A lecketipusok és szerkezetük

a) Új anyag közlését célzó lecke

a1) Előkészítés (énekes köszönés, légzőgyakorlat, hangképzés, daléneklés készségfejlesztéssel

összekapcsolva: magas-mély érzet fejlesztése, ritmusérzék fejlesztése, zenei memória fejlesztése,
belső hallás fejlesztése): ennek a pontnak a tartalma lehetőleg kapcsolódjék a lecke anyagához, akár
az előző, akár az új anyaghoz. Például: a dinamikai árnyalatokat, a tempót beiktathatjuk a
hangképző gyakorlatba; népdalokból azokat énekeljük hangulatkeltőnek, amik beillenek a lecke
anyagába; hangmagasságok tanításánál a daléneklést kísérje dallamrajz szemléltetése; hangértékek
tanításánál célravezető a változatos ritmusgyakorlat.
a2) Az előző óra anyagának átismétlése és ellenőrzése: fő célja, hogy a tanár meggyőződjék
arról, hogy milyen készségszinten sajátították el azt az anyagot, amelyre az új leckét építi, de
természetesen a feleltetés és a jegyadás is.
a3) Az új anyag közlése: az anyag természetétől függöen lehet párbeszédes módszer az alapja
(ez a legcélravezetőbb), de esetenként lehet közlő módszer is.
A tulajdonképpeni közlést több momentum és eljárás előzi meg:
Az áthajlás momentumának tartalma – attól függően, hogy az óra anyaga hogyan kapcsolódik az
előzőkhöz – lehet: maga az előző óra anyagának megbeszélése (például, ha a lá hangot tanítjuk
lehet a szó-mi hangokkal kapcsolatos ismeretek összefoglalása), lehet egy rövid ismétlése korábbi
órák anyagának (például, új ütemnem tanításánál felfrissítjük az előzőleg ismert ütemeket), lehet
egy beszélgetés a tárgyhoz tartozó ismeretekről, amit más tantárgyból tanultak (irodalom,
kőrnyezetismeret, történelem). Kicsiknél a daltanítást megelőzi egy rövid elbeszélés, esetleg
beszélgetés a dal szövegének tárgyával kapcsolatosan, vagy élményeikről számolnak be a gyerekek.
Hangzó anyag érzékelése – megtanulunk egy új dalt, melyben szerepel az új elem (hallás utáni
daltanulás módszere), vagy ismert dal ismétlése azzal a céllal, hogy a tanítandó zenei elemet,
például: az új hangértéket, új hangmagasságot, új ütemet szemléltetni tudjuk.
Az új elem felfedeztetését, a tanár irányításával, mindig zenei képzetekre kell alapozni (dal,
intonációs vagy ritmusgyakorlat, zenehallgatás). Az új elemet vagy jelenséget észlelik, viszonyítják
az ismertekhez (megállapítják az azonosságot vagy különbséget).
A tanár közli a megnevezést és a jelet; ekkor kerülhet fel a táblavázlatba a lecke tárgyának címe.
Bonyolultabb jelenségeknél szükség lehet még részletesebb elemzésre, a jelenség
megmagyarázására, a fogalmak tisztázására. A fogalmakat, szerkezeti sémákat a táblavázlatban fel
kell tüntetni, a tanulók pedig a füzetükbe is leírják.
 a4) A közlés után azonnal következik az új anyag rögzítése. A kiemelt zenei motívumok
éneklése, a fogalmak ismétlése, gyakorlatok változatos megoldása által rögzítjük az új ismeretet.
a5) Összefoglalás: a tanulók a tanár kérdései alapján átismétlik a tanultakat.
a6) Házi feladat kijelölése: a tanár meghatározza, mit kell megtanulniuk a következő órára.
Igyekezzünk gondolkodtató feladatokat adni, ne mechanikus bevésést kérjünk. A házi feladat lehet
szóbeli és/vagy írásbeli.
a7) Az órát zárhatja zenehallgatás vagy záró dalcsokor (esztétikai élmény nyújtása), valamint a
tanulók tevékenységének kiértékelése.

