I.

AZ ENSZ INTÉZMÉNYRENDSZERE ÉS MŰKÖDÉSE

1. Az ENSZ létrehozásának politikai körülményei

1.1. A II. világháború lezárása

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) az 1919 és 1945 között utódszervezeteként jött

létre a II. világháború után.

működő Népszövetség

A II. világháború alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a különböző országok között a koráb binál
összehangoltabb nemzetközi együttműködésre lesz szükség egy újabb háború megelőzése
érdekében. 1941 augusztusában az Atlanti Charta (Churchill és Roosevelt nyilatkozata),
majd 1942. január 1-jén az Egyesült Nemzetek Nyilatkozata (vagy más né ven a
Washingtoni Nyilatkozat) is deklarálta ennek szükségességét, de konkrét szerve zeti
elképzelések még nem merültek fel. Egy szupranacionális (nemzetek fölötti) szer vezet
megalakításáról, és annak fő feladatairól először a teheráni konferencián (1943. november)
esett szó államvezetői szinten. 1944 augusztusában Washington közelében (Dumbarton
Oaks) ült össze az Egyesült Nemzetek Szervezetét előkészítő tanácskozás, ahol az
Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió, selői kidolgozták az ENSZ
Alapokmányát.

valamint Kina képvi 1944-1945 fordulóján a német haderó még két támadást inditott (az
Ardennekben és a Dunántúlon), de ezek nem hoztak változást a hadi helyzetben. Az 1945
februárjában összeülő jaltai konferencián tehát abban a tudatban dönthettek a
szövetségesek, hogy a német vereség rövid idő kérdése. A háború utáni rendezés
problémái között kiemelt helyen szerepelt a Népszövetségnél hatékonyabb nemzetközi
szervezet felállítása. A három nagy" nemzetközi konferenciát hivott össze San Franciscóba
az ENSZ Alapok mányának elfogadására.

1.2. A szövetségesek együttműködése

A nagyhatalmi együttműködést azonban ekkor már beárnyékolták a háború utáni ren dezés
egyéb kérdései, például a szövetségesek jelenléte és a befolyási övezetek kiala kitása,
ellenőrzése. Ezek a konfliktusok előrevetítették, hogy a létrejövő nemzetközi szervezet
döntéseinek mozgásterét alapvetően a szuperhatalmak (Szovjetunió és USA) érdekei
határozzák majd meg. Az 1944 októberi moszkvai megbeszélésen Churchill é Sztálin
megegyezett arról, hogy az egyes országokban mekkora befolyásuk legyen a há ború után.
Churchill tisztában volt avval, hogy az oroszok az általuk felszabadított/el foglalt területeken
a befolyásukat érvényesíteni akarják majd. S a Szovjetunió területi ambicióit bizonyos
mértékig akceptálni kellett. Churchill azonban - Roosevelttel ellen tétben - úgy gondolta,
hogy a szovjet ambiciókat pontosan meg kell határozni, meg kell egyezni a szovjet befolyás
övezetének határairól és mértékéről addig, ameddig az oroszok még rászorulnak a nyugati
hatalmak segítségére.

Az alapvető belső ideológiai ellentmondás a szövetségesek együttműködését mindvé gig

feszítette, ám amig a közös ellenség erős volt, ez nem akadályozta az együttműkö dést. Bár
a szovjetek a háborút az imperialista terjeszkedó politika egyik eszközének tekintették, s
ebben nemcsak a németeket tekintették bűnösnek, de addig, amíg a né. metek
veszélyeztették az országot, együttműködtek az imperialistának tartott hatal makkal.
Ugyanígy: Churchillt korábbi harcos antibolsevista nézetei nem tántorították el attól, hogy az
általa a bolsevizmusnál sokkal veszélyesebbnek tartott nácik ellen összefogjon Sztálinnal. A
háború vége felé közeledve azonban a feszültség egyre egyér telműbb lett. Roosevelt
reményei szerint viszont a három nagyhatalom megegyezése egy újfajta diplomácia
kezdetét is jelenti, aminek letéteményese egy új nemzetközi szervezet, a későbbi ENSZ
lehet. Sztálin, természetesen, ígéretet tett, hogy a szovjetek ellenőrzése alatt álló
területeken is érvényesülni fognak a szabad választáshoz és a de mokratikus fejlődéshez
való jogok. Roosevelt elégedett volt ezekkel az ígéretekkel.

