You are on page 1of 3

FERTŐZÉS – INFEKCIÓKONTROLL

Fertőzés (infekció) fogalma: ha a kórokozó a szervezetbe eredményesen behatolt, ott megtelepedett, és


kölcsönhatás alakult ki a mikroorganizmus (kórokozó) és a makroorganizmus (ember, állat) között, vagy ha a
szervezetben már addig is jelen volt apatogén formában, és valamilyen okból agresszívvá (patogénné) vált.

Kórokozók terjedésének lehetőségei:

Közvetlen érintkezés: ha a fertőzött szervezetből közvetítő közeg nélkül kerül át egy másik ember szervezetébe
(sex, bőr)

Közvetett terjedés:

 Cseppfertőzés: a levegőből a légutakon keresztül jut be a kórokozó a szervezetbe


 Víz által terjesztett fertőzés: a vízbe jutott kórokozó az ivóvízzel jut a szervezetbe
 Élelmiszerek által terjesztett fertőzés: nem megfelelő élelmiszer higiénia következtében bekövetkező
fertőzés
 Tárgyak közvetítése: a fertőző váladék különböző tárgyakra kerül. (nosocomiális fertőzésekek!)
 Talaj közvetítésével: a talajba jutott szennyeződések kapcsán bejutott kórokozók – sebfertőzések(tetanus,
gázgangréna)
 Transzplacentáris fertőzés: a méhlepényen keresztül a véráram útján a magzatba jutó fertőzés (HIV,
hepatitis B, szifilisz)
 Rovarok és rágcsálók útján terjesztett fertőzés

A fertőzés lehet: latens: az egyén klinikai tünetektől mentes / ambuláns: az egyén tünetei enyhék („lábon kih) /
manifeszt: amikor megjelenik a jellegzetes klinikai kórkép, különböző súlyossági formában
A fertőzést befolyásolja: bejutott kórokozók száma / virulenciája (megbetegítő képessége) /szervezet akt. áll.
A szervezet védekezőkép. befolyásolja: tápláltságág / edzettség /életkor / biológiai állapot (várandóság,
szoptatás) / meglévő krón. bet / gyógyszeres kezelések / lelki és fizikai stressz

Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések: Ambuláns / Nosocomiális infekciók:

 Ambuláns (ambulare: járni) infekciók: az alapellátás során kialakult fertőzések


 Nosocomiális (kórházi) infekciók: a fekvőbeteg ellátó / a rehabilitáció során kialakult fertőzések.
 Jellemzői: specificitás: az egészségügyi ellátórendszer különleges körülményei / multikauzalitás: a
fertőzések több tényező együtt hatásaként jön létre.
 Fajtái: exogén: ha a szervezeten kívüli, az egyén normál baktériumflórájában nem található
mikroorganizmus okozza a fertőzést
 endogén: az egyén normális flórája megváltozik és valamelyik mikroorganizmus a többi rovására
szaporodni kezd

Kockázati tényezők:

 Belső (intrinsic):krónikus betegség / immunbetegség / szenvedélybetegség/tápláltság /kor / háttér /


mentális állapota
 Külső (extrinsic): kül.eszközös beavatkozások / intenzív terápiás osztályon (ito) történő kezelés / tartós
(3 hétnél hosszabb idegig tartó) kórházi kezelés / gyógyszeres és egyéb kezelések
 Objektív rizikófaktorok (nem megszüntethető): fertőzésre való hajlam / kórház, műtők korszerűtlensége /
nincs bakteriológiai laborháttér / zsúfolt kórházak / eltömegesedett betegellátás / személyzet létszáma,
ügyeleti rend / akadozó anyagellátás
 Szubjektív rizikófaktorok ( megszüntethető): személyzet járványügyi képzettsége / módszerek jól
alkalmazása / nosocomiális surveillance nem jól működik
 Egyéb rizikófaktorok: emberi bőr, kéz / orvosi / ápolási eszközök, gépek, készülékek, oldatok /
berendezési, felszerelési tárgyak / levegő

A nosocomialis fertőzések elleni küzdelem főbb összetevői:


 kézmosás, kézfertőtlenítés
 sterilizálás, fertőtlenítés
 egészségügyi intézmények megfelelő kialakítása
 működési szabályzat elkészítése, betartása, betartatása
 elkülönítés
 helyes antibiotikum-politika
 kórház higiénés szervezet
 ellenőrzés, felügyelet
 laboratóriumi háttér
 bejelentési kötelezettség betartása

Infekciókontroll fogalma: az egészségügyi ellátással összefüggő fertőző betegségek kialakulásában szerepet


játszó tényezők ismeretén, elemzésén alapuló fertőzések megelőzésére irányuló intervenciós (beavatkozás)
tevékenység, tehát olyan szabályok, eljárások alkalmazása, melyek megakadályozzák a fertőzések átvitelét.

