7.

A színházművészet stílusjegyei az ókorban és a középkorban

 Ókori görög színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi
formanyelve
 Ókori latin színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi formanyelve
 Középkori színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi formanyelve
- Görög
- Latin
- Középkori színjátszás (1db részletesebben)

1. Ókori görög színjátszás

Kr.e 5. században a demokrácia a csúcsára ért, nem voltak háborúk és ez kedvezett a
művészeteknek.
Dithürambosz:
A bor és mámor istenének, Dionüszosznak tiszteletére rendezett szertartás (ebből fejlődött ki a
színjátszás). A szobrot körbeállva az isten életéről kántáltak történeteket. Kezdetben egy
színész vált ki, aki a karral folytatott párbeszédet, majd egyre több, így egymással folytattak
párbeszédet. A színházi előadás a zene, a tánc és a szöveg egységeként jelent meg. Thespis
volt az első színházi ember (színész/karvezető/drámaíró?).
Dráma:
A görög dran=cselekedni szóból származik. A Dionüsziák fénypontja mindig a drámaverseny
volt, ahol az 1. helyezés hatalmas megtiszteltetés volt, míg a 3. helyezés a bukással volt
egyenlő. A verseny 4-5 napig tartott, 3 drámaíró nevezhetett 1-1 tetralógiával, azaz 3
tragédiával és egy szatírjátékkal (komédia elődje). Fontos volt, hogy a műveknek legyen
erkölcsi mondanivalója. Az alapvetően ismert, trójai és thébai mondaköröket vették alapul a
drámák megírásánál. Jellemző volt a hármas egység elve; tér, idő és cselekmény egysége (egy
helyszínen, 1-2 nap alatt, egy történetszálon fut a cselekmény) => de ezt a struktúrát csak
később fedezték fel bennük. Arisztotelész, Poétika => 3as egység elve, kb. i.e. 325 körül
született, sok előadást látott, azokat összegezte.
Minden athéni polgárnak részt kellett vennie ezeken az ünnepségeken, vagyis ez nem annyira
szórakozás volt, mint inkább egy közéleti jelentőséggel bíró polgári tevékenység. Aki emiatt
kiesett a munkából, az megkapta a theorikont = nézőpénzt.
Hivatásos színészek nem voltak, polgárokat kértek fel, és az állam finanszírozta a
munkájukat. A versenybíró is állami megbízásból került ki. Ezek az események
ünnepnapoknak számítottak, azaz nem volt szabad bírósági eljárást folytatni, dolgozni.
Színház:
Szabadtéren, hegyoldalba vájt padsorok helyezkedtek el. Középen márvány volt, ami az
akusztikán segített. Maszkot viseltek (lehetett benne egy kis cső, ami jobban vezette a
hangot). Lábukon kothornoszt = magasított talpú cipőt viseltek (egy anyagból varrt,
csizmaszerű lábbeli => csak csúszkáltak benne, hogy ne keltsenek zajt), ezáltal ők is
magasabbak lettek, illetve kiemelkedtek, méltóságteljesebbé váltak a színészek. Ruhájuk a
kiton volt (tipikus görög ruha), aminek hosszát övvel lehetett szabályozni. Nem volt jelmez,
csak a ruha és cipő, illetve kultikus eredetű álarcokat használtak, mellyel jelezték a karaktert,
illetve ez lehetőséget adott akár több szerep eljátszására is. A színészek csak férfiak lehettek.
A közönség kezdetben a földön ült, majd kialakították a kőpadokat, ezt hívták theatronnak.
(Később ez az elnevezés az egész színházra vonatkozott.) Az előadásokon fontosak voltak a
színpadi gépezetek; enkükléma (gördülő emelvény), mellyel a hátsó részben, épület
belsejében játszódó gyilkosságok élő képét mutatták be, majd kitolták => nem volt szabad
nyílt színen gyilkosságot bemutatni. Mechané=emelő (daru-szerű); a színészt egy távoli
helyről helyezték be (deus ex machina=isteni közbeavatkozás -> valóban rendet tett).
Díszletek csak jelzésszerűen, pl. 1 trón = királyi udvar
A színház 3 részből állt; orkhésztra=tánctér, theatron=nézőtér és szkéné=öltöző és kelléktár
(majd állandó díszlet) A kórus mozgásának színtere az orkhésztra; férfiakból álló kóruskar
végig a színpadon volt (külön bemenetel és kijövetel) – lelkiismeret, segítő + a végén
összefoglalta az eseményeket. A szkéné (díszletraktár) és orkhésztra között helyezkedett el a
Logeion=játéktér.
Mimézis=utánzás; az ember életét, és a művészeteket is meghatározza -> utánzás során a
tragédiákban katarzis=lelki megrendülés fordul elő (kettősség; félelem=phogosz+részvét és
szánalom=eleosz), káros anyagok távoznak az emberből (az igazságérzet helyre billen)
Tragikus triász:
Aiszkhülosz (2 színészt alkalmazott, testvér-és szülőgyilkosságok), Euripidész (színpad
filozófusaként sokat írt az aktuálpolitikáról, és olyannak ábrázolta az embereket, amilyenek
azok valójában – nem volt túl népszerű), Szophoklész (24x nyert drámaversenyt – az ő
művészete a görög dráma fénykora).

