1.

A GYÓGY/SPECIÁLISPEDAGÓGIA ALAPFOGALMAI

A fogyatékkal élő egyénekhez való hozzáállás és a velük való törődés a történelem folyamán:

1. REPRESSZÍV: Az ókori Spártában és Kartágóban a fogyatékkal született csecsemőket elpusztították,

később pedig még az egyház is üldözte őket. Hippokratész azonban már ekkor leírta és osztályozta az agyi
működés rendellenességeiből adódó tüneteket. Az ókori civilizációk törvényeiben azonban találhatunk
utalásokat arra is, hogy a fogyatékkal élő egyénről nemcsak a családtagoknak, de a közösségnek, államnak is
gondoskodnia kell.

2. ALTRISZTIKUS : A középkori Angliában I. Eduárd és II. Eduárd ideje alatt azon angol törvényeknek az
elfogadása, amelyekben meghatározták a különbséget a mentálisan fogyatékosok és a lelki betegek között.
A róluk való gondoskodást apácák látták el, akik azonban csupán biológia szükségleteikről gondoskodtak

3. HUMANIZMUS KORA : Az orvosi ismeretek bővülésével megkezdődik a különféle fogyatékosságok

speciális kezelése. Az egyénre komplexen kezdenek tekinteni (fizikai, pszichés, szociális, spirituális téren).

4. RENESZÁNSZ KORA : Már rájöttek, hogy rendszeres és célirányos neveléssel pozitív irányban lehet
befolyásolni a „visszamaradt“ gyermekek fejlődését.
- J.A. Komenský a Didaktika Magna-ban egyenesen követelte, hogy a mentális fogyatékkal élőket is
tanítsák,
- Felbiger Ignác azt állította : legjobb tanároknak kell tanítaniuk, nem szabad őket büntetni, fenyíteni.
- Édouard Séguin : A gyengeelméjűek első iskolája, Párizsban,bebizonyította, hogy képesek a fejlődésre.
- Karel Slavoj Amerling Prágában 1871-ben alapította meg az Ernestinum néven, első intézetet
a gyengeelméjűek számára.
Szlovákában Samuel Blum 1898-ban alapította meg a gyengeelméjűek első intézetét.
Magyarországon 1900-ban a gyengeelméjű gyermekek nevelőintézetéből vált ki az első kisegítő osztály, majd
iskola. Vezetője Éltes Mátyás volt, aki elsőként használta az intelligencia méréseket Magyarországon.

5. REHABILITÁCIÓS HOZZÁÁLLÁS : A 19. – 20. század fordulóján - olyan célzott tevékenység, ami
hozzásegíti a veleszületett, vagy szerzett, fogyaték által, vagy betegségben, balesetben tartósan károsodott
embereket a családba, társadalomba történő beillesztéshez, visszaillesztéshez. A 20. század második felében az
erre képtelen egyéneket intézetekben helyezte el.

6. Preventív – integrációs hozzáállás – A második világháború után a fogyatékosság megelőzésére irányították,

ill. keresték a fogyatékkal élő egyének társadalomba való beilleszkedésének lehetőségeit.
Kétfajta modell létezik: adaptációs modell (befogadlak, ha alkalmazkodsz hozzám), koadaptációs modell (én
alkalmazkodom hozzád).

7. INKLÚZIÓ hozzáállás : A fogyatékkal élő egyének, legmagasabb szintű, társadalomba való beolvadása.

1
 2. VIZSGATÉTEL
A fogyatékosság fogalmának legáltalánosabb jelentéstartalma a biológiai állapot megváltozása, a testi,
idegrendszeri tulajdonságterületek körében fennálló visszafordíthatatlan sérülés, károsodás, defektus.
Az „érzékszervi fogyatékosság” megjelölés például közvetlenül csak a hallószerv vagy a látószerv
károsodására utal, ezen kívül azonban magába foglalhatja a lelki és a cselekvésbeli tulajdonságok
módosulását.

TEHÁT: A biológiai károsodás az elsődleges, a lelki tulajdonság károsodás a másodlagos, a cselekvésbeli

elváltozások a harmadlagos fogyatékosságok.

A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia a sérültek speciális pedagógiai tudománya, nevelhetőségük

lehetőségeit, oktatásuk, személyiségük kibontakozásának múltját, cél-, feladat-, eszköz-, színtérrendszerét és
eredményességét vizsgálja optimális szocializációjuk és sikeres rehabilitációjuk szolgálatában.
A tágabb értelemben vett gyógypedagógia viszont a sérültekkel összefüggő teljes jelenségkört kutatja: a
sérülések kóreredetét, kóros mechanizmusait, a sérültek fejlődésmenetét, személyiségszerkezetét,
társaskörnyezetét, rehabilitációjuk lehetőségeit…

A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia ágai:

speciális pedagógiák ( pl. a látássérültek, a hallássérültek pedagógiája stb. )
általános gyógypedagógiai diszciplinák (pl. a gyógypedagógia általános elmélete, története, az összehasonlító
gyógypedagógia stb.)
A tágabb értelemben vett gyógypedagógia ágai:
gyógypedagógiai pszichológia, patofiziológia, antropológia, szociológia.

A speciális pedagógia célja a fogyatékkal élő egyén személyiségének maximális fejlesztése és legmagasabb
fokú szocializációja.

A gyógypedagógia és a speciális pedagógia kapcsolódó tudományágai:

1. segédtudományágak:
- normatív: arra keresik a választ, milyennek kéne lennie a fogyatékkal élő embernek (etika, esztétika,
logika, jog…)
- deszkriptív: leírják, milyen a fogyatékkal élő ember
a) közvetlen tudományágak: pl. mentálisan sérültek biológiája, pszichológiája,
szociológiája, patopszichológia, patobiológia, szociális patológia
b) közvetett tudományágak: kibernetika, informatika, pszicholongvisztika
2. határtudományágak:
fogyatékkal élő embert vizsgálják (humán defektológia, gyógypedagógia, klinikai logopédia)

Korai fejlesztés – azon terápiás módszerek gyűjtőfogalma, melyek a 0-5 éves (6-7) éves korig nyújtanak
gyógypedagógiai ellátást és tanácsadást- A korai fejlesztés elősegíti a mozgás és értelmi képességeket,
kommunikációs és nyelvi készségeket, szociális viselkedést, önkiszolgálást, szociális közegbe való
beilleszkedést, tanulást.

