You are on page 1of 21

Vizuális kultúra 1.

NT-98727

Tanmenetjavaslat
ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM – OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET
Bevezetés

A tankönyv feladatai a kerettanterv követelményeinek megfelelően az adott korosztály érdeklődéséhez igazodó témakörök (ősz, tél, téli
ünnepkör, tavasz, tavaszi ünnepkör, virágok, élőlények, nyár, nyárhoz kapcsolható ábrázolások) alapján készültek. Munkáltató jellegű tankönyv,
ezért gyakorlati feladatokat tartalmaz. A feladatok célja az elemi szintű tudás elmélyítése, a vizuális nyelv használatával, a vizuális
kommunikáció gyakorlásával és a tanulók motiválásával. A kiadvány célja, hogy az adott korosztály érdeklődéséhez igazodó témákkal érdekessé
és vonzóvá tegye ezt a tantárgyat a tanulásban akadályozott gyermekek számára.

A kerettantervben megfogalmazott cél a vizuális kultúra tantárgy tanítása során az alsó tagozatban a következő:

1–2. évfolyam

„A vizuális kultúra elsődleges célja kisiskolás korban, hogy a gyermeki alkotási vágyra és játékos kedvre alapozva átvezetést képezzen az óvodai
nevelési fázisból az iskola világába, fejlesztve a hatékony tanuláshoz szükséges képességek kialakítását, megerősítését. A közös gyermeki
alkotások során fejlődik a tanulók kommunikációs és kooperációs, reális ön- és társértékelési képessége.

Cselekvéses-tapasztalati tudásokhoz jutva értékelik és óvják a természeti és az épített környezet értékeit, felszabadultságot és örömet jelent
azok szépsége, esztétikuma. Ha örömüket lelik az alkotás folyamatában és alkotásaik eredményében, erősödik pozitív énképük.

A tanórákon az erkölcsi nevelés a saját munkáért, a közös alkotásért vállalt felelősség, valamint az önfegyelem gyakorlásaként valósulhat meg.
Az önismeret és a társas kultúra fejlesztését, az önbizalom erősítését szolgálhatják a tanulói alkotások ön- és társértékelő mozzanatai. A tanulói
alkotások kivitelezése során az anyagokkal való környezettudatos gazdálkodásra és a szűkebb környezet esztétikus, rendezett kialakítására és
fenntartására nyílhat alkalom. A kulcskompetenciák fejlesztése közvetlenül az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség területén
valósul meg, de az anyanyelvi kommunikáció, a matematikai kompetencia és a hatékony, önálló tanulás elősegítésére is lehetőséget nyújt a
tantárgy.”

1
http://kerettanterv.ofi.hu/11_melleklet_sni/enyhe/index_sni_enyhe.html

A kerettantervben megfogalmazott 4 tematikai egységen túl különböző fejezetekre tagolódik az első osztályos tankönyv. A fejezetcímek a
tematikai egységek címe alatt szerepelnek a tanmenetjavaslatban.

A tankönyv témái:

1. Iskolás lettem, ismerkedés különböző rajzeszközökkel, vonalfajtákkal


2. Iskolás lettem, emberábrázolás
3. Iskolás lettem
4. „Itt van az ősz, itt van újra…”
5. A ritmus
6. Téli vidámságok
7. Környezetünkben lévő tárgyak
8. A természet csodái
9. Itt a tavasz
10. Környezetünkben előforduló jelek, jelképek
11. Húsvét

2
Képességfejlesztés,
Kerettantervi
Új tananyag összefoglalás, Teljes
órakeret (1–2.
Tankönyv témáinak áttekintése feldolgozására gyakorlás, óraszám
osztály)
szánt időkeret ellenőrzés
időkerete
I. Vizuális nyelv és technikák
7 óra 7 óra 14 óra 25 óra + folyamatos

II. Kifejezés, képzőművészet


5 óra 5 óra 10 óra 27 óra + folyamatos

III. Vizuális kommunikáció


3 óra 3 óra 6 óra 27 óra + folyamatos

IV. Tárgy- és környezetkultúra


3 óra 3 óra 6 óra 25 óra + folyamatos

Az órakeret 10%-ával a pedagógus szabadon rendelkezhet.

