Atomfizika

radioaktivitás, kötési energia, felezési idő, maghasadás, láncreakció,

atomerőmű felépítése

Szikora Fruzsina
  
A radioaktivitást Henri Becquerel 1896-ban fedezte fel, amikor röntgensugarakkal dolgozott.
Akkoriban úgy gondolták, hogy az uránium a Nap sugárzását elnyeli, majd röntgensugarakat
bocsát ki. Becquerel ezt akarta bebizonyítani egy fényképlemez felhasználásával, mivel azt
tapasztalták, hogy a röntgensugarak megfeketítik az ilyen lemezeket. A kísérlet napján borult
volt az ég, úgyhogy Becquerel azt hitte kudarcba fullad a próbálkozása. Ennek ellenére mégis
megvizsgálta a fényképlemezt, és azt vette észre, hogy az anélkül is megfeketedett, hogy az
uránium ki lett volna téve a Nap sugárzásának, ezzel megcáfolta az addig elfogadott
elképzelést. A következő lépésben azt akarta megvizsgálni, vajon röntgensugárzás vagy
valamilyen más sugárzás lép-e ki az urániumból. Ezért különféle sugárforrásokat helyezett
mágneses térbe egy vákuumkamrában, amely források elé fényképlemezt tett. A
röntgensugarakról már akkor tudták, hogy semlegesek, azaz mágneses térben nem térülnek el.
Azonban a fényképlemezen a sugárzás olyan nyomot hagyott, amelyből egyértelmű volt, hogy
az urániumból kilépő sugárzás eltérült. Volt olyan másik sugárforrás, amelynél éppen a másik
irányba történt eltérülést észlelt és volt olyan amelynél egyáltalán nem tapasztalt eltérülést.
Ebből arra következtetett, hogy az anyagokból kilépő sugárzásoknak három fajtája van:
elektromosan negatív, pozitív illetve semleges. 
Becquerel felfedezése, alapján kijelenthetővé vált, hogy az egyes anyagok - külső behatás és
külső energiaforrás nélkül - energiát hordozó sugárzást bocsátanak ki. Ez az elmélet azonban
egyszerre mondott ellent az addigi kémiai ismereteknek (mert ennek az átalakulásnak során a
korábban változhatatlannak hitt kémiai elemek alakulnak át egymásba), és az
energiamegmaradásnak, hiszen ennek az átalakulásnak a során látszólag a semmiből
keletkezik energia, amelyet az anyag alfa- béta- gamma-sugárzások formájában kisugároz.

A radioaktív sugárzásnak három fontosabb fajtája van. Az alfa-bomlás során az atommagból

egy hélium atommag (2 erősen kötött nukleon) válik ki. Erősen ionizáló, viszont a
hatótávolsága levegőben kevesebb, mint 1 cm. A béta-bomlás során az atommagban elektron
kibocsátása közben neutronból proton lesz, így a béta-sugárzás valójában elektronsugárzás.
Közepesen ionizáló hatású, hatótávolsága levegőben pár tíz cm. A gamma-bomlás során
energia távozik nagy energiájú fotonként. Hatótávolsága légüres térben gyakorlatilag
végtelen, a nagy tömegszámú elemek (általában ólom) gyengítik hatékonyan.

A kötési energia az az energianagyság, amivel össze vannak kötve a nukleonok. Az atommag

energiájának és az azt alkotó nukleonok energiájának különbsége. Ezt az energiát kell
befektetni, hogy kiszabadítsuk a nukleont az atommagból. A jele: E k. A kémiában 1 mól
gázhalmazállapotú molekulában két atom közötti kötés felszakításához szükséges energia,
amelyet kJ/mól egységben adnak meg. A kötési energiával tehát a kovalens kémiai kötés
erősségét jellemezzük. A molekulában a kovalens kötések számának növekedésével a kötési
energia is nő (kettős kötés). Gyakran a kötési energiával jellemzik más kémiai kötések
erősségét is. Ilyenkor a kötési energián az adott anyag 1 móljának szabad alkotóelemeire való
felbontásához szükséges energiát értjük.

A radioaktív bomlás következtében egy adott mennyiségű sugárzó anyagban fogy az eredeti
izotóp mennyisége. A radioaktív atommagok mennyiségének időbeli csökkenése mértani
haladvány szerint történik. Ez a következőt jelenti: tegyük fel, hogy egy adott időpontban
egyfajta radioaktív izotóp atommagjainak száma N. Jelölje T azt az időt, amely alatt a
radioaktív magok száma a felére csökken. Mérések igazolták, hogy újabb T idő elteltével
ismét megfeleződik az adott izotóp radioaktív magjainak száma, majd T idő alatt újra és így
tovább.
Azt az időt, amely alatt egy radioaktív anyagban a radioaktív magok száma a kezdeti érték
felére csökken, felezési időnek nevezzük, ami jellemző az adott izotópra.
A különböző radioaktív anyagok felezési ideje a tízmilliárd évtől a másodperc milliárdomod
részéig terjedhet. Általában stabil magoknak tekintik azokat, melyek felezési ideje a
világegyetem feltételezett koránál nagyobb, és instabil radioaktív magoknak azokat, melyek
felezési ideje ennél kisebb.

