Ez volt életem legkínosabb éjszakája.

Pedig én nem „olyan”

lány vagyok. Mondom, hogy nem. Talán egy kicsit.
Tudod, amikor az alaposan becsípett csaj a harmincadik
születésnapját ünnepli a két legjobb barátnőjével, akik persze
boldog házasok. Minél többet ittam, annál jobban vágytam rá,
hogy valami vakmerő dologgal ünnepeljek.
És vakmerő alatt azt a szexi és vonzó fickót értem, aki
öltönyben álldogált a bárpult mellett. Ismered ezt a fajtát:
magas, sötét, jóképű és úgy tud nézni. Biztosra vettem, hogy
nem egy kasztba tartoztunk, de eleget ittam ahhoz, hogy az
ilyesmi már ne érdekeljen. Nem vagyok kövér, azt hiszem, de
azért könnyen meg lehet állapítani, hogy szeretem a sült
krumplit.
Végül is elvitt magával, és életem legforróbb szülinapi
légyottjában volt részem. Vagyis, addig, amíg hirtelen és
váratlanul meg nem álltunk.
Semmihez sem fogható, amikor a legnagyobb vágtádat
félbeszakítja egy vékony kis hang: „Mit csinálsz az
apukámmal?”
Ó, öljetek meg! Legalábbis akkor így gondoltam.
Aztán kiderült, hogy a fickó, akivel életem legszenvedélyesebb
éjszakáját töltöttem, nem más, mint az újdonsült főbérlőm.
 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Kendall Ryan: Mister Tonight, 2018
Fordította
MEDGYESI CSILLA
A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent:
Szeress és hazudj, 2018
Szeress és akarj, 2019
Szerelem első érintésre, 2019
Szeretni mindenáron, 2019
Copyright © 2018. Mister Tonight by Kendall Ryan.
Published by arrangement with Bookcase Literary Agency.
The moral rights of the author have been asserted.
Hungarian translation © Medgyesi Csilla
Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!
Borítóterv: Faniszló Ádám
Szerkesztette: Komor Kata
Korrektúra: Hoppe Adrienn
Tördelés: NovaBook
ISBN 978-615-5929-72-4
Álomgyár Kiadó, Budapest, 2019
Felelős kiadó: Nagypál Viktor
Elérhetőségeink:
+36 30 487 3552 • admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu • www.facebook.com/alomgyar
instagram.com/alomgyarkiado
Nyomdai munkák www.mondat.hu
Felelős vezető: Nagy László
 ELSŐ FEJEZET

Kate

M A ÉJSZAKA SZEXRE VAN SZÜKSÉGEM.

Jessie felnevetett, Rebecca pedig kiosztotta a

tequiláspoharakat.
Magamba döntöttem az italt, elfintorodtam, kinyújtottam a
nyelvemet, és próbáltam megakadályozni, hogy köhögésben
törjek ki. – Ez olyan borzalmas – nyögtem fel, mert a szesz égette
a torkomat.
– Tessék. – Jessie belenyomott egy lime-szeletet a számba.
A második (vagy talán már a harmadik) kör tequila után
kénytelen voltam beismerni, hogy most sem szeretem jobban,
mint egyetemista koromban. És igen, tudom, hogy valószínűleg
túl öreg vagyok már ahhoz, hogy tequilát vedeljek, de szentül
elhatároztam, hogy a két barátnőmmel visszaszerzem a
fiatalságom egy részét, mielőtt éjfélkor betöltöm a harmincat.
– Boldog szülinapot, Kate! – köszöntött Rebecca, és a tequila
helyett egy üveg Coronát nyomott a kezembe.
– A harmincévesekre! – vigyorgott Jessie, és koccintottunk.
– A harmincévesekre és hajléktalanokra – tettem hozzá, és
nagyot kortyoltam az italomból.
Jessie megrázta a fejét. – Nem vagy hajléktalan… Csak… épp
nincs hol laknod.
 Rebeccával felnevettünk, mert már hozzászoktunk Jessie
töretlen optimizmusához.
Eljegyezték a lakótársamat, aki pár hete leültetett, és közölte
velem, hogy mennem kell a lakásból. Még most is összerándul a
gyomrom, ha eszembe jut az a beszélgetés. A jelek szerint a
lakótársam és a vőlegénye nem akarta, hogy állandóan láb alatt
legyek. Ami érthető ugyan, de ettől még nem szomorított el
kevésbé, hogy ki kell költöznöm a fix lakbérű lakásból, amely
alig pár háztömbnyire van a kedvenc kávézómtól és fagyizómtól.
Tudjátok, mit mondanak… Elhelyezkedés. Elhelyezkedés.
Elhelyezkedés.
– Hogy állsz a lakáskereséssel? – kérdezte Rebecca, és
beletuszkolt egy szelet lime-ot a sörébe.
– A héten kifizettem a foglalót egy lakásra – kortyoltam bele
az italomba. – Holnap már csak meg kell néznem, hogy
megbizonyosodjak afelől, hogy a főbérlőm nem egy pszichopata.
Egy internetes oldalon találtam meg a lakáshirdetést.
Ígéretesnek tűnt, tágasnak, rengeteg természetes fénnyel és egy
helyes kis hálófülkével, amelyet berendezhetek
dolgozószobának. Sikeres heti pletykarovatot vezetek, és mivel
otthonról dolgozom, ezért fontos, hogy legyen egy kényelmes
hely, ahol írhatok.
– Elég ezekből a felnőtt-témákból! – Jessie átkarolta a
vállamat. – Ünnepelni jöttünk.
– Még egy sör, és hivatalosan is be leszek rúgva – közölte
Rebecca, és átnézett a bár felé. – Vagyis találnunk kell neked egy
pasit, még mielőtt összeakad a szemünk a sörtől.
 Rebecca, Jessie és én lakótársak voltunk az egyetem alatt.
Jessie megrögzötten monogám volt, aki férjhez ment
huszonnégy éves korunkban, Rebecca pedig tavaly házasodott
össze a barátjával. Amióta csak kimondták az igent, engem is
megpróbálnak összehozni gyakorlatilag minden férfival, aki csak
felbukkan száz kilométeres körzeten belül.
Nem bántam a vakrandikat mindaddig, amíg a pasik nem
vártak el komoly kapcsolatot. Olyannak szerettem az életemet,
amilyen volt, és mindig a mottómat követtem: Ne szarakodj a jó
dolgokkal! Ráadásul nem is igazán siettem megállapodni, miután
végigasszisztáltam a testvérem nagyon is mocskos válását attól a
férfitól, aki elméletileg élete szerelme kellett volna hogy legyen.
Körülnéztem a bárban. Rengeteg pasi volt jelen, de egyikük
sem izgatott fel. Olyasvalakit kellett találnom, aki pontosan azt
akarta, amit én. Szórakoztató, alkalmi szexet. Kötelezettségek
nélkül.
Már éppen kezdtem volna feladni, amikor megláttam őt.
Elakadt a lélegzetem, a szívem hevesebben kezdett dobogni
az örömtől. A pasi a bárpultnak támaszkodott, lazán
kortyolgatta a sörét. Első pillantásra a harmincas évei vége felé
járhatott, és higgyétek el nekem, megvolt benne minden, ami
kell. Magas volt, rövidre vágott, sötét hajjal és szívdöglesztő
mosollyal. Tökéletes szabású öltönyt viselt, mint aki egyenesen
az irodából érkezett. A gyengéim az elegáns öltönyös férfiak, és
annak alapján, ahogy állt rajta, biztos voltam benne, hogy
anélkül még jobban nézne ki.
Felnevetett. Egy modell is megirigyelhette volna a tökéletes
állát és arccsontját. Nagyot nyeltem, borzongás futott végig a
gerincemen, ahogy elképzeltem, amint körém fonja azokat a
kemény, izmos karjait.
Ő volt a legvonzóbb férfi, akit életemben láttam, és inkább
illett volna egy magazin címlapjára, mint a Bucky’s bárpultjához.
Az ajkamba haraptam, képtelen voltam kiverni a fejemből a
képet, ahogy rámászom, és azzal ünneplem meg a
születésnapomat, hogy meglovagolom a…
– Hahó, Kate!
Rebecca az arcomba integetett. Szó szerint folyt a nyálam
Mister Tökéletes után, totál kiment a fejemből, hogy itt vannak a
barátnőim is.
– Bocs – nevettem fel, és a fickó felé intettem a fejemmel. –
Azt hiszem, megtaláltam a férfit ma éjszakára. De ne nézzetek
feltűnően…
Mielőtt befejezhettem volna a mondatot, Jessie és Rebecca
egyszerre nyújtotta a nyakát, hogy megnézze magának, kire
gondolok. Mentálisan homlokon vágtam magam,
reménykedtem, hogy a pasas nem vette észre, hogy mindketten
megbámulják.
– Ó, tényleg dögös – suttogta Rebecca, és visszafordult felém.
– És megvan benne az a valami.
A barátnőmnek igaza volt. A férfiból sugárzott a szexuális
vonzerő, szinte izzott köztünk a levegő.
– Ha az a valami a nadrágja alatt rejtőző hatalmas dudor,
akkor igazad van – tette hozzá Jessie.
Rebecca bólintott. – Nos, az biztos, hogy nagyon magas. És
azt hiszem, hogy a valamije is arányos.
– Azt hiszem, ránk mosolygott – közölte Jessie vigyorogva.
 Lopva a férfi felé pillantottam. Tényleg felénk nézett. A
francba! – Nem túl menő hozzám képest?
– Vonzó nő vagy – felelte Rebecca lelkesen. -Örülhet, ha
randizhat veled.
Megráztam a fejem. – Randiról szó sem lehet. Csak
születésnapi szexet akarok. Csak ma estére keresek valakit, nem
örökre.
– De most komolyan, nézz rá! Basszus! Mit meg nem tennék
vele, ha nem volnék férjnél… – Jessie az ajkába harapott.
– Pontosan. Egy tízes skálán eléri a tizenkettőt. Én pedig… –
Lenéztem a fekete koktélruhámra, ami kiemelte a telt idomaimat.
Nem voltam kövér, csak kellemesen telt. Gömbölyded.
Terjedelmes. Masszív, mondhatni. Igen, látszott rajtam, hogy
imádom a sült krumplit. És szerettem belemártogatni azokat a
krumplikat a majonézbe is.
Rebecca a derekamra tette a kezét, hogy felrázzon az
önelemzésből. – Csodálatos nő vagy!
– Csak menj oda hozzá, és köszönj neki – biztatott Jessie,
kivette a kezemből az üres sörösüveget, és gyengéden
meglökött.
Normális esetben túl szégyenlős vagyok ahhoz, hogy
kikezdjek egy ilyen észvesztőén jóképű pasassal, de az utolsó
pohár tequila nyilvánvalóan elvette a józan eszemet, és
felbátorított. A születésnapom volt, és átkozott legyek, ha
legalább egy szenvedélyes csókot nem csikarok ki belőle. Nem a
semmiért borotváltam le a lábamat és szorítottam bele a
seggemet egy meglehetősen szűk ruhába.
 Lélekben felkészítettem magamat, és készen álltam rá, hogy
odasétáljak hozzá, amikor hirtelen rádöbbentem, hogy már nincs
ott. Basszus! Elszalasztottam az egyetlen esélyemet?
Összeszorult a szívem.
– Elnézést – szólalt meg egy mély hang a hátam mögül.
Megfordultam, és éreztem, hogy elpirulok. Mögöttem állt, az
egész legalább száznyolcvanöt centis magasságában, és
mosolyogott. Rám.
– Hunter vagyok – mutatkozott be, és kezet nyújtott. – Arra
gondoltam, hogy ahelyett, hogy próbálok szemkontaktust
teremteni a tömegen keresztül, inkább bemutatkozom. –
Majdnem elájultam.
Kezet ráztam vele. – Kate vagyok.
Szégyenkezés nélkül belenéztem melegbarna szemébe, és
mintha áramütés rázott volna meg, az egész testem bizseregni
kezdett az érintésétől. Hatalmas és erős volt a keze, határozott a
szorítása. Alig tudtam elhessegetni a képet, hogy mire lehetnek
képesek ezek a kezek, amikor rádöbbentem, hogy hozzám
beszél.
– Meghívhatlak egy italra?
– Hát persze. – Csábítóan rámosolyogtam, szinte el sem
hittem, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok. Iszonyatos szerencsém
lehet, ha sikerült kifognom egy ilyen pasast.
Mielőtt elfordult volna, hogy rendeljen, a tekintete
végigsiklott a vonalaimon, a kis fekete ruhámon, ami nagyon
keveset rejtett. Kikapcsolta valaki a légköridül Forróság öntötte el az
arcomat, a mellemet, aztán megállapodott a lábaim között.
 – Mi iszol? – kérdezte. Telt ajkainak és filmsztárhoz illő
mosolyának köszönhetően minden szava szexuálisan
túlfűtöttnek hangzott.
– Bármi jó lesz – próbáltam adni a lazát. – Csak ne tequila
legyen.
– Észrevettem, hogy azt ittál. Nem hiszem, hogy láttam
volna bárkit is olyan arcot vágni, mint amilyen neked volt
közben. – Önelégülten elvigyorodott, és megjátszott
felháborodásomban csípőre tettem a kezemet.
– Mindig így hízelegsz a nőknek, akikkel megismerkedsz egy
bárban?
– Ez az oka, gondolom, hogy még mindig egyedülálló
vagyok – vigyorgott, és intett a mixernek.
Felnevettem, és eltűnődtem, hogyan lehet ez a fickó
egyedülálló.
Egy perc elteltével visszatért két Martinivel. – Szóval, mi az
alkalom? – emelte tósztra a poharát.
– A harmincadik születésnapom – feleltem, koccintottunk,
aztán belekortyoltam az italomba.
– Boldog születésnapot! Szóval, milyen érzés
harmincévesnek lenni?
– Majd éjfélkor elárulom – vigyorogtam, és végigmértem. –
De van egy olyan érzésem, hogy kimondottan csodálatos lesz.
Jézusom, Kate! Pontosan ezért nem szabadott volna tequilát
innom. Levetkőztem a gátlásaimat.
Féltem tőle, hogy túl rámenősnek tűnök, de Hunter
szemlátomást nem bánta. Nem vette le rólam a szexi, átható
tekintetét, de az néha lesiklott a számra, amikor megszólalt.
 Mit is kérdezett? Ó, igen, arról faggatott, hogy van-e valami
érdekes hobbim.
Beszívtam a levegőt, és elmosolyodtam. – Igen, ami azt illeti,
szeretek főzni.
– Micsoda véletlen. Én pedig szeretek enni.
Kuncogni kezdtem, és megcsóváltam a fejem. -
Ugye tudod, hogy ez nem a legjobb csajozós duma?
Rám vigyorgott azzal a csodálatos, ragyogóan fehér
mosollyal, ami egyszerre árulkodott arról, hogy milyen jól
szórakozik rajtam, és arról is, hogy egy cseppet sem zavarja,
hogy kinevetem.
– Kimondottan örülök, hogy összefutottunk ma este. Úgy
értem, nem árt, ha dolgozunk a csábítási trükkjeiden – tettem
hozzá magyarázatképpen.
– Felajánlod a segítségedet? – A nevetéstől összeráncolódott
a szeme sarka.
Lebiggyesztettem az ajkamat, végigmértem. – Az attól függ.
Milyen előnyöm származik belőle?
– Az elégedettség tudata, hogy nem kódorgok odakinn a
nagyvilágban és próbálok süket dumával felszedni mit sem sejtő
lányokat?
Vállat vontam. – Ez elég jó indok.
Belekortyolt az italába, és közben engem figyelt a pohár széle
fölött. – Hol kezdjük?
Megkocogtattam a pohár oldalát, és hideg tekintettel
végigmértem. – Nagyon sok munka lesz veled.
Megrándult a szája széle, ahogy próbált elfojtani egy
mosolyt. – Nyilvánvalóan.
 Letettem a poharat a bárpultra, és felé fordultam. Olyan
érzés volt, mintha főbe kólintották volna egy GQ magazinnal.
Nyeltem egyet. – Kezdjük a… – Huncut mosolyt villantottam
rá. – Mire gondolsz most éppen?
Hunter nem válaszolt azonnal. A tekintete ismét végigsiklott
rajtam, átfutott a dekoltázsomon, aztán az ajkaimon, majd lassan
visszatért a szememre. – Tudni akarom, hogyan lehet
egyedülálló egy hozzád hasonló nő harmincéves korában. És azt
is tudni akarom, hogy olyan édes-e az ízed, amilyennek látszol.
Melegség öntötte el az arcomat. Oké. Talán mégsem annyira
reménytelen a flörtölésben.
– Ennyi az egész? – pihegtem.
– Tudni akarom, hogy milyen hangokat adsz ki magadból az
ágyban. És egyéb igazán illetlen dolgokat is, amelyekről nem
illik beszélni, ha az ember éppen csak ismerkedik valakivel.
– Értem – csak ennyit voltam képes kinyögni.
Hunter közelebb hajolt hozzám, a térdünk összeért a bárpult
alatt. – Megérted ebből, hogy mi jár a fejemben, és milyen
területeken van a legnagyobb szükségem segítségre?
Szinte vágni lehetett volna a szexuális feszültséget kettőnk
között. Egyértelműen túl meleg volt ide-benn, szinte
megolvadtak a belső szerveim. Persze csakis jó értelemben.
– Nagyon is. – Ittam még egy kortyot, aztán visszatettem a
poharat a bárpultra. – Szóval Martini és öltöny – böktem a
ruházatára, és igyekeztem a beszélgetésre koncentrálni, nem
pedig Hunter ölére. – Menő üzletember vagy?
– Nem egészen. – Halkan, szexin felnevetett, és megdörzsölte
a tarkóját. – Mérnökként dolgozom a városnak. Tudod, építési
projektekkel és tömegközlekedéssel foglalkozom. Nagyon
izgalmas dolgok – tette hozzá szarkasztikusan.
Elmosolyodtam, megkönnyebbültem, hogy nem
vállalatvezető. Elég sokukkal lefeküdtem már, egy életre elegem
lett belőlük. Szárazak és unalmasak, olyan izgatók, mint egy
darab héjában sült krumpli. – Nem, szerintem ez remek.
– A legtöbb nő keresztet vet rám, mihelyt meghallja a
tömegközlekedés szót.
– Nos, én nem vagyok olyan, mint a legtöbb nő –
vigyorogtam rá, és a szemébe néztem.
– Azt látom. – Egy pillanatra fogva tartotta a tekintetemet,
aztán belekortyolt a Martinijába.
Általában nagyon magabiztos és laza vagyok, de ez a férfi…
egy egészen más szintet képviselt.
– Be kell vallanom – szólalt meg, és közelebb hajolt hozzám –
csak azért rendeltem Martinit, hogy lenyűgözzelek. Általában
sört iszom.
Majdnem leesett az állam. Ő akart lenyűgözni engem? Erre
nem számítottam.
– És te, mit dolgozol? – szakította félbe a gondolataimat.
– Pletykarovatot írok.
A férfiak általában magukba zárkóznak, amikor ezt
meghallják, azt hiszik, hogy ez nem is munka, inkább csak
hobbi. De Hunter érdeklődő arccal bólintott, itta minden
szavamat. És izzott köztünk a szexuális feszültség, mint egy
hamvadófélben lévő máglya, amelyik alig várja, hogy újra
felszítsák a tüzét.
 – Ez sokkal érdekesebb, mint az én munkám. Hogyan
kerültél oda?
Vállat vontam. – Mindig szerettem írni. Nem az volt az
álmom, hogy hírességekről írjak, de egy barátom felajánlotta ezt
az állást, és annyira jól ment, hogy azóta is ezt csinálom.
– Szórakoztatónak hangzik.
– Azt te csak hiszed. – Letettem az üres poharamat a
bárpultra. – A munkám nagyrészt abból áll, hogy ülök a
lakásomban melegítőben, és sztorik után kutatok. De ne érts
félre, imádom a munkámat.
Könnyedén folyt közöttünk a beszélgetés, és ahogy egy újabb
órán keresztül dumáltunk és flörtöltünk, hirtelen rádöbbentem,
hogy milyen régóta nem éreztem már magam ennyire jól.
Hunter szeme hipnotikus árnyalatú volt valahol a kávébarna és
a konyak között, és frissítő élmény volt egy ilyen laza férfival
beszélgetni, akit a jelek szerint valóban az érdekelt, amit
mondtam, nem pedig az, amit tehettem érte. Ilyen mértékű
kapcsolatra nem is lett volna szükség, mivel csak szórakozni
akartam, nem pedig életre szóló társat találni. De akkor is
kellemes érzés volt.
Kiitta a Martinije maradékát. – Igyunk még egyet?
Mielőtt válaszolhattam volna, valaki meglökött hátulról, és
Hunter mellkasának támaszkodtam, hogy ne essek el. Kemény
izmokat éreztem az ing alatt; nyilvánvaló volt, hogy nem kerülte
az edzőtermet.
Nagyot nyeltem, csábított a gondolat, hogy megmarkoljam
az ingét és magamhoz húzzam Huntert. De ehelyett
hátraléptem, összeszedtem magam. Általában nem ennyire
könnyű levenni a lábamról, de volt valami Hunterben, amitől
úgy remegett a szívem, mintha tinédzser lettem volna. Nem még
egy italt akartam… Huntert akartam. Ráadásul aggódtam, hogy
ha iszom még egy pohárral, akkor a cuki spiccesből hirtelen
merevrészeg lennék.
– Talán inkább menjünk – jegyeztem meg szégyenlősen.
Úgy tűnt, hogy nem erre a válaszra számított, de gyorsan
összeszedte magát. – Azt is megtehetjük.
Idegesen és izgatottan közöltem Hunterrel, hogy
találkozzunk az épület előtt, és indultam, hogy megkeressem
Jessie-t és Rebeccát. A bár egyik sarkába kucorodtak, és
nyilvánvalóan végignézték, hogy mi történt.
– Látszik rajta, hogy odavan érted – lelkesedett Jessie, amikor
odaléptem hozzájuk.
– A lakására megyünk – vigyorogtam. Legalábbis reméltem,
hogy így lesz, mert én pillanatnyilag tulajdonképpen hajléktalan
voltam. És eléggé biztos voltam benne, hogy nem lenne illendő
szexelni valakivel a hamarosan exlakótársam kanapéján.
– Mindent bele, csajszi! – csapott Rebecca a seggemre.
Összeölelkeztünk. – Szeretlek benneteket, csajok.
– Holnap mindent mesélj el! – parancsolt rám Jessie, és az
ajtó felé kezdett terelni.
Hunter már hívott egy taxit. Kinyitotta nekem az autó ajtaját,
én bemásztam, és átfutott az agyamon, hogy még sosem
találkoztam ennyire vonzó férfival, aki egyúttal udvarias is lett
volna.
Nem kerülte el a figyelmemet, milyen közel ültünk
egymáshoz a taxi hátsó ülésén, bár nem beszéltünk róla,
mindketten tudtuk, mi következik. Képtelen voltam megállni,
közelebb csúsztam, hozzásimultam. Kemény mellkasa a
vállamhoz nyomódott, és levegő után kaptam, amikor átkarolt.
A testem azonnal reagált az érintésre, a női szerveim szinte
felizzottak.
Hunter végighúzta az ujjait a vállamon, le a karomon; olyan
ártatlan érintés volt, mégis magában rejtette a hamarosan történő
dolgok ígéretét. Gyengéden simogattam izmos combját, a
tekintetem közben végigsiklott a testén. Ha hinni lehetett a
nadrágjából kiálló dudornak, akkor nem volt
szégyenkeznivalója.
Nagyot nyeltem, hirtelen szédülni kezdtem a tudattól, hogy
mennyire akartam őt. Hatott a folyékony bátorság. Ha ilyen
hatással van rám, miközben teljesen felöltözve ülünk egy
taxiban, akkor el sem tudom képzelni, mit tesz velem a
hálószobában.
Az utazás nem tartott sokáig, de képtelen lettem volna
tovább várni, mire megérkeztünk Hunter kétszintes, gyarmati
stílusban épült házához.
A bejárati ajtónál előhalászta a kulcsát, és megtorpant. –
Figyelmeztetlek, hogy ki kell űzetnem a bébiszittert.
– A bébiszittert? – A fejem kissé homályos volt a sok
tequilától, nem fogtam fel hirtelen, mit mond. Valamiféle fura
szexfétisről beszélt?
– Van egy lányom – felelte, és idegesnek tűnt. – Baj?
Általában nem vagyok különösebben oda a gyerekekért. De
részeg voltam, és az elmúlt két órában máson sem járt a fejem,
mint hogy elképzeltem
 Huntert meztelenül, így aztán nem állt szándékomban nagy
hűhót csapni egy gyerek miatt.
– Dehogy. Engem nem zavar – vágtam rá gyorsan, mire
Hunter megkönnyebbülten felsóhajtott.
Beléptünk a házba, és lopva körbepillantottam, míg kifizette
a bébiszittert. Egy csomó fénykép volt Hunterről és egy apró,
sötét hajú kislányról. Egy pillanatra eltűnődtem, mi lehet az
anyával. De nem azért jöttem, hogy megismerjem az élete
történetét; a hagyományosan kötelező születésnapi szex
kedvéért voltam itt.
A bébiszitter rám nézett, miközben a fényképeket
tanulmányoztam, és igyekeztem úgy tenni, mint aki idetartozik,
és nem azért vagyok itt, hogy részeg egyéjszakás kalandban
legyen részem. A lány váltott pár szót Hunterrel, aztán távozott
végre.
Hunter levette a zakóját, izmos mellkasa és bicepsze szinte
szétfeszítette az ingét. Elindultam felé, több mint készen álltam
arra, hogy egy nagy robbanással köszöntsem a születésnapomat.
Ha így ünneplem a harmincadik születésnapomat, akkor ez
egy nagyon jó év kezdetét jelenti.
 MÁSODIK FEJEZET

Hunter

T ALÁN A ZENE volt az oka. Talán az a tény, hogy alig ettem

valamit vacsorára, ráadásul ittam is, pedig azt nem szoktam. De

az is lehet, hogy egy kissé fel voltam spannolva a hat hónapos
önmegtartóztatás után, amelyet teapartikkal és a négyéves
lányom hajfonatának készítésével töltöttem. Bármi is volt az oka,
egyetlen gondolat járt csupán a fejemben attól a pillanattól
kezdve, hogy megpillantottam Kate-et a bár túlsó végén: akarom
őt.
Mihelyst megláttam abban a testhez simuló ruhában, ahogy
rettenetesen próbált úgy tenni, mintha nem falna fel a szemével,
mindenféle ötletem támadt, hogyan lehetne levezetni a
felgyülemlett energiámat. És most itt voltunk, a nappalimban, a
lányomról készült fényképekkel körülvéve. Ami tökéletes
libidógyilkosságként hatott.
Csak akkor döbbentem rá, hogy a lányomat meg sem
említettem a beszélgetésünk során, amikor kiszálltunk a taxiból –
és eszembe jutott, hogy mindjárt találkozunk a bébiszitterrel.
Nem kerülhettük el a dolgot.
Az alkalmi kapcsolatok ritkán kezelik jól az egyedülálló apa
szituációt. Az egyedülálló anyák viszont kurvára imádják.
Napokig lihegnek a boldogságtól a tudatra, hogy egy férfi
odaadó szülő. De az alkalmi, egyéjszakás kalandok? Számukra
csak két lehetséges dolgot jelenthet az apaságom: vagy felelőtlen
seggfej vagyok, aki még egy gumit sem tud rendesen felhúzni,
vagy pedig totál elkötelezettségfüggő, aki egy új anyukára vágyó
imádni való négyéves gyerekkel próbálja őket csapdába csalni.
Bármit gondoltak is, általában nem lett túl jó vége. De Kate eddig
egészen jól kezelte a hírt.
Aztán odalépett hozzám, és egyetlen gondolat töltötte el az
agyamat.
Basszus, de szexi a csaj!
Azok a gömbölyded idomok és a rekedt nevetése, plusz a
magabiztossága. Képtelen voltam ellenállni a magabiztos
nőknek, akik tudják, hogy mit akarnak.
– Boldog születésnapot! – suttogtam, átkaroltam a derekát, és
magamhoz húztam.
Csak mert ez is valószínűleg egyéjszakás kaland lesz, még
nem jelentette azt, hogy el akartam sietni a dolgot. Éppen
ellenkezőleg. Ki akartam élvezni minden pillanatát. A tökéletes
csókkal kezdve.
– Már majdnem éjfél van – mormogta, az ajkai alig pár
centire voltak az enyémtől.
A tenyerembe fogtam az arcát, a számhoz húztam, és lassú,
lágy csókban forrt össze az ajkunk.
Tökéletesen reagált, néma meghívásként kinyitotta a száját,
hogy befogadja a nyelvemet. A két kezem rátalált a fekete dugj
meg-ruha alatt rejtőző idomaira, amelyeket korábban
megcsodáltam, és istenem, jobb érzés volt, mint ahogyan
elképzeltem. Meleg és puha, és annyira hívogató.
 Még egy lassú csókot nyomtam a szájára, aztán
hátrahajoltam, hogy lássam a reakcióját. Ritkán csináltam
ilyesmit. Az ittléte szürreális volt… és átkozottul felizgatott a
tudat, hogy várhatóan mi fog történni.
– Hozhatok neked valamit inni? – A derekára fontam a
karomat. Tudtára akartam adni, hogy nem bánom, ha esetleg
meggondolta magát, vagy lassítani szeretne.
– Inkább valami mást tennék a számmal – felelte fojtott,
fülledt hangon, és végigfuttatta az ujjait a mellkasomon.
Istenem, imádom azokat a nőket, akik tudják, hogy mit akarnak.
Válasz helyett megfogtam a tarkóját, és magamhoz húztam
egy újabb édes csókra. Átkarolt, nekem nyomta a csípőjét, ami
tökéletesen simult a gyorsan növekvő erelcciómhoz.
A nyelvünk egyre sürgetőbben simogatott, és lassan az
előszobából nyíló lépcsők felé tereltem. A légzésünk egyre
nehezebbé vált, és a hálószobám irányába tett minden egyes
lépéssel keményebb lett a farkam. Biztosan érezte, ahogy a
hasának feszült, ahogy átléptük a szobám küszöbét.
Nekinyomtam Kate-et a falnak, benyúltam a ruhája alá, hogy
érezzem a combja lágy, meleg bőrét. Halkan nyöszörögni
kezdett, mire az ujjaim bevándoroltak a bugyija alá, és
megrándult a farkam, mihelyt megéreztem a forróságot. Oldalra
húztam a bugyiját, éreztem, hogy máris milyen nedves, és lassan
beledugtam az egyik ujjamat, mire Kate kéjesen hátrahajtotta a
fejét, a koponyája hangos csattanással vágódott a falnak.
– Ó, a francba, jól vagy? – Kissé elhúzódtam, hogy
megnézzem, nem sérült-e meg.
Felkuncogott. – Igen, jól vagyok. Nem fájt, csak nagyot szólt.
 Mosolyogva lehajoltam, hogy ismét megcsókoljam.
Egyre hevesebbé vált a csók, a nyelve simogatta az enyémet,
és meglepő könnyedséggel elkezdte kigombolni az ingemet.
Pillanatokkal később lerántotta rólam, és lehajította a padlóra.
– Lenyűgöző – mormogtam, a nyakára szorítottam a számat,
szívogattam, harapdáltam a bőrét. Édes volt az íze, az illata
pedig halványan a vaníliára emlékeztetett.
– Nem először csinálok ilyesmit. – Felsóhajtott, és lenyúlt,
hogy kioldja az övemet.
Elmosolyodtam. Ketten is játszhatják ezt a játékot.
Felhajtottam a ruháját a derekáig, az egyik kezemmel
lehúztam a bugyiját, míg a másik visszatért az előző feladatához,
a combjai közötti nedves, selymes pont kényeztetéséhez. Szinte
remegtem a vágytól, hogy addig dörzsölgessem és simogassam,
míg vonaglani és nyögni kezd, és elveszíti minden önuralmát.
Istenem, túl sok idő telt el.
Ahogy az ujjaim mozogtak a lábai között, Kate az ajkába
harapott, és halkan felnyögött. Kioldotta az övemet, egy
pillanatig ügyetlenkedett a cipzárammal, aztán durván
lerántotta rólam a nadrágot, felfedve a fekete alsó alatt dudorodó
kőkemény farkamat. Egyre szaggatottakban lélegzett, és tudtam,
hogy készen áll még többre.
Lehúztam a ruháját, és a padlóra ejtettem. Kate kikapcsolta a
melltartóját, és az is csatlakozott a többi ruhadarabhoz.
Magamhoz rántottam, telt mellei a mellkasomhoz nyomódtak,
miközben próbálta lehúzni az alsónadrágomat.
Hirtelen eluralkodott bennem a vágy, hogy benne legyek. Az
ágyhoz vezettem, lerántottam magamról az alsómat, és
csatlakoztam hozzá. Ráfeküdtem, csókolgattam a nyakát,
elhelyezkedtem széttáruló combjai között. De mielőtt
becsúsztathattam volna sajgó, mohó farkamat a nedvességébe,
Kate a mellkasomra szorította a két kezét, és a hátamra döntött.
Mondtam már, hogy imádom azokat a nőket, akik tudják,
hogy mikor vegyék át az irányítást?
Kényelmesen elhelyezkedtem, és rám mászott.
– Oké így? – kérdezte.
– Boldogan hagyom, hogy meglovagolj. – A két kezemmel
felfedeztem, simogattam a melleit.
– Végül is ez az én születésnapom – közölte elégedett
vigyorral az arcán.
– Kiváló érv. – Kivettem egy óvszert az éjjeliszekrény
fiókjából, a fogammal feltéptem a csomagolást, és odanyújtottam
neki. – Akarod te felhúzni?
– Boldogan – suttogta, és kéjes borzongás futott végig a
gerincemen.
Ügyes ujjaival pillanatok alatt felhúzta rám az óvszert.
Megfogtam a csípőjét, a másik kezemmel pedig megcéloztam a
szűk punciját, és mindketten egyszerre nyögtünk fel a régóta
várt kéjtől. Mintha egy átkozott kazán vett volna körül. Olyan
forró és szexi volt, ahogy fölöttem kuporgott.
Hamar rátaláltunk a ritmusra, egyenletes ütemben
pumpáltam a csípőmmel, Kate pedig fölöttem ringatózott. Maga
volt a mennyország, tiszta mennyország. Csodálatos érzés volt –
Kate olyan szűk, olyan meleg és hívogató volt. És a szexi, rekedt
nyögései felemésztették az erőmet.
 A szex még soha nem volt ennyire jó az egyéjsza-kás
kalandjaimmal. Egyre élesebb hangon nyöször-gött, mihelyt
megtaláltam azt a pontot benne, és újra meg újra
végigsimítottam a farkammal.
A hasamra támaszkodott, hátrahanyatlott a feje, beleveszett a
gyönyörbe.
– Ez az, szexi kislány. Élvezz el a farkamon – mormogtam.
De aztán meghallottam valamit… és nem Kate újabb
nyögését.
Nem, ez valami más volt, amitől megdermedtem döfés
közben.
Megnyikordult a padló a folyosón. Meztelen talpak
csattogtak a keményfa parkettán.
És aztán egy vékonyka hang azt kérdezte: Mit csinálsz az
apukámmal?
Bassza meg!
A négyéves lányom, Maddie állt a nyitott ajtóban az
egyszarvús pizsamájában, elkerekedett szemmel, a kedvenc
plüssmackóját szorongatva.
– Ó, a francba, ó, istenem, annyira sajnálom! – Kate sebesen
lekászálódott rólam, és felkapta a legközelebbi pokrócot, hogy
eltakarja magát.
– Szia, édesem. Miért keltél fel? – kérdeztem a lehető
legnyugodtabb hangon, miközben eltakartam egy párnával
gyorsan lohadó erekciómat.
Kate fel-alá rohangált a szobában, hogy összeszedje a ruháit.
Hirtelen nagyon ostoba ötletnek tűnt, hogy szanaszét hajigáltunk
mindent.
 – Apu jól van. Menj vissza a szobádba, és várj meg, rendben?
Maddie összeráncolta a homlokát, de engedelmeskedett,
még egy sötét pillantást vetett Kate irányába, aztán sarkon
fordult, és visszasétált a szobájába.
Kate mintha észre sem vette volna a távozását, mert végre
megtalálta a bugyiját, és olyan gyorsan felöltözött, hogy nem is
hittem volna. Megnyerte volna vele az öltözködés világrekordját.
A hajamba túrtam, nagyot sóhajtottam. A fenébe, miért nem
jutott eszembe, hogy bezárjam az ajtót? Hangosabbak lehettünk,
mint gondoltam, ha felébresztettük vele Maddie-t. Általában
nagyon mélyen aludt.
– Figyelj, Kate, annyira…
Kirohant a szobából, még mielőtt befejezhettem volna a
mondatot, és húsz másodperccel később hallottam, ahogy
kinyílik, majd becsapódik mögötte a bejárati ajtó.
Felsóhajtottam, a kezembe temettem az arcomat. Tökéletes,
igazán kurvára tökéletes. Újabb alkalmi kalandot tett tönkre, hogy
egyedülálló apa vagyok.
Már hozzászoktam, hogy néha balul sült el egy-egy randi,
amikor kaptam egy telefonhívást a bébiszittertől, hogy a lányom
éppen most hányt; de ez? Ilyesmi még soha nem fordult elő.
Maddie rajtakapott, hogy rosszalkodom Kate-tel – bár Kate-ben
nem volt semmi rosszaság, és tényleg bosszantott, hogy nem
fedezhettem fel minden porcikáját.
Immár hivatalossá vált. A négyéves lányom egy
punciriasztó.
Ismét sóhajtottam, a gardróbhoz léptem, kivettem egy
melegítőnadrágot és egy pólót, aztán összeszedtem a padlóról a
holmimat, és bepakoltam őket a szekrénybe. Aztán a
fürdőszobában megmostam a kezemet, ellenőriztem a
kinézetemet a tükörben, beletúrtam a hajamba, hogy ne legyen
annyira nyilvánvaló, hogy az előbb kapott rajta a lányom, hogy
egy idegent keféltem.
Nagyon klassz!
Apa voltam. Ennél jobbnak kellett lennem. Erősebbnek.
Tisztába kellet tennem a prioritásaimat. És a legfőbb prioritás
egyértelműen a lányom volt.
Benyitottam Maddie szobájába, az ágyában találtam
összekuporodva, elkerekedett szemmel, zavart tekintettel figyelt.
– Apu, mit csinált veled az a néni? – kérdezte, és
megdörzsölte a szemét apró kezével.
– Apu és az a néni csak felnőttes dolgot művelt, ennyi az
egész. Majd mesélek róla neked, ha idősebb leszel, rendben? – És
amikor nem éppen az éjszaka kellős közepén vagyunk, és nem láttál
valami olyasmit, ami egy életre nyomot hagy benned.
Maddie a homlokát ráncolta, de bólintott, és előre tudtam,
hogy emlékezni fog majd a dologra reggel, és nem fogom
megúszni a kérdéseit. Még legalább tíz évig nem terveztem
lefolytatni vele ezt a beszélgetést, ezért emlékeztettem magam,
hogy ellenőrizzem a szülői tanácsadót, és megnézzem, mit
ajánlatos egy ilyen korú gyereknek mondani a szexről. Nem
akartam, hogy még tizenöt évesen is higgyen a gólyamesében,
de akkor is. A négyéves kor egy kicsit fiatalnak tűnt ahhoz, hogy
mindent megtudjon a madarakról és a méhekről.
Pár pillanattal később Maddie az oldalára fordult, és
lehunyta a szemét. Megpusziltam a homlokát, betakargattam,
aztán felkészültem a lefekvésre. Megmostam a fogam, hideg
vizet locsoltam az arcomra, de hiába feküdtem le aludni, mert
kavarogtak a gondolataim.
Nem tudtam elhinni, hogy a dolgok milyen csodálatosan
indultak és ilyen rettenetesen végződtek. Olyan hosszú idő telt el
az utolsó kalandom óta, azt sem tudom, elképzeltem-e valaha,
hogy megtörténhet olyasmi, ami ma este tényleg bekövetkezett.
Nem igaz. Soha eszembe sem jutott, hogy a lányom rajtakap,
amint éppen szexelek valakivel, akit alig ismerek.
Kiderült, hogy mihelyt próbálkoztam, azonnal megégettem
magam. Nem véletlen, hogy egyedülálló apák nem művelnek
ilyesmit. Mert különben ilyen őrültségek történnek.
Felsóhajtottam, megfordítottam a párnát, próbáltam
kényelmesen elhelyezkedni és ellazulni. De előre tudtam, hogy
ma éjjel nem fogok jól aludni. Nem tudtam megállni, hogy
magamban újra meg újra át ne éljem azt a pillanatot, a sokkot,
hogy egyik pillanatban abszolút eksztázisban voltam, a
következőben pedig… jött a szégyen.
Kate nagyon klassz embernek tűnt. Ha nem is volt életem
szerelme, nem lehetett letagadni a kölcsönös vonzalmat, és
egyáltalán nem bántam volna, ha a futó kalandunk valami
tartósabbhoz vezet.
Ha más nem is, egy gondolat segített jobban érezni magam,
miközben sikertelenül próbáltam elaludni.
Legalább soha többé nem kell látnom Kate-et.
 HARMADIK FEJEZET