3
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a

I. Vizuális nyelv és technikák


Iskolás lettem, ismerkedés különböző rajzeszközökkel, vonalfajtákkal, színekkel (1 óra)

1. Játssz a vonalakkal! Különböző vonalfajtákkal való Megfigyelőképesség fejlesztése. Különböző vonalfajták és


ismerkedés, adott vonalfajta Vizuális kommunikációs képesség vonalvastagságok
megnevezése, átírása különböző fejlesztése. megtapasztalása, megismerése.
grafikai eszközökkel. Ábraolvasási és -értelmezési készség Szabályos és szabálytalan,
A kreativitás, a fejlesztése. folytonos és szaggatott vonalak
kísérletezőképesség és a A vizuális nyelv alapvető elemeinek áthúzása, írása.
díszítőkészség fejlesztése a használata és megkülönböztetése. A vonal mint felületdíszítő elem
vizuális alapelemek alkotó Spontán kísérletezés a megismerése. Ismerkedés a
használatával. rajzeszközökkel. Lendületes vonalak, különböző grafikai eszközökkel:
Az érdeklődés és a kíváncsiság különböző vonalfajtákból képzett színes ceruza, filctoll, zsírkréta,
felkeltése. minták. Helyes ceruzafogás olajpasztell.
A megfigyelés és a kommunikáció kialakítása.
fejlesztése a feladat
értelmezésével.

Iskolás lettem, emberábrázolás (1 óra)

4
2. Rajzolj kisfiút és Kisfiú és kislány formájának A vizuális nyelv alapvető elemeinek A vonal mint formaképző elem
kislányt! megkülönböztetése. Saját nemi használata és megkülönböztetése. megismerése.
identitásának felismerése, Képi elemek komponált Forma, körvonal, vonalhatár,
megnevezése. Egyénileg megjelenítése. háttér szavak jelentésének
kiszínezett formákból osztálytabló Vonalhatár betartására való elmélyítése. Kisfiú és kislány
készítése. igyekezet. Helyes ceruzafogás megkülönböztetése, testrészek
Közös alkotásokban a kialakítása. felismerése, megnevezése.
kooperativitás kialakítása és Ollóhasználat gyakorlása,
fejlesztése. kialakítása.
Helyes ragasztóhasználat
elsajátítása.

Iskolás lettem (2 óra)

3. Színezz iskolatáskát! Iskolatáska formájának színezése. Megfigyelőképesség fejlesztése. Iskolatáska megnevezése,


Háttér festése. Vizuális kommunikációs képesség felismerése. Saját iskolatáska
Beszélgetés a különböző fejlesztése. színeinek felelevenítése és
iskolatáskákat ábrázoló képekről, Ábraolvasási és - értelmezési készség megjelenítése színezéssel.
spontán megnyilvánulások. fejlesztése. Ollóhasználat gyakorlása,
A megfigyelőképesség, a A vizuális nyelv alapvető elemeinek kialakítása.
látványértelmezés, az anyanyelvi használata és megkülönböztetése. Helyes ragasztóhasználat
kommunikáció és a képolvasás Képi elemek komponált elsajátítása.
képességének fejlesztése. megjelenítése. Ismerkedés a vízfestékkel.
Vonalhatár betartására való
igyekezet. Helyes ceruzafogás
kialakítása.
4. Színes ceruzák ‒ Beszélgetés a három színes A megfigyelőképesség, a Forma, körvonal, vonalhatár,
Ismerkedj a ceruzát ábrázoló képről, spontán látványértelmezés, az anyanyelvi háttér szavak jelentésének
színekkel! megnyilvánulások megfigyelése. kommunikáció és a képolvasás elmélyítése.
A megfigyelőképesség, a

5
látványértelmezés, az anyanyelvi képességének fejlesztése. Főszínek megnevezése: piros,
kommunikáció és a képolvasás A vizuális nyelv alapvető elemeinek sárga, kék.
képességének fejlesztése. használata és megkülönböztetése. Ollóhasználat gyakorlása,
Ceruzák színezése a három Képi elemek komponált kialakítása.
főszínnel. Ceruzák formáinak megjelenítése, alkalmazása. Helyes ragasztóhasználat
kivágása körberajzolt vonal Vonal, lendületes kézmozgás. elsajátítása.
mentén.

