Professional Documents
Culture Documents
Alexovics Róbert
Akit egyszer megcsapott a konyha gőze
VENDÉGLÁTÁS-MARKETING
csirkemell
filé - EU
Vajon jó az étlapom?
DARTA
ÚJBURGONYA
SERTÉS HÁTSÓ
CSÜLÖK FÜSTÖLT
HÚSLEVES -
ZÖLDSÉG
GASTROGARDEN BORHÁZ ÉTTEREM
Sikeréttermek sikerreceptjei
Céges híreink
A PÁROLÁSHOZ:
10 dkg vaj
3 dl vörösbor
ELKÉSZÍTÉS:
Tegyük fel főni az árpát sós vízbe, addig nyissuk szét a csont nélküli bárányunkat, sózzuk, borsozzuk, és tegyük félre pihenni. Pirítsuk
meg az összevágott szalonnát, tegyük bele a feldarabolt hagymát, és pároljuk üvegesre. Ha a gersli roppanósra főtt, szűrjük le, majd
dolgozzuk össze a töltelék többi hozzávalójával. Terítsük ki a bárányt, a közepére egy csíkban halmozzuk a tölteléket, majd szorosan
tekerjük fel, és hurokkötözéssel rögzítsük. A vaj felén pirítsuk meg a húst minden oldalról. Utána tegyük tepsibe, a maradék vajjal
kenjük meg, és öntsük alá a vörösbort. 150°C-on fólia alatt 1,5 óráig pároljuk. Amíg sül, készítsük el a burgonyagaluskát: az egészben
megfőzött burgonyát hámozzuk meg, törjük át, és keverjük össze a többi alapanyaggal. Sós, forró vízben főzzük ki. Ha megsült a hús,
szűrjük le a szaftját, ha szükséges, pici keményítővel sűrítsük, tálaláskor öntsük alá, és halmozzuk mellé a köretet.
Vendéglátás marketing
happ éva
Ausztriában működő éttermekben és szállodákban teljesítettem. 2006-ban a Nyugat-
magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szereztem okleveles közgazdász
végzettséget marketing szakirányon. Jelenleg ugyanitt a Doktori Iskolát végzem,
kutatási területem a turizmus marketing. A diploma megszerzése után utazási irodában,
szállodában dolgoztam. 1998-tól a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János
Kar Turizmus Intézetében oktatok.
vajon jó
az étlapom?
vizsgálja, ez alapján állítja csoportokba kell kerülniük ezeknek az ételeknek, illetve
az egyes ételeket. A vizsgálat egyes vonzóbb elnevezéseket érdemes adni
ételcsoportokra irányulhat (pl. levesek, nekik. Hívjuk fel a felszolgálók figyelmét,
főfogások, desszertek), és alapvető hogy ajánlják ezeket az ételféleségeket.
tényezőként az eladott adagok számát és Lehet, hogy ezek a fogások túl magas árat
az árrés nagyságát tekintjük. A forgalmi kaptak, és kismértékű árcsökkentéssel
adatok alapján a különböző fogások növelhetjük a keresletet. Ha találunk
alacsony vagy magas árrés és eladott adag közöttük olyan ételt, amelyből különösen
kategóriába kerülnek. Ezek alapján négy kevés fogyott, ráadásul munkaigényes,
csoportot tudunk létrehozni, amelyek a azt vegyük le az étlapról.
következők: Kutyák: Ezek az ételek a vesztesek,
1. Sztárok: magas árrés és magas eladott amelyek nem hoznak elég nyereséget
adagszám és a vendégeink sem kedvelik őket. Két
2. Fejőstehenek: alacsony árrés, magas intézkedési lehetőségünk van: levehetjük
eladott adagszám őket az étlapról, és helyettük nagyobb
3. Kérdőjelek: magas árrés, alacsony nyereséget hozó termékeket állíthatunk
A marketingszemléletnek meg kell értékesített mennyiség be, vagy megemelhetjük az árát annyira,
jelennie az étterem választékában is. 4. Kutyák: alacsony árrés, alacsony hogy legalább a kérdőjel státuszt elérjék.
