Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú című művének elemző bemutatása

A XIX: és a XX. század fordulóján a magyar irodalmi élet több a nagy névvel is
gazdagodott. A pezsgő kulturális és irodalmi élet, ekkor a világ irodalmi életének élvonalába
tartozott. Ekkor élt és alkotott Tóth Árpád is, akit ma ez egyik legjelentősebb magyar
költőnek tartunk, főleg elégiái miatt. Az elégia az irodalmi műfajok közül az az ág, amely a
leginkább teret ad a szomorúság, a magány és a negatív érzések kifejezésének. Ez az irodalmi
nagy szellem, aki bár embernek beteges és gyenge testalkatú volt, mégis oly fennkölt és
megismételhetetlen műveket hagyott az utókorra, amelyek kitörölhetetlenné teszik nevét.

Az impresszió stílusa hatja át leginkább a műveit, így azokban az impressziót, a

benyomást, azt a pillanatnyi élményt kívánta rögzíteni, ami abban a pillanatban hatott a
lelkére. A valóság egy kis jelensége megragadja és aztán ezt kibontva jut el földöntúli örök
érékekhez. Miután a természetben is folyamatosan változik minden a valóságot megragadni
csak a pillanaton keresztül lehet, de a fény minden pillanatban máshogy teremti meg a
valóságot és az ez által keltett benyomást akarták az impresszionisták belefoglalni a műveibe.
1
Ezt a pillanatnyi érzést, az impressziót magát, illetve annak a varázsát érzékeltetni és
bemutatni mindig is fejtörést okozott a költők számára. Hogy lehet egy pillanatnyi érzést,
látványt, gondolatot belesűríteni egy irodalmi műbe? A költők és írók sokféleképpen öntötték
versbe, vagy épp lírai műbe pillanatnyi benyomásukat. Tóth Árpád ezt oly csodálatos érzékkel
és kifejezőeszközökkel teszi, hogy a műveit a legnagyobb impresszionista művek közé
soroljuk. Tóth Árpád verseiben az átélt pillanat élménye a testünk összes érzékszervét
egybekapcsolja így a lelkünk mintegy egyesül a természet képével, és ezáltal a mindenséggel.
Mindezt változatos szavakkal, rengeteg szinesztéziával, hasonlatokkal, metaforákkal éri el,
mesteri módon. Alkotásaira sajátos versforma a jellemző, hiszen azokat hét-hatod jambikus
sorok alkotják, amelyek a kortársai Tóth Árpád versnek neveznek. Azok a kortársai, akik
közül Adyt egyéni eszményének tekintett, s bár példaképnek tekintette, az ő versalkotása
távol esik Ady forradalmi, újító stílusától. Sőt, a műveit a szépség keresése mellett egyfajta
pesszimista világnézet szövi át. Ezt a negatív érzést tudja tökéletes módon átadni és
közvetíteni az általa kedvelt és használt elégikus dalforma. Így bemutatva és igazolva a kor
azon nézetét, hogy az ember, a személyiség magára marad, és elmagányosodik a
modernizálódó világban. E pesszimista gondolatok alapja és forrása maga a beteges test, a
fizikai adottságai, a betegsége. de később ehhez társul a világban való csalódás és megjelenik
1
Kulturális Enciklopédia - http://enciklopedia.fazekas.hu/tarsmuv/impresszionizmus.htm
a halálvágya is. Művei közül is kiemelkedik egyik legismertebb és legjellegzetesebb alkotása
az esti sugárkoszorú. A verset a feleségéhez írta a házasságuk alatt, de csak a költő halála után
posztumusz jelentették meg és adták ki. Ez egy meglehetősen patetikus és fennkölt szerelmi
vallomás Annához a nejéhez és mint ilyen a házastársi költészet magasiskolája és szép
példája.2 Magának a műnek a műfaja óda, a terjedelme nem hosszú, három nyolcsoros
versszakból áll, a sorvégeken kereszt és párosrímekkel. A vershelyzet egy egyszerű szituáció,
egy hétköznapi esemény. A költő és felesége egy romantikus esti sétát tesznek a parkban,
mialatt lenyugvó nap aranyló sugarakkal borítja a szeretett asszony fejét. Ez az a pillanat és
