László György:

Ébrentúli kép

Isten bokra,
bevetem magam a tűzbe,
Ki áll a bokron túl kapatva
nekem intve, tőlem elűzve?

Mert mosolyog,
s szeme kárörömkönnyes,
minek lát engem odahagyva
s hiszi, hogy a semmiből
több lesz?

Magam szánva
aki elégek lassan?
Nem tudom magam hol is állva,
s Isten gyújtotta tűz
alattam.

Ő az arra,
integet: erre várt sokszor.
Ordíts fel, kiáltok magamra,
megemészt e lángbokros
ostor.

Hamu vagyok,
egy nő ott, rá nem is vártam,
ébreszt, felébreszt, senki
sehol,
izzadtságtól ázott az
ágyam.

2022.okt.31.