Professional Documents
Culture Documents
elérhető "Az én Peugeot-m" menüpont alatt. információkat is tartalmazza, melyek az érintett oldalakon
elhelyezett piktogram segítségével könnyen azonosíthatók:
Ebben a személyes térben tanácsokat és hasznos információkat
olvashat gépjárműve karbantartásával kapcsolatban.
Ha az Ön országában
g a márka honlapján
j nem áll rendelkezésre "Az Megtekintéséhez válassza ki:
én Peugeot-m" menüpont, az Ön kezelési útmutatója az alábbi címen a magánszemélyeknek szóló linket,
érhető el: a kívánt nyelvet,
http://public.servicebox.peugeot.com a gépkocsi karosszériaváltozatát,
az első forgalomba helyezés időpontjának megfelelő kiadást.
Az Ön kezelési útmutatója ekkor megjelenik a képernyőn.
ÜDVÖZÖLJÜK!
Jelmagyarázat
Köszönjük, hogy a megbízhatóság, a
szenvedély és az ihletett alkotás szim- Figyelmeztetés:
bólumát, a 3008-at választotta. a szimbólum azokat a figyel-
meztetéseket jelöli, amelye-
ket saját és mások biztonságának
A kezelési útmutatót úgy állítottuk ösz- megőrzése, illetve a gépjármű károso-
sze, hogy Ön minden élethelyzetben dásának elkerülése érdekében feltét-
a lehető legjobban kihasználhassa a lenül tiszteletben kell tartania.
3008 nyújtotta lehetőségeket.
Tájékoztatás:
Ennek érdekében az útmutató első a szimbólum a gépjármű
oldalain egy részletes tartalomjegy- megfelelőbb használatát elő-
zéket, majd pedig a gépjármű felfede- segítő kiegészítő információkra hívja
zését megkönnyítő gyors áttekintést fel a figyelmet.
talál. Az útmutató végén a gépjármű külsejét
és belsejét bemutató képanyag, és az
A továbbiakban bemutatjuk a 3008-ra ott szereplő oldalszámok segítségével
jellemző valamennyi részletet - ké- könnyen megkeresheti az egyes beren- Környezetvédelem:
nyelem, biztonság, vezetés - annak dezéseket és funkciókat.
érdekében, hogy még elégedettebb A gépjármű felszereltségi szintjétől, tí- a szimbólum a környezetvé-
lehessen gépjárművével és tökélete- pusától és változatától, illetve a forgal- delemmel kapcsolatos taná-
sen kiaknázhassa képességeit. mazó ország sajátosságaitól függően csokat jelöli.
előfordulhat, hogy egyes modellek nem
tartalmazzák az útmutatóban említett
felszerelések összességét. Oldalszám-hivatkozás:
a szimbólum azokra az ol-
dalakra hívja fel a figyelmet,
ahol az adott funkció részle-
tes ismertetése található.
TARTALOM
A MŰKÖDÉS GYERMEKEK
ELLENŐRZÉSE 27-41 NYÍLÁSZÁRÓK 72-86 BIZTONSÁGA 112-123
Kombinált kijelzők 27
Visszajelzések 29 Távirányítós kulcs 72 Gyermekülések 112
Kijelzők 37 Riasztó 77 ISOFIX gyermekülések 120
Beállítógombok 41 Ablakemelők 79 Biztonsági gyermekzár 123
Ajtók 81
Csomagtartó 83
Hátsó alsó takarófedél 84
Üzemanyagtartály 85
Félretankolás-gátló (dízel) 86
TÖBBFUNKCIÓS
KÉPERNYŐK 42-55 TÁJÉKOZÓDÁS 87-98 BIZTONSÁG 124-136
"A" képernyő autórádió nélkül 42 Világításkapcsolók 87 Irányjelzők 124
"A" képernyő autórádióval 44 Fénykibocsátó diódás lámpák 89 Elakadásjelző 124
"C" képernyő (WIP Sound) 46 Automatikus fényszórókapcsolás 90 Kürt 124
Kihajtható 16/9 színes képernyő Fényszórók beállítása 91 Keréknyomás-ellenőrzés 125
(WIP Com 3D vagy WIP Nav+) 49 Kanyarfényszórók 92 ESC rendszer 126
Fedélzeti számítógép 52 Ablaktörlő-kapcsolók 93 "Grip control" 128
Automata ablaktörlés 95 Biztonsági övek 130
Plafonvilágítás 96 Légzsákok 133
Hangulatvilágítás 97
TARTALOM
GYAKORLATI AUDIÓ ÉS
VEZETÉS 137-165 TUDNIVALÓK 175-206 TELEMATIKA 215-336
KÉPES
ELLENŐRZÉSEK 166-174 MŰSZAKI ADATOK 207-214 TÁRGYMUTATÓ 342-348
Motorháztető 167
Üzemanyaghiány (dízel) 168 Benzinmotorok 207
Benzinmotorok 169 Benzines tömegadatok 208
Dízelmotorok 170 Dízelmotorok 209
Folyadékszintek ellenőrzése 171 Dízel tömegadatok 210
Ellenőrzések 173 Méretek 212
Azonosító elemek 213
KÍVÜL
"Grip control"
Kanyarfényszóró A speciális kipörgésgátló rendszer hóban,
Automatikusan jobb látást biztosít a ka- sárban és homokban javítja a kétkerék-
nyarokban. meghajtásos gépjárművek meghajtását.
92 128
4
KÍVÜL
A gépjármű automata mosása előtt:
- csavarja le az anten-
nát,
Ideiglenes gumiabroncs-javító készlet
- hajtsa be a visszapil-
A teljes rendszer egy kompresszorból és lantó tükröket.
egy arra csatlakoztatható tömítőanyag-
flakonból áll, amelyek a gumiabroncs
ideiglenes javítását teszik lehetővé.
175
5
NYITÁS
Távirányítós kulcs Fogadóvilágítás Üzemanyagtartály
72
6
NYITÁS Hátsó alsó takarófedél
Csomagtér
Nyitás
Nyomja jobbra a kart (C), és döntse
Nyitás le a fedelet (D).
A gépjármű távirányítóval vagy kulcs-
csal történő kireteszelését követően
nyomja meg az A kart, és emelje
meg a csomagtér fedelét.
Zárás
Az alsó takarófedél bezárását köve-
tően húzza lefelé a B kart, és hajtsa
le a csomagtér fedelét.
83
Zárás
Emelje meg a fedelet (D), a zárás-
hoz nyomja meg ütközésig, majd
ellenőrizze, hogy megfelelően rög-
zült-e.
84
7
BELÜL
Elektromos parkolófék
A motor leállítását követően az automa- Szélvédőre vetített kijelző
tikus behúzás, gyorsításkor pedig az
automatikus kiengedés funkciót is biz- A berendezés a vezető látóterébe vetíti
tosítja. ki a következő információkat: sebesség,
sebességszabályozó / sebességkorláto-
A kézzel történő behúzás / kiengedés is zó és "Distance alert".
lehetséges. 145
137
8
VEZETŐHELY 1. Sebességszabályozó/-korlátozó
kapcsolói.
2. Kormánybeállítás kapcsoló.
3. Világítás- és irányjelző-kapcsolók.
4. Kombinált kijelző.
5. Vezetőoldali légzsák.
Kürt.
6. Sebességváltókar.
7. Elektromos parkolófék.
8. Első könyöktámasz - WIP Plug
és/vagy JACK-csatlakozó.
9. Motorháztető nyitáskapcsoló.
10. Vezetőoldali tárolóhely (Kezelési
útmutató).
11. Riasztó kapcsoló.
Parkolássegítő gomb.
Dinamikus menetstabilizáló (ESC/
ASR) gomb.
Stop & Start rendszer kikapcsoló
gombja.
12. Fényszórók kézi beállítása.
13. Külső visszapillantó tükrök
vezérlése.
Ablakemelő-kapcsolók.
Gyermekzár.
14. Első ajtóablak jégmentesítő
fúvókája.
15. Szélvédő jégmentesítő fúvókája.
9
VEZETŐHELY
1. Indításgátló és gyújtáskapcsoló.
2. Audio- és telematikai rendszer
kormánynál elhelyezett kapcsolója.
3. Ablaktörlő/ablakmosó és fedélzeti
számítógép kapcsolói.
4. Irányítható és elzárható középső
szellőzőnyílások.
5. Szélvédőre vetített kijelző.
6. Többfunkciós képernyő.
7. Utasoldali légzsák semlegesítése.
8. Irányítható és elzárható oldalsó
szellőzőnyílás.
9. Kesztyűtartó / Audio-
videocsatlakozó.
10. Tárolóhely hálóval.
11. "Grip control" kapcsolója.
12. 12 V-os tartozék-csatlakozó.
13. Kapaszkodó.
14. Fűtés / légkondicionálás kapcsolói.
15. Audio- és telematikai rendszer.
16. Impulzív választógombok:
- szélvédőre vetített kijelző,
- elakadásjelző,
- "Distance alert"
- központi zár gomb.
10
KÉNYELEM
Vezetőülés
Hosszirányú Magasság Háttámla dőlésszöge
Kézi beállítások
63
Elektromos
beállítások 64
11
KÉNYELEM Kormány beállítása Asztalka helyzet (első utasülés)
Első ülések
Fejtámla magassága és
dőlésszöge
71
12
KÉNYELEM Belső visszapillantó tükör Első biztonsági övek
Külső visszapillantó tükrök
Kézi változat
1. Tükör "nappali" helyzetének kivá- 1. Csat reteszelése.
lasztása.
Beállítás 2. Visszapillantó tükör beállítása.
A. Beállítandó visszapillantó tükör kivá-
lasztása. 70
B. Tükör helyzetének beállítása a négy
irányba.
69
70
TÁJÉKOZÓDÁS
Világítás Irányjelzők Ablaktörlő
"A" gyűrű Emelje meg vagy nyomja le az ellen- "A" kapcsoló: első ablaktörlő
állási ponton túlra a világításkapcsoló
Fényszórók kikapcsolása. karját; az adott irányjelzők a kar elmoz- Automatikus bekapcsolás (AUTO)
dításáig villognak. Mozdítsa lefelé a kapcsolót, majd
Fényszórók automatikus bekap- engedje el.
csolása.
Helyzetjelző világítás. "Autópálya" funkció Automatikus leállítás (AUTO)
Az ellenállási pont átlépése nélkül tolja Mozdítsa felfelé a kapcsolót, majd
Tompított / távolsági fényszóró. meg a kart felfelé vagy lefelé; a megfe- állítsa vissza "0" helyzetbe.
lelő irányjelzők háromszor felvillannak.
A funkció bármilyen sebességnél hasz-
"B" gyűrű nálható, és elsősorban gyorsforgalmi 93
utakon történő sávváltás esetén hasz-
nos.
Hátsó ködlámpa.
"B" gyűrű: hátsó ablaktörlő
vagy Leállítás.
124 Szakaszos törlés.
Ködfényszóró és hátsó ködlám-
pa. Ablakmosó.
87 94
14
SZELLŐZTETÉS
Tanácsok a belső beállításokhoz
FŰTÉS
HŰTÉS
PÁRAMENTESÍTÉS
JÉGMENTESÍTÉS
Automata légkondicionáló: lehetőség szerint a teljesen automata üzemmódot használja az "AUTO" gomb megnyomásá-
val.
15
ELLENŐRZÉS Kapcsolóblokk
Kombinált kijelző Visszajelzések Alsó
E. Térvédelmi riasztó. 77
A. A gyújtás ráadását követően az 1. A gyújtás ráadásakor a narancssár- Középső
üzemanyagszint-mérőnek az üzem- ga és piros figyelmeztető visszajel-
anyagszintet kell mutatnia. zések kigyulladnak.
B. Járó motornál a társított minimális 2. Járó motornál ezeknek a visszajel-
üzemanyagszint visszajelzésnek ki zéseknek ki kell aludniuk.
kell aludnia. Ha a visszajelzések tovább világítanak,
C. A gyújtás ráadását követően az olaj- lapozza fel a megfelelő oldalt.
szintmérőn néhány másodpercre az F. Szélvédőre vetített
"OIL OK" üzenetnek kell megjelennie. 29 145
kijelző.
Ha a folyadékszintek valamelyike nem
megfelelő, töltse fel az adott folyadé- G. Elakadásjelző. 124
kot.
27
H. "Distance alert". 147
I. Központi zár. 82
16
AZ UTASOK BIZTONSÁGA
Utasoldali frontlégzsák Biztonsági övek és utasoldali Gyermekzár
frontlégzsák (hátsó ajtók reteszelése)
17
A CSOMAGTÉR MEGFELELŐ KIALAKÍTÁSA
3 helyzetbe állítható csomagtérpadló
Alsó helyzet (max. 150 kg). Középső helyzet (max. 100 kg). Felső helyzet (max. 50 kg) a csomag-
tér alsó részének leválasztásához, zárt
alsó takarófedéllel.
110
18
A CSOMAGTÉR MEGFELELŐ KIALAKÍTÁSA
Hátsó ülések
Állítsa középső helyzetbe a moz- A csomagtartó felől húzza meg az Az ülések egy síkba esnek a mozgat-
gatható padlólemezt. 1/3 rész karját. ható padlólemezzel és az alsó takaró-
Ellenőrizze, hogy a háttámlák le- A csomagtartó felől húzza meg a fedéllel.
hajtását semmi sem akadályozza 2/3 rész karját.
(megfelelően előretolt első ülések,
fejtámlák, biztonsági övek, stb.).
Ellenőrizze, hogy az ülést sem felül,
sem alul nem akadályozza semmi a 67
mozgásban.
19
VEZETÉS
20
VEZETÉS
Elektromos parkolófék Visszagurulás-gátló
137 142
21
VEZETÉS
Szélvédőre vetített kijelző "Distance alert" "Grip control"
Normál üzemmód.
147
145 Sár üzemmód.
Homok üzemmód.
ESP OFF.
A beállításokat járó motornál,
a gépjármű álló helyzetében
kell elvégezni.
128
22
VEZETÉS
"LIMIT" sebességkorlátozó Kijelzés a kombinált kijelzőn
Sebességkorlátozó
151
23
VEZETÉS
6 fokozatú vezérelt "TipTronic - System Porsche"
mechanikus sebességváltó automata sebességváltó
A hatfokozatú sebességváltó a teljesen
automatikus üzemmód kényelme és a
sebességi fokozatok kézi váltásának örö-
me közötti választás lehetőségét kínálja.
Indítás Indítás
Válassza az N helyzetet, és a motor Válassza ki a P vagy N helyzetet, és
beindulása közben nyomja le hatá- nyomja le határozottan a fékpedált a
rozottan a fékpedált. motor indításakor.
A sebességváltó karral (1) váltson Válassza ki az R, D vagy M helyze-
első fokozatba (A vagy M helyzet) tet.
vagy hátramenetbe (R helyzet). Vegye le a lábát a fékpedálról, majd
Emelje fel a lábát a fékpedálról, adjon gázt.
majd adjon gázt.
158
154
24
ÖKOVEZETÉS
A gazdaságos vagy ökovezetés olyan mindennapos szokásokat foglal magában, melyek segítségével az autóvezető op-
timalizálhatja gépjárműve üzemanyag-fogyasztását és CO2-kibocsátását.
25
A túlzott fogyasztás okainak A karbantartási előírások
megszüntetése betartása
A gépjármű terhelését egyenletesen Ellenőrizze rendszeresen (hideg abron- Tankoláskor ne erőltesse a töltést a
ossza el; a nehéz csomagokat a cso- csokon) a gumiabroncsok nyomását. pisztoly 3. leállását követően, nehogy
magtartó mélyén, a lehető legköze- Lásd a vezetőoldali ajtónyílásban talál- az üzemanyag túlfolyjon.
lebb helyezze a hátsó ülésekhez. ható címkén szereplő adatokat.
Mérsékelje a gépjármű terhelését és Mindenképpen végezze el az ellenőr-
csökkentse a minimálisra a légellen- zést:
állást (tetőcsomagtartó rudak, tető- Új gépjármű esetén az üzemanyag-
- hosszú utazás előtt, fogyasztás várhatóan csak az első
csomagtartó, kerékpártartó, utánfutó,
stb.). Lehetőség szerint használjon - évszakváltáskor, 3000 kilométer után lesz egyenletes.
tetőboxot. - tartós leállítást követően.
Használatot követően szerelje le a te- Ne feledkezzen meg a pótkerékről és
tőcsomagtartó rudakat, illetve a tető- az utánfutó vagy lakókocsi gumiabron-
csomagtartót. csairól se.
26
KOMBINÁLT KIJELZŐK Műszerek
1. Fordulatszámláló.
A motor fordulatszámát jelzi
(x 1000 ford./perc vagy rpm).
2. Hűtőfolyadékhőmérséklet-kijel-
ző.
A hűtőfolyadék hőmérsékletét jelzi
(°Celsius).
3. Üzemanyagszint.
Az üzemanyagtartályban található
üzemanyag mennyiségét mutatja.
4. Sebességmérő.
Menet közben a gépjármű pillanat-
nyi sebességét jelzi (km/óra vagy
mérföld/óra).
5. Kijelző.
6. Kijelzés nullázógomb vagy a kar-
bantartásjelző újbóli megjeleníté-
sének gombja.
A kiválasztott funkciót nullázza le
(napi kilométerszámláló vagy kar-
bantartásjelző) vagy a karbantartás-
jelzőt jeleníti meg ismét.
7. Műszerfal-világítás fényerő-sza-
bályozója.
A vezetőhely megvilágításának ere-
jét szabályozza, ha a lámpák be
vannak kapcsolva.
AM
A gépjármű működésével kapcsolatos műszereket és visszajelzéseket tartalmazó cióra, illetve a hozzájuk kap-
panel. csolódó kijelzésre vonatkozó részt.
27
Kijelző(k) C. Karbantartásjelző.
(km vagy mérföld) vagy
Motorolajszint-kijelző.
vagy
Kilométerszámláló.
(km vagy mérföld)
D. 6 fokozatú vezérelt mechanikus
vagy automata sebességváltó.
E. Figyelmeztető és funkcióállapot-
jelző üzenetek, fedélzeti számító-
gép, GPS navigációs adatai.
Kapcsolók
A kombinált kijelző vezérléséhez
4 gomb áll a rendelkezésére:
Műszerfali kijelölőgomb 1. Belépés a főmenübe, kiválasztás jó-
váhagyása.
2. Helyváltoztatás a menüben felfelé.
3. Helyváltoztatás a menüben lefelé.
4. Visszalépés az előző képernyőre,
kilépés a menüből.
A. Sebességkorlátozó
vagy
A gombok lehetővé teszik:
Sebességszabályozó.
- Álló gépjárműnél: a gépjármű be-
(km/óra vagy mérföld/óra) rendezéseinek és a kijelző paramé-
B. Napi kilométerszámláló. tereinek (nyelv, mértékegységek,
AM
AM
sát teszi lehetővé: hőmérséklet (°Cel- tával áll összefüggésben.
sius vagy °Fahrenheit) és fogyasztás
(l/100 km, mérföld/gallon vagy km/l).
* Rendeltetéstől függően.
29
Működési visszajelzések
A következő visszajelzések kigyulladása az adott rendszer bekapcsolásáról tájékoztat.
világítás
Visszajelzés Ok Teendők/megjegyzések
módja
hang
Bal oldali A világításkapcsolót lefelé
kíséretében
irányjelző állította.
villog.
hang
Jobb oldali A világításkapcsolót felfelé
kíséretében
irányjelző állította.
villog.
A világításkapcsolót
Helyzetjelző folyamatos. "Helyzetjelző" helyzetbe
állította.
A világításkapcsolót
Tompított folyamatos. "Tompított világítás"
fényszóró helyzetbe állította.
30
Visszajelzés világítás módja Ok Teendők/megjegyzések
A visszajelzés kikapcsolásához engedje ki az
elektromos parkolóféket:helyezze a lábát a fékpedálra,
Elektromos Az elektromos parkolófék be és húzza meg az elektromos fék kapcsolóját.
folyamatos.
parkolófék van húzva. Tartsa be a biztonsági előírásokat.
Az elektromos parkolófékkel kapcsolatos bővebb
információkért lapozza fel a megfelelő részt.
Kapcsolja be a funkciót a gépjármű konfigurációs
menüjében (rendeltetési helytől függően), vagy
Az elektromos Az "automatikus rögzítés" forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy egy
parkolófék (a motor leállításakor) és szakszervizhez, ha az automatikus rögzítés/
automatikus folyamatos. az "automatikus kioldás" kioldás nem működik.
funkcióinak funkciók ki vannak kapcsolva A fék manuálisan is kioldható a vészkioldó
kikapcsolása vagy meghibásodtak. eljárással.
Az elektromos parkolófékkel kapcsolatos további
információkért lapozza fel a megfelelő fejezetet.
AM
funkció néhány nem kapcsolható, A STOP és START üzemmóddal kapcsolatos
másodpercig vagy további információkért lapozza fel a
villog, majd Stop & Start c. részt.
kialszik. a START üzemmód
automatikusan bekapcsolt.
31
A kikapcsolás visszajelzései
A következő visszajelzések valamelyikének kigyulladása a megfelelő rendszer szándékos kikapcsolását igazolja vissza.
A visszajelzés kigyulladását hangjelzés és a többfunkciós képernyőn megjelenő üzenet kísérheti.
világítás
Visszajelzés Ok Teendők/megjegyzések
módja
A kesztyűtartóban található
kapcsoló "OFF" helyzetben
van. Az utasoldali frontlégzsák bekapcsolásához
Utasoldali Az utasoldali frontlégzsák ki állítsa a kapcsolót "ON" helyzetbe.
folyamatos.
légzsákrendszer van kapcsolva. Ilyen esetben ne helyezzen az ülésre
Az ülésre menetiránynak gyermekülést a menetiránynak háttal.
háttal gyermekülés
szerelhető.
32
Figyelmeztető visszajelzések
Járó motornál vagy menet közben az alábbi visszajelzések valamelyikének kigyulladása olyan rendellenességet jelez, amely
a vezető beavatkozását teszi szükségessé.
Visszajelzés kigyulladását okozó valamennyi rendellenesség esetén a diagnosztika kiegészítéseként el kell olvasni a több-
funkciós képernyőn megjelenő üzenetet.
Probléma esetén forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy egy szakszervizhez.
folyamatos, magában vagy A visszajelzés kigyulladása a Azonnal álljon meg egy biztonságos helyen,
egy másik figyelmeztető fékrendszer, a szervokormány, mivel a motor menet közben lefulladhat.
visszajelzéshez a motorolajkör vagy a
STOP Parkoljon le, vegye le a gyújtást, és hívja
kapcsolódva; hangjelzés hűtőfolyadék-rendszer súlyos
és a képernyőn megjelenő hibájával vagy defektes a PEUGEOT hálózatot, vagy forduljon egy
üzenet kíséri. kerékkel kapcsolatos. szakszervizhez.
A képernyőn megjelenő üzenet
segítségével azonosítsa a problémát,
például:
- ajtók, csomagtartó vagy
motorháztető zárása,
- motorolajszint,
Olyan kisebb - ablakmosófolyadék-szint,
ideiglenes. rendellenesség, amelynek - távirányító-elem,
nincs külön visszajelzése.
- gumiabroncsok nyomása,
Szervizlámpa - részecskeszűrő eltömődése (dízel),
- stb.
Egyéb probléma esetén forduljon a
PEUGEOT hálózathoz vagy egy
szakszervizhez.
A képernyőn megjelenő üzenet
Olyan nagyobb segítségével azonosítsa a problémát,
folyamatos. rendellenesség, amelynek és feltétlenül forduljon a PEUGEOT
nincs külön visszajelzése. hálózathoz vagy egy szakszervizhez.
folyamatos, ideiglenesen Amint a forgalmi viszonyok lehetővé
a FAP eltömődésének A részecskeszűrő kezdődő teszik, regenerálja a szűrőt oly módon,
veszélyére figyelmeztető eltömődését jelzi. hogy legalább 60 km/h sebességgel
AM
FAP: dízel
részecskeszűrő üzenet kíséri. közlekedik a szervizlámpa kialvásáig.
A gázolajadalék-tartály Töltesse fel minél előbb a tartályt a PEUGEOT
folyamatos. minimális szintjét jelzi. hálózatban vagy egy szakszervizben.
Visszajelzés világítás módja Ok Teendők/megjegyzések
AM
A motor kenőköre Parkoljon le, vegye le a gyújtást, és
Motorolajnyomás folyamatos. meghibásodott. forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy egy
szakszervizhez.
35
Visszajelzés világítás módja Ok Teendők/megjegyzések
folyamatos, ha a sebesség
10 km/h alatt van.
Egy ajtó, a csomagtartó,
Nyitott az alsó takarófedél vagy a
folyamatos és Zárja be az adott nyílászárót.
ajtó(k) motorháztető (csak riasztó
hangjelzés is kíséri, esetén) nyitva maradt.
ha a sebesség
10 km/h felett van.
36
Visszajelzés világítás módja Ok Teendők/megjegyzések
Hűtőfolyadékhőmérséklet-jelző
AM
(STOP) jelzés hangjelzés a képer-
nyőn megjelenő üzenet kíséretében
kigyullad.
37
Karbantartásjelző Több mint 3000 km múlva esedékes 1000 km-en belül esedékes
felülvizsgálat felülvizsgálat
A rendszer a gyártó karbantartási ütem- A gyújtás ráadását követően a kijelzőn Példa: a következő karbantartásig még
terve szerint soron következő karbantar- semmiféle karbantartásra vonatkozó in- 900 km-t tehet meg.
tás esedékességéről nyújt tájékoztatást formáció nem jelenik meg.
a vezető számára. A gyújtás ráadását követően 5 másod-
percig a következő jelzés látható a ki-
Az esedékesség a számláló legutóbbi jelzőn:
nullázása óta megtett kilométerek alap- 1000-3000 km múlva esedékes
ján kerül kiszámításra. felülvizsgálat
A gyújtás ráadását követően a karban-
tartási műveleteket szimbolizáló kulcs
5 másodpercre kigyullad. A kilométer-
számláló kijelzősorában a következő
karbantartásig megtehető kilométerek
száma látható.
Példa: 2800 km-t tehet meg a követke- A gyújtás ráadása után 5 másodperccel
ző karbantartásig. a kilométer-számláló visszatér normál
üzemmódba. A karbantartást jelző
A gyújtás ráadását követően 5 másod- kulcs tovább világít, hogy Önt a ha-
percig a következő jelzés látható a ki- marosan elvégzendő karbantartásra fi-
jelzőn: gyelmeztesse.
38
A felülvizsgálat esedékes A karbantartásjelző A karbantartási információ
időpontjának túllépése nullázása megjelenítése
A karbantartást jelző kulcs minden A karbantási információt bármikor meg-
gyújtásráadást követően 5 másodpercig tekintheti.
villog, jelzi, hogy a karbantartást a lehető Nyomja meg a napi kilométer-szám-
legrövidebb időn belül el kell végezni. láló nullázógombját.
Példa: 300 kilométerrel túllépte a kar- A karbantartási információ néhány
bantartás esedékes időpontját. másodpercre megjelenik, majd el-
Gyújtásráadáskor 5 másodpercig a kijel- tűnik.
zőn a következő jelzés látható:
AM
a nullázás rögzítéséhez várjon leg-
alább öt percet.
39
Motorolajszint-jelző Az olajszintmérő rendellenessége
Olajhiány
A pálcán 2 szélső szintérték
látható:
- A = maximum; ezt a
szintet soha ne lépje túl
(fennáll a motor károso-
dásának veszélye),
A szervizlámpával együtt működésbe
lépő, hangjelzés és a többfunkciós kép- - B = minimum; töltse fel
ernyőn megjelenő üzenet kíséretében a szintet a feltöltőnyí-
villogó "OIL" felirat jelzi. láson keresztül a gép-
Ha az olajszintmérő pálcával elvégzett jármű motortípusához
ellenőrzés is alacsonyabb szintet mu- előírt motorolajjal.
tat a szükségesnél, a motor károsodá-
AM
40
Összkilométer-számláló Megvilágítás-szabályozó
Ha a fényszórók be vannak
A rendszer a gépjármű élettartama alatt A kombinált kijelző megvilágításának a kapcsolva, a világítást csak a
megtett össztávolságot méri. külső fényviszonyokhoz alkalmazkodó leggyengébb fokozatra állít-
beállítását szolgáló manuális rendszer. hatja, de teljesen kikapcsolni
nem tudja.
Kikapcsolás
Kikapcsolt fényszórók esetén, illetve
nappali világítással rendelkező gépjár-
művek nappali üzemmódjában a gomb
nem működik.
AM
Ráadott gyújtásnál a számláló nullá-
zódásáig tartsa lenyomva a gombot.
41
Vezérlőgombok Főmenü
(AUTÓRÁDIÓ NÉLKÜL)
TÖB
c. részt), lyamatos kijelzéshez.
- automata vagy kézi parkolófék (ld. a
"Vezetés" c. részt),
- ...
43
"A" MONOKRÓM KÉPERNYŐ Vezérlőgombok Főmenü
(AUTÓRÁDIÓVAL)
Kijelző beállításai
A "Display settings" (Kijelző beállítása)
menü kiválasztását követően a követ- Mértékegységek
kezők beállítását végezheti el:
A gépjármű konfigurálása A "Units" (Mértékegységek) menü kivá-
- év, lasztását követően a következő para-
- hónap, méterek mértékegységét módosíthatja:
- nap, - hőmérséklet (°C vagy °F),
- pontos idő, - üzemanyag-fogyasztás (l/100 km,
- perc, mérföld/gallon vagy km/l).
- 12 vagy 24 órás időformátum.
A "Vehicle configuration" (Gépjármű
konfigurálása) menü kiválasztását kö-
vetően a következő berendezések
be- és kikapcsolását végezheti el (ren-
deltetéstől függően):
- hátramenetben bekapcsoló ablak-
törlő (ld. a "Tájékozódás" c. részt),
A beállítás kiválasztását követően
- szelektív kireteszelés (ld. a "Nyílászárók" az értékeket a " " vagy " " gomb-
c. részt), bal változtathatja meg.
- kísérő- és fogadóvilágítás (ld. a
"Tájékozódás" c. részt),
- hangulatvilágítás (ld. a "Tájékozódás"
c. részt),
- nappali világítás (ld. a "Tájékozódás"
c. részt), Biztonsági okokból a több-
- kanyarfényszórók (ld. a "Tájékozódás" funkciós képernyő beállítását
c. részt), Az előző vagy következő beállítási a vezető kizárólag álló gépjár-
értékhez lépéshez nyomja meg a műnél végezheti el.
- automatikus vagy manuális parkoló- " " vagy " " gombot.
TÖB
fék (ld. a "Vezetés" c. részt), A beállított érték jóváhagyásához
- ... és az aktuális kijelzéshez való visz-
szatéréshez nyomja meg az "OK"
gombot. Törléshez használja a
"nyíl <]" gombot.
45
"C" MONOKRÓM KÉPERNYŐ Vezérlőgombok Főmenü
(WIP SOUND-DAL)
46
Úti célig megteendő távolság "Személyes beállítások -
rögzítése konfigurálás" menü
Az úti célig megteendő távolság hozzá-
vetőleges értékének megadását teszi
lehetővé.
Figyelmeztetések naplója
Az adott pillanatban érvényes figyel-
meztető üzeneteket jeleníti meg egy-
más után a többfunkciós képernyőn.
A menü kiválasztását követően a követ-
"Fedélzeti számítógép" Funkciók állapota kező funkciókhoz férhet hozzá:
menü - gépjármű-paraméterek meghatáro-
A gépjárműben rendelkezésre álló funk- zása,
ciók ki- vagy bekapcsolt állapotát jele-
níti meg. - kijelző beállítása,
A menü kiválasztását követően a gép-
jármű állapotára vonatkozó informáci- - nyelv kiválasztása.
ókat tekintheti meg (figyelmeztetések
naplója, funkciók állapota, stb.). Gépjármű-paraméterek
meghatározása
A főmenübe való belépéshez nyom- A menü kiválasztását követően a követ-
ja meg a "MENU" gombot: kező berendezéseket kapcsolhatja be
vagy ki:
A "Fedélzeti számítógép" menü ki-
választásához nyomja meg a nyila- - hátramenetben működésbe lépő
kat, majd az "OK" gombot. ablaktörlő (ld. a "Tájékozódás" c.
részt),
- szelektív kireteszelés (ld. a
"Nyílászárók" c. részt),
- kísérő- és fogadóvilágítás (ld. a
"Tájékozódás" c. részt),
- hangulatvilágítás (ld. a "Tájékozódás"
c. részt),
A "Fedélzeti számítógép" menü- - nappali világítás (ld. a "Tájékozódás"
ben válasszon az alkalmazások kö- c. részt),
zül.
- kanyarfényszóró (ld. a "Tájékozódás"
c. részt),
TÖB
- automata vagy manuális parkolófék
(ld. a "Vezetés" c. részt),
- ...
47
"Telefon" menü
Nyomja meg a " " vagy " " gom- Nyelv kiválasztása
bot, majd a "Kísérővilágítás" sor ki- A menü kiválasztását követően megvál-
választásához az "OK" gombot. toztathatja a képernyőn látható kijelzés
nyelvét.
48
KIHAJTHATÓ 16/9 SZÍNES Vezérlőgombok
Az alkalmazásokkal kapcsola-
KÉPERNYŐ (WIP COM 3D VAGY tos további részleteket az Au-
WIP NAV+) dió és telematika c. részben
találja.
Kijelzés a képernyőn
A kihajtott képernyőn automatikusan és
közvetlenül a következő információkat
jeleníti meg:
- pontos idő,
- dátum,
- tengerszint feletti magasság,
- külső hőmérséklet (fagyveszély Az autórádió előlapján:
esetén a kijelzett érték villog), az adott menübe való belépés-
- nyílászárók ellenőrzése, hez nyomja meg a "RADIO" (rá-
dió), "MUSIC" (zene), "NAV"
- a gépjármű funkcióinak állapotára (navigáció), "TRAFFIC" (közle-
vonatkozó, ideiglenesen kijelzett fi- kedés), "SETUP" (beállítás) vagy
gyelmeztetések és üzenetek, "PHONE" (telefon) gombot,
- audiofunkciók, kiválasztáshoz forgassa a kijelölő-
- fedélzeti számítógép információi, gombot,
- fedélzeti navigációs rendszer infor- a választás jóváhagyásához nyomja
mációi. meg a kijelölőgombot,
vagy
Gépjárműve felszereltségé-
TÖB
től függően a fedélzeti szá- a folyamatban lévő műve-
mítógép információi vagy a letből való kilépéshez és az
többfunkciós képernyőn, vagy a mű- előző képernyőre való vis-
szerfali kijelzőn jelennek meg. szatéréshez nyomja meg
ezt a gombot.
49
"SETUP" menü Dátum és pontos idő Mértékegységek
A menü a dátum és a pontos idő, illetve A menü a mértékegységek kiválasztá-
A "SETUP" (Beállítások) menü- a dátum és a pontos idő formátumának sának bekapcsolását teszi lehetővé:
be való belépéshez nyomja meg beállítását teszi lehetővé. hőmérséklet (°C vagy °F) és fogyasztás
a "SETUP" gombot. A következő (km/l, l/100 vagy mérföld/gallon).
funkciók közül választhat:
- "Nyelvek" (WIP Nav+), Kijelzés Rendszerparaméterek
- "Nyelvek és hangfunkciók" (WIP A menü a képernyő-fényerő, a képer- A menü a gyári beállítások visszaállítá-
Com 3D) nyő-színharmónia és a térképszínek sát, a programverzió megjelenítését és
- "Dátum és pontos idő", (nappali/éjszakai és automata üzem- a legördülő szövegek bekapcsolását te-
- "Kijelzés", mód) beállítását teszi lehetővé. szi lehetővé.
- "Gépjármű-paraméterek" (WIP Nav+),
- "Mértékegységek",
- "Rendszerparaméterek". Gépjármű-paraméterek (WIP Nav+)
Biztonsági okokból a több-
A menü bizonyos vezetési és kényelmi funkciós képernyők beállítását
berendezések be- vagy kikapcsolását a vezető csak és kizárólag álló
teszi lehetővé*: gépjárműben végezheti el.
Nyelvek (WIP Nav+) - hátramenetben bekapcsolódó ab-
laktörlő (ld. a "Tájékozódás" c.