„Itt van az ősz, itt van újra…”

5. Készíts őszi fát! Őszi fa létrehozása vegyes A vizuális nyelv alapvető elemeinek Forma, körvonal, vonalhatár,
technikával. Sablon használatának használata és megkülönböztetése. háttér szavak jelentésének
gyakorlása. Parafadugóval mint Képi elemek komponált elmélyítése. Sablon
nyomhagyó eszközzel való megjelenítése. Legalább két grafikai használatának gyakorlása.
ismerkedés. Ismerkedés a és színes technika alkalmazása. Az ősz színeinek megnevezése,
festőhengerrel. Alak és háttér A megfigyelőképesség és a vizuális használata a fa lombjának
szétválasztása. emlékezet fejlesztése a természeti festésénél.
látványok hangulatának Ismétlődés, folt, szín, szétfolyik,
visszaadásával. A színlátás és a összefolyik, keveredik szavak
színhasználati készség fejlesztése az jelentésének elmélyítése.
őszi színek kikeverésével, színek
véletlen összekeveredéséből.
A kommunikációs készség fejlesztése
az őszi táj jellegzetességeinek
felidézésével és megbeszélésével.

6
6. Őszi fa kicsit Őszi fa létrehozása vegyes A vizuális nyelv alapvető elemeinek Forma, körvonal, vonalhatár,
másképpen technikával. Negatív sablon használata és megkülönböztetése. háttér szavak jelentésének
használatának gyakorlása. Képi elemek komponált elmélyítése. Negatív sablon
Szivacshenger használatával a fa megjelenítése, alkalmazása. Tépés használatának gyakorlása.
formájának kialakítása. Háttér mozzanatának kialakítása, Helyes ragasztóhasználat
létrehozása tépett gyakorlása. elsajátítása.
papírdarabkákkal. Háttér megoldása színes Tépés mozzanatának
papírdarabkák ragasztásával. kialakítása, gyakorlása.
A megfigyelőképesség és a vizuális
emlékezet fejlesztése a természeti
látványok hangulatának
visszaadásával. A színlátás és a
színhasználati készség fejlesztése az
őszi színeknek megfelelő színes
papírlapok ragasztásával.
A megfigyelőképesség és a vizuális
emlékezet fejlesztése a természeti
látványok hangulatának
visszaadásával.
7. Színezz sünt! A süni formájának színezése. A megfigyelőképesség és a vizuális A sün testrészeinek
Háttér festése. emlékezet fejlesztése a sün megnevezése. Színek
formájának, színeinek és azok felismerése és megnevezése.
hangulatának visszaadásával. Forma, körvonal, vonalhatár,
A vizuális nyelv alapvető elemeinek háttér szavak jelentésének
használata és megkülönböztetése. elmélyítése.
Képi elemek komponált Ollóhasználat gyakorlása,
megjelenítése, alkalmazása. kialakítása.

7
Helyes ragasztóhasználat
elsajátítása.
8. Készíts színes terítőt! Színes terítő készítése félbevágott A vizuális nyelv alapvető elemeinek Különféle nyomhagyó
gyümölcsök lenyomataival. használata és megkülönböztetése. eszközökkel való ismerkedés.
Ismerkedés a temperafestékkel. Temperafesték, nyomat, körvonal, Színritmus, formaritmus
folt, ismétlődés, összefolyik, fogalmával való megismerkedés
keveredik szavak jelentésének cselekedtetés útján. Három
elmélyítése. Spontán, manipulatív főszín használata.
ismeretszerzés megismerése.

