B.B.T.

Szociológia szak

Tárgy: Szociológiai Elméletek

Készítette: Szabó Gabriella

Recenzió

A szerzőről:

Michel Foucault  (1926. október 15. –  1984. június 25.)

Francia történész, filozófus; a Collège de France tagja; a 20. század egyik

legnagyobb hatású gondolkodója a bölcsészet- és társadalomtudományok területén.

Paul-Michel Foucault néven született 1926-ban Franciaországban Poitiersben.

A német megszállás alatt Foucault Poitiersben tanult. Már ekkor kiemelkedett a

filozófiai képességeivel és ilyen irányban szeretett volna tovább tanulni, ezzel
szemben apja azt akarta, hogy a fiatal Paul-Michel kövesse őseit és orvos legyen. Ez
a konfliktus volt az oka, hogy nevét megváltoztatta és elhagyta nevéből az édesapja
után kapott "Paul" nevet. A második világháborút követően Párizsba költözött és
felvétele után az École Normale Supérieure d'Ulm hallgatója lett. Ez az intézmény a
humán tudományok fellegvárának tekinthető, Foucault itt elsősorban filozófiát tanult,
de felvette mellé a pszichológiát is.

A tanulmányok befejezése után 1955-ben Svédországba ment az Uppsalai

Egyetemre, majd 1958-ban Lengyelországban a francia kulturális attasé lett. Innen
1959-ben a Hamburgban lévő Francia Intézethez került. Foucault 1960-ban
visszatért pszichológiát tanítani Franciaországba Clermont-Ferrand egyetemére.
1968-ban Párizsban a Vincennes Egyetemen a filozófia tanszék tanára lett. Az 1968-
as diáklázadásban játszott szerepe miatt egy ideig nem taníthatott, de 1970-ben
megválasztották Franciaország legrangosabb szellemi intézményének a Collège de
France tagjának. Ez a tisztség végigkísérte hátralévő életét, melyet elsősorban az
írásnak szentelt. A Collège keretében évente előadásokat tartott. Összesen
tizenhárom Collège előadás sorozata jelent meg.1
1
források: Michel Foucault (1926–1984) (angol nyelven). Internet Encyclopedia of Philosophy. Michel
Foucault pedagógiakritikája, avagy az oktatás, mint a normalizáló hatalomgyakorlás hálózata (magyar
nyelven). ofi.hu, 2011. június 17.
Michel Foucault, történész, szociológus és filozófus a francia szellemi élet kimagasló
képviselője volt. Több könyvben foglalkozott a társadalom marginális elemeivel, az
őrültekkel, bűnözőkkel s a féken tartásukra, büntetésükre, elkülönítésükre létrejött
intézményrendszer kialakulásával.

Felügyelet és Büntetés:

Foucault ebben a könyvében bemutatja hogyan alakult át a büntetés végrehajtási

rendszer a 18 századtól kiindulva, ahol még a látványos kín és kínhalál volt a
főszereplő, és ez hogyan megy át a szabadság megfosztásáig.

Kezdetben a test volt a büntetés eszköze, ezt a lélek büntetése váltotta fel alig egy
pár évszázad alatt.

I. rész: Kínhalál

A könyv első oldalain egy 1757-es kivégzést ír le, a szerző a jegyzőkönyvek és

újságcikkek alapján rekonstruálja az esetet. Ennek az esetnek a részletes leírásából
megtudhatjuk, hogy milyen borzalmas körülmények között zajlott le egy a
középkorban egy kivégzés. Részleteiben követhetjük nyomon Damiens kínjait aki
„ezer halállal” halt meg.

Ezt követően az intézmény alkalmazottjainak beszámolóit írja le.

A 75 évvel későbbi Leon Fancher rendszabályai következnek, amelyek szinte a mai

napig aktuálisak a büntetés végrehajtásban. Bemutatja, hogy alig egy évszázad alatt
hogyan váltózik meg a büntetőtörvény. Eltörlik a fent leírt kegyetlen testi kínzásokat
és a bűnt és büntetést egyenlő arányba helyezik, azaz a bűnösnek is jogot
formálnak. „Eltűnik a test, mint a törvényes megtorlás fő céltáblája”

Megszűnik a büntetés látványossága, a büntetést „rejtetté” teszik, ami több

következménnyel jár:

- az igazságszolgáltatás nem nyilvános

- a bűn elkövetője nem lesz mártír, kínzásainak elviselése végett
- a büntetők nem kapnak negatív megítélést a büntetés végrehajtásáért
- a büntető ítélet bélyegzi meg az elkövetőt és nem fordítva
 - nyilvánosságot kap a vita és az ítélet meghozatala „… csúnya dolog
büntethetőnek lenni, de büntetni se nagy dicsőség…” ez adott okot a védelem
kettős rendszerének
- a büntetés átmegy inkább egy viselkedés, vagy személyiség korrekcióba, és
már nem a bűn megtorlása a lényeg.