A menüben a kijelzés nyelvét választ- részt),
hatja ki.
- szelektív kireteszelés (ld. a
"Nyílászárók" c. részt),
- kísérő- és fogadóvilágítás (ld. a
Nyelvek és hangfunkciók "Tájékozódás" c. részt),
(WIP Com 3D) - hangulatvilágítás (ld. a "Tájékozódás"
c. részt),
Ebben a menüben:
- nappali világítás (ld. a "Tájékozódás"
- kiválaszthatja a kijelzés nyelvét, c. részt),
- kiválaszthatja a hangfelismerés pa- - kanyarfényszóró (ld. a "Tájékozódás"
ramétereit (bekapcsolás / kikapcso- c. részt),
lás, használati tanácsok, személyes
hangbetanítás, stb.), - automatikus vagy kézi parkolófék
(ld. a "Vezetés" c. részt),
- beállíthatja a hangképzés hangere-
jét. - ...
TÖB
* Rendeltetéstől függően.
50
Képernyő helyzetének beállítása
Ha az audio- és telematikai
rendszer működése közben
behajtja a képernyőt, az a
továbbiakban kimenő hívás kezde-
ményezésekor, hangutasítás kiadá-
sakor, illetve az azonnali megállás
(STOP) visszajelzéshez kapcsolódó
üzenet vételekor automatikusan ki-
hajlik.
Képernyő visszahajtása
A kihajtott képernyő visszahajtásá-
Hozzáférés a kihajtható hoz nyomja meg az A kapcsolót.
képernyőhöz Ha az audio- és telematikai rendszer
ki van kapcsolva, a képernyő a gyújtás A kihajtott képernyő pontos beállítását
A képernyő ki- és behajtása automati- levétele után kb. 3 másodperccel auto- többféleképpen elvégezheti:
kusan történik. matikusan visszahajlik. a képernyő befelé vagy a szélvédő
Ugyanakkor a ki- és behajtást, illetve a felé történő elmozdításához nyom-
beállítást Ön is elvégezheti a különböző ja meg a B kapcsoló megfelelő ré-
manuális kapcsolók segítségével: Becsípődésgátló szét,
- ki- és behajtás az A kapcsolóval, Ha a ki- vagy visszahajtás során aka- vagy
- dőlésszög beállítása a B kapcsoló- dályba ütközik, a képernyő mozgása finoman, kézzel mozgassa előre
val. azonnal megáll, majd néhány miliméter- vagy hátra a képernyőt.
A képernyő becsípődésgátlóval is ren- nyivel elmozdul az ellenkező irányba.
delkezik. Az akadály eltávolítását követően kezd-
je újra a kívánt műveletet.
Képernyő kinyitása Képernyő helyzetének tárolása
A behajtott képernyő kinyitásához A rendszer négy előzetesen rögzített
nyomja meg az A kapcsolót. helyzetet képes tárolni.
A képernyő automatikusan kihajlik a Ha azt akarja, hogy a képer- A képernyő behajtásakor a rendszer tá-
gyújtás ráadásakor, az audio- és te- nyő automatikusan nyíljon és rolja az utolsó helyzetet, amelyben Ön
lematikai rendszer bekapcsolásakor, záródjon az audio- és telema- a képernyőt használta.
kimenő hívás kezdeményezésekor, tikai rendszer be- és kikapcsolásakor,
hangutasítás kiadásakor, illetve az ne hajtsa be, ha az audio- és telema- Kihajtáskor a rendszer az előzetesen
azonnali megállás (STOP) visszajel- tikai rendszer éppen működik. rögzített helyzetek közül az utolsóként
TÖB
zéshez kapcsolódó üzenet vételekor. tárolt helyzethez legközelebb esőbe ál-
lítja a képernyőt.
51
FEDÉLZETI SZÁMÍTÓGÉP
"A" monokróm képernyő A fedélzeti számítógép által közölt ada- A következő gombnyomással visz-
tok a következők: szatérhet az alapkijelzéshez.
- hatótávolság,
Nullázás
- megtett távolság,
- átlagfogyasztás,
A megtett távolság, az átlagfogyasz-
tás és az átlagsebesség értékének
nullázásához nyomja meg két má-
sodpercnél hosszabban a kapcso-
A fedélzeti számítógép adatainak lót.
egymást követő megjelenítéséhez - átlagsebesség.
nyomja meg az ablaktörlő-kapcso-
ló végén található gombot.
TÖB
52
FEDÉLZETI SZÁMÍTÓGÉP Adatok megjelenítése
A megtett útról (hatótávolság, üzem- "C" vagy színes képernyővel Műszerfali kijelzővel
anyag-fogyasztás, stb.) pillanatnyi in-
formációkat nyújtó rendszer.
Műszerfali kijelző
Gépjárműve felszereltségé-
től függően a fedélzeti szá-
TÖB
mítógép információi vagy a
többfunkciós képernyőn, vagy a mű-
szerfali kijelzőn jelennek meg.
53
- Pillanatnyi információkat Útvonal nullázása
tartalmazó adatlap a kö-
vetkező adatokkal: "C" vagy színes képernyővel Műszerfali kijelzővel
● hatótávolság,
● pillanatnyi fogyasztás,
● megteendő út.
54
Fedélzeti számítógép, néhány
meghatározás
Hatótávolság Pillanatnyi üzemanyag- Megtett távolság
(km vagy mérföld) fogyasztás (km vagy mérföld)
A tartályban érzékelt üzem- (l/100 km vagy km/l vagy mér- Az utazási adatok legutóbbi
föld/gallon)
anyag-mennyiséggel a nullázása óta számolt érték.
következő tankolásig megtehető kilo- Az utolsó pár másodperc alap-
méterek száma, az utolsó néhány kilo- ján számolt érték.
méter átlagfogyasztása alapján.
A funkció csak 30 km/h sebes-
ség felett kerül kijelzésre. Megteendő távolság
(km vagy mérföld)
Az érték a vezetési stílus vagy Az úti célig még megteendő tá-
a domborzati viszonyok válto- volság. Bekapcsolt célraveze-
zása miatt erősen ingadozó tés esetén a pillanatnyi adatok alapján
pillanatnyi fogyasztástól függően je- a rendszer számolja ki, egyéb esetben
lentős mértékben változhat. Átlagfogyasztás a felhasználó adja meg.
(l/100 km vagy km/l vagy Ha a távolság nincs megadva, a szá-
mérföld/gallon) mok helyén vonalak jelennek meg.
Az utazási adatok legutóbbi
nullázása óta számolt érték.
Amikor a hatótávolság 30 km alá csök-
ken, a képernyőn vonalak jelennek A Stop & Start rendszer
meg. Legalább 5 liter üzemanyag tan- számlálója
kolása után megtörténik a hatótávolság
kiszámítása, és ha az meghaladja a Átlagsebesség (perc/másodperc vagy óra/
100 km-t, az érték megjelenik. perc)
(km/h vagy mérföld/óra)
Ha gépjárműve rendelkezik Stop &
Az utazási adatok legutóbbi Start funkcióval, egy számláló összeg-
nullázása óta számolt érték. zi a menet közben STOP üzemmódban
Ha menet közben a kijel- töltött időt.
zőn számok helyett tartósan
vízszintes vonalak láthatók, A számláló a motor gyújtáskulccsal tör-
forduljon a PEUGEOT háló- ténő indításakor minden alkalommal le-
zathoz vagy egy szakszerviz- nullázódik.
hez.
TÖB
55
A levegőhozam-szabályozó a ventilátor
fúvóerejének növelését vagy csökken-
tését teszi lehetővé.
A kapcsolók a középkonzol A kapcsoló-
tábláján találhatók.
Levegőbefúvás
1. Szélvédő jég- vagy páramentesítő
fúvókái.
2. Első ajtóüvegek jég- és páramente-
sítő fúvókái.
3. Elzárható és állítható oldalsó szellő-
zőnyílások.
4. Elzárható és állítható középső szel-
lőzőnyílások.
5. Levegőbefúvás az első utasok láb-
terébe.
6. Elzárható és állítható szellőzőnyílá-
sok a hátsó utasok számára.
7. Levegőbefúvás a hátsó utasok láb-
terébe.
56
Tanácsok a szellőztetés és a légkondicionáló használatához A légkondicionáló rendszer
nem tartalmaz klórt, így nem
károsítja bolygónk ózonréte-
gét.
A rendszerek hatékony működése érdekében tartsa be a következő használati
és karbantartási szabályokat:
Ha a gépjármű hosszabb ideig napon állt és a belső levegő felforrósodott,
szellőztesse át az utasteret.
A levegőhozam szabályozóját az utastéri levegőcsere biztosításának meg-
felelő szintre állítsa.
Az egyenletes levegőeloszlás biztosítása érdekében ne takarja el a szél-
védő aljánál található külső levegőbemeneti rácsokat, a fúvókákat, szel-
lőzőnyílásokat, levegőkimeneti nyílásokat és a csomagtartóban található
szellőzőnyílásokat.
Lehetőség szerint a külső levegő beáramlása funkciót használja, mert a bel-
ső levegő huzamosabb keringetése a szélvédő és az oldalsó ablakok bepá-
rásodását okozhatja.
Ne takarja el a műszerfalon található, az automata légkondicionáló szabá-
lyozását szolgáló fényerő-érzékelőt.
A tökéletes működőképesség fenntartása érdekében havonta egyszer-két-
szer kapcsolja be 5-10 percre az automata légkondicionáló rendszert.
Ügyeljen az utastéri szűrő megfelelő állapotára, és cserélje rendszeresen a
szűrőbetéteket (további információk az "Ellenőrzések" c. fejezetben).
A kombinált utastéri szűrő használatát ajánljuk. Második, speciális aktív szű-
rőjének köszönhetően nagyban hozzájárul az utasok által belélegzett leve-
gő megtisztításához és az utastér tisztaságának megőrzéséhez (allergiás
tünetek, rossz szagok és zsírlerakódás csökkentése).
A légkondicionáló működése során a motor energiáját használja. Ebből kö-
vetkezően a gépjármű üzemanyag-fogyasztása megnő.
Ha maximális terhet vontat erős emelkedőn magas külső hőmérséklet mel-
lett, a légkondicionáló kikapcsolásával növelheti a motor teljesítményét és
javíthatja vontatási képességét.
A légkondicionáló által létrehozott kondenzáció miatt a gépjármű alatt álló
helyzetben tócsa keletkezhet.
A légkondicionáló rendszer megfelelő működésének biztosítása érdekében
KÉN
javasoljuk, hogy rendszeresen ellenőriztesse.
Ha a rendszer nem hűt, ne használja, és forduljon a PEUGEOT hálózathoz
vagy egy minősített műhelyhez.
57
MANUÁLIS LÉGKONDICIONÁLÓ 1. Hőmérséklet beállítása Az utasok lábtere, elöl, hátul.
(a szellőzőnyílások lezárásá-
A megfelelő hőmérséklet val növelhető a lábtér levegő-
beállításához forgassa a hozama)
forgókapcsolót a kék (hi-
deg) tartományból a piros
(meleg) felé. Középső, oldalsó és hátsó
szellőzőnyílások.
2. Levegőhozam beállítása
A hőkomforthoz szük-
séges levegőhozam be- A levegőelosztás szabályozá-
állításához fordítsa el a sa során a forgókapcsoló köz-
forgókapcsolót az 1-es és tes helyzetbe is állítható.
5-ös érték között.
A légkondicionáló rendszer csak járó 4. Levegő-beáramlás / Levegő-
motornál működik. keringetés
Ha "0" (a rendszer kikap-
csolása) helyzetbe állítja A külső levegő beáramlásával mérsékelhető a
a levegőhozamot, a rend- szélvédő és az oldalsó ablakok bepárásodása.
szer nem biztosítja a hő- A belső levegő keringetésével megakadályoz-
komfortot, a továbbiakban ható a kellemetlen szagok és a füst bejutása
csupán a gépjármű hala- az utastérbe.
dásából származó gyenge
légáram lesz érzékelhető. Az utastéri levegőminőség romlása és a pá-
raképződés elkerülése érdekében, amint arra
lehetősége van, tegye lehetővé a külső levegő
beáramlását az utastérbe.
3. Levegőelosztás szabályozása
58
5. Légkondicionáló be- és kikapcsolása HÁTSÓ SZÉLVÉDŐ PÁRA- ÉS
JÉGMENTESÍTÉSE
A légkondicionálót úgy tervez-
ték, hogy zárt ablakok mellett A vezérlőgomb a légkondicio-
évszaktól függetlenül hatéko- náló rendszer konzolján talál-
nyan működjön. ható.
KÉN
nem kapcsolható. csonyabb áramfogyasztás
az üzemanyag-fogyasz-
tást is csökkenti.
59
KÉTZÓNÁS AUTOMATA
LÉGKONDICIONÁLÓ BERENDEZÉS Hideg motornál a túlzott men- Ha a gépjárműbe történő be-
nyiségű hideg levegő beáram- szálláskor a belső hőmérséklet
lásának megakadályozása a hőkomforthoz szükségesnél
érdekében a levegőhozam csak fo- jóval alacsonyabb vagy magasabb,
kozatosan éri el az optimális szintet. a kijelzett értéket a kívánt komfortér-
Hideg időben a program a meleg le- zet gyorsabb elérése érdekében sem
vegőt a szélvédő, az oldalsó ablakok érdemes megváltoztatni. A rendszer
és az utasok lábtere felé irányítja. automatikusan és a lehető legrövi-
debb időn belül kiegyenlíti a hőmér-
séklet-különbséget.
60
Kézi működtetés 5. Hűtés be- és kikapcsolása 6. Levegőelosztás beállítása
A beállítás módosításával kívánsága A gomb megnyomásával Egy vagy több gomb meg-
szerint eltérhet a rendszer által javasolt állíthatja le a levegő hűté- nyomásával a levegőel-
beállítástól. A többi funkció vezérlése sét. osztást az alábbiak szerint
azonban továbbra is automatikusan tör- állíthatja be:
ténik.
Az "AUTO" gomb lenyomásával A leállítás kellemetlenségeket okozhat - a szélvédő és az oldalsó ablakok
térhet vissza a teljesen automata (pára- és nedvességképződés). (pára- vagy jégmentesítés),
üzemmódba. A légkondicionáló automatikus - a szélvédő, az oldalsó ablakok és
üzemmódjához való visszatéréshez a szellőzőnyílások,
nyomja meg ismét a gombot. Ekkor - a szélvédő, az oldalsó ablakok,
az "A/C" gomb jelzőlámpája kigyul- a szellőzőnyílások és az utasok
Az utastér maximális hűtésé- lad. lábtere,
hez vagy fűtéséhez a minimá-
lis 14-es és maximális 28-as - a szellőzőnyílások és az utasok
értékeket is túl lehet lépni. A hideg levegő gyorsabb beáramlása lábtere,
érdekében néhány másodpercig hasz- - a szellőzőnyílások,
Ehhez nyomja meg a 2-es vagy nálhatja a belső levegő keringetése
3-as gombot balra a "LO" (low), funkciót. Ezt követően térjen vissza a - az utasok lábtere,
vagy jobbra a "HI" (high) felirat külső levegő beáramlásához. - a szélvédő, az oldalsó ablakok és
megjelenéséig. az utasok lábtere felé.
Javasoljuk, hogy a téli időszakban zárja
le a hátsó légbeömlő nyílásokat.
7. Levegőhozam beállítása
A levegőhozam csökkenté-
séhez balra, növeléséhez
pedig jobbra kell forgatni a
Stop & Start funkció esetén forgókapcsolót.
bekapcsolt pára- és jégmen-
tesítőnél a STOP üzemmód A levegőhozam jelzőlámpái (a két ven-
nem kapcsolható. tilátor között) a kívánt értéktől függően
gyulladnak ki.
KÉN
61
8. Levegő keringetése 9. Egy- és kétzónás légkondicionáló A rendszer kikapcsolása /
újrabekapcsolása
A belső levegő keringeté- Ha az utasoldali hőértéket
séhez nyomja meg ezt a a vezetőoldalihoz szeret- Forgassa balra a levegőhozam for-
gombot. A kiválasztott üzem- né igazítani (egyzónás), gókapcsolóját, amíg valamennyi jel-
módhoz tartozó gomb jelző- nyomja meg ezt a gombot. zőlámpa ki nem alszik.
lámpája kigyullad. A gomb jelzőlámpája ki- Ez a művelet a rendszer valamennyi
gyullad. funkcióját kikapcsolja.
- Lezárás / Levegő-beáramlás (automata
üzemmód). Nyomja meg a gombot, a A hőkomfort ekkor nem biztosított. A
jelzőlámpa kigyullad. gépjármű haladásából adódó gyenge
légbefúvás azonban továbbra is érzé-
- Levegő-beáramlás lezárása (manuális kelhető.
üzemmód). Nyomja meg a gombot
a belső levegő keringetéséhez, a A kikapcsolás előtti értékekkel tör-
jelzőlámpa kigyullad. ténő újbóli bekapcsoláshoz fordítsa
jobbra a levegőhozam forgókapcso-
lóját, vagy nyomja meg az "AUTO"
gombot.
A keringetéssel megakadályozható a
kellemetlen külső szagok és a füst be-
jutása az utastérbe.
Amint lehet, nyomja meg az "auto"
gombot a külső levegő beáramlásá- Ne közlekedjen huzamosabb
hoz és a párásodás elkerüléséhez. ideig kikapcsolt légkondicio-
nálóval.
KÉN
62
ELSŐ ÜLÉSEK MANUÁLIS
BEÁLLÍTÁSSAL
A lehető legkényelmesebb vezetési, ill.
utazási helyzet beállítása érdekében az
ülések állítható ülőlappal, valamint állít-
ható hát-, illetve fejtámlával rendelkez-
nek.
KÉN
63
ELEKTROMOSAN ÁLLÍTHATÓ
A vezetőoldali ülés elektromos
VEZETŐÜLÉS funkciói kb. egy perccel az első
A lehető legjobb vezetési és kényelmi ajtó kinyitását követően állnak
helyzet beállítása érdekében állítható rendelkezésre. Kb. egy perccel a gyúj-
ülőlapból és hát-, illetve fejtámlából álló tás levételét követően és energiataka-
ülés. rékos üzemmódban kikapcsolnak.
Újbóli bekapcsolásukhoz adja rá a
gyújtást.
64
A fejtámla magasságának és Ülésfűtés-kapcsoló
A fejtámla merevítését olyan
dőlésszögének beállítása fogazattal látták el, amely az Járó motornál az első ülések fűtése
esetleges ütközések során egymástól függetlenül kezelhető.
Felemelés: húzza meg egyszerre
előre és felfelé. az utasok biztonsága érdekében
Kivétel: nyomja meg az A reteszt és megakadályozza, hogy a fejtámla le- A fűtés bekapcsolásához és a kí-
húzza felfelé. ereszkedjen. vánt fokozat kiválasztásához az
Visszahelyezés: a háttámlatengely A beállítás akkor megfelelő, ha a első ülések oldalán található szabá-
irányának megfelelően helyezze a fejtámla felső széle a fejtető ma- lyozó forgókapcsolót használja:
tartórudakat a lyukakba. gasságában van.
Ne közlekedjen kiszerelt fejtámlák- 0 : Leállítás
Leengedés: nyomja meg egyszerre
az A reteszt és a fejtámlát. kal; a fejtámlák mindig legyenek a 1 : Gyenge
helyükön, megfelelően beállítva. 2 : Közepes
Megdöntés: döntse előre vagy hátra
a fejtámla alsó részét. 3 : Erős
beállítása
Forgassa a forgókapcsolót a megfe-
lelő beállítás eléréséig.
KÉN
65
Asztalka helyzet, első utasülés
66
Az ülés lehajtása a csomagtér
felől
A csomagtartó rakterének átalakítása Az üléspad mindkét része (1/3 vagy
érdekében bal (2/3 rész) vagy jobb ol- 2/3) saját karral rendelkezik a háttámla
dalon (1/3 rész) lehajtható üléspad. és az ülőlap csomagtér felőli kioldásá-
hoz.
Ellenőrizze, hogy a háttámla lehaj-
Hátsó fejtámlák tását nem akadályozza-e valami
(fejtámla, biztonsági övek, stb.).
Felső (komfort és biztonság) vagy alsó Ellenőrizze azt is, hogy semmi sem
(kilátás hátra) helyzetbe állíthatók. akadályozza az ülés mozgását sem
felül, sem alul.
Húzza meg a kart a csomagtér fe-
lől.
A fejtámlák kivehetők.
A fejtámla kivételéhez:
Húzza meg a fejtámlát ütközésig fel-
felé.
Nyomja meg az A reteszt.
KÉN
utasok tartózkodnak; a fejtám-
lák mindig legyenek a helyükön, fel-
ső helyzetbe állítva.
67
Az ülés lehajtása hátulról
Ellenőrizze, hogy az ülés mozgását
sem lent, sem fent nem akadályozza
semmi.
Szükség esetén tolja előre a megfe-
lelő első ülést.
Ellenőrizze a biztonsági öv megfele-
lő elhelyezkedését a háttámla olda-
lán.
Szükség esetén helyezze alsó hely-
zetbe vagy vegye ki a fejtámlákat.
Az ülőlapra (3) könnyen lehajtható
háttámla (2) kireteszeléséhez húzza
előre a kart (1).
Az ülés visszahelyezése
Hajtsa fel a háttámlát és rögzítse, az
ülőlap szintén a helyére kerül.
Ellenőrizze, hogy az 1-es kapcsoló
mellett található piros visszajelzés
ne legyen látható.
Emelje fel vagy tegye a helyükre a
fejtámlákat. Az ülőlap leereszkedik, a hát-
támla ráfekszik, így - ha a moz-
KÉN
Ha a visszapillantó tükröket
az A kapcsolóval hajtotta be,
a gépjármű kireteszelésekor
nem fognak kihajlani. Ismét meg kell
húznia az A kapcsolót.
Pára- és jégmentesítés
A tükörben látható tárgyak a A visszapillantó tükrök távirá-
Ha gépkocsija rendelkezik a külső visz- valóságban közelebb vannak, nyítóval történő ki- és behaj-
szapillantó pára- és jégmentesítését mint ahogy látszanak. tását a PEUGEOT hálózatban
ellátó funkcióval, bekapcsolásához vagy egy szakszervizben kapcsoltat-
nyomja meg a hátsó szélvédő jégmente- A hátulról közeledő járművek távolsá-
gának pontos felmérése érdekében hatja ki.
sítő gombját (ld. a "Hátsó szélvédő pára-
és jégmentesítése" c. bekezdést). ezt mindig vegye figyelembe. A gépjármű automata mosásakor
hajtsa be a visszapillantó tükröket.
KÉN
jégmentesítése kizárólag járó
motornál működik.
69
Belső visszapillantó tükör Automatikus beállítású nappali/
éjszakai változat Az optimális kilátás biztosítá-
A hátrafelé, középre történő kilátást biz- sa érdekében hátramenetbe
tosító, állítható tükör. kapcsoláskor a tükör automa-
tikusan kivilágosodik.
Vakításgátlóval is ellátták, mely elsöté-
títi a tükröt, hogy a gépjármű mögött ha-
ladó autók fényei vagy a nap kevésbé
zavarják a vezetőt.
Beállítás
Állítsa a visszapillantó tükröt nappali
helyzetbe.
Nappali/éjszakai helyzet
Ha éjszakai helyzetbe kívánja állítani
a visszapillantót, húzza meg a kart.
Ha nappali helyzetbe kívánja állítani
a visszapillantót, nyomja meg a kart.
KÉN
A kormány kireteszeléséhez - a
gépjármű álló helyzetében - húzza
meg a kart.
Állítsa be a vezetési helyzetnek
megfelelő magasságot és távolsá-
got.
A kormány reteszeléséhez nyomja
vissza a kart.
KÉN
71
TÁVIRÁNYÍTÓS KULCS Teljes kireteszelés a kulcs A kireteszelést minden esetben az
használatával irányjelzők kb. két másodpercig tartó,
A rendszer a gépjármű központi nyitá- A gépjármű kireteszeléséhez fordít- gyors villogása jelzi.
sát és zárását teszi lehetővé a zárak sa el balra a vezetőoldali ajtó zárjá- Ezzel egy időben, gépjárműve válto-
használatával vagy távirányítással. A ba helyezett kulcsot. zatától függően, a külső visszapillantó
gépjármű helymeghatározását, indítá- A kireteszelést az irányjelzők kb. két tükrök csak az első kireteszeléskor haj-
sát, illetve lopásvédelmét is biztosítja. másodpercig tartó, gyors villogása jelzi. lanak ki.
Ezzel egy időben, gépjárműve változa- A szelektív kireteszelés kizárólag a szu-
tától függően, a külső visszapillantó tük- perreteszeléssel rendelkező modellek-
rök kihajlanak. nél áll rendelkezésre.
72
A gépjármű bezárása Szuperreteszelés a
távirányítóval
Reteszelés a távirányítóval
A gépjármű teljes rete-
szeléséhez nyomja meg
A gépjármű teljes retesze- a zárt lakatot, vagy, ha az
léséhez nyomja meg a zárt ablakokat is szeretné auto-
lakatot. matikus reteszelni, két má-
sodpercnél hosszabban
nyomja meg a zárt lakatot
Ha egyúttal az ablakokat is szeretné (változattól függően).
automatikusan bezárni, két másod- A gépjármű szuperreteszeléséhez
percnél hosszabban nyomja meg a öt másodpercen belül nyomja meg
zárt lakatot (változattól függően). ismét a zárt lakatot.
Reteszelés a kulccsal
Szuperreteszelés a kulccsal
A gépjármű teljes reteszeléséhez A kulcs behajtása
fordítsa jobbra a vezetőoldali ajtó A gépjármű teljes reteszeléséhez for-
zárjába helyezett kulcsot. dítsa jobbra a vezetőoldali ajtó zárjába A kulcs behajtásához előbb
A reteszelést az irányjelzők kb. két má- helyezett kulcsot, és, ha egyúttal az ab- nyomja meg a gombot.
sodpercig tartó, folyamatos világítása lakokat is szeretné automatikusan be-
jelzi. zárni, tartsa elfordítva két másodpercnél
hosszabban (változattól függően).
Ezzel egy időben, gépjárműve változa-
tától függően, a külső visszapillantó tük- A gépjármű szuperreteszeléséhez
rök is behajlanak. öt másodpercen belül fordítsa el is- Ha a kulcs behajtása előtt el-
mét jobbra a kulcsot. mulasztja benyomni a gombot,
A szuperreteszelést minden esetben az megrongálódhat a szerkezet.
Ha az egyik ajtó vagy a cso- irányjelzők kb. két másodpercig tartó,
magtartó nyitva van, a rete- folyamatos világítása jelzi.
szelés nem történik meg.
Ezzel egy időben, gépjárműve változa-
A gépjármű véletlen kireteszelése tától függően, a külső visszapillantó tük-
esetén az ajtók 30 másodperc múlva rök is behajlanak.
automatikusan visszareteszelődnek, A gépjármű lokalizálása
kivéve, ha az egyik ajtó nyitva van.
A szuperreteszelés kikapcsol- A reteszelt gépjármű parkolóban
ja az ajtók külső és belső kap- történő könnyebb megtalálása ér-
csolóit. dekében nyomja meg a zárt lakat
gombot.
A visszapillantó tükrök távirá- A központi zár kézi vezérlőgombját Ekkor az irányjelzők néhány másod-
nyítóval történő ki- és behaj- szintén kikapcsolja. percre kigyulladnak.
NYÍ
tását a PEUGEOT hálózatban A szuperreteszelt gépjármű belsejé-
vagy egy szakszervizben lehet ki- ben senki sem tartózkodhat.
kapcsoltatni.
73
Lopásvédelem A gépjármű indítása Energiatakarékos üzemmód
A motor leállítását követően (1-Stop
Elektronikus indításgátló Helyezze a kulcsot a gyújtáskap- helyzet) az audio- és telematikai rend-
A kulcsban egy speciális kóddal ren- csolóba. szert, az ablaktörlőket, a tompított vilá-
delkező elektronikus chip található. A A rendszer felismeri az indítókódot. gítást, a plafonvilágítást, stb. még kb.
gyújtás ráadásakor az indításhoz az in- Amennyire csak lehet, fordítsa a harminc percig használhatja.
dításgátló berendezésnek fel kell ismer- kulcsot a műszerfal irányába, a 3-as
nie a kulcs kódját. (Indítás) helyzetbe.
Az elektronikus indításgátló berende- A motor beindulásakor engedje el a
zés a gyújtás levételét követően blok- kulcsot.
kolja a motor ellenőrző rendszerét, és
megakadályozza a gépkocsi erőszakos
indítását.
További részletekért lapozza
fel a "Gyakorlati tudnivalók" c.
A rendszer meghibásodásá- rész "Energiatakarékos üzem-
ra a visszajelzés kigyulladá- mód" c. bekezdését.
sa, hangjelzés és a képernyőn
megjelenő üzenet figyelmeztet.
Ebben az esetben a motor nem indul
be; forduljon sürgősen a PEUGEOT há-
lózathoz.
A gépjármű átvételekor a kulcsokhoz
kapott matricát gondosan őrizze meg. A kulcsra akasztott nehéz tár-
gyak (kulcstartó, stb.) a gyúj-
táskapcsolóban lévő kulcs
A gépjármű leállítása tengelyére nehezedve műkö-
dési zavart okozhatnak.
Parkolja le a gépjárművet.
Amennyire csak lehet, fordítsa a
kulcsot maga felé, az 1-es (Stop)
helyzetbe.
Vegye ki a kulcsot a gyújtáskapcso-
lóból.
NYÍ
74
A távvezérlő meghibásodása Elemcsere
NYÍ
75
A kulcsok elvesztése A távvezérlőben használt ele-
meket ne dobja ki, mivel azok
A gépjármű forgalmi engedélyével, saját személyes okmányaival és a környezetre ártalmas féme-
lehetőség szerint a kulcskódokat tartalmazó matricával keresse fel a ket tartalmaznak.
PEUGEOT hálózatot. Az elhasználódott elemeket a kijelölt
Az új kulcs megrendeléséhez szükséges kulcs- és transzponderkód beszerzé- begyűjtőhelyek egyikén adja le.
séről a PEUGEOT hálózat gondoskodik.
Távirányító
A nagyfrekvenciás távirányító érzékeny készülék; ne nyúljon feleslegesen a
zsebében lévő távirányítóhoz, mert azzal nagy távolságról tudta nélkül is kire-
teszelheti a gépjárművet.
A gépjárműtől látó- és hatótávolságon kívül kerülve ne nyomogassa feleslege-
sen a távirányító gombjait, mert előfordulhat, hogy működésképtelenné válik.
Ebben az esetben újra kell inicializálni.
A távirányító nem működik, amíg a gyújtáskulcs a gyújtáskapcsolóban van, még
levett gyújtás esetén sem, kivéve újrainicializáláskor.
A gépjármű zárása
A reteszelt ajtókkal történő közlekedés sürgős esetekben megnehezítheti a be-
jutást az utastérbe.
A légzsákok kinyílásával járó nagyerejű ütközés esetén a gépjármű automati-
kusan kireteszelődik.
Biztonsági okokból soha ne hagyjon egyedül gyermeket az autóban, kivéve na-
gyon rövid időre.
A gépjárműből való kiszállás előtt mindig vegye ki a kulcsot a gyújtáskapcsoló-
ból.
Indításgátló
Az esetleges meghibásodások elkerülése érdekében az elektronikus indítás-
gátló rendszeren semmiféle módosítást ne hajtson végre.
NYÍ
szeren semmiféle változtatást
ne hajtson végre.
77
A riasztó működésbe lépése A távvezérlő meghibásodása Automata működés*
Mintegy harminc másodpercig szól a Helyezze a kulcsot a vezetőoldali zár- A hazájában érvényes szabályozástól füg-
sziréna, az irányjelzők pedig villognak. ba, és reteszelje ki a gépjárművet. gően a következő esetek lehetségesek:
A működésbe lépést követően a riasztó Nyissa ki az ajtót; a riasztó műkö- - Függetlenül az ajtók és a csomag-
ismét üzemképes állapotba kerül. désbe lép. tartó állapotától, a riasztó 45 másod-
Adja rá a gyújtást; a riasztó leáll. perccel a gépjármű távvezérlővel
történő reteszelését követően be-
kapcsol.
- A riasztó az utolsó ajtó vagy a cso-
A gépjármű zárása a riasztó magtartó bezárása után 2 perccel
A riasztó tíz egymást követő bekapcsol.
működésbe lépését követően bekapcsolása nélkül
a tizenegyedik alkalommal ki- A vezetőoldali zárba helyezett kulc- Beszálláskor a riasztó megszó-
kapcsolt állapotba kerül. csal reteszelje vagy szuperreteszel- lalásának elkerülése érdekében
je a gépjárművet. még az ajtók nyitása előtt nyom-
Ha az A gomb visszajelzése szapo- ja meg a távvezérlő kireteszelő-
rán villog, az arra utal, hogy a rend- gombját.
szer az Ön távollétében működésbe
lépett. A villogás a gyújtás ráadását Meghibásodás
követően azonnal megszűnik.
A sziréna megszólalásának elkerü- Gyújtásráadáskor az A gomb vissza-
lése érdekében a gépjármű mosása jelzésének tíz másodpercre történő ki-
előtt reteszelje az autót a vezetőol- gyulladása a sziréna meghibásodását
dali ajtó zárjába helyezett kulccsal. jelzi.
Ha az akkumulátort a riasztó kikap- Ellenőriztesse a PEUGEOT hálózatban
csolása előtt kiköti, a sziréna meg- vagy egy szakszervizben.
szólal.
NYÍ
NYÍ
79
Újrainicializálás
A jelzőlámpa minden egyéb
Ha emelkedéskor valamelyik ablak semlegesítése állapota az elektromos gyer-
mozgása nem automatikus, újra kell ini- mekzár meghibásodását jelzi.
cializálni a funkciót: Ellenőriztesse a PEUGEOT hálózat-
húzza meg a kapcsolót az ablak ban vagy egy szakszervizben.
megállásáig, Mindig vegye ki a gyújtáskulcsot,
engedje el, majd húzza meg ismét a még akkor is, ha csak rövid időre
kapcsolót, és a teljes záródásig is- hagyja el a gépjárművet.
mételje ezeket a műveleteket, Ha az ablakemelő működtetése köz-
a teljes záródást követően körülbe- ben becsípődés történik, változtassa
lül egy másodpercig tartsa ebben a meg az ablaküveg mozgási irányát.
helyzetben a kapcsolót, Ehhez nyomja meg a megfelelő kap-
az üveg automatikus, teljes leenge- csolót.
déséhez nyomja meg a kapcsolót, Ha a gépjárművezető működteti az
Ha a gépjárműben utazó gyermekek
az üveg teljes leereszkedését kö- biztonsága érdekében semlegesí- utasoldali ablakemelő-kapcsolókat,
vetően körülbelül egy másodpercig teni kívánja a hátsó ablakemelők meg kell győződnie arról, hogy sen-
tartsa lenyomva a kapcsolót. kapcsolóit, azok aktuális helyzeté- ki nem akadályozza az ablaküveg
től függetlenül, ráadott gyújtásnál megfelelő záródását.
nyomja meg az 5-ös kapcsolót. A gépjárművezetőnek meg kell győ-
Az ajtók kívülről történő nyitása és az ződnie arról is, hogy az utasok meg-
A fenti műveletek közben a becsípő- ablakemelők vezetőhelyről történő mű- felelően kezelik az ablakemelőket.
désgátló funkció nem működik. ködtetése továbbra is lehetséges. Ügyeljen a gyermekekre az ablakok
mozgatása közben.
80
AJTÓK Belülről Zárás
Ha egy ajtó vagy a csomagtérajtó rosz-
Nyitás szul lett becsukva:
Kívülről
- Járó motornál a vissza-
jelzés a többfunkciós kép-
ernyőn megjelenő üzenet
kíséretében néhány má-
sodpercre kigyullad.
- Menet közben (10 km/h feletti se-
bességnél) a visszajelzés hangjel-
zés és a többfunkciós képernyőn
megjelenő üzenet kíséretében né-
hány másodpercre kigyullad.
Az (első vagy hátsó) ajtó kinyitásá-
hoz húzza meg az ajtó nyitókarját; a
művelet hatására a gépjármű vala-
mennyi ajtaja kireteszelődik.