9. Színezz almát! Az alma formájának színezése A vizuális nyelv alapvető elemeinek Forma, körvonal, vonalhatár,
zsírkrétával, háttér festése használata és megkülönböztetése. háttér szavak jelentésének
vízfestékkel. Képi elemek komponált elmélyítése.
megjelenítése, alkalmazása. Helyes Folt, szín, szétfolyik, összefolyik,
zsírkrétafogás és nyomaték keveredik szavak jelentésének
kialakítása. elmélyítése.
Az utánzás, hasonló, átalakítani Ollóhasználat gyakorlása,
fogalmak jelentésének megértésére kialakítása.
való törekvés. Helyes ragasztóhasználat
elsajátítása.
10. Ragassz almát! Alma formájának kitöltése tépett A vizuális nyelv alapvető elemeinek Forma, körvonal, vonalhatár,
papírdarabkákkal. Háttér használata és megkülönböztetése. háttér szavak jelentésének
megoldása zsírkrétával. Képi elemek komponált elmélyítése.
megjelenítése, alkalmazása. Helyes ragasztóhasználat
Tépés mozzanatának kialakítása, elsajátítása.
gyakorlása. Helyes zsírkrétafogás és
Az utánzás, hasonló, átalakítani nyomaték kialakítása.
fogalmak jelentésének megértésére

8
való törekvés.
A megfigyelőképesség és a vizuális
emlékezet fejlesztése az alma
formájának megfigyelésével és
hangulatának visszaadásával.

II. Kifejezés, képzőművészet


Iskolás lettem (2 óra)

11. Milyenek a Csomagolópapír tervezése Temperafesték, nyomat, körvonal, Különféle nyomhagyó


kézlenyomatok? kézlenyomatokból. folt, ismétlődés, összefolyik, eszközökkel való ismerkedés.
keveredik szavak jelentésének Helyes festéstechnika
elmélyítése. Spontán, manipulatív elsajátításának gyakorlása.
ismeretszerzés megismerése. Cél, hogy a tanulók képesek
legyenek egyszerű vizuális
ritmusok felismerésére és
kialakítására, az adott képmező
ritmikus betöltésére
segítséggel.
12. Rajzolj madarat! A kéz formájából kiindulva a A képolvasás, az ismeretszerzési Forma, körvonal, vonalhatár,
madár formájának kialakítása. képességek és a kommunikációs háttér szavak jelentésének
Madártollakra jellemző vonalak készség fejlesztése a madár elmélyítése.
berajzolása. jellegzetességeinek felismerésével és Helyes ceruzafogás kialakítása.
Képolvasási, elemi szintű megfogalmazásával. Vonalfajták felismerése és
térábrázoló képesség fejlesztése. Átélt élmények, hallott, látott vagy alkalmazása.
elképzelt történetek vizuális
megjelenítése síkban.
Legalább két grafikai és színes
technika alkalmazása.

9
Iskolás lettem, ismerkedés különböző rajzeszközökkel, vonalfajtákkal, színekkel (2 óra)

13. Játssz a vonalakkal! Vonalfajták felismerése, A képolvasás, az ismeretszerzési Vonal, különböző vonalfajtákkal
megnevezése, lemásolása. képességek és a kommunikációs való ismerkedés és ezek
Képolvasási képesség fejlesztése. készség fejlesztése a madár reprodukálása elemi szinten.
jellegzetességeinek felismerésével és Matematika: egyenesek,
megfogalmazásával. vonalak, hullámvonalak, írás:
A vizuális nyelv alapvető elemeinek álló és ferde egyenes, hullám-
használata és megkülönböztetése. és körvonal.
Képi elemek komponált Helyes ceruzafogás kialakítása,
megjelenítése. A vonal mint gyakorlása.
felületdíszítő szerepének elemi szintű
megismerése.

14. Játssz újra a Falevelek formájának különböző Képi elemek komponált Vonal, különböző vonalfajtákkal
vonalakkal! vonalfajtákkal való kitöltése. megjelenítése. A vonal mint való ismerkedés és ezek
Képolvasási képesség fejlesztése. felületdíszítő szerepének elemi szintű reprodukálása elemi szinten.
A vonal mint felületdíszítő elem megismerése. Helyes ceruzafogás.
szerepének elemi szintű Spontán, manipulatív ismeretszerzés A kreativitás, a
megismerése. megismerése. kísérletezőképesség és a
Irányított kísérletezés a díszítőkészség fejlesztése a
rajzeszközökkel. Lendületes vonalak, vizuális alapelemek alkotó
pontokból és különböző használatával.
vonalfajtákból képzett minták. Helyes
ceruzatartás.

