Életek és korok

Szerkeszti
H. Balázs Éva

Magyar Történelmi Társulat

 Werner Para vicini

Merész Károly

Akadémiai Kiadó · Budapest 1989

 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Werner Paravicini
Karl der Kühne Das Ende des Hauses Burgund.
Musterschmidt, Göttingen, Zürich, Frankfurt, 1976

Fordította:
Csillagné Asztalos Enikő

A fordítást az eredetivel egybevetette: Kalmár János

A képeket az eredeti (8., 9., 12., 13., 14., 15., 16., 21. sz. képek)
felhasználásával Kalmár János válogatta

ISBN 963 05 5366 X

Kiadja az Akadémiai Kiadó, Budapest

Első kiadás: 1989
({:) Muster-Schmidt Verlags-GmbH, Göttingen
Hungarian translation © Csillagné Asztalos Enikő
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános
előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes
fejezeteket illetően is.
 Tartalom

I. Burgundia 7
1. Burgundia keletkezése, területi terjeszkedése 8
2. Anglia és Franciaország között 11
3. Az európai nagyhatalom 13
4. A franko-flamand kultúra 15
5. A kormányzat szerkezete 17
II. A gyermekkor és ifjúkor 19
1. A neveltetés 19
2. A szülők: meghasonlás és azonosulás 21
3. Törekvés az uralkodásban való részvételre 25
4. Jó Fülöp, Xl. Lajos és a Croy család 27
5. Államcsíny és kibékülés
. ·' . ~. 30
III. A célok 34
1. ,,Justice" 35
2. Lotaringia helyreállítása? 38
3. Szuverenitás 41
4. Királyi és császári méltóság 44
5. Dicsőség 48
IV. Az uralom jellege 50
1. ,,Charles le Travaillant" - a Munkálkodó 50
2. Környezet 51
3. Propaganda 58
4. Szertartásosság 59
5. Jámborság 61
 V. Belpolitika 65
1. ,,Ordre et Regle" - a belsö rend 65
2. Az igazságszolgáltatás 66
3. A pénzügyek és a rendek 70
4. A hadsereg 77
5. Az „Hőtel" 83
VI. Külpolitika 88
1. Folyamatosság 89
2. Xl. Lajos és Merész Károly 91
3. A szövetségi rendszer: Franciaország 103
4. A szövetségi rendszer: a Német-Római Biro-
dalom 106
5. Burgundi Mária 112
VII. Eredmények - következmények 118
1. A sikerek és a vereségek idöszaka 118
2. Az ellenfelek: a városok és a rendek 123
3. Az ellenfelek: Xl. Lajos 132
4. Válságban volt-e a burgundi állam? 134
5. A személyiség válsága 138
VIII. Az örökség 147
1. Invázió 148
2. Zendülés 150
3. Ausztriai vagy burgundi ház 154
4. A burgundi állam fennmaradása és német-
alföldi kiteljesedése 157
5. Merész Károly és Európa 161
Irodalom 164
Képek jegyzéke 166
 I. Burgundia

Egy évszázadnál tovább uralkodott a burgundi ház:

1363. szeptember 6-án lett Merész Fülöpé a burgundi
hercegség, s Fülöp dédunokája, Károly Nancy-nál
1477. január 5-én esett el. A német történelmi tudatba
mégis csupán Károly utolsó évei, a birodalom és a
svájciak ellen vívott harca ivódott be. Csaknem feledés-
be merült az is, hogy a négy nagy Valois-herceg
nemcsak a burgundi hercegség (fővárosa Dijon) és az
azonos nevű őrgrófság (fővárosa Dole) fölött uralko-
dott (Besam;on akkor még birodalmi város volt),
hanem mindenekelőtt azon területek fölött, amelyek
neve ma Belgium, Hollandia és Luxemburg, és amelyek
közül a legjelentősebb territórium Flandria, Holland és
Brabant voltak. Ezek az országok mintegy tizenkétszer
annyi adót fizettek Merész Károlynak, mint a család-
ban öröklődő déli tartományok. Károly föszámvevője,
aki flamand pénzben számolt el, akárcsak hivatali
elődei 1432 óta, a bevételeknek csupán 5%-át szedte be
Burgundiából; 1422-től kezdve a központi pénzügyi
igazgatás székhelye a flandriai Lille volt. Károly
hivatalos címe 1467. június 15-én történt uralomra
lépésekor a következőképpen hangzott: ,,Károly, Isten

7
kegyelméből Burgundia, »Lothier« (vagyis Loth-földi,
ezt a brabanti hercegek címeiből vette át, akik igényt
tartottak az alsó-lotaringiai hercegségre), Brabant,
Limburg és Luxemburg hercege, Flandria és Artois
grófja, Burgundia, Hennegau, Holland, Zeeland és
Namur őrgrófja, a Német-Római Birodalom őrgrófja
(Antwerpen miatt), Friesland (ez Holland grófjainak
igénye, ami azonban csak Nyugat-Friesland vonat-
kozásában valósult meg), Salins (a burgundi
őrgrófságban) és Mecheln ura." A címfelsorolás nem is
teljes, hiszen néhány territórium hiányzik belőle (pl.
Pikárdia és a felső-rajnai zálogbirtokok), s még más
területeket is hozzá kellene sorolni (Geldern-Zutphent
és a lotaringiai hercegséget). Mégis, ez a cím önmagá-
ban is képet adhat annak a politikai képződménynek a
kiterjedéséről és struktúrájáról, amelynek Burgundia
volt a neve. Ez az állam csupán uralkodója személye
révén volt egységes; létét egy kiváltképpen eredményes
dinasztiának köszönhette.

1. Burgundia keletkezése,
területi terjeszkedése

Amikor II. János francia király 1363-ban a rá

visszaszállott burgundi hercegséget negyedik, s egyben
legkisebb fiának, Fülöpnek (1342-1404) adományoz-
ta és ezzel őt Franciaország első pairjévé tette (még
Károly címei között is ez állott az első helyen), evvel

8
még nem alapozta meg Burgundia későbbi nagyságát.
A királyi ház más tagjai is kaptak hasonló adományo-
kat: Orléans-t, Berryt, Anjou-Provence-t. Merész
Fülöp rendkívül tehetséges uralkodó volt, s emellett a
szerencse kegyeltje, aki nemcsak számos utódával és a
tervszerű házassági politikával alapozta meg a burgun-
diai uralkodóházat: a Dijon melletti Champmolban
létrehozta a nemzetség Saint-Denis-jét, egy karthauzi
kolostort, amelynek építési munkáit 1377-ben kezdték
meg - s 1390-ben megvásárolta Charolais grófságot,
amelyről aztán a mindenkori trónörökös a nevét kapta.
A burgundi államra jellemző dinamizmus azonban
csak akkor bontakozott ki igazán, amikor Fülöp
herceg, aki 1369-ben feleségül vette Flandriai Margitot,
1384-ben felesége örökségét: Flandriát, Artois-t, Ret-
helt, Nevers-t, a burgundi és a salins-i őrgrófságot
birtokba vette (Rethclt és Nevers-t 1404-ben a család
egyik oldalágának adták át). Flandriával Fülöp herceg
rendkívül gazdag tartományt örökölt, s vele olyan
gazdag vámbevételt jelentő nemzetközi kereskedelmi
központot, mint Brügge, Gent, Ypern, a posztógyártás
fellegvárai. Ugyanakkor azonban olyan országot is
örökölt, amelynek a városai roppant erősek voltak, és
olyan gyakran lázadoztak, hogy csak a legnagyobb
erőfeszítések árán lehetett őket kordában tartani.
Fülöp hercegnek apósával, Male-i Lajossal együtt már
1382-ben a flandriai városok ellen kellett vonulnia.
Unokájának, Jó Fülöpnek négyévi harcába került,
hogy Gent 1453-ban megadja magát. Merész Károly is

9
csak üggyel-bajjal tudta f~ken tartani a fejedelmi
hatalom e komoly ellenfeleit.
Az 1384-es szerzemények azt mutatják, hogy Bur-
gundia felől nézve a terjeszkedés az alacsonyan fekvő
vidékek irányába~, a Birodalom rovására történt,
amelyhez Franche-Comté és Flandriának a Scheldétől
keletre nyúló része tartozott. Az első burgundi herceg
birtokai, akárcsak más francia hercegekéi: Bretagne,
Foix-Béarn, Anjou-Provence Franciaország perem-
vidékén helyezkedtek el; ez tette lehetővé, hogy e
birtokok különleges helyzetet foglaljanak el. Velük
szomszédos volt másfelől az a Franciaország és Német-
ország közötti, már csak lazán a birodalmi szövetség-
hez tartozó övezet, amelynek önálló hercegségei Lota-
ringia széthullása révén jöttek létre. Az már a véletlen
műve, hogy Burgundia és Flandria ennek az övezetnek
az északi és déli részén terült eL Így a burgundiai
terjeszkedés és a két országcsoport egyesítésének
kísérlete az egykori közbülső birodalom helyreállításá-
nak formáját öltötte anélkül, hogy ez valaha is
meghirdetett program lett volna. Károly 1467-es címei
között ott szerepelnek mindazok a birodalom területén
fekvő hercegségek, amelyeket apja, Jó Fülöp, mint azt
Merész Fülöp előkészítette, vásárlás, örökség és erő­
szak útján néhány évtized leforgása alatt a burgundi
államhoz csatolt anélkül, hogy Zsigmond császár meg
tudta volna akadályozni ebben: Hennegau, Holland és
Zeeland (1428-33), Namur (1429), Brabant és Limburg
(1430), Luxemburg (1441-51). Ehhez járult még

10
Észak-Franciaországban az Artois-val határos boulog-
ne-i grófság, a Peronne-Montdidier-Roye-i vár-
grófságok és a francia királytól zálogba vett birto-
kok gyanánt a stratégiai szempontból fontos „Somme-
városok": a többi között a Somme torkolatánál fekvő
ponthieu-i grófságban Abbeville, Amiens és Saint-
Quentin (1414-1423/35).

2. Anglia és Franciaország között

E területszerzések dátumai ráirányítják a figyelmet a

burgundi állam egy további létfeltételére: legnagyobb
mértékű terjeszkedése időben egybeesik a Francia-
ország és Anglia közötti százéves háború második és
utolsó szakaszával, a francia monarchia válságával.
VI. Károly (tl422) alkalmatlan volt az uralkodásra, s
ez 1392-től kezdve a királyi családon belül harcokhoz és
pártviszályokhoz vezetett. A király fivérének, Orléans-i
Lajosnak és Merész Fülöpnek (tl404), a király
nagybátyjának a hatalomért vívott harca olyannyira
elkeseredetté vált, hogy Fülöp fia, Félelemnélküli János
1407-ben Párizsban meggyilkoltatta Lajost - ezért
aztán bosszúból a montereau-i hídon a dauphin, a
későbbi VII. Károly király jelenlétében meggyilkolták
János herceget. Ettől kezdve a Montereau-ért való
bosszú vágya határozta meg a János fia és utóda, Jó
Fülöp (1396-1467) és a francia korona közti viszonyt.
Fülöp az 1420-as troyes-i szerződésben Angliával

11
szövetkezett és támogatta az angol-francia kettős
monarchiát-a 20-as években az azincourt-i győzelem,
Normandia meghódítása és az angoloknak a Loire-ig
történt előrenyomulása után (minthogy a dél-francia-
országi Guyennea a fővárosával, Bordeaux-val már
amúgy is régóta az angoloké volt) úgy látszott, ezé a
jövő.
Az 1429-30-as évek fordulója Jeanne d'Arc jegyé-
ben azt eredményezte, hogy Jó Fülöp herceg elállt az
amúgy sem problémamentes angol szövetségtől, és
1435-ben Arrasban békét kötött VII. Károly francia
királlyal. A szeptember 19-én megkötött szerződés
egyúttal a burgundi állam alapító okirata, legalábbis
burgundiai szempontból, hiszen VII. Károly mindent
megígért, amit kívántak tőle, csak hogy megbontsa a
veszélyes angol-burgundi szövetséget. A király nem-
csak hogy garantálta és törvényesítette azt az állapotot,
hogy a burgundi herceg 1420 óta kiterjesztette uralmát
Macon-ra, Auxerre-re, Boulogne-ra, Peronne-Mont-
didier-Roye-ra és néhány további területre, és nem
csupán a Somme-menti városokat adta át neki
zálogképpen. Ezenkívül ráruházta a királyi adókat is
csaknem valamennyi, a francia korona hübérbirtokát
képező tartományában, és mentesítette öt (dc nem
országait) mindenféle lovagi szolgálattól és a francia
bíróságok előtti felelősségtől. Ezt a rendelkezést azzal a
ténnyel együtt kell megítélnünk, hogy a szerződés
ténylegesen bocsánatkérést tartalmaz a montereau-i
gyilkosságért.

12
 Nehéz megítélni, hogy Jó Fülöp országa érdekében
cselekedett-e, amikor szakított az angol szövetséggel
úgy, hogy nem alkudott ki többet, mint annak
törvényesítését, amit már amúgy is birtokolt. Mai
nézőpontból szinte úgy látszik, mintha az ellen a
törvény ellen cselekedett volna, amelynek a nevében
fellépett. Az arrasi szerződés következményei először is
súlyos válságba taszították az országot: háború tört ki
Anglia és Burgundia között, és kárt szenvedett a
létfontosságú flandriai kereskedelem. Angliával ugyan
néhány évvel később egyezmények és fegyverszüneti
megállapodások kötésére került sor, VII. Károly
azonban folytatni tudta királysága visszahódítását,
mígnem 1453-ban Bordeaux is elesett, s a kontinensen
már csak Calais maradt angol kézen - ennek pedig
éppenséggel Burgundia látta kárát. Később aztán
Merész Károly hiába próbálja már visszaállítani az
1453-ban feladott konstellációt.

3. Az európai nagyhatalom

Az arrasi békekongresszus és annak eredménye

teljesen világossá tette, hogy Franciaország és a
Birodalom között új hatalom jött létre, amelynek gyors
felemelkedése nyomán további növekedése is várható
volt. E hatalom létrejötte feltétlenül szükségessé tette az
európai szövetségi rendszer újrarendezését. Hogy mi-
lyen nagyra tartották például a velenceiek Burgundia

l3
pénzügyi erejét, arról tanúskodik az a becslés, amelyet
1410--23 között és feltehetően 1444-ben készítettek a
legfontosabb európai államok összes bevételeiről:
1410-ben, illetve 1400-ban Aragónia és Burgundia áll
az élen 3-3 millió dukáttal Franciaország és Anglia
előtt, melyeknek bevétele 2-2 millió dukátot tett ki
(1414), messze megelőzve Bretagne-t (1414: 200000
dukát) és magát Velencét (1420: l,l millió dukát). A 40-
es évekre ugyan mindenhol csökkentek a bevételek, de a
burgundi herceg továbbra is a keresztény világ egyik
leggazdagabb fejedelme maradt: Franciaország l mil-
lió, Burgundia 0,9 millió, Aragónia 0,8 millió, Anglia
0,7 millió. Ezek a számadatok bizonyára nem ponto-
sak, mint ahogy nem jelölik meg azt az összeget sem,
amely fölött az uralkodók folyó kiadásaik levoná!>a
után ténylegesen rendelkeztek: 1400-ban a burgundi
főszámvevő bevételei és kiadásai egyaránt 400 OOO
tournois livre-re rúgtak, 1444-ben a mintegy 410000
tournois livre-nyi bevétellel körülbelül 120 OOO livre-rel
magasabb kiadások álltak szemben. A „receveur
général" kezében persze korántsem összpontosult a
burgundi állam valamennyi bevétele és kiadása. Itt
most csak. az a fontos, hogy Burgundiát Franciaország-
gal, Angliával és Aragóniával állították egy sorba.
A burgundiai herceg a királyokéhoz hasonló státusra
tartott igényt, és kívánságainak gyakran helyt adtak,
így például az 1438-as bázeli zsinaton és az 1459-es
mantovai kereszteskongresszuson. Számos német biro-
dalmi rend benne, korának leghatalmasabb birodalmi

14
hercegében a német királyi trón lehetséges váromá-
nyosát látta, talán már 1410-ben is, de 1437-38-ban és
azután már bizonyosan. Hogy személy szerint Jó Fülöp
akart-e király és császár lenni, azt nem lehet biztosan
tudni. Ö maga ezt mindig tagadta, és soha nem is
igyekezett, hogy saját országában koronát kapjon, s
nem áhítozott sem a francia királyi, sem a birodalmi
császári koronára. Fő célja az volt, hogy a törökök
ellen, akik 1453-ban bevették Konstantinápolyt, ke-
resztes hadjáratot vezessen. Álma egy olyan keresztes
hadjárat volt, amilyenre apja fiatal korában, 1396-ban
vállalkozott. Nem rettentette el annak nikápolyi kudar-
ca és fogsága sem. Talán megütközünk választásán,
hogy egy vágyálom kedvéért elmulasztja a tervszerű
államépítés lehetőségét, de ez volt Fülöp önmagáról
alkotott képének leglényegesebb eleme és egyben
uralmának legfőbb igazolása.

4. A franko-flamand kultúra

A burgund hatalom kibontakozását olyan figyelem-

reméltó kulturális virágzás kísérte, hogy - méltányta-
lanul - csaknem feledésbe merült mindaz, amit az
Alpoktól északra másutt alkottak. A burgundi udvari,
helyesebben a németalföldi városi kultúra sokarcúságát
azonban abban a korban sehol sem múlták felül, legyen
szó akár az építészetről vagy a festészetről (Jan van
Eyck, Rogier van der Weyden), akár a zenéről (Guillaume

15
Dufay, Johannes Ockeghem) vagy a szobrászat-
ról (Claus Sluter), a miniatúrafestésről vagy a
történetírásról (Georges Chastellain, Philippe de
Commynes). A kor nagyjai csaknem kivétel nélkül a
burgundi hercegek alattvalói voltak, s többnyire az ő
szolgálatukban is álltak. Németalföld pénzügyi és
kulturális túlsúlya ugyanakkor nem járt azzal, hogy a
flamandok a hercegi közigazgatásban is túlsúlyba
kerültek volna. Németalföldi műhelyekből kerültek ki a
champmoli karthauzi kolostor, a beaune-i Hötel-Dieu,
a ternant-i plébániatemplom nagy oltárai; német-
alföldi szobrászok alkották Merész Fülöp és Féle-
lemnélküli János nagyméretű síremlékét (egy aragóniai
szobrász fejezte be őket). Az udvarnál és Német-
alföldön a vezető posztokat a burgundi hercegségből és
őrgrófságból származottak töltötték be, nem csekély
idegengyűlöletet váltva ki ezzel. A hercegek és a
burgundi közigazgatás nyelve a francia volt és maradt.
Franciaországtól kölcsönözték a tartományi tanácsszé-
kek és a számvevőkamarák rendszerét; ezeket párizsi
szakemberek állították fel Dijonban és Lille-ben (az-
után Brüsszelben és Hágában). A burgundi közigaz-
gatási módszerek csak a keleti szomszédságnak voltak
újak, hiszen Franciaország más hercegségeiben szintén
megtalálhatók.

16
 5. A kormányzat szerkezete

Az intézmények és személyek, akiknek hatásköre az

egész országra kiterjedt, kezdetben még mind az
uralkodó személye mellé rendeltek: így a kancellár az
udvari kancelláriával, amely nem a flamand, hanem a
burgundiai kancelláriából nőtt ki - 1422-től 1459-
61-ig a beaune-i kórházalapítványáról ismert Nicolas
Rolin volt a kancellár-, továbbá a központi pénzügyi
tisztviselők, a fökincstárnok és a főszámvevő, akik
közvetlenül vagy utasítások útján kezelték a herceg és
udvartartása kiadásait, míg a lille-i számvevőkamara
feladata volt ezek felülvizsgálata; a hercegi tanács, a
kormányzás és az igazságszolgáltatás szerve, amelyből
1435-36-ban kivált a „Nagy Tanács" mint legfelső,
még helyhez nem kötött bíróság, és nem utolsósorban a
hercegi udvartartás, az „Hötel" nagyszámú tisztségvi-
selőjével az Első Kamarástól ( 1428-65 között Croy
ura, Antoine töltötte be ezt a hivatalt) egészen a
kuktákig. Az „Hötel" -hez tartozott mindenki, akinek a
burgundi államban valamilyen szerepe volt, így Jan van
Eyck, a nagy festő is mint komornyik. Az „Hötel" a
.burgundi állam tulajdonképpeni központi intézménye.
A cél az volt, hogy lehetőleg minél többen tartozzanak
hozzá és lehetőleg valamennyi tartományból, ezért
bevezették a fél- és negyedéves szolgálatot (amely
lehetővé tette az udvari és tartományi tisztségek
halmozását is), és például 1430 után, amikor Drabant
burgundi tartomány lett, néhány helyet kifejezetten

17
brabantiak számára tartottak fenn. A burgundi állam
heterogén szerkezetének ismeretében bizonyára nem
véletlen, hogy éppen itt alakult ki mintaszerű udvari
rendtartás és etikett. Az udvari társaság elitje 1430-tól
kezdve az Aranygyapjas Rendben tömörült, amelynek
emblémája, a 8-alakú tüzsugár és a szikrázó kovakő (1.
14. kép) az András-kereszt mellett a burgundi ural-
kodóháznak és híveinek jelvénye lett. Nemesi és polgári
családokból jött létre egy „nagyburgundi" vezető réteg,
amelynek körében hagyománynak számított a hercegi
szolgálat. 1464-ben, röviddel Merész Károly uralomra
lépése előtt került sor - a későbbiekben még vázo-
landó körülmények között- a különböző németalföl-
di tartományok rendi képviselőinek első együttes
üléseire. Ha a felső tartományok ezeken nem vettek is
részt, a németalföldi egyesült rendek létrejötte nagy
lépést jelentett előre Burgundia állammá válásának
útján.
Merész Károly 1465-67-ben olyan államot vett át,
amelyre 25 évig semmilyen rendkívüli teher nem
nehezedett; Burgundia olyan politikai képződmény
volt Franciaország és a Birodalom között, amely a
dinasztiák fölötti identitás irányába haladt, és amely-
nek ellenfelei a százéves háború után magához térő
Franciaország királya és mindazok a birodalmi rendek
voltak, amelyek a kényelmetlen szomszéd láttán
önállóságukat féltették.

18
 II. A gyermekkor és ifjúkor

Az, hogy Károly herceg 1477 januárjában Nancynál

elesett, és vele megszűnt a burgundiai uralkodóház,
nemcsak a külső hatalmi viszonyok következménye
volt. Régóta tudjuk: Merész Károly legnagyobb ellen-
sége önmaga volt. Hogy képtelenségét a vágy és a
valóság egymással való szembeállítására és mérle-
gelésére őrületnek nevezzük-e, vagy Huizinga szavaival
előkelőbben „egy ember enyhe patologikus kisiklásá-
nak", mindössze fokozatbeli különbséget jelent. Tulaj-
donképpeni feladatunk az, hogy megmagyarázzuk,
miért viselkedett Károly így és nem másképp, megmu-
tassuk, hogyan alakult ki személyisége, és hogy megfi-
gyeljük, miképpen fosztották meg belső kényszerei
cselekvési szabadságától.

1. A neveltetés

A döntő fontosságú gyermekévekről úgyszólván

semmit sem tudunk. Károly mint egyetlen fiú és örökös
1433. november 10-én született Dijonban, és néhány
nappal később, keresztelője alkalmából, felruházták a

19
Charolais grófja címmel, amelyet apja haláláig viselt,
valamint az Aranygyapjas Renddel. Hamarosan Gent-
be került, és anyja, Portugáliai Izabella oldalán Német-
alföldön nőtt fel. A burgundi hercegséget csak 1461-
ben látta viszont. Ahogy az az arisztokrácia köreiben
szokás volt, 1440-től kezdve két nevelője is volt, egy
világi és egy egyházi. Jean d'Auxy, egy pikárdiai
nemesúr, kiváló íjásszá, lovassá, vadásszá és táncossá
képezte ki; Auxy ura volt Károly első kamarása 1468-
ig, amikor Károly féltestvére, Burgundi Antal, a Fattyú
lépett a helyére. Antoine Haneron, a brüggei Szent
Donatianus-templom prépostja, jelentékeny ember
volt, korai humanista, aki később nemcsak a löweni
egyetemen tanított, hanem magas diplomáciai és
pénzügyi állásokat is betöltött. Talán az ő közvetítésé-
vel ismerte meg Károly azokat az antik szerzőket,
akiket egész életében nagyra becsült, de csak francia
fordításban olvasott, mert latin tudása csupán a
kancelláriai hivatalos iratok szintjét érte el. Származha-
tott azonban az indíttatás anyjától is, aki igen művelt
asszony volt; e francia fordítások közül sok éppen az ő
környezetében jött létre. Károly hercegi minőségében
rövid beszédeket tartott flamandul, angolul és olaszul,
és rövid leveleket is fogalmazott e nyelveken, ami ebben
a korban szokatlan volt.
Károly udvartartása, melyet először 1438-ban szer-
veztek meg, majd 1444-ben bővítettek, csak 1457-ben
vált teljesen külön anyja udvartartásától. 1444-ben
saját számtartót kapott, és hat vele egykorú nemesi fiút

20
adtak mellé, akiket a nagyburgundi nemesség vezető
családjaiból választottak ki: két burgundit és négy
pikárdiait (Fülöp keresztnevük mindig azt jelzi, hogy a
herceg volt a fiú keresztapja): Jean de La Trémoi1le-t,
Charles de Ternant-t, Philippe de Croy-Chimay-t, Guy
de Brimeau-t, Philippe de Crevecoeurt és Philippe de
Wavrint. Valamennyien francia anyanyelvűek voltak.
Ifjúkori társainak többsége később - hűséggel avagy
árulóként - nagy szerepet játszott a burgundi állam-
ban. E fiatal urakkal 1452-ben találkozunk ismét,
amikor Károllyal együtt először vettek részt lovagi
tornán, és uruk első hadjáratában (a lázadó Gent ellen)
vele együtt lovaggá ütötték őket. Károly 18 éves volt
ekkor. Húszéves korában bízta rá apja az első és sokáig
egyetlen, méghozzá időben behatárolt tisztséget: mia-
latt Fülöp herceg a regensburgi birodalmi gyűlésre
vonult, amelyen Konstatinápoly felszabadítását
akarták előkészíteni, Károly Németalföld főhely­
tartójának tisztjét töltötte be, de nem egyedül, hanem
egy tanáccsal, melynek tagjait apja, a herceg nevezte ki.
Ez az időszak incidensek nélkül telt el.

2. A szülők: meghasonlás és azonosulás

Az 1457-es év kezdetén az apát és fiát már merőben

más viszonyban látjuk. Január 17-én Brüsszelben olyan
heves jelenetre kerül sor köztük, hogy az apát csak nagy
nehezen lehet visszatartani attól, hogy tört rántson fia

21
ellen. Egyszer dührohamában Fülöp herceg lóra pat-
tan, elnyargal, eltéved a soignies-i erdőben, és csak
hosszas bolyongás után tér vissza. A fejedelem és a
trónörökös közti viszály, a nemzedéki konfliktus ismert
jelenség. Jól emlékszünk V. Henrik királyra, II. Frigyes
Henrik császár fiára, vagy Nagy Frigyesre, hogy
példáinkat a német történelemből vegyük, vagy, hogy a
korhoz közelebb álló példát vegyünk, Gelderni Adolf
hercegre (1. 89. old.) és XI. Lajos francia királyra.
Mi élezte itt ki a szinte robbanásig állandóan meglevő
feszültséget? Mi szemére vetni valója volt az apának a
fiú, a fiúnak az apa ellenében? Nézzük először is a
konfliktus kirobbantó okát. Mint említettük, Károly
saját, önálló udvartartást kapott. Fülöp herceg azt
kívánta, hogy fia a harmadik kamarás posztját Philipp
de Croy-Chimay-vel, Károly egyik nemesi kísérőjével
töltse be; Károly viszont Antoine Rolinnak, Nicolas
Rolin kancellár egyik fiának szánta a tisztséget. A vita
persze nem az illető személyek alkalmassága körül
folyt. A két jelölt a két befolyásos udvari pártot
képviselte. Az egyik oldalon állt a hercegnél minden-
ható Croy család, a vele rokonságban álló Lannoy,
Neufchastel és Rubempré családokkal, a másikon
Charolais grófja az öregedő kan.cellárral és anyjával,
Portugáliai Izabellával. Az összecsapás következmé-
nyei világosan mutatják, hogy két párt harcáról van
szó: a kancellárt megfosztották hatalmától, a hercegnő
elhagyta az udvart, a Croy-k diadalmaskodtak. A
lappangó ellentét kirobbantásához még egy további

22
körülmény is hozzájárulhatott: 1456 őszén a dauphin, a
leendő Xl. Lajos, apja, VII. Károly elől a burgundi
herceghez menekült. Feltehetőleg nem is annyira
példája hatott, mint az a tény, hogy Franciaország
leendő királya az udvarban tartózkodott: ez még a
dauphin esetleges közreműködése nélkül is a pártok
kikristályosodásához kellett hogy vezessen. Fülöp a
dauphin iránt olyan tiszteletet tanúsított, amely már
nem magyarázható az alázat büszkeségével. A dauphin
és a Croy-k között olyan kapcsolat alakult ki, amely
később, Lajos 1461-es trónra lépése után termette meg
gyümölcseit. Amikor ez a konfliktus kirobbant, Lajos
buzgón igyekezett elsimítani. Február 27-én még
Károly lányának, Máriának a keresztapja is lett. Az
„anya és fia az apa ellen"-konstelláció, amellyel az
1457-es válság során találkozunk, Károly életében
alapvető jelentőségű volt. Jele ez az anyával való
rendkívül erős azonosulásnak, amelynek a nyomai
egyébként is fellelhetők. Mikor Károly 1470-ben a
francia követek előtt portugál származását hangsúlyoz-
ta, akkor ez több volt, mint puszta megemlékezés egy
egyszerű biológiai tényről. Károly igen gyanakvó
természetű volt, ezt a jellemvonását anyjától örökölte, s
apja gúnyolódásának állandó célpontja volt. Akárcsak
anyja, Charolais grófjaként Károly is a Lancaster-
házat támogatta, míg apja a Yorkot. Viszont mikor
Károly 1468-ban feleségül vette Y orki Margitot, akkor
anyja kívánságának tett eleget, aki már 1454-ben a
York-ház egyik tagjával akarta összeházasítani; de

23
akkor a herceg anya és fia ellenében keresztülvitte, hogy
Károly egy francia hercegkisasszonnyal kössön há-
zasságot.
A legtöbb tanulsággal e tekintetben Károly szexuális
magatartása szolgál, amely szöges ellentétben áll
apjáéval. Fülöp arról volt híres, hogy nagy nőcsábász és
számtalan fattyú apja. Károlyról úgy hírlett, mindig
megtartotta a felesége iránti hűséget, ami az akkori
fejedelmek körében igencsak szokatlan dolog volt. Úgy
hírlett továbbá, hogy Károly nem tűrt meg nőket az
udvaránál, és kedvére való volt, ha azokról rosszat
mondtak. Ha útinaplóját összehasonlítjuk harmadik
felesége, Yorki Margit naplójával, megállapíthatjuk,
hogy évente alig néhány hetet, olykor csak néhány
napot töltöttek együtt, 1475 júliusa óta pedig többet
nem is látták egymást. A kortársak ezen elgondolkoz-
tak. Azután 1470-ben Baudouin Burgundi Fattyú és
Jean de Chassa átálltak XI. Lajoshoz, közzétettek egy
kiáltványt, amelyben Károlyt homoszexuális cselekmé-
nyekkel vádolták. Károly homoszexualitása ezzel még
nincs bizonyítva. Nem is szükséges elfogadni a híresz-
telést, elegendő, hogy feltételezhető a hajlam, amely,
lehet, lassan fejlődött ki, mert Károly fiatalkorában
még nem lépett fel. Bizalmasa Olivier de la Marche,
ugyanaz, aki töretlen férji hűségéről kezeskedik, beszá-
mol róla, hogy Bourbon Izabellával kötött házassága
előtt szép lányok „bon compaignon"-ja volt. (Bourbon
Izabellával, aki aztán 1465. szeptember 25/26-án
meghalt, 1454. október 30-án kötött házasságot. Első,

24
1438. május 22-én, négyéves korában szerződésileg
megkötött házassága Franciaországi Katalinnal annak
1446. július 30/31-én bekövetkezett halálával ért véget.
Azt az 1451-ben fontolóra vett tervet, hogy Károlyt a
Luxemburgra támasztott szász igények miatt
Szászországi Annával házasítsák össze, nem valósí-
tották meg.) Valószínűleg 1451 előtt született Károly
egyetlen, mindazonáltal nem teljes bizonyossággal tőle
származó fattya. 1457. február 13-án született Károly
egyetlen gyermeke, Burgundi Mária. Károly második
(voltaképpen harmadik), Yorki Margittal kötött
házassága, amelyet 1458. július 3-án a burgundi pompa
csúcspontját jelentő ünnepségekkel ülték meg
Brüggében, gyermektelen maradt. Sem Károly homo-
szexualitására, sem pedig impotenciájára nincs tehát
bizonyíték. Bizonyos azonban, hogy kormányzási ideje
alatt szexuális magatartása erősen redukált volt, ami-
ben az anyával való azonosulásnak és a szigorú
vérfertőzési tilalomnak öntudatlan következménye
fedezhető fel, s ugyanakkor Fülöp herceg tudatos
elítélése.