Miután a távirányító vagy a kulcs
segítségével teljesen kireteszelte a
gépjárművet, húzza meg az ajtó ki-
lincsét.
Ha a gépjármű szuperreteszel-
ve van, az ajtók belső kapcso-
lói nem működnek.
NYÍ
81
Központi zár kapcsoló Kívülről történt reteszelés / A többfunkciós képernyőn
szuperreteszelés esetén hangjelzés kíséretében visz-
A rendszer az ajtók belülről, kézzel tör-
ténő teljes reteszelésére és kireteszelé- Ha a gépjármű kívülről lett re- szaigazoló üzenet jelenik
sére szolgál. teszelve vagy szuperreteszel- meg.
ve, a piros jelzőlámpa villog, a gomb
pedig működésképtelen.
Egyszerű reteszelést követően
húzza meg a belső ajtókilincset. Kikapcsolás
Szuperreteszelést követően feltét- Nyomja le ismét két másodpercnél
lenül a távirányítót vagy a kulcsot hosszabban ezt a gombot.
használja a gépjármű kireteszelé- A többfunkciós képernyőn hangjelzés
séhez. kíséretében visszaigazoló üzenet jele-
nik meg.
Automata központi zár
A rendszer a megfelelően bezárt ajtók
és a csomagtartó menet közben törté- Reteszelés
nő, automatikus és teljes reteszelésére 10 km/h feletti sebességnél az ajtók és
és kireteszelésére szolgál. a csomagtartó automatikusan retesze-
A funkció kikapcsolható. lődnek.
Reteszelés
Ha valamelyik ajtó nyitva van, az auto-
A gépjármű reteszeléséhez nyomja matikus központi reteszelés nem törté-
meg ezt a gombot. nik meg.
A gomb piros jelzőlámpája kigyullad. Ha a csomagtartó nyitva van, az ajtók
Bekapcsolás
automatikus központi reteszelése mű-
ködik.
Ha valamelyik ajtó nyitva van,
az automatikus központi rete-
szelés nem történik meg. Kireteszelés
10 km/h feletti sebességnél az ajtók
és a csomagtartó átmeneti kirete-
Kireteszelés szeléséhez nyomja meg ezt a gom-
bot.
A gépjármű kireteszeléséhez nyom-
ja meg újból ezt a gombot.
A gomb piros jelzőlámpája kialszik.
Ütközés esetén az ajtók auto-
NYÍ
matikusan kireteszelődnek.
Nyomja le két másodpercnél hosz-
szabban ezt a gombot.
82
Biztonsági kapcsoló CSOMAGTARTÓ
Az akkumulátor vagy a központi zár
meghibásodása esetén az ajtók mecha-
nikus be- és kireteszelését biztosítja.
A központi zár meghibásodása esetén a
csomagtér zárásához és ezáltal a gép-
jármű teljes reteszeléséhez le kell kötni
az akkumulátort.
NYÍ
Az első és hátsó utasoldali ajtók
kireteszelése
Húzza meg az ajtó belső nyitókarját.
83
HÁTSÓ ALSÓ TAKARÓFEDÉL
A csomagtartó nyitása előtt
győződjön meg arról, hogy
senki sem tartózkodik az ajtó
nyitási sugarában.
Biztonsági, üzemelési és szabályozá-
si okokból ne közlekedjen nyitott cso-
magtartóval és alsó takarófedéllel.
Kikötött akkumulátor esetén a cso-
magtérajtó nem nyitható.
A megrongálódás elkerülése ér-
dekében ne álljon az alsó takarófe-
délre, és ne tegye ki jelentős erejű
ütésnek.
A csomagtartó zárása előtt mindig
zárja be az alsó takarófedelet, és el-
Nyitás Zárás lenőrizze megfelelő záródását.
Az anyagi károk és a személyi sérü-
Nyomja jobbra a kart (C), és döntse Emelje meg a fedelet (D), a záráshoz lések elkerülése érdekében az alsó
le finoman a fedelet (D). nyomja meg ütközésig, majd ellen- takarófedél zárása közben ügyeljen
őrizze, hogy megfelelően rögzült-e. arra, hogy senki és semmi ne kerül-
jön a mozgó alkatrészek útjába.
84
ÜZEMANYAGTARTÁLY Feltöltés
Az üzemanyagtartály űrtartalma kb. A gépjárműve motorjához használható
60 liter. üzemanyagok típusáról az üzemanyag-
tartály fedelének belső oldalára ragasz-
tott címke tájékoztatja.
Ha a tartályban lévő szint el- Az üzemanyagmérő csak akkor veszi
éri a minimális értéket, figyel- figyelembe a betöltött üzemanyagot,
meztető üzenet és hangjelzés ha annak mennyisége meghaladja az
kíséretében ez a visszajelzés 5 litert.
gyullad ki. Első felvillanásakor A biztonságos üzemanyag-feltöltés ér-
az üzemanyag mennyisége kb. 6 liter. dekében:
A visszajelzés minden gyújtásráadás- feltétlenül állítsa le a motort,
kor újra megjelenik hangjelzés és üze- nyissa ki a tanksapka fedelét,
net kíséretében, mindaddig, amíg nem
tankol megfelelő mennyiségű üzem- illessze a kulcsot a tanksapkába és
anyagot. Menet közben a hangjelzés fordítsa el balra,
és a figyelmeztető üzenet megjelenése vegye le a tanksapkát és akassza rá
egyre gyakoribb, ahogy az üzemanyag- a fedél belső részén lévő horogra,
szint közelít a "0"-hoz. töltse tele az üzemanyagtartályt, de
az üzemanyagtöltő pisztoly har-
madik, automatikus kikapcsoló-
dását követően ne próbáljon több
üzemanyagot betölteni, mivel az
Az üzemanyag teljes kifogyá- a motor rendellenes működéséhez
sának elkerülése érdekében vezethet.
feltétlenül tankoljon. A tartály feltöltését követően:
Ha az üzemanyag kifogyása miatt a tegye vissza a tanksapkát,
gépjármű leáll (dízel), tanulmányoz-
za az "Ellenőrzések" c. részt. a kulcsot fordítsa jobbra, majd ve-
gye ki,
hajtsa be a fedelet. Amíg a tanksapkát nem teszi
vissza a tankra, a kulcsot nem
lehet a zárból kivenni.
Működési rendellenesség
Stop & Start funkcióval szerelt A tanksapka nyitásakor a levegőbe-
gépkocsit soha ne tankoljon Az üzemanyagszintmérő meghibásodá- szívás jellegzetes hangja hallható.
STOP üzemmódban lévő mo- sakor az üzemanyagszintjelző mutatója A nyomáskülönbség teljesen termé-
torral. Feltétlenül vegye le a gyújtást visszatér a 0-ra. szetes, és az üzemanyagkör tömíté-
se okozza.
NYÍ
a kulccsal. Ellenőriztesse a PEUGEOT hálózatban
vagy egy szakszervizben.
85
A benzinmotorokhoz használható A dízelmotorokhoz használható FÉLRETANKOLÁS-GÁTLÓ (DÍZEL)*
üzemanyagok minősége üzemanyagok minősége A mechanikus szerkezet a gázolaj-
jal működő gépjárművek esetében
megakadályozza a benzinnel történő
tankolást és ezáltal a motor meghibá-
DIESEL sodását.
A tartály bemeneténél elhelyezkedő fél-
retankolás-gátló a tanksapka levételét
követően válik láthatóvá.
A benzinmotorok tökéletesen alkalma- A dízelmotorokhoz tökéletesen meg-
sak az EN 228 és EN 15376 európai felelnek a töltőállomásokon értéke-
szabványoknak megfelelő, E10 vagy sített, jelenlegi és jövőbeni európai
E24 típusú (10% vagy 24% etanolt tar- szabvány szerinti bioüzemanyagok (az
talmazó) benzines bioüzemanyagokkal EN 590 szabványnak megfelelő gázolaj
való működésre. és az EN 14214 szabványnak eleget
Az E85 típusú (max. 85% etanolt tartal- tevő bioüzemanyag keveréke; megen-
mazó) üzemanyagok kizárólag az ilyen gedett zsírsav-metilészter tartalom: 0-
típusú üzemanyagokkal való üzemelés- 7%).
re forgalomba hozott gépjárművekhez Egyes dízelmotorokhoz B30 bioüzem-
(BioFlex gépjárművek) használhatók. anyag is használható; ilyen esetben
Az etanol minőségének meg kell felel- azonban szigorúan be kell tartani a kü-
nie az EN 15293 európai szabványnak. lönleges karbantartási feltételeket. For-
Kizárólag Brazíliában olyan speciális duljon a PEUGEOT hálózathoz vagy Működése
gépjárművek is forgalomba kerülnek, egy szakszervizhez.
Ha benzines töltőpisztolyt vezet be egy
amelyek akár 100%-os etanoltartalmú Minden más (bio)üzemanyag (tiszta dízelüzemű modell tartályába, a töltő-
üzemanyaggal (E100) is működnek. vagy hígított növényi vagy állati erede- pisztoly akadályba ütközik, ami blokkol-
Kizárólag Oroszországban a 92-es ok- tű olaj, háztartási tüzelőolaj, stb.) hasz- ja a rendszert, és lehetetlenné teszi a
tánszámú ólommentes benzin haszná- nálata szigorúan tilos, mivel fennáll a tankolást.
lata is elfogadott. motor és az üzemanyagkör károsodá-
sának a veszélye. Ilyenkor ne erőltesse a töltést, hanem
válasszon dízeles töltőpisztolyt.
Külföldi utazás
A dízel töltőpisztolyok országonként el- A tartály feltöltése kannával
térőek lehetnek, és előfordulhat, hogy a továbbra is lehetséges.
félretankolás-gátló miatt nem lehetsé- Az üzemanyag folyamatos
ges az üzemanyagtartály feltöltése. adagolása érdekében tartsa a kan-
Javasoljuk, hogy külföldi útja előtt ér- na száját a félretankolás-gátló köze-
deklődjön a PEUGEOT hálózatban, lében (de ne nyomja rá), és lassan
NYÍ
Kiegészítő világítás
AUTOMATIKUS fényszórókapcsolással
rendelkező változat Tompított világítás vagy tá-
Más fényforrások a speciális vezetési volsági fényszóró
viszonyok közötti tájékozódást segítik:
- hátsó ködlámpa, hogy a gépjármű
messziről is látható legyen, B. Világítás-váltókar: húzza maga felé,
- első ködfényszórók, hogy a vezető ha fel kívánja cserélni a tompított és
még jobban lásson, a távolsági világítást.
- nappali világítás, hogy a gépjármű Kikapcsolt és helyzetjelző világítás üzem-
nappali fényviszonyok között minél módokban a vezető közvetlenül is be-
jobban látható legyen. kapcsolhatja a fényszórókat ("fénykürt"),
amennyiben meghúzva tartja a kart.
Programozás
A világítás különböző automatikusan
vezérelt üzemmódjai is a vezető rendel- Kijelzés
kezésére állnak:
TÁJ
- kísérővilágítás, A kiválasztott világítás bekapcsolását a
- fényszórók automatikus bekapcsolása, műszercsoport megfelelő visszajelzé-
sének kigyulladása igazolja vissza.
- kanyarvilágítás.
87
C. Ködlámpák kiválasztógyűrűje. A fényszórók automatikus bekapcsolá-
sakor (AUTO üzemmóddal rendelkező
változat), amíg a hátsó ködlámpák be
vannak kapcsolva, a tompított és hely-
Hátsó ködlámpa. zetjelző világítás is működik.
Kizárólag hátsó ködlámpával szerelt
változat A fényszórók automatikus kikapcsolá-
sakor (AUTO üzemmóddal rendelkező
A tompított és távolsági fényszórókkal változat) vagy a tompított világítás kéz-
együtt működik. zel történő kikapcsolásakor a ködlám-
A hátsó ködlámpa felkapcsolásához pák és a helyzetjelző világítás továbbra
fordítsa el a C impulziós gyűrűt elő- is világítanak.
re.
A ködfényszóró kikapcsolásához
fordítsa el a C impulziós gyűrűt hát-
rafelé. Tiszta vagy esős időben, nap-
A fényszórók automatikus bekapcsolá- pal és éjszaka egyaránt tilos
sakor (AUTO üzemmóddal rendelkező felkapcsolt ködfényszórókkal
változat), amíg a hátsó ködlámpák be és ködlámpával közlekedni. Ilyen lá-
vannak kapcsolva, a tompított és hely- tási viszonyok között a fénynyalábok
zetjelző világítás is működik. ereje elvakíthatja a többi vezetőt.
Ha használatuk már nem indokolt, ne
Első és hátsó ködlámpával szerelt felejtse el kikapcsolni a ködfényszó-
változat rókat és a ködlámpát.
Első és hátsó ködlámpa.
Bekapcsolás
Nyomja meg a távirányí-
tón a nyitott lakatot.
A motor beindításakor azonnal bekap-
csolnak.
Rendeltetési helytől függően a követke- A tompított világítás és a helyzetjelzők
ző funkciókat látják el: kigyulladnak, a gépjármű kireteszelő-
- nappali üzemmódban nappali vilá- dik.
gítás, éjszakai üzemmódban hely-
zetjelző világítás (a nappali világítás Kikapcsolás
fényereje nagyobb),
vagy A külső fogadóvilágítás a megadott idő
elteltével vagy a gyújtás ráadását, illet-
- helyzetjelző világítás nappali és éj- ve a gépjármű reteszelését követően
szakai üzemmódban egyaránt. Bekapcsolás automatikusan kialszik.
Ráadott gyújtásnál a világításkap-
csoló meghúzásával használja a
Programozás fénykürtöt. Programozás
Azokban az országokban, A fénykürt ismételt használata újból
ahol a szabályozás nem kikapcsolja a funkciót. A világítás időtartamát a
teszi kötelezővé a haszná- gépjármű konfigurációs
latát, a funkció ki- és bekap- menüjében választhatja ki.
csolását álló gépjárműben, Kikapcsolás
a többfunkciós képernyő A kézzel kapcsolható kísérővilágítás
konfigurációs menüjében, a egy idő elteltével automatikusan kikap-
kijelölő gombbal végezheti el. csol.
A helyzetjelző és a rendszámtábla-vilá-
gítás is bekapcsol. A külső fogadóvilágítás idő-
tartama megegyezik az au-
TÁJ
tomatikus kísérővilágítás
Azokban az országokban, ahol a szabá- időtartamával.
lyozás kötelezővé teszi a használatát, a
funkció gyárilag be van kapcsolva.
89
Automatikus Működési rendellenesség Automatikus kísérővilágítás
fényszórókapcsolás A fényerő-érzékelő meghibáso-
Gyenge külső fényerőnél a fényerő-ér- dása esetén a fényszórók be- Ha az automatikus fényszórókapcsolás
zékelőnek köszönhetően a rendszám- kapcsolnak, a műszercsoporton funkció be van kapcsolva, gyenge külső
tábla-világítás, a helyzetjelzők és a kigyullad ez a visszajelzés, és/ fényerőnél a gyújtás levételekor a tom-
tompított fényszórók automatikusan, vagy hangjelzés kíséretében egy üze- pított fényszórók automatikusan bekap-
a vezető beavatkozása nélkül bekap- net jelenik meg a képernyőn. csolnak.
csolnak. Az említett fényforrások eső Forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
érzékelése vagy automatikus első ab- egy szakszervizhez. Programozás
laktörlés esetén is bekapcsolhatnak.
A funkció bekapcsolása/kikapcsolása
Amikor a külső fényerő ismét eléri a és a kísérővilágítás időtartama a gép-
megfelelő szintet, vagy az ablaktörlők Ködös vagy havas időben az
érzékelő elégséges fényerőt jármű konfigurációs menüjében állítha-
leállását követően a fényszórók auto- tó be.
matikusan kikapcsolnak. érzékelhet, a fényszórók tehát
nem kapcsolnak be automatikusan.
Ne takarja el a szélvédőn, a belső
visszapillantó tükör mögött található
és az esőérzékelővel összehangol-
tan működő fényerő-érzékelőt, mert
a kapcsolódó funkciók vezérlése
megszűnik.
Bekapcsolás
Fordítsa a gyűrűt "AUTO" helyzet-
be. A funkció bekapcsolását a kép-
ernyőn megjelenő üzenet kíséri.
Kikapcsolás
TÁJ
90
HALOGÉN FÉNYSZÓRÓK KÉZI XENON FÉNYSZÓRÓK
Utazás külföldre
BEÁLLÍTÁSA AUTOMATIKUS BEÁLLÍTÁSA
Ha a gépjárművet olyan or-
szágban használja, ahol a
közlekedés fordított irányú a forgal-
mazó országhoz képest, a tompított
fényszórókat úgy kell beállítani, hogy
ne vakítsák el a szemből közlekedő-
ket.
Forduljon a PEUGEOT hálózathoz
vagy egy szakszervizhez.
TÁJ
egy szakszervizhez.
91
KANYARFÉNYSZÓRÓK Kanyarfényszóróval Programozás
Tompított vagy távolsági fényszóró A funkció be- vagy ki-
használata esetén a funkció lehetővé kapcsolását a gépjármű
teszi, hogy a fénynyaláb jobban megvi- konfigurációs menüjében
lágítsa az út szélét a kanyarokban. végezheti el.
A csak xenonizzókkal és 20 km/h-s
sebesség felett működő funkció jelen-
tősen javítja a világítás hatékonyságát
kanyarodás közben.
Működési rendellenesség
Meghibásodás esetén a kom-
binált kijelzőn található jelző-
Kanyarfényszóró nélkül lámpa a képernyőn megjelenő
üzenet kíséretében villog.
Forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
egy szakszervizhez.
92
ABLAKTÖRLŐ-KAPCSOLÓK Szakaszos ablaktörléssel Kézi kapcsolók
rendelkező változat
A tisztítást és a csapadék eltávolítását Az ablaktörlők vezérlését közvetlenül a
biztosító különböző első és hátsó ab- vezető végzi az A kar és a B gyűrű se-
laktörlési módok kiválasztását és be- gítségével.
kapcsolását vezérlik.
A gépjármű első és hátsó ablaktörlői
megkönnyítik a tájékozódást a gépjár- Első ablaktörlő
művezető számára a különböző időjá- A. A törlés gyakoriságának kiválasztó-
rási viszonyok között. karja:
vagy
TÁJ
93
Hátsó ablaktörlő B. Hátsó ablaktörlő kiválasztógyűrűje. Első ablakmosó és
fényszórómosó
Leállítás.
Szakaszos törlés.
Programozás
A funkció ki- és bekap- Minimális ablakmosó-/
csolását a többfunkciós fényszórómosófolyadék-szint
képernyő konfigurációs
menüjében végezheti el. A fényszórómosóval rendelkező
gépjárművek esetében, ha az
Alapértelmezésként a ablakmosó-/fényszórómosófolya-
funkció be van kapcsolva. dék-szint a minimálisra csökken,
ez a visszajelzés hangjelzés és a több-
funkciós kijelzőn megjelenő üzenet kísé-
Havas időben vagy jegese- retében kigyullad a kombinált kijelzőn.
dés esetén, illetve a csomag- Üres folyadéktartály esetén a kijelzés
tartóra szerelt kerékpártartó minden gyújtásráadást, illetve a kap-
használata esetén a többfunkciós csoló minden működtetését követően
TÁJ
Működési rendellenesség
Az automata ablaktörlés meghibáso-
dása esetén az ablaktörlő szakaszos
üzemmódban működik. Ebben a helyzetben lehet az első ablak-
Ellenőriztesse a PEUGEOT hálózatban törlő lapátokat eltávolítani.
vagy egy szakszervizben. Ez a helyzet lehetővé teszi a gumik tisz-
Bekapcsolás títását és a lapátok cseréjét. Télen is
A vezető manuálisan, a kapcsoló lefelé, hasznos: az ablaktörlő lapátok elemel-
az "AUTO" helyzet felé történő billenté- hetők a szélvédőtől.
sével hajthatja végre. Ha a gyújtás levételét követő perc-
A funkció bekapcsolását a képernyőn ben bármilyen műveletet végez az
megjelenő üzenet kíséri. ablaktörlő-kapcsolóval, a lapátok
függőleges helyzetbe állnak.
Az ablaktörlő lapátok működési
helyzetbe történő visszaállításához
adja rá a gyújtást és működtesse az
ablaktörlő-kapcsolót.
Ne takarja el a fényerő-érzé-
kelővel összehangoltan mű-
ködő és a szélvédő közepén, A "flat-blade" (lapos) lapátok
a belső visszapillantó mögött találha- hatékonyságának megőrzése
tó esőérzékelőt. érdekében a következőket ja-
vasoljuk:
Leállítás Az automata mosóállomásokon vég-
zett mosás során kapcsolja ki az au- - bánjon velük óvatosan,
A vezető manuálisan, a kapcsoló felfelé - tisztítsa őket rendszeresen szap-
mozdításával, majd "0" helyzetbe való tomata ablaktörlést.
Télen, a lapátok épségének megóvá- panos vízzel,
visszahelyezésével hajthatja végre.
sa érdekében, az automata ablak- - ne szorítson velük kartonlapot a
A funkció kikapcsolását a képernyőn szélvédőre,
TÁJ
megjelenő üzenet jelzi. törlés bekapcsolása előtt tanácsos
megvárni az első szélvédő tökéletes - a kopás első jeleire cserélje ki
jégmentesítését. őket.
95
PLAFONVILÁGÍTÁS Első és hátsó plafonvilágítás
Ha az első plafonlámpa "fo-
1. Első plafonvilágítás lyamatos világítás" helyzetben
Ebben az állásban a plafonvilá- van, a hátsó plafonlámpa is ki-
2. Térképolvasó-lámpa gítás az alábbi műveletek hatá- gyullad (kivéve "Teljesen kikapcsolt"
sára fokozatosan kapcsol be: helyzetben).
- a gépjármű kireteszelésekor, Ha ki akarja kapcsolni a hátsó plafon-
- a kulcs gyújtáskapcsolóból történő lámpát, állítsa "Teljesen kikapcsolt"
kihúzásakor, helyzetbe.
- az egyik ajtó kinyitásakor,
- a reteszelőgombnak a gépjármű
helyzetmeghatározása érdekében
történő megnyomásakor. Térképolvasó-lámpák
Fokozatosan kialszik: Ráadott gyújtásnál használja a meg-
- a gépjármű reteszelésekor, felelő kapcsolót.
- a gyújtás ráadásakor,
- 30 másodperccel az utolsó ajtó be-
zárását követően. Hátsó oldalsó olvasólámpák
3. Hátsó oldalsó olvasólámpák Ráadott gyújtásnál az olvasólámpa
4. Hátsó plafonvilágítás kapcsolójának első megnyomására
Teljesen kikapcsolt helyzet. az olvasólámpa "folyamatos világí-
tás" üzemmódban kapcsol be.
A második megnyomásra az alábbi-
ak szerint kapcsol be:
Folyamatos világítás helyzet. - a gépjármű kireteszelésekor,
- a kulcs gyújtáskapcsolóból történő
kihúzásakor,
"Folyamatos világítás" üzem- - az egyik ajtó kinyitásakor,
módban helyzettől függően - a reteszelőgombnak a gépjármű
különböző működési időtarta- helyzetmeghatározása érdekében
mok állnak rendelkezésére: történő megnyomásakor.
- levett gyújtásnál kb. 10 perc, Fokozatosan kialszik:
- energiatakarékos üzemmódban - a gépjármű reteszelésekor,
kb. 30 másodperc, - a gyújtás ráadásakor,
TÁJ
Ügyeljen arra, hogy semmi se érintkez- - járó motornál korlátlan ideig. - 30 másodperccel az utolsó ajtó be-
zen a plafonlámpákkal. zárását követően.
96
KÜLSŐ VISSZAPILLANTÓ BELSŐ FOGADÓVILÁGÍTÁS HANGULATVILÁGÍTÁS
TÜKRÖK SZPOTLÁMPÁI
Az utastéri világítás távirányítással tör- Az utastéri világítás szűrt fényei gyenge
ténő bekapcsolása gyenge megvilágí- külső megvilágítás esetén megkönnyí-
tású helyeken megkönnyíti a gépjármű tik a gépjárműben való tájékozódást.
megközelítését. A fényszórók automati-
kus bekapcsolása üzemmóddal együtt
működik.
Bekapcsolás
Nyomja meg a távirányítón a nyitott
lakatot.
A plafonlámpák kigyulladnak, a gépjár-
mű kireteszelődik.
Kikapcsolás
A gépjármű könnyebb megközelíthe-
tősége érdekében a lámpák megvilá- A belső fogadóvilágítás egy adott idő
Bekapcsolás
gítják: elteltével vagy az egyik ajtó kinyitását Sötétben, a helyzetjelzők bekapcso-
- a vezető- és az első utasoldali ajtók követően automatikusan kialszik. lását követően az első plafonlámpa
előtti területet, valamint hangulatvilágítása (A) automatikusan
- a visszapillantó tükör előtti, illetve az működésbe lép.
első ajtók mögötti területet.
Programozás
Bekapcsolás Kikapcsolás
A funkció be- és kikapcso-
A szpotlámpák az alábbi esetekben lását a többfunkciós képer- A helyzetjelzők lekapcsolását követően
gyulladnak fel: nyő konfigurációs menüjén a hangulatvilágítás automatikusan ki-
- kireteszeléskor, keresztül végezheti el. kapcsol.
- a gyújtáskulcs kivételekor,
- bármelyik ajtó nyitásakor,
- a gépkocsi távvezérlővel történő lo-
kalizálásakor.
Kikapcsolás
A belső fogadóvilágítás idő-
TÁJ
A beállított idő elteltével az oldalsó tartama megegyezik az au-
megvilágítást biztosító lámpák kialsza- tomatikus kisérővilágítás
nak. időtartamával.
97
CSOMAGTARTÓ-VILÁGÍTÁS HORDOZHATÓ LÁMPA
A lábtérvilágítás szűrt fénye gyenge
megvilágítás esetén megkönnyíti a tá-
jékozódást a gépjárműben.
Működés
Pontosan a helyére illesztve a csomag-
A világítás időtartama az aláb- tartó nyitásakor automatikusan be-, be-
biak szerint változik: csukásakor automatikusan kikapcsol.
A lámpa NiMH-típusú akkumulátorokkal
- levett gyújtásnál kb. 10 perc, működik.
- energiatakarékos üzemmódban A hordozható lámpa kb. 45 percig üzem-
kb. 30 másodperc, képes, és menet közben töltődik fel.
- járó motornál korlátlan.
Az akkumulátorok behelyezé-
sekor ügyeljen a helyes pola-
TÁJ
ritásra.
Az akkumulátorok helyett soha ne
használjon elemeket.
98
BELSŐ KIALAKÍTÁS
1. Napellenző
2. Kapaszkodófogantyú
ruhaakasztóval
3. Aprócikktartó
4. Kormány alatti tárolóhely
5. Tárolóhely
6. Konzol fogantyú
7. Tárolóhely hálóval
8. Kesztyűtartó világítással
9. Ajtózsebek
10. Első 12 V-os tartozék-csatlakozó
(120 W)
11. Pohártartó
12. Első könyöktámasz tárolóhellyel
13. Tárolóhely
14. Hátsó 12 V-os tartozék-
csatlakozó (120 W)
KIALAKÍTÁS
99
NAPELLENZŐ VEZETŐOLDALI KESZTYŰTARTÓ
TÁROLÓHELYEK VILÁGÍTÁSSAL
A szemből vagy oldalról tűző nap ellen Tárolórekesz Hordozható lejátszó számára alkalmas
nyújt védelmet, és egy megvilágított audiocsatlakozókat és (kizárólag WIP
sminktükröt is magában foglal. A fedélzeti dokumentáció, stb. tárolásá- Com 3D esetén) SIM-kártya tartót, va-
Ráadott gyújtásnál emelje meg a ta- ra szolgál. lamint rekeszeket kínál.
karófedelet, a sminktükör világítása Nyitásához húzza meg a fogantyút A kesztyűtartó nyitásához emelje
automatikusan bekapcsol. és hajtsa le a dobozt. meg a fogantyút.
A napellenzőn egy jegytartó is található. Nyitáskor a világítás bekapcsol.
Kártyatartó
Lehetővé teszi pl. autópályadíj-nyugták
vagy parkolójegyek tárolását.
Hordozható lejátszó vagy
SIM-kártya csatlakoztatásá-
hoz lapozza fel az "Audió és
KIALAKÍTÁS
Aprócikktartó
100
ELSŐ KÖNYÖKTÁMASZ WIP CSATLAKOZÓ - USB OLVASÓ 12 V-OS TARTOZÉK-CSATLAKOZÓK
A vezető és az első utas kényelmét
szolgáló, tárolóhelyet is biztosító tarto-
zék.
Bal oldalról emelje meg a fedelet.
Tárolóhely
KIALAKÍTÁS
USB-n történő használat közben a hor-
dozható készülék automatikusan feltöl-
tődhet.
Az eszköz használatának
részletes ismertetését ld. az
"Audió és telematika" c. rész-
ben.
101
KIEGÉSZÍTŐ PADLÓSZŐNYEG Visszahelyezés
A kivehető védőeszköz a gépjármű pad- A vezetőoldali kiegészítő padlószőnyeg
lószőnyegét óvja. visszahelyezéséhez:
helyezze el megfelelően a szőnye-
get,
nyomja vissza a rögzítőelemeket,
ellenőrizze a szőnyeg megfelelő
rögzítését.
Eltávolítás
A vezetőoldali kiegészítő padlószőnyeg
kivételéhez:
tolja az ülést leghátsó helyzetébe,
pattintsa ki a rögzítőelemeket,
vegye ki a szőnyeget.
102
HÁTSÓ MULTIMÉDIA Az RCA-csatlakozókon (piros
és fehér) keresztül két külön
audioforrás csatlakoztatható.
KIALAKÍTÁS
Nyomja meg hosszan a rendszer
Az RCA-csatlakozókon (sár- ON/OFF gombját, a társítás a fej-
ga) keresztül két külön video- hallgatóhoz akkor történt meg, ha
forrás csatlakoztatható. a fejhallgató és a rendszer kék (fej-
hallgatót ábrázoló) jelzőlámpái fo-
lyamatosan világítanak.
A videolejátszás a fejtámlákba Ha rendelkezik videolejátszóval,
beépített két 7''-os képernyőn nyomja meg a képernyők ON/OFF
történik. gombjait.
Indítsa el a hordozható berendezés
lejátszását.
103
PADLÓLEMEZ ALATTI HÁTSÓ KÖNYÖKTÁMASZ SÍLÉCALAGÚT
TÁROLÓHELYEK HÁTUL
A hátsó utasok kényelmét szolgáló, tá- Hosszú tárgyak tárolására és szállítá-
rolóhelyet is biztosító tartozék. sára szolgáló eszköz.
104
PANORÁMA ÜVEGTETŐ
Ha a sötétítő záráskor magá-
Színezett üvegű panoráma felülettel tól visszanyílik, a tető mozgá-
rendelkezik, növeli az utastér világos- sának megszűnését követően
ságát, javítja a kilátást. a következőket kell tennie:
A hő- és akusztikai komfort fokozása ér- Húzza meg a kapcsolót a teljes
dekében több elemből álló, elektromos nyitásig.
vezérlésű sötétítővel látták el. A teljes zárásig tartsa lenyomva a
kapcsolót.
A fenti műveletek közben a becsí-
pődésgátló funkció nem működik.
Automata mód
Húzza vagy nyomja meg az A kap-
csolót az ellenállási ponton túlra. Ha a sötétítő működtetése
Egy nyomás teljesen nyitja vagy közben becsípődés történik,
zárja a sötétítőt. változtassa meg a sötétítő
A kapcsoló újbóli megnyomása mozgási irányát. Ehhez nyomja meg
megállítja a sötétítő mozgását. a megfelelő kapcsolót.
Ha a gépjárművezető működteti a
sötétítőt, meg kell győződnie arról,
hogy senki sem akadályozza a meg-
Becsípődésgátló felelő záródást.
Elektromos vezérlésű Automatikus üzemmódban, ha a sötétí- A gépjárművezetőnek meg kell győ-
szakaszos sötétítő tő záródáskor akadályba ütközik, meg- ződnie arról is, hogy az utasok meg-
áll, és valamivel hátrébb húzódik. felelően kezelik a sötétítőt.
A sötétítő nyitásakor és zárásakor A sötétítő működtetése közben fi-
egyaránt két lehetőség közül választhat: gyeljen a gyermekekre.
KIALAKÍTÁS
Manuális mód Újrainicializálás: ha mozgás közben
megszűnik a sötétítő tápellátása, a be-
Húzza vagy nyomja meg az A kap- csípődésgátlót újra kell inicializálni.
csolót az ellenállási pont átlépése
nélkül. Nyomja meg a kapcsolót a teljes zá-
ródásig.
Ha a kapcsolót elengedi, a sötétítő
mozgása megáll. Tartsa lenyomva legalább 3 másod-
percig. Az újrainicializálódást a sö-
tétítő megmozdulása jelzi.
105
A CSOMAGTARTÓ
KIALAKÍTÁSA
1. Csomagtérfedél
2. Horgok
3. 12 V-os tartozék-csatlakozó (120 W)
4. Hordozható lámpa
5. Hátsó ülések ledöntésének
kapcsolói
6. Állítható csomagtér-padlólemez
(3 helyzet)
7. Rögzítőgyűrűk a padlólemezen
8. Tárolórekeszek
KIALAKÍTÁS
106
Csomagtérfedél
Visszahelyezéséhez:
két kézzel fogja meg a csomagtérfe-
delet, majd helyezze a tartójára,
hajtsa ki a csomagtartóoszlopokig,
KIALAKÍTÁS
akassza be a két zsinórt,
Kiemeléséhez: szükség esetén a rögzítések bepat-
tintásához jobb és bal oldalon nyom-
az előbb ismertetett módon hajtsa ja le felülről a csomagtérfedelet.
össze a csomagtérfedelet,
enyhén megnyomva alulról, pattint-
sa le a jobb és bal oldalon található
rögzítéseket,
kezeit helyezze el az ábrán látha-
tó módon, majd húzza az egészet
maga felé.
107
Horgok 12 V-os tartozékcsatlakozó Csomagrögzítő háló
108
Tárolódoboz
KIALAKÍTÁS
109
Mozgatható csomagtér-
padlólemez
110
Hordozható lámpa Hátsó oldalsó napellenzők
A csomagtartó falába beépített, cso- A hátsó ablakokra szerelve a nap suga-
magtartó-világításként és zseblámpa- raival szemben nyújtanak védelmet a
ként egyaránt használható levehető gyermekek számára.
lámpa.
A csomagtartó-világításként
történő használattal kapcso-
latban olvassa el a "Tájékozó-
dás" c. részt.
Használat
A zseblámpa (A) szélét megfogva
húzza ki a helyéről.
Be- és kikapcsolásához nyomja meg
a hátoldalon található kapcsolót.
A lámpa leállításához és megeme-
léséhez (pl. kerékcsere alkalmával) A napellenzőt a középső nyelvnél
hajtsa ki a talpat. fogva húzza le.
A napellenző kapcsát rögzítse a ho-
rogra.
Visszahelyezés
Működés Visszahelyezéskor mindig a hordoz-
A lámpa NiMH-típusú akkumulátorokkal ható lámpa keskenyebbik részét (B)
működik. illessze először a tartóba.
KIALAKÍTÁS
A hordozható lámpa kb. 45 percig üzem- Így a lámpa automatikusan kikap-
képes, és menet közben töltődik fel. csol, ha Ön elfelejtette volna kikap-
csolni.
111
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A GYERMEKÜLÉS ELÖL
GYERMEKÜLÉSEKRŐL
Az autó tervezésekor a PEUGEOT
mindvégig figyelmet fordított a gyerme-
kek védelmére, gyermekeink biztonsá-
ga azonban tőlünk is függ.
A maximális biztonság érdekében ve-
gye figyelembe az alábbi néhány sza-
bályt:
- az európai szabályozással össz-
hangban a 12 éven aluli vagy
150 cm-nél alacsonyabb gyerme-
keket a gépkocsi biztonsági övvel
vagy ISOFIX rögzítésekkel* ellátott
ülésein elhelyezett, szabványos,
a gyermek testsúlyához igazodó
gyermekülésben kell szállítani;
Menetiránynak háttal Menetiránynak megfelelően
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
112
Utasoldali légzsák OFF
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
utasülés, a hosszanti beállítás leg-
hátsó helyzetében
A légzsák semlegesítéséről
további részleteket olvas-
hat a "Biztonság" c. fejezet
"Légzsákok" c. részében.
