35.

Franciaország, Anglia és Németalföld a ,,százéves

háború” korában
A nemzetközi politika kezdetei
A hosszú háború, mely 1339-1457 között megosztott az angolokat és franciákat, már a
második ,,százéves” háború volt a két nemzet között. Mindkét konfliktus közvetlen oka, hogy
az angol király kontinentális birtokai- Normandia, Anjou, Maine, Touraine, Aquitánia- révén
egyben a francia király hűbérese is. Míg azonban az első százéves háború (1159-1259) e
hűbérek birtoklása körül zajló politikai konfliktusnak tekinthető, a második összecsapás során
ennél sokkal többről van szó. Az angol- francia konfliktus során a főrendek egyúttal
magánháborúikat is vívták. A százéves háborúban mindkét oldalon megerősödött az
identitástudat és a nemzeti érzés.

1339-1364
III. Edward angol király (1327-1377) a háború kirobbanásának okául a Valois-ház trónra
kerülését jelölte meg. Edward anyja révén jóval közelebb állt a francia trónhoz, mint a távoli
unokatestvér, VI. (Valois) Fülöp, de a franciák a nőági örökösödés kizárásával elutasították
az angol király igényét.
A százéves háború tizenegy évvel a Valois-ház trónöröklése után tört ki. A háború
legpontosabb krónikása Jean Froissart volt. A közvetlen lökést Edward számára az jelentette,
amikor Anglia legnagyobb gazdasági partnerei, az angol gyapjút feldolgozó flamand városok
hozzá fordultak segítségért a francia király ellen.
Az angol-francia konfliktus kitörésekor a flamand városok gazdasági érdekeiket követve
Angliához csatlakoztak. Vezérükül a kitűnő szónokot, Jakob van Artevelde genti sörfőzőt
választották. 1340-ben a Bajor Lajos német császárral szövetkező III. Edward serege flamand
támogatással Sluisnál tengeri győzelmet aratott a franciák felett, ráadásul időközben kitört a
bretagne-i örökösödési háború. Az angol király erre újra megindította főleg polgári
származású íjászokból és tüzérekből álló seregét a francia lovagok ellen, akik nagyobb
létszámuk ellenére 1346-ban szörnyű vereséget szenvedtek Crécy mellett, ahol az angolok
először vetették be tűzfegyvereiket, az első ágyúkat. IV. Károly császár futva menekült. A
csata hőse III. Edward 16 éves fia, a ,, Fekete herceg” volt. Edward elfoglalta Calais-t, mely
ettől kezdve 200 éven át angol kézben maradt, majd fegyverszünetben állapodtak meg.
A béke 1355-ig tartott, amikor a ,,Fekete herceg” indított hadjáratot a délfrancia
tartományokba: bordeaux-i főhadiszállásáról Toulouse-ig végigportyázta és elpusztította
Guyenne-t, Aquitániát és Gascogne-t. A ,,Fekete herceg” 1356-ban Maupertuis-nél
tönkreverte II. (Jó) János francia király (1350-1364) hatalmas lovasseregét, sőt a királyt is
fogságba ejtette.
Apja fogságba esésének hírére Károly trónörökös (dauphin), azonnal rendi gyűlést hívott
össze Párizsban, hogy a rendekkel a király kiszabadításáról és az ország megmentéséről
tanácskozzon. 400 polgári képviselő, köztük Etienne Marcel takács komoly engedményeket
csikart ki. 1358-ban János király tanácsadói azt javasolták a trónörökösnek, hogy nemesi
hadsereggel vegye körül Párizst. Etienne Marcel erre kiszabadította az angolok szövetségesét,
Gonosz Károly navarrai királyt, és polgári felkelés tört ki. A polgári és parasztfelkelés
egységbe kovácsolta a nemességet. Károly seregei a vezető nélküli parasztcsapatokat leverték,
a rablóbandákat zsoldjukba fogadták, így indultak Párizs ellen, és vissza is foglalta.