Az új büntetés végrehajtásban a „test”, érinthetetlen, viszont közvetett úton a test a

büntetés szenvedő alanya, még ha fizikai fájdalom nem is éri, mert megfosztják a
szabad mozgástól „a testet kényszerítések és megfosztások, kötelességek és
tilalmak rendszerébe fogják” (Foucault 1990: 10)

Hangot ad az orvos, mint a halálraítélt egészségének őre és a tisztviselő, mint az

életének kioltásáért felelős személyek ambivalenciájának: „ez a személyes
igazságszolgáltatás utópiája: kioltani az életet, de elkerülni a rossz közérzetet,
szenvedés nélkül fosztani meg minden jogtól, fájdalommentes büntetést kiszabni”

Foucault a következőképpen határozza meg a könyv célkitűzéseit: felvázolni „a

modern lélek és az új büntetőhatalom együttes történetét; a jelenlegi tudományos-
bírósági együttes genealógiáját, amelyre a büntetés hatalma támaszkodik, amelytől
önigazolást kap, amelyből szabályait meríti, amelyre kiterjeszti hatását, s amellyel
elfedi rendkívüliségét” (Foucault 1990: 33).

Hiányolom a fejezetből a „halálsoron” való várakozás pszichés megterheléseinek és

a remény megfogalmazásának ábrázolását.

II. rész: BÜNTETÉS

Azt látjuk tehát, hogy a megbélyegzés, kínvallatás, kínhalál eszközei helyett új

fegyelmező technika jelent meg, ez pedig az elzárás: a bűnösöket elszigetelték a
társadalomtól, börtönbe zárták, hogy ott felügyelet alatt tartsák és átneveljék őket.
Azaz mondhatjuk, hogy a büntetések humánusabbakká váltak. Ennek a
humanizmusnak azonban nem csak a felvilágosodás a forrása, hanem a
gazdaságtan is; hiszen a kivégzett ember nem tud termelni, ellentétben azzal, aki
egy börtönben dolgozik.

Ez a fejezet nem különül el nagyon az előzőtől, bemutatja azokat az intézkedéseket,

amelyek ezt az új ideológiát megteremtették. Számos újító elképzelés született azzal
a céllal, hogy a bűnt egyszer s mindenkorra megszüntessék, létrehozzák a
bűnmentes társadalmat, ennek ideológiai célként való újjászületése egyébként
néhány 20. századi kelet- és közép-európai társadalomban is megfigyelhető volt.

III. rész: FEGYELMEZÉS

Foucault alapvető gondolata, hogy a brutális középkor fegyelmezési és büntetési

eljárásait egy finomabb, humánosabb, szigorúbb törvényesített módja váltja fel.

A fegyelmezési, felügyeleti technika nem csak a börtönökre jellemző, nem is a börtön

az ötletadó, hanem más intézményekben is használatos, ilyen a katonaság,
kaszárnya, a kollégium, az iskola, a gyár, a dologház, a kolostor, stb.

Ettől kezdve ismét figyelmet kap a test, de nem, mint kínzás eszköze, hanem mint
egy gép, amelyet ki lehet használni, igyekszik fegyelmezni azt, így annak
képességeit megnövelve kiaknázni annak erőforrásait.

„Egyszóval felosztja a test hatalmát; egyrészt: alkalmasságot, másrészt képességet

csinál belőle, s arra törekszik, hogy ezeket megnövelje, másrészt megfordítja a
belőlük nyerhető energiát és hatalmat, szigorú függőségi viszonnyá alakítja át őket”
(Foucault 1990:189). Mindezeket rendszabályokkal éri el, de a rendszabályok az
életünk része, a szerző felsorolja mindazon intézményeket, amelyekben igen
erőteljes rendszabályoknak vagyunk kitéve, és ezeket a példákban be is mutatja.

