Az emberi agresszió: ösztön vagy tanuljuk?

Agresszión olyan viselkedést értünk, amely szándékosan sért egy másik embert,
vagy rombolja a környezet értékes tárgyait.
Az érzelmek nemcsak általános reakciókat eredményeznek, de specifikusakat is.
Nevetünk, amikor örülünk, visszahúzódunk, amikor félünk, agresszívvé válunk, ha
dühösek vagyunk. Ezek közül a tipikus érzelmi reakciók közül a pszichológia
legkiterjedtebben az agressziót tanulmányozta.
Ez a különleges bánásmód részben az agresszió szociális jelentőségének
köszönhető. Társadalmi szinten egyetlen agresszív cselekedet katasztrófához vezethet, az
egyén szintjén pedig sok múlik azon, hogy hogyan kezeljük agresszív gondolatainkat és
késztetéseinket, ez ugyanis jelentős hatást gyakorolhat egészségünkre és társas
kapcsolatainkra. Az agresszió fontosságának további oka, hogy az agresszió a társas
interakciók különböző elméleteinek elsődleges kutatási tárgya.
A Freud pszichoanalitikus elmélete, az agressziót, mint driv-ot tekinti, míg a
szociális tanulás elmélet mint tanult választ vizsgálja. Freud szerint az agresszió olyan
késztetés, ami mindenkiben megvan, és aminek a kifejlődését hosszútávon nem lehet
megakadályozni, mert akkor feltorlódik a szervezetben és hirtelen, robbanásszerűen
jelenik meg. Ugyanakkor nem is véletlenül örököljük szükségünk van rá az
önfenntartáshoz, céljaink eléréséhez. Leggyakrabban olyankor jelenik meg, amikor egy
személyt valami akadályozza céljai elérésében. A keletkező indulat az illetőt ilyenkor
arra készteti, hogy az őt korlátozó akadályt elpusztítsa.
A szociális tanuláselmélet ezzel ellentétben a tanulás szerepét hangsúlyozza az
agresszió kialakulásában, elveti az agresszió ösztönként vagy frusztráció eredményezte
hajtóerőként való felfogását. Az elmélet azt állítja, hogy az agresszió megfigyeléssel és
utánzással tanulható, és minél gyakrabban megerősítik, annál nagyobb valószínűséggel
jelenik meg. A személy, akit célja elérésében akadályoznak, vagy stresszhelyzetbe kerül,
kellemetlen érzelmi arousalt él át. Ez az arousal különböző válaszokat vált ki, amelyek
attól függnek, hogy a személy milyen válaszokat tanult meg használni a
stresszhelyzetekben való megküzdésben. A választott válasz az lesz, amelyik a múltban
legsikeresebben csökkentette a frusztrációt. E nézet szerint a frusztráció leginkább
azokban az emberekben vált ki agressziót, akik az ellenséges helyzetekre agresszív
viselkedéssel tanultak meg válaszolni.

Az agresszió fejlődése

Agresszióról csak akkor beszélhetünk, amikor a gyermek már megérti, hogy ő

más fájdalmának az okozója lehet. Úgy tűnik ennek a megértése elég hamar
bekövetkezik, különösen a családon belül.
A gyerek érésével az agresszió két formája jelenik meg viselkedési
repertoárjukban. Az instrumentális agresszió valamilyen kívánatos dolog megszerzésére
irányul, például egy másik gyermek megfenyegetése vagy megütése egy játék
megszerzése végett. Az ellenséges agresszió, amelyet néha személyre irányuló
agressziónak is neveznek, közvetlenebbül célozza a másik személy megsértését a
dominancia kinyilvánítása érdekében, ami hosszú távú előnyökkel járhat az agresszor
számára.
Judy Dunn, angol kisgyerekeket figyelt meg megállapítja, hogy a második életév
elején a testvérek közötti testi erőszak éppen olyan gyakori, mint egymás csúfolása, a
második születésnapjukhoz közeledve azonban a csúfolódás a testi agressziónál
gyakoribbá válik. Sok gyerekkori agresszióval foglalkozó kutatás igazolta a világ minden
részében, hogy a fiúk számos helyzetben agresszívabbak, mint a lányok. Nagyobb
valószínűséggel ütnek, löknek, sértegetnek és fenyegetnek veréssel más gyermekeket,
mint a lányok. Ez nem azt jelenti, hogy a lányok egyáltalán nem agresszívak. A lányok és
a fiúk társas interakcióinak kvalitatív elemzése azt mutatta, hogy mindkét nem
agresszióba bocsátkozik, de agressziójuk formája eltérő. A lányok inkább a másik gyerek
barátságát veszik célba, vagy kizárják a másikat a csapatból. Az agressziónak ez a
formája, melyet kapcsolati agressziónak nevezünk, olyan kijelentésekben érhető tetten,
mint a „nem akarunk veled játszani”, „nem leszek a barátod, ha vele játszol”.
 Az iskolai agresszió formái

Az agresszió nemcsak a külvilág, társak és tárgyak ellen irányulhat, hanem

fordíthatjuk önmagunk ellen is, ebben az esetben auto-agresszióról beszélünk. A kéz
vagdosása, a nyelv illetve az ajkak harapása, körömrágás, legszélsőségesebb esetben az
öngyilkosság az auto-agresszió megnyilvánulási formái.
A verbális agresszió közvetlen formája a tanár és a diák részéről egyaránt
megjelenik. A tanári agresszió verbális megnyilvánulásának tipikus példái a tanuló
teljesítményét értékelő mondatok, amelyek valójában nem a teljesítményt, hanem a
gyermeket magát minősítik.
A közvetlen agresszió leggyakoribb formái gyermekközösségben a
pszichoterror, mobbing. Az iskolai zaklatás ezen formája fizikai és verbális egyaránt
lehet, amikor egy csoport folyamatos és egyre erősödő nyomással igyekszik kirekeszteni
azt a csoporttagot, amelyik gyengébb, sebezhetőbb. Ez a másság lehet valamilyen stigma,
vagyis fogyatékosság, kisebbségi lét, illetve önkirekesztés miatt is elkezdődhet a
pszichoterror.
Az agresszív magatartás kialakulhat csoportok, egyén és csoport, illetve egyének
közötti vonatkozásban.