2. Ókori latin színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi formanyelve

A latin, római színjátszás a Kr.e. 3. században alakult ki. Tiszteletből utánozták a görögöket -
tudtak is görögül. Hozzájuk hasonlóan a termékenységhez kötődő szertartások, játékok,
díszes, jelmezes felvonulások voltak jellemzőek (etrusztk maszkok, rögtönzött és rögzített
improvizatív maszkos játékok), ám idővel saját szórakoztató művészetté nőtte ki magát.
„Panem et circenses=Kenyeret és cirkuszt” => az uralkodó hatalmának fenntartása, a nép
figyelmének politikáról való elterelése volt a cél. Véres tragédiákon túl jól érezték magukat,
mindenből ünnepséget csináltak.
Kezdetben épület hiányában a vándorszínjátszás volt a jellemző, alkalmi pódiumokon,
összetákolt színpadokon játszottak a szabad ég alatt. Idővel aztán kialakultak a fedett
építmények, melyekben függönyt és tetőponyvát alkalmaztak. Később ezek kaptak egy
kupolát, így jöttek létre a kőszínházak, arénák. Az első színházi épületet Plautus halála után
építették (Kr.e. 55-ben Pompeius adott megbízást, hogy katonai győzelmének emléket
állítson) ami aztán hamar le is égett. Pompeius idejében tömegesen épültek, megjelentek a
díszes, tetőboltozatos színházak, akár többszintes nézőtérrel. A görög körív idővel félkörívre
szűkült, az orkhésztra pedig átalakult játéktérből az előkelők elhelyezésére szolgáló nézőtérré,
amivel szemben díszes háttérfalat=scenea frons építettek. Ők már sokkal inkább használtak
jelmezeket, kellékeket, pl. groteszk maszkokat (a görögökét túlgondolva), görögös színpadi
öltözetet.
A társulatot kezdetben rabszolgák alkották (grex=nyáj, gazdája=dominus grectis), 10-12 fős
kis vándortársulatok voltak állandó szerepekkel. Nem volt tekintélyük a színészeknek – de ha
valaki jó volt, akkor felszabadíthatták (ha rossz volt, meglincselték). Aztán a császárság
korában egyre inkább a színész került a szórakoztató művészet középpontjába, így
megjelentek az első jól fizetett sztárok. Nők csak a mímusjátékokban jászhattak.
Sokat fejlődött a színpadtechnikum sokkal többet mozogtak. Főleg komédiákat adtak elő,
ugyanis szerették a nyers népi színjátékformákat, a különböző bohózatokat. A latin komédia
típusai a görög közegben játszódó comoedia palliata és a latin közegben játszódó comoedia
togata. Jellemzőek voltak a mítosz travesztiák; emberi szituációban mutatnak be egy istent
(ezeket nagyon szerették). Ugyanakkor az istenek egyre kevésbé kaptak figyelmet, a
tiszteletük alárendelt szerepet játszott. Új műfajként megjelent a pantomim; egyetlen szereplő
gesztusokkal és mozgásokkal jelenít meg egy drámai szituációt.
A római polgárok ingyen látogathatták a színházat, de ha vendég érkezett a városba, neki
fizetnie kellett. Nem voltak drámaversenyek, nem is kellettek új darabok. Jellemző volt
viszont a kontamináció, azaz fordítás és szerkesztés (pl. Plautus és Terentius a Kr.e. 4.
században lefordította, átdolgozta, Menandrosz újatikai komédiáit, majd összegyúrva új
komédiákat hoztak létre).
Kiemelkedő szerzők: Arisztophanész (A felhők), Plautusz (A hetvenkedő katona) – nagy
hatással voltak.

3. Középkori színjátszás jellegzetes elemei, főbb játéktípusai, színházi formanyelve

[A „középkor” elnevezés a reneszánszból ered, mely az akkori és az antik kultúra közti
középső kort jelöli.]
476-ban a Nyugatrómai Birodalom elbukott, az egyház vált vezető hatalommá. Éppen ezért
526-ban betiltotta a pápaság fennhatósága alá eső területeken a színjátszás minden formáját,
eltörölték a színházi fogalmakat és szakszavakat. Ennek egyik oka az volt, hogy az egyistenhit
nem fért össze a pogány mitológia politeista szemléletével, így az elejéről kezdték felépíteni a
vallást. Másrészt az egyház nem tűrhette a színjátékok szabados stílusát.
A liturgia nyelve a latin volt, amit nem értettek a hívek, úgyhogy muszáj volt szórakoztatni
őket, így az egyház a 9. században maga keltette új életre a színjátszást. Kezdetben a pap csak
1-2 emberrel folytatott párbeszédet, aztán már hosszabb beszélgetések, jelenetek keletkeztek,
végül a templomba nem illettek ezek a színjátékok, így kikerültek a templom elé.
 Trópusok (a liturgia szövegébe ágyazott párbeszédes jelenetek a pap és a hívők között)
 Quem queritis játék=Kit kerestek? -> 3 Mária felkeresi Jézust a sírban, de nem találják
ott, mert feltámadt (később szórakoztatták is magukat a hívek, voltak apostolok, volt
amelyik sánta volt, kigáncsolták, versenyfutások, stb.)
 Szamárünnep; Szent család menekülése (a templomba beviszik a szamarat)
A színjátékokat a klérus (egyházi testület) tartotta kézben, ők mondták meg, hogy mit
szabad/nem szabad előadni. Később a tanítók, városi írnokok, képzőművészek vették át ezt a
feladatot.
Egyházi színjátéktípusok alakultak ki:
1. Passió játék; Krisztus szenvedését mutatta be
2. Misztérium játék; bibliai történeteket mutatta be
3. Mirákulum; szentek életét, csodatételeit, példázatait mutatta be
4. Moralitás; isteni-sátáni harcot mutat be, mely az ember lelkéért folyik, allegorikus (pl.
Akárki c. mű) – általánosságban mindenkire vonatkozik a cím
Akárki:
Gazdag úr, aki mulatságot tart éppen, és eljön érte a halál. Barátság, Komaság, Testvér,
Vagyon, Jótett, Tudás, mint megszemélyesített tulajdonságok kísérik el útján. A Tudás kíséri
a gyónáshoz. A Jótett is ott van vele végig. Nem tudni, hogy hova kerül. A cél a Paradicsom,
de félő, hogy a Pokolba kerül (nem derül ki a mű végén). Szerzője névtelen, ugyanis a
középkorban mindenki egyenlő volt (a művészeteket megtanulható szakmának tekintették).
14-16.sz. volt a fénykor, többnapos ünnepeket és óriás passiókat szerveztek (nagyon kifejező
volt a díszlet). A naturalizmus, élethűség volt a cél, főleg, amikor Jézus előkerült, mint
szereplő (állathólyagba töltöttek vért, arra húzták rá a parókát meg a tövist, így ömlött a vér).
Jelképes kellékek voltak, a színek sokat jelentettek (Jézus ellenségei vörös parókában, az
Ördög gyapjas bundában, ijesztő maszkban, az Angyal szárnyakkal). Ekkor már volt rendező,
játékmester (aki a szereplőket irányította), technikusok (akik a színpadképet alakították).