>>Fontos megjegyezzem azokat az érzéseket, amik a fejezet olvasása közben

átéltem. Visszaidéztem gyermekkorom iskolai éveit, hogyan lettem átszoktatva
balkézről, jobb kézre, hogyan kellett a padban ülni, hátratett kézzel, mennyire voltak
ezek a fegyelmezések fájdalmasak és kényelmetlenek.<<

Az ember a fegyelmezése révén ellenőrizhetővé válik, és ezzel nem csak az egyén,

hanem a társadalom is, amelyben mindenkinek meg van a helye. Foucault ezt így
fejezi ki: „Minden egyénnek megvan a maga helye; s minden helyen egy egyén van.
Kerülni kell a csoportokra szakadást; fel kell számolni a kollektív képződményeket;
meg kell vizsgálni a zavaros, feltűnő vagy bujkáló tömegességet. A fegyelmező tér
hajlamos annyi parcellára oszlani, ahány megkülönböztethető test van benne. Meg
kell semmisíteni a határozatlan felosztás következményeit, az egyének ellenőrizetlen
elbújását, zavaros ide-oda mászkálását, hasznosíthatatlan és veszélyes
tömörüléseit, szökésellenes, csavargásellenes, tömörülésellenes taktikát kell
alkalmazni” (Foucault 1990: 195).
IV. rész: A BÖRTÖN

A szerző ebben a fejezetben a börtönök megszületését, ideológiáját és részbeni

kudarcait mutatja be.

Az elzárás fő célja, mint ahogyan az első részben is említettem nem maga a

büntetés, hanem az átnevelés, egy olyan társadalmilag elfogadott viselkedési mód
elsajátítása, amely az egyént a képessé teszi a társadalomba való beilleszkedésre
és a társadalmi normák elfogadására.

Ez a koncepció a börtönök esetében sajnos meghiúsult, mert a cél ugyan nemes, de

nem számítottak azzal a ténnyel, hogy a különböző deviáns magatartással bíró
egyének egy helyen való csoportos megjelenése esetlegesen „példa” értékű lehet,
így azon magatartás mintákat, melyeket a társadalom kivetett magából, egy hasonló,
bizonyos esetekben rosszabb mintákkal helyettesíti. A börtönökben különféle bűnt
elkövető egyének vannak, ahogyan a könyvben említés esik, a politikai ellenőrzés,
és megfigyelés esetében. Erre hozza Foucault példaként a párizsi titkos rendőrséget
az 1844 körüli Párizsból, akiknek a pribék és besúgóhálózata lehetővé tette, hogy a
munkásság közé beépüljenek, és a veszélyes elemeket kiszűrjék. A politikailag
veszélyesekből köztörvényes bűnözőket csináltak, így a börtönök afféle politikai
obszervatóriumként is működtek, ahol a veszélyes elemek megfigyelhetővé váltak.
Tehát a bűn nem szüntethető meg, ahogyan a prostitúció sem, viszont ellenőrzés alá
vonható.

A szerző könyvének befejezését elég nyitottan hagyja, nem véleményez, nem

összegez, mindezt az olvasóra bízza.

Összegzés:

Ahogyan a könyv az elején egy részletes leírással kezdődik, az olvasó arra számít,
hogy hasonló esetek leírása ad majd választ az évszázados átalakulásra, ám ez nem
így történik, Foucault egy átfogó társadalmi szemlélettel mutatja be a büntetés
végrehajtás átalakulásait, példái szemléltetés jellegűek, gondolatai mély értelműek,
és letisztultak.

Ez a könyv akár társadalomtudományilag, akár kriminalisztikailag is megállja a

helyét.

Szekeres András így vélekedik Foucault könyvéről

„A Felügyelet és büntetés téziseit, gondolom, nem kell bemutatnom. Azt szeretném
kiemelni, hogy a test – hatalomgyakorlás – diszciplína képezi azt a fogalmi hálót,
amely ekkor a tér fogalmát is mélyen bevonja a foucault-i elemzésekbe.”2

Bibliográfia:

Michel Foucault: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Gondolat Könyvkiadó,

Budapest, 1990.

Felhasznált irodalom:

Szekeres András: A fegyelmezés technikáitól az elsajátítás taktikájáig

Michel Foucault (1926–1984) (angol nyelven). Internet Encyclopedia of Philosophy.

Michel Foucault pedagógiakritikája, avagy az oktatás, mint a normalizáló

hatalomgyakorlás hálózata (magyar nyelven). ofi.hu, 2011. június 17.

2
Szekeres András: A fegyelmezés technikáitól az elsajátítás taktikájáig írásában