10
A ritmus (1 óra)

15. Készíts forma- és Egyszerű forma- és színritmus Képi elemek komponált Színritmus, formaritmus
színritmust! létrehozása főszínek megjelenítése. A színes formák és fogalmával való megismerkedés
alkalmazásával. azok ismétlődésének mint cselekedtetés útján.
felületdíszítő szerepének elemi szintű Cél, hogy a tanulók képesek
megismerése. legyenek egyszerű vizuális
A képolvasás, az ismeretszerzési ritmusok felismerésére és
képességek és a kommunikációs kialakítására, az adott képmező
készség fejlesztése a látvány ritmikus betöltésére
jellegzetességeinek felismerésével és segítséggel.
elemi szintű megfogalmazásával. Cél,
hogy a tanulók képesek legyenek
egyszerű vizuális ritmusok
felismerésére és kialakítására, az
adott képmező ritmikus betöltésére.

Téli vidámságok (5 óra)

16. Mikulás színezése Mikulás-ábrázolások nézegetése. Beszélgetés Mikulás-képekről: Forma, körvonal, vonalhatár,
Saját, átélt élmények spontán megnyilvánulások: a háttér szavak jelentésének
megfogalmazása verbálisan. megfigyelőképesség, a elmélyítése.
Egyszerű Mikulás-forma látványértelmezés, az anyanyelvi Helyes ceruzafogás kialakítása.
színezése, háttér festése. kommunikáció és a képolvasás Különféle nyomhagyó
képességének fejlesztése. eszközökkel való ismerkedés.
Átélt élmények, hallott, látott vagy
Helyes festéstechnika
elképzelt történetek vizuális
elsajátításának gyakorlása.
megjelenítése síkban.
Helyes olló- és

11
Legalább két grafikai és színes ragasztóhasználat elsajátítása.
technika alkalmazása.
Saját munkák, művészeti alkotások,
vizuális jelenségek elemi szintű
leírása, elemzése és
összehasonlítása.
17. Mézeskalácsforma Mézeskalácsforma színezése. Beszélgetés mézeskalács-figurákról: Forma, körvonal, vonalhatár,
színezése Háttér festése temperával, spontán megnyilvánulások: a háttér szavak jelentésének
hópelyhek létrehozása temperás megfigyelőképesség, a elmélyítése.
tubus nyomhagyásával. látványértelmezés, az anyanyelvi Helyes ceruzafogás kialakítása.
kommunikáció és a képolvasás Különféle nyomhagyó
képességének fejlesztése. eszközökkel való ismerkedés.
Átélt élmények, hallott, látott vagy Helyes festéstechnika
elképzelt történetek vizuális
elsajátításának gyakorlása.
megjelenítése síkban. Önkifejezés,
Helyes olló- és
érzelmek, hangulatok kifejezése
ragasztóhasználat elsajátítása.
verbálisan, vizuálisan.
18. Színezz karácsonyfát! Karácsonyfa színezése, háttér Átélt élmények, hallott, látott vagy Forma, körvonal, vonalhatár,
festése temperával, díszekkel való elképzelt történetek vizuális háttér szavak jelentésének
önálló feldíszítése. megjelenítése síkban. Önkifejezés, elmélyítése.
érzelmek, hangulatok kifejezése Helyes ceruzafogás kialakítása.
verbálisan, vizuálisan. Különféle nyomhagyó
Anyanyelv: Verbális kifejezés, eszközökkel való ismerkedés.
élmények, benyomások Helyes festéstechnika
megfogalmazása.
elsajátításának gyakorlása.
Környezetismeret: Évszakok, jeles
Helyes olló- és
napok. Szavak:
ragasztóhasználat elsajátítása.
karácsony, betlehem, tél, hideg,
meleg, szeretet, fény.