Kate

V ICCELSZ, UGYE? – kérdezte Rebecca, és leesett állal rám meredt

a tejeskávéja fölött.
Éppen az előbb számoltam be arról, hogyan vált a
születésnapi kalandom Hunterrel álomszerűből katasztrofálissá.
– Bár úgy lenne – nyögtem fel, és megmasszíroztam a
halántékomat. Nem elég, hogy képtelen voltam kiverni a
fejemből a négyéves lánya elborzadt arcát, de pokoli másnapos is
voltam a tequilától. – Valószínűleg egy életre tönkretettem a
kislányt. Ilyen harmincévesnek lenni? Minden pasasnak van már
gyereke?
Rebecca a szája elé kapta a kezét, de nem tudta elfojtani a
nevetést.
– Ugyan már, ez egyáltalán nem vicces! – csattantam fel, de
ragadós volt a nevetése, és nem tudtam megállni, hogy el ne
vigyorodjak. – Oké, egy kicsit tényleg vicces. Vagy legalábbis az
lesz, mihelyt a fejem nem akar majd szétrobbanni.
– Mit csináltál, amikor meglátott a gyerek? – faggatott
Rebecca, miután összeszedte magát.
– Nos, egy nem éppen nőies landolás után olyan gyorsan
elmenekültem, ahogyan csak bírtam. – Megborzongtam az
emléktől, aztán belekortyoltam a kávémba. – Komolyan
mondom, szerintem megdöntöttem a Guinness-rekordot.
– De legalább ma lesz új lakásod – vigasztalt.
Bólintottam, örültem neki, hogy valami jót is hoz a mai nap.
– Hála istennek! Már nagyon unom a keresgélést.
Korábban öt lakást is megnéztem, de mindegyik borzalmas
volt. Az egyiknek nem voltak ablakai, a másik gyakorlatilag
akkora volt csak, mint a jelenlegi gardróbom. Ha ez a hely sem
felel meg, akkor hivatalosan is ideje pánikba esnem.
Lepillantottam a telefonomra. – Ha már a lakásnál tartunk,
valószínűleg ideje indulnunk.
Rebecca beleegyezett, hogy eljön velem megnézni a lakást, és
találkozunk a főbérlővel. Éppen elég sok részt láttam az Esküdt
ellenségek: különleges ügyosztályból ahhoz, hogy tudjam, nem jó
ötlet ilyesmit egyedül végigcsinálni.
Húsz perccel később közeledtünk a megadott címhez,
amelyet az ingatlankezelő vállalat e-mailjéből diktáltam.
– Ez cuki. – Rebecca mosolygott, ahogy végighajtottunk a
környéken, és rámutatott az egyik elegáns, tágas kertben elterülő
házra. – Tetszik, hogy mindenkinek van kertje.
Nem laktam még ennyire kívül a városon, de nem bántam.
Ellenkezőleg, még tetszett is az ötlet. A kiválasztott lakás egy
garázs fölött volt, ami fura, de pillanatnyilag nem engedhettem
meg magamnak, hogy válogassak. Hallottam, hogy egy csomó
fiatal pár és kisgyerekes család költözött erre a környékre, ami
azt jelentette, hogy kellemes, nyugodt hely, ahol tudok majd
dolgozni.
 Ahogy figyeltem az elsuhanó házakat, hirtelen kellemetlen
érzés fogott el. Fura volt, mintha jártam volna már korábban
ebben az utcában. Minden zavaróan ismerősnek tűnt, aminek
nem volt semmi értelme, mivel szinte soha nem tettem be a
lábamat erre a környékre.
– Ismerünk valakit, aki errefelé lakik? – Kibámultam az
ablakon, és nagyon déjà vu érzésem támadt.
Rebecca megrázta a fejét. – Nem tudok róla. A GPS szerint
nagyon közel járunk.
Leparkolt a járda mellett. Kiszálltunk a kocsiból, és ismét
körülnéztem, zavart, hogy nem jutott eszembe, mikor jártam itt.
Végigsétáltunk azt utcán, befordultunk a sarkon, és ekkor
megláttam.
– Ez nem az a ház, ugye? – kérdeztem, és görcsbe rándult a
gyomrom.
– De, ez az. – Rebecca ellenőrizte a címet a GPS-en. – Miért?
Összeszorult a mellkasom, és elgyengült a térdem. Alig
kaptam levegőt. Hát persze, ilyen ez én szerencsém.
Legszívesebben sarkon fordultam és elszaladtam volna, de a
lábaim vittek tovább előre, az agyam túlságosan le volt
merevedve ahhoz, hogy bármit csináljak azon kívül, hogy
követem Rebeccát.
– Kate? Mi a baj? – Fura tekintettel meredt rám, amikor
megálltunk a ház előtt.
– Nézd, talán jobb lenne, ha elmennénk… – De mielőtt
befejezhettem volna a mondatot, feltárult a bejárati ajtó.
Hunter volt az.
 Rebecca álla leesett, az én szívem pedig megállt. Azt hittem,
hogy mindjárt elájulok.
Ez a hely, a lakás, amelyikre kifizettem a foglalót, Hunteré
volt. A férfi, akivel hihetetlen szülinapi szexet tapasztaltam meg
– nos, félig-meddig, egészen addig, míg a lánya rajta nem kapott
bennünket –, volt a főbérlő, és ettől pánikba estem.
Egy örökkévalóságnak tűnő ideig bámultunk mind a hárman
egymásra, Rebecca hol rám nézett, hol Hunterre. Hála istennek
hamar összeszedte magát.
– Helló. – Rebecca kezet nyújtott Hunternek. – Rebecca
vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek Kate-nek lakást találni.
Éreztem, hogy Hunter kézfogás közben sem vette le rólam a
tekintetét, de nem voltam hajlandó a szemébe nézni. Hogyan
történhetett meg ez? Túlságosan másnapos voltam ahhoz, hogy
ezzel foglalkozzam. Az ingatlankezelő vállalat csak
tulajdonosként hivatkozott Hunterre; eszembe sem jutott, hogy
megkérdezzem a nevét. Ennyit a jó karmámról.
– Hunter – mutatkozott be Rebeccának, és eleresztette a
kezét.
Megragadtam az alkalmat, hogy alaposan végigmérjem.
Farmer és fehér póló volt rajta. A vonásai még élesebbnek tűntek
napvilágnál, a fény kiemelte az álla vonalát és a szívmelengető
mosolyát. Szexi borosta borította az állát, kócos volt a haja,
mintha folyamatosan beletúrt volna.
De a szeme volt az, ami igazán megragadott. Mély
mokkaszínű és olyan hihetetlenül kifejező. Ha aggasztották is a
tegnap éjszaka történtek, ügyesen leplezte. Ami azt illeti,
pontosan úgy nézett ki, mintha most lépett volna le a kifutóról.
 Próbáltam nem gondolni rá, hogyan nézhetek ki a kinyúlt
fekete cicanadrágomban és bő melegítőfelsőmben. Túl másnapos
voltam ahhoz, hogy lezuhanyozzak, ezért valószínűleg még
mindig dőlt belőlem az alkoholszag. Hála istennek legalább a
sminkemet lemostam, mielőtt eljöttem otthonról.
– Nos – fordult felém Hunter, és apró mosolyra húzódott a
szája széle. – Akarod megnézni a lakást?
Még mindig nem tudtam megszólalni, csak döbbenten
bámultam őt. Úgy fogunk tenni, mintha ez az egész nem egy
totálisan őrült véletlen lenne?
Az egészben az volt a legrosszabb, hogy bár teljesen
megalázónak éreztem a helyzetet, a szívem boldogan kalapált,
hogy a közelében voltam. Képtelen voltam elfelejtkezni arról, mi
történt, mielőtt szégyenkezve el kellett menekülnöm a házából,
arról a részről, amelyben életem legcsodálatosabb szexében volt
részem.
Átvillant az agyamon az emlék, amikor átkarolta a
derekamat, magához húzott, aztán a kezével gyengéden beletúrt
a hajamba és az ajkamra tapasztotta a száját.
Levegő után kaptam. Az isten szerelmére! Megráztam a fejem,
hogy kitisztítsam a gondolataimat. Még mindig nem válaszoltam
Hunter kérdésére, de szerencsére Rebecca észnél volt.
– Természetesen szeretnénk megnézni a lakást. Jó ötlet. –
Úgy mosolygott Hunterre, mintha szépségkirálynő-választáson
venne részt. – Mutasd az utat!
Hunter előttünk haladt, és Rebecca figyelmeztetően rám
meredt, szedd össze magad!, sziszegte. Tisztában voltam vele,
hogy totál kínosan viselkedtem; de ki vethette a szememre?
Sokkos állapotban voltam.
Hunter a garázshoz vezetett bennünket, és kinyitotta az
oldalajtót.
– Ez a külön bejárat – magyarázta, és elindult felfelé a
lépcsőn. – Tejesen le van választva a házról, így nem kell
aggódnod amiatt, hogy zavarunk.
Rám mosolygott, én tétován visszamosolyogtam, mert még
mindig nem barátkoztam meg a gondolattal, hogy ő a főbérlőm.
A bejárat lehet, hogy különálló, de attól még alig pár méterre
fogunk élni egymástól, ami azt is jelentette, hogy naponta fogjuk
látni egymást.
Mihelyt felértünk a lépcsőn, szinte teljesen el is felejtettem,
mennyire nem akarok itt lenni. A lakás gyönyörű volt. Kicsi, de
jó elrendezésű, és hihetetlenül tiszta. A padlót sötét faparketta
borította, és hatalmas ablakokon keresztül áradt be a napfény.
Egy teljesen felszerelt konyhából nyílt egy alkóv a plafonig érő
ablak előtt, ami tökéletesen megfelelt az íróasztalomnak.
– Magam újítottam fel az egészet. – Hunter végighúzta a
kezét a gránitpulton.
– Tényleg? – kérdezte Rebecca. – Ez csodálatos. Az
építőiparban dolgozol?
– Nem. – Hunter vállat vont. – Csak ügyes kezem van, azt
hiszem.
Ezt én is igazolhatom. Hunter sokkal több mindent tudott
csinálni azokkal a kezekkel, mint lerakni a parkettát.
Bár utálni akartam a lakást és elrohanni innen, az agyam
jegyzékbe vette az összes különleges részletet – a szekrények
kristályfogantyúját, a beépített polcokat a nappaliban. Hunter
tényleg nem sajnálta az időt, hogy különlegessé tegye a lakást.
Az ablakhoz sétáltam, és izgatottan felsóhajtottam, amikor
megláttam a tavacskát a hátsó kertben. Az egész nem is lehetett
volna tökéletesebb. Tényleg nagyon akartam itt lakni. Basszus!
– Nézzetek körül! – mentette ki magát Hunter.
Még mindig képtelen voltam ránézni, csak motyogtam
valamit, és bólintottam. Hogyan élhetnék itt, amikor ránézni sem
tudok a főbérlőre, nem hogy beszélgetni vele?
Mihelyt Hunter leért a lépcsőn, megragadtam Re-becca
karját. – Vigyél el innen! – esedeztem.
– Ugyan már, te is tudod, hogy csodálatos ez a lakás –
rántotta ki a karját a kezemből. – Bárcsak ideköltözhetnék! Nézd
meg azt a tavat; olyan cuki. És a konyha tökéletes, hogy főzzél
végre. Láttad, hogy még egy kis borszekrényt is beépített? – A
szekrényhez lépett, és intett, hogy kövessem.
Bólintottam, de nem mozdultam. – Tudom. Gyönyörű és
tökéletes. De beszélhetnénk esetleg arról is, hogy a lánya tegnap
este látta, amint meztelenül ugrálok a nagyon is pucér apukáján?
– Oké, legyen – engedett Rebecca komoly arccal, és bólintott.
– Ez problémát jelent. De az emlékek elhalványodnak. És nem
fogsz még egy ilyen helyet találni megfizethető áron.
Nem akartam elismerni, de Rebeccának igaza van. Ha itt
akarok élni, akkor muszáj mindent elfelejtenem, ami Hunter és
köztem történt.
– Rendben, majd végiggondolom. – Felsóhajtottam, aztán
újra körülnéztem, magamban már azt tervezgettem, hogyan
rendezem el a bútoraimat. – Nagyon nehéz lesz lemondani róla.
 – Csak beszéld meg Hunterrel – kérlelt Rebecca, amint lefelé
haladtunk a lépcsőn. – Talán a lánya nem is emlékszik a tegnap
éjszakára.
Felvontam a szemöldökömet. Erősen kételkedtem benne,
hogy a kislány elfelejthetett egy ilyen traumatikus élményt,
különösen azt látva, hogyan reagált. Valószínűleg egyáltalán
nem tetszett neki az ötlet, hogy egy új asszony kerüljön a képbe,
és elvegye tőle az apját. És ezt meg is értettem, de ettől még nem
éreztem jobban magam a helyzet miatt. A legkevésbé sem
hiányzott, hogy valamiféle hatalmi harcba keveredjek egy
kölyökkel.
Hunter már várt bennünket, amikor kiléptünk a szabadba.
– Az autónál találkozunk – szólt oda Rebecca gyorsan,
búcsút intett Hunternek, és elsietett a járdán.
Mihelyt kettesben maradtunk Hunterrel, végre a szemébe
néztem, és a szívem szinte kiugrott a helyéből. Istenem, olyan
szexi volt. Volt valami a szemében, ami miatt képtelen voltam
elfordítani róla a tekintetemet. Nagyot nyeltem, nem bírtam
elhessegetni a szégyen és a vágy vegyes érzését.
Jézusom, Kate! Mentálisan lekevertem magamnak egy pofont.
Szedd össze magad!
– Szóval – törtem meg a kínos csendet.
– A tegnap éjszaka…
– Ja. – Bágyadtan rámosolyogtam.
Egy pillanatnyi csend után mindketten nevetésben törtünk
ki.
 – Figyelj, mindketten felnőtt emberek vagyunk – szólalt meg
Hunter, és felemelte a kezét. – Ha tetszik a lakás, akkor a tiéd.
Elfelejthetjük, hogy a tegnap éjszaka egyáltalán megtörtént.
– Tényleg nagyon tetszik a hely – vallottam be. – És
csodálatos munkát végeztél a felújítással.
– Köszönöm. Nézd, nekem szükségem van egy albérlőre,
neked pedig egy lakásra. Semmi okunk nincs rá, hogy kínossá
tegyük a helyzetet – bizonygatta mosolyogva.
Tétováztam. – Nagyon utál engem a lányod?
Beletúrt a hajába és felnevetett, de látszott rajta, hogy nem
találja viccesnek a helyzetet. Magam sem találtam semmi
humorosat abban, hogy el kellett magyaráznia a lányának, mi
történt tegnap éjszaka, mielőtt visszadugta aludni az ágyába.
– Nem, nem utál téged. Csak nincs hozzászokva, hogy nők
járkálnak hozzám.
Nehezen tudtam elhinni, hogy Hunternek problémát
okozzon nőket vinni az ágyába. De mivel nem volt kedvem a
hajléktalansághoz, úgy döntöttem, hogy hiszek neki.
– Rendben. – Vigyorogva kezet nyújtottam neki. – Vágjunk
bele!
Kezet ráztunk, és összerándult a gyomrom. Mintha áramütés
szaladt volna át rajtunk, olyan érzés volt, mintha a testünk
emlékezett volna rá, mit csináltunk nem egészen tizenkét órával
korábban.
Tisztában voltam vele, hogy nem csupán azért egyeztem bele
a költözésbe, mert a lakás tökéletesen megfelelt számomra; volt
valami Hunterben, ami miatt lehetetlen volt nemet mondani
neki.
 Eleresztettem a kezét, és követtem be a házba, hogy
elintézzük a papírmunkát, s közben végig abban reménykedtem,
hogy nem követtem el óriási hibát.
 NEGYEDIK FEJEZET

Hunter

P ÁR NAPPAL AZ UTÁN, HOGY Kate kivette a lakást, a nappaliban

ültem Maddie-vel, és újságot olvastam, miközben a lányom a

legóval játszott. Mérnökként fontosnak tartottam, hogy a
lányomnak legalább annyi építőjátékot is vegyek, mint ahány
babát.
Maddie-re pillantottam, és nem tudtam elfojtani a mosolyt
grimaszba torzult, határozott arckifejezése láttán. Az én kicsi
lányom imádott problémákat megoldani, én pedig élveztem,
hogy különböző fejlesztőjátékokkal élesítsem a gondolkodását.
Megtanítsam neki, hogy csak azért, mert egy fiú csinosnak
nevezte, még nem kellett okvetlenül megosztania vele a sütijét,
és egy csomó más fontos leckét az életről. Ámbár a múltkori
éjszakai beszélgetéssel szívesen vártam volna még vagy húsz
évet.
– Hogy haladsz, édesem? – kérdeztem, és leeresztettem az
újságot az ölembe.
– Jól – csicseregte anélkül, hogy felpillantott volna, és
lendületes mozdulattal rányomott egy kék legókockát egy
másikra. Az előtte tornyosuló építményről a jobbján heverő
kockahalomra nézett, aztán óvatosan kiválasztott egy piros
darabot, és lassan, de biztosan végiggondolta, hogy hová
illessze.
Halkan felnevettem, és éppen olvastam volna tovább a
panaszáradatot a buszmegállókról, amikor halk morajlást, majd
hangos fékcsikorgást hallottam a ház elől. Letettem az újságot a
kávézóasztalra, felálltam, és az ablakhoz léptem, hogy
megnézzem, mi folyik odakinn.
Egy közepes méretű teherautó állt a házunk előtt, dugig
telepakolva. Kate kiszállt a volán mögül, hogy megnézze, jó
helyen parkolt-e le.
Imádom az olyan nőket, akik szeretik maguk intézni a dolgaikat.
Kate láttán hevesebben kezdett el verni a szívem, gyorsan
elkaptam a tekintetemet, és megcsóváltam a fejem. Nem szoktam
felizgulni attól, hogy megbámulom a nőket az utcán. De újra
látni Kate-et azok után, amit a születésnapján műveltünk… nos,
legyen elég annyi, hogy nehéz volt elhessegetnem a piszkos
gondolatokat.
Vadul beletúrtam a hajamba, és Maddie felé fordultam. –
Úgy tűnik, az új szomszéd lány meghozta a holmiját. Ne
menjünk ki segíteni neki?
– Egy lány az új szomszédunk? – kérdezte Maddie
izgatottan.
– Igen, egy nagyon kedves hölgy az új szomszédunk. Azt
hiszem, hogy nagyon fogod őt kedvelni – feleltem csöndesen.
És imádkozom istenhez, hogy ne ismerd fel őt napvilágnál.
Maddie lehajította a kezéből a legódarabot a padlóra, és
boldogan a gardróbhoz szaladt, hogy felvegye a cipőjét.
 A bejárati ajtóhoz léptem, belebújtam az edzőcipőmbe, és
hirtelen kezdtem pánikba esni: mi lesz, ha Maddie mégis
felismeri Kate-et, hogyan fog vajon reagálni? Mekkora esély volt
arra, hogy Maddie egyáltalán látta Kate arcát? Maddie az utóbbi
napokban nem tett említést az incidensről, és egy részem abban
reménykedett, hogy talán el is felejtkezett az egészről.
Vagy legalábbis mélyen eltemette magában, és elő sem ássa,
míg idősebb nem lesz és terápiára nem jár.
Kiléptünk az ajtón, és Kate éppen akkor nyitotta ki a furgon
hátsó ajtaját. Az autó tele volt kartondobozokkal és egymásra
pakolt bútorokkal. Első pillantásra rengeteg holminak tűnt
egyetlen ember számára; de ki tudhatja? Ha Maddie-vel el
kellene költöznünk innen, legalább kétszer ekkora teherautóra
lenne szükségünk.
Mire Maddie-vel kiértünk a járdához, Kate már próbálta
elkezdeni a kipakolást, lábujjhegyen pipiskedett, hogy elérje a
legmagasabban lévő dobozt. Az ujjai azonban alig érték el az
alját, és bármennyire nyújtózkodott is, nyilvánvaló volt, hogy
nem fogja elérni a dobozt.
Egy másodperccel tovább figyeltem, mint kellett volna,
mulattatott a küszködése, és bájosnak is találtam, de ekkor Kate
hirtelen megfordult, és meglátta, hogy ott állunk és nézzük őt.
A francba! Most igazi seggfejnek tűnök. – Helló, szomszéd, nincs
szükséged segítségre?
Odasétáltam hozzá, könnyedén leemeltem a dobozt a halom
tetejéről, és elálltam az útjából. Bosszús kifejezés suhant át Kate
arcán, és bár csak pár napja ismertem őt, biztos voltam benne,
hogy határozott és független nő.
 – Mióta álltál itt és figyelted, ahogy erőlködöm? – kérdezte
csípőre tett kézzel, oldalra biccentett fejjel.
Tudom, megegyeztünk, hogy felnőtt módon fogunk
viselkedni, és elfelejtjük azt az éjszakát, de olyan átkozottul szexi
volt még ilyen dühösen is.
– Nos, nem akartam megkérdőjelezni a képességeidet azt
illetően, mennyire tudsz felnyújtózkodni, hogy elérd azt a
dobozt – vigyorogtam, és felvontam a szemöldökömet.
Kate elmosolyodott, beletúrt a hajába, és a gondolataimban
azonnal felvillant a kép, ahogy lerántotta a ruháját, és a mellei
lágyan ringtak a mozdulattól.
Jézusom, Hunter, koncentrálj!
– Mit keres ő itt? Itt felejtette a bugyiját?
Maddie hangja kirántott a transzból, vissza egyenesen a
jelenbe. Basszus!
Bocsánatkérőn Kate-re néztem, aztán Maddie felé fordultam,
és megráztam a fejem. – Nem, édesem, nem felejtett itt semmit.
Ő Kate. Az új szomszédunk. A garázs fölött lévő lakásban fog
lakni.
Maddie összeráncolta a homlokát, hümmögve összefonta a
karját a mellén. – De bántott téged, apu.
Láttam az arcán, hogy mindjárt hisztizni fog, és tudtam,
hogy muszáj tennem valamit – méghozzá gyorsan. Egy négyéves
hisztije a beköltözése első napján? Nem a legjobb előjel egy új
albérlő számára.
– Már beszéltünk erről, emlékszel? Apu és Kate különleges
felnőtt összebújást játszott. Gyerekeknek nem való, ezért kellett
Kate-nek elmennie.
 Megalázó volt újra elmagyarázni az egészet Kate előtt.
Bocsánatkérőn ismét felé pillantottam. Bár ugyanolyan kínosan
érezte magát, mint én, hála istennek bágyadtan rám mosolygott,
aztán Maddie felé fordult.
– Apukádnak igaza van. Majd többet is megtudsz a dologról,
ha idősebb leszel – magyarázta a lányomnak csöndesen, lehajolt
hozzá, és bólintott.
Maddie savanyú ábrázattal meredt rá, és hümmögve
megrázta a fejét. – De én most akarom tudni – nyafogta.
Ideje volt bevetni a nagyágyút.
– Pillanatnyilag nem alkalmas az idő arra, hogy különleges
felnőtt összebújásokról beszéljünk. Most egy nagylányra van
szükségünk, aki segít bevinni Kate holmiját a lakásába. Ha nem
tudsz nagylányként viselkedni, akkor azt hiszem, az lesz a
legjobb, ha bemész a házba, és egyedül játszol – közöltem vele a
legnyugodtabb hangomon.
Elkomorodott Maddie arca, de aztán gyorsan kisimultak a
vonásai. – Nem. Nagylány vagyok. Tudok segíteni! – Határozott
arckifejezéssel a furgon végéhez masírozott, és nyújtotta a kezét,
hogy adjak neki valamit.
A válság elhárult. Egyelőre.
Hármunknak egy félórába telt, hogy becipeljük a dobozokat
Kate lakásába, és vigyáztunk, hogy Maddie vigye a legkönnyebb
dolgokat, de azért érezze, hogy segít.
Kate-nek a dobozokon kívül nem volt túl sok holmija – csak
azért látszott olyan rengetegnek, mert fel volt halmozva a furgon
végében. Mindent behordtunk a lakás nappalijába, amelynek a
felújításával és a tökéletesítésével éveket töltöttem. Tetszett az
ötlet, hogy valaki élettel tölti meg a helyet. Cserepes növények
kerültek a napsütötte ablakokba, és konyhai felszerelések a
pultokra.
Miután mindent kipakoltunk a furgonból, leültettem
Maddie-t a szobájába egy könyvvel a negyvenöt perces
csendespihenőjére. Pár hónapja már kinőtt a szunyókálásból, de
rájöttem, hogy segít megelőzni a késő délutáni hisztiket, ha
hagyok neki egy kis időt pihenni, pláne egy ilyen eseménydús
napon.
Leültem Maddie ágya szélére, és a fülé mögé simítottam a
haját. – Mindjárt visszajövök, rendben, Mads? Csak oda kell
adnom Kate-nek a lakáskulcsokat. – És minden tőlem telhetőt
megtenni, hogy ne gondoljak a meztelen testére.
Maddie összeráncolta a homlokát. – Megint különleges
felnőtt összebújást játszotok majd?
Felsóhajtottam. Semmi nem kerüli el ennek a kölyöknek a
figyelmét. – Nem, édesem. Többet nem fogunk olyat csinálni.
Csak beszélni akarok vele. Mindjárt visszajövök.
Megpusziltam a homlokát, és gyorsan kimentem a szobából,
még mielőtt újabb kérdéseket tehetett volna fel a különleges
felnőtt összebújásról. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a hirtelen
előkapott kifejezés a diplomaosztójáig kísérteni fog.
Kivettem Kate lakásának kulcsait az egyik konyhai tálból,
gyorsan ellenőriztem az előszobai tükörben, hogy nézek ki,
mielőtt elindultam. Lehet, hogy soha többé nem bújunk ágyba,
de nem tagadhattam le, hogy vonzódom Kate-hez. Lesimítottam
kócos hajamat, amelyet ma még nem volt kedvem megfésülni,
aztán kiléptem az ajtón, készen arra, hogy végre úgy
beszélgessek az új szomszédommal, hogy a négyéves lányom
nem figyeli árgus szemekkel minden szavamat.
Kate ajtaja résnyire nyitva állt, így aztán halkan bekopogtam,
mielőtt benyitottam. – Kate? – szólongattam, miután beléptem. –
Csak beugrottam, hogy odaadjam a kulcsokat, és megnézzem,
nincs-e szükséged valamire.
– Egy pillanat! – A hálószobából jött a hangja, és hallottam,
ahogy a papírdobozok csúszkálnak a keményfa padlón.
Becsuktam magam mögött az ajtót, besétáltam a nappaliba,
ahol Kate már elkezdte összeszerelni a könyvespolcokat és
kipakolni a dobozokat. Mielőtt vethettem volna egy pillantást
arra, hogy milyen könyveket szeret, Kate kisétált a sarok mögül,
kipirult arccal, apró verítékcseppekkel a homlokán.
– Kösz, hogy áthoztad a kulcsokat. A költözés káoszában
teljesen el is felejtkeztem volna róluk – kuncogott, és megtörölte
a homlokát a kézfejével.
Kipirult arca és lihegő hangja visszarepített ahhoz az
éjszakához a lakásomban, amikor gömbölyded teste az
enyémhez simult, és a száját a bőrömre tapasztotta. Éreztem a
bizsergést a nadrágom cipzárja mögött, ezért gyorsan
körbesétáltam a szobában, mert féltem, hogy észreveszi, ami
odalent történik, és esetleg félreérti.
Nem mintha azt akartam volna, hogy azt higgye, nem
érdekel. De nem akartam őrült háziúrnak tűnni, aki kivetette a
hálóját a bérlőjére.
– Semmi gond – nyugtattam, és a polchoz léptem. – Máris
sok mindennel végeztél. Le vagyok nyűgözve. – Hátrafordultam,
rámosolyogtam, és a frissen összeállított polcok felé intettem,
mire Kate elpirult.
– Hát, ha az ember egyedül él, akkor muszáj megtanulnia,
hogy gondoskodjon magáról – felelte, és játékosan felvonta a
szemöldökét.
A könyvespolc ellenkező végéhez lépett, és hirtelen az volt
az érzésem, hogy kerülgetjük egymást, tapogatjuk az új
kapcsolatunk fizikai határait.
Tettem egy lépést felé. – Nem kételkedem benne, hogy ügyes
vagy. De szeretném, ha tudnád, hogy ha bármire szükséged van,
akkor mindig számíthatsz rám.
– Óvatosan. A bármibe elég sok minden beletartozik. –
Szemérmes mosolyra húzódott a szája széle.
– Komolyan gondoltam. Bármire. – Az illendőnél pár
másodperccel tovább néztem a szemébe.
Istenem, mit meg nem adnék, ha most azonnal annak a falnak
dönthetnélek.
Kate elmosolyodott, aztán felkuncogott, majd elfordult, és a
füle mögé simította a haját.
Lehet, hogy túl messzire mentem, de komolyan beszéltem.
Bár a kapcsolatunk nem volt komoly, máris védelmezőként
gondoltam magamra Kate-et illetően. Egyedülálló nő volt, és ha
egy férfira volt szüksége, hogy elvégezzen valamit, akkor valami
bennem azt akarta, hogy én legyek az a férfi.
Végighúztam az ujjaimat a könyvespolcon, a tekintetem a
szobában szanaszét heverő dobozokra vándorolt. Könyvek,
konyhai eszközök, kis porcelánfigurák… azta.
 – Nahát – bukott ki belőlem, amikor a tekintetem
megállapodott a szoba sarkában álló nagyméretű dobozon. –
Hatalmas a lemezgyűjteményed. – Közelebb léptem, és a
szemem egyre jobban elkerekedett.
– Szereted a lemezeket? – kérdezte, és mosoly ömlött el az
arcán.
– Nagyon. Nem bánod, ha vetek rá egy pillantást?
– Csak tessék.
Megálltam a doboz mellett, lehajoltam, és beletúrtam a
tökéletes állapotban lévő borítók közé. Már eddig is klassz és
szexi csajnak tartottam Kate-et, de ez! Egészen más szintre
emelte a szememben.
– Billie Holiday, Miles Davis, a Beatles… megvan az összes
klasszikus. – Nem tudtam leplezni a meglepettségemet és a
csodálatomat. El sem hittem, hogy Kate ennyire szereti a zenét…
vagy, hogy ennyire egyezik az ízlésünk.
Mellém lépett. – Tizenhat éves koromban kezdtem lemezeket
gyűjteni. Mihelyt rákaptam, nem tudtam többé leállni. Kicsit
túllőttem a célon – kuncogta a szemét forgatva.
– Nem, nem, ez csodálatos. Kurva klassz! – Annyira meg
voltam döbbenve, hogy képtelen voltam az artikulált beszédre. –
Paul Simon? Imádom ezt a lemezt – fordultam felé elkerekedett
szemmel, és hitetlenkedve megcsóváltam a fejem.
– Ha szeretnéd kölcsönvenni valamelyiket, csak nyugodtan.
Általában nem reklámozom a lemezek iránti
megszállottságomat, de most, hogy már tudsz róla, azt hiszem,
kibújt a szög a zsákból – pontosabban ebben az esetben a lemez a
borítóból, úgyhogy szolgáld ki magad. És ha bármikor kedved
támad zenét hallgatni, csak egy ugrásra vagyok tőled.
– Igen, persze, az nagyszerű lenne. Maddie is imádja ezt a
zenét. – A fenébe! Hozd szóba a gyereket, hogy tönkretedd a
hangulatot.
– Egy táncmulatság talán segítene, hogy felengedjen velem
szemben – mosolygott rám Kate.
– Á, kedvel ő téged. Csak… még hozzád kell szoknia. –
Finoman szólva.
– Hát, remélem, hogy nem sebeztük meg egy életre –
jegyezte meg Kate.
Mindketten feszengve felnevettünk, és nehéz volt
megállnom, hogy ma már vagy tizedszer ne képzeljem el Kate-et
meztelenül.
– Semmi baj nem lesz vele. – Visszatettem a lemezt a
dobozba. – Jut eszembe, ideje mennem. Maddie csendes
pihenőjének hamarosan vége, és izgatott lesz, ha nem vagyok
otthon, amikor kijön a szobájából. – Plusz, ha még sokáig
maradok Kate lakásában, akkor nem biztos, hogy nem nyomulok
rá.
– Igen, hát persze. Kösz, hogy beugrottál. – Kikísért az
ajtóhoz.
Kiléptem a garázsból, hátrafordultam, hogy integessek neki,
és közben hevesen vert a szívem. Kate visszaintegetett, lágyan
mosolygott, aztán becsukta az ajtót.
Visszatérve a házba tíz percem maradt, mielőtt Maddie
kiront a szobájából, és közli, hogy többé nincs szüksége csendes
pihenőre. A pár percnyi nyugalmat arra használtam, hogy
összeszedjem a gondolataimat.
Azt már tudtam, hogy bajban vagyok ezzel a nővel. Nem
számít, mennyire akartam elfelejteni, mi történt közöttünk,
minden alkalommal, amikor a közelében voltam, az agyam
azonnal visszatért a meztelen teste látványára, arra, milyen érzés
volt a nedves melegsége, ahogy körülölelt. És az a lemez-
gyűjtemény? Egy csöppet sem segített a helyzeten. Kate szexi
volt és érdekes. És alig pár méterre lakott tőlem.
Valami megoldást kellett találnom erre a felfokozott
szexuális energiára, méghozzá sürgősen.
 ÖTÖDIK FEJEZET