A természetben a spontán maghasadás bekövetkezésének valószínűsége nagyon kicsi. Ennek

kvantumfizikai magyarázata van. Ahhoz, hogy a jelenség bekövetkezzen, az atommagot
átmenetileg magasabb energiájú állapotba kell hozni. Ezt a folyamatot aktiválásnak, az
aktiváláshoz szükséges energiát aktiválási energiának nevezzük.
A természetben előforduló atommagok közül aktiválással is csak a 235-ös tömegszámú urán
izotóp képes hasadásra. Az aktiváláshoz lassú neutronokra van szükség. Ezen neutronok
energiája a hőmozgás energiájának tartományába esik, ezért termikus neutronoknak is nevezik
őket.
A maghasadás során felszabaduló energia 200 MeV, amelynek jelentős része a szétlökődő
atommagok mozgási energiája. Az energiafelszabadulásra ismét a tömeghiány ad
magyarázatot. A keletkező hasadási termékek együttes tömege kisebb, mint a 235-ös urán
izotóp és a befogott neutron együttes tömege.
A felszabaduló energiát a hasadási termékek a többi atommal való ütközésekben veszítik el
úgy, hogy a többi atom mozgási energiáját növelik. Ennek következtében a hasadó magot
tartalmazó anyag hőmérséklete megnő. Az így keletkező hőenergiát hasznosítják az
atomerőművekben.
A hasadás a következő módon zajlik le: a 235-ös urán izotóp befogja a neutront és 236-os
tömegszámú izotóppá változik. A neutron befogása miatt azonban a mag rezgésbe jön. A
rezgés következtében az atommag alakja megváltozik, hasonlóan egy rezgésbe hozott
folyadékcsepphez. Amikor az atommag két része a rezgés miatt túlzottan eltávolodik
egymástól, a két szélső része között megszűnik az erős kölcsönhatás, míg a Coulomb-taszítás
alig csökken. Ennek következtében a mag két részre hasad, és a két rész a Coulomb-taszítás
miatt nagy sebességgel szétlökődik.

A láncreakció olyan egymás után következő, nagy sebességű reakciók sorozata, amelyek
mindegyikében keletkezik egy, a következő lánctag gyors lefolyását okozó termék.
Maghasadási reakció megy végbe az atommáglyában és az atombombában. A láncreakciót
egy vagy néhány neutron indítja meg. A neutron hasít pl. egy U235 magot. A hasadáskor
felszabaduló neutronok további uránmagokat hasítanak. Itt újabb neutronok termelődnek,
ezek ismét hasítanak. Önfenntartó hasadási láncreakciók csak akkor tudnak létrejönni, ha
időegység alatt a hasadáskor termelődött neutronok száma meghaladja a hasadóanyagból
eltávozott és különféle szennyeződéseken hasadás nélkül elnyelődött neutronok számát. A
hasadóanyagoknak ezért egyrészt nagymértékben mentesnek kell lenniük, nehogy túl sok
neutron távozzon belőlük hasítás nélkül. Azt a hasadóanyag-méretet vagy tömeget, ahol már
létrejöhet önfenntartó láncreakció, kritikus méretnek, vagy kritikus tömegnek nevezzük.

Az atomerőművek felépítése a következő: az atomerőmű reaktorában felszabaduló hőt

valamilyen hűtőközeggel szállítatjuk el, és azzal gőzt állítunk elő. A gőz ezután egy turbina
forgólapátjait hajtja meg. Az így előállított mozgási energiából a generátor termel villamos
energiát. Az erejét vesztett gőz a kondenzátorba kerül, ahol lecsapódik, és újra folyékony
halmazállapotúvá alakul. Mivel a víz lehűl, szükséges némi előmelegítés. Ezután a vizet újra
viszajuttatják a kazánba, illetve, ha nyomottvizes a reaktor, akkor a gőzfejlesztőbe. A
lényeges különbség abban rejlik, hogy a hagyományos és az atomerőművekben a hőt hogyan
szabadítják fel. A hagyományos erőműben a kazánban szenet, olajat vagy gázt égetnek el,
ekkor a tüzelőanyagban lévő kémiai energia alakul hővé. Atomerőműben viszont a
maghasadások során felszabaduló hatalmas energiamennyiséget hasznosítják. Atomerőmű-
típusok: Sokféle atomerőmű-típust alkalmaznak az energiatermelésben. Az atomerőmű-
típusokat rendszerint a bennük alkalmazott atomreaktor fő jellemzői alapján csoportosítják. A
ma leginkább elterjedt energetikai reaktortípusok a következők: Könnyűvizes reaktorok:
ezekben mind a moderátor, mind a hűtőközeg könnyűvíz (H2O). Ebbe a típusba tartoznak a
nyomottvizes (PWR: Pressurized Water Reactor) és a forralóvizes (BWR: Boiling Water
Reactor) reaktorok. Nehézvizes reaktorok (pl. CANDU): a moderátor és a hűtőközeg is
nehézvíz (D2O). Grafitmoderátoros reaktorok: ezen belül gázhűtésű reaktorok (GCR: Gas
Cooled Reactor) és könnyűvíz hűtésű reaktorok (RBMK). Egzotikus reaktorok (gyors
tenyésztőreaktorok és egyéb kísérleti berendezések). A paksi atomerőműben alkalmazott
reaktorok nyomottvizes rendszerűek, típusszámuk VVER-440 / 213.