113
Címke az utasoldali napellenző
mindkét oldalán
AR
BG НИКОГА НЕ инсталирайте детско столче на седалка с АКТИВИРАНА предна ВЪЗДУШНА ВЪЗГЛАВНИЦА. Това можеда причини СМЪРТ
или СЕРИОЗНО НАРАНЯВАНЕ на детето.
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
CS NIKDY neumisťujte dětské zádržné zařízení orientované směrem dozadu na sedadlo chráněné AKTIVOVANÝM čelním AIRBAGEM. Hrozí nebez-
pečí SMRTI DÍTĚTE nebo VÁŽNÉHO ZRANĚNÍ.
DA Brug aldrig en bagudvendt barnestol på et sæde der er beskyttet af en aktiv airbag. Død eller alvorlig skade på barnet kan forekomme.
DE Verwenden Sie NIEMALS einen Kindersitz oder Babyschale gegen die Fahrtrichtung bei AKTIVIERTEM Airbag, TOD oder ERNSTHAFTE
VERLETZUNGEN können die Folge sein.
EL Μη χρησιμοποιείτε ΠΟΤΕ παιδικό κάθισμα με την πλάτη του προς το εμπρός μέρος του αυτοκινήτου, σε μια θέση που προστατεύεται από ΜΕΤΩΠΙΚΟ
αερόσακο που είναι ΕΝΕΡΓΟΣ. Αυτό μπορεί να έχει σαν συνέπεια το ΘΑΝΑΤΟ ή το ΣΟΒΑΡΟ ΤΡΑΥΜΑΤΙΣΜΟ του ΠΑΙΔΙΟΥ
EN NEVER use a rearward facing child restraint on a seat protected by an ACTIVE AIRBAG in front of it, DEATH or SERIOUS INJURY to the CHILD
can occur
ES NO INSTALAR NUNCA EL SISTEMA DE RETENCIÓN PARA NIÑOS DE ESPALDAS AL SENTIDO DE LA CIRCULACIÓN SOBRE UN ASIENTO
PROTEGIDO CON UN COJÍN INFLABLE FRONTAL ( AIRBAG ) ACTIVADO. ESTO PUEDE CAUSAR LA MUERTE DEL BEBE O HERIRLO
GRAVEMENTE.
ET Ärge kasutage kunagi lapse turvatooli seljaga sõidusuunas sõiduki istmel mis on kaitstud AKTIVEERITUD TURVAPADJAGA. See võib põhjustada
lapsele RASKEID VIGASTUSI või SURMA.
FI ÄLÄ KOSKAAN aseta lapsen turvaistuinta selkä ajosuuntaan istuimelle, jonka edessä suojana on käyttöön aktivoitu TURVATYYNY. Sen laukeami-
nen voi aiheuttaa LAPSEN KUOLEMAN tai VAKAVAN LOUKKAANTUMISEN.
FR NE JAMAIS installer de système de retenue pour enfants faisant face vers l’arrière sur un siège protégé par un COUSSIN GONFLABLE frontal
ACTIVÉ.
Cela peut provoquer la MORT de l’ENFANT ou le BLESSER GRAVEMENT
HR NIKADA ne postavljati dječju sjedalicu leđima u smjeru vožnje na sjedalo zaštićeno UKLJUČENIM prednjim ZRAČNIM JASTUKOM. To bi moglo
uzrokovati SMRT ili TEŠKU OZLJEDU djeteta.
114
HU SOHA ne használjon menetiránynak háttal beszerelt gyermekülést olyan ülésen, amely AKTIVÁLT ÁLLAPOTÚ (BEKAPCSOLT) FRONTLÉGZSÁKKAL
van védve. Ez a gyermek halálát vagy súlyos sérülését okozhatja.
IT NON installare MAI seggiolini per bambini posizionati in senso contrario a quello di marcia su un sedile protetto da un AIRBAG frontale ATTIVATO.
Ciò potrebbe provocare la MORTE o FERITE GRAVI al bambino.
LT NIEKADA neįrenkite vaiko prilaikymo priemonės su atgal atgręžtu vaiku ant sėdynės, kuri saugoma VEIKIANČIOS priekinės ORO PAGALVĖS.
Išsiskleidus oro pagalvei vaikas gali būti MIRTINAI arba SUNKIAI TRAUMUOTAS.
LV NAV PIEĻAUJAMS uzstādīt uz aizmuguri vērstu bērnu sēdeklīti priekšējā pasažiera vietā, kurā ir AKTIVIZĒTS priekšējais DROŠĪBAS GAISA
SPILVENS.
Tas var izraisīt BĒRNA NĀVI vai radīt NOPIETNUS IEVAINOJUMUS.
MT Qatt m’ghandek thalli tifel/tifla marbut f’siggu dahru lejn l-Airbag attiva, ghaliex tista’ tikkawza korriment serju jew anke mewt lit-tifel/tifla
NL Plaats NOOIT een kinderzitje met de rug in de rijrichting op een zitplaats waarvan de AIRBAG is INGESCHAKELD. Bij het afgaan van de airbag
kan het KIND ERNSTIG OF DODELIJK GEWOND raken.
NO Installer ALDRI et barnesete med ryggen mot kjøreretningen i et sete som er beskyttet med en frontal AKTIVERT KOLLISJONSPUTE, BARNET
risikerer å bli DREPT eller HARDT SKADET.
PL NIGDY nie instalować fotelika dziecięcego w pozycji «tyłem do kierunku jazdy»na siedzeniu wyposażonym w CZOŁOWĄ PODUSZKĘ
POWIETRZNĄ w stanie AKTYWNYM.W przeciwnym razie dziecko narażone będzie na ŚMIERĆ lub BARDZO POWAŻNE OBRAŻENIA CIAŁA w
momenicie wyzwolenia poduszki powietrznej
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
PT NUNCA instale um sistema de retenção para crianças de costas para a estrada, num banco protegido por um AIRBAG frontal ACTIVADO. Esta
instalação poderá provocar FERIMENTOS GRAVES ou a MORTE da CRIANÇA.
RO Nu instalati NICIODATA un sistem de retinere pentru copii, dispus cu spatele in directia de mers, pe un loc din vehicul protejat cu AIRBAG frontal
ACTIVAT. Aceasta ar putea provoca MOARTEA COPILULUI sau RANIREA lui GRAVA.
RU ВО ВСЕХ СЛУЧАЯХ ЗАПРЕЩАЕТСЯ использовать обращенное назад детское удерживающее устройство на сиденье, защищенном
ФУНКЦИОНИРУЮЩЕЙ ПОДУШКОЙ БЕЗОПАСНОСТИ, установленной перед этим сиденьем.
Это может привести к ГИБЕЛИ РЕБЕНКА или НАНЕСЕНИЮ ЕМУ СЕРЬЕЗНЫХ ТЕЛЕСНЫХ ПОВРЕЖДЕНИЙ
SK NIKDY nepoužívajte na prednom sedadle chránenom AKTÍVNYM AIRBAGOM detské zadržiavacie zariadenie umiestnené v proti smere jazdy.
Môže to spôsobiť SMRŤ, alebo VÁŽNE ZRANENIE DIEŤAŤA.
SL NIKOLI ne nameščajte otroškega sedeža s hrbtom v smeri vožnje, če je VARNOSTNA BLAZINA pred sprednjim sopotnikovim sedežem AKTIVIRANA.
Takšna namestitev lahko povzroči SMRT OTROKA ali HUDE POŠKODBE.
SR NIKADA ne koristite dečje sedište koje se okreće unazad na sedištu zaštićenim AKTIVNIM VAZDUŠNIM JASTUKOM ispred njega, jer mogu nas-
tupiti SMRT ili OZBILJNA POVREDA DETETA.
SV Använd ALDRIG en bakåtvänd barnstol i ett säte skyddat av en AKTIV AIRBAG framför det. Det kan orsaka ALLVARLIGA eller DÖDLIGA skador
på barnet.
TR KESİNLKLE HAVA YASTIĞI AKTİF olan ön koltuğa yüzü arkaya dönük bir çocuk koltuğu yerleştirmeyiniz. Bu ÇOCUĞUN ÖLMESİNE veya ÇOK
AĞIR YARALANMASINA sebep olabilir.
115
A PEUGEOT ÁLTAL AJÁNLOTT GYERMEKÜLÉSEK
A PEUGEOT a hárompontos biztonsági övvel rögzíthető gyermekülések teljes választékát kínálja.
L1
"RÖMER/BRITAX Baby-Safe L2
Plus"
"RÖMER Duo Plus ISOFIX".
Menetiránynak háttal
szerelhető be.
2. és 3. súlycsoport: 15-36 kg
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
L5 L6
"KLIPPAN Optima". "RÖMER KIDFIX".
6 éves kortól (kb. 22 kg) A gépjármű ISOFIX rögzítéseire
elegendő a magasító szerelhető. A gyermeket a
használata. biztonsági öv óvja.
116
KITÁMASZTÓS GYERMEKÜLÉSEK BESZERELÉSE
A kitámasztóval (vagy kitámasztó talppal) ellátott gyermeküléseket kellő odafigyeléssel kell a gépjárműbe beszerelni.
Különösen ügyelni kell arra, hogy a hátsó szélső ülések előtt, a padlóba süllyesztve egy tárolódoboz található.
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
A tárolódoboz aljára A tárolódoboz területén
Ne helyezze a kitámasztót a kívül
tárolódoboz tetejére, mert na- Ha a kitámasztó elég hosszú, a tároló-
gyobb rázkódás hatására el- doboz aljára állíthatja. A kitámasztó el- Ha a kitámasztó elég hosszú és meg-
törhet. Ha a kitámasztó kialakítása és helyezése előtt ürítse ki a tárolódobozt. felelően dönthető is (a gyermekülés
beállításai lehetővé teszik, két másik használati útmutatójában szereplő elő-
beszerelési megoldást javasolunk. írások betartása mellett), másik meg-
oldásként a kitámasztót a padlóra is
támaszthatja, a tárolódoboz területén
kívülre. Ügyeljen arra, hogy az első ülés
hosszanti beállításával biztosítsa a kitá-
masztó megfelelő helyzetét, a tárolódo-
boz területén kívül.
117
BIZTONSÁGI ÖVVEL RÖGZÍTHETŐ GYERMEKÜLÉSEK BESZERELÉSE
A táblázat az egyes ülőhelyekre biztonsági övvel rögzíthető univerzális gyermekülések (a) beszerelési lehetőségeit mutatja
be a gyermek súlyától, illetve a gépjármű adott ülőhelyétől függően, az európai szabályozásnak megfelelően:
X X X X
magasító nélkül
Hátsó szélső U* U* U* U*
ülőhelyek
* A kitámasztóval (vagy kitámasztó talppal) ellátott gyermeküléseket kellő odafigyeléssel kell a gépjárműbe beszerelni.
A további részleteket olvassa el a "Kitámasztós gyermekülések beszerelése" c. részben.
118
NÉHÁNY JÓ TANÁCS A GYERMEKÜLÉSEKKEL KAPCSOLATBAN
A gépjárműbe nem megfelelően be- 10 év alatti gyermeket kizárólag abban Az ajtók és a hátsó ablakok véletlen
szerelt gyermekülés az optimálisnál az esetben szállítson az első utasülé- kinyitásának elkerülése érdekében
jóval kisebb védelmet nyújt a gyermek sen menetiránynak megfelelően, ha használja a biztonsági gyermekzá-
számára az esetleges ütközések so- a hátsó ülőhelyeket már más gyerme- rat.
rán. kek elfoglalták, vagy ha a hátsó ülések A hátsó ablakokat csak egyharmad
Még rövid utak során is ügyeljen rá, használhatatlanok, illetve nincsenek részig nyissa ki.
hogy a biztonsági öv vagy a gyermek- beszerelve.
Óvja a gyerekeket a napfénytől: a
ülés hevedere a lehető legszorosab- Ha az első utasülésre menetiránynak hátsó oldalablakokra tegyen napel-
ban simuljon a gyermek testéhez. háttal szerel be gyermekülést, semle- lenzőt.
Ha a biztonsági övvel rögzíti a gyer- gesítse az utasoldali légzsákot.
mekülést, ellenőrizze, hogy az öv Ellenkező esetben a működésbe lépő
elég feszes-e és szilárdan rögzíti-e a légzsák súlyos, akár halálos sérülést is
gyermekülést a gépjármű üléséhez. okozhat.
Ha szükséges, állítsa előre az ülést
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
(amennyiben állítható).
A gyermekülés menetiránynak megfe-
lelően történő optimális beszerelése Magasító beszerelése
érdekében győződjön meg róla, hogy A biztonsági öv mellkasi részének a
a gyermekülés háttámlája a gépjármű gyermek vállához kell illeszkednie anél-
ülésének háttámlájához támaszkodik- kül, hogy érintené a nyakát.
e, illetve hogy a fejtámla nincs-e út- Győződjön meg róla, hogy az öv hasi
ban. része valóban a gyermek combjain fek-
Ha el kell távolítania a fejtámlát, gon- szik-e.
doskodjon megfelelő elhelyezéséről A PEUGEOT a háttámlával és vállma-
vagy rögzítéséről, nehogy egy hirtelen gasságban övvezetővel ellátott ülésma-
fékezés során elszabaduljon. gasítók használatát javasolja.
Biztonsági okokból:
- soha ne hagyjon egy vagy több
gyermeket felügyelet nélkül a jármű-
ben,
- soha ne hagyjon gyermeket vagy
állatot zárt ablakok mellett erős nap-
fénynek kitett járműben,
- soha ne hagyja a kulcsait a jármű-
ben, a gyermek által elérhető he-
lyen.
119
"ISOFIX" RÖGZÍTÉSEK Mindegyik ülőlapon három rögzítőgyűrű Az ISOFIX rögzítőrendszer a gyermek-
található. ülés könnyű, biztonságos és gyors be-
A gépjármű mindenben megfelel a leg- - Két - matricával jelzett - rögzítőgyű- szerelését teszi lehetővé.
újabb ISOFIX szabályozásnak. rű (A) a gépjármű ülésének háttám-
Az ábrán jelölt üléseket szabványos lája és ülőlapja között.
ISOFIX rögzítőelemekkel látták el. Az ISOFIX gyermekülések két, az A
- Egy - az ülés mögött elhelyezett - rögzítőgyűrűkbe könnyűszerrel rögzít-
TOP TETHER elnevezésű rögzítőgyű- hető retesszel rendelkeznek.
rű (B) a felső heveder rögzítéséhez.
120
ISOFIX GYERMEKÜLÉS
A PEUGEOT által ajánlott, gépjárművéhez rendszeresített gyermekülés
1. súlycsoport: 9-18 kg
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
A gyermekülés ISOFIX rögzí-
tőkkel nem rendelkező ülőhe-
lyeken is használható. Ebben
az esetben a hárompontos bizton-
sági övvel kell a gépjármű üléséhez
rögzíteni.
A gyermekülés beszerelésekor kö-
vesse a gyártó által rendelkezésre
bocsátott használati útmutató uta-
sításait.
121
ISOFIX GYERMEKÜLÉSEK ELHELYEZÉSÉT ISMERTETŐ ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT
Az alábbi táblázat az ISOFIX gyermeküléseknek a gépjármű ISOFIX rögzítésekkel ellátott üléseire történő, az európai sza-
bályozással összhangban álló beszerelési lehetőségeit mutatja be.
Az univerzális és féluniverzális gyermekülések esetében az A és a G közé eső betűk egyikével jelölt ISOFIX méretosztály a
gyermekülésen található ISOFIX logó mellett látható.
ISOFIX méretosztály F G C D E C D A B B1
Első utasülés X X X X
IUF*
Hátsó szélső ülőhelyek X IL-SU* IL-SU*
IL-SU*
IUF: felső hevederrel a menetiránynak megfelelően beszerelhető univerzális ISOFIX gyermekülés beszerelésére alkalmas ülőhely.
IL-SU: féluniverzális ISOFIX gyermekülés beszerelésére alkalmas ülőhely:
- menetiránynak háttal beszerelhető gyermekülés felső hevederrel vagy kitámasztóval,
- menetiránynak megfelelően beszerelhető gyermekülés kitámasztóval,
- felső hevederrel vagy kitámasztóval felszerelt mózeskosár.
A felső heveder bekötéséről az "ISOFIX rögzítések" c. részben olvashat.
X: az adott súlycsoport esetében gyermekülés vagy kosár beszerelésére nem alkalmas ülőhely.
* A kitámasztóval (vagy kitámasztó talppal) ellátott gyermeküléseket kellő odafigyeléssel kell a gépjárműbe beszerelni. A
további részleteket olvassa el a "Kitámasztós gyermekülések beszerelése" c. részben.
122
MECHANIKUS GYERMEKZÁR ELEKTROMOS BIZTONSÁGI Kikapcsolás
GYERMEKZÁR Ráadott gyújtásnál nyomja meg is-
A hátsó ajtó belső nyitókarral történő mét a gombot.
nyitását megakadályozó mechanikus Az ajtók belső nyitókarokkal történő
szerkezet. nyitását és a hátsó ablakemelők hasz- A gomb jelzőlámpája a kikapcsolást visz-
nálatát megakadályozó, távvezérlésű szaigazoló üzenet kíséretében kialszik.
A retesz a hátsó ajtók élén található.
rendszer. A gyermekzár kikapcsolt állapotában a
jelzőlámpa nem világít.
Reteszelés Bekapcsolás
GYERMEKEK BIZTONSÁGA
ban vagy egy szakszervizben.
123
IRÁNYJELZŐK ELAKADÁSJELZŐ KÜRT
A vizuális figyelemfelkeltést szolgáló A berendezés hangjelzéssel hívja fel a
rendszer az irányjelzők villogásával fi- forgalom többi résztvevőjének figyelmét
gyelmezteti a forgalom többi résztve- az esetleges veszélyhelyzetre.
vőjét a meghibásodott, vontatott vagy
balesetet szenvedett gépjárműre.
124
KERÉKNYOMÁS-ELLENŐRZŐ Defektes gumiabroncs
Az ilyen rendszerrel felszerelt
RENDSZER Az azonnali megállás kerekek javítását és a gumiab-
A rendszer a gumiabroncsnyomás el- (STOP) visszajelzés hang- roncsok cseréjét a PEUGEOT
lenőrzését teszi lehetővé menet köz- jelzés és a többfunkciós hálózatban vagy egy szakszervizben
ben. képernyőn megjelenő, az kell elvégeztetni.
érintett kereket jelölő üzenet Ha a kerékcsere során felsze-
kíséretében kigyullad. relt gumiabroncsot nem érzékeli a
Hirtelen kormánymozdulat és hirte- rendszer (például téli gumi felszerelé-
len fékezés nélkül azonnal állítsa le sekor), a rendszer újrainicializálását a
a gépkocsit. PEUGEOT hálózatban vagy egy
Cserélje ki a meghibásodott (defek- szakszervizben kell elvégeztetni.
tes vagy lapos) gumiabroncsot, és a
lehető legrövidebb időn belül ellen-
őrizze a gumiabroncsok nyomását.
BIZ
Ellenőriztesse a lehető leggyorsab-
ban a gumiabroncsok nyomását.
Az ellenőrzést hideg gumiabroncsokon
kell elvégezni.
125
ELEKTRONIKUS MENETSTABILIZÁLÓ Vészfékrásegítő (AFU) Működés
PROGRAM (ESC) A rendszer vészhelyzetben az optimális
féknyomaték gyorsabb elérését, és így Blokkolásgátló rendszer (ABS) és
Az elektronikus menetstabilizáló prog- elektronikus fékerőelosztó (REF)
ram (ESC: Electronic Stability Control) a fékút csökkentését teszi lehetővé.
a következő rendszereket foglalja ma- A fékpedálra gyakorolt nyomás gyorsa-
gában: ságának függvényében lép működésbe. A visszajelző lámpa hangjel-
- blokkolásgátló (ABS) és elektroni- Mindez a fékpedál ellenállásának csök- zés és üzenet kíséretében
kus fékerőelosztó (REF), kenésében és a fékezés hatékonyságá- történő felgyulladása a blok-
nak növekedésében nyilvánul meg. kolásgátló rendszer meghi-
- vészfékrásegítő (AFU), básodását jelzi, ami fékezés
- kipörgésgátló (ASR), esetén a gépkocsi kormányozhatatlan-
- dinamikus menetstabilizáló rend- ságához vezethet.
szer (CDS). A visszajelző lámpának a
STOP visszajelzéssel együtt,
hangjelzés és üzenet kísé-
Meghatározások Kipörgésgátló (ASR) retében történő felgyulladása
Az ASR rendszer a meghajtott kerekek az elektronikus fékerőelosztó
Blokkolásgátló (ABS) és fékeire és a motorra gyakorol hatást. (REF) meghibásodását jelzi, ami féke-
elektronikus fékerőelosztó (REF) A kerekek kipörgésének elkerülése ér- zés esetén a gépkocsi kormányozhatat-
A rendszer növeli a gépjármű stabilitá- dekében optimalizálja a gépkocsi meg- lanságához vezethet.
sát és irányíthatóságát fékezéskor, illet- hajtását, és gyorsításkor javítja a
ve nagyobb ellenőrzést biztosít hibás gépjármű iránytartását. Azonnal álljon meg.
vagy csúszós útfelületen végrehajtott Mindkét esetben forduljon a PEUGEOT
kanyarodási műveletek során. hálózathoz vagy egy szakszervizhez.
Az ABS rendszer megakadályozza a
kerekek blokkolását vészfékezéskor. Dinamikus menetstabilizáló (CDS)
A REF rendszer a féknyomaték kere- A gépjármű által követett, illetve a gép- A kerekek (gumiabroncsok és
kenkénti vezérlését látja el. járművezető által követni kívánt nyom- keréktárcsák) cseréje esetén
vonal közötti eltérés esetén a CDS ügyeljen arra, hogy a gép-
rendszer automatikusan hatást gyako- kocsijának megfelelő kerék
rol a kerekek fékeire és a motorra annak kerüljön felszerelésre.
érdekében, hogy a gépkocsit - a fizikai Bizonyos esetekben az ABS rend-
törvények határain belül - a kívánt pá- szer rendes működése a fékpedál
lyán tartsa. enyhe vibrálásával járhat.
126
Működési rendellenesség
A rendszer meghibásodását
hangjelzés és a többfunkciós
képernyőn megjelenő üzenet
kíséretében kigyulladó vissza-
jelzés jelzi.
Ellenőriztesse a rendszert a PEUGEOT
hálózatban vagy egy szakszervizben.
Nyomja meg a műszerfal
közepén található "OFF"
gombot, vagy - változattól
függően - fordítsa a forgó- A CDS rendszer normál ve-
kapcsolót ebbe a helyzetbe. zetési stílus esetén fokozott
Dinamikus menetstabilizáló (CDS) biztonságot nyújt, de nem
Ez a visszajelzés és a gomb szabad, hogy ez a gépjárművezetőt
vagy a forgókapcsoló jelző- felesleges kockázat vállalására, illet-
Bekapcsolás lámpája kigyullad: a CDS ve túl nagy sebességgel való közle-
A rendszer a gépjármű indításakor au- rendszer már nem befolyásol- kedésre csábítsa.
tomatikusan működésbe lép. ja a motor működését. A rendszer működése csak a gyár-
Tapadási vagy úttartási probléma ese- tónak a kerekekre (gumiabroncsok
tén a rendszer bekapcsol. Újbóli bekapcsolás és keréktárcsák), a fékrendszer al-
A gyújtás levételét követően, illetve kotóelemeire, az elektronikus egy-
50 km/h feletti sebességnél a rendszer ségekre és a PEUGEOT hálózatban
automatikusan újra bekapcsol. elvégzett szerelésekre és beavatko-
A bekapcsolást a műszercso- zásokra vonatkozó előírásainak a
porton található visszajelző betartásával biztosított.
lámpa villogása jelzi. Ütközést követően ellenőriztesse a
rendszert a PEUGEOT hálózatban
vagy egy szakszervizben.
Semlegesítés
Rendkívüli körülmények között (laza
talajon, sárban vagy hóban elakadt
gépjármű elindításakor) a kerekek ki-
pörgetéséhez, és ezzel a tapadás visz- A kézzel történő bekapcso-
szanyeréséhez hasznos lehet a CDS láshoz nyomja meg ismét
rendszer semlegesítése. az "OFF" gombot, vagy -
változattól függően - fordít-
BIZ
sa a forgókapcsolót ebbe a
helyzetbe.
127
"GRIP CONTROL"
A speciális és szabadalmaztatott kipör-
gésgátló rendszer hóban, sárban és ho-
mokban javítja a kerekek meghajtását.
A rendszerhez M+S (Mud and Snow:
215/60 R16) négyévszakos gumiabron-
csokat kell használni, melyek kifogásta-
lan tapadást és hajtóerőt biztosítanak,
mindezt magas biztonsági szint mellett.
A berendezés működését a különböző
helyzetekhez optimalizálták, így gyenge
tapadás esetén is szavatolja a haladást
(a hétköznapi felhasználás során).
A motor erejét a rendszer akkor tudja Normál üzemmód Havas út üzemmód
teljes mértékben kihasználni, ha a gáz-
pedál megfelelően le van nyomva. Az
elektronika optimális módon kezeli a Sztenderd üzemmód, melynek beállításai Ebben az üzemmódban elinduláskor a
különböző paramétereket. A működési alacsony kipörgési szintet szavatolnak rendszer a két első kerék által tapasz-
fázisok között lehetnek magas fordulat- az utakon előforduló, legkülönbözőbb talt tapadási körülményekhez igazítja
szám mellett végrehajtottak, ez a nor- tapadási feltételek mellett. stratégiáját.
mál működés része. Haladás közben a rendszer optimális
A gyújtás levételét követően a rend- Alap üzemmód, helyezze a kipörgéssel szavatolja a lehető legjobb
szer sztenderd üzemmódban indul újra forgókapcsolót ebbe a hely- gyorsulást a rendelkezésre álló tapa-
(ESP). zetbe. dástól függően.
128
Kikapcsolt ESP üzemmód
Állítsa a forgókapcsolót
ebbe a helyzetbe.
Vezetési tanácsok
A gépjárművet elsősorban
aszfaltozott útfelületen való
közlekedésre tervezték, de alkal-
Sár üzemmód Homok üzemmód manként kevésbé járható utakon is
közlekedhet vele.
Ebben az üzemmódban a rendszer in- Ebben az üzemmódban a rendszer Ugyanakkor a gépjármű nem alkal-
duláskor engedélyezi a legkevésbé ta- kisfokú kipörgést engedélyez mindkét mas:
padó kerék nagyfokú kipörgését, így a meghajtott keréknél egyformán, így se- - olyan terepeken való áthaladásra
kerék alól távozik a sár és fellép a tapa- gíti az autó haladását és csökkenti an- vagy közlekedésre, melyek meg-
dás. Ezzel párhuzamosan a legjobban nak a veszélyét, hogy beássa magát. rongálhatják az alvázat, vagy ahol
tapadó kerékre a lehető legnagyobb olyan akadályok, kövek vannak,
nyomatékot juttatja. amelyek leszakíthatják a külön-
Haladáskor a rendszer optimális kipör- Állítsa a forgókapcsolót
ebbe a helyzetbe. böző elemeket (üzemanyag-ve-
géssel, a lehető legteljesebb mértékben zeték, üzemanyag-hűtő, stb.),
szolgálja a vezető igényeit. - erős lejtésű és gyenge tapadású
Homokban ne használja az egyéb terepen való közlekedésre,
Állítsa a forgókapcsolót üzemmódokat, mert a gépjármű beás- - folyóvizen való áthajtásra.
ebbe a helyzetbe. hatja magát és elakadhat.
BIZ
129
BIZTONSÁGI ÖVEK Becsatolás Magasság beállítása
130
Nem becsatolt vagy kicsatolódott Hátsó biztonsági övek Kicsatolódott biztonsági öv
biztonsági öv visszajelzések kijelzője visszajelzések kijelzője
A hátsó ülőhelyeket hárompontos, öv-
tekercselővel és erőhatárolóval ellátott
biztonsági övekkel szerelték fel (kivéve
a hátsó középső ülőhelyet).
Becsatolás
Húzza meg a hevedert, majd he-
lyezze a csatot a reteszbe.
A heveder meghúzásával ellenőriz-
ze a megfelelő reteszelődést.
Kicsatolás
Nyomja meg a retesz piros gombját.
1. Nem becsatolt / kicsatolódott első és/ Kezével kísérje az övet, amíg felte- Járó motornál vagy kb. 20 km/óránál ki-
vagy hátsó biztonsági öv visszajelzés. kercselődik. sebb sebességnél, ha a biztonsági öv
2. Bal első biztonsági öv visszajelzés. nincs becsatolva, a megfelelő 4-es, 5-
ös és 6-os visszajelzés kb. 30 másod-
3. Jobb első biztonsági öv visszajelzés. percig piros fénnyel világít.
4. Jobb hátsó biztonsági öv visszajelzés. Kicsatolódott biztonsági öv Kb. 20 km/óránál nagyobb sebesség-
5. Hátsó középső biztonsági öv visz- visszajelzés nél, ha az egyik hátsó utas kicsatolja
szajelzés. az övét, a megfelelő 4-es, 5-ös és 6-os
A biztonsági övek és az utasol- visszajelzés hangjelzés és a többfunk-
6. Bal hátsó biztonsági öv visszajelzés. dali frontlégzsák visszajelzések ciós képernyőn megjelenő üzenet kísé-
kijelzőjén látható visszajelzés ak- retében piros fénnyel világít.
Az utasoldali biztonsági öv és frontlég- kor gyullad ki, ha egy vagy több
zsák visszajelzések kijelzőjén a megfe- hátsó utas kicsatolja a biztonsági övét.
lelő 2-es vagy 3-as visszajelzés piros Ha a gépjármű eléri a kb. 20 km/óra
fénnyel világít, ha a biztonsági öv nem sebességet, a visszajelzés hangjelzés
lett becsatolva vagy kicsatolódott. kíséretében két percig villog. A két perc
elteltével a visszajelzés tovább világít
egészen addig, amíg egy vagy több hátsó
utas be nem csatolja a biztonsági övét.
BIZ
131
A vezetőnek meg kell győ- A hatékony használat érdekében: Ajánlások gyermekek
ződnie arról, hogy az utasok - a biztonsági övnek a lehető leg- szállításához
megfelelően használják a biz- jobban a testhez kell simulnia, Amennyiben az utas életkora nem
tonsági öveket, és hogy indulás előtt haladja meg a 12 évet vagy magas-
valamennyien becsatolták magukat. - az övet egyenletes mozdulattal
kell áthúznia maga előtt, ellenőriz- sága nem éri el a 150 cm-t, használ-
Bárhol is ül a gépkocsiban, mindig ve, hogy nincs-e megtekeredve, jon megfelelő gyermekülést.
kapcsolja be a biztonsági övét, még Soha ne használja ugyanazt az övet
rövid utazások alkalmával is. - az övnek egyetlen személyt sza-
bad csak rögzítenie, több személy becsatolásához.
Az övek csatjait ne cserélje fel, mert Utazás közben soha ne tartsa ölben
ebben az esetben nem képesek tö- - az öv anyagán nem lehet vágás
és nem lehet foszlott, a gyermekeket.
kéletesen ellátni a feladatukat.
A biztonsági övek tekercselővel ren- - a működés hatékonyságának
delkeznek, mely az öv hosszát au- megőrzése érdekében az öveket Ütközés esetén
tomatikusan az Ön testalkatához nem szabad átalakítani.
A hatályos biztonsági előírások értel- Az ütközés jellegének és nagysá-
igazítja. Az éppen nem használt öv gának függvényében a pirotechnikai
automatikusan a helyére rendeződik. mében a gépkocsit érintő valamennyi
beavatkozást kizárólag egy megfe- övfeszítő a légzsákoktól függetlenül,
Használat előtt és után győződjön azok kinyílását megelőzően is műkö-
meg arról, hogy az öv megfelelően lelő szakértelemmel és felszerelt-
séggel rendelkező szakszervizben désbe léphet. Az övfeszítők műkö-
feltekeredett-e. désbe lépésekor enyhe, ártalmatlan
végeztesse. A PEUGEOT hálózat
Az öv alsó részét medencetájékon a garantáltan megfelel ezeknek a fel- füst szabadul fel, és a rendszerbe
lehető legalacsonyabban kell elhe- tételeknek. épített pirotechnikai patron felrobba-
lyezni. násából adódó zaj hallatszik.
Szabályos időközönként és főleg, ha
Az öv felső részét a vállgödörhöz kell a hevedereken sérülést tapasztal, A légzsák visszajelzése minden eset-
igazítani. ellenőriztesse a biztonsági öveket ben kigyullad.
Arra az esetre, ha ütközés vagy hir- a PEUGEOT hálózatban vagy egy Ütközést követően a biztonsági övek
telen fékezés következne be, vagy szakszervizben. rendszerének ellenőrzését és esetle-
a gépjármű felborulna, az öveket A heveder tisztítását szappanos víz- ges cseréjét a PEUGEOT hálózatban
automatikus reteszelőegységgel lát- zel vagy a PEUGEOT hálózatban be- vagy egy szakszervizben végeztes-
ták el. Az eszköz kioldásához hatá- szerezhető textiltisztítóval végezze. se el.
rozott mozdulattal rántsa meg, majd
engedje el a hevedert, hogy lassan Az ülések vagy a hátsó üléssor le-
feltekeredjen. hajtását vagy elmozdítását követően
mindig győződjön meg arról, hogy a
biztonsági öv megfelelően van-e el-
helyezve és feltekerve.
BIZ
132
LÉGZSÁKOK Ütközés-érzékelési zónák Frontlégzsákok
Az erőhatárolóval rendelkező biztonsá- A rendszer a fejet és a törzset fenye-
gi övek hatását kiegészítő rendszer a gető sérülésektől védi a vezetőt és az
gépkocsiban ülők (kivéve a hátsó kö- első utast nagyerejű frontális ütközések
zépső utast) optimális védelmét szol- alkalmával.
gálja jelentős ütközések esetén. Vezetőoldalon a légzsákot a kormány
Ebben az esetben az elektronikus ér- középső részébe, utasoldalon a kesz-
zékelők észlelik és elemzik az ütközés- tyűtartó fölé, a műszerfalba építették
érzékelési zónákban történő frontális és be.
oldalirányú erőhatásokat:
- nagyerejű ütközés esetén a lég-
zsákok kinyílnak és hozzájárulnak
a gépjárműben utazók nagyobb biz-
tonságához (a hátsó középső utas
kivételével); az ütközést követően
pedig a szabad kilátás biztosítása, il-
letve a gépjármű esetleges elhagyá- A. Frontális ütközési zóna
sának megkönnyítése érdekében B. Oldalsó ütközési zóna
rövid időn belül leengednek,
- kevésbé jelentős ütközés, a gép-
jármű hátsó részét érő erőhatás
és - bizonyos esetekben - borulás
esetén a légzsákok nem nyílnak ki,
ezekben a helyzetekben a biztonsá- A légzsák(ok) kinyílásakor
gi öv önmagában járul hozzá az ön enyhe füst szabadul fel, és a
védelméhez. rendszerbe épített pirotechni- Működésük
kai patron felrobbanásából adódó zaj
hallatszik. A frontlégzsákok az A frontális ütközé-
si zóna egészét vagy egy részét érő, a
A füst nem mérgező, de az arra érzé- gépjármű hossztengelye mentén, víz-
kenyek számára irritáló lehet. szintes síkban, elölről hátrafelé ható,
A robbanás zaja rövid ideig tartó hal- nagyerejű frontális ütközés esetén egy-
A légzsákok levett gyújtás- láscsökkenést okozhat. szerre lépnek működésbe, kivéve, ha
nál nem működnek. az utasoldali frontlégzsákot semlegesí-
A berendezés csupán egyet- tették.
len alkalommal lép működésbe. Ha A vezetőoldalon a kormánykerék és a
újabb ütközés következik be (akár az vezető között, az utasoldalon a műszer-
adott, akár egy későbbi baleset so- fal és az első utas között kinyíló, a fejet
BIZ
rán), a légzsák nem nyílik ki. és a törzset védő frontlégzsák az előre
lendülő utas mozgási energiáját csök-
kenti.