Kate

A LAKÁSBAN LÉVŐ légkondicionáló az év eddig legforróbb

napján döntött úgy, felmondja a szolgálatot. Éppen akkor

próbáltam lerángatni a ragasztószalagot, amellyel összefogtam a
nagy szürke szőnyegemet.
Pár napja hoztam át a holmimat, de az írás és a
szerkesztőmmel folytatott sok hosszú találkozó miatt alig
tartózkodtam a lakásban, arra meg pláne nem volt időm, hogy
mindent kipakoljak. Most, hogy a nagy melegben az egész
délutánt a bútorok átrendezésével és a dobozok kiürítésével
töltöttem, úgy folyt rólam az izzadság, mintha lefutottam volna
a maratont.
Azzal biztattam magam, hogy megérdemlek egy koktélt,
mihelyt mindennel végeztem, mert az biztos, hogy nagy
szükségem volt rá. Nem bírtam a hőséget – ilyen felhevültnek és
izzadtnak csak a hálószobában szerettem lenni.
A légkondi meghibásodása ellenére izgatottsággal töltött el,
hogy kezdett alakulni a lakás. Utáltam bevallani, de kezdtem
értékelni a kertvárosi életformát. Olyan nagy volt a nyugalom itt,
hogy soha életemben nem aludtam még olyan jól, mint most.
Lehet, hogy csak kezdtem öregedni és unalmassá válni, de az lett
a kedvenc új hobbim, hogy figyeltem, ahogy a kiskacsák
pancsolnak a hátsó kertben lévő tóban.
A lakás nagyszerű volt, és ha sikerülne mindent kipakolni,
akkor végre teljesen berendezkedhetnék.
Csak egyetlen lehetőség maradt a helyzet megoldására, ha
nem akartam elolvadni. Levettem az átizzadt pólómat és
sortomat, és úgy döntöttem, hogy bugyiban és melltartóban
folytatom a pakolást, de előbb hideg vizet locsoltam az arcomra.
Előkotortam a hordozható CD-lejátszót az egyik doboz aljáról, és
bekapcsoltam a „vidám” dallistámat. Még soha nem laktam
egyedül, de volt egy olyan érzésem, hogy élvezni fogom a
dolgot. Különösen, ha ez azt jelenti, hogy alsóneműben
lófrálhatok, és akkor hallgathatom Brúnó Marst, amikor csak
akarom.
Kinéztem az ablakon a függöny résein keresztül, és
észrevettem Hunter kocsiját a behajtón. Nem láttam őt a
legutóbbi kínos találkozásunk óta, amikor Maddie rájött, hogy az
ismeretlen nő költözött be melléjük, akit rajtakapott az apja
ölében. Viszonylag normális hangulatban váltunk el, de még
mindig kényelmetlenül éreztem magam az egész dolog miatt.
Hunterrel majdnem összefutottunk múltkor, amikor beszálltam
az autómba, hogy találkozzam a szerkesztőmmel, de úgy tettem,
mintha nem vettem volna észre. Igyekeztem meggyőzni magam,
hogy nem kerülöm őt, csak dolgom volt, és nem volt időm
csevegésre.
Mintha csak megérezte volna, hogy rá gondolok, Hunter
kilépett a bejárati ajtón a kezében egy szemeteszsákkal, én pedig
hátraugrottam az ablaktól, és majd kiugrott a szívem a helyéből.
 Oké, lehet, hogy mégis kerültem őt. De úgy tűnt, hogy nem
tudok a társaságában lenni anélkül, hogy bolondot csináljak
magamból, ezért nem nagyon siettem, hogy találkozzam vele.
Az „Uptown Funk” volt a következő szám, és
elvigyorodtam. Ez volt a tökéletes dal arra, hogy elfelejtkezzem a
Hunterrel kapcsolatos drámáról. Igen, tudom, hogy Brúnó kicsit
túllőtt a célon, de én imádtam, és nem bírtam nyugodtan ülni a
seggemen, ha meghallottam ezt a számot. Lehet, hogy
harmincéves nő voltam, de még mindig tudtam, hogyan lazítsak.
Éppen a refrénnél jártam, próbáltam utánozni az énekest egy
fakanállal a szám előtt, amikor meghallottam egy hangot a
hátam mögül. Megpördültem, és Hunter állt a küszöbön. Egy
percig csak bámultunk egymásra, miközben próbálta magába
szívni a látványt.
És a látvány egyáltalán nem volt hízelgő. Egy hétköznapi
fehér pamut melltartó volt rajtam, és egy pingvinekkel díszített
neonzöld bokszer.
– Ó, istenem! – kiáltottam fel, ahogy Hunter ott állt leesett
állal. A pólóm után kaptam.
– A francba, ne haragudj! – Gyorsan a fal felé fordult, amíg
felvettem a pólómat. – Nem tudtam… nyitva volt az ajtó. –
Elhallgatott, kínosan feszengett, miközben felhúztam a sortomat
is.
Komolyan? Egy héten belül ez volt immár a második
alkalom, amikor sietve magamra kellett kapkodnom a ruhámat
Hunter előtt.
– Olyan meleg volt, ezért kinyitottam az ajtót. Azt hiszem,
egyszerűen elfelejtkeztem róla – magyaráztam szégyenkezve, és
próbáltam tudomást sem venni az égő arcomról. Akkor sem
tudtam volna kínosabb helyzetbe hozni magam előtte, ha ez lett
volna a célom.
– Bocsánat – szabadkozott ismét, mihelyst kikapcsoltam a
zenét. – Azért jöttem, hogy ellenőrizzem a légkondit. Ki szokta
verni a biztosítékot, amikor ennyire meleg van.
– Ja, azt észrevettem – legyeztem izzadt arcomat. Még
mindig nem tértem teljesen magamhoz a sokktól, de sikerült
mosolyt erőltetnem magamra. – De kösz, hogy átugrottál
megnézni. Az utolsó főbérlőmtől akár hőgutát is kaphattam
volna, mielőtt megjavíttatott volna bármit is.
– Semmi gond – mosolygott Hunter. – Tudom, hogy nagyon
meleg lehet idefenn. Nem bánod, ha vetek rá egy pillantást?
– Dehogy. – A falon lévő biztosítékszekrény felé intettem.
Hunter kihúzta a konnektorból a légkondit, elfordított pár
kapcsolót, aztán lehajolt, hogy újra bedugja a készüléket. A
masina azonnal életre kelt.
Elvigyorodtam, ahogy megéreztem a hideg levegőt. – Ez
csodálatos.
Hunter szemébe néztem, és összerándult a gyomrom.
– Általában van rajtam ruha – tettem hozzá gyorsan, és
reméltem, hogy az arcom nem olyan vörös, mint amilyennek
éreztem. – De nagy volt a forróság, szóval, érted. És aztán
megszólalt az a dal.
Jézusom, Kate, hallgass már el!
Hunter felnevetett. – Ne aggódj emiatt! Az én hibám, hogy
csak úgy besétáltam. Először fel kellett volna hívjalak.
– Szóval… – próbáltam elterelni a témát – hogy van Maddie?
 – Jól. – Hunter elmosolyodott, és felcsillant a szeme, mint
mindig, amikor a lányáról beszélt. Bár nem voltam
különösebben oda a gyerekekért, el kellett ismernem, hogy
Maddie eléggé imádnivaló. – Filmet néz az ágyamban.
Felvontam a szemöldökömet. – Szóval kirúgott téged?
Hunter felnevetett. – Mondhatjuk. Nagyon meggyőző tud
lenni.
– Akkor esetleg van kedved maradni és meginni egy sört?
Kinézett az ablakon.
– Nem baj, ha nem akarod Maddie-t egyedül hagyni –
nyugtattam, de leintett.
– Nem, semmi baja nem lesz, ha pár percig egyedül marad.
És egy sör tényleg jólesne.
Intettem, hogy üljön le a kanapéra, míg hozok két sört a
hűtőből. Ha jó viszonyban akartam maradni vele, akkor kellett
némi időt szánnom arra, hogy megismerjem Huntert az embert
is, ne csak a partiarcot, akivel a bárban találkoztam. Bár amilyen
jól nézett ki farmerben és pólóban, ezt könnyebb volt mondani,
mint meg is tenni.
A kezébe nyomtam a sört, és nagyot kortyolt belőle.
– Hosszú volt a nap a munkában?
Nagyot nyelt. – Ennyire látszik?
– Kissé feszültnek látszol, ennyi az egész.
– Szóval nemcsak szép vagy, hanem figyelmes is – jegyezte
meg, és egy pillanatra kihagyott a szívem.
A sörösüvegemre meredtem, hirtelen nem találtam a
szavakat. Eszembe jutott viszont egy pár dolog, amit szívesen
megtettem volna Hunterrel, és a legtöbbhöz nem volt szükség
ruhára.
– Szóval – próbáltam gyorsan másra terelni a szót – mi újság
a közlekedésben?
– Semmi izgalmas. – Elmosolyodott, és ivott egy kortyot. –
Próbáltunk betartani egy határidőt, de nem nagyon sikerül.
Komolyan beszélek, nem hiszem, hogy érdekel. Még engem is
untat a téma.
– Rendben, akkor mi egyéb újdonság történt? Valami
nőüggyel kapcsolatos dráma? – Elhallgattam, mert leesett a
tantusz. – Rajtam kívül persze – tettem hozzá idétlenül.
Egy pillanatnyi hallgatás után egyszerre tört ki
mindkettőnkből a nevetés, és elöntött a megkönnyebbülés. Úgy
tűnt, hogy lassan kezdünk túllépni azon a kínos helyzeten.
– Nem sok minden. Te voltál az elmúlt időszak fénypontja.
– Nem vagyok rá büszke – mentegetőztem még mindig
nevetve.
– De legalább soha nem fogod elfelejteni, mit csináltál a
harmincadik születésnapodon – vigyorgott.
– Hála istennek, örökre megmarad ez az emlék.
Még mindig vigyorogva beletúrt sötét hajába.
Figyeltem őt, és igyekeztem nem hagyni, hogy eltereljék a
gondolataimat azok a kifejező szemek, és ahogy azok a telt ajkak
és vakító fehér fogak kinéznek, amikor mosolyog.
Korábban soha nem izgatott fel egy pasi ajka, de volt valami
Hunterben, ami miatt képtelenség volt másra gondolni, mint
arra, hogy megcsókoljam. Nagyon is tudatában voltam annak,
hogy milyen közel ülünk egymáshoz, elég közel ahhoz, hogy
könnyedén az ölébe mászhattam volna. Próbáltam egyenletesen
lélegezni, miközben elképzeltem, hogy megragadja a csípőmet és
közelebb húz magához, én pedig hozzádörgölőzöm. Nem
segített, hogy pontosan tudtam, milyen jó érzés lenne, mert még
mindig éreztem a kezeit a bőrömön és a szenvedélyes csókját az
ajkamon.
Basszus!
Szerencsére Hunter félbeszakította a gondolataimat, mielőtt
nagyon elszaladt volna velem a ló.
– És mi a helyzet veled? Mi a legfrissebb sztár-pletyka?
– Ez bizalmas információ – vigyorogtam rá. Nem volt az,
legalábbis nem teljesen, de nem hittem, hogy érdekli, kivel
randizik Jennifer Aniston.
– Rendben, hadd találgassak! Taylor Swiftnek új fiúja van, és
Justin Bieber kínos helyzetbe hozta magát egy klubban.
Felnevettem.
– Közel járok? – Vigyorogva belekortyolt a sörébe.
– Nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen naprakész vagy a
sztárpletykákban – nevettem.
– Van egy lányom. Igaz, hogy még csak négyéves, de
valahogy mégis mindent tud.
Elvigyorodtam. – Ez lenyűgöző. Talán felvehetném
asszisztensnek.
– Már az első napon megmondaná neked, hogy miről írj.
Felnevettem, és belekortyoltam a sörömbe, hirtelen mintha
túl meleg lett volna a szobában. Nem tagadhattam, remegett a
gyomrom az izgatottságtól, bármennyire próbáltam is
meggyőzni magam, hogy csak plátói a kapcsolatunk.
 Soha nem éreztem még ilyesmit egy férfi társaságában,
különösen azok után, ahogy az első esténk alakult. Ami azt illeti,
még akkor is ráuntam mindegyikre egy-két hét után, ha minden
jól ment. Igaz, egyikünk sem elégült ki aznap éjjel, így aztán
lehet, hogy egyszerűen csak fel voltam ajzva. Pár hét múlva
majd elmúlik a feszültség, és remélhetőleg nem fog ötpercenként
eszembe jutni, hogy ágyba bújjak vele.
– Jobb lesz, ha megyek, és meggyőződöm róla, hogy Maddie
nem gyújtotta fel a házat. – Felállt, nyújtózkodott, és az inge
éppen eléggé felhúzódott ahhoz, hogy vethettem egy pillantást
kőkemény hasára.
Az ajkamba haraptam. Nem, Kate! Mentálisan lekevertem
magamnak egy pofont. Pontosan ez volt az, amire nem
szabadott gondolnom. Elég pocsék volt, hogy még mindig
emlékeztem rá, milyen érzés volt a hasizmát tapogatni,
miközben meglovagoltam.
– Majd találkozunk – mosolyogtam, és igyekeztem úgy tenni,
mintha nem emlékeztem volna rá, milyen volt magamban érezni
a farkát, miközben kikísértem.
– Kösz a sört. És szólj, ha valamire szükséged van. Annak
alapján, amit láttam, egyelőre jól érzed magad.
A vállára csaptam, horkantva felnevettem. – El ne áruld
senkinek!
– Rendben, hallgatok, mint a sír. – Vigyorogva leszaladt a
lépcsőn.
Mihelyt elment, lerogytam a kanapéra, hogy túltegyem
magam a Hunterrel kapcsolatos érzelmi hullámvasúton. De jó
érzés volt tudni, hogy képesek voltunk viccelődni egymással
anélkül, hogy az ágyban kötöttünk volna ki.
Elhatároztam, hogy ezentúl még keményebben dolgozom,
hogy a kapcsolatunk szigorúan főbérlő-albérlő viszony
maradjon. Végül is igazi elköteleződés-fóbiás voltam; még egy
macskát sem mertem hazahozni, és képtelen voltam kikötni
egyetlen rúzsszín mellett. Mi járt a fejemben, amikor arról
fantáziáltam, hogy összejövök egy olyan pasival, akinek gyereke
van? Nem álltam készen arra, hogy példaképként szolgáljak a
lányának, és nem lett volna tisztességes ködösíteni sem
Hunterrel, sem pedig Maddie-vel szemben, különösen, mivel
tudtam, hogy előbb-utóbb mindennek vége lenne közöttünk.
Bármennyire szerettem volna letépni magamról a ruhát és
befejezni, amit egy hete elkezdtünk, észnél kellett lennem,
bármilyen helyes és segítőkész volt is Hunter.
 HATODIK FEJEZET

Hunter

N EM, NEM, NEM, kizárt, hogy ezt viseld egy randin! – Kate

összekulcsolta a karjait, és megrázta a fejét.

Éppen csak kiléptem a szobámból, hogy megmutassam neki,
szerintem hogyan kell kinézni egy kötetlen, kezdjük egy itallal,
aztán majd meglátjuk, hová vezet típusú randin. De amikor
megláttam elborzadt arcát, kiderült, hogy tévedtem.
– Mi a baj vele? – mutattam a vászonnadrágra és az egyszerű
kék ingre. Azt nem merném állítani magamról, hogy
divatszakértő lennék, de azt nem gondoltam volna, hogy ez a
szerelés ennyire pocsék.
Kate felvonta a szemöldökét, rosszallóan elkerekedett a
szeme. – Vászonnadrág? Egy bárba?
– Jól néz ki – védekeztem, és végigsimítottam az anyagon.
Kate ellágyult egy pillanatra, leeresztette a karjait, és
felsóhajtott. – Tényleg jól nézne ki – engedett, előrehajolt a
kanapén, és belekortyolt a borába –, ha piknikkel kísért
vasárnapi misére mennél. De randira készülsz. Könyörgöm,
próbálkozz újra! – Határozottan bólintott, és összeráncolta a
homlokát.
– Rendben – motyogtam, és visszamentem az emeletre. De be
kellett vallanom, hogy egy részem élvezte a dolgot, eszembe
jutott, hogyan nevetett a nyálas csajozós dumámon aznap este a
bárban.
– Farmert vegyél fel! Valami sötétet, kérlek – kiáltott utánam,
mihelyt befordultam a sarkon. – De ne legyen túl bő!
Kigomboltam az ingemet, képtelen voltam elfojtani a
mosolyt, és megcsóváltam a fejem, milyen kellemes érzést volt
hagyni, hogy Kate ugráltasson. Csak pár hete lakott a garázs
fölött, de úgy éreztem, mintha már évek óta ismertük volna
egymást. Bár nehezen indult a kapcsolatunk, élveztem, hogy van
a közelben egy másik felnőtt, akivel megihattam egy italt. Csak
dumáltunk és nevetgéltünk, de már ettől is kevésbé tűnt
csöndesnek a ház.
Maddie jelentette az egyetlen apró nehézséget. Nem
mondhatnám, hogy nem kedvelte Kate-et, de még mindig
gyanakodott a különleges felnőtt összebújást illetően, ezért
óvatosan kerültük a témát.
Ma este azonban Maddie a nagyszüleinél volt, akik
valószínűleg halálra kényeztették. Mihelyt kiderült, hogy
Maddie édesanyja nem marad a képben, gondoskodtam róla,
hogy közelebb költözzünk a szüleimhez. Őszintén mondom,
igazi isten áldása volt számomra a közelségük. Imádtam az
életemet Maddie-vel, és nem cseréltem volna el semmivel az
égadta világon, de az igazság az, hogy szükségem volt néha egy
kis segítségre, bármennyire is szerettem egyébként teapartikon
részt venni és tiarát viselni.
Megálltam a nyitott gardróbajtó előtt, végigpásztáztam az
ingjeimen, hogy keressek valami alkalmasabbat. Az ágyra
hajigáltam egy sötét színű farmert, aztán tovább kutattam a
gardróbban, és végül kiválasztottam egy szürke pulóvert.
Gyorsan átöltöztem, és visszatértem a nappaliba, készen arra,
hogy Kate ismét sértegetni kezdjen.
A kanapé elé sétáltam, ahol egy pohár borral a kezében várt
rám. Mosolyogva felvontam a szemöldököm, és Kate gyorsan
letette a poharát a kávézóasztalra. Annyi időm sem maradt,
hogy ugrassam, mert Kate felsikoltott, felpattant a kanapéról,
összecsapta a kezét, és egyetértően bólogatni kezdett.
– Nézzenek oda! Ez tökéletes. A farmer remek, és ez a
pulóver… – Kate tekintete végigsiklott a mellkasomon és a
vállamon, és mintha villám hasított volna belénk. – Ez remek –
nézett a szemembe, és mosolyt kényszerített az arcára.
– Örülök, hogy jóváhagytad – vigyorogtam.
Felnevetett, és játékosan rácsapott a karomra.
Visszaült a kanapéra, és bár igyekezett lazának és
nyugodtnak látszani, éreztem, hogy vibrál köztünk a feszültség.
– Hé, pityegett a telefonod, míg átöltöztél. Nem néztem meg,
hogy ki volt az, bármennyire furdalt is a kíváncsiság. – Felvonta
a szemöldökét, és ördögi mosoly ömlött el az arcán.
– Még egy pohár bor, és egy szempillantás alatt meg fogod
hekkelni a telefonomat. – Felvettem a mobilomat, és beütöttem a
jelszót. Egy sms volt Heathertől, a nőtől, akivel harminc perc
múlva találkoznom kellett volna egy italra. Közölte, hogy sürgős
munkaügy jött közbe, és nem tud eljönni a randevúnkra.
Felsóhajtottam. – Hát, remélem, nem terveztél semmit ma
estére. A partnerem lemondta a randit, és nem fogok
elpocsékolni egy gyerekmentes éjszakát.
 Megnyúlt Kate arca, aztán elöntötte a harag. – Mi az ördög? –
pattant talpra. – Köddé vált pár perccel a randitok előtt?
– Nem vált köddé, mert ez azt jelentette volna, hogy hirtelen
nem válaszol az üzeneteimre. Legalább volt benne annyi
tisztesség, hogy tudatta, vége van, még mielőtt elkezdődött
volna. – Felkaptam a borospoharamat a kávézóasztalról, és
leültem a kanapéra.
Felháborodás vette át a harag helyét Kate arcán. – Miért nem
látszol meglepettnek? Vagy dühösnek? – intett felém, miközben
fel-alá mászkált a nappaliban.
– Mert nem vagyok az – feleltem két korty között.
– Nem ez lenne az első alkalom, amikor valaki a randi előtt
lecsekkol a közösségi oldalakon, és megtudja, hogy apa vagyok.
– Ezért jobb néha kapni az alkalmon, és felszedni valakit egy bárban.
– Ez baromság. – Levetette magát velem szemben a
kanapéra, és dühösen összeráncolta a homlokát.
– Szóval, szerinted azért mondta le a randit, mert gyereked
van?
– Talán igen, talán nem. De gyakrabban megesik, mint
hinnéd. Várjunk csak egy pillanatra! Ez nálad is tabu, nem? –
néztem rá kérdően.
– Nos, nem. Csak nem keresek komoly kapcsolatot –
motyogta, nyilvánvalóan idegessé tette a kérdésem. – Senkivel –
tette hozzá inkább magának, mint nekem.
Hitetlenkedve rámeredtem. – Szóval azt állítod, hogy benne
lennél, ha valaki csak viszonyt akarna kezdeni veled – ha
pusztán szexről lenne szó, kötelezettségek nélkül? – Közelebb
hajoltam hozzá a kanapén, és ismét éreztem, hogy sistereg
köztünk a levegő.
Másodpercekig meredt rám elkerekedett szemmel, aztán
pislogott egyet. – Mindketten elég idősek vagyunk ahhoz, hogy
tudjuk, ez milyen rettenetesen rossz ötlet lenne.
A szemébe néztem, és felvillantak az agyamban annak az
éjszakának az emlékképei. Talán igaza volt. Talán rettenetesen
rossz ötlet volt viszonyt kezdeni az albérlőmmel. De mégis…
talán erre volt mindkettőnknek szüksége.
Felálltam, összeszedtem az üres borospoharainkat. – Alkalmi
szex vagy sem, most mondták le a randimat, és ez csupán egy
dolgot jelenthet.
– És mi lenne az? – kérdezte, és keresztbe rakta tökéletes
lábait.
– Ideje kaját rendelni.

Két pohár borral és egy méretes gombás pizzával később Kate-

tel a konyhaasztal mellett találtuk magunkat, és patakzottak a
könnyek az arcunkon a nevetéstől.
– Nem hiszem el, hogy megtetted – közölte kipirult arccal, és
letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából.
– Mi mást tehettem volna? Maddie összekakilta a nadrágját,
az erdő kellős közepén voltunk, és reggel a nagy sietségemben
elfelejtettem tartalék ruhát bepakolni.
 A régi sztorinál tartottunk, amikor a lányom összeszarta a
nadrágját, és kénytelen voltam ágyékkötőként a dereka köré tekerni a
pólómat. Általában nem szoktam szóba hozni az első randin.
– Hihetetlen vagy – kuncogta Kate, megcsóválta a fejét, és
meglötykölte a bort a poharában. Kipirult az arca a nevetéstől és
a bortól, a haja laza tincsekben omlott a vállára, és kissé ziláltan
nézett ki az italtól. Mihelyt megláttam őt annak idején a bárban,
azonnal tudtam, hogy bombanő, de most, ebben a pillanatban,
nem csupán észvesztően vonzó volt, hanem egyenesen
gyönyörű.
– Szóval, áruld el nekem, Kate – biccentettem oldalra a fejem
–, hogyan kerül egy hozzád hasonló lány a garázsom feletti
lakásba? Kidobtál egy szerencsétlen gazembert, és otthagytad,
hogy gondoskodjon magáról a belvárosi tetőtéri lakásban, ahol
együtt éltetek? – Nyilvánvalóan a bor hozta meg a bátorságomat,
hogy megkérdezzek olyasmit, amit már hetek óta tartogattam
magamban.
Kate elmosolyodott, és megrázta a fejét. – Nem, semmi ilyen
izgalmas vagy drámai nem történt – legalábbis részemről. A
szobatársamat eljegyezték, és kiderült, hogy a fiatal pár nem
igazán vágyott egy harmadik kerékre.
Bólintottam. – Logikus, azt hiszem. Szóval tényleg nincs
senki, akit elhagytál? Száz százalékig rettegsz az
elköteleződéstől?
– Hát, ezt nem mondanám magamról, bár a barátaim
valószínűleg egyetértenének vele – vont vállat.
Hátradőltem a széken, összefontam a karjaimat, és alaposan
végigmértem. – Magányos lehetsz – halkítottam le a hangomat.
 – Erre vannak a bárok. – Felvonta a szemöldökét, és sokat
sejtetően elmosolyodott.
– Touché.
Egy darabig csöndben üldögéltünk, lágy, érdeklődő
tekintettel méregettük a másikat. Minél többet tudtam meg erről
a nőről, annál többre voltam kíváncsi, de még mindig nem
lettem volna képes szavakba önteni, hová tart ez az egész.
– Lassan mennem kellene – sóhajtott fel, és a falon függő
órára pillantott.
Megfordultam, hogy megnézzem, mennyi az idő, és
meglepve láttam, hogy majdnem éjfél van. A csudába! Későbbre
járt az idő, mint gondoltam.
– Hát, köszönöm, hogy segítettél ruhát választani, még ha a
randi elmaradt is. – Mindketten feltápászkodtunk, és Kate
összeszedte a holmiját.
– Bármikor – felelte, és a vállára akasztotta a retiküljét. –
Sajnálom, hogy az a ribanc felültetett.
– Á, nem hiszem, hogy ribanc lenne. Csak fél, hogy
belevágjon olyasmibe, ami túlságosan valóságossá válhat.
Kate meglepetten rám pillantott. – Nem tudom
megállapítani, hogy ez mély értelmű megjegyzés-e, vagy csak
mindketten részegek vagyunk.
Felnevettünk, és kikísértem, de Kate megtorpant a bejárati
ajtónál.
– Nagyon jól éreztem magam ma este. – Lehorgasztotta a
fejét, és a füle mögé igazította a haját.
 Mikor újra felemelte a fejét, találkozott a tekintetünk. A
levegő ismét izzani kezdett körülöttünk, és hirtelen képtelen
voltam úgy tenni, mintha nem éreztem volna.
A tenyerembe fogtam az arcát, magamhoz húztam, és mély,
lassú, érzéki csókban forrt össze az ajkunk. Egy pillanatig nem
tett semmit, miután elváltunk egymástól, de az arca
egyértelműen elárulta, hogy megdöbbent. A tenyeremmel még
mindig az arcán mélyen a szemébe néztem, valami jelet
kerestem, hogy ő is ezt akarta.
Egy szó nélkül leejtette a padlóra a táskáját, majd átkarolt, és
hozzám simult. Újra megcsókoltam. Megragadtam puha,
gömbölyű csípőjét, és Kate karja felvándorolt a nyakamra,
beletúrt a hajamba.
Halk nyögés szakadt fel a torkából, amikor benyomtam a
térdemet a lábai közé, még a farmeren keresztül is éreztem a
forróságát. Megrándult a farkam, sajogva vágyott kiszabadulni
és ismét Kate-ben lenni. Befejezni, amit elkezdtünk.
Belevájtam az ujjaimat a bőrébe, azt kívántam, bárcsak
letéphetném rólunk a farmert. A nyelvünk egyre gyorsabban és
hevesebben mozgott, szaggatottá vált a lélegzetünk. Minden
porcikám bizsergett a közelében, és amikor csókolóztunk, az
olyan volt, mint az áramütés.
Kate hirtelen hátralépett. Egy pillanatig mindketten csak
álltunk ott, levegő után kapkodtunk, elkerekedett, kutató
szemmel figyeltük a másikat.
– Én, ah… mennem kell – dadogta, aztán felkapta a táskáját a
padlóról, feltépte az ajtót, kimasírozott, és becsukta maga után.
 Hallottam a lépteit, ahogy felszaladt a lépcsőn, ahogy kinyílt
és becsukódott az ajtaja. Egy pillanatig még álltam a küszöbön,
az agyam még mindig zsibongott a csóktól.
Mihelyt lelassult a légzésem és a szívverésem is visszatért a
normális ritmusba, visszasétáltam a konyhába, és elkezdtem
rendet rakni. Ahogy a mosogatónál álltam és elmostam a
borospoharakat, felidéztem magam előtt Kate arcát, mielőtt
kiszaladt az ajtón.
Sokkot láttam rajta? Olyan volt az arca, mint aki többet akart,
de tudta, hogy nem volna szabad? Nem tudtam, hogy mire
gondolt, és azt sem tudtam, hová vezet ez az egész, de volt
valami, amiben biztos voltam.
Ismét meg akarom tenni, és befejezni, amit elkezdtünk.
 HETEDIK FEJEZET

Kate

G YORSAN MEGFÉSÜLKÖDTEM, és ellenőriztem, hogy nem került-e

véletlenül rúzs a fogamra, aztán kiszaladtam az ajtón. Be kellett

mennem ma reggel a városba, hogy találkozzak a
szerkesztőmmel, és rettegtem. Már egyébként is a nyakamon
lógott, hogy mikor fejezem be végre a cikkemet, és csak az
hiányzott, hogy még el is késsek. Annyira lekötötte a
figyelmemet a költözés és a kipakolás, hogy nehezemre esett
leülni dolgozni. És ha őszinte akartam lenni, be kellett vallanom,
hogy a Hunter iránti vonzalmam sem segített ezen.
A csókunk után annyira össze voltam zavarodva, hogy egész
éjszaka csak forgolódtam. Minél többet gondolkodtam róla,
annál szívesebben hajítottam volna sutba az óvatosságot, hogy
kiderítsem, hová vezet a dolog. A tegnap este után alig bírtam
ellenállni a kísértésnek, hogy beadjam a derekam. Miért ne
vállaljam a kockázatot? Hunter maga mondta, nem kell, hogy
komolyra forduljon a kapcsolatunk. Mindketten felnőtt emberek
voltunk, akinek voltak szükségletei. Ráadásul nem voltam az a
fajta, aki félbehagy bármit is.
Az egész megbeszélés alatt elkalandozott a figyelmem, és a
lehetőségeimet méregettem. Nehéz volt bármire összpontosítani
Hunter ajánlatán kívül. Komolyan beszélt? Tényleg alkalmi
kapcsolatot szeretett volna? De a találkozó simán lezajlott, és ezt
jó jelnek vettem.
Aznap este lezuhanyoztam, átöltöztem, és elhatároztam,
hogy beugrom Hunterhez pár percre. Ez már a szokásunkká
vált, és alig vártam. Éppen sminkeltem magam, amikor hirtelen
felötlött bennem, hogy talán csak a bor miatt vetette fel az
alkalmi kapcsolatot, esetleg amiatt, mert felültették. Lehet, hogy
elméletileg jól hangzott a dolog, de mihelyt a szaván fogom,
talán úgy dönt, hogy mégsem érdeklem eléggé.
Bosszantott, hogy mennyire remegni kezdett a gondolatra a
kezem, letettem hát a szempillaspirált, és vettem egy mély
lélegzetet. Nyugodj meg!, parancsoltam magamra.
Ez az egész annyira nem volt jellemző rám. Soha nem
emésztettem magam amiatt, hogy mit gondolt rólam egy pasi. A
múltban, ha nem alakultak jól a dolgok valakivel, mindig
tudtam, hogy így volt a legjobb. Tudtam, hogy továbblépek, új
fejezet kezdődik az életemben, és megbánás nélkül meg is
tettem.
Ami azt illeti, kimondottan büszke voltam rá, hogy még soha
nem törték össze a szívem. Mindig az a fajta nő voltam, aki
kimondta, amit gondolt, és nem aggódtam amiatt, hogy mit
gondol rólam egy férfi, és nem állt szándékomban ezen
változtatni.
Miután ezt így eldöntöttem magamban, vettem egy mély
lélegzetet, és belebújtam a szandálomba. Egy pillanatra
megtorpantam az ajtóban, reméltem, hogy helyesen cselekszem.
 Hunter az első kopogás után ajtót nyitott. Minden
alkalommal megdöbbentem, milyen szexin néz ki, és a mostani
alkalom sem volt kivétel.
– Szia – köszöntöttem mosolyogva.
– Szia, Kate. Mizújs?
Felszisszentem, ahogy belenéztem azokba a szexi, sötét
szemeibe, és figyeltem, hogyan rendezi át a vonásait a mosoly.
Már éppen nyitottam volna a szám, hogy kibökjem, mi jár a
fejemben, amikor Maddie kidugta a fejét az ajtón.
– Ó, ő az – jegyezte meg, és összeráncolt homlokkal sarkon
fordult, hogy visszamenjen a házba.
– Maddie – szólt rá Hunter figyelmeztető hangon, de a
gyerek már nem volt sehol. Hunter bocsánatkérő mosollyal az
arcán visszafordult felém. – Bocs. Minden rendben?
Leolvadt a mosoly az arcomról. Micsoda idióta voltam.
Miből gondoltam, hogy csak úgy betörhetek ide, és
kiteregethetem az érzelmeimet? Maddie nyilvánvalóan otthon
volt. Össze kell szednem magam; hagytam, hogy a Hunter iránti
vágyam elhomályosítsa a józan eszemet.
– Hé – vigyorodtam el, és témát váltottam. – Csak
beugrottam megkérdezni, lenne-e kedved inni valamit munka
után.
– Lenne, de éppen kényszerhelyzetben vagyunk – intett a
házba.
– Minden rendben? – Rémülten összeráncoltam a homlokom.
Nem elég, hogy összezavartam mindent, de most még félbe is
szakítottam egy családi vitát. Csodás.
 – Nem, bocs, semmi ilyesmiről nincs szó. Nem akartam
túldramatizálni a dolgot. Inkább konyhai vészhelyzetről van szó,
nem valódiról. – Felnevetett, és a megkönnyebbüléstől
összerándult a gyomrom.
– Gluténmentes diétán vagyok. – Maddie tért vissza, egy
szakácskönyvvel a kezében. – De fogalma sincs, hogy kell bármit
elkészíteni. – Hunterre bökött, aki felnevetett.
– Legalább öt dolgot felajánlottam, de egyik sem tetszett
neked – felelte félig viccesen, félig elkeseredetten. Esdeklő
tekintettel felém fordult.
– Mindegyik rosszul hangzott. – A kislány fintorogva
felhúzta az orrát.
Tulajdonképpen elég cuki volt, amikor éppen nem próbált
felnyársalni a tekintetével. Nagyon hasonlított az apjára a fekete
szempillákkal körülvett sötét szemével és a puha barna hajával,
ami nem tudta eldönteni, hogy begöndörödjön, vagy egyenesen
hulljon a vállára.
– Én is gluténérzékeny vagyok – vallottam be, és reméltem,
hogy most az egyszer a hasznukra lehetek. – Segíthetek nektek,
srácok. Én folyton főzök.
– Az csodálatos lenne – vágta rá Hunter azonnal, és látszott
az arcán, hogy mennyire megkönnyebbült. – Már egy órája
vitatkozunk.
Maddie-nek nyilvánvalóan maradtak kétségei, de nem szólt
egy szót sem. Hunter intett, hogy lépjek be, és követtem a
konyhába, ahol egy telepakolt bevásárlószatyor állt a pulton.
– Vettem egy csomó gluténmentes cuccot – magyarázta, és
elkezdett mindenfélét kirakodni a szatyorból.
 Együtt megnéztük, mink van. Gluténmentes spagetti, egy
pár darab krumpli és egy zacskó quinoa. Kérdőn pillantottam
Hunterre. Ennyi?
– Fogalmam sincs, hogy mit csinálok – vallotta be.
– Ne aggódj! – Ellenőriztem, hogy miket vett. – Van egy
tervem.
– Tedd, amit tenned kell. – Megadóan felemelte a kezét. – Az
adósod vagyok. Bármit kérsz, csak szólj.
Kivettem a szükséges holmikat a szekrényekből, mindent
elrendeztem a pulton, és közben kitaláltam, hogy mit főzzünk.
Tisztában voltam vele, milyen nehéz gluténmentesen főzni, és
lenyűgözött, hogy Maddie kész volt kipróbálni valami újat.
Titokban persze abban is reménykedtem, hogy a főzéssel szerzek
pár jó pontot mindkettejüknél.
Mézet kerestem a szekrényben, amikor hirtelen
rádöbbentem, hogy mindketten meredten bámulnak rám.
– Lazítsatok! Tudom, mit csinálok. – Feléjük fordultam, és
kihessegettem őket a konyhából, miután kivettem a csirkemellet
a hűtőből.
Maddie kiszaladt a teraszajtón a hátsó kertbe, és nekiállt
focizni.
– Ne haragudj, de még mindig nem engedett fel veled
kapcsolatban – szabadkozott Hunter.
– Totál érthető – hessegettem el az aggodalmait. – Legalább
nem hagy ellustulni. – Ha őszinte akartam lenni magammal,
tulajdonképpen elég vicces volt a dolog. Tetszett, hogy Maddie
ilyen karakán kiscsaj.
 – Segíthetek valamit? – ajánlotta fel Hunter. Még mindig a
munkában viselt ruha volt rajta – sötétkék öltöny fehér inggel,
ami nagyon jól állt neki. Akkor is öltönyt viselt, amikor
megismertem.
Egyetlen dologgal segíthetett volna, hogy eloltsa ezt a tüzet,
azzal, ha a konyhaasztalra dönt, de ezt természetesen nem
vallhattam be neki.
– Boldogulok egyedül is. Szeretek parancsolgatni a
konyhában, ezért talán jobb is, ha nem vagy itt.
Szerettem volna megszabadulni tőle, hogy a
vacsorakészítésre koncentrálhassak ahelyett, hogy mit tennék a
legszívesebben a farkával a számban.
– Miért is nem vagyok meglepve? – kuncogott.
A hálószobában is szeretek parancsolgatni, de ezt már tudod,
gondoltam magamban, de nem mondtam ki hangosan. Éppen
elég időnk lesz majd az ilyen mocskos szövegekre később.
Mármint, ha minden úgy alakul, ahogyan reméltem.
Igyekeztem nem erre gondolni, miközben felvágtam a
krumplit és megsütöttem a csirkét. Szerencsére teljesen
kikapcsolok, amikor főzök, így sikerült elfojtanom túltengő
libidómat. Meglepően kényelmesen mozogtam Hunter
konyhájában, és kellemes érzés volt végre valaki másnak főzni.
Imádtam új recepteket kipróbálni, ha volt kivel megosztanom az
eredményt. Egyetlen személyre főzni kimondottan unalmas,
ezért általában nem is csináltam.
Egy órával később el is készült a vacsora, ami reményeim
szerint elég gyerekbarát lett ahhoz, hogy Maddie megenyhüljön
az irányomban.
 Mézes-fokhagymás csirkemellet készítettem sütőben sült
krumplival, desszertnek pedig lisztmentes csokitortát.
Hunter ragaszkodott hozzá, hogy maradjak és egyek velük,
és nem utasítottam vissza.
– Ez csodálatos – áradozott az első falat csirke után. – És
gluténmentes?
– Igen. Évek óta így főzök. És kösz. – Rámosolyogtam,
találkozott a tekintetünk. Zakatolni kezdett a szívem.
Gyorsan félrenéztem, és reménykedtem, hogy Maddie nem
vett észre semmit. Reméltem, hogy a helyes irányba terelhetjük a
kapcsolatunkat, és ezen nem segített volna, hogy rajtakap, amint
csorgatom a nyálamat az apja után. Szerencsére teljesen
lefoglalta, hogy gyanakodva méregesse a tányérját. Figyeltem,
ahogy felszúrt egy apró falatot a villájára, és a szájába vette.
Elkerekedett a szeme, miközben megrágta, és bekapott egy újabb
falatot.
– Hogy ízlik, Maddie? – kérdeztem. Nyilvánvalóan nem
vette észre, hogy nézem, mert azonnal abbahagyta a rágást, és
vállat vont.
– Egész jó – felelte diplomatikusan.
Vissza kellett fojtanom a nevetést. Talán előbb-utóbb sikerül
megnyernem magamnak, ha többször főzök neki.
– Szóval, Maddie, milyen az ovi? – faggattam tovább.
– Mesélj Kate-nek a tudományos kiállításról – biztatta
Hunter.
Felragyogott Maddie szeme, még soha nem láttam ilyen
izgatottnak, és elmesélte, mit tanultak a dinoszauruszok
megkövült lábnyomairól.
 – Csináltunk saját kövületeket úgy, hogy agyagba nyomtuk a
kezünket, és a jövő héten elmegyünk a múzeumba, hogy igazi
dinoszauruszokat lássunk – csacsogta izgatottan, és rám is
átragadt a lelkesedése.
Vigyorogtam. – Ez csodálatos!
Szenvedélyesen ecsetelte tovább a dinoszaurusz-kövületeket.
Még olyan dinoszauruszok pontos nevét is tudta, amelyekről
soha nem is hallottam.
Vacsora után Maddie kiszaladt a kertbe játszani. Az ablakon
keresztül figyeltem egy percig, és nem tudtam elfojtani a
mosolygást. A bukfencet gyakorolta, és cuki volt látni az
elhatározást az arcán. Lehet, hogy még nem bízott bennem, de
mentálisan vállon veregettem magam, amiért végre kezdtem
megtörni az ellenállását.
És sokkal jobban, szórakoztam a társaságukban, mint
gondoltam volna, ami miatt csak tovább erősödött a vonzalmam
Hunter iránt. Általában nem vagyok oda a családos férfiakért, de
neki határozottan jól állt. A lánya jól nevelt volt, Hunter pedig
gyengéden, de határozottan viselkedett vele. Igazi férfi volt.
Felelősségekkel, otthonnal és gyerekkel, és valahogy még
vonzóbbá tette a szememben, hogy mindezzel meg tudott
birkózni. Soha nem tapasztaltam még, milyen az egyedülálló apa
afrodiziákuma.
Elfordultam az ablaktól, szembe Hunterrel, akit csak néhány
centiméter választott el tőlem.
– Maddie túl makacs ahhoz, hogy bevallja, de ízlett neki az
étel. Soha nem eszik meg mindent a tányérjáról, ha én főzök.
Igaz, még a fagyasztott csirkefalatokat is alig tudom elkészíteni.
 Elvigyorodtam, nem is hittem volna, hogy ilyen jólesik
hallani, hogy Maddie-nek ízlett a főztöm. – Remélhetőleg ez
kárpótolta a traumáért, amelyet okoztam neki.
Hunter felnevetett. – Szerintem már megbocsátott neked. De
komolyan, köszönöm, hogy segítettél! Megmentetted az
életemet.
Egy pillanatig egyikünk sem szólalt meg. Most vagy soha, és
reméltem, hogy Hunter is benne lesz.
Ha nem, akkor legalább vigasztal majd a tudat, hogy őszinte
voltam. Mély lélegzetet vettem.
– Szóval, ide hallgass! Lehet, hogy túl sokat képzelek ebbe a
helyzetbe, de ha esetleg mégsem… – A szemébe néztem,
lüktetett a vérem. Próbáltam kitalálni, hogyan fogalmazhatnám
meg diplomatikusan a mondandómat, de végül úgy döntöttem,
hogy nem köntörfalazok. – Nyilvánvalóan vonzódunk
egymáshoz…
Istenem, miért rándult hirtelen görcsbe a gyomrom? Mintha újra
felsős kislány lettem volna, aki azon emésztette magát, hogy
tetszik-e egy bizonyos fiúnak.
Merészen folytattam. – Lehet, hogy ez hagyománytörő, de
úgy vélem, mindketten eléggé felnőttek vagyunk ahhoz, hogy
kezelni tudjuk a kapcsolat fizikai részét, de ne tegyünk mindent
tönkre. – Ráadásul egyre nehezebb és nehezebb megállnom, hogy rád
vessem magam minden egyes alkalommal, amikor csak meglátlak.
Reszkető szívvel vártam, hogyan reagál, mert semmit nem
tudtam leolvasni az arcáról. Azzal biztattam magam, hogy nem
baj, ha nem érdekli az egész. Egy csomó más férfi vár a
nagyvilágban, nem igaz?
 De kifejezéstelen maradt az arca, miközben figyelt, és egyre
jobban kezdtem aggódni.
Lehet, hogy van egy csomó más férfi, de egyikük sem
mérhető Hunterhez.
 NYOLCADIK FEJEZET

Hunter

B ASSZA MEG! Kate szavai és a szemében izzó tűz mindenféle

mocskos gondolatot váltott ki belőlem.