Sztálin aláírta az összes fontos dokumentumot, amely a háború alatt avval a céllal szü letett,
hogy deklarálják a béke szükségességét, a népek önrendelkezési jogát, a demok ratikus
elveket, de ezt a szovjet vezető saját céljai szerint értelmezte. A II. világháború ban mind a
civil, mind a katonai áldozatokat tekintve a Szovjetuniót érte a legnagyobb veszteség a
nagyhatalmak közül, s emiatt is feljogosítva érezte magát Sztálin arra, hogy a háború utáni
rendezés során nagyobb súllyal essenek latba a szovjet érdekek. Sztá lin egyértelműen
kinyilvánította szűk körben, hogy nem feltétlen tekinti magára nézve kötelezőnek a
nemzetközi konferenciákon elhangzott ígéreteit.

2 Az ENSZ Alapokmányban megfogalmazott alapelvek és célok 1945. április 25-tól június

26-ig ülésezett az ENSZ alapító konferencia San Franciscóban, ahol 51 ország fogadta el az
Alapokmányt (azok az államok, amelyek hadüzenetet in téztek a II. világháború során
Németország, Olaszország, illetve Japán ellen). Az ENSZ Alapokmánya 1945, október
24-én lépett hatályba. Az ENSZ-nek tagja lehet bárki, aki elfogadja a tagsággal járó
feladatokat és az Alapokmányban leirtakat. Az új tagálla mot a Közgyűlés veszi fel a
Biztonsági Tanács hozzájárulásával. Ma már tagja a világ majdnem összes állama (193
ország), a taglétszám a gyarmati rendszer megszűnésével növekedett meg jelentősen. Az
Alapokmányban lefektették a szervezet céljait: a világbéke biztosítását, a gazdasági

fejlődés elősegítését, a népek közti kulturális együttműködés erősítését, a világ álta

lános életszinvonalának növelését, az emberi jogok védelmét, deklarálták valamennyi

ország egyenjogúságát. A tagok kötelezték magukat, hogy békés eszközökkel, politikai

y gazdasági szankciókkal, illetve a tagok által felállitott fegyveres erők bevetésével

vagy

tevékenyen részt vesznek a béke biztosításában.

z Alapokmányban felsorolt egyetemes érvényű alapelvek a nemzetközi együttműkő Az dés

alaptételeivé váltak. Az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, illetve
az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya egyrészt
deklarálta az emberi jogokat, illetve létrehozta az egyezményokmány betartá sát vizsgáló
Emberi Jogok Bizottságát is.
Az ENSZ intézményrendszere

Az ENSZ működését alapvetõen három intézmény biztosítja: a Közgyűlés, a Biztonsági

Tanács (BT) és a Titkárság.

A Közgyűlés évente egyszer ülésezik, minden tagállam a résztvevője, egy tagállam ma

ximum öt diplomatát küldhet, de csak egy szavazattal rendelkezik. Döntéseit általában
abszolút többséggel hozzák meg (2/3-os többség), de határozataik nem kötelező jel legűek.
A közgyűlés választja a Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, a Főtitkárt, vala mint az
összes tanács és a Nemzetközi Bíróság tagjait. Székhelye New York.

Az ENSZ legbefolyásosabb szerve a Biztonsági Tanács, amelynek öt állandó tagja van,

vétójoggal rendelkeznek: az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, 1991-ig Szovjetunió
(azóta Oroszország) és Kína. (1949 és 1971 között a Tajvanra menekült, de magát egész
Kína képviselőjének számító Kuomintang-kormány delegált tagot. 1971 után ezt a sze repet
átvette a Kinai Népköztársaság, mert az USA elfogadta az egy Kina elvet.) 1963-ig hat,
azóta tíz választott tagja van, régiónként és 2-2 évre választják őket. A BT határo zatai
kötelező jellegűek, a határozatokat az öt állandó tag igenlő szavazatát magában foglaló
kilenc szavazattal kell hozni. Ha egy állandó tag nem támogat egy határoza tot, de
elfogadását nem akarja vétójával megakadályozni, akkor tartózkodhat. (Minden
nagyhatalom vétózott már az alapítás óta, de a Szovjetunió élt ezzel a joggal legtöbb ször.)

Az Alapokmány úgy rendelkezik, hogy a BT egymaga - tehát a Közgyűlés nélkül - jogo sult
arról dönteni, hogy veszélyben van-e a nemzetközi béke, és milyen szankciót kell alkalmazni
a veszély fennállása esetén. Ezek lehetnek ún. nem fegyveres szankciók, pl. a gazdasági
kapcsolatok megszakítása, diplomáciai képviselet visszavonása. A katonai akciók
jelenthetnek nem fegyveres szankciót pl. az ENSZ haderő felvonulása, blokád alkalmazása.
A békefenntartással megbízott alakulatok az ún. kéksisakos erők. Fel adatuk lehet a harcoló
felek szétválasztása, vagy az adott területen a rendfenntartás, amibe a területileg érintett
államnak is bele kell egyeznie. Az ENSZ égisze alatt fegy veres harccal járó katonai
beavatkozásra ritkán került sor, célja a támadó cselekmény leállításának kikényszerítése
lehet. Ilyen beavatkozás zajlott pl. a koreai háború és az öbölháború idején (1990-91).

A Titkárság élén a Főtitkár áll, akit a BT ajánlásával a Közgyűlés választ meg 5 évre. A
főtitkár a szervezet legfőbb igazgatási tisztségviselője, de a főtitkári funkció minde nekelőtt
diplomáciai, politikai jellegű feladat.

A Gazdasági és Szociális Tanács által koordinált szakosított szervek (FAO, WHO, UNESCO,
IMF) ajánlásokat dolgoznak ki az élet minden területére (oktatás, környezet védelem,
kultúra, gazdaság), az IMF és a Világbank pedig kölcsönökkel segítheti az országokat. A
Nemzetközi Bíróság székhelye Hágában van. 15 különböző nemzetiségű biró dolgozik

a Bíróságon. A Bíróság előtt csak államok lehetnek a peres felek. A szervezet elsődleges
céljával, a nemzetközi béke és biztonság fenntartásával kapcso latban nem mindig
váltotta/váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a meghozott
döntések végrehajtását nehéz és nem mindig célravezető kikényszeríteni, a tagállamok
pedig féltve őrzik nemzetközi jogi értelemben is szinte érinthetetlen szuverenitásukat. A
nagyhatalmi vétó megbéníthatja ugyan egy-egy eset ben a döntést, ugyanakkor biztositja
azt, hogy részt vegyenek az ENSZ munkájában, ne lépjenek ki, evvel fenntartva egy
tárgyalási platformot. Az ENSZ feladatai közé tartozik a nemzetközi gazdasági, szociális és
humanitárius feladatok megoldása, koordinálása, és az ez irányú együttműködés
előmozdítása. E téren teljesítménye vitathatatlanul po zitív (FAO, WHO).

Úgy tűnt, hogy a 20. század végén szerepe megkérdőjeleződött, sokan nem tartották elég
hatékonynak, a harmadik világbeli IMF politikát is erós kritika érte. A 2001. szep tember
11-ei merénylet után azonban a fejlődő országok területén zajló konfliktusok ban az ENSZ
közvetító és ellenőrző szerepe megkerülhetetlenné vált.