12
19. Gondolj a madarakra! Téli madáretető készítése vegyes Átélt élmények, hallott, látott vagy Forma, körvonal, vonalhatár,
technikával. elképzelt történetek vizuális háttér szavak jelentésének
megjelenítése síkban. Önkifejezés, elmélyítése.
érzelmek, hangulatok kifejezése Helyes ceruzafogás kialakítása.
verbálisan, vizuálisan. Igyekezet a pontos
Anyanyelv: verbális kifejezés, papírhajtogatásra, a pontos
élmények, benyomások munkára, a forma elkészítésére
megfogalmazása. Környezetismeret:
a fázisrajzok alapján.
évszakok, madarak élőhelyei, odú,
Egyszerű algoritmus
fészek (ezek anyagai).
megfigyelése, követése.
Vándormadarak.

20. Készíts téli képet! Téli fa létrehozása fekete színű Látványértelmezés, az anyanyelvi Forma, körvonal, vonalhatár,
fotókartonra. Hópelyhek kommunikáció és a képolvasás háttér szavak jelentésének
létrehozása különféle képességének fejlesztése. elmélyítése.
nyomhagyási eszközökkel. Átélt élmények, hallott, látott vagy Negatív sablon használatával
elképzelt történetek vizuális való ismerkedés.
megjelenítése síkban. Önkifejezés, Helyes festéstechnika
érzelmek, hangulatok kifejezése elsajátításának gyakorlása.
verbálisan, vizuálisan.

IV. Tárgy- és környezetkultúra


Környezetünkben lévő tárgyak (1 óra)

21. Nappal és éjszaka Nappal és éjszaka függődísz Folyamat, mozgás megjelenítése Forma, körvonal, vonalhatár,
készítése egyszerű eszközökkel. háttér szavak jelentésének
Az anyagismeret, az eszközhasználati elmélyítése.
készség, a koncentrációs készség és a Egyszerű algoritmus
kézügyesség fejlesztése az egyszerű megfigyelése, követése.
eszközzel végzett anyagalakítással.

13
Önkifejezés, érzelmek, hangulatok
kifejezése vizuálisan.

I. Vizuális nyelv és technikák


A természet csodái (1 óra)

22. Készíts medvét! A medve formájának kialakítása Átélt élmények, hallott, látott vagy Forma, körvonal, vonalhatár,
vegyes technikával. elképzelt történetek vizuális háttér szavak jelentésének
megjelenítése síkban. Önkifejezés, elmélyítése.
érzelmek, hangulatok kifejezése Egyszerű algoritmus
verbálisan, vizuálisan. megfigyelése, követése. Helyes
olló- és ragasztóhasználat
elsajátítása.

IV. Tárgy- és környezetkultúra


Itt a farsang (1 óra)

23. Készíts álarcot! Színes farsangi maszkok készítése Átélt élmények, hallott, látott vagy Helyes olló- és
vegyes technikával. elképzelt történetek vizuális ragasztóhasználat elsajátítása.
megjelenítése síkban. Önkifejezés, Különféle díszítő anyagokkal
érzelmek, hangulatok kifejezése való ismerkedés.
verbálisan, vizuálisan. Helyes festéstechnika
Környezetismeret: évszakok, jeles elsajátításának gyakorlása.
napok. Dekoratív színhasználattal való
elemi szintű ismerkedés.

A természet csodái (2 óra)

14
24. Készíts pálcás bábot! Mackó formájú egyoldalas pálcás Átélt élmények, hallott, látott vagy Helyes olló- és
báb készítése. elképzelt történetek vizuális ragasztóhasználat elsajátítása.
megjelenítése síkban. Önkifejezés, Környezettudatosság
érzelmek, hangulatok kifejezése lehetőségeinek felismertetése a
verbálisan, vizuálisan. vizuális kultúrában.
Környezet átalakítása egyszerű
eszközökkel.

I. Vizuális nyelv és technikák

25. Mackó a barlangban Barlangban alvó maci készítése Átélt élmények, hallott, látott vagy Forma, körvonal, vonalhatár,
vegyes technikával. elképzelt történetek vizuális háttér szavak jelentésének
megjelenítése síkban. elmélyítése.
Legalább két grafikai és színes Egyszerű algoritmus
technika alkalmazása. megfigyelése, követése. Helyes
olló- és ragasztóhasználat
elsajátítása.
Helyes ceruzafogás kialakítása.
Különféle nyomhagyó
eszközökkel való ismerkedés.
Helyes festéstechnika
elsajátításának gyakorlása.

Itt a tavasz (1 óra)

26. Virágot színezünk Egyszerű virág színezése. Háttér Átélt élmények, hallott, látott vagy Forma, körvonal, vonalhatár,
festése. elképzelt történetek vizuális háttér szavak jelentésének
megjelenítése síkban. elmélyítése.

15
Legalább két grafikai és színes Helyes olló- és
technika alkalmazása. ragasztóhasználat elsajátítása.
Helyes ceruzafogás kialakítása.
Helyes festéstechnika
elsajátításának gyakorlása.

III. Vizuális kommunikáció


Környezetünkben előforduló jelek, jelképek (1 óra)

27. Színezz kokárdát! Egyszerű kokárda színezése. Egyszerű vizuális jelek felismerése. Forma, körvonal, vonalhatár,
Színek jelentésének Átélt élmények, hallott, látott vagy háttér szavak jelentésének
megismerése. elképzelt történetek vizuális elmélyítése.
megjelenítése síkban. Helyes olló- és
Legalább két grafikai és színes ragasztóhasználat elsajátítása.
technika alkalmazása. Helyes ceruzafogás kialakítása.

Itt a tavasz (1 óra)

28. Készíts tavaszi zsákot! Tavaszi zsák készítése vegyes Egyszerű vizuális jelek felismerése. Forma, körvonal, vonalhatár,
technikával. Átélt élmények, hallott, látott vagy háttér szavak jelentésének
elképzelt történetek vizuális elmélyítése.
megjelenítése síkban. Helyes olló- és
Legalább két grafikai és színes ragasztóhasználat elsajátítása.
technika alkalmazása. Helyes ceruzafogás kialakítása.

Környezetünkben előforduló jelek, jelképek (1 óra)

29. Képes napirend Képes napirend színezése, Életviteli-szociális kompetenciák, Forma, körvonal, vonalhatár,

16
készítése ábrázolt tevékenységek (empátia, kommunikáció, háttér szavak jelentésének
felismerése és megnevezése. kooperativitás) fejlesztése. elmélyítése.
Egyszerű vizuális kommunikációt Helyes olló- és
szolgáló megjelenítések színezése. ragasztóhasználat elsajátítása.
Átélt élmények, hallott, látott vagy Helyes ceruzafogás kialakítása.
elképzelt történetek vizuális
megjelenítése síkban.
Legalább két grafikai és színes
technika alkalmazása.

Iskolás lettem, ismerkedés különböző rajzeszközökkel, vonalfajtákkal, színekkel (1 óra)

30. Színezd ki a labdát! A labda formájában szereplő Egyszerű vizuális jelek felismerése. Forma, körvonal, vonalhatár,
szaggatott vonalak áthúzása, Átélt élmények, hallott, látott vagy háttér szavak jelentésének
majd a labda színezése. Háttér elképzelt történetek vizuális elmélyítése.
színezése olajpasztellel. megjelenítése síkban. Helyes olló- és
Legalább két grafikai és színes ragasztóhasználat elsajátítása.
technika alkalmazása. Helyes ceruzafogás kialakítása.

Húsvét (1 óra)

31. Fess tojást! Húsvéti tojás szaggatott Egyszerű vizuális jelek felismerése. Forma, körvonal, vonalhatár,
vonalakkal megrajzolt mintájának Átélt élmények, hallott, látott vagy háttér szavak jelentésének
áthúzása, színezése. Háttér elképzelt történetek vizuális elmélyítése.
megoldása zsírkrétával. megjelenítése síkban. Helyes olló- és
Legalább két grafikai és színes ragasztóhasználat elsajátítása.
technika alkalmazása. Helyes ceruzafogás kialakítása.