3. Törekvés az uralkodásban való

részvételre

Az apa és a fia közti konfliktust eközben néhány más

nyilvánvaló tény is táplálta. Fülöp egész életében
ódzkodott attól, hogy fiának méltányos részt engedjen

25
 át a hatalomból. Károly még a Charolais-i grófsággal
sem rendelkezhetett szabadon. Először csak néhány
olyan terület feletti uralom lett az övé, melyek a
burgundi államban szétszórtan helyezkedtek el (felte-
hetően apja részéről ez szándékos volt): Flandriában
(Vier Ambachten), Artois-ban (Béthune), Namurban
(Montaigle), Brabantban (Herzogenrath az Overmaas
vidékén), Burgundiában (Chateauvillain) és Nivernais-
ban (Chateau-Chinon, Bourbon Izabella hozománya).
A herceg kiutalt járadékot is, amelynek megvolt az a
hátránya, hogy bármikor meg lehetett vonni, amint az
egyszer, 1463 szeptemberében meg is történt. Károly
azonban legkésőbb 1457-től kezdve - jegyezzük meg,
javadalomszerzésének és birtokigazgatásának törté-
netével kapcsolatban éppoly kevéssé végeztek kuta-
tásokat, mint általában ifjúkorával kapcsolatban -
arra törekedett, hogy a burgundi tartományok egyi-
kében birtokszerzés útján megvesse a lábát, és ez sike-
rült is neki. 1461-ben birtokában volt, részint apja
ajándékozásai következtében, Dél-Hollandban a go-
rinchemi vár, a Waal partján a szomszédos arkeli és
heukelumi uradalmakkal, azonkívül Putten, Strijen és
Naarden. Miután 1459-ben hübérbirtokul kapta Put-
tent és Strijent, a következő évben Károly már ebből
adott hűbérbirtokot gátemelési joggal három bizal-
masának: Jean d'Auxy-nak, Adrian von Borselének,
Brigdamme urának és GÚillaume Lejeune de Contay-
nak. A Rotterdam város területén fekvő uradalom a
„Charlois" nevet kapta, és ma is így hívják. Károly egy

26
hollandust, Anton Michielszoont tett meg ügyvédjévé,
akit Fülöp herceg 1463-ban letartóztatott, majd Károly
erővel kiszabadíttatott, s aki népszerű volt Holland
tartományban, és igen jó kapcsolatokat tartott fenn az
ottani városokkal. Károly elérte apjánál, hogy 1462.
július 22-én beiktassák Holland helytartójának
tisztségébe. Fülöp herceg azonban egyszersmind meg-
fosztotta Károlyt uralmának egyik fontos eszközétől: a
hágai számvevőszéket megszüntette, és tevékenységi
körét a brüsszeli számvevő kamarának rendelte alá.
Károly állítólag 1463 májusában azt kérte, hogy a
járadék helyett apja apanázsként ruházza rá egész
Hollandot. Fülöp vonakodott: osztatlan hatalommal
akart uralkodni élete végéig.

4. Jó Fülöp, Xl. Lajos és a Croy család

Apja magatartása annál nagyobb felháborodást

váltott ki Charolais grófjából, mert az öregedő herceg
politikája egyre inkább veszélyeztette a burgund állam
fennmaradását. Fülöp életének nagy célja, melyet
szakadatlanul követett, az volt, hogy keresztes hadjára-
tot vezessen a törökök ellen, akárcsak egykor apja,
János, 1396-ban. Ennek előfeltétele az volt, hogy a
szomszédokkal, elsősorban Franciaországgal békes-
ségben éljen. Fülöp Franciaország irányában követett
politikáján ezekben az években végigvonul egy naivan
ironikus vonás, amely csak e háttér ismeretében válik
érthetővé.

27
 VII. Károly 1461. július 22-én bekövetkezett halálá-
val és XI. Lajos trónra lépésével, aki öt évig a herceg
vendége volt, úgy látszott, eljött a béke ideje. Fülöp és
Károly nagy kísérettel követte az új királyt a hennegaui
Avesnes-ből a reimsi koronázásra és Párizsba. De az a
remény, hogy Franciaországgal .tartós lesz ajó viszony,
sőt, hogy a burgundiak újból túlsúlyba kerülnek
Franciaországban, nem vált valóra. Károlyt ugyan, aki
Párizsból továbbment Burgundiába, visszatérésekor,
1461 novemberében XI. Lajos fényes fogadtatásban
részesítette Tours-ban, és tekintélyes, 36 OOO fontnyi
járadékkal kinevezte Normandia helytartójává (Károly
Rouenon keresztül tért vissza Németalföldre). A
járadékot azonban nem fizették ki: XI. Lajos királyként
apja politikáját folytatta. tovább. Az egyedüliek, akik
Fülöp herceg békevágyából és XI. Lajos agresszi-
vitásából hasznot húztak, a Croy-k voltak, akik nem
rejtették véka alá, hogy szívesebben szolgálnak egy
francia királyt, mint Charolais grófját. XI. Lajos
elhalmozta őket javadalmakkal, hivatalokkal, járadé-
kokkal, Jó Fülöp támogatta és fedezte őket, nagy saját
birtokaik, jelentős váraik voltak Pikárdiában, Henne-
gauban, Namurban és Luxemburgban, és így veszé-
lyessé váltak Charolais grófjára nézve. Tudták ugyanis,
hogy Károly herceg véget vetne a Croy-ház tündöklésé-
nek.
A Croy-k hatására Fülöp herceg 1463-ban olyan
politikai döntést hozott, amely újból a végsőkig kiélezte
apa és fia ellentétét. Fülöp beleegyezett az úgynevezett

28
Somme-városok kiváltásába, amelyeket 1435-ben a
francia király 400 OOO koronáért zálogba adott neki;
beleegyezett egy olyan terület elvesztésébe a Somme két
partján, amelynek átkelőhelyei, várai, harcedzett és
nagy hadi tapasztalatokkal rendelkező nemessége miatt
óriási katonai jelentősége volt. A terület 1463 októberé-
ben-novemberében cserélt gazdát, és Károly eredmény-
telenül próbálta megakadályozni Burgundiának az
ilyen módon való gyengítését és saját örökségének
megrövidítését.
Nem sokkal ezután, 1463--64-ben, amikor a keresz-
teshadjárat előkészületei olyan stádiumba jutottak,
hogy el kellett dönteni, ki legyen Fülöp távollétében a
herceg helytartója, nem Károlyt akarták kinevezni,
hanem Jean de Croy-t XI. Lajos felügyelete alatt. Az
apa és fia közötti feszültség immár olyan nagy volt,
hogy a hollandi városok beavatkoztak. Az általuk
elindított rendi mozgalom, amelyet Károly a maga
javára használt fel, azt eredményezte, hogy el-
lenlépésként és válaszként Károly terveire 1464. január
9-én Brüggében Fülöp létrehozta Németalföld egyesült
rendjeinek első gyűlését. Az egyesült rendek közvetíté-
sének eredményeként elmaradt a konfliktus nyílt
kirobbanása, anélkül, hogy a herceg „elvesztette volna
arcát". A kibékülés azonban, amely február 12-én így
létrejött, nem volt hosszú életű, mivel a konfliktus okai
nem szűntek meg. Mindemellett a dolgok ilyetén
alakulása annyira megijesztette XI. Lajost és a Croy-

29
kat, hogy Károly helytartóságát megakadályozandó,
sikerrel arra kérték Fülöp herceget, halassza el keresz-
tes hadjáratát.

5. Államcsíny és kibékülés

A Merész Károly és apja közti kapcsolatban bekö-

vetkezett fordulat a rubempréi fattyú 1464-es esetének
következménye volt. Károly gyakran fedezett fel
személye ellen irányuló állítólagos gyilkossági kísérlete-
ket. Így például 1462 júliusában kivégeztette Jean
Coustaint, apja első kamarását és bizalmasát, mert az
állítólag meg akarta ~érgezni. Coustain kihallgatása
nyomán a gyanú árnyéka vetődött Károly rokonára,
Burgundi Jánosra, Étampes, később Nevers és Rethel
grófjára. A vallomás szerint János elkészíttette Károly
viaszfiguráját és rontást tett rajta. Itt is egy politikai
ellenfélről van szó: Burgundi Jánosnak, Fülöp herceg
unokafivérének, akinek a herceg átengedte többek
között Peronne-t, Roye-t, és Montdidier-t, szerepe volt
a Somme-városok kiváltásában, és azután XI. Lajos-
hoz menekült. A rubempréi fattyút, aki egy, a Croyk-
kal sógorságban lévő család tagja volt és Xl. Lajos
szolgálatában állt, 1464 szeptemberében Károly rezi-
denciája, Gorinchem közelében rajtakapták, amint
élénken érdeklődött Charolais grófjának életrendje,
szokásai felől. Megbízatása, amelyhez XI. Lajos egy
felfegyverzett gályát is adott neki, az volt, hogy a

30
bretagne-i herceg követét, aki úton volt az angol
királytól Károlyhoz, útközben fogja el. Lajos joggal
gyanította, hogy egy ellene kötendő szövetségről
folynak tárgyalások. Károly ezzel szemben azt terjesz-
tette, hogy Rubemprénak őt kellett volna elfognia és
szükség esetén megölnie.
XI. Lajos ilyesfajta mesterkedései közeledést eredmé-
nyeztek apa és fia között. 1464 novemberében ketten
együtt fogadták Lille-ben azt a francia követséget,
amely hasztalanul követelte a fattyú szabadon-
bocsátását. Károly hatására 1464 őszétől megváltozott
a burgundi politika hangneme és iránya. Miután az
utolsó kiegyezési tárgyalások kudarcba fulladtak,
Károly 1465 márciusában, amikor a herceg súlyosan
megbetegedett, keresztülvitte a Croy-knak a hata-
lomtól való megfosztását. Az államcsínyt gondosan
készítették elő, és az teljes mértékben sikerült. A Croy-k
várait mindenhol egyidejűleg megszállták, párthíveiket
fogságba vetették. A család fejei Franciaországba
menekültek, anélkül, hogy k~sek lettek volna komo-
lyabb ellenállást kifejteni. Károly a közvélemény előtt
igen ügyesen magyarázatot is adott lépésére. 1465.
március 12-én, majd 25-én ismét manifesztumok men-
tek a burgundi tartományok összes rendjéhez, s ezek
Károly vádpontjait tartalmazták a Croy-k ellen. Fülöp
herceg a kritikus időszakban tiltakozott ugyan az ellen,
hogy fia a gyámsága alá helyezze őt, a befejezett ténybe
azonban beletörődött. Mivel szigorúan ügyeltek arra is,
hogy ne sértsék meg önérzetét, április 13-án megbocsá-

31
tott fiának, és kibékülésük ezúttal tartós volt. Az
összegyűlt egyesült rendek előtt Fülöp április 25-én
kihirdette, hogy Károly a Franciaországba küldendő
hadsereg főparancsnoka. A rendeket felszólította, hogy
Károlyt ismerjék el egyedüli örökösének, amit azok két
nappal később ünnepélyes formában meg is tettek.
Károly ezután az elkövetkezendő időben elérte, hogy az
egyes tartományok rendjei hasonló nyilatkozatot te-
gyenek.
Több mint kilenc éven át tartó harc után Károly
biztosította magának az utódlást és a burgund állam
fennmaradását. Károly hatalomátvételét követően
apjának 1467. június 15-én bekövetkezett halála után
is, amikor ő maga lett a herceg, tovább folytatta a
harcot apja ellen, most már nem nyíltan, hanem
burkoltan. Az öreg herceg saját kedvtelésére berende-
zett egy hordozható barkácsmühelyt - Károly
gúnyolódott ezen, és Fülöp halála után szétromboltat-
ta. Szexuális teljesítményben Károly nem akart ver-
senyre kelni apjával. Csak külső sikerekben, a
kormányzásban és a burgund állam kiterjesztésében
remélhette, hogy túltesz rajta. Mikor apja megörege-
dett, lehetővé vált számára, hogy bizonyos sikereket
érjen el. Valamennyi kortársa hangsúlyozza, hogy
miközben önmagán kellett uralkodnia, erős ösztönein
úrrá lennie, oly túlzottan éberré vált, hogy tevé-
kenységéből felfokozott aktivitás, rendérzékéből pe-
dantéria lett. Mindenfajta szórakozás - a zene kivé-
telével - ellenére volt a hercegnek. Belső kényszer

32
munkálkodott benne, hogy munkával igazolja ön-
magát, hogy újra és újra elismerésre találjon, újabb
és újabb sikereket érjen el. Ezt a kényszert minden
bizonnyal fokozta még, hogy bármilyen okból is, de
nem volt fiúörököse. Ebben gyökereznek jellemének lát-
szólagos ellentmondásai, életének sikerei és kudarcai.

33
 III. A célok

„Je l'ai emprins" - Merész Károlynak, legalábbis

Yorki Margittal 1468-ban kötött házassága óta, ez volt
a jelmondata, kéziratain, pecsétjein, címerein, zászlóin
és érmein újra és újra találkozunk ezzel a néhány szóval,
amely körülbelül így fordítható: ,,Mertem" - vagy
,,adtam". Margit a szokásnak megfelelően ezt válaszol-
ta: ,,Bien en aviengne" - ,,Jó származzék belőle" vagy
„Jól sikerüljön" (1. 14. kép). Károly politikai terveit
„emprinse" -nek nevezte: ez a lovagi tornák nyelvéből
származó kifejezés azt a tornát jelenti, amelyre a ma-
gányos lovag vállalkozik. Annak idején apja és anyja
jelmondata jellemző módon még gálánsan és legalábbis
Fülöp részéről nem túlságosan őszintén hangzott:
„Aultre n'aray" - ,,Tant que je vive", ,,Más nekem
nem kell" - ,,Amíg élek". De mi volt ez az „emprinse",
Károly nagy terve, amelyet oly nagy nyomatékkal
hirdetett? Merész Károly nem hagyott hátra leírt,
átfogó programot. A krónikások többször említik, hogy
Károlyt már ifjú korában nagy, túlságosan is nagy
becsvágy fűtötte; azt azonban nem említik, hogy ez
pontosan mire irányult. Károly programját csak elszór-
tan fellelhető megnyilatkozásokból és magukból az
eseményekből lehet rekonstruálni.

34
 1. ,,Justice"

A program egyik eleme mindjárt kimutatható, ha

sajátos torzulásban is: az a régi elképzelés, hogy a béke
és a jog az állam célja. Csakhogy a békének annyira kis
szerep jutott, hogy Olivier de la Marche, Károly
udvarmestere és gárdakapitánya (utólag) azt a ma-
gyarázatot találta ki, hogy Károly békét az országon
belül, hadsereget pedig az országon kívül tartott.
Molinet udvari történetíró a maga irodalmi nyelvén
úgy jellemezte Károlyt, mint aki teljességgel a háború
híve, Mars isten utánzója és tanítványa volt. A jog és az
ítélkezés gyakorlása szerves része volt Károly önértéke-
lésének és öntudatának. Molinet a négy herceg minde-
gyikének egy-egy erényt tulajdonított, neki az igazság-
szeretetet ítéli oda (Merész Fülöpnek az okosságot,
Félelemnélküli Jánosnak az erőt, Jó Fülöpnek a
mértéktartást). Olivier de la Marche úgy beszél
Károlyról mint nagy ítélöbíróról. A kortárs Sponheim
Johannes Trithemius német apát Károlyt az igazsá-
gosság rendkívüli tisztelőjének nevezi (,justitiae cultor
singularis"). Károly herceg mindjárt uralkodása kez-
detén, az 1468. január l-jei udvari rendtartásban
kinyilvánította, hogy a „Charge de la justice" lelkének
veleszületett tulajdonsága. 1472 tavaszán azt az üzene-
tet küldte a svájciaknak, látni fogják, hogy ö igazságos
fejedelem, és az a szándéka, hogy mindenkivel igazsá-
got tegyen, mivel ez az ö egyik nagy,és különösen fontos
kívánsága. Emlékeztetnünk kell itt Yorki Margitnak és

35
Margit mostohalányának, Burgundi Máriának 1477.
január 15-én kelt levelére is, melyben arra szólítják fel a
mechelni parlamentet, hogy a herceg sorsával kapcsola-
tos nyugtalanító hírek ellenére (halála akkor még nem
volt biztos) folytassa tevékenységét, mivel a herceg
semmit sem ".isel annyira a szívén, mint az igazság-
szolgáltatást. Hogy ez így volt, azt Merész Károly maga
jelentette ki, éppen a mechelni parlament 1473. decem-
ber 8-án kelt alapító okmányának preambulumában
olyan szavakkal, amelyeket nagy jelentőségük miatt
bővebben idézünk: ,,Az isteni jóság és előrelátás, mely
minden földi dolgokat irányít és vezet, ültette a
fejedelmeket székükbe és rendelte őket a fejedelemsé-
gek és uradalmak kormányzására, és különösképpen
arra, hogy Isten, a mi teremtő Atyánk helyett egyesítsék
az országokat, tartományokat és népeket, és őket
egyezségre, egyetértésre és dicséretes rendre (» police «)
vezessék. Ezt az egyezséget és társadalmi egyetértést
(» civile concorde «) csak az igazságszolgáltatás tarthat-
ja fenn, mely az állam lelke és szelleme (» chose
publicque «). Ezért, mivel hogy teljes szívünkkel és
minden vagyonunkkal a mindenható Isten és az ö
magasságos jósága folytán alánk rendelt országok,
fejedelemségek és uradalmak iránti kötelezettségünk-
nek eleget tenni és velük szembeni tartozásunkat leróni
kívánjuk, és nemes eleink példáit követve nevezett
fejedelemségeink és uradalmaink egységét, egyetértését
és jó rendjét gyarapítani és védelmezni akarjuk,
mindezekért gyermekkorunk óta legfőbb pajzsunknak

36
és fegyverünknek fogadtuk, választottuk és tartjuk az
igazságosságért és az igazságosság betartásáért való
igaz és teljes buzgóságot, amelynek híján az országokat
és tartományokat több joggal lehet rablóbandáknak
nevezni, mint királyságoknak és fejedelemségeknek (ez
a fordulat Augustinustól származik). Úgy véljük, ezen
buzgóságunkért, fáradozásunkért és munkálkodá-
sunkért, s inkább, mint valamely más képességünkért
vagy érdemünkért adta meg nekünk teremtő Istenünk,
a győzelmek egyedüli ura, hogy rövid idő alatt és
ismételten győzelmeket arathassunk Franciaország-
ban, Lüttichben és Gcldernben, amikor országainkat és
uradalmainkat védelmeztük, amikor egységes szent
egyházunknak alávetettük azokat, akik kitartó ma-
kacsságukban és az egyházi kulcshatalmat és cenzúrát
megvetvén, eltávolodtak tőlünk (a lüttichiekről van
szó), és amikor visszahódítottuk azt, ami jog szerint a
mienk volt, s most újból a mienk, amiért Neki a
legalázatosabban és végtelen hálával mondunk köszö-
netet."
Merész Károly önértelmezésének erről a gazdag
tartalmú dokumentumáról még több ízben lesz szó. Itt
az isteni kegyelem hangsúlyozásán kívül utalunk a köz
(,,chose publicque") és a vele rokon közjó (,,bien
public") fogalmára, amelyek Merész Károly propa-
gandájában és a saját magáról kialakított képben nagy
szerepet játszottak. Világosan érzékelhető az antik és
egyben kora újkori államfilozófia leheletnyi hatása is,
mellyel a herceg más megnyilvánulásaiban is találko-
zunk.

37
 Az említett torzuláshoz viszont az vezetett, hogy
\i Károly egyrészt csak a sajátjogfelfogását ismerte el, és
azt, amit ő jognak tartott, keményen végrehajtotta,
végezetül, hogy- mint egyébként is - mindent, amit
csak lehetett, maga végzett el. Hiányzott belőle az a
szelídség, ami kell ahhoz, hogy a jog jogossá váljon. Az
a gyorsaság, amellyel udvartartásának és hadseregének
tagjait felakasztatta, az a kérlelhetetlenség, ahogy
nemes emberektől is megtagadta a kegyelmet, mint
például uralkodása kezdetén - hogy példát statuáljon
'}, - a La Hamaide-i fattyútól; mindez inkább rettegést
váltott ki, mint szeretetet. A legnagyobb hatást a
kortársakra igazságszolgáltatásának. szigora tette.
Merész Károly ezt tudta, és így is akarta.

2. Lotaringia helyreállítása?

Ha Károly herceg külpolitikai céljait vizsgáljuk,

először is azzal az újból és újból hangsúlyozott ténnyel
találjuk szembe magunkat, hogy Károlynak Lotaringia
:.{. 1475-ös meghódítása révén sikerült összeköttetést
teremteni uradalmainak két összefüggő állománya, az
északi alsó és a déli felső tartományok között. A terület,
mely felett uralkodott, ezen túlmenően emlékeztet arra
a nyugati és keleti frank birodalom között fekvő
r.országra, melyet 843-ban első Lothar császár kapott és
amely a Franciaország és a Birodalom közötti harcok
során mindig megőrzött egy bizonyos mértékű

38
 önállóságot. A véletlen, a tények kényszerítő hatása ,;,,.
vagy tudatos törekvés eredménye volt ez? A három
tényező itt is, mint annyiszor, elválaszthatatlan
összefüggésben jelenik meg. Véletlen volt, hogy Bur-
gundiának mind alsó, mind felső tartományai egykor
Lotaringiához tartoztak. A Franciaország és a biroda-
lom közötti tartományok sajátossliga volt, hogy lévén
távol a politikai hatalom központjaitól, kisebb uradal-
makra és fejedelemségekre hullottak szét. Minden
hatás irányában nyitottak voltak, és azt követték, aki a
legtöbbet kínálta nekik. Itt nem volt tartós semlegesség.
Ha Lotaringia nem lett burgundi, akkor francia lett.
Károly herceg sokáig beérte a Lotaringián való átvo-
nulás jogával, amely biztosította, hogy olasz zsoldosai
előtt nyitva álljon a Németalföldre vezető út. De
amikor II. René lotaringiai herceg, megelégelve a
burgundi csapatok fosztogatásait, engedett Xl. Lajos
király, III. Frigyes császár és a felső-rajnai egyesülés
biztatásának, és 1475 márciusában hadat üzent Károly-
. nak, a herceg ellenintézkedéseket kényszerült fogana-
tosítani. Októberben meghódította Lotaringiát. Tuda-
tos törekvés? Jó Fülöp 1447-ben és 1460-ban
III. Frigyes császárral az országának királysággá
emeléséről folytatott tárgyalásokon kifejezetten emlé-
keztetett a régi Lotaringiai Királyságra, és követelte,
hogy az a régi kiterjedésében tartozzon uralma alá.
Károly uralkodása idején erre már nem történik
hivatkozás, talán mert - ahogy Huizinga véli - az új
királyság neve a lotaringiai hercegség miatt nem

39
lehetett „Lorraine" vagy „Lothier" (a brabanti herceg
egyik címe), hanem Frieslandot és Burgundiát vették
számításba névadóként. E szárazföldi híd, ez a kö-
zépbirodalom nem céltudatos akarat megvalósulása
volt, hanem konkrét politikai viszonyok következmé-
nye.
Gyakran követik el azt a hibát, hogy a területek saját
külön élete és a bennük megnyilvánuló megszilárdu-
lási és lekerekítési tendenciák láttán megfeledkeznek a
dinasztiák becsvágyáról, a fiatal és reményteljes dinasz-
tiákéról is, amelyek egyáltalán nem kötődnek egyetlen
meghatározott territóriumhoz. A burgundi ház min-
den alkalmat megragadott hatalmának növelésére, és
Károly herceg ebben csak ősei példáját követte. Jó
Fülöp memorandumot állíttatott össze Aquitániára
támasztott igényéről, Merész Károly 1475-ben titkos
iratokba foglalva bizonyította igényét az angol trónra.
Hogy Károly 1469-ben megszerezte a felső-rajnai
Habsburg-zálogbirtokokat, az beleillett ugyanannak a
burgund politikának irányvonalába, melyet Burgundiai
Katalinnak IV. Ausztriai Lipóttal kötött házassága,
1387 óta folytattak. Most az ajánlatot Zsigmond tiroli
herceg tette, akinek pénzre és a svájci államszövetséggel
szemben támaszra volt szüksége. Károly belement az
egyezségbe, de nem annyira a birtokszerzés lehetősége
miatt, mint inkább abban a reményben, hogy Zsig-
mond herceg támogatja majd római királlyá történő
megválasztását. Károly nemcsak a kölni székeskápta-
lant igyekezett uralma alá vetni, hanem Xl. Lajossal

40
nyílt versengésben arra is törekedett, hogy az agg René
királytól megszerezze Provence-t és rátegye a kezét
Savoyára. E tervek egyike sem volt új.

3. Szuverenitás

Csupán az a mód volt új, ahogy Károly eljárt. Ez

világosan látszik abból, hogyan valósítja meg másik
célját, amelyre a területnöveléssel ellentétben minden
erejével és nagymérvű öntudattal tört: ez a burgundi
állam teljes szuverenitása volt, azaz a külső függet-
lenség és a belső egyeduralom. Károly szemében saját
hercegi felségjoga a rendek és testületek külön jogainál
magasabb jogigényt jelentett. Ezt saját bőrén kellett
tapasztalnia a holland klérusnak, a lőweni egyetemnek,
Hennegau nemességének, a brabanti rendeknek és
mindenekelőtt Gent és Lüttich városának; mert a
városok képezték a magvát annak a belső oppozíció-
nak, melyet Károly életében és legalábbis saját tar-
tományaiban eredményesen küzdött le. Az igazság,
nota bene, a fejedelmi igazság fentebb leírt tisztelete
része ennek a befelé fordult szuverenitásigénynek.
A külső függetlenségnek mindenekelőtt Francia-
ország állta útját. A kötelékek, amelyek a burgundi
herceget, Flandria grófját a francia koronához fűzték,
hűbérjogi és felségjogi természetűek is voltak. Merész
Károly már egyiket sem ismerte el. Apja is megtagadta
VII. Károlynak a hűbéresküt, és ezt a kettőjük életének

41
idejére korlátozott jogot az 1435-ös arrasi szerződéssel
is biztosíttatta magának. Amikor Xl. Lajos 1461-ben
trónra lépett, Jó Fülöp az új királynak teljesített
fegyveres hűbéri szolgálatot, mivelhogy a hűbéri
szolgálat megtagadása nem szuverenitására való
törekvéséből fakadt, hanem abból, hogy nem akart
annak vazallusa lenni, akit apja gyilkosának tartott.
Károly mindjárt uralkodása kezdetén új hangot ütött
meg: amikor 1467. június 19-én XI. Lajosnak bejelen-
tette Fülöp herceg halálát és saját trónra lépését, a
levelet ugyan, akárcsak azelőtt és azután is, úgy írta alá,
hogy „alázatos és engedelmes alattvalója Károly" (1.
13. kép). A királyt azonban (és ettől kezdve mindig)
csak „félve tisztelt uram"-nak szólította, és nem úgy,
mint még egy évvel azelőtt trónörökös korában, ,,félve
tisztelt és korlátlan hatalmú uram" -nak. Lajos király
tudta, minek az előszele ez a formai hiba, és a levelet a
francia kancellár kísérőlevelével együtt lerakatta
okmánytárába, ahol azt a mai napig is őrzik. A
következő lépést Károly 1473-ban a mechelni parla-
ment létrehozásával kapcsolatban tette meg: ő, akinek
megszólítása addig „félve tisztelt uram" volt, ettől
kezdve „félve tisztelt és korlátlan hatalmú uram"-nak
neveztette magát. 1468 októberében, amikor Károly és
Xl. Lajos a megkötendő péronne-i szerződésről
tárgyalt (Lajos, ellenfele hatalmában lévén, mindenhez
hozzájárult, amit amaz csak kívánt), a szerződés
feltételei közé tartozott az is, hogy a flandriai bíróságok
véglegesen kikerüljenek a párizsi parlament illetékessé-

42
gi köréből, s ezen felül korlátozzák a királyi joghatósá-
got Lille-Douai---Orchies-ban és a burgundi her-
cegségben. Mi több: Károly okmányba foglaltatta,
hogy minden királyi joghatóság megszűnik a burgundi
tartományokban, ha a király megszegi a péronne-i és az
újból megerősített arrasi (1435) és conflans-i (1465)
szerződéseket. Erre nagy valószínűséggel számítani
lehetett, s így ez a záradék azt tartalmazta, ami Merész
Károly valódi szándékainak megfelelt, függetlenül
attól, hogy ő a maga részéről megígérte Xl. Lajosnak,
hogy leteszi a köteles hűbéri esküt. A következő
években mindkét fél szerződésszegéssel vádolta a
másikat: Károly nem tette le a hűbéri esküt és
felfüggesztettnek tekintette országainak a királyi jog-
hatóságtól való függését. Megtiltotta a párizsi parla-
menthez való fellebbezést, s ennek az ítélőszéknek
Flandriába merészkedő tisztségviselőit fogságba vetet-
te. Azzal, hogy 1473 végén, 1474 elején független
parlamenteket hozott létre alsó és felső tartományai-
ban, ez a fejlődés egyelőre lezárult.
Xl. Lajos a maga részéről 1470. december 3-án
Amboise-ban kiáltványt bocsátott ki Károly, ,,úgyne-
vezett burgundi herceg" ellen, melyben őt hűtlen
vazallusnak nyilvánította, és valamennyi francia hűbéri
birtokát elkobozta. Ezzel megindult egy, még Károly
halála után is tartó jogi vita, amely azonban a hatalmi
egyensúlyon mit sem változtatott.
Akárcsak Franciaországtól, Károly a Birodalomtól
is független akart lenni. Mivel a német birodalmi

43
hatalom igája összehasonlíthatatlanul könnyebb volt,
itt tehetett engedményeket. Szétvágta ugyan az utolsó
kötelékeket is, melyek országait a birodalmi jog-
hatósághoz fűzték, és mint írják róla, állítólag Me-
chelnben bebörtönöztetett egy császári bírósági kül-
döncöt; mivel azonban a Birodalom biztosította bir-
tokát, 1473-ban nem riadt attól vissza, hogy Geldernt
hűbérbirtokul fogadja el a császártól. Egyedül a császár
emelhette öt királyi rangra.

4. Királyi és császári méltóság

A bármilyen királyságra való törekvés benne rejlett a

burgundi állam fejlődésében, és ez kézzelfogható
kifejeződése lett volna annak a függetlenségnek, melyet
Merész Károlynak csaknem sikerült megvalósítania.
A sokféle terv megítélésekor, melyekkel a 15. század
folyamán találkozunk, ismét nem a burgundi tartomá-
nyok magasabb jogállására kell gondolni. Először azzal
a gondolattal találkozunk, hogy a burgundi ural-
kodóház felemelkedését a római (német) királyság, s
utóbb végeredményben a császári méltóság jelentse. Ez
a kezdeményezés eredetileg nem a burgundi udvartól
indult ki, hanem a burgundi hercegnek királyhoz
hasonló jogállására tekintettel és saját érdeküket is
követve a birodalomhoz tartozó körök javasolták.
Hogy már 1410-ben Ruprecht király halála után
felmerült-e Félelemnélküli János herceg jelölésének

44
gondolata, az nem derül ki teljes bizonyossággal a
forrásokból. 1437-38-ban azonban, Zsigmond csá-
szár halála után, a kölni érsek felajánlkozott, hogy
megszerzi az utódlást Fülöp hercegnek. Hasonló
törekvésekkel találkozunk 1439-40 telén, miután II.
Albert király meghalt. 1440 júniusában Fülöp herceg
Aachenba látogatott, mint később 1473-ban fia, Károly
is (akinek felesége 1474 júliusában szintén felkereste a
Mária-rendházat és neki ajándékozta menyasszonyi
koronáját), ezt követően felajánlkozott Konrad von
Weisberg örökös birodalmi kamarás 1444-ben és a
trieri érsek 1446-47-ben. Fülöp herceg azonban
minden ilyen ajánlatot visszautasított. A III. Frigyes
császárral 1447-48-ban folytatott tárgyalásokon esik
először szó egy territoriális királyságról Brabant vagy
Friesland néven. Jellemző Fülöp herceg mentalitására,
hogy ő, akit hidegen hagyott a császári trón utódlásá-
nak terve, kapott ezen az ajánlaton, mert ez számára az
áhított birodalmi rangot jelentette. Ő azonban tovább-
ment és a régi Lotaringiára való hivatkozással azt
követelte, hogy az új királyság hűbérbirtoka legyen
Friedland, Geldern, Jülich, Kleve, Mark és Moers alsé-
rajnai, valamint Bar, Lotaringia és Vaudémont her-
cegségek. Egyébként a herceg francia hűbérbirtokairól
nem esett szó. Fülöp túlzott igényei miatt a tárgyalások
zátonyra futottak: a herceg nem elégedett meg egy
brabanti királysággal, amelytől birodalmi hűbérbirto­
kai függtek volna. A tárgyalások, melyeket 1445-ben
és 1459-60-ban újrakezdtek, utoljára egy rajnai biro-

45
dalmi helynökség létrehozásának gondolatával -:-- ez
magában foglalta volna az utrechti, a liege-i és a
cambrai-i rajnai érsekséget is -, nem vezettek ered-
ményre.
Apjával ellentétben, aki sem a római királyság, illetve
császárság, sem legalább egy territoriális királyság
megszerzésén nem fáradozott komolyan, noha nagyon
is tudatában volt királyi rangjának, Merész Károly
célul tűzte ki az általános birodalmi helynökséget és a
római királyságot mint a császári cím megszerzéséhez
vezető lépcsőfokokat. Károly mindig veszélyesnek
tartotta Franciaországot. XI. Lajos iránt leküzdhetet-
len - és jogos - bizalmatlansággal viseltetett. De
legfőbb célja a császári korona megszerzése volt.
Aki ezt puszta fantazmagóriának tartja, gondolja
meg, hogy I. Ferenc és V. Károly vetélkedéséig, és még
azon túl sem volt szokatlan, hogy nem német fejedel-
mek versengjenek a császári koronáért. A német-római
birodalomban a császári méltóságot nem örökösödés,
hanem választás útján töltötték be. A királyt és császárt
a választófejedelmek ültették székébe, akik közül
Károly többek szövetségese volt. Károly életében volt
ugyan császár - az a III. Frigyes, akiről nem lehetett
előre tudni, hogy 54 évig uralkodik majd -, de nem
volt még kijelölt utód, nem volt római király. Miksát
csak 1486-ban választották meg. A császárt ezenfelül el
lehetett mozdítani, és III. Frigyes ellenfelei, Pfalz és
Magyarország közeli kapcsolatban álltak Burgundiá-
val. És végül Károly csak saját magának akarta a

46
királyságot és a császárságot, nem pedig a burgundi
uralkodóháznak. Hisz minél tovább maradt gyermek-
telen Károlynak 1468-ban kötött harmadik házassága,
annál biztosabb lett, hogy kihal a burgundi ház, és
annál többen áhítoztak egyetlen leánya, Mária kezére,
akinek már puszta léte is közelebb hozta Károlyt a
királysághoz, mint az összes szövetség, melyeket valaha
is kötött.
Még nagyobb volt Károly becsvágya? Olivier de la
Marche, a krónikás és udvaronc beszámol a herceg egy
kijelentéséről. Ezt azon kritikusai elleni védelmében
idézi, akik azt kérdezik, ugyan miért kellett Károlynak
más emberek országait meghódítania: ,, ... minden
kezdeményezését és cselekedetét az az akarat és nagy-
fokú buzgóság határozta meg, melyet a keresztény hit
és az egyház nagyobbításának szolgálatába állított,
mert minden kívánsága és vágya az volt, hogy személye-
sen vonuljon a hitetlenek ellen, és oly naggyá és
hatalmassá akarta tenni magát, hogy a többiek feje és
vezére lehessen. Mert senki alattvalója nem akart lenni,
és ha Isten életet és sikert adott volna neki, ő tettekkel
mutatta volna meg, hogy ebbeli beszámolóm megfelel
az igazságnak, mert én ezt tőle magától tudom, és
nemcsak hallomásból." A keresztes hadjárat új formá-
ja, az Európában előrenyomuló törökök elleni védelmi
harc a kor követelménye volt, s hozzá minden fejede-
lem, érdekeitől függően többé-kevésbé őszintén csatla-
kozott. Apjával ellentétben Merész Károlynak már
nem volt igazán szívügye a keresztes hadjárat. A hű

47
Oliviér de la Marche közlése ritka világossággal
mutatja meg, hogy okmányokkal is - például a
velencei szerződéssel - igazolható, hogy a keresztes
hadjárat mellett tett hitvallásai csak arra szolgáltak,
hogy egyeduralmi törekvését legitimálja. A császár az,
akinek a kereszténység és az egyház védelme, valamint
a keresztes hadjárat a legfőbb feladata.