133
Semlegesítés Működési rendellenesség
Ha menetiránynak háttal sze-
Kizárólag az utasoldali frontlégzsák rel be gyermekülést az első Ha hangjelzés és a
semlegesíthető. utasülésre, gyermeke bizton- képernyőn megjelenő
Levett gyújtásnál illessze a gyúj- sága érdekében feltétlenül semlege- üzenet kíséretében
táskulcsot az utasoldali légzsák sítse az utasoldali frontlégzsákot. kigyulladnak vagy vil-
semlegesítő kapcsolójába. Ellenkező esetben a kinyíló légzsák lognak ezek a vissza-
Fordítsa el "OFF" helyzetbe. súlyosan vagy halálosan megsebe- jelzések, ellenőriztesse a rendszert a
Ebben a helyzetben tartva húzza ki sítheti a gyermeket. PEUGEOT hálózatban vagy egy szak-
a kulcsot. szervizben, mivel fennáll a veszélye,
hogy a légzsákok nagyerejű ütközés
esetén nem nyílnak ki.
Újbóli bekapcsolás
A gyermekülés kiszerelését követően
a légzsák bekapcsolásához és az első Ha a két légzsákvisszajelzés
utas ütközés esetén történő védelmé- közül legalább az egyik folya-
hez állítsa a kapcsolót "ON" helyzetbe. matosan világít, ne szereljen
be gyermekülést az első utasülésre.
Ellenőriztesse a rendszert a PEUGEOT
Ha az utasoldali légzsák be hálózatban vagy egy szakszervizben.
van kapcsolva, ez a visszajel-
zés ráadott gyújtásnál kb. egy
percig világít a biztonsági övek
és az utasoldali frontlégzsák
visszajelzéseinek a kijelzőjén.
A visszajelzés ráadott gyújtás-
nál - az Ön által használt gép-
jármű változatától függően - a
műszercsoporton és/vagy a
biztonsági övek és az utas-
oldali frontlégzsák visszajelzéseinek a
kijelzőjén gyullad ki, és a semlegesítés
teljes időtartama alatt világít.
BIZ
134
Oldallégzsákok Az oldallégzsák az első utas és az adott Működésük
ajtótábla közé ékelődik. A függönylégzsákok a B oldalsó ütkö-
Jelentős oldalirányú ütközések esetén zési zóna egészét vagy egy részét érő,
a rendszer a vezetőt és az első utast a gépjármű hossztengelyére merőlege-
védi a mellkasi sérülésektől. sen, vízszintes síkban, kívülről befelé
Az oldallégzsákokat elöl, az ülés háttám- Ütközés-érzékelési zóna ható, nagyerejű oldalirányú ütközés
lájának ajtó felőli oldalára építették be. esetén a megfelelő oldallégzsákkal
egyszerre lépnek működésbe.
A függönylégzsák az első vagy a hátsó
utas és az ablakok közé ékelődik.
Működési rendellenesség
Ha a kombinált kijelzőn hang-
jelzés és a képernyőn meg-
jelenő üzenet kíséretében
kigyullad ez a visszajelzés, a
rendszer ellenőrzése céljából
A. Frontális ütközési zóna. forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
B. Oldalsó ütközési zóna. egy szakszervizhez, mivel előfordulhat,
hogy a légzsákok nagyerejű ütközés
esetén nem nyílnak ki.
Függönylégzsákok
Bekapcsolás Kiserejű oldalirányú ütközés
Erőteljes oldalirányú ütközés esetén a
A B oldalsó ütközési zóna egészét függönylégzsák-rendszer csökkenti a vagy koccanás esetén, illetve
vagy egy részét érő, a gépjármű hossz- vezető és az utasok oldalirányú fejsérü- a gépjármű megpördülésekor
tengelyére merőlegesen, vízszintes léseinek a kockázatát (a hátsó középső a légzsák nem mindig nyílik
síkban, kívülről befelé ható, nagyerejű helyen utazó személy kivételével). ki.
oldalirányú ütközés esetén az adott ol- Hátsó vagy frontális ütközés esetén
dalon lépnek működésbe. A függönylégzsákokat az ajtóoszlopok-
ba és az utastér felső részébe építették a légzsák nem nyílik ki.
be.
BIZ
135
A légzsákok tökéletes Frontlégzsákok Oldallégzsákok
hatékonysága érdekében Vezetés közben ne fogja a kormány- Az üléseket kizárólag szabványos
tartsa be az alábbi kereket a küllőinél fogva, és ne tart- huzatokkal borítsa, mivel azok nem
biztonsági szabályokat: sa a kezét a kormánykerék középső akadályozzák az oldallégzsákok
Természetes, függőleges ülő helyze- részén. esetleges kinyílását. A gépjárművé-
tet vegyen fel. Utasoldalon a lábát ne tegye fel a be való üléshuzatokról a PEUGEOT
Kapcsolja be és állítsa be megfelelő- műszerfalra. hálózatban kaphat tájékoztatást.
en a biztonsági övét. Lehetőleg tartózkodjon a dohányzás- Olvassa el a "Tartozékok" c. részt.
Ne engedje, hogy bármi az utasok és tól, mivel a légzsákok kibomlásakor a Ne rögzítsen semmit (ruházatot, stb.)
a légzsákok közé kerüljön (gyermek, cigaretta vagy a pipa égési sérülése- az ülések háttámlájára, mivel az az
kisállat, tárgy, stb.), mivel ez akadá- ket okozhat. oldallégzsákok kinyílása esetén mell-
lyozhatja a légzsák megfelelő mű- Soha ne szerelje le, ne fúrja ki, és ne kasi vagy karsérüléseket okozhat.
ködését, és az utasok sérüléséhez tegye ki erős ütéseknek a kormány- Felsőteste a szükségesnél ne legyen
vezethet. kereket. közelebb az ajtóhoz.
Balesetet vagy a gépjármű feltörését
követően ellenőriztesse a légzsák-
rendszereket.
A légzsákrendszereket érintő beavat-
kozásokat kizárólag a PEUGEOT
hálózat szakemberei vagy egy szak-
szerviz munkatársai végezhetik el.
A légzsákok kinyílásakor a fej, a Függönylégzsákok
törzs, illetve a karok sérülésének Ne rögzítsen és ne ragasszon sem-
kockázata vagy enyhe égési sérülé- mit a plafonra, mivel az a függönylég-
sei az említett biztonsági előírások zsákok kinyílása esetén fejsérülést
betartása mellett sem zárhatók ki. A okozhat.
légzsák szinte egyetlen pillanat (né-
hány ezredmásodperc) alatt fújódik Ha gépjárműve rendelkezik ilyennel,
fel, majd a forró gázt az erre a cél- ne szerelje le a plafonra szerelt ka-
ra szolgáló nyílásokon át kibocsátva paszkodófogantyúkat, mert fontos
azonnal le is ereszt. szerepet játszanak a függönylégzsá-
kok rögzítésében.
BIZ
ELEKTROMOS PARKOLÓFÉK Az üzemmód beprogramozása
A gépjármű rendeltetésétől függően
az automatikus rögzítés (megálláskor)
és az automatikus kioldás (induláskor)
funkció kiiktatható.
VEZ
137
Kézi rögzítés Kézi kioldás Maximális rögzítés
Rákapcsolt gyújtásnál vagy járó motor- Szükség esetén a maximális rögzítés
nál a parkolófék kioldásához nyomja az A kar hosszan tartó meghúzásával
be a fék- vagy a gázpedált, és húzza érhető el, amit a „Bekapcsolt parkoló-
meg, majd engedje el az A kart. fék” üzenet és hangjelzés jelez.
A parkolófék teljes kioldását a követke-
zők jelzik:
138
Automatikus rögzítés Automatikus kioldás A gépjármű rögzítése
álló motornál járó motornál
A gépkocsi indulásakor a parkoló-
Megállás után, a motor leállításakor a fék automatikusan és fokozatosan Álló gépjárműnél, járó motorral, a gép-
parkolófék automatikusan működés- kiold: jármű rögzítéséhez feltétlenül kapcsolja
be lép. Mechanikus sebességváltó: nyom- be manuálisan a parkolóféket az A kar
ja be teljesen a tengelykapcsoló pe- meghúzásával.
A parkolófék bekapcsolását a követke- dált, váltson első fokozatba vagy A parkolófék rögzítését a következők
zők jelzik: hátramenetbe, nyomja be a gázpe- jelzik:
- kigyullad a fék visszajelzés dált, és lassan engedje fel a kuplun-
és a P visszajelzés az A ka- got.
ron, Vezérelt mechanikus sebesség- - kigyullad a fék visszajelzés
váltó: állítsa a váltókart A, M vagy és a P visszajelzés az A ka-
- megjelenik a „Parking break R fokozatba, és nyomja be a gázpe- ron,
applied" (Behúzott parkoló- dált.
fék) üzenet. Automata sebességváltó: állítsa - megjelenik a „Parking break
a váltókart D, M vagy R fokozatba, applied" (Behúzott parkoló-
Az elektromos parkolófék rögzítéséről majd nyomja be a gázpedált. fék) üzenet.
ill. kioldásáról a működésével járó zaj
alapján bizonyosodhat meg. A vezetőoldali ajtó nyitásakor hangjel-
zés, ill. a műszerfalon megjelenő üzenet
figyelmezteti a vezetőt, ha a parkolófék
nincs behúzva. Kivéve, ha automata
Mielőtt kiszállna a gépkocsiból, A parkolófék teljes kioldását a követke- sebességváltó esetén a sebességváltó-
ellenőrizze, hogy a műszerfali zők jelzik: kar P (Parkolás) helyzetben van.
parkolófék visszajelzés folya- - kialszik a fék visszajelzés
matosan világít-e. és a P visszajelzés az A ka- Címke az ajtókárpiton
Ne hagyjon gyermeket felügyelet ron,
nélkül a gépkocsiban, ráadott gyúj-
tásnál ugyanis véletlenül kioldhatja a - megjelenik a „Parking break
parkolóféket. released" (Kioldott parkoló-
fék) üzenet.
Ha a gépkocsihoz vontatmány kap-
csolódik, erősen meg van terhelve,
vagy meredek lejtőn parkol, a kere- Álló gépjárműnél, járó motor-
keket fordítsa a járda felé, és kap- ral ne nyomja be feleslegesen
csoljon sebességi fokozatba. a gázpedált, mert kioldhat a
parkolófék.
Mielőtt elhagyná a gépjár-
VEZ
művet, ellenőrizze, hogy a
műszerfali parkolófék vissza-
jelzés folyamatosan világít-e.
139
VÉSZFÉKEZÉS A CSD rendszer meghibáso-
Különleges helyzetek dása esetén – melyre ez a
visszajelzés figyelmeztet – fé-
Bizonyos helyzetekben (mo- kezés közben a gépkocsi sta-
tor indítása, stb.) a parkolófék maga bilitása nem biztosított.
állítja be a rögzítés mértékét, ami a Ebben az esetben a stabilitás az A kar
rendes működés része. többszöri meghúzásával-elengedésé-
Ha kocsijával csak néhány centimé- vel őrizhető meg.
terrel kíván arrébb állni a motor be-
indítása nélkül, ráadott gyújtásnál
nyomja be a fékpedált, és az A kar
meghúzásával, majd elengedé- A vészféket kizárólag rend-
sével oldja ki a parkolóféket. A par- kívüli helyzetekben szabad
kolófék teljes kioldásakor az A kar használni.
visszajelzése és a műszerfali vissza-
jelzés kialszik, és megjelenik a „Kiol-
dott parkolófék” üzenet. Ha a fékpedál benyomásakor a fék-
A parkolófék olyan esetekben is ki- rendszer meghibásodik, vagy egyéb
oldható, ha működési hiba miatt különleges helyzetben (pl. a vezető rosz-
behúzott állapotban ragadt, vagy szulléte esetén, kísért vezetésnél, stb.) a
lemerült a gépkocsi akkumulátora. gépjármű az A kar meghúzásával meg-
állítható.
Vészfékezéskor a dinamikus menetsta-
bilizáló (CDS) rendszer gondoskodik a
gépkocsi stabilitásáról.
Ha a vészfékezés nem működik, az
alábbi üzenetek egyike jelenik meg:
- "Parking brake faulty" (Hibás parko-
lófék)
- "Parking brake control faulty"
(Parkolófék vezérlési hiba)
VEZ
140
Vészkioldás Állítsa le a gépkocsit (vagy tartsa A gyújtás levétele és ráadása után a
meg a fékpedállal), és járó motor- parkolófék működését újrainicializálja
nál kapcsolja a sebességváltókart a rendszer. Ha a parkolófék újrainici-
egyes fokozatba (mechanikus vál- alizálása nem lehetséges, forduljon a
tó), P (automata váltó), illetve M PEUGEOT hálózathoz vagy egy szak-
vagy R helyzetbe (vezérelt 6 foko- szervizhez.
zatú mechanikus sebességváltó). A következő alkalommal a parkolófék
Állítsa le a motort, de hagyja rajta a rögzülése hosszabb időt vehet igénybe,
gyújtást. Ha a gépkocsit nem tudja mint normál működés esetén.
megfelelően rögzíteni, ne használja
a mechanikus kioldót, és mielőbb
forduljon a PEUGEOT hálózathoz
vagy egy szakszervizhez.
Keresse meg a csomagtartósző-
nyeg alatt a két éket és a kioldó kap-
csolót (ld. a "Gyakorlati tudnivalók"
c. fejezet "Kerékcsere" c. fejezetét).
Bal első ülés teljesen hátratolva. Rögzítse a gépkocsit az egyik első Biztonsági okokból a nyílás
kerék elé és mögé helyezett ékek cseréje érdekében feltétle-
Az elektromos parkolófék meghibáso- segítségével. nül és minél előbb forduljon a
dása vagy lemerült akkumulátor esetén Tolja teljesen hátra a bal első ülést. PEUGEOT hálózathoz.
a parkolófék a mechanikus kioldó segít- Emelje fel az előre kivágott B sző- Vészkioldást követően a gépkocsi
ségével, kézzel is kioldható. nyegdarabot az ülés alatt. rögzítése nem biztosított attól kezd-
A kioldó segítségével szúrja át a D ve, hogy a mechanikus vészkioldás
cső C nyílását. megkezdődött, mivel a mechanikus
Helyezze a kioldót a D csőbe. vészkioldó nem teszi lehetővé a par-
kolófék újbóli behúzását.
Fordítsa el a kioldót az óramuta-
tó járásával megegyező irányba. Vészkioldás közben ne működtesse
Biztonsági okokból nagyon fon- az A kart, és ne állítsa le vagy ne in-
tos, hogy ütközésig fordítsa el a dítsa újra a motort.
kioldót. A parkolóféket ezzel kioldot- Ügyeljen rá, hogy a nyílás ne érint-
ta. kezzen porral és nedvességgel.
Vegye ki a kioldót, és az ékekkel
együtt helyezze vissza a szerszá-
mosdobozba.
VEZ
141
VISSZAGURULÁS-GÁTLÓ Működése
A funkció rövid időre (kb. 2 másodperc-
re) rögzíti a gépkocsit, amíg a vezető a
fékpedálról a gázpedálra lép.
A funkció csak a következő esetekben
működik:
- a gépkocsi teljesen álló helyzetben
van, és a fékpedál be van nyomva,
- meghatározott lejtési feltételek mel-
lett,
- csukott vezetőoldali ajtónál.
A visszagurulás-gátló funkciót nem le-
het kiiktatni.
Működési rendellenesség
Ne szálljon ki az autóból, amíg
azt a visszagurulás-gátló tartja -
ideiglenesen - egy helyben.
Ha ki kell szállnia a gépkocsi-
ból, miközben jár a motor, húzza be
kézzel a parkolóféket, majd ellenőriz-
ze, hogy a parkolófék visszajelzése Működési rendellenesség esetén ki-
(és a kapcsolóján látható P visszajel- gyulladnak ezek a visszajelzések. A
zés) folyamatosan világít-e. rendszer ellenőrzése céljából fordul-
VEZ
142
Működési rendellenességek
Ha az elektromos parkolófék hiba visszajelzés és az alábbi táblázatban bemutatott vsszajelzések valamelyike kigyullad,
állítsa le a gépjárművet biztonságos helyen (vízszintes terepen, sebességbe kapcsolva), és haladéktalanul forduljon a
PEUGEOT hálózathoz vagy egy szakszervizhez.
Helyzetek Következmények
VEZ
ladnak ki, ezeket a műveleteket nem lehet végrehajtani. Állítsa le a gépjármű-
villog vet sima felületű talajon, és ellenőriztesse a PEUGEOT hálózatban vagy egy
szakszervizben.
143
Helyzetek Következmények
villog
Akkumulátor hiba
- Az akkumulátor visszajelzés kigyulladása az adott forgalmi helyzetben lehetsé-
ges leggyorsabb leállást teszi szükségessé. Álljon meg, és rögzítse a gépjár-
művet (ha szükséges, helyezze a két éket a kerekek alá).
- A motor leállítása előtt húzza be az elektromos parkolóféket.
VEZ
144
SZÉLVÉDŐRE VETÍTETT KIJELZŐ Impulzív választógombok Kijelzés működés közben
A rendszer a vezető látóterében elhe- 1. Szélvédőre vetített kijelző be- és ki- A rendszer a bekapcsolását követően a
lyezett átlátszó lapra vetít bizonyos kapcsolása. következő információkat vetíti ki a kijel-
információkat, így a vezető anélkül te- 2. Fényerő szabályozása. zőn:
kintheti meg azokat, hogy az útról le A. A gépjármű sebességét.
kellene vennie a szemét. 3. Kijelzés magasságának beállítása.
Bármelyik választógomb használata B. A sebességszabályozó / sebesség-
A rendszer járó motornál működik, és a korlátozó adatait.
gyújtás levételekor megőrzi a beállítá- esetén a lap megjelenik.
sokat. C. "Distance alert" információk (válto-
zattól függően).
VEZ
145
Be- és kikapcsolás Fényerő beállítása
Az impulzív választógombo-
kat kizárólag álló gépjármű-
ben szabad működtetni.
Ügyeljen arra, hogy a gépjármű álló
helyzetében vagy menet közben ne
legyen semmi az átlátszó lap környé-
kén (vagy a fedelén), hogy ne akadá-
lyozza a lap mozgását és megfelelő
működését.
146
*"DISTANCE ALERT" Impulzív választógombok Kijelzések működés közben
1. Be- és kikapcsolás.
2. Riasztási érték növelése (+) / csök-
kentése (-).
Az információk a szélvédőre vetített ki-
jelzőn jelennek meg.
A rendszer bekapcsolását követően:
A. Gépjárműve sebessége kívül esik a
A biztonságos időintervallum tekin- működési tartományon.
tetében tartsa magát a hazájában ha-
tályos közlekedési szabályokhoz vagy B. Gépjárműve sebessége a működési
ajánlásokhoz. tartományba esik, de nincs érzékelt
gépjármű.
A rendszer akkor működik, ha az Ön
gépjárművének sebessége 70 km/óra C. A rendszer érzékeli az Ön előtt hala-
és 150 km/óra között van. dó gépjárművet.
A rendszer programozható vizuális ri- A másik gépjárműtől Önt pillanatnyi-
asztással rendelkezik, melynek értékét lag elválasztó idő folyamatosan lát-
a memória a gyújtás levételét követően szik.
is megőrzi. D. Az Ön és az Ön előtt haladó gép-
A rendszer csupán támogatja a veze- jármű közötti idő alacsonyabb a be-
tést, és semmilyen körülmények között programozott értéknél (villog).
sem pótolhatja a körültekintő és felelős-
VEZ
ségteljes vezetői magatartást.
* Változattól függően.
147
Bekapcsolás Működési korlátok
Ha az érzékelő nem érzékeli megfelelő-
en az Ön előtt haladó gépjárművet (nem
megfelelő időjárási viszonyok, elállítódott
érzékelő, stb.), a rendszer automatikusan
stand-by állapotba kapcsol. A többfukciós
képernyőn üzenet jelenik meg.
Előfordulhat, hogy a követett gépjármű-
Ha az Ön és az Ön előtt haladó gép- vet a rendszer bizonyos körülmények
jármű közötti idő (másodpercben) ala- között nem érzékeli, például:
csonyabb a beprogramozott értéknél - kanyarban,
(riasztási érték), vizuális riasztás villog. - sávváltáskor,
- ha az Ön előtt haladó gépjármű túl
messze van (az érzékelő hatótávol-
Nyomja meg az 1-es impulzív vá- sága 100 m), vagy áll (pl. forgalmi
lasztógombot, a lámpa kigyullad. Az esetleges vészfékezések dugóban),
A rendszer bekapcsolása megtörtént, és ütközések elkerülése ér- Ha az Ön előtt haladó gépjármű túl kö-
de csak 70 km/óra sebesség felett fog dekében normál közlekedési zel van (a két gépjármű közötti idő ke-
működni. feltételek mellett (megfelelő vesebb mint 0,5 mp), a kijelzőn a fix
tapadás és sebesség) 2 másodper- érték 0,5 mp.
Riasztási érték beprogramozása ces biztonsági idő ajánlott.
A sebességkorlátozó berende-
zés használata semmilyen körül-
mények között sem mentesíti a Ezek az információk a head-
vezetőt a sebességkorlátozások betar- up display kivetítőn is megje-
tása, a kellő odafigyelés és felelősség- lennek.
teljes magatartás kötelezettsége alól.
VEZ
További információkért lapozza fel
a head-up display kivetítőről szóló
részt.
149
Programozás Visszatérés a normál vezetéshez
Fordítsa az 1-es forgókacsolót Fordítsa az 1-es forgókapcsolót
"LIMIT" helyzetbe: a sebesség- "0" helyzetbe: a sebességkorláto-
korlátozó üzemmód kiválasztása zó üzemmód kikapcsol. A kijelzőn
a rendszer bekapcsolása nélkül ismét a kilométer-számláló jelenik
(OFF/Pause) megtörtént. meg.
A sebesség beállításához nem szük- Működési rendellenesség
séges a sebességkorlátozót bekap-
csolni. A sebességkorlátozó meghibásodása
esetén a kijelzőn a beprogramozott se-
A 2-es vagy 3-as gomb megnyomásával állítsa be a se- bességérték helyén villogó vonalak je-
bességértéket (pl.: 90 km/óra). lennek meg.
Az értéket a későbbiekben a 2-es vagy 3-as gomb segítsé- Ellenőriztesse a PEUGEOT hálózatban
gével módosíthatja: vagy egy szakszervizben.
- + vagy - 1 km/óra = rövid nyomás,
- + vagy - 5 km/óra = hosszú nyomás,
- + vagy - 5 km/órás ugrásokkal = folyamatosan lenyomva
tartva.
A 4-es gomb megnyomásával kapcsolja be a sebesség-
korlátozót.
villog.
A gépjármű lassulásának hatására (akár szándékos, akár
nem) a beprogramozott értékhez történő visszatérést köve-
tően a villogás automatikusan megszűnik.
150
SEBESSÉGSZABÁLYOZÓ BERENDEZÉS Kormánynál elhelyezett kapcsolók Műszerfali kijelzések
A gépjármű sebességét automatikusan,
a gázpedál működtetése nélkül a ve-
zető által beprogramozott sebességen
tartó rendszer.
A sebességszabályozó bekapcsolása
kézzel történik; minimum 40 km/órás
sebesség, illetve a megfelelő sebességi
fokozat szükséges hozzá:
- mechanikus sebességváltó esetén
4. kapcsolt sebességi fokozat,
- szekvenciális üzemmódban 2. kap-
csolt sebességi fokozat vezérelt
mechanikus vagy automata sebes-
ségváltó esetén, A rendszer kapcsolói az A karon talál-
- A helyzet vezérelt mechanikus se- hatók.
bességváltó és D helyzet automata 1. Sebességszabályozó üzemmód ki-
sebességváltó esetén. választását szolgáló forgókapcsoló
2. Sebességérték beprogramozását /
A sebességszabályozó kikapcsolása a beprogramozott érték csökkenté-
a kézi kapcsoló, a fék- vagy a tengely- sét szolgáló gomb
kapcsoló pedál használatával lehetsé- A beprogramozott információk a mű-
ges, illetve az ESP rendszer biztonsági 3. Sebességérték beprogramozását / szerfali kijelzőn láthatók.
okokból történő működésbe lépésének a beprogramozott érték növelését
szolgáló gomb 5. Szabályozás be- és kikapcsolásá-
hatására történik meg. nak kijelzése
4. Szabályozás be- és kikapcsoló
gombja 6. Sebességszabályozó üzemmód ki-
A gázpedál erőteljes lenyomásával idő- jelzése
legesen átléphető a beprogramozott
sebesség. 7. Beprogramozott sebességérték
A beprogramozott sebességhez való
visszatéréshez elég felengedni a gáz-
pedált. Ezek az információk a head-
A sebességszabályozó berende-
zés használata semmilyen körül- up display kivetítőn is megje-
A gyújtás levételét követően az összes mények között sem mentesíti a lennek.
beprogramozott sebességérték törlő- vezetőt a sebességkorlátozások betar- További információkért lapozza fel
dik. tása, a kellő odafigyelés és felelősség-
VEZ
a head-up display kivetítőről szóló
teljes magatartás kötelezettsége alól. részt.
151
Programozás Működési rendellenesség
A sebességszabályozó működési rend-
Fordítsa az 1-es forgókacsolót ellenessége esetén a kijelzőn a beprog-
"CRUISE" helyzetbe: a sebes- ramozott sebességérték helyén villogó
ségszabályozó üzemmód kivá- vonalak jelennek meg.
lasztása a rendszer bekapcsolása
nélkül (OFF/Pause) megtörtént. Ellenőriztesse a PEUGEOT hálózatban
vagy egy szakszervizben.
A kívánt sebesség beállításához
gyorsítson az adott sebesség eléré-
séig, majd nyomja meg a 2-es vagy
3-as gombot (pl.: 110 km/óra).
Az értéket a későbbiekben a 2-es vagy 3-as gomb segítsé-
gével módosíthatja:
- + vagy - 1 km/óra = rövid nyomás,
- + vagy - 5 km/óra = hosszú nyomás,
- + vagy - 5 km/órás ugrásokkal = folyamatosan lenyomva
tartva. Ha a sebességszabályozó
működik, a sebességérték
A 4-es gombbal állítsa le a sebességszabályozót: a módosítására szolgáló gom-
kijelzőn megjelenik a művelet visszaigazolása (OFF/ bokat óvatosan nyomja le, mivel azok
Pause). hatására a gépjármű sebessége igen
gyorsan megváltozhat.
Csúszós úton vagy sűrű forgalom-
A 4-es gomb ismételt megnyomásával kapcsolja be a ban soha ne használja a sebesség-
sebességszabályozót. szabályozót.
Erős lejtőn a sebességszabályozó
nem képes megakadályozni a be-
Beprogramozott sebesség túllépése programozott sebesség túllépését.
A beprogramozott sebesség szándékos vagy véletlenszerű A pedálok beszorulásának elkerülé-
túllépése esetén a sebességérték villogni kezd a kijelzőn. se érdekében:
Miután a gépjármű (akár a vezető akaratából, akár más kö- - ügyeljen a kiegészítő padlósző-
rülmény hatására lelassulva) visszatér a beprogramozott nyeg megfelelő elhelyezkedésé-
sebességre, a villogás automatikusan megszűnik. re,
- soha ne helyezzen egymásra
Visszatérés a normál vezetéshez több kiegészítő padlószőnyeget.
VEZ
152
6 FOKOZATÚ MECHANIKUS SEBESSÉGVÁLTÁS-JELZŐ* Példa:
SEBESSÉGVÁLTÓ - Ön harmadik fokozatban halad.
Az 5. vagy 6. fokozat A rendszer csökkenti az üzemanyag-fo-
kapcsolása gyasztást azzal, hogy felsőbb fokozat-
ba váltást javasol.
Az 5. vagy 6. fokozat megfelelő kap-
csolásához tolja a sebességváltó
kart teljesen jobbra.
Működése
Hátrameneti fokozat kapcsolása
A rendszer csak takarékos vezetés mel-
Emelje meg a sebességváltógomb lett működik. - Enyhén lenyomja a gázpedált.
alatt található gyűrűt, a sebességváltó A vezetési helyzettől és a gépjármű fel-
kart pedig mozdítsa balra, majd előre. szereltségétől függően a rendszer egy
vagy több fokozat átugrását javasol-
hatja. Az utasítást nyugodtan követhe-
ti, nincs szükség a köztes fokozatokba
kapcsolásra.
A fokozatváltási javaslatokat nem kell
kötelező érvényűnek tekinteni. Az út jel-
lege, a forgalom sűrűsége és a bizton-
ság továbbra is meghatározó elemei az
optimális fokozat megválasztásának. A - Adott esetben a rendszer javasol-
vezető viseli tehát a felelősséget a te- hatja, hogy kapcsoljon magasabb
kintetben, hogy követi-e a rendszer uta- fokozatba.
sításait vagy sem.
A funkciót nem lehet kiiktatni.
A hátrameneti fokozatot ki-
zárólag a gépjármű álló hely-
zetében, alapjáraton működő A motor teljesítményét erőtel-
motornál kapcsolja. jesen kiaknázó vezetés ese-
tén (pl. a gázpedál erőteljes Az információ nyíl formájában jelenik
Biztonsági okokból és a motor lenyomása előzéskor, stb.) a rend- meg a műszerfalon.
indításának megkönnyítése szer nem javasol fokozatváltást.
érdekében: Gépjárműve felszereltségétől függően
A rendszer soha nem javasolja: a nyíl megjelenését a javasolt fokozat
- a sebességváltót mindig tegye - az első fokozat kapcsolását, feltüntetése is kísérheti.
VEZ
üresbe, - a hátramenetbe kapcsolást,
- nyomja le a tengelykapcsoló-pe- - a visszaváltást.
dált.
* Motortípustól függően.
153
6 FOKOZATÚ VEZÉRELT Sebességváltó kar Kormánynál elhelyezett kapcsolók
MECHANIKUS SEBESSÉGVÁLTÓ
kart.
S. Sport üzemmód.
Be- és kikapcsolásához ezt a gom-
bot nyomja meg.
154
Kijelzések a műszerfalon Gépjármű elindítása
Válassza az N helyzetet.
Ha kioldott fék mellett, alap-
Nyomja be teljesen a fékpedált. járaton működő motornál
Indítsa be a motort. kiválasztja az R, A vagy M
helyzetet, a gépjármű a gázpedál le-
nyomása nélkül is elindul. Soha ne
A kombinált kijelzőn az "N" hagyjon járó motornál gyermekeket
felirat jelenik meg. felügyelet nélkül a gépjárműben. Ha
a karbantartást jár motornál végzi,
húzza be a parkolóféket, és válassza
ki az N helyzetet.
Ha indításkor a sebességváltó
kar nincs N helyzetben, hangjel-
zés és a többfunkciós képernyőn
Sebességváltó kar helyzetei megjelenő üzenet kíséretében az "N"
felirat villog a kombinált kijelzőn.
N. Neutral (Üres) Ha indításkor a fékpedál nincs be- Szekvenciális üzemmód
R. Reverse (Hátramenet) nyomva, hangjelzés és a többfunkciós
1, 2, 3, 4, 5, 6. Szekvenciális üzemmód képernyőn megjelenő üzenet kíséret- A szekvenciális üzemmódba történő
sebességfokozatai. ében a "Foot on brake" (Nyomja be áttéréshez a gépjármű elindulását
a fékpedált) felirat villog a kombinált követően válassza az M helyzetet.
AUTO. Az automata üzemmód kivá-
lasztása esetén gyullad ki. kijelzőn. Az "AUTO" felirat eltűnik, a
Szekvenciális üzemmódba tör- kombinált kijelzőn az éppen
ténő áttéréskor kialszik. kapcsolt fokozat jelenik meg.
Tartsa benyomva a fékpedált, a se-
S. Sport (Sport üzemmód) bességváltó kart állítsa A vagy M
helyzetbe előremenethez, vagy R
helyzetbe hátramenethez. A sebességváltás csak akkor történik
meg, ha azt a motor fordulatszáma le-
Ha a jelzés kigyullad, lábát Vegye le a lábát a fékpedálról, és hetővé teszi.
helyezze a fékpedálra (pl. adjon gázt.
a motor indításakor). A sebességfokozat váltása közben nem
Az elektromos parkolófék automa- kell felengedni a gázpedált.
tikusan kiold, ha mégsem, oldja ki
manuálisan. Fékezéskor vagy lassításkor a sebes-
ségváltó a megfelelő fokozatban törté-
A kombinált kijelzőn az "AUTO" nő gyorsítás lehetővé tétele érdekében
A hátrameneti fokozatba kap- és az "1" vagy az "R" felirat automatikusan visszavált.
csoláskor hangjelzés hallat-
VEZ
jelenik meg.
szik.
155
Automatikus üzemmód "Automata-szekvenciális"
üzemmód
A szekvenciális üzemmód haszná-
Ha nagyon alacsony sebes- latát követően az automata üzem- Ez az üzemmód úgy teszi lehetővé pl.
ségnél a hátrameneti fokozatot módba történő visszatéréshez egy előzés végrehajtását, hogy automa-
választja, a váltás csak a gép- nyomja meg az A gombot. ta üzemmódban maradva használhatja
jármű megállását követően történik a szekvenciális üzemmód funkcióit.
meg. A kombinált kijelzőn villoghat a A kombinált kijelzőn az
"Foot on brake" (Nyomja be a fék- "AUTO" felirat és a kapcsolt Működtesse a kormányon elhelye-
pedált) üzenet, hogy Önt a fékezésre fokozat jelenik meg. zett kapcsolók + vagy - helyzetét.
figyelmeztesse. Ha a motor fordulatszáma lehetővé te-
Ha nagy sebességnél kívánja a hát- szi, a sebességváltó átvált a kívánt se-
A sebességváltó ekkor automata üzem- bességi fokozatba. Az "AUTO" felirat
rameneti fokozatot választani, az N módban, tehát a vezető beavatkozása
visszajelzés villogni kezd, a sebes- továbbra is látható a kombinált kijelzőn.
nélkül működik. A következő paramé- Néhány pillanat múlva, ha a kapcso-
ségváltó pedig automatikusan üresbe terek alapján mindig a legmegfelelőbb
vált. Újbóli sebességfokozatba váltás- lókat nem használja, a sebességváltó
sebességi fokozatot választja ki: ismét automatikusan vezérli a sebes-
hoz állítsa a kart A vagy M helyzetbe.
- vezetési stílus, ségfokozatokat.
- az út jellege.
Erőteljes gyorsításnál a leg-
magasabb fokozat csak a
vezető közreműködésével,
a sebességváltó karon vagy a kor- Az optimális gyorsulás ér-
mánynál elhelyezett kapcsolókon dekében (pl. egy másik gép-
végzett művelettel érhető el. jármű előzésekor) a gázpedál
Menet közben soha ne váltson erőteljes lenyomásával lépje át az
üresbe (N helyzet). ellenállási pontot.
A hátrameneti fokozatot (R) csak álló
gépjárműnél, lenyomott fékpedállal
kapcsolja.
VEZ
156
Sport üzemmód A gépjármű leállítása Működési rendellenesség
A dinamikusabb vezetési stílust A gyújtás levételét megelőzően a követ- Ráadott gyújtásnál ennek a
támogató Sport üzemmód bekap- kező lehetőségek közül választhat: visszajelzésnek a kigyulla-
csolásához a szekvenciális vagy - váltson üresbe (N helyzet), dása és az "AUTO" felirat
automata üzemmód kiválasztását hangjelzés és a többfunkciós
követően nyomja meg az S gom- - hagyja meg az éppen kiválasztott képernyőn megjelenő üzenet
bot. fokozatot; ebben az esetben a gép- kíséretében történő villogása a sebes-
járművet nem lehet elmozdítani. ségváltó meghibásodását jelzi.
A kombinált kijelzőn a válasz- A parkolóféket mindkét esetben be kell Ellenőriztesse a PEUGEOT hálózatban
tott fokozat száma mellett húzni a gépjármű rögzítéséhez, kivéve, vagy egy szakszervizben.
megjelenik az S jel. ha automatikus üzemmódra van prog-
ramozva.