b) Ismeret-elmélyítő és begyakorló lecke

Tárgya szorosan kapcsolódik az előző óráéhoz, nem tartalmaz új ismereteket, hanem a készségek
kifejlesztését szolgálja. Felépítése is ennek megfelelő:

b1) Előkészítés, hangulatkeltés (énekes köszönés, légzőgyakorlat, hangképzés, daléneklés):

ennek a pontnak a tartalma lehetőleg kapcsolódjék a lecke anyagához. Például: a dinamikai
árnyalatokat, a tempót beiktathatjuk a hangképző gyakorlatba; népdalokból azokat énekeljük
hangulatkeltőnek, amik beillenek a lecke anyagába; hangmagasságok gyakorlásánál a daléneklést
kísérje dallamrajz szemléltetése; hangértékek tanításánál célravezető a változatos ritmusgyakorlat.
b2) Az előző óra dallampéldáinak átismétlése és az elmélet összefoglalása.
b3) Begyakorlás – minél több és változatosabb formában gyakoroljuk az új elemet, miközben az
elméleti fogalmakat is többször, változatos összetételben ismételjük.

A zenetanítás céljával összhangban, a gyakorló módszer egyike a legfontosabbaknak; ennek

segítségével valósul meg a készségfejlesztés, azaz, ezen keresztül válnak képessé a tanulók új
feladatok megoldására, mégpedig úgy, hogy abban nem akadályozzák őket sem intellektuális, sem
technikai nehézségek.

A gyakorlás nem mechanikus ismétlés, hanem átgondolt műveletsor, amelynek eredménye: a

reprodukálásban észlelhető minőségi változás. A gyakorlásban ezért keressünk változatos
megoldásokat: minden ismétlést indokoljunk meg, azaz az ismétléssel javítsunk ki egy hibát, vagy
tűzzünk ki újabb célt.
Alkalmazzuk a fokozatosság elvét: a könnyebb gyakorlatok előzzék meg a bonyolultabbakat. Ez
érvényes az egész tanítási folyamatra: például, előbb végzünk egyszerű ritmusgyakorlatokat, mint
intonációs gyakorlatokat; vagy: a hangképző gyakorlatoknál előbb a légzést, helyes
hangzóformálást gyakoroljuk, később térünk rá a fejlett technikai készséget igénylő gyakorlatokra,
mint amilyen a legato, staccato, stb. A fokozatosság elve egyetlen gyakorlaton belül is érvényesül,
különösen a bonyolultabb gyakorlatoknál van rá szükség.
A gyakorlatok anyaga legyen lehetőleg élő zene vagy annak egy egységét képező részlete. Mivel
a cél az automatizmus kialakítása, alkothatunk a célnak megfelelő gyakorlatokat, amelyek az illető
elemet gyakran változatos összetételben tartalmazzák. Ezt a kritériumot a zeneművekben ritkán
találjuk meg egy kis részletben.
A gyakorlatok tartalma és formája meg kell feleljen a kitűzött célnak. Mindkét szempontot –
összehangolva a készségszint és a fokozatok betartásának szempontjával – érvényesíteni kell akár a
gyakorlat kiválasztásánál, akár a gyakorlat összeállításánál. A gyakorlat formájának a zenei tagolás
logikáját kell követnie; nem esetleges hanghalmaz, hanem formailag ép, kerek egész.
A gyakorlatokat több szempont szerint lehet elméletileg csoportosítani:
- A készségfejlesztés fő területei szerint. Reprodukáló készséget, befogadó-felismerő
készséget és írás-készséget fejlesztő gyakorlatok, valamint az alkotókészséget fejlesztő
gyakorlatok.
- A gyakorlatok alkalmazásának módja szerint megkülönböztetünk egyéni és csoportos
gyakorlást. Az iskolai keretben főleg a csoportos gyakorlásnak van tere (az egyéni gyakorlás
inkább a hangszeroktatásra jellemző). Szem előtt kell tartanunk azonban, hogy a csoport
teljesítménye lényegesen javul, ha minél több a jó egyéni teljesítmény, ezért az egyéni
gyakorlásra is súlyt kell fektetni az osztályban is.
b4) Alkalmazás – új zenei példákban a tanulók önállóan fel kell ismerjék a tanult elemet vagy
jelenséget. Ennél a pontnál győződik meg a tanár az elsajátítás mértékéről, a kialakult készség
szintjéről (hallás utáni felismerés, audició, önálló kottaolvasás, esetleg zenediktálás).