Infekciókontroll célja: „nosocomiális” fertőzések láncának megszakítása.

Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kontrollja csapatmunkát kíván meg, melyben mindenki
egyaránt szerepet tölt be:
 a klinikus,(ápolók, egészségügyi szakdolgozó)
 az infektológus,
 a mikrobiológus,
 a kórház-higiénés szakember (orvos,
 közegészségügyi-járványügyi felügyelő)
 és az epidemiológiai szakápoló.

Alappillérei:
 nosocomialis surveillance
 a sterilizálási és fertőtlenítési politika
 az izolációs politika
 a beavatkozások aszepszisének kérdései
 a veszélyes hulladékkezelés szabályozása
 az antibiotikum politika
 az egészségügyi dolgozók egészségvédelme
 a képzés és oktatás
 rovar és rágcsálóirtás

Surveillance: ellenőrzés, kontroll Nozokomiális survaillance: a kórházi fertőzések

Célzott surveillance: egy-egy meghatározott fertőzés, rizikótényező, kórokozó, antibiotikum


érzékenység/rezisztencia,
Mikrobiológiai surveillance: kórokozók előfordulása és rezisztenciájának nyomon követése
Antibiotikum rezisztencia surveillance: a kórokozók antibiotikum érzékenység/rezisztencia változásaira irányul

Izolálás célja az ápoltak között a fertőző megbetegedések tovaterjedésének megakadályozása, illetve egyes
ápoltak egészségének védelme –amennyiben a többi beteg veszélyt jelent rájuk nézve.

 Egyéni izoláció: a kolonizált/fertőzött beteg elhelyezése komfortos egyágyas kórteremben, melynek


előterében van külön kézmosó és alkoholos kézfertőtlenítőszer-adagoló.
 Kohorsz izoláció: az igazoltan azonos kórokozóval fertőzött betegek egy kórteremben történő
elhelyezése abból a célból, hogy ne érintkezzenek fogékony betegekkel, és ápolásuk egy helyre
korlátozódjon.
Standard izoláció: Valamennyi kórházban fekvő ápolt/beteg mindennapi ellátása során alkalmazandó megelőző
eljárások összessége. A nozokomiális fertőzések megelőzésének leghatékonyabb eszköze, több mint pusztán
fizikai elkülönítés.
(Kötelezően alkalmazandó védőeszközök)

Kontakt izolálás: Azoknál a betegcsoportoknál kell alkalmazni, akik bizonyítottan, vagy vélhetően olyan
járványügyi szempontból fontos mikroorganizmusokkal fertőződtek vagy kolonizálódtak, amelyek direkt, vagy
indirekt úton terjednek-kontakt. A betegeket lehetőség szerint külön izoláló, egyágyas kórteremben kell
elhelyezni (+wc, fürdő). (Clostridium Difficile)
Amennyiben ez nem biztosítható, az azonos mikroorganizmusokkal fertőződött ápoltak egy kórteremben
elhelyezhetők. (kohorszizoláció) A beteg a higiénés rendszabályok betartása mellett látogatható Az elkülönített
beteg ápolásához külön ápolási eszközöket szükséges biztosítani. A szükséges vizsgálatokat a kórteremben kell
elvégezni. Abban az esetben, ha mégis szükséges a beteg szállítása, minimalizálni kell.

Légúti / cseppfertőzéses izoláció: Azoknál kell alkalmazni, akiknek légúti fertőzése ismert, vagy feltételezett. A
beteget lehetőség szerint fertőző osztályon, külön kórteremben kell elhelyezni, melynek mesterséges levegő
ellátása biztosított. Megfelelő védőhatású maszk (FFP3) viselése az ápolás során elengedhetetlen. Lehetőség
szerint a szükséges vizsgálatokat, beavatkozásokat a kórteremben kell elvégezni. Abban az esetben, ha a beteg
szállítása mégis szükséges, a
betegre maszkot kell felhelyezni. Látogatás csak megfelelő maszk viselésével engedélyezhető.

Izoláció megszüntetése: Míg fennáll az átvitel kockázata vagy, a betegség időtartama alatt. A tenyésztés
eredménye negatív nem lesz. Záró fertőtlenítés elvégzése.

You might also like