A Paksi Atomerőműben négy nyomott vizes reaktorblokk működik, ezek két zárt vízkörből, a
primer és a szekunder körből állnak. A nyomott vizes reaktortípus jellegzetessége, hogy a
primer köri víz nagy nyomás alatt (123 bar) áll, ennek köszönhetően a vízkörben áramló
közeg 300 Celsius-fok körüli hőmérsékleten sem forr el. A primer kör az atomreaktort, a
keringtetőhurkokat és a szivattyúkat, a gőzfejlesztők hőátadó csöveit és a
térfogatkompenzátort magába foglaló rendszercsoport. Legfőbb feladata a nukleáris alapú
gőztermelés, a meghatározó nyomás és hőmérsékleti viszonyok fenntartása, valamint annak
megakadályozása, hogy a hőhordozó kijusson a környezetbe. Az atomreaktor egy olyan
berendezés, amelyben nagy mennyiségű hasadóanyag felhasználásával szabályozott
láncreakciót valósítunk meg. A láncreakcióhoz le kell lassítani a gyors hasadási neutronokat,
erre szolgál a moderátor, amely a nyomott vizes reaktor esetében közönséges víz. A
maghasadás során felszabaduló energia legnagyobb részét az úgynevezett hasadványmagok
viszik el mozgási energia formájában, ezek az üzemanyag többi atomjával ütközve elveszítik
energiájukat, ami hő formájában jelentkezik és a hűtőközeg segítségével vezetünk el a
reaktorból. A neutronok számának (és ezzel a teljesítmény) szabályozására szolgálnak az
abszorbens, szabályozó és biztonságvédelmi célokat szolgáló rudak.
A szekunder kör a gőzfejlesztők tápvízoldali részét, a főgőzrendszert, a turbina nagy és
kisnyomású elemeit, a kondenzátort és a tápvízrendszert magába foglaló rendszercsoport.
Legfőbb feladata az áramló gőz energiájának átalakítása forgómozgássá, ami biztosítja a
turbinák és a generátor meghajtását. Az atomreaktor által megtermelt 1485 megawatt
hőmennyiséget a zárt rendszerben keringő tisztított víz szállítja el a gőzfejlesztőkbe, ahol a
primerköri víz hőátadó csöveken keresztül gőzt fejleszt egy újabb zárt vízkörben. A termelt
gőzmennyiség a turbinákat tartja mozgásban percenként 3000 fordulattal. A forgó mozgás
mechanikai kapcsolódásokon keresztül a generátorokban áramot termel a mágneses indukció
elvén. A villamos energia kapcsolóberendezéseken és transzformátorokon kerül az országos
hálózatba 120 és 400 kilovolt feszültségszinten.
A munkáját elvégző gőz a Duna hűtőhatását felhasználva ismét vízzé alakul. Ez a vízkör
nyitott, a Dunából másodpercenként kiemelt 100 köbméter víz átlagosan 8 Celsius-fokkal
felmelegedve tér vissza a folyóba.

Források

https://www.uni-miskolc.hu/~www_fiz/paripas/modern/20.htm
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/fizika/fizika-11-evfolyam/a-magero/az-
atommag-kotesi-energiaja
http://nupex.eu/index.php?lang=hu&g=textcontent/radioactivity/radioactivity
https://hirmagazin.sulinet.hu/hu/tudomany/a-radioaktivitas-felfedezese
http://www.kislexikon.hu/kotesi_energia.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Radioaktivit%C3%A1s
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/fizika/fizika-11-evfolyam/a-
maghasadas/a-maghasadas-folyamata
https://erettsegi.com/tetelek/fizika/lancreakcio/
https://atomeromu.mvm.hu/hu-HU/Tudastar/HogyanMukodik