5. Dicsőség

Bármelyik oldalról igyekszünk is megismerni Károly

önértékelését és céljait, közeli és elérhető célok helyett
minduntalan a legfőbb cél, a római királyság és a
császárság megszerzésének ködös elképzeléséhez ju-
tunk. Ez a benyomás még csak erősödik, ha figyelembe
vesszük Károly sokszor idézett csodálatát az antik
hősök iránt. Ebben a vonzódásban csupán annyi volt a
humanista vonás, hogy Károly, aki nem olvasott
latinul, új fordításokat készíttetett, és nem érte be a
megnövekedett számú _meglevő fordítással. Ez az
érdeklődés azonban gyakorlati, nem pedig irodalmi
természetű volt: Károly számára Quintus Curtius Nagy
Sándor-életrajza, Xenophon Küropaideiája, Caesar
Gall háborúja szakirodalmat jelentett. Nagy Sándor-
ban, Küroszban, Caesarban, Hannibalban és Nagy
Károlyban sikeres példaképeket látott, akiket utol
akart érni. Ő maga is beszélt erről, és barátai és
ellenségei is ezekhez a hódítókhoz hasonlították.

48
Hódításai, háborúi minden állítólagos hasznuk ellenére
öncélúak voltak, és csak személyének nagyobb dicsősé­
gét szolgálták. Állandó szerepjátszása, mértéktelen
büszkesége és becsvágya (mely a kor olasz zsarnokaira
emlékeztet) megannyi jele annak, hogy Károly maga-
tartását nem az ésszerűség határozta meg. Az önmeg-
valósítás az ö számára, aki egy túl hatalmas apaképtöl
szenvedett - miközben nem hagyott hátra fiúörököst,
akit reményeinek továbbvivöjévé tehetett volna - ,
sikerkényszerré torzult. Nagy vállalkozása - ,je l'ai
emprins" - olyan méreteket öltött, hogy már nem volt
definiálható, a megva:lósíthatóságról nem is szólva. Ez
azonban alapjában véve nem is volt szükséges: a
törekvés számára fontosabb volt a beteljesülésnél.

49
 IV. Az uralom jellege

Lehet, hogy Károly célkitűzéseit ellenségesnek tart-

juk, módszereinek rendkívüli racionalitása azonban,
melyekkel célját elérni igyekezett, mindenkinek feltűnt,
aki foglalkozott velük. Az akarat, hogy valami rendkí-
vülit teljesítsen és valami nagy dolgot vigyen véghez,
Károlyt álmodozóvá is tehette volna. Ehelyett azonban
fáradhatatlanul tevékenykedett. A veszély itt is a
t'úlzásban rejlett.

1. ,,Charles le Travaillant" -
a Munkálkodó

Károly önmagától és alattvalóitól is a végletekig

sokat követelt. Ezt az igényét ugyan a közjóval és
Franciaország vagy a svájciak elleni védekezéssel,
végső soron azonban saját nagyrahivatottságának
tudatával igazolta. Belső kényszerével szemben, hogy
többet dolgozzék és többet teljesítsen, mint Jó Fülöp,
az Aranygyapjas Rend lovagjai is tehetetlenek voltak.
Az 1468-as és 1473-as rendi káptalanon hiába kérték,
hogy kímélje magát, hallgasson jobban a tanácsokra, s
országait ne tegye ki a folytonos háborúknak. ,,Charles
le Travaillant" -nak, fáradhatatlanul munkálkodónak
nevezték, írja Olivier de la Marche, és „nem ok nélkül,
mert amíg élt, senki sem dolgozott nála többet". Ez a
szórakozással alig tarkított életvitel annál is inkább
borzadállyal töltötte el a kortársakat, mivel Károly
egyszerűen mindent maga akart csinálni, mindent maga
akart eldönteni, mégpedig nemcsak azt, ami az udvar-
tartást és a hadsereget illette, hanem a kincstári
birtokok és a pénzügyek vonatkozásában is. Ezek
állásáról 1468 februárjában, mindjárt azután, hogy
hazatért Liege elleni hadjáratából, pénzügyi szakembe-
reivel együtt éjjel-nappal számításokat végezve tájé-
kozódott: ,,Mert jó és nemes atyja - írja Chastellain
- túlzott jólelkűségében sok mindent elnézett és
tűrte, hogy veszendőbe menjen. Fia ezt észrevette, ő
okosabban szándékozott cselekedni, és nem akart más
emberekre hagyatkozni." Kezdetben fényes sikerek
bizonyították Károly igazát és erősítették meg
kormányzási módszerének helyességében.

2. Környezet

A Croy-k fenyegető példájából okulva Merész

Károly nem tűrte, hogy egyetlen személy vagy család
túl nagy hatalomra tegyen szert udvarában. Bőkezű
volt, de módszeresen adakozott: úgy, hogy mindenki
kapjon valamit. Egy-egy ember kisebb konchoz jutott,

51
mint Fülöp herceg idején. Létezett Károly uralma alatt
is a főként bizalmi állást betöltő személyek és családok
szűk köre, de annak nincs jele, hogy valaha is másvalaki
határozta volna meg a politika irányvonalát, mint
maga a herceg. Elvi döntéseiben nem hagyta magát
befolyásolni, még ha - mint írják róla - türelmesen
meg is hallgatta a döntésével ellenkező tanácsokat.
Hagyta azonban, hogy a politikájának lényegét nem
érintő területeken akadálytalanul működhessék egy
kiváló férfi: lojális tanácsnoka és ifjúkori társa, Guy de
Brimeu, Humbercourt ura, a burgundiai Maas-vidéken
(Liege, Namur, Limburg és Geldern) egészen a saját
testére szabott struktúrát alakíthatott ki, és ott csak-
nem függetlenül uralkodhatott egy Maastrichtben
külön létrehozott tanácsi testület segítségével.
Amikor Charolais grófja 1467-ben kezébe vette a
kormányzást, nemcsak programja, hanem bizalmas
tanácsnokokból megfelelő csapata is volt. Ide tartoztak
azok a fiatal nemesek, akikkel együtt nőtt fel, s akik
közül három pikárdiai később fontos szerepet játszott.
Philippe de Grevecoeur, Esquerdes ura csapatparancs-
nokként, az említett Guy de Brimeu mint diplomata,
katona és tartományi helytartó, valamint Philippe de
Croy, Chimay grófja, akinek ugyan, akárcsak a többi
Croy-nak, 1465-ben menekülnie kellett, 1468-ban
azonban elsőként térhetett vissza, és jelentős követi és
katonai megbízásokat kapott. Merész Károly elérte,
hogy a Croy-k és szerteágazó klánjuk, melyhez a kiváló
pénzügyi szakember, Thomas Malet is tartozott, ismét

52
visszatérjen a burgundi ház engedelmes szolgálatába.
Nevelői közül Jean, Auxy ura kezdetben továbbra is
első kamarás volt, amíg még 1467-ben fel nem váltotta
Károly féltestvére, Anton, a Burgundi Fattyú: Antonie
Hanerbn, a tudós pap Károly uralma idején végig nagy
szerepet játszott mint pénzügyi ember és mint diploma-
ta, különösen a Birodalomhoz fűződő kapcsolatokban.
Charolais grófjának szűkebb környezetéhez tartozott
öt tudós burgundi is: Jean Gros, akkori és későbbi
szertartásmester, azaz a kancellária elnöke; Guillaume
de Clugny, a pap, ·'diplomata és pénzügyi szakember,
akinek fivérét, Ferryt később a hercegi tanács elnöké-
nek, a mechelni parlament alelnökének és tournai-i
püspöknek akarták megtenni - az egész család hercegi
szolgálatban állt; Guillaume Hugonet, 1471. május 22-
étől kancellár, miután meghalt Pierre de Goux, akit
Károly az apjától vett át; Jean Carandolet, később a
mechelni parlament első elnöke, és Guillaume de
Rochefort, a majdani Savoya- és Itália-szakértő és
Franciaország kancellárja. Más fontos tanácsnokokat
apjától vett át Merész Károly, mikor az uralkodóház
régi· hivatalnok-családjainak lojalitása feléje fordult.
Voltak ezek között főnemesi rangú családok tagjai is,
akik nem, vagy csak részben voltak a herceg alattvalói,
és akár rokonságban álltak Károllyal, akár nem,
„unokaöcsém"-nek szólította őket. Hogy például a
Birodalomhoz tartozók közül említsünk néhányat:
Klevei Adolf, a brabanti Ravenstein ura, akit Károly
1475. augusztus 22-én Németalföld általános hely-

53
 tartójává nevezett ki; Rudolf von Baden-Hochberg,
Neuchatel grófja és Luxemburg kormányzója fiával,
Fülöppel, Badenweiler urával, valamint IV. János és
fia, II. Engelbert, Nassau-Dillenburg-Breda grófjai,
egymást követően brabanti föasztalnokok.
A herceg, gróf, márki és báró csoport tagjai számára
az 1474-es udvari rendtartásban saját kategóriát hoztak
létre, a járadékosokét, ezekből az év végén 40 volt,
köztük az angol és olasz csapatok néhány kapitánya.
Katonákon kívül civilek is jöttek Olaszországból és
léptek Károly szolgálatába: Salvatore de' Clarici és
Giovanni Filangieri di Candida, az éremverő, titká-
rokként, Agostino da Rossano, a piemonti Casanova
apátja és az állandó hadsereg két kapitányának fivére
diplomataként, Salvatore fivére, Matteo és Angelo
Cato (később Vienne érseke) mint orvosok. Szívesen
jöttek volna mások is, mint a híres firenzei tudós,
Francesco Filelfo, aki 1473-ban a Németalföldön élő
milánói jogásztól, Raymondo de Marlianótól hallott
Merész Károlyról, és benne - akárcsak sok más olasz
humanista - jövendő mecénását látta. Több olasz
hercegi sarj élt hosszabb-rövidebb ideig a burgundi
udvarban: Francesco d' Este, a ferrarai őrgróf törvény-
telen fia, aki Károllyal együtt nőtt fel és nem is tért
vissza hazájába; Rodolfo Gonzaga, a mantuai őrgróf
fia 1469-70-ben; 1475-76-ban Federico, Tarent
hercege, a nápolyi király fia, aki Burgundi Mária kezére
pályázott. Ha figyelembe vesszük az udvarhoz közel
álló itáliai kereskedőket is, mint amilyen például a

54
Brüggében élő firenzei Tommaso Portinari volt, vagy
Milano, Velence és Nápoly követét, akik állandóan az
udvarnál tartózkodtak, továbbá az állandó hadsereg
számos itáliai kapitányát - csaknem valamennyi a
herceg bizalmasa volt-, akkor világosan kitűnik, hogy
az olasz elem a burgundi udvarban Merész Károly
uralma alatt olyan erős volt, mint azelőtt soha. Károly
olvasott és beszélt olaszul, és minden iránt, ami az
Alpokon túlról jött, igen élénk érdeklődést tanús\tott:
az arcképét ábrázoló érmén, melyet Giovanni di
Candida készített 1474 körül (l. 14. kép), Károly
teljesen az itáliai divat szerint jelenik meg - mint egy
antik uralkodó, babérkoszorúval a fején.
A herceg bizalmát azonban nemcsak magas rangú
urai élvezték, hanem - sőt talán még inkább - két
férfi, aki a válság idején végig Károly oldalán állt: a már
említett Guillaume de Clugny, egy autuni polgár fia, és
Guillaume Bische. Fülöp herceg mindkettőjüket vesze-
delmes kis embernek tartotta, és Bische esetében
sikerrel igyekezett őket eltávolítani fia környezetéből.
Mindkettő homályos kapcsolatokat tartott fenn
Xl. Lajossal, akihez aztán Károly halála után csatla-
koztak is. Bische-ről, a „povre valeton"-ról először
1444-ben történik említés, mint a főszámvevő „clerc"-
jéről; miután 1465-ben a montlhéryi csatában lovaggá
ütötték, Charolais grófjának kamarása lett, majd
annak uralomra lépése után a négy udvarmester egyike.
Akkoriban, mint azt egy kölni követ haza írott
levelében írta, a herceget teljesen kezében tartotta

55
 (,,Gantz yn der hant"). Károly herceg egyébként is
szívesen vette igénybe titkos tárgyalásain alacsony
származású bizalmi emberei szolgálatait, mint például
Jean van Boschuysenéit, aki XI. Lajossal való péron-
ne-i találkozóját 1468. szeptember végén, október ele-
jén előkészítette (l. 13. kép).
Clugny és Bische kapcsán felmerül a kérdés, hogy
milyen szerepet szánt Merész Károly a nemességnek, és
hogy volt-e árulás az udvarában. Chastellain világosan
szembeállította Fülöp herceget, a „nemesség atyját"
Merész Károllyal és alacsony származású bizalmasai-
val. Mindazonáltal Fülöp herceg uralma alatt is voltak
befolyásos nem nemesek, és Károly hozzájuk fűződő
különlegesen bizalmas kapcsolatát feltehetően a bajban
együtt átvészelt időszak magyarázza. Így értelmezhető
Peter von Hagenbachhoz, ahhoz a sundgaui köznemes-
hez fűződő viszonya akit hercegként udvarmesterének
és Elzász helytartójának tett meg, és aki ott neki, mint
írják, oly sokat ártott. Ebből azonban nem lehet sem a
polgárság iránti előszeretetre következtetni - az
öntudatos városköztársaságokat a herceg gyűlölte - ,
sem a nemesség mellőzésének szándékára. Az említett
Guy de Brimau-ról, aki ősi nemesi családból szárma-
zott, azt írják 1474-75-ben, hogy ő a herceg után az
első ember, és csaknem mindent a kezében tart. Károly
herceg azonban mégis másként viselkedett a nemesség-
gel szemben, mint apja: a nemesek az ő számára
elsősorban alattvalók voltak, pontos szolgálati kötele-
zettségekkel, akik engedelmeskedni tartoztak neki.

56
Már említettük, hogyan statuált Károly példát a La
Hamaide-i fattyún. Bőkezűsége kimértebb volt, mint
apjáé, s az udvari szolgálatban nagyobb követelménye-
ket támasztott: az udvari embereknek kötelezően jelen
kellett lenniük a reggeli és esti istentiszteleten és a
nyilvános audiencián, nem is szólva a különféle fogadá-
sokról és ünnepségekről - és ők ezt szabadságuk
értelmetlen megnyirbálásának érezték. Károly mindeh-
hez még nyersen is bánt embereivel, és ezt különösen
a nemesek vették tőle rossz néven, akik más bá-
ná_smódhoz voltak szokva. Károly azt akarta, hogy a
nemesség inkább féljen tőle, mint szeresse: ,,Ezért -
írja Chastellain - némely jó ember kedvét vesztette és
kihűlt buzgalma." 1468-ban az Aranygyapjas Rend
káptalanba gyűlt lovagjai arra kérték, beszéljen
kevésbé keményen szolgáival, öt évvel később arra,
hogy szükségtelenül ne nevezze embereit árulóknak.
Károly herceg, akinek a rendtársak feddési jogát jól
vagy rosszul, de tűrnie kellett (ezt a jogot csak II. Fülöp
szüntette meg), védekezésül heves temperamentumára
hivatkozott, főleg azonban a közjóért érzett aggo-
dalmára és fejedelmi kötelességére. Mint mondta, a
félelem a legjobb eszköz a súlyosabb vétségek meg-
előzésére.
Elfordult volna Károlytól a környezete és kezére
játszott volna Xl. Lajosnak, aki Chastellain megfigyelé-
sei szerint örömmel látta és ki akarta használni ezt a
hangulatváltozást? Sor került ugyan néhány nagy
feltűnést keltő pártállás-változtatásra, de Philippe

57
de Commynes 1472-es esete, amely árulási járványra is
utalhatna, nem tartozik ezek közé. Voltak olyan csa-
ládok, amelyek lojalitása ingadozó volt vagy meg-
oszlott, mint például a Luxemburg-Saint-Pa! és a
Savoyai famíliák. A legtöbb dezertőmek azonban
objektív oka volt az átállásra, és a fennmaradó többi
eset száma nem haladja meg a korban szokásosat. A
nagy elpártolási hullám csak közvetlenül azelőtt és
főképpen azután következett be, hogy a herceg meghalt
a nancyi csatában, akkor tehát, amikor a hozzá való
hűség már egyet jelentett a lét feladásával.

3. Propaganda

Károly herceg az igényeivel szembeni ellenállást

nemcsak parancsokkal igyekezett leküzdeni, hanem a
propaganda eszközeivel is. Jól érzékelte a közvélemény
jelentőségét, s igyekezett azt környezetével együtt céljai
érdekében befolyásolni. Erre annál nagyobb szükség
volt, minél messzebbre vezették Károlyt tervei. Így már
1465-ben az apja és a Croy-k elleni államcsínyével
kapcsolatban kiáltványokat tett közzé és küldött meg
valamennyi városnak és rendnek, kisebb, mindig a
címzett sajátosságaihoz igazodó változtatásokkal. So-
hasem mulasztotta el, hogy tájékoztassa alattvalóit a
háború és béke eseményeiről, és íly módon a történé-
seknek saját szempontjai szerinti leírását nyújtsa nekik.
Néhány városi levéltárban, így például a dijoniban és a

58
mechelniben, ma is tekintélyes számú ilyenfajta nyílt
levelet őriznek. Jellemző Károly kormányzási stílusára,
hogy ő ezeket a manifesztumokat és egyéb leveleit is
elődeinél gyakrabban írta alá saját kezűleg és látta el
saját kezű utóirattal, sőt gyakran maga is írta őket (1.
13. kép, XI. Lajoshoz írott levél). Másrészt nagy súlyt
helyezett arra, hogy alattvalói, elsősorban a városok,
gyakori levelekben nyilvánítsák ki hódolatukat és
tájékoztassák a friss hírekről. Ezenkívül voltak tollfor-
gatói, akik 1465-68-ban megbízásból vagy anélkül
írásaikkal vettek részt a Lüttich elleni harcban, vagy
akik a herceget az egekig magasztalták, mint Simon
Mulart, a Rajna-vidéki Heinsberg szuperintendense,
aki 1470. március 15-én nyújtotta át Köln városának
művét, mely „Károly úrnak, Burgundia jelenlegi
hercegének felemelkedéséről, győzelméről és dia-
daláról" s róla mint a császári korona várományosáról
szól. A Franciaországgal és a Birodalommal folytatott
viszály során gyakoriak voltak az ilyen széles körben
elterjedt „nyílt levelek", s ebben az ellenérdekű fél sem
maradt néma.

4. Szertartásosság

A közvélemény befolyásolását célzó propaganda-

eszköz volt az uralkodó hangsúlyozottan szertartásos
fellépése, reprezentálása és önábrázolása azokban a
,,Magnificences"-ban, ,,nagyszerűségekben", ame-

59
lyekről Chastellain és Molinet udvari történetírók 12
tételből álló listát állítottak össze: ez tartalmazza az
1467-es uralomra lépés alkalmából a különböző váro-
sokban tartott bevonulást, a rákövetkező évi brüggei
nászünnepségeket, a gentiek megalázását, akiknek
kiváltságlevelét 1469 januárjában Brüsszelben nyilvá-
nosan összetépték, valamint az Aranygyapjas Rend
valenciennes-i ünnepségét, a császárral való 1473-as
trieri találkozót, a mechelni parlament Károly jelenlété-
ben 1474 júliusában megrendezett ünnepélyes ülését, és
Neuss 1474-75-ös ostromát, amikor is a hadi tábor
egy városhoz volt hasonló, és Károly a császárral
viaskodott anélkül, hogy vereséget szenvedett volna.
Ezt a listát lehet még folytatni, például a lotaringiai
rendek 1475. decemberi nancyi meghódolásával. Mind-
ezen alkalmakkor Károlyra figyelt a világ; hiszen
csaknem valamennyi európai uralkodó követséget
küldött Károlyhoz, sőt, az olasz fejedelmeknek állandó
megfigyelőik ott voltak udvarában, és az ő jelentése-
ikből származnak a legértékesebb információk, ame-
lyek Merész Károlyról rendelkezésünkre állnak.
Károly szerette a látványos bemutatókat, a sok je-
lenlévő ember csodálatát; udvari rendtartásai egyene-
sen intézményesítették ezt az állapotot.
Ezeken az ünnepségeken, amelyek részint mint
uralkodónak, részint mint legszemélyesebb énjének
felmagasztalását szolgálták, nagy szerepe volt az állami
szimbolikának és az uralkodói jelvényeknek. Ezeket
mindenki jól láthatta, megfigyelhette. Károly sem a

60
királyi rang elnyerésére tett sikertelen trieri kísérlet
előtt, sem azután nem mulasztotta el, hogy minden
adandó alkalommal bemutassa, rangja a királyokéval
azonos. Királyi pecsétet, koronát és jogart, tehát
egyértelműen királyi jelvényeket használni nem volt
joga. Nem kellett azonban megtagadnia magától az
aranybrokáttal bevont trónust, melyhez (három he-
lyett) öt, sőt hat lépcsőfok vezetett, sem a koronához
megtévesztésig hasonló föveget, a mechelni „parlamen-
tet", a „mon souverain seigneur" megszólítást vagy az
ünnepélyes okmányok napmegjelölést nélkülöző új
formáját (ilyeneket eddig csak a francia királyi kan-
cellária állított ki).

5. Jámborság

Károly olvasmányainak eszközjellegéről esett már

szó. Hasonló volt vallásossága is. Rendkívül komolyan
vette az istentiszteletet és a jótékonykodást - mint
sikerének szükséges előfeltételeit. Károly ebben is, mint
minden más dologban pontos volt, és mindent a lehető
legjobban szabályozott: az udvari kápolnában évente
megrendezett bolondünnepet rögtön uralomra lépése
után a legszigorúbban betiltotta - a humorérzék teljes
hiánya volt egyik legszembeötlőbb tulajdonsága. ,,Mi-
előtt a herceg elhagy egy várost - írja Olivier de la
Marche Károly ud_vartartásáról szóló beszámolójában
-, alamizsnamestere elébe hoz egy listát, amelyen fel
vannak tüntetve arra vonatkozó kutatásainak eredmé-

61
nyei, hogy kiknek a javára indokolt a jótékonykodás és
az alamizsna osztogatása: például szegény embereknek,
börtönben sínylődő szegény raboknak, gyermekágyas
asszonyoknak, árváknak, szegény lányoknak, akiknek
a házasságkötéshez ho.ZÖmányra van szükségük, olyan
embereknek, akiknek mindenét elemésztette a tűz,
kereskedőknek,. akiknek nem kedvezett a szerencse és
tönkrementek, és minden más szükséges célra. És a
herceg ájtatosságtól vezérelve mindegyiknek ala-
mizsnát oszt, és megjelöli a papíron az összegeket, és
ezeket kifizetik, mielőtt még az alamizsnamester el-
hagyja a várost." E kötelességteljesítés tudata meg-
erősítette Károly önérzetét, mint ahogy egyáltalán az
egyház és az egyházi jogok őrzőjének és védelmezőjé­
nek tekintette magát - ez azonban nem akadályozta
abban, hogy az elkeseredett papságra újabb adókat
vessen ki. Emlékszünk az 1473. decemberi thionville-i
rendelet preambulumára, amelyben azzal dicsekszik,
hogy a liege-ieket visszavezette az egyház iránti enge-
delmesség útjára. Nem látta másképp a kölni érsek és a
város, illetőleg a káptalan 1474-es vitájába való beavat-
kozását sem. Isten adta neki uralkodói hatalmát, és ő
ezt a jog és az egyház javára használja - így mondta ő
maga, és így érvelt a burgundi propaganda.
A liege-i háborúk alatt Károly valóban próbálta
megvédelmezni az ország számos egyházának birtokát.
1468. november 30-án saját kezűleg ölt meg egy
fosztogatót a Szent Lambert-székesegyházban. Sikert
nem ért el rendelkezéseivel, a dolgok állása szerint nem

62
is érhetett el; mert zsákmány nélküli győzelem, főként
ebben a korban, elképzelhetetlen volt. A becsülete
azonban meg volt mentve. Liege mai székesegyházá-
ban, a Szent Pál-katedrálisban őriznek egy arany
fogadalmi ajándékot, amelynek elkészítésére Károly
1467 decemberében, tehát a brusteni győzelem után, de
még Liege lerombolása előtt adott megbízást, és
amelyet 1471 februárjában nyújtott át Liege-ben
értékes miseruhákkal együtt a Szent Lambert-katedrá-
lisnak. Ez az ajándék egy szoborcsoport, amely őt teljes
fegyverzetben ábrázolja térdelő helyzetben egy kis
Szent Lambert-ereklyetartóval a kezében, amint
Sárkányölő Szent György mutatja be őt (1. 12. kép).
Engesztelő ajándék? Az elkövetett igazságtalanság
beismerése? Inkább megfelelne Károly mentalitásá-
nak, ha ezt az adományt a győzelemért való
hálaajándékként szentelte volna Liege város, tar-
tomány és egyházmegye patrónusának, akinél Károly
hite szerint érdemeket szerzett magának - vagyis a
diadalmasan jó, nem pedig a megtörten rossz lelkiisme-
ret jeleként. Más templomoknak és zarándokhelyeknek
is küldött saját személyét ábrázoló ajándékokat, ezek
azonban elvesztek és feledésbe merültek. Azon templo-
mok közül, amelyekről Károly kisebb fogadalmi
ajándékokkal és gyertyákkal emlékezett meg (a tours-i
Szent Márton-templom is ezek között volt), 1471
februárjától kezdve különösen négy emelkedik ki: a
geraardsbergeni Szent Adrian Flandriában, az alsem-
bergi Miasszonyunk és a Szent Sebestyén Brabantban

63
(a Brüsszel melletti Linkebeekben), valamint a Szent
György Delft mellett Hollandban; Lotaringia 1475
őszén történt meghódítása után ehhez járult még a
Dombasle melletti Varangéville-ben a Szent Miklós
templom. Ezeken a zarándokhelyeken Károly herceg
hetenként misét celebráltatott.
Merész Károlyra különösen jellemző Szent György
tisztelete. Ékesen tanúskodik erről a liege-i ereklyetartó
is. Már az ötvenes évek elején ő volt Károly személyes
védőszentje, akinek neve Károly számára egész életé-
ben a legszentebb esküt és a legnagyobb fenyegetést
jelentette, s akinek képét zászlójára festette. Miért
választotta éppen Szent Györgyöt és nem azt a szentet,
akiről a nevét kapta, Szent Károlyt, vagy pedig Szent
Andrást, a burgundi ház védőszentjét? A mindig teljes
fegyverzetben ábrázolt szent volt minden lovagok és a
hadi mesterség patrónusa. Mars isten volt ő, keresztény
köntösben. Károly udvari szabályzata úgy rendelke-
zett, hogy Szent György-napi lakomájának maradéka
fegyverkovácsát illeti. Ezt a napot, kiváltképpen amió-
ta 1469-ben átvette az angol térdszalag- vagy Szent
György-rendet, különös ünnepélyességgel ülték meg.
Ez a választás a hadi dolgok iránti mélységes vonzódá-
sáról árulkodik. De Szent György és zászlaja ugyanak-
kor annak a keresztes hadjáratnak a szimbóluma is
volt, amelynek vezetője Merész Károly lenni akart.
Akárcsak a jelszava, ,,Je l'ai emprins", védőszentjének
megválasztása is Károly becsvágyáról tanúskodik,
mely a legmagasabbra tört.

64
 V. Belpolitika

Ha bepillantunk a burgundi állam Merész Károly

uralma alatti közigazgatásába, olyan újításokkal talál-
kozunk, amelyek nagyfokú ésszerűsége látszólag ellen-
tétben áll a herceg homályos célkitűzéseivel. A látszat
azonban csal. Az a logika, amely itt munkálkodik,
olyan túlfeszített, erőszakos vonásokat mutat, oly
kényszerítően sürgeti a gyors megvalósulást, hogy teljes
mértékben beleillik Károly személyiségképébe.

1. ,,Ordre et Regle" - a belső rend

Károly csaknem valamennyi rendeletében megjele-

nik a rendnek és előírásnak ez a fogalompárja, ti. a rend
és az előírás. A szándék, hogy a közigazgatás újabb és
újabb, egyre nagyobb területeit az állam érdekeinek
megfelelően szabályozza, valamennyi intézkedéséből
kiviláglik. Mivel ezek saját művei voltak, és je-
lentőségüket igen nagyra tartotta, Károly annyira
büszke volt az udvarról és a hadseregről szóló rendele-
teire, hogy a burgundi közigazgatás történetében
először kalligrafikus írással és részben miniatúrákkal

65
ellátva készíttete el és terjesztette őket. Ő maga szün-
telenül dolgozott nagy reformrendeletein, melyek segít-
ségével 1468 elején és az 1473-74-es évek fordulóján
ismét megváltoztatta a burgundi állam intézményeit.
Központosítás, egységesítés, bürokratizálás - ez a
mottója mindannak, ami ezen a területen történt.
Kimondatlan célja a külső önállóságnak megfelelő
belső szuverenitás. Teljhatalma lévén, megtehette, hogy
városi privilégiumokat és területi kiváltságokat hatá-
lyon kívül helyezzen. Merész Károly, aki valamennyi
nagy vállalkozását a lehető leggondosabban készítette
elő, tökéletességre törekvő és ugyanakkor rigorózus
ember volt. Rendelkezéseinek haszna és káros volta
innen fakad; némelyikük végrehajthatatlannak bizo-
nyult, mások - időnként ugyanezek - megelőzték
korukat.

2. Az igazságszolgáltatás

Hogy Károly milyen nagy jelentőséget tulajdonított

a törvénykezésnek, arról már esett szó. Mindjárt
uralkodása kezdetén, 1468 januárjában-februárjában
új ügyrendet bocsátott ki a Nagytanács számára, és két
újítást vezetett be: a „Prévöt des Maréchaux"-nak, a
katonai rendőri feladatokkal eredetileg csak háború
idején megbízott prófosznak azt a megbízást adta, hogy
saját csapatával a herceg valamennyi országában
határokra és ügy körökre való tekintet nélkül gyakorol-
ja bűnügyekben ítélkezési és végrehajtási jogkörét. Ez

66
meglehetősen sommás, bár hatékony joghatósági
intézmény volt. Chastellain bizalmatlanul tekintett az
új hivatalra és viselőjére: az újonnan kinevezett prévöt
szerinte veszélyes fickó, akinek önmagában nincs nagy
jelentősége, de igen alkalmas arra, hogy káros intéz-
kedéseket foganatosítson. Látványosabb, de kevésbé
hatékony volt a herceg szintén 1468 elején bevezetett
nyilvános audienciája, amelyen bárki elébe terjeszthette
kérelmét, aminek sorsáról lehetőség szerint azonnal
döntöttek. Ezeken a hosszú üléseken az egész udvari
nemességnek jelen kellett lennie, és senki sem merte
kivonni magát e kötelezettség alól: ezzel az illetményét
kockáztatta volna, többszöri kihágás esetén pedig a
herceg neheztelését vonta volna magára. Chastellain itt
ismét igen kritikus: ,,Külső látszatra ez nagyszerű és
igen dicséretes dolognak tűnt, bármilyen eredményre
vezetett is. De életemben (Chastellain 1405-ben szüle-
tett és 1475-ben halt meg) sohasem hallottam vagy
láttam, hogy egy fejedelem, király vagy más hasonló
személy ilyesmit cselekedett volna, különösen nem ilyen
fényűzéssel." Az intézmény nem is virágzott igazából.
Kezdetben hetenként három audienciára került sor,
1473 őszén még kettőt tartottak, 1474 februárjától már
csak egyet. Károly uralkodásának vége felé valószínű­
leg teljesen megszűnt az audienciák intézménye. Mégis
jelentős ez, hiszen jellemző megnyilvánulása Károly
személyes kormányzási módszerének, reprezentációra
való hajlamának, melynek célja a közvélemény befolyá-
solása volt, és jellemzi az udvari nemességhez való

67
viszonyát is, melyet itt kényszerített először puszta
statisztaszerepre.
A közvetlen fejedelmi törvénykezés ősrégi tradíciójá-
nak rövid életű felelevenítésével ellentétben a másik
nagy törvénykezési reform, melyet Károly herceg 1473.
december elején hajtott végre, tartós hatású volt. A
híres thionville-i rendelettel (a preambulum kivonatát
lásd fentebb a 36. oldalon) és a hozzá tartozó december
8-i végrehajtási okiratokkal Károly létrehozta Me-
chelnben a parlamentet (,,nostre parlament et cour
souveraine"). Ennek a jelentőségét sokáig túlbecsülték,
mert úgy vélték, Károly ezzel első ízben hozott létre a
burgundi közigazgatáson belül egy, csak a törvényke-
zéssel megbízott szervet. Újabb kutatások bebizonyí-
tották, hogy a hercegi „Nagytanács", az udvari tanács-
csal ellentétben, már 1435-36 óta a burgundi állam
legfelsőbb bírósága volt, éspedig kizárólag az. A
parlament lépett ennek helyébe. A különbség abban
állott, hogy a parlamentnek állandó székhelye volt
Mechelnben (míg a Nagytanács követte az udvart),
továbbá rangja magasabb, tisztviselőinek száma na-
gyobb volt. Életre hívásának oka is inkább politikai,
semmint igazságszolgáltatási természetű volt. Létre-
hozása egyike azoknak a reformoknak, amelyekkel
Károly feltehetően a burgund-frieslandi királyság
számára - amelyet III. Frigyesnek 1473 október-
novemberében Trierben kellett volna létrehoznia (1.
alább, 115. old.)- akart annak rangjához illő intézmé-
nyeket teremteni. A tárgyalások kudarca ellenére

68
 Károly csaknem változatlan formában kibocsátotta
reformrendeleteit, és magának (jogalap nélkül is) olyan
királyi jogokat tulajdonított, amilyen például az
ünnepélyes okiratoknak a burgundi kancelláriánál
addig ismeretlen, napmegjelölés nélküli formája volt -
éppen a thionville-i rendeletet állította ki első ízben
ilyen formában - , vagy mint a „Mon souverain
seigneur" megszólítás és a mechelni ítélőszék „parla-
ment" elnevezése. E formák és nevek alkalmazásában a
francia király példáját követte. Kiváltképpen a mechel-
ni parlamenttel volt az a szándéka, hogy az semmiben
ne maradjon el a legfelsőbb francia ítélőszék, a párizsi
parlament mögött. A francia rivális utánzásának
jeleivel lépten-nyomon találkozunk, akár az ítélőszék,
akár a pénzügyek, az udvar vagy a hadsereg szerve-
zetéről legyen is szó.
A parlament létrehozásával kapcsolatban különös
élességgel vetődik fel egy kérdés azóta, hogy bizonyossá
vált, a parlamentnek közvetlen elődje volt a Nagy-
tanács: a parlament illetékessége csak az északi tar-
tományokra terjedt ki, a déliek re nem, nem úgy, mint az
egykori Nagytanácsé. Csupán a Nagytanácsnál már
folyamatban lévő burgundiai peres eljárásokat foly-
tatták le, újak nem kerültek a parlament elé. Visz-
szalépés lenne ez a burgundiai állam központosításá-
ban? Talán ez a meghökkentő hatásköri megosztás is
abból fakad, hogy Trierben egy burgund-frieslandi
kettős királyság tervéről volt szó. Mindenesetre tény,
hogy amikor Károly 1474. január végén Burgundiában

69
tartózkodott, tehát közvetlenül a mechelni parlament
létrehozása után, a Burgundiában már meglévő három
parlamentet (a hercegség beaune-i parlamentjét, a
hercegségnek a Saöne-on túli, a birodalomhoz tartozó
részének Saint Laurent-i és a burgundi őrgrófság dole-i
parlamentjét) egyetlen parlamentté egyesítette, amely
aztán felváltva ülésezett a korábbi parlamentek székhe-
lyein, és rangja, tisztviselőinek száma, jogköre ugyan-
akkora volt, mint a mechelnié. Mindkét parlament
szuverén volt, független egymástól is és a francia
királytól is. Károly értelmezése szerint ez annak
következménye volt, hogy Xl. Lajos megszegte a
peronne-i szerződést-1471. november 12-én kifejezet-
ten megtiltotta a dijoni tanácsnak a párizsi parlament-
hez való fellebbezést. Ettől kezdve csupán az uralkodó
személye testesítette meg a joghatóság egységét. Nincs
azonban kizárva, hogy Merész Károly e tekintetben is
előbbre gondolt, mint amennyit később meg tudott
valósítani. Lotaringia meghódítása után, 1475 decem-
berében állítólag kijelentette, hogy Nancyt teszi meg
állama új fővárosává.

3. A pénzügyek és a rendek

Különös figyelmet szentelt Károly a hadseregnek és a

pénzügyeknek, melyekben hatalma alapvető feltételeit
látta. Hogy hadseregének újjászervezéséből személye-
sen is jelentős részt vállalt, kevésbé meglepő, mint az,

70
hogy a pénzügyi kamarában leült emberei közé, és
maga is velük együtt számolt: ,,Oda igen gyakran jár a
herceg, és egy számítást sem zárnak le nélküle vagy
tudtán kívül. Saját kezűleg ír alá minden utalványt,
minden az ő kezében összpontosul és tőle indul ki, és ő
maga az asztal egyik végén ül, veti a számolókorongo-
kat és ugyanúgy számol, mint a többiek; és eközben
csupán annyi a különbség közte és amazok között,
hogy a herceg aranykorongokkal számol, a többiek
pedig ezüstökkel." Olivier de la Marche 1473. végi
beszámolója egybehangzik azzal, amiről Chastellain
1468 elején tudósít. Akkor keletkezett a nagy pénzügyi
rendeletek közül az első, amelyet 1468. február 8-án
hoztak nyilvánosságra, és amely a már említett, még
helyhez nem kötött pénzügyi kamarát életre hívta.
Egyúttal a burgundi állam történetében először válasz-
tották külön a bevételek központi kezelését a kiadá-
sokétól. A „receveur général" mellé lépett az „argenti-
er". Az ellenőrzések és felülvizsgálások rendszere
megnehezítette, hogy valaki a herceg pénztárának
kárára meggazdagodjék. Megnőtt azoknak az értékpa-
píroknak a száma, amelyek érvényességéhez szükséges
volt a herceg ellenjegyzése.
Amikor Károly herceg Mechelnben létrehozta a
parlamentet, megváltoztatta a központi pénzügyi igaz-
gatás teljes rendszerét is. Egy szintén Thionville-ből
1473 decemberében keltezett rendelettel a brüsszeli és a
lille-i számvevő kamarát egyetlen, mechelni székhelyű
számvevő kamarává egyesítette, melynek élén -

71
akárcsak a párizsi számvevő kamaráén - az elnök állt,
és különválasztotta a rendszeres bevételek (a kincstári
birtokokból, vámokból, törvénykezési járadékokból
befolyt összegek) kezelését a rendkívüliekétől, amikor
is az 1468-as öttagú pénzügyi bizottságból létrehozta a
,,Chambre des trésoriers"-t két uradalmi kincstárnok-
kal és a „Chambre des généraux des aides" -t két
adószedővel; mindkét intézmény székhelye Mecheln-
ben volt. E kamarák tisztviselőit, akárcsak a parlament
tagjait, a december 8-i okmánnyal nevezte ki. A tiszt-
ségviselők elnevezésében és a rendes, illetve rendkí-
vüli pénzügyek különválasztásában Károly herceg az
akkori franciaországi rendszert utánozta. Ezen új
intézmények létrehozása mögött is politikai szándék
rejlett, annál inkább, mivel itt is, akárcsak a mechelni
parlament esetében, a szűkebb értelemben vett Burgun-
dia az új mechelni számvevő kamara hatáskörén kívül
esett. A meg nem valósult frieslandi királyság körvona-
lait láthatjuk itt is kibontakozni.
A rendkívüli és rendes pénzügyek különválasztásával
azonban igazgatástechnikai célja is volt Merész
Károlynak. Az adókamara felállításával összhangban
sor került az adóügyi főszámvevő és külön-külön
tartományi adóügyi számvevők kinevezésére, amit
ugyancsak decemberben foglaltak okmányba. Ezt az
intézkedést azzal indokolta Károly, hogy az addigi
tartományi számvevők, akiknek hatáskörébe a rendes
és rendkívüli bevételek kezelése egyaránt tartozott, a
kizárólag a hercegi állandó hadsereg fizetésére szánt

72
rendkívüli adókat más célokra használták fel, úgyhogy
a zsoldfizetés elmaradt, és a harcosok „a vidékből"
(vagyis fosztogatásból) éltek. Az adóügyek kezelésének
átszervezése szorosan összefüggött tehát az állandó
hadsereg felállításával. Egyebekben Merész Károly a
francia minta másolását a gyakorlati haszon elébe
helyezte. Hiszen lehetetlen volt, hogy a központi
pénzügyi igazgatás szerve, amely a herceg engedélye
nélkül semmit sem rendelhetett el, s amelynek a maga
részéről ellenjegyeznie kellett a kiadásokra vonatkozó
hercegi parancsokat, másutt tartózkodjék, mint a
herceg. 1475-ben és 1476-ban a négy tisztviselő olyan
gyakran utazott, hogy kétség fér hozzá, működtek-e
még Mechelnben a kamaráik, amikor a herceg Svájc-
ban és Lotaringiában harcolt.
Károly herceg azonban nem szorítkozott csupán a
központi és regionális pénzügyi igazgatás újjászer-
vezésére. Kezdettől fogva módszeresen fáradozott
azon, hogy új pénzügyi forrásokat tárjon fel. E téren is
1468 elején lendült neki, amikor is a németalföldi
tartományoktól hallatlan összegű adókat követelt -
Chastellain szerint 16 év leforgása alatt csupán Fland-
riától 1,2 millió schildet. Károly tisztában volt azzal,
hogy semmiféle uradalmi reformmal (amire szintén sor
került) nem tudja olyan mértékben megnövelni saját
financiális erejét, mint új adókkal, és kezdettől fogva
ragaszkodott ahhoz, hogy az adók kivetése hosszú
időre szóljon, miáltal a kivétel (a „Bede" szó kérést
jelent, az „aide" segítséget) szabállyá válik- úgy, mint

73
Franciaországban - , és elmarad a harc a rendekkel,
melyet egyébként mindig újból és újból meg kellett
volna vívni. A rendek képviselői ezt a váratlan köve-
telést irtózatosnak találták. Nem merték ugyan elutasí-
tani a herceg „kérését", de fizetni egyelőre nem fizettek.
1470-ben azonban az egyenként megkérdezett északi
tartományok adtak három évre évi 120 OOO koronát, sőt
az egyesült németalföldi rendek 1473-ban 500 OOO
koronát és a burgundiak hat évig fizetendő, további évi
100 OOO font „estevenants"-t. Károly a főszámvevő
kimutatása szerint uralmának kilenc és fél éve alatt
csaknem annyi adóbevételre tett szert, mint apja 45 év
alatt, 1 378 OOO tournois livre-re az apja által beszedett
1 536 800-zal szemben. Hasonló volt a helyzet azokkal a
kölcsönökkel, amelyeket Károlynak módjában állt
felvenni: ezek összege csaknem 2 OOO 000-t tett ki a 2, 76
millióval szemben, amelyet apja felvett. Károly ugyan-
azokat a módszereket alkalmazta, mint egykor Fülöp
herceg - csak sokkal nagyobb eredménnyel -:
kölcsönöket kényszerített ki saját tisztviselöitől, a
városoktól, elsősorban Lille-töl, Genttöl, Antwer-
pentöl, Brüggétől, Tournai-tól, amelyek a szükséges
tökére a járadékpiacon tettek szert; bankároktól,
mindenekelőtt Tommaso Portinaritól, a Medici-
bankház brüggei fiókjának vezetőjétől. A föszámvevő­
ség (amelyen, emlékezzünk, távolról sem ment ke-
resztül valamennyi bevétel és kiadás) pénzügyi forgal-
ma Merész Károly uralma alatt megkétszereződött. A
főszámvevő Jó Fülöp uralma idején éves átlagban

74
345 OOO tournois livre-t adott ki, Merész Károly idején
761 200-at, sőt 1472-ben több, mint 1,6 milliót az 1436.
évi 700 OOO livre-es korábbi „rekorddal" szemben. Ezek
a számadások azt is megmutatják, hogy a növekedés
haszonélvezője elsősorban a hadsereg volt. A fő­
számvevő a hadsereg céljaira 840 OOO tournois livre-t
fizetett ki 1473-ban, amikor az összes kiadások 1,33
milliót tettek ki, és ez érdekes módon pontosan
megegyezik azzal a kimutatással, amelyet Olivier de la
Marche ad 1473 végén az „Estat de la maison du duc
Charles de Bourgoingne, dit le Hardy" című művében:
évi átlagos kiadásként több mint 400 OOO fontot jelöl
meg a hercegi udvartartásnál, 960 000-et a hadi-
kincstárnokra, több mint 200000-t az „argentier"-re
vonatkozóan; összesen több mint 1,56 millió fontot.
Ezt a fejlődést sikerként könyvelhetjük el, bár nem
feledkezhetünk meg arról sem, hogy Károly erősen
igénybevett hitele egy súlyos vereséget nem sokkal
élhetett volna túl.
Franciaországgal ellentétben, ahol a „taille"-nak
nevezett tűzhely- és telekadó kivetése 1439-től kezdve
nem volt a rendek ismételt beleegyezéséhez kötve,
Károly hercegnek, mint láttuk, a közvetlen adókról
tárgyalnia kellett a rendekkel, az egyes tartományi
képviselőkkel, továbbá az alakulófélben lévő egyesült
rendekkel, amolyan országgyűléssel. 1463-64-ben
sikerült kihasználnia a holland rendektől kiinduló
mozgalmat, melynek 1464.január9-én megtartott ülése
az egyesült németalföldi rendek első gyűlésének számít.

75
(Burgundia és Németalföld egyesült rendjei tovább
fejlődtek és szilárdultak uralma alatt, még ha meg is
maradt a képviselőknek mandátumokhoz kötöttsége,
és ha a tartományi rendeknek elszámolással tartoztak
is.) Károly tudatában volt ezen intézmény jelentőségé­
nek, hiszen az 1473-as ülés kezdetén kancellárja által
kinyilvánította „különös örömét afölött, hogy vala-
mennyi innenső (a Champagne-on inneni) országa
rendjének jelen gyülekezetében államát »sa chose
publique« úgy látja és szemléli, mintha az ott állana az ő
oldalán". Amikor kiváltképpen a pénzügyileg erős
németalföldi rendek fejlődését segítette elő, akkor ezt
saját érdekében tette; az adó jóváhagyásának folyama-
ta ezzel lényegesen leegyszerűsödött. 1470-ben és 1473-
ban először egyeztek bele Németalföldön és Burgundiá-
ban is nagy, több évre szóló adókivetésekbe, Károly
mégsem tett kísérletet sem a bíráskodás, sem a
pénzügyek terén arra, hogy egy Burgundiát és Német-
alföldet is átfogó rendi képviseletet hozzon létre.
Az egyesült rendek intézménye azonban nemcsak
eszköz volt az uralkodó kezében, hanem a herceggel
szemben védekezően fellépő tartomány érdekképvisele-
te is. Egyetlen gyűlés esetén ugyan könnyebb volt
nyomást gyakorolni és elérni, hogy a hercegnek tetsző
döntés szülessék, kiváltképpen, mert Károly időnként
taktikai okokból engedett, és új adók kivetése ellenében
privilégiumokat adott, amelyeket aztán nem volt
hajlandó betartani. De az ellenállás meg is erősödhe­
tett, és akkor annál komolyabb következményei voltak.

76
Ez utóbbi történt 1476 májusában, amikor Károly
1473-ban tett ígérete ellenére, miszerint a hatéves adó
lejártáig nem támaszt új igényeket, ismét pénzt és
csapatokat követelt: a Gentben összegyűlt egyesült
németalföldi rendek Flandria vezetésével nemet mond-
tak, noha Artois és Hennegau hajlandó lett volna
engedni. Károly herceg ezalatt a Waadtlandban tartóz-
kodott, ahol Grandson után második nagy veresége
várt rá Murtennál. Kancellárja, Guillaume Hugonet
megpróbálta kemény szavakkal megfélemlíteni a kül-
dötteket. Hatékony az lett volna, ha a herceg, mint ezt
gyakran tette, maga emelkedik szólásra és úgy beszél,
mint 1470-ben és 1475-ben a flandriai rendekhez. 1475-
ben tartott nagy fenyegető beszéde azonban nem tudta
arról meggyőzni a hatalmas városok képviselőit, hogy
Károly ügye az ő ügyük is, s arról sem, hogy az ő
előnyüket szolgálja, ha távoli hadjáratokban kockára
teszi saját életét; és okmányokkal alátámasztott
kétkedésükben igazuk is volt.

4. A hadsereg

Az eddigiek alapján világos, hogy a több évig

fizetendő rendkívüli adók és a pénzügyi reform,
egyáltalán a fokozott pénzszükséglet oka az állandó
hadsereg felállítása volt. Valamennyi kortárs, króniká-
sok és diplomaták egyaránt, megfigyelték Károlynak a
hadsereg és a fegyverek iránti különös előszeretetét:

77
„Mintha vasban született volna, olyannyira szerette a
vasat; örömét lelte a fegyverekben és a harci vértekkel
ékes harcmezőkben" - írta Chastellain Károly ural-
kodásának kezdetén. Ugyanerről tanúskodik Paniga-
rola milánói követnek a svájci hadjáratról küldött
sürgős jelentése 1475. július 11-én: ,,Minden öröme,
egyetlen gondolata a hadi nép." A kemény tábori élet, a
fegyverzetben való alvás mélységesen kielégítette. Már
ifjúkorában a kemény, férfias játékokat és a lovagi
tornát kedvelte: ,,A gróf (Charolais grófja) igen
gyakran vett részt lovas párviadalon, és ebben a
mesterségben jó hírnévre tett szert, nem csupán mint
herceg vagy úr, hanem mint kemény, erős és rettegett
lovag is: . . . viselte a terhet és a munkát, és nagy
ütéseket adott és kapott, nem kímélve magát, mintha
szegénylegény lenne, aki ettől a mesterségtől reméli
felemelkedését" (Olivier de la Marche). Harcosként
nagy tekintélynek örvendő apja ebben bizonyára
példaképe volt. E hajlam legmélyebb oka azonban
valószínűleg Károly bizonytalanságában rejlett, mely
öt kényszerítő erővel ezek felé a különösképpen férfias
tevékenységek felé fordította.
A fegyverforgatás, a rend és a szabályzat iránti
elöszeretetnek, amelyet a hadsereg területén teljes
mértékben kiélhetett, egész sor rendkívül részletes
rendeletet köszönhetünk, melyeket Károly herceg 1468
és 1476 között bocsátott ki. Ezek csaknem mind az új
állandó hadseregre vonatkoznak. Különösen a Trier
melletti St. Maximinból (1473 októberében és novem-

78
berében) keltezett előírások váltak híressé, amiről
Károly maga gondoskodott, amikor is a baráti ural-
kodóknak megküldte a kalligrafikus másolatokat. Az
egyenruha, a felszerelés, a parancshierachia, a zsold, a
menetelési rend, a hadbíráskodás és fegyelem vala-
mennyi kérdését szabályozó rendelet az európai
had történetben első ízben tartalmazza a sereg csapatai-
nak lovas századokba való beosztását (mindezt olasz
mintára; a század parancsnokot „conducteur" -nek ne-
vezték), szigorú hierarchikus rendjét a zászlóknak és
hadijelvényeknek, melyekről eltűntek a személyes címe-
rek, továbbá a szabadságengedélyezés szigorú el-
lenőrzését és a békeidőben való gyakorlatozás elren-
delését - amit Károly már 1468-ban megparancsolt
gárdája íjászainak. Az állandó sereg felállítását Károly
herceg valószínűleg 1469 őszén határozta el. A francia
királlyal ellentétben Burgundia hercegének ekkor még
minden hadjárathoz új hadsereget kellett felállítania, s
ehhez a hűbéresek és a városok fegyveres hűbéri
szolgálati kötelezettsége alapján történt a mozgósítás.
Az így egybegyűlt sereg nehézkes és megbízhatatlan
volt, alkalmatlan a hosszú hadjáratokra és ostromokra.
Már 1469-ben kimondták, hogy a burgundiai állandó
hadseregnek a francia és velencei példát kell követnie.
1470-ben Károly herceg titokban kikémleltette az 1445
óta fennálló francia rendszert, amelytől a nevét (,,com-
pagnie d'ordonnance") is átvette. Az állandó hadsereg
csapatai csak 1471 folyamán jöttek létre. 1472 tavaszán
került sor első bevetésükre, Franciaország ellen: A

79
tizenkét, egyenként 1250 „lándzsából" álló szakasz- a
lándzsákat egy-egy nehéz fegyverzetű lovag vezette, aki
mellé kilenc különböző fegyverzetű harcos volt beoszt-
va- egy mindig rendelkezésre álló hadsereget alkotott,
melynek tervezett létszáma 12 500 fö volt, ezt a
létszámot azonban sohasem érte el egészen. Később a
szakaszok száma még növekedett, a neussi csata idején
több mint húsz volt belőlük. Az általános hadkötele-
zettség ugyanakkor nem szűnt meg, sőt Károly herceg
még szigorúbban megkövetelte, mint elődei, de pénzzel
meg lehetett váltani (ez új, ha nem is túlságosan
gazdagon jövedelmező bevételi forrást jelentett), vagy a
határmenti garnizonok feltöltését szolgálta.
Az 1475-ös és 1476-os években a burgundiai hadsereg
csaknem kizárólagosan zsoldoshadsereg volt, melyet
Merész Károly „maison militaire"-jének elit csapatai
egészítettek ki; ezekről az udvartartással kapcsolatban
majd esik még szó. A hadseregnek a hercegtől való
közvetlen függőségéről tanúskodik az a tény, hogy
minden kapitány csak egy évig tartotta meg századát. A
tisztség átadása újév napján ünnepélyes ceremóniával
ment végbe: a felesketett új tisztségviselő megkapta a
parancsnoki pálcát és a hadseregparancsok egy díszes
példányát - e kéziratok közül néhány ránk maradt. A
hadsereg felállítása nemcsak nagy - ahogy láttuk
azonban, nem leküzdhetetlen - finanszírozási prob-
lémákat okozott, hanem tervezett nagyságrendjé-
ben túllépte a burgundi államon belüli rekrutálási
lehetőségeket is. A burgundi államban nem volt

80
elegendő katonai'. szolgálatra alkalmas ember, aki
hajlandó lett volna ebben a hadseregben szolgálni.
Mivel Károly hecegnek több volt a pénze, mint embere,
külföldi zsoldosok toborzásához folyamodott. Ez
önmagában nem volt új dolog. A francia király
hadseregében Merész Károly idejében 15%-nyi skót,
olasz, spanyol zsoldos szolgált; akkoriból ered a királyi
skót gárda hagyománya. Burgundia hercege csupán
eleddig ismeretlen mértékben folytatta a toborzást. A
legtöbb katonát Itáliából gyűjtötte össze, ahol a
hivatásos katonáskodás a „condottieri"-nek nevezett
vállalkozók tevékenysége nyomán a legnagyobb
fejlődést érte el. Károly 1471 tavaszán mindjárt a kor
leghíresebb és legbefolyásosabb, noha immáron 70 éves
zsoldosvezéréhez fordult, Bartolomeo Colleonihoz,
akivel 1474 februárjában három évre szóló szerződést is
kötött ezer páncélos lovasról és 1500 főnyi gyalogságról
- de Velence nem bocsátotta el főkapitányát. Más
csapatvezérekkel azonban, köztük több száműzetésben
élő nápolyival - akik, mint Colla de Monforte,
Campobasso grófja is, előzőleg az Anjou-ház szolgá-
latában álltak - sikeres volt az üzletkötés, és 1472
őszén a savoyai hágókon keresztül szakadatlanul
vonultak az olasz csapatok Károly herceghez. A
burgundi hadsereg már Neuss előtt is, s még inkább a
svájci háborúk idején túlnyomórészt olaszokból állt.
1467-től kezdve emellett szolgáltak benne angol csapa-
tok is, főként íjászok, akiket részint IV. Edward király
küldött, részint az udvartartás és az állandó hadsereg

81
számára toborozták őket, mint John Colpin lovas
íjászokat (John Colpin halála okozta 1476 októberében
Nancy elestét). Németek is léptek burgundiai szolgálat-
ba: a baseli Hans-Bernhard von Ramstein, aki
Neussnál esett el, a pfalzi Friedrich von Flersheim, aki
Nancynál Károllyal maradt, a frank Wiwolt von
Schaumburg, aki Trierben szerződött el, és a grandsoni
vereség hírére jobbnak látta, ha nem tér vissza a
burgundi seregbe.
Ezzel az új típusú hadsereggel hódította meg Merész
Károly 1473 nyarán Geldernt és 1475 őszén Lotarin-
giát, ezzel tudott 1473-tól kezdve csaknem megszakítás
nélkül háborúkat viselni. De ott, ahol kemény ellen-
állásba ütközött, Neussnál, Grandsonnál és Mur-
tennél, ez a hadsereg nem győzött. Az a férfi, aki az
addigi legjobb szabályzatot adta hadseregének és a
hadjáratok alatt lankadatlan buzgalommal éjjel és
nappal, akár egy fecske (így jellemzi Károlyt tanácsosa,
Philippe de Croy-Chimay kamarás és csapatparancs-
nok) mindenütt jelen volt és gondoskodott róla, hogy
minden rendben legyen, aki saját kezűleg büntetett és
keveset dicsért - ugyanez a férfi döntött arról is, hol és
hogyan vessék be a maga teremtette eszközt, a hadsere-
get.

82
 5. Az „Hőtel"

Az előbbiekben szóltunk Károly „maison militaire"-

jéről, és ez ráirányítja a figyelmet az „Hötel"-ra, a
burgundiai udvarra és udvartartásra, amelyben Károly
herceg uralma alatt olyan változások mentek végbe, s
amelynek katonai és egyéb jellegű funkciói oly nagy
mértékben kibővültek, hogy e kérdésnél hosszasabban
kell időznünk. 1468 elején szervezte át Károly herceg az
udvartartást első ízben úgy, hogy az mindent felülmúl-
jon, ami akkor Franciaországban volt, és felül is múlt
mindent (Chastellain). Tette ezt az egész államappará-
tus átrendezésével együtt, amire az uralomra lépését
követő felkelések, többek között a genti, a mechelni és a
liege-i miatt csak most talált alkalmat. Mint később a
hadsereggel kapcsolatos rendeletekröl, az udvarra
vonatkozókról is kalligrafikus másolatokat készítettek,
osztottak ki az udvari hivatalok vezetőinek, és küldtek
szét a Burgundiával baráti viszonyban álló uralkodók-
nak. A már ismerős gondolkodásmód nyilvánult meg
ezekben az 1468. január l-jén kelt (március 2-án
közzétett), az 1472. április 19-i és 1474. február 13-i
rendeletekből és Olivier de la Marche 1473 végi (1474.
novemberről datált) leírásából; ,,Minden dolgokat
rendesen és előírás szerint kell tenni, Isten és a herceg
dicsőségére"; az 1468-as udvari rendelet preambu-
lumából nem hiányzik a már régen lábra kapott
visszaélésekre való utalás sem. Károly az udvari
tisztségviselők kötelességeit megnövelte, jogaikat,

83
például természetbeni járandóságukat csökkentette, és
gondoskodott a fegyelemről: aki nem volt időben a
szolgálati helyén, az nem kapott fizetést, és vétségét
jelenteni kellett a hercegnek. Ami apjának uralma alatt
megnövekedett, azt Károly arányossá tette, és egyszer s
mindenkorra szabályozta: így a négy nagy udvari
hivatalban (,,quatre états"), a „pannetiers" (kenyér-),
„échansons" (bor-), ,,écuyers tranchans" (hús-) és
„écuyers d'écurie" (udvari istállómesteri) hivatalban a
korábbi gyakorlattal ellentétben nem különböző számú
(huszonhárom, harminckilenc, tizenhét és huszonöt)
nemes nyert alkalmazást, hanem mindegyikben negy-
ven, két-két „chiefz", főnök keze alatt. A szokásos
juttatások mértéke többé nem volt esetleges, hanem a
hivatalok szerint különbözőképpen állapították meg
azokat, és egyes esetekben az udvarnál való jelenlét
napjainak száma alapján számították ki. Ez pontos
szolgálatra ösztönzött.
Az intézményesítés mellett három további jellemzője
volt Merész Károly burgundi udvarának: a növekedés,
a militarizálódás és az etikett. Sajnos, Jó Fülöp herceg
utolsó udvari szabályzata, amely haláláig és azon túl is
megszakítás nélkül érvényben volt, nem maradt fenn
teljes egészében. Láttuk már, hogy Károly 160 embert
alkalmazott ott, ahová apja csak 104-et szánt, és még
ezt a számot is csökkenteni akarta. Károly 1468-as
udvari rendtartása kereken 620 nevet, illetve udvari
állást említ, az 1474. februári 1030-at, Olivier de la
Marche 1474 novemberében 1860-at. Egyidejűleg nem

84
tartózkodott valamennyi személy az udvarban. A fél-,
harmad- és negyedéves szolgálat korántsem új rendsze-
re révén a tisztségviselők létszámát tudatosan magas
szinten -tartották, úgyhogy alig lehet kiszámítani, hány
ember volt egy adott időpontban ténylegesen az
udvarban, annál kevésbé, mivel a magasabb tisztsé-
geknél és a nemeseknél nagylétszámú kísérettel is kell
számolni. Amikor gyertyaszentelőre mindenki meg-
kapta a gyertyáját, ahogy arról Olivier de la Marche
beszámol, a gyertyákat nem százával, hanem ezrével
osztották.
Nem minden udvari szolgálat növekedett meg
egyenlő mértékben Merész Károly uralma alatt. Első­
sorban a nemességnek szánt tisztségek száma gyarapo-
dott; 1468-ban 101 hely volt fenntartva kamarási
hivatalt betöltő lovagok számára, 166 a négy fő hivatal
fegyvernökeinek és 7 további udvarmesteri, kamarai és
konyhai apródi állás. 1474-ben ugyanezen tisztségek
száma így alakult: 177, 206 és 23 a gárda nélkül,
amelyről később még lesz szó. Ez a fejlődés nemcsak a
nagyobb reprezentáció vágyából és abból a szükségsze-
rűségből fakadt, hogy a burgundi állam különböző
tartományai nemességének minél nagyobb része
kötődjék a herceg személyéhez. A kamara és a „quatre
états" (a négy rend) nemesurai 1468 óta „chambres"-
okba - ez eredetileg a szobákat jelentette, ahol
étkeztek - voltak szervezve tízesével egy főnök, a
„chief de chambre" vezetése alatt; 1473 óta az állandó
hadsereg csapataihoz hasonlóan öt-öt „chambres"

85
alkotott egy lovasszázadot. Miután Károly herceg az
1472-es tavaszi hadjárat idejére átmenetileg besorozta
az állandó hadseregbe udvarának teljes nemességét, az
1472. áprilisi és 1474. februári udvari rendeletben
előírta, hogy mindegyikük köteles magával vinni egy
nehézfegyverzetű felszerelést és fizetéséből további öt
fegyverest és öt-hat lovat fenntartani: minden egyes
nemes egy teljes lándzsa vezére volt, az udvari hivatal
egy egész seregszakasz, az udvartartás egy század,
ugyancsak évente változó parancsnokokkal. Ez a
növekvő militarizálódás ugyanakkor az udvartartás-
hoz számító csapatok növekedéséből is kiviláglik: 1468-
ban 42 udvari testőríjász volt, 1474-ben 64, 1475
decemberében 102. Első ízben az 1474. februári udvari
rendeletben történik említés a 126 „gentilhommes"-ból
álló gárdáról, ugyanannyi íjásszal és 14 „coustilliers"-
val, és ugyanabban az évben ehhez jött még 12 svadron
60-60 angol íjásszal, egy-egy nehézfegyverzetű parancs-
nokkal az élen. A burgundi udvar ezzel élen áll abban a
fejlődésben, amely ugyanebben az időben Európában
máshol is, különösképpen a francia udvarban végbe-
megy, azonban nem olyan mértékben, mint Burgundiá-
ban. Franciaországban 1466-ban jelenik meg a „hom-
mes d'armes de la compagnie du roi", 1469-ben 50
főből álltak, s ezekből lettek 1471-ben a százhuszak, a
„cent vingt gentilhommes de l'Hötel". Nem lenne
meglepő, ha kiderülne, hogy Merész Károly ebben is a
francia példát követte, hogy felülmúlja azt. De a
kamara és a négy hivatal katonai elitegységekké

86
alakítását - ezeket folyamatosan be is vetették - a
francia udvar nem ismerte. Minél nagyobb az udvari
tisztviselők száma, annál inkább kialakult a szertar-
tási rend, annál szigorúbb az etikett - és fordítva.
Olivier de la Marche, a tapasztalt udvari ember leírta
IV. Edward angol király- és ezzel az utókor - számá-
ra a Merész Károly uralma alatti burgundi szokásokat.
Károly udvari rendeletei is többet mondanak el ezekről
a szokásokról, mint elődeié, bár feltehetően olyasmit is
tartalmaznak ezek az írások, ami már régóta érvényben
volt. Hogy ennek írásban való rögzítése most történt
meg, az jellemző és megfelel Károly törekvésének a
szabályozott rendre és saját személyének nagyobbításá-
ra. Említettük már a nyilvános audienciát, amelyen az
egész udvari nemességnek jelen kellett lennie. Az
uralkodó felkelése és lefekvése, misére járása és étkezé-
sei nyilvános eseményekké lettek, melyek különféle
fiktív funkciókat alakítottak ki. Merész Károly bur-
gundi szertartásrendje követendő példa lett a nyugati
udvarokban, azzá lehetett, mivel az uralkodó hatalma
mindenütt megnövekedett, megnőtt az udvar vonzere-
je, s szükségszerűvé vált az uralkodó rangos távolság-
tartása.

87
 VI. Külpolitika

Az előző fejezetekben Merész Károlyt úgy ismertük

meg, mint aki gondosan tervez és számol, olyannak,
mint aki semmit sem bíz a véletlenre. Különös lenne, ha
külkapcsolataiban nem ugyanilyen magatartást tanúsí-
tana. Az utókor mégis egészen más képet alkotott róla,
ahogy azt a máig is használatos (és soha kutatás tárgyát
nem képező) jelzők tanúsítják, melyekkel Károlyt
felruházták. A szerencsés németalföldi „Karel de
Stoute" (a Büszke) kivételével olyan ember képét
vázolják fel, aki meggondolatlanul vág kalandokba:
„Karl de Kühne" (a Merész) a németben legkésőbb a
18. század végétől kezdve, ,,Charles the Rash" (a
Meggondolatlan) vagy „the Bold" (a Merész) az
angolban, ,,Charles le Téméraire" vagy csak „Le
Téméraire" (a Vakmerő) a franciában, kimutatható a
19. század első negyedétől kezdve. Olivier de la Marche,
a kortárs „le Travaillant"-nak nevezi, vagy, 1474-ben
,,le Hardy"-nak is (jelentése itt kb.: az Elszánt). A 16---
18. század tudósainak latin elnevezései a következők:
„Audax", ,,Pugnax" és „Bellicosus" (a Merész, a
Harcias, a Háborúskodó), néhányan korrekten csak
Károlynak, Bugundia hercegének nevezik. Csak a 19.

88
században jutottak túlsúlyba a herceg többé-kevésbé
pejoratív jelzői. Hogy valójában mire vonatkoznak, azt
megmutatja már a „temerarius" melléknév első, aztán
ismét feledésbe merült alkalmazása: a párizsi egyházjo-
gi fakultás 1477. januári jegyzőkönyvében és kevéssel
később Thomas Basin krónikásnál a jelző használata az
uralkodó halálával kapcsolatos elmélkedésekkel áll
közvetlen összefüggésben. A vég Károly egész uralmát
elhomályosította.

1. Folyamatosság

Károly külpolitikai módszereinek bemutatására

röviden felsoroljuk a gelderni burgund előrenyomulás
állomásait: Gelderni Adolf ifjú herceg felvétele az
Aranygyapjas Rendbe (1461); Adolf házassága a
burgundi házzal szoros rokonságban álló Bourbon-ház
egyik tagjával (1463), melyet Fülöp herceg közvetített;
közvetítés, majd döntőbíráskodás Arnold gelderni
herceg és az ifjú Adolf között, aki 1465-től fogságban
tartja apját, egyidejűleg Arnold herceg befolyásos
nemesi híveinek pártfogolása az országban: Adolf
fogságba vetése és Arnold visszaültetése az uralkodói
székbe, aki csak burgundi segítséggel tudja fenntartani
uralmát; a helytartóság (1471), majd a gelderni zálog-
és örökösödési jog megszerzése Arnold hercegtől
(1472). Arnold herceg halála (1473. február) után
fegyverszünet XI. Lajossal (április), a Jülich-ház Gel-

89
dernre támasztott igényének megváltása és Kleve
segítségének biztosítása bizonyos területek előzetesen
megbeszélt átengedésével; Geldern meghódítása az
ország rendjeinek felkelése ellenében űúnius-augusz­
tus); végezetül a császár hűbérbirtokul adja Geldernt
(november 6.).
Ez a példa több tekintetben is tipikus: megmutatja
Fülöp hercegtől Merész Károlyig és még tovább
visszamenőleg a burgundi külpolitika kontinuitását,
amely, ha jobban megnézzük, Károly minden egyes
külpolitikai vállalkozásában megnyilvánul. A fiú is
kihasználta az Aranygyapjas Rend kínálta lehetősége­
ket. Erősítette az angol, a Bourbon- és a savoyai
szövetséget, amikor is IV. Edward királyt, Bourbon
hercegének fivérét és Savoyai Fülöpöt, Bage grófját
(aki 1471-ben átállt XI. Lajoshoz, míg fivére, Jacques,
Romont grófja továbbra is kitartott Burgundia ol-
dalán) az Aranygyapjas Rend lovagjaivá választatta.
1473-ban a nápolyi és szicíliai király megválasztásával
megerősödött az aragóniai szövetség. Mint Geldern
esetében, Károly Liege-ben, Elzászban és Lotaringiá-
ban is elődei politikáját folytatta. Nem ragadott rögtön
fegyvert, hanem ameddig csak lehetett, a diplomáciai
utat részesítette előnyben. Ha erőszakhoz folyamodott,
ezt a lépését diplomáciailag is, katonailag is gondosan
biztosította. Zálogba adás útján szerzett területet a
Habsburgok felső-rajnai birtokaiból is. A közvetítés, a
döntőbírósági ítélet, a helytartóság és az erőszakos
hódítás összekapcsolása visszatér Liege és Köln egyhá-

90
zi birtokai esetében is, itt sikerrel, ott végső siker nélkül.
Egy ideig Savoya fölött is gyakorolt Burgundia bizo-
nyos fajta védnökséget. Mind ez a 15. században bele-
tartozott a hercegi politika szokásos fegyvertárába.

2. Xl. Lajos és Merész Károly

A belpolitika tanulmányozása még egy további

eredményt hoz a külpolitika vonatkozásában. Akár az
udvarról volt szó, akár a hadseregről, pénzügyekről
vagy bíráskodásról, Károly csak egy mércét ismert: a
királyi Franciaországot. Uralmának időszaka csaku-
gyan nem volt más, mint szakadatlan harc Xl. Lajos
ellen, ahogy azt a megrögzült hagyomány el akarja
hitetni? S továbbá: vajon csakugyan Xl. Lajos volt az,
aki különb diplomáciával, szinte egyetlen ujját sem
mozdítva okozta Károly bukását azzal, hogy a biroda-
lom ellen fordította, és ott olyan ellenségeskedéseket
szított, melyekkel Károly nem boldogult? Csakugyan
XI. Lajos tette ezt,jól tudva, hogy Károly így a vesztébe
rohan majd? E szemléletnek is régi történetírói ha-
gyományai vannak, és akárcsak az előbbi, ez is Philippe
de Commynes művére nyúlik vissza, akinek, mivel
pártállást változtatott, jó oka volt arra, hogy sokkal
többet írjon XI. Lajos javára, mint amennyi indokolt
volt.
Valóban Franciaország volt az egyetlen hatalom,
amelynek érdeke fűződött a burgundi állam gyengítésé-

91
hez, sőt eltörléséhez. De a francia monarchiának más
erős ellenfelei is voltak még. Anglia, Bretagne, Aragó-
nia -ezek mind, mint látni fogjuk, kapcsolatban álltak
Burgundiával. Merész Károly másrészt nem Francia-
ország királya vagy régense akart lenni - 1474-75-
ben a York-házból való IV. Edward királlyal kötött
szerződésben elismerte a francia koronára támasztott
angol igényt (természetesen azt remélte, hogy egyszer
majd elnyeri az angol koronát a maga számára) - ,
hanem a római királyság és a császárság elnyerése volt a
célja. Ehhez szüksége volt a Franciaországtól való
függetlenségre, amelyet az egyenrangú intézményekkel
demonstrált, és mindenekelőtt szüksége volt biztonság-
ra, birtokainak elismerésére, békére. Ezt a tartós békét
Xl. Lajos újra és újra felajánlotta ~árolynak, utoljára
1475-ben, s még a rákövetkező évben is javasolt egy
találkozót. Ezt az ajánlatot személyesen tette meg 1465
őszén Párizs mellett és 1468 őszén Péronne-ban.
1465-ben Károly, akkor még Charolais grófja és
apjának föhelytartója, azzal a szándékkal vett részt a
francia hercegek XI. Lajos elleni pártütésében, az
úgynevezett „Guerre du Bien Public"-ben, a közjó
háborúban, hogy helyreállítsa Burgundia pikárdiai
határát, melyet apja a Somme-városok 1463-ban
történt visszaadásával elvesztett. Mielőtt a Párizs
mellett elvonuló Károly csapatait Chartres környékén
egyesíteni tudta volna a király testvérének, a Liga
névleges fejének, Charles de France-nak és Bretagne
hercegének hadseregével, 1465. június 16-án XI. Lajos,

92
aki döntő ütközetet akart, Montlhérynél megtámadta.
A sok áldozatot követelő csata, melyben a herceg
megsebesült, döntetlenül végződött. A harc után a
csatamezőt birtokló Károly számított győztesnek, és
sikerült egyesítenie seregét a szövetségesek csapataival,
Xl. Lajos bevonult Párizsba. Ez az inkább ellenfele
hibáinak, mint saját fölényének köszönhető siker
alapozta meg kortársai és önmaga szemében Károly
katonai hírnevét. Commynes szerint ez a siker meg-
változtatta Károly személyiségét: ettől kezdve élvezte a
háborút, és nem hallgatott senki tanácsára. Xl. Lajos-
nak sikerült a hadjáratot befejeznie úgy, hogy 1465
októberében a Párizs körül táborozó hercegek minde-
gyikének engedményeket tett. Merész Károly, a Liga
katonailag legerősebb tagja, a conflans-i szerződés­
ben visszakapta a Somme-városokat. Sőt mi több:
Xl. Lajos akkoriban ismételt személyes találkozásokon
és minden lehetséges eszköz felhasználásával - a
négyéves dauphine-t, Anne-t össze akarta házasítani
Károllyal - megpróbálta végleg megoldani a Burgun-
diával való konfliktust és szoros szövetségre lépni
Károllyal. Károly a felkínált előnyöket elfogadta, de
továbbra is bizalmatlan maradt.
Hasonló, csak drámaibb lefolyása volt (másképpen,
mint ahogy Commynes leírja) az 1468. október 9-14-i
péronne-i találkozónak. A kezdeményezés ismét
Xl. Lajostól indult ki abban a reményben, hogy
Burgundia hercegét megnyerheti kizárólagos szövetsé-
gesének, még azt a szándékos óvatlanságot is elkövette,

93
hogy saját személyét Merész Károly kezébe adta,
csupán a herceg oltalomlevelével biztosítva érkezett
Péronne-ba. De Károly bizalmatlanságát ezzel nem
hallgattatta el. Amikor XI. Lajos visszavonta azt az
ígéretét, hogy együtt vonul vele a Franciaországgal
szövetséges liege-iek ellen, akik a találkozó ideje alatt a
király közreműködése nélkül ugyan, de ismételten
felkeltek Burgundia ellen, Károly olyan fenyegetően
viselkedett a királlyal szemben, hogy az az oltalom
megszegésével volt határos: Károly nem mert a francia
sereggel a hátában a felkelt város ellen vonulni. Miután
szökési kísérlete a péronne-i várból, ahol gyakorlatilag
fogva tartották, balul ütött ki, Xl. Lajos engedett,
együtt vonult Károllyal, és egy brüsszeli királyi titkár-
ral 1468. október 14-én Péronne-ban kelt pecsétes
okmányba foglaltatta mindazt, amit Károly követelt
tőle. Károly kényszerítette a királyt, hogy megfizesse a
hűbér-és a kizárólagos szövetségesi eskü árát, melyeket
aztán soha nem teljesített.
Ezt a megaláztatást Xl. Lajos sohasem bocsátotta
meg Burgund hercegének. Még Károly halála után is
lefolytattatott egy vizsgálatot a péronne-i események-
kel kapcsolatban. De tévedés volna azt hinni, hogy
Károlynak 1465-ben és 1468-ban csak ki kellett volna
nyújtania a kezét. Xl. Lajos barátsága kevésbé volt
őszinte, mint Károly leplezetlen ellenségessége. Károly
tudta, hogy XI. Lajos nem tartja majd be a „péronne-i
szerződés" rendelkezéseit, és ezért vetette bele azt a
záradékot, mely szerint a király elveszti a burgundi

94
területek fölötti valamennyi felségjogát, ha az ismétel-
ten esküvel megerősített arrasi és conftans-i, vagy a
jelen egyezményt megszegné. Egy ideig fontos volt
XI. Lajosnak a Merész Károllyal való megegyezés,
hogy más, részben gyengébb ellenfeleit megfossza
támaszuktól, úgyhogy néha 1468 után is lehetségesnek
látszott a tartós béke. Burgundiát elismerni Xl. Lajos-
nak minden esküvése és fogadkozása ellenére esze
ágában sem volt, és adott időben buzgón készítette elő
és kezdte meg a háborút. Károly, a megtámadott ezt
nagyon jól tudta. Lajos iránt tanúsított bizalmatlansá-
ga leküzdhetetlen volt, mert nagyon is indokolt félelem-
ben gyökerezett, ami még· ráadásul személyes ellen-
szenvvel is párosult. Xl. Lajos megengedte magának,
hogy gúnyolódjon Merész Károly rovására és hogy
utánozza Károly finomkodását, nagyképüsködését a
milánói követek előtt. Ilyesmit Károly könnyen sebez-
hető önérzete nem viselt el. Csak a saját erejében talált
biztonságot, és ezért nem bízott semmiféle békében és
semmilyen fegyverszünetben, hanem létrehozott egy
olyan hadsereget, amely a franciához hasonlóan mindig
rendelkezésre állt. A Franciaországgal szembeni éber-
ség szükségessége volt az a fö érv, amellyel kicsikar-
ta az egyesült rendektől az állandó hadsereghez szüksé-
ges pénzt, noha ezeket a csapatokat csak 1472-ben ve-
tették be Franciaország ellen.
A francia fenyegetésre adott válaszként Károly 1465-
ben és 1472-ben preventív háborút folytatott, és
ismételten ilyet készített elő 1475-re. A második, 1472-

95
es támadásnak hasonló okai voltak, mint az elsőnek. A
megelőző évben Xl. Lajos hatalmába kerítette a két
legerősebb Somme-várost, Amiens-t és Saint Quentint;
most Károly szövetségesét, Charles de France-t támad-
ta meg annak apanázsként kapott birtokán, Guyenne-
ban, és Bretagne hercegét fenyegette. Károly június 6-
án hadat üzent és betört Pikárdiába, elfoglalta Nesle,
Roye és Montdidier várát. Azután mélyebben benyo-
mult Franciaországba, megostromolta - sikertelenül
- Beauvais-t, és mindenfelé nagy pusztítást végezve
Normandia ellen fordult. De a Szajnán átvezető út
Rouennál el volt zárva előle, úgyhogy a breton és
burgundi erők egyesítésére nem került sor. Ezalatt
megindult a francia ellentámadás Pikárdiában is,
Burgundiában is. Ez utóbbi hathatósabb ellenállást
tanúsított, így a háború színtere Champagne-ba he-
lyeződött át. A közeledő télre tekintettel Merész Károly
és XI. Lajos november 3-án tavaszig szóló öthónapos
fegyverszünetet kötött. A hadjárat Merész Károly
számára kudarc volt, mert eltekintve néhány hódítástól
a Marle környéki Vermandois-ban, nem sikerült a
helyzetet a maga javára fordítania. De beavatkozásával
legalább a bretagne-i herceg bukását meg tudta akadá-
lyozni.
A harmadik nagyobb támadás csupán terv maradt.
Károly herceg mindent megtett annak érdekében, hogy
az 1415-18-as angol invázió és Normandia meg-
hódítása megismétlődjék, és hogy Burgundia segítsége
fejében megkapja Franciaország vele határos északi és

96
keleti részét. A Franciaország elleni háború gondolata
változatlanul népszerű volt az angol nemesség és
polgárság körében. Károly támogatta sógorát, a
Xl. Lajos minden reménye dacára sikeres IV. (Yorki)
Edwardot az utolsó Lancasterekkel szemben. Burgundi
pénz tette lehetővé Edwardnak a visszatérést Angliába
és a végső győzelmet 1471 április-májusában. Ezzel
véget vetett Xl. Lajos terveinek, aki az angol ellenpárt
segítségével térdre akarta kényszeríteni és felosztani
Burgundiát. A francia hercegek azt várták, hogy
Edward serege már a következő évben átkel a csa-
tornán. Az átkelést Károly újból és újból szorgalmazta
Londonban. Edward király azonban e vállalkozásban
alig látott többet, mint hatalmának szükséges legitimá-
cióját. Az 1474. július 25-én Merész. Károllyal kötött
szerződésnek megfelelően az angol hadsereg 1475.
június elején átkelt ugyan a csatornán, de a bretagne-i
hercegnek, Saint-Pol grófjának, és mindenekelőtt
magának Károlynak a határozott támogatása elma-
radt. Károly csak július közepén jött Calais-ba, csupán
kevés emberével, mert hadserege június 27-éig Neuss
előtt volt lekötve. A közös hadjárattal tulajdonképpen
még nem késtek volna el: Károly azt javasolta, hogy
mialatt ő meghódítja Lotaringiát, Edward foglalja el
Champagne-t, és Reimsben koronáztassa meg magát, s
aztán sietett vissza, hogy megtegye az előkészületeket.
Ezalatt azonban Edward Xl. Lajossal tárgyalt, augusz-
tus 29-én az Amiens-hez közeli Picquignyben találko-
zott vele a Somme partján, és nem sokat kérette magát,

97
hanem környezetével együtt gazdag ajándékokban
dúskálva hétéves fegyverszünetet kötött, és elhagyta az
országot. Végetért a százéves háborúnak ez az utójáté-
ka anélkül, hogy harcra került volna a sor.
A Xl. Lajossal folytatott elkeseredett harcban
korántsem mindig Merész Károly volt a támadó. Az
1465 óta első közvetlen katonai konfrontációt sokkal
inkább Xl. Lajos kezdeményezte, miután 1470. decem-
ber 3-án Amboise-ban kemény hangú kiáltványt tett
közzé, amelyben önmagát minden szerződéses kötele-
zettség alól felmentettnek nyilvánította, és Károly
hűbérbirtokait a hűségeskü megszegése címén elkoboz-
ta. 1471-ben januártól áprilisig a burgund államnak
Pikárdiában, Hennegauban és Burgundiában egyidejű­
leg végrehajtott francia támadást kellett elhárítania.
Saint-Quentin és Amiens január 6-án, illetve február 2-
án elveszett, ugyanúgy Roye és Montdidier is. Károly,
akit minden előkészülete ellenére megleptek a támadás
méretei, hasztalanul próbálta visszaszerezni Amiens-t.
Egy királyi sereg feldúlta Macon grófságot. Egészét
tekintve azonban a francia inváziót visszaverték.
Április 4-étől háromhónapos, később meghosszabbí-
tott tűzszünet lépett érvénybe, amelyet Károly az
állandó hadsereg felállítására használt fel, hogy a
jövőben jobban legyen felfegyverezve, mint ahogy az
1472-es hadjárat tapasztalataiból okulva fokozott
zsoldostoborzásba kezdett.
Károlynak 1475-ben ismét védekeznie kellett, ugyan-
abban az időben, amikor serege még Neuss előtt

98
táborozott, és az angol inváziós sereg az átkelést
megkezdte. Közvetlenül a fegyverszünet május l-jei
lejárta előtt XI. Lajos a tengeren holland hajókat
kobozott el, csapatai megtámadták a burgundi her-
cegséget és őrgrófságot, a Somme-városokat, Artois-t
és Hennegaut. A támadások eredménye mindenütt
nagy pusztítás volt, de területi nyereség alig. XI. Lajos a
várható angol partraszállás miatt nem tudott teljes
erővel támadni.
XI. Lajos és Merész Károly nemcsak szavakkal és
fegyverekkel vívta egymás elleni harcát. Miután Károly
1470. június 12-én elrendelte országaiban valamennyi
francia birtok elkobzását, XI. Lajos szeptember
végén-október elején általános kereskedelmi tilalmat
léptetett életbe Burgundiával szemben. Erre Károly a
Franciaország elleni kereskedelmi tilalommal válaszolt
az egyesült németalföldi rendek külön, bár utólagos
hozzájárulásával. Hogy ez a zárlat meddig tartott, nem
ismeretes. 1474. június 20-án Károly ismét kihirdette a
Franciaországgal folytatott kereskedelem tilalmát,
amely az 1475. szeptember 13-i soleuvre-i fegyverszüne-
tig volt érvényben, ellentétben az 1474. június 22-én
Köln ellen elrendelt kereskedelmi tilalommal, amely
Károly haláláig hatályban maradt. A Hanza története
elég világosan megmutatja, hogy a kereskedelmi
háború nem volt új dolog. Hogy ebben a harcban
milyen jelentősége volt, azt azonban eddig még nem
vizsgálták. Egy ilyen vizsgálatból feltehetően kiderülne,
hogy Franciaország ellen sokkal kevésbé bizonyult

99
hatékonynak, mint Köln ellen, és hogy többet ártott
Burgundiának, mint ellenségeinek.
Az 1472. november 3-i fegyverszünet óta a háború
1475 nyarán történt fcllobbanásától eltekintve Francia-
ország és Burgundia között fegyvernyugvás volt,
amelyet Károly haláláig lényegében betartottak.
XI. Lajos a Commyncs nyomán kialakult vélemény
szerint Károly felől nagy körültekintéssel biztosította
magát, a birodalom ellen fordította, és ezzel bukását
okozta. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a
dolgot, azonnal feltűnik, hogy ez a fegyvernyugvás
egyes, mindig újból kialkudott fegyverszünetekből áll:
1472. november 3-án kötöttek egy 1473. április 1-jéig
szólót, 1473. március 22-én egy 1474. április 1-jéig
tartót, és végül 1475. szeptember 13-án került sor egy
1484. szeptember 13-áig érvényes egyezmény meg-
kötésére. Kiderül továbbá, hogy sem XI. Lajos, sem
Károly nem akarta beszüntetni az egymással szembeni
ellenségeskedéseket. 1472-ben Xl. Lajos egyéves fegy-
verszünetet akart, hogy megelőzze a következő évi
angol invázió veszélyét, de Károly csak öt hónapba
egyezett bele, mert a következő év tavaszán újult erővel
akarta folytatni a Xl. Lajos elleni háborút. 1473-ban a
kezdeményezés XI. Lajostól indul ki, aki Aragónia
ellen akar fordulni; Geldernnek a fegyverszünet védel-
me alatt végrehajtott elfoglalása teljes mértékben
meglepi. A tartós béke megteremtésére irányuló, a
Namur grófságban fekvő Bouvignes-ben 1474 májusá-
ban folytatott tárgyalásokat elsőként XI. Lajos szakítja

100
meg, úgyhogy ismét háború fenyeget. XI. Lajosnak
azonban az aragón uralom alatt álló Roussillon
visszahódításához ugyanannyira szüksége volt a fegy-
verszünetre, mint Károlynak Elzász visszafoglalásá-
hoz. Lajos nem segítette elő Károlynak a birodalom
elleni fellépését, hanem el kellett azt fogadnia: mert
Károly terve az volt, hogy Köln, Lotaringia és Elzász
leverése után a következő évben az angol királlyal
közösen lép fel Franciaország ellen. Károly volt az, aki
Xl. Lajos újabb békeajánlatait visszautasította, és
1475-ben ismét kirobbantotta a háborút.
A soleuvre-i fegyverszünet alapját végül is egy olyan
alku képezte, amely már előző évben Bouvignes-ban
létrejött volna, ha Luxemburgi Lajos királyi istállómes-
ter, Saint-Pol grófja Xl. Lajoshoz való hirtelen,
egyébként nem őszinte átállásával nem mentette volna
meg magát még egyszer. Az artois-i főnemes Saint-Pol
gróf, aki eredetileg Charolais grófjának bizalmasa volt,
1465-ben átállt Xl. Lajoshoz, és megkapta Francia-
ország istállómesterének hivatalát, valamint a királyi
hadsereg 400 lándzsását. Saját birtoka volt Pikárdiá-
ban, hosszú éveken át a hivatásos közvetítő szerepét
játszotta Merész Károly és Xl. Lajos között, mígnem
saját céljait követve először Merész Károly, aztán
Xl. Lajos bizalmát is eljátszotta. 1475 szeptemberében
sorsa megpecsételődött: Philippe de Commynes-nal és
több más árulóval együtt kirekesztették a fegyverszü-
netből; birtokainak többségét, köztük Saint-Quentint
Károlynak ítélték. Mihelyt Károly kiszolgáltatta őt

101
Xl. Lajosnak - ami 1475. november 24-én történt meg,
s december 19-én Saint-Polt Párizsban kivégezték-,
Károly megszállhatta Lotaringiát, melynek hercege
Xl. Lajos szövetségese volt. Szabad kezet kapott továb-
bá az „Alsó Egyesülés" felső-rajnai erői elleni fellépéshez,
akik elvették tőle Elzászt, valamint a svájciak, a „Felső
Egyesülés" ellen is, ha ez utóbbi (mint az előre látható
volt) amannak segítségére sietne. Károly viszont enged-
te, hogy szövetségesétől, Aragónia királyától XI. Lajos
elhódítsa Roussillont és Cerdaiiát, mihelyt Saint-
Quentin az ő birtokában lesz, és mihelyt rátette kezét a
Lotaringiával egyesült Bar hercegségnek a francia
korona hübérbirtokát alkotó részére. Merész Károly és
XI. Lajos egyformán gátlástalan érdek politikától vezé-
reltetve megsemmisítette a közös ellenfelet és feláldozta
szövetségeseit. Alapjában véve ez a kilencéves fegy-
verszünet Merész Károly rendkívüli sikerét jelentette:
megerősítette stratégiai helyzetét a Somme-nál, fedezte
a hátát Lotaringiával és az Egyesülésekkel szemben, és
elérte célját: a Franciaországgal szembeni sok éves
biztonságot. Xl. Lajos Merész Károlynak már 1474
februárjában királyi csapatokat ajánlott fel a biroda-
lom ellen. Ezzel valóban lehetővé tette a „burgundi
háborúkat", de, mint később látni fogjuk, csupán
követte, nem ő idézte elő az eseményeket. Olyan nagy
kockázatot vállalt XI. Lajos, hogy számításról itt már
szó sem lehet. Mi lett volna, ha a svájciak nem verik
meg Károlyt? Azt a következtetést, hogy a dolgoknak
szükségképpen így kellett történniük, ahogy történtek,

102
már csak azok vonták le, akik ismerték az események
további menetét. Lotaringiában Károly mindenesetre
ragyogó sikereket ért el.

3. A szövetségi rendszer: Franciaország

Többször és döntő fontossággal esett már szó

Burgundia szövetségeseiről. Itt az ideje, hogy részlete-
sebben kitérjünk arra, milyen szövetségesekre támasz-
kodhatott Merész Károly. A különböző célkitűzések­
nek megfelelően két szövetségi rendszer volt: az egyik
XI. Lajos ellen irányult, a másik a császár és a
Birodalom irányában folytatott politika céljait szolgál-
ta. Ugyanaz a szövetségi partner természetesen egyi-
dejűleg vagy egymás után mindkét célt is szolgálhatta.
Merész Károly felvette a kapcsolatot XI. Lajos
valamennyi ellenfelével a királyságon belül és kívül is,
de a rendszer fö pilléreit, éspedig nemcsak az ő idejében,
hanem már korábban is, Bretagne, Aragónia és Anglia
alkotta. II. Ferenc bretagne-i herceg Angliával
szövetségben igyekezett megtartani a francia koronától
való független helyzetét. II. János aragóniai király,
1461-től az Aranygyapjas Rend lovagja, Rossillon és
Cerdana pireneusi tartományok birtoklásáért harcolt
XI. Lajossal. IV. Edward angol király nem mondott le a
francia koronára és Angliának a kontinensen fekvő
birtokaira, különösen Normandiára támasztott igényé-
ről. Károlynak XI. Lajos minden fáradozása ellenére

103
sikerült éppen az angol szövetséget megerősítenie.
1468. július 3-án feleségül vette az angol király nővérét.
IV. Edwardot ebből az alkalomból felvették az Arany-
gyapjas Rendbe, Károly pedig megkapta a Térdszalag
Rendet. Xl. Lajos a Lancaster-ház restaurációjában
bízott, ami 1470-71-ben VI. Henriknek a trónra való
visszahelyezésével látszólag sikerült. De IV. Edward
burgundi segítséggel visszatérhetett Hollandiából és
megsemmisíthette ellenségeit. A burgund-angol
szövetség teherbíró képessége azonban, mint azt a már
említett 1475-ös események mutatják, korlátozott volt.
Merész Károly a Lancaster- és York-ház közötti
harcban nem mutatkozott eléggé határozottnak, egy
ideig a Lancasterrel szövetséges Anjou-házat támogat-
ta, sőt, Lancaster örökösének tekintette magát: az
1471. június 17-én és november 3-án kelt titkos
iratokban anyjának az angol koronára formált, John of
Gauntól eredő jogait magára ruháztatta át; öt évvel
később a milánói követtel bizalmasan közölte, azt
reméli, egyszer majd ő maga lesz Anglia királya. A
csalás és a gyanú erre a szövetségre is rávetette
árnyékát.
A francia belső ellenzék, amellyel Károly már mint
Charolais grófja is szoros kapcsolatban állott,
Xl. Lajosra nézve azért volt olyan veszélyes, mert
fivére, Charles de France személyében volt egy poten-
ciális jelöltje a trónra. Károly kihasználta ezt a királyi
családon belüli viszályt, szövetséget kötött Charles-lai,
és míg Bretagne hercege azt követelte, hogy Charles

104
kapja meg Normandiát, ő Champagne-t szemelte ki a
számára: mindegyik a saját befolyását akarta kiterjesz-
teni az ingatag jellemű királyi fivér felhasználásával.
Charles de France azután 1472. május 24-én meghalt.
A régi burgundi-aragon szövetséget nemcsak meg--
erősítették egy 1469. február 12-én kötött szerződéssel,
hanem 1471. november l-jén kiterjesztették mind
Kasztíliára (Ferdinánd, Aragónia örököse 1469-ben
feleségül vette Kasztíliai Izabellát, 1474-től ők ketten
uralkodtak Kasztíliában és Leonban: az ő lányuk lesz
majd Károly unokájának felesége), mind a teljes
aragóniai házra, azaz a szicíliai és a nápolyi királyságra,
ismét csak a rendjelek kölcsönös kicserélésével. A
burgund szövetségi rendszer ezzel az Ibériai-félszigettől
- ahol csak a portugál király szövetkezett Xl. Lajossal
a kasztíliai örökösödés miatt, dacára Merész Károllyal
való rokoni kapcsolatának (1476. december 29-én
mégis felkereste Károlyt táborában Nancynál, segítsé-
get keresve) - Dél-Itáliáig terjedő területeket ölelt fel
Xl. Lajossal szemben. Savoyából kiindulva a félsziget
északi részét is bevonták a szövetségi rendszerbe.
Savoyára, mely Merész Károly idején Yolanthe her-
cegnőnek, Xl. Lajos nővérének régenssége alatt állt,
Franciaországnak, Milánónak és Bemnek is fájt a foga.
Franciaország és Milánó szoros, Károly és Bern április
óta laza szövetségben állt egymással. A Savoyai-ház
tehát Burgundiára támaszkodott. 1467-ben és 1468-
ban Károly szolgálatába lépett a gyengeelméjű
IX. Amadé herceg (tl472) két fivére: Fülöp, Bage

105
grófja és Bresse ura (ő 1471-ben átállt XI. Lajoshoz),
valamint Jakab, Romont grófja. Velencével, Milánó ősi
ellenségével 1472júniusában lépett szövetségre Károly,
noha ezután sem sikerült rábírnia a köztársaságot
Colleoni elbocsátására. Ennek a súlyos következmé-
nyekkel járó, Savoya és Károly zsoldostoborzása körül
forgó politikának a tetőpontja és legnagyobb sikere a
Moncalieri Liga megalakítása volt 1475. január 30-án:
Milánó szakított a Xl. Lajossal való szövetséggel, és
csatlakozott Burgundiához és Savoyához.

4. A szövetségi rendszer:
a Német-Római Birodalom

Akárcsak Savoya, Lotaringia is a birodalomhoz

tartozott, mégis a Merész Károly és Xl. Lajos közötti
közvetlen rivalizálás színteréül szolgált. Akárcsak ott,
Károlynak itt is sikerült protektorátust létrehoznia
XI. Lajossal szemben: noha az Anjou-ház az Ara-
góniai-ház legelkeseredettebb ellensége volt, mert
emez elvette tőle a Nápolyi Királyságot, és bár Bur-
gundia állandó szövetségben állt Aragóniával, Anjou
Miklós, Lotaringia hercege (tl473. július 24.), akit
csábított a Burgundia örökösnőjével kötendő házas-
ság lehetősége, 1472 májusában szoros szövetségre
lépett Burgundiával, és megengedte, hogy annak csa-
patai átvonuljanak Lotaringia területén. Miklós utó-
da, II. René uralma alatt eleinte változatlan maradt

106
a helyzet. II. René először Xl. Lajossal tárgyalt ugyan,
de aztán 1473. október I 5-én Merész Károllyal kötött
egyezséget (Xl. Lajos megpróbálta rátenni a kezét René
király örökségére, Anjou-Provence-ra). Csak 1474
nyarán változtatta meg pártállását, amint azt a követ-
kező fejezetben látni fogjuk.
Lotaringiához, amely közvetlen szomszédja és
összekötő kapocs volt északi és déli tartományai
között, Merész Károlynak fontos területi érdeke
fűződött, és ez vonatkozik a Birodalom nyugati
részének összes birodalmi rendjére is. Fejedelmek egész
sora egyenesen szimbiózisban élt Burgundiával, éspe-
dig régóta; ezek közé tartoztak Kleve hercegei, Nassau-
-Dillenburg-Breda grófjai és Neuchatel grófjai, a
Baden-Hochbergek. Mások többé-kevésbé önként cso-
portosultak Burgundia köré, mint pl. Geldern hercegei,
vagy az alsó-rajnai Moers grófjai. A felsoroltak mind az
Aranygyapjas Rend tagjai voltak. Fentebb láthattuk,
hogy járt el Merész Károly Geldernnel. Csupán annyit
fűzünk az elmondottakhoz, hogy XI. Lajos 1471-ben
Geldernben is megpróbált tevékenykedni. Ami ott
nem sikerült neki, azt előzőleg nagy sikerrel hajtotta
végre Liege városában és a liege-i hercegségben: az
1465. június I 7-i szerződésben segítséget ígért a rebellis
liege-ieknek: ígéretét újra és újra megerősítette anélkül,
hogy valaha is beváltotta volna. De ebből a reményből
merített bátorságot a Burgundia elleni támadáshoz a
burgundok által a püspöki székbe ültetett, tehetségtelen
Bourbon Lajos ellen lázadó város.

107
 Négy évig, 1465-től 1468-ig ez az oldalról jövő
fenyegetés szinte megbénította Merész Károlyt. Négy
hadjáratra és teljes erejének bevetésére volt szükség
ahhoz, hogy ezt a várost térdre kényszerítse. Az
előbbiekben láthattuk, milyen szerepet játszott Liege a
péronne-i találkozó idején. XI. Lajosnak 1468-ban
túszként Liege elé kellett vonulnia és végig kellett
néznie a város példátlan elpusztítását. Merész Károly,
1465 óta a liege-i egyház helytartója volt, attól kezdve
szilárdan kezében tartotta a hercegséget. Akárcsak
később Geldernben, Xl. Lajos beavatkozása meg-
gyorsította ugyan az események menetét, de nem olyan
irányban, ahogy ő szerette volna.
Területi terjeszkedési tervekkel volt kapcsolatos egy
további szövetség, melyet Károly Oldenburg grófjával,
Gerharddal kötött 1474. november 29-én, és amit
december 3-án Gerd hüségesküvel is megerősített.
Károly Holland grófjaként régi, teljesen soha nem
realizált igényt formált egész Frieslandra, melynek csak
nyugati része állt az uralma alatt Enkhuizennel,
Medemblikkel és Hoornnal, míg a Weserig terjedő
keleti rész megőrizte függetlenségét. Az Ems és a Weser
között elterülő mai Frieslandot 1464-ben a Cirksena-
ház javára és Burgundia ellenében a császár birodalmi
grófsággá emelte, úgyhogy Károly fáradozásai elsősor­
ban Frieslandnak a Zuidersee és az Ems folyó közötti,
Groningent is magába foglaló középső részére irányul-
tak. Károly tárgyalt a fríz rendekkel, és ugyanakkor
előkészületeket tett a terület meghódítására, de azután

108
e terv megmaradt csupán a (Trierben a fríz királyi
címmel oly egyértelműen napvilágra került) szándék
stádiumában, melyről Károly később sem mondott le
soha. Oldenburg grófja megígérte, hogy segítséget nyújt
Közép- és Kelet-Friesland elfoglalásához, és ezért a terv
szerint élete végéig ő lett volna ott a helytartó. Ez a
burgundi terjeszkedési politika nyugtalanságot okozott
az egész észak-német térségben, és Burgundia el-
lenségévé tette nemcsak a frízeket, hanem a tengerparti
Hanza-városokat és Münster püspökét is, aki Neussnál
Károly egyik legelszántabb ellenfelének bizonyult.
Oldenburgi Gerd gróf 1. Keresztély dán királynak,
Holstein grófjának volt az öccse, aki ugyan lebeszélte a
Burgundiához való fenntartás nélküli csatlakozásról,
de aki maga már 1467. március 25-e óta laza szövetségi
viszonyban állt Károllyal. 1. Keresztély sohasem állt
teljesen Burgundia oldalára, 1474-75-ben Neussnál
folytatott közvetítő tárgyalásai idején sem, amikor
Károly felkínálta neki lánya kezét. Az északkeleti
irányú burgund terjeszkedés itt is magában rejtette a
konfliktust. Keresztély határozatlan magatartása teljes
mértékben azonos volt a császáréval, akinek a támo-
gatására szüksége volt német birtoka ügyeiben, és
akitől ezt a támogatást meg is kapta.
A Birodalom kis és még kisebb hatalmasságai pro
vagy kontra állást foglaltak a burgundi hatalom
kibontakozásával kapcsolatban: elfordultak tőle, vagy
feléje fordultak. Itt az ideje azonban, hogy felidézzük
Károly herceg tulajdonképpeni célját: a római királyi

109
cím megszerzését. Eltekintve mindenféle területi
hódításától és mindenfajta szövetségtől, meg kellett
próbálnia megnyerni vagy kényszeríteni azokat, akik
kezében volt az ezzel kapcsolatos döntés: a császárt és a
választófejedelmeket. Brandenburg és Szászország
mindig elutasította Károly tervei~. Podjebrád György
cseh király 1469 júliusában felvette a kapcsolatot
Károllyal, és kész volt szorgalmazni római királlyá
választását, saját ingatag uralmának diplomáciai támo-
gatása ellenében. Szerződéskötésre azonban nem került
sor, és Podjebrád 1471. március 22-én meghalt. Az ezt
követő, IV. Kázmér lengyel és Hunyadi Mátyás magyar
király közötti örökösödési viszály eldöntésére 1473.
április 24-én Károlyt nevezték ki az egyik döntőbíró­
nak. Jó kapcsolatai, melyek Mátyáshoz, Frigyes
császár esküdt ellenségéhez fűzték, 1474 novemberé-
ben, a neussi háború idején csaknem szövetségi
szerződés kötéséhez vezettek, amely elismerte volna az
egyik félnek Csehországra és Sziléziára, a másiknak a
Birodalom valamennyi Rajna balparti tartományára
formált jogát. 1475-ben többszöri követcserére került
sor. Károly azzal, hogy belenyúlt a Habsburg érdek-
szféra kellős közepébe, olyan eszközről gondoskodott,
amellyel nyomást gyakorolhatott III. Frigyesre.
A választófejedelmek közül Mainzi Adolf, Jánosnak,
Nessau-Dillenburg-Breda grófjának, Károly bra-
banti föasztalnokának rokona nemcsak barátsági
szerződést kötött Károllyal 1469 novemberében, ha-
nem kinyilvánította arra való készségét is, hogy

110
közbenjárjon a császárnál a római királyság felé vezető
első lépcsőfokként Károlynak általános birodalmi
vikáriussá történő kinevezése érdekében. Két évvel
később Károly öt éppúgy szövetségesei közé sorolta,
mint Trier és Köln érsekét, továbbá a rajnai őrgrófot.
Míg ez a megjelölés Trieri Jánosra, a császárhoz közel
álló Badeni-ház tagjára aligha illett (hiszen itt csak
szomszédi egyezségről volt szó), még ha fivére, György
metzi püspök 1467 óta Merész Károly felé hajlott és
1473. szeptember 28-án szoros szövetségre lépett is vele,
Köln és Pfalz esetében a „szövetséges" megjelölés teljes
mértékben érvényes. A Wittelsbach-ház Károly leg-
bensőbb szövetségese volt a Birodalmon belül, éspedig
1465 óta, amikor Károly még Charolais grófjaként
mind Lajossal, Bajorország és Landshut királyával,
mind pedig - főként - 1. Győzedelmes Frigyes pfalzi
választófejedelemmel szerződéseket, s az utóbbival, aki
annakelötte Franciaország szövetségese volt, december
29-én még kölcsönös segítségnyújtási egyezményt is
kötött. Frigyes választófejedelem volt a császár legsike-
resebb ellenfele, aki sohasem ismerte el annak hatalmát,
s ugyanakkor ö volt a leghatalmasabb a rajnai választó-
fejedelmek közül, úgyhogy a szövetségi viszonyt egy
hippangó érdekkonfliktus is gyengítette Elzászban,
ahol 1. Frigyes volt a helytartó. A pfalzi őrgróf fivére,
Bajor Ruprecht 1463 óta kölni érsek volt. E méltóságra
Burgundia jelöltje ellenében választották ugyan, de már
1465. szeptember 26-án barátsági szerződést kötött Jó
Fülöppel. Ahogy az Bourbon Lajossal történt Liege-

111
ben, a székeskáptalannal és a rendekkel való heves
viszálya arra kényszerítette, hogy először külső
közvetítőt, majd - ellenfeleihez hasonlóan - védel-
mezőt keressen. A székeskáptalan és a rendek erre 14 73.
március 29-én Hermann hesseni tartománygrófot,
Burgundia ellenségét választották meg: a hesseni
uralkodóház ősidőktől fogva igényt formált a brabanti
hercegségre. Merész Károly, akit Geldern m~ghódítása
után jobban érdekelt a székeskáptalan, mint valaha, és
aki a trieri tárgyalások kudarca után nem volt hajlandó
tekintettel lenni III. Frigyesre, 1473. december 11-én
Ruprecht védelmezőjének nyilvánította magát, es 1474.
március 27-én szerződést kötött vele a káptalan visz-
szahódításáról. Folytatta ugyan közvetítői tevékenysé-
gét, de csak addig, amíg 1474. június 13-án fegyverszü-
netet nem kötött Xl. Lajossal. Június 22-én bejelentette
a káptalan elleni hadjáratot, majd 1474. június 29-30-
án seregei élén Neussnál annak területére lépett.
Merész Károlynak a Birodalomban voltak védencei,
párthívei, szövetségesei, és szoros kapcsolatban állt
Hl. Frigyes ellenzékével. Mindez azonban nem lett
volna elég ahhoz, hogy olyan közel kerüljön a királyi
koronához, mint amilyen közel valójában került.

5. Burgundi Mária
Páratlan diplomáciai eszköz volt Károly birtokában
azáltal, hogy csak egyetlen lánya volt, s az ő férjének
kellett örökölnie egész Burgundiát. Károly herceg, aki

112
nem folytathatott nagyapjáéhoz vagy apjáéhoz hasonló
házassági politikát, ezt a fegyvert, mint már néhány
példán láttuk, a végsőkig felhasználta semlegesség,
szövetség vagy katonai támogatás elérése érdekében
mind Franciaországban, mind a Birodalomban. Eköz-
ben két dologban volt eleve teljesen biztos: abban, hogy
ennek a házasságnak a királyi és császári korona
megszerzéséről szőtt terveit kell szolgálnia, tehát igazi
esélye csak Miksának, a császár fiának van, és abban,
hogy életében senkivel sem fogja megosztani a hatal-
mat. Végül is e fegyver csak addig volt éles, míg nem
került sor konkrét házassági ígéret nyilvános okmány-
ba foglalására - Károly herceg erre csak 1476. május
6-án, a grandsoni vereség után volt hajlandó, de
valószínűleg ezt az ígéretet is figyelmen kívül hagyta
volna, ha ez valamilyen előnnyel kecsegteti.
Ez az alapszituáció Károly élete során megakadá-
lyozta, hogy III. Frigyes teljesen szakítson Burgundia
hercegével, még ha többször támaszt keresett is
XI. Lajosban, és vele 1474. december 31-én a neussi
háború idején offenzív szövetséget kötött is Merész
Károly ellen. Amellett, hogy saját uralmát osztatlanul
megtartsa, Frigyes célja az volt, hogy megszüntesse a
birodalmi vikáriusság, illetve a római királyság és
Mária kezének összekapcsolását - amihez Károly
ragaszkodott - , hogy a két dolgot egymástól elvá-
lassza, és fia, Miksa számára nemcsak Burgundia
öröklését, hanem a trónutódlást a Birodalomban is
biztosítsa. Erről a házasságról a Habsburg- és burgundi

113
uralkodóház között 1463-ban kezdődtek meg a
tárgyalások, melyeket újra és újra megszakítottak,
majd ismét folytattak, s melyek 1469-ben érték el első
tetőpontjukat: miután XI. Lajos elutasította, Zsig-
mond tiroli főherceg, a császár unokafivére, 1469.
május 9-én megkötötte Károllyal a súlyos következmé-
nyekkel járó Saint-Omer-i szerződést. 50 OOO rajnai
forint és a soha be nem váltott ígéret ellenében, mely
szerint Károly segítséget nyújt neki a Habsburgok ősi
ellenségeivel, a svájciakkal szemben, elzálogosította
Károlynak a felső-rajnai Habsburg-birtokokat (me-
lyek iránt az elkövetkezendő időben a herceg csak
mérsékelt érdeklődést mutatott), és megígérte azt, ami
Károlynak a legfontosabb volt: hogy a császárnál síkra
száll római királlyá választása mellett. Júliusban és
novemberben a cseh király és a mainzi érsek hasonló
ajánlatokat tett Merész Károlynak. Abban az évben
mindenfelé terjedt a hír Károly közelgő felemel-
kedéséről, és a burgundi propaganda nagy buzga-
lommal igyekezett bemutatni, mennyire méltó Ká-
roly a kereszténység legmagasabb uralkodói tisztére.
III. Frigyes megmaradt a területi királyságra vonatkozó
ajánlata mellett, és kedvét szegte, hogy Károly az ő
ellenfeléhez, a pfalzi őrgrófhoz húzott.
A tárgyalások 1472 késő nyarán újrakezdődtek, és
eredményük gyanánt 1473 október-novemberében
létrejött Károly és Frigyes császár között az a trieri
találkozó, mely az utókor emlékezetében úgy maradt
meg, mint Burgundia történetének fényes forduló- és

114
tetőpontja. Károly továbbra is a római királyságra és a
Birodalom öröklésére vágyott (a cseh választói
méltóság vagy a birodalmi vikáriusság változatával),
Frigyes pedig a burgundi házasságra fia, Miksa
számára. A császár ismét csak a Birodalom által hűbéri
birtokul adandó territoriális királyságot kínálta fel,
Károly azonban, aki „kisebb megoldás" esetén is
mindenekelőtt a teljes szuverenitásra gondolt, ezúttal
engedni látszott: november 4-én megbeszélték, hogy
Frigyes létrehoz Károly számára egy, a Birodalom
hűbéri függőségébe utalt burgundi királyságot, amely-
be inkorporálják Burgundiának valamennyi, a Biroda-
lomhoz tartozó birtokát (a cím tehát a burgundi
őrgrófságra vonatkozott, s nem a burgundi hercegség-
re; hiszen Frigyes nem rendelkezhetett a francia
hűbérbirtokokról). Ehhez járul a hűbéri fennhatóság
Kleve, Lotaringia és Savoya hecergeinek hűbérbirtokai
felett (kifejezetten az Alpok innenső és túlsó oldalán:
Torinó burgundi lett volna), az utrechti, liege-i,
touli, verduni hercegérsekségek és egyes források sze-
rint a Savoyához tartozó Sitten fölött is. Egyidejűleg
vagy később felmerült az is, hogy az új királyság a
Friesland nevet viselje, sőt talán a felső és alsó tarto-
mányoknak megfelelően felmerült a Burgundia és Fries-
land elnevezés is. Lotaringia neve, amely Jó Fülöp
idején bizonyos szerepet játszott, többé nem merült
fel.
November 6-án a trieri piactéren az új királyság
hűbéradományának elökészítéseképpen Károly annak

115
rendje és módja szerint birtokként megkapta az éppen
meghódított gelderni hercegséget. November 18-án,
majd 21-én kellett volna a katedrálisban megtörténnie a
koronázásnak. Az egykorú beszámolók tanúsítják és a
burgundi valamint Trier város számlái megerősítik,
hogy minden elő volt már készítve az ünnepi aktusra:
állt már a trón és álltak a padok, készen volt a korona és
a jogar, amikor Frigyes császár november 24-én
megszakította a tárgyalásokat és 25-én kora hajnalban
hajón elhagyta Triert. Hogy erre miért került sor, azt
már a kortársak is találgatták. Hermann Heimpel 1943-
ban kifejtette elméletét, mely szerint Károly okozta az
események ilyen kimenetelét azzal a követelésével, hogy
királlyá koronázásával a választófejedelmek is nyilvá-
nítsák ki egyetértésüket. Ők november 6-án a császár
kérésére hajlandók voltak eltűrni Merész Károly
megkoronázását és jelen lenni a ceremónián anélkül,
hogy azt megzavarnák. Károlynak azonban nem volt
elég ez a semleges magatartás, és a választófejedelmek
ellenállása erősödött. Richard Vaughan 1973-ban
ehhez hozzáfűzte, hogy Károly alapjában véve nem
akarta a territoriális királyságot. Ha továbbfűzzük ezt
a gondolatot, megértjük, miért vélte úgy Károly, hogy
nem mondhat le az egyetértés kifejezett kinyilvánításá-
ról: hiszen ha a jövőben római király akart lenni, nem
tehette most ellenségeivé a választófejedelmeket. Ezzel
tarthatatlan helyzetbe hozta Frigyes császárt, aki kész
lett volna figyelmen kívül hagyni a Birodalom
törvényeit. Magasabb célja érdekében azonban Merész

116
Károly habozott, és ezzel megakadályozta egy burgun-
di királyság létrejöttét.
De III. Frigyes is üres kézzel távozott. A házassági
kérdés meghatározta a Habsburg- és burgundi ház
további viszonyát, megkönnyítette a neussi háború
befejezését, és távol tartotta a császárt a felső-rajnai
hatalmak Károly ellen vívott harcától.

117
VII. Eredmények - következmények

„Amikor ti alusztok, ö virraszt, amikor ti a meleget

élvezitek, ő hideget szenved, és amikor ő böjtöl, ti
otthon esztek, isztok és jól érzitek magatokat" - írja
Merész Károly 1475-ben önmagáról a flandriai városok
polgárainak. Aligha túlzott. 1465-től kezdve Károly
szakadatlanul dolgozott, a kamarában éppúgy, mint a
katonai táborban, ahol az utolsó időben rendszerint
tartózkodott. Mire jutott ezzel?

1. A sikerek és a vereségek időszaka

Merész Károly pályafutásának fény- és forduló-

pontját általában a III. Frigyes császárral való 1473.
őszi trieri találkozóban látják. Károly herceg akkor
sikerek szinte megszakítatlan sorára tekinthetett vissza:
1465-ben helyreállította Németalföld déli határát,
uralomra lépése után átszervezte az egész államappará-
tust, 1468-ban Yorki Margittal kötött fényes házassá-
gával megerősítette az angol szövetséget, XI. Lajost
Péronne-ban a maga számára kedvező szerződéskötés­
re kényszerítette, és annak jelenlétében véglegesen

118
legyőzte Liege-t. Gent, az ellenzéki városok feje, 1469
elejére térdet hajtott előtte, s ugyanabban az évben
Zsigmond tiroli főherceg ráruházta a felső-rajnai
osztrák tartományok zálogjogát. 1471-ben XI. Lajos
elragadta ugyan tőle Amiens-t és Sain Quentint, ám
ugyanakkor az angliai viszonyok számára kedvező
módon alakultak, és az Aragóniai-házzal való
szövetségét is sikerült megerősítenie. Az 1472-es év
meghozta Károlynak a nagy hatéves rendkívüli adót,
ami lehetővé tette az állandó hadsereg felállítását. Ezt
máris bevethette Franciaország ellen, ha nem is átütő
sikerrel: s ez lett, ha nem is Károly szándéka szerint, a
herceg utolsó hadjárata XI. Lajos ellen. A trieri
találkozóra úgy indult Merész Károly, hogy előzőleg
meglepően gyors hadjárattal elfoglalta Geldernt, és a
tárgyalások ideje alatt az ezt követő lotaringiai válság
számára kedvezően oldódott meg. Károly nem lett
király Trierben, de ha el is maradt a hőn áhított,
jelképes értékű nagy rangbéli felemelkedés, a hatalmi
viswnyok mit sem változtak. Károly mindennek ellenére
létrehozta azokat az intézményeket, melyeket az új
királyság számára kívánt megteremteni, és megvalósí-
totta szuverenitásra vonatkozó igényét. Burgundia
hatalma és tekintélye tovább növekedett, ha lassabban
is, mint annak előtte. 1474 április-májusában fellázad-
tak a felső-rajnai tartományok, és lerázták magukról a
burgundi uralmat: ez olyan csapást jelentett, amilyet
Károly Liege részéről már többször is elszenvedett
anélkül, hogy helyzete megingott volna. 1474 júniusá-

119
ban történt meg a Xl. Lajossal kötött, egész évre szóló
fegyverszünet fedezete alatt a bevonulás a kölni
székeskáptalanba. Neuss ostroma váratlanul elhúzó-
dott, de Károlynak a város előtt felvert katonai tábora
- amely Chastellain szerint valóságos város számba
ment, benne annyi áruval, mint Gentben vagy
Brüggében - volt Európa diplomáciai központja,
melyben küldöttségek versengtek a herceghez való
bebocsáttatásért. Károly tekintélye akkora volt, hogy
1475 januárjában még az óvatos milánói herceg is
tanácsosnak tartotta felmondani a francia szövetséget
és Burgundia mellé állni. Neuss, az érsekkel szembeni
ellenállás fellegvára - melyet az utánpótlás biztosítása
érdekében, valamint Kölnnek szánt figyelmeztetés
gyanánt elsőnek támadott meg - kétségtelenül sikere-
sen tartotta magát, s nem tudták bevenni, mivel a
várost kettős erödítménylánc vette körül, hatalmas
vizesárok is övezte, élelemmel, védösereggel bőven el
volt látva, és soha nem vesztette el a felmentő sereg
érkezésébe vetett reményét. De Károlynak a végül is
összegyűlt birodalmi sereg elöli visszavonulása tisztele-
tet parancsolt: a két sereg harca 1475. május 23-án a
sötétség beállta miatt eldöntetlenül félbeszakadt. Egy
pápai legátus vállalta a közvetítő szerepét, s május 29-
én megkötötték a fegyverszünetet. Egy hónappal
később, az ellenségeskedések átmeneti kiújulása után, a
herceg és a császár egyszerre hagyta el a csata
színhelyét. A háborút nem harcolták végig, ha Károly
- engedvén - le is mondott a kölni székeskáptalan

120
fölötti védnökségre támasztott igényéről. Igaz ugyan,
hogy nem jött létre a IV. Edward angol királlyal együtt
tervezett Franciaország elleni invázió, mivel Károly
késlekedett a felvonulással, s ez Edwardnak ürügyet
szolgáltatott a visszavonulásra; de Xl. Lajos olyan
erősnek tartotta Merész Károlyt, hogy jobbnak látta,
ha kilencéves fegyverszünetet köt vele és visszaadja neki
Saint Quentint. Károly tehát elérte, hogy Francia-
országtól biztonságban legyen. Ezután lankadatlan
erővel látott hozzá Lotaringia meghódításához. 1475.
november 17-én Neuss kapui előtt levő táborában a
császár követei békét és szövetséget kötöttek vele. Ez
idő alatt az Alsó Egyesülés Franche-Comté északi
részén, valamint a Felsö Egyesülés Károly szövetsége-
se, Savoya képében támadást indított ellene a Waadt-
landban. Károly tudta, hova vezet majd következő
hadjárata: Bern ellen. Amikor azonban 1475. december
18-án Neussban szándékosan királyhoz méltó pompá-
val fogadta a lotaringiai városok hódolatát, senki sem
hitte volna, hogy ez a vállalkozása katasztrófába fogja
sodorni. Merész Károly tekintélye tetőpontján állott.
Strassburgot olyan rettegésben tartotta, hogy a város
egész télen saját erődítésén munkálkodott.
Ami ezután a herceg haláláig történt, azt könnyebb
elmondani, mint megmagyarázni. 1476. március 2-án a
Neuenburgi-tó melletti Grandsonban találkozott
Merész Károly serege a Felső és Alsó Egyesülés
csapataival. Károly megfutamodott, alighogy a közel-
harc megkezdődött. A sereg vérvesztesége csekély volt,

121
de az anyagi veszteség óriási. A szövetségesek kezébe
került a burgundi tábor és vele a tüzérségi felszerelésen
kívül a hercegi kincsek egy része is: világi és egyházi
ékszerek, ruhák, Károly díszfövege és trónja (mind-
kettő elveszett), valamint titkos pecsétje, melyet ma is a
luzerni múzeumban őriznek (1. 15. és 16. kép). A
vereség, amelyet nem követett a központi burgundi
tartományok megtámadása, mindennek ellenére sem
ingatta meg Károly nemzetközi pozícióját. Savoya most
vált burgundi protektorátussá, mert Yolanthe her-
cegnő felkereste Károly lausanne-i táborát és megnyi-
totta előtte országa várait. Anglia és Magyarország
kitartott a burgund szövetség mellett, és még inkább
III. Frigyes. Az a tény azonban, hogy Károly ekkor,
május 6-án foglaltatta okmányba lánya, Mária és
Miksa eljegyzését, arról tanúskodik, hogy a herceg
veszített mozgásteréből. Milánó hercege nem mondta
fel ugyan a Moncalieri Ligát, de titokban ismét
tárgyalásokat kezdett XL Lajossal.
Június 22-én Murtennál ugyanazok az ellenfelek
álltak egymással szemben, ismét a Waadtlandban. A
svájciak támadtak, még mielőtt Károly serege fel-
készülhetett volna a harcra, és ezúttal kevesebb
zsákmányt ejtettek, de több volt a halott: a burgundi
seregnek mintegy harmadrésze elpusztult. Most sem
következett ugyan általános támadás a burgundi á)lam
ellen, de Károly presztízsét a vereség erősen meg-
tépázta. Savoya kicsúszott a burgundi befolyás alól és
francia protektorátus lett. A milánói herceg augusztus

122
29-én barátsági szerződést kötött Xl. Lajossal. A
Moncalieri Ligával összeomlott Károly pozíciója a
Nyugati Alpokban és Felső-Itáliában. Az 1476 áprilisá-
ban kezdődött lotaringiai felkelés ugyanakkor sikere-
ket ért el. Október 6-án utolsó erődítményként kapi-
tulált a főváros, Nancy. Merész Károly 1477. január 5-
én, amikor megkísérelte a várost és vele együtt a
lotaringiai hercegséget ismét hatalmába keríteni,
Nancynál elesett a kilátástalan harcban, amelyet a
II. René herceg által Baselből hozott felmentő sereg
ellen vívott. Ez a sereg lényegében svájci zsoldosokból
és az Alsó Egyesülés csapataiból állott.

2. Az ellenfelek: a városok és a rendek

A rettegett burgundi herceg tehát nem fejedelmi

sereggel, nem a Birodalom hadseregével vagy XI. Lajos
állandó hadseregével szemben maradt alul. Legna-
gyobb ellenfelei és végül legyőzői a svájci és a felső­
rajnai városok és rendek voltak. Hogyan került Merész
Károly ilyen halálos ellenségeskedésbe ezekkel a hatal-
makkal? Sokrétű folyamat volt ez, amelyet Liege,
Elzász és Savoya nevével lehet legjobban jellemezni.
Liege neve magában foglalja a 15. század nagyha-
talmú városköztársaságait, amilyenek nemcsak Felső­
Itáliában és Flandriában voltak, hanem a Maas és a
Rajna vidékén, valamint szerte a Birodalomban: Köln
és Frankfurt, Strassburg és Basel, Zürich és Bern. Jó

123
Fülöpnek 1449 és 1453 között négyéves háborút kellett
folytatnia ahhoz, hogy leverje a lázadó Gentet, Fland-
riának ezt a hatalmas, lakosai száma alapján csak
Kölnhöz mérhető iparvárosát. Végül egyetlen ütközet
döntött el mindent. Jó Fülöp akkor keményen meg-
büntette Gentet, és megfosztotta kiváltságaitól, de a
várost nem romboltatta le és nem is fosztotta ki.
Amikor Fülöp meghalt, Gent alig leplezett lázadással
kényszerítette az új herceget kiváltságainak visz-
szaállítására, s példáját követték más városok is, mint
Brüsszel, Mecheln, Saint-Omer és Antwerpen. Liege
sorsa mind a belső, mind a külső helyzet szempontjából
döntően befolyásolta Károly viszonyának alakulását
ezekkel a szövetségben legyőzhetetlen kommunákkal.
Ismét egy nyílt ütközet, az 1467. október 25-i brusteni
csata döntötte el a harc kimenetelét. Amikor a Iiege-iek
ezután sem szűntek meg mozgolódni, Károly 1468
őszén messzebbre ment, mint apja valaha is Gent ellen:
a feldúlt, kifosztott Liege-t a templomok kivételével
felégette és elvette tőle a fejedelemség és az egyházme-
gye fővárosaként betöltött szerepét. Liege német szom-
szédait már a brusteni csata után elfogta a rémület.
Aachen birodalmi város idézést kapott a hercegtől,
mert a Iiege-ieket támogatta; a távolabb fekvő Köln
ugyanilyen okból bocsánatot kért. 1468 novemberében
Aachennak még 82 ezer rajnai forint büntetés megfi-
zetését is vállalnia kellett, hogy a herceget kiengesztelje.
Liege elpusztítása, amit 1466-ban Dinant Hanza-
városé előzött meg, elérte a szándékolt hatást: elhallgat-

124
tatta a városok belső ellenzékét. 1469 januárjában egy
genti küldöttségnek meg kéllett alázkodnia és részt
kellett vennie azon a ceremónián, amelyen ünnepélyes
keretek között ismételten megvonták a várostól privilé-
giumait. Károly elkészíttette egy citadella terveit,
amelynek az lett volna a feladata, hogy a város
ellenállását egyszer s mindenkorra megtörje. A liege-i
események hatása azonban túlnőtt a Rajna-vidéken is:
Nürnberg, Lübeck és Majna-Frankfurt Aachentól és
Kölntől értesült az eseményekről. Attól kezdve a
birodalmi városok csak bizalmatlanságot tanúsíthat-
tak a burgundi herceggel szemben, és ebben megerősí­
tették őket Károlynak Venlo és Nijmegen, Mülhausen
és Breisach, Neuss és Köln-elleni akciói és fenyegetései
is. A városok alkották a Merész Károllyal szembeni
ellenállás lelkét, azét az ellenállásét, melyet Geldernben
is, Kölnben is folytattak a tartományi rendek, Lotarin-
giában pedig a nemesség; Károly bukása a rendek ritka
győzelmét jelentette egy hatalmas herceg fölött.
Károly herceg nem sejtette, milyen mélységesen
ellenséges indulatokat vont magára, amikor 1469-ben
Zsigmond tiroli főhercegtől zálogbirtokul átvette az
osztrák Elzászt, Breisach városát, a fekete-erdőbéli
Hauenstein grófságot és a négy felső-rajnai „erdei
várost", Rheinfeldent, Siickingent, Laufenburgot és
Waldshutot. Az ő szemében a Zsigmonddal kötött
szövetség saját rangbeli emelkedésének tervét szolgálta.
Károly sem felső-rajnai birtokaival nem törődött
különösképpen, sem a svájciak ellen kilátásba helyezett

125
segítséget nem adta meg Zsigmondnak, és mégis ezek
miatt a birtokok miatt váltak elszánt ellenfeleivé az
elzászi városok és a svájci államszövetség. S ez nemcsak
a hercegi helytartó, Peter von Hagenbach tapintatlan
eljárásának számlájára írható. Ez a kérkedő, felkapasz-
kodott sundgaui köznemes, aki az ifjúkor nehéz
napjaiban megtartotta ura iránti hűségét, a groteszksé-
gig túlzásba vitte Károly hibáit, mégis igen ritkán
fordult elő, hogy a herceg ne állt volna melléje. A felső­
rajnai városok Strassburggal és Bázellal az élen fenye-
getőnek érezték az idegen uralmat, és a svájciak Bern
vezetésével Burgundiában azt a hatalmat látták, amely
véget vet felső-rajnai terjeszkedésüknek, és amely ősi
ellenségükkel szövetkezett a hajdani Habsburg-birto-
kok visszahódítására. Károly így olyan helyzetbe
került, melyből alapjában véve nem volt szerencsés
kiút. Ha eleget tesz Zsigmond főherceg kívánságának,
az háborút jelent a svájciakkal, ha pedig csalódást okoz
Zsigmondnak, akkor ez utóbbinak kell - miként már
korábban is tette - vagy XI. Lajoshoz fordulnia, vagy
megegyezést keresnie a svájciakkal. Károly nem akar-
ta támogatni Zsigmondot a svájciakkal szemben, és
Xl. Lajos ellen folytatott védelmi harca miatt nem is volt
abban a helyzetben, hogy ezt megtehette volna, még ha
1472 augusztusában, úgy tűnik, játszott is e gondolat-
tal. Így aztán igen hamar megkezdődött az elhidegülés a
szövetséges partnerek között. Mivel XI. Lajostól
Zsigmond tényleges segítséget nem kapott, csak a
harmadik út maradt nyitva előtte, a svájciakkal való

126
kapcsolatok „rendezése", amit Károly, látva a veszélyt,
ismételten és mindig eredménytelenül próbált mega-
kadályozni azzal, hogy követségeket küldött az
államszövetséghez. A Felsö-Rajnavidéken már 1470
júniusa óta körvonalazódó Burgundia-ellenes oppozí-
ció, a svájci városok agresszivitása és Zsigmond herceg
gyengesége több évi tárgyalás után egy nagy, Merész
Károly elleni szövetséget eredményezett, amelynek
deklarált célja az volt, hogy kiűzze öt e területen levő
birtokaiból. Konstanzban 1474. március 27-én és
április 4-én négy részből álló szerződést kötöttek és
láttak el pecséttel: a Zsigmond főherceg és a svájci
államszövetség közötti, részleteiben még majd XI. La-
jos döntöbíráskodása szerint szabályozandó „örök
rendezést"; az Alsó Szövetségnek - ettől fogva mindig
így nevezték - tízéves védelmi szövetségét, mel~et
Zsigmond főherceg a bázeli és strassburgi püspök,
Bázel és Strassburg városa, valamint Schlettstadt és
Colmar városok kötöttek (az Egyesülésbe egyesek
szerint 1475. április 18-án belépett II. René lotaringiai
herceg is); Zsigmond főherceg lemondását a burgundi
szövetségről és Burgundiának zálogba adott birtokai
kiváltását, amihez a 80 OOO forintnyi zálogdíjat felerész-
ben Strassburg, felerészben Bázel, Colmar és Schlett-
stadt teremtette elő; végül pedig egy tízéves védelmi
szövetséget (Zsigmond főherceg nélkül) az Alsó
Egyesülés és a svájciak Felső Egyesülésnek nevezett
szövetsége között. 1474. április 6-án Zsigmond fel-
mondta Károlynak a szövetséget és a zálogszerződést.

127
A burgundi rezsim aztán azon bukott el, hogy Károly
herceg, mint általában, ebben a döntő fázisban sem
látta el helytartóját elegendő pénzzel. A kifizetetlen
német zsoldosok Breisachban fellázadtak a pikárdiai
zsoldos csapatok ellen, és 1474. április 10-én a polgá-
rokkal együtt foglyul ejtették a tartományi helytartót.
Peter von Hagenbachot 1474. május 9-én végezték ki
Breisachban, nem véletlenül a Saint-Omer-i szerződés
évfordulóján, gyorsított peres eljárás után, melyhez a
bírákat az Alsó és Felső Egyesülés tagjai jelölték ki. Az
ezt követő harci cselekmények csak korlátozottak
voltak: itt-ott elszigetelt harcok, a tartomány meg-
szállásakor, augusztusban Stephan von Hagenbach-
nak, a kivégzett tartományi helytartó fivérének sund-
gaui bosszúhadjárata. A Konstanzi Liga, illetve miként
azt Strassburg szerette volna, a birodalom háborújára a
burgundi herceg ellen nem került sor. Károly a jussát
védte, amikor a neki szánt zálogkiváltási összeget
Bázelben hagyta (a szerződés szerint Besan~onban
kellett volna kifizetni neki), és a zálogszerződési
okiratot visszatartotta. Mert bár a felső-rajnai esemé-
nyek csak a burgundi állam peremvidékét érintették,
mégis komoly kihívást jelentettek a hercegi tekintéllyel
szemben. Károly terveket forralt sértett becsületének
helyreállítására, de jellemző módon nagyobb aspirá-
ciókkal összekapcsolva: mint 1474 júniusában a nápo-
lyi követtel közölte, szándéka az volt, hogy gyors
hadjárattal először Kölnt, aztán Strassburgot és végül
felső-rajnai zálogbirtokait foglalja el, és egyúttal le-

128
hetőség szerint fellép Speyer és Bázel ellen is. Vállal-
kozása azonban már Neussnál megfeneklett, és amikor
1475 nyarán felszabadult, sürgősebb volt neki Lotarin-
gia elfoglalása.
Az elzászi kérdés talán háttérbe szorult volna, ha
Bern nem találja magát szemben Burgundiával egy
másik területen, Savoyában is. Ez mindkét fél számára
nagyobb jelentőségű volt. Az expanzív berni városál-
lam számára, melyet Burgundia Elzászban és a Felső­
Rajna-vidéken is elzárt, törekvéseinek elviselhetetlen
beszűkülését jelentette, hogy a vele közvetlenül szom-
szédos savoyai Waadtlandban növekvő burgundi be-
folyással találta magát szemben. Nemcsak az ősidőktől
fogva a herceg szolgálatában álló családoknak voltak
ott fontos városaik és váraik, mint a Chalonoknak és a
La Baume-oknak. Waadtland volt Savoyai Jakabnak,
1472-től Merész Károly egyik vezető kapitányának
apanázsa. Az 1475. január 30-i Moncalieri Ligát,
amelyben Burgundia és Savoya Milánóval kötött
szövetséget, Bern fenyegetésnek érezte. Ehhez járult,
hogy Károly olasz zsoldosai, a majdani ellenfelek, 1473
óta a Rhone völgyén keresztül a Genfi-tó partján
savoyai területen át vonultak Franche-Comtéba.
Károlynak a kölni székeskáptalan elleni támadása
annyiban hatott vissza Bernre és az államszövetségre,
hogy Frigyes császár most már a svájciak támadó-
kedvét bátorította, mire ők 1474. október 26-án annak
rendje-módja szerint hadat üzentek a burgundi herceg-
nek. Az Alsó és Felső Egyesülés Bernnel az élen

129
eközben különböző célokat követett: az egyik az
őrgrófságban akarta megtámadni Burgundiát, Bern a
Waadtlandot akarta meghódítani. 1474 novemberé-
ben, 1475 áprilisában és júliusában többé-kevésbé
sikeres hadjáratokat vezettek a grófságban Héricourt,
Pontarlier, Blamont és más helységek ellen. De a
vállalkozásuk szándékukat és hatásukat illetően korlá-
tozottak maradtak. A legnagyobb siker, amelyet az
Alsó Egyesülés elkönyvelhetett, diplomáciai természetű
volt; II. René lotaringiai herceg, aki megunta a
hercegségén átvonuló burgundi csapatok rendbontása-
it, 1475. április 18-án engedett a rábeszélésnek és
csatlakozott a szövetséghez. Miután 1474. július-
augusztus óta titkos szövetségben állt Xl. Lajossal, az ő
és Frigyes - akivel 1475. május 17-én kötött szövetsé-
get - ígéreteire támaszkodva, most már fel mert lépni
Merész Károly ellen, és 1475. május 9-én hadat üzent
neki. Bern, amely részt vett a franche-comtéi hadjára-
tokban is, szűk érdekkörén belül sokkal nagyobb
céltudatossággal járt el: közvetlenül az 1474. október
26-i hadüzenet után elkezdte megszállni Waadtlandnak
azokat a várait és városait, melyek burgundi vazallusok
kezén voltak, október 27-én a közeli Erlachot, 1473.
január 2-án a Freiburgtól délre fekvő Illenst, áprilisban
Grandsont, Echallens-t és elvágva a Jura-hegységen át
vezető utat, Orbe-ot és a már franche-comtéi területen
fekvő Jougne-t. 1475 augusztusában egy berni csapat a
Rhőne völgyében fekvő Aigle várának éjszakai megost-
romlása során közvetlenül megtámadta Károly átvo-

130
nuló zsoldosait. 1475 szeptemberében Bern szövetséget
kötött a sitteni püspökkel, aki az Alsó-Rhöne-völgyet
(Alsó-Wallist) szerette volna visszaszerezni Savoyától,
és ez az óhaja pontosan megfelelt Bern szándékainak.
Amikor aztán Károly szeptember 23-án megkezdte
Lotaringia meghódítását, az Alsó Egyesülés csupán
csekély és késői segítségre volt hajlandó. XI. Lajos és
III. Frigyes cserbenhagyta és kiszolgáltatta Lotarin-
giát. Bern és szövetségesei, Freiburg és Soluthurn sem
segítettek a védelemben, hanem október második
felében gyors és kegyetlen hadjáratban elfoglalták és
megszállták az egész Waadtlandot, és előrenyomultak a
Genfi-tóig. Lausanne-nak és Genfnek pénzzel kellett
megváltania magát a fosztogatástól. November máso-
dik felében a sitteni püspökkel együtt megszállták Alsó-
Wallist. Az Itáliából Burgundiába vezető út folyto-
nossága tehát véglegesen megszakadt, Savoya olyan
károkat szenvedett, hogy Merész Károlynak minden
körülmények között be kellett avatkoznia. Akár
Elzászban, akár Lotaringiában vagy Savoyában, min-
denütt ugyanazzal az ellenféllel találta szemben magát:
az Alsó és Felső Egyesülés hatalmas városainak
agresszivitásával, melyet a félelem még csak fokozott.
Amíg tartott Lotaringia meghódítása és Nancy ostro-
ma, Károly megpróbálta pénzzel és békeajánlatokkal
feltartóztatni az ellenfelet. Alighogy Nancy november
3-án elesett, ő már megkezdte az előkészületeket a saját
hadjáratához az államszövetség ellen, éspedig nem
mértéktelen hódítási vágytól hajtva, hanem mert
ellenfelei a végsőkig provokálták.

131
 3. Az ellenfelek: Xl. Lajos

Commynes óta az a felfogás uralkodik, hogy

Xl. Lajos műve volt az ún. örökirány, ő idézte elő
pénzzel és ígéretekkel a Felső-Rajnavidéken és
Svájcban a veszedelmes ellenségeskedést, és ő okozta
Károly bukását, eszköze, a svájci államszövetség
segítségével. Mint Commynesnél oly gyakran, itt is
Xl. Lajos saját verziójáról van szó, aki utólag saját
érdemének nyilvánította azt, amit a sors kegye juttatott
neki, és előrelátható terve megvalósulásának mondta,
amit szinte ajándékba kapott. Strassburg, Bázel és Bern
a francia királytól teljesen függetlenül kereste a konflik-
tust Merész Károllyal; a Zsigmond főherceggel való
kiegyezés gondolata szintén közreműködése nélkül
született meg. Diplomatái segítettek rábírni Zsigmond
főherceget, hogy fogadja cl az „örökirányt", pénze
lehetővé tette Bern számára, hogy az államszövetség
többségében óvatos tagjait megnyerje az agresszív
politikának. A kezdeményezés azonban sohasem tőle
indult ki.
Az elzászi felkelés után XI. Lajost nem lehetett
rábírni, hogy hozzájáruljon a zálogkiváltási összeghez,
hogy csapatokat küldjön és közvetlenül támadja meg
Merész Károlyt. Nyugtot akart tőle, amíg meg nem
hódította Roussilont. Csak annak fővárosa, Perpignan
1475. március 10-i eleste után szólította fel az államszö-
vetség tagjait, hogy támadják meg a burgundi herceget
vele együtt, ha a fegyverszünet május l-jén lejár. Ekkor

132
azonban a svájciak nem álltak kötélnek. A júliusi
blamonti hadjáratot az Alsó Egyesülés indította, nem
pedig Xl. Lajos vagy a svájciak, és szeptember 13-án
kötötte meg Lajos Merész Károllyal a kilencéves
fegyverszünetet, ami az Alsó Egyesülés (és vele a Felső
Egyesülés) és Lotaringia cserbenhagyásátjelentette. Ez
vezette volna be a más, hatalmasabb ellenfelek irányá-
ba való elterelés előrelátó politikáját? Lajos Savoyában
való érdekeltsége miatt nemcsak Merész Károllyal
került ellentétbe, hanem Bernnel is. Így 1475 végén
lebeszélte Károlyt a Bern elleni támadásról. A grandso-
ni vereség után tárgyalásokat folytatott Károllyal és
találkozni akart vele. A burgundiak voltak azok, akik a
tárgyalásokat megszakították. M urten előtt Lajos
talán még fel is szólította a svájciakat, hogy kerüljék az
ismételt konfliktust Merész Károllyal. Csak a csata
után bátorította őket ismét a Burgundia elleni támadás-
ra-ezúttal hiába. De nem mulasztotta el, hogy a svájci
győzelemből magának hasznot kovácsoljon. Savoya és
Milánó ismét Franciaország felé fordult. Károly
haláláig XI. Lajos olyan kínosan ügyelt az érvényben
levő fegyverszünet betartására, hogy kapitányai azt a
parancsot kapták, utasítsák el Campobasso grófját,
Károly legjelentősebb olasz zsoldosvezérét, aki 1476.
december 31-én a lotaringiai határnál át akart állni a
francia csapatokhoz. 11. René lotaringiai herceg, akivel
oly rútul elbántak, a jelek szerint csak pénzt kapott tőle,
mellyel el tudta szegődtetni az 1477. január 5-én döntő
szerepet játszó svájci csapatokat. Xl. Lajos csaknem

133
érthetetlen passzivitása, melyet akkor tanúsított, ami-
kor a murteni csata után Károly a leggyengébb volt,
magyarázatra szorul, kiváltképpen, mert Károly halála
után azonnal minden fronton kirobbantotta a háborút.
Az embernek az a benyomása, hogy XI. Lajos ekkor
ténylegesen felismerte, milyen eszköz adatott a kezébe;
mintha el akarta volna kerülni, hogy támadása arra
késztesse a flamand rendeket, hogy Merész Károly
mellé álljanak. Bárhogy is volt, Xl. Lajosnak Merész
Károly bukásában nem volt számottevő része.

4. Válságban volt-e a burgundi állam?

A növekvő belső ellenzéknek esett volna áldozatul

Merész Károly, annak, hogy a városok és rendek
makacsul vonakodtak ellátni őt a szükséges pénzzel és
csapatokkal? A funkcióképtelenségig túlerőltette álla-
ma kormányát és közigazgatását? Már életében megin-
dult volna a burgundi állam bomlása?
Merész Károly sohasem volt karizmatikus uralkodó,
olyan, akivel a vezető rétegek, mi több, ,,a nép"
azonosult volna, vagy akinek céljait és módszereit
általános egyetértés fogadta. Károly ezt a fogyaté-
kosságot világosan érezte, és az uralma kezdetétől
fogva fellépő kritikával és elégedetlenséggel szemben
azt az álláspontot hangoztatta, hogy „ám gyűlöljenek,
csak féljenek". de ugyanakkor keserves igyekezettel
próbálta meggyőzni a rendeket arról, hogy az ő

134
ügyükről van szó és nem az övéről. Hiába igyekezett,
hiszen mi köze volt a városi lakosságnak és a felső
rétegeknek egy olyan emberhez, aki megfosztotta őket
kiváltságaiktól, aki szüntelenül pénzt, adományokat és
katonát követelt, és aki háborúival zavarta a kereske-
delmet és a közlekedést? Fentebb szó volt arról, hogy
Károly a nemességet is elidegenítette magától. A
németalföldi papsággal éles konfliktusba került, ami-
kor 1474 júliusában bevezette azt, ami Franciaország-
ban már régóta megszokott volt, itt azonban újdonság-
nak számított: az egyházi birtok amortizációját, azaz a
hűbérúr kártalanítását veszteségeiért, melyeket azáltal
szenvedett, hogy a birtok „holt kézbe" került, és így
megszűnt jövedelmek és szolgáltatások forrása lenni.
Károly két-három évi jövedelmet követelt az utóbbi
hatvan év szerzeményeiért. Néhány egyház azonnal
fizetett, mások makacsul ellenálltak, és erőszak alkal-
mazására került sor. Végül is valamennyi fizetett,
miután Károly megígérte, hogy ezt az új adót nem teszi
rendszeressé. A frissen meghódított területeken, Liege-
ben, Geldernben 1476 második felében fokozódott a
nyugtalanság. Decemberben Liege polgárait ismét le
kellett fegyverezni és felesketni. Sehol sem került
azonban sor hasonló jelentőségű felkelésekre, mint
1474-ben Elzászban. A helyzet feszült volt. A herceg
halála általános felkelési és elszakadási mozgalmat
indított el a burgundi államban, talán a vereség
önmagában is legendő lett volna ennek kiváltásá-
hoz; ha Károly győz, vagy akár csak visszavonul

135
Nancy alól Luxemburgba, Németalföld nyugalomban
marad.
Az adók miatt ki-kitört lázongások következtében a
közrend egyáltalán nem omlott össze, és éppilyen
kevéssé bénult meg 1476-ban a közigazgatás és az
igazságszolgáltatás. A herceg hátrahagyta Német-
alföldön feleségét, Y orki Margitot, Adolf von Kleve-
Ravensteint főhelytartóként, valamint Hugonet kan-
cellárt, Guy de Brimeau-Humbercourt-t és más tapasz-
talt tanácsosokat. Ez a csoport gondoskodott kevéssé
népszerű, ám hatékony módon a pénz- és csapat-
utánpótlásról. Több mint 8000 embert soroztak be,
fizettek ki két hónapra és juttattak el október 11-én
Károly Toul melletti táborába. További csapatok úton
voltak 1477.január 5-én. Gyakoriak voltak az újoncok
szökései és szolgálati mulasztásai, s· Károly többször a
legsúlyosabb büntetéseket rendelte el a dezertőrökkel
szemben, de a burgundi hadsereg - melynek magvát
most amúgy is egy zsoldos hadsereg képezte - ezért
még nem bomlott fel; és Campobasso csak akkor árulta
el Károlyt, amikor a játszma már veszve volt. A herceg
lovas küldöncök útján szoros kapcsolatot tartott
németalföldi tanácsosaival, és nem tűrt önkényességet.
Így 1476. július 13-án megtiltotta Adolf von Kleve-
Ravensteinnek, a kancellárnak és a legfőbb pénzügyi
tisztviselőknek, hogy a határgarnizonok legénységét
azokból a rendkívüli adókból fizessék, melyek az
állandó hadsereg céljaira voltak fenntartva; különben
tulajdon vagyonuk fogja bánni. A murteni csata után

136
bizonyára elveszettnek hitték öt és seregét, hála Isten-
nek azonban nem így volt. Károly hangja nyers volt,
hivatalnokaitól a legteljesebb eröbevetést követelte
meg - de sikerrel tette.
A nagy, bár nem tarthatatlan feszültség hasonló
állapota jellemzi Károly pénzügyi helyzetét is. A herceg
hitelképessége csökkent. Az egyesült rendek áprilisban
és májusban megtagadták a további rendkívüli adókat
és a védelmi kötelezettség kiterjesztését valamennyi
hűbéresre és jómódú emberre. Károly herceg azonban
megtalálta az útját és módját, hogy mégiscsak szert
tegyen újabb pénzforrásokra: többé-kevésbé önként
adott kölcsönöket vett fel bankároktól, városoktól és
saját tisztviselöitöl, a fentebb említett egyházi adók és
egyes tartományokb!ln -mint pl. Artoisban és Henne-
gauban - újak kivetésével. Hogy Németalföld nem járt
erőinek végén, arra bizonyság, hogy milyen erővel
védekezett Burgundi Mária és Miksa alatt. Merész
Károly anyagilag nem volt csődben: mikor meghalt,
luxemburgi hadipénztárában akkoriban kortársak
tanúsága szerint 200 OOO (Basin), vagy még több
450 OOO (Commynes) schild volt.
Hogy miért akkor ez a hirtelen vég? A burgundi
állam kiállta a teherpróbát, de Merész Károly szemé-
lyisége nem.

137
 5. A személyiség válsága

Merész Károly mindhárom csatában jóval kevesebb

csapatot vezetett harcba, mint ellenfelei: Grandsonnál
az arány feltehetően l: l 1/2 volt, Murtennél l : 2,
Nancynál 1 :4 (a burgundi katonák számát 15000,
12 OOO, illetve 5000 főben adták meg). Grandson azért
veszett el, mert Károly, nem számítva támadásra,
taktikai visszavonulást rendelt el, ami általános me-
nekülésbe torkollott, és mert ugyanabban a pillanatban
támadt a svájciak mindaddig rejtőzködő főserege.
Murtennál Károly abban a szilárd meggyőződésben,
hogy támadásra nem kerül sor, kitette hadseregét a
szövetségesek meglepetésszerű támadásának, és ennek
már nem lehetett ellenállni. Végül a nancyi csatában
akkora volt az ellenség túlereje, hogy a győzelemre
semmi esély nem volt.
Károly herceg nemcsak a harcmezőn követett el
végzetes hibákat. Nem lett volna szabad engednie, hogy
sor kerüljön ezekre a csatákra, ő pedig mindenáron
kereste az ütközetet. Bizonyára szándékos volt, hogy
Murtennál néhány hadosztállyal támadást intézett a
berni határfolyók, az Aare és a Saane átkelőhelyei ellen,
és ezzel kényszerítette az államszövetséget, hogy Bern
mellé álljon, hiszen csupán Bern waadtlandi hódításai
kedvéért az aligha mozdult volna meg. Károly feltehe-
tően apjának a gentiek ellen aratott gavre-i győzelmére
gondolhatott, vagy saját brusteni sikerére a liege-iek
ellen. Ellenfelei is sürgették ugyan a döntő ütközetet, de

138
az ő számukra ez valóban előnyös volt. Hosszú
hadjáratokat az ő városi-rendi hadseregükkel nem
lehetett folytatni; nekik gyorsan kellett győzniük, és
erősségük a hosszú kopjáival összetömörülő gyalogság
támadása volt. Merész Károly nyugodtan hagyhatta
volna, hogy az idő neki dolgozzék, de ő mégis vállalta a
döntő ütközet kockázatát.
Láttuk már, hogy a becsület, a tekintély, a fényes
siker Merész Károly számára egészen rendkívüli
mértékben volt létfontosságú. Személyiségének belső
egyensúlya ezekre épült. Vissza kellett hát szereznie
őket, hogy önmagát fenntarthassa. A milánói sürgős
levelek tudósítanak az ebben az időben tett kijelentése-
iről: csökkent tekintélyét, elveszett becsületét emlegeti,
melyet helyre kell állítania minden áron.
A váratlan grandsoni vereség - az első, melyet a
dicsőség maga választotta mezején elszenvedett -
Károlyt súlyos válságba sodorta. Ennek testi meg-
nyilvánulásai is voltak: a betegség, mely gyomorfájással
és lázzal, állandó sápadtsággal és gyengeséggel járt,
1476. április 10-e körül tört ki, és 29-én csaknem
eszméletvesztést okozott. Károly rossz egészségi álla-
pota május közepéig egész biztosan eltartott, sőt
valószínűleg még tovább is. Május 9-én azonban már
ismét képes volt rá, hogy megtartsa összes csapatainak
tervezett szemléjét. Bizonyára helyes volt a milánói
követ megfigyelése, aki a Károly egészségi állapotában
bekövetkezett döntő pozitív fordulatot annak az
örömnek tulajdonítja, melyet a herceg ismét megnöve-

139
kedett létszámú serege láttán érzett. Merész Károly ez
idő tájt abban a bajban ~zenvedett, amit ő maga
„melankóliának" nevezett, depressziós állapotba
került, melyre kprábban is hajlamos volt. Ahogy
Chastellain beszámol róla, 1468-ban egy haláleset
annyira megrázta,. ,,hogy alig hitte, hogy életben
marad: és nem volt senki, sem orvos, sem más, aki az
örömöt, vagy szíve békéjét vissza tudta volna neki adni,
annyira félt és melankolikus volt. Fájdalmat ezenköz-
ben nem érzett, kivéve azt, amit a gondolataival
okozott önmagának".
Merész Károly tudatosan kizárta annak lehetőségét,
hogy a svájciakkal szemben másként lépjen fel, mint
fegyverrel. Ennek az elszántságnak külső megnyilvá-
nulása volt, hogy a herceg Grandson után nem vágatta
le a szakállát, és növeszteni akarta mindaddig, amíg
nem állt bosszút a svájciakon - de betegsége alatt
orvosai utasítására mégis levágták. Az eltökéltségét
mintegy cáfoló áprilisi-májusi válság aztán nem
szabadította meg Károlyt belső kényszereitől, hanem
még inkább kiszolgáltatta nekik. Viselkedése most már
önpusztító vonásokat öltött. Pedig figyelmeztetésekben
nem volt hiány. A magyar király 1476. május 7-i levele,
melyben egyenesen profetikusan kéri, tegyen le a
svájciak elleni újabb hadjáratról, már csak a murteni
csata után érkezett meg. De a savoyai hercegnő meg az
ő kérésére követe által a milánói herceg és mások is
időben és ismételten figyelmeztették, hogy a kockázat,
amelyet vállal, nem áll arányban a remélt előnnyel. Ha

140
szerencsétlenül végződik a vállalkozása - érveltek -,
akkor utólag azt kell majd mondják, hogy maga a
herceg tett meg mindent, hogy a bajt előidézze.
Károlynak valamennyi jól ismert vonása felerösödve
jelentkezik most: először is a bizalmatlansága - a
grandsoni vereség oka az ő szemében csak árulás és
gyávaság volt; olasz kapitányait „rendkívül kegyetlen
szavakkal vádolta: azért futamodtak meg, hogy elő­
segítsék az ö vereségét és francia szolgálatba léphesse-
nek. Fokozottan jelentkezik továbbá lázas aktivitása és
az a vágya, hogy mindent maga csináljon, mely abban
az elképzelésben gyökerezik, hogy ha mindent ő végez,
az érdemek is öt illetik. A május 9-i nagy szemléről szóló
beszámolójában a savoyai hercegnő udvaránál tartóz-
kodó milánói követ kifejezetten felhívja ura figyelmét:
,, ... nagyon veszélyesnek látok itt egy dolgot, ami
miatt csaknem lehetetlen győzni a csatában, nevezete-
sen, hogy a burgundi herceg teljesen egyedül akarja
felállítani a csatarendet, és nem tűri, hogy bárki
beleszóljon . . . Lehetetlen, hogy mindent lásson és
mindent egymaga, tapasztalt kapitányok segítsége
nélkül tudjon irányítani, különösen háborúban." Ami-
kor a milánói hercegnek, aki nemigen igyekezett neki
hathatós segítséget nyújtani, Károly azzal kérkedett,
hogy az eljövendő győzelmet nem kell majd megoszta-
nia egyetlen szövetségesével sem, akkor ez ugyanennek
a magatartásnak a további következménye volt.
Károly mindig kész volt nagy kockázatvállalásokra,
végül is ez a „győzelem vagy halál" kiúttalan alter-

141
natívájába torkollott. Liege előtt közhírré tette, hogy
vagy leigázza a várost, vagy belepusztul. Az ilyesféle
nyilatkozatok most, Grandson után sokasodtak. A
milánói követnek, aki még egyszer óva intette, hogy ne
tegyen mindent kockára, Károly 1476. június 4-én így
válaszolt: ,,Ö nem hajlandó azzal a szégyennel élni a
világban, hogy ezek az állati népek (populi bestiali)
legyőzték. . . inkább akar meghalni a harcban, mint
megérni, hogy elvegyék tőle, ami az övé; mégha császár
lehetne is úgy, hogy nem vívja meg ezt a harcot (ez a
fordulat Károlynál nem volt puszta szóvirág), de
bosszút állhatna becsületéért, a csata kedvéért lemon-
dana erről a méltóságról ... jól tudja, hogy országát,
életét, mindent kockára tesz, de azért cselekszi, hogy
megszabaduljon a szolgaságtól, s hogy magát tőlük (ti.
a svájciaktól) biztonságban tudja." S a további. ellen-
vetésekre: ,,Becsülete követeli, hogy büntessen; ha
veszít, akkor reméli, tisztességben esik el a csatában, de
ha nem, akkor inkább kútba ugrik, mintsem hogy
tovább éljen; hogy leküzdje a bánatot, gondot és
melankóliát, melyet ez a betegsége okozott neki,
eltökélte, hogy mindent egy lapra tesz fel."
Ritka világossággal mutatkoznak meg itt azok a
rettegéssel teli indítékok, melyek Károly életének
utolsó esztendejében tetteinek mozgatórugói voltak.
A murteni vereség után Károly nem vetett véget
életének, hanem először ugyanúgy reagált, mint Grand-
son után. A vereség okát ismét árulásban látta; sőt, azt
mondta, szívesen elveszítette volna „Hőtel"-jának még

142
két-háromezer emberét, hogy világos helyzetet teremt-
sen, hiszen azok francia érzelműek. Ismét fáradhatat-
lan, ellentmondást nem tűrő buzgalmat fejtett ki; 30 OOO
fős sereget akart felállítani, és még ugyanabban az
1476-os évben a svájciak ellen vezetni őket - győzni
vagy meghalni. Ezúttal azonban nem betegedett meg. A
milánói követ legnagyobb csodálkozására jókedvű
volt, tréfálkozott és nevetett, mintha mi sem történt
volna: Károlynak erősödött az a képessége, hogy ne
nézzen szembe a valósággal. Június közepén sikerrel
kérte a burgundi egyesült rendeket Salins-ban, hogy
országhatáraik védelmére újabb összegeket szavazza-
nak meg. ,,Mintha könyvből olvasná", példákat idézett
beszédében az ókorból és saját korából olyan ural-
kodókról, akik alattvalóik segítségével vereségükből
felemelkedtek és diadalt arattak. Elgondolkodtató az a
két kérés, melyet a rendek a maguk részéről a herceg elé
terjesztettek: hagyja, hogy a háborút kapitányai ve-
zessék, és ne tegye ki annyi veszélynek saját személyét,
akin az állam egyedül nyugszik, és aki meg kell hogy
maradjon a nép számára; továbbá fogadja el a béke-
ajánlatokat, hogy országai ismét erőre kapjanak, és ő
maga is megpihenhessen.
Merész Károly mindazonáltal nem vesztette el
teljesen tisztánlátását. A svájciak és szövetségeseik
elleni hadjárat csak akkor lehetett sikeres, ha nyitva
maradtak a Lotaringián át vezető utak. A murteni csata
óta II. René olyan haladást ért el hercegségének
visszahódításában, hogy a fontosabb várak és erődít-

143
mények közül már csak Nancy maradt meg, és július
közepén Nancyt is körülzárták. Augusztus második
hetében ezért Károly úgy döntött, hogy először Lota-
ringiában állítja helyre pozícióját. Szeptember 25-éig
mégis Franche-Comtéban maradt a Pontarlier melletti
La Riviere-ben, a Jura-hegységen átvezető hágók
közelében, mintha megbénította volna a belső vívódás:
egyfelől .a remény, hogy megtarthatja pozícióját Sa-
voyában és megküzdhet a svájciakkal, másfelől az a
felismerés, hogy Lotaringia visszahódítása elsőrendű
fontosságú. Amikor végül megindult, már késő volt. A
burgundi parancsnok október 6-án kénytelen volt
feladni Nancyt; mivel a felmentő sereg nem érkezett
meg, angol csapatai megtagadták neki az engedel-
mességet.
A II. Renével való közvetlen összecsapáskor, mely
ezután következett, Károly hű maradt módszeréhez:
október első felében döntő ütközetet akart kikényszerí-
teni. René azonban ebbe nem ment bele, számszerűleg
gyengébb seregét biztonságosan elhelyezte, és lovon a
svájciak.hoz ment, hogy további csapatokat toboroz-
zon. A milánói követnek az 1476. augusztus 7-e utáni
időből származó jelentései sajnos elvesztek; amit azon-
ban Jean Molinet udvari történetíró Károly 1476
októberében tanúsított viselkedéséről ír, igen ismerősen
hangzik: René „megfutamodása" után Károlynak azt
tanácsolták kapitányai, hogy egy ideig maradjon Pont-
a-Moussonban Gelenlegi tartózkodási helyén), vagy
vonuljon (burgundi területen) Thionville-ba vagy

144
Luxemburgba, hogy maga és ,,hötel"-ja pihenőhöz jus-
son. Néhány kapitány ezalatt akadályozza meg Nancy
ellátását és folytasson „kis háborút" a lotaringiai
városokkal. Merész Károly azonban, aki képtelen volt
olyasmit tenni, aminek visszavonulás a látszata, ostrom
alá vette Nancyt. Abban reménykedett, hogy beveszi a
várost, mielőtt René visszatér. Az október 22-én
kezdődött ostrom azonban elhúzódott. A kemény tél
megpróbáltatásai és a vállalkozás egyre nyilvánvalóbb
kilátástalansága oda vezetett, hogy az ostromló had az
éhség, a betegség és a szökések következtében egyre
kisebbre zsugorodott. December elejétől megszakadt
az utánpótlási kapcsolat a luxemburgi hercegséggel.
Bármilyen rossz hírt közöltek ebben az időben Merész
Károllyal, ő nem volt hajlandó tudomásul venni, és
árulónak nevezte, aki a rossz hírt hozta. Eközben
azonban tisztában volt helyzetével. Ezt mutatják a
luxemburgi helytartóhoz írott sürgető levelei, s talán
még inkább Molinet megindító beszámolója: ,,Nagyon
melankolikus volt a grandsoni vereség óta és igen
ingerlékeny; néhány bizalmas szolgája azt beszélte,
hogy vett egy könyvet, úgy tett, mintha azt olvasni
akarná, bezárkózott szobájába és ott nagy dühében a
haját tépte és a kezeit tördelte a legrémületesebb sírás és
jajgatás közepette, melyet ember valaha is hallott."
December végén, amikor René herceg felmentő
serege közeledett, Károly kapitányai még egy utolsó
kísérletet tettek, hogy Károlyt jobb belátásra bírják.
Mivel tudták, milyen nehéz a feladat, azt választották

145
maguk közül, akinek legjobban forgott a nyelve.
Philippe des Croy-Chimay közölte a herceggel, hogy
immár csak háromezer katonája van (újabb becslések
szerint ötezer is lehetett). Molinet folytatja: ,,E szavak-
ra Károly herceg nagy haraggal így válaszolt: Hallom,
amit mondasz. De ha egyedül kellene is megküzdenem
velük, meg fogok küzdeni." Választania kellett, hogy
feladja-e a számára egyedül lehetséges létformát, vagy
meghal, és Merész Károly döntött.

146
 VIII. Az örökség

Merész Károly holttestét két nappal a csata után

találták meg, annyira szétroncsolt állapotban, hogy
csak a komornyikja és egy udvari orvos ismerték fel.
René herceg megadta a tisztességet halott ellenfelének,
Nancyba vitette és 1477. január 12-én a Szent György-
székesegyházban eltemettette. 150 l-ben René Károly
unokájának, Szép Fülöpnek a kérésére beleegyezett a
herceg földi maradványainak kiszolgáltatásába. Felte-
hetően ezt követően, hogy mégis maradandó jel
maradjon utána, megbízást adott Jean Crocqnak egy
síremlékre, mely 1506-1507-ben készült el, de 1717-
ben a templom kórusával együtt elpusztult. V. Károly-
nak mégis meg kellett ismételnie apja kérését: csak
1550-ben szállították át azt, amit Károly maradványai-
nak véltek, Nancyból Luxemburgba; ahonnan 1553-
ban a brüggei Mária-templomba vitték, és azokat
ideiglenesen lányának, Máriának a sírjában helyezték
el. Tíz évvel később készült el önálló síremléke, amelyre
II. Fülöp 1558-ban adott megbízást Jakob Jonghe-
lincknek. Fülöp évente rendszeresen tartandó misét is
rendelt Károly emlékére, melyet egészen 1796-ig ce-
lebráltak, amikor is zendülők törték fel Károly és

147
Mária sírját. A síremlékek megmaradtak, és 1806-ban
ismét felállították őket.
Hogy hol nyugszanak valójában Károly földi ma-
radványai, Nancyban vagy Brüggében, nem lehet
biztosan tudni. A champmoli karthauzi kolostorban,
ahová Károly még 1474-ben szülei maradványait
vitette, mindenesetre nincsenek. A burgundi ural-
kodóház temetkezési helyén XI. Lajos címere díszeleg,
egyike a csekély számú emléknek, amely ebből a
templomból ránkmaradt.

1. Invázió

Merész Károly halála a burgundi államot az

összeomlás szélére sodorta. Valamennyi ellensége, a
belsők éppúgy, mint a külsők, egyszerre emelték fel a
fejüket. XI. Lajos addig sem várt, míg biztos hírt kapott
ellenfele haláláról. Tekintet nélkül az érvényes fegy-
verszüneti egyezményre és arra, hogy Mária a keresztlá-
nya volt, már január 7-én megbízást adott Orange
hercegének mindkét Burgundia megszállására, 9-én
Craon urát csapatokkal a hercegség és az őrgrófság
ellen küldte, 11-én pedig Philippe de Commynes-t és
Franciaország admirálisát Pikárdia ellen. Az erőszak, a
meglepetés, a fenyegetés, a vesztegetés és saját érdekük
ecsetelésének ügyes vegyítésével megnyerte magának a
nemességet, a hivatalnokokat, a városi felső rétegeket:
Philippe de Crevecoeur, Károly ifjúkori társa és

148
Guillaume de Bisches, a herceg kreatúrája, akik
mindketten Pikárdiában kaptak birtokokat, hűségnyi­
latkozatot tettek Lajos mellett. Az ő pártjára állt a
burgundi hercegség közigazgatása is, élén a tanáccsal, a
kancelláriával és a dijoni számvevő kamarával, vala-
mint a nemesek közül Philippe Pot, Jean de Damas és
mások. Kötelező eskü vagy az Aranygyapjas Rend
tagsága mit sem számított a francia korona vonzerejé-
vel és a francia király kínálta ragyogó karrier-lehetősé­
gekkel szemben, amit nem ellensúlyozott burgundi
nemzeti érzés. Guillaume de Rochefort, Károly Murten
után kegyvesztetté vált Savoya-szakértője később fran-
cia kancellár lett, akárcsak fivére, Guy, Guillaume de
Clugny a királyi tanács elnöke, Philippe Pot Burgundia
föasztalnoka, Philippe de Crevecoeur Franciaország
marsallja.
Május elejére a franciák megszállták északon vala-
mennyi Somme-várost, Boulogne grófságot, csaknem
az egész Artois-t Arrasszal, Cambrai-val (noha egyházi
birtok volt és a Birodalomhoz tartozott), sőt Hennegau
egyes részeit is, délen a burgundi hercegséget Maconna-
is-val és Charolais-val. Május végén megnyitotta
kapuit a király előtt a Genttől 80 km-re fekvő Tournai.
A franciák hamarosan ostrom alá vették Valenciennes-t.
1477 első hónapjaiban úgy látszott, a burgundi állam
nem kerülheti el a szétesést. Xl. Lajos azt tervezte, hogy
Flandriát, Pikárdiát, Burgundiát egyesíti a koronával,
és a maradékot adományul adja francia nagyuraknak
vagy német fejedelmeknek: Csehország és Szászország

149
igényt tartott Luxemburgra, Hessenre, Brabantra, a
bajor Wittelsbach Hollandra, Zeelandra, Frieslandra
és Hennegaura.
A burgund örökösödés kérdésében Xl. Lajos ugyan-
akkor egy másik, az elsővel csak nehezen összeegyeztet-
hető politikát is folytatott: a húszéves Burgundi Máriát
össze akarta házasítani hétéves fiával, a leendő
(VIII.) Károly dauphinnal, és ilyen módon meg akarta
szerezni a burgundi örökség egészét. Ez a terve csak-
nem sikerült, a gentiek és velük a németalföldi egyesült
rendek egy ideig ebben a házasságban látták a békéhez
vezető egyetlen utat.

2. Zendülés

Terveinek érdekében Xl. Lajos felhasználta azokat a

németalföldi zavargásokat, melyek azután törtek ki,
hogy január 10-e és 20-a között megerősítést nyertek a
herceg haláláról szóló hírek. Károly halálhíre a zsarnok
halála fölötti alig leplezett örömet - a beszámolók
szerint alig-alig celebráltak érte halotti miséket - és
még évekig eltartó, aggódó hitetlenkedést keltett: nem
merték hinni, hogy vége a hatalmas uralkodónak. Liege
és Geldern február elején lerázta a burgundi igát, és
szoros kapcsolatba lépett Franciaországgal. Az 1477
első hónapjaiban kitört városi-rendi lázongások is
egyfajta választ jelentettek Merész Károly rendszerére,
követeléseiket tekintve uralmának negatív tükörképei.

150
Gentből, Károly alighogy megzabolázott ellenfeléből
és a flandriai grófságból indult ki a mozgalom, és
átterjedt Brabantra, Hennegaura és Hollandra csak-
nem ugyanúgy, mint 1467-ben.
Az egyes városokban kitört felkelések okai, bár ez
nem mindenütt nyilvánult meg egyforma élességgel,
társadalmi, gazdasági és politikai jellegűek voltak. A
zendülés mindenütt a patríciusi felsőbbség ellen irá-
nyult, szabad magisztrátusi választásokat, gazdasági
előjogokat követelt. Gentben és Monsban azonban
kompromittált törvénybírókon kívül prominens herce-
gi tanácsosokat is letartóztattak; március 13-14-én
Gentben Guillaume Hugonet kancellárt, Guy de Bri-
meau-t, Humbercourt urát, és Guillaume de Clugnyt;
március 15-én Monsban Jean Gros szertartásmestert,
Robert de Martigny hennegaui számvevőt és másokat.
Hugone-t és Humbercourt-t Mária hercegnő minden
kérése ellenére április 3-án kivégezték; Martigny május
28-án ugyanerre a sorsra jutott. E kilengések mögött
több rejlett, mint az egyes városok elégedetlensége. A
genti foglyok fölött a németalföldi egyesült rendek
ítélkeztek, akik Mária ösztönzésére és az ö jelenlétében
február 3-án ültek össze Gentben. A monsi bíróság
kifejezetten hivatkozott az ö eljárásukra. Xl. Lajos
támogatásával az egyesült rendek igyekeztek átvenni az
állam kormányzását, és ezért Mária környezetéből
eltávolították az elhunyt herceg tanácsosait, beleértve a
herceg özvegyét is. A rendek igényelték és meg is kapták
azt a jogot, hogy egybehívják magukat, döntsenek

151
háború és béke kérdésében, szükség esetén megta-
gadják az engedelmességet. Mindez kísérlet volt arra,
hogy elkerüljék a történtek megismétlődését. A privilé-
giumok, melyeket Máriának január és június között
meg kellett adnia, nem csupán a kiváltságok meg-
erősítései voltak, ahogy az minden új kormányzat
kezdetekor lenni szokott. A tizenhárom város és hat
tartomány (Luxemburg, Flandria, Mecheln, Holland-
Zeeland-Friesland, Brabant és Namur) ránkmaradt
kiváltságlevelei és mindenekelőtt az 1477. február 11-i
,,Nagy Privilégium" - valamennyi burgundi tar-
tomány első közös kiváltságlevele, beleértve a
törzsországokat is, melyet azonban egyik utána követ-
kező uralkodó sem erősített meg, Miksa sem - a régi
különjogok feltámasztásával Merész Károly egész
adminisztratív életművét megsemmisítették, sőt
részben azt is, amit még az apja ért el. A mechelni
parlamentnek február 14-én be kellett szüntetnie
működését, és ismét helyhez nem kötött Nagy Tanács
lett, akárcsak 1473 előtt; a rendek előírták a hercegnő­
nek, hogy ez a tanács (nem az udvari tanács) a
különböző tartományok meghatározott számú képvi-
selőjéből álljon, és az addig kizárólagos francia nyelven
kívül flamandul is tárgyaljon. A mechelni pénzügyi
központ helyére ismét (mint legutóbb 1463-ban) a lillei,
brüsszeli és hágai számvevő kamarák léptek. A rendes
és rendkívüli pénzügyek elkülönített kezelését ismét
összevonták, a kincstartó hivatalát megszüntették. Az
500 OOO schild összegű rendkívüli adóval Mária lemon-

152
dott az állandó hercegi hadseregről is. A helyi közigaz-
gatás vonatkozásában is visszatérés történt ·a Károly
reformjai előtti időkhöz: Namur grófságban pl. az
1472-ben összevont joghatóságokat újból szétválasz-
tották. A tartományok és a városok igyekeztek véde-
kezni a túl erőssé vált központi igazgatás beavatkozásai
ellen, és ugyanakkor a lehető legtöbb kiváltságra szert
tenni. Azokban az okmányokban, melyeket a her-
cegnővel aláírattak és lepecsételtettek, mindkét
törekvés egyaránt fellelhető. De XL Lajos, aki biztos
kézzel játszotta ki a városi-rendi mozgalmat a meg-
gyengült központi hatalom ellen, és ugyanakkor
Németalföld meghódítását szorgalmazta, csalódott, ha
azt hitte, hogy ezzel a kettős nyomással célt ér.
Németalföld a válság teljes időszaka alatt sohasem
mondta fel Burgundi Máriának a hűséget, és nem is
készült alávetni magát XI. Lajosnak, még Flandria
sem, mely mégiscsak örökös tartománya volt. Meg
akarták szüntetni a visszaéléseket, visszaállítani a régi
szabadságjogokat, szabadulni akartak a háborútól és a
háborús terhektől, de nem akartak franciává lenni.
Mária volt nekik a „természetes úrnő". Xl. Lajos gyors
pikárdiai és burgundiai sikerei láttán lebecsülte a
Németalföldön megnövekedett összetartozás érzését.
Ha lázadoztak is az egyesült rendek, már puszta létük is
megakadályozta a tartományok szétesését. És alighogy
elmúlt a felkelés, egy város sem mulasztotta el, hogy a
hercegnőtől írásos okmányban ne kérje büntetlensége
biztosítását. Másrészt Tournai megszállása még a

153
gentiek előtt is világossá tette: Xl. Lajos szándéka nem
az volt, hogy védje, hanem hogy saját uralma alá vesse
őket. Már március elején felkelt a francia uralom ellen
Franche-Comté és saját erejéből felszabadította magát,
áprilisban fellázadt Arras, májusban Charolais grófság,
júniusban Dijon: a városokban az alsóbb rétegek
voltak azok, melyeknek a gazdag renegátok elleni
gyűlölete véresen kifejezésre jutott, a grófságokban a
nemesség mozdult meg. Május elején a francia tárna-'
dás a St.-Omer-Aire-Lille-Douao-Valenciennes
védelmi vonal előtt megtorpant. A burgundi állam
megmenekült.

3. Ausztriai vagy burgundi ház

Amint apja kívánta, Mária 1477. augusztus 19-én

feleségül ment a császár fiához, Miksához. 1478. júnim
22-én fiúk született, akit Jó Fülöp után Fülöpnek
kereszteltek. Egyik lányuknak Merész Károly özvegye
után a Margit nevet adták. Szép Fülöp örököse,
V. Károly dédapjának nevét kapta, és az ő legidősebb
fiát ismét II. Fülöpnek hívták. Miksa, akinek Merész
Károly trieri találkozásuk óta példaképe volt, akit
csodált, 18 éves korában Németalföldre került, és a
,,burgundi élmény" egész életében meghatározóvá vált.
Szép Fülöp és V. Károly Gentben és Mechelnben nőtt
fel, és a franciát anyanyelvükként beszélték. Az
András-kereszt és az Aranygyapjú, melyet Miksa 1478-

154
ban Xl. Lajos fenyegető, bitorlásával szemben megújí-
tott, a császári korona után a ház legfőbb jelvényei
lettek.
Miksa és utódai azonban nemcsak a burgundi ház
nevét és jelvényeit vették át, hanem annak politikáját is
örökölték és gyakorolták. Franciaországgal szemben
- Szép Fülöp kivételével - folytonosan az egész
burgundi örökségre támasztott igényt képviselték, és
megújították a szövetségi rendszert Angliával, Bretag-
ne-nyal és Aragóniával. A siker váratlanul nagy volt: a
Somme-városok és a burgundi hercegség a szomszédos
grófságokkal együtt elvesztek ugyan, de a burgundi
őrgrófságot, Artois-t és magát a Charolais grófságot
VIII. Károly az 1493-as senlis-i szerződésben oda
kellett adja nekik (ezeket csak XIV. Lajos szerezte
vissza és hódította meg ezen kívül Lille-t, Cambrai-t
valamint Luxemburg és Hennegau egyes részeit).
V. Károly - aki olyannyira burgundi érzelmű volt,
hogy 1522-ben írott testamentumában úgy rendelke-
zett, ha Burgundiát sikerül visszahódítani, akkor a
champmoli karthauzi kolostorban temessék el,
egyébként pedig Burgundi Mária mellé a brüggei
Mária-templomba - a burgundi állam visz-
szaállításáról szőtt álmai kedvéért még azt az előnyt is
feláldozta, amit az 1525-ös paviai csata kimenetele
kínált: a neki foglyul esett 1. Ferenctől a madridi
szerződésben kicsikarta azt a betarthatatlan ígéretet,
hogy az kiszolgáltatja neki az arrasi, conflans-i és
péronne-i szerződések szerinti burgundi örökséget.

155
 Az ugyan szegényebb, de császári méltóságra emel-
kedett ausztriai ház mégsem olvadt be a burgundi
uralkodóházba. Ha Miksa egy 1513. szeptemberi
franciául írott levelében unokájának egyszer „a mi
burgundi házunkról" beszélt is, ezt ö maga sem
gondolta egészen komolyan. 1496-ban az Aranygyap-
jas Rendet megpróbálta felosztani örökös tart,ományai
között azzal az indoklással, hogy az ausztriai és
burgundi uralkodóház egy és ugyanaz. Ausztriai volt és
maradt a ház első címe. Így szerepel Olivier de la
Marche, az időközben megöregedett burgundi nagyság
emlékirataiban, aki 1493-ban Szép Fülöpnek elődeiről
beszél és emlékezetébe vési: ,,Benned átalakult ennek a
háznak neve, melynek fejedelmei Burgundinak ne-
vezték magukat, és megmarad Neked nemes atyád
örökeként az Ausztriai név." Mária lányának, Margit-
nak 1530-ban írott végakaratában unokaöccséhez,
V. Károlyhoz intézett kérése, hogy a burgundi ház
nevét ne hagyja veszni, és a burgundi tartományokat
osztatlanul hagyja örökül, 1555-ben teljesült ugyan, de
Németalföld új ura, II. Fülöp, Spanyolország királya
volt. A Habsburg-házból létrejött egy osztrák és egy
spanyol uralkodóház, burgundi azonban nem.
V. Károlyt nem Champmolban temették el és nem is
Brüggében, hanem az Escorialban.
A spanyol trónhoz vezető utat az osztrák ural-
kodóház azonban Burgundia örököseként tette meg.
Szép Fülöpnek 1496-ban Kasztíliai Johannával kötött
házassága, melynek eredményeként V. Károly húsz

156
évvel később Spanyolország királya lett, ugyanazon
politikai szükségszerűségeket követte, mint Merész
Károly 1469-71-es aragóniai szövetsége. A Habsburg-
ház évszázadokon át tartó harca „a franciák, burgundi
házunk ősi ellenségei ellen", miként az említett 1513-as
levélben szó szerint áll, szintén része Merész Károly
hagyatékának.

4. A burgundi állam fennmaradása

és németalföldi kiteljesülése

1477 után burgundi uralkodóház nem volt többé, de

magvában érintetlen burgundi állam igen. A névadó
hercegség elvesztése nem sokat nyomott a latban,
hiszen a felső tartományok, mint Jó Fülöp és Merész
Károly bevételei és itinerárumai mutatják, már régen
másodlagos jelentőségüekké váltak, még ha a Franche-
Comtéból származó jogászok közül egészen II. Fülöp
koráig aránytalanul sokan magas tisztséget töltöttek is
be.
Németalföld politikai formájának kialakulása, azé,
melyet Shakespeare még „Burgundiának" nevezett,
1477 és 1550 között folytatódott és lezárult. Amit
egyetlen burgundi hercegnek sem sikerült elérnie, azt
Mária és Miksa ajándékba kapta: III. Frigyes 1478.
április 19-én egyetlen adománylevéllel hübérbirtokul
ruházta rájuk Károly valamennyi birodalmi területen
levő birtokát, és ez a helyzet a 17. századig fennállt.

157
 1512-től ezek a hübérbirtokok (melyek közé Franche-
Comté is tartozott) alkották a „burgundi birodalmi
körzetet". V. Károly kezdetben elődeihez hasonlóan
elismerte a francia király hűbéri fennhatóságát és
joghatóságát a koronabirtokokon - Szép Fülöp
Flandria grófjaként vett részt a párizsi parlament egyik
ünnepi ülésén -, 1521-ben azonban elvágta ezeket a
kötelékeket, akárcsak hajdan Merész Károly, azzal a
különbséggel, hogy a francia király az új állapotot az
1526-os madridi és véglegesen az 1539-es cambrai-i
szerződésben elismerte. V. Károly végrehajtotta
Németalföld végleges területi kialakítását is, ahogy azt
dédapja akarta: 1521 és 1543 között Németalföldhöz
kapcsolta Tournai-t, Frieslandot, Groningent,
Drenthét, Utrechtet és Overijsselt s végül Geldernt és
Zutphent, mely utóbbiak az Adolf herceg fia, Károly
alatt történt 1481-es visszahódításuk után kivívták
szabadságukat, és Liege-hez hasonlóan a francia
intervenció veszélyes eszközét jelentették Német-
alföldön. Királyság nem lett az alsó tartományokból,
noha Miksa és V. Károly időnként gondolt e rangbéli
emelkedés lehetőségére. V. Károly azonban 1548-ban
mind az uralma idején meghódított újabb területeket,
mind az egykori francia hübérbirtokokat hozzákap-
csolta a burgundi birodalmi körzethez, és ennek az új
Németalf~ldnek a következő évben oszthatatlanságot
és egységes örökösödési jogot biztosított.
Az állam átszervezését 1559-ben, már II. Fülöp alatt
és elsősorban ellenreformációs indítékokból az egyházi

158
viszonyok átrendezése követte. Merész Károly annak-
idején, egy régi brabanti követelésnek megfelelően, fel
akarta oszlatni a liege-i egyházmegyét, és hasonló tervei
voltak Miksának, valamint Ausztriai Margit helytartó-
nak is. Most Németalföld - amelyhez nem tartozott a
liege-i érsekség, lévén a vesztfáliai birodalmi körzet
tagja - tartományi egyházat kapott a mechelni érsek
primátusa alatt álló tizennégy új egyházmegyével.
Fokozatosan újra elővettek és megvalósítottak csak-
nem mindent, amit Merész Károly elkezdett, és ami az
1477-es reakciónak áldozatul esett: 1481-töl 1518-ig
újra betöltötték a „Burgundia kancellárja" tisztet,
1491-ben a namuri grófság bírósági szervezete ismét
visszakapta 1472-es rangját. Szép Fülöp uralmát az
1477-es privilégiumok revíziójával kezdte. 1496--98
között még a három németalföldi számvevő kamara
újraegyesítése is megtörtént. A Nagy Tanácsnak,
amelyet Burgundi Mária rendjei meghagytak, 1504-ben
állandó székhelye lett Mechelnben; az alapító okirat
szó szerint idéz Károly thionville-i rendeletéből. Fülöp
uralmának vége felé az állandó hadsereget is újból élet-
re hívták. Az 1515-ös év meghozta az egyházi javak elide-
geníthetőségének újbóli bevezetését. 1540-ben pedig
V. Károly egy utolsó nagy felkelés után végleg megfosz-
totta városi kiváltságaiktól a gentieket, és a St. Bavo-
apátság·birtokán olyan várat építtetett, amilyet annak
idején Merész Károly tervezett.
Nem utánzási törekvésnek, hanem a politikai viszo-
nyoknak tulajdonítható, hogy Merész Károly reform-

159
jai közül utódai sokat újra elővettek - és éppen ezért
túl is haladták őket. Folytatódott a hercegi tanács
széttagolása. 1487-ben említik először a pénzügyi
tanácsot; ez az 1477 októberében, tehát Károly halála
után kinevezett, 1493-ban ideiglenesen újra megbízott
pénzügyi „szuperintendens" helyére lépett, aki először
ellenőrizte az összes állami pénzügyeket a burgundi
állam történetében. 1531-ben állította fel V. Károly a
három „Conseils Collatéraux" -nak nevezett tanács-
kozó testületet (Államtanács, ,,Conseil Privé",
Pénzügyi Tanács), melyek az ancien régime végéig
Németalföld déli részének legfelsőbb kormányzati
szervei maradtak.
Ahhoz, hogy a belső és külső alakulás e folyamata
kiteljesedjék és lezárulhasson, Németalföldnek csupán
a saját dinasztiája hiányzott. Az egyesült németalföldi
rendek és az udvari szolgálatból kiemelkedett főne­
messég harca a „hazai" fejedelemért eleve kudarcra volt
ítélve. A burgundi állami öntudat e hordozói mégis
állhatatosan folytatták ezt a harcot, és Szép Fülöpöt és
V. Károlyt egyedül Németalföld uralkodójának nevel-
tették, mintha a Birodalom nem is létezett volna.
Miksa, akit 1477-ben, a válság évében német lovagjai-
val együtt oly nagy örömmel fogadtak, Mária 1482.
március 27-én bekövetkezett hirtelen halála után
gyűlölt idegenné vált a szemükben. Régensségének két
időszaka - az 1482-94-es (1486-ban római király,
1493-ban III. Frigyes utóda lett) és az 1506--15-ös -
súlyos zavargások korszaka volt. Az 1488-92-es

160
ftandriai-brabanti felkelés nagyobb veszedelembe jut-
tatta a burgundi államot, mint Merész Károly halála.
V. Károly nagykorúvá nyilvánítását a rendek úgyszól-
ván megvásárolták Miksától. A legharmonikusabb
időszak Szép Fülöp kormányzásának ideje lehetett
1494-től, amikor a herceg és a rendek között létrejött a
kiegyezés, és amikor Szép Fülöp olyan politikát
folytatott, amely a burgundi állam és nem az ausztriai-
burgundi uralkodóház javát szolgálta. A burgundi
hercegség visszaszerzését vagy Geldern meghódítását a
rendek ellenezték, mert az háborút jelentett volna
Franciaországgal. De már 1500-ban a kasztíliai
örökség lépett Szép Fülöpné) az előtérbe, és ez a
fontossági sorrendbeli változás V. Károly alatt meg-
ismétlődött: alig egy évvel uralomra lépése után, 1516.
március 14-én, kikiáltották Spanyolország királyává.
1519-ben történt császárrá választása után a hely-
tartóságok időszaka kezdődött az ország életében. A
már Merész Károly idején kialakult konfliktus az
ország szűkebb és a dinasztia távolabbi érdekei között,
II. Fülöp alatt teljes erővel kitört; általános felkeléshez
és a vallás jegyében Németalföld megosztásához veze-
tett.

5. Merész Károly és Európa

Hogy mit jelentett Merész Károly az újabb kori

történelem menetében, az talán akkor derül ki legjob-
ban, ha megpróbáljuk utódlását másképp elképzelni,

161
mint ahogy az a valóságban történt. Mi lett volna, ha
van egy fia, vagy akár csak egy olyan veje, mint Philippe
von Kleve-Ravenstein, aki 1477-ben reményeket táplált
arra, hogy elnyeri Mária kezét, és aki Németalföldön
nőtt fel, ott voltak birtokai, és valószínűleg megújította
volna a burgundi házat? A Habsburg-ház nem vált
volna akkor a 16. század legerősebb hatalmává, a
Birodalom talán nem került volna ellenséges viszonyba
Franciaországgal; lehet, hogy Burgundia nemzeti
állammá fejlődött volna Franciaország és Németország
között.
De térjünk vissza a valóság világába: ez a Merész
Károly, aki fiú utódot mondhatott volna a magáénak,
vagy aki képes lett volna rá, hogy a császári korona
helyett házának fennmaradásában lássa legfőbb célját,
nem létezett. Károly, ha lányát egyáltalán férjhez
akarta adni, akkor a jövendőbeli csak a császár fia
lehetett. Ez a kívánsága, amely mellett Mária szilárdan
kitartott, beláthatatlan következményekkel járt.
„Életében - írja Molinet - egy ideig ő volt a
fejedelmek példaképe, az igazságosság kardja, a becsü-
let forrása, a bőkezűség áradása, a lovagság védelmező­
je, a hősiesség diadala, a rebbellisek megfékezője,
Germánia ébresztője, a liége-iek megsemmisítője és a
franciák félelme." Szövetségkötései és hadjáratai azon-
ban a külső viszonyokat nem befolyásolták tartósan;
belső reformjai 1477-ben semmivé váltak. Bukásában
csak ma is élő hírneve maradt meg számára: a dicsőség,
hogy nagyot akart, s ezt csaknem elérte.

162
 Merész Károly inkább halálával hatott, mint életé-
vel. Kormányzása ellenére fennmaradt az átalakult
burgundi állam Németalföldön, és az ausztriai házra
rákényszerítette a spanyol szövetséget, melyet Károly
-erről könnyen megfeledkeznek-1475-ben feladott.
Vereségeivel és halálával hozzájárult a svájciak európai
katonai hatalommá válásához és a francia monarchia
megszilárdulásához. A francia hercegi oppozíció ereje
legjavát vesztette el benne. Belgium, Hollandia és
Luxemburg Jó Fülöpöt tartja számon alapítójaként,
nem Merész Károlyt.
Miksa, aki sikertelen kísérletet tett arra, hogy
VIII. Károlytól elragadja Bretagne-t, csodálta és
tisztelte apósát. Eszmevilágára és ausztriai közigaz-
gatási reformjaira valószínűleg erősebb hatást gyako-
rolt Burgundia (ha nem Merész Károly), mint azt eddig
feltételezték. Károly saját alkotásai, a hadsereg és főleg
az udvar új rendtartása még a 16. században ís
példaképül szolgált: erről tanúskodik az egész Európá-
ban elterjedt „spanyol udvari etikett". De állami
reformjai talán legalább előfutárként hatottak. Mert
noha francia intézményeket utánoztak, előrelátóak,
korszerűek voltak, és bizonyára beváltak volna, ha
hosszabb ideig maradnak érvényben. A féktelen
becsvágy azonban, mely megalkotta, tönkre is tette
őket. Mert Károly műve éppoly oszthatatlan volt, mint
jelleme.

163
 Irodalom

Alapvető jelentőségű R. Vaughan négykötetes műve: ,,Philip the

Bold: The Formation of the Burgundian State" (London, 1962).
,,John the Fearless: The Growth of Burgundian Power" (1966),
„Philip the Good: The Apogee of Burgundy" ( 1970, Merész Károly
ifjúságát is tárgyalja), és „Charles the Bold: The Last Valois Duke of
Burgundy" ( 1973); mindegyik kötet terjedelemes irodalomjegyzékkel
van ellátva. Vaughan kutatásait a „Valois Burgundy" (London,
1975) című munkájában foglalta össze, és bibliográfiai pótlásokkal és
tematikus irodalomjegyzékkel egészítette ki. Merész Károly
történetének forrásairól és feldolgozásairól leíró jegyzéket tartalmaz:
J. Bartier: ,,Charles le Téméraire" (Brüsszel, 1944, 2. kiadás 1970,
gazdagon illusztrálva). A forrásokhoz 1. ezenkívül R. Vaughan, ,,The
Valois Dukes of Burgundy: Sources of lnformation" (University of
Hull, lnaugural Lecture, Hull 1965), amely a 27. oldalon áttekintést
ad azokról a levéltárakban feUelhetö anyagokról, melyek a „Valois
Burgundy" 3. fejezetébe nem kerültek be. Egy ilyen rövid összefog-
lalásban is utalni kell Henri Pirenne: ,,Histoire de Belgique. II."
(Brüsszel, 1923) e. művére, továbbá J. Huizingának magyar fordítás-
ban is megjelent művére: ,,A középkor alkonya" (Ford. Szerb Antal.
Bp. 1978). Fontos H. Heimpel „Karl der Kühne" und Deutschland
(mit besonderer Rücksicht auf die Trierer Verhandlungen im Herbst
des Jahres 1473)", ElsaB-Lothr. Jb. 21. (1943). 1-54. e. tanulmányát
és K. Bittmann befejezetlen művét: ,,Ludwig Xl. und Karl der
Kühne, Die Mem.oiren des Ph. de Commynes als historische Quelle".
1-11. köt. (Göttingen, 1964--70).

164
 Mind ez ideig Merész Károlynak nincs regestagyüjteménye,
rendeleteinek és leveleinek nincs teljes kiadása. Előkészületben van
szerkesztésemben udvari rendeleteinek megjelentetése, s dolgoznak a
Deutsche Reichstagsakten 23. kötetén, Merész Károly és a Biroda-
lom kapcsolatai történetének nagy forrásgyüjteményén, melyet
Henny Grüneisen már nem tudott befejezni. R. Walshtól, Vaughan
professzor tanítványától várható egy „Charles the Bold and ltaly"
témájú disszertáció.
A legjobb bevezetés a burgundi közigazgatás történetébe J. Van
Rompaeyé: ,,De Grote Raad van de hertogen van Boergondie en het
Parlament von Mechelen". (Brüsszel, 1973), mely az udvari tanácsot
és a pénzügyeket is tárgyalja; függelékében szerepel a thionville-i
rendelet szövege; ugyane szerző tollából hamarosan megjelenik egy
könyv „De raadsheren en sekretarissen van de hertogen van
Boergondie in de Nederlanden (1384-1477)" címmel, amely ki-
egészíti majd J. Bartier-nak a szűkebb értelemben vett Burgundiára
korlátozódó ábrázolását (,,Légistes el gens de finances au xv• siecle,
Les conseillers des ducs de Bourgogne Philippe le Bon et Charles le
Téméraire". Brüsszel, 1955---57). Az egyesült rendekről 1. R. Wellens:
„Les Etats Généraux des Pays-Bas des origines a la fin du regne de
Philippe le Beau (1464----1506)". Heule Belgien, 1974; a neussi
háborúról az 500. évfordulóra megjelent jubileumi kiadványt:
,,Neuss, Burgund und das Reich". Neuss, 1975.
Az ·1477 utáni időszakkal kapcsolatban: H. Wiesflecker: ,,Kaiser
Maximilian I.", eddig az 1-11. kötet (1500-ig) jelent meg, München
1971-75; és K. Brandi: ,,Kaiser Karl V." I. köt. München, 19647 ., II.
köt. (források és magyarázatok) 1967 2 •

165
 Képek jegyzéke

1. Burgundia Valois hercegei (George Holmes: Europe: Hierarchy

and Revolt 1320-1450. Fontana History of Europe. London,
1975. Fontana Collins nyomán)
2. Rogier van der Wcyden után: Jó Fülöp (Antwerpen, Musée
Royal des Beaux-Arts. Panofsky: i.m. 232. tábla 377. kép)
3. Rogier van der Weyden: Portugáliai Izabella (New York, John D.
Rockefeller Jr. Collection. Erwin Panofsky: Early Netherlandish
Painting. Cambridge/Mass., 1953. Harvard U. P. 222. tábla 363.
kép)
4. Rogier van der Weyden után: Jó Fülöp (Brüggc, Musée
Communal. Panofsky: i. m. 232. tábla 376. kép)
5. Jan Dreux: David Aubert 1462-ben felajánlja egyik müvét Jó
Fülöpnek (Brüssz.el, Bibliothéque Royale, ms. 9017, fol 38v 0
•

Johan Huizinga: A középkor alkonya. Budapest, 1976. Helikon)

6. Francia mester: Az Aranygyapjas Rend ezüstkeresztje, 1400
körül (Bécs, Kunsthistorisches Museum, weltliche und geistliche
Schatzkammer. Huizinga: i. m. 36. kép)
7. Az Aranygyapjas Rend omátusából készült miseruha, a XV.
század harmadik negyede, brüsszeli (?) (Bécs, Kunsthistorisches
Museum. Jan Bialostocki: Spiitmittelalter und beginncnde Neu-
zeit. Propyliien Kunstgeschichte, Bd. 7. Berlin, 1972. Propyliien-
Ullstein. LXVI. tábla)
8. Merész Károly kilencéves korában, 1442 körül. Másolat (Arn-
hem, Gemeente-museum)
9. Merész Károly 1454 körül (?) (Feltehetően Rogier van der
Weyden képének másolata. Staatlichc Museum Preussischer
Kulturbesitz, Gemiildegalerie, Berlin)

166
10. W Mester: Merész Károly nagy címere 1468-ból (1465-85
között működött dél-németalföldi rézmetsző. Huizinga: i. m. 29.
kép)
11. 1465-79 között működött flamand miniatúrafestő: Merész
Károly és udvara (London, British Museum, Add. Ms. 36619, fol.
5. Huizinga: i. m. 17. kép)
12. Gérard Loyet: Merész Károly Szent György-ereklyetartója.
Arany, aranyozott ezüst talpazat, zománc. Ma a lüttichi Szt. Pál-
székesegyházban található (Bialostocki: i. m. 297. kép)
13. Giovanni Filangieri di Candida: Merész Károly mint antik
uralkodó. Az Aranygyapjas Rend emblémája és a hercegnek és
feleségének, Yorki Margitnak a jelmondata. 1474 körül, bronz-
medál (Párizs, Bibliothéque Nationale)
14. Merész Károly saját kezűleg írott levele XI. Lajos francia
királyhoz (Jan van Boschuysen megbízólevele a péronne-i
találkozó előtt. Párizs, Bibliothéque Nationale ms. fr. 5051 fol.
39)
15. A svájciak zsákmánya a grandsoni csatából (Luzern kanton).(Lu-
zern, Zentralbibliothek, fol. 100 v. Schweizerisches Landesmuse-
um, Zürich)
16. Niccoló Spinelli: Merész Károly titkos pecsétje. Aranymatrica,
készülz 1467-ben (Staatsarchiv des Kantons Luzern)
17. Burgundi lovassági zászló (cornette) töredéke Merész Károly
monogramjával és jelmondatával (Bern, Historisches Museum.
Huizinga: i. m. 35/b kép)
18. III. Frigyes császár 1452 előtt. Bécsújhely, Szent György-
templom (Theodor Müller: Sculpture in the Netherlan.ds, Ger-
many, France and Spain 1400 to 1500. -The Pelican History of
Art. London, 1966, Penguin Books. 89/B kép)
19. Nicolaus Gerhaerts: III. Frigyes császár síremléke. Elkezdve
1469-ben. Bécs, Szent István-székesegyház (Müller: i. m. 95. kép)
20. Jan Borman műve, Reiner van Thienen öntvénye: Burgundi
Mária hercegnő, 1491-98 között (Brügge, Miasszonyunk-
székesegyház. Müller: i. m. 161/A kép)
21. Burgundi Mária. Festmény, 1470-75 körül (Heinz Kister
gyűjteménye, Kreuzlingen, Svájc. Bern, Historisches Museum)

167
22. Burgundi Mária imakönyvének Mestere: Krisztus keresztre
szegezése. Miniatúra Burgundi Mária imakönyvéből, 1477-82
között (Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 1857, fol.
43v 0 • Bialostocki: i. m. II. tábla)
23. Albrecht Dürer: I. (Habsburg) Miksa császár (Bécs, Kunsthisto-
risches Museum. Supka Géza: Habsburg-krónika. Budapest,
1986. Helikon. 1. kép)
24. Burgundi Mária imakönyvének Mestere: Burgundi Mária és
Miksa császár a Madonna előtt (Bécs, Österreichische National-
bibliothek, Cod. 1857. Huizinga: i. m. 77. kép)
25. A bungundi állam Merén Károly korában (térkép)

A borítón: Jó Fülöp és fia, Merész Károly 52, illetve 15 éves korában.

Brüsszel, Bibliothi:que Royale fol. I ., miniatúra részlete

A kiadásért felelös az Akadémiai Kiadó

és Nyomda Vállalat főigazgatója
A nyomdai munkálatokat az Akadémiai Nyomda Vállalat végezte
Felelős vezető: Hazai György
Budapest, 1989
Nyomdai táskaszám: 18211
Felelős szerkesztő: Bojtár Anna
Müszaki szerkesztő: Kiss Zsuzsa
A fedéltervet készítette: Hodosi Mária
Kiadványszám: 2671
Megjelent 7,98 (A/5) ív terjedelemben+ 24 oldal melléklet
HU ISSN 0139-3073
Printed in Hungary
 Merész Fülöp= <1andriai Margit
t1404

Antal Margit= Vilmos Bajor Margit= Félelem nélküli János

brabanti t1436 1 Hainault 1 -t1419
herceg Holland és
t1415 Zee!and JÓ Fülöp= Portugáliai Izabella
hercege
-t1467 I
Fülöp János =Jacqceline ~Humphrey
brabanti +1436 Gloucester Merész Károly= Valois Katalin
brabanti
t14 77

r,,,., , , .
herceg herceg herce:le
= Bourbon Izabella
+1430 t1427

HabsJurg Miksa= Mária

1. Burgundia Valois hercegei

2. Rogier va n der Weyden utá n: Jó Fülöp
3. Rogier van der Weyden: Portugáliai Izabella
4. Rogier van der Weyden után: Jó Fülöp
5. Jan Dreux: David Aubert 1462-ben felajánlja egyik művét Jó
F ülöpnek
 7. Az Aranygyapjas Rend ornátusából készült miseruha, a XV.
század harmadik negyede, brüsszeli (?)

... 6. Francia mester: Az Aranygya pjas Rend ezüstkeresztje, 1400

kö rül
8. Merész Károly kilencéves korában, 1442 körül
9. Merész Károly 1454 körül(?)
 I l. 1465- 79 között működött flamand miniatúrafeslő:
Merész Károly és udava ra

~ 10. W Í Mester: Merész Károly nagy címere 1468-ból

12. Gérard Loyet: Merész Károly Szent György-ereklyetartója.
Elkészítésére a herceg 1467-ben adott megbízást aranyművesének,
Gérard Loyetnak, s 1471-ben a lűttichi Szt. Lambert-székesegyház-
nak adományozta. Arany, aranyozott ezüst talpazat, zománc. Ma a
lüttichi Szt. Pál-székesegyházban található
 13. Merész Károly mint antik uralkodó. Az Aranygyapjas Rend
emblémája és a hercegnek és feleségének, Yorki Margitnak a
jelmondata. A bronzmedált Giovanni Filangieri di Candida készítet-
te 1474 körül
 . . - l .' D9
)l't:(>,)p j~V,~ ~ t ~ ,S,: ~~~~~- ~·~ 1i,~-AK r_'"~~'"lf
Í:~"-.lzti>?_ffi•th:1,1'7 ~~ ~~ M~,J 1J"f~ .!,~ rErr·
~~r.,lZ"?~r-:f !,t ™.;f:Z '1f-2k.-rr13_-um_IN.-~W>)f ,f•,_-.-.,.
/ /
~~~~-3..·' -· í I
1 ,e"'~
?< :~~·~.
. ;·
f . .
~
/ \" . ...;i :;:
\.,,>l.'.·,. q
_
"'-· YJ

14. Merész Károly saját kezüleg írott levele XI. Lajos francia királyhoz

15. A svájciak zsákmánya a grandsoni csatából (Luzern kanton). A zászlókon és a templomi

edényeken kívül felismerhető Károly herceg 1577-ben elégett trónszéke és a nagyobbik asztalon
jobboldalt elöl Károly máig is fennmaradt titkos pecsétje. L. a következő képen az 1511- 13-ból
való miniatúrát Diébola Schilling Luzerni Krónikájából
16. Merész Károly titkos pecsétje. Aranymatrica, készítette Niccoló Spinelli
1467-ben . A svájciak 1476. má rcius 2-án zsákmányolták Grandsonnál. L. az
előző képet
17. Burgundi lovassági zászló (cornette) töredéke Merész Károly monogrammjá-
val és jelmondatával

18. III. Frigyes császár 1452 előtt. Bécsújhely, Szent György-templom

 20. Jan Borman műve, Reiner van Thienen öntvénye: Burgundi
Mária hercegnő 1491-98 között

<111 19. Nicolaus Gerhaerts: III. Frigyes császár síremléke. Elkezdve

1469-ben. Bécs, Szent István-székesegyház
2 1. Burgundi Mária. Festmény, 1470-75 körül
22. Burgundi Mária imakönyvének Mestere: Krisztus keresztre szegezése.
Minia túra Burgundi Mária imakönyvéböl, 1477- 82 között
23. Albrccht Dürer: 1. (Habsburg) Miksa császár
24. Burgundi Mária imakönyvének Mestere: Burgund i Mária
és Miksa császár a Madonna e l őtt
A burgundi állam Merész Károly
korában

(l]]]]IlHerész Károly
hódításai t
N
a bir oda lom 1
határa

50 100km