b5) Az eredmény kiértékelése történhet csak közlés formájában, de lehet jegyadás is.
b6) Házi feladat kijelölése: a tanár meghatározza, mit kell megtanulniuk a következő órára.
Igyekezzünk gondolkodtató feladatokat adni, ne mechanikus bevésést kérjünk. A házi feladat lehet
szóbeli és/vagy írásbeli.
 c) Vegyes vagy kombinált lecke

A leggyakoribb a zenetanításban, mivel az új ismeretek közlését rendszerint azonnal követi azok

rögzítése, elmélyítése/begyakorlása és alkalmazása. Az elméleti ismereteknek nincs értelme
gyakorlat nélkül és a készségfejlesztésben nagyon fontos, hogy lehetőleg csak annyit tervezzünk
egy órára, amit helyben meg is tudnak oldani, mert az általános iskolában nem alapozhatunk arra,
hogy egyéni munkával, otthon fogják a gyakorlatokat elvégezni. Ebben a lecketipusban
érvényesítjük legteljesebben a pedagógiai elvek egy egész sorát: az elmélet és gyakorlat egységét, a
fokozatosság és elsajátíthatóság és az alapos elsajátítás elvét. Maga az óra szerkezete és az
alkalmazott módszerek (felfedeztetés, analizis, gyakorlás, szemléltetés) együttesen az aktiv
részvétel elvét valósítják meg. A vegyes – vagy kombinált – lecketípus szerkezete tulajdonképpen a
két, előzőleg tárgyalt típus elemeit összesíti.

c1) Előkészítés (énekes köszönés, légzőgyakorlat, hangképzés, daléneklés készségfejlesztéssel

összekapcsolva: magas-mély érzet fejlesztése, ritmusérzék fejlesztése, zenei memória fejlesztése,
belső hallás fejlesztése): ennek a pontnak a tartalma lehetőleg kapcsolódjék a lecke anyagához, akár
az előző, akár az új anyaghoz.

c2) Ismétlés/ellenőrzés. Az előző óra anyagának átismétlése és ellenőrzése: fő célja, hogy a tanár
meggyőződjék arról, hogy milyen készségszinten sajátították el az előző óra anyagát, de
természetesen a feleltetés és a jegyadás is.
c3) Új ismeret. Az anyag természetétől függöen az új ismeret tanításának alapja lehet
párbeszédes módszer (ez a legcélravezetőbb), de esetenként (például zenetörténeti anyagnál) lehet
közlő módszer is.
A tulajdonképpeni közlést több momentum és eljárás előzi meg:
Az áthajlás momentumának tartalma – attól függően, hogy az óra anyaga hogyan kapcsolódik az
előzőkhöz – lehet: maga az előző óra anyagának ismétlése (például, ha a lá hangot tanítjuk lehet a
szó-mi hangok ismétlése dalok éneklése által), lehet egy rövid ismétlése korábbi órák anyagának
(például, új ütemnem tanításánál felfrissítjük az előzőleg ismert ütemeket), lehet egy beszélgetés a
tárgyhoz tartozó ismeretekről, amit más tantárgyból tanultak (irodalom, kőrnyezetismeret).
Kicsiknél a daltanítást megelőzi egy rövid elbeszélés, esetleg beszélgetés a dal szövegének
tárgyával kapcsolatosan, vagy élményeikről számolnak be a gyerekek.
Az új elem felfedeztetését, a tanár irányításával, mindig zenei képzetekre kell alapozni. Az órán
megtanítunk egy új dalt, vagy átismételünk egyet, mely a témához kapcsolódik; vagy elhangzik egy
ritmusgyakorlat; vagy zenehallgatást iktatunk be az új elem érzékeltetésére. Az új elemet vagy
jelenséget a tanulók észlelik, viszonyítják az ismeretekhez (megállapítják az azonosságot vagy
különbséget).
A tanár közli a megnevezést és a jelet; ekkor kerülhet fel a táblavázlatba a lecke tárgyának címe.
Bonyolultabb jelenségeknél szükség lehet még részletesebb elemzésre, a jelenség
megmagyarázására, a fogalmak tisztázására. A fogalmakat, szerkezeti sémákat a táblavázlatban fel
kell tüntetni, a tanulók pedig a füzetükbe is leírják.
c4) A közlés után azonnal következik az új anyag rögzítése. A kiemelt zenei motívumok
éneklése, a fogalmak ismétlése, gyakorlatok változatos megoldása által rögzítjük az új ismeretet.
c5) Elmélyítés/begyakorlás. Minél több és változatosabb formában gyakoroljuk az új elemet,
miközben az elméleti fogalmakat is többször, változatos összetételben ismételjük.