A választék, illetve az étlap elemzése értékesített mennyiség Az étterem forgalmi adatainak ez egy
(Menu Engineering) segíthet az étlap viszonylag gyors, játékos feldolgozása,
esetleges módosításában. Mivel nem Az elemzés természetesen itt nem ér amely hozzájárulhat az eredményesebb
érdemes pusztán a benyomásainkra véget, hiszen a különböző kategóriákhoz, üzemeléshez.
támaszkodni, hogy melyik étel a különböző intézkedéseket javasolhatunk:
legkedveltebb és legsikeresebb, Sztárok: Mivel ezek a legnépszerűbb,
érdemes elemző módszerekhez nyúlni, legnagyobb nyereséget hozó fogások,
amelyek segítségével statisztikához, különösebb intézkedésekre nincs szükség.
tetszésindexhez is juthatunk étlapunkkal érdemes azonban arra figyelni, hogy
kapcsolatban. Az alábbiakban egy egyszerű folyamatosan jó minőséget, megfelelő
elemzési módszert mutatok be, amelynek anyaghányadot, színvonalas tálalást
segítségével értékelhetjük étlapunkat. biztosítsunk. Ezek az ételek mindenképpen
A vállalati üzletágak elemzésében egyik az étlap fő helyére kerüljenek! A népszerű
legismertebb portfolió-értékesítési modell ételek sok esetben kevésbé érzékenyek
a Boston Consulting Group módszere. az áremelésre, ezért kismértékű áremelés
Az általuk kifejlesztett növekedési/ nagy többlet-árrést hozhat.
részesedési mátrix (BCG mátrix) Fejőstehenek: Ezek a népszerű ételek „A marketing nem más, mint a hadviselés
segítségével egy vállalat felmérheti, az átlagosnál kevesebb nyereséget civilizált formája, ahol a legfőbb csatát
hogy megfelelő-e üzletági portfoliójának hoznak. Gyakran az árérzékeny vendégek szavakkal, ötletekkel és fegyelmezett
összetétele, majd ezután dönthet a kedvencei. Éppen ezért áremelést csak gondolkodással nyerik meg.”
céljairól, stratégiájáról. óvatosan szabad végrehajtani ezeknél az /Albert W. Emery/
A BCG mátrixot adaptálhatjuk az ételeknél. Azonos áron, de kisebb adagot
éttermek étlapjának elemzéséhez is. értékesítsünk. Érdemes levenni őket az
Ez az úgynevezett Kasavana-Smith-féle étlap fő helyéről.
portfolió modell a vendégek igényeit Kérdőjelek: Kevésbé népszerű ételek,
és az egyes fogások nyereségtartalmát magas árréssel. Az étlapon jól látható helyre
Gasztro történelem
A hűtőszekrény története
A jéghűtés kora kiküszöbölésére a folyadékot csövekbe használható otthoni gép megalkotására.
A kutatók mai álláspontja szerint a vezették, majd kompresszorba vezették, Ez a termék közel 30 évig magabiztosan
hűtésre való igény egyidős az emberiség és újra cseppfolyósították. Ez a mai uralta a fagyasztástechnika piacát, de
történetével. Hosszú ideig a környezeténél kompresszoros hűtőberendezések őse. elsöprő sikerének gátat szabott, hogy
kisebb hőmérséklet előállítására kizárólag mérgező anyagok szivároghattak ki
a természetes jég, vagy hó kínálta az Út az első igazi hűtőig belőle, hiszen ammóniával, vagy kén-
egyetlen megoldást. A kőkorszak embere A jéghűtéssel párhuzamosan több doixiddal működtek. A 30-as években a
elejtett zsákmányát barlangok (vagy próbálkozás is történt a gépi hűtésre, de freon feltalálásával forradalmasították
jégbarlangok) mélyére vonszolta, így ezek nagy része soha nem terjedhetett a hűtőgépek gyártását. Elkészültek az
biztosítva a hosszabb távú eltarthatóságot. el. Az első mesterséges hűtést William első automata működésszabályozóval
I.e. 3000 környékén már igyekeztek Currel mutatta be a Glasgow-i egyetemen. rendelkező hűtők, és megnyílt az út az
„tartóssá tenni” a hideget, így a téli Az eljárásban etil-étert gőzölögtetett újfajta kompresszortípusok elterjedése
időszakban kitermelt jeget föld alatti, jól vákuumban, de ez gyakorlati célra előtt is. Az ezredforduló előtti évtizedekben
szigetelt tárolókba raktározták el. Az nem igazán volt alkalmazható. Az első a számítástechnika beköltözött a
egyiptomi és mezopotámiai kultúrában szabadalmaztatott hűtőgép 1835-ben háztartási eszközeinkbe is, ma már
természetes jelenség volt a jégverem, készült el az amerikai Jakob Perkins egyre elterjedtebbek a multimédiás és
munkájának köszönhetően. A gép intelligens hűtőszekrények is. Napjaink
azonban egy rendkívül robbanásveszélyes problémája az a felismerés, miszerint a
közeggel működött, így nem aratott freon igen ártalmas a környezetre, így a
sikert. 1844-ben John Gorrie gőzzel tudósok újabb kihívások elé lettek állítva.