A gyújtás levételekor a rend- A gépjármű járó motornál tör- A motor indításakor feltétlenül
szer automatikusan visszatér ténő rögzítésekor a sebes- tartsa lenyomva a
normál üzemmódba. ségváltó kart feltétlenül állítsa fékpedált.
üresbe (N). Parkoláskor a gépjármű rögzítésé-
A motortérben végzett bármiféle be- hez kivétel nélkül minden esetben
avatkozás előtt ellenőrizze, hogy a húzza be a parkolóféket.
sebességváltó kar üresben (N) van-
e, illetve, hogy behúzta-e a parkoló-
féket.
VEZ
157
"TIPTRONIC - SYSTEM Sebességváltó kar Kijelzés a műszercsoporton
PORSCHE" AUTOMATA
SEBESSÉGVÁLTÓ
A hat sebességi fokozattal rendelkező
automata sebességváltó a sport és ha-
vas út programokkal gazdagított telje-
sen automata működés kényelme és a
kézi fokozatváltás közötti választás le-
hetőségét kínálja.
Négy vezetési mód közül választhat:
- automatikus üzemmódban a se-
bességi fokozatokat a váltó elektro-
nikusan vezérli,
- a sport program dinamikusabb ve-
zetési stílust tesz lehetővé,
- a havas út program rossz tapadási P. Parkolás Ha a vezérlőlapon változtatja a sebes-
viszonyok között segíti a vezetést, - A gépkocsi rögzítése (behúzott vagy ségváltó kar helyzetét, a megfelelő
kiengedett parkolófék) fokozat visszajelzése kigyullad a mű-
- kézi üzemmódban a vezető váltja a szercsoporton.
sebességi fokozatokat. - A motor indítása
P. Parking (parkolás)
R. Hátramenet
R. Reverse (tolatás)
- Tolatási műveletek (kapcsolás álló
gépjárműnél, alapjáraton működő N. Neutral (üres)
A sebességváltó vezérlőfelülete motornál) D. Drive (automatikus üzemmód)
N. Üres S. Sport program
- A gépkocsi rögzítése (behúzott par- . Havas út program
kolófék) 1-6. Kapcsolt fokozat kézi üzemmód-
- A motor indítása ban
D. Automatikus üzemmód -. Érvénytelen érték kézi üzemmód-
M +/- Kézi üzemmód a hat fokozat szek- ban
venciális kapcsolásával
Felfelé kapcsoláshoz nyomja előre.
vagy
Lefelé kapcsoláshoz nyomja hátra.
VEZ
1. Sebességváltó kar
2. S gomb (sport)
3. gomb (havas út)
158
A gépjármű indítása Automata üzemmód Sport és havas út programok
Nyomja be a fékpedált, és válassza A hat sebességi fokozat automati- Speciális használati körülmények között
a P vagy N helyzetet. kus váltásához válassza a D hely- két, az automatikus üzemmódot kiegé-
Indítsa be a motort. zetet. szítő program áll a rendelkezésére.
Ellenkező esetben hangjelzés, illetve
a képernyőn megjelenő üzenet figyel- Az automata sebességváltó ekkor önal-
kalmazkodó üzemmódban, a gépkocsi- Sport program "S"
mezteti.
vezető beavatkozása nélkül működik, A motor beindulását követően nyom-
Járó motornál nyomja be a fékpe- és automatikusan a vezetési stílushoz, ja meg az S gombot.
dált. az útviszonyokhoz és a gépkocsi ter- A sebességváltó automatikusan a dina-
Engedje ki a parkolóféket, kivéve, ha heléséhez leginkább alkalmazkodó se- mikus vezetési stílust támogatja.
automata üzemmódban működik. bességi fokozatot választja.
Válassza az R, D vagy M helyzetet. A maximális gyorsulás elérése ér-
dekében nyomja le teljesen a gázpedált A műszerfalon az S szimbó-
Fokozatosan engedje fel a fékpe- lum látható.
dált. a sebességváltó kar működtetése nél-
kül (kick down). A sebességváltó auto-
A gépkocsi rögtön elindul. matikusan visszakapcsol alacsonyabb
fokozatba, vagy a maximális motorfor-
dulatszám eléréséig megtartja a kivá- Havas út program " "
Ha menet közben véletlenül N lasztott fokozatot. A motor beindulását követően nyom-
helyzetbe vált, hagyja a motort Fékezéskor a hatékony motorfék biz- ja meg a gombot.
visszatérni alapjáratra, majd tosítása érdekében a sebességváltó A sebességváltó a csúszós úton történő
gyorsításhoz válassza a D helyzetet. automatikusan visszakapcsol alacso- vezetéshez alkalmazkodik.
nyabb fokozatba. A program a gyenge tapadású talajon
Ha hirtelen felemeli a lábát a gázpedál- történő elindulást és haladást könnyíti
ról, a sebességváltó a nagyobb bizton- meg.
ság érdekében nem kapcsol magasabb
Alapjáraton működő motornál, fokozatba. A műszerfalon a szimbólum
kiengedett parkolóféknél, R, látható.
D vagy M helyzet választása
esetén a gépkocsi a gázpedál mű- Menet közben soha ne válasz-
ködtetése nélkül is elmozdul. sza az N helyzetet.
Járó motornál soha ne hagyjon fel- Soha ne válassza a P vagy R Visszatérés automata
ügyelet nélkül gyermekeket a gépjár- helyzetet, amíg a gépkocsi teljesen üzemmódba
műben. meg nem állt.
Ha a karbantartási műveleteket járó A kiválasztott program kikapcsolá-
motornál kell elvégeznie, húzza be a sához és az önalkalmazkodó üzem-
módba való visszatéréshez nyomja
VEZ
parkolóféket és válassza a P helyzetet.
meg ismét az adott gombot.
159
Kézi üzemmód Érvénytelen érték kézi üzemmódban Működési rendellenesség
A hat sebességi fokozat kézi váltá-
sához válassza a vezérlőlapon az M Rosszul kiválasztott fokozat Ráadott gyújtásnál a vissza-
helyzetet. esetén jelenik meg (a váltókar jelzés hangjelzés és a kép-
Magasabb sebességi fokozatba két helyzet között van). ernyőn megjelenő üzenet
kapcsoláshoz tolja a sebességváltó kíséretében történő kigyulla-
kart a + jel irányába. dása a sebességváltó meghi-
Alacsonyabb sebességi fokozatba básodását jelzi.
kapcsoláshoz húzza a sebességvál- Ebben az esetben a sebességváltó csök-
tó kart a - jel irányába. kentett üzemmódban működik (blokkolt
A sebességi fokozatok közötti váltás A gépjármű leállítása 3-as fokozat). Ilyenkor a P-ből R, illetve
csak abban az esetben történik meg, az N-ből R helyzetbe történő kapcsolás
ha azt a gépkocsi sebessége és a mo- A motor leállítása előtt P vagy N (üres) során erős rángatást észlelhet (ez azon-
torfordulatszám lehetővé teszi, ellenke- helyzetbe válthat. ban nem károsítja a sebességváltót).
ző esetben ideiglenesen az automata A gépjármű rögzítőféket, mindkét eset- Ne lépje túl a 100 km/h-s sebességet
üzemmód marad érvényben. ben húzza be a parkolóféket, kivéve, ha (akkor se, ha azt a helyi közlekedési
automata üzemmódban működik. szabályok lehetővé tennék).
A műszerfalon a D jelzés, Forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
majd a kapcsolt fokozatok je- egy szakszervizhez.
lennek meg.
A visszajelzés valamelyik ajtó nyitása-
kor is kigyulladhat.
Túl magas vagy túl alacsony fordulat-
számnál a kiválasztott sebességi foko-
zat néhány másodpercig villog, majd a Ha a sebességváltó kar nincs
ténylegesen kiválasztott fokozat kerül A sebességváltó megrongá-
P helyzetben, a vezetőol- lódhat:
kijelzésre. dali ajtó nyitásakor vagy kb.
45 másodperccel a gyújtás levételét - ha egyszerre nyomja le a gáz- és
A D (automata üzemmód) helyzetből követően folyamatos hangjelzés és a fékpedált,
bármikor átválthat M (kézi üzemmód) üzenet figyelmezteti. - ha - az akkumulátor meghibáso-
helyzetbe. Kapcsolja vissza a sebességváltó dása esetén - P helyzetből egy
Megálláskor vagy nagyon alacsony kart P helyzetbe; ekkor a hangjel- másikba erőlteti a sebességváltó
sebességnél a sebességváltó automa- zés megszűnik, az üzenet pedig kart.
tikusan az M1 sebességi fokozatot vá- eltűnik. Ha járó motorral huzamosabb ideig
lasztja ki. áll (pl. forgalmi dugóban), az üzem-
Kézi üzemmódban a sport és havas út anyag-fogyasztás csökkentése ér-
programok nem működnek. dekében állítsa a sebességváltó kart
N helyzetbe és húzza be a parkolófé-
VEZ
160
STOP & START FUNKCIÓ Különleges esetek, amikor a STOP
A kényelmesebb parkolás ér- üzemmód nem kapcsolható
A Stop & Start funkció megálláskor (pi- dekében a hátramenetből való
elkapcsolást követő néhány A STOP üzemmód nem kapcsol be, ha:
ros lámpánál, forgalmi dugóban, egyéb
helyzetben, stb.) készenléti helyzetbe másodpercben a STOP üzemmód - a vezetőoldali ajtó nyitva van,
kapcsolja a motort (STOP üzemmód). A nem kapcsolható. - a vezető biztonsági öve ki van kap-
motor automatikusan újraindul (START A STOP üzemmód nincs hatással a csolva,
üzemmód), amint a vezető indulni akar. különböző gépjárműfunkciókra, mint - a kulccsal történő legutóbbi indítás
Az újraindítás azonnali, gyors és csen- például a fékezés, a kormányszervó óta a gépkocsi sebessége nem ha-
des. stb. ladta meg a 10 km/h-t,
A kimondottan városi használathoz - az elektromos parkolófék bekapcsolt
tervezett Stop & Start funkció haszná- állapotban van, vagy bekapcsolása
latával - a motor leállása révén - üzem- éppen folyamatban van,
anyag takarítható meg, csökkenthető a - az utastér hőmérsékletének megőr-
szennyezőanyag-kibocsátás és a zaj- zéséhez szükség van a motor mű-
szint. Soha ne töltsön üzemanyagot ködésére,
a gépkocsiba, amikor a motor - az ablakok páramentesítése folya-
STOP üzemmódban van. Fel- matban van,
tétlenül állítsa le a motort a gyújtás- - bizonyos meghatározott körülmények
Működése kulccsal. (akkumulátortöltés, motorhőmérséklet,
fékrásegítés, külső hőmérséklet, stb.)
A motor STOP üzemmódba szükségessé teszik a motor működé-
kapcsolása sét a rendszer felügyeletének biztosí-
tására.
A műszercsoporton kigyullad Ilyenkor az "ECO" visszajelzés
az "ECO" visszajelzés, és a pár másodpercig villog, majd
motor készenléti üzemmódba kialszik.
kapcsol:
- ha elektronikusan vezérelt sebes- Az ilyen működés teljesen normális.
ségváltó esetén 8 km/h-nál ala-
csonyabb sebességnél benyomja a
fékpedált, vagy a váltókart N hely-
zetbe állítja.
VEZ
den alkalommal lenullázódik.
161
A motor START üzemmódba Különleges esetek, amikor a START Kikapcsolás
kapcsolása üzemmód automatikusan bekapcsol
A START üzemmód automatikusan be-
Az "ECO" visszajelzés kialszik kapcsol, ha:
és a motor újraindul, ha elekt-
ronikusan vezérelt sebesség- - a vezetőoldali ajtó nyitva van,
váltó esetén: - a vezető biztonsági öve ki van kap-
csolva,
- a váltókar A vagy M helyzetben van,
és felengedi a fékpedált, - a gépkocsi sebessége elektroniku-
san vezérelt sebességváltó esetén
- felengedett fékpedál mellett a váltó- meghaladja a 11 km/h-t,
kart N helyzetből A vagy M helyzet-
be állítja, - az elektromos parkolófék bekapcso-
lása éppen folyamatban van,
- vagy ha hátramenetbe kapcsol.
- bizonyos meghatározott körülmények
(akkumulátortöltés, motorhőmérsék-
let, fékrásegítés, légkondicionáló
beállítása, stb.) szükségessé teszik
a motor működését a rendszer fel- A funkció bármikor kikapcsolható az
ügyeletének biztosítására. "ECO OFF" vezérlő megnyomásával.
Ekkor a vezérlő jelzőlámpája kigyul-
Ilyenkor az "ECO" visszajelzés lad, és egy üzenet jelenik meg a kép-
pár másodpercig villog, majd ernyőn.
kialszik.
162
Visszakapcsolás Működési rendellenesség Karbantartás
Nyomja meg ismét az "ECO OFF" ve-
zérlőt. A motortérben történő bevat-
A funkció újra aktív; a vezérlő jelzőlám- kozások előtt kapcsolja ki a
pája ekkor kialszik, és egy üzenet jele- Stop & Start funkciót, nehogy
nik meg a kijelzőn. a START üzemmód automatikus be-
kapcsolása esetén megsérüljön.
VEZ
163
ELSŐ ÉS/VAGY HÁTSÓ
GRAFIKUS ÉS AKUSZTIKUS
PARKOLÁSSEGÍTŐ
BERENDEZÉS
164
A rendszer a következő esetekben kap- Semlegesítés Működési rendellenesség
csol ki:
- ha elkapcsol a hátrameneti fokozat- A rendszer meghibásodása
ból, esetén a hátrameneti fokozat
- előremenetben, 10 km/h-nál na- kapcsolásakor a jelzőlámpa
gyobb sebességnél, kigyullad a műszercsoporton,
és/vagy hangjelzés (rövid sí-
- ha előremenetben a gépjármű poló hang) kíséretében egy üzenet jele-
3 másodpercnél tovább áll. nik meg a többfunkciós képernyőn.
Forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
egy szakszervizhez.
Újbóli bekapcsolás
A rendszer újbóli bekapcsolásához
nyomja meg ismét az A gombot: a
jelzőlámpa kialszik, a rendszer újból
bekapcsolt állapotba került.
VEZ
165
Az újítás a teljesítmény szolgálatában
A TOTAL kutatási és fejlesztési munkatár-
sai olyan kenőanyagokat fejlesztenek ki a
PEUGEOT számára, amelyek mindenben
megfelelnek a PEUGEOT gépjárművek leg-
frissebb műszaki újításai nyomán jelentkező
követelményeknek.
Ez garantálja az Ön számára motorja leg-
jobb teljesítményét és maximális élettarta-
mát.
Csökkentett károsanyag-kibocsátás
A TOTAL kenőanyagok szavatolják a moto-
rok optimális teljesítményét és az utókezelő
rendszerek védelmét. A megfelelő működés
érdekében feltétlenül tartsa be a PEUGEOT
karbantartási előírásait.
ELLENŐRZÉSEK
-T AJÁNLJA
166
MOTORHÁZTETŐ
Nyitás
Nyissa ki a bal első ajtót.
Húzza meg az ajtókeret alsó részén
található belső kart (A).
A belső nyitókar elhelyezésé-
ből adódóan, amíg a bal első
ajtó be van csukva, a motor-
háztetőt nem lehet kinyitni.
Erős szélben ne nyitogassa a motor-
háztetőt.
Meleg motornál óvatosan bánjon a
külső nyitókarral és a kitámasztórúd-
Nyomja balra a külső kart (B), és dal (égési sérülés veszélye áll fenn).
emelje fel a motorháztetőt.
ELLENŐRZÉSEK
Pattintsa ki helyéről a kitámasztóru- Zárás
dat (C).
A motorháztető kitámasztásához Vegye ki a kitámasztórudat a vájat-
helyezze a kitámasztórudat a vájat- ból.
ba. Pattintsa a helyére.
Eressze le a motorháztetőt, majd a
mozdulat végén engedje el.
Felfelé húzva ellenőrizze a motor-
háztető reteszelődését.
167
ÜZEMANYAGHIÁNY (DÍZEL) 1,6 literes HDi motor 2 literes HDi motor
Töltsön legalább 5 liter gázolajat az Töltsön legalább 5 liter gázolajat az
üzemanyagtartályba. üzemanyagtartályba.
Nyissa ki a motorháztetőt. Nyissa ki a motorháztetőt.
Szükség esetén pattintsa le a ta- A légtelenítő szivattyúhoz való hoz-
karóburkolatot, hogy hozzáférjen a záféréshez szükség esetén pattint-
légtelenítő szivattyúhoz. sa le a motor takaróburkolatát.
Működtesse a légtelenítő szivattyút, Lazítsa ki a légtelenítő csavart.
amíg fel nem keményedik (először Működtesse a légtelenítő szivattyút,
nehéz lehet). amíg az átlátszó műanyag csőben
Indítózzon, amíg a motor be nem in- fel nem tűnik az üzemanyag.
dul (ha nem indul be első próbálko- Húzza meg a légtelenítő csavart.
zásra, várjon 15 másodpercet, majd
kezdje elölről a műveletet). Indítózzon, amíg a motor be nem
indul (ha első próbálkozásra nem
Ha néhány próbálkozást követően indul, várjon 15 másodpercet, majd
sem ér el eredményt, működtesse kezdje elölről a műveletet).
ismét a légtelenítő szivattyút, majd
HDi motorral rendelkező gépjármű- az indítómotort. Ha több egymást követő próbálko-
veknél az üzemanyag teljes kifogyását zás sem hoz eredményt, működ-
követően légteleníteni kell az üzem- Helyezze vissza és pattintsa a he- tesse ismét a légtelenítő szivattyút,
anyagkört: lásd a motortérrajzot. lyére a takaróburkolatot. majd az önindítót.
Zárja vissza a motorháztetőt. Tegye vissza és pattintsa a helyére
a motor takaróburkolatát, majd el-
lenőrizze, hogy sikerült-e visszapat-
tintani.
Zárja vissza a motorháztetőt.
ELLENŐRZÉSEK
Ha gépjárműve félretankolás-
gátlóval szerelt, olvassa el a
"Félretankolás-gátló (dízel)"
című részt.
Ha a motor nem indul be elsőre, ne
erőltesse. Kezdje elölről a művele-
tet.
168
ELLENŐRZÉSEK
BENZINMOTOROK
Lehetővé teszik a különböző folyadékszintek ellenőrzését és bizonyos alkatrészek cseréjét.
169
ELLENŐRZÉSEK
DÍZELMOTOROK
Lehetővé teszik a különböző folyadékszintek ellenőrzését, bizonyos alkatrészek cseréjét és az üzemanyag-feltöltést.
* Motortípustól függően.
170
FOLYADÉKSZINTEK ELLENŐRZÉSE Olajszint Fékfolyadékszint
Jelentős szintcsökkenés esetén el- Az ellenőrzést a műszercso- A folyadékszintnek a "MAXI"
lenőriztesse az adott folyadékkört a porton található motorolajszint- jelzés közelében kell lennie. El-
PEUGEOT hálózatban vagy egy szak- jelző vagy a szintmérő pálca lenkező esetben ellenőrizze a
szervizben. segítségével végezheti el. fékbetétek állapotát.
Ellenőrizze rendszeresen az alábbi fo- Csak akkor kap megbízható eredményt,
lyadékszinteket a karbantartási és ga- ha a szint kézi ellenőrzését vízszintes Fékkör folyadékcseréje
ranciafüzetben leírtaknak megfelelően. talajon, legalább 30 perccel a gépjármű
Ellenkező értelmű ajánlás híján szük- A művelet elvégzésének gyakoriságá-
leállítását követően végzi el. val kapcsolatos információkért lapozza
ség esetén végezze is el a feltöltést.
Két átvizsgálás (vagy olajcsere) között is fel a szervizfüzetet.
szükség lehet utántöltésre. A PEUGEOT
A motortérben történő beavat- azt tanácsolja, hogy 5000 kilométerenként
kozásoknál legyen óvatos, Fékfolyadék jellemzői
ellenőriztesse az olajszintet, és szükség
mert a motor egyes részei esetén végeztesse el az utántöltést. Kizárólag a gyártó előírásainak és a
rendkívül forrók lehetnek (égési sé- DOT3 vagy DOT4 szabványnak meg-
rülés veszélye), a hűtőventilátor pe- Olajfeltöltést követően a gyúj- felelő folyadékot használjon.
dig magától bármikor bekapcsolhat tás ráadásakor a motorolaj-
(levett gyújtásnál is). szint-jelző még 30 percig nem
mutat megbízható eredményt.
ELLENŐRZÉSEK
jelzés közelében kell lennie. El-
A motorok és a környezetvédelmi lenőrzéshez csavarja le a kupa-
rendszer megbízható működésének kot (hideg motornál).
megőrzése érdekében mellőzze a mo-
torolaj-adalékanyagok használatát.
Motorolaj jellemzői
Az olajnak meg kell felelnie az adott
gépjármű motortípusának és a gyártó
előírásainak.
171
Hűtőfolyadékszint Ablak- és fényszórómosó Elhasználódott anyagok
folyadék szintje
A folyadékszintnek a "MAXI" A fényszórómosóval rendel- Kerülje az elhasználódott olaj
jelzés közelében kell lennie, de kező gépjárművek esetében és egyéb folyadékok tartós
azt nem haladhatja meg. a folyadék minimális szintre érintkezését a bőrrel.
Meleg motor esetén a hűtőfo- csökkenésére hangjelzés és a Ezeknek a folyadékoknak a többsé-
lyadék hőmérsékletét a motorventilátor kombinált kijelzőn megjelenő üzenet fi- ge az emberi egészségre káros, igen
szabályozza. gyelmeztet. maró hatású.
A legközelebbi megálláskor töltse fel a
A motorventilátor a gépjármű leállá- folyadékszintet.
sát követően is működésbe léphet;
ügyeljen rá, hogy ne kerüljön ruha
vagy egyéb tárgy a ventilátor köze- A folyadék jellemzői Az elhasználódott olajat és
lébe. Az optimális tisztítóhatás biztosítása és egyéb használt folyadékot ne
a fagyás elkerülése érdekében a folya- öntse a csatornarendszerbe
Mivel a hűtőkör nyomás alatt van, a mo- dék feltöltéséhez vagy cseréjéhez nem vagy a földre.
tor leállítását követően a művelet meg- szabad vizet használni. A fáradt olajat a PEUGEOT hálózat-
kezdésével várjon legalább egy órát. ban vagy egy szakszervizben az erre
A nyomás lecsökkentése és az eset- Gázolajadalék szintje a célra rendszeresített konténerekbe
leges égési sérülések elkerülése ér- (részecskeszűrővel szerelt öntse.
dekében két fordulattal csavarja ki a
hűtősapkát. Amikor a nyomás lecsök- dízelmotor)
kent, vegye le a hűtősapkát és töltse fel Az adalékanyag minimális
a folyadékszintet. szintjét hangjelzés és a mű-
szercsoport kijelzőjén meg-
Hűtőfolyadék cseréje jelenő üzenet kíséretében
Ezt a folyadékot nem kell cserélni. kigyulladó szervizlámpa jelzi.
ELLENŐRZÉSEK
172
ELLENŐRZÉSEK Légszűrő és utastéri szűrő Részecskeszűrő (dízel)
A következő alkotóelemek ellenőrzését - A szűrők cseréjének gyakori- A részecskeszűrő kezdődő eltömődé-
ellentétes értelmű ajánlás híján - gépjár- ságára vonatkozó tudnivaló- sére a többfunkciós képernyőn meg-
műve motortípusától függően a szervizfü- kat a szervizfüzetben találja. jelenő üzenet kíséretében átmenetileg
zetben foglaltaknak megfelelően végezze. Ha a környezeti viszonyok kigyulladó visszajelzés figyelmeztet.
Egyéb esetekben az ellenőrzést a (poros levegő) vagy a gépjár- Amint a forgalmi viszonyok megengedik,
PEUGEOT hálózatban vagy egy szak- mű használati körülményei (városi for- regenerálja a szűrőt oly módon, hogy a
szervizben végeztesse el. galom) szükségessé teszik, a cserét visszajelző lámpa kialvásáig legalább
az előírtnál kétszer gyakrabban hajt- 60 km/h-s sebességgel közlekedik.
12 voltos akkumulátor sa végre. Ha a visszajelzés továbbra is világít, az
Az akkumulátor nem igényel Az eltömődött utastéri szűrő csökkent- az adalékanyag nem megfelelő szintjét
karbantartást. heti a légkondicionáló rendszer műkö- jelzi. Olvassa el a gázolajadalék szintjé-
Időről-időre, különösen a nyári désének hatékonyságát, és kellemetlen ről szóló bekezdést.
és a téli időszakban ellenőriz- szagokat okozhat.
ze a saruk tisztaságát és meg-
húzását.
Az akkumulátorral kapcsolatos művele- Új gépjármű esetében a ré-
tek esetén az akkumulátor kikötése előt- szecskeszűrő regenerálódá-
ti és visszakötése utáni óvintézkedések Olajszűrő
megismerése érdekében lapozza fel a sakor előfordulhat, hogy az
"12 voltos akkumulátor" c. részt. első néhány alkalommal égett szag
Olajcserék alkalmával cserél- érezhető, ami teljesen normális je-
je ki az olajszűrőt is. lenség.
A csere gyakoriságára vonat- A tartósan alacsony sebességgel
kozó tudnivalókat a szervizfü- történő közlekedést vagy a motor
zetben találja. alapjáraton történő huzamosabb
használatát követő gyorsítások alkal-
mával a kipufogón át vízgőz távozhat
ELLENŐRZÉSEK
a rendszerből. Ez sem a gépjármű vi-
selkedésére, sem a környezetre nem
A matrica azt jelzi, hogy gép- gyakorol káros hatást.
kocsijában - ha Stop & Start
funkcióval rendelkezik - külön-
leges technológiával készült és spe-
ciális tulajdonságokkal rendelkező,
12 voltos ólomtartalmú akkumulátor
található, amelynek cseréjét vagy
kikötését kizárólag a PEUGEOT há-
lózatban vagy egy szakszervizben
szabad elvégeztetni.
173
Mechanikus sebességváltó Fékbetétek Elektromos parkolófék
A sebességváltó nem igényel A fékek kopása függ a veze- A rendszer nem igényel sem-
karbantartást (nincs folyadék- tési stílustól, különösen városi miféle különleges ellenőrzést.
csere). forgalomban, rövid távolságok Probléma esetén azonban ellen-
A sebességváltó ellenőrzésé- megtételekor. Szükségessé őriztesse a PEUGEOT hálózat-
nek gyakoriságára vonatkozó válhat a fékek állapotának el- ban vagy egy szakszervizben.
tudnivalókat a szervizfüzetben lenőrzése még a gépkocsi időszakos
találja. vizsgálatai között is.
Hacsak nem a fékkörben keletkezett További információért lapozza fel az
Hatfokozatú, szivárgás, a fékfolyadék szintjének "Elektromos parkolófék - Működési
csökkenése a fékbetétek kopását jelzi. rendellenesség" c. részt.
elektronikusan vezérelt
MCP sebességváltó
A sebességváltó nem igényel
karbantartást (nincs folyadék-
csere). Féktárcsák állapota
A sebességváltó ellenőrzésé-
nek gyakoriságára vonatkozó A féktárcsák kopásának ellen-
tudnivalókat a szervizfüzetben őrzésével kapcsolatos vala-
találja. mennyi információért forduljon
a PEUGEOT hálózathoz vagy
egy szakszervizhez.
Automata sebességváltó Csak a PEUGEOT által ajánlott, vagy
azokkal megegyező jellemzőkkel és mi-
A sebességváltó nem igényel nőséggel rendelkező termékeket hasz-
náljon.
ELLENŐRZÉSEK
174
IDEIGLENES GUMIABRONCS- Szerszámlista Egyéb tartozékok
JAVÍTÓ KÉSZLET
A kompresszorból és tömítőanyag-
patronból álló komplett rendszer a gu-
miabroncs ideiglenes javítását teszi
lehetővé, amíg a legközelebbi műhelyig
el nem jut.
A gumiabroncs futófelüleletén vagy
peremén keletkező és a gumiabroncs
sérülését okozó legtöbb lyuk javítására 4. Levehető vonószem.
alkalmas.
Ld. "A gépjármű vontatása" c.
részt.
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
részt.
* Rendeltetéstől függően.
175
A készlet ismertetése
A sebességkorlátozásos mat-
ricát (I) fel kell ragasztani a
kormányra, így emlékeztetni
fogja arra, hogy az egyik kerék csak
ideiglenesen használható.
Ne lépje túl a 80 km/h-s sebességet,
ha valamelyik gumiabroncsot ezzel a
készlettel javította meg.
176
A javítás menete
1. Tömítés
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
Állítsa az A kapcsolót Csavarja le a fehér cső dugóját. zóját dugja be a gépjármű 12 voltos
"Javítás" helyzetbe. csatlakozójába.
Csatlakoztassa a fehér csövet a ja-
Ellenőrizze, hogy a B kap- vítandó gumiabroncs szelepére. Indítsa be a motort és hagyja járni.
csoló "O" helyzetbe van-e
állítva.
177
A B gomb "I" helyzetbe állításával Kösse le a készletet, és csavarja
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
Keréknyomás-ellenőrzés
Ha öt-hét perc alatt nem si- Ha gépjárműve rendelkezik
kerül elérnie a megadott nyo- keréknyomás-ellenőrzővel, az
másértéket, a gumiabroncs alacsony keréknyomás visszajelző
nem javítható. Ilyen esetben a gép- lámpája a kerék javítását követően
jármű javítása érdekében forduljon egészen addig világít, míg el nem
a PEUGEOT hálózathoz vagy egy végezteti a rendszer inicializálását
szakszervizhez. a PEUGEOT hálózatban vagy egy
szakszervizben.
178
2. Felfújás
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
"Felfújás" helyzetbe. kozóját ismét kösse rá a gépjármű resszor segítségével (felfújáshoz: B
Tekerje ki teljesen a fekete 12 voltos csatlakozójára. kapcsoló "I" helyzetben, leeresztés-
H csövet. Ismét indítsa be a motort és hagyja hez: B kapcsoló "O" helyzetben és
járni. a C gomb megnyomása) a vezetőol-
Csatlakoztassa a fekete csövet köz- dali ajtónál található címkén feltün-
vetlenül a megjavított kerék szele- tetett értéknek megfelelően.
pére.
A folyamatos nyomásveszteség
azt jelzi, hogy a lyuk nem tömődött
el megfelelően. Ilyenkor a gépjár-
mű javítása érdekében forduljon a
PEUGEOT hálózathoz vagy egy
szakszervizhez.
Kösse le a készletet, és tegye el.
Amint lehetséges, keresse fel Csökkentett sebességgel közleked-
a PEUGEOT hálózatot vagy jen (max. 80 km/h), legfeljebb kb.
egy szakszervizt. 200 km-es távolságon.
Feltétlenül közölje a szerelővel, hogy
használta a készletet. A gumiabroncs
vizsgálata után a szerelő tájékoztatni
fogja, hogy a gumiabroncs javítható-
e vagy cserélni kell.
179
A patron eltávolítása Nyomásellenőrzés / alkalmi
felfújás
A kompresszor a következőkre is hasz-
nálható (tömítőanyag-befecskendezés
nélkül):
- a gumiabroncsok alkalmi ellenőrzé-
se vagy felfújása,
- egyéb eszközök (labda, kerékpár-
tömlő, stb.) felfújása.
Csatlakoztassa a kompresszor
Tegye a helyére a fekete csövet. elektromos csatlakozóját a gépjár-
mű 12 voltos csatlakozójára.
Tegye szabaddá a fehér cső hajlított
végét. Indítsa be a motort és hagyja járni.
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
180
JBL mélynyomó láda esetén KERÉKCSERE*
A hibás kerék pótkerékkel történő he-
lyettesítése a gépjárműben található
szerszámok segítségével.
Hozzáférés a szerszámokhoz
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
csomagtér-padlólemezt, távolítsa el a polisztirol tárolódo-
csavarja ki a központi sárga csa- bozt.
vart,
Egyéb tartozékok
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
7. Levehető vonószem.
Valamennyi szerszám kifejezetten a
gépjárműhöz készült. Egyéb célra ne További információkat a
használja őket. "Gépjármű vontatása" c.
1. Kerékkulcs. részben olvashat.
A dísztárcsa levételéhez és a ke-
rék rögzítőcsavarjainak eltávolí- 8. Elektromos fék kireteszelő vész-
tásához használható. kapcsolója.
2. Emelő beépített hajtókarral.
Ld. a "Vezetés" c. fejezet
A gépjármű megemelését teszi "Elektromos parkolófék" c. ré-
lehetővé. szét.
3. Csavardísz eltávolító (felszerelt-
ségtől függően).
Az alumínium keréktárcsákon ta-
lálható csavarvédők levételét te-
szi lehetővé.
4. Illesztőrúd.
Az alumínium kerekek kerékagyra tör-
ténő visszahelyezését teszi lehetővé.
* Rendeltetéstől függően.
182
Hozzáférés a pótkerékhez* A kerék kiemelése
Távolítsa el a kerék sárga színű,
központi csavarját.
Hátulról megfogva emelje maga felé
a pótkereket.
Vegye ki a pótkereket a csomagtar-
tóból.
A kerék visszahelyezése
Tegye vissza a kereket a helyére.
A pótkerék a csomagtartó padlólemeze Néhány fordulattal csavarozza ki
alatt található. a kerék sárga központi csavarját,
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
Rendeltetéstől függően a gépjármű majd a kerék közepén rögzítse is-
lemezkeréktárcsás, alumínium, vagy mét a helyére.
szükségpótkerékkel van felszerelve. A kerék megfelelő rögzítése ér-
A pótkerékhez való hozzáféréssel kap- dekében teljesen, kattanásig húzza
csolatban olvassa el az előző oldalon meg a központi csavart.
található "Hozzáférés a szerszámok-
hoz" c. részt.
Keréknyomás-ellenőrzés
A pótkeréken nincs érzékelő. A
defektes gumiabroncs javítá-
sát a PEUGEOT hálózatban vagy egy
szakszervizben kell elvégeztetni.
* Rendeltetéstől függően.
183
A kerék leszerelése Műveletek sorrendje
A 3-as szerszám segítségével (fel-
szereltségtől függően) valamennyi
csavarról vegye le a csavardísze-
ket.
Ha gépjárműve rendelkezik ilyen-
nel, a kerékőrcsavar eltávolításához
helyezze fel a kerékőrcsavar-kulcst-
oldatot (5) a kerékkulcsra (1).
A többi csavart a toldat használata
nélkül, a kerékkulccsal (1) lazítsa
ki.
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
Ha gépjárműve alumíniumkere-
kekkel rendelkezik, visszasze-
relésnél, a csavarok meghúzásakor
természetes, hogy az alátétek nem
fekszenek fel a szükségpótkerékre. A
kerék tartását a csavarok kúpos tám-
felülete biztosítja.
Kerékcserét követően
A defektes gumiabroncsnak a cso-
magtartóban való megfelelő elhelye- A kerékőrcsavar-kulcstoldattal (5)
zése érdekében előzetesen távolítsa (ha gépjárműve rendelkezik ilyen-
el a központi takaróelemet. nel) ellátott kerékkulccsal (1) húzza
Szükségpótkerék használata esetén meg a kerékőrcsavart ütközésig.
ne lépje túl a 80 km/óra sebességet. A többi csavart is húzza meg ütközé-
A csavarok rögzítését és a pótkerék sig a toldat nélküli kerékkulccsal (1).
nyomását a lehető legrövidebb időn Tegye vissza a csavarokra a csavar-
belül ellenőriztesse a PEUGEOT há- díszeket (felszereltségtől függően).
lózatban vagy egy szakszervizben.
A szerszámokat helyezze vissza a
A defektes gumiabroncsot, amint lehet, szerszámosdobozba.
javíttassa meg, és helyezze visz-
sza a gépjárműre.
185
IZZÓCSERE Xenonizzókkal és kanyarfényszóróval
rendelkező változat A fényszórók védőréteggel
bevont polikarbonát üveggel
Első lámpák rendelkeznek:
az üveg tisztításához ne hasz-
Halogénizzókkal rendelkező változat náljon száraz vagy érdes
rongyot, sem tisztító- vagy ol-
dószereket,
használjon szivacsot és szappa-
nos vizet, vagy pH-semleges ter-
méket,
ha a makacs szennyeződések el-
távolítására magasnyomású be-
rendezést használ, ne irányítsa
a vízsugarat tartósan közvetlenül
a fényszórókra, a lámpákra és a
környékükre, nehogy megsérülje-
nek a tömítések és a lakkréteg.