1364-1380
Károly az 1360-as brétignyi békében megszűntnek nyilvánította a hűbéri viszonyt. János
király szabadságáért pedig háromszázezer aranyforint fizetésbe egyezett bele. Jó János

1
hazatért, de amikor látta, hogy a kincstár üres és a váltságdíjat nem tudják fizetni, önként
visszament londoni börtönébe, és ott is halt meg 1364-ben. ( egyébként a francia nemesség
széthúzása és az, hogy direktben át akarták verni az angolokat az oka h ,,becsületből
visszament”. És nem a börtönben halt meg. Az öreg Edward jó barátjaként halt meg).

Az angol győzelmek és francia vereségek oka az angol és francia társadalom mentalitás

különbségében rejlett. Az angol seregek zöme polgárokból és szabad parasztokból állott,
akiket III. Edward arra kötelezett, hogy szabadidejükben ,,sportoljanak”. Az angol íj,
számszeríj és ágyú félelmetes harci eszköz volt, ezzel szemben a francia lovagok minden
csatában úgy mentek, mint valami fényes lovagi tornára.
A ,,Bölcs” melléknévvel kitűntetett V. Károly (1364-1380) szolgálatába fogadta a
rablóportyákban felülmúlhatatlan Bertrand du Guesclint, akinek segítségével hivatásos
katonákból álló, modern francia zsoldossereget szervezett, és így győzni tudtak az angolok
ellen. 1377-re csak Calais, Bordeaux és Bayonne maradt angol kézen. Károly
hadügyminiszterré nevezte ki egyszerű származású katonáját, aki abban a dicsőségben
részesült, hogy a francia királyok temetkezőhelyén, a saint-denis-i apátságban temették el.
Bölcs Károly azt is tudta, hogy a győzelemhez a katonai sikerek mellett nemzettudatra is
szükség van. Megszilárdult és területileg megnövekedett monarchiát hagyott fiára VI.
Károlyra (1380-1422), aki számára Bajor Izabella kezével még a német-római császárság
támogatását is biztosítani tudta.

A burgund hercegség: 1380-1429

Burgundia egy lovagi ígéretből lett a XV. Század során a francia monarchia legfőbb
ellenségévé és vetélytársává. Jó János király a poitiers-i csatában vitézül küzdő Fülöp fiának
jutalmul a koronára visszaszállt burgund hercegséget adományozta. Merész Fülöp (1364-
1404) Brabanti Margitot vette feleségül és így Burgundiához csatolta az angol érdekszférába
tartozó Flandria, Artois és Nivernais tartományokat. A francia-burgund küzdelem röviddel V.
Károly halála után tört ki. A gyermek király helyett Károly nagyhatalmú öccsei- Lajos, Anjou
grófja, János, Berry hercege és Fülöp burgundi herceg- uralkodtak, akiket jobban érdekelt
saját birtokaik sorsa, mint az országé. Az újabb adók ellen ismét fellázadt Párizs és 1382-ben
kitört a ,,kalapácsos” felkelés, amit a nemesek vérbe fojtottak. VI. Károly nagykorú lett,
visszahívta apja tanácsadóit és folytatni akarta a háborút, de 1392-ben a Le Mans-i erdőben
lovagolva egy elébe toppanó rémalaktól megijedt, leesett a lováról és megtébolyodott. A
király megörült, de király maradt. Az angolok pedig 1399-ben letették trónjáról a despota II.
Richárdot, majd Pontefract várában megölték. A régens pozíciójáért Merész Fülöp, majd fia,
Félemnélküli János (1404-1419) és Orléans-i Lajos, VI. Károly öccse vetélkedett. Az
ország két pártra szakadt. Az orléans-iak képviselték a nemzeti ügyet, a burgundiak az
angolokkal szövetkeztek. Lajos a milánói herceg lányát, Valentine Viscontit vette feleségül,
Félemnélüli János megszerezte Németalföldet és Lancaster IV. Henriket (1399-1413)
támogatta a törvényes királlyal szemben. Amikor Orléans-i Lajos rátette a kezét
Luxemburgra, hogy onnan tartsa sakkban burgund kuzinját, felbérelt orgyilkosok megölték
(1407). Ezzel kitört a polgárháború. Az Orléans- párt mögé sorakozott fel a Dévidék és
Bertrand d’ Armagnac gascogne-i híveivel, akiről a pártot ,,armagnacnak” nevezték el. Párizs
és az egyetem a burgundiak oldalára állt. 1413-ban kitört a Caboche mészáros vezetette
lázadás, amelynek erőszakos terrorjában János párthívei voltak a legbuzgóbbak. Az igazi
csapást a burgundiak ügyére az angolok mérték. A fiatal V. Henrik (1413-1422) 1415-ben
Azincourt-nál burgund segítséggel borzalmas vereséget mért a franciákra. A csapás
felbomlasztotta az országot: Henrik francia királlyá nyilvánította magát, a burgundiak ellepték
Párizst, Bajor Izabella a burgund párt oldalára állt, Félemnélküli János markában tartotta a
beteg királyt, 1419-ben János herceget felkoncolták, Jó Fülöp apja haláláért bosszút esküdve

2
V. Henriket összehazasítatta Katalin francia királylánnyal, hogy Henrik örökölje a trónt.
Henrik 1422-ben, két hónappal VI. Károly előtt meghalt. Egy kilenchónapos csecsemő maradt
utána. A régens Bedford hercege lett, aki Franciaország meghódítását a királypártot jelképező
Orléans ostromával kezdte meg.

Jeanne d’Arc
A királyság keleti végéből, a champagne-i Domrémy faluból egy pásztorlány, Jeanne d’Arc
jelent meg a trónörökös Loire mellett lévő kastélyában. Azt mondta neki, hogy Szent Mihály,
Katalin és Margit arra bíztatják, hogy mentse fel az ostromlott Orléans-t és Károlyt
koronáztassa királlyá Reimsben. Károly legyőzve bizalmatlanságát engedte, hogy a francia
csapatok élére álljon, és felmentette Orléans-t, majd diadalmenetben Reimsbe vitte Károlyt,
ahol királlyá koronázták. Az 1429-es királykoronázás után Jeanne Párizst akarta bevenni, de
ott burgund fogságba esett, és jó pénzért eladták az angoloknak, akik mint visszaeső eretneket
1431. május 30-án máglyán elégették. VII. Károly semmit nem tett kiszabadításáért.
Károly 1439-ben ütőképes zsoldossereget szervezett. 1440-ben Aquitánia elfoglalása, az
1450-es formignyi győzelem, Bordeaux és Bayonne visszavétele 1451-ben, és végül Castillon
bevétele 1453-ban már a háború befejezését jelentette.
A francia királyság szegény volt. VII. Károly a semmiből építette újra fel a központosított
közigazgatást, az apanázsbirtokokat megszüntette, ez 1440-ben nemesi felkelést robbantott ki.
A burgund hercegség ekkor élte virágkorát. A ,,Nyugat nagyhercege”, Jó Fülöp sokat
gúnyolódott a király pénztelenségén, miközben udvarában fényűző ünnepségeket tartott.
Fülöp felkarolta a hanyatló lovagokat, és 1430-ban feleségével, Portugáliai Izabellával
Bruggében alapította meg Európa legsikeresebb lovagrendjét, az Aranygyapjas Rendet. Eddig
csak királyok alapítottak lovagrendet, a burgund herceg ezzel is jelezni akarta, hogy
egyenrangú a királyokkal.
Az apja ellen lázadó Lajos, francia trónörökös is a burgund herceg udvarába menekült,
uralkodása (1461-1483) már a kora abszolutizmus nyitánya. Először a hűbéresek koalícióját
és a közjóért folytatott háborúját veri le 1465-ben Montlhérynél, Nancynél 1477-ben pedig
Merész Károly burgund hercegre mér halálos csapást. A százéves háború ,,hivatalos”
befejezésére 1475-ben Picquigny-ben aláírt békével került sor.