17
Itt a tavasz (2 óra)

32. Itt vannak a fecskék! Villanypóznán ülő fecskék Egyszerű vizuális jelek felismerése. Forma, körvonal, vonalhatár,
kialakítása ujjlenyomatokból. Átélt élmények, hallott, látott vagy háttér szavak jelentésének
elképzelt történetek vizuális elmélyítése.
megjelenítése síkban. Helyes olló- és
Legalább két grafikai és színes ragasztóhasználat elsajátítása.
technika alkalmazása. Helyes ceruzafogás kialakítása.

I. Vizuális nyelv és technikák

33. A pillangó Pillangó formájának színezése, Átélt élmények, hallott, látott vagy Forma, körvonal, vonalhatár,
törekedve a két oldal elképzelt történetek vizuális háttér szavak jelentésének
szimmetriájára. megjelenítése síkban. elmélyítése.
Legalább két grafikai és színes Helyes olló- és
technika alkalmazása. ragasztóhasználat elsajátítása.
Helyes ceruzafogás kialakítása.

IV. Tárgy- és környezetkultúra


Iskolás lettem, emberábrázolás (2 óra)

34. Szomorú és vidám Kétoldalú, szomorú és vidám arcú Egyszerű vizuális jelek felismerése. Forma, körvonal, vonalhatár
arcú zacskós báb zacskós báb készítése. Környezet-átalakítás egyszerű szavak jelentésének
eszközökkel. elmélyítése.
Átélt élmények, hallott, látott vagy Helyes olló- és
elképzelt történetek vizuális ragasztóhasználat elsajátítása.
megjelenítése síkban. Önkifejezés, Helyes ceruzafogás kialakítása.
érzelmek, hangulatok kifejezése

18
verbálisan, vizuálisan.
35. Készíts egy kislány és Kislány vagy kisfiú formájú pálcás Egyszerű vizuális jelek felismerése. Pálcás báb készítésének,
egy kisfiú formájú báb készítése. Környezetátalakítás egyszerű mozzanatainak megismerése.
pálcás bábot! eszközökkel. Átélt élmények, hallott, Kisfiú és kislány
b.) Kisfiú vagy kislány formájú látott vagy elképzelt történetek megkülönböztetésének, vizuális
ujjbáb készítése. vizuális megjelenítése síkban. jeleinek felismerése,
Önkifejezés, érzelmek, hangulatok megnevezése.
kifejezése verbálisan, vizuálisan. Játszásra alkalmas egyszerű
tárgy készítése.

Környezetünkben lévő tárgyak (2 óra)

36. Készíts béka formájú Béka formájú ceruzatartó Egyszerű vizuális jelek felismerése. Hengeres formák
ceruzatartót! készítése papírhengerből. Környezetátalakítás egyszerű alakíthatóságának
eszközökkel. megismerése.
b.) Készíts béka formájú játékot! Átélt élmények, hallott, látott vagy Helyes olló- és
elképzelt történetek vizuális ragasztóhasználat elsajátítása.
megjelenítése síkban. Önkifejezés, Helyes ceruzafogás kialakítása.
érzelmek, hangulatok kifejezése Használatra és játszásra
verbálisan, vizuálisan. alkalmas egyszerű tárgy
készítése.
37. Készíts papírsárkányt! Különféle papírsárkányok Egyszerű vizuális jelek felismerése. Papír alakíthatóságának
készítése egyszerű technikákat Környezetátalakítás egyszerű megismerése.
alkalmazva. eszközökkel. Helyes olló- és
Átélt élmények, hallott, látott vagy ragasztóhasználat elsajátítása.
b.) Készíts papírzacskóból elképzelt történetek vizuális Használatra és játszásra
sárkányt! megjelenítése síkban. Önkifejezés, alkalmas egyszerű tárgy
érzelmek, hangulatok kifejezése készítése.
c.) Készíts hengersárkányt! verbálisan, vizuálisan. Dekoratív színhasználattal való

19
ismerkedés.

20

You might also like