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
186
Irányjelzők és nappali világítás Tompított fényszóró izzójának Távolsági fényszóró és helyzetjelző
izzóinak cseréje (halogénizzós cseréje (halogénizzós változat) izzójának cseréje
változat)
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
egy szakszervizhez.
187
Beépített oldalsó irányjelzők Ködfényszóró izzójának cseréje
Tompított és távolsági izzóinak cseréje
fényszóró izzójának cseréje
(xenonizzós változat)
A D1S xenonizzók cseréjét a
PEUGEOT hálózatban vagy egy
szakszervizben kell elvégeztetni,
áramütésveszély miatt.
Javasolt mindkét D1S izzót kicserél-
tetni, ha valamelyik meghibásodott.
Helyzetjelző és nappali világítás Az irányjelző és a visszapillantó tü- Forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
(xenonizzós változat) izzójának kör alsó része közötti területen il- egy szakszervizhez.
cseréje lesszen csavarhúzót az irányjelző
közepéhez.
A nyelv meghúzásával távolítsa el a Nyomja meg a csavarhúzót, majd
műanyag borítást. emelje ki a kiszabadított irányjelzőt.
Kösse ki az izzó csatlakozóját. Kösse ki az izzó csatlakozóját.
Húzza ki az izzót és cserélje ki. Visszaszereléskor ugyanezt a művelet-
Visszaszereléskor ugyanezt a művelet- sort hajtsa végre fordított sorrendben.
sort hajtsa végre fordított sorrendben. A szükséges izzókat a PEUGEOT há-
lózatban vagy egy szakszervizben sze-
rezheti be.
188
Hátsó lámpák Féklámpák / helyzetjelzők,
tolatólámpák és irányjelzők
izzóinak cseréje
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
1. Féklámpák / helyzetjelzők
(P21-5W).
2. Tolatólámpák (P21W).
3. Irányjelzők (PY21W-21W).
4. Helyzetjelzők (P5-5W).
5. Ködfényszórók (P21W).
Nyissa ki a csomagtartót.
Egy csavarhúzó segítségével vegye
le a műanyag fedelet. Nyissa ki a csomagtartót, és távolít- Illesszen egy csavarhúzót az átlát-
sa el a felső tömítést. szó borítás külső részén található
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
vagy a nem a PEUGEOT által ajánlott,
A biztosítékot a speciális csipesz nem általa szállított, vagy nem az elő-
segítségével távolíthatja el a fogla- írásainak megfelelő módon beszerelt
latból. kiegészítő tartozékok használata mi-
Hozzáférés az eszközökhöz att bekövetkező meghibásodásokért,
A meghibásodott biztosítékot min- különösen, ha a csatlakoztatott kiegé-
den esetben azonos áramerősségű szítő berendezések összes áramfel-
A biztosítékcsipesz a műszerfali bizto- biztosítékkal helyettesítse.
sítékdoboz fedelének belső oldalán ta- vétele meghaladja a 10 mA-t.
lálható. A dobozon található számot egyez-
tesse a fedélen, illetve az alábbi táb-
A hozzáféréshez: lázatban szereplő áramerősséggel.
Vegye le teljesen a fedelet.
Vegye ki a csipeszt.
191
Műszerfali biztosítékdoboz Biztosítékok táblázata
A biztosítékdoboz a műszerfal alsó ré- Biztosíték Áramerősség
szén található. Funkció
száma (A)
F1 15 Hátsó ablaktörlő.
F2 - Szabad.
F3 5 Légzsák-számítógép.
192
Hozzáférés a biztosítékokhoz
Biztosíték Áramerősség
Ld. a "Hozzáférés az eszközökhöz" Funkció
c. részt. száma (A)
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
F13 5 Motorkiszolgáló egység, légzsák-számítógép.
Műszerfal, kombinált kijelző, F33 biztosíték
F14 15 tápellátása.
F15 30 Reteszelés és szuperreteszelés.
SH - PARC sönt.
193
Biztosíték Áramerősség
Funkció
száma (A)
F29 - Szabad.
F40 - Szabad.
194
Motortéri biztosítékdoboz Biztosítékok táblázata
A biztosítékdoboz a motortérben, az ak- Biztosíték Áramerősség
kumulátor mellett található. Funkció
száma (A)
F2 15 Kürt.
F4 10 Nappali fényszóró.
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
gázolaj-izzító (1,6 l THP).
Hozzáférés a biztosítékokhoz Diagnosztikai csatlakozó, kanyarfényszóró,
Pattintsa le a fedelet. részecskeszűrő szivattyú (dízel), "Distance alert",
F6 10
Cserélje ki a biztosítékot (ld. a meg- hűtőfolyadékszint-érzékelő, visszapillantó tükrök
felelő részt). beállításának kapcsolója.
A művelet elvégzését követően a
biztosítékdoboz megfelelő szigete- Kormányszervó számítógép, automata
lése érdekében a fedelet gondosan F7 10 sebességváltó, kanyarfényszórók magasságállító
zárja vissza. motorja.
F8 20 Gyújtáskapcsoló.
F9 10 Tengelykapcsoló- és fékpedál-érintkező.
195
Biztosíték Áramerősség
Funkció
száma (A)
196
Akkumulátor feletti kis és közepes áramerősségű biztosítékok táblázata
Biztosíték száma Áramerősség (A) Funkció
F1 - Szabad.
F2 5 Kétfunkciós fékérintkező.
F3 5 Akkumulátortöltő egység.
F4 25 ABS/CDS mágnesszelepek.
F5 5 ABS/CDS számítógép.
Automata sebességváltó, vezérelt mechanikus
F6 15 sebességváltó.
F7* 80 Megszakító és védelmi egység.
F8* 60 Motorventilátor egység.
Előizzító egység(dízel), Valvetronic elektromos
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
F9* 80/30 motor (1,6 l THP).
F10* 40 ABS/CSD elektromos szivattyúegység.
F11* 100 Megszakító és védelmi egység.
Vezérelt mechanikus sebességváltó elektromos
F12* 30 szivattyúegység.
Nagy áramerősségű biztosítékok táblázata
Biztosíték száma Áramerősség (A) Funkció
MF1* - Szabad.
MF2* 30 Utánfutó kiszolgálóegység.
MF3* 50 Utastéri biztosítékdoboz.
MF4* 80 Intelligens kiszolgálóegység.
* A nagy áramerősségre méretezett biz-
tosítékok és némely más biztosíték az MF5* 80 Elektromos parkolófék.
elektronikus rendszer kiegészítő vé-
delmét látják el. A velük kapcsolatos MF6* 30 ABS/ESP számítógép.
valamennyi beavatkozást feltétlenül a
PEUGEOT hálózatban vagy egy szak- MF7* 30 Első fűthető ülések.
szervizben végeztesse el. MF8* 20 Fényszórómosó.
197
12 VOLTOS AKKUMULÁTOR Hozzáférés az akkumulátorhoz
A lemerült akkumulátor feltöltésekor
vagy a motor másik akkumulátorról tör-
ténő indításakor az alábbi eljárást kell
alkalmazni.
198
Indítás másik akkumulátorról Az akkumulátor feltöltése
akkumulátortöltővel
Ha a gépjármű akkumulátora lemerült,
a motor beindítható segédakkumulátor Kösse ki az akkumulátort.
(külső akkumulátorral vagy egy másik Kövesse a töltő gyártójának hasz-
gépjárműével) és segédkábelek segít- nálati utasításait.
ségével.
Kösse vissza az akkumulátort a (-)
pólussal kezdve.
Ellenőrizze, hogy a segédakkumulátor Ellenőrizze a kivezetések és a saruk
névleges feszültsége 12 V-e, és hogy tisztaságát. Ha szulfátosodást ész-
teljesítménye legalább akkora-e, mint a lel (fehéres vagy zöldes lerakódás),
lemerült akkumulátoré. szerelje le és tisztítsa meg azokat.
Ne indítsa be a motort akkumulátortöl-
tőről.
Ne kösse le a (+) sarut járó motornál.
Az akkumulátorok mérge-
Kösse a piros színű kábelt először ző anyagokat, többek között
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
a lemerült akkumulátor (A), majd a kénsavat és ólmot tartalmaz-
segédakkumulátor (B) (+) pólusá- nak. Megsemmisítésükre kizárólag
a törvényi előírásoknak megfelelően
hoz. kerülhet sor, és soha, semmilyen kö-
Kösse a zöld vagy fekete kábel rülmények között nem dobhatók ki a
egyik végét a B segédakkumulátor háztartási hulladékkal együtt.
(-) pólusához (vagy a kisegítő gép- A használt elemeket és akkumuláto-
jármű testpontjához). rokat mindig az erre a célra létesített
Kösse a zöld vagy fekete kábel má- speciális gyűjtőpontokon adja le.
sik végét a meghibásodott gépjármű
C testpontjára (a motortartó bakra).
Indítsa be a kisegítő gépjármű mo-
torját, és hagyja járni néhány per-
cig. Ha a gépkocsit egy hónapnál
Indítsa be a meghibásodott gépjár- hosszabb ideig nem használ-
mű motorját, és hagyja járni. ja, tanácsos az akkumulátort
Ha a motor nem indul be azonnal, Várja meg, amíg a motor visszatér kikötni.
vegye le a gyújtást, várjon néhány alapjáratra, majd fordított sorrend-
másodpercet, majd kísérelje meg ben kösse le a segédkábeleket.
újra az indítást.
199
Kikötés előtt
Mielőtt az akkumulátorhoz
nyúlna, vegyen fel szem- és Mielőtt hozzákezdene az akkumulátor
arcvédőt. kikötéséhez, a gyújtás levételét követő-
en várjon 2 percet.
A robbanás-, ill. tűzveszély elkerülé-
se érdekében az akkumulátort érintő Az akkumulátor kikötése előtt csukja be
műveleteket mindig jól szellőző he- az ablakokat és az ajtókat.
lyiségben, nyílt lángtól és szikrától
távol végezze.
Soha ne próbáljon meg fagyott ak- Visszakötést követően
kumulátort feltölteni. A robbanásve-
szély elkerülése érdekében először Az akkumulátor valamennyi visszakö-
meg kell várni, hogy az akkumulátor tését követően adja rá a gyújtást, és
kiengedjen. A töltést megelőzően el- várjon 1 percet az indítózás előtt, hogy
lenőriztesse a PEUGEOT hálózatban lehetővé tegye az elektronikus rendsze-
vagy egy szakszervizben, hogy nem rek inicializálását. A művelet elvégzését
sérültek-e meg a belső alkotórészek, követően felmerülő legkisebb zavar
és hogy a tartály nem repedt-e meg, esetén is forduljon a PEUGEOT háló-
mert az mérgező és erősen maró sav zathoz vagy egy szakszervizhez.
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
200
TEHERMENTESÍTŐ ÜZEMMÓD ENERGIATAKARÉKOS ÜZEMMÓD Kilépés az üzemmódból
A rendszer bizonyos funkciók vezérlé- Az akkumulátor megfelelő töltésének A gépjármű legközelebbi használatakor
sét az akkumulátor energiaszintjéhez biztosítása érdekében bizonyos funk- a fenti funkciók automatikusan újraakti-
igazítja. ciók használatának időtartamát szabá- válódnak.
Menet közben a tehermentesítés átme- lyozó rendszer. A funkciók azonnali használatához in-
netileg kikapcsol bizonyos funkciókat, Bizonyos funkciókat, így az audio- és te- dítsa be a motort, és hagyja járni leg-
például a légkondicionálót vagy a hátsó lematikai rendszert, az ablaktörlőket, a alább 5 percig.
ablak páramentesítését, stb. tompított fényszórókat és a plafonlámpá-
A kikapcsolt funkciók, amint azt a fel- kat összesen legfeljebb 30 percig a motor
tételek lehetővé teszik, automatikusan leállítását követően is használhatja.
ismét működésbe lépnek. Ez az időtartam jelentősen lecsökken-
het, ha az akkumulátor töltése ala-
csony.
Belépés az üzemmódba
Az időtartam elteltével az energiataka- Az akkumulátor megfelelő töl-
rékos üzemmódra való áttérést jelző tésének biztosításához tartsa
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
üzenet jelenik meg a képernyőn, és az tiszteletben a motor indításá-
aktív funkciók készenléti állapotba ke- hoz szükséges időtartamokat.
rülnek. Az akkumulátor újratöltéséhez ne
használja sokszor egymás után a
motor újraindítását.
Ha a készenléti állapotba törté- Lemerült akkumulátorral a mo-
nő áttérés pillanatában éppen tort nem lehet beindítani (lásd az
telefonbeszélgetést folytat: "Akkumulátor" c. bekezdést).
- a WIP Nav vagy a WIP Sound ki-
hangosító szettjével a beszélge-
tés 5 percig még folytatható,
- a WIP Com 3D rendszerrel a
megkezdett telefonhívás befejez-
hető.
201
ABLAKTÖRLŐ LAPÁT GÉPJÁRMŰ VONTATÁSA Vontatás elölről
CSERÉJE
A saját vagy más gépjármű levehető
mechanikus eszköz segítségével törté-
nő vontatásának módja.
Hozzáférés a szerszámokhoz
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
fedőborítást.
Csavarja be a vonószemet ütközé-
sig.
Szerelje fel a vontatórudat.
Kapcsolja be a vontatott jármű el-
akadásjelzőjét.
203
UTÁNFUTÓ VONTATÁSA Az utánfutó vontatása jelentős igény- A hosszú emelkedőn vontatható maxi-
bevételnek teszi ki a vontatást végző mális teher az emelkedő dőlésszögétől
gépkocsit, és különös figyelmet igényel és a külső hőmérséklettől függ.
A vonóhorog kiegészítő jelzőberen- a vezetőjétől.
dezésekkel és világítással rendelkező Minden esetben figyeljen a hűtőfolya-
dék hőmérsékletére.
utánfutó vagy kerékpártartó rögzítésére Vezetési tanácsok
alkalmas mechanikus szerkezet.
A terhelés elosztása
Az utánfutó terhelését úgy ossza el,
hogy a nehezebb tárgyak a lehető A figyelmeztető visszajelzés
legközelebb kerüljenek a tengelyhez, és a STOP lámpa kigyulla-
és a vonóhorogra nehezedő támasz- dása esetén állítsa le a gép-
súly megközelítse az engedélyezett kocsit, és amint lehet, vegye
maximumot, de ne lépje túl. le a gyújtást.
A levegő sűrűsége a tengerszint felet-
ti magasság növekedésével csökken, Fékek
ami csökkenti a motor teljesítményét is. Utánfutó vontatásakor nagyobb féktá-
Minden 1000 méteres magasságnöve- volsággal kell számolni.
kedésnél újabb 10%-kal csökken a von- A fékek felmelegedésének elkerülése
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
204
TETŐCSOMAGTARTÓ RUDAK Felszerelés
Megengedett max. terhelés a
FELSZERELÉSE tetőcsomagtartón 40 centimé-
tert meg nem haladó rakodási
magasság esetén (kivéve a
kerékpártartót): 65 kg.
Ha a rakomány magassága megha-
ladja a 40 cm-t, a tetőrudak, illetve a
rögzítők megrongálódásának elkerü-
lése érdekében az útviszonyoknak
megfelelő sebességgel közlekedjen.
A gépjárműnél hosszabb rakomány
szállítására vonatkozó szabályok be-
tartása érdekében tájékozódjon az Illessze a lemezt az első lökhárító
adott országban hatályos törvényi alsó részéhez (ne használja a szel-
előírásokról. lőzőrács felső helyét).
Nyomkodja le az A széleken, hogy a
rögzítőpatentek a helyükre pattanja-
nak.
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
Nyomja le a B középső részt a rögzí-
tőpatentek végleges rögzítéséhez.
Eltávolítás
A keresztirányú tetőcsomagtartó rudak A levehető tartozék megakadályozza,
elhelyezéséhez az erre a célra készült hogy a hó a radiátor hűtőventilátorának
négy darab gyorsrögzítőt használja: környékén összegyűljön.
emelje fel a takarólapokat, Mielőtt a szerelést megkezdené, győ-
ződjön meg arról, hogy sem a mo-
a kulcs segítségével nyissa ki a rúd- tor, sem a ventilátor nem működik.
rögzítések fedelét, Javasoljuk, hogy a fel- és leszerelést a
tegye a helyére a rögzítéseket és PEUGEOT hálózatban vagy egy szak-
rögzítse őket a tetőhöz, szervizben végeztesse el.
győződjön meg arról, hogy a tető-
csomagtartó rudak rögzítése meg-
felelő (rázza meg őket), Húzza meg a fagyvédő lemezt a
a kulcs segítségével zárja le a rúd- széleknél elhelyezett bemélyedé-
rögzítések fedelét. seknél fogva (1, majd 2).
A következő esetekben ne felejtse el el-
távolítani a fagyvédő lemezt:
- 10°C feletti külső hőmérsékletnél,
- vontatáskor,
- 120 km/h feletti sebességnél.
205
TARTOZÉKOK "Védelem":
Az adott országban érvényes
A hálózatban a PEUGEOT által kínált kiegészítő padlószőnyegek*, csomag- jogszabályok értelmében elő-
tartozékok és gyári alkatrészek széles téri rakodótálca, csomagrögzítő háló, fordulhat, hogy a láthatósági
választéka áll rendelkezésre. rögzített vállfa a fejtámlán, inox vagy biztonsági mellény, az elakadásjelző
karbon ajtóküszöbök. háromszög, az izzókészlet és a cse-
A gondosan tesztelt és mind megbíz- rebiztosítékok kötelező tartozékok.
hatósági, mind biztonsági szempontból
kifogástalan tartozékokat és alkatrésze-
ket kifejezetten az Ön gépjárművéhez
fejlesztették ki, és mind rendelkeznek a "Multimédia":
szükséges Bármely, a PEUGEOT által
autórádiók, erősítők, navigációs beren-
PEUGEOT tanúsítvánnyal és garanci- dezések, kihangosító szett, CD-váltó, nem rendszeresített elektro-
ával. hangszórók, DVD-lejátszó, USB Box, mos tartozék vagy alkatrész
első és hátsó parkolássegítő berende- beszerelése a gépjármű elektronikus
"Szállítási megoldás": zés, kiegészítő vezetéknélküli Bluetooth rendszerének meghibásodásához és
fejhallgató, hálózati töltő Bluetooth fej- túlfogyasztáshoz vezethet.
Szabadidő: tetőcsomagtartó, vonóho- hallgatóhoz. Kérjük, legyen tekintettel erre a fi-
rogra szerelhető kerékpártartó, tetőcso- gyelmeztetésre, és javasoljuk,
magtartóra szerelhető kerékpártartó, hogy tanácsért mindig forduljon a
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
MŰSZAKI ADATOK
Olajfeltöltési mennyiségek (liter)
* A maximális teljesítmény a motorfékpadon mért értéknek felel meg, az európai szabályozásnak megfelelően (1999/99/EK
irányelv).
** Nagy export.
207
BENZINES TÖMEGADATOK ÉS VONTATHATÓ TERHEK (KG)
belül)
- Fék nélküli utánfutó 735 750
- Ajánlott támaszsúly 70 70
A guruló össztömegre és a vontatható terhekre vonatkozó itt közölt értékek 1000 méteres tengerszint feletti magasságig ér-
vényesek, a vontatható terhet minden további 1000 méteres növekedésnél 10%-kal csökkenteni kell.
A vontatást végző gépjárművel tilos 100 km/h-nál gyorsabban haladni (tartsa tiszteletben a hazájában érvényes törvényi
előírásokat).
Ha magas a külső hőmérséklet, a motor védelmében csökkenhet a teljesítmény. 37 °C-ot meghaladó külső hőmérséklet ese-
tén csökkentse a vontatandó terhet.
* Menetkész tömeg = saját tömeg + vezető (75 kg).
** A fékezett utánfutó tömege a megengedett guruló össztömegen belül növelhető, ha a vontatást végző gépjármű guruló
össztömegét ugyanannyival csökkenti. Figyelem! Az alulterhelt járművel történő vontatás kedvezőtlenül befolyásolhatja a
vontató gépjármű úttartását.
*** Nagy export.
208
DÍZELMOTOROK ÉS SEBESSÉGESVÁLTÓK
MŰSZAKI ADATOK
Részecskeszűrő igen igen
* A maximális teljesítmény a motorfékpadon mért értéknek felel meg, az európai szabályozásnak megfelelően (1999/99/EK
irányelv).
209
DÍZEL TÖMEGADATOK ÉS VONTATHATÓ TERHEK (KG)
2 literes 2 literes
1,6 literes turbó e-HDi
Motorok turbó HDi turbó HDi
115 LE 150 LE 163 LE
A guruló össztömegre és vontatható terhekre vonatkozó értékek 1000 méteres tengerszint feletti magasságig érvényesek, a
vontatható terhet minden további 1000 méteres növekedésnél 10%-kal csökkenteni kell.
A vontatást végző gépjárművel tilos 100 km/h-nál gyorsabban haladni (tartsa tiszteletben a hazájában érvényes törvényi
előírásokat).
Ha magas a külső hőmérséklet, a motor védelmében csökkenhet a teljesítmény. 37 °C-ot meghaladó külső hőmérséklet ese-
tén csökkentse a vontatandó terhet.
* Menetkész tömeg = saját tömeg + vezető (75 kg).
** A fékezett utánfutó tömege a guruló össztömegen belül növelhető, ha a vontatást végző gépjármű guruló össztömegét
ugyanannyival csökkenti. Figyelem! Az alulterhelt járművel való vontatás kedvezőtlenül befolyásolhatja a vontató gépjármű
úttartását.
210
Dízel tömegadatok és vontatható terhek (kg) - Haszongépjármű
Vezérelt
Mechanikus Mechanikus Mechanikus
Sebességváltó mechanikus
(6 fokozatú) (6 fokozatú) (6 fokozatú)
(6 fokozatú) Score
Típus, modell, változat 9HZ 9HR 9HZ RHE
- Saját tömeg 1434 1430 1538
- Menetkész tömeg* 1509 1505 1613
MŰSZAKI ADATOK
- Fék nélküli utánfutó 750 750
- Ajánlott támaszsúly 70 70
A guruló össztömegre és vontatható terhekre vonatkozó értékek 1000 méteres tengerszint feletti magasságig érvényesek, a
vontatható terhet minden további 1000 méteres növekedésnél 10%-kal csökkenteni kell.
Ha magas a külső hőmérséklet, a motor védelmében csökkenhet a teljesítmény. 37 °C-ot meghaladó külső hőmérséklet ese-
tén csökkentse a vontatandó terhet.
* Menetkész tömeg = saját tömeg + vezető (75 kg).
** A hátsó tengely megengedett össztömegének túllépése esetén 80 km/h-s sebességkorlátozás lép érvénybe az Irányelv
2.7 bekezdése értelmében.
*** A vontató gépjármű megengedett össztömegének túllépése esetén 80 km/h-s sebességkorlátozás lép érvénybe az Irány-
elv 2.7 bekezdése értelmében.
**** A fékezett utánfutó maximális tömegének értéke a guruló össztömegen belül; figyelem, az alulterhelt járművel való von-
tatás kedvezőtlenül befolyásolhatja a vontató gépjármű úttartását.
211
MÉRETEK (MM)
MŰSZAKI ADATOK
212
A GÉPJÁRMŰ AZONOSÍTÓ B. Alvázszám a szélvédő alsó ke- D. Gumiabroncs / lakkreferencia
ELEMEI reszttartóján. címke.
A szám a szélvédőre ragasztott és A címke a vezetőoldali B-oszlopon
A gépjármű azonosítását és felkutatá- azon keresztül is látható címkén található.
sát szolgáló különféle látható jelölések. szerepel. A következő információkat tartalmazza:
C. A gyártó azonosító címkéje. - gumiabroncsok nyomásértékei üre-
A. Alvázszám a motortérben. A szám a vezetőoldali ajtónyílásba sen, illetve rakománnyal,
A szám a lengéscsillapító felfüg- ragasztott önmegsemmisítő címkén - gumiabroncsok méretei,
gesztése közelében, a karosszériá- található.
- a gyártó által ajánlott gumiabroncsmárkák,
ba van vésve. - pótkerék nyomásértéke,
- lakkreferencia.
MŰSZAKI ADATOK
A nyomásértékek ellenőrzését
hideg gumiabroncsokon, ha-
vonta legalább egyszer el kell
végezni.
Az elégtelen gumiabroncsnyo-
más növeli az üzemanyag-fo-
gyasztást.
213
214
MŰSZAKI ADATOK
SÜRGŐSSÉGI VAGY ASSISTANCE HÍVÁS
215
SÜRGŐSSÉGI VAGY ASSISTANCE HÍVÁS
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
4 5 6
GHI JKL MNO
* 0 #
Peugeot Assistance
Amennyiben a légzsák-vezérlőegység ütközést érzékel - függetlenül
attól, hogy a légzsákok valamelyike kinyílt-e vagy sem -, a rendszer
automatikusan segélyhívást kezdeményez.
A szolgáltatás feltételekhez kötött, és nem mindenütt elérhető.
A "Deteriorated emergency call" (Segélyhívás csökkentett Forduljon a PEUGEOT hálózathoz. Ha gépjárművét nem a
üzemmódban) üzenettel együtt villogó narancssárga visszajelzés PEUGEOT hálózaton belül vásárolta, ellenőriztesse a hálózatban a
működési rendellenességet jelez. Forduljon a PEUGEOT szolgáltatások beállítását, és szükség esetén kérje a módosításukat.
hálózathoz.
217
218
WIP COM 3D
MULTIMÉDIÁS AUTÓRÁDIÓ / BLUETOOTH TELEFON
EURÓPAI GPS
TARTALOM
1. Első lépések 220
A rendszer olyan
y védelemmel rendelkezik,, amelyy
kizárólag az Ön gépjárművében történő működését 2. Hangutasítások és kormánynál 222
teszi lehetővé. elhelyezett kapcsolók
3. Általános működés 225
4. Navigáció - célravezetés 230
5. Közlekedési információk 239
6. Rádió 241
7. Zenei adathordozók lejátszása 242
Biztonsági okokból a nagy figyelmet igénylő
műveleteket a vezető kizárólag álló gépjárműben 8. Telefon 247
hajthatja végre.
Álló motornál az akkumulátor kímélése érdekében az 9. Képernyő menüszerkezet 252
energiatakarékos üzemmód bekapcsolását követően a
rendszer kikapcsol. Gyakori kérdések 257
219
01 ELSŐ LÉPÉSEK
ÉSE
WIP Com 3D VEZÉRLŐKONZOL
Belépés: Media Menu
(médiamenü: audio-CD,
Jukebox, Aux). Kilépés a folyamatban lévő
Műsorszámok listájának Belépés: Navigation Menu műveletből.
kijelzése. (navigációs menü) és utolsó Hosszan megnyomva: Belépés: Traffic Menu Belépés: Address book
Hangforrásváltás. úti célok kijelzése. visszatérés a fő kijelzéshez. (közlekedési menü). Menu (telefonkönyv menü).
220
01 ELSŐ LÉPÉSEK
WIP Com 3D KIJELÖLŐGOMB
221
02 HANGUTASÍTÁSOK ÉS KORMÁNYNÁL ELHELYEZETT KAPCSOLÓK
BEVEZETÉS: CONTEXT SAY ACTION
HANGUTASÍTÁSOK - GENERAL Help address book Access to the address book help
SETUP
ABC DEF
4
GHI
5
JKL
6
MNO
station
paraméterei) pontot. Kapcsolja be a
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
222
02 HANGUTASÍTÁSOK ÉS KORMÁNYNÁL ELHELYEZETT KAPCSOLÓK
BEVEZETÉS: CONTEXT SAY ACTION
223
02 HANGUTASÍTÁSOK ÉS KORMÁNYNÁL ELHELYEZETT KAPCSOLÓK
Ablaktörlő-kapcsoló: "RADIO" (Rádió) és "MEDIA" (Média) kijelzés.
KORMÁNYKAPCSOLÓK Világításkapcsoló: rövid nyomás: hangvezérlés bekapcsolása; hosszú
nyomás: folyamatban lévő navigáció utasítása.
Rádió: tárolt rádióadók közötti keresés a Rádió: automatikus keresés a frekvenciatartományban
frekvenciatartományban lefelé/felfelé. felfelé.
Audio-cd: előző/következő műsorszám CD/SD-KÁRTYA/JUKEBOX: következő műsorszám
kiválasztása. kiválasztása.
Ha a képernyőn a "MEDIA" (Média) kijelzés CD/SD-KÁRTYA/JUKEBOX: folyamatosan lenyomva
látható: tartva: gyors lejátszás előre.
MP3 CD / SD-KÁRTYA / JUKEBOX: előző/
következő mappa kiválasztása.
Címjegyzék előző/következő pontjának
kiválasztása. Hangerő növelése.
Hangerő csökkentése.
226
03 ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉS
KONTEXTUSFÜGGŐ KIJELZÉS
227
03 ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉS
KONTEXTUSFÜGGŐ KIJELZÉS
Play
1 Lejátszás
Stop
2 Stop
DVD menus
2 DVD-menük
DVD menu
3 DVD-menü
DVD top menu
3 Főmenü
List of titles
3 Jelenetek listái
List of chapters
3 Fejezetek
DVD Options
2 DVD-opciók
Audio
3 Audio
Subtitles
3 Feliratozás
Angle
3 Látószögek
228
AMIT A WIP Com 3D KÍNÁL:
Sík térkép
Perspektivikus térkép
3D-térkép
229
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
A "NAVIGÁCIÓ" hangutasításait a 2. részben találja.
Ha célravezetés közben hosszan megnyomja a világításkapcsoló végén
ÚTI CÉL KIVÁLASZTÁSA található gombot, a rendszer megismétli a legutóbbi célravezetési
utasítást.
4
2
ABC
5
3
DEF
6
jóváhagyáshoz nyomja meg az OK-t. 1 2
ABC
3
DEF
gombot.
GHI JKL MNO 4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ 7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
* 0 #
Address input
p
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
Nyomja
y j meg g ismét a NAV
(NAVIGÁCIÓ) gombot vagy válassza
a "Navigation Menu" (Navigáció RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP Válassza ki egymás után a város RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
4
2
ABC
5
3
DEF
6
nevét alkotó betűket, és az OK 1
4
2
ABC
5
3
DEF
7 8 9
* 0 # * 0 #
őket jóvá.
Navigation
g Menu
1 2 3
jóváhagyáshoz nyomja meg az OK-t. a kezdőbetűk bevitelét követően megjelenik az adott ország
ABC DEF
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
városainak listája.
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
Destination input
p
230
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
A térképet a kijelölőgomb 4 irányba történő elmozdításával lehet
áthelyezni. A térkép tájolását a "Full screen map" (Teljes képernyős térkép)
gyorsmenüben változtathatja meg. Nyomja meg az OK-t, majd válassza a
"Map Settings" (Térkép beállítása) funkciót, és hagyja jóvá.
7 8 9 1 2 3
PQRS TUV WXYZ ABC DEF
meg az OK-t.
* 0 # GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
1 2 3
ABC DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
4
2
ABC
5
3
DEF
6
idő/távolság), majd a jóváhagyáshoz
nyomja meg a forgókapcsolót.
GHI JKL MNO
*
8
TUV
0
9
WXYZ
műveleteket.
A megadott cím címjegyzékbe történő mentéséhez válassza a megegyező színű utat, majd a 1 2
ABC
3
DEF
jóváhagyáshoz és a célravezetés 7
PQRS
8
TUV
9
WXYZ
Az úti cél törléséhez az 1-3. lépést követően válassza a Az úti cél a "Choose from address book" (Címjegyzék alapján)
"Choose from last destinations" (Legutóbbi úti célok alapján) pontot. vagy a "Choose from last destinations" (Legutóbbi úti célok
alapján) funkciók használatával, egy kereszteződés, egy
Az úti célok egyikét hosszan megnyomva egy lista jelenik meg, városközpont, ill. földrajzi adatok kiválasztásával, vagy közvetlenül
amelyből választhat: a "térképen" is kiválasztható.
Delete entry
y Delete list Choose from address book Choose from last destinations
231
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
CÍM SAJÁT LAKCÍMKÉNT VALÓ
MEGADÁSA ÉS HAZAVEZETÉS
rögzíteni
g kell a címjegyzékben
j gy például
p a "Destination input"
p (Úti
( 1 2
ABC
3
DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
NAV
a NAV gombot. 1
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
MNO
6
a művelet rögzítéséhez hagyja jóvá.
1
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
6
MNO
7 8 9 7 8 9
PQRS TUV WXYZ PQRS TUV WXYZ
* 0 #
* 0 #
4
2
ABC
5
3
DEF
6
"Navigation
g Menu" (Navigáció
( g menü).) Válassza a "Destination
input" (Úti cél megadása) funkciót, és hagyja jóvá.
GHI JKL MNO
7 8 9
* 0 #
232
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
A térkép képernyőn való megjelenítésekor választhatja a "Map Settings"
(
(Térképp beállítása)) , majd
j a "2D Map"
p (2D
( térkép)
p) / "2.5D Map"
p
CÉLRAVEZETÉSI OPCIÓK (Perspektivikus) / "3D Map" (3D térkép) / "North Up" (Északi tájolás) /
"Heading Up" (Haladási irány szerinti tájolás) funkciót. Az épületek 3D-s
megjelenítése a várostérképek fejlesztési állapotától függ.
NAV
Nyomja meg a NAV (NAVIGÁCIÓ) 1
4
2
ABC
5
3
DEF
gombot.
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
1 2 3
* 0 # ABC DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
biztosít hozzáférést.
Nyomja
y j meg g ismét a NAV Route dynamics
y
(NAVIGÁCIÓ) gombot vagy válassza
a Navigation Menu (Navigáció menü)
NAV TRAFFIC ADDR
RADIO MEDIA BOOK SETUP
1 2 3
ABC DEF
7
5
JKL
8
6
MNO
meg az OK-t. * 0 #
4 5 6
GHI JKL MNO
* 0 #
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
Route options
p
A kiválasztott célravezetési
opciók figyelembevételéhez a
Válassza a "Route type" gyűrű forgatásával
gy g válassza a NAV TRAFFIC ADDR
RADIO MEDIA BOOK SETUP
4 5 6
ADDR GHI JKL MNO
RADIO MEDIA NAV TRAFFIC BOOK SETUP
7 8 9
1 2 3
ABC DEF
* 0 #
4 5 6
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
233
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
Az úti cél kiválasztását követően az útvonalhoz újabb útszakaszokat adhat
ÚTSZAKASZ HOZZÁADÁSA hozzá vagy törölhet.
NAV
Nyomja meg a NAV (NAVIGÁCIÓ)
4 5 6
GHI JKL MNO
1 2 3
ABC DEF
7 8 9
4 5 6 PQRS TUV WXYZ
gombot.
GHI JKL MNO
7
PQRS
8
TUV
9
WXYZ
* 0 #
* 0 #
Address input
p
4
2
ABC
5
3
DEF
7 8 9
ADDR PQRS TUV WXYZ
RADIO MEDIA NAV TRAFFIC BOOK SETUP
* 0 #
*
8
TUV
0
9
WXYZ
Navigation
g Menu
Helyezze el az útszakaszt a listában,
NAV TRAFFIC ADDR
RADIO MEDIA BOOK SETUP
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO
Válassza a "Stopovers"
p
7 8 9
OK-t.
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
6
MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
Stopovers
p Ismételje
j megg az 1-7. műveletet,, ahányszor
y szükséges,
g , majd j
válassza a "Recalculate" (Útvonal újratervezése) funkciót, és a
jóváhagyáshoz nyomja meg az OK-t.
Válassza az "Add stopover"
p
(Útszakasz hozzáadása) funkciót NAV TRAFFIC ADDR
Az útszakaszok módosításához ismételje j meg g az 1-3. műveletet,
és válassza a "Rearrange route" (Útvonal optimalizálása) pontot
RADIO MEDIA BOOK SETUP
(legfeljebb 5 útszakasz), és a
1 2 3
ABC DEF
*
vagy
gy a gy
gyűrű segítségével
g g helyezze
y át a listában,, hagyja
gyj jóvá
j
0 #
Add stopover
p az új helyét, végül pedig válassza a "Recalculate" (Útvonal
újratervezése) opciót).