Normalitás meghatározása:
1. statisztikai – Gauss görbe
2. egészségügyi – WHO (1980) szerinti meghatározása az egészségnek: teljes testi, mentális, szociális jólét
állapota és nem csupán betegség, vagy fogyatékosság nélküliség
3. funkciós – normális az, ami olyan viselkedést, illetve teljesítményt eredményez, amely az adott szituációnak,
körülményeknek megfelel.
4. szociokulturális – normális az, amit a társadalomban lévő többség annak tart.
5. ideális – pl. a Tízparancsolat, mint morális mérce.
6. individuális – az egyén lehetőségei, és képességei alapján meghatározott
7. csoportos - az adott szociális csoporton belül érvényes szabályok (pl. kisebbségeknél)

2
A típusalkotás, osztályozás két szinten történik: először az ún. főtípusok, főcsoportok
megjelölése a feladat, majd ezek belső csoportosítása, osztályozása.

Ennek megfelelően a főcsoportok a következők:

- értelmi fogyatékosok - pszichopédia
- hallási fogyatékosok - szurdopédia
- látási fogyatékosok - tiflopédia
- beszédfogyatékosok - logopédia
- mozgásfogyatékosok (testi fogyatékosok) - szomatopédia
- érzelmi, akarati fogyatékosok - etopédia
- halmozottan fogyatékosok (pl. süketnémák) – kettő, illetve több fogyaték kombinációja
- specifikus tanulási zavarok, részképesség zavarok
- viselkedési zavarok, szociális adaptációs zavarok

Típus szerinti felosztás: szervi, funkcionális.

Intenzitás szerinti felosztás: könnyű, közepes, súlyos.
Kiváltó ok, illetve a keletkezés időpontja szerint: vele született, szerzett.

A főcsoporton belül a további osztályozási szempontok:

- a klinikai kép jellegét meghatározó főszimptóma mellett jelenlévő, egyéb szimptómák,
- a súlyossági fok,
- az időfaktor (a sérülés és fejlesztés megkezdésének időpontja)
- aszerint, hogy a központi idegrendszer mikor sérült meg:
a) oligofrénia: 2 éves korig jelenik meg, az egész személyiséget érinti,
sztacionáris jellegű (nem javul, nem rosszabbodik)
b) demencia: 2 éves kor után jelenik meg, folyamatos visszafejlődés jellemzi
- szociális mentális retardáció (nincs szervi vagy agyi sérülés, csak a nem megfelelő, hátrányos szociális
helyzet ill. ingerszegény környezet váltja ki)
- az intelligenciaszint,
- a különböző képességek szintje,
- a szocializálhatóság (csak individuálisan vagy közösségben is, a normálisoktól elkülönítetten vagy
nem elkülönítetten, az épekkel integráltan, gyógypedagógiai segítséggel fejleszthetők):
a) integráció – a fogyatékkal élő egyének teljes részvétele a társadalom minden színterén
b) adaptáció – a fogyatékkal élő egyén alkalmazkodása a társadalomhoz
c) utilitás – állandó speciális gondoskodást igényel
d) inferioritás – szociális hasznavehetetlenség, egész életükben mások segítségére szorulnak

3
 2. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK

A mentális retardáció ( mentális fogytékosság) többnyire kedvezőtlen szociokultúrális tényezők

következtében létrejött, visszafordítható, meglassúbbodott értelmi fejlődés.

A ténylegesen értelmi fogyatékosságot a nemzetközi szaknyelv még az elmúlt évtizedekben is oligofréniának

(oligo=kevés, phrenia=értelem) nevezte. Az oligofrénia öröklött vagy vele született, vagy a korai
életszakaszokban keletkezett, maradandó, visszafordíthatatlan, az egész életen át tart, és bár a fejlődés és
speciális fejlesztés lehetősége fennáll, az állapot nem szüntethető meg, az értelmi erők károsodása mellett az
egész személyiség zavarát hozza létre.

A WHO szerinti meghatározás: „Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődését befolyásoló
örökletes és környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki, amelynek következtében az értelmi képesség az
átlagától – az első életévektől kezdve – számottevően elmarad, az önálló élet jelentősen akadályozott.”

Az értelmi fogyatékosság súlyossága szempontjából hagyományosan alcsoportokra bontható: az enyhe, a

középsúlyos és a súlyos fokú értelmi fogyatékosságra.
A határeset nem tartozik a mentális retardációhoz, ennek ellenére speciális nevelési szükségletek jellemzik
(szociálisan elhanyagolt gyerekek, hiperaktivitás, gyermekbénulás, tanulási zavarok, beteg gyerekek, autizmus).

IQ
Csoportok
Enyhe – A variáns tanterve 50-69
Közepes – B variáns tanterve 36-49
Súlyos – C variáns tanterve 20-35
Legsúlyosabb – IVP, individuális program 20 alatt

Az értelmi fogyatékosság típusai:

a) eretikus típus – nyugtalan, instabil, motorikus nyugtalanság, agresszió
b) apatikus típus – passzivitás, nyugodtság
c) kevert típus

Fő tünet az általános értelmi képesség fejlődésének széleskörű és számottevő csökkentsége, amely kihat az
egész személyiségfejlődésre és együtt jár a társadalmi környezetben való tájékozódás képességének
csökkenésével.

Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődési károsodása következményeként alakul ki,

létrejöttében genetikai, és/vagy prae, peri- és korai postnatalis „exogén”, agyi működést károsító hatások,
illetve ma még etiológiailag tisztázatlan tényezők játszanak szerepet.

Fogyatékkal élő emberek pszichés és megismerési folyamatai:

- észlelés: lassú tempó, hasonló tárgyak problémás megkülönböztetése, tér és idő problémás érzékelése
- fantázia: szegényes, színtelen
- memória: minden fázisában sérült (megjegyzés, megtartás, információ előhívása memóriából), gyors
felejtés és részletek megjegyzése, lényeg elsikkadása
- figyelem: rövidtávú, gyors felejtés, érdeklődés hiánya, max. 15-20 percig képesek figyelni, dekoncentráció
- gondolkodás: hiányzik a logikus és absztrakt gondolkodás, primitív gondolkodás, sztereotipikus
gondolkodás
- érzelmek: kései fejlődés, biológiai szükségletek kielégítéséhez kapcsolódó alacsonyabb rendű érzelmek,
impulzivitás, érzelmek feletti kontroll hiánya

4
A súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok olyanok, akiknél nem csak az agyféltekek kérgei, hanem a kéreg
alatti, terület és/vagy a nyúltagyi rész is sérült.
Mindehhez rendszeresen más fogyatékosságok is kapcsolódnak, személyiségfejlesztéséről alig beszélhetünk.
Állandó ápolást, gondozást igényelnek. Egyesek individuális gyógypedagógiai tevékenység által fejleszthetők,
elsősorban az önkiszolgálás és az elemi kommunikáció terén. Felnőtt korukban is teljesen önállótlanok, állandó
gondozást igényelnek. Életük fenntartása speciális szociális intézményi ellátással biztosítható.

Középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok: olyanok, akiknek a fejlődése számottevően alacsonyabb
szintű az átlagosnál, intelligenciafunkcióik jelentősen sérültek. A főtünethez kommunikációs, motorikus,
emocionális és szociális zavarok társulnak, ezáltal többszörösen összetett fogyatékosságot mutatnak.
Érdeklődésük a direkt szükségletek kielégítésére irányul. Beszédkommunikációs készségeik erősen megkésve,
szabálytalanul és hibásan alakulnak ki. Mozgásfejlődésüket a kisgyermekekre emlékeztető mozgáslefolyás,
hiányos koordinációs képesség, tartási hibák. , motoros diszfunkciók jellemzik.
A nevelésnek a célja, hogy képessé tegye adekvát munkavégzésre, egyszerű társadalmi kapcsolatok
kialakítására, hogy ezáltal társadalmilag védett élethelyzetben kiegyensúlyozott, értelmes életet tudjon élni.
Az egész életükben közvetlen irányításra és vezetésre van szükségük, önálló életvezetésre nem képesek. A
munkatevékenységben csak egyszerű részfolyamatokat tudnak elvégezni.

Az enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok személyiségfejlődése az épekétől kis mértékben tér el. A téri
orientáció, a finom motorika, a figyelemkoncentráció, a bonyolultabb gondolkodási folyamatok, a beszéd- és
kommunikációs képesség, valamint a szociális alkalmazkodás fejlődésének zavara valamennyi enyhe fokban
sérült értelmi fogyatékosnál – bár eltérő mértékben és mindig egyedi kombinációban – általánosan
megállapítható.

5
3. VIZSGATÉTEL: HALLÁSI FOGYATÉKOSOK

A hallási analizátor sérüléséről van szó, amely a beszéd normális fejlődését megakadályozza vagy hátrányosan
befolyásolja.

A hallássérülés megbontja a pszichés jelenségek funkcionális egységét, a kommunikációs akadályok

következtében lecsökken és átalakul a külvilágról való információfelvétel, lelassul az ismeretszerzés,
nehezítetté válik a szocializálódás.

A hallásveszteség, illetve a hallásmaradvány többféle módszerrel vizsgálható, mérhető. A legmodernebb

műszeres eljárás az audiométeres vizsgálat. Audiométerrel mérhető a hang magassága hertzben és a hang
intenzitása decibelben.
A hallási fogyatékosság foka szerint két nagy csoportot különítünk el:
1. nagyothallás (30-70 dB közötti hallásveszteség),
2. siketség (70 dB-nél nagyobb hallásveszteség).

A siketek verbális kommunikációja jelentősen eltér az épekétől: kiejtésük rendellenes, szókincsük

beszűkült, beszédmegértésük akadályozott, nyelvi kompetenciájuk kialakulatlan, súlyos elmaradásokat
mutatnak az önálló szövegértő olvasás és az írásbeli kifejezés terén is.

Az általános alkalmazott eljárás az auditiv-orális módszer. A siketek általános iskoláiban speciális

tantárgyak és tankönyvek segítségével történik a sérülések csökkentése, kompenzálása. A siketek
többségükben részleges vagy teljes integráció keretében szakmunkási képesítést szereznek, kedvező
esetben integráltan középiskolai és felsőfokú tanulmányokat folytatnak.

A nagyothallók enyhe vagy közepes fokú hallásveszteséggel rendelkezők. A nagyothallóknál a hallási

analizátor károsodása az élet bármely szakaszában felléphet.

A nagyothallók a beszédállapot szerint két további alcsoportot alkotnak:

Az egyik csoportba azok a nagyothallók tartoznak, akiknek verbális kommunikációja kevésbé tér el az
épekétől: kiejtésük nem, vagy alig rendellenes, szókincsük kismértékben beszűkült, beszédmegértésük jó vagy
közepes, nyelvi kompetenciájuk alig érintett, de nehézségek mutatkoznak az önálló szövegértő olvasás és az
írásbeli kifejezés terén.
A másik alcsoportjába azok tartoznak, akiknek verbális kommunikációja nagyobb mértékben tér el az
épekétől: kiejtésük érthető, jóllehet több hangot hibásan képeznek, szókincsük jelentősen elmaradhat az ép
kortársakétól, beszédmegértésük közepesen vagy gyengén fejlett, a nyelvi kompetencia, az önálló szövegértő
olvasás és az írásbeli kifejezés terén nagyobb elmaradásokat mutatnak.

A nagyothallók személyiségfejlesztése döntően vagy részben a hallási fogyatékosokra irányuló

gyógypedagógiai (szurdopedagógiai) tevékenységgel, a hangerősítés különböző korszerű technikai eszközeinek
segítségével valósul meg. Ennek fő célkitűzései: a kommunikációs alapkészségek és képességek fejlesztése, a
hallásnevelés, az ismeretnyújtás, és a szociális magatartás korrigálása.

A nagyothallók egy része integráltan szakmunkási képesítést szerez, másik része hasonlóan integráltan
középiskolai, esetenként felsőfokú tanulmányokat végez.

6
4. VIZSGATÉTEL : LÁTÁSI FOGYATÉKOSOK

Itt a látási analizátor különböző károsító okok következtében fellépő sérülése.

A látási fogyatékosságnak a súlyosság foka szerint két nagy kategóriát különítünk el:
1. gyengénlátás 2. vakság.

A látás élességét (vizus = V) a Snellen-törttel fejezzük ki. Teljes látásnál a Snellen-tört értéke 5/5=1.
Gyengénlátás az 5/50 és 5/15 Snellen-értékek közötti vizus. (az 5/50 az ép látás 1/10-ének felel meg). Az 5/50
Snellen-érték alatt vakságról beszélünk.

Végeredményben a látási fogyatékosokat pedagógiai szempontból két nagy csoportba oszthatjuk:

1. a látó típusúak és a tapintó típusúak

A látó típusú gyógyító nevelésben részesülő gyermekek a gyengénlátók általános iskoláiba kerülnek, ahol
speciális szemüveggel és más eszközök segítségével, látásukat igénybe véve végzik tanulmányaikat.

Tapintó típusú gyógyító nevelésben részesülnek, és a vakok általános iskolájában tanulnak azok a látási
fogyatékosok, akik látásukat már nem vehetik igénybe: a vakok és az ún. gyakorlatilag vakok vagy aliglátók (a
fényérzékenyek, az ujjalolvasók és nagytárgy-látók). Speciális eszközökkel és eljárásokkal történik
személyiségfejlesztésük, pl. tapintásos írást.

VAKOK:
Vakok azok a gyermekek, fiatalok és felnőttek, akiknek látásélessége a teljes látás egytizedét nem haladja
meg. Vakoknál a látási analizátor károsodása az élet bármely szakaszában felléphet.