A rózsák háborúja (1455-1485)

A franciák győzelmét segítették az V. Henrik halála (1422) után a főnemességen belül
kialakult hatalmi küzdelmek. Angliában némi késéssel megismétlődtek a franciaországi
események. II. Richárd pazarló életformáját egyre nagyobb adók kivetésével igyekezett
finanszírozni. 1381-ben a Wat Tyler vezette parasztlázadást még megfékezték, de VI. Henrik
(1399- 1413) letaszította trónjáról a királyt és maga ült helyébe, akinek uralkodását a walesi
és skót felkelések keserítették meg. A Lancaster-diszasztia fénykorát V. Henrik (1413-1422)
uralkodás jelentette. Fia, VI. Henrik (1422-1461) elvette Jó René király lányát, Margitot és
azért, hogy felesége kedvébe járjon Anjou-t és Maine-t azonnal visszaadta a franciáknak, ez a
lépése felbőszítette az angol közvéleményt. Henrik elveszítette birtokai nagy részét, a
közfelháborodás elsöpörte a kormányt, Kentben népfelkelés tört ki. Ekkor tért vissza a királyi
tanácsba Richárd yorki herceg, aki eddig hűen szolgálta a franciákat. A király azonban
elhatározta, hogy kirekeszti a hatalomból, ez oda vezetett, hogy VI. Henrik az angol koronát is
elveszítette. 1454-re két csoport alakult ki: York és hatalmas északi urak, a Neville-k álltak
szemben a Lancaster udvarral és a Percy családdal. Vereségek után a király
idegösszeroppanást kapott, így Richárd 1454-ben régensé nevezte ki magát. Richárd trónra
törése nem tetszett a királynénak, aki anyatigrisként védte fia, Edward érdekeit. 1460-ban a
wakefield-i csatában Lancaster ,,vörös rózsa” diadalmaskodott: Richárdot lekaszabolták,
Margit királyné York kapujára szögezte ki a papírkoronával díszített fejet. Sikeres csaták után

3
Richárd fia bevonult Londonba, ahol 1461-ben IV. Edward néven (1461-1483) királlyá
kiáltották ki. A királyi család elmenekült, de a Margit sereget gyűjtött és 1464-ben Hexhamnál
megütközött Edwarddal. A győzelem a ,,fehér rózsás” York-királyé lett.
IV. Edward uralkodása nyugalmat és kulturális felvirágzást hozott Angliának. Warwick átállt a
Lancasterkhez és kiszabadította VI. Henriket, akit a parlament ismét királynak ismert el, IV.
Edward Burgundiába menekült Merész Károlyhoz, majd 1471-ben a barneti ütközetben
legyőzte a Lancaster-seregeket, VI. Henriket megfojtatta, Margitot börtönbe vetette.
A York-ház végre kielégíthette ambícióit. A király öccse, Richárd, Gloucester hercege
azonban viszályt szított a családban. Edward halála után örököseit megölette, és III. Richárd
néven (1483-1485) ő maga foglalta el a trónt. A kegyetlen király mellől 1485-ben minden híve
átpártolt a francia száműzetésből visszatérő, teljesen ismeretlen Tudor Henrikhez.
A Lancaster-párt bajnokának –aki IV. Edward lányát, Yorki Erzsébetet vette feleségül- sikerült
egyesíteni magam mögött a York-pártiakat is ezzel befejeződött a vörös és fehér rózsa
háborúja. VII. Henriket (1485-1509) leginkább a kincstára érdekelte, hogy tele legyen jól
megadóztatta alattvalóit, lelkesen támogatta a kereskedelmet, az ipart, új ,,szolgáló”
nemességgel vette körül magát és polgári hivatalnokokat alkalmazott- Tudor Henrik ,,új
monarchiája” a kora újkori abszolút állam alapjait fektette le.