″, k. h. 9° 09′ 00″ (https://geohack.toolforge.org/geohack.php?language=hu&pagename=Paviai_csata_(1525)&params=45.1833;9.

15_type:event)

Paviai csata (1525)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A paviai csata, amelyet a lovagkor utolsó csatájának is
hívnak, a Habsburg–Valois párharc egyik fontos állomása Paviai csata (1525)
volt, ennek során a franciák – főleg I. Ferenc király rossz
döntéseinek következtében – döntő vereséget szenvedtek a
Habsburg császári szövetség spanyol–német–milánói erőitől.
Maga I. Ferenc király is V. Károly császár fogságába esett. A
csatavesztés eredménye lett a madridi békeszerződés.

A paviai csatát a hadtörténészek az európai hadtörténet nagy

fordulópontjának tartják, méghozzá két szempontból, egyrészt
ez tekinthető az első igazán nagyszabásű ütközetnek, A paviai csata (Bernard van Orley
melyben döntő szerepet játszottak a tűzfegyverek, másrészt falikárpitja)
ezzel a csatával vált az offenzív zártrendi harcászatot folytató
gyalogság a döntő fegyvernemmé. A paviai csatától
számítható a spanyol szárazföldi hadsereg európai Konfliktus Itáliai háború (1521–26)
dominanciája, ekkortól övezte a spanyol terciót a Időpont 1525. február 24.
legyőzhetetlenség nimbusza, egészen a harmincéves
háborúig, pontosabban az 1643-as rocroi-i csatáig. Helyszín Pavia, Lombardia,
 Milánói Hercegség
Eredmény Döntő Habsburg
Tartalomjegyzék győzelem

Előzmények Szemben álló felek

Pavia ostroma  Német-római
A csata Birodalom

Következményei  Francia  Spanyol

Királyság Királyság
Források
 Milánói
Hercegség
Előzmények Parancsnokok

Az 1522-es bicoccai csatavesztéssel a franciák egy időre  Georg von

 I.Ferenc
felhagytak itáliai terveikkel, ekkor még hátráltatta őket az a Frundsberg
 Károly,
tény is, hogy VI. Adorján, a flamand születésű pápa korábban  Charles de
Alençon hercege
V. Károly császár nevelője volt, így támogatására nem Lannoy
számíthattak.  Jacques de La
 Fernando de
Palice marsall †
A kedvező fordulat a következő évben következett be, amikor Ávalos
 François de
az itáliai városállamok I. Ferenchez fordultak segítségért,  Antonio de
Lorraine †
valamint VI. Adorján halála miatt új pápát kellett választani, ő Leyva
pedig a Medici családból származó VII. Kelemen lett, aki
franciabarát nézeteket vallott. Ebben az évben történt Szemben álló erők
Bourbon Károly herceg, francia connétable
(főhadparancsnok) átállása a császáriakhoz: Bourbon herceg 26 000 fő (franciák, 23 000 fő
a francia korona megszerzéséről álmodozott, és ennek svájciak, itáliaiak, (németek, itáliaiak,
érdekében szövetségeseket keresett: V. Károlyban meg is németek) spanyolok)
találta emberét. A tárgyalásaikat szerződéssel erősítették meg,
ám tervük kitudódott, így I. Ferenc hazaárulás címén Veszteségek
lefoglalta Bourbon Károly franciaországi birtokait, a herceg kb. 12 000 halott, kb. 5000 fő halott,
menekülni kényszerült, és a császár táborához állt. 9000 fogoly vagy beleértve a

Mégis, az 1524-es évben eleinte francia földön voltak sebesült foglyokat is

hadmozdulatok: a császári csapatok Fernando Francisco de Térkép
Ávalos, pescarai márki vezetésével Marseille-t ostromolták
sikertelenül.

Pavia ostroma
Paviai csata (1525)
1524-ben I. Ferenc francia király mozgósította hadseregét,
betört Lombardiába, és elfoglalta Milánót. A franciák ekkor
ahelyett, hogy Charles de Lannoyt, Nápoly spanyol alkirályát
kezdték volna el üldözni, inkább Pavia ostromához fogtak. Pozíció Észak-Olaszország térképén
Sikerük biztosnak tűnt, még ha rosszul választottak is
célpontot, mivel V. Károly megint pénzszűkében volt, és nem é. sz. 45° 10′ 60″, k. h. 9° 09′ 00″ (http
tudott hadsereget toborozni a franciák ellen. s://geohack.toolforge.org/geohack.ph
p?language=hu&pagename=Paviai_c
A franciák a Mirabello vadászkastély vadaskertjében állították sata_(1525)&params=45.1833;9.15_t
fel főhadiszállásukat, a király magában a kastélyban lakott. A ype:event)
sereg balszárnyát Károly, Alençon grófja vezette, a centrumot
pedig Jacques de La Palice marsall vezette, a jobbszárnyra a A Wikimédia Commons tartalmaz
svájci zsoldosok kerültek. Paviai csata (1525) témájú
médiaállományokat.
A várat Antonio de Leyva védte 5400 emberrel. Az ostromot
a franciák november 21-én kezdték, de a jól megerősített vár
bevétele nem látszott könnyű feladatnak: mindkét fél kezdett kimerülni: a védők élelmiszer-, az ostromlók
lőporhiánnyal küszködtek.