234
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
A fontos helyek (POI) a közelben elérhető szolgáltatóegységeket jelzik
FONTOS HELYEK (POI) KERESÉSE (szállodák, kereskedelmi egységek, repülőterek, stb.).
4
2
ABC
5
3
DEF
6
válassza a "POI in city" (Városban) RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
* 0
* 0 #
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
6
MNO
*
8
TUV
0
9
WXYZ
Navigation
g Menu A virtuális billentyűzet LIST (LISTA) gombjának megnyomásával
elérhetővé válik a kiválasztott ország városainak a listája.
Válassza a "POI search" (Fontos
helyek keresése) funkciót, és a
NAV TRAFFIC ADDR
RADIO MEDIA BOOK SETUP
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
4 5 6
(Országban) funkciót.
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
POI nearby
y
Az útvonal mentén található fontos
Az úti cél körzetében található fontos helyek
y (POI)
( ) megjelenítéséhez
gj RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
4
2
ABC
5
3
DEF
4
2
ABC
5
3
DEF
6 mentén) funkciót. 7
PQRS
*
8
TUV
0
9
WXYZ
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
235
Ez az ikon akkor jelenik meg, ha ugyanabban a
236
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
FONTOS HELYEK (POI) FRISSÍTÉSE
NAV
Navigation
g Menu
1 2 3
ABC DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
frissítését. A szolgáltatás a * 0 #
Settings
http://peugeot.navigation.com címen elérhető.
Update
p personal
p POI
1 2 3
A fájlokat be kell másolni a kiválasztott adathordozó gyökerébe. (pendrive) vagy "SD-Card" (SD-kártya)
ABC DEF
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
* 0 #
237
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
HANGUTASÍTÁSOK BEÁLLÍTÁSAI
1 2 3
*
meg az OK-t.
0 # ABC DEF
4 5 6
GHI JKL MNO
* 0 #
1
SETUP
2
ABC
3
DEF
TERÜLETEK BEÁLLÍTÁSAI
4 5 6
térképen) funkciót.
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
POI categories
g on Map
p
NAV
Nyomja meg a NAV (NAVIGÁCIÓ) RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
gombot. GHI
1
7
ABC
JKL
2
8
DEF
3
MNO
6
* 0 #
4 5 6
* 0 #
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
Navigation
g Menu Set parameters
p for risk areas
238
05 KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK A TMC (Trafic Message Channel) üzenetek közlekedési híreket és
időjárási információkat tartalmaznak, melyeket a vezető valós időben,
hangüzenetek és a navigációs térképen megjelenő vizuális jelzések
formájában kap meg.
TMC ÜZENETEK SZŰRÉSÉNEK ÉS Előfordulhat, hogy ezen információk hatására a célravezetés kerülő
útvonalat javasol.
MEGJELENÍTÉSÉNEK BEÁLLÍTÁSA
TRAFFIC
Nyomja meg a TRAFFIC 1
4
2
ABC
5
3
DEF
6
Messages
g on route
RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
(FORGALOM) gombot.
GHI JKL MNO
1 2 3
ABC DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
4 5 6
GHI JKL MNO
* 0 #
Only
y warnings
g on route
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
All warning
g messages
g
All messages
g
1 2 3
szűrés) funkciót.
ABC DEF
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
Geo. Filter
Nyomja meg ismét a TRAFFIC
(FORGALOM) gombot vagy
válassza a "Traffic Menu" (Forgalom RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
4
GHI
5
JKL
6
MNO
* 0 #
4 5 6
GHI JKL MNO
történő szűrést,
7 8 9
* 0 #
239
05 KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK
FONTOSABB TMC SZIMBÓLUMOK TA ÜZENETEK MEGHALLGATÁSA
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
meg a forgókapcsolót. * 0 #
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
6
MNO
hozzáféréshez a forgókapcsoló 7
PQRS
*
8
TUV
0
9
WXYZ
240
A külső környezet (domb, épület, alagút, mélygarázs, stb.) gátolhatja
06 RÁDIÓ a vételt, még RDS frekvenciakövetési üzemmódban is. A jelenség a
rádióhullámok terjedésének sajátosságaiból adódik, és nem jelenti az
autórádió meghibásodását.
RADIO
A helyben fogható rádióadók RADIO MEDIA NAV TRAFFIC
megjelenítéséhez
gj nyomja
y j meg a Amikor a kijelzőn a hallgatott adó 1
4
2
ABC
5
3
DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
4 5 6
GHI JKL MNO
meg a forgókapcsolót. * 0 #
TA
RDS
Rádióhallgatás közben az alacsonyabb vagy
Radiotext
RADIO MEDIA NAV TRAFFIC
Ha a "RADIO" (RÁDIÓ) képernyő látható, a lista RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP Válassza ki a kívánt funkciót, RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
4
2
ABC
5
3
DEF
6
és a megfelelő beállításokhoz 1
4
2
ABC
5
3
DEF
7 8 9 7 8 9
PQRS TUV WXYZ PQRS TUV WXYZ
* 0 #
* 0 #
A hallgatott adó tárolásához nyomja meg 2 másodpercnél Az RDS üzemmód (ha kijelzésre kerül) a frekvenciakövetésnek
hosszabban a számbillentyűzet egyik gombját. A sikeres tárolást köszönhetően lehetővé teszi egy adott rádióadó folyamatos
sípoló hang jelzi. hallgatását. Az adott RDS rádióadó követése azonban nem
feltétlen biztosított az ország egész területén, mivel a rádióadók
A tárolt adó behívásához nyomja meg a számbillentyűzet egyik nem rendelkeznek 100%-os lefedettséggel. Ez lehet az oka annak,
gombját. ha egy adó az út során esetleg elnémul.
241
07 ZENEI ADATHORDOZÓK
CD,, MP3/WMA CD, MP3/WMA SD-KÁRTYA,
USB-LEJÁTSZÓ
INFORMÁCIÓK ÉS TANÁCSOK
Az MP3 (az MPEG 1,2 & 2.5 Audio Layer 3 rövidítése) és a WMA Az autóradió kizárólag az ".mp3" kiterjesztésű (8 Kbps - 320 Kbps
(a Microsoft tulajdonát képező Windows Media Audio rövidítése) mintavételi sebességű) és a ".wma" kiterjesztésű (5 Kbps - 384 Kbps
formátum olyan hangtömörítési szabvány, amellyel több tucat zenei mintavételi sebességű) állományokat játssza le.
állomány rögzíthető egyetlen lemezen. A VBR (Variable Bit Rate) üzemmódot is támogatja.
Az egyéb típusú állományokat (.mp4, .m3u, stb.) nem játssza le.
IPod csatlakoztatása:
Az MP3 típusú fájlok lejátszásához csatlakoztassa az IPod-ot az A lejátszás vagy megjelenítés során adódó esetleges problémák
USB-csatlakozón keresztül (korlátozott funkciók). elkerülése érdekében javasolt az állományoknak 20 karakternél
Az ITunes típusú fájlok lejátszásához csatlakoztassa az IPod-ot a rövidebb nevet adni, és tartózkodni a speciális karakterek (pl: " " ? ; ú)
tartozékcsatlakozón (AUX) keresztül. használatától.
242
07 ZENEI ADATHORDOZÓK
CD,, MP3/WMA CD, MP3/WMA SD-KÁRTYA,
USB-LEJÁTSZÓ Kompatibilis hangforrások: MP3 CD, SD-kártya vagy USB-periféria.
KIVÁLASZTÁSA ÉS HALLGATÁSA
Helyezze be az audio- vagy
MP3 CD-t a lejátszóba, az SD-
Nyomja meg ismét a MEDIA (MÉDIA)
NAV ESC TRAFFIC ADDR
RADIO MEDIA BOOK SETUP
4 5 6
USB-eszközt az USB-csatlakozóba.
GHI JKL MNO
*
Menu (Média menü) funkciót, és a
0 #
1 2 3
A lejátszás automatikusan
ABC DEF
4 5 6
7 8 9
megkezdődik.
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
Media Menu
Az MP3/WMA-műsorszámok vagy állományok listája megjelenik a
Media Menu (Média menü) alatt.
Válassza a "Select media" (Hangforrás
kiválasztása) funkciót, és a
NAV TRAFFIC ADDR
RADIO MEDIA BOOK SETUP
1 2 3
ABC DEF
7
PQRS
5
JKL
8
TUV
6
MNO
9
WXYZ
* 0 #
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
MNO
6
Select media
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
4
2
ABC
5
3
DEF
a forgókapcsolót. A lejátszás
GHI JKL MNO
1 2 3 * 0 #
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
műsorszámának kiválasztásához
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
243
07 ZENEI ADATHORDOZÓK
JUKEBOX
CD, PENDRIVE VAGY SD-KÁRTYA MÁSOLÁSA A Ha másolás van folyamatban, a gyújtás levétele esetén a másolás
MEREVLEMEZRE megszakad, majd a gyújtás ráadásakor folytatódik.
1 2 3
ABC DEF
1 2 3
ABC DEF
másolása)) p
pontot,, vagy
gy a "Rip
p all"
4 5 6
4 5 6
7 8 9 7 8 9
PQRS TUV WXYZ PQRS TUV WXYZ
*
(Összes másolása) ponttal válassza ki *
0 # 0 #
az összes műsorszámot.
Újj mappa
pp létrehozásához válassza a
"[New folder]" (Új mappa) pontot, vagy RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
Ellenőrizze,, hogy
gy az éppen
pp működő adathordozónak (CD,
( , USB, válasszon ki egy létező (előzetesen
1
4
2
ABC
5
3
DEF
létrehozott) mappát.
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
[New folder]
"Do you want to change the names of the tracks
Nyomja meg ismét a MEDIA gombot RADIO MEDIA NAV TRAFFIC that will be ripped?" (Fájlnév módosítása?): RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
MEDIA
vagy válassza a "Media Menu" (Média módosításhoz válassza a "Yes" (Igen) vagy "No" 1
4
2
ABC
5
3
DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
1 2
ABC
3
DEF
"Fast ripping" / "High quality (192 kbit/sec)" (Gyors/kiváló 1 2
ABC
3
DEF
7 8 9 7 8 9
PQRS TUV WXYZ PQRS TUV WXYZ
* 0 #
* 0 #
Válassza például az "Add files from MP3- A másolás indításához hagyja jóvá a
Disc" (Másolás MP3 CD-ről) pontot, és a
NAV TRAFFIC ADDR
ADDR RADIO MEDIA BOOK SETUP
RADIO MEDIA NAV TRAFFIC BOOK SETUP
1 2 3
megjelenő figyelmeztető üzenetet az 1 2
ABC
3
DEF
4 5 6
"OK" megnyomásával.
4 5 6 GHI JKL MNO
GHI JKL MNO
7 8 9 7 8 9
PQRS TUV WXYZ
PQRS TUV WXYZ
* 0 # * 0 #
244
07 ZENEI ADATHORDOZÓK
JUKEBOX
A JUKEBOX HALLGATÁSA
ALBUM ÁTNEVEZÉSE VAGY TÖRLÉSE
Győződjön meg róla, hogy az aktív hangforrás nem a Jukebox; csak Nyomja meg a MEDIA (MÉDIA)
ebben az esetben nevezhet át vagy törölhet műsorszámot/mappát. gombot. RADIO MEDIA NAV TRAFFIC
MEDIA
Nyomja meg ismét a MEDIA gombot
Kapcsoljon be egy, a Jukeboxtól eltérő hangforrást vagy válassza a "Media Menu" (Média
(CD, rádió, stb.). menü) funkciót, és a jóváhagyáshoz
nyomja meg az OK-t.
MEDIA
Nyomja meg a MEDIA (MÉDIA)
gombot.
Válassza a "Jukebox management"
NAV TRAFFIC ADDR
RADIO MEDIA BOOK SETUP
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
* 0 #
4
2
ABC
5
3
DEF
* 0 #
1 2 3
ABC DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
4
2
ABC
5
3
DEF
6
(Lejátszási lista) pontot, majd a
jóváhagyáshoz nyomja meg az OK-t.
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
Jukebox management
g
Az állományok első szintjére való visszatéréshez nyomja meg az
ESC gombot.
Válassza a "Modify content" A Jukeboxban lehetőség van lejátszási listák létrehozására.
(Törlés/átnevezés) pontot, és a
NAV TRAFFIC ADDR
RADIO MEDIA BOOK SETUP
* 0 #
Modify
y content Ilyenkor a "Playlists" (Lejátszási lista) lejátszási módot kell választani.
245
07 ZENEI ADATHORDOZÓK
A TARTOZÉKBEMENET (AUX) HASZNÁLATA
VIDEO-DVD MEGTEKINTÉSE
AUDIÓ / VIDEÓ / RCA-KÁBEL (NEM TARTOZÉK)
automatikusan megkezdődik. 7
4
GHI
PQRS
5
JKL
8
TUV
6
MNO
9
WXYZ kesztyűtartóban található RCA-csatlakozókhoz (fehér és piros az
*
audióhoz, sárga a videóhoz).
0 #
MEDIA
a képernyőn,
p y a DVD-képernyőt
p y RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
4 5 6
GHI JKL MNO
képernyőre
p y való belépéshez
p nyomja
y j
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
4
2
ABC
5
3
DEF
* 0 #
4 5 6
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
megkezdődik.
Válassza ki a kívánt "DVD-Video" (Video-DVD) vagy "External
device (AV)" (Külső videoeszköz) videoforrást. Jóváhagyáshoz
nyomja meg az OK-t. A lejátszás megkezdődik. A kijelzés és a vezérlés a külső eszközön keresztül történik.
246
08 TELEFONÁLÁS
VÁLTÁS A BLUETOOTH TELEFON ÉS A
BELSŐ TELEFON KÖZÖTT
1 2 3
telefon bekapcsolásához
p nyomja
y j meg
ABC DEF
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
* 0 #
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
* 0 #
247
08 TELEFONÁLÁS
BLUETOOTH TELEFON * A telefonon rendelkezésre álló szolgáltatások a hálózattól, a SIM-
CSATLAKOZTATÁSA / kártyától és a használt Bluetooth készülékek kompatibilitásától függenek.
A telefon ismertetőjében, illetve a szolgáltatójánál ellenőrizze, milyen
ELSŐ CSATLAKOZTATÁS szolgáltatások igénybevételéhez rendelkezik jogosultsággal.
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
6
MNO
rendszer képernyőjén. * 0 #
Kapcsolja be a telefon Bluetooth funkcióját, és A telefon csatlakoztatását követően a WIP Com 3D elvégezheti a
győződjön meg arról, hogy "mindenki számára címjegyzék és a hívásnaplók szinkronizálását. A művelet néhány
látható" (ld. a telefon útmutatóját). percet is igénybe vehet.*
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO 7 8 9
7 8 9
*
PQRS TUV WXYZ
0 #
* 0 #
1 2 3
ABC DEF
7 8 9
1 2 3 PQRS TUV WXYZ
* 0
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
4
2
ABC
5
3
DEF
*
7
PQRS
8
TUV
0
9
WXYZ
248
08 TELEFONÁLÁS
* A telefonon rendelkezésre álló szolgáltatások a hálózattól, a SIM-
BLUETOOTH TELEFON kártyától és a használt Bluetooth készülékek kompatibilitásától
függenek. A telefon ismertetőjében, illetve a szolgáltatójánál ellenőrizze,
CSATLAKOZTATÁSA milyen szolgáltatások igénybevételéhez rendelkezik jogosultsággal. A
hálózatban megtekintheti a legmegfelelőbb mobiltelefonok listáját.
Biztonsági okokból, mivel a művelet végrehajtása nagyfokú A telefon csatlakoztatását követően a WIP Com 3D elvégezheti a
koncentrációt igényel a vezető részéről, a Bluetooth mobiltelefon címjegyzék és a hívásnaplók szinkronizálását. A művelet néhány
csatlakoztatását a WIP Com 3D kihangosító szetthez ráadott percet is igénybe vehet.*
gyújtásnál, álló gépjárműben kell elvégezni.
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
249
08 TELEFONÁLÁS
A BELSŐ TELEFON HASZNÁLATA Ha a személyes beszélgetésekhez nem kívánja a belső telefont használni,
a hívásoknak a gépjármű audiorendszerén történő fogadásához
SIM-KÁRTYÁVAL csatlakoztasson egy Bluetooth telefont.
1 2 3
ABC DEF
4
GHI
5
JKL
6
MNO
A billentyűzet segítségével adja meg NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP
4 5 6
7 8 9 GHI
GHI JKL
JKL MNO
MNO
* 0 ##
* 0 #
Remember PIN
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
6
MNO
* 0 #
A SIM-kártya eltávolításakor az 1. lépésben leírtak szerint járjon el. opciót. Ellenkező esetben a SIM-
kártyát kizárólag segélyhívásokhoz
és a szolgáltatások eléréséhez
használja a rendszer.
Biztonsági okokból, mivel a művelet végrehajtása nagyfokú A SIM-kártya behelyezését követően a rendszer elvégezheti a
koncentrációt igényel a vezető részéről, a SIM-kártya címjegyzék és a hívásnapló szinkronizálását.
behelyezését a vezető kizárólag álló gépjárműben hajthatja végre. Ez a művelet néhány percig is eltarthat.
250
Vezetés közben a telefon használata tilos. Javasoljuk, hogy állítsa le a
08 TELEFONÁLÁS gépjárművet biztonságos helyen, vagy részesítse előnyben a kormány
alatti kapcsolók használatát.
4
2
ABC
5
3
DEF
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
A hívás fogadásához válassza a "Yes" A gépjárműben fogadott vagy onnan kezdeményezett 20 legutolsó
(IGEN), elutasításához a "No" (NEM) RADIO MEDIA NAV TRAFFIC ADDR
BOOK SETUP hívás listája jelenik meg a "Phone menu" (Telefon menü) alatt.
fület, majd a művelet jóváhagyásához 1 2
ABC
3
DEF
Kiválaszthat egy számot, és az OK megnyomásával felhívhatja.
nyomja meg az OK-t.
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
1 2 3
4 5 6
GHI JKL MNO
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
1 2 3
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
4
GHI
2
ABC
5
JKL
3
DEF
6
MNO
Dial number
jóváhagyáshoz nyomja meg az OK-t.
7 8 9
PQRS TUV WXYZ
* 0 #
252
AUX standard Classic Start route guidance
3 Videoszabvány (AUX) 3 Klasszikus 4 Célravezetés indítása
Reset video settings video Jazz Postal code
3 Beállítások inicializálása 3 Jazz 4 Irányítószám
Ext. Device (Aux) management Rock/Pop Save to address book
2 3 Rock / Pop 4 Hozzáadás a címjegyzékhez
Tartozék-csatlakozó kezelése (AUX)
Off / Audio / Audio and Video (AV) Techno Intersection
3 3 Techno 4 Csomópont
Off / Audio / Audio és Video
Vocal City district
RADIO 3 Ének 4 Városközpont
253
Recalculate Semi-dynamic
3 Útvonal újratervezése 4 Jóváhagyással
Fast route Dynamic
4 Leggyorsabb 4 Automatikus Phone menu
Short route Avoidance criteria 1 Telefon menü
4 Legrövidebb 3 Kizárási kritériumok
Dial number
Optimized route Avoid motorways 2
4 4 Tárcsázás
Optimális idő/távolság Autópálya kizárása
POI search Avoid toll roads Dial from address book
2 4 2 Hívás a címjegyzékből
Fontos helyek keresése Fizetős útszakaszok kizárása
POI nearby Avoid tunnels Call lists
3 Közelben 4 Alagutak kizárása 2 Hívásnapló
POI near destination Avoid ferries Messages
3 Úti cél közelében 4 Komp kizárása 2 Üzenetek
POI in city Recalculate
3 3
Select phone
Városban Útvonal újratervezése 2 Telefon kiválasztása
POI in country
3 Telephone off
Országban 3 Nincs
POI near route
ADDR
BOOK
254
Settings Search for networks Polski
2 Beállítások 3 Hálózatkeresés 4 Lengyel
Automatic answering system PIN settings Portuguese
3 Automata üzenetrögzítő 3 PIN-kód beállításai 4 Portugál
Select ring tone Change PIN Voice control hang
3 Csengőhang kiválasztása 3 PIN-kód megváltoztatása 3 Felismerés paraméterei
Phone / ring tone volume Activate PIN Voice control active hang
3 Csengetés hangerejének beállítása 4 PIN-kód aktiválása 4 Felismerés bekapcsolva
Enter mailbox number Deactivate PIN Tutorial
3 Postafiók számának megadása 4 PIN-kód kiiktatása 4 Használati tanácsok
Internal phone settings Remember PIN Basics
3 Belső telefon beállításai 3 PIN-kód memorizálása 5 Alapszabályok
Automatically accept call SIM-card memory status Examples
3 Automatikus hívásfogadás 3 SIM-kártya memóriájának állapota 5 Példák
Signal waiting call (?) Tips
3 Hívásjelzés (?) 5 Tippek
Show status SETUP
Speaker adaptation
3 Állapot kijelzése 4 Saját hang betanítása
Setup
Activate waiting call New speaker adaptation
3 1 Konfigurálás menü
Hívójel bekapcsolása 5 Új betanítás
Deactivate waiting call Language & speech Delete speaker adaptation
3 Hívójel kikapcsolása 5
2 Nyelvek és hangfunkciók Folyamatban lévő betanítás törlése
Call forward (?) Voice output volume
3
Menu language
Hívás átirányítása (?) 3 3 Hangképzés hangereje
Nyelvek
Show status Date & time
3
Deutsch
Állapot kijelzése 4 2 Dátum és pontos idő
Német
Activate call forward Set date & time
3 English
Hívások átirányítása bekapcsolva 4 3 Dátum és pontos idő beállítása
Angol
Deactivate call forward Date format
3 Español
Hívások átirányítása kikapcsolva 4 3 Dátum formátuma
Spanyol
Suppress own number Time format
3 Saját szám elrejtése Français
4 3 Pontos idő formátuma
Francia
Select network
3 Italiano
Hálózat kiválasztása 4 Olasz
Set network automatically
3 Nederlands
Automatikus hálózatválasztás 4 Holland
Set network manually
3 Kézi hálózatválasztás
255
Display Units
2 Kijelzés 2 Mértékegységek
Brightness Temperature
3 Fényerősség 3 Hőmérséklet
Colour Celsius
3 Színharmónia 4 Celsius
Steel Fahrenheit
4 Acél 4 Fahrenheit
Blue light (only in day mode) Metric / Imperial
4 Világoskék (csak nappal) 3 Távolság
Orange ray Km
4 Narancssárga 4 Km
Blue flame Miles
4 Kék láng 4 Mérföld
Map colour System
3 Térkép színe 2 Rendszerparaméterek
Day mode for map Factory reset
4 Nappali térkép üzemmód 3 Gyári beállítások visszaállítása
Night mode for map Software version program
4 Éjszakai térkép üzemmód 3 Verzió
Auto. Day/night for map Automatic scrolling
4 Automatikus térkép üzemmód 3 Legördülő szövegek
256
GYAKORI KÉRDÉSEK
A különböző Az optimális hangzásminőség biztosítása érdekében az audiobeállítások Ellenőrizze, hogy az audiobeállítások (hangerő,
hangforrások (rádió, (hangerő, mély és magas hangok, hangzásvilág, loudness) az egyes mély és magas hangok, hangzásvilág,
CD-lejátszó, stb.) hangforrásokhoz igazíthatók, ami a hangforrások (rádió, CD-lejátszó, loudness) megfelelnek-e az éppen hallgatott
hangminősége között stb.) közötti váltáskor hangzásbeli különbségeket okozhat. hangforrásnak. Az audiofunkciókat (mély és
eltérés tapasztalható. magas hangok, első-hátsó és jobb-bal balansz)
tanácsos középső értékre állítani, a "Linear"
(Semleges) hangzásvilágot választani, illetve a
loudnesskorrekció beállítást CD üzemmódban
"Bekapcsolt", rádió üzemmódban pedig
"Kikapcsolt" üzemmódra állítani.
A lejátszó nem játssza le A CD fordítva lett behelyezve, olvashatatlan, nem audioadatokat vagy az - Ellenőrizze, hogy a CD-t a megfelelő oldalával
vagy kidobja a CD-t. autórádió számára olvashatatlan formátumú audioadatokat tartalmaz. helyezte-e be a lejátszóba.
A CD-t az autórádió által nem felismert másolásvédelmi rendszer védi. - Ellenőrizze a CD állapotát: a megrongálódott
CD olvashatatlan.
- Ellenőrizze a tartalmat, ha írt CD-ről van szó:
tanulmányozza az audiorendszerről szóló
fejezetben található tanácsokat.
- A CD-lejátszó a DVD-ket nem játssza le.
- Nem megfelelő minőségük miatt bizonyos
írt CD-ket az audiorendszer nem képes
lejátszani.
A CD-lejátszó gyengébb Az adott CD megkarcolódott vagy rossz minőségű. Kizárólag jó minőségű CD-ket helyezzen a
hangminőségben szól. lejátszóba, és megfelelő körülmények között
tárolja őket.
Az autórádió beállításai (mély és magas hangok, hangzásvilág) nem A mély és magas hangok szintjét állítsa "0"
megfelelőek. értékre, és ne válasszon ki hangzásvilágot.
257
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
A memorizált rádióadók A kiválasztott hullámsáv nem megfelelő. Az adott állomásokat tartalmazó hullámsáv
nem működnek (nincs megkeresése érdekében nyomja meg a RÁDIÓ
hang, 87,5 Mhz jelenik gombot, válassza a "Radio Menu" (Rádió menü),
meg, stb.). majd a "Waveband AM/FM" (Hullámsáv) pontot.
A hallgatott adó A gépjármű túlságosan eltávolodott a hallgatott adó sugárzási helyétől, A gyorsmenün keresztül kapcsolja be az "RDS"
hangminősége vagy nincs adóállomás azon a területen, amelyen éppen áthalad. funkciót, amelynek segítségével a rendszer
fokozatosan romlik, ellenőrizheti, hogy van-e nagyobb teljesítményű
vagy a tárolt adók nem adóállomás az adott térségben.
működnek (nincs hang,
87,5 Mhz jelenik meg,
stb.).
A külső környezet (domb, épület, alagút, mélygarázs, stb.) gátolhatja a A jelenség természetes, és nem jelenti az
vételt, még RDS frekvenciakövetési üzemmódban is. autórádió meghibásodását.
Az antenna nincs a gépjárművön vagy megrongálódott (pl. mosáskor Ellenőriztesse az antennát a PEUGEOT
vagy mélygarázsban). hálózatban.
1-2 másodpercre A rövid elnémulások idején az RDS rendszer az adott állomást esetleg Ha a jelenség túl gyakran és ugyanazon az
elhallgat a rádió. jobb vételi minőségben sugárzó adók keresését végzi. útvonalon fordul elő, a gyorsmenün keresztül
kapcsolja ki az "RDS" funkciót.
Levett gyújtásnál a A gyújtás levételét követően a rendszer működési ideje az akkumulátor Az akkumulátor töltéséhez indítsa be a gépjármű
rendszer néhány perces töltöttségi szintjétől függ. motorját.
működést követően A kikapcsolás természetes jelenség: az akkumulátor töltöttségi szintjének
kikapcsol. megőrzése érdekében a rendszer energiatakarékos üzemmódra áll át és
kikapcsol.
258
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
Annak ellenére, hogy a Induláskor a rendszernek néhány percre van szüksége ahhoz, hogy Várja meg a közlekedési információk beérkezését
"TRAFFIC INFO TA" (TA befogja a közlekedési információkat. (a térképen megjelennek a közlekedési
Közlekedési információk) információk jelei).
mező be van jelölve,
az útvonalon adódó
forgalmi dugók mégsem Bizonyos országokban csak a jelentősebb útvonalak (autópályák, stb.) A jelenség természetes. A rendszer a
valós időben kerülnek szerepelnek a közlekedési információkban. rendelkezésre álló közlekedési információk
kijelzésre. alapján működik.
Az útvonal kiszámítása A rendszer teljesítménye átmenetileg romolhat, ha az útvonalszámítással A célravezetés megkezdése előtt várja meg a
időnként a szokásosnál egyszerre CD/DVD másolása folyik a Jukeboxba. CD/DVD másolás végét vagy szakítsa meg.
több időt vesz igénybe.
Nem működik a Hazard A hangjelző funkció nincs bekapcsolva. Aktiválja a hangos figyelmeztetést: "Navigation
zone hangjelzés. Menu" (Navigációs menü) / "Settings"
(Beállítások) / "Set parameters for risk areas"
(Veszélyes területek paramétereinek beállítása).
A figyelmeztetés hangereje minimumra van állítva. Növelje az Accident-prone area jelzés hangerejét.
Lehet-e sürgősségi Nem, mivel egyes országok szabályozása a sürgősségi hívásokat is a Helyezzen be egy érvényes SIM-kártyát.
hívást kezdeményezni SIM-kártya meglétéhez köti.
SIM-kártya nélkül?
A rendszer nem jelzi Indításkor a GPS rendszer felállása, a 4-nél több műhold megfelelő Várja meg a rendszer teljes felállását. Ellenőrizze, hogy a
a tengerszint feletti érzékelése 3 percig is eltarthat. GPS-lefedettséget
g legalább
g 4 műhold biztosítja-e
j (nyomja
( y
magasságot. meg hosszan a SETUP (BEÁLLÍTÁS) gombot, majd
válassza a "GPS coverage" (GPS-lefedettség) pontot).
A GPS-jelek vétele a földrajzi környezettől (alagút, stb.) és az időjárási A jelenség természetes. A rendszer megfelelő
viszonyoktól függően változhat. működése a GPS-jelek vételi körülményeitől függ.
259
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
Az útvonal kiszámítása A kizárási kritériumok esetleg ellentmondásban vannak a gépjármű Ellenőrizze a kizárási kritériumokat a "Navigation
nem fejeződik be. aktuális helyzetével (fizetős autópályák kizárása egy fizetős autópályán). Menu" (Navigáció menü) "Route options"
(Célravezetési opciók), majd "Avoidance criteria"
(Kizárási kritériumok) pontjaiban.
Nem tudom Előfordulhat, hogy a telefon Bluetooth funkciója ki van kapcsolva, vagy a - Ellenőrizze, hogy a telefon Bluetooth funkciója
csatlakoztatni a Bluetooth telefont nem érzékeli a rendszert. be van-e kapcsolva.
telefonomat. - Ellenőrizze, hogy a rendszer érzékeli-e a
telefont.
A Bluetooth-szal A hangerő a rendszertől és a telefontól egyaránt függ. Növelje a WIP Com 3D rendszer hangerejét (akár
csatlakoztatott telefon maximumra), és szükség esetén növelje a telefon
hangja nem hallható. hangerejét is.
A rendszer nem játssza Lehetséges, hogy a lemez régiókódja nem kompatibilis. Olyan DVD-t helyezzen be, melynek régiókódja
le a DVD-t. kompatibilis.
Nem tudom a CD-t a Nem a megfelelő hangforrás lett kiválasztva. A CD hangforrás kiválasztásával módosítsa a
Jukeboxra másolni. használt hangforrást.
260
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
A rendszer nem fogadja A Bluetooth üzemmód nem teszi lehetővé, hogy a rendszer SMS-eket Saját SIM-kártyáját és a belső telefont használja.
az SMS-eket. továbbítson.
Nem sikerül frissítenem A "Navigation Menu" / "Update personal POI" (Navigácó menü / Fontos Ellenőrizze, hogy a frissítéshez használt
a fontos helyeken helyeim importálása) pont nem jelenik meg. adathordozót (SD-kártya vagy pendrive)
(POI) belüli veszélyes megfelelően helyezte-e be.
területeket.
A művelet végén hibaüzenet jelenik meg. - Ismételje meg a teljes műveletet.
- Ha a probléma továbbra is fennáll, forduljon a
PEUGEOT hálózathoz.
- Ellenőrizze, hogy az adathordozón található
adatok a PEUGEOT hivatalos partnerétől
származnak-e.
A hangfrekvenciák A számbillentyűzet gombjai beszélgetés közben csak akkor működnek, A számbillentyűzet aktiválásához tartsa lenyomva
(DTMF) nem aktívak, ha a kijelzés telefon üzemmódban van. a MODE billentyűt, amíg a kijelzőn meg nem
amikor vonalban jelenik a telefon képernyője.
vagyok és a klaviatúrán
számokat tárcsázok.
A képernyőn olyan A balesetveszélyes területek a térképészeti adatoknál meghatározott pont A riasztás akkor is bekapcsolhat, ha egy olyan út
balesetveszélyes terület körzetében, egy adott irányba való közlekedés esetén kerülnek kijelzésre. alatt vagy közvetlen közelében halad el, amelyre
jelenik meg, amely nem Accident-prone area jelzést telepítettek.
érinti az útvonalamat.
261
262
WIP Nav+
GPS-NAVIGÁCIÓ
MULTIMÉDIÁS AUTÓRÁDIÓ /
BLUETOOTH TELEFON
TARTALOM
01 Első lépések - vezérlőkonzol 264
A rendszer olyan
y védelemmel rendelkezik,, amelyy
02 Kormánynál elhelyezett kapcsolók 266
kizárólag az Ön gépjárművében történő működését
teszi lehetővé. 03 Általános működés 267
04 Navigáció - célravezetés 269
05 Közlekedési információk 282
06 Telefonálás 285
07 Rádió 295
08 Zenei adathordozók 298
Biztonsági okokból a nagy figyelmet igénylő
műveleteket a vezető kizárólag álló gépjárműben 09 Audiobeállítások 304
hajthatja végre.
Álló motornál az akkumulátor kímélése érdekében az 10 Konfigurálás 305
energiatakarékos üzemmód bekapcsolását követően a
rendszer kikapcsol. 11 Képernyő menüszerkezete 306
Gyakori kérdések 310
263
01 ELSŐ LÉPÉSEK
Hosszan megnyomva: belépés az Audio settings (Audiobeállítások) menübe: zenei Forgókapcsoló és OK gomb:
hangzásvilágok, mély/magas hangok, loudness funkció, hangelosztás, jobb/bal balansz, első/
hátsó balansz, automatikus hangerő-korrekció Választás a képernyő, egy lista vagy egy menü
elemei között, majd a művelet érvényesítése a
Belépés az FM / AAM band (FM/AM Belépés a MUSIC (Zene) menübe, és a CD/MP3/Apple® gomb rövid megnyomásával
hullámsáv) menübe, és a fogható lejátszó műsorszámainak és mappáinak kijelzése Menün és listán kívül egy rövid gombnyomással
rádióadók listájának megjelenítése Hosszan megnyomva: az audiobeállítások hívható elő a képernyő aktuális kijelzéséhez
Hosszan megnyomva: az audiobeállítások szabályozását lehetővé tévő panel megjelenítése kapcsolódó menü
szabályozását lehetővé tevő panel a MEDIA (CD/USB/iPod/Streaming/AUX) Térkép kijelzésekor a gomb elforgatásával: a térkép
megjelenítése a Tuner hangforráshoz. hangforrásokhoz. léptékének növelése/csökkentése
Hangerő-beállítás
(minden hangforrásé
független, beleértve a TA
üzeneteket és a navigációs
utasításokat is)
264
01 ELSŐ LÉPÉSEK
Belépés a Kiválasztás:
Configuration Belépés a Telephone - lista vagy menü előző/következő sora
(Konfigurálás) menübe (Telefon) menübe - előző/következő médiaállomány
Hosszan megnyomva: és a legutóbbi - előző/következő rádiófrekvencia
hozzáférés a GPS- hívások listájának
lefedettséghez és megjelenítése - előző/következő MP3-mappa
a bemutató (demo) vagy bejövő hívás Mozgatás felfelé/lefelé Move the map
üzemmódhoz fogadása (Térkép mozgatása) módban
Hosszan megnyomva: a
rendszer újrainicializálása
Hangerő növelése
Hangerő csökkentése
266
03 ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉS
KISABLAKOS TÉRKÉP
RADIO (RÁDIÓ)
(célravezetés közben)
A képernyő karbantartásához puha, nem karcoló kendő A választható menük részletes áttekintését a "Képernyő
(szemüvegtörlő) használatát javasoljuk, tisztítószer nélkül. menