem engedi, hogy ez alapján hozzanak szabályokat. Megismerhetőség: a
megalkotott szabályt ki kell hirdetni, biztosítani azt, hogy az állampolgárok megismerjék az
adott szabályt. Jogszabályok érthetősége: fontos, hogy a címzettek meg tudják érteni, de a
jogászok érdeke a pontosság és a jogi terminusok használata (ezeket a hozzá nem értők nem
értik). Pl. első modern francia kodifikáció tömör és érthető, ezzel szemben a német PTk.
inkább a jogászoknak szól. Egységes alkalmazás: bíróságtól függetlenül (ezredforduló idején
ez még nem volt meg). Országos Bírói Tanácsnak kell összehangolnia az ítéleteket. Ha
mindegyik feltétel érvényesül, akkor a jog kiszámíthatóan működik és a jogkövetkezmény
előre kalkulálható.
Az igazságosság és jogbiztonság összekapcsolása Gustav Radbruch nevéhez fűződik
(XX. sz.), aki a jog értékmérőinek vizsgálatával, jog helyességének vizsgálatával foglalkozott.
A két világháború közötti korszakban a jognak három alapvető értékmérője van, ezek
visszavezethetőek egymásra: jogbiztonság, célszerűség, igazságosság. A pozitívjog nem
minden esetben tud a mindháromnak egyszerre megfelelni, emiatt egy sorrendet kell
felállítani: 1. jogbiztonság; 2. célszerűség; 3. igazságosság. A náci rezsimet követően a
jogbiztonság körülményei nem voltak elegek, emiatt újra gondolták a sorrendet és az
igazságosság került az első helyre, majd jogbiztonság és célszerűség.
Felmerül a kérdés, hogy hol húzódik az igazságosság határa. Azt mondta Radbruch,
hogy a jogban kisebb igazságtalanságok vannak, amiket el kell tűrnünk. Csak a nagyobb
igazságtalanság esetén veszti el a szabály a jogi minőségét. A határt az adott korban a civilált
nemezetek által elfogadott emberi jogok katalógusa fogadja el.
Radbruchoz kötik a természetjog visszatérését, egy új fordulatot a XX. Században,
amikor a pozitivizmus kezdi elveszteni az uralmát és a természetjog rehabilitációja kezdődik.
Relatív természetjogi szemlélet: fejlődésben lévő értékelemként tekint az emberi jogok
katalógusára (még bővülhet, történeti környezethez kapcsolódik).

7. A társadalmi normák kialakulása és a jog

Társadalmi normák: jövőbeli cselekvésekre vonatkoznak, cselekményt kifejezve,

ismételten előforduló helyzet. Általában tipizált forma, szabályok és parancsok
szembeállítása, feltételes szerkezetű pl.: ha ez és ez van, ezt és ezt kell tenni. Szankció
kapcsolódik hozzájuk általában. Kölcsönösséget is kifejezik, jog és kötelezettség egyensúlya.
Az értékhordozók és kifejezők meghatározzák a helyes és helytelen cselekvések kritériumait,
bizonyos szociológiai értelmesség kapcsolódik hozzá, a társadalom követni fogja.
Milyen szerepet töltenek be?
o hozzájárulnak a társadalmi kapcsolatok rendezéséhez;
o kötelezettségek alapjait meghatározzák;
o helyes cselekvés modellje;
o kiszámítható legyen a társadalmi élet;
o társadalmi konfliktusok rendezése;
o egyéni felelősség megállapításának alapja;
o jogi vonulatok sajátosságai, modern jogra vonatkozik (nem általánosan!);
Modern jog:
 o érvényesítését az állami kényszer garantálja -> jog szupremácia gondolata: ha
másik társadalmi normákkal ütközik, a jog érvényesül;
o intézményesülés -> rögzített fórumrendszer;
o jogászi racionalitás -> jogi dogmatika;
o elkülönült hivatásrend érvényesíti a jogi szabályokat;

8. A társadalmi normák jellemzői és szerepük (Tk. 90-92. E.a.: „A

társadalmi normák szerepe”)

A társadalmi normák léte egyidős az emberi társadalommal. A normák mindegyik

típusa helyes és követendő magatartásformát ír elő, amelyek képesek az emberi cselekedetek
befolyásolására és irányítására. A jogi és a társadalmi normák jellemzőinek bemutatása
fogalmi analízis keretein belül valósul meg.
A történeti-társadalmi fejlődés során a normák különböző típusai alakultak ki. Ezek
közül az első ilyen normatípus a szokás, erkölcs és a vallási norma volt. Idővel a jog, mint
magatartás-befolyásoló szabályként jelent meg. Későbbiekben más társadalmi normák is
megjelentek pl.: illem, divat, szakmai-technikai előírások. Végül pedig a politikai és
közigazgatási normák is kialakultak.
Társadalmi normák jellemzői:

 érvényesség: a társadalmi együttélés eredményeként kialakultak a

közösség életét szabályozó normák, amelyek abban az adott körben
lévőknek be kell tartaniuk. Az érvényesség jelenti egy norma számára
az élet értelmét.
 általánosság: a normák általánosan fogalmazzák meg a betartandó
magatartási formákat, nem egy konkrét magatartást jelölnek ki, hanem
a magatartások egy osztályára formál egy előírást.
 hipotetikus szerkezet: a normák érvényesülése a meghatározott
feltételek megléte, teljesülése esetén valósul meg. Így néz ki: ha ez a
féltétel teljesül, akkor így kell viselkedni.
 Normativitás: a normák a jövőre nézve fogalmaznak meg kötelezően
követendő normákat.
 Szankció: a normák érvényesülését sok esetben a kikényszeríthetőség
biztosítja. Tehát a norma érvényesülésében segít, viszont ez nem alapja
a norma érvényességének.
 Reciprocitás: a norma jogosultságok és kötelezettségek
kölcsönösségeként is értelmezhető. A jogosultsággal szemben áll a
mások által tanúsítandó, elvárható magatartás.
 Értékviszony: mivel a norma egy kötelezően követendő
magatartásformát ír le, így az sajátos értékelést is kifejez.
 A norma 3 logikai eleme: 1. a lehetséges magatartás meghatározása,
leírása, 2. a magatartás normatív minősítése (tilos, kötelező…), 3. a
címzettek megnevezése (kinek tilos, kinek kötelező…?).

9. Normatív pluralizmus, juridizáció, dejuridizáció. (E.a.)

 Normatív pluralizmus: egy adott időben egy adott közösségben egyszerre több
normatívrendszer (magatartási-irányítási rendszer) van érvényben. pl.: jog melletti szabályok:
jog, erkölcs, szokások, vallási szabályrendszerek egyidőben vannak jelen.
Fő kérdés: mi a helyzete ebben a jognak? Lehetséges az, hogy a többi szabályrendszer
az közömbös: olyan területeket fednek le, amiket a jog nem, pl.: illem. Másik eshetőség, hogy
a szabály támogatja a jogot: büntetőjog szabályai esetén főleg pl.: erkölcs vagy más
társadalmi szabályok. Jó esetben ezektől erős támogatást kapnak, elősegíti a jogkövetést.
Előfordulhat azonban az is, hogy a jog ellen működnek: hátráltatják, elaltatják a jog
érvényesülését: consvetudo: jogot erősítő szokás, desvetudo: jogot leromboló szokás. (így
ejtik ki őket, de nem így írják).
A normatív pluralizmus hagyományosan a társadalomban kis mértékben érzékelhető.
A modernizáció folyamatával alakul ki, az élet alternatív realitása a modern társadalomban.
Jogi szupremácia: a jog a társadalmi szabályok felett áll, a jogi szabályok érvényességét az
állam garantálja: a legerősebb társadalmi hatalom az állam. Azonban mindig
empirikus/tapasztalati kérdés az, hogy a jog felülkerekedik-e a többi szabályon.
Juridizáció: arra a történelmi mozgásra utal, amikor a jogi szabályozás benyomul
olyan társadalmi szférába, ahol korábban nem volt jelen. pl.: modern családjog története: a
római jog nem érvényes családon belül, de a XIX-XX. század óta már a családi kapcsolatokra
is kihat a jog. Egyéb példák: nemi erőszak a házastárs ellen ma erkölcsi alapon; gazdasági
területen a szabad kapitalizmus helyett az állam aktívan beavatkozik a gazdaságban.
Dejuridizáció: egy korábban jog által szabályozott területről kivonul a jog és átadja
más normarendszerek irányítására. pl.: régen büntették a homoszexualitást, de a társadalmi
erkölcs megváltozásával a jog kivonul belőle, már csak erkölcsi kérdés.
A jog különböző területén hullámzást mutat a juridizáció-dejuridizáció. A juridizáció
folyamata egyre jobban előtérbe kerül, erkölcsi/társadalmi alapú egyre inkább visszaszorítja.
Ez azonban problémát jelent egy modern államban a kulturális sokszínűség és a demokrácia
miatt.

10. Jog és jogforrás. A jogforrás-fogalmak tipológiája. (Tk. 63-68. E.a.)

Jog az, amire a bírósági döntések, mint kötelező normák összességére utal(hat)nak,
akkor jogforrás mindaz a „hely”, ahol ilyen normák képződnek, ahonnan ezek származhatnak.
Viszont az előző megközelítés ténylegesen nem ad arra választ, hogy mi is volna az a „hely”,
ahonnan a jog fakad. Többféleképpen is érthető: az a törvény, ami tartalmazza? A törvény
alkotója? Az egész törvényhozó testület, vagy csak, aki megszavazta? és ezt még lehet tovább
fűzni, egészen a világegyetem végső mozgatójáig.
A genetikus jogforrás fogalom arra keresi a választ, hogy honnan származik a jog. A
jog forrását, keletkezését keresi. A genetikus jogforrás fogalmak körében meg lehet
különböztetni azt a csoportot, amely alulról keletkezteti a csoportot, meg azt, ami felülről. A
gnoszeológiai jogforrás arra keresi a választ, hogyan ismerhetjük meg a jogot. Ismereti forrás.
Peska Vilmos fogalmazta meg a genetikus jogforráson belül a kétfajta elméletét: felülről
keletkezik: hatalmi központot feltételez, amely a legerősebb társadalmi szuverén hatalom, ami
kibocsátja a társadalomra a jog szabályait (pl. John Austin jogmegfogalmazása: a jog szuverén
parancs). Alulról keletkezik: a jog forrása a szokás, a jog a társadalmi gyakorlatban képződik
ki spontán módon, egy hosszú történeti fejlődés folyamán. Ez a jogfejlődés természetes
menete, a jogalkotó beemeli a pozitív jogba. (pl.: Savigny)
 Angol jogelmélet: materiális jogforrás: azon tényezők, amelyek a szabály tartalmát
adják pl.: szokás, jogtudósok munkái, melyekre a bírók hivatkoznak, józan ész, precedens.
Formális jogforrás: amiből származik a szabály kötelező ereje pl.: bírói ítélet és tekintélye,
törvény esetében a korona/parlament tekintélye.
Német jogtudomány felosztása (XIX. századtól): külső jogforrás: genetikus jogforrásra
utal, jogot keletkeztető tényezők: isteni kinyilatkoztatás, népakarat, állami akarat, tehát a
jogon kívülálló társadalmi tényező. Belső jogforrás: jogon belül keresi a keletkeztető tényezőt
és a megismerésére utaló jogfogalmat.
A jogforrás belső magyarázata: Az anyagi jogforrás azokra az (állami) szervekre utal,
amelyek fel vannak hatalmazva jogalkotásra pl.: parlament, kormány, miniszterek, bíróságok.
Az alaki jogforrás a szabály megismerhetőségére és forrására válaszol. Az alaki jogforrások
tehát azok a tételes jogszabályok, amelyek a jog anyagát szövegesen megformázzák pl.:
törvény, rendelet, más állami normatív szabályozási eszközök. Honnét ismerhető meg a
szabály?
Az alaki jogforrásokon belül szokás különbséget tenni végül: írott és íratlan
jogforrások között. Írott: államilag kibocsátott, tételezett jog. Íratlan: szokásjog, de írásba
lehet foglalni azt is pl.: Werbőczy István Hármaskönyve.
Edgar Bodenheimer: formális és nemformális jogforrások elkülönítése. Formális
jogforrás: ismeretelmélet, jogi dokumentumokból ismerhető meg. Ide tartoznak a jogalkotás
termékei, bírói ítéletek, nemzetközi szerződések, különböző egyezmények és
megállapodások, magánfelek közötti egyezségek, pl.: kollektív szerződés. Nem formális: nem
lelehetők fel jogi dokumentumokba: igazságosság sztenderdjei, értelem, dolgok természete
pl.: házasság fogalmának változása (az utódnemzés beletartozik?), méltányosság (mai felfogás
szerint: törvény szigorának enyhítése), politikai célok (pl.: bíróság munkájában hogyan
jelenik meg, jogalkotásban is megjelenhet), morális meggyőződések (pl.: nemzetközi
közjogban: közrendi záradék), közvélemény (indulatos, hajlamos hirtelen fellángolni),
szokásjog.
Közöttük hierarchikus viszony: nem formálisok másodlagosak  először a formálisat
kell megvizsgálni  formálisak nem adnak tájékoztatást, ha az igazságosság/méltányosság
követelményeibe ütközik, ha több formális van, de közöttük ellentmondás  nem formális
jogforráshoz kell fordulni.

11. A formális és nemformális jogforrások (Tk. 69-81.)

Két jogképződési mód: jogalkotói vagy törvényi jog és a bírói jog. Az első a
kontinentális jogrendszerre jellemző, míg az utóbbi az angolszász jogrendszerre.
Jogalkotói jog (tételezett jog): két altípusa a törvény és a rendelet. A megalkotás
folyamatában különböztetjük meg őket egymástól, autonóm és delegált jogalkotás
különbségei. Az autonóm jogalkotásban az autonóm szabályozás birtokosa legalább elvileg és
formailag mindenki mástól függetlenül alkothat szabályokat, amelyeket nem kell
levezethetőnek lennie egy másik normarendszerből. Az autonóm jogalkotás nem
korlátlanságot, hanem bizonyos korlátokon belül feltétlenséget jelent. Autonóm jogalkotók a
törvényhozó testületek, de a pater familias joga a háznépe fölött.
A jó törvényhozás társadalmi feltételei: 1. legyenek kiforrottak azok a társadalmi
viszonyok, amelyeket törvényi szinten rendezni kívánnak. 2. álljon rendelkezésre egy olyan
szervezett törvényhozó apparátus, amely megfelelő szakmai színvonalon tudja vezérelni a
törvényalkotás folyamatán, annak előkészítésétől a végrehajtásáig. 3. legyen egy olyan fejlett
jogtudomány, amely a jogalkotó tevékenység fogalomrendszerének és dogmatikai
eszköztárának kidolgozását és a politikai kötöttségektől mentes szakmai-tudományos
kontrollját biztosítja.
Törvényhozás sajátosságai: 1. alapvető jogi normák tudatos megalkotására irányul; 2.
a társadalmi viszonyok jövőbeli alakulását kívánja befolyásolni, meglehet múltbéli
tapasztalatokra alapozva; 3. megfogalmazásában elvont és általános, elvonatkoztat a
társadalmi viszonyok egyedi sajátosságaitól; 4. formájában szilárd és rögzített; 5. olyan
szabályozást eredményez, amely szilárd, de merev;
Ennek az oldására szolgál a delegált jogalkotás, amely a végrehajtó hatalom jogalkotó
tevékenysége. Olyan normatív rendelkezéseket hoz, amelyek 1. vagy a meghozott törvények
végrehajtására, vagy 2. törvények keretei között egy terület viszonyainak részletes
szabályozására (csak kormányrendelet) utalnak. Delegált jogalkotás altípusa a rendelet: Ez
olyan korlátozott és feltételes jogalkotási produktum, amely az állampolgárokat közvetlenül is
kötelező előírásokat tételezhet, rájuk jogokat vagy kötelezettségeket ruházhat, de nem
ütközhet magasabb szintű jogszabályba. Rendeletet a kormány, miniszterelnök, miniszterek,
MNB elnöke és az önkormányzatok is, amelyet az alaptörvény és a törvények is biztosítanak.
Törvényhozás sajátos esetei: alkotmányozás, kodifikálás, recepció.
Az alkotmány rögzíti egy állam államformáját, politikai berendezkedését, az
állampolgárok jogait és kötelezettségeit, fontos állami és nem állami szerveket stb. Történeti
alkotmányról beszélünk, ha az alkotmányos berendezkedés szabályait szokások, bizonyos
törvények, iratok, intézmények rögzítik, míg írott alkotmányról, ha a szabályokat törvény
rögzíti. Az Alaptörvény is törvény. Alapvetően úgy védik meg az Alaptörvényt a pillanatnyi
parlamenti többség politikai megfontolásaitól, hogy a módosításhoz a képviselők 2/3-os
egybehangzó döntése szükséges. Carl Schmitt megkülönböztette az alkotmányozást és
törvényhozást. Az alkotmányozásban a népszuverenitás közvetlenül nyilvánul meg,
meghatározza az együttélés rendjét. Azt az akaratot az éppen aktuális parlamenti többség sem
tudja felülírni. Alkotmányvédelmet Magyarországon alkotmánybíróság végzi (USA-ban
rendes bíróság) végzi (alkotmánydominancia), eljárással az alkotmányellenes jogszabály
megsemmisíthető.
Kodifikáció: a joganyag törvénykönyvekbe való összefoglalása és közzététele.

12. A jogalkotás típusai és folyamata (E.a. Tk. 82-89.)

A jogalkotás társadalmi hátterét tekintve két egymással ellentétes elméletet

különböztetünk meg egymástól: a konszenzus és konfliktus elméleteket. A konszenzus elmélet
alapján a jog a közmegegyezést tükrözi, a társadalomban létrejövő konszenzus kifejeződése a
jog. Míg a konfliktus elmélet szerint a jog a társadalmi harcok eredménye és a jog a gyengébb
társadalmi csoportok elnyomását segíti elő. A két elmélet kiegészítő viszonyban állnak
egymással, külön-külön nem adnak megoldást erre a kérdésre.
A jogalkotás típusainak felosztását a hatalommegosztás elve adja: autonóm és delegált
jogalkotás. Az autonóm jogalkotás lényege, hogy a jogalkotás a törvényhozó hatalmat illeti
meg és a jogalkotás teljessége feletti ellenőrzést is szintén ezt a hatalmi ágat illeti meg. Ide
tartozik a törvényhozás, amely során különböző jelentőségi törvények alkotására is sor
kerülhet, gondoljunk csak a sarkalatos törvényekre. Az alkotmányozás, az alkotmány
létrehozásáról szól. Megkülönböztetünk írott és íratlan alkotmányt. Az írott/kartális alkotmány
lényege, hogy az alkotmányt egyetlen jogi dokumentum tartalmazza, egy dokumentumba
állítják össze. A legtöbb európai országnak is ilyenje van. Az íratlan/történeti alkotmányt már
nem egy jogi dokumentumba állítják össze, hanem a történelmi fejlődés során több jelentős
törvényt alkottak meg, amelyet az alkotmány részének tekintik. Nagy-Britannia rendelkezik
történeti alkotmánnyal és Magyarország is 1949-ig. Gyakran létrehoznak az alkotmány
létrehozására egy alkotmányozó testületet is. A kodifikáció egy adott jog területhez tartozó
szabályokat tartalmazza egyetlenegy törvénykönyvben. Fontosabbak: Code Civil 1804.
ABGB 1811. BGB 1900. Zivilgesetzbuch 1912. A jogtudomány a recepciót kétféle módon
értelmezi: történeti szempontból a recepció a római jog újra érvényre juttatásáról, újra
alkalmazásáról szól. Jogelméleti szempontból a recepció alatt azt értjük, mikor egy ország
autonóm jogalkotása egy másik ország teljes joganyagát veszi át és ülteti bele az ő
jogrendszerébe. Ez jellemzően a felszabaduló országok modernizációjának felgyorsítása
érdekében tették meg. Jogszociológia szempontjából kérdéses, ha a két ország között túl nagy
a kulturális különbség, az átvétel sikertelen lesz.
A delegált jogalkotás során a törvényhozó hatalom a jogalkotás hatáskörének egy
részét átruházza a végrehajtó hatalomra. Ez alapvetően gyors társadalmi változások
következtében jön létre, mikor hirtelen problémákra gyors reakcióra van szükség. A delegált
jogalkotás összeolvad a végrehajtó hatalom intézményrendszerével Magyarországon,
megkülönböztetünk kormány-, miniszteri- és önkormányzati rendeleteket.
A törvényhozás menete: Indítványt beadhatók köre: köztársasági elnök, kormány,
országgyűlési bizottság és országgyűlési képviselők. 1. Az Országgyűlési elnök kijelöli az
illetékes bizottságo(ka)t. Ha képviselő adja be az indítványt, akkor a bizottság dönt a
tárgysorozatba vételről, illetve az általános vitára bocsátásról. 2. Általános vita, végéig lehet
beadni a módosító javaslatokat. 3. Az országgyűlés szavaz a részletes vitára bocsátásról. 4.
Részletes vita, végéig lehet beadni módosító javaslatokat. 5. Szavazás a módosító
javaslatokról. 6. Egységes javaslat. 7. Záróvita és zárószavazás. 8. Országgyűlés elnöke aláírja
5 napon belül. 9. Köztársasági elnök aláírja 5 napon belül (megfontolásra visszaküldheti). 10.
Magyar Közlönyben kihirdetés.

13. Jogi norma – jogtétel – jogszabály – jogszabályhely (Tk. 93-94.)

Jogalkotó felé elvárás, hogy jogszabály megszövegezésénél a megfelelő jogi

terminusokat alkalmazzon, ne használjon, homályos, metaforikus kifejezéseket, legyen
mindig precíz és pontos. Emiatt tűnik a jogi nyelv a laikusok számára száraznak.
Jogi norma és jogszabályt általában a jogászok is szinonimaként használják. Jogi
norma fogalma: jogtudományos értelem szerint, a norma az valami olyasmi, ami egy
gondolati szerkezetre utal. Ez a gondolati szerkezet olyan, amit a jogszabály szövegéből kell
rekonstruálni a jogászoknak. A jogászok tehát jogi szövegekkel találkoznak és abból kell ezt a
jogi normát rekonstruálni, ami valamilyen a jövőre vonatkozó magatartás. Ez egy gondolati
képződmény.
Jogtétel: Jogi norma nyelvi kifejeződése, egy jogi norma teljes egészében egy
jogtételben fejeződik ki. Előfordulhat, hogy egy jogtételt a jogszabály különböző helyein
található szövegből kell összeilleszteni.
Jogszabály: belső alaki jogforrást értjük, amiben a jogtétel megjelenik. Egy
jogszabály számos jogtételből állhat, amelyek között tartalmi vagy logikai kapcsolat van.
Ahhoz, hogy egy jogtételt létrehozzunk, ahhoz több jogszabályt kell elolvasnunk. (utaló
szabály) A jogalkotói akarat megnyilvánulása.
Jogszabály hely: a jogszabály, mint belső alaki jogforrás szerkezetére utal, azaz a jogi
szöveg milyen egységekre van tördelve, aminek a legfontosabb egységei a paragrafus/szakasz
§, a bekezdés (2), a pontok a, és az alpontok aa, (jogszabály szerkezeti egységei).

Jogi normák szerkezeti elemei (tk. nem jó)

Jogi normákról van szó, ezek gondolati képződmények.
Hipotézis: a normának az a része, amely leírja azt a szituációt amire a jog vonatkozik, illetve
azt a viselkedést, ami a jognál előkerül. Hipotézis három típusa: keretszabály: a jogalkotó a
hipotézist olyan általánosságba fogalmazza meg, amely teret enged a jogalkalmazó számára,
tág mozgásteret biztosít neki. Ezzel szembe szokták állítani, amikor a jogalkotó nagyon
részletesen akarja megadni a jogi szabályozást, ez a kazuisztikus szabályozás. A harmadik
típus a se nem túl általános, se nem túl aprólékos, de a jogbiztonságnak megfelelően pontos
leírást tud adni, ez a tipikus szabály.
Diszpozíció: minősítés.
Viszonyulás 3 formája: az, ha kötelezővé teszi, ha megengedi vagy ha csupán ajándék.
Kötelezővé teszi: cogens/kogens. Kötelezővé tenni egy cselekvést lehet vagy megparancsolni
(pozitív előírás-parancsoló norma-imperatív szabály). Ellentétes eset a megtiltás, a tiltó
szabály. Általában a kogens szabályoknak a zöme a közjogi jogágakban jelenik meg, ahol
hierarchikus viszony van, ott az állam magas pozícióban van, itt írja le, hogy az
állampolgárnak mit kell tenniük, büntetőjogban inkább az jelenik meg, hogy mit nem tehet.
Megengedő szabály: diszpozitív szabály. Olyan, amikor a feltételben, a hipotézisben leírt
magatartás nem kötelező, ettől el lehet térni bizonyos esetekben. Leggyakrabban a
magánjogba, azon belül a polgárjogban azon belül a szerződések jogában jelenik meg.
Kezdőformula: ha a felek másképp nem rendelkeznek… ez egy diszpozíciós szabály, azaz a
felek közös megegyezéssel eltérhetnek a szabálytól. Ellenben egy szerződésben, ahol a felek
nem rendelkeznek másképp, akkor az kogens szabály lesz.
Ajánló szabály (lex imperfecta-tökéletlen szabály): csupán egy óhajt fejez ki a jogalkotó,
többnyire egy kívánatos társadalmi célt fogalmaz meg, amit inkább nem is jogi jelleggel,
hanem erkölcsi, nevelő jelleggel vagy edukatív jelleggel fogalmaz meg. Nem von maga után
következményt.
Szankció: kilátásba helyezett büntetés, negatív jogkövetkezmény, ha elmarad a megfelelő
jogcselekvés tanúsítása. Magatartásnál nem a szankció motiválja az embereket, hanem valami
előny, valami pozitív eredmény elérése. (pl. a szocializmusban a kanadó XD, más országban
viszont kedvezményeket helyeztek kilátásba, pl. gyermekgondozási segély)
Jogkövetkezmény: pozitív és negatív jogkövetkezmény. Negatív szűkebb értelemben a
szankció.
Szankció célja az, amire közvetlenül irányul. A szankció tárgya lehet személyi és vagyoni.
Személy elleni szankció a halálbüntetés volt, de ide tartozik a szabadságvesztés, kitiltás,
járművezetéstől való eltiltás stb. A vagyon elleni a személy vagyona ellen irányul pl.:
pénzbírság, vagyonelkobzás stb. Szankció célja: reparatív-polgárjogi, magánjogi szankció,
melynek lényege az okozott kár megtérítése és az eredeti állapot helyreállítása (kártérítés
fizetés). A represszív azon túl, megtorló szankció. Egyéni (az adott személyt rettentse el, hogy
máskor ne csináljon olyat) és generális (mindenki másnak is elmenjen a kedve, hogy ilyesmit
csináljon) megtorlás. Ez manapság is szerepet játszik, a bírók a büntetés kiszabásánál vegyék
figyelembe a bűncselekmény az adott megyében történő gyakoriságát és ha az magas, legyen
súlyosabb a büntetés (társadalomba visszavezetés és nevelése).
Pozitív jogkövetkezmények: az elérni kívánt joghatás beállta. pl.: Ha valaki beadja a kérvényt
a fegyvertartásra és meg is kapja. Ez egy pozitív jogkövetkezmény. Másik típus a
kedvezmény érvényesítése. pl.: házaspár felveszi a babaváró hitelt és bejelentkeznek, hogy
lehet folyosítani a pénzösszeget és a bank ki is küldi a bankszámlájukra.

A jogszabályok tipológiája

Belső alaki jogforrások csoportosítása.

Teljes szerkezetű szabály: norma mindhárom elemét tartalmazza.
Részleges: valamelyik elem nem jelenik meg. Egyik típusa a lex imperfecta esete, mikor
nincs jogkövetkezmény. Másik lehetőség, hogy a hipotézis és a diszpozíció nem válik el
egymástól. pl.: behajtani tilos-nincs pontosan meghatározva a hipotézis. Értelmezésénél azt
kell figyelni, hogy hol van a tábla. Értelmezésénél rekonstruálható a hipotézis.
Jogszabályok tartalma szerinti csoportosítása (tk. 99-101.)
 Regulatív szabály: magatartás irányítási szabályok. pl.: BTk szabályai
 Szervezeti szabályok: bizonyos intézmények, állami és nem állami szervezetek, pl.:
egyesületek, civil szervezetek, alapítványok szervezeti és működési elemeit
szabályozza-gyakorlatilag nincs szankció, leíró szabályok.
 Eljárási szabályok: többnyire leírják azt a folyamatot, amiben az anyagi szabályokat
érvényesítik. pl.: büntető szabályok-büntető eljárás szabályai szerint, leírják a
funkcióit, milyen folyamatban történik a szabályérvényesítés, annak a menetét írják le.
 Utaló szabályok: valamilyen más jogszabályra utalnak, arra hívják fel a figyelmet,
hogy más jogszabályokat is figyelembe kell venni, kiegészítésre szorulnak.
 Garanciális szabályok: fogyasztóvédelem, szabványok és technikai szabályok, áruk
és szolgáltatások minőségét garantálják. pl.: E számok az élelmiszereken.
 Fogalommeghatározó szabályok: fegyveres és felfegyverkezve való elkövetés
különbsége, csoportos és bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény- fogalmakat
precízen meghatározza a jogalkotó.
 Ajánló szabályok.
 Egyéb szabályok: pl.: nyári és téli időszámítás elrendelése, díjak adományozása, tehát
minden más.

Jogszabályok rendezése

A társadalom fejlődésével egyre több jogszabály látott napvilágot. Szükségesek olyan

eszközök, amelyek biztosítják a jogszabályok következetes rendjét. A modern jogrendszerek
alapvető feltétele, hogy az azonos társadalmi viszonyokra vonatkozó jogi előírások
koncentrálva, a címzettek számára elérhető helyen legyenek megtalálhatóak, a jogkövető
magatartás érdekében.
Tulajdonképpen a joganyag rendezése szorosan összefügg a közzététel problémájával, a
kihirdetéssel. Kihirdetés: erőfeszítés a jogalkotótól, hogy a címzettek tudomást szerezzenek az
érvénybe lépő szabályokról. Öt módszert szoktunk megkülönböztetni:

Kodifikáció: autonóm jogalkotás egyik terméke. Saját társadalmi viszonyokra vonatkozó

szabályokat egyetlen törvénykönyvben írja le. Ez a munka hozzásegíti a jogalkotót, hogy
átláthatóbbá és rendszerré tegye a joganyagokat, tartós rendezést eredményez. Stabil
rendezést nyújt. Code Civil (1804) ABGB (1811), BGB (1896), Zivilgesetzbuch (svájci
polgári törvénykönyv, 1907).

Kompiláció: hatályos joganyag összegyűjtése, hatályos jogszabályok gyűjteménye. A

jogszabálykeresés technikája sokat változott az elmúlt évtizedekben. Rendszerváltás előtt 5
évente új gyűjteményt állítottak össze, és aki éppen egy hatályos szabályt keresett, akkor elő
kellett vennie az akkor aktuális gyűjteményt, majd utána átnézni a magyar közlönyt az
esetleges módosítások miatt. Ezt követően a digitalizációnak köszönhetően jogtárakat
készítettek, magáncélra, ezekhez cd-ken keresztül lehetett hozzájutni, erre előfizethettek a
jogászok és kaptak egy cd-t érte. A legújabb forma, hogy a kormányzat lehetővé tette, hogy
mindenki hozzáférhet a hatályos jogszabályokhoz, emellett a kúria határozataihoz is.

Inkorporáció: ha egy jogszabályt megváltoztatnak, a változást pedig úgy vezetik át az előző

szabály szerkezetén, hogy nem változtatnak annak szövegén, eredeti szerkezethez igazodva
teszik meg. pl.: paragrafusok számai. A változásokat a megválasztott szakaszhoz írják bele.
Hozzátenni egy jogszabályhoz úgy volt lehetőség, hogy alszámot adnak neki. Ha nem férne
bele az eredeti szerkezetbe, úgy toldják bele, hogy alszámot adnak. Tartalmilag legközelebb
álló szakaszhoz teszik bele.

Egységes szerkezetbe foglalás: különböző szintű jogszabályokról van szó (pl.:

munkatörvénykönyv) Ezeket szerkesztik össze egy dokumentumban, a meghatározó a
legmagasabb szintű szabály.

Revízió: (legritkábban alkalmazott) Gyors társadalmi változások esetén alkalmazzák (pl.:

rendszerváltás, új alkotmány). A jogalkotás míg nem tudja utolérni a változásokat, addig
kiszűrik a korábbi jogszabályokat, amelyek teljesen alkalmazhatatlanok, de a régi
joganyagnak azt a részét, ami még használható, azt megtartják.

A jogszabályok érvényessége és hatálya:

Formális, tartalmi, szociológiai és értéktani/axiológiai érvényesség.

A jogszabály érvényessége azt jelenti, hogy követésének és alkalmazásának kötelező voltát elfogadtatni.

Formális: megköveteli, hogy az adott jogszabályt, az arra felhatalmazott szerv alkossa meg, a megfelelő eljárás
betartásával. A kormány nem alkothat törvényt. A parlament sarkalatos törvényt (Alkotmány módosításáról,
Alkotmánybíróságról, nagy politikai pártok működéséről és gazdálkodásáról, BTk, büntetőeljárás törvények
módosításáról stb.), csak akkor tud alkotni, ha megvan a 2/3-os egyetértés, minőségi többség mellett.
Hozzátartozik a jog által előírt kihirdetés is, ezzel zárul le.
Tartalmi: Kelseni elmélet segít felfogni. Az adott szintű norma nem mondhat ellen magasabb szintű normáknak.
Egy kormányrendelet nem lehet ellentétes a törvénnyel. Ha ez mégis megtörténik (közjogi érvénytelenség), ki
mondja meg az érvényességet, mi történik akkor, ha bíró, ügyfél fedezi fel.
Szociológiai: a szabálynak érvényesülnie kell a társadalmi valóságban, itt azonban skálát kell elképzelni. Minkét
végpontja a szociológiai érvénytelenséghez vezet. Ha senki nem követ egy szabályt, az csak papíron érvényes.
Másik oldalon viszont, ha mindenki követ egy szabályt, akkor nincs értelme előhívni, leírni.
Értéktani érvényesség: megköveteli, hogy a szabály nem mondhat ellen az igazságosság alapvető
standardjainak. Az igazságtalan jog, az a jog köntösébe rejtett jogtalanság.
Hatályosság: Érvényesség a fizika világ kivetülése, társadalmi valóság kivetülése. A hatály az érvényesség
terjedelme.
Időbeli hatályosság: A jogszabályok időbeli hatálya alatt azt értjük, hogy a jogszabályok meghatározott időbeli
korlátok között érvényesek, alkalmazhatóságuk meghatározott időintervallumhoz köthető, így a jogszabály
hatályának van kezdete és vége. A jogszabály időbeli hatályának kezdetét általában maga a jogszabály állapítja
meg. Általában kihirdetést követő napon válik hatályossá, de nem minden esetben. Van amikor a jogalkotó
felkészülési időt enged a címzettek számára, egy adott idő letelte után lesz hatályos. Manapság 3-6 hónapot
szokás adni. A jogszabályok hatályon kívül helyezésének több módja ismeretes. Rendszerint a meghozott új
norma helyezi hatályon kívül a korábbi jogszabályt. Alkalmanként használt módja az időbeli hatály vége
megállapításának, ha a jogszabály maga mondja ki hatályának végét, vagyis már meghozatalakor meghatározza,
mettől meddig fogják alkalmazni.
Visszaható hatály: Mi van, ha a kihirdetés előtti idő előttire akarjuk érvényesíteni? Ez sérti a jogbiztonságot,
nem lehet számon kérni egy olyan szabályról a címzetteket, amikor még nem is létezett. Van amikor az új
szabályozás kedvező viszonyba állítja, akire vonatkozik.
Területi hatály: földrajzi egység megadása, amelyre a szabály vonatkozik. Országos és helyi szintű szabályok
megkülönböztetése. Országos, vármegyei, önkormányzati. Az adott állam jogrendje érvényesül-e a
követségeken, mozgó államterületen. Diplomáciai mentességet élvező külföldiekre csak a nemzetközi
egyezmények tartalmazzák az általuk betartandó jogszabályokat.
Személyi hatály: kijelöli a címzettek körét, akikre a szabályok vonatkoznak. Büntető Törvénykönyv
mindenkire. Speciális személyi kör: bizonyos társadalmi csoportot vesz alapul. A jogszabály akkor is érvényes
valakire, ha éppen külföldön tartózkodik. Különös személyi hatály: címzettje a jogalanyok egy „zárt” csoportja
Szervi hatály: milyen eljárásban érvényesíthető az adott szabály: büntető, polgári, közigazgatási eljárásban.
Melyikben érvényesül. Elsődleges címzettjei a hivatásos jogalkalmazók
Tárgyi hatály: milyen ügyekben, mely esetekre kell alkalmazni.

Jogrendszer tagozódása (110-111. oldal):

Ludwig von Bertalanffy rendszerfogalma: részeknek vagy elemeknek az egésszé rendeződése vagy
kombinációja, ahol a rendszer elemeinek változása esetén is fenntartja magát. A jogi normák bizonyos
rendezettség mellett állnak össze jogrendszerré. A jogi normák összetartozása is két képet mutathat:
halmazt és rendszert. A halmaz az csak az elemek egymás mellettisége, amely a jog korai szakaszában
volt jellemző. A rendszerű állapotot a jog, majd a modern jogrendszerekkel éri el, a XVIII-XIX.
században. A jogrendszer egy deduktív rendszer, megalapozott szabályok egymásra épülő és
egymásból következő hierarchiáját valósítja meg. A jogrendszer tehát a jogszabályok rendezett
együttese, ezt az állapotát a XIX. századra éri el, de előzményei visszanyúltak a természetjogi
gondolkodásra.
Rendszerré szervezés technikái: A jogintézmény jogi normákból felépített olyan séma, amely egy
társadalmi viszony-típust szabályoz. 1. A jogintézmény alapja az emberek közötti szokásos vagy
lehetséges viszonytípus. 2. Ez a viszonytípus a stabilizációval nevet és meghatározást kap. 3. Végül
ezt a társadalmi viszonytípust a jog szabályozás alá vonhatja. A jogintézményt kitévő normák
összetartoznak. A jogintézmények egy magasabb szerveződési szinten összefüggenek egymással.

Jogrendszer tagozódásának van egy vertikális és horizontális iránya, amik a jogszabályok egymás
mellé rendeléséből jön létre és így alakul ki a sajátos kép. (vertikális lépcsőzetes felépítése a
jogforrásoknak).
Jogi szabályozás feldarabolását jelenti a horizontális felosztás. A társadalmi lét egészében mekkora
területet fed le a jog. Nem egy egyenes vonalú tendencia ez: hullámzások találhatóak benne, bevonul
egyes társadalmi viszonyokba vagy nem, szabályoz, vagy nem stb. A horizontális iránya a jogrendszer
tagozódásának, kijelöli mely részét szabályozza, majd ezeket további egységekre bontja: köz- és
magánjog elkülönítése.
Hosszabb történelmi periódus alapján alakult ki a jogrendszer tagozódása, a társadalom, illetve a
jogászság és a jogalkotás játékának köszönhető ez a tagozódás. Jogászság a szakértelmet biztosítja az
alkotómunkában.
Horizontális felosztás egység: közjog és magánjog részei. Különféle jogi kultúrák és az adott jogi
kultúrán belül is változott. Elsődlegesen a római jogból származik, leginkább a germán jogcsaládoknál
értelmezhető ez a felosztás. A modernizáció eredményeként más jogcsaládokban is kialakul ez a
szerkezet pl. az angol jogban is egyre inkább megjelenik ez a struktúra.
Közjog és magánjog tartalma folyamatosan változott. Római jogban világos elkülönítés pl. család,
magánszférában megállt a jog, azon belül a fas és a moos érvényesült, a közjog pedig a közérdeket
szolgáló szabályokból áll, míg a magánjognál a magánérdeket szolgálja. Európai feudalizmusban a
magánjogot teszi előtérben, jogfejlődés magánjogi súlypont. Az abszolutizmusok felemelkedésével
erősödik meg a közjogi szféra, majd a forradalmak hatására, liberalizmussal megszületik a
legélesebben az igény, hogy a közszférát és a magánszférát elkülönítsük, hangsúlyozva a magánszféra
érinthetetlenségét. XIX. század vége felé elkezdődik az állami szféra fokozatos megjelenése a
magánszféra területén.

Az állam áll a közjog, az egyén a magánjog középpontjában. Moór Gyula: közjogi jogi normák az
állam jogalkotó és jogalkalmazó cselekvését szabályozzák, míg a magánjogi a magányszemélyek
cselekvését szabályozzák. A közjog és magánjog határa nem húzható meg egyszerűen: mit
tekinthetünk közérdeknek vagy magánérdeknek. Tudósok megpróbáltak egy dogmatikai választ
keresni erre. Az állam cselekvése az erőszakalkalmazás, a közjog azokat a szabályokat tartalmazza,
amely ennek a feltételeit, módját, eljárását rendezi. A közjog fontos feladata, hogy úgy szabályozzon,
hogy az állami akarat és a döntések végrehajtása mellett a hatalom ne legyen önkényes. Az egyének
közti viszonyok mellérendeltek.

1. A közjogi jogviszonyokban az állam jelenik meg a jogviszony egyik oldalán, mint a

közhatalom birtokosa. Ezeknek a szabályoknak hierarchikus szerepe van, egyik oldalon az
állam, amely felsőbbrendű szerepben van. Közjogi jogviszony aszimmetrikus, magánjogi
szimmetrikus (jogok és kötelezettségek szempontjából).
2. A közjogba tartoznak a pl. a koegens szabályok, de közjogban is megjelenhetnek diszpozitív
szabályok és fordítva is.
3. A közjog a közérdek, a magánjog a magánérdek érvényesülését hivatott biztosítani.

A jogrendszer horizontális tagozódása (tankönyv 117-126. oldalak):

Alaposztása a közjog és magánjog megkülönböztetése, de a kisebb egység, az a társadalmi viszonyok
elhatárolt területe, ez a jogág. Jogág: a közjogon és magánjogon belül egy szűkebb társadalmi
viszonycsoportra vonatkozó szabályoknak az összesége. Elsődleges alapjogágak: legkorábban
kialakult jogágak a modern jogfejlődés során. Jellemzői: kiforrott dogmatikai szerkezet, sajátos
terminológia, részletes dogmatikai rendszer, logikailag feszes felépülése a jogágnak. Másodlagos
jogágak: 20. század elejétől kezdenek kialakulni. Tendenciaszerűen sok bennük a technikai szabály, a
dogmatikai szerkezetük kevésbé kidolgozott, és sokkal változékonyabb joganyagot képeznek, mint az
elsődleges jogágak.

Közjogi jogágak: mindkét oldalon államok állnak (nemzetközi (köz)jog) Az államok egymás közti
viszonyát rendezi.

Alkotmányjog: alapvető törvényeket tartalmazza, ami szabályozza az állami szervezet felépülését,

működését, a politikai rendszer legfontosabb elemeit, az állampolgárok alapvető jogait és
kötelezettségeit.

Közigazgatási jog: végrehajtó hatalom működésére vonatkozik, végrehajtás delegált szabályait teszi ki
jelentősebb részben. Megkülönböztethető a közigazgatási eljárásjog és anyagi jog (pl. postaforgalom,
közlekedés, egészségügyi szabályozások). Alapvetően különféle területeket érint az emberek életében.
Elsődlegesen az állampolgárok kötelezettségeit jelöli, kijelöli az ezekben működő és hatósági
feladatokkal, igazgatással rendelkező intézményeket. Közigazgatási eljárásjog: általánosságban
határozza meg az igazgatási feladat ellátása során milyen eljárásban kell érvényesíteni az anyagi jogi
szabályokat, és az eljárásban milyen jogok illetik meg az ügyfeleket. Van általános és speciális pl.
adóigazgatási eljárás. Több eljárást foglal magába, van egy általános szabályozás és több speciális
szabályozás.

Büntetőjog: amiben az állam megmondja, hogy mit nem szabad tenni az állampolgároknak,
többségben tiltó szabályok. Szabályai országosan, mindenkire kiterjedő hatály, egyes esetben
szervezetek is alanyai lehetnek a szabályozásnak, de elsősorban természetes személyeket szabályoz.
Büntető eljárásjog: több szakaszból álló folyamatot szabályoz, amely a bűncselekmény hatóság
tudomásra jutásával kezdődik, bűnüldözéstől, amiben különféle szerepekre osztódnak a személyek:
gyanúsított, ügyészség, vád alá emelés, bírósági tárgyalás, fellebbezési rendszer (három szint, két
fellebbezés). Büntető végrehajtási jog: milyen intézmények fogják az ítéletet végrehajtani
(büntetőeljárás három szakasza).

Magánjogi jogágak:

Polgári jog: két nagy területe van: polgári anyagi jog és polgári eljárásjog. A polgári anyagi jog sok
kérdést szabályoz: személyek joga, öröklési jog, tengerjog, gazdasági társaságok joga stb.
Legfontosabb intézménye a tulajdon és a személyt megillető jogok. Polgári eljárásjog: közjegyző
közreműködése szükséges-e, bírósági szakasz és végrehajtásra összpontosít. A polgári jogban nem ex
officioból indul az eljárás, hanem alapvetően a magánfeleken áll a kezdeményezés joga, két szereplője
a felperes és az alperes. Fontos aspektusa a bizonyítás: kinek kell és mit. Ítélet esetén a felperes ítéletét
elutasítja, helyben hagyja, bizonyos részében elutasítja, akkor ennek az ítéletnek is érvényt kell
szerezni, ennek is megvannak a szabályai. Tulajdon mellet a házasság (vagyoni viszonyban, jogok és
kötelezettségek) és családjog is külön jogággal rendelkezik.

Másodlagos jogágak: van, ami tisztán közjogi jellegű pl. pénzügyi jog. Ez, ami az államháztartással
kapcsolatos szabályokat tartalmazza, adóilleték, devizagazdálkodással kapcsolatos szabályokat
tartalmazza. Vegyes szakjog elnevezésre igaz: munkajog, földjog, nemzetközi magánjog,
társadalombiztosítás joga. 20. századtól kezd kialakulni, korábbi tisztán magánjogi rendezésbe
belépett az állami szabályozás.

Munkajog: vállalkozási szerződés volt, majd a 1870-es évektől a munkásság fontos politikai tényezővé
vált, így az állam belépett ennek a viszony rendezésébe és szabályokat vezetett be (pl. munkaidő).
Közjog és magánjogi elemek kombinálódnak.

Földjog: különféle társadalmi célok, pl. termőföld védelme, forgalombiztosítás. Földtulajdon

megszerzésének és használatának szabályait tartalmazza.

Társadalombiztosítás joga: egészségügyi ellátás és nyugdíjellátás a két fő elem, majd a szociális

támogatások szabályozására is kitér.

Nemzetközi magánjog: ebben a jogalanyok (természetes személy, állampolgár, szervezetek jogi

személyiséggel) különböző országba tartoznak, ezek közötti viszonyokat szabályozza, ezek két vagy
többoldalú egyezményekből jön létre és arra irányult, ha a magánjogi tranzakcióban jogvita keletkezik,
akkor melyik ország jogát kell alkalmazni és melyik ország hatósága járjon el.

Jogrendszer vertikális tagozódása, jogforrások lépcsőzetes felépítése

A jog vertikális tagozódása: jogszabályok hierarchikus rendszere, azaz a jogforrási
hierarchia. A jogszabályi hierarchia struktúrája három megkülönböztetés mentén rajzolható
meg:
1. a jogszabályok hierarchikus szintjei szerint;
2. a jogszabályok és a szabályozás egyéb jogi eszközei révén; valamint
3. a belső és külső eredetű jogszabályok megkülönböztetésével.

Hierarchikus szintjük szerint a jogszabályok törvényekre és rendeletekre bonthatók. 1.

Alkotmány; 2. sarkalatos törvények (tárgyuk az Alaptörvényben meghatározott, minőségi
többség); 3. „közönséges” törvények (abszolút többség, Alaptörvény meghatározza a
törvényhozási tárgyakat, amiket nem lehet átruházni a kormányra); 4. törvényerejű rendeletek
(ma már nem hozható, de jónéhány még hatályban van); 5. kormányrendelet (rendeletek
megalkotójának közjogi státusza szerint elkülönül: önkormányzati vagy központi végrehajtó
hatalom szervei); 6. kormány tagjainak a rendeletei, miniszteri rendeletek, MNB elnökének a
rendelete (tárcalapok is közzéteszik); 7. önkormányzati rendelet;

A jogszabályok és a szabályozás egyéb jogi eszközei: vannak olyan normatív intézkedések,

amelyek jogi értelemben véve nem minősülnek jogszabálynak, ténylegesen azonban
befolyásolják jogainkat és kötelességeinket, vagy azok gyakorlását. Három vállfaja: 1. közjogi
szervezetszabályozó eszközök pl. normatív határozat: Országgyűlés, kormány,
Alkotmánybíróság, helyi önkormányzat bocsáthat ki saját szervezetével és működésével,
tevékenységével, cselekvési programjával, általa irányított szervek szervezetével és
működésével kapcsolatban; normatív utasítás: köztársasági elnök, a miniszterelnök, központi
államigazgatási szerv vezetője, a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék elnöke, a
polgármester, a jegyző adhat ki a vezetése, az irányítása vagy a felügyelete alá tartozó szervek
szervezetének és működésének, valamint tevékenységének szabályozására. 2. másodlagos
szabályok (nem jogszabályok): olyan normatív dokumentum, amelyet egy gazdálkodó
szervezet vezetője bocsát ki: szervezet termékéhez vagy szolgáltatásához való hozzáférés,
szervezet és az ügyfél kapcsolata, jogok érvényesítése, kötelezettség teljesítésének feltételeit,
jogszabályértelmezés. 3. bíró jogalkotó tevékenysége: Magyarországon csak a Kúria jogosult
a bíróságokra kötelező jogegységi határozatok és elvi határozatok kibocsátására, nem
jogszabályok.

Belső és külső eredetű jogszabályok: Magyarországon a nemzetközi jogi kötelezettségek

teljesítése érdekében biztosítva van a nemzetközi jog és a magyar jog összhangja. A
nemzetközi szerződések ratifikációval kerülnek a belső jog körébe, mely az Országgyűlés
feladatába tartozik.

Jogrendszer egységének a biztosítása, hatáskör, illetékesség

Jog rendszerré szerveződése összekapcsolódik a jogbiztonsággal, így tud biztonságosan,
kiszámíthatóan működni. Valóságban érvényesülés: jogalkalmazásban hogyan jelenik ez meg?

Az eljárás és az anyagi szabályok összhangban legyenek, és ne legyen az, hogy senki nem jár el vagy
többen is eljárnak és mások a döntések. Emiatt ezeknek a szervezeteknek pontosan meghatározzák a
hatáskörét és illetékességét.

Hatáskör: feladatmegjelölés az ügyek elosztási elve a hierarchikus szintek között. Milyen ügyekben
járhat el. Hatásköre mindig egy szervtípusnak van. Vannak általános és különleges hatáskörű szervek.
Általános: az adott ügytípusban az eljárás rendjében szabály szerint döntési felhatalmazottsággal
rendelkezik, kivéve, ha erről speciális szabály másképp rendelkezik pl.: helyi bíróság peres eljárásban.
Különleges: azok az ügytípusok, amelyeket kiemelnek a főszabály alól és specifikus ügytípusok pl.:
pertárgy nagy értéke, katonák büntető ügyekben. Pozitív elvonás: jogállamban hatáskör nem vonható
el. Negatív elvonás: megállapították a hatásköri hiányát, akkor arra senki nem utasíthatja. Hatásköri
összeütközés: két szerv is megállapítja hatáskörét, negatív hatásköri összeütközés, ha a hiányát. Volt,
amikor ilyen eshetőségekre hatásköri bíróságokat hoztak létre, de ez ma nem működik, ilyen
problémákra a szabályok rögzítve vannak.

Illetékesség: azonos hatáskörű szervek közül kijelöli, hogy melyik jogosult és köteles eljárni. Tehát
egy szervtípusba tartozó szervek közül jelöl ki egy konkrét szervet. A területi munkamegosztás elve
érvényesül, hiszen az azonos hatáskörű szervek más és más földrajzi területen működnek. Illetékességi
ok biztosít egy szervnek illetékességet. Az illetékességi ok lehet általános vagy specifikus. Általános
illetékességi ok pl.: alperes lakóhelye. Ha az általános nem állapítható meg, akkor kisegítő
illetékességi ok pl.: alperes utolsó belföldi lakhelye, ha közben külföldre költözött. Különös
illetékességi ok: általános szabálytól való eltérés, lehet vagylagos vagy kizárólagos. Vagylagos
illetékesség választható, kizárólagos illetékesség leszűkíti az azonos hatáskörű szervek körét és
azokból választ pl.: sajtóhelyreigazítási pereknél. Pozitív összeütközés: két bíróság vagy hatóság is
eljárjon. Negatív összeütközés: több lehetséges bíróság vagy hatóság is elutasítja.
Időben: kihirdetés és megszűnés kérdése.
Lex specialis elve: speciális szabály lerontja az általános szabály értékét (CSAK HORIZONTÁLIS),
pl.: adóigazgatási eljárásban speciális szabályok vannak. Ha valamiről nem rendelkezik, akkor
általános szabályokat kell alkalmaznia.
Joghézag
Tágabb értelemben vett joghézag: ha nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy milyen szabály
vonatkozik az adott esetre. Egyik esete az, amikor azért nem lehet megmondani, hogy milyen szabályt
kell alkalmazni a konkrét esetben, mert nincs ilyen szabály.
Fajtái: inszuffiencia-hézag: a jog nem szabályoz, pedig szabályoznia kellene, ez a szoros értelemben
vett joghézag. Inkonzisztencia-hézag: a jog szabályoz, de ellentmondásos módon, több ellentétes
szabályt is tartalmaz. Indetermencia-hézag: a jog szabályoz, de homályosan vagy nem egyértelműen,
bizonytalan az alkalmazandó szabály tartalma. Axiológiai hézag: a jog szabályoz, de erkölcsileg nem
elfogadható módon, az egyértelmű szabály ellentétben áll valamely erkölcsi paranccsal.
Szűk értelemben vett joghézag: ha a hatályos jogból „hiányzik” az ügy eldöntéséhez szükséges
norma, bár azt a jogrendszernek tartalmaznia kellene.
Eredeti joghézag: a jogalkotó valamilyen hibát vagy mulasztást követett el, s nem alkotta meg a
szabályt, amelyet már eredetileg is meg kellett volna alkotnia, s ezért hiányzik a szükséges szabály a
jogrendszerből.
Származékos joghézag: az eredetileg hézagmentes szabályozást követően keletkezett olyan új
társadalmi viszony, melyet a jog addig még nem is szabályozott, de szabályoznia kellett volna.
A joghézag kapcsán a jogi doktrina megkülönbözteti a valódi joghézagot és a technikai joghézagot.
Valódi joghézag: a jogi szabályozás elavul, valamilyen új társadalmi viszony jön létre vagy a korábbi
társadalmi viszonyok átalakulnak és a korábbi szabályozás már nem képes betölteni a funkcióját; a
valódi joghézag betöltését a jogalkalmazónak kell ellátni
Technikai joghézag: valamilyen, a jog rendszerében lévő nehézség, ellentmondás, homályosság, nem
pontosan megfogalmazott szabályozás; ezeket a jogalkalmazó a jogértelmezés segítségével töltheti ki

A joghézag kitöltésének metodikája. A joghézagot az értelmezés segítségével lehet kitölteni.

Az értelmezésnek négy módszerét különböztetjük meg
1. Interpretáció pragmatika
Az értelmezés alapját a szabály szövegének nyelvtani elemzése adja; a szavak
köznyelvi jelentéséből indulnak ki, illetve a jogi szaknyelv terminológiáját is
vizsgálják; nyelvtani értelmezés
2. Interpretáció logika
A szabály logikai szerkezetét veszi szemügyre, ebből következtet arra, hogyan lehet
értelmezni (megszorítóan/kiterjesztően)
3. Interpretáció szisztematika
Rendszertani értelmezés; azt vizsgálják, hogy az adott szabály a jog rendszerében hol
helyezkedik el: magánjogi szabály/közjogi szabály, a jogforrási hierarchia melyik
szintjén található, hogy viszonyul az alatta-fölötte lévő jogszabályokhoz
4. Interpretáció historica
Történeti értelmezés; azt vizsgálja meg a jogalkalmazó, hogy vajon mi lehetett a
jogalkotó szándéka a jogszabály megalkotásával; ilyenkor olyan jogi dokumentumokat
kell számba vennie, amelyek a szabályozás rendelkezéséről szólnak, a társadalmi célt
határozzák meg
Attól függően, hogy ki végzi az értelmezést, más és más lesz a jogértelmezés
 Jogalkotó általi értelmezés
A törvénykönyvek végén a technicus terminusok leírását és magyarázását találjuk
 Ezek mindenkire kötelezőek, a jogszabály teljes címzetti körére érvényes ez az
értelmezés
 Jogalkalmazó általi értelmezés
Ez az értelmezés csak a jogalkotó döntésével érintett felekre terjed ki
Csak abban az ügyben érintett felekre vonatkozik, amelyben a döntés megtörtént
 Jogtudósok általi értelmezés
A jogtudományi értelmezésnek nincsen kötelező ereje
Az értelmezés ereje. Mindig a köznyelvi értelmét vesszük alapul a normának, és ehhez képest
lehet…
o Megszorító
Ha sok technicus terminust alkalmaz
Ha a felek érdekeit veszik alapul, akkor ez viszonylagos (egyik fél: megszorító, másik:
kitágító)
o Helybenhagyó
A köznyelvi értelemmel megegyező
o Kitágító

Jogérvényesülés, jogkövetés, jogismeret

Jogérvényesülés: a norma átültetése a társadalmi gyakorlatba. Két formája a jogkövetés és a

jogalkalmazás. Jogkövetés: a címzettek maguk követik a szabályt. Jogalkalmazás: jogkövetés
elmaradásakor és jogsértés bekövetkeztekor vagy maga a címzett is lehet állami szerv.
Valamilyen állami szerv valóra váltja a normát.

A jogkövetés

1. Tudattalan jogkövetés: úgy követjük a jogot, hogy nem is tudunk róla. Ilyenkor az erkölcs,
vallás, illem és a szokások parancsait követjük. Olyan normák szerint élünk, amelyeket a
közösségünk tagjai követnek. A jog szabályai beleágyazódtak az erkölcsbe, innen ered a
hatékonysága is.

2. Tudatos jogkövetés: azért követjük a jog szabályait, mert tudjuk, hogy a jog mit kíván
tőlünk és törvénytisztelő állampolgárként engedelmeskedünk neki. Ilyenkor a
magatartásunkat a jogi normákhoz igazítjuk. Ez a fajta jogkövetés a jogismereten alapul,
feltételezik, hogy a jogi normák címzettjei ismerik a jog szabályait. Emiatt fontos a törvények
kihirdetése, de a feltételezésnek nem felel meg, gondoljunk csak a jogszabályok nagy
mennyiségére. Emiatt fontos a vélelem, tehát a törvény nem tudása nem mentesít a
felelősségre vonás alól. Enélkül a jog intézményrendszere nem működne.

3. instrumentális jogkövetés: már nem csak a jogszabályok tartalmát, hanem azok funkcióját
is ismerjük. Tudjuk mire való, mire használható a szabály, céljaink eléréséhez hogyan tudjuk
eszközként használni. Instrumentális jogkövetésre akkor kerülhet sor, ha a jogtól független
egyéni céljaink egyáltalán nem érhetők el a jog eszközeinek felhasználása nélkül (érvényes
házasságkötés); ha a cél elérhető, de a jog többlet-biztosítékot ad (közjegyző előtt
végrendelet); vagy a jog előnyösebb alternatívát kínál a céljaink eléréséhez (bontóper a
különélés helyett).

Azonban a szociológiai kutatások kimutatták, hogy az állampolgárok kevéssé ismerik a jogot,

sőt a jogászok is csak azon szakterület ismerői, amiben dolgoznak. Az 1930-as évektől
foglalkozik a jogtudomány a jogismerettel. Akkoriban az emberek csekély mértékben tudták,
hogy mi tartozik rájuk, főleg a büntetőjoggal kapcsolatban voltak edukáltak, azután a munka-
és családjoggal, jobban ismerik az anyagi jogot, mint az eljárásjogot. Az 1960-as kutatás
eredménye: az idősebbek jobban ismerik a jogszabályokat, mint a fiatalok, ugyanígy a férfiak
a nőknél. Sokan arra sem tudnak válaszolni, hogy ki alkotja a jogot. A 2000-ben végzett
kutatás már sokkal derűsebb adatokat produkált, amely az iskolázottság növekedésének
tudható be.

Azonban nem szükséges és elégséges feltétel a jogismeret: attól, hogy valaki ismeri a
törvényt, nem biztos, hogy be is tartja. Lehetséges az, hogy igazságtalannak tartják a jogot,
illetve fontos, hogy a jognak legyen tekintélye. Szociológiai kutatások azt mutatják, hogy a
magyar társadalomban jellemző a jogidegenség, és nem túl magas a jog tisztelete sem, de
európai viszonylatban nem áll rossz helyen az ország. A magyarok úgy gondolkodnak, hogy
legyen szigorú a jog és tartassák be mindenkivel, kivéve a saját maguk esetében.

Jogalkalmazás: jogkövetés elmaradásakor kerül sor. Nyilvánvaló esete a jogsértés

bekövetkezte és annak az orvoslása, azaz az igazságszolgáltatás. Ilyenkor a jogsértésből
fakadó konfliktus orvoslására kerül sor a jogszabályok előírása szerint. Hatósági
jogalkalmazás: jogszerű magatartás joghatásának kiváltásához hatósági közreműködés
szükséges. Ha elmarad egy jogszabály követese és alkalmazása, akkor az az érvényes norma
nem érvényesül. Ha a jog előírásai általában és szokásosan érvényesülnek, akkor beszélhetünk
jogrendről és me

gvalósul a törvényesség. Természetesen egy jogrendben is vannak olyan normák, amelyek

nem érvényesülnek, de ezek nem jelentik a jogrend megszűnését, de állandósulása már igen.

23. Jogösszehasonlítás

Az összehasonlító módszer a társadalomtudományokban jelenik meg. Alkalmazása már az

antikvitásba is visszanyúlik, ahol Arisztotelész 158 városállam alkotmányát rögzítette és
hasonlította össze. Az összehasonlítás lényege, hogy különféle korokban és időben egy
bizonyos társadalmi problémára hozott megoldásokat hasonlítják össze és ezekből vonnak le
következtetéseket, keresik a különbségek okait stb.
A modern összehasonlító jogtudomány a XIX. századra nyúlik vissza. Az angol antropológiai
irányzat H. S. Maine nevéhez fűződik, akinek 1862-ben jelent meg az Ősi jog című műve. Ez
egy evolucionista szempontból íródott mű, amelyben azon kérdésekre keresik a választ, hogy
hogyan alakult ki a modern jog és milyen fázisokon ment keresztül a jogfejlődés az ősi jog
állapotból. Maine összehasonlította a római jogot, a középkori angol jogot és a hindu jogot,
ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy a jog a statusból a contractus felé mozog. Egy
olyan társadalom, ahol a status irányítja az ember életét, születésével megkapja jogainak és
kötelezettségeinek összeségét. Egy ilyen társadalomba mondhatni kőbe van vésve az ember a
társadalomban elfoglalt pozíciója és nagyon nehézkes, csekély lehetőség van ezen változtatni.
Míg egy társadalomban, amelyben a szerződések irányítana, az ember egyéni teljesítménye fel
van értékelve, ezek alapján pedig lehetősége van pozíciójában változást eszközölni. A jog
fejlődésének iránya a szerződések irányába kezd mozogni.
A német etimológiai jogtudományt H. Post és J. Kohler a XIX. században alkotta meg. Post
úgy vélte, hogy Savigny csak a római jogot és a német szokásjogot hasonlította össze.
Azonban az etimológiai jogtudomány célja, hogy ezt az összehasonlítást kiterjessze térben és
időben egyaránt. Az összehasonlítás lényege, hogy az összes eddig fennállt jogrendet be
akarják vonni ezen összehasonlítás alá. Mi van azonban azokkal a népekkel, akiknek nem volt
államuk. Savigny ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ahogyan a nyelv is, hosszú
történelmi periódus alatt spontán kialakult dolog, így a jog is a Volksgeist, népszellemnek a
terméke. És mivel minden nép rendelkezik népszellemmel ezért bizonyos joggal minden
népnek rendelkeznie kell. Ez bizonyítást ad a jog univerzális jellegére. Kohler úgy vélekedett
ezzel kapcsolatban, hogy a jog egy egyetemes tényező függetlenül attól, hogy van-e állam
vagy nincs, a jogérzet az emberek lelkében lakozik (Rechtsgefühl), emiatt kell valamiféle
jognak is léteznie. Ők alapították meg az összehasonlító jogtudomány első folyóiratát és
kidolgozták a tapasztalás rendszertanát. Kérdőíveket küldtek a gyarmati országokba, hogy az
ott élő népek szokásjogából adatot gyűjtsenek, ezt összehasonlítsák és publikálják.
A franciák ebbe a jelenségbe csak a XIX. század végén csatlakoztak. Mindeddig a francia
jogászok a Code Civil kodifikációs munkáival voltak elfoglalva. A Code Civilben nem a
francia nemzeti polgári törvénykönyvet látták, hanem A Polgári törvénykönyvet, egyfajta
szentírásnak tekintették. Az első összehasonlító jogtudományi konferencia 1900-ban
Párizsban valósult meg, amelynek vezéralakja E. Lambert volt. Úgy vélekedett Lambert, hogy
csak megegyező természetű dolgokat lehet összehasonlítani, nagyon különbözőeket nem
érdemes és nagyon fontos kiemelni az összehasonlítás tárgyát is. Ebből adódóan a
civilizálatlan népek jogát ki kell venni az összehasonlítás alól, illetve csak a tételezett joggal
kell foglalkozni, ez alól ki kell venni a bírói jogalkotás termékeit, amely egyet jelentett az
angol jog nagyrészének kivételével. Emögött az érvelés mögött egy gyakorlati indok állt. A
franciák szerettek volna a 15-17. század ius commune-hoz hasonló közös európai jogot
megalkotni, amelyet a nemzetközi érintkezés indokolt. Azonban a nacionalizmus erősödése
miatt ez a gondolat áttevődött a II. világháború utánra. Míg a németek és az angolok
gondolkodása mögött pedig a gyarmati igazgatás megkönnyítése lebegett.

Összehasonlítás fajtái: 1. mikro- és makrojogösszehasonlítás: a jog összehasonlítása a

szinteken történik. Mikro: nagykorúság kérdése  Franciaország 21, Magyarország 18.
Makro: mélyebben gyökerező különségek: francia és magyar alkotmányjog közti
különbségek. 2. szinkronikus és diakronikus: az idő dimenziójában történik a jog
összehasonlítása. Szinkronikus: adott időben egymás mellett létező jogrendszerek
összehasonlítása, diakronikus: történeti összehasonlítás pl. középkori és polgári kori magyar
büntetőjogok összehasonlítani. 3. Külső és belső jogösszehasonlítás pedig a kultúrák szerint
történik. Az azonos kultúrába tartozó országok összehasonlítása belső, míg a külső pedig a
különböző kultúrához tartozó (pl. magyar és kínai).
René David 1950-ben megjelent „A jelenkor jogrendszerei” című művében bevezette a
jogcsalád fogalmát, amelybe különböző szempontok/stílusjegyek szerint felosztotta a világ
jogrendszereit. Ezen stílusjegyek között szerepelt: 1. eszmei nézetek, amely a jogrendszer
felépítését és alapvető szerkezetét is meghatározza. 2. a jogforrási hierarchia felépülése. 3. A
jellegzetes jogintézmények vizsgálata. 4. A jogászi gondolkodás sajátosságai. 5. A jog
társadalmon belüli szerepének a vizsgálata. Ezek alapján René 3 jogcsaládra és 2 egyéb
csoportra osztotta a világ jogrendszereit: 1. római-germán jogcsalád; 2. common law
jogcsalád; 3. szocialista jogcsalád; 4. vallási jogok családja, 5. tradicionális jogcsalád. K.
Zweigert és H. Kötz 1970-ben kiadott munkájukban a jogrendszerek még részletesebb
felosztását készítették el, bevezették a jogkör fogalmát is egyaránt. Az ő munkájuk szerint: 1.
római-germán jogcsalád: romanista, germanista, északi jog. 2. common law jogcsalád: angol
jog, nem angol jogrendszerek. 3. szocialista jogcsalád: szovjet, közép-európai, nem európai
jogrendszerek. 4. egyéb csoportba tartozók közül: muzulmán jog, hindu jog, távol keleti
jogrendszerek, Fekete-Afrika joga.

Jogcsaládok dinamikája: 1. Európában a két meghatározó jogcsalád a római-germán és a

common law jogcsalád az utóbbi időben konvergencián esett át, azaz közeledni kezdtek
egymáshoz, különbségeik kiegyenlítődtek. Ezen kiegyenlítődés főleg a jogforrásaik kapcsán
volt megfigyelhető. A common law-t alapvetően meghatározó precedensjog még mindig
alkalmazásban van, azonban megjelenik egyre gyakrabban a jogalkotói jogon alapuló bírói
döntések egyaránt. Emellett a római-germán jogcsaládban is megjelenik, habár nem így
nevezett precedensrendszer is, de ez a joggyakorlat befolyásolja a bírói döntéshozatalt. 2.
Habár a szocialista rendszer, és az előző évszázadban ismert két pólusú rendszer már jó ideje
felbomlott, azonban a szocialista jogcsalád elemei és következményei máig is velünk élnek,
emiatt nem lehet ezt csak egy történeti jogcsaládnak említeni. A volt szocialista jogcsaládba
tartozó országok visszatértek eredeti jogcsaládjukhoz és igyekeztek felzárkózni a
változásokhoz, amikből ők kimaradtak, modernizálták a jogrendszerüket. 3. Az egyéb
jogcsaládba tartozó jogrendszerek manapság már inkább csak kultúrtörténeti jelentőséggel
bírnak. A zsidó jog sem a mai Izrael jogrendszerét jelöli, hanem az ősi zsidó nép jogát. Illetve
a kínai jog sem a mai Kínai Népköztársaság jogrendszerét érti, hanem az ősi történeti Kína
jogát.

Szocialista jogcsalád:
 felmerülnek a kételyek azzal kapcsolatban, hogy ténylegesen létezett-e
olyan, hogy szocialista jogcsalád. Ennek a feltevésnek az alapja nem
más, minthogy Magyarország esetében lehetséges volt-e az, hogy közel
1000 éves római-germán jogcsaládba tartozás után 4 évtizedre átlépjen
a szocialista jogcsaládba, majd vissza. Igazából nem a jog az, ami
változott, hanem a politika. A politika azonban beavatkozott a jogba,
amely beavatkozott a gazdaságba, kultúrába, oktatásba stb. Tehát ez a
változás a magyar jogot nem tudta kiszakítani eredeti jogcsaládjából, de
eltorzította azt.
 a marxizmus ideológiája a jogot a politikai hatalom eszközének
tekintette, a jog elveszítette viszonylagos függetlenségét a politikai
rendszertől. A magánjog elveszítette az elsődlegességét, a jogi
viszonyok közjogi jellegűvé váltak.
 jogforrási hierarchia megfordult, a kormányzati szint alatt elhelyezkedő
jogszabályok váltak döntővé. Az alkotmány és a törvények súlya és
szerepe lecsökkent, nagy mennyiségben jelentek meg rövid életű
jogszabályok, amely a túlszabályozáshoz vezetett és szétzilálta a
jogbiztonságot. Sokkal kívánatosabb volt a törvényi helyett a rendeleti
kormányzás.
 jogalkalmazásban az alacsonyabb jogforrást vették alapul;
  bíróságokat háttérbe szorították a jogalkalmazásban;

Laikus részvétel a bíráskodásban

Ha a laikus bíráskodás eredetét vizsgáljuk, szembesülhetünk azzal, hogy a laikus

bíráskodás eredetileg azt jelentette, amikor a közösség tagjai felléptek azok ellen, akik a
fennálló normarendszert megsértették, azonban a jog elkülönülésével és intézményesedésével
ez a szerepkör is differenciálódott és intézményesedett. Manapság a laikus bíráskodásnak két
fő típusa társasbíráskodás és az esküdtszéki bíráskodás.

Ülnöki rendszer: másnéven társasbíráskodás vagy Schöffen-bíráskodás fő jellemzője, hogy

az ügyben egy laikusokból és szakbírókból álló tanács jár el és hoz határozatot. Különbséget
kell tenni az olyan bíróságok között, ahol egyesbíró jár el és ahol tanács jár el. Alapvetően az
egyesbíró egy jogász végzettségű szakbíró, aki főleg kisebb jelentőségű ügyekben, illetve
peren kívül is eldönthető ügyekben jár el. Ha a tanácsban való bíráskodást nézzük, annak is
két formája, amikor vegyes tanácsról van szó, tehát laikus és szakbíró is tagja a tanácsnak,
illetve a csak szakbíróból álló tanácsok. Utóbbi a másod, harmad, illetve Kúria előtti
ügyekben jár el. A vegyes tanács elsőfokú ügyekben, nagyobb arányban büntető ügyekben jár
el. Hely és kor határozza meg a vegyes tanács összetételét is, Magyarországon alapvetően 1
szakbíróból és 2 ülnökből áll.

A társasbíráskodás alapvetően a Kontinens jogrendszereire jellemző. A tanács tagjait tekintve

mindegyikük azonos jogokkal rendelkezik, közösen hozzák a határozatot és véleményütközés
esetén szavazással döntenek. Ezek alapján lehetséges az is, hogy az ülnökök leszavazzák a
szakbírót is, de erre elég ritkán kerül csak sor. A tanács élén a szakbíró áll, ő vezeti a
tárgyalást, ez az egyetlen külön joga az ülnökökkel szemben. A települési önkormányzat maga
jelöli ki az ülnököket és ebből a listából a bíróság vezetője választja ki az ügyhöz az
ülnököket.

Meg kell még említeni a volt szocialista országokra jellemző népi ülnöki rendszert, amelynek
egyetlen funkciója a „megbízhatatlannak” bélyegzett szakbíró politikai ellenőrzése és
„kézbentartása” volt.

Esküdtbíráskodás: Az esküdtszéki bíráskodás mind büntető perekben, mind polgári

perekben gyakran megjelenik. Az esküdtszék dönt a ténykérdésről (mi történt, tényleg
elkövette-e a vádlott azt az adott cselekményt), a bíró pedig a jogkérdésben (pl. milyen súlyos
büntetést szabjanak ki). Azonban sok kritika éri az esküdtszéki bíráskodást. Pont a ténykérdés
eldöntéséhez szükséges a logika, a jogismeret, a tapasztalat és a következtetési képesség.

Érvek az esküdtszéki bíráskodás mellett:

1. demokrácia: legjobb módja a jogi és a politikai nevelésnek, közvetlenül
találkozhat az ember a jogalkalmazással.
2. függetlenség: a laikusok részben függetlenek a politikától, illetve
részben a hivatásrendtől is.
3. tradícióknak, hagyománynak nagy ereje van.
4. szakmai ismeret: a laikusoknak csak a jogászságban nincsenek
ismereteik, bármilyen más szakmai ismeretük hasznos az ügyekben.
5. kollektüív bölcsesség: több szem többet lát.
 6. a laikusok a józan észt képviselik az ügyekben.