c6) Alkalmazás – új zenei példákban a tanulók önállóan fel kell ismerjék a tanult elemet vagy
jelenséget. Ennél a pontnál győződik meg a tanár az elsajátítás mértékéről, a kialakult készség
szintjéről (hallás utáni felismerés, önálló kottaolvasás, esetleg zenediktálás).

c7) Összefoglalás: a tanulók a tanár kérdései alapján átismétlik a tanultakat.

c8) Házi feladat kijelölése: a tanár meghatározza, mit kell megtanulniuk a következő órára.
Igyekezzünk gondolkodtató feladatokat adni, ne mechanikus bevésést kérjünk. A házi feladat lehet
szóbeli és/vagy írásbeli.
c9) Az órát zárhatja zenehallgatás vagy záró dalcsokor (esztétikai élmény nyújtása), valamint a
tanulók tevékenységének kiértékelése.
 d) Ismétlő és rendszerező lecke

A két kifejezéssel jelzett típus szerkezete alapján egynek számít, de tartalmában különbözik. A
szerkezeti váz mindkettőnél a következő:

d1) Előkészítés (mint fent – vizsgán részletezve)

d2) Ismétlés, illetve rendszerezés: a tanult ismeretek összefoglalása az ismert példák alapján.
Az ismétlés és rendszerezés közt tartalmi különbség van. Az ismétléskor egy bizonyos tanítási
periódusban (rendszerint félév) elsajátított ismereteket és készségeket még egyszer, röviden
átvesszük, függetlenűl attól, hogy azok egyetlen témakörbe tartoznak-e vagy sem (gondoljunk arra,
hogy a zenetanításban váltakozva tanítunk ritmikai-metrikai-dallami ismereteket). A
rendszerezésnél egyetlen témakörbe tartozó ismereteket foglalunk össze és – bár itt is fogalmakat
ismétlünk – az elszigetelten megtanult fogalmak közti logikai összefüggést világítjuk meg.
Természetesen, egy bizonyos ismerethalmaz birtokában, az ismétlő órák keretében is alkalmazni
kell a rendszerezést, vagyis nem a mechanikus kronológiai sorrendet követjük, hanem
tárgykörönként összesítjük az anyagot. Például: olyan dallampéldákat ismétlünk át elsősorban,
amelyekben többféle hangérték, vagy a teljes tanult hangkészlet megvan és ezek kapcsán ismételjük
át az elméleti ismereteket, külön a ritmikai-metrikai, külön a dallami elemeket.

Mind az ismétlésnél, mind a rendszerezésnél a párbeszédes módszert kell alkalmazni. A

rendszerezésnél, szükség szerint, a magyarázatot is beiktatjuk; az analizis és a modellálás is jó
segédeszköz. Mindkét eljárásnál minél változatosabb dallamanyagot használunk, aminek egy része
ismert, más része új; az utóbbi kapcsán győződhetünk meg arról, hogy valóban kialakultak a
reprodukáló és befogadó készségek a kívánt szinten.

d3) Alkalmazás – új zenei példákban a tanulók önállóan fel kell ismerjék a tanult elemet vagy
jelenséget (új zeneművek éneklése, lapról olvasás, diktálás, zenehallgatás).
d4) Összefoglalás