Azok után, hogy milyen gyorsan elmenekült a múltkor a
szenvedélyes csókolózás kellős közepén, azt hittem, hogy kizárt
bármiféle fizikai kapcsolat kettőnk között. Élveztem a társaságát,
örömmel figyeltem, ahogy főzött nekünk, és egész este azt
mondogattam magamnak, hogy nem bánom, ha minden
szigorúan plátói marad közöttünk.
De miután az imént egyértelműen közölte, hogy alkalmi
szexkapcsolatot akar kettőnk között, nyilvánvalóvá vált, hogy
tévedtem. És ugyanennyire világos lett az is, hogy totálisan és
teljes szívvel benne voltam, hogy bármiféle szexben legyen
részem ezzel a nővel. Legyen az akár alkalmi, elkötelezett,
tantrikus – nem érdekelt. Szinte folyamatosan állt a farkam a
jelenlétében, és szó szerint készen állt arra, hogy megmártózzam
benne.
Felnyögtem, beletúrtam a hajamba. – Meg fogsz ölni, ugye
tudod?
– Elárulnád végre, hogy mit gondolsz? – Kate a pultra
könyökölt velem szemben, és eléggé előrehajolt ahhoz, hogy
tökéletes kilátás nyíljon a dekoltázsára, amitől egyből bizseregni
kezdett a farkam.
– Azt gondolom, hogy pillanatnyilag legkevésbé sem
vágyom apát játszani és ágyba dugni a kölykömet – feleltem
rekedt hangon.
– Örülök, hogy benne vagy a dologban – mormogta, és a
tekintete lustán végigsiklott a testemen.
– Visszajönnél kilenc óra után? – Ha megtehettem volna,
akkor és ott nekinyomom a falnak, de nem akartam, hogy
Maddie másodszor is rajtakapjon bennünket.
– Miért nem jössz át inkább te hozzám, ahol nem kell
tartanunk… váratlan látogatóktól? – felelte, és mellém lépett, így
éreztem a bőréből áradó forróságot.
Ismét felnyögtem, és megdörzsöltem a tarkómat.
– Szeretek itthon lenni, amikor Maddie alszik. Viszont a
hálószobám ajtaja zárható, így nem fog újra félbeszakítani
bennünket, ígérem – tettem hozzá, és mélyen a szemébe néztem.
Kate felsóhajtott, arrébb lépett. Szinte láttam, ahogy forogtak
a kerekek a fejében. Kérlek, ne hagyd, hogy pont a lányom fogjon
vissza!
– Rendben – felelte, és lágyan elmosolyodott. – Kilenckor
találkozunk.
Kate távozása után hamar behívtam Maddie-t, hogy ágyba
dugjam. Hála istennek Kate látogatása és a plusz félóra játékidő
odakinn elég volt ahhoz, hogy kimerítse, így engedelmesen beült
a kádba, és hagyta, hogy megmossuk a fogát.
Betakargattam, kisimítottam a még nedves haját a
homlokából, és megpusziltam. – Jó éjt, édesem. Szép álmokat.
 – Neked is, apu – ásította, és az oldalára fordult.
– Jó éjt.
Csöndben kilopództam a szobájából, és behajtottam magam
mögött az ajtót. Kissé nyitott ajtónál szeretett aludni, és égve
kellett hagynom az előszobai villanyt is.
Besiettem a fürdőszobába, hogy felfrissítsem magam, aztán
megnéztem, mennyi az idő. Nyolc óra ötven. Maradt még egy
kis időm, hogy rendet tegyek a konyhában… és esetleg
megmossam a fogam.
Amilyen gyorsan csak tudtam, bepakoltam az edényeket a
mosogatógépbe, és letöröltem a konyhapultot, aztán
visszarohantam a fürdőszobámba, gyorsan megmostam a
fogamat, és ellenőriztem a tükörben, hogy nézek ki. Amennyire
meg tudtam állapítani, ugyanúgy, ahogy szoktam, de a
biztonság kedvéért az ujjaimmal beletúrtam a hajamba, hogy
megigazítsam.
Miért voltam hirtelen ennyire ideges?
Miközben azon vívódtam, a hangulat kedvéért meggyújtsak-
e pár gyertyát, halk kopogás hangzott fel a bejárati ajtón, és a
farkam azonnal vigyázzba állt.
Vágjunk bele!
Kinyitottam az ajtót, és Kate ördögi vigyorral állt a
küszöbön, kissé kócosabb hajjal, mint amikor elment.
– Félig-meddig arra számítottam, hogy meztelenül jelensz
meg, egy szál nagykabátban – mormogtam, és gyorsan
betereltem a házba.
Elsétált mellettem, megcsapott a csodás parfümillat, és nem
tudtam elfojtani a mosolyt. A gondolat, hogy Kate pár méterre
tőlem a saját lakásában csinosította magát a kalandunkra,
kimondottan szexi volt.
– Nagykabátban? Öregem, egyértelműen több szexre van
szükséged – kuncogta, felém fordult, és felvonta a szemöldökét.
Még az egyszerű cicanadrágban és pulóverben is szexin nézett
ki, és alig vártam, hogy megfogdossam a gömbölyded idomait.
– Pontosan ez a terv – feleltem, átkaroltam a derekát, és
magamhoz húztam. Becsuktam a bejárati ajtót, és gyengéden
belemarkoltam a tökéletes seggébe.
Felszisszent, levegő után kapott. – Látom, nem vesztegeted
az idődet. – Megsimogatta a mellemet, a hasamat, csak a farmer
alatti dudor felett állt meg a keze.
– Túl sokáig vártam erre – mordultam fel, s a vágyam iránta
percről percre nőtt. Megfogtam a kezét, bevezettem a
hálószobámba, és bezártam magunk mögött az ajtót.
Jobb félni, mint megijedni.
Megfordultam, és Kate tekintete lesiklott az arcomról a
nyilvánvaló erekciómra.
– Ez nekem szól? – mosolygott.
Megköszörültem a torkom. – Azt hiszem, te is tudod, hogy
igen.
– Gyere ide, nagyfiú! Azt hiszem, nem árt előbb tisztázni a
szabályokat. – Leült az ágyam szélére, és intett, hogy
csatlakozzam hozzá.
– Rendben. Mire gondolsz?
– Csak meg akarok róla győződni, hogy mindketten
ugyanarra gondolunk – felelte, amikor leültem mellé.
 Szinte vibráltam a vágytól, de tudtam, hogy igaza van. Meg
kellett beszélnünk, hogy mi történik.
– Nos… – kezdte, hátrahajtotta a fejét, és felnézett a plafonra
– a múltkori este után… az után a vad és teljesen váratlan csók
után… Rádöbbentem, hogy nyilvánvalóan vonzódunk
egymáshoz. És ha benne vagy egy alkalmi kapcsolatban, akkor
mi értelme megtagadni magunktól olyasmit, ami mindkettőnk
számára előnyös?
Elmosolyodtam, képtelen voltam megállni, hogy lepillantsak
a mellére. – Ez úgy hangzik, mint egy üzleti megállapodás.
– Bizonyos szempontból az is – egyezett bele, és közelebb
hajolt. – Ha nincs elköteleződés, akkor meg kell bizonyosodni
arról, hogy mindkét érdekelt fél megkapja, amire szüksége van –
sem többet, sem kevesebbet.
– Úgy hangzik, mintha már csináltál volna ilyesmit korábban
– ugrattam.
– Ami azt illeti, valóban az alkalmi szex az erősségem –
kacsintott rám. – De nem, még nem csináltam ilyesmit.
Legalábbis hivatalosan. Inkább amolyan egyéjszakás lány
vagyok. Három vagy négy éjszakás, ha megéri a fáradságot. –
Felnevetett, és kényszerítettem magam, hogy vele nevessek.
Legszívesebben ököllel belevágtam volna a falba a gondolatra,
hogy ugyanezt csinálja egy másik férfival.
Nem arról volt szó, hogy csak a magaménak akartam volna
őt, vagy fenyegetőnek éreztem volna a tapasztaltságát. Éppen
ellenkezőleg, most még világosabbá vált, hogy pontosan tudja,
mit akar.
 Bár nem volt számomra ismeretlen az alkalmi szex, egy
részem azonban mindig azon töprengett, nem fordulhat-e a
kapcsolat valami komolyabbá. Valami tartósabbá. Nem
találhatom-e meg a másikban azt az embert, aki legalább annyira
szeretni fogja Maddie-t, mint én.
De abban a pillanatban tökéletesen világos volt számomra,
hogy ha akár csak utalást teszek rá, hogy olyan valakit akarok,
aki árukapcsolásként fogad el engem – szeret és szereti a
lányomat is akkor Kate azonnal menekülőre fogta volna. Nem
vágyott tartós kapcsolatra, és ha csak ennyit kaphatok tőle, akkor
elfogadom.
Megköszörültem a torkom, rádöbbentem, hogy a válaszomat
várja. – Ez így tisztességes – feleltem, és a kezemre
támaszkodtam. – Szóval, pontosan mi az, amire szükséged van?
Biztos akarok lenni benne, hogy megkapd.
– Azt hiszem, az a legjobb, ha mindig őszinték leszünk
egymással – mondta komolyan. – Abban a percben, ahogy az
egyikünk elkezd hazudni arról, amit akar, vagy kerüljük a valódi
beszélgetést, az egész dolog össze fog omlani, és sokkal
mocskosabbá válik, mint amilyennek lennie kell.
Bólintottam. Őszinteség. Az menni fog. – Teljesen egyetértek.
Egyéb?
– Hmm. – Megcsóválta a fejét. – Nincs együtt alvás. Az
éjszakai összebújás a biztos útja az érzelmek elterjedésének.
Az érzelmek elterjedésének? Úgy hangzott a szájából, mintha a
pestisről beszélne. – Nincs együtt alvás, értem. Ráadásul Maddie
mellett ez valószínűleg egyébként sem lenne jó ötlet.
 – Pontosan. – Kate bólintott, és szembefordult velem. –
Neked van valamilyen elvárásod?
Elmosolyodtam, mert hihetetlenül édesnek és szexinek
találtam komoly tekintetét. – Azt hiszem, mindent
megbeszéltünk. Őszinteség és különalvás.
Hozzá hajoltam, gyengéden megcsókoltam, majd
mélyítettem a csókot, amint kinyílt a szája. A nyelve érintésétől
ismét kőkemény lettem. Mintha a testem magától tudta volna,
hogy mi következik.
Egy másodpercre elhúzódtam tőle, a szemébe néztem. –
Ugye szólsz majd, ha kissé… perverzebbre vágysz? Nem fogsz
csupán a pillanat hevében beleegyezni, hogy fojtogassalak,
mielőtt előbb megbeszéltük volna?
Felnevetett. – A fojtogatás nem igazán tartozik a perverzióim
közé, de igen, megbeszéljük, mielőtt új területeket fedeznénk fel
az ágyban. Neked van valami perverziód, amiről tudnom kell?
– Csak a szokásos. Különösen szeretem az orális szexet.
– Hm, egy férfi, aki szereti, ha leszopják. Meg vagyok
döbbenve.
Felnevettem. – Kapni is jó, de valójában az adásra
gondoltam.
Úgy pislogott, mintha ezzel megleptem volna. – Ó.
– Hetek óta ez jár a fejemben. Milyen lehet az ízed, milyen
hangokat adsz ki magadból. Milyen gyorsan tudlak kielégíteni –
mormogtam, és a nyakára tapasztottam a számat.
Lágy, vágyakozó hang szakadt fel Kate torkából. Lehajoltam,
és gyengéd, meleg csókban forrt össze az ajkunk.
 Halkan felnyögött, és a csókunk egyre hevesebbé vált.
Magamra húztam, átvetettem a lábait a csípőmön, és felültem.
Csókolgatni kezdtem a nyakát, gyengéden megharapdáltam
a fülcimpáját, és a blúza alá csúsztattam a kezemet, hogy
kikapcsoljam a melltartóját.
Mihelyt ez sikerült, gyorsan levette a blúzát és a melltartóját,
és áthajította a szobán. Két kézzel megmarkoltam telt, kerek,
rugalmas melleit, gyengéden masszíroztam, az ujjaim közé
szorítottam a mellbimbóit. Kiélveztem az érzést, miután a
múltkor olyan kevés időm volt csak rá.
Kate felnyögött, ívbe hajlott a háta, hátravetette a fejét.
Végignyaltam a nyakát, a kulcscsontját, le, egészen a melléig.
Isteni volt az illata. Meleg, nőies, egy leheletnyi vaníliával
keveredve. Elnehezedett a melle, ahogy dörgölőzni kezdett
hozzám, az érzéstől még jobban megkeményedtem.
– Vedd le ezeket! – parancsolt rám, lecsúszott az ölemből, és
rángatni kezdte a nadrágomat. Kikapcsolta az övemet, lehúzta a
farmer cipzárját, és benyúlt az alsónadrágomba, hogy
kiszabadítsa a farkamat.
Ismét csókolózni kezdtünk, vadabbul és szenvedélyesebben,
mint az előbb, miközben Kate simogatott, és mély morgások
törtek fel a torkomból.
Jézusom! Tényleg jó rég volt, amikor egy nő utoljára a kezében
fogta a farkamat.
– Ez hihetetlen.
Lerántottam és félrehajítottam az ingemet.
Hátrahanyatlottunk az ágyon, becsúsztattam a kezemet a
bugyija alá, és az ujjaim hamar rátaláltak a meleg nedvességre a
combjai között. Végigsimítottam rajta.
– Olyan nedves vagy – suttogtam, reszelőssé vált a hangom a
simogatásától.
– Olyan kemény vagy, mint a kőszikla – suttogta vissza. – És
már el is felejtettem, milyen csini a farkad.
– Csini? – A kifejezés hallatán egy pillanatra megtorpantak
az ujjaim.
Felnevetett, lenézett a kezére, és lassan ismét mozgatni
kezdte rajtam. – Igen. Nézd!
Lenéztem, próbáltam azt látni, amit ő. Hússzínű, húszcentis,
vastag erekció, amelyet alig értek át az ujjai. De hogy csini lenne?
Azt azért túlzás lett volna állítani.
– Módosítom a megállapodásunkat. Ne használjuk többé a
csini kifejezést egyetlen testrészemmel, különösen a farkammal
kapcsolatban ne – közöltem a számat az ajkára szorítva.
– Megegyeztünk.
Az örökkévalóságig képes lettem volna folytatni, amit
csináltunk, hagytam volna, hogy elidőzzünk, nagyobb élvezetet
nyújtsunk egymásnak, mint korábban. De most volt először
részünk megszakítás nélküli szexben, és ki volt zárva, hogy
megelégedjek egy kis kézimunkával.
Elhúzódtam tőle, felálltam, és kiléptem a farmeremből.
Lehajoltam, Kate-et lassan kihámoztam a cicanadrágból,
élvezettel figyeltem, ahogy egyre több tárulkozik fel puha,
rugalmas testéből.
 – Olyan átkozottul szexi vagy – mormogtam, végignéztem
rajta, aztán csatlakoztam hozzá az ágyban. Készen álltam az
éjszakára, amelyre azóta vártam, hogy először megláttam őt.
 KILENCEDIK FEJEZET

Kate

A LIG BÍRTAM ELHINNI, hogy megtörténik. Visszalopakodtam

hozzájuk, miután Hunter ágyba dugta Maddie-t, és nem kellett

hozzá sok idő, hogy felgyorsuljanak az események. A
várakozástól csak még jobban kívántam őt, és alig csukódott be
mögöttünk az ajtó, máris röpült le rólunk a ruha.
Halkan felnyögtem, ahogy Hunter nyelve körözött a
mellbimbómon. Szerencsére pont olyan jó volt ebben, ahogyan a
születésnapomról emlékeztem. Áttért a másik mellemre, izgatott
a nyelvével, miközben a keze lesiklott a bugyimhoz. ívbe feszült
a hátam, azt vártam, hogy benyúl alája, de a belső combomat
kezdte simogatni.
Belehalok, ha nem érintesz meg hamarosan.
Felemelte a fejét a mellemről, egyenesen a szemembe nézett,
és becsúsztatta a kezét a fekete csipkebugyim alá. Kínzó
lassúsággal gyengéden végighúzta az egyik ujját a
nedvességemen. Egyre határozottabban simogatott, levegő után
kapkodtam, éreztem, hogy közeledem a csúcshoz. Hunter nem
vette le rólam a szemét, intenzív, szexi tekintete az enyémbe
fúródott, és felkiáltottam a kéjtől, amikor mélyen belém dugta
két ujját. Pont ott érintett, ahol kellett, és tudtam, hogy nem
bírom már sokáig.
 És aztán elindult lefelé a szája, nedves csókokkal borította
mohó ölemet, míg végül rátalált a csiklómra, és erősen
megszívta.
Önkéntelenül összerándultam, olyan csodálatos érzés volt.
Semmi ügyetlenkedés, semmi tétovázás. Pontosan tudta, hogy
mit csinál, és szentséges szűzanyám, milyen ügyes nyelve volt
ennek az embernek…
Perceken belül már hozzádörgölőztem, halkan
nyöszörögtem, miközben forró húsomat nyalogatta.
A nevét nyögtem, és minden egyes izom megfeszült a
testemben, a csípőm a bennem pumpáló ujjai ütemére mozgott.
Már éppen elveszítettem volna minden kontrollt, amikor elhúzta
a kezét. Halk nyöszörgés tört fel a torkomból, többre volt
szükségem.
– Muszáj benned lennem, amikor elélvezel – mormogta, és
megcsókolta a combom belsejét.
Lecsúszott az ágyon, miközben levegő után kapkodtam,
lehúzta rólam a bugyit, aztán lehajította a padlóra.
Feltérdelt, és megláttam abszolút tökéletes farkát. Képtelen
voltam megállni, felültem, és odanyúltam, lassan simogatni
kezdtem. Felnyögött a kéjtől, mire a hátára döntöttem, és
rámásztam. Végigcsókoltam a mellkasát, a nyelvemmel izgattam
a bimbóit. Végighúztam a nyelvem a hasán, és egy pillanatra
megálltam, amikor a farkához értem.
Mély lélegzetet vettem, ahogy a számba vettem őt,
körbenyaltam az érzékeny makkot. Lassan haladtam, egyre
mélyebben szívtam a számba. Felnéztem rá, a tekintetünk
egymásba fonódott, mihelyt a makkja a torkomba nyomult.
Megfeszült az egész teste, és látszott rajta, hogy közel jár az
orgazmushoz.
– Mindjárt végem – nyögte.
Felnéztem, és láttam, hogy a könyökére támaszkodott,
rajongó tekintettel figyelt. Imádtam ezt csinálni vele, így örömet
okozni neki. Minél jobban megismertem őt, annál inkább
tisztában voltam vele, hogy nem sok esélyem lesz hasonlóra.
Hunter megfordított bennünket, így megint én voltam alul,
aztán széttárta a lábamat, és fogott egy óvszert.
Legutóbb lustán hevert, és hagyta, hogy én húzzam fel rá az
óvszert, de a ma este más volt. Gyorsan a helyére igazította a
gumit, aztán elhelyezkedett a combjaim között. Előrenyomult,
belém hatolt. Mindketten felnyögtünk, beleremegett a testem a
kéjbe.
– Olyan jó érzés. – Újra felnyögött, és mélyebbre hatolt.
Mindketten közel jártunk a csúcshoz, nem kellett sok, hogy
elélvezzünk. – Olyan meleg vagy.
Ívbe feszítettem a hátam, hogy mélyebben magamba
fogadjam őt, teljesen magamban akartam érezni. Eleinte lassan
mozgott, óvatosan, ami még jobban felkorbácsolta a vágyamat.
Egy pillanatra teljesen kihúzódott belőlem, én utánanyúltam,
szükségem volt rá, nem engedhettem, hogy megszakadjon
köztünk a kapcsolat. Megragadta a csuklómat, és a fejem fölé
szorította a két karomat, aztán erőteljesen belém hatolt, és
elakadt a lélegzetem.
– Hunter!
Felkiáltottam, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban
döfködött, a mozdulatai ritmusára ringattam a csípőmet, egyre
közelebb kerültem a gyönyörhöz. Hangosan nyögdécseltem, és
Hunter betapasztotta a tenyerével a számat, ami csak még
jobban felizgatott. Figyeltem, ahogy fölöttem mozog, és elöntött
a forróság. Mindketten a célvonal felé robogtunk, és nem
tehettem semmit, hogy ezt megakadályozzam. A dereka köré
fontam a lábamat, hogy a lehető legközelebb kerüljünk
egymáshoz, és hagytam, hogy megtörténjen, semmit nem fogtam
vissza, a testem összerándult körülötte, és mindketten
elélveztünk.
Egyikünk sem mozdult meg, levegő után kapkodtunk,
Hunter mellkasa az enyémhez nyomódva hullámzott. Egy perc
elteltével felém fordította a fejét, és megcsókolt, aztán legördült
mellém.
Hátrahanyatlott az ágyon. – Hát ez…
– Megérte a várakozást? – kérdeztem vigyorogva.
– Egyértelműen megérte a várakozást. Nem is emlékeztem
rá, hogy ilyen hangos vagy.
Játékosan a vállára csaptam. – Nem úgy tűnt, hogy bánod.
Elvigyorodott, és átkarolta a vállamat.
Hozzá bújtam, a mellkasára fektettem a karomat. Tartottam a
szex utáni kínos pillanatoktól, de olyan kényelmesen éreztem
magam vele, hogy csábított a gondolat, hogy elaludjak mellette.
Ez annyira nem volt jellemző rám; általában olyan gyorsan
leléptem, ahogy csak tudtam a szex után. Az összebújás sem
igazán volt az én stílusom, de Hunterrel valahogy olyan
természetesen jött. Lehunytam a szemem, kemény, izmos
mellkasát simogattam. Tudtam, hogy vissza kell mennem a saját
lakásomba, ezért kényszerítettem magam, hogy felüljek.
 – Valószínűleg mennem kellene – jegyeztem meg,
kicsusszantam az ágyból, és keresgélni kezdtem a ruháimat.
Hunter bólintott, de azt hiszem, láttam, hogy egy pillanatra
elöntötte az arcát a csalódottság.
– De csodás volt – tettem hozzá, és magamra kaptam az
ingemet. – Legalább ez alkalommal nem kell szégyenkezve
elrohannom.
– Jelentős előrehaladás – vigyorgott, felvette a pólóját és az
alsónadrágját.
Letipegtünk a lépcsőn a bejárati ajtóhoz, óvatosan, hogy ne
ébresszük fel Maddie-t a lépteinkkel. Gyakorlatilag
visszatartottam a lélegzetemet, míg kiértem a házból – őszintén
bevallhatom, hogy soha többé nem akartam kompromittáló
helyzetben lebukni előtte az apjával.
– Jó éjt, Kate – köszönt el az ajtófélfának támaszkodva
Hunter.
Olyan jól nézett ki, így nem bírtam megállni, megragadtam a
pólóját, és lehúztam magamhoz egy utolsó csókra. A bőröm
bizsergett, és a gyomrom összerándult még azok után is, ami az
imént történt. A nyelve becsusszant a számba, és erősebben
megmarkoltam a pólóját.
Levegő után kellett kapkodnom, amikor végre elhúzódott
tőlem. Jézusom, Kate, az előbb keféltél! Muszáj volt eltűnni innen,
mielőtt letéptem volna róla is és magamról is a ruhát.
– Jó éjt. – Hátráltam egy lépést.
– Találkozunk holnap?
Mosolyogva bólintottam, és Hunter csöndesen becsukta az
ajtót.
 Szinte a föld fölött lebegve jutottam vissza a lakásomba.
Elégedett sóhajjal behanyatlottam az ágyba, képzeletben
megveregettem a vállamat, amiért helyes döntést hoztam.
Miért is tétováztunk? A legtöbb pasas, akivel dolgom volt,
azt sem tudta, hol van egy nő csiklója, ha pedig mégis, akkor
fogalma sem volt, mit kezdjen vele, amikor végre megtalálta. De
Hunter… egészen más volt. És olyan dolgokat is tudott művelni
a nyelvével, amelyeket be kellett volna tiltani.
Még mindig az emlékkel voltam elfoglalva, amikor jelzett a
telefonom.

Azt hiszem, tönkretettük az ágyat.

Felhorkantam. Ezek szerint Hunternek is ugyanaz járt még

az eszében.

Semmiség. Azt hiszem, új ágyra lesz

szükséged a végére.

Vigyorogva nyomtam meg a KÜLDÉS gombot.

Totál megérte.

Mosolyogva merültem álomba. Hunter szexi volt, csodálatos

az ágyban, és vicces azon kívül. El sem tudtam hinni, hogy attól
féltem, mennyire komplikált lesz ez az egész. Most pedig nem
csupán klassz lakásom és főbérlőm volt, de alig pár lépésre éltem
életem legjobb szexpartnerétől.
 TIZEDIK FEJEZET

Hunter

K ATE FELSZISSZENT, amint belépett a konyhámba, és

elkerekedett szemmel meredt a kezemen lévő vágásra. – Hunter,

ó, istenem, mi történt?
– Semmi baj, minden rendben, csak sütit próbáltam csinálni –
feleltem, és felkaptam egy marék papírtörlőt, hogy felitassam a
vért. Rányomtam a sebre, és megráztam a kezem. – Látod? Máris
jobb.
– De a süti receptjében nincs semmi, amihez kés kellene –
kiáltott fel, lehajította a táskáját a pultra, és körülnézett, hogy
kiderítse, mi volt a baj. – Ketté akartál vágni egy tojást?
Igaz, hogy piszkosul vérzett a kezem, de szerintem
túlreagálta a dolgot. Persze azért kicsit szexi is volt, hogy ennyire
megrémült miattam.
– Nézd, nem ítélkezésre vágytam, amikor megkértelek, hogy
segíts Maddie ovis sütivásárában. – Felvontam a
szemöldökömet. – A sütés nyilvánvalóan nem az erősségem.
– Én pedig nem gondoltam, hogy ennyire tehetetlen vagy,
amikor beleegyeztem, hogy segítek neked. – Csípőre tett kézzel
végigmérte a pultra kikészített hozzávalókat. Szétválogatta a
szárazakat a nedvesektől, aztán összecsapta a kezét, és
diadalmasan rám nézett.
 – Minden rendben! – közölte, és vigyorogva felkötötte a
kötényét.
– Hoztál magaddal saját kötényt? – kuncogtam. Ez a nő aztán
nem semmi.
– Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom a
gúnyolódásoddal. Csinálok inkább helyette egy pitét – felelte, és
belevagdosta a vajat egy tálba.
– Mit keresel te itt? – kérdezte Maddie Kate-től, mihelyt
besétált a hátsó kertből, ahol addig játszott.
– Maddie, viselkedj kedvesebben a szomszédunkkal. Kate
azért jött, hogy segítsen. – Felvontam a szemöldököm, aztán
előszedtem az elsősegélydobozt, hogy ellássam a sebet.
– Nincs semmi baj. Jogos a kérdés – mosolygott Kate, és a
kézfejével kisimította a haját az arcából.
– Nos, Maddie, azért vagyok itt, hogy segítsek a
sütivásárban. Apukád próbált sütit csinálni, de nem tudott
rájönni, hogyan kell. Ezért most készítek egy pitét.
Maddie bólintott, rám pillantott, aztán visszafordult, és
figyelte, ahogy Kate kimért egy bögre lisztet, majd hozzáöntötte
a hideg vajhoz. – Van a pitében glutén? – kérdezte, és felhúzta az
orrát.
– Ebben nincs – felelte Kate, és megmutatta a liszteszacskót
Maddie-nek, hogy lássa. – Gluténmentes lisztet használok a
tésztához, így nem fogja bántani a pocidat. Vagy az enyémet –
tette hozzá, és Maddie-re kacsintott.
Maddie elmosolyodott, és felmászott a pult mellett álló egyik
székre, hogy közelről figyelhesse Kate-et. Kate összedolgozta a
lisztet és a vajat, és még arra is odafigyelt, hogy kissé oldalra
forduljon, így Maddie jobban láthatta, hogy mit csinál. Kate
beleütött egy tojást a tésztába, azt is belekeverte, aztán
végigmérte Maddie-t.
– Hé, Maddie, gondolod, hogy tudnál segíteni nekem?
Elkerekedett Maddie szeme, aztán bólintott.
– De előbb jól mosd meg a kezed! – szólt rá, és Maddie
lemászott a székről. Gyorsan beszaladt a földszinti
fürdőszobába.
– Nem baj? – fordult felém Kate. – Előbb tőled kellett volna
megkérdeznem, csak aztán Maddie-től. De úgy tűnt, hogy
nagyon érdekli. Ráadásul úgy gondoltam, hogy ahhoz is jó
lenne, hogy egyszer és mindenkorra elfeledkezzen arról a felnőtt
cuccról. Új emlék váltaná fel a régit.
Mindketten felnevettünk.
– Egyáltalán nem baj – nyugtattam meg. – Csak azt remélem,
hogy nem örökölte a sütési képességeimet – pontosabban a
hiányukat.
El sem tudtam hinni, hogy Maddie milyen gyorsan kezdett
felengedni Kate-tel szemben. Mihelyt visszarohant a konyhába,
Kate kinyújtotta a pitetésztát, és ketten együtt beleterítették a
formába. Bármennyire állította is Kate, hogy nincs oda a
gyerekekért, az én lányommal teljesen természetesen viselkedett.
Egy percig csak figyeltem őket – miközben úgy tettem,
mintha csak eltakarítanám a rendetlenséget, amit csináltam. De
tényleg olyan ritkaságszámba ment, ahogy egy nő sütött a
konyhában, ahogy a lányom kuncogott munka közben, hogy ki
akartam élvezni a pillanatot. Senkivel nem randiztam komolyan,
mióta Maddie megszületett.
 Kate és Maddie együtt elkészítette a tölteléket, Kate egy tálba
szeletelte az almát, Maddie pedig megszórta cukorral és
leöntötte citromlével. Igyekeztem nem zavarni őket, de őszintén
elbűvölt, hogy milyen könnyen összebarátkoztak. Mindig is
aggasztott, hogy Maddie életében nem volt több nő a
nagyanyján és az óvó néniken kívül, és most szemmel láthatóan
jól érezte magát.
Együtt folytatták a pite összeállítását, megfőzték az
almaszeleteket, és mindenfélét hozzáadtak, aztán a tölteléket
ráöntötték a tésztára. Megdöbbentett, hogy Maddie mennyire
koncentrált egész idő alatt, és mennyire hallgatott Kate-re. Úgy
tűnt, találtunk egy új hobbit Maddie-nek, amelyet felfedezhet, ha
majd idősebb lesz.
Mihelyt betették a pitét a sütőbe, Maddie felém fordult, és
diadalmasan rám nézett.
– Láttad ezt, apu? Én és Kate pitét sütöttünk! – Fülig érő
szájjal vigyorgott, csupa liszt volt az arca és a ruhája.
– Láttam bizony. Szép munka volt, édesem. – Feltartottam a
kezem, hogy belecsapjon.
– Alig várom, hogy megkóstoljam – közölte Maddie, és
szinte kiugrott a bőréből izgalmában.
– De közben – söpörtem ki a lisztet a hajából – miért nem
öltözünk fel a vásárra?
– Kate is velünk jöhet? – nézett fel rám Maddie kerek,
esdeklő szemmel.
– Nos… – Kate-re pillantottam, aztán vissza Maddie-re. – Ez
Kate-től függ. Szombat van, lehet, hogy más tervei vannak.
 – Kérlek, Kate, gyere velünk! – könyörgött Maddie,
hátrahajtotta a fejét, és lebiggyesztette a száját. – Mindenkinek el
akarom mesélni, hogy segítettem neked megsütni a pitét. Senki
nem fogja elhinni, hogy ő csinálta – bökött felém a
hüvelykujjával.
Ah, igen, semmi sem izgatja fel jobban az alkalmi szexpartneredet,
mint ha leéget a saját lányod.
Összeráncoltam a homlokomat, és Kate-re néztem. – Tényleg
nem muszáj megtenned. Már így is nagyon sokat segítettél.
– Szívesen elmegyek. Nem létezik, hogy hagyjam, hogy
learasd a babérokat a csodás piténk után. – Rám kacsintott.
Maddie boldogan felvisított, körbeugrált a konyhában, és
közben be nem állt a szája, elmesélte, ki-mindenkivel fog majd
Kate találkozni a sütivásáron. Nem bírtuk megállni a nevetést
Kate-tel, figyeltük az izgatott Maddie-t, aztán odaléptem Kate-
hez.
– Nem akarom, hogy kényszerítve érezd magad – suttogtam
a fülébe. – Gyorsan megfürdetem a kisasszonyt, addig
kitalálhatsz valami kibúvót. Az ovis sütivásárok nem igazán
voltak részei a megállapodásunknak.
Kate elvigyorodott, és felvonta egyik szépen ívelt
szemöldökét. – Nem azért csinálom, mert a szeretődként a
kötelességemnek érzem – suttogta, és közben Maddie-t figyelte,
hogy nem hall-e meg bennünket. – Azért teszem, mert a lányod
megkért rá, és csak most kezdünk összemelegedni. Ráadásul
komolyan mondtam, hogy nem akarom átengedni neked a
dicsőséget.
 Elmosolyodtam, és megvontam a vállam. – Ahogy akarod.
Csak aztán ne sírj nekem, ha belehalsz az unalomba.

Egy órával később Kate ismét bekopogott az ajtónkon,

farmerben, bő, piros topban és szandálban. Imádni való volt.
Mielőtt elment, hogy átöltözzön és befejezzen egy rövid
cikket a sütivásár előtt, szigorúan meghagyta, mikor
ellenőrizzem a pitét, és elmagyarázta, honnan fogom tudni, hogy
megsült. Tőlem telhetően követtem az utasításait, miközben
gyorsan megfürdettem Maddie-t, és tiszta ruhát adtam rá. Az
egyetlen apró mulasztásom az volt, hogy hagytam, hogy a pite
egyik oldala kissé sötétebbre süljön – amit Maddie nem volt
hajlandó megbocsátani nekem, akárhányszor ismételte is el Kate,
hogy ez nem baj.
– De, apu, Kate és én megcsináltuk a pitét, és te elrontottad! –
tiltakozott, és látszott az arcán, hogy mindjárt hisztizni kezd.
És én még azt hittem, hogy jól megy ma minden.
– Igazad van; te és Kate nagyszerű munkát végeztetek a
pitével. De ahogy Kate is mondta, az íze jó lesz, még ha az egyik
oldala barnább is a másiknál – nyugtattam, megsimogattam a
haját, de hiába, mert grimaszba rándult az arca, elfordult tőlem,
és dühösen összefonta a mellkasán a karját.
Bocsánatkérőn Kate-re néztem. Hirtelen már nem is tűnt
olyan jó ötletnek, hogy magunkkal vigyük a vásárra. Már éppen
nyitottam a számat, hogy figyelmeztessem Maddie-t, a
szomszédunk nem jön majd velünk, ha nem változtat a
viselkedésén, amikor Kate odalépett a lányomhoz, és leguggolt
elé, hogy a szemébe nézhessen.
– Azt hiszem, ez a pite még finomabb lesz most, hogy az
apukád is segített. Te és én nagyszerű munkát végeztünk a pite
összeállításával, de az apukád hatalmas segítség volt azzal, hogy
kivette a sütőből – mondta komoly arccal, és kicsit közelebb
hajolt Maddie-hez. – És akarsz tudni egy titkot?
Maddie bólintott, és ő is közelebb hajolt.
– Én azt szeretem, ha a tészta barnább az egyik oldalon –
suttogta Kate.
Elkerekedett Maddie szeme, Kate-re meredt egy pillanatra,
aztán felém fordult. – Azt hiszem, jó munkát végeztél, apu –
közölte szégyenlősen, és lehorgasztotta a fejét.
Azt a mindenit!
– Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. – Hálásan Kate-re
pillantottam. – És most, ki áll készen a sütivásárra?
Mindhárman bemásztunk az autóba, Kate fogta a pitét az
anyósülésen, miközben becsatoltam Maddie-t a székébe. Maddie
egész úton csacsogott a barátairól, arról, hogy mit süt az
anyukájuk, és milyen édességet szeretne venni. Kate udvariasan
hallgatta, a megfelelő helyeken ó-zott és á-zott, miközben
sokatmondó pillantásokat vetett felém.
Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy odafigyeljek és
válaszoljak Maddie-nek vezetés közben, de nem tehettem róla,
kezdtem kétségbe vonni, jó ötlet volt-e elhozni Kate-et. A legtöbb
anyuka túlságosan… sokat foglalkozott a gyerekei és a többi
szülő életével is. Csak ketten voltunk egyedülálló apák az egész
óvodában, és legyen elég annyi, hogy kettőnk közül irántam volt
nagyobb a kereslet. Nem akartam, hogy előkerüljenek a karmok,
mert az egyedülálló anyák azt hiszik, hogy új barátnőm van.
Mire odaértünk, a kert már dugig tele volt, szülők és
gyerekek nyüzsögtek a hosszú faasztalok körül, ahol sorban
álltak kikészítve a sütemények. Maddie hamar észrevette a
barátait, és odarángatott hozzájuk minket Kate-tel, akit az új
szomszédunkként mutattam be a szülőknek.
– Kate kedves volt, és segített nekünk megsütni ezt a pitét –
természetesen Maddie segítségével. – Reménytelen eset vagyok,
ha sütésről van szó.
– Amikor beléptem a konyhába, éppen késsel akart feltörni
egy tojást.
Kate felnevetett, és azonnal elvarázsolta a többi szülőt.
Mindenki nevetett, és ugratni kezdtek a borzalmas
tehetségtelenségem miatt, részletekbe menően felemlegették az
összes alkalmat, amikor bolti sütiket próbáltam eladni a
sajátomként.
– Meg is úsztad volna, ha nem felejted el levenni az árcédulát
– nevetett a barátom, Sandra.
Sandra Ashley anyukája volt, Ashley volt Maddie legjobb
barátnője. Ők ketten máris kuncogva mutogatták egymásnak a
különböző tortákat és süteményeket, és úgy csacsogtak, ahogy
csak a négyévesek tudnak.
Már éppen előálltam volna a megfelelő válasszal, amikor
valaki megpaskolta a vállamat. Megfordultam, és egy apró nő
állt mögöttem szűk farmerben és egy olyan pólóban, amelyet az
óvoda készíttetett a szülői munkaközösség tagjainak. Szélesen
mosolygott, és átvetette a haját a vállán, mielőtt megszólalt.
 – Hunter, nem is tudtam, hogy itt vagy! Sütöttél valamit? –
kérdezte hangosan, vidám, izgatott hangon.
– Szia, June, hogy vagy? Nem, ezúttal be kellett vetnem az
erősítést. – Hátraléptem, hogy Kate-et is bevonjam a
beszélgetésbe.
June gyorsan végigmérte Kate-et, aztán szélesen
elmosolyodott, és kezet nyújtott. – Szia, idegen! June vagyok,
Erika mamája. Honnan ismered a mi Hunterünket? – Rám
pillantott, aztán vissza Kate-re.
A mi Hunterünk?
– A szomszédja vagyok – mosolygott Kate, és megrázta June
kezét. – Nem is tudtam, hogy mindenki tudja, milyen
borzalmasan süt.
June tovább mosolygott, de valami megváltozott a szemében.
Nem tehettem róla, kényelmetlenül éreztem magam attól,
ahogyan Kate-re nézett. June egy ideje már célozgatott rá, hogy
tetszem neki, és annak alapján, ahogy szinte felnyársalta Kate-et
a tekintetével, arra jutottam, hogy az érzései nem változtak,
annak ellenére, hogy semmiféle érdeklődést nem mutattam
iránta.
– Nos, Hunter – fordította June komolyabbra a szót –, tudod,
hogy bármikor felhívhatsz, ha szükséged van valamire. Mindig
itt vagyok, hogy felajánljam a szolgálataimat – tette hozzá, és kissé
felvonta a szemöldökét. Közben a karomra helyezte a kezét, és
gyengéden megszorította.
– Kösz, June, ezt igazán értékelem – mosolyogtam
udvariasan.
 June biccentett, újra megszorította a karomat, aztán elsétált,
hogy rendreutasítson pár elvadult óvodást, akik a sarok mögött
titokban lenyalogatták a mázat a muffinokról.
– Nem is tudtam, hogy ilyen népszerű vagy – jegyezte meg
Kate, miközben Maddie-t és Ashley-t figyelte, akik pár lépésre
tőlünk a brownie-kat tanulmányozták.
– Ja, az egyedülálló apaság elég ritka – feleltem, és
elindultunk Maddie felé.
– Úgy tűnik, elég nagy irántad a kereslet.
– Gondolom. Azt hiszem, az anyukák egyszerűen csak
boldogok, hogy néha megjelenik egy apa is.
Egy darabig csöndben sétálgattunk, figyeltük Maddie-t, és
beszédbe elegyedtünk a többi szülővel. Kate továbbra is
elbűvölő és barátságos volt, de két beszélgetés közben éreztem,
hogy bántja valami. Hirtelen megbántam, hogy elhoztuk
magunkkal. Biztos voltam benne, hogy a legkevésbé egy ovis
sütivásáron szerette volna tölteni a szombat délutánját.
Remek, elijeszted a partneredet azzal, hogy milyen unalmas is
valójában az életed. Ügyes húzás volt, Hunter.
Maddie kiválogatta azokat a sütiket, amelyek tetszettek neki,
és sorba álltunk, hogy fizessünk. Kate mellettem maradt a
sorban, míg Maddie Ashley-vel és a többi barátjával
rohangászott a gyepen. Örültem, hogy kifárasztja magát, mielőtt
hazamegyünk.
– Hé – szólalt meg Kate, összefonta a karját a mellén, és
lehalkította a hangját. – Az, hogy kefélünk, még nem jelenti,
hogy nem randizhatsz. Az nyilvánvaló, hogy June odavan érted,
és biztos vagyok benne, hogy egy csomó másik anyuka is. Ha ezt
akarod, akkor csapj le a lehetőségre. Én csak… a háttérbe
vonulok, nincs harag.
Úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Erre nem
számítottam.
– Kate, én…
Mielőtt befejezhettem volna, Maddie hozzám szaladt,
átkarolta a lábamat, és felnevetett.
– Ház, a házban vagyok! – kiáltotta, és elégedetten nevetett a
barátaira, akik körbeálltak bennünket, szemmel láthatólag
bosszankodva, amiért nem foghatták meg Maddie-t.
Bocsánatkérőn Kate-re néztem, aztán Maddie-hez fordultam.
– Ötperces figyelmeztetés, oké? Hamarosan ideje indulnunk.
– Ó, oké. – Maddie nem eresztette el a lábamat, nekem dőlt,
inkább mellettem maradt ahelyett, hogy elszaladt volna, hogy
kiélvezze az utolsó öt percet a barátaival.
Hamarosan sorra kerültünk. Kifizettük a két brownie-t és a
szelet tortát, és örömmel láttuk, hogy az almás piténk az utolsó
morzsáig elfogyott.
– Mondtam neked, hogy az a kis barnaság még jobbá teszi –
hajolt le Kate Maddie-hez. Egymásra mosolyogtak, és Maddie
odaszaladt hozzá, hogy megölelje.
Miután hazaértünk, letettem Maddie-t pihenni. Kate-et a
konyhában találtam, éppen mosogatott.
– Ezt igazán nem kellett volna – csatlakoztam hozzá.
– Én csináltam a rendetlenséget. Az a logikus, hogy én is
takarítsam el – felelte, miközben kisikálta az utolsó csepp tésztát
a keverőtálból.
 Gyengéden kivettem a kezéből a tálat és a szivacsot. – Nem
hiszem, hogy ez így működik.
Kate hagyta, hogy elvegyem tőle, és elállt az útból, nekidőlt
mellettem a pultnak.
– Tényleg nagyon hálás vagyok a segítségedért. –
Bepakoltam a mérőpoharakat a mosogatógépbe.
– El sem tudom képzelni, mihez kezdtünk volna nélküled.
– Hát persze. Ne aggódj emiatt. Jó móka volt -vont vállat
mosolyogva.
– Ami pedig azt illeti, amit June-nal kapcsolatban mondtál…
egy ideje már tetszem neki, és ezt nem is igazán titkolja. Ha járni
akartam volna vele, akkor már megtettem volna. Nem érdekel.
Kate bólintott, de nem nézett rám, a nappalira meredt
mögöttem. – Hát, ha ő nem is jön szóba, csak tudd, hogy
részemről rendben van, ha randizol valakivel.
Próbált kedves lenni. De akkor miért csapnék legszívesebben
ököllel valamibe erre a gondolatra?
Mély lélegzetet vettem, hogy ne érezze a hangomból a
nyugtalanságot. – Majd észben tartom.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

Kate

K INÉZTEM AZ ABLAKON, hogy nem látom-e valahol Huniért.