Pedagógiai szempontból a vakok további két alcsoportba oszthatók, teljesen vakok és aliglátók. Az aliglátók
kisfokú maradéklátása nem teszi lehetővé síkírás olyan szintű elsajátítását, hogy ez a készség az
ismeretszerzésben felhasználható legyen.

A látásmaradvány mértéke szerint az aliglátók további három alcsoportba oszthatók:

- fényérzékenyek (a fény helyét, irányát észlelik),
- ujjolvasók (2 méteren belül meglátják az eléjük tartott kéz ujjait),
- nagytárgylátók (nagy alakú tárgyakat felismernek).

Aliglátóknál a látásmaradvány mértékétől függően a fogyatékosság negatív hatása a mozgásfejlődésre kisebb.

A vakoknál a megismerésben a hallásnak és tapintásnak van kiemelkedő szerepe. Az akadályozott
kommunikáció miatt szocializációs problémák is jelentkeznek.
A vakok iskolájában speciális módszerek és eszközök segítségével folyik a vakok nevelése és oktatása. Az
ismeretszerzés alapja a pontírás elsajátítása. A vakok részleges vagy teljes integráció keretében meghatározott
területeken szakmunkás képesítést szereznek, kedvező esetben integráltan középiskolai, majd felsőfokú
tanulmányokat folytatnak.
GYENGÉNLÁTÓK:
A gyengénlátókra jellemző a vizuális megismerés akadályozottsága, melynek következménye a tájékozódás és
a mozgáskészség korlátozottsága: elmaradt mozgásfejlődés, általános mozgásos ügyetlenség, inkoordinált
mozgások, bizonytalanság. Legfeltűnőbb ez a finommotorika területén.
A gyengénlátóknál a fogyatékosság következtében negatív személyiségjegyek is kialakulhatnak: szorongás,
félelem, agresszió, túlzott érzékenység.

A gyengénlátók jelentős része kezdettől vagy egy későbbi időponttól integráltan végzi általános iskolai
tanulmányait. A gyengénlátók nagy része integráltan szakmunkás képesítést szerez, illetve középiskola, majd
felsőfokú tanulmányokat végez.

7
8
5. VIZSGATÉTEL

Beszédfogyatékosok

A beszéd elsajátításának feltételei: ép idegrendszer, ép hallás, ép beszédszervek.

A beszédfejlődés szakaszai: kiáltozások szakasza, gagyogás időszaka, utánzás időszaka, beszéd megértésének
időszaka, beszéd önálló fejlődési szakasza.
A beszéd kifejező mozgás utánzáson alapul: aki nem tud utánozni, nem tanul meg beszélni. Szükséges a jó
beszédpélda.

A beszédfogyatékosok tehát a fogyatékosok egyik fő csoportját alkotják. Olyan – ép fizikai hallással bíró –
gyermekek, fiatalok és felnőttel, akiknél a beszédfejlődés (verbális és grafikus) menete nem indul meg, kórosan
késik, vagy valamely területen hibásan működik.

Pedagógiai szempontból fontos, hogy mely életkorban következett be a károsodás, s hogy funkcionálisan vagy
organikus jellegű és milyen súlyosságú.

A beszédfogyatékosok kezelése gyógypedagógiai (logopédiai) tevékenység során a szülők bevonásával, otthoni

gyakorlatok előírásával logopédiai ambulanciákon, logopédiai óvodákban és iskolákban, logopédiai nyári
táborokban egyéni és/vagy csoportos formában történik a beszédfogyatékosságtól, annak súlyosságától és
egyéb – külső – körülményektől függően.

A leggyakoribb beszédfogyatékossági típusokat magukba foglaló alcsoportokat tárgyaljuk:

1. hangképzési zavarok,
2. orrhangzós beszéd,
3. a beszédritmus zavarai,
4. a beszéd-, írás-, olvasásképtelenség.

5.1 Hangképzési zavarok

A hangképzési (artikulációs) zavarok a különböző beszédhangok, hangcsoportok szabálytalan, rendellenes

képzése következtében jönnek létre. Az okok ( endogén – belső és exogén – külső ) nagyon sok félék lehetnek.

Tüneti és egyben pedagógiai (logopédiai) szempontból lehet pl.:

- szigmatizmus (selypesség) – a sziszegő hangok (sz,z,s,zs,c,cs) torz képzése, illetve
paraszigmatizmus – a sziszegő hangok helyett más hangok képzése (pl. t, d, f, v)
- rhotacizmus – az r hang torz ejtése, illetve pararhotacizmus – az r hang helyett más hang képzése,
pl.: j, l.
- lambdacizmus – az l hang torz képzése, illetve paralambdacizmus az l hang helyett más hang
képzése , pl: j, n, t.
- kappacizmus – illetve parakappacizmus, gammacizmus, illetve paragammacizmus (a k és a g hang
torz ejtése, illetve helyettesítése) stb.

5.2 A beszédritmus zavarai

A beszédritmus zavara a beszéd egészére kiterjed. Két jellegzetes beszédfogyatékosság tartozik ebbe a
csoportba:
1. hadarás – fő tünete a fokozott beszédkészség. A hadarás a központi idegrendszer sérülésére, rendellenes
működésére vezethető vissza, amelyhez több kiváltó tényező, pl. rosszul beszélő környezet, nevelési hibák stb.
járulnak. A hadarás súlyosabb változatában – a beszédritmus erőteljes felgyorsulása következtében – a hangok
eltorzulnak, a szavak egymásba folynak, a mondatok felismerhetetlenné válnak, azaz szinte érthetetlen beszéd
jön létre.

9
2. dadogás – súlyos beszédfogyatékosság, szintén a beszédritmus zavara a fő tünet, amelyhez a folyamatos
beszéd közben fellépő görcsös megakadások járulnak. Kiváltó okok között szerepelhetnek a környezeti
tényezők: félelem, rossz bánásmód, helytelen beszédpélda (pl. hadaró szülők), túlterhelés, stb.

5.3 Beszéd - , írás - , olvasásképtelenség

A beszédképtelenség (afázia), az írásképtelenség (agráfia) és az olvasásképtelenség (alexia) úgynevezett

részképesség kiesések. Az agykéreg különböző területeinek sérülése következtében fellépő súlyos
rendellenességek. Helyi (lokális) agyi sérülésnek nevezik.

Az afázia fogalmát elsősorban a felnőttkorban bekövetkezett valamilyen trauma, vagy betegség következtében
fellépő beszédképtelenség esetén használjuk. Kutatásával ma már külön tudományág, az aphasiatan foglalkozik.
Az afáziások beszédkorrekciója a logopédiai tevékenységek körébe tartozik.