jelenség, ami megindítja a költőt, elgondolkodtatja, és ennek kapcsán keletkezik ez a
remekmű. A műben a lenyugvó nap által okozott különös fényjelenség bibliai glóriává válik
és így egyesül a természeti jelenség a lelki dolgokkal és a feleség iránt érzett végtelen
szerelemmel. Ezek a momentumok, a természeti szépség, a ragyogás, a szerelem mind ihletői
annak a pillanatnyi látomásnak, amelyet versbe foglalt a költő. A mű szerkezete a következő
felépítést követi. Az első versszakban magát az alkonyt mutatja be az impresszionizmusra
jellemző, költői képekkel, metaforákkal szinesztéziákkal. A következő versszakban a
felesége, a szerelme átalakulását írja le, aki már földöntúli szentté lényegül át a glóriával a
feje körül. Ebben a versszakban fejti ki a lét boldogságának ritka érzését is. A záró
versszakban neje érintésére újra visszatér a földi létbe és a szerelmének boldogan fejezi ki
valós érzelmeit, és szerelmet vall neki. Az alkonyi tájban a „hamvassá vált az út” jelenti a
kontúrok elmosódását, hogy a szürkületi fényviszonyokban már nem tisztán kivehetők a
határok, de az út az emberi élet metaforájaként is megjelenhet, a hamvasság pedig utal a
gyümölcs hamvassága után az élet üde tisztaságára. Azonban már rögtön ezután, a hamvas út
homályos állóképe után ellentétként „árnyak teste zuhant át a parkon”. A nyugalmat a gyors
mozgás váltja fel. A z ellentétek mindenhol jelen vannak a hangokban a színekben, és az
érzékszervek összekapcsolódásával egy szinesztézia sorozat vagy hullám veszi kezdetét.
Ekkor történik meg az a csoda, hogy a fény, mielőtt átadná helyét az éjszaka sötétjének, az
örök körforgásnak megfelelően, “még finom, halk sugárkoszorút font” a kedves haja köré. A
sugárkoszorú a tisztaság és szentség szimbóluma, egy isteni megjelölés. Ekkor a szerelme
haját az égő csipkebokor lombjához hasonlítja, s ezt a bibliai képet tovább gondolja, hogy
amint a csipkebokorban megjelent maga az Isten, úgy ebben a tündöklő fényben pedig az ő
istennője jelenik meg, az élete párja. Az isteni kinyilatkoztatásként értelmezett csipkebokor,
ami nem más, mint a sugárkoszorú egységet alkot a természet harmóniájával és létrejön a
“béke égi csendje”. A vers íródásakor, már véget ért a nagy véres háború, így a béke érzése
2
Klió blog- https://klio.blog.hu/2010/11/04/toth_arpad_hangulatliraja
meglehetősen felértékelt és magasztos! A szentté válás vízióját a kedvese érintése szakítja
meg. A költő a pillanat varázsától még mindig igézetten csak lassan, a gyönyörű pillanatot
csak nehezen elengedve tér vissza a való világba. Úgy, mint amikor valaki a legszebb álmából
ébred és talán még maradna ott, mintsem visszazökkenjen a szürke hétköznapokba. Ám a
megélt csodás pillanat élménye nem veszik el örökre, hiszen megőrzi azt az utókor számára.
Az utolsó sor a költő szerelmi vallomása teljesíti ki a művet. A szerelem olyan magasztos
földi érzés, amit erősíthet csak a természet fényeivel és a béke csendjével való azonosulás. Az
egész mű alapgondolata a szerelem, mely ebben az utolsó mondatban ölt testet, a megélt
boldog pillanat a látomás, és a visszazökkenés után.

A szerelem az egyik, legmeghatározóbb egy ember életében, és éppen alig akad költő,
akinek ne lenne legalább egy verse a szerelemről. Ám ezt nagyon nehéz megfogalmazni,
szavakba önteni, mert az érzés megfoghatatlan és túlcsorduló. Mégis az impresszionista
kifejező eszközök használatával Tóth Árpád megpróbált ezt kifejezni és megosztani az
utókorra hagyni, és olyannyira jól sikerült ez neki, hogy ezt a művét mind a mai napig a
magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verseként tartják számon.