Szépen sütött a nap, és abban reménykedtem, hogy odakinn

játszik Maddie-vel, vagy dolgozgat a hátsó kertben. Nem
találkoztunk a sütivásár óta, és egyszerűen képtelen voltam őt
kiverni a fejemből.
Próbálkoztam meditációval és jógával, de az első lefelé néző
kutya póz után feladtam. Még az is megfordult a fejemben, hogy
elmegyek futni, de aztán úgy döntöttem, hogy ennyire azért nem
szükséges elterelni róla a gondolataimat.
Valami emésztett, nyugtalanított, de nem tudtam volna
pontosan megmondani, hogy miért. Arra gondoltam, hogy ha
esetleg találkoznánk, akkor végre képes lennék összpontosítani,
és kitalálni, hogy mi van velem.
Próbáltam munkával elterelni a figyelmemet, de
egyfolytában elkalandoztak a gondolataim, ezért aztán
elhatároztam, hogy kitakarítom a konyhát. A takarítás és a
rendrakás általában megnyugtatott, de egyre jobban
szorongtam, miközben letörölgettem a pultot. Úgy értem,
remekül szórakoztunk a sütivásáron, de hirtelen úgy éreztem
magam, mintha megőrültem volna.
 Bepakoltam az edényeket a mosogatógépbe, kézbe vettem a
mosogatószeres flakont, aztán rádöbbentem, hogy percekig csak
a semmibe bámulok, teljesen kikapcsoltam. Becsuktam a
mosogatógép ajtaját, megnyomtam a START gombot, és arrébb
mentem, határozottan eldöntöttem, hogy kiverem őt a fejemből.
Pár perccel később riadtan feleszméltem… arra, hogy hab
borít mindent.
Basszus, lassan elmegy az eszem. Mély lélegzetet vettem, féltem,
hogy már nem csupán bohókás neurotikus, hanem totál
elmebeteg lettem. Bármi volt is az oka, a konyha tele volt habbal,
és kezdenem kellett vele valamit.
Ja, tényleg fel akartam kelteni Hunter figyelmét, de nem így.
Csak egyetlen dolgot tehettem – felhívtam Huntert. Pár
percen belül átjött, fájdalmasan szexin nézett ki farmerjében és
az izmos karját kiemelő fehér pólóban.
– A francba! – szisszent fel, mihelyt belépett, és letette a
földre a szerszámosládáját. A konyha padlóját buborékok és
mosogatószeres lé borította.
– Annyira sajnálom. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett. –
Mögé léptem, mihelyt ellenőrizni kezdte a mosogatógépet.
Leállította, kinyitotta az ajtaját, és megnézett valamit. –
Semmi baj, csak túl sok benne a mosogatószer – nyugtatott meg,
és felállt. – Mennyit töltöttél bele?
Vállat vontam, nem akartam bevallani neki, hogy annyira
lefoglalta a gondolataimat, hogy teljesen kikapcsolt az agyam, és
egy fél flakonnal a gépbe döntöttem. – Ne haragudj, hogy
ilyesmivel zavarlak. Csak aggódtam, hogy tönkretettem a gépet.
– Bocsánatkérőn rámosolyogtam, reméltem, hogy nem néz totál
idiótának, aki még azt sem tudja, hogyan kell használni a
mosogatógépet.
– Nem gond. Nem csináltam semmi fontosat. – Beletúrt a
hajába, és a mozdulattól megfeszült a bicepsze.
Elakadt a lélegzetem, és kényszerítenem kellett magam arra,
hogy elfordítsam a fejem.
– Akkor csak feltakarítok. – Felkaptam a felmosófát. – Még
egyszer köszönöm a segítséget.
– Maradhatok, hogy segítsek.
– Biztos? Nem akarom elrabolni a délutánodat.
– Nem rabolsz semmit. Maddie az egyik barátnőjénél van, és
még egy félóráig nem jön haza.
Félretettem a felmosófát, és odahajítottam Hunternek egy
felmosórongyot. A vele kapcsolatos fantáziáimnak nem volt
része, hogy négykézláb felsikáljuk a konyhám padlóját.
Gyorsan végeztünk a takarítással, és Hunter feltérdelt, hogy
ellenőrizze a munkánk eredményét. Letörölte az izzadságot a
homlokáról, és a mozdulattól felhúzódott a pólója, kivillantva
izmos hasát. Úgy nézett ki, mint aki most lépett ki egy
dezodorreklámból.
– Mi van? – vigyorgott rám.
A csudába! Észrevette, hogy megbámultam.
Mielőtt ráeszmélhettem volna, hogy mi történik, Hunter
odamászott hozzám, és hirtelen előttem térdelt. Egy szó nélkül
felemelte a fejemet, és vad csókban összeforrt az ajkunk.
Istenem, ez a férfi! Maga volt a tökély.
 Nagy kezek ragadták meg a csípőmet, közelebb rántott
magához, miközben a nyelve gyengéden simogatta az enyémet.
A hátára gördült, és magára húzott.
Csókolózás közben végigsimítottam a testén, a farmeren
keresztül megmarkoltam az erekcióját. Felnyögött, amikor
becsúsztattam a kezemet a nadrágja alá, a tenyerembe fogtam, és
lassan simogatni kezdtem, míg végül éreztem, ahogy lüktet a
szorításomban. Olyan vastag volt, hogy nem is érték át teljesen
az ujjaim, és halkan nyögdécselt, miközben simogattam, aztán
szorosabban markoltam, és végül végighúztam az ujjaimat az
érzékeny makkján.
– Bassza meg! – nyögte, és emelgetni kezdte a csípőjét.
– Akarlak – mormogtam.
– Vetkőzz! – parancsolt rám rekedt mordulással, és a
hangjától megborzongtam.
Hunter lerántotta magáról a pólót, lerúgta a farmert és az
alsónadrágot, és én is kibújtam a bugyimból. Aztán lehúzta
rólam a pólót, kikapcsolta a melltartómat, és kiszabadította a
mellemet.
Újra megcsókolt, megmarkolta a mellemet, lassan
simogatott. Megcsipkedte az egyik mellbimbómat, és lehunytam
a szemem, éreztem, ahogy a vágy végigfut a testemen, le, a két
lábam közé, ahol már nedves voltam. Áttért a másik mellemre,
és halk nyögés szakadt fel a torkomból.
Megint simogatni kezdtem, szinte megvadultam, amikor
megéreztem a tenyeremben, hogy milyen vastag és kemény a
farka. Az ölébe másztam, átfogtam a derekát a lábammal, aztán
közelebb csúsztam hozzá, míg végül az erekciója a bejáratomhoz
ért.
Ringatózni kezdtem, éreztem, ahogy óvatosan belém hatol
néhány centiméternyire. Még közelebb húzott magához,
megmarkolta a hajamat, és csak csókolt és csókolt.
Képtelen voltam tovább ellenállni, hátrahúzódtam. – Muszáj,
hogy magamban érezzelek – suttogtam.
Hunter felemelt, az egyik kezével a csípőmet fogta, a
másikkal a fenekemet, aztán leereszkedtünk a padlóra.
Felkiáltottam a vágytól, amikor a nedvességemnek
nyomódott, éppen csak a makkja ért hozzám. Halkan a nevét
nyögtem, előrelöktem a csípőmet, mert többre volt szükségem.
De Hunter tovább incselkedett velem, nem hatolt beljebb, hiába
remegtem a vágytól alatta. Megsimogattam a vállát, miközben
próbáltam egyre közelebb bújni hozzá.
– Óvszer? – kérdezte.
Normális körülmények között szégyelltem volna egy férfi
előtt anyaszült meztelenül beszaladni a hálószobámba, de ebben
a helyzetben nem volt semmi normális. Akartam őt. Itt. És most.
Egy szempillantás alatt visszaértem az óvszerrel.
Hunter felhúzta a gumit, és újra magához vont. Egy
pillanatra a szemembe nézett, aztán lassan belém hatolt, minden
lökéssel egyre mélyebbre került. Levegő után kaptam, mihelyt
teljesen bennem volt, a vállába vájtam a körmeimet.
– Olyan jó érzés – suttogta rekedten, nem mozdult, kiélvezte
az érzést, hogy mélyen bennem van.
Megmarkolta a fenekemet, hogy még mélyebbre nyomja
magát. Felszisszentem, minden porcikám megfeszült.
Lehunytam a szemem, felkiáltottam, és mozogni kezdtem vele
együtt.
Teljesen megvadultunk. Nem tudom, azért-e, mert a lánya
bármelyik pillanatban hazaérhetett, vagy pedig azért, mert olyan
kétségbeesetten vágytunk egymásra.
– Hunter – nyögtem, és felszisszentem, ahogy a kéj
végigsugárzott az egész testemen.
Percekkel később hatalmasat élveztem, elakadt tőle a
lélegzetem, és vadul összerándultam a farka körül.
– A francba, a francba! Basszus! – káromkodott, miközben
még mindig pumpált bennem. – Mindjárt elélvezek.
– Igen – kiáltottam fel, és magamhoz rántottam.
Megváltozott a lélegzése, és a nyakamba fúrta az arcát,
amikor elélvezett.
Pár percig csak lihegtünk, patakokban folyt rajtunk az
izzadság. Hunter lenyúlt, és kisimította a hajat a homlokomból,
én pedig közelebb bújtam hozzá.
– Hát, ez váratlanul ért. – Rám mosolygott, és gyengéden
megpuszilta a számat.
– Ja, én sem láttam előre – kuncogtam.
Felsegített a padlóról, összeszedtük a ruháinkat,
Hunter kidobta az óvszert, és megmosta a kezét a
mosogatónál.
Megmerevedtem, mihelyt meghallottam, hogy egy kocsi
behajt a ház elé, aztán kinyílt egy ajtó.
– A francba! Maddie itthon van. – Hunter bocsánatkérőn rám
mosolygott, és kikukucskált az ablakon.
 – Nem kell bocsánatot kérned – nyugtattam meg, és gyorsan
magamra kapkodtam a holmimat. – Kösz, hogy helyrehoztad a
mosogatógépet… és a csöveim többi részét. – Vigyorogva
figyeltem, hogy gyorsan felöltözik.
– Szívesen, bármikor. – Felnevetett. – Csak hívj, ha segítségre
van szükséged miatta vagy bármi másért.
Hunter elindult az ajtó felé, aztán visszafordult. – És újra
meg akarok köszönni mindent, amit a sütivásárért tettél. Sokat
jelentett Maddie-nek.
Elmosolyodtam, meghatott, hogy Maddie jól érezte magát. –
Természetesen. Én is élveztem.
Egy pillanatra a szemembe nézett, és megállt a szívverésem.
Hogyan csinálta? Mintha minden alkalommal, amikor rám
nézett, elfelejtkeztem volna minden másról rajta kívül.
Egy utolsó meleg mosollyal az arcán sarkon fordult, és
lesétált a lépcsőn.
Becsuktam mögötte az ajtót, nekidőltem, és lecsúsztam a
padlóra. A tenyerembe hajtottam a fejem. Mi volt ez az egész?
Mások is így viselkednek? Tönkreteszik a mosogatógépüket,
csak hogy felhívják magukra egy pasi figyelmét?
Nem tagadhattam tovább. Tudtam, hogy miért veszítem el
az eszemet.
Nem akarom, hogy Hunter másokkal randizzon.
Tessék, ez volt a hideg, kemény igazság. Dühös voltam,
amiért azt mondtam neki, hogy nem bánom, ha más nőkkel is
találkozgat Maddie óvodájából.
Élveztem, amikor együtt sütöttünk… tényleg élveztem. Jó
érzés volt a közelében lenni, és nem csupán azért, mert tudtam,
hogy mire képes az ágyban. Még Maddie társaságát is élveztem
most, hogy jól kijöttünk végre egymással.
Felálltam, kinéztem az ablakon, magam sem tudtam, mit
kezdjek ezzel a felismeréssel.
A francba! Bajban voltam. Még soha nem éreztem ilyesmit,
nem voltam ilyen őrülten és kétségbeesetten oda a pasikért,
akikkel lefeküdtem.
Más nők is így éreznek, amikor kedvelnek egy férfit?
Nem tudtam pontosan, mi történik Hunter és köztem, de
nyilvánvalóan nem készültem fel erre a fordulatra.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

Hunter

É S ITT JÖN A Maddie anyahajó, visszatér az óceánt átszelő útjáról –

kuncogtam, majd áttoltam Maddie egyik műanyag játékát a kád

egyik végéből a másikba, és közben pöfögő hangokat adtam ki
magamból, ahogy a kis kék hajó himbálózott a vízen.
– Jaj! – sikoltott fel Maddie, és izgatottan tapsikolt.
A reggeli fürdőzés nem tartozott a rendes szokásaink közé,
de tegnap este sokáig bingóztunk, és teljesen elfelejtkeztem a
mosakodásról. Csak akkor jutott eszembe, amikor hajnalban
bemászott mellém az ágyba egy kis összebújásra. Elég volt
megszagolnom a haját, és tudtam, hogy ideje újabb utazásra
küldeni a Maddie anyahajót.
– Most merre járt a hajó, apu? – nézett fel rám csillogó,
kíváncsi szemekkel.
Hagytam, hogy a hajó ringatózzon a vízen, sampont
öntöttem a tenyerembe, és mosni kezdtem a haját. Mihelyt
felhabosodott, gyengéden belemasszíroztam a bőrébe,
mosolyogva figyeltem a buborékokat.
– Hát, úgy hallottam, hogy eljutott egészen Izlandig, mióta
utoljára láttuk.
– Izland?
– Ühü.
 – Izlandon nagyon hideg van, apu?
– Igen, de nem olyan hideg, mint Grönlandon. Gondoltad
volna?
Elkerekedett szemmel meredt a kis kék hajóra, és
megcsóválta a fejét. Aztán felkapta a játékszert, és beszélni
kezdett hozzá, kifaggatta, mennyi időbe tellett eljutni Izlandig,
és látott-e arrafelé jégkastélyokat.
Kiöblítettem a sampont a hajából, mosolyogva néztem,
ahogy pancsol és játszik a kádban. Ez is egy olyan pillanat volt,
amikor tudtam, hogy figyelnem kellett volna az órát,
gondoskodni róla, hogy időben beérjünk az óvodába, és én se
késsek el a munkából, de nem volt szívem sürgetni magam,
elfeledkezni arról, milyen hihetetlenül értékesek ezek a percek.
Ha valaki öt éve azt mondta volna nekem, hogy teljesen
megváltoztatja az életemet egy apró, magatehetetlen újszülött,
azt válaszoltam volna, hogy elment az esze. De abban a
pillanatban, amikor Maddie anyja elárulta, hogy terhes, azonnal
tudtam, hogy az életem többé nem lesz ugyanaz.
Elég volt egy pillantás az ultrahangfelvételre, hogy
elbűvöljön. És amikor világossá vált, hogy egyedül kell
felnevelnem Maddie-t, egy szempillantás alatt igent mondtam
rá. Nem volt más lehetőség a számomra.
A kislányom lett az egész világom abban a pillanatban,
amikor tudomást szereztem a létezéséről. Még ha a magánéletem
meg is sínylette, mert lefoglalt a lányom nevelése, megérte
minden egyes pillanat, amelyet vele töltöttem. Maddie volt
számomra minden, és semmi sem vehette el azt, amit
jelentettünk egymás számára.
 A terhesség mindkettőnket váratlanul ért, de Maddie anyját
nem érdekelte a gyereknevelés. Most az ország másik végében
él, és évente egyszer telefonál, Maddie születésnapján.
Miután lemostam Maddie-ről a szappant, kisegítettem a
kádból, szárazra töröltem, aztán kihúztam a dugót.
Felöltöztettem, és gyorsan befontam a haját, aztán én is
felöltöztem. Egymás mellett állva megmostuk a fogunkat.
Hamarosan mindketten készen voltunk, és ránéztem az órára,
amikor elindultunk az ajtó felé. Még a fürdéssel együtt is időben
voltunk.
Kisétáltunk az ajtón, és a tekintetem a garázs fölötti lakásra
tévedt. Óhatatlanul felvillantak az agyamban a Kate-tel
történtek, amikor a konyha padlóján végeztük.
Meglepett, hogy egy konyhában ennyire jártas nő ilyen
kezdőre valló hibát kövessen el a mosogatógéppel… de nem
panaszkodom, miután életünk egyik legklasszabb szexuális
élményében volt részünk a konyha padlóján. Az egésznek
egyből lett értelme. És hé, nem voltam az a fajta fickó, aki nemet
mond egy gyors konyhai menetre. Nem is hiszem, hogy ilyen
férfi egyáltalán létezik. A szex csodás, bárhol esik is meg.
Elhessegettem az erotikus gondolatokat, besegítettem
Maddie-t a kocsi gyerekülésébe, aztán én is beszálltam a volán
mögé.
– Gyerünk az oviba!
Hatalmas aktahalom fogadott, mire megérkeztem az irodába.
Felsóhajtottam, leültem, és azonnal nekiálltam dolgozni. Át
kellett szervezni a város nyugati részén a buszok útvonalát, a
vasútvonalaknak karbantartásra volt szükségük, a kátyúkat
pedig fel kellett tölteni… és én csak arra tudtam gondolni, hogy
Kate-et töltsem meg.
Koncentrálj, Hunter, koncentrálj!
A nap fennmaradó része szerencsére gyorsan eltelt, és
hamarosan eljött az idő, hogy felszedjem Maddie-t a legjobb
barátnője házánál. Előre sejtettem, hogy az utolsó
megbeszélésem elhúzódik, ezért megszerveztem, hogy Ashley
anyukája hazavigye magukhoz Maddie-t. Ez is egyike volt a
számos készségnek, amelyet egyedülálló apaként gyorsan el
kellett sajátítanom.
Hazafelé menet Maddie megkérdezte, mit fogunk
vacsorázni, és nyafogni kezdett, mihelyst elárultam, hogy csirkét
eszünk brokkolival, mint hetente egyszer mindig.
– Miért nem tudsz te is olyan fincsi vacsorát főzni, mint amit
Kate csinált, amikor átjött?
– A szomszédunk, Kate sokkal jobb szakács, mint én –
feleltem, és a visszapillantó tükrön keresztül figyeltem Maddie
reakcióját. Nem úgy nézett ki, mint akit sikerült meggyőzni.
– Akkor miért nem szólsz neki, hogy jöjjön át, és főzzön
nekünk megint?
Fogalmad sincs, mennyire szeretném őt áthívni.
– Kate sokat segített nekünk az utóbbi időben. Ez nagyon
rendes volt tőle, de nem használhatjuk ki a kedvességét.
– Apu, mit jelent az, hogy kihasználni?
 Felsóhajtottam. – Azt jelenti, hogy nem várhatjuk el tőle
állandóan, hogy vacsorát készítsen nekünk. Meg kell tanulnunk
egyedül csinálni.
Ráadásul eléggé világossá tette már egy ideje, hogy nem érdekli
komoly kapcsolat – és nem akarom a gyerekemet használni arra, hogy
rávegyem bármire is.
Maddie egy darabig nem szólalt meg, csak kibámult az
ablakon. Pár perc múlva felsóhajtott. – De én utálom a brokkolit
– motyogta az orra alatt.

A vacsorával és Maddie ágyba dugásával töltött idő alatt végig

próbáltam kitalálni, milyen indokkal küldjek Kate-nek egy sms-t,
ami nem hangzik annyira reménytelenül kétségbeesettnek.
Elkérhettem volna például annak az ételnek a receptjét,
amelyet Maddie úgy szeretett – de megígértem magamnak, hogy
nem használom a lányomat alibiként. Megkérdezhettem volna,
hogy minden rendben van-e a mosogatógéppel – de nyilvánvaló
volt, hogy az egész baleset csak csel volt, és nem akartam ezzel
cikizni.
Teljesen kifogytam az ötletekből, mire ágyba dugtam
Maddie-t, és kész voltam egy szimpla „szia” sms-t küldeni Kate-
nek.
Betakartam Maddiet-t, megpusziltam a homlokát, mondtam
neki, hogy szeretem, és megcsóváltam a fejem a helyzet
ostobaságán. A kis hercegnőm volt az egyetlen, aki igazán
számított az életemben. Még ha jól szórakoztam is a bérlőmmel,
elsősorban apa voltam. Maddie-vel egy csapatot alkottunk, és
hosszú távon olyan nőre volt szükségem, aki ezt megérti.
– Jó éjszakát, apu. – Lecsukódott Maddie szeme.
Összeszorult a szívem, ahogy lenéztem a takaró alatt
összegömbölyödött apró alakra. – Jó éjszakát, édesem. Reggel
találkozunk!
Besétáltam a szobámba, és felkaptam a telefonomat az
éjjeliszekrényről. Meglepve láttam, hogy érkezett egy sms Kate-
től.

Ott vagy?

Egyértelműbb volt az üzenete, mint máskor. Valami baj

lehetett. Azonnal felhívtam, mert aggódtam, hogy gondban
lehet.
– Halló? – suttogta, szinte nyöszörögte.
– Minden rendben, Kate? – Vigyáztam, hogy ne érződjön ki
az aggodalom a hangomból. Nem akartam megijeszteni.
– Én, ah, hallottam valamit. Azt hiszem, van valami… vagy
valaki… itt. Át tudnál jönni, hogy megnézd?
Pár perccel később már beléptem Kate nyitott ajtaján a sötét
lakásba. Talán fel kellett volna kapnom egy baseballütőt vagy valamit.
– Kate? – szólítottam, a szemem még nem szokott hozzá a
sötétséghez.
– Itt vagyok – válaszolta hangosabban suttogva.
Követtem a hangját, és a nappaliban találtam rá, nyakig
felhúzott takaró alatt feküdt a kanapén. A szeme akkorára tágult,
mint egy kistányér – és a tévében játszott horrorfilmre meredt.
Egy részem úgy érezte, hogy őszintén retteg, de a megrendezett
mosogatógépes eset után nem voltam benne teljesen biztos.
– Mit nézel? – kérdeztem kifejezéstelen hangon. Ha tényleg
fél, akkor nem akartam, hogy azt higgye, hogy kinevetem.
– Hát – felém fordult, és még jobban elkerekedett a szeme
elkezdődött ez a film a tévében, és az elején nem úgy tűnt, hogy
ennyire ijesztő lesz, inkább érdekesnek ígérkezett, szóval
elkezdtem nézni, és, ah, hát tényleg halálra rémített, és aztán
hallottam valami hangot a lakás másik végéből, és most pedig itt
vagy.
Elhadarta az egészet, gyors, egyenletes tempóban áradtak
belőle a szavak – szinte úgy, mintha az elmúlt tíz percben ezt
gyakorolta volna. Elmosolyodtam.
– Szörnyen hangzik – jegyeztem meg kissé szarkasztikusán,
felkaptam a távkapcsolót a kávézóasztalról, és kikapcsoltam a
tévét. – Kezdjük azzal, hogy eltüntetjük a sikolyokat és a
zombikat a képernyőről.
– Jó ötlet – biccentett, és megmozdult a takaró alatt.
– Azt hiszem, már csak egyetlen teendőnk van. – Bedugtam a
két kezemet a hátsó zsebembe.
– És mi lenne az? – Összeráncolta a homlokát, a szeme még
mindig ki volt tágulva.
– Azt hiszem, jobb lenne, ha nálunk aludnál.
Erre még jobban elkerekedet a szeme. – Megtehetjük?
– Majd beállítom az ébresztőt, hogy kora reggel ki tudj
osonni. – Nem mintha sok időt töltenénk majd alvással.
– Az lesz minden idők legrövidebb szégyenmenete.
– Legalább megvan rá az esély, hogy nem fog senki meglátni.
 Mindketten felnevettünk.
– Ja, azt hiszem, jó lenne nálad aludni. – Felült, és a füle
mögé simította a haját.
– Rendben. – Elmosolyodtam. – Akkor most mássz ki a
takaró alól, hogy eltűnhessünk innen, mielőtt kirontanak a
zombik a hálószobádból.
A szemét forgatta, de követett az ajtóhoz, ahol belebújt a
cipőjébe.
Kate-tel gyorsan és csöndesen beóvakodtunk a házba,
lábujjhegyen eltipegtünk Maddie szobája előtt, be az enyémbe.
Mihelyt Kate ellépett mellettem, becsuktam és bezártam az ajtót
magunk mögött.
Soha többé nem követem el azt a hibát.
Megfordultam, és Kate átölelt, meglepő gyengédséggel a
számra szorította az ajkát.
– Köszönöm, hogy megmentettél! – hálálkodott két csók
között, a mellkasomat és a vállamat simogatta.
– Örülök, hogy felhívtál. – Átkaroltam a derekát. – Az ember
soha nem tudhatja, miféle őrült dolgok ólálkodnak odakinn.
– Mmm – mormogta, ahogy a szám levándorolt a nyakára,
gyengéden megharapdáltam a puha bőrt a füle alatt. Halk,
vággyal teli hangok törtek fel a torkából, miközben lassan
kigombolta az ingemet.
A kezem a pólója alá siklott, a háta mögé nyúltam, hogy
kioldjam a melltartóját. Mindketten egyszerre végeztünk, és csak
annyi időre álltunk meg, amíg levettük magunkról a felsőt és a
padlóra hajítottuk.
 Aztán az ágy szélére ültettem Kate-et, lassan lehúztam róla a
fekete cicanadrágot, élvezettel figyeltem, ahogy egyre többet
fedek fel pucér bőréből. Mihelyt lenn volt róla a nadrág, én is
gyorsan meg szabadultam a farmeremtől. Nem vettük le
egymásról a tekintetünket, miközben lerúgtuk magunkról az
alsóneműt, és egy pillanatig csak álltam ott és figyeltem őt.
– Gyere ide! – Reszelősebb volt a hangom, mint szerettem
volna, megfogtam a kezét, és felhúztam magamhoz. Csodás volt
érezni a meztelen bőrét a mellkasomon, és alig vártam, hogy
felfedezhessem a számmal buja testét.
A karomba kaptam, Kate pedig átfogott a lábával. Éhes
csókban forrt össze az ajkunk, miközben lefektettem az ágyra.
Végighúztam a nyelvem a nyakán és a mellén, ahol egy
pillanatra megálltam, megszívogattam a mellbimbóit. Kate
felnyögött a nyelvem érintésére, amitől csak még inkább
vágytam lefelé. Végigcsókoltam a testét, és egy pillanatra
megálltam, amikor elérkeztem a célomhoz, az öle helyett a belső
combján folytattam az incselkedést.
Kate türelmetlenül felsóhajtott, aztán kuncogni kezdett. –
Olyan egy… ó…
Csókolgatni kezdtem a lába közét, mielőtt befejezhette volna
a mondatot, végighúztam a nyelvemet érzékeny húsán. Még
nedvesebb volt, mint gondoltam, és vágyának melegsége még
jobban felizgatott.
Nyalogattam a punciját, gyengéden szívogattam a csiklóját,
és egyre gyorsabban kapkodott levegő után. Kate egyre
hangosabban nyögdécselt, míg végül elért a csúcsra, ívbe feszült
a háta a gyönyörtől.
 Felkönyökölt, mihelyt végre rendesen kapott levegőt,
felemelte a kezét, és begörbítette egy ujját. – Gyere ide – suttogta.
Föléje hajoltam, leereszkedtem rá, és éreztem, ahogy a melle
a mellkasomhoz nyomódik.
Majd belehaltam a vágyba, hogy beléhatoljak, de szerencsére
maradt annyi működő agysejtem, hogy előbb benyúltam az
éjjeliszekrény fiókjába, és kivettem egy óvszert. Gumit húztam
magamra, és éreztem, hogy ökölbe szorult Kate keze, amikor
elhelyezkedtem a lábai között.
Összeforrt az ajkunk, miközben becsusszantam szűk
forróságába. Kate kéjesen felnyögött, és megmoccant, hogy
magába fogadjon. Mindketten felsóhajtottunk, miközben lassan,
centiről centire beléhatoltam. Hiába akartam, képtelen voltam
visszafogni magam, pumpálni kezdtem, és Kate gyorsan felvette
a ritmust. Egyre jobbak lettünk ebben is – gyorsan és könnyedén
megtaláltuk a tökéletes ütemet a hálószobában és azon kívül is.
Kate-tel minden olyan erőlködés nélkül ment.
Egyre jobban ziháltunk. Kate egyre gyorsabban nyöszörgött,
és olyan hangosan, hogy tudtam, ismét be kell majd fognom a
száját a kezemmel. A mellére tettem a kezem, masszírozni
kezdtem a halmokat, dörzsölgettem a bimbóját az ujjaim között,
miközben Kate végighúzta a körmeit a hátamon, gyengéden
meghúzta a hajamat a tarkómon.
– Olyan… csodálatos vagy – suttogta pihegve, ismét
megfeszült a háta, ahogy közeledett a második orgazmushoz.
Éreztem, hogy megfeszül körülöttem, és tudtam, hogy közel
járok. De mindig a hölgyeknek kell előbb elélvezni.
 – Élvezz a kedvemért – mormogtam, és pillanatokon belül
felszisszent, remegett az egész teste. – Ez az… – Keményebben
pumpáltam, megtaláltam a pontot, ami hozzásegítette, hogy
végre darabokra hulljon.
Csak ennyi kellett, figyelni, ahogy felér a csúcsra.
Megrándultam benne, és beleürítettem a magomat az óvszerbe,
ahogy az erőteljes orgazmus végighullámzott a testemen.
Káromkodtam a bajuszom alatt.
Amikor kinyitottam a szemem, Kate bágyadt mosollyal az
arcán figyelt.
Lihegve mindketten hátrahanyatlottunk az ágyon, a testünk
csillogott az izzadságtól. Elhelyezkedtem a párnán, Kate pedig
az oldalára fordult, és feltámaszkodott a könyökére. Felé
fordultam, és megláttam a pajkos mosolyt az arcán. Felvonta az
egyik szemöldökét.
– Miért nézel így? – Oldalra fordultam, és én is
feltámaszkodtam.
– Azt hiszem, szerelmes vagyok ebbe az együtt alvásba.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

Kate

É LJENEK A FELNŐTTEK!

Jessie vigyorogva felemelte a margaritás poharát. Rebeccát

előléptették a munkahelyén, Jessie a következő héten ünnepelte
a hatodik házassági évfordulóját, én pedig végre
berendezkedtem a költözés után.
Hetek óta nem láttuk egymást, ezért igazi lányos napot
terveztünk manikűrrel és pedikűrrel, masszázzsal, vásárlással és
pár pohár itallal a kedvenc mexikói éttermemben.
Meleg szombat volt, ezért a teraszon ültünk le, figyeltük az
embereket, és beszámoltunk, mi minden történt velünk azóta.
Mivel nem találkoztam Rebeccával és Jessie-vel a beköltözésem
óta, így aztán fogalmuk sem volt arról, hogy mi folyt Hunter és
köztem. Próbáltam elterelni a beszélgetést, mert nem igazán
tudtam, mennyit áruljak el nekik Hunterről, különösen, mivel
magam sem értettem teljesen a kapcsolatunkat.
– Szóval, hogy van a szülinapi szexes pasi? – kérdezte
Rebecca, mintha csak olvasott volna a gondolataimban.
Égni kezdett az arcom. Istenem, mi volt a baj velem? Olyan
voltam, mint egy tinédzser, akit a szerelméről faggatnak.
Próbáltam hárítani, elbagatellizálni az egészet.
 – Legyen elég annyi, hogy megérte a várakozást –
vigyorogtam, és reméltem, hogy nem lesznek kíváncsiak túl sok
részletre.
– Ó, istenem! Összejöttetek? – kiáltott fel Rebecca, és a szája
elé kapta a kezét.
Jessie éppen beleharapott volna a tacójába, de leesett az álla.
– Lefeküdtél vele? – kérdezte hitetlen-kedve.
– Hogyhogy nem árultad el előbb? – faggatott Rebecca,
miközben a margaritáját kortyolgatta.
– Csak úgy egyszerűen megtörtént… – Egy pillanatra
elhallgattam. – Egy párszor.
– Ó, istenem! – kiáltott fel Rebecca ismét. A járdán elhaladó
emberek felénk fordultak és megbámultak bennünket.
– Ne csinálj jelenetet! – súgtam oda neki, és felvontam a
szemöldökömet. – Abbahagynád az üvöltést?
– Nem tudom elhinni, hogy viszonyod van a főbérlőddel –
közölte Jessie, aztán beleharapott végre a tacójába.
– Hát, tényleg rosszul hangzik, ha így fogalmazod meg. –
Összeráncoltam a homlokom. – Barátok vagyunk. Barátok, akik
együtt néznek filmeket, és alkalmanként szexelnek a lakásom
padlóján.
– A padlón? – Jessie-ből kirobbant a nevetés.
– Az csak egyszer fordult elő. – Elvigyorodtam az emlékre. –
A többi alkalommal eljutottunk az ágyig.
– Várj csak egy percet! – emelte fel Rebecca a kezét. – Hogy
érted azt, hogy filmeket néztek? Együtt is lógtok? Nem csak
szexeltek?
 – Úgy valahogy. Hunter vicces. – Vállat vontam. – És
aranyos a lánya is.
Jessie és Rebecca jelentőségteljesen összenézett.
– Mi van? – Kiittam a poharam tartalmát. Nem azért jöttem,
hogy kivallassanak, és kezdtem kiakadni. Szerencsére erősre
csinálták itt a margaritát.
– A lánya, aki rajtakapott benneteket? Hármasban lógtok
együtt?
– Nézzétek, csak barátok vagyunk. Nem nagy ügy. Nem
járunk.
Jessie odaintette az asztalunkhoz a pincért. – Még hármat
kérünk, köszönöm. – Aztán felém fordult. – Ez őrület. Te soha
senkit nem kedvelsz.
– Nem kedvelem őt – vágtam rá. – Úgy értem, kedvelem, de
barátként. De mondtam neki, hogy randizzon másokkal.
– Kate! – Rebecca szinte rám üvöltött.
– Mi van? – csattantam fel dühösen. Nem tetszett, hogy
cseszegetnek. Két ember nyugodtan lóghat együtt és kedvelheti
egymást anélkül, hogy járnának, és Hunter meg én pontosan ezt
tettük.
– Megkedvelsz végre valakit, és erre azt mondod neki, hogy
randizzon másokkal? – kérdezte Jessie.
– Nézzétek, az elején megbeszéltük, hogy csak alkalmi
szexről van szó. Ismertek. – Hálásan elfogadtam egy újabb pohár
italt a pincértől. – Nem akarok komoly kapcsolatot.
Jessie furán nézett rám. – De akkor mit akarsz valójában ettől
az egésztől?
 Mit akartam? Pár orgazmust? Magam is alig tudtam
válaszolni erre a kérdésre, pláne elmagyarázni a barátnőimnek.
– Hogyan érted el, hogy a lánya megkedveljen? – Rebecca
felvonta a szemöldökét. – Múltkor még azt mesélted, hogy
kizavart a házból.
– Vacsorát főztem nekik, és kisegítettem őket a sütivásáron. –
Belekortyoltam a margaritámba. – Végül felengedett. –
Elhallgattam egy pillanatra. – De azt nem tudja, hogy viszonyom
van az apjával, mert ez megváltoztatná az érzelmeit.
Jessie és Rebecca ismét összenézett.
– Abbahagynátok ezt végre?
Rebecca megfogta a kezemet. – Utálom, ezt mondani, Kate,
de úgy hangzik, hogy jártok Hunterrel. Vagy legalábbis éreztek
valamit egymás iránt.
Elhúztam tőle a kezemet, és összefontam a karjaimat a
mellemen. – Ugyan már, nincs köztünk semmi komoly.
– Nincs abban semmi rossz, ha jársz valakivel – jegyezte meg
Jessie, és az asztalra könyökölt. – Nem kell megijedni tőle. Mert
pontosan ezt csináljátok. Főztök, filmeket néztek, együtt lógtok.
Ebből áll a randizás.
Rebecca bólintott. – Szeretünk téged, és csodálatos lánynak
tartunk, és csak azt akarjuk, hogy boldog legyél. És úgy hangzik,
hogy Hunter boldoggá tesz. Miért nem csapsz le rá?
Azt hittem, hogy segít majd tisztábban látni, ha beszélek a
barátnőimmel, de csak még jobban megbonyolította az egészet.
Nem szoktam járni senkivel; egyszerűen ilyen voltam, és kész.
Nem szerettem az elköteleződést.
 Hunterrel egyelőre jól szórakoztunk, de mi lenne majd pár
év múlva, amikor vége a mókának, és főbe kólint minket a
valóság? Úgy végezném, mint a testvérem, egy keserű válással.
Ő is szerelmes volt valamikor. Az exével tökéletes párnak
tűntek, most pedig még egy szobában sem voltak képesek
megmaradni. És a szüleim kapcsolata sem volt valami kitűnő.
Miután évekig alig bírták elviselni egymást, végre elváltak,
amikor a testvéremmel tinédzserek voltunk.
Pontosan ez volt az, amit igyekeztem elkerülni egész
életemben. Gyűlöltem még a gondolatát is annak, hogy
beleszeressek valakibe, mindent beleöljek egy kapcsolatba, aztán
az egész tönkremenjen.
Jó néhány margaritával később Rebeccával egy taxiban
mentem haza az étteremből. Kibámultam az ablakon, és
belemerültem a gondolataimba Hunterrel kapcsolatban.
– Nézd, tudom, hogy ez az egész megrémít téged, de klassz
dolog együtt járni valakivel. Komolyan, a házasság is klassz
dolog – szakította félbe Rebecca a gondolataimat, és megpaskolta
a vállamat. – Nem untad még meg a rosszul sikerült randikat és
a kiábrándító szexet?
Vállat vontam. Eddig még nem is gondoltam ebbe bele, de
miután megismerkedtem Hunterrel, már nem igazán izgatott,
hogy felszedjek valakit. Tudtam, hogy tagadásban vagyok.
Kedveltem Huntert, de nem tudtam, mit kezdjek a helyzettel.
Általában leléptem, mihelyt kezdtek bonyolulttá válni a dolgok.
De vele kapcsolatban azon kaptam magam, hogy nem elkerülni
igyekszem őt, hanem minél több időt vele tölteni.
 A taxi megállt Hunter háza előtt, és Rebecca együttérzően
megveregette a térdemet. – Tudom, hogy kitalálsz majd valamit
– mosolygott rám.
– Kösz, anyu – nevettem, és kimásztam az autóból. Egy
pillanatra megtorpantam, és visszafordultam Rebeccához. – De
komolyan, te vagy a legjobb!
Behajoltam a kocsiba, hogy megöleljem, aztán figyeltem,
ahogy a taxi végighajt az utcán. Bementem a lakásomba,
átöltöztem egy kényelmes melegítőnadrágba és pólóba, aztán
ledőltem az ágyamra.
Gondolkodtam pár percig, de az utolsó margarita nyújtotta
folyékony bátorságnak köszönhetően úgy döntöttem, hogy
küldök Hunternek egy üzenetet.