A jogviszony
Ahhoz, hogy a jogviszonyt megértsük és tisztázni tudjuk a fogalmát, előbb a társadalmi
viszonyokat kell megértenünk. A társadalmi viszony az emberi cselekvésből indul ki. Az
emberi cselekvés szükségképpen társadalmi cselekvés, mivel más emberek viselkedéséhez
igazodik, illetve mások viselkedéséhez képest érthető meg. Innen már csak egy lépés választ
el minket a társadalmi kapcsolatoktól: az emberi cselekvések kölcsönösen igazodnak
egymáshoz. Amikor a társadalmi kapcsolatok mintái állandósulnak és intézményesednek,
akkor alakulnak ki a társadalmi viszonyok. A társadalmi viszonyok bizonyos modellek szerint
alakulnak, korlátozott számúak és bizonyos típusokba rendeződnek. A társadalmi viszonyok
egy szűk csoportja, amelynek mintáit a jogszabályok rögzítik, ezt nevezzük jogviszonynak.
Ennél egy sokkal egyszerűbb definíció: jogviszony nem más, mint a jogilag szabályozott
társadalmi viszony.

Társadalmi viszony jogviszonnyá válásának két módja:

1. A mintává vált viszonyt a jog a szabályozás tárgyává tette azért, hogy megvédje,
tartósítsa azt pl.: házassági, élettársi viszony létrehozása.
2. Amikor a társadalmi viszony eleve és fogalmilag jogviszonyként jön létre pl.:
állampolgári lét.

A jog nem teremthet tetszése szerint különböző viszonyokat, ha azt szeretné, hogy azok
ténylegesen érvényesüljenek is.

A jogviszonyok osztályozása: Lehet tartalom és szerkezet alapján csoportosítani. Tartalom

szerinti csoportosítás alapja a jogrendszer különböző jogágai. A szerkezet szerint való
csoportosítás közül megkülönböztetjük: szimmetrikus-aszimmetrikus: a jogviszony két
oldalán egyenrangú felek állnak; az egyik fél fölérendelt helyzetben van. Relatív-abszolút: a
jogviszony két oldalán meghatározott jogi/természetes személy áll; az egyik oldalán, általában
a jogosított oldalon egy meghatározott jogi személy áll, azonban a kötelezettek köre nem
meghatározott. Általános-konkrét értelem: jogintézmény; valaki adásvételi szerződést köt egy
másik személlyel.

A jogviszony elemei: egy jogviszonynak van alanya, tárgy és tartalma.

A személyek a jogviszony alanyai. A személyt fontos, hogy elhatároljuk a

személyiségtől. A személyiség bennünk van és meghatározza azt, hogy hogyan viselkedünk és
gondolkodunk. A személyiség kétféle megjelenési módja az individuum, aki olyan, mint senki
más, illetve a persona, amely olyan, mint mindenki más, a társadalmiságban megjelenő
személyiség. A persona adja a jogban a személy fogalmának az alapját. A jogi szabályozás
tipizált helyzetekben elképzelt, általánosított alanyokra vonatkozik. A jog számára a teljes
értékű egyén értelmes, racionális, cselekedetei észszerűen magyarázhatóak, és akiről
feltételezhető, hogy tettei következményeivel tisztában van. Weber szerint a racionalitás
három fajtája: célracionális, érték-racionális, tradicionális cselekvés. Célracionális „azért,
hogy” sémára, míg a másik kettő „azért, mert” sémára épül. 1. Az emberölés célracionális, ha
ezáltal örökséghez akarunk jutni, érték-racionális, ha zsarnokot ölünk és tradicionális, ha a
vérbosszú hagyománya szerint cselekszünk. A jog a célracionalitás sémájában gondolkodik, a
másik kettő csak indítékok körében veszi figyelembe. Az akarat az, amely az emocionális és
minden racionális cselekvéssort mondhatni beindítja. Az akarat hiánya hiányzik az ösztönös,
öntudatlan és gátolt cselekvésekben hiányzik (elmebetegség vagy külső kényszer és
fenyegetés esete). Sajátos eset az ittas vagy bódult állapot, ilyenkor az ilyen állapotba
kerülésre irányuló akarat lesz a felelősségre vonás alapja.
Egy jogviszony alanya lehet természetes vagy jogi személy. Jogalany az lehet, aki
jogképességgel rendelkezik, azaz jogai és kötelezettségei lehetnek. Egy vállalat is jogi
személy, de nem terjed ki a jogalanyisága olyan jogokra és kötelezettségekre, amelyek
jellegénél fogva az emberekhez fűződhetnek. Ezen túlmutat a cselekvőképesség, amely azt
jelenti, hogy a jogalany saját elhatározásából és cselekedeteivel szerezhet magának és
másoknak jogokat és vállalhat kötelezettségeket (méhmagzat jogalany, de nem
cselekvőképes). Teljes és korlátozott cselekvőképesség. Teljes cselekvőképességet 18. életévet
betöltve érjük el. A korlátozottan cselekvőképes az, akinek a belátási képessége nem teljes
vagy cselekvőképtelen, akinek hiányzik. A cselekvőképességet korlátozza az életkor (14.
életév) és a személy elmeállapota, értelmi képessége, elmebetegsége. A cselekvőképesség
korlátozottságáról vagy hiányáról csak természetes személyeknél lehet szó, jogi személyeknél
arról van szó, hogy ki jogosult annak képviseletében eljárni, helyette jognyilatkozatot tenni.
A jogviszony tárgya az, amire a jogviszony létrejön. A tárgya lehet közvetett vagy
közvetlen. Egy jogviszony közvetett tárgya az, amire a cselekvés irányul, elsősorban a polgári
jogban létezik. A jogviszony közvetlen tárgy minden jogviszonyban fellelhető, az a
jogalanyok meghatározott magatartása.
A jogviszony tartalma: a jogalanyokat megillető és terhelő jogok és kötelezettségek.
A jognak csak az tekinthető, amellyel szemben egy kötelezettség is felállítható. John Austin a
jogosultágból vezeti le a jogot
A common law jogcsalád

Földrajzi szempontból: Nagy-Britanniát nézve ehhez a jogcsaládhoz tartozik Anglia és

Wales, a többi része csak részben vagy egyáltalán nem tartozik ide. Nagy-Britannián kívül az
USA és Kanada is hozzá tartozik. Emellett nagy hatást gyakorolt Új-Zéland, Ausztrália és más
volt angliai gyarmatországok jogfejlődésében is a common law.
Kialakulása régre nyúlik vissza, de fontos a történeti áttekintés az érthetőség miatt. A
common law kialakulásának kezdete Hódító Vilmos 1065-ös győzelme volt. Egy erős
központi hatalmat hozott létre, illetve létrehozott egy eleinte vándorló bíróságot, amelyet az
utódai is fenntartottak. A bíróság a központi hatalom kiterjesztésében játszott nagy szerepet,
emellett jobban kielégítette a jogkeresők igényeit, mint a korábbi törzsi bíróságok. A királyi
bíróság ún. writ-eket adhatott ki, amelyek egyfajta perkezdő formulák voltak, amellyel
beidézték az alperest. Ezt a királyi bíróság egészen 1258-as oxfordi províziókig, illetve a
westministeri statútumig szabadon bocsáthatott ki writ-eket. A királyi hatalom
meggyengülésével a bárók ki tudták kényszeríteni, hogy több perkezdő formulát ne bocsátson
ki a bíróság. Emiatt a common law megmerevedett, a megváltozó társadalmi viszonyokkal
együtt járó ügyek nem tudtak a bíróság elé kerülni. Ebből adódóan az emberek peres
ügyeikben a királyhoz fordultak méltányossági alapon, ha a bíróságok nem tudtak ügyükben
eljárni, így alakult ki a common law mellett az equity. Idővel ezek az ügyek felhalmozódtak,
így ezen jogkört átadta a király a kancellárnak (két bíróság kialakulása). Kialakultak olyan
bíróságok, amelyekben csak a common law alapján lehetett ítélkezni, míg a másikakban csak
equity alapján. Ezt a megosztottságot a Judicature Act vetett véget 1875-ben, amikor
összevonták a bíróságokat: common law és equity alapján egy bíróságon is folyhat az eljárás,
ütközés esetén az equity a mérvadó.
A common law a bíró által alkotott jog, más néven esetjog. Emellett alakult ki, a
common law-t kisegítő-kiegészítő jog, az equity. Az equity nem amiatt jött létre, hogy
kiszorítsa és helyettesítse a common law-t, hanem annak korrigálása, segítése érdekében.
Ebből adódóan az equity egyrészt nem ugyanazon eszközöket használja a felek közötti
konfliktus feloldására, mint a common law, másrészt intézményei nem alkotnak egy koherens
rendszert. A harmadik pillére az angol jogrendszernek a statued law, amely lehet parlamentary
vagy non-parlamentary statued law, attól függően, hogy parlament hozza, vagy átadja ezt a
jogkört egy más állami szervnek pl. közigazgatási szerv által hozott törvény. A statued law
csak akkor válik a jog részévé, ha a bírók hivatkozni kezdenek rá. A különböző jogterületek
nem az anyagi jogból, hanem az esetjog egyes intézményeiből differenciálódtak és létrejöttek
pl.: kötelmi jog, tulajdonjog stb. Az angol jogrendszer nem ismeri a közjog-magánjog
felosztást.
Az angol jogrendszerre jellemző a precedens elv. A bírók az adott ügyben
hivatkozhatnak, saját döntésüket alapozhatják egy korábbi, ehhez hasonló eset bírói döntésére.
A precedens elv szigorú szabályozásra épül. A Stare Decesis elv a XIX. századra tisztult le,
rögzült Angliában, amely a korábbi bírói döntések követésének a kötelezettségét jelenti.
Emellett tartalmazza még, hogy az alsóbb bíróságok a felsőbb bíróságok döntéseit kell
követniük, azt is megadják melyik bíróság melyik felsőbb bírósághoz tartozik.
Az angol bírói ítélet sajátos formája is elősegíti a jogászság elit szerveződését. Magyar
bírói ítélet formája: 1. Rendelkező rész; 2. Indoklás, Történeti érvelés, Jogi indoklás. Angol
bírói ítélet formája: 1. Decision (döntés): ugyanazt tartalmazza, mint a kontinentális bírói
ítélet; 2. Reasons (indoklás): ebben a részben nem különül el a jogi érvelés és az eset tényeire
való érvelés. Két része: Obiter dicta: mellesleg mondottak és a Ratio decidenci: tartalmazza
azt a szabályt/jogelvet, amely a döntés lényegét adja. Azonban a szövegből nagyon nehéz
kihámozni a lényeget. Emiatt a jogászok által szervezett iskolában a leendő jogászoknak
elkezdték tanítani a megkülönböztetés művészetét, az Art of Distinction-t. Ez egy olyan érzék,
amely segít a szövegből kihámozni a ratio decidendit. Előfordult olyan eset, hogy a bíró
észrevette, hogy a korábbi bírói ítélet ratio-ja nem alkalmazható az adott ügyre vagy a korábbi
ítéletben a bíró rosszul állapította meg a szabályt. Ennek következménye az over ruling: a bíró
azt mondja, hogy az eddigi elvek erre a precedensre épültek, de ez rossz.
Az angol jogászok megalkottak egy jogászi rendet, teljesen elszakadtak a hétköznapi
gondolkodástól és egy jogászi gondolkodást hoztak létre. A jogi pályára lépés egyet jelentett e
nemessé válással is. A jogászképzés eleinte ún. Inn-ekben folyt. A legtekintélyesebb jogászok
kiválasztottak egy fogadót és oda bevették magukat. A tanulni vágyók feladata a tekintélyes
jogászok fogyasztásának és lakhatásának a fizetése volt. Itt elsajátíthatták a megkülönböztetés
művészetét, illetve bírói ítéleteket elemeztek. Ez idő alatt sikeresen elsajátíthatták a jogászi
gondolkodást. Az angol jogászság három hivatáscsoportra vonatkozik. Legalul vannak a
soliciter-ek, akik magyarul a jogtanácsosoknak feleltethetők meg. Ők végeznek el minden
peren kívüli munkát, a barrister keze alá dolgoznak. Ők veszik fel az igényt, tárgyal az
ügyfelekkel, összegyűjti a bizonyítékokat. Egyéb jogi szolgáltatásokat is végeznek pl.
szerződéskötés. Ők keresnek a legjobban. Felettük állnak a barristerek, azaz az ügyvédek.
Soliciter egy jogosítvány megszerzésével válhat barristerré. Ők jogosultak a per képviseletére
a tárgyalásban, ez az egyetlenegy feladatuk. Gyakran nem is találkoznak ügyfelükkel a
tárgyalásig, róluk a soliciter aktái alapján informálódnak. Rosszabbul keresnek, mint a
soliciterek. A legfőbb szakmai elismertséggel és köztisztelettel rendelkező jogi hivatás a bírók
az angol jogrendszerben. A barristerek maguk közül választják a bírókat. Feltétele, hogy
bizonyos ideig barrister legyen, ez felsőbíróságon kb. 10 év, de akár lehet 15 és 20 is. Ők
keresnek a legkevesebbet, azonban ez egy szakmai karrier beteljesítését jelenti.
Jeremy Bentham volt az, aki megfogalmazta, hogy szükség van egy kodifikáció
megalkotására. Ezt az állítását arra alapozta, hogy a common law megismerhetetlen, az
ügyvédek által kidolgozott értelmezés rendszerint erőltetett és nyakatekert, amely újabb és
újabb jelentést ad a szabályoknak és a megkülönböztetés művészete csak a szabályok alóli
kivételek sorozata. Ahol így működik a jog, ott nincs jogbiztonság. A kódexnek különböző
feltételeknek kell megfelelnie. 1. A kodifikációnak egyetemes hasznot kell szolgálnia. 2.
Hézagmentesen kell megalkotni. 3. Egy megismerhető törvénykönyvet kell létrehozni. 4. Egy
olyan magyarázatot kell mellé alkotni, amely egyrészt megvilágítja a törvényhozás indokát és
igazolja a törvényt a haszonelvű princípiumhoz képest.
Mivel a törvénykönyv előtt is volt jog, emiatt az angol jogászok számára csak a
reformatórius kodifikáció jöhetett szóba, amelynek célja a jogrendezés volt. Az USA-ban is
kodifikációk alatt inkább a hatályos jog kompilációját, azaz összegyűjtését értették.
Római-germán jogcsalád és a common law szimbiózisa: Az USA-ban Louisiana és
Kanadában Québec államaiban érzékelhető a francia hatás. A skandináv országokban mind a
német pandektista iskola kifejtette a hatását, illetve az angolszász gondolkodásmód a
kodifikációktól való viszolygásban és az analógia alkalmazásában látható.

A jogi tények

Jogi tény: olyan történések, amelyek jogviszonyt keletkeztetnek, módosítanak, illetve

megszűntetnek. Megkülönböztetjük az akaratunktól függő és az akaratunktól független jogi
tényeket.
Akaratunktól független jogi tényeket a természeti események képezik. Ilyen
akaratunktól független jogi tény pl. a születés, amely állampolgárságot keletkeztet, a halál, a
18 életévet betöltéssel választójogot kapunk, vagy a bérleti szerződés megszűnik, ha az a
dolog természeti katasztrófa hatására megsemmisül. A természeti eseményeket az alapján
különböztetjük meg az emberi magatartástól, hogy nem áll mögöttük akaratlagosság, tehát
nincs olyan, hogy „természeti” vagy „természetfeletti” akarat. Ide soroljuk a reflexes és
ösztönszerű viselkedésformákat is, illetve azokat az eredményeket is, amely, habár a magunk
magatartása miatt következett be, de akaratlagosság nem kapcsolódott hozzá: hanyagság,
tévedés stb.
Akaratunktól függő jogi tényeket az emberi magatartások képezik, amelyek
akaratlagosak, céltudatosak stb. Ennek két csoportja: 1. Az elsőt a bírói és közigazgatási
szervek aktusai teszik ki, akik a jog szerint járnak el, jogviszonyokat keletkeztetnek vagy
megszűntetnek pl. anyakönyvvezető közreműködése az érvényes házassághoz, bírói ítélet a
házasság megszűnéséhez. 2. A másik csoportba a jogok alanyainak és címzettjeinek
cselekvései tartoznak, amelyek szintén két részre oszlanak. Az egyik kapcsán úgy keletkezik
jogviszony, hogy a cselekvőnek ez nem volt a szándékában (tiltott, kötelező: minkettő
valamilyen szankció kiszabásával együtt járó büntetőjogi, szabálysértési jogviszonyt
keletkeztet, megengedett), míg a másik kapcsán pont a jogviszony keletkeztetése a cél: ez
lehet kétoldalú (pl. szerződéskötés) vagy egyoldalú (egyik fél felbontja a szerződést) 
jognyilatkozatok.
Jogi aktusok: szóban vagy írásban, arra utaló magatartással.
A feudális abszolutizmus állama

Az abszolutizmus kialakulásának a korszaka a XV-XVII. század közöttre tehető.

Ahogy más társadalmakat sem, így a feudális társadalmat sem kerülték el a válságok, amely
falupusztuláshoz, a népesség csökkenéséhez, a városgazdaságok hanyatlásához és politikai
anarchiához vezetett. A válságokat többféle módszerekkel kezelték: eleinte azzal, hogy a
terhek egy részét a társadalom alsóbb rétegeire hárították át, amely azonban
jobbágyfelkelésekhez vezetett, így nyugaton a jobbágyi kötöttségek lazításához vezetett, míg
keleten kialakult a „második jobbágyság”. Még megoldást jelentett a „lovagi banditizmus”
(száz éves háború, Rózsák háborúja), de a leghatékonyabb mind közül a gazdasági tér
kiszélesítése volt. Nyugat-Európa a gyarmatosítással magához csatolta Amerikát, Afrikát és
Ázsia egy részét, így nyilvánvalóvá vált, hogy Kelet-Európa a nyugati gazdaság perifériájává
vált. A válságok kezeléséhez szükséges volt állami eszközök igénybevételére, amely
megteremtette az abszolutizmus feltételeit. Emellett a válságok kezelése bizonyos társadalmi
rétegek jóváhagyásával állami feladattá is vált. Ahhoz azonban, hogy ezt a feladatát
elvégezhesse az állam, szükséges volt bizonyos abszolutisztikusnak nevezhető eszközök
igénybevételére.
Abszolutizmus jellemzői:

 egy nagy létszámú állami apparátus létrehozása, amely szakképzett

hivatalnokokból áll, fizetettek, az uralkodótól függnek és gyakran jogi
végzettséggel rendelkeznek: fontos feladat az állami egység
megteremtése, kialakult a bürokrácia.
 polgári származású hivatalnokrendszer;
 erős, állandó hadsereg létrehozása;
 a közigazgatás centralizálása;
 gazdaság irányítása politikai eszközökkel: egységes súly- és
mértékrendszer; adó -és vámpolitika állami kézben; merkantilizmus;
pénzgazdálkodásra való áttérés;

Nyugati és keleti abszolutizmusok közti különbségek:

Kb. 100-150 évig tartott Közel négy és fél évszázadig tartott (az
orosz pontosan eddig)

A nemesség részben az államapparátus A nemesség automatikusan szolgáló nemes

részévé tették, de részben megengedték, lett, azaz hivatalnok vagy katona.
hogy polgári tevékenységet is űzzön.

A társadalmat az állam alá rendelték. A társadalmat államosították.

Felvilágosodás zajlott, a társadalom magát Az uralkodó akarta a társadalmat

világosította fel. felvilágosítani, felvilágosult abszolutizmus.
 Erősítette a magánszférát. Alig volt modern magántulajdon.

Területileg kisméretű államok, Mondhatni birodalom alakult ki, nagy

gyarmataikkal csak gazdasági szálak terület, katonai és politikai egység.
kapcsolták össze őket.

A polgári állam

A polgári társadalom alapja a politikai előfeltételektől mentes polgári magántulajdon.

Ez nem mást jelentett, minthogy nem feltételezte a tulajdonosról, hogy valamilyen politikai
közösséghez, például egy rendhez tartozik. Ezeket a javakat a tulajdonos közvetlen politikai
tevékenység végzése nélkül is birtokolhatta és működtethette. Gazdasági szempontból ezeket
a javakat a piacgazdaságra épülő rendben értékesíthette és értéket teremthetett. Ezek többféle
formában is jelentkezhettek, ezek a javak lehettek tőketulajdon, munkaerő-tulajdon és más
gazdaságilag értékesíthető formában is megjelenhettek pl. tudásként vagy forgalomképes
információként. A polgári társadalom kifejezést többféle értelemben is használhatjuk.
Érthetjük alatta a társadalom gazdasági viszonyaihoz közvetlenül kötődő életszférák körét
vagy a társadalom nem-politikai viszonyainak és életszféráinak a körét vagy akár a
politizálással nem foglalkozó magánembereknek a körét.
Az újkor előtti társadalmak politikai jellegűek voltak, mivel a vagyon nagysága és
jellege, a születés, a munka módja, a képzettség és a társadalmi státusz mind befolyásolja az
egyén állami és politikai rendben betöltött szerepét és a másokhoz fűződő politikai viszonyát
egyaránt. Azonban a tőkés árutermelés térnyerésével, a piacgazdaság uralkodóvá válásával és
a modern nagyvárosi lét megszűntette ezen vagyoni, családi és foglalkozási egyenlőtlenségek
politikai jellegét és társadalmi különbségekké váltak. Ez a társadalom már társadalom volt,
hiszen az egyének közötti egyenlőtlenségek már nem politikai jellegűek voltak, semmilyen
politikai szerepet nem töltöttek be.
A polgári forradalmak megteremtették a polgári társadalomnak megfelelő állami és
jogi formákat és teret engedtek egy új sajátos államfejlődésnek. A polgári állam egyik
legjelentősebb sajátossága, hogy a közhatalom gyakorlását önálló tevékenységgé tette,
kialakult a csak politikával foglalkozók köre, akik a politikusok és államférfiak voltak.
Emellett a gazdasági uralom is függetleníteni tudta magát a politikától. Ez abban nyilvánult
meg, hogy a piacgazdaság egy személytelen uralmi rendszerként működik. A tőke és a hozzá
tartozó tulajdoni formák pedig a piacgazdaságban személyi-erőszak nélkül is működnek. A
vallás elveszítette korábbi világnézet-formáló erejét és megjelentek a modern korban azon
alternatív eszmék, amelyekből kialakultak az ideológiák, amelyek a politikai gondolkodásra
fejtik ki hatásukat. Ezek közül a legfontosabbak: liberalizmus, konzervativizmus, marxizmus
és a nacionalizmus. Ezek alapvetően a politikai cselekvést orientálják és a politikai-állami
rendszerek és intézmények legitimálásának az eszközei. Ezeket mindenki maga választhatja
meg. A modern európai társadalmak szerveződésének az egyik alapelve, hogy a politikát és a
társadalmat, illetve az államot és a társadalmat szétválasszák. Azonban ezzel párhuzamosan
kialakultak azok a közvetítőmechanizmusok, amelyek e kettőt össze is kapcsolták. Ezek a
közvetítőrendszerek voltak pl. a politikai nyilvánosság eszközei és intézményei, a modern
politikai pártok rendszere és az érdekérvényesítési szervek. Ezeknek köszönhetően tud eljutni
a társadalom akarata és érdekei az állami döntéshozatal centrumaiba (pl. a parlamentbe), ahol
törvényként vagy döntésként jut megfogalmazásra. A polgári államot szokás politikai
államnak is nevezni, mivel megszűntette az állam a teljes táradalomban való szétfolyását,
illetve a társadalom minden területén való jelenlétét. Emellett amiatt is így nevezik, mivel
elválasztotta a politikát minden más tevékenységtől.
Modern jog: A modern jog a polgári társadalommal párhuzamosan alakult ki.
Jellemző rá, hogy nagy hangsúlyt fektet a formai szempontokra és szabályai egy formalizált
rendszert alkotnak. A formalizált jelleg, a rendszerszerűség, az általánosság és az univerzalitás
mind hozzájárult egy kiszámítható jogrendszer kialakításához és ahhoz, hogy a
jogkövetkezmények kiszámíthatóak legyenek. A polgári államnak úgy sikerült egy ilyen
jogrendszert megalkotnia, hogy hatalmának érvényesítése érdekében szövetségre lépett a
jogászokkal. Jellemzők közé tartozik még a jogegyenlőség, azon belül az egyenjogúság és a
törvény előtti egyenlőség. Az előbbi fokozatosan alakult ki, eleinte csak a magánjog területére
vonatkozó jogok kapcsán ismerték el az egyenjogúságot (pl. tulajdonjog), majd a „negatív”
szabadságjogok körében (pl. szólás- és vallásszabadság) végül pedig a „pozitív” részvételi
jellegű jogok kapcsán (pl. választójog”). Ebben az időben alakultak ki a mai értelemben vett
politikai rendszerek is.
Közép-és kelet európai társadalmak sajátosságai: Közép-és Kelet Európában a
polgári társadalmak nem a nyugati módon alakultak ki annak ellenére, hogy a polgárság és a
polgárosodó nemesség is a nyugati példákat vette alapul és azokat követte. Emellett a
kapitalizálódás és a piacgazdaság nem csak késve, hanem a régióra jellemző
törvényszerűségek mentén alakult ki. Habár a polgárosodás gyorsan lezajlott, de elég
tagolatlanul és a hagyományos értékek szempontjából eléggé romboló módon. Nem számolta
fel maradéktalanul a korábbi politikai rendszerek minden elemét, emellett a korábbi
társadalmi és gazdasági szerkezetek sem szűntek meg. A tőkés fejlődés beleépült a korábbi
feudális gazdasági és társadalmi rendbe. Kettős társadalmi struktúra alakult ki: az állami-
politikai szféra monopolizálására törekvő hagyományos uralkodó osztályok mellett
megjelentek a polgárság különböző csoportjai és a társadalom nagyrészét adó parasztság
mellett megjelent a városi polgárság. Nem vált általánossá a politikai előfeltételektől mentes
modern magántulajdon és nem a gazdasági uralom sem tudott függetlenedni a politikától. A
régióra jellemző volt, hogy a különböző változások nem társadalmi, hanem állami
kezdeményezésre indultak meg, az országok maguk igyekeztek modernizálni a társadalmukat,
„felülről” igazították társadalmukat a kor követelményeihez. Ennek köszönhetően Nyugaton
liberális, majd szociális-jóléti államok, Keleten pedig modernizáló majd totális államok
alakultak ki.

Georg Jelli: Általános Államtan című műve: az államfogalom elemei: népesség,

államterület, főhatalom.

A törvényhozó hatalom

Nelson W. Polsby két szempont szerint különítette el a törvényhozás lehetséges

típusait: egyfelől, hogy van-e elkülönült, specializált törvényhozás, másfelől, hogy egy zárt
vagy nyílt politikai rendszerben működik a törvényhozás. A zárt politikai rendszer nem más,
mikor a hatalmi központ teljesen el van különülve a társadalomtól és az abba való be- és
kikerülésébe a társadalom tagjainak nincs beleszólása.
 Nem specializált törvényhozás zárt hatalmi rendszerben: A hatalom a társadalom egy
kis csoportjának a kezében van és a törvényhozás puszta paranccsal vagy akaratkijelentéssel
történik meg. Erre az állami kényszerapparátus feletti korlátlan rendelkezés ad lehetőséget.
Specializált törvényhozás zárt hatalmi rendszerben: A modern, komplex társadalmat
nehéz irányítani egyszemélyes hatalmi szóval, és a hatalmi munkamegosztás és szervezeti
tagolódás minimális szintje nélkül. Ez ahhoz vezet, hogy a zárt politikai rendszerek
„szavazógépezetként” használt törvényhozó testületet hoz létre. Ebben az esetben fennáll a
jogrend, a központi hatalom ellenőrzése vagy korlátozása mellett is. Jó példa ezekre a volt
szocialista államok törvényhozó testületei.
Nem specializált törvényhozás nyílt politikai rendszerben: ehhez a csoporthoz tartozik
a közvetlen demokrácia, ahol a polgárok formálatlan módon, de beleszólhatnak a döntésekbe
és alkothatnak törvényeket. Ezekre szolgálnak a különböző falugyűlések vagy népgyűlések,
amelyek a kollektív bölcsesség elvére építkeznek. Alapvetően viszony problémát jelent a
képviselet elkerülése érdekében olyan kevés embernek kell lennie, hogy gyűlést tudjanak
összehívni, illetve meg kell oldani a kommunikáció és véleménynyilvánítás lehetőségét is.
Specializált törvényhozás nyílt politikai rendszerben: korunk és kultúránk szerint ezt
nevezhetjük törvényhozó testületnek: tehát a megfelelő politikai eljárás mentén megválasztott,
tevékenységében korlátozott törvényhozó testület a parlament, amelynek fennállása és
fensőbbsége esetén beszélhetünk parlamentarizmusról az államrendszerben.
Ha a specializált törvényhozás szerkezetét vizsgáljuk, megkülönböztethetünk egy
vagy kétkamarás törvényhozó testületeket. Alapvetően ezek a rendszerek a rendi gyűlések
hagyományaira épülnek, ahol eleinte a főurak és főpapok gyűlhettek össze, amely a későbbi
felsőház lett, a közrendűek majd csak később kaptak képviseletet az alsóházban. A felosztás
alapja a különböző jogállás volt. A jogegyenlőség elérésével és a választójog kiszélesítésével
megszűntek ezek az egyenlőtlenségek és megindult a felsőház megreformálása. Alapvetően
vagy megszűntették vagy olyan rendezési elvek alapján alakították át, hogy az ne sértse az
állampolgári jogegyenlőség elveit. Elmondható azonban, hogy e két kamara nem ugyanazon
jogosítványokkal rendelkezik: például véleményütközés esetén az alsóház fogja kimondani a
végső döntést.
Az alsóház alapvetően egy territoriális képviseleti alapon szerveződik, tehát egy-egy
képviselő egy adott földrajzi területet, egy választókerület tagjait képviseli, míg a képviselők
összessége az egész politikai közösséget képviseli. A képviselők közvetlen választás révén
szerzik meg a mandátumukat. A felsőház kapcsán azonban többféle felosztás is ismert.
Léteznek például arisztokratikus felsőházak, mint például Angliában a Lordok háza, ahol
hasonlóan a rendi gyűlések felsőházaihoz a főpapok és a főurak kapnak önálló képviseletet.
Azonban az ilyen felsőházak jelentősége csökkent a jogegyenlőség biztosítása miatt. A
felsőházak egy másik reformálási módja az, amikor egy olyan kiválasztási elvvel hoznak létre
egy elitet, amelynél az egyéni érdemek a mérvadóak. A felsőházaknál is ugyanúgy
alkalmazható a territoriális képviseleti elv, amely az alsóházakkal ellentétben nem közel
azonos létszámú választókerületeket hoznak létre, hanem egy adminisztratív-területi
egységekre osztja fel az országok területét és egyenlő képviselőt küld a második kamarába.
Ilyen például a szövetségi államokban pl. az USA-ban a kialakítás is, de nem csak ezekre
jellemző. Például Franciaországban is a Szenátus az önkormányzatok képviseletét adja.
Megfigyelhető még az is, hogy a felsőház tagjait közvetetten választják vagy delegálják.
Harmadik csoport pedig a funkcionális képviseleti elven alapuló második kamarák. Az
állampolgárokat nem csak territoriális alapon, hanem funkcionális alapon is fel lehet osztani.
Olyan csoportokat lehet kialakítani, amelyek a társadalomban ugyanazon funkciókat látnak el
és nekik adnak képviseletet. Habár minden országban vannak érdekképviseleti szervek, ezek
formálisan nem részei a parlamentnek és a törvényalkotásnak. Ilyen rendszer működött
például a fasiszta Olaszországban vagy a szocialista Jugoszláviában.
A törvényhozó szervek több funkciót is ellátnak. Az egyértelmű törvényalkotás mellett
fontos kiemelni, hogy a politikai nyilvánosság jelentős intézménye, amely teret enged a
kormánypárt és az ellenzék közötti viták lezajlásának. Ennek segítségével tudja a
kormánypárt megmutatni a törvényalkotói tevékenységének a helyességét, másfelől pedig az
ellenzéknek fórumot ad a kormánypárt felé megfogalmazandó kritikák kinyilvánításának.
Megkülönböztethetőek még a munkaparlamentek és a vitaparlamentek. Az előbbi tényleges
érdemi munkát vesz ki a törvények tartalmának meghatározásából, míg az utóbbi pedig a
parlamenti vitáknak ad inkább teret.

A végrehajtó hatalom

A végrehajtó hatalom az állam működésének a legdinamikusabb része, itt dőlnek el a

legfontosabb állami döntések egyaránt. A törvényhozáson belül is jelentős szerepet tölt be,
gondoljunk csak arra, hogy a kormányzat az, amely a legtöbb törvényjavaslatot kidolgozza és
előterjeszti, illetve a kormányzat az, amely a törvények végső tartalmába is beleegyezik. Ezt
tipikusan láthatjuk, ha a vitaparlamentek munkáját és működését vesszük alapul.
A végrehajtó szervezetet tekintve nem kapunk és nem tudunk meghatározni egy olyan
homogén szervezetet, mint azt pl. a bíráskodásnál vagy a törvényhozásnál meg tudjuk tenni.
Egy széles skálát kapunk, amelybe beletartoznak a királyok, tanácsadó testületek és akár
hadseregek is, ezeket mind nevezhetjük végrehajtó hatalomnak. Ebből adódóan egy elég
széles mozgásteret kell elképzelnünk azzal kapcsolatban is, hogy mi az, amellyel a végrehajtó
hatalom foglalkozhat, amely annak a hatáskörébe kerül, ameddig elér a keze, és magát a
fogalmat is nehéz definiálnunk. Azonban ezzel kapcsolatban is szükséges kategóriákat alkotni
és bizonyos szempontok szerinti elhatárolásokra.
1. Fontos megkülönböztetni egymástól a kormányzat hagyományos, tágabb
értelmezését és a szűkebb értelmezését. A tágabb értelmezésbe beletartozik a központi állami
hatalmi szervek összessége, amelyek mindhárom hatalmi ágra kiterjednek. A szűkebb
értelmezés sokkal inkább megfelel a hatalommegosztás elvének és gyakorlatának, mivel
ezalatt csak a kormányt értjük, amely a végrehajtás legfőbb központi megvalósítója. Ezen
értelmezés szerint a kormányzati szint az, amely azonosítható a végrehajtó hatalommal, amely
nem más, mint ez az óriási és szerteágazó apparátus felső vezetőinek a rétege. Ennek a
szintnek a feladata egy hatékony hatalmi-döntéshozó gépezet működtetése és az egyensúly
megteremtése a három hatalmi ág között.
2. A végrehajtáson belül a kormány és a közigazgatás megkülönböztetése. Ez a
politika és a szakmai elemek különválasztására utal. Gyakorlatban arra a kérdésre válaszol,
hogy mennyi szinttel és beosztással bezárólag kell valakinek elhagynia az adott pozícióját
kormányváltás esetén. Azért nagyon fontos, hogy a felsőbb politikai vezetők és az igazgatási
apparátus el legyen választva egymástól, mivel az esetleges politikai erőviszonyok
megváltozásával ne dúlhassa fel újra és újra az állami irányítást és a politikai racionalitás ne
rendelje maga alá az igazgatási és szakmai racionalitást. Azonban felmerül a kormány és a
közigazgatás elválasztásával egy kardinális kérdés. A közigazgatási apparátusban dolgozók
nagy szakértelemmel és tudással rendelkeznek és a politikusokkal szemben
kompetenciafölénybe tudnak elég gyorsan kerülni. Ezzel kapcsolatban merülnek fel az
aggályok. Fontos, hogy a közigazgatás ne tudja függetleníteni magát a politikai kontrol alól,
hogy ne tudja irányítása alá hajtani a társadalmat és a köz szolgájából a köz urává váljon.
Lássuk be, az igazgatási apparátus rendelkezik bizonyos eszközökkel a politikai vezetés ellen:
1. a politikai döntések előkészítése és befolyásolása; 2. a döntések jó vagy rossz végrehajtása;
3. diszkréció gyakorlása a politika megvalósításában. Ebben az értelemben a diszkréciót úgy
kell értenünk, hogy az igazgatás apparátusában dolgozóknak lehetőségük van bizonyos
kereteken belül meghatározni, hogy hogyan érvényesítsék a kormányzat hatalmát. A
közigazgatási apparátus és a három hatalmi ág szétválasztására az eszközök és célok
megkülönböztetésével kerülhet sor: a törvényhozó és végrehajtó hatalom határozza meg a
célokat, míg a közigazgatás az, amely az ezen célok elérésére meghatározza az eszközöket.
Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a közigazgatási apparátusnak megvan az a zártsága,
ereje és önmozgatása, hogy egy 4. hatalmi ágként felléphessen. Mivel nem elkerülhető és
nélkülözhetetlen a közigazgatás, emiatt a hatékonysági többféle forrásból táplálkozik: 1. tagjai
egyenként óriási szakmai értelemmel rendelkeznek; 2. ezen szakmai ismeretek szervezetten
kapcsolódnak egymáshoz, amely növeli a hatékonyságukat; 3. bármilyen összetett probléma
megoldható futószalag-módszerrel, azaz munkamegosztással; 4. a szakmai értelem mellé
társul a gyakorlati tapasztalat; 5. a bürokrácia szervezeti formája és ahhoz tartozó minden
előny is segíti. A közigazgatás semlegesnek mondható, hiszen semmilyen politikai csoporthoz
nem tartozik és tevékenységét sem befolyásolják politikai célok vagy eszközök. Azonban
vitathatatlan, hogy a politikai rendszer és az állami szervezetrendszer szerves része, emiatt
nagyon fontos, hogy a politikai vezetés megelégedjen a végrehajtó hatalommal és ne tegye rá
a kezét a közigazgatásra. Hiszen a közigazgatás az, ami az egész rendszer gyakorlati
működéséért felel és hatást tud gyakorolni a különböző társadalmi csoportok mindegyikére.
3. Fontos szétválasztani a kormányzatot és az önkormányzatot egyaránt, de itt nem
arra kell gondolni, hogy a helyi szerveket a központi szervektől választjuk el, mivel egy
központi szervnek is lehetnek helyi szervei. Itt a központi hatalom irányítási alárendeltségétől
független területi önkormányzatokra gondolunk. Ahhoz, hogy az önkormányzati elv
érvényesülni tudjon, csak olyan kérdésekben szabad felsőbb szinteken döntést hozni,
amennyiben 1. a helyi döntéshozás valamilyen okból nem megvalósítható; 2. a felsőbb szinten
való döntéshozatal sokkal hatékonyabbnak bizonyul; 3. a közérdeknek való megfelelés
fontosabb, mint a helyi érdekek. A központi szervek és az önkormányzatok hatásköre közötti
éles elhatárolás nem túl könnyű feladat, hiszen összefüggenek a mindennapi politikai
erőviszonyoktól és az érdekképviseleti lehetőségektől.
4. Fontos elválasztani a végrehajtást és az állami intézményeket is. Alapvetően az
állami vállalatok, oktatási intézmények és állami bankok is államiak, de nem olyan
értelemben, mint egy gazdasági- vagy külügyminisztérium és állami bankfelügyelet esetén. A
vízválasztó ott mutatkozik meg ezeknél a szervezeteknél, hogy az állam nem mindegy, hogy
tulajdonosként vagy a közhatalom birtokosaként lép fel. Hiszen, ha tulajdonos, akkor
magánszemélyként lép fel, de ha a közhatalom birtokosaként, akkor a közösség
képviselőjeként. Néha sérül, de egy jogállamban egy ilyen megkülönböztetés elengedhetetlen.
A végrehajtó hatalom szervezti felépítését tekintve lehet monkratikus, kollegiális,
direktoriális vagy dualista jellegű. Monokratikus: egy személy pl. abszolút uralkodó vagy
prezidenciális államberendezkedésnél az elnök. Kollegiális: két egyenrangú személy pl.
consulok Rómában. Direktoriális: kis létszámú testület pl. Sztálin halála után a Kommunista
Párt Elnöksége. Dualista: tartalmaz monokratikus és direktoriális szerv között megosztott pl.
abszolút monarchiák gyengülése után a király és a miniszteri kabinet, vagy félprezidenciális
francia berendezkedés: köztársasági elnök + miniszterek. Manapság a parlamentáris
demokráciákban is vegyülnek a monokratikus és direktoriális elemek: miniszterek + egy
kiemelkedő szerepű miniszterelnök.

A bürokratikus szervezet

A kormányzat attól polgári kormányzat, hogy a hatalmát a törvények, jogszabályok

segítségével gyakorolja. Azaz a hatalom számára nem elegendő a kényszer alkalmazásának a
lehetősége, mivel így nem tudja tartósan fenntartani a berendezkedését, hanem szükséges az
alávetettek bizonyos fokú egyetértése, de ha nincs is meg az egyetértés, akkor az önkéntes
engedelmesség elengedhetetlen. Weber megfogalmazása szerint, ha a hatalom találkozik az
engedelmességgel, az az igazi uralom. Az engedelmességnek több oka is lehet: tradicionális
hatalom: a hagyományos rend fennállása az alapja az engedelmességnek. A karizmatikus
uralom esetén a hatalom gyakorlója rendkívüli személyi képességekkel rendelkezik. Ha pedig
a legális-racionális uralomról van szó, akkor pedig az előzetesen elfogadott törvények
betartásával megszerzett és gyakorolt hatalomról van szó.
A szervezet alatt tágabb értelemben a munkamegosztásban célirányos együttműködésű
egyének és csoportok egységét értjük. Szűkebb értelemben azonban csak a formális
szervezeteket értjük alatta. Jellemzői:

1. A szervezet független a tagjainak a személyétől, önálló léttel bír, és a

szervezet tagjainak cserélődése esetén sem fog az azonossága megváltozni.
2. A szervezet elkülönül a környezetétől, egyértelműen meghatározható az,
hogy kik a szervezet tagjai és kik nem, a tagsághoz pedig általánosan
feltételek is tartoznak.
3. A szervezet milyenségét a tevékenység-nyaláb határozza meg, amely miatt
létrejött és amelynek az eléréséhez az alapvető céljai is irányulnak.
4. A szervezet abból a tekintetből személytelen, hogy a cselekvést a tagjai
végzik, de a cselekvést a szervezetnek nem pedig a tagjainak tulajdonítják.
5. A szervezet tagjainak a helyét a pozíció, tevékenységének a körét a szerep
határozza meg, amely kettőnek az összekapcsolódása adja a szervezet
működését.
6. A szervezet egységének és integritásának fenntartásához szabályozás és
irányítás szükséges.
7. A szervezet nem csak az alaptevékenységét végzi, hanem a saját magára
irányuló tevekénységet, igazgatást is ellát.
8. A szervezet hierarchikus felépítésű, a tagjai között alá-fölérendeltségi
viszony jellemző.

A bürokratikus szervezet a legális-racionális uralom viszonyai között uralkodó

szervezeti forma, ebből adódva két jellemzője: racionális és működése szabályokon alapszik.
Ebből fakadóan a pontosság, kiszámíthatóság, megbízhatóság, folyamatosság és szakértelem
jellemzi, amely alkalmassá teszi a társadalom életének a szervezéséhez. Ugyanilyen alapon
épülnek fel a gazdasági, oktatási, egészségügyi, vallási szervezetek is. Jellemzők:
 A bürokratikus szervezet személytelen, mivel működése nem függ a tagjainak
személyes minőségétől (az ügyintézőnek akkor is meg kell adnia az engedélyt, ha rossz kedve
van). A munkavégzés feltételeit különböző szabályok írják el. A bürokratikus szervezet
biztosítja a szakértelmet. A munkavégzés dologi feltételeit maga a szervezet biztosítja. A
tisztség a szervezeté, nem pedig azé, aki betölti. A szervezet dolgozói főállásban, pénzbeli
fizetésért, nyugdíjért, szerződéses alapon, személyükben egyébként szabadon végzik.
A bürokratikus szervezet működése üzemszerű: bizonyos alapanyagokból, bizonyos
eljárás szerint egy végterméket állít elő, folyamatos üzemmódban, szabályozhatóan és
előreláthatóan. A munkatárgy lehet ügy vagy irat, hiszen a bürokráciában nagyon fontos az
írásbeliség. Az ügyek elintézését jogszabályok és belső technikai szabályok biztosítják,
futószalag szerűen történik. A szabályok és előírások betartását a belső munkamegosztás, az
ebből felépülő belső szervezeti tagolódás, az ehhez kapcsolódó ellenőrzési, irányítási és
panasztételi szabályok, s a hivatali funkciókból kirajzolódó hierarchia biztosítja. Az ilyen
felépítésű és működésű szervezet bármilyen feladat hatékony elvégzésére képes, ha van hozzá
megfelelő szakértelme, szaktudása. Alapvetően az üzemszerű működés magával hordozza az
embertelenség lehetőségét, de Weber mégis kiáll amellett, hogy az ilyen szervezetek
nélkülözhetetlenek, ha egyszer elterjedtté váltak.
A szervezet világosan meghatározza a szervezet tagjainak a helyét, másokhoz való
viszonyát, jogkörét és hatalmát. A szervezet működésének lerontó okok két jelentős forrása:
amikor a szervezet tagjai túlzottan ragaszkodnak a szervezet előírásaihoz és amikor túlzottan
elhatárolódnak tőle.
Az előbbi kapcsán a fegyelem, testületi szellem és személytelenség elburjánzásához
vezet. A fegyelem azonban fontos, mivel így tudja a szervezet biztosítani azt, hogy tagjai
megbízhatóan fogják végezni feladataikat. Azonban ennek a túlerőltetése ahhoz vezet, hogy a
szervezet tagjait már nem fogja érdekelni a szervezet alaptevékenységének a sikeressége, csak
az, hogy a rájuk vonatkozó feltételeket maradéktalanul teljesítsék. Ez okozza gyakran a
lélektelenséget és merevséget. A testületi szellem az adott szervezeten belül a tagok
összetartását jelenti. Alapvetően egy szervezeten belül a pozíciók már előre ki vannak osztva,
nincs lehetőség fizetésemelésre a többiek rovására, így nincs értelme az adott szervezeti
szinten, egységben rivalizálni, hiszen mindenkinek az érdeke egy irányba mutatnak: a
szervezeti szinten szerzett jogok védelme kifele. A személytelenség azért fontos, hogy a tagok
ne sajátítsák ki a hivatalukat, ne keveredhessen össze a szervezeti érdek és a szervezet
tagjainak az érdeke. Ez mind az ügyfelet, mind pedig az ügyintézőt is védi. Az ügyintézőnek
magát az ügyfelét is személytelenítenie kell. Az ügyintézőnek nem egy gondterhes embert kell
látnia, hanem kategorizálnia kell az ügyet és egy elintézendő ügyet kell látnia. Nem lehet az,
hogy befolyásolják, hogy érzelmei döntsenek, csakis az megengedett, ha az előírások alapján
jár el.
A szervezeti elvárásoktól való túlzott eltávolodás oka lehet a motivációhiány, a
csoportképződés és a konfliktusok keletkezése. A motivációhiány kiváltója lehet az, amikor
egy ember nem a szervezet tagjának, hanem csak az eszközének van titulálva. Fontos, hogy a
munkáltató ne csak a feladatokat ossza ki, hanem az elvégzésére irányuló hajlandóságot is
megteremtse. Alapvetően a motiváció növelésére jó eszköz az, ha a szervezet tagjának az
egyéni szükségletei kielégítésre kerülnek. Természetesen ezek munkával kapcsolatos igények.
Nem csak anyagi úton lehet ezt elérni, biztonság megteremtésével, jó munkahelyi légkörrel,
az elismerés, megbecsülés és szeretet súlyozásával elérhető. A csoportfejlődés következménye
lehet a szervezeti szintek között eleve meglévő távolság növelése, illetve az adott szervezeti
szinten a struktúra oldódásához vezet. A harmadik ok pedig a konfliktus keletkezés, amely
alapvetően nem negatív dolog, hiszen elősegítheti a teljesítmény növelését, mondjuk az
alkalmazottak közötti verseny, amely a munka hatékonyságát is elősegíti. Azonban, ha ez
negatív irányba fordul el az a légkör romlásához, az erőforrások elpocsékolásához vezet és a
munkavégzés alárendelődik a konfliktus megoldásának.
Természetesen az állami szervezetek is hasonló felépítés és működés szerint vannak
jelen.

A bíráskodás, mint hatalmi ág

A bíráskodással kapcsolatban először azzal kell foglalkoznunk, hogy hatalmi ágnak

tekinthető-e és ha igen akkor milyen feltételek mellett. A további két hatalmi ág elválasztása a
bíráskodástól nem csak a beavatkozási törekvések miatt volt fontos, hanem amiatt is, mert
történelmileg nagyon összefonódtak. Ha a történelmet tekintjük, alapvetően igaz volt az, hogy
aki az adót szedi, azt illeti meg a bíráskodás is. Gondoljunk csak az angol jogrendszerben az
equity-re, amely a kancellária bíróságain alakult ki és formálódott, ahol a kancellár a
végrehajtás és adószedés egyik feje volt. Másrészről a jogalkotás és a bíráskodás kapcsolata is
régóta tart már, hiszen a bírói jogalkotás nagy történelmi hagyománnyal rendelkezik és a mai
napig elismert. Bármilyen jog kimondható, de csak az érvényesíthető, amelyet a bíróságok
érvényesíteni hajlandóak. Abba is érdemes belegondolni, hogy a jogalkotás hatásköréből a
bíró magához von bizonyos kérdéseket a bírói jogalkotás kapcsán. Ezzel kapcsolatban a
központi hatalom, azon belül pedig a törvényhozás különbözően cselekedhet: 1. hátraléphet,
hogy kevésbé legyen a jogalkotás centralizált; 2. bizonyos politikai jellegű kérdéseket
elvonhat a bíráskodás szabályozott hatásköréből; 3. beleavatkozhat és magához ragadhat
bizonyos kérdéseket; 4. vagy olyan rendszert alakít ki a bírói kinevezés, képzés, szervezet és
előre meneteléssel kapcsolatban, hogy a bírók viszonylag semlegesek maradnak a tisztán
magánosok között, de a rendszer elkötelezettjévé teszi az annak érdekeibe tartozó
kérdésekben.
Szóval arra a kérdésre, hogy a bíráskodás hatalmi ág-e és semleges-e, ha hatalmi ág,
akkor erre az a válasz, hogy: a bíráskodás csak a törvényekben kifejeződő hatalmi rendnek
van alávetve, nem pedig a hatalmi struktúra és a politikai élet szereplőinek, abból a
szempontból pedig hatalmi ág, hogy a másik kettő ellenőrző és egyensúlyozó ága. Ezzel
kapcsolatos két hatásköri és szervezeti formája: a jogalkotást ellenőrző alkotmánybírósági és a
végrehajtást ellenőrző közigazgatási bírósági eljárás.
Az alkotmánybíróság fő gondolata, hogy a jogalkotó tevékenység ellenőrizhető és
felülbírálható, a jogalkotó termékei megfelelnek-e az alkotmánnyal, és ha ütközik akkor a
jogalkotó aktus megsemmisíthető. Két formában is megjelenhet: lehetséges, hogy erre a
tevékenységre egy rendes bíróság jogosult pl. USA Legfelsőbb Bíróság, vagy hogy erre egy
külön testületet hoznak létre, amely európaszerte sokkal jellemzőbb. Alapvetően az a
gondolat, hogy az alkotott jog alá van vetve a magasabb rendű törvényeknek a természetjogi
gondolkodással egyenlő. Azonban az, hogy az emberi jogon belül is a törvények alá vannak
vetve egy magasabb rendű törvényeknek, ami az alkotmány, az csak az USA alkotmányának
megalkotásával és alkalmazásával kristályosodott ki. Felmerülhet a kérdés, hogy ténylegesen
bíráskodás-e az alkotmánybíráskodás, hiszen az eljárásban nem igazán nevezhetők feleknek a
szereplők, az eljárás tárgya nem egy ember magatartása, hanem egy jogszabály, nincs
ténykérdés és bizonyítás, nincs végrehajtás és fellebbezés, bizonyos tisztséggel rendelkező
személyek indíthatják az eljárást, maga a bíróság is eldöntheti, hogy le akarja-e folytatni az
eljárást, az alkalmazandó jogszabály értelmezése sokkal inkább politikai, mint jogi
állásfoglalás.
A közigazgatási bíróság a végrehajtó hatalom döntéseinek törvényességét vizsgálja.
Ezzel kapcsolatban nem abban merül fel kérdés, hogy erre az eljárásra létrehoznak-e egy erre
specializálódott bíróságot (német-osztrák rendszer), hanem arról, hogy a közigazgatási
szervek aktusai a szabályok szerint megtámadhatóak-e egy rendes bíróságon (angol rendszer),
vagy erre az eljárásra a közigazgatás valamely magasabb fóruma jogosult (francia rendszer).
Előfordulhat olyan vegyes rendszer is, ahol a sérelmezett döntést vagy intézkedést elsőfokon a
közigazgatás magasabb fórum, míg másodfokon pedig bíróság bírálja el.
A bíráskodás nemcsak a hatalommegosztás viszonyrendszerében, hanem a
jogszolgáltatás egészében is elhelyezkedik. A jogszolgáltatás a jog szabályainak alkalmazása,
a jogkeresők számára kiszolgáltatást jelent konkrét, vitás esetekben. A jogszolgáltatás három
területe: közjogi bíráskodás (alkotmány, közigazgatási bíráskodás), igazságszolgáltatás
(szokásos értelemben vett bíráskodás) és az a jogszolgáltatás, amely különleges ügyekben
vagy különleges alkalmakkor merül fel. Az igazságszolgáltatáshoz tartozó bíróságok
szervezete egy hierarchikus rendszerben épülnek fel: 1. helyi/járásbíróságok, 2.
területi/vármegyei bíróságok, 3. legfelsőbb bíróság/Kúria. Kiemelt ügycsoportok esetén: 1.
területi 2. regionálisan felállított/ítélőtábla 3. Kúria: ezen esetnél a Kúria egy rendkívüli
perorvoslati eljárásban játszik szerepet, amelyben elvi határozatokat és jogegységi döntéseket
hoz, biztosítja a jogalkalmazás és jogértelmezés egységét és az ítélkezési gyakorlat egységét
és törvényességét vizsgálja. Bíráskodási szervezet kapcsolat a törvényhozással: Kúria elnökét
az ogy. választja és ellenőrzi; a végrehajtással: a bírósági szervezet fenntartása és működtetése
az igazságügyi minisztériumon keresztül zajlik. A rendes bíróságok általános hatáskörűek, a
vitás ügyekben jogosult és köteles eljárni. A munkát ügyszakokra szervezve látják el. Az
ügyszakba egy-egy azonos jellegű esetek tartalmaznak, amelynek az ellátására bizonyos
szakmai specializációval rendelkező szakbíró képes. Legjelentősebb ügyszakok: polgári,
büntető. A különbíróságok meghatározott ügycsoportok mentén jönnek létre, olyan esetben,
ha az általános hatáskörű bíróság ügyszakjai közé nincs integrálva. A különbíróság kiválhat a
rendes bíróságok szervezetéből, vagy attól teljesen elkülönülve is. Ilyen különbíróság a
tengerészeti, kereskedelmi, katonai, munkaügyi bíróságok. A közlekedési és fiatalkorúak
bírósága azonban csak a büntető ügyszak specializálódása.
A rendkívüli bíróságok nem teszik ki a bírósági szervezet részét, különleges
alkalmakkor, vagy egy olyan ügycsoporthoz tartozó eseteket bírálnak el, amely ügycsoport
nincs jelen tartósan. Rendkívüli bíróságok jöttek létre még egy adott történelmi esemény
során felmerülő perek elrendezésére is: forradalmi bíróságok, vészbíróságok stb. Kamarai
bíróság: felek nem állami, hanem gazdasági jellegűek, amiatt fordulnak ehhez, hogy ne
kelljen állami bírósághoz, amelynek okai lehetnek a nyilvánosság elkerülése vagy az eljárás
gyorsítása. Választott bíróság: nagyobb hangsúly a peren kívüli megegyezésen.

Az államok osztályozásának elméleti kérdései

 Ha az államok osztályozásával foglalkozunk, a számos nehézség közül kettőt érdemes
kiemelni. Az egyik az, hogy egy általánosan elfogadott nézet szerint a modern állam az
abszolutizmusban alakult ki. Tehát minden előtte létezett uralkodóval vagy uralkodó nélkül
működő törzsi szervezet, városállam vagy birodalom nem volt államnak tekinthető. Ennek
ellenére azonban meg mindig olyan fogalmakat használunk, amelyeket legkorábban a
görögök és a rómaiak alkottak meg. Azonban alapvetően téves az a felfogás is, hogy minden
szervezett és irányított együttélési formát államnak hívunk. Alapvetően az európai kultúra és
civilizáció a görög és a római kultúra és civilizáció örököse és közvetlen folytatója. Tehát ha
ezeket is államnak neveztük, akkor a mai berendezkedési formák mindegyike állam. Ha
azonban a görög demokráciára és egy mai modern demokráciára gondolunk, egyértelmű,
hogy a kettő teljesen másképp működik. A változás és állandóság jellemzi az emberi-
társadalmi gyakorlatot és elméletet. A változásra azonban nem úgy kell gondolnunk, hogy
minden eddigi hagyomány felrúgásával és megváltoztatásával tesszük, hanem a hagyományok
folytatásaként, folytatólagosan.
A másik probléma abból származik, hogy az állam egy elég komplex és többarcú
jelenség, mind a jogi szabályozás, mind a társadalmi valóság felől vizsgálható. Ha a
demokráciára gondolunk, ott is figyelembe kell vennünk a választási rendszer és a parlament
működésének jogi szabályozását. A jogi szabályozás politikai értelemben nem egy semleges
technika, nem lehet egy adott jogi formát tetszőleges politikai tartalommal megtölteni. Ebből
kiindulva a jog nagyban befolyásolja és jól tükrözi a politikai realitást, emiatt az államok
osztályozásának egy jó módszere a jogi-szervezeti felépítésen alapszik. Ezen módszer
középpontjában az a kérdés áll, hogy hogyan oszlik meg a hatalom az állam különböző
szervei között. A jogi-szervezeti módszer azonban nem ad teljes választ egy állam politikai
valóságának a megértéséhez és manapság a pártok megjelenésével ez fokozottan igaz. A
módszer ott megbukik, mikor olyan politikai rendszert vizsgálunk, ahol a jogi szabályozás
csak papíron osztja meg az állam hatalmát. Vagy ha a nyugati modern demokráciákat nézzük,
ott is a jog szétválasztja a törvényhozó és végrehajtó hatalmat, de ha a parlamenti többség és a
kormányzat mögött ugyanazon párt vagy pártkoalíció áll. már megbukott a történet. Emiatt a
jogi-szervezeti vizsgálat mellett fontos a társadalmi tényezők figyelembevétele is.
A típus és a forma a latinnak köszönhetően jutott el hozzánk a görög gondolkodásból.
A típus az összetartozásra utaló tulajdonságok gyűjtőfogalma, amely alapján a dolgok közös
gyökerére, azonos keletkezési módjára vagy az őket formáló közös hatásokra
következtethetünk. Tehát pl. egy társadalmi norma nem feleltethető meg egy konkrét
egyedként, hanem az egyedek tartalmaznak mind egy olyan stílusjegyet, amelyek együtt
kiadnak egy típust. A forma a görög természetfilozófia fogalma. Egy egyedi dolog attól
egyedi, hogy az anyagát a forma határozza meg. Ebből a gondolatmenetből kiindulva a forma
egy olyan öntőséma, amelybe beleönthető az anyag és valamilyenné, neki megfelelővé
formázza. Az államtípus és az államforma is konkrét államok tulajdonságait vizsgálja és abból
hoz létre csoportosításokat. Az államtípus fogalmát a német államtan dolgozta ki. Az
államtípus az államok közös vonásai alapján készít csoportosítást. Két megjelenési formája a
történeti és a szociológiai típus. A történeti típus abból indul ki, hogy a különböző korokban
azonos államtípusok voltak jelen, míg a szociológiai szerint pedig egy állam sajátosságait a
társadalma határozza meg. Történeti korszakok: ókor, középkor, újkor  rendi, abszolutista,
antik, modern stb. Szociológiai típusok: feudális, rabszolgatartó, szocialista stb.

A római-germán jogcsalád
 Európa két meghatározó jogcsaládja a common law és a római-germán jogcsaládok,
amelyeknek a különbözősége több okból fakadnak: történeti fejlődésük különbségei, jog
szerkezetében való eltérés és az egyes jogforrások eltérő jelenléte, amelyhez hozzátartozik a
törvényhozás, bírósági rendszer és a jogtudomány szerepe.
A XI-XIII. századra tehető mind a római-germán, mind a common law jogcsalád
szerkezeti elemeinek a kialakulása, amelyek természetesen idővel módosultak, de az alapvető
jellemvonásokat meghatározták. A jogcsalád jogának két forrása: az újra felfedezett római jog
és a germán szokásjog hagyományai. Ezekben az országokban alapvetően az életviszonyokat
a szokásjog szabályozza egészen a kodifikációk kialakulásáig még akkor is, ha pl. létezett egy
központi bíróság is (mint pl. Franciaországban). A „leges barbarorum” -ban történt meg a
szokásjog összegyűjtése és rögzítése, ezeket egészítette ki a feudális jog, királyi jog, uradalmi
jog, kereskedelmi jog és a városi jog.
Jogcsaládra hatással volt:
 univerzalitást képviselő kánonjog: az egyház túlélte a nyugatrómai birodalom
bukását és a belső szabályrendszerében megőrizte a római jog eszméjét,
fogalmait és intézményeit. A kánonjogi szabályozás alapvetően nem terjed ki
alapvetően az élet minden területére: egyház vagyoni és hatalmi viszonyai,
egyházi és világi szervezetek viszonyai, egyes bűncselekmények, család és
házasság belső viszonyai.
 Ahol a római jog érvényesült jelentősebb mértékben, ott jelent meg
erőteljesebben a természetjog tanítása. Ennek a lényege, hogy a tételes jog
felett áll egy változatlan és tökéletes jogrendszer, amely az emberi jog mércéje
és forrása. A természetjogi gondolkodásból ered a kodifikációk jelentősége, az
emberi jogok eszméje, a hatalom korlátozottságának a tana és az ebből eredő
jogállamiság.
 A felvilágosodás eszmerendszere, amelynek alapja a racionalizmus tana.
Egyrészről a racionálisan gondolkodó ember képes a társadalmi jelenségek
kontrollálására és tervezésére. A felvilágosodáshoz tartozik még a liberális
tanok, amelyeknek a lényege, hogy a hatalom forrása a vele szerződést kötött
nép. Ebből következik, hogy a jog változtatható.
 A jogcsalád kialakulását és fejlődését végig kísérte az oktatás és a tudomány.

A jog szerkezete: A jogcsalád magánjogi súlypontú, a jog alapja pedig a Iustinianusi

kompiláció. Először itt valósul meg a Digesta kazuisztikus szabályainak a magyarázata,
rendezése, az elszórt jogtételek és parancsok egymáshoz rendelése, a jogtételek
jogintézményekbe való rendezése, egy-egy törvénybe rendezése, amely törvényeket pedig
jogterületekbe rendezése. Erre a módszerre hatással volt a kereszténység és a görög filozófia
is. Az összerendezett jogterületeket nevezzük jogágaknak. A történelmileg első tagozódása a
jogrendszernek a közjog-magánjog párosa. A magánjog az állampolgárok közötti személyi és
vagyoni viszonyait rendezi, jellemző rá a mellérendelő viszonyok túlsúlya, míg a közjog az
állami szférát rendezi, ahol az alá-fölérendeltségi viszonyok dominálnak.
A római-germán jogcsalád ideológiájába tartozik az a hatalommegosztás tanával
kapcsolatos nézet, hogy a törvényhozó által alkotott jog az egyetlen és legfontosabb jogforrás.
Tehát a jog ebben a jogcsaládban az a jogalkotói, azaz törvényi jog. Elég mereven elkülönül
egymástól a jogalkotás és a jogalkalmazás. Alapvetően igaz az az elképzelés, hogy előbb jön
létre a norma és utána a döntés, nem pedig fordítva, ahogy az a common law jogcsaládban
látható. A kontinentális jog szabályai elég absztraktak, tehát az esetek egy nagyobb körére
alkalmazható egy adott szabály, illetve merevek, mivel, ha megvan az esetre vonatkozó
szabály, akkor azt a bírónak alkalmaznia kell. Alapvetően a törvényalkotók által osztott nézet,
hogy a jogalkotó által hozott törvény teljes, kimerítő és minden kérdésre választ tud adni. Erre
egy szemléletes példa, amikor Iustinianus megtiltotta a jogászainak, hogy a frissen kodifikált
joghoz kommentárt fűzzenek. Ha pedig előfordul olyan eset, ahol a jog nem teljes vagy nem
egyértelműen szabályoz, akkor a radikálisabban ezt a nézetet vallók szerint a bíró nem
jogosult értelmezni a törvényeket, hanem erre egy külön bizottságot kell létrehozni.
Alapvetően ezen a nézeten az alkotmánybíráskodás megjelenése sokat segített, egyértelművé
vált, hogy a törvényhozó hatalma is korlátozott, az Alkotmány keretei közé szorított. A
jogcsaládban jellemző, ha a törvény valamiről hallgat, akkor lehetséges az analógia
alkalmazása. A jog racionalizálása a kodifikációkkal valósult meg: a középkorban
felhalmozódott szokásjogot átnézték, szelektálták, a jogintézményeket pedig az új
jogelvekhez igazították.
Bírók és az eljárás: Mind a két európai jogcsaládnak hamar szembesülnie kellett
hamar, hogy a kora közékorra jellemző jogi eljárás eléggé fejletlen. Az egyetemi jogtudomány
alkotta meg a római-germán jogcsalád által alkalmazott eljárást, amelyet római-kánonjogi
eljárásnak neveztek, míg a common law jogcsaládban az esküdtszéki bíráskodás terjedt el.
Alapvetően a felvilágosodás államtanának és a polgári forradalmaknak volt köszönhető, hogy
kialakult a bírókkal szembeni egyfajta bizalmatlanság, melyet Montesquieu úgy fogalmazott
meg, hogy: a bíró csak a törvény szavát kimondó száj. A bírói döntések a logika útján a
jogszabályokból és a megállapított tényállásból alakul ki. Tehát egy következetes és felkészült
bíró ugyanazon jogszabályok és tényállások esetén is ugyanazt a döntést kell tudni hoznia. Ha
pedig nem lehetséges személyes véleményt fűzni a döntéshez, akkor nem is lényeges sajátos
személyiséggel felruházni, nevesíteni a bírókat. A kontinentális jogra jellemző, hogy a bírói
ítéletek rövidek és tömörek, stílusukat tekintve személytelenek és hivatalosak, amely tovább
erősíti a tényt, hogy a jog csak egyképpen értelmezhető. Ebből adódva a jogcsaládból inkább
ismert jogalkotók és jogtudósok kerültek ki, mintsem híres bírók… (bíró csak egy a sok jogi
pálya között, gyors specializáció stb.)
A római-germán jogcsalád alapjául a római jog szolgál, és ugyancsak ebből fejlődött ki
a jogtudomány is. A jogtudomány feladata volt az olyan magatartási szabályok létrehozása,
amelyek leginkább megfelelnek az erkölcs és az igazságosság követelményeinek. Az
egyetemi jogtudomány pedig azt tűzte ki céljául, hogy megalkossa a ius communet, amely
szintén a római jogon alapszik. A ius commune idővel több ország jogfejlődésére is hatást
gyakorolt. Szubszidiárius módon lépett fel, tehát ha valamiben a helyi szokásjog nem adott
kielégítő választ, a ius communet vették alapul. Akkor is, ha pl. valaki összegyűjtötte a helyi
szokásjogot és azt rendszerezni szerette volna, akkor a római jog fogalomrendszerét és
módszertanát vette alapul. A recepció volt az a folyamat, amikor a ius commune a belső jog
részévé vált. Ez alapvetően a gyengébb központi hatalommal rendelkező országok esetén volt
megfigyelhető.
Code Civil 1804. Rendkívül közérthető a laikusok számára is, tömör. BGB 1900.
Alapvetően egy jogászoknak szóló törvénykönyv, nyelvezetéből adódva az átlagember
számára elég nehezen érthető. Nem is ez a célja, hanem az, hogy pontos legyen. Szerkezet:
Általános rész, kötelmi jog, tulajdonjog, családi jog, öröklési jog. ABGB 1811. Átmenetet
képez a Code Civil és a BGB között. Hatott rá a felvilágosult abszolutizmus és a német
pandektista iskola. Első tervezete már Mária Terézia idején készült, de amiatt elutasították,
mert nagyon hasonlított egy római jogon alapuló tankönyvre. 1811-es tervezetét amiatt
utasították el, mert nem volt összhangban az akkori élettel. A Zivilgesetzbuch sajátossága,
hogy helyenként szándékosan fogalmaz homályosan, hogy a jogalkalmazónak lehetősége
legyen a legjobb megoldást alkalmazni az adott esetben.

Az államok klasszikus osztályozása

A királyság a legtermészetesebb államforma: egy uralkodásra teremtett, bölcs férfiú

gyakorolja a hatalmat, aki az alattvalói közül emelkedik ki, de azok beleegyezésével. Ha
azonban ez nincs is meg, nem probléma, a lényeg, hogy bizonyos írott vagy íratlan
szabályokat betartson. Ha ez nincs meg uralma önkényessé válik és könnyen türannisz lesz
belőle és zsarnokságot, türannoszt hoz létre.
Az arisztokráciában egy kis csoport gyakorolja a hatalmat, amely fontos, hogy a
vagyonos, művelt rétegből kerüljön ki és a köznépre tekintettel uralkodjon. Az arisztokrácia
könnyen átcsaphat oligarchiába, ahol kiveszett az erény a vezetőkből és már nincsenek a
köznépre tekintettel. Ilyenkor a vezetők megválasztásának és a hatalom gyakorlásának az
egyetlen szempontja a pénz.
A demokrácia a legkevésbé korcs államforma, jellemzője az egyenlőség. Ebben az
esetben a vagyontalan tömeg uralkodik és mivel ők vannak többségben az ő akaratuk is
érvényesül többségben. Jogaikban egyenlők. Könnyen el tud korcsosulni: ha kiveszik az a
szempont, hogy akik a hatalmat gyakorolják ténylegesen érdemesek és rátermettek legyenek,
egyszerűen csak kisorsolják őket. Az sem jó azonban, ha mindenkinek van választójoga,
mivel a vagyontalan tömegek hajlamosak a választójogukat áruba bocsátani, könnyen
megvesztegethetővé válnak. Népvezérek léphetnek fel, akik befolyást gyakorolnak erre a
rétegre és amikor a legnagyobb a káosz, akkor átveszik a hatalmat és türannoszt hoznak létre.
A politeia a legjobb államforma: egymásba vegyíti a demokráciát és az oligarchiát. A
különböző államformák közül egyben vegyülnek azoknak a legjobb vonásai: arisztokrácia:
nemeslelkűség, oligarchia: gazdagság, demokrácia: szabadság. Mindenben a középutat
választja: nem szabad cenzushoz kötni a tisztségviselők választását, de nem is szabad őket
sorsolni; a középrétegre támaszkodik.
A demokráciát azért tartja rossz államformának, mert vezető rétege a tanulatlan és
vagyontalan tömeg, akik könnyen befolyásolhatóak és lefizethetőek, és a zsarnokság
melegágya.
Rómaiaknak köszönhető a köztársaság és a diktatúra bevezetése. A köztársaság szó
vette át a politeia kifejezést. Vegyes kormányzat: megoszlik a hatalom a szenátus, a
magistratusok és a népgyűlés között.

Az EU jog
 A jogászok régi víziója az, hogy egy egységes Európát létrehozzanak. Egy ilyen
lépésben látták a tartós együttélés és béke lehetőségét, egy olyan szerveződésben, amely a
nemzetállamok felett áll. A XX. század második felében ezek a törekvések nyugaton
kezdődtek el, 1949-ben megalakult az Európa Tanács, majd 1950-től Jean Monet és Robert
Schumann francia közgazdásznak és külügyminiszternek köszönhetően ünnepeljük minden
évben az Európa napot. Alapvetően az EU kialakulásában nagy szerepet játszott a németek és
a franciák megbékélése egymással. 1952-ben hatályba lépett a Montánunió, amelybe
beletartozott még Olaszország és a Benelux államok. Tehát felismerésre került, hogy a tartós
béke eléréséhez közös piacra és a gazdaság virágzására van szükség. 1957. Római szerződés
aláírásával létrejön az Európai Gazdasági Közösség és ugyanebben az évben még az Európai
Atomenergia Közösséget. 1973-ban az első bővítéssel belép Dánia, Írország és az Egyesült
Királyság. Bővítés második hulláma: Görögország, Spanyolország és Portugália, majd 1995-
ben három jóléti állam: Ausztria, Finnország és Svédország, majd 2004-ben a visegrádi
négyek, három Balti állam, Szlovénia, Ciprus és Málta is csatlakozott, majd 2007-ben
Románia és Bulgária is.
EU jog:
 saját jog és az európai jog harmonizálásával csökken a különböző
jogrendszerek közt a távolság;
 EU jog legfontosabb gazdasági célja az egységes belső piac létrehozása, ahol a
tőke, az áru, a személyek és a szolgáltatások szabadon mozoghatnak 
tényleges fizikai akadályok is útját állták ennek, amelyet az EU jog lépésről
lépésre megszűntetett; NÉGY SZABADSÁG ELVE
 Lisszaboni Szerződésig a 3 pillér: 1. gazdasági integráció, belső piac; 2. közös
kül-és biztonságpolitika; 3. közös bel- és igazságügyi együttműködés;
Lisszaboni Szerződés után a pillérek helyére hatáskörök léptek: kizárólagos
hatáskör esetén csak az EU fogadhat el aktusokat, megosztott hatáskörnél az
EU és a tagállam, támogató hatáskörnél pedig a tagállam.
Elsődleges jogforrás: alapító, módosító, kiegészítő szerződések; nemzetközi egyezmények és
csatlakozási megállapodások.
Másodlagos jogforrás: intézmények bocsátják ki: általános érvényű és kötelező: rendelet a
tagállamokban közvetlenül alkalmazandó jogszabály; irányelv a jogharmonizáció eszköze.
Határozat egyedi kérdésekben hozott döntés, kötelező, de nem általánosan. Ajánlás: ált.
érvénye, de nem kötelező, követendő cél, de az elérés módját nem adja meg; állásfoglalás
nem kötelezően követendő vélemény.
Hiányzik az európai alkotmány, mivel nincs is európai alkotmányozó hatalom sem, emiatt az
EU intézményeinek a legitimációja is kérdéses, attól függ, hogy az európai állampolgárok
mennyire bíznak ebben az intézményrendszerben.
„Európai nép” hiánya:
 nem létezik európai polgár, mivel nincs egységes európai identitás sem;
 az emberek számára a saját országában lévő politikai helyzetek és problémák sokkal
előbbre valóbbak, mint az összeurópai problémák
Európai intézményrendszer:
1. Európai Tanács: kormány-és államfők: ált. jellegű politikai célkitűzések
meghatározása és alacsonyabb szinten nem megoldható kényes kérdések megoldása.
Van állandó elnöke, nincs jogalkotási hatáskör.
2. Európai Unió Tanácsa: A Tanács a Parlamenttel együtt dönt a Bizottság által
előterjesztett jogszabály tervezetekről. A Tanács képviseli az EU-t a külkapcsolatok
terén is. A tárgyalandó témának megfelelő szakminiszterek vesznek részt rajta. Az
elnökségi feladatokat félévente más tagállam látja el. Döntés elfogadásához minősített
többség kell.
3. Európai Parlament: jogalkotási hatáskör, politikai ellenőrzés lehetősége a Bizottsággal
és a nemzeti parlamentekkel szemben, költségvetési vétó a Tanáccsal szemben. Tagjait
a tagállamok állampolgárai közvetlenül választják.
4. Európai Bizottság kb. az EU kormányának felel meg, tagjai a biztosok.
Kezdeményezési, javaslattételi, végrehajtási és döntéshozatali jogkör. EU jog érvényre
juttatása. Tagjait az államok jelölik ki.
5. Európai Bíróság: figyeli a tagállamokra rótt kötelezettségek teljesítését, illetve az
uniós intézményeket, hogy ne sértsék meg a polgárok jogait. EU jogforrás
alkalmazásával összefüggésben kétely merül fel, lehet fordulni hozzá.