Színészképzés nem volt még, műkedvelő polgárok játszottak - egy szerepet egy életen át -,
így társulatként tudtak működni. A női szerepeket férfi színészek játszották kezdetben, ám a
16.sz. elején volt igény arra, hogy az asszonyok és lányok is játsszanak a reális ábrázolás
kedvéért (de őket nem tartották erkölcsösnek). Ez volt a középkori egyházi színjátszás, ami a
liturgiából alakult ki.
A világi színjátszás elmaradt ettől, de sokkal nagyobb hatása volt. Amikor kialakult a piaci
célú árutermelés, akkor a piacra kerültek át a templom elől. A vásári mulatságok egyébként
sem tűntek el, így jokulátorok, jongleurök szórakoztatták a közönséget akrobatikus
mutatványokkal, bűvészmutatványokkal, bábjátékos tudásukkal, hangszeres produkciókkal,
rögtönzött előadásokkal. Mindemellett új játéktípusok alakultak ki, melyek hatással voltak az
Erzsébet-kori színjátszásra.
Szabadtéri színpadformák:
 Mozgószínpad -> misztérium játékoknál
 Processziós színpad -> különböző színpadokon különböző jelenetek játszódtak, és a
nézők vándoroltak közöttük (Angliában kocsiszínpad)
 Szimultán színpad -> hatalmas, egyik vége a Mennyország, másik vége a Pokol,
köztük játszódott a cselekmény
 Kőszínpad -> rómaiaktól vették, környékbeli házak ablakait is használták a nézők,
egyébként félkörben helyezkedtek el
Különböző színjátéktípusok különböző országokban:
  Franciaország
 Fablieu=mese;
Vándor anekdotákat, vándor történeteket gyűjtöttek össze és nagyon pontos
volt a pantomim és a mozgás, különböző embertípusokat parodizáltak ki
(házasságtörő, zsugori, lovagi becsület, erények, papok).
 Farce=töltelék
Vígjáték, bohózat, trágár durva közjáték, a cselekmény központjában mindig
valamilyen felsülés/átverés, közéleti konfliktus van, nem volt benne politika!,
mindenkit kinevettek (testi és szellemi fogyatékosokat is), de az élcelődés fő
célpontjai a hivatalos személyek voltak (szélhámos ügyvéd, nőcsábász pap –
nagyon pontosan körülhatárolt szerepkörök), fontos eleme volt az akrobatikus
mozgás, pofozkodás, verekedés, illetve a csattanós fordulatok. Pl. Pathelin
Péter prókátor.
 Sottie=bolond
Felszabadult fantázián volt a hangsúly, azt mondhattak, amit akartak (a
bolondnak mindent szabad).
 Anglia (XIII. Henriknél)
 interlúdium=közjáték
Lakomák közben az előkelő urak szórakoztatására, pikáns, erotikus, sokszor
megbotránkoztató szerelmi történetek, alkotások
 Németország
 schwank=farsangi játék, amikor egy 15-30 percben szórakoztatták a népet,
groteszk, trágár, durva

Tanári szempontok, kulcsszavak, fogalmak:

‒ A színházművészeti előadás szerkezete, elemei, műfajai, típusai és stílusa az ókorban és a
középkorban.
‒ Az antik görög színház jellemzői. A görög színház épülete, játékalkalmak, színjátszók,
játékstílus, esztétikai, szcenikai jellemzők.
‒ A latin színház fénykora. A színjátszás játékstílusa, esztétikai, szcenikai jellemzői.
‒ A középkori színjátszás stílusjegyei. A színjátszás helye és tere, játékalkalmak, a színjátszók
működésének jellemzői a középkorban.