Hé, nincs kedved átjönni és megnézni egy filmet?

Mászkáltam a lakásban, míg vártam a választ,

kikukucskáltam az ablakon. Égett a villany a hálószobájában,
amit jó jelnek vettem. Pityegett a telefonom, és szinte rávetettem
magam, hogy lássam a válaszát.

Ami azt illeti, randim van a nővel a sütivásárról. Holnap?

A telefonomra meredtem, a szívem majd kiugrott a helyéről.

Félrehajítottam a telefont, az arcomra szorítottam a kezemet,
hátrazuhantam az ágyra, már a gondolattól is felfordult a
gyomrom.
Mit műveltem? Ez kész őrültség volt. Én voltam az, aki arra
bátorította, hogy randizzon. Nem volt jogom csalódottnak
lenni… de az voltam. Nem akartam, hogy másokkal
találkozgasson, de hogyan mondhattam volna ezt meg neki?
Nem akarok kapcsolatot, de azt sem akarom, hogy valaki mással keress
kapcsolatot. Nevetségesnek tartana, és valóban az is voltam.
Az arcomra húztam a párnát, és belesikítottam, amikor
megpróbáltam elképzelni Huntert a randevúján.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Hunter

M ÉG EGY KIS BORT, uram? – kérdezte a pincér, és hálás voltam,

amiért félbeszakította életem valószínűleg legrosszabb

randevúját. Ez a bűbájos olasz étterem volt régebben az egyik
kedvencem, eléggé kifinomult, de nem túl elegáns, vagyis
elméletileg tökéletes helyszín egy első randira. De ebben a
pillanatban? El akartam tűnni innen, és soha többé nem
visszatérni.
– Igen, köszönöm, az nagyszerű lenne – feleltem, és
próbáltam elfelejtkezni róla, hogy June az elmúlt fél órában vagy
a lánya bélproblémáit ecsetelgette, vagy az egyik pohár fehérbort
döntötte magába a másik után. Talán a hatodiknál tartottunk, és
kezdtem azt hinni, hogy nekem is be kell rúgnom ahhoz, hogy
túléljem ezt a katasztrófát.
– Hamarosan te leszel a kedvenc pincérem – dorombolta June,
és megbökdöste a rémültnek látszó fiatalember karját. A jelek
szerint kissé piásabb volt, mint gondolta, és keményebben lökte
meg, mint ahogy akarta, mert a mozdulattól a pincér
kilöttyentette a bort a fehér abroszra.
– Elnézést kérek – szabadkozott pánikolva, kikapta a
szalvétát a pincérköténye zsebéből, és próbálta felitatni a
nedvességet.
 – Hoppá! – kuncogott June, és nagyot kortyolt a borából.
– Nem, mi kérünk elnézést. Ne aggódjon miatta, köszönöm.
– Bocsánatkérőn a pincérre néztem, és intettem neki, hogy
semmi baj. Aggodalmas biccentéssel abbahagyta a takarítást, és
elsietett.
June felém fordult. – Szóval, nálatok mi a helyzet?
Elgondolkodtál már azon, hogy melyik iskolába íratod be
Maddie-t? Az óvodát illetően jól döntöttél. Túl sok szülő nem
tartja a jó oktatás alapjának, de szerintem néha könnyű
elfelejtkezni arról, milyen fontos lehet a következő lépés…
A jelek szerint teljesen kikapcsoltam a beszélgetésünk alatt,
így aztán valahogy kimaradt, hogy a kakitól eljutottunk az
általános iskoláig.
Nyitottam a számat, hogy válaszoljak, de June csak mondta
tovább a magáét, valami olyasmit, hogy mennyire fontos a
lehető leghamarabb megalapozni a gyerekeink jövőjét.
Önkéntelenül kezdtem lassan megint kikapcsolni. Nagyjából
egyetértettem vele, de már olyan sokat beszéltünk a
gyerekeinkről, hogy kezdtem azt hinni, ez az egyetlen, ami
közös bennünk.
– Nem is tudom. Te mit gondolsz, Hunter? – June várakozó
tekintettel figyelt, szinte a haja vonaláig felhúzta a szemöldökét.
– Elnézést. Biztos elbambultam. Mit kérdeztél?
Minden más helyzetben vettem volna magamnak a
fáradságot, hogy kitaláljak valami ürügyet, de ott tartottam,
hogy már nem is érdekelt, hogy mit gondol rólam. Be volt
csípve, én pedig borzalmasan éreztem magam. Nem volt értelme
úgy tenni, mintha nem ez lett volna az igazság.
 – Azon tűnődtem, mit gondolsz, melyik a jobb, az állami
vagy a magániskola? De aztán ott vannak még alapítványi
iskolák, a bennlakásos iskolák… olyan nagy a választék.
– Őszintén bevallom, hogy ezen még nem gondolkoztam.
Elég megbirkózni a mindennapos feladatokkal. Még csak most
szoktunk hozzá az óvodához – feleltem, és igyekeztem úgy
tenni, mint akit érdekel a téma. Ha Kate ülne most velem szemben
az asztal túloldalán, akkor garantálom, hogy sokkal jobban szórakoznék.
– Ah, annyira igazad van. Nem egyszerű egyedülálló
szülőnek lenni. – Bólintott, az asztalra könyökölt, és felém hajolt.
– Tudod, én mindig itt vagyok, ha szükséged lenne valamire.
– Ezt igazán értékelem, June. De eddig is sikerült mindent
megoldani.
Ismét bólintott, aztán lassan felvonta az egyik szemöldökét. –
Gondolom, már van extra segítséged. Emlékszem a sütivásárról.
Kara, ugye?
Témánál is vagyunk.
– Kate – feleltem hidegen. Kezdődhet a vallatás.
– Kate, úgy van. Nagyon édes volt tőle, hogy sütött nektek
egy pitét. Az albérlőid mindig ilyen segítőkészek és…
bennfentesek voltak?
– Kate különleges, az már biztos – hallottam a válaszomat.
June még jobban felvonta a szemöldökét. Világos volt, hogy
igyekezett minél ártatlanabbnak feltüntetni az érdeklődését, de
láttam az arcán, hogy gyanakszik. És őszintén szólva erre meg is
volt minden oka. Nem mintha ezt szándékomban állt volna a
tudtára adni. Nem igazán vágytam rá, hogy a többi szülő úgy
ismerjen, mint az egyedülálló apukát a dugópajtásával.
 – Kate nagyon nagy segítségnek bizonyult – tettem hozzá, és
felvettem a legmeggyőzőbb stresszes-szülőarcomat. – És Maddie
igazán kedveli őt. – Arról már nem is beszélve, hogy Kate vicces,
briliáns, magabiztos, szexi – megvan benne minden, amit csak
kívánhatok egy társtól.
– Különleges segítség lehet számodra és Maddie-nek. –
Szinte émelyítően édes volt a hangja. – Lehet, hogy elrablóm őt
tőletek. Állandóan a megfelelő alkalmazottat keresem. – Rám
kacsintott, nyilvánvalóan félreértette, amikor arról beszéltem,
Kate milyen sokat segít. De eszem ágában sem volt
helyreigazítani.
Bágyadtan elmosolyodtam, és belekortyoltam a boromba.
Szerencsére a pincér kihozta a vacsoránkat, még mielőtt June
tovább faggathatott volna Kate-ről. Megcsapta az orromat az
édeskömény és a tökéletesen barnított vaj illata, elhessegette a
June miatti frusztrációmat.
Kit érdekelt, hogy ostoba randin voltam egy nővel, aki
kizárólag arról akart beszélgetni, hogy milyen iskolába járassuk
a gyerekeinket? Kit érdekelt, hogy Cézár-salátát rendelt egy
étteremben, amely a házi készítésű tésztáiról volt híres? Én
megkaptam a kolbászomat és a tésztámat, és ebben a pillanatban
csak ez számított.
Ha Kate itt lenne, ő bezzeg valami érdekeset rendelt volna, például
sütőtökös raviolit vagy parmezános padlizsánt. Hagyná, hogy
megkóstoljam a kajáját, és elájulna a házi készítésű kolbásztól… később
pedig a saját kolbászomtól.
Oké, lehet, hogy mégsem csak az étel számított.
 Ahogy telt az este, June-nak sikerült még unalmasabbá
válnia. Amikor teljesen kimertette az iskola-választás témáját,
rátért a kedvenc filmjére, amelyet éppen a múlt héten látott.
– Odavagyok minden filmért, amelyik lovakról szól –
közölte, és körbetaszigált egy darab krutont a tányérján. – Ha
egyetlen ló is szerepel egy filmben, akkor azt megnézem. Láttad
a Hadak útjánt? Ha még nem, akkor okvetlenül nézd meg!
Csodálatos.
Bólintottam, betuszkoltam egy hatalmas falat kolbászt a
számba, hogy egyértelmű legyen, nem tudok udvariasan
válaszolni. Soha életemben nem láttam lovakról szóló filmet, és
ezen nem is állt szándékomban változtatni.
– Melyik filmet láttad utoljára? – kérdezte June, és
megrebegtette a szempilláit.
A gondolataim azonnal az utolsó alkalomra vándoroltak,
amikor találkoztam Kate-tel, ahogy összegömbölyödve feküdt a
kanapén, és úgy tett, mintha halálra rémült volna egy
horrorfilmtől. Valószínűleg ez volt a legkreatívabb alkalmi
numera életemben… de akkor is csak egy alkalmi numera. És
nem olyasmi, amiről az ember beszél az első randevún,
bármennyire rosszul alakul is ez utóbbi.
– Valószínűleg valami olyan, amelyikben hercegnők vagy
beszélő állatok szerepeltek – vallottam be, és hátradőltem a
székemen. – Nem igazán van időm mostanában korhatáros
filmekre.
– Korhatáros filmekre? – Csintalan mosoly ömlött el June
arcán.
A francba!
 – Nem – nem olyasmire értettem. Nem igazán szoktam
pornót nézni. Nem mintha ezzel valami baj lenne, én csak, ah,
nem. De ja, nem így értettem. Úgy értettem, nem nézek mást,
csak gyerekfilmeket.
Nem is értettem, miért magyarázkodom. Kit érdekelt, hogy
mit gondol ez a nő? Engem aztán biztosan nem. De semmi
szükségem nem volt rá, hogy elterjessze a többi szülő között,
hogy pornófüggő vagyok. Nem tett volna jót a renomémnak. És
ami még fontosabb, hogy rossz fényt vetett volna Maddie-re is.
Jézusom, csak annyit akarok, hogy minél előbb érjen véget ez az
este.
– Mm, ne aggódj, megértem. – June felemelte a poharát, és
sokat sejtetően rám kacsintott.
Remek. Most aztán hozzátehetem a helyi perverz címet is a
listához, amit gondolnak majd rólam az óvodástársak szülei.
Kényszeredetten felnevettem, azon törtem a fejemet, mivel
terelhetném el a témát. De mielőtt még eszembe jutott volna
valami, visszatért a pincér, hogy megkérdezze, kérünk-e
desszertet, mivel a tányérunk már majdnem üres volt.
Az isten szerelmére, érjen véget ez a randevú a desszert előtt!
– Ma este nem – felelte June a pincérnek, és csalódottan
felhúzta az orrát. A pincér udvariasan biccentett, és leszedte az
asztalt. – Bocs, hogy helyetted döntöttem. De most kaptam egy
sms-t a bébiszittertől, hogy szüksége van rám.
– Semmi gond. Nekem is ideje mennem – feleltem hálásan,
amiért végre vége volt az egésznek. – Minden rendben?
 – Ó, igen, minden rendben – erősködött. – A bébiszitternek
csak, ah… matekvizsgája van holnap, vagy valami ilyesmi. Így
jár az ember, ha a szomszédban lakó gimnazistát béreli fel.
Úgy tűnt, mintha June meg akart volna szabadulni tőlem.
Lehet, hogy mégsem én voltam az egyetlen, aki nem élvezte ezt a
randit?
A pincér visszatért a számlával, és ragaszkodtam hozzá,
hogy én fizessek. Lehet, hogy régimódi az értékrendszerem, de
nem tartom helyesnek, hogy egy nő fizessen az első randevún.
Kate kinyírna, ha ezt hallaná.
Kiittuk a maradék borunkat, aztán June-t kikísértem a
parkolóba, megvártam, míg megérkezik érte a taxi, aztán
megöleltük egymást, ami elég kínos volt. Túl sok parfümöt
viselt, amit szinte elviselhetetlennek éreztem. Össze sem lehetett
hasonlítani Kate finom illatával.
A taxi elhajtott, én pedig elindultam az autómhoz. Nem
tudtam, hogy June taxival jött az étterembe, de így legalább
világos lett, hogy miért ivott olyan sok bort. Lehet, hogy kicsit
ideges volt, miután végre igent mondtam a vacsorameghívására.
Ráadásul melyik egyedülálló szülő nem szeretné néha
elereszteni magát egy kicsit, még ha ez csupán pár pohár extra
bort jelentett is vacsora közben?
Hazafelé végiggondoltam, hogy hányszor jutott eszembe
Kate a vacsora alatt. Kissé tisztességtelennek éreztem June-nal
szemben, hogy állandóan kikapcsoltam, ahelyett hogy
igyekeztem volna jobban megismerni őt, de nem tehettem róla.
Valahányszor arra gondoltam, hogy mit akarok egy nőtől,
mindig azonnal Kate jutott az eszembe. Lehet, hogy a laza,
elköteleződésmentes szex minden férfi álma, de ahogy a dolgok
alakultak, ez mégis egyre rosszabb ötletnek tűnt.
Talán Maddie miatt. Természetesen szerettem volna, hogy
legyen egy női minta az életében, és azt akartam, hogy
megtapasztalja az anyai szeretetet.
Persze voltak szakkönyvek és internetes cikkek, amelyekből
megtanulhattam, mit mondjak a lányomnak, amikor „elindul a
nőiséghez vezető úton”. De valahol a tudatalattimban éreztem,
hogy mindez sokkal többet jelentene, ha olyan valaki mondaná
el neki, aki tudja, hogy min megy majd keresztül, aki saját bőrén
tapasztalta meg. Olyan valakitől, aki ugyanannyira szerette a
lányomat, mint én. És bármekkora szívás volt is ez, ez a nő
valószínűleg nem Kate lesz. Nagy ugrás volt alkalmi szeretőből
nevelőanyává válni, és nem engedhettem meg, hogy én magam
és Maddie is érzelmileg kötődjünk Kate-hez, ha nem tart ki
mellettünk.
Bekanyarodtam a behajtóra, felnéztem Kate ablakára. Nem
égett a villany, ami azt jelentette, hogy vagy elment valahová,
vagy pedig korán lefeküdt aludni. Bárhogy volt is, kissé
összeszorult a szívem a tudattól, hogy pár perc múlva nem
mehetek át hozzá, hogy beszámoljak neki a borzalmas
randevúmról.
Besétáltam a házba, kifizettem és megköszöntem a
felügyeletet a bébiszitternek, aztán kikísértem az ajtóhoz.
Maddie már legalább egy órája elaludt, és nem akartam
felébreszteni azzal, hogy jó éjszakát kívánjak neki.
Átöltöztem egy melegítőbe, belehajítottam a farmeromat a
szennyeskosárba, és hirtelen minden megvilágosodott. A Kate-
tel kapcsolatos gondolataimnak semmi közük nem volt Maddie-
hez. Legalábbis nem teljesen.
Rólam volt szó. Én voltam az, akinek szüksége volt valakire,
valakire, aki betöltené a hézagokat az életemben, aki mellettem
áll, hogy segítsen, ha kell, aki vicces, briliáns és pokolian szexi,
egy igazi társ.
Leültem az ágyam szélére, a kezembe temettem az arcomat,
és megdörzsöltem a szemem. Az volt az egyetlen probléma
ezekkel az újdonsült érzelmekkel, hogy Kate semmit nem akart
kezdeni velük. Tökéletesen világossá tette már a kezdet
kezdetén, hogy nem akar komoly kapcsolatot, különösen olyan
valakivel nem, akinek gyereke van. Nem akart érzelmeket,
ahogy fogalmazott.
Basszus, basszus, basszus!
Bármennyire szerettem volna, hogy Kate valami többet
akarjon az alkalmi szexnél, nem akartam az a fickó lenni, aki
beleegyezett, aztán pár forró éjszaka után frászt kapott.
Megegyeztünk, hogy nem lesz köztünk semmi komoly.
Tiszteletben kellett tartanom az egyezségünket.
De kezdenem kell valamit ezekkel az érzelmekkel is.
Méghozzá sürgősen.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Kate

E GY PISZKOS Martinit kérek – kiáltottam oda a mixernek a

tömeg zajában.
Szerda este volt, és egy nagy jövő előtt álló énekes
lemezbemutató buliján vettem részt. A szerkesztőm azt ígérte,
hogy remek pletykákat tudok majd meg a partin, de egyelőre
semmi mást nem csináltam, csak teletömtem magam grillezett
kecskesajtgolyókkal, és rossz popzenét hallgattam egy órán
keresztül. Az énekes csak tizennyolc éves volt, és már
nemegyszer félre kellett ugranom részeg tinédzserek csoportjai
elől. Úgy döntöttem, muszáj innom valamit, hogy túléljem az
estét.
A Martinimat kortyolgatva átvágtam a tömegen. A
gondolataim Hunterhez vándoroltak, eltűnődtem, vajon mit
csinálhat éppen. Amikor legutóbb beszéltünk, éppen randira
készült azzal a ribanccal Madclie óvodájából.
Rendben, a csaj nem volt egy ribanc. De még a gondolatát is
gyűlöltem, hogy együtt voltak. És bár majd belehaltam, hogy
megtudjam, hogyan sikerült az este, nem volt szándékomban
megkérdezni róla Huntert. Nem voltam hajlandó úgy viselkedni,
mint egy féltékeny barátnő, különösen, mivel nem is jártunk, és
főleg azért nem, mert éppen én voltam az, aki bátorította, hogy
randizzon.
Valaki megpaskolta a vállamat, félbeszakítva a
gondolataimat.
– Szia, szépségem! – szólalt meg egy hang, amikor
megfordultam. Andy volt az, egy újságíró kolléga.
Összerezzentem a megszólítás hallatán. Lefeküdtünk
párszor, általában olyankor, amikor túl sokat ittunk egy ehhez
hasonló eseményen. Vonzó volt, és kellemes volt együtt lógni
vele, de utáltam, amikor így szólított.
– Szia, Andy. – Rámosolyogtam, mire megölelt.
– Nem láttalak már egy ideje. – Elvigyorodott, és a tekintete
az illendőnél kissé hosszabban időzött el a dekoltázsomon. –
Remekül nézel ki.
Andy rendelt még egy kör Martinit, és elmeséltük
egymásnak, mi történt velünk azóta. Általában örültem neki, ha
találkoztunk – Andy vicces volt, jól kijöttem vele –, de ma este
valahogy akadozott a beszélgetésünk. Nem volt kedvem
flörtölni, és főleg nem voltam abban a hangulatban, hogy
hazamenjek vele. Ami azt illeti, minél többet beszélgettem Andy
vel, annál jobban hiányzott Hunter.
A fenébe! Nyakig benne voltam.
Azt mondtam Andynek, hogy ki kell mennem a mosdóba, de
valójában csak egyedül akartam maradni pár percig a
gondolataimmal.
Az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodtam a
kapcsolatokról. Egészen mostanáig azt hittem, hogy erős és
független leszek attól, ha kerülöm a kapcsolatokat, pedig
valójában csak féltem felnőni. Túl öreg voltam már ehhez a
bulihoz, és túl öreg voltam ahhoz is, hogy féljek élni az életemet.
Ideje volt felnőtt döntéseket hozni és kockázatot vállalni. Igen, a
szemtanúja voltam, hogy a testvérem megégette magát, de ez
nem jelentette azt, hogy velem is ugyanez fog majd történni. Ha
pedig mégis így lesz, akkor majd összeszedem magam. Ez az,
amit egy valóban erős és független nő tesz.
Megnéztem magam a mosdó tükrében. Hosszú éveken
keresztül megtagadtam magamtól a valódi kapcsolatot egy
másik emberrel, csak azért, mert féltem. Most azonban már
készen álltam rá.
Felvillanyozott a felismerés, és a tükörképemre
mosolyogtam. Kisétáltam a mosdóból, belekortyoltam a
Martinimba, és újra körülnéztem a bulizok között.
Azt reméltem, a popsztár összejött valakivel a vendégek
közül, vagy valakik esetleg összeverekedtek. Utáltam volna úgy
elmenni, hogy semmiféle pletykát nem szedtem fel a rovatom
számára.
Mielőtt bármit felfedeztem volna, rezegni kezdett a
telefonom a zsebemben. – Halló?
– Kate, szia, itt Hunter. – Kétségbeesettnek hangzott, és nem
hallottam a zajban a folytatást.
– Nana, lassíts! – vágtam a szavába, és kiléptem a teraszra,
ahol egy csapat modell dohányzott. – Mi történt?
– Maddie a kórházban van.
Összeszorult a szívem, és döbbenten a szám elé kaptam a
kezem.
– Jól van? – kérdeztem, de már indultam is a kijárat felé.
 – Még nem tudom. Csak most értünk ide, és éppen vizsgálják
az orvosok. – Hallatszott a hangján, hogy mindjárt összeomlik. –
Azt hiszem, csak azt akartam, hogy tudd.
– Máris jövök – feleltem, és kiléptem az ajtón.
– Semmi baj, hallom, hogy szórakozni vagy. Nem kell
idejönnöd – próbálkozott, de leállítottam.
– Hunter, már úton vagyok. Hamarosan ott leszek.

Rekordgyorsasággal odaértem a kórházhoz, és szinte repültem

felfelé a lépcsőn. Odaszaladtam Hunterhez, mihelyt megláttam
őt a váróhelyiségben.
– Hogy van? – kapkodtam levegő után.
– Már műtik – felelte aggódó arccal. – Vakbélgyulladás. Azt
mondták, hogy rutinműtét, és nem kell aggódnom.
Látszott rajta, hogy az orvosok nem győzték meg. El tudtam
képzelni, milyen érzés lehet egy szülő számára, ha műtik a
gyermekét.
Átkaroltam, szorosan magamhoz öleltem. Köréin fonta a
karjait, és a mellkasára hajtottam a fejem. Olyan kellemes volt
így rátámaszkodni, nem is eresztettem el, mert nem akartam,
hogy véget érjen ez a pillanat.
– Minden rendben lesz – nyugtattam, és hátrahúzódtam,
hogy a szemébe nézzek. Gyűlöltem az arcáról sugárzó fájdalmat
és szenvedést. – Az én vakbelemet is kivették, amikor annyi idős
voltam, mint most ő.
 – Köszönöm, hogy eljöttél. – Kisimított egy tincset az
arcomból.
Bementünk a váróba, és leültünk a kemény műanyag székre.
– Még szép, hogy eljöttem. Nem akartam, hogy egyedül
legyél.
A szemembe nézett, és felgyorsult a szívverésem. Nem most
volt itt az ideje annak, hogy elmondjam neki, mire jöttem rá, de
nagyon jó érzés volt itt lenni vele.
– Ettél valamit? – kérdeztem, és az órámra néztem. Majdnem
este kilenc óra volt.
– Nem, ami azt illeti. – Megdörzsölte a tarkóját. – Teljesen el
is felejtkeztem róla.
Felálltam. – Megyek, hozok neked valamit.
– Ne fáradj, nem kell – próbált ellenkezni, de felemeltem a
kezem, hogy elhallgattassam.
– Kérlek, ez a legkevesebb, amit megtehetek.
Elmosolyodott, én pedig fogtam a táskámat, és elindultam
kifelé. Tíz perccel később már vissza is tértem egy szendviccsel
és egy kis gyümölccsel a kórházi büféből.
– Van valami újság? – kérdeztem, és letettem a zacskót.
– Befejezték a műtétet – felelte mosolyogva. – Maddie jól van,
egyelőre még az őrzőben, de hamarosan bemehetek hozzá.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és visszamosolyogtam
Hunterre. – Hála istennek! Már jó ideje nem aggódtam ennyire.
– Sokat jelentett nekem, hogy itt voltál – jegyezte meg,
amikor odaadtam neki a zacskót. – Ne haragudj, ha
félbeszakítottam a randidat.
 Zavartan bámultam rá egy pillanatig, aztán megráztam a
fejem. – Ó, nem, nem randi volt. Hanem egy hülye munka.
Bólintott, és látszott az arcán, hogy mennyire
megkönnyebbült.
Egy ideig csak néztem őt, és mosolyogtam magamban.
Remegett a gyomrom a tudattól, hogy Hunter féltékeny volt.
– Örülök, hogy felhívtál – tettem hozzá, és nem tudtam többé
elfojtani a vigyort. Szerettem volna elmondani neki, milyen
fontos a számomra, hogy itt lehettem neki és Maddie-nek, hogy
bevont az ilyen dolgokba, de nem tudtam, hogyan fejezzem ki
magam. Ehelyett ismét megöleltem, és beleolvadtam a karjaiba.
Az orvos szakított bennünket félbe.
– Maddie szülei? – kérdezte.
Hunter felállt. – Csak én vagyok az.
Egymás mellett álltunk, az ujjaink szorosan összefonódtak,
de az orvos ügyet sem vetett rám, aggódó tekintettel belenézett
egyenesen Hunter szemébe.
– Maddie felébredt. Nagyon jól viselte a műtétet. Csak
családtag látogathatja, ha be akar menni hozzá – intett a folyosó
felé.
Hunter felém fordult. – Még egyszer köszönöm.
Valószínűleg itt maradok Maddie-vel éjszakára.
– Természetesen – bólintottam. – Vigyázok a házra.
Mosolyogtam, de összeszorult a szívem. Nem akartam
nélkülük távozni, és egyedül hazamenni az üres házba.
Megszorítottam Hunter kezét, aztán elindultam kifelé.
Amikor hazaérve bekanyarodtam a behajtóra, a ház olyan
hatalmasnak és fenyegetőnek látszott a sötétben. Amikor
hazaértem, általában azt láttam, hogy Maddie tévét néz vagy
játszik a nappali ablakában. Hirtelen fejbe kólintott a magány
érzése, amikor kiszálltam az autóból és felsétáltam a lakásomba.
Hozzászoktam már a társaságukhoz, és nem is sejtettem, milyen
érzés lesz, amikor nincsenek itt.
Odabenn leheveredtem az ágyamra, és a plafont bámultam.
Megszólalt a telefonom, és mivel reméltem, hogy Hunter hív,
gyorsan felvettem anélkül, hogy megnéztem volna a
hívásazonosítót.
– Hunter? – szóltam bele a mobilba gondolkodás nélkül.
– Ki az a Hunter? – A testvérem volt az, Kayla.
– Bocs, senki. Hogy vagy?
A költözés meg a Hunterrel folyó ügyek miatt pár hete már
nem beszéltem Kaylával.
– Jól – nyújtotta el ezt az egyetlen szót. Régen nem hallottam
már ilyen vidámnak.
– Mi van veled? Furcsán vidámnak hangzói.
Kayla felnevetett. – Nem lehetek egyszerűen csak boldog?
Az ajkamba haraptam. Nem akartam kimondani, de nem
hiszem, hogy akár egyszer is boldognak láttam volna a válása
óta.
– Rendben – folytatta, mielőtt még válaszolnom kellett volna.
– Megismerkedtem valakivel.
Hirtelen felültem az ágyon, elkerekedett a szemem. Ma este
ez volt immár a második meglepő telefonhívás. – Micsoda?
Mesélj el mindent!
 – Csodálatos ember, Kate! – ájuldozott a telefonba. –
Tylernek hívják. Olyan édes, figyelmes és segítőkész. Vagyis
lényegében minden, ami Jim nem volt.
– Ezt hogy érted? – Mindig azt hittem, hogy Jimmel
nagyszerű párt alkottak. Őszintén szólva, nem is igazán
értettem, hogy miért nem működött a kapcsolatuk. – Azt hittem,
hogy mindez Jimre is igaz volt.
Kayla felsóhajtott. – Nézd, Kate, sok minden van, amit nem
mondtam el neked Jimmel és magammal kapcsolatban. Az
elejétől fogva voltak gondok, csak éppen ezt magam sem
akartam beismerni. Megjátszottam, hogy tökéletes pár vagyunk,
hogy senki ne vegye észre, mennyire nem illünk egymáshoz.
Padlót fogtam. Még soha nem hallottam a testvéremet így
beszélni Jimről. A volt férje mindig kedves fickónak tűnt, amikor
családi eseményeken találkoztunk, de azt hiszem, soha nem
ismertem őt igazán jól.
– Szóval, azt hiszed, hogy ez most más? Tylerrel?
– Abszolút. Komolyan, még soha nem éreztem ilyesmit.
Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de Tyler olyan nagyszerű
ember, és megért engem.
Hallatszott a hangján, hogy őszintén beszél. Ahogy most
visszagondoltam, Kayla soha nem beszélt így Jimről. Csak
feltételeztem, hogy minden nagyszerű volt köztük, mert mindig
elég boldognak látszottak.
Kayla félbeszakította a gondolataimat. – Azt hiszem, hogy
szeretem őt, Kate.
– Nahát, ez csodálatos – feleltem, és az ablakhoz sétáltam.
Automatikusan Hunter ablakát kerestem a szememmel, mielőtt
eszembe jutott, hogy nincs is itthon. – Komolyan, nagyon örülök
a boldogságodnak.
Mindent elmesélt, ami közte és Tyler között történt, aztán
jeleztem neki, hogy ideje lefeküdni.
Letettem a telefont, és visszabújtam az ágyba. Tényleg
örültem Kayla boldogságának. Mindazok után, amin Jimmel
keresztülment, megérdemelte, hogy találjon valaki mást. És ha a
válás után elég bátor volt ahhoz, hogy ismét próbálkozzon,
akkor nekem sem volt igazán indokom arra, hogy féljek.
Nem tudtam, hogyan, de meg kellett találnom a módját
annak, hogy bevalljam Hunternek, mit érzek. Csak azt reméltem,
hogy még nem késtem el vele.
 TIZENHATODIK FEJEZET

Hunter

K INYITOTTAM a mélyhűtő ajtaját, és kivettem a sárga

jégkrémesdobozt, aztán beletúrtam, hogy kiválasszam a

megfelelő ízű finomságot. Maddie-t pár napja hazaengedték a
kórházból, és hamar megtanultam, hogy melyik színű a
kedvence. Nem igazán kedvelte a szőlőset, és kimondottan
utálta a lime-ost, de minden más jöhetett.
A szemem egy pirosnak látszó jégkrémre tévedt, kivettem a
dobozból, és feltartottam a fénybe. A vékony csomagoláson
keresztül is látható volt a halványpiros árnyalat. Halleluja! A
piros volt Maddie kedvence.
Besétáltam a nappaliba, ahol egy vastag, puha takaró alatt
hevert a kanapén, még mindig pizsamában, kócos hajjal.
Kicsomagoltam és odaadtam neki a jégkrémet, vigyáztam, hogy
terítsek egy szalvétát az ölébe.
– Vigyázz, hogy ne kezdjen el csöpögni – figyelmeztettem, és
a füle mögé simítottam a haját.
– Tudom – felelte csöndesen, bólintott, de nem vette le a
szemét a tévéről. Szórakozottan a szájához emelte a jégkrémet,
de nem találta el elsőre, és összemaszatolta az állát a piros lével.
Felvettem a szalvétát az öléből, letöröltem a foltot az arcáról,
és elmosolyodtam azon, hogy mennyire nem érdekelte az egész.
Az orvosok figyelmeztettek, hogy sok pihenésre lesz szüksége a
műtét után, de ma reggelre jelentősen javult az állapota, ami
nyilvánvaló lett abból, mennyire lekötötték a rajzfilmek. Az első
pár napban alig bírta nyitva tartani a szemét elég ideig ahhoz,
hogy végignézzen egy részt. Most viszont teljesen
belefeledkezett a filmbe. Előre tudtam, milyen határozottnak kell
majd lennem, hogy visszatérjünk a régi, korlátozott idejű
tévénézéshez, mihelyt teljesen meggyógyul.
– Hozok neked még egy szalvétát. – Megpusziltam Maddie
fejét, aztán kimentem a konyhába.
Kiderült, hogy nincs a világon rémisztőbb dolog, mint
amikor az embernek be kell vinnie a gyerekét a kórházba. Ezt a
saját bőrömön tapasztaltam meg. Hiába nyugtattak meg az
orvosok, hogy minden rendben lesz és az egész csak egy
rutinműtét, képtelen voltam elviselni, hogy milyen tehetetlen
vagyok.
Ott ücsörögni abban a váróban, miközben vadidegenek
felvágják a lányomat, és nem tenni mást, csak várni, és lehetőleg
nem pánikba esni? Mindig is nyugodt és racionális embernek
tartottam magam, de a kaotikus érzelmek alapján, amelyek a
műtét alatt emésztettek, ideje volt kétségbe vonni mindent, amit
eddig hittem magamról. Az egyetlen dolog, amit nem vontam
kétségbe, az a tény volt, hogy Maddie jelentett számomra
mindent. Ő volt az én egész világom, és az volt a dolgom, hogy
megakadályozzam, hogy bármi rossz történjen vele. Ennyi.
Fogtam egy új szalvétát, visszaballagtam a nappaliba, és
leültem Maddie mellé a kanapéra. Az ölébe tettem a szalvétát,
elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy a jégkrém felét már be
is termelte.
– Apu, ehetnénk ma levesen kívül valami mást vacsorára? –
kérdezte Maddie, de most sem vette le közben a szemét a
tévéről.
– Mit szeretnél? – Magamban végiggondoltam, hogy mi
minden van még itthon. Mindent megtettem, hogy kevésbé
megterhelő és tápláló ételt készítsek abból, ami otthon volt.
– Csinálhatnánk gluténmentes pizzát? – nézett fel rám
elkerekedett, reménykedő szemmel.
Elmosolyodtam. Úgy tűnt, valaki tényleg kezdi jobban érezni
magát.

Pár nappal később világossá vált, hogy Maddie-nek és nekem is

ki kell végre szabadulnunk a házból. Kifogytunk a jégkrémből,
és újra fel kellett töltenünk a készletet. És bármennyire is
szerettünk együtt lenni, látszott rajta, hogy készen áll rajtam
kívül valaki másnak az arcát is látni, és egy ideig valaki más
hangját hallani. Egyből tudtam is, hogy kihez forduljak.
Pár csörgés után fel is vette a telefont, és meghallottam a
hangot, amelyről nem is tudtam, hogy mennyire hiányzott.
– Hunter, szia! Hogy van Maddie?
– Szia, Kate. Sokkal jobban. Köszönöm, hogy megkérdezted.
– Képtelen voltam elfojtani a mosolyt. A csudába, hiányzott,
hogy halljam a hangját.
 – Rendesen gyógyul a sebe? Nincs jele fertőzésnek? Semmi
fura mellékhatás az altatástól?
– Rákerestél az interneten, igaz?
Mindketten felnevettünk.
– Figyelj – fordította komolyra a szót –, régóta ez az első
műtét az életemben, és kiderült, hogy egy csomó dolog miatt kell
aggódni. Mindenféle fertőzést meg egyéb dolgot el lehet kapni a
kórházakban.
Elmosolyodtam. Hogyan lehetséges, hogy Kate egyre jobb és jobb
lesz minden egyes alkalommal, amikor beszélünk egymással?
– Hát, kedves tőled, hogy aggódsz, de Maddie remekül van.
– Akkor jó, ezt örömmel hallom. Minden erőmet össze kellett
szednem, hogy ne küldjék neked öt másodpercenként egy sms-t.
– Bármikor írhatsz nekem, Kate. Tudod, ugye?
Nem válaszolt azonnal, és egy pillanatig azt hittem, hogy túl
messzire mentem.
Nem számít, ez az igazság. Lehet, a fizikai kapcsolatunk
alkalmi volt, de az, hogy berohant a kórházba, hogy segítsen,
amikor a lányomon sürgősségi műtétet hajtottak végre… Az
ilyesmit nem várja el az ember egy alkalmi szexpartnertől.
– Tudom, csak… nem akartam túllépni a határon.
– Megértem – feleltem lassan. – De csak hogy tudd, nem
lépted volna túl a határt. A legkevésbé sem.
Hosszúra nyúlt a csend, és már kezdtem aggódni, hogy
megijesztettem Kate-et.
– Kate? Ott vagy még?
 – Bocs, igen, itt vagyok. – A hangja gyengébbnek,
félénkebbnek tűnt a szokásosnál. – Ez csak… édes volt tőled,
Hunter.
– Ez az igazság. Szóval, azért hívtalak, hogy megkérdezzem,
nincs-e kedved sétálni velünk a parkban ma délután. Kezdünk
beleőrülni a bezártságba. Ráadásul Maddie szeretne látni téged.
– Muszáj volt oldanom a hangulaton, mielőtt Kate letette volna a
telefont és leírt volna engem, mint egy tapadós idiótát, aki nem
tudja, hogyan kell alkalmi kapcsolatot fenntartani egy nővel.
– Szívesen – felelte. – Mikor terveztek elindulni?
– Mit szólnál a három órához?
– A három óra tökéletes. A bejárati ajtónál találkozunk.
– Alig várom.
Elbúcsúztunk, és indultam, hogy elmondjam Maddie-nek a
jó hírt. – Na, kitalálod, mi történt? – kérdeztem, amikor beléptem
a nappaliba és megálltam a tévé mellett.
– Mi?
– Elmegyünk később a parkba. És most beszéltem telefonon a
szomszédunkkal, Kate-tel, aki azt mondta, hogy eljön velünk.
– Tényleg? – Maddie elkerekedett szemmel és felhúzott
szemöldökkel felém fordult. Kezdett elolvadni a szívem attól,
hogy mennyire élvezi Kate társaságát.
– Tényleg.
– De jó! – kiáltott fel, ugrándozni kezdett a kanapén, és
izgatottan rugdosott a lábával a takaró alatt.
– Tudod, hogy ez mit jelent, ugye? – kérdeztem, és csípőre
tettem a kezem.
Megrázta a fejét.
 – Ideje, hogy felöltözz a pizsamából.
Maddie-vel azzal töltöttük a következő pár órát, hogy rendet
raktunk a nappaliban és elkészültünk a sétára, de közben
vigyáztunk, hogy a sebe ne sérüljön meg. Szemmel láthatóan
felvillanyozta a gondolat, hogy végre rendes ruhát vegyen fel, és
láttam az arcán, hogy már alig várja, hogy odakinn játszhasson,
amikor segítettem neki bekötni a cipőjét.
Pontban három órakor Kate kopogott a bejárati ajtón.
Mentem, hogy beengedjem, Maddie-vel a sarkamban, és
mihelyst kinyitottam az ajtót, azonnal átölelte Kate derekát.
– Ó, szia – köszöntötte Kate, és szemlátomást meghatotta az
ölelés. Rám nézett, elmosolyodott, elkerekedett a szeme.
– Sokkal jobban érzem magam – közölte Maddie, eleresztette
Kate-et, és hátralépett, hogy felnézzen rá. – Egy csomó jégkrémet
ettem.
– Jégkrémet, tényleg? Mmm, irigy vagyok. Már nagyon
régóta nem ettem ilyesmit – felelte Kate, és megcsóválta a fejét.
Miközben az ajtóban csacsogtak, a vállamra kaptam a
hátizsákot, amelyet már korábban összekészítettem. Bepakoltam
mindent, ami kellhetett Maddie sebének a megtisztításához –
szükség esetére –, valamint pár palack vizet, egy dzsekit, ha
esetleg később hűvös lenne, és néhány müzliszeletet, hátha
Maddie megéhezik. Tudtam, hogy kissé túlreagáltam a dolgot,
de még én is csak gyógyulófélben voltam Maddie műtétje után.
Maddie és Kate egész úton beszélgetett a parkig, Maddie
elmesélte, milyen volt a kórházban, és pontosan mit érzett,
amikor felébredt. Imádtam hallgatni, hogy milyen élénken
számol be az egész tapasztalatáról, és értékeltem, hogy Kate
figyelmesen végighallgatta őt. Aggódtam, hogy Maddie-t esetleg
lelkileg nagyon megviseli majd az egész, de gyorsabban túlesett
rajta, mint reméltem – fizikailag és érzelmileg is.
A parkban Maddie a kedvenc játszóteréhez vezetett
bennünket, ahol gyorsan összebarátkozott egy korabeli
kislánnyal, akivel játszhatott, és akinek szintén elmesélte a
kórháztörténetet. Kate-tel figyeltük, ahogy csacsognak és
kuncognak egy ideig, aztán felmásztak a csúszda tetejére, ahol
súgtak, búgtak még egy kicsit.
Odakiáltottam Maddie-nek, hogy vigyázzon, mit csinál –
nem volt szabad szaladgálnia és ugrálnia, amíg még gyógyul a
sebe.
– Már el is felejtettem, hogy milyen könnyű barátkozni az ő
korában – jegyezte meg Kate mosolyogva, és összefonta a karját
a mellén.
– Jó végre kinn lenni a friss levegőn – sóhajtottam fel, és
kinyújtóztattam a karjaimat. – Úgy érzem, mintha hónapok óta
nem beszélgettem volna felnőttel.
– Hát, ez nem teljesen igaz. – Kate megdörzsölte a karját. –
Hogy sikerült a randid?
Hirtelen nem is tudtam, mire gondol. – Randi?
Kate lehajtotta a fejét, és hitetlenkedve rám nézett. – June-nal.
A francba! – Ó, igaz is. A randim June-nal. Istenem, totál
seggfej vagyok, ha már teljesen el is felejtkeztem róla?
– Csak fél seggfej, azt hiszem – nevetett Kate. Lehet, hogy
csak a remény beszélt belőlem, de meg mertem volna esküdni rá,
hogy kissé megkönnyebbültnek látszik.
 – Elfogadom. – Vigyorogva felé fordultam. – Hát, a randi
nem volt valami jó, ha ez esetleg eddig nem lett volna világos. –
Kuncogtam, megdörzsöltem a tarkómat.
– Mi történt?
– June nem tett semmi rosszat. Csak nincs bennünk semmi
közös a gyerekeken kívül.
Kate oldalra biccentette a fejét, és a szeme sarkából figyelt. –
Szerintem ez elég jelentős közös dolog.
– Azt hinné az ember, hogy ez segít, igaz? – Kényszeredetten
rámosolyogtam. – De kiderült, hogy nem biztos recept a
románchoz, ha egy asztalhoz ültetsz két egyedülálló szülőt.
– Nem vagyok biztos benne, hogy ez a recept egyáltalán
létezik – jegyezte meg, és lehorgasztotta a fejét.
– Talán nem, de egy tanulságot azért leszűrtem abból a
randiből.
– És mi lenne az?
– Hogy hiányoztál.
Kate elkerekedett, döbbent szemmel meredt rám,
nyilvánvalóan megdöbbentettem. – Hunter…
– Ne aggódj, tudom! Nem próbállak belekényszeríteni egy
kapcsolatba. Ami köztünk van, az csak alkalmi. Szigorúan
fizikai. Csak… Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pocsék
randim alatt ne kívántam volna, hogy bárcsak veled
vacsoráznék. Nem pedig June-nal.
– Nem arról van szó, hogy nem…
– Tényleg nem kell magyarázkodnod. Nem kérek tőled
semmit többet. Csak az a helyzet, hogy néha azt kívánom,
bárcsak mindketten ugyanazt akarnánk. De én nem vagyok az a
fajta férfi. Világossá tetted, hogy mit akarsz. Nekem csak el kell
ezt fogadnom. Én vagyok a hibás.
Kate nyitotta a száját, de mielőtt megszólalhatott volna,
Maddie szaladt oda hozzánk.
– Apu, nassolhatok valamit? – kérdezte, elkapta a kezemet,
és húzni kezdett maga felé.
– Persze, csak adj nekem egy percet.
Kivettem egy müzliszeletet a hátizsákból, és odaadtam neki.
Egy szempillantás alatt kicsomagolta, és hatalmasat harapott
belőle. Lenéztem az órámra, és azonnal megértettem, miért
ennyire éhes. Fél öt volt, jóval túl a szokásos vacsora előtti
jégkrémidőn.
Tényleg muszáj lesz visszatérnünk a normális rutinhoz.
– Egyáltalán nem vagy fáradt, Maddie? – faggattam.
– Nem vagyok fáradt – vágta rá, összeráncolta a homlokát, és
dacos arccal felnézett rám.
– Rendben, akkor még játszhatsz egy kicsit – feleltem.
Maddie elrohant, hogy hintázzon az új barátnőjével.
– A munkahelyeden nem volt gond a betegség miatt? –
kérdezte Kate.
Elmosolyodtam, hálás voltam neki, hogy témát váltott. Végig
beszélgettünk, míg a parkban voltunk, aztán a hazafelé úton is.
Addigra ismét minden normálisnak tűnt, és titokban azt
reméltem, hogy elfeledkezik a kis vallomásomról.
Nem mintha megbántam volna, hogy elárultam Kate-nek,
mit érzek. Tényleg azt kívántam, bárcsak ugyanazt akartuk
volna. De ő az első perctől kezdve világossá tette, hogy mit akar,
és ebbe nem tartozott bele egy tartós kapcsolat vagy egy gyerek.
 Mindegy, mit kezdtem érezni vagy mit akartam, egyetlen
dolog biztos volt.
Túl kellett tennem magam rajta.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

Kate

Mit csináltok ma?

Miközben vártam Hunter válaszát, a Google-on rákerestem,

hogy milyen szórakoztató eseményeket tartanak a városban. A
tudomására kellett hoznom, hogyan érzek, és mivel a
kommunikáció nem tartozott az erősségeim közé, ezért úgy
döntöttem, hogy inkább tettel közlöm vele szavak helyett.
Készen álltam mindenre – a kapcsolatra, az elköteleződésre, még
arra is, hogy megpróbálkozzam az anyasággal. És mi mással
lehetett volna ezt bebizonyítani, mint egy kellemes randevúval,
amelynek Maddie is része.

Csak lógunk. Miért?

Harminc perc múlva találkozzunk.

Van egy ötletem.

Képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást, miközben

készülődtem. Egy könnyű nyári ruhát vettem fel, ami jól is állt,
és illett is egy családi programhoz.
Hosszas tanakodás után úgy döntöttem, hogy az állatkertbe
viszem el őket. Nemrég születtek róka-kölykök, és már
rengeteget hallottam róluk, hogy milyen cukik, ezért arra
gondoltam, hogy Maddie is szívesen megnézné őket. Azt
tudtam, hogy imádja a dinoszaurusz-csontvázakat, és azt
reméltem, hogy legalább ennyire izgatott lesz az élő állatok
láttán is.
Az ajtajuk előtt várakoztam, idegesen doboltam a lábammal,
bíztam benne, hogy nem teszem tönkre a spontán ötletemmel az
egész napjukat. Gondolatban fejbe kólintottam magam. Hová
lett a magabiztosságom? Nagyszerűen fogjuk érezni magunkat.
Minden kétségem azonnal eloszlott, mihelyt Hunter kilépett
az ajtón egy fekete pólóban és farmerben. Ugyanolyan szexin
festett, mint mindig, és vissza kellett fognom magam, hogy meg
ne csókoljam üdvözlésképpen. Maddie loholt a nyomában
rózsaszín szoknyában és szürke pólóban, rajta nagy fehér
betűkkel, hogy BUM!
– Klasszul nézel ki – vigyorogtam. Tökéletesen illett Maddie-
hez.
– Kösz. – Elmosolyodott, és az orrára csúsztatta a fekete
napszemüvegét.
Alig bírtam elfojtani a nevetést, ahogy Hunterre pillantottam.
Kifejező barna szeme felragyogott a mosolyától, és hevesebben
kezdett verni a szívem.
– Szia – köszöntöttem, és a szemem elé tettem a kezem, hogy
ne vakítson el a nap. – Kösz, hogy vevő vagy a spontán
ötletemre.
– Sosem árt egy kis izgalom – vigyorgott rám.
Végignézett rajtam, a ruhámon. Elakadt a lélegzetem, amikor
a szeme egy pillanatra megállt a mellemen, amely nekifeszült a
vékony anyagnak. Éreztem, hogy megkeményednek a bimbóim,
de reméltem, hogy Hunter nem veszi észre. Az én tekintetem is
elidőzött rajta egy darabig, de aztán rádöbbentem, hogy Maddie
érdeklődve figyel bennünket.
– Rendben – kaptam el a tekintetemet Hunterről. – Szóval,
srácok, készen álltok egy kalandra? – Elindultam az autóm felé,
de Hunter megrázta a fejét, és a sajátja felé terelt bennünket.
– Gyerekülés – magyarázta.
Ah. Valóban. Azt hiszem, sokat kell még tanulnom.
Bemásztam a kocsiba, Hunter pedig kinyitotta Maddie-nek a
hátsó ajtót.
– Hová megyünk? – kérdezte a gyerek gyanakodva.
– Meglepetés. De ígérem, hogy jól fogod magad érezni.
Hunter bekötötte Maddie-t az ülésébe, aztán ő is beszállt.
Hátranéztem, amikor már közel jártunk az állatkerthez, és
láttam, hogy Maddie az ablakhoz nyomja az arcát, próbálja
kitalálni, hová megyünk. Elakadt a lélegzete, mihelyt
befordultunk a sarkon.
– Megnézzük a rókákat?
– Honnan tudsz róluk? – néztem felvont szemöldökkel
Hunterre.
– Mindenki tud – jelentette ki Maddie.
Felnevettem, annyira megkönnyebbültem, hogy ennyire örül
neki, az sem érdekelt, hogy kiderült a meglepetés.
Mihelyt beléptünk az állatkertbe, Maddie azonnal a
rókakifutó felé vette az irányt. Bekukucskáltunk az üvegfalon
keresztül a hatalmas álló fülű kisrókákra.
– Tetszenek neked? – kérdeztem Maddie-től, aki az üvegnek
nyomta az arcát, és integetett a kölyköknek.
– Annyira aranyosak – felelte, de nem vette le róluk a szemét.
 – Akarsz játszani az egyikükkel?
Leesett állal felém fordult, szóhoz sem jutott a döbbenettől.
– Olyan jegyet vettem, amelyikkel meg is foghatod az egyiket
– magyaráztam, és előhúztam a jegyet a táskámból. Elkerekedett
a szeme, aztán Hunterre nézett.
Az apja felemelte a kezét. – Ne nézz rám! Kate találta ki az
egészet.
Hunter rám vigyorgott, Maddie meg csak szájtátva meredt
ránk.
– Gyere, menjünk! – intettem a jegyszedő felé.
Az állatgondozó beengedett minket egy különterembe.
Maddie annyira izgatott volt, ugrándozott az örömtől, és ebben a
pillanatban átkozottul büszke voltam magamra. Maddie
felsikított, amikor a gondozó végre behozta az egyik
rókakölyköt. Hunterre vigyorogtam, Maddie pedig tétován
kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a kölyök puha bundáját.
Hunter a derekamra tette a kezét. – Ez annyira csodálatos.
Kösz, hogy megszervezted!
– Szívesen. Én is élvezem.
– De nem annyira, mint ő – biccentett Maddie felé, aki
visított izgalmában, amikor a kis állat megnyalta a kezét.
– Soha senki nem élvezte még ennyire az ötletemet –
nevettem fel, és elővettem a telefonomat, hogy megörökítsem a
jelenetet.
Mihelyt végzett, Maddie odaugrált hozzánk, átkarolta a
derekamat, és esküdözött, hogy ez volt élete legklasszabb napja.
Megdöbbentem, de én is megöleltem. Azt tudtam, hogy örül
az ötletnek, de erre azért nem számítottam. Hirtelen könnyek
öntötték el a szemem, és gyorsan pislogni kezdtem, hogy ki ne
buggyanjanak. Szedd össze magad, Kate! Úgy tűnt, hogy
vénségemre teljesen ellágyultam.
Végigsétáltunk az állatkerten, és egyfolytában mosolyogtam.
Hunterrel és Maddie-vel lenni még kellemesebbnek bizonyult,
mint gondoltam. Annyira természetesnek tűnt velük tölteni az
időt, és nem tudtam megállni, elképzeltem, milyen lenne
ilyesmit csinálni minden hétvégén.
Elértünk a nagymacskák kifutójához, ahol szintén volt egy
kölyök. Hatalmas tömeg verődött össze a kerítés mögött, és
amikor előreverekedtük magánkat, megláttuk végre az
anyaoroszlánt a kölykével.
– Az ott az apa – mutattam a közelben napozó hímre.
Figyeltem, ahogy Maddie nekidől a kerítésnek, és hirtelen
felötlött bennem egy kérdés. Vajon a körülöttünk lévők azt hiszik,
hogy én vagyok Maddie anyukája?
A gondolatra megremegett a szívem, és rádöbbentem, hogy
titokban azt reméltem, hogy tényleg ezt hiszik. Általában nem
voltam ennyire érzelgős, de meglegyintette a lelkemet a
gondolat, hogy mi hárman egy családot alkotunk. Soha nem
hittem volna, hogy ennyire jó lesz tartozni valakihez – része
lenni a saját kis törzsemnek.
Néztem, ahogy Hunter leguggol és mindenfélét mesél
Maddie-nek az oroszlánokról. Sötét haja kissé megnőtt, mióta
megismerkedtünk, és borosta fedte erős állát.
Elöntött a melegség, miközben őt néztem. Most még jobban
akartam őt, mint az első éjszaka, amikor nem láttam benne mást,
csak egy vonzó, névtelen férfit egy bárban. Most már sokkal
többet jelentett a számomra.
Felegyenesedett, és rám nézett. Találkozott a tekintetünk, és
forró borzongás futott végig rajtam. Mi volt ebben a férfiban, ami
ledöntötte az összes védőfalamat?
Meg akartam szabadulni a hirtelen rám támadó érzelmektől,
ezért felvetettem, hogy szálljunk fel a kisvasútra, amely
körbemegy az egész állatkerten. Maddie feltartotta a karját,
mintha hullámvasúton ülne, nekem pedig a sok nevetéstől fájt az
arcom, mire a végállomáshoz értünk.
Majdnem záróra volt már, mire végeztünk.
– Éhen halok – jelentette ki Maddie, ahogy az autó felé
sétáltunk.
– Ha van hozzá kedvetek, srácok, ismerek pár kellemes
éttermet a környéken. A vendégeim vagytok – vetettem fel,
miközben Hunter becsatolta Maddie biztonsági övét.
– Már így is eleget tettél értünk, Kate – szabadkozott Hunter,
és beült a volán mögé.
– De szeretném – mosolyogtam rá. – Ráadásul folytatnom is
kell a kulináris oktatásodat.
Hunter visszamosolygott. – Hát, ha az oktatás a cél, akkor
nem mondhatok nemet, igaz?
Az egyik kedvenc vegán éttermemet választottam. Nem
könnyű a gyerekek kedvére tenni, különösen, ha egészséges
ételről van szó, de volt egy olyan érzésem, hogy Maddie élvezni
fogja a dolgot. Különösen, mivel tudtam, hogy nagyon széles a
gluténmentes választékuk.
 Leültünk egy asztalhoz, és tósztra emeltem a
vizespoharamat. – Igyunk erre a remek napra.
– Csodálatos volt! – értett egyet Maddie, és koccintottunk.
Aztán felvette az étlapot, de fejjel lefelé tartotta a kezében.
A helyes irányba fordítottam, és felolvastam neki, hogy mi
közül választhat. Folyamatosan magamon éreztem Hunter
tekintetét, míg segítettem Maddie-nek dönteni a gluténmentes
sajtos makaróni mellett. Mihelyt kihozták az ételt, Hunter és
Maddie is izgatottan rávetette magát.
– Ez tényleg finom. – Érződött Hunter hangján a
meglepődés, aztán újra beleharapott a szendvicsébe.
Maddie is szemlátomást elégedett volt a választásával.
Egy vegán minitortával fejeztük be a vacsorát.
Elszomorodtam, amikor kiléptünk az étteremből; nem akartam,
hogy az este véget érjen, de nem hittem, hogy tovább is túszul
ejthetem őket.
Mihelyt megálltunk a ház előtt, Maddie kiugrott az autóból,
és szaladni kezdett az ajtó felé.
– Maddie, mit kell mondani Kate-nek? – kiáltott utána
Hunter, még mielőtt a gyerek beért volna a házba.
Maddie megtorpant, felém fordult, aztán visszaszaladt
hozzám, és újra megölelt. – Köszönöm – mondta, és a hasamra
hajtotta a fejét.
– Szívesen, bármikor. – Megpaskoltam a fejét, és megfájdult a
szívem.
Miután Maddie eltűnt a házban, Hunter hazakísért.
 – Köszönöm a mai napot! Remekül éreztük magunkat. – Rám
mosolygott, és ismét elöntött a melegség. – Van egy olyan
érzésem, hogy Maddie még jó darabig emlegetni fogja.
Nekidőltem az ajtófélfának. Olyan csábító volt Hunter szája,
minden erőmet össze kellett szednem, hogy meg ne csókoljam
őt.
– Én is élveztem – mosolyogtam, és húztam az időt.
Eltöprengtem, vajon most kellene-e elmondanom neki,
hogyan érzek, csak kibökni, de egyszerűen nem találtam a
szavakat. Olyan tökéletes pillanat volt; nem kellett volna mást
tennem, csak elárulni neki.
Istenem, olyan rettenetes voltam az ilyesmiben. Nem is
csoda, hogy soha nem volt kapcsolatom. Ki kellett találnom,
hogyan áruljam el neki, hogyan érzek, még mielőtt teljesen
beleőrülök.
– Hát, jó éjszakát! – köszöntem el végül, mert nem bírtam
tovább a csendet.
– Jó éjt!
Átható, szinte mágneses volt a tekintete, képtelen voltam
levenni róla a szemem. Úgy éreztem, arra vár, hogy mondjak
valamit, de olyan hevesen kalapált a szívem, nem hittem, hogy
képes lennék szavakra. Gyorsan beléptem a garázsba, és még
egyszer rámosolyogtam, mielőtt becsuktam magam mögött az
ajtót.
Felsétáltam a lépcsőn, és felsóhajtottam. Nem ez volt a
legjobb húzásom. Hunter valószínűleg arra várt, hogy én tegyem
meg az első lépést, de elszúrtam azzal, hogy ilyen idétlenül
viselkedtem.
 Az ablakhoz léptem, és észrevettem, hogy ég a villany
Hunter szobájában. Újra elöntött a szomorúság, amiért nem
mehettem haza vele és Maddie-vel.
Az egész nap olyan kellemes volt, szinte mintha igazi család
lettünk volna.
Reméltem, hogy Hunter megértette, mit akartam mondani
neki a kirándulással, de tudtam, hogy össze kell szednem a
bátorságomat, hogy elmondjam neki, mit érzek, még mielőtt
elveszítem.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Hunter

T ELJESEN VÁRATLANUL ért, ami ma történt.

Soha nem hittem volna, hogy éppen Kate lesz az, aki előáll
egy ilyen gyerekbarát randevú ötletével. Látni az izgatottságát,
amikor besétáltunk az állatkertbe, és azt, ahogy Maddie arca
felragyogott a rókakölykök láttán… – őszintén bevallom, régóta
ez volt a legjobb napom.
Talán őrültség volt részemről ezt hinni, de ez volt az igazság.
Nem is tudtam, mennyire vágyom valódi kapcsolatra egy nővel,
míg Kate meg nem jelent az életünkben.
Természetesen ugyanarról a nőről beszélünk, aki a legelején
leültetett, és megígértette velem, hogy csupán alkalmi szexről
lehet szó köztünk, és úgy beszélt a bimbózó érzelmekről, mint
egy halálos betegségről. Istenem, mennyire szerettem volna, ha
ugyanazt akarta volna, amit én!
A fárasztó nap után nem volt csoda, hogy Maddie milyen
gyorsan elaludt. Kiosontam a szobájából, gyengéden becsuktam
magam mögött az ajtót, felkaptam a bébimonitort, amelyet
egyébként ritkán használtam, mert azt terveztem, hogy
átmegyek Kate-hez, hogy még egyszer megköszönjem neki a mai
napot, és jó éjszakát kívánjak.
 A mai nap olyan csodás volt, még azok után is, hogy a minap
a parkban bevallottam neki az érzelmeimet. Aggódtam, hogy
talán elriasztja, amit mondtam, de a mai nap után úgy tűnt, hogy
elfeledkezett az egészről.
Bekopogtam Kate ajtaján, és pár pillanat múlva mosolyogva
be is engedett. Bár az egész napot együtt töltöttük, még így is
elbűvölt a szépsége. Laza kontyba kötötte fel a haját, és átöltözött
jóganadrágba és egy puhának látszó pólóba. Még otthoni
ruhában is szexi volt. És ahogy rám nézett, azzal az édes kis
mosollyal és sokatmondó csillogással a szemében, hevesen vert a
szívem.
– Maddie már alszik? – kérdezte, és félrehúzódott, hogy
beengedjen.
Felmutattam a bébiőrt. – Alig tudtam addig ébren tartani,
amíg megmosta a fogát.
Bár már egy tucatszor jártam Kate lakásában, még mindig
mosolyra késztetett, hogy mivé varázsolta a helyet. Amikor
meghirdettem a garázs fölötti lakást, azt képzeltem, hogy egy
magányos, szánalmas alak veszi majd ki, akit alig fogok látni a
havi egy alkalmon kívül, amikor kifizeti a lakbért és a rezsit. De
Kate új életet lehelt ebbe a korábban üres, használaton kívüli
helybe. Egy részem eltűnődött, vajon még mindig a lakásról
beszélek-e, vagy a szívemről.
A makulátlanul tiszta konyhai felszerelésektől a fantasztikus
lemezgyűjteményéig, a mosolyáig és a szexuális vonzerejéig
Kate totális meglepetést jelentett a számomra. Őszintén szólva,
már nem tudtam nélküle elképzelni az életemet.
 – Kérsz valamit inni? Vizet? Bort? Pár napja vettem egy üveg
vöröset, és azt hiszem, egészen jó, bár csak hat dollárba került. –
Bement a konyhába, elővett egy fehér címkés sötét üveget, és
felemelte, hogy elolvassa a leírást.
– Egy pohár bor remek lenne.
Követtem őt a konyhába, és leültem az asztalhoz. Letette a
palackot a pultra, és előkereste a dugóhúzót az egyik fiókból.
– Segítsek kinyitni?
– Ha egy férfi segítségére szorulok, hogy kinyissak egy
palack bort, az lesz a napja, hogy abbahagyom az ivást –
gúnyolódott, és könnyedén kihúzta a dugót. – De értékelem,
hogy megkérdezted – tette hozzá vigyorogva.
Levett két talpas borospoharat a polcról, töltött
mindkettőnknek, aztán leült mellém az asztalhoz.
Megköszöntem, elvettem az egyik poharat, és közben összeértek
az ujjaink.
– A független nőkre! – emeltem fel a poharamat. Kate
elmosolyodott, játékosan felvonta az egyik szemöldökét, és
oldalra biccentette a fejét. – És a férfiakra, akik eléggé
magabiztosak ahhoz, hogy meg is hagyják őket ilyennek! –
felelte. Koccintottunk.
Visszamosolyogtam rá, és mindketten belekortyoltunk a
borunkba. Édesebb volt, mint amilyenre számítottam, és nem
igazán volt boríze, de azért meg lehetett inni.
– Szőlőlé. Pontosan olyan az íze, mint a szőlőlének – jegyezte
meg Kate, megcsóválta a fejét, és körbeforgatta az italt a
poharában.
 – Nincs semmi baj egy hatdolláros szőlőlével – feleltem, és
bátorítóan rámosolyogtam.
Kate vállat vont, és ivott még egy kortyot.
– Szóval, csak szerettem volna köszönetet mondani neked a
mai napért – vágtam bele a mondandómba. Össze akartam
szedni a gondolataimat, mielőtt végleg elijesztem Kate-et. –
Maddie anyukája nincs képben, és minél idősebb lesz a lányom,
annál jobban aggódom amiatt, hogy nem lát megfelelő női
példát. Szóval a veled töltött idő, különösen a mai nap… sokat
jelent. Tudom, hogy nem vagy oda ezért az egész gyerekdologért
– amit tökéletesen meg is értek –, de mégis született anyaként
viselkedtél.
Kate rám meredt, elkerekedett a szeme, felvonta a
szemöldökét. Aztán kuncogott, és megcsóválta a fejét. –
Pontosan ezt akartam ma megmutatni neked. Nemcsak
szavakkal akartam elmondani, hanem azt akartam, hogy a saját
szemeddel lásd, hogyan érzek Maddie iránt… és irántad.
Aztán felnézett rám, ritkán tapasztalt gyengédség sugárzott a
szeméből.
– Belétek szerettem – folytatta Kate még mindig a szemembe
nézve. – Mindkettőtökbe. Tudom, hogy egy csomag vagytok, és
pontosan ez az, amit akarok. Nem hittem, hogy ezt vártam a
jövőmtől; mindig azt gondoltam, hogy ha le lennék kötve, akkor
úgy érezném magam, mint aki, nos, le van kötve. Fogalmam sem
volt, hogy milyen jó érzés lehet – mintha végre megtaláltam
volna a népemet, a törzset, amelyhez tartozom.
Összeszorult a tokrom az érzelmektől, de Kate még nem
fejezte be.
 – Miután megismertelek, és megláttam, milyen is lehet a
jövőm, az egész teljesen világossá vált. Többet akarok.
Kinyújtottam a kezem, megfogtam a kezét, végigsimítottam
a hüvelykujjammal az ujjain. – Fogalmad sincs, milyen jó érzés
ezt hallani tőled. – A számhoz emeltem a kezét, hagytam, hogy
Kate felfogja a szavaim jelentőségét. Ez volt minden, amit valaha
akartam.
– Gyere! – Felálltam a székről, de közben nem eresztettem el
a kezét.
– Hová…
Felállt, de még mielőtt befejezhette volna a mondatot,
magamhoz húztam, és az ajkára szorítottam a számat.
Felsóhajtott, hozzám simult és átkarolt. Egy lassú csókból három
vagy négy gyors puszi lett.
– Menjünk! – Hirtelen elhúzódtam, és a bejárati ajtó felé
vezettem Kate-et. Bólintott és követett, az ajka még akkor is kissé
nyitva volt, amikor átmentünk hozzánk.
Felosontunk a lépcsőn, el Maddie szobája előtt. Lehet, hogy
mi ketten Kate-tel végre ugyanazt akartuk, de még nem
beszéltem róla Maddie-vel, és egyikünk sem szerette volna, hogy
a lányom ismét kiakadjon.
Betereltem Kate-et a hálószobámba, becsuktam magunk
mögött az ajtót, és – mint mindig – gondosan be is zártam.
Megfordultam, és Kate-et az ágyam szélén ülve találtam.
Összekapcsolódott a tekintetünk, felém nyújtotta a kezét,
tenyérrel felfelé, és intett az ujjával, hogy menjek közelebb.
Elindultam felé, és a farkam azonnal éledezni kezdett a
nadrágomban, a fejem pedig zsibongott a gondolattól, hogy
mennyi mindent szeretnék csinálni vele.
Elképesztő érzés volt tudni, hogy Kate ugyanúgy érez
irántam, ahogy én iránta.
Csatlakoztam hozzá az ágyon, lehuppantam rá. Új keletű
vággyal tapadt össze a szánk, a testünk ösztönösen mozogni
kezdett. Kate megsimogatta a hátamat, a nyakamat, belemarkolt
a hajamba. Végigcsókoltam a nyakát, mire Kate halkan
felnyögött. A farkam ismét éledezni kezdett a hang hallatán, és
hirtelen gyűlöltem a tényt, hogy mindketten fel vagyunk
öltözve.
Felültem, felhúztam magammal Kate-et is, megfogtam a
pólója alját. Felemelte a karjait a feje fölé, amikor lehúztam róla a
puha anyagot, és felfedtem a világos rózsaszín csipke melltartót.
Halk morgás tört fel a torkomból tökéletes mellei láttán.
Elvigyorodott, és lerántotta rólam a pólót. Átkarolta a
nyakamat, és újra csókolózni kezdtünk, én pedig a háta mögé
nyúltam, hogy kikapcsoljam a melltartóját. Egy szempillantás
alatt végeztem is a kapoccsal, és mindketten felsóhajtottunk,
amikor a meztelen bőrömhöz nyomta a mellét.
Maga volt a tökély. Kate maga volt a tiszta tökély.
Megcsókoltam, majd megmarkoltam a mellét, gyengéden
masszíroztam, és az ujjaim közé csíptem a mellbimbóját. Kate
halkan nyögdécselt, végigsimított a combomon, fel egészen a
keményedő erekciómig.
Felnyögtem, mihelyt megéreztem a kezét a farkamon, de
idegesítette, hogy még mindig köztünk van a farmer. Kate a
kőkemény férfiasságomat simogatta, én pedig becsúsztattam a
kezemet a nadrágja alá, lenyúltam a nedves bugyijához.
Levegő után kapott, amint az ujjaim a bőréhez értek.
Pár perc elteltével már többre volt szükségem, ezért
kihúztam a kezem Kate nadrágjából, mire halkan nyöszörögni
kezdett.
Lehámoztam róla a nadrágot, végigsimítottam a nyelvemmel
a combján, egyre lejjebb és lejjebb harapdáltam a puha bőrét.
Mihelyt lekerült róla a nadrág, lerántottam róla a bugyit is, és
lehajítottam a padlóra. Egyetlen gyors mozdulattal
megszabadultam a farmeremtől és az alsónadrágomtól,
kiszabadult a farkam, és lüktetett a vágytól, hogy Kate-ben
legyen.
Kate a hátán feküdt, csalogatóan széttárta a lábait.
Ráfeküdtem, és beigazítottam magam a lábai közötti vágyakozó
pontba.
– Magamban akarlak érezni – suttogta, és felemelte a
csípőjét.
– Óvszer?
Megrázta a fejét. – Gyógyszert szedek. És bízom benned.
Mélyen a szemébe néztem, miközben beléhatoltam, lassan,
centiről centire egyre mélyebbre nyomtam a farkamat. Kate
felsóhajtott, és lehunyta a szemét, mihelyt teljesen benne voltam,
nem is próbálta titkolni, milyen kéjt érez.
Az ajkára tapasztottam a számat, miközben mozogtam
benne, először lassan és gyengéden, meleg és édes csókokkal
kísérve. Kate velem együtt mozgott, és hamar rátaláltunk a
ritmusra, mindketten kéjesen nyögdécseltünk.
 Éreztem, hogy megfeszül körülöttem, ebből tudtam, hogy
közel jár a csúcshoz, ezért lenyúltam kettőnk közé, hogy
megdörzsöljem a nedves csiklóját, mert ez mindig megvadította.
Mihelyt hozzáértem, Kate hátravetette a fejét, levegő után
kapott, aztán felnyögött.
Piszkosul felizgatott a látvány és a hangok, megfeszültek a
golyóim, és bizseregni kezdett a bőröm. Kate összerándult, és
egyszerre rántottak le mindkettőnket magukkal a kéj hullámai.
Mihelyt a hullámok lecsendesedtek, lehanyatlottam Kate
mellé az ágyra, mindketten levegő után kapkodtunk.
– Ez… hihetetlen… volt – lihegte, és megsimogatta a
mellemet.
– Csodálatos vagy. – Megsimogattam selymes bőrének
minden négyzetcentiméterét, amihez csak hozzáfértem – a vállát,
a csípőjét, a combját.
Kate az oldalára fordult, feltámaszkodott a könyökére, és
huncutság csillogott a szemében. – Elég jó befejezése volt egy
elég jó napnak, nem gondolod?
– Abszolút. – Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam a kezét.
Elmosolyodott, aztán hozzám hajolt, és hosszan, mélyen
megcsókolt. – Mindjárt visszajövök – mondta, felkelt az ágyról,
és bement a fürdőszobába.
Míg Kate megmosakodott, addig én az ágyban hevertem, és
felbámultam a plafonra. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy
többet akart mindazok után, amikre megesküdött, hogy sosem
akarja majd. Szinte túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen.
 Az oldalamra gördültem, és megláttam a mobilomat az
éjjeliszekrényen. Hirtelen felötlött bennem egy gondolat, és
összeszorult tőle a gyomrom.
Még beszélnem kell Maddie-vel. Bár úgy tűnt, hogy őszintén
kedveli Kate-et, én pedig nyilvánvalóan értékelem a jelenlétét az
életében, a legkevésbé sem akartam, hogy Maddie úgy érezze,
hogy hátba támadtuk. A lányom és én soha nem beszéltünk
igazán arról, mi lesz, ha kapcsolatot alakítok ki valakivel, és
minél többet gondolkoztam a dolgon, annál jobban kezdtem
aggódni amiatt, hogyan fogadja majd a hírt.
Kate visszatért a fürdőszobából, visszamászott mellém az
ágyba, és hozzám simult. – Mi jár a fejedben? – kérdezte, és
megsimogatta az államat.
– Semmi – vágtam rá, és még mindig a plafonra meredtem.
Amikor Kate nem reagált, éreztem, hogy rám néz, és tudtam,
hogy mondanom kell neki valamit. – Ami azt illeti, most jutott
eszembe. Be kellene állítanunk az ébresztőt, hogy felébredjünk
még Maddie előtt.
Kate elhúzta a kezét. Felé fordultam, és meglepve láttam a
fájdalmat az arcán. Tudta, hogy apa vagyok, hogy
kötelezettségeim vannak. Aztán zárt szájjal elmosolyodott, és
bólintott.
– Majd reggel megbeszéljük. – Gyengéden megpusziltam a
homlokát, aztán az oldalamra fordultam, hogy felvegyem a
telefonomat. Fél hatra állítottam be az ébresztőt, és a fejem
egyfolytában zúgott az aggodalomtól amiatt, hogyan alakul
majd a jövőnk.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Kate

G ONDOLATAIMBA MERÜLVE kibámultam az ablakon. Még

mindig nem tudtam elhinni, hogy elárultam Hunternek, mit

érzek, és hogy ő is ugyanígy érez. Nem egészen huszonnégy
órája történt, és még mindig kavargott tőle a fejem. Olyan
tökéletesnek tűnt minden, nehezen tudtam meggyőzni magam,
hogy mindez nem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Ám mégis kínzott a kétség. Bántott, amikor beállította az
ébresztőt, hogy ki tudjak osonni reggel, de próbáltam meggyőzni
magam, hogy csak azért csinálta, mert nem akarta, hogy Maddie
így szerezzen tudomást a dologról. Valószínűleg traumatikus
emlékeket ébresztett volna fel a gyerekben, ha meglátta volna,
hogy reggel kijövök Hunter szobájából, és ezt meg is értettem.
De nem tehettem róla, képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy
ez valami egészen mást is jelenthetett. Vajon biztos abban, hogy
kapcsolatot akar kezdeni velem? Vagy nem látja úgy, hogy
hosszú távon lenne közös jövőnk?
Tudtam, hogy gyerekes vagyok, de nem tehettem róla. A
jelek szerint ezzel jár az, ha valaki érzelmeket táplál egy másik
ember iránt – totál irracionálissá vált. Határozottan eltökéltem,
hogy nem eresztem szabadjára a képzeletemet, különösen, mivel
Hunter korábban már küldött egy sms-t, hogy menjek át
hozzájuk. Feltételeztem, hogy azt akarta megbeszélni velem,
amit mondtam neki előző este, de nem is utalt rá, hogy pontosan
miről lesz szó.
Parfümöt fújtam a csuklómra, és összedörzsöltem a két
kezemet. Próbáltam nyugodt maradni, de az az igazság, hogy
kész idegroncs voltam. Soha nem adtam még úgy ki magam,
mint tegnap, és rettegtem az elutasítástól vagy attól, hogy
valahogy minden elromlik majd.
Megmostam a fogam, lementem a lépcsőn, és közben
igyekeztem pozitív energiát plántálni magamba.
Megnyomtam a csengőt, megigazítottam a hajam, és vártam,
hogy Hunter beengedjen.
A torkomban dobogott a szívem, amikor megláttam Huntert
az ajtóban. Mindazok után, ami történt, még mindig
elvesztettem az eszem attól, hogy mennyire vonzó. És nemcsak a
dögös teste és a gyilkos mosolya miatt, hanem azért is, amilyen
boldog voltam minden alkalommal a jelenlétében.
– Szia, gyere be! – intett, és követtem be, a házba.
– Hol van Maddie? – kérdeztem, mihelyt beléptem a
nappaliba, mert arra számítottam, hogy ott találom a kislányt is.
– Az egyik barátnője szülinapi buliján – felelte, és a
kanapéhoz vezetett.
Leültem, idegesen lesimítottam a szoknyámat, ahogy Hunter
is helyet foglalt mellettem. Bármilyen ideges is voltam, Hunter
közelsége elterelte róla a figyelmemet. Frissen borotválkozott,
ami még jobban kiemelte éles állát, az arcszesze illata betöltötte a
levegőt. Éppen csak kivehető volt a bicepsze a póló alatt, és
menet közben korábban megcsodáltam, milyen jól néz ki a segge
a fekete farmerben.
Rám mosolygott, és szerettem volna megcsókolni. De nem
tettem.
Először beszélnünk kellett.
– Szóval – vágott bele, és megdörzsölte a tarkóját. – Múlt
éjjel…
Összeszorult a szívem, amikor elharapta a mondat végét.
Aztán mély lélegzetet vett, és folytatta.
– Csak azt szeretném megtudni, hogy egy hullámhosszon
vagyunk-e azt illetően, hogy mit várunk ettől az egésztől.
Tényleg kedvellek. Kedveltelek már a kezdet kezdetétől, de
tudtam, hogy nem akarsz komoly kapcsolatba kezdeni. Szóval,
azt hiszem, azt szeretném megtudni, hogy komolyan gondoltad-
e azt, amit tegnap este mondtál.
Közelebb csúsztam hozzá a kanapén. Kavarogtak a
gondolataim és az érzelmeim, de éreztem, hogy kezd oszlani az
aggodalmam. Hunter is azt akarta, hogy komollyá tegyük ezt a
kapcsolatot, akárcsak én.
– Hát persze hogy komolyan gondoltam. – A karjára tettem a
kezem, hogy megnyugtassam. – Készen állok rá. Veled akarok
lenni. És Maddie-vel. Tudom, hogy mindig azt hangoztattam,
hogy nem akarok kapcsolatot, de csak azért volt így, mert féltem.
És nyilvánvalóan nem találtam meg a megfelelő személyt.
Mosoly ömlött el az arcán, átkarolt, és megsimogatta a
vállamat.
A szemembe nézett, és kéjesen megborzongtam. – Ha
belevágunk, akkor mindent akarok.
 Hevesebben kezdett verni a szívem. – Minden a tiéd.
Kész voltam hátrahagyni a félelmeimet és a kétségeimet, és
elkötelezett kapcsolatba lépni Hunterrel – és Maddie-vel. És
most, hogy itt voltunk ebben a pillanatban, az aggodalmaim
hirtelen szinte nevetségesnek látszottak. Mitől féltem annyira?
Semmi sem volt könnyebb a világon, mint Hunterrel lenni.
Hozzám hajolt, hogy megcsókoljon, telt ajkait a számra
tapasztotta.
Pár édes kis csók után elhúzódott tőlem. – Ha belevágunk,
akkor helyesen akarom csinálni. Azt hiszem, hogy mielőtt
továbblépnénk, el kell mondanunk Maddie-nek. – A kislány
jobban felengedett velem szemben az utóbbi időben, mint amire
számítottam, ezért aztán reméltem, hogy minden simán megy
majd.
– Igen, azt hiszem, ezt kell tennünk. – Felsóhajtott, és
aggodalom ült ki az arcára.
Felvontam a szemöldököm. – Hunter, félsz a saját lányodtól?
– Mit mondhatnék? Maddie ijesztő. – Elvigyorodott, aztán a
fülem mögé simította a hajamat. – De most komolyan, nem
számít, hogyan reagál majd, ha elmondjuk neki, végül minden
rendben lesz. Majd hozzászokik a gondolathoz. Ráadásul
tényleg kedvel téged. Remélem, hogy megérted az
aggodalmamat; eddig csak ketten voltunk, ő és én.
Magához húzott, és a mellkasára hajtottam a fejem.
Összeszorult a szívem, amikor felnéztem rá.
– Tudom, Hunter. Ne aggódj, minden rendben lesz.
Felsóhajtottam, szinte elolvadtam a karjaiban. Mindannyiunk
érdekében reméltem, hogy igazam van.
– Maddie, a vacsora tálalva van – kiáltott ki Hunter a hátsó ajtón.
Pont vacsoraidőben hozta haza Maddie-t a barátnője anyukája. A
kedvenc mexikói étterméből rendeltük a kaját, de kiszaladtam a
boltba, hogy megvegyek mindent a forró karamellás fagyihoz is.
Arra számítottunk, hogy megértőbb lesz, ha előtte teletömjük
finomságokkal.
Maddie beszaladt a házba, és felragyogott az arca, mihelyt
meglátta az asztalt. – Ezt miért csináltátok? – kérdezte, és a
boldog mosolyt felváltotta a gyanakvás.
– Csak valami különlegeset szerettünk volna – vigyorgott
Hunter, és megborzolta a haját.
Ha gyanakodott is, Maddie nem forszírozta tovább a kérdést.
Telepakoltam a tányérját tacohússal, babbal és rizzsel.
– Milyen volt a parti, Maddie? – faggattam, miután leültünk
enni. Úgy véltem, az lesz a legjobb, ha először lekenyerezzük az
étellel, és csak aztán hozzuk szóba, hogy megváltozott a
kapcsolatunk – háziúrból és bérlőből szerelmespár lettünk.
– Ugráltam a trambulinon – mesélte izgatottan, miután
lenyelt egy falat rizst.
– Az klassz – mosolyogtam rá. – Én hatéves koromig féltem a
trambulintól.
– Én semmitől sem félek – közölte Maddie büszkén.
Felhorkantottam. – Tudod, mit? Hiszek neked.
Gyorsan befejeztük a vacsorát, és elkezdtem összeállítani a
fagyit.
 – Szóval, van csokoládés és vaníliás jégkrém, színes
cukordara, karamella, mogyoró és meggy – mutattam meg neki
a választékot.
– Szuper! – vigyorgott, és lábujjhegyre állt, hogy jobban
lásson.
– Mit szeretnél hozzá? – kérdezte Hunter, és kivett egy kanál
vaníliafagylaltot egy tálba Maddie-nek.
– Azt akarom, hogy Kate csinálja – közölte Maddie, és rám
pillantott.
Hunter felnevetett, és megadóan felemelte a kezét. – Attól
tartok, azóta nem bízik a szakácsképességeimben, mióta
megjelentél – nyomta a kezembe a tálat.
El sem tudtam hinni, milyen csodás így velük lenni, és
reméltem, hogy Maddie is ugyanígy gondolja.
– Karamella és cukor? – kérdeztem Maddie-től, és lelkesen
bólogatni kezdett.
Miután mindannyian helyet foglaltunk a fagylaltunkkal,
összenéztünk Hunterrel. Most jött el a tökéletes idő ahhoz, hogy
elmondjuk Maddie-nek. Mély lélegzetet vettem, lélekben
felkészültem a legrosszabbra.
– Szóval, Maddie, el kell neked mondanunk valamit – kezdte
Hunter kedvesen.
Maddie keze megállt a levegőben, a fagylalt csöpögött le a
kanaláról. – Mi az? – kérdezte, és letette a kanalat.
– Nos, Kate és én együtt töltöttünk egy kis időt…
Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de valójában azt
szerettem volna, ha Hunter kinyögi végre. A türelem nem igazán
az erősségem.
 Szerencsére Hunter gyorsan folytatta. – Nagyon kedveljük
egymást, és most már egy pár vagyunk. Szóval még gyakrabban
fogod őt itt látni.
Egy pillanatig néma csend honolt a helyiségben.
– Ennyi? – kérdezte Maddie, felvette a kanalát, és a szájába
tuszkolt egy falat fagyit. – Bah. Ezt már tudtam. – Egy pillanatra
elhallgatott. – Szerintem ez király.
Összenéztünk Hunterrel, aztán kirobbant belőlünk a nevetés.
– Mi van? – nézett ránk Maddie döbbenten. – Olyan furák
vagytok.
Idióta módjára vigyorogtam, hogy türtőztessem magam,
belemártottam a kanalamat a fagyimba, és bekaptam egy falatot.
Lehet, hogy a kapcsolatunk szokatlanul kezdődött, de volt egy
olyan érzésem, hogy boldog lesz a vége.
 HUSZADIK FEJEZET

Hunter

Hat hónappal később

M EGCSAPOTT A GYÖMBÉR és a fűszerek illata, mihelyst beléptem

a bejárati ajtón, a kezemben egy műanyag bevásárlószatyorral.

Az ajtó bevágódott mögöttem, és beléptem a konyhába, ahol
Kate és Maddie az asztalra hajolt, mindketten teljesen
belemerültek egy csodás, gluténmentes mézeskalács házikó
összeállításába.
– Hogy vannak a csajaim? – Letettem az édességekkel teli
zacskót az asztalra, és lehajoltam, hogy megpusziljam Maddie
feje búbját.
– Nem felejtetted el megvenni az apró piros pöttyöket? –
kérdezett vissza, és úgy meredt rám, mintha ez lett volna a
legkomolyabb kérdés a világon, és az életem múlott volna a
válaszon.
– Igen, hölgyem – feleltem, és megkerültem az asztalt, hogy
megcsókoljam Kate-et. – Számodra is van valami apróság –
tettem hozzá.
– Ó, köszönöm, kicsim – hálálkodott Kate, de fel sem nézett a
munkájából. Egy hatalmas tubus fehér cukormázat tartott a
kezében, és gondosan összeragasztott vele két mézeskalács-
darabkát.
Mihelyt végzett vele, letette a tubust az asztalra, és óvatosan
egymáshoz nyomta a két darabot. – Oké, Maddie, most már csak
várnunk kell, hogy az utolsó fal is megszáradjon, aztán végre
nekiállhatunk a díszítésnek.
Maddie némán bólintott, de nem vette le a szemét a frissen
kinyomott mázról.
– Mit szólnátok egy bögre forró csokihoz, amíg várunk? –
javasoltam, és kipakoltam az édességet a szatyorból.
– Juj! – Maddie azonnal lemászott a székéről, és berohant a
kamrába, hogy segítsen összeszedni a hozzávalókat a forró
csokihoz.
Mihelyt elég messze került ahhoz, hogy ne hallgathasson ki
bennünket, megfogtam Kate vállát.
– Hogy viselkedett, amíg távol voltam? Szót fogad neked,
ugye? Nincs semmi gond?
Kate kuncogott, és megrázta a fejét. – Csak azért, mert
ideköltöztem, még nem fognak megváltozni a dolgok Maddie és
köztem. Tökéletesen viselkedett. Tényleg nem kell aggódnod
miattunk.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Kate a múlt héten költözött át hozzánk végleg. Arra
számítottam, hogy kell majd egy kis idő, amíg megszokjuk az új
helyzetet, de eddig minden simán ment. – Tudom, hogy igazad
van. Csak aggódom néha, tudod? Ez egyelőre ismeretlen terület
a számomra.
 – Hát, értékelem az aggodalmadat, de higgy nekem, minden
tökéletes. – Kate elmosolyodott, és lehajoltam, hogy újra
megcsókoljam, ezúttal kissé hosszabban, mint az imént.
– Apu – kiáltott ki Maddie a kamrából. – Segíts nekem
elkészíteni a forró csokoládét!
Elhúzódtam a csókból, Kate pedig felkuncogott.
– Azt hiszem, ehhez is hozzá kell majd szoknunk, nem igaz?
– Azt gondolná az ember, hogy már megszoktuk az állandó
félbeszakítást – kacsintottam rá.
Mindketten felnevettünk, és a hűtőhöz léptem, hogy
kivegyem a tejet.
– Hé, apu?
– Igen, Maddie?
– Kate most már örökre velünk fog lakni?
A francba!
Amikor Kate-tel eldöntöttük, hogy hozzánk költözik,
megbeszéltük a dolgot Maddie-vel, de akkor nemigen
kérdezősködött. Kate szerint ez jó jel volt, de én aggódtam
miatta. De most, hogy Maddie így tette fel a kérdést, nem
tudtam, mi lesz a reakciója, bárhogy válaszolok is.
– Ez a terv – feleltem, kicsire állítottam a lángot, és letettem a
fakanalat a pultra. – Ha nem bánod. Tudom, hogy korábban már
beszéltünk róla, és akkor azt mondtad, hogy rendben van, de az
is oké, ha most félsz tőle egy kicsit.
Maddie megrázta, aztán lehorgasztotta a fejét. – Nem, nem
félek – bizonygatta, és lekapirgált egy darabka mázat a blúzáról.
– Akkor mi a baj, édesem?
– Hát, csak tényleg örülök neki, hogy itt lakik.
 Elmosolyodtam, leguggoltam, és megöleltem Maddie-t. – Én
is.
Még egyszer utoljára megkevertem a forró csokoládét, aztán
kivettem három bögrét a szekrényből. Beleöntöttem a bögrékbe a
forró italt, Maddie pedig beleejtett mindegyikbe egy maréknyi
apró mályvacukrot.
– Kérsz a tiédbe egy cukorpálcát is? – kérdeztem tőle,
feltéptem a zacskót, és kivettem belőle az egyik fehér-piros
édességet.
Maddie vadul rázta a fejét. – Nem, az undorító.
– Hát, én akkor is akarok egyet. – Ráakasztottam a cukor
horgos végét a bögre szélére. – Kate, kérsz cukorpálcát a forró
csokoládédba?
– Nem, az undorító.
Maddie-vel mindketten felnevettünk.
– Látod? Én megmondtam. – Maddie felvonta a
szemöldökét, és csípőre tette a kezét.
Talán mégsem voltam annyira felkészülve erre a ketten egy
ellen dologra, mint gondoltam. Elég kemény volt akkor is,
amikor csak egy XX kromoszómással éltem együtt, de kettővel?
Túlerőben voltak.
Odavittem az asztalhoz Kate és Maddie bögréjét. Maddie
felmászott a Kate melletti székre, feltérdelt rá, hogy jobban lássa
a mézeskalács házikót.
– Kész van? – kérdezte Kate-től.
– Majdnem – mosolyogott Kate. – Közben miért nem bontjuk
ki a cukroszacskókat?
 – Hozok nektek tálakat – ajánlottam fel. A szekrényhez
léptem, és közben Maddie és Kate tovább csicsergett. A
kuncogásuk és a nevetgélésük széles mosolyt csalt az arcomra.
Ezután díszíteni kezdték a házikót. Maddie mutogatta, hová
szeretne ragasztani egy cukorkát, Kate pedig pontosan arra a
helyre nyomott egy apró csepp mázat. Remek csapatot alkottak.
Kate türelmes volt Maddie-vel, aki állandóan az utolsó
pillanatban gondolta meg magát, Maddie pedig itta Kate minden
szavát. Édesek voltak együtt. Tényleg nem is találhattam volna
tökéletesebb nőt, akire a lányom felnézhetett. Kate erős volt,
magabiztos és független, pontosan olyan, amilyennek Maddie-t
szerettem volna látni.
Mire egy félórával később végeztek az utolsó simításokkal is,
a mézeskalács házikó tökéletesen festett – és mind a ketten
tetőtől talpig cukormázasak voltak.
– Mit gondolsz, apu? – kérdezte Maddie, miután végeztek, és
büszkén a remekművükre mutatott.
– Nagyszerű munkát végeztetek.
Maddie elmosolyodott, és elégedetten szemlélte a
mézeskalács házikót. Aztán hirtelen felpillantott Kate-re.
– Mikor ehetjük meg?

Pár órával később lefektettük Maddie-t aludni, és bementünk a

hálószobánkba. Becsuktam magunk mögött az ajtót, mint
mindig, de már nem zártam be. Maddie tudta, hogy kopognia
kell, ha akar valamit.
 Míg átöltöztem, Kate a fürdőszobában lemosta a kezéről az
utolsó mázdarabkákat.
– Nem hiszem, hogy valaha is képes leszek eltüntetni ezt a
cukrot a körmöm alól – motyogta, kikapta a körömkefét a
fiókból, és sikálni kezdte az ujjait.
– Ettől csak még édesebb leszel, mint egyébként is vagy –
feleltem, belehajítottam a farmeremet a szennyeskosárba, és
lehúztam magamról a pólót.
Kate felnevetett. – Ez szupergiccses volt, kicsim.
– Apahumor – vontam meg a vállam. – Kezded megbánni,
hogy ideköltöztél?
Rám mosolygott, a tekintete lustán végigsiklott a meztelen
mellkasomon. Hozzám lépett, megsimogatta a karomat, aztán
átölelte a nyakamat. – Egy kicsit sem.
Közelebb húztam magamhoz, felemeltem a fejét, és
megcsókoltam. A farkam lelkesen megrándult a bokszeremben.
Kate arcán látszott, hogy ezt ő is észrevette.
Felvonta a szemöldökét, és még jobban hozzám bújt. – Mi
újság, nagyfiú?
Lecsúsztattam a kezemet a tökéletes seggére, belemarkoltam,
és megszorítottam, mire ívbe feszítette a hátát, és nekem
dörgölőzött.
– Azt hiszem, pontosan tudod, hogy mi újság – mordultam
rá, a nyakára tapasztottam a számat, aztán beleharaptam az
érzékeny pontba a füle alatt.
Felsóhajtott, hátrahajtotta a fejét, beletúrt a hajamba.
– Miért nem mutatod meg? – lehelte, végighúzta a körmeit a
hátamon, és végigfutott a kéjes borzongás a gerincemen.
 A nyakába morogtam, a farkam most már nekifeszült a
bokszeremnek, és Kate hasához nyomódott.
Eleresztettem a seggét, lerántottam róla a topot,
villámgyorsan kikapcsoltam a melltartóját, hogy kiszabaduljon
telt, puha keble. A számba vettem az egyik bimbót, gyengéden
megszívogattam, mire Kate felnyögött, és ismét beletúrt a
hajamba.
Miközben csókolgattam és szívogattam a mellét, Kate
kigombolta a farmeremet, és lehúzta a cipzárt.
Az ágyhoz vezettem, lehúztam magamra, átvetette rajtam a
lábát. Finom kezébe vette a farkamat, aztán leereszkedett rám,
magába vezetett, és mindketten felnyögtünk. Mihelyt teljesen
beléhatoltam, Kate lehajolt, a számra tapasztotta az ajkát, és egy
pillanatig egyikünk sem mozdult, csak élveztük, milyen
csodálatos érzés volt eggyé válni.
Amikor elváltak az ajkaink, az arcára tettem a kezemet, és a
szemébe néztem.
– Szeretnék mondani neked valamit – suttogtam, és
megsimogattam a hüvelykujjammal.
– Mi lenne az? – suttogott vissza, elfordította a fejét, és
megpuszilta a tenyeremet.
Nem válaszoltam azonnal, magamba ittam a szépségét,
mintha most láttam volna őt először. A haja, a szeme, a telt
ajka… ő volt számomra minden. Soha nem hittem volna, hogy
találok majd valakit, aki el tud fogadni minket együtt Maddie-
vel, de valahogy rávettem a sorsot arra, hogy nekem adja Kate-
et.
 El sem tudtam hinni, hogy milyen szerencsés vagyok, és
képtelen voltam tovább magamba fojtani az érzéseimet.
– Szeretlek – vallottam be, miközben mélyen a szemébe
néztem. – És örökre meg akarlak tartani.
Egy pillanatra elkerekedett a szeme, csillogott a könnytől.
Még pár másodpercig nem szólalt meg, aztán halkan
felkuncogott.
– Én is szeretlek – felelte mosolyogva, és megtörölte a szeme
sarkát. – De az örökké nagyon hosszú idő. Biztos vagy benne?
– Az örökké sem lesz elég hosszú. – Magamhoz húztam egy
újabb csókra, és hirtelen izzani kezdett körülöttünk a levegő. A
szánk gyorsan és éhesen mozgott, a testünk rátalált a már ismert
ritmusra.
Kate ringatta a csípőjét, és végigfutott rajtam a kéj hulláma.
– Igen, ez az. Pontosan így – nyögtem, megmarkoltam a
seggét, hogy irányítsam a mozdulatait, a másik kezemmel pedig
lenyúltam, hogy simogassam a csiklóját.
Egyre hangosabbá váltak a nyögései, az enyémek pedig
egyre mélyebbé, levegő után kapkodtunk. Kate egyre közelebb
került a csúcshoz, de egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
Istenem, egész éjszaka képes lettem volna nézni őt, büszkén,
hogy én okoztam neki ezt a kéjt.
Az örökké tényleg nem lesz elég idő a számunkra.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

Kate

S OHA NEM HITTEM VOLNA magamról, hogy egy hatalmas, fodros

fehér ruhára vágyom majd. Először is drága volt, másodszor

pedig átkozottul értelmetlen. Harmadszor kényelmetlen, és
ráadásul soha többé nem fogom tudni felvenni. Tökéletesen
fölöslegesnek tűnt megvenni.
Ám amikor eljött az idő, hogy megtervezzük a nagy
napunkat, egy eddig számomra is ismeretlen hang bennem
elkezdte hangoztatni a véleményét. Mondtam Hunternek, hogy
csak valami egyszerűt akarok – tőlem lehet csak egy sima
grillezés is a hátsó kertben. De minél jobban belemerültünk a
tervezgetésbe, annál egyedibbek lettek az igényeim.
A hátsó kert hirtelen már nem volt elég, de a bálterem túl
sterilnek tűnt; kosztümöt az ember temetésre vesz fel, a nyári
ruha viszont túl laza lett volna. Hunter beleegyezett minden
óhajomba, így kerültünk végül ide, a kedvenc éttermünk
különtermébe, én egy mesés fehér ruhába, ami többe került, mint
az első autóm. Maradt hely egy kis táncparkettnek is, és úgy
ötven barátunk és családtagunk ünnepelt velünk.
És ami a fehér ruhát illeti – csak egyszer élünk, emberek!
Ebben a pillanatban igazi hercegnőnek éreztem magam, és nem
a giccses „alkalmazkodtam a szokásokhoz”, hanem a „mindjárt
szétvet a boldogság, mert megtaláltam a szőke hercegemet” módon.
Átnéztem a terem másik végébe, és megláttam Maddie-t, aki
beletúrt az ajándékokkal teli szatyorba, amelyet én hagytam ott
neki, miközben boldogan csevegett Hunter szüleivel és az
anyámmal.
Tökéletesen telt ez a nap. A ceremónia rövid volt és édes,
most pedig lágy dzsessz hangja töltötte be a levegőt, pincérek
sürögtek pezsgőspoharakkal teli ezüsttálcákkal a kezükben.
Képtelen voltam elfojtani a mosolyt.
Mihelyt Jessie és Rebecca felállt és elindult az egyik fal felé,
tudtam, hogy baj lesz. Jessie arcán elömlött az ismerős vigyor, a
bajkeverők biztos jele, Rebecca pedig tántorgott mellette, amiből
látszott, hogy kellemesen becsípett a pezsgőtől.
Elárasztott a rémület. Mit fognak mondani? Gyerekek is
voltak a társaságban.
Jessie megkocogtatta a poharát egy kanállal, hogy felhívja
magára a vendégek figyelmét.
Összenéztünk Hunterrel, mosolygott. Istenem, ez az ember.
Olyan átkozottul boldognak látszott, annyira tele volt élettel.
Ragyogott a szeme, divatosra vágott frizurát és fekete öltönyt
viselt. Nem hiszem, hogy valaha is hozzászokom majd ahhoz,
hogy mennyire jóképű.
– Egy kis figyelmet kérek! – szólalt meg Jessie. – Szeretnénk
pár szót szólni a menyasszonyhoz és a vőlegényhez.
A tömeg elcsendesedett, minden szem Jessie-re meredt, aki
kihúzta magát és felemelte az állát.
 – Először is szeretnénk gratulálni Hunternek. – Jessie
egyenesen Hunterre nézett, miközben beszélt, Rebecca pedig
cinkosan vigyorgott. – Amiért megszelídítette a kötöttségektől
rettegő barátnőnket. Kate csak egy éjszakára keresett férfit, ezért
aztán nagyon örülünk, hogy megtalálta az életre szóló párját.
A vendégek együtt sóhajtottak fel, ami éppen csak egy kicsit
enyhítette a szégyenemet. Nem túl szerencsés, ha a rokonaid
megtudják, hogy egykor mennyire élvezted a kötetlen szexet.
– Kate-re és Hunterre! – kiáltott fel Rebecca, és kitört a
tapsvihar.
Hunter megfogta és megszorította a kezemet az asztal alatt. –
Még mindig nem bántad meg?
– De nem ám – feleltem, és komolyan is gondoltam. Nem
hagyhattam, hogy Jessie és Rebecca pohárköszöntője zavarba
hozzon. Tényleg féltem a kötöttségektől. De Hunter mindent
megváltoztatott.
– Szeretlek, kicsim – mormogta, és közelebb hajolt.
– Én még annál is jobban szeretlek.
Hamarosan elkezdték felszolgálni az előételt, és a barátnőim
ismét elfoglalták a helyüket az asztalnál. Miután
megvacsorázunk és táncolunk, egy szállodai lakosztályban
töltjük a nászéjszakát, míg Maddie-re a nagyszülei vigyáznak. És
a következő hónapban elmegyünk nászútra – egy egyhetes
skóciai kirándulásra, amelyről már négy hónapja álmodoztam.
De nem a ruha, vagy a parti, vagy a nászéjszaka miatt voltam
a leginkább izgatott. A szívem attól az élettől repesett ennyire,
amelyet Hunter feleségeként és Maddie anyukájaként fogok
leélni.
 – Apu! – Maddie odaszaladt az asztalhoz, amelynél
Hunterrel összebújva ültünk. – Nézd, mit kaptam! – tartott fel
egy ajándékot a csomagból. – Egy hercegnős kifestőkönyvet.
Hunter bólintott, és megveregette Maddie vállát. – Kate
választotta ki neked.
Maddie rám emelte csillogó szemét. – Köszönöm, Kate!
– Nagyon szívesen. Gondoskodni akartam róla, hogy te is jól
érezd magad ma este.
Hunter mosolyogva figyelt bennünket. – És később, ha majd
elfáradsz, a nagymama és a nagypapa hazavisz téged, rendben?
– Nem vagyok fáradt – erősködött Maddie. – Táncolni
akarok.
Hunterrel nevetve néztük, ahogy pörgött a fodros ruhájában.
– Kate? – Hirtelen elkomolyodott Maddie arca. – Most, hogy
hozzámentél az apuhoz, ez azt jelenti, hogy az anyukám vagy?
Összerándult a gyomrom, és segélykérőn Hunterre néztem.
De ő csak vigyorgott. – Nos, hát szeretnék az anyukád lenni.
Nem az én pocakomban növekedtél, de nagyon szeretlek téged,
és én…
– Oké, rendben – vágott közbe Maddie. – Akkor mostantól
hívhatlak anyunak?
Elszorult a torkom, könnybe lábadt a szemem. – Szeretnéd?
– Aha! – kiáltott fel Maddie.
Magamhoz húztam apró testét, átkaroltam, és esküszöm,
hogy háromszorosára duzzadt a szívem a boldogságról. – Én is
nagyon szeretném.
 Maddie eliramodott, magunkra hagyott bennünket
Hunterrel. Könnyes szemmel meredtünk egymásra. Az arcomra
tette a kezét, áradtak az érzelmek a szeméből.
Hosszú időbe tellett, mire megtanultam, amit egy négyéves
gyerek már tudott. Az anya volt az, aki elvitte őt az állatkertbe,
gyógypuszit adott a bibikre és csokis sütit sütött. Olyan valaki,
aki minden napján arról gondoskodik, hogy boldog legyen és
szeressék.
Maddie-nek igaza volt. Én voltam most már az anyukája.
Hunterre mosolyogtam. – Ez hihetetlen.
Bólintott. – Erre a szerepre születtél. – Meleg tekintete
egyszerre nyugtatott meg, és üzente, hogy meg tudod csinálni.
Gyors csókot nyomtam a szájára.
– Egyéjszakás férfi, mi? – emlegette fel Jessie szavait.
A szememet forgattam. – Nyilvánvaló, hogy nem működött.
– Szerintem meg tökéletesen működött.
A háttérben ezüst evőeszközök és poharak csilingeltek,
miközben ismét Hunter szájára tapasztottam az ajkaimat.
 EPILÓGUS

Kate

E GY KISSÉ BALRA – irányítottam Huntert, és arrébb mozdítottam

a csípőmet. – Pont ott! Így tökéletes.

Engedelmeskedett, és tovább simogatta a combom belsejét. –
Csak azt akarom, hogy kényelmesen érezd magad, kicsim.
Egyévnyi házasság után még mindig ugyanúgy izzott
köztünk a tűz, mint a kapcsolatunk legelején. És az is segített,
hogy kilenc hónapos terhes voltam, és a hormonjaimnak
köszönhetően olyan volt a libidóm, mint egy tinédzser fiúé. Az
volt csak a gond, hogy nem mindig tudtuk megtalálni a
megfelelő testhelyzetet a gigantikus pocakommal. És azt
említettem már, hogy ikreket várunk?
Hunter lejjebb csúsztatta a kezét, és pontosan ott simogatott,
ahol kértem. – Olyan nedves vagy, kicsim – suttogta, mire
felnyögtem. Előrébb mozdult, készen, hogy helyreigazítsa az
erekcióját, de hirtelen éles fájdalom hasított a hasamba.
Levegő után kaptam, és a pocakomra szorítottam a kezem.
– Mi az? – kérdezte aggodalmasan. – A babák?
Enyhült a fájdalom, és megkönnyebbülten felsóhajtottam.
– Minden rendben van, folytasd – szóltam oda neki.
Tizenöt percünkbe telt, hogy megtaláljuk a tökéletes
testhelyzetet, és átkozott legyek, ha lemondok az orgazmusról.
Huntert szemlátomást nem győztem meg, ezért megmarkoltam
vastag erekcióját, és elkezdtem simogatni. Előretoltam a
csípőmet, hogy belém tudjon hatolni, de ismét elöntött a
fájdalom hulláma.
– A francba – suttogtam, mert nem kaptam levegőt, úgy fájt.
– Azt hiszem, be kellene mennünk a kórházba – közölte
Hunter. Felpattant az ágyról, és elkezdte magára kapkodni a
ruháit.
– Csak a jövő hétre vagyok kiírva – tiltakoztam, és
megráztam a fejem.
Az arcomra tette a kezét, és a fülem mögé simította a
hajamat. – Gyere, azt hiszem, meg kellene nézetnünk téged az
orvossal. Nem akarom, hogy fájdalmakat kelljen elszenvedned.
– Nem, jól vagyok. Azt hiszem, csak téves riasztás volt –
hessegettem el a gondolatot. – Csak pihenek egy kicsit.
Hunter még mindig nem volt meggyőzve. Ügyet sem vetett
rám, kivette az összepakolt táskát a gardróbból, és felszedegette
a padlóról a ruháimat.
– Vedd fel ezeket! – parancsolt rám, bedugta a lábamat a
bugyiba, és felsegítette rám. Aztán felkapta a mobilját. A szülei
megígérték, hogy vigyáznak Maddie-re, míg a kórházban
vagyunk, és folyamatos készenlétben voltak.
Vonakodva felöltöztem, aztán leültem az ágy szélére, míg
Hunter beszélt az anyjával. Felkapta a bőröndöt, mihelyt letette a
telefont.
– Bepakolok a kocsiba, míg ideérnek – közölte, és lehajolt,
hogy megpuszilja a fejem búbját.
 Hunter az egész terhesség alatt tiszta ideg volt. Valahányszor
túl gyorsan sétáltam vagy megbotlottam a járdán (ami sajnos
gyakran előfordult), azonnal odaszaladt hozzám, hogy
meggyőződjön róla, jól vagyok-e én is meg a babák is. Azt
hittem, ennél higgadtabb lesz, miután egyszer már végigcsinálta
az egészet. Én viszont meglepően nyugodt voltam az elmúlt
kilenc hónapban, ha nem számítjuk a hormonjaimat és az
intenzív vágyakozást a csokoládé és a savanyúság iránt.
De hirtelen már nem voltam annyira biztos magamban. Nem
éreztem teljesen készen magam arra, hogy két életet hozzak a
világra.
De már késő visszakozni, nem igaz?
Pár hónappal az esküvő után derült ki, hogy terhes vagyok.
Nem sokkal később hivatalosan is örökbe fogadtam Maddie-t, és
kicsit aggódtunk, hogyan fogadja majd a hírt, amikor
megmondtuk neki, hogy lesz két kisöccse. Tipikusan rá jellemző
módon nagyon éretten viselkedett, és már alig várja, hogy
megszülessenek. Már összeállított egy listát arról, hogy mi
mindent fog csinálni velük, mihelyt az ikrek elég idősek lesznek.
Addig is kidolgozott egy másik listát arról, hogyan tud nekünk
segíteni. Emlékeztetett bennünket, hogy két kisbaba mellett nem
sok időnk marad majd a felnőtt összebújásra, azért majd ő
vigyáz a testvéreire, hogy ezért legyen arra is módunk.
Hunter visszaszaladt a lépcsőn. Kifulladt ugyan, de segített
nekem felállni.
– Gyere, ülj be a kocsiba, hogy indulhassunk! – Mély
lélegzetet vett. – Bármelyik percben itt lehetnek.
Az ajkamba haraptam, de nem mozdultam.
 – Kate? – Végre abbahagyta a nyüzsgést, és rám meredt. –
Ezek már az összehúzódások? Nagyon fáj, ha lépsz?
Megráztam a fejem, de nem néztem rá.
– Mi a baj? – Megállt mellettem, és magához ölelt.
– Túl sok valóságshow-t néztem – böktem ki, és éreztem,
hogy könnybe lábad a szemem.
– Miről beszélsz? – kérdezte értetlenül.
– Tudtad, hogy Mozartot kell hallgatni a terhesség alatt,
hogy a gyerek okosabb legyen? Hát én nem tudtam. Csak egy
csomó valóságshow-t néztem, és most az ikrek buták lesznek, és
ez az én hibám. – A kezembe temettem az arcom, Hunter pedig
átkarolt. – Máris rossz anya vagyok.
Rendben, tudtam, hogy kissé hisztérikusan viselkedem, de
nem tehettem róla. Most kólintott fejbe igazán a tudat, hogy
tőlem függ majd két gyerek sorsa. Egészen más szintet jelentett,
most már valóban felnőtt voltam. De vajon készen állok rá?
– Hé, nem lesznek buták – nyugtatgatott, és megsimogatta a
vállamat. – Nagyszerű kölykök lesznek. Te pedig csodálatos
anya. Máris az vagy, kicsim. Nézd csak meg, hogyan bánsz
Maddie-vel.
Nem győzött meg, de bólintottam. Hirtelen rám tört egy
újabb görcs, és megszorítottam Hunter kezét, míg el nem múlt.
– Gyere, mennünk kell! – Megfogta a kezemet, és lekísért a
hallba.
– Nem, még nem vajúdok – ráztam a fejem. – Még van egy
hetem.
Hirtelen megéreztem valamit a lábam között. Felnéztem
Hunterre.
 – Azt hiszem, elfolyt a magzatvizem – jegyeztem meg
döbbenten.
Hunter azonnal akcióba lendült, a karjába kapott, és
leszaladt velem a lépcsőn.
A szülei éppen akkor kanyarodtak be a ház elé, amikor
besegített az autóba. Integettek nekünk, ahogy elhajtottunk,
Hunter anyukája máris sírt a boldogságtól.
Még mindig sokkos állapotban voltam, amikor elindultunk a
kórházba. Természetesen felkészültem erre a pillanatra – jártam
előkészítőre, elolvastam a könyveket, amelyeket el kellett
olvasnom. Megvettük a két kiságyat és a dupla babakocsit,
telepakoltunk egy fiókosszekrényt apró, frissen mosott
babaruhával. Hunterrel ezerszer elpróbáltuk egy játékbabán a
pólyázást, pelenkázást. De most, hogy megtörténik a dolog,
teljesen felkészületlennek éreztem magam.
Rekordidő alatt megérkeztünk a kórházhoz. Hunter be akart
szaladni egy kerekesszékért, de ragaszkodtam hozzá, hogy a
saját lábamon menjek be az épületbe.
– Komolyan beszélsz, Kate? – fordult felém, amikor
kikászálódtam a kocsiból.
– Meg tudom csinálni – szuszogtam, és egy pillanatra meg
kellett kapaszkodnom az autóban, amikor újra belém hasított a
fájdalom. A szentségit!
– Maradj itt! – parancsolt rám. – Komolyan beszélek. Ne
mozdulj!
Nem szeretem, ha veszekednek velem, de úgy döntöttem,
hogy most ráhagyom. A kapcsolatok lényege végül is az, hogy
az ember hagyja, hogy a másik segítsen neki. Hosszú időbe
tellett, de megtanultam végül a leckét. Néha félre kellett tennem
a függetlenségemet, és hagynom, hogy Hunter átvegye az
irányítást.
A kórházban aztán minden nagyon gyorsan történt; úgy
éreztem, mintha csak másodpercek múltak volna el, és máris
hálóingben ültem egy ágyon. A fájdalom gyorsan erősödött.
Nem tartom magam egy nyafogós nőszemélynek, de ez nem volt
vicc. Amikor szinte elviselhetetlenné vált a fájdalom, a nővér
együttérzőn rám mosolygott.
– Lassan ideje nyomni – biztatott lelkesen.
Újabb fájdalom hullámzott végig rajtam. Minek örült ennyire
ez a nő? Legszívesebben pofon vágtam volna a ribancot.
Hunter megkínált jégkockával, mert a nővér ezt tanácsolta.
Elhessegettem.
– Meggondoltam magam – kapkodtam levegő után, és
kétségbeesetten Hunterre néztem. Zavartan rám meredt, még
mindig a jégkockával a kezében. Ez elviselhetetlen volt. Mi a
francba keveredtem bele?
– Minden rendben lesz, kicsim. Meg tudod csinálni! –
nyugtatott, és erősen megszorította a kezem.
– Miért tetted ezt velem? – nyögtem.
Az orvos bemasírozott a szobába egy pár nővér kíséretében,
akik elkezdték előkészíteni a két csecsemőkocsit.
Az altestem mintha tűzben égett volna. Hunterre néztem,
hátha megnyugtat a meleg, sötét szeme. Sugárzott az aggodalom
az arcáról, ahogy a fájdalom minden új hullámára
megszorítottam a kezét. Próbáltam bemagyarázni magamnak,
milyen vicces lesz majd elmesélni a többieknek, mihelyt nem
érzem már úgy, hogy a női szerveim tele vannak izzó
széndarabokkal.
Pár pillanattal később valaki felhúzta a térdemet, és rám
parancsoltak, hogy nyomjak. Akármit is jelent ez.
– Remekül csinálod! – biztatott Hunter.
Csak nyögni tudtam válaszul. Ha nem lettem volna akkora,
mint egy bálna, felpattantam volna az ágyról, és elrohantam
volna innen.
– Rám nézz! – parancsolt rám Hunter.
A szemeinek a látványa volt az egyetlen, ami segített, ezért
végig a szemébe néztem, míg folytattam a nyomást.
Pár próbálkozással később, amikor már majdnem feladtam,
és kész voltam terhes nőként leélni az életemet, megszületett az
egyik baba. Halk sírás töltötte be a helyiséget, és legszívesebben
sírva fakadtam volna a megkönnyebbüléstől.
– Tökéletes kisbaba – újságolta lelkesen az egyik nővér,
miután alaposan megvizsgálta.
– Egy megvan, jöhet a következő! – vigyorgott az orvos
Hunterre.
Bassza meg!
Újabb pár nyomás után a második baba is pozícióba
helyezkedett, és végre kiszabadult.
Kimerülten hátrahanyatlottam, míg a nővérek egyesével
odahozták őket hozzám. Elég volt egyetlen pillantást vetnem
rájuk, és sírva fakadtam. Olyan aprók és édesek voltak.
Felmelegedett a szívem, azt hittem, mindjárt kettéhasad.
Hunter fölénk hajolt, és végigsimított az ujjával pici arcukon.
– A mieink – suttogta izgatottan.
 Próbáltam elfojtani a sírást, de nem tudtam. A babák
túlságosan tökéletesek voltak. El sem tudtam hinni, hogy nem
akartam családot. Ez volt messze a legcsodálatosabb dolog,
amiben részem volt.
Figyeltem Huntert, ahogy lenézett a kisbabáinkra, és arra
gondoltam, milyen csodálatos lesz majd, amikor Maddie
meglátja őket.
Sok kétség gyötört, míg elértünk idáig – a randevúzással, a
házassággal és a gyerekvállalással kapcsolatban –, de ez a
pillanat eloszlatott minden kétséget. Ez volt az én családom, a
törzsem, ami mellett kitartok a halálomig – és így volt minden
tökéletes.