működő berendezést épített, melyekkel A jövőt talán a mágneses elven működő
sárgalázas betegek kórtermeit hűtötték. A hűtőszekrények jelenthetik, melyek
technika rohamosan fejlődött, és a hűtés laboratóriumi körülmények között bíztató
megoldásának kérdése egyre égetőbbé eredményeket érnek el.
vált. Az első, iparilag hasznosított jéggyártó
vagy a hópince, melyet már élelmiszerek
hűtőberendezés Ferdinánd Carré nevéhez
tartósítására alkalmaztak. Hippokratész,
fűződik, aki 1859-ben szabadalmaztatta A hűtő története években
az ókor híres tudósa, már i.e. 5. században
találmányát. A masina abszorpciós 1748. - a Glasgow-i Egyetemen William
elítélte a túl sok hűtött ital fogyasztását,
rendszerű volt, de 1867-ben ő alkalmazott Cullen az első mesterséges hűtést alkal-
mivel az rossz hatással van a testre.
először ammóniát is, mint hűtőközeget. (Az mazza (etil-éter).
Nagy Sándor katonái örömére szállíttatott
abszorpciós elven működő hűtőkészülék 1805. - Az első gőzzel működő hűtőgépet
jeget Petrába, hogy borukat le tudják
fűtőegységből, kondenzátorból, elpá- Oliver Evans készíti el.
hűteni. A rómaiak az ételek és italok
rologtatóból és abszorberből (oldóból) 1835. – Perkins: szabadalmaztatta dime-
hűtésén kívül klimatizálásra is használták
áll.) 1870-ben Carl von Linde megalkotta til-éteres hűtőgépét.
a jeget, a császár udvarában például
az ugyancsak ammóniával működő, de 1842. - Levegő hűtőközeges hűtőgépet
óriási „hóhegyet” halmoztak fel, hogy
kompresszoros rendszerű hűtőgépet. készít John Gorrie.
vendégeivel a tikkasztó nyári hőségben is
Ezekkel a találmányokkal már hatékony 1856. - A hűtés ipari alkalmazása:
kellemes környezetben társaloghasson. Egy
hűtést tudtak elérni, így megkezdődhetett Alexander C. Twinning
kalifa dupla falú házat építtetett magának,
a hűtő-és fagyasztóházak építése. Ezek 1856. - James Harrison gőzkompressziós
hogy a falak közé jeget töltve háza mindig
a rendszerek azonban még gigantikus hűtést használ.
hűvös legyen. A jég-kereskedelem már ez
méretűek voltak, így a háztartási hűtés 1859. - Ferdinand Carré ammóniás ab-
időtájban is virágkorát élte, bár szállítása
kérdése még mindig nyitva állt. szorpciós hűtőgépet szerkeszt.
igen költséges volt, és általában nagy
veszteségekkel járt; a legelőkelőbbeknek 1867. - J. B. Sutherland elkészíti az első
A hűtőszekrény megszületése és jövője hűtött vasúti kocsit.
még így is megérte.
A XX. század Amerikájában megszületett 1876. - Carl von Linde kifejleszti az első
végre az a találmány, melynek ammóniás kompresszoros hűtőgépet.
Az első próbálkozások
segítségével elő tudtak állítani egy olyan 1895. -Levegő cseppfolyósítása nagyüze-
A késő középkorra, úgy 1500 tájára tehetők
kisméretű berendezést, melyet az addig mi szinten Linde találmánya alapján.
az első próbálkozások a hideg mesterséges
használt jégszekrényekhez lehetett 1901. - Linde a folyékony levegő frak-
előállítására, melyet víz és nátrium-nitrát
építeni. A villanymotor feltalálásával cionális desztillációjával tiszta folyékony
reakciójával idéztek elő. Már a 4. században
lehetőség nyílt egy mindenki által könnyen oxigént és nitrogént állít elő.
rájöttek, hogy a vizet só hozzáadásával lehet
hűteni, ezen elv későbbi alkalmazásával 1913. - DOMELRE: az első háztartási
alkotta meg Fahrenheit a 16. században hűtőgép piacradobása. Egyesült Államok,
az akkoriban legalacsonyabb előállítható Chicago
hőmérsékletnek tartott abszolút 0 fokot, 1928. - A freon feltalálása (Thomas
a -17,8°C-t. Még ennél is nagyobb lépést Midgley Charles Franklin).
jelentett az egyiptomiak felfedezése, 1939. - Az Elektrolux első fagyasztó kam-
melynek során kitalálták, hogy nem csak a rás háztartási hűtőgépei.
vizet, hanem annál kisebb hőmérsékleten 1974. - A freon ózonkárosító hatásának
párolgó folyadékokat is lehet hűtésre felfedezése.
használni. Az anyag elvesztésének
Evolúció a konyhában
Csíki Sándor írásai már többször a régi jót, amitől nevezetesek voltunk. és erről is már sok szó esett itt.
megihlettek, legutóbbi, szintén megérintő Én hiszek benne, hogy a paprika nélküli A kulináris trend pedig a sörök-ételek
cikke így kezdődik: "Trend a lelke időktől elindulva fel tudjuk göngyölíteni párosítása, melyben már volt szerencsém
mindennek, ám, mint sok más, úgy már a a régi értékekben rejlő lehetőségeket, megmutatni elképzeléseimet. Nem lehetne
trend sem a régi. Csupán a nép, az istenadta itthon kell azt kiváló minőségben méltóbb befejezése gondolataimnak, mint
nép a régi még, a maga paraszti, polgári megtermelnünk, feldolgoznunk és Csíki Sándor szavai: „Bartók és Kodály
konyhájával, a mozdulataiban őrződött felhasználnunk. Csíki Sándor információi országában a gasztronómiai megújulás
évszázados szokásaival." Akkor most a szerint az American Culinary Federation legkézenfekvőbb stratégiája a népi elemek
csúcsgasztronómia az, ami a jövőbe vezető (ACF) séfek körében végzett felmérése felkutatása, újragondolása, majd ötvözése
út, vagy a múltba nyúló nagyszüleink szerint a 2009-es trendek első számú a világ más konyháinak harmonizáló
emlékei kellenek, hogy inspiráljanak? helyezettje a helyben termesztett és elemeivel. El kell szakadnunk a szalonna –
Nem kell döntenünk a két szempont közül tenyésztett alapanyagok használata volt! hagyma - pirospaprika szentháromságától,
ahhoz, hogy trendiek lehessünk, éppen A 2009-es év konyhatechnológiai trendjei és tekintetünket ihletért Erdélyre és a
ellenkezőleg! Gondoljunk csak a spanyol a következők lesznek; tágabb értelemben vett Mediterráneumra
gasztronómiai hagyományokat megújító -A Braising, amely tulajdonképpen egy kell vetnünk.”
Ferran Adriára, vagy a Michelin-csillagos meglehetősen egyszerű ételkészítési Csidei Tamás - séf
helyek titkára, melyek szinte minden technológia, melynek lényege, hogy
esetben az elfelejtett hagyományokat, együtt készítjük el a főételt a köretével,
helyi regionalitásokat és alapanyagokat ragujával, egészben párolással, és a
veszik elő, és a modernnek hitt régi végeredmény egy gyönyörű rusztikus és
technológiákat alkalmazva, modern ízgazdag étel, amely abszolút belefér a
eszközökkel és textúrákkal nőnek fel magyar ételkészítési kultúrába.
a csillagokig. Mivel a magyar konyha -A konyhai füstölés, amelyről már írtam
régebben mindig is érdekelte a világot, „Füst a konyhán” (2008, október) címmel.
komolyan el kell azon gondolkodjunk, -A sous-vide, a vákuum alatti kíméletes
mennyire és milyen eszközökkel tudunk hőkezelési metódus, amely szintén egy
belenyúlni, és úgy megújítani mindazt régi technológiának megújított változata,
BORHÁZ ÉTTEREM ÉS PANZIÓ (KESZTÖLC)
Dunakanyari ízek és falusi turizmus borászati
szakértelemmel fűszerezve
A Pilis hegység délnyugati lábánál,
Esztergomtól 10 km-re bújik meg Kesztölc
község, e festői kis település. A falu
ezeréves múltja szorosan összefonódott
a térség szőlőkultúrájának születésével.
Előbb királyi birtok, majd az Esztergomi
Prímácia tulajdonában és kezelésében
volt, ennek legkiválóbb “misebor” termő
területe. A különleges mikroklimatikus
adottságok következtében az itt termelt
borok az elmúlt századok során eljutottak
akiknek kollégáik nálunk pihenik ki a nagyon szép kesztölci borokat kínálunk.
számos királyi udvarba, sőt a pápa asztalára
hétköznapi munka fáradalmait, vagy az itt Kollégáim és jómagam nevében, ezúton
is. Ezen hagyományokból táplálkozva
szervezett vállalati tréningeken fejlesztik szeretettel invitálok minden kedves
nyitotta meg a Borház kapuit 2001-ben,
tudásukat. A nyár nálunk az esküvők olvasót a kesztölci Borházba:
saját pincészettel, ahol az Ászár-Neszmélyi
időszaka, májustól szeptemberig egymást
borvidék kitűnő borait készítjük. A pincéhez
érik a lakodalmak. A legnagyobb elismerés Spielmann Péter
szervesen kapcsolódó 80 fős étteremmel,
számunkra, amikor az örömszülők a tulajdonos
nyáron 60 fős kerthelységgel, 40 fős
második gyermekük esküvőjének a KAPCSOLAT
konferenciateremmel és egy 7 szobás
lebonyolítására is minket kérnek fel. Borház Étterem és Panzió
panzióval várjuk a kikapcsolódni vágyókat.
Étlapunkon a magyaros ételek és a helyi 2517 Kesztölc, Klastrom u. 2.
A pincében található továbbá egy 50 fős
specialitások – juhtúrós sztrapacska, Tel: +36/33-484-765,+36/30-247-8612
borkóstoló helység, ahol az érdeklődők
Kesztölci fatányéros, tésztában sült csülök, Nyitva tartás: kedd-vasárnap: 12-20 h
egy szervezett bortúra keretében
- dominálnak, de nagyon népszerűek web: www.borhazetterem.hu
ismerkedhetnek meg a borkészítés és
a kétszemélyes táljaink is, melyekhez e-mail: info@borhazetterem.hu
borkóstolás fortélyaival.
A kezdetektől törekedünk vendégeink
minél színvonalasabb kiszolgálásra, és az A konyhafőnök a következő receptet ajánlja Önöknek:
évek folyamán kialakult törzsvendégkör
visszajelzései alapján kijelenthetjük, Ízletes bárány-steak baconba
hogy jó irányban fejlesztjük a Borház
szolgáltatásait. Jó kapcsolatokat ápolunk göngyölt burgonyával
utazási irodákkal, a környező cégekkel,
ELKÉSZÍTÉS:
Az előkészített bárány steaket lisztezzük, majd elősütjük. Elősütés után kiemeljük
és félretesszük. A visszamaradt zsiradékból rozmaringos pecsenyelevet készítünk.
Az egész burgonyát meghámozzuk, majd hordó alakúra formázzuk, és sós vízben
feltesszük főzni. A megfőtt burgonyát hűtjük, póréhagymába és baconba tekerjük.
Később a húsokat és a köretét tepsibe helyezzük, a félre rakott pecsenyelével
locsoljuk, és készre sütjük. Ízlésesen tálaljuk, fokhagymás tejföllel locsoljuk.
HOZZÁVALÓK:
1,2 kg bárány steak
0,05 kg zsiradék
1 teáskanálnyi paradicsompüré
4 gerezd fokhagyma
0,4 liter folyadék (víz, alaplé)
1 szár rozmaring
0,1 liter fehérbor
1,25 kg burgonya
0,3 kg baconszalonna
0,05 kg póréhagyma
só
bors
tejföl
Példa: 1.
NYEREMÉNYJÁTÉK
Játékszabály - TERÜLETFOGLALÁS
Az ábra egy hódítók által elfoglalt területet szimbolizál, fel kell osztani. Töltse
Februári megfejtésünk:
ki az ábrát 1-9 közti számokkal. A számok egy-egy területen találhatók,
amelyek pontosan annyi négyzetből állnak, amennyi a bennük elhelyezkedő
szám (számok) értéke (pl: egy olyan négyzet, amelyben a 2-es szám áll
egy 2 négyzetből álló összefüggő területen található). Az összefüggő terü-
letekben a négyzetek csakis oldalukkal csatlakozhatnak egymáshoz. 2.
Azonban azonos nagyságú területek legfeljebb csúccsal érintkezhetnek
egymással. Törekedjen a lehető legnagyobb területeket behatárolni!
Bal oldalon egy egyszerű feladványt láthat megoldással együtt.
Megfejtésként a tábla sorszámát, és a benne található számokat kérjük táb-
lázatos formában, vagy soronként a vicc@matusz-vad.hu e-mail címre. (pl.:
4,1,4,4,4 - 4,4,3,4,2 - 4,2,3,3,2 - stb.) A feladványok a sudokuval együtt
vesznek részt a nyereményjátékban. Egyetlen játék megfejtésével is nyer-
het, de mindhárom feladvány beküldésével növelheti saját esélyét.
HÚSVÉTI LOCSOLÓVERSEK
1. Anyám tyúkja b*szott tojni, 4. Húsvét hétfő reggelén
mosolyog az ég is,
Ezért jöttem most locsolni.
Adjatok egy fél decit,
Nem kell nekem túl sok holmi,
mosolygok majd én is.
Elég lesz a tojást hozni!
5. Zöld erdőben jártam,
2. Kelj fel párnádról szép ibolyavirág, száraz ágat láttam,
Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ! száraz ágon csörgőkígyó,
Megöntözlek gyorsan a harmat friss meglocsollak Vén Szipirtyó!
illatával,
Teljen a talicskám sok szép piros tolással!
6. Én kis kertész legény vagyok,
Locsolkodni járogatok.
3. Pálinkás jó reggelt, kívánok e háznak, Ha nem adnak garast,
főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának! Levágom a csupasznyakú kakast!
Elmondom én gyorsan jövetelem célját:
Megöntözöm most a környék legszebb
lányát. 7. Szép Húsvét ünnepén
Kívánok e háznak hát mindenből eleget, Locsoljon a kánya!
főként békességet, egészséget és Ezt a vén boszorkát
szeretetet! Bedobom a kádba!
Szabad-e locsolni?
8. Van nálam egy kölnisüveg, Az egyetemisták elmennek egy húsgyárba
métereset spriccel,
üzemlátogatásra, és egy öreg szaki magyaráz
mivel ilyen rakoncátlan
a sornál:
lezártam egy sliccel!
- Úgy képzeljék el ezt ifjú kollégák, hogy itt
az elején bemegy a marha és a végén kijön
a kolbász.
9. Zöld erdőben jártam, Az egyik srác jópofásodni próbál:
Magas fára másztam,
- Bátyám, olyan nincsen, hogy az elején
Elrepedt a nadrágom,
bemegy a kolbász és a végén kijön a
Kilátszott két tojásom.
marha?
Közte vót a locsoló,
A szaki végigméri a srácot:
Nem vót benne a dugó.
- Már hogyne volna, kérdezd csak meg
Szabad-e locsolni?
apádat!