Az agráfia enyhébb változata a dysgraphia (írászavar), még enyébb az írásgyengeség. Az alexia enyhébb
változata a dyslexia (olvasászavar), még enyhébb az olvasásgyengeség. Az érintett gyermeket a pedagógus
hajlamos debilisnek minősíteni, holott nem az, csak az írás, vagy olvasás, illetve többnyire mindkettő terén
sérült. A dyslexia elsősorban az írás – olvasással és a nyelvvel kapcsolatos készségeket érintő specifikus
tanulási zavar.
A dyslexiás gyermek ép intellektusa ellenére sem képes társaival együtt haladni. Összetéveszti a hasonló
formájú ( m – n, j – g – y, stb.), a hasonló hangzású (p-b, d-t, stb.), a tükörkép mássalhangzókat (d-b,p-q,m-w,
stb), felcseréli a szótagok hangjait (ár – rá), nem tud összeolvasni stb.
A dysgraphiás gyermek (többnyire dyslexiás is) a betűket összetéveszti, felcseréli, kihagyja. Diktálásra sok
hibát követ el, önálló fogalmazáskor szintén, de másolni jó színvonalon tud.

Specifikus tanulási – és részképesség zavarok: rossz tanulmányi eredményt mutató, de nem értelmi
fogyatékos, épp hallással és látással.
Az olvasás és írászavar lényege, hogy a lelki működésnek olyan csökkenése áll fenn, amely nem teszi lehetővé,
hogy a gyermek az első iskolaév végére az érzékszervek ép működése ellenére elsajátítsa az olvasást. Az
olvasás egyesíti magában a hangos és írott beszédet, ezért az olvasás zavara általában együtt jár az íráshibákkal.

10
6. VIZSGATÉTEL

Mozgásfogyatékosok

A mozgásfogyatékosság okai (endogén és exogén) nagyon sokfélék és mint más főcsoportoknál, összetettek.

Mindenek előtt különítsük el a mozgásfogyatékosok két nagy, viszonylag jól körülírható alcsoportját, a testi
fogyatékosok és a tulajdonképpeni mozgássérültek csoportját.

A testi fogyatékosság fogalmába azokat a rendellenességeket soroljuk, amelyek nem idegrendszeri eredetű
károsodások, hanem meghatározott fejlődési rendellenességek vagy balesetek következményei. Ide tartoznak a
csonka vagy csonkolt végtagúak és a súlyos testi deformitásuk miatt mozgáskorlátozottak.

Az idegrendszeri eredetű mozgászavar jellege szerint lehet plégia (bénulás), amikor mozgásképtelenség lép fel,
paresis (hűdés), amikor a mozgásképesség csökkent, és hypermotilitás (túlmozgás).
Kiterjedése szerint lehet monoplégia, illetve monparesis (egy végtagra terjed ki), hemiplégia, illetve
hemiparesis (a test fél oldalára terjed ki), paraplégia, ill. paraparesis (a két alsó végtagra terjed ki), di-, vagy
tetraplégia, illetve di-, vagy tetraparesis (négy végtagra terjed ki).
Az izomtónus állapota szerint lehet spasticus (görcsös) és atóniás (petyhüdt).
A sérülés helye szerint lehet centrális (agyi) és perifériás (gerincvelői).

Leggyakoribb típusok is besorolhatók:

1. a perifériás és
2. a centrális mozgásfogyatékosság.
A mozgásfogyatékosok gyógypedagógiai, speciális szomatopedagógiai nevelése, oktatása és rehabilitációjának
előkészítése a mozgásjavító általános iskolákban folyik. A mozgásfogyatékosok gyógypedagógiai nevelésének
szerves része a mozgásszervi rehabilitáció. A sérülés-specifikus mozgásnevelés mint nevelési főfeladat, a többi
(általános) nevelési feladattal együtt, egységesen szolgálja a nevelést és oktatást.

11
7. VIZSGATÉTEL

Érzelmi, akarati fogyatékosok

A főcsoportra jellemző fő tünet az érzelmi, akarati funkciók sérülése, ennek következtében válik sérültté a
személyiségfejlődés, inadaptálttá a személyiség.

Endogén okok: a szociális beilleszkedést nehezítő, ún. genetikusan determinált „kedvezőtlen alkat”-tal.
Az exogén károsító tényezők között számon tartjuk az idegrendszert károsító különböző biológiai ártalmakat,
amelyek ez esetben a postencephalitises (agyvelőgyulladás utáni) állapot, vagy a más biológiai károsító
tényezők következményeként is létrejöhető ún. minimal cerebral palsy (minimális agyi károsodás).
Az oki tényezők összetettségét minden főcsoportnál hangsúlyoztuk. Itt erre különösen felhívjuk a figyelmet, s
egyben kiemeljük a pszichoszociális károsító tényezők meghatározó szerepét.

Az érzelmi, akarati funkciók különböző súlyosságú sérülése jellemző klinikai képek: a neurózis, a
pszichopátia és a pszichózis fő tünete.

A neurózis (idegbetegség) a szervezet testi és pszichés működésének különböző zavaraiban megnyilvánuló

funkcionális rendellenesség, kimutatható organikus elváltozások nélkül.
A neurotikus gyermek többnyire vézna, sápadt, könnyen elpirul, jelentéktelennek tűnő izgalmakra heves
szívveréssel reagál, gyakran elszédül, elájul, hány, gyomra és feje fáj, étvágytalan, alvási zavarokkal küzd.
Mindezek következtében érzékeny, változó hangulatú, sértődékeny, magába zárkózott, fáradékony, nyugtalan.
Az iskolában figyelemzavarokkal küzd, ha úgy tűnik, hogy figyel, akkor sem emlékszik a hallottakra, mert
közben elbámészkodik, „máson jár az esze”. Szabály- és kötelességtudata korának nem megfelelő, tanulási és
főként beilleszkedési nehézségei vannak.

Mindebből az következik, hogy a gyermek valójában a kedvezőtlen környezeti hatások következtében válik
neurotikussá, és ha azzá vált, akkor ismételten a kedvezőtlen környezeti tényezők következtében válik
különböző mértékben inadaptálttá, majd válhat disszociálissá, sőt antiszociálissá.

A pszichopátia betegség határát súroló személyiségzavar. „A pszichopátia nem elmebaj, nem értelmi
fogyatékosság, de a normálistól mégis elütő lelki alkat”, a „neurózis mindig környezeti ártalom, a pszichopátia
pedig örökletes hajlamból ered”.

A gyógypedagógiai szakirodalomban a pszichopátiás gyermekek három típusát tartjuk közismerten számon:

az autista, a hisztériás és a kényszeres pszichopatákat.

Az autista pszichopatára (autizmus = öntörvényűség, a pszichiátriában a schizophrenia = hasadásos elmebaj

egyik jellemző tünete) az jellemző, hogy „beszűkül”, a realitásoktól elszakadva saját világába zárkózik,
környezetével, még a legszűkebbel sem alakít ki megfelelő kapcsolatot. Kisgyermekkorban beszéde ki sem
alakul (lásd: mutizmus), de metakommunikációra sem képes, csupán tárgyakhoz, helyhez, helyzetekhez
ragaszkodik. Ha később lép fel, a már kialakult kapcsolatai szűnnek meg.
Az autizmus három területet érint: szociális interakciók, kommunikációk, korlátozott érdeklődési kör.
Az autizmus lehet:
- Izolált típus: szociális környezetről nem vesz tudomást, kapcsolatot nem tűr, szemkontaktust nem
vesz föl, nem beszél, vagy csak sztereotip módon, funkcionális cél nélkül. Tartását, mozgását,
aktivitását is bizarrériák, szimpla, főleg mechanikus sztereotípiák jellemzik. Számos halmozottan
sérült, értelmi fogyatékos gyermek tartozik ebbe a csoportba. Prognózisa a legrosszabb.
- Passzív típus: viszonylag jó értelmű, inkább a feltűnő passzivitás, mint a bizarr viselkedés jellemzi,
szociálisan nem kezdeményező, de közeledést eltűr, ezért a fejlesztés esélyei ennél a csoportnál a
legjobbak.
- Bizarr típus: viszonylag jó verbalitás és értelem, esetleg a normálisat is meghaladó mennyiségű
szociális kezdeményezés jellemzi ezt a csoportot. Kapcsolataik nélkülözik a kölcsönösséget, a
partner személyiségének figyelembevételét, felületesek. Közeledéseik gyakran sztereotip jellegűek,

12
 pl. tartalmukban (azonos, vagy azonos témakörű kérdések sztereotip özöne, személyi adatokról,
közlekedésről stb.).

A hagyományos felfogással szemben az autizmust nem betegségnek, nem psychosisnak tartjuk, hanem
állapotnak, mégpedig fogyatékos állapotnak. Ennek megfelelően nem gyógyítható, az esetleg jelentős mértékű
fejlődés mellett az alapvető károsodás az egész életen át fennáll. A várható élettartamot az autizmus nem
befolyásolja.

A hisztériás pszichopata (hystera=anyaméh, innen ered a régi téves felfogás, hogy a hisztéria csak a nők
betegsége) átmenetileg vagy tartósan a legkülönfélébb testi tüneteket produkálhatja. A hisztériás tünetek
sokszor rohamszerűen jelentkeznek. A roham mindig a környezettel való konfliktushelyzetet reprezentálja,
éppen ezért meghatározott helyzetekben és személyek jelenlétében lép fel, és mindig „célja” van.

A kényszeres pszichopatára mozdulatok, cselekvések, gondolatok szigorúan betartott rend szerinti

ismételgetése jellemző. „Valamely személyiség kényszerítve érzi magát, ceremóniás ismétléssel, többnyire
sztereotip módon, bizonyos dolgokat gondolni, mondani, tenni, azoktól félni, miközben tudatában van annak,
hogy az teljesen értelmetlen.”

A pszichózis (elmebetegség) súlyos-fokú személyiségzavar. Modern gyermekpszichiátriai felfogás szerint a

felnőttkori pszichozisok két ismert típusa: a szchizophrenia (hasadásos elmezavar) és a mania-depressiva
(fázisokban, szélsőséges hangulati változásokkal jelentkező elmezavar: ingerlékenység, nyugtalanság-
búskomorság, levert lelki állapot) már gyermekkorban is jelentkezhet.

Az érzelmi, akarati fogyatékosok pedagógiai szempontú osztályozásánál az okok és főtünet figyelembe vételén
kívül jelentős szerepet kap a sérülés mértéke, valamint a gyógypedagógiai (pszichopedagógiai) segítségnyújtás
ideje. Az érzelmi akarati sérülés túlnyomórészt reverzibilis. Megfelelő időben történő beavatkozással a
károsodás helyrehozható, a személyiségfejlődés harmonikussá változtatható.

7.1 Inadaptáltak

Az inadaptáltak az érzelmi, akarati fogyatékosok egyik alcsoportját alkotják. Olyan gyermekek és fiatalok,
akiknél az érzelmi – akarati fejlődés extrém mértékű, és/vagy hosszan tartó bio-pszicho-szociális károsodások
következtében súlyosan sérül.
Az inadaptáltak jellemzői: szorongások, félelmek, önértékelési zavarok, valamint a szociális fejlődés zavara
következtében kialakuló alacsony frusztrációs tolerancia, agresszió, beilleszkedés akadályozottsága.
Társuló tünetként gyakran jelentkezik tanulási nehézség, tanulási képtelenség, neurotikus és/vagy antiszociális
viselkedés.

Az inadaptáció tünetei esetenként már az alacsonyabb életkori szakaszokban is megtalálhatók, jellemzőnek

azonban a serdülőkori megjelenést tekinthetjük. Gyógyító-nevelésük intézményesen, speciálisan otthonokban
és nevelőintézetekben történik. Átnevelésük célja az emocionális egyensúly helyreállítása, a szociális fejlődési
hibák korrigálása, hiányosságainak pótlása, a kognitív funkciók javítása. Kezelésük az orvos, pszichológus,
gyógypedagógus team munkájával valósul meg. Az inadaptáltak gyógyító-nevelésük befejeztével eredeti
környezetükbe visszahelyezhetők.

7.2 Nehezen nevelhetők

Olyan gyermekek és fiatalok, akiknél az érzelmi-akarati fejlődés a különböző pszicho-szociális ártalmak

és/vagy organikus károsodások következtében zavart szenved.
Főbb jellemzőik: szorongások, félelmek, önértékelési zavarok, teljesítményromlás, kóros lassúság, szociális
fejlődési zavar.
A nehezen nevelhetőség tünetei bármelyik életszakaszban felléphetnek. Nagyobb gyakorisággal azonban a
kisiskolás korban, valamint a serdülés szakaszában jelentkeznek. Gyógyító-nevelésük eredeti környezetük
megtartása mellett nevelési tanácsadókban és gyermek ideggondozókban történik. Kezelésük az orvos,
pszichológus, gyógypedagógus team munkájával valósul meg.
13
7.3 ADHD és hiperaktivitás

Az ADHD (a múltban könnyű agyi diszfunkcióként volt ismeretes) hiperaktivitással egybekötött

figyelemzavar. A fiúknál háromszor többször fordul elő, mint a lányoknál. Okai: biológiai-genetikai,
pszichológiai (nevelés milyenségétől függ), szociális (rossz családi körülmények).
Legfőbb tünetek: figyelem-viselkedés zavar, impulzivitás, agresszió, tanulási-beszédproblémák, alacsony
önértékelés, hangulatingadozás, túlérzékenység, szociális izoláció, diszociális viselkedés. A tünetek felnőtt
korban is jelen vannak.
Az ADHD kezelése: a cél nem a tünetek megszüntetése, hanem azok enyhítése, gyógyszeres kezelés,
rendszeres napirend megfelelő mennyiségű alvással, koncentráció növelő tréning, relaxáció-relaxációs percek
bevezetése a tanórák közben is.

7.4 Viselkedési és szociális adaptációs zavarok

1. diszociális viselkedés – autoritás elleni ellenkezés, családi stressz miatt fellépő agresszió, pedagógiai
eszközökkel eltávolíthatól
2. aszociális viselkedés – pl. lopás, öngyilkosság
3. antiszociális viselkedés – szociális patológia, pl. gyilkosság, szexuális visszaélés, törvény által büntetendő

14
 9. VIZSGATÉTEL

DIAGNOSZTIKA

A fogyatékosok megismerésének szempontjai és forrásai

A gyógypedagógiai pszichológiai vizsgálat sokrétű, komplex, sokféle ismeretet és tapasztalatot igénylő
feladat. A fogyatékosok vizsgálatát a gyógypedagógiai pszichológia, a gyógypedagógiai diagnosztika és
differenciáldiagnosztika tárgyalja. A gyógypedagógiai pszichológiai vizsgáló eljárások céltudatosak,
módszeresek, objektívek, s végül tudományosak.

Speciálpedagógiai diagnosztika módszerei:

1. aszerint, hogy mit figyelnek meg – tudás, beszéd, viselkedés, motorika, lateralitás, szokások,
képességek szintjét.
2. aszerint, hogyan figyelnek meg – kérdőív, anamnézis, tesztek, interjú, alkotó munka értékelése.

A fogyatékosok megfigyelése
A helyes megfigyeléshez jó szaktudás, gyakorlat és tapasztalat szükséges. A vizsgálat körülményeit
lehetőleg úgy kell rendezni, hogy valahogy kapcsolatban legyen az élethelyzettel, a realitással. A feltételek és a
légkör ne legyenek mesterségesek, a vizsgált személy ne érezze, hogy őt most „figyelik”, „vizsgálják”. A
megfigyelések alapkövetelménye, hogy lehetőleg természetes helyzetben vagy legalább ahhoz hasonlóan
történjék.
A fogyatékosok megfigyelése történhet: iskolában, iskolai feladat végzése közben, munkahelyen, családi
életben, társaságban, játék alkalmával és vizsgálat közben.

A játék megfigyelése
Minden gyermeknek a játéka, játékmódja a legjellemzőbb megnyilvánulásai közé tartozik. Számára a
játék, a játszás ugyanaz, mint a felnőttek számára a munka és a szórakozás. A fogyatékos gyermekre általában
jellemző, hogy az ép gyermek játéktevékenységétől elmard, vagy egyoldalúan fejlett.

A mozgás megfigyelése
A nagy mozgásformákban, mint a járás, a futás, nem minden esetben mutatnak zavart, a finom, az apró
mozgások összerendezettségében, mint a beszéd, az írás, az arcjáték, a gesztusok annál gyakrabban. Mit kell a
vizsgált személy mozgásában megfigyelni?
- A helyzetváltoztató mozgásokat általában, az arcjátékot és a taglejtéseket.
- A beszédet és az olvasást.
- Az írást és a rajzot.
- A játékmozgást, a munkamozgást és a sportmozgást.

A viselkedés megfigyelése
A viselkedés leírásához hozzátartozik a vizsgált személy külsejének a megfigyelése és leírása is: a
testalkat, az arc, a haj, a vegetatív megnyilvánulások (elpirulás, sírás, nevetés) továbbá a mimika, a gesztusok, a
beszéd, a hang, a cselekedetek leírása. A gyógypedagógia területére tartozók megfigyelésénél és vizsgálatánál
rendkívül fontos a kontaktus-készség, a kooperálás kérdése, azaz, hogyan lehet a vizsgálttal kapcsolatot
teremteni.
A szociális kapcsolatok megfigyelése

A beszéd megfigyelése
A megfigyelés és vizsgálat szempontjai: tisztázandó a beszéd kezdete, fejlődési menete, késése, a
beszédmegértés foka, a kifejezőkészség milyensége, a nyelvtani helyesség, a beszédszervek épsége. A beszéd
alaki részének vizsgálatánál meg kell figyelni a hangok kiejtésének tisztaságát egyenként, szóban és mondatban
is, továbbá a hangsúlyt, a tempót, a ritmust.

A kikérdezésről általában
15
 A kikérdezés, a fogyatékosok vizsgálatánál sem más, mint beszélgetés, irányító kérdések feltevésével,
Formái közül a kérdőíves módszert fogyatékosoknál főképp gyermek vagy fiatalabb korban nem lehet
egyöntetűen, közvetlenül alkalmazni, írás-olvasási nehézségek miatt.

Az anamnézis
A kórelőzmény részletes felvételére nagy súlyt helyez a gyógypedagógiai pszichológia. Abból derülhet ki,
mi lehet a fogyatékosság oka, mi a fogyatékosság keletkezésének időpontja, hogyan fejlődött a vizsgált személy
eddigi élete során, a környezete törődött-e vele, vagy elhanyagolta, volt-e része gyógykezelésben és így tovább.
Az anamnézis felvételekor kikérdezzük lehetőleg a szülőtől a vizsgált személyre vonatkozóan a fogamzás előtti
és körüli időszakot, a terhesség alatti időt, a szülés körülményeit, továbbá a vizsgált személy csecsemőkorát,
óvodáskorát, iskoláskorát, pubertás- és ifjúkorát, majd felnőttkorát is. Különös gondot kell fordítani annak
tisztázására is, hogy a vizsgált személy mennyire képes önálló életvezetésre, vagy mennyire szorulna
támogatásra, és milyen fajta védelemre.

Az exploráció
Az előélet felvétele után sorrendben következik a vizsgált személy jelen helyzetének a részletesebb
felderítése, az exploráció (feltárás, kikutatás). Ez voltaképpen az előélet folytatása, a jelenre való átvitele,
bizonyos tekintetben kibővített formában. Kiterjed minden olyan fontos testi-lelki jelenségre, amelynek
megismerése más vizsgáló módszer keretében nem történik meg.

Környezettanulmány
Az anamnézis és az exploráció mellett a fogyatékos gyermek megismeréséhez nélkülözhetetlen adatot
nyújt a gyermek környezetének tanulmányozása. A gyermekekkel foglalkozók számára igen fontos, hogy
tisztában legyenek azoknak a hatásoknak a jelentőségével, amelyeket a külvilág gyakorol az egyén fejlődésére.
Az egész nevelői tevékenység azon az előfeltevésen alapul, hogy az ember bizonyos külvilági hatásokkal
befolyásolható, képezhető, nevelhető.

A kísérlet
Az ember megismerésének már említett metódusai közül a megfigyelés és a kikérdezés mellett a
gyógypedagógiai pszichológia felhasználja a kísérletet. A kísérlet – mint pszichológiai eljárás – formailag
voltaképpen a megfigyelésnek különleges alakja.

10. VIZSGATÉTEL – GYÓGYPEDAGÓGIA (LIEČEBNÁ PEDAGOGIKA)

A gyógypedagógia fogalmát először 1861-ben használta két pedagógus, Georgensen és Deinhardt,
akik Badenben létrehoztak egy gyógyító-oktatási fejlesztőintézményt "Levana" néven, mentálisan sérült és
szociálisan elhanyagolt gyermekek részére.
1900-ban az Osztrák-Magyar Monarchia területén oktatási központokat hoztak létre, majd az első
gyógypedagógiai főiskolai intézményt a világon, melyet Barczi Gusztáv alapított. 1922-ben Berlinben pedig
Rupert Egenberger alapította meg a gyógypedagógusok társaságát.
A modern gyógypedagógia alpítója Heinrich Hanselmann professzor volt, aki 1941-ben kitalált egy
új kifejezést: speciális nevelés, amit diákja, Paul Moor speciális pedagógiára változtatott. Hanselmann
azonban továbbra is kitartott a gyógypedagógia kifejezés mellett is, mivel ez volt az egyedüli, mely képes volt
egyszerre az orvosi és nevelési törekvéseket is magában foglalni.
A gyógypedagógia fogalma napjainkban is inkább orvosi, mint a nevelési eljárásoknak felel meg.
A gyógypedagógiai nevelésben tehát a nevelési és a terápiás törekvések integrációjáról van szó.

A gyógypedagógia definíciója: "Olyan gyermekek és fiatalok nevelésének elmélete és gyakorlata,

akiknél a nehezített körülmények következtében az általános nevelés nem elegendő, miközben a hangsúly
inkább a prevención (megelőzésen), mintsem a korrekción (javítás) van."

A gyógypedagógián legtágabb értelemben a fogyatékkal élők pedagógiáját érthetjük, mely később már
csupán az etopédiára, még később az érzelmi és szociális zavarokkal küzdők pedagógiájára szorítkozott.
Szlovákiában 1967-1968-ban kezdték el a gyógypedagógia fogalmát alkalmazni, immár csak a
16
pszichoszociális problémákkal közdő egyénekre applikálva. A gyógypedagógia szinonimájaként más-más
kifejezést használnak a világon, pl. Hollandiában ez az ortopeadgógia, Lengyelországban a rehabilitációs
pedagógia, az amerikai és angolszász országokban a "special education" stb.

A gyógypedagógiához kapcsolódó tudományágak:

- orvosi szakágak: pedaiátria, fejlődési biológia, szomatopatológia, neurológia, pszichiátria, pszichopatológia,
geriátria, toxikológia stb.
- pszichológia, filozófia, jog, művészet, szociális tudományágak (szociológia, szociálpatológia, szociális
munka, szociálpedagógia)
- speciális pedagógia, óvópedagógia, elementáris pedagógia, andragogika, gerontopedagógia, szabadidő
pedagógiája.

A gyógypedagógia általános feladatai közé tartoznak:

1. Prevenció - rizikós egyéneknél és csoportoknál, akiknél betegség vagy egyéb, nem megfelelő szociális és
nevelési körülmények hatására károsodás alakul ki, ill. felnőtt klienseknél az egészségügyi állapotuk
rosszabbodásának megelőzése érdekében.
A prevenció lehet: a) elsődleges (általános) - a betegség, zavar kialakulásának megelőzése
b) másodlagos (speciális) - a komplikációk megelőzése, ha már a
betegség,zavar kialakult
c) harmadlagos - haa betegségnek, zavarnak következményei maradtak
2. Gyógynevelés - célzott nevelési intézkedések azon eseteknél, ahol károsodás ill. zavar lépett fel, a fizikai-
pszichés-szociális fejlődési előfeltételek megteremtése érdekében.
3. Szociális integráció - a társadalmi és munkahelyi beilleszkedés feltételeinek megteremtésére irányuló,
valamint a krízishelyzetek megoldására, ill. az önellátásra irányuló segítségnyújtás.
4.Normalizáció - abbéli igyekezet,hogy a fogytékkal élő egyének élete minél jobban hasonlítson az egészséges
emberekéhez.
A gyógypedagógia további feladatai:
- segíteni a kliensnek tájékozódni a világban (térben, időben, szociális kapcsolatokban),
- érdeklődés felébresztése,
- szociális kapcsolatok kialakítása, bizalom és önbecsülés kiépítése,
- új élmények és impulzusok közvetítése,
- új képességek kialakítása,
- segíteni a problémákat megoldani és megérteni az események közti összefüggéseket (ok-okozat felismerése),
- szociális élmények közvetítése, együttműkődés másokkal, az adás-kapás képessége, hasznosnak lenni.

Gyógypedagógia módszerei:
Régebben: játékterápia, arteterápia (rajzzal és festéssel), muzikoterápia (zenével), drámaterápia (színdarab,
báb), ergoterápia (munkával), biblioterápia (irodalmi művekkel), hipoterápia (lóval), mozgásterápia,
pszichomotorikus terápia, relaxációs gyakorlatok, szaktanácsadás.
Újabban:
a) diagnosztikai módszerek - az adott probléma anamnézise, folyamatos diagnosztizálás (az elsődlegesen
szerzett adatok folyamatos kiegészítése az újonnan szerzett információkkal), a kliens viselkedésének
megfigyelése és értékelése, a kliens tevékenységének és alkotó munkájának (pl. írás, mozgás, rajz) elemzése
b) gyógypedagógia segítségnyújtás módszerei - annak támogatására irányulnak, ami pozitív a kliens
állapotában ill. helyzetében, továbbá, hogy a kliens megbékéljen azzal, amin nem tud változtatni, és megtanulja
kihasználni a meglévő képességeit és lehetőségeit
c) kísérleti módszerek - kvalitatív kísérlet, megfigyelés, kérdőív, a kliens alkotó munkájának elemzése

Gyógypedagógiai programok:
- bazális stimuláció - valamely, egy vagy több, épen maradt érzékszerven keresztüli kommunikáció ill.
stimulálás
- szenzomotoros stimulációs program
- reedukációs program - helytelen nevelés korrekciója
-támogató program - optimális állapot megtartására irányul
- szociointegrációs program - szociális integrációs problémáknál (pl siketek)
17
- pszichoszociális rehabilitáció programja - pszichiátriai betegeknél
- individuális edukációs program - azoknál, akiket nem lehet az általános nevelési-oktatási módszerekkel
- krízis program - pl. ha haláleset történik a családban

18