A francia ostrom elhúzódása alatt V. Károlynak sikerült pénzt szereznie, és újabb hadsereget toboroznia. A
sereg vezére a kipróbált dél-német zsoldoskapitány, Georg von Frundsberg lett. Milánó lett volna az
elsődleges célpont számukra, hogy ezzel a franciákat elvonják Pavia ostromától, végül mégis a francia
fősereg megtámadása mellett döntöttek, mivel lehetett arra számítani, hogy a helyőrség is kitör a csata
idején.

A csata
A császári seregek február 3-ára Pavia alá értek, számuk ekkorra megközelítette a 23 000 főt. Frundsberg
egységeihez csatlakoztak Fernando de Ávalos pescarai őrgróf, Charles de Lannoy nápolyi alkirály és
Bourbon Károly herceg egységei. A megerősített francia tábort meglátva azonban nem támadtak, hanem
vártak arra, mit lép az ellenség. A francia hadvezetés azonban szintén várt, remélve, hogy a császári oldal
pénze elfogy, és a sereg feloszlik. Ez kis híján meg is történt: a hónap közepén a zsoldosok ultimátumot
intéztek tisztjeikhez: ha március 1-jéig nem támadnak, akkor elvonulnak.
A támadásra azonban már nem kellett sokat várni: V. Károly
születésnapjának előestéjén, február 23-án éjszaka a
vadaskert kőkerítését lerombolták a császári egységek, itt
tudtak bevonulni a csapatok. A franciák hajnalban vették
észre, hogy a császári zsoldosok nagy része már átvonult a
vadaskertbe. Ekkor Ávalos a vadászkastély felé akart
nyomulni, de Alençon megállította őt egységeivel, ezután
Ávalos elvonult, Alençon pedig átkelt a Ticino hídján: a csata
alatt a hidat őrizte.

Pescara márkija a császári jobbszárnyról vonult tehát el,

Frundsberg landsknechtjei mögé, mellettük a balszárnyon a
Bourbon hercege által vezetett spanyolok, és a de Lannoy
által irányított itáliaiak voltak. Tüzérség csak francia oldalon A paviai csata képe
vett részt a harcban, mivel a császáriak nem tudták a résen
átvontatni a lövegeiket, így lehetősége volt arra a francia
seregnek, hogy szétágyúzza a még nem teljesen felállt
ellenséges sereget vagy megtámadják a zsoldosok táborát.
I. Ferenc az első lehetőség mellett döntött, azonban nem várt
elég sokáig, hogy a másik oldalon pánik alakuljon ki, hanem
lovasrohamot intézett a Frundsberg által vezetett német
zsoldosok ellen.

A roham katasztrofálisan végződött: bár a kisszámú császári

lovasságot félresöpörték, a spanyol puskások távolról lőtték
ki egymás után a lovasokat, akik jelentősen megcsappant
számban érték el a landsknechteket. A lovasok soraiban I. Ferenc foglyul ejtése
harcoló La Palice marsall is elesett. A spanyol puskásokat a
Fekete Sereg néven ismert német gyalogos egység támadta
meg, amely a francia oldalra „átszerződött” német zsoldos landsknechtekből állt. A spanyolok nem tudtak
eredményesen védekezni a főleg pikával felfegyverkezett német katonák ellen, így visszavonultak:
ugyanígy tettek a másik oldalon a puskatűzben szintén megtizedelt svájciak is.

A francia szolgálatban álló Fekete Sereg katonái, akiket François de Lorraine, Lambesc grófja és Richard
de la Pole herceg, Anglia trónkövetelője parancsnokolt, az ellenséges (spanyol) oldalon harcoló német
földijeikkel csaptak össze. Kegyetlen tusa kezdődött: Frundsberg emberei árulónak tartották őket, nem
csoda, hogy szinte az összes közülük holtan maradt a csatatéren, csupán ötvenen élték túl a csatát.
Parancsnokaik, Lambesc gróf és de La Pole is elestek a harcban.

A franciák további terveit a centrumba beérkező Ávalos zúzta szét, aki egyetlen rohammal szétszórta a
maradék egységeket, ekkor még de Leyva katonái is kitörtek a várból.

Alençon hercege, aki távol maradt a harcoktól, de a zajok alapján úgy gondolta, hogy a francia sereg
vesztésre áll, ezért csapataival átvonult a Ticino hídján, majd maga mögött felrobbantotta azt. Téves
döntésével elvágta a maradék francia sereg menekülési útját. Maga a király is a túlparton rekedt. Károly,
Bourbon hercege megadásra szólította fel, de a király nem akarta megadni magát a szemében áruló
Károlynak, így végül Nápoly alkirálya, Charles de Lannoy gróf előtt tette le a fegyvert.

Következményei
I. Ferencet V. Károly parancsára Madridba szállították, ahol
közel egyéves tárgyalás során sikerült ráerőltetni a madridi
békeszerződést, amely azonban nem tartott sokáig: I. Ferenc
már 1526-ban megalakította a Habsburg-ellenes cognaci ligát.
Új háború kezdődött, az itáliai harcok egészen 1559-ig, a
cateau-cambrésis-i békekötésig folytatódtak.

Források
Habsburg Ottó: V. Károly, Európa Könyvkiadó, 1994
Rázsó Gyula: A lovagkor csatái, Tankönyvkiadó, V. Károly császár meglátogatja a fogoly
1987 I. Ferencet (R.P.Bonington festménye,
1828).

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Paviai_csata_(1525)&oldid=25289448”

A lap utolsó módosítása: 2022. szeptember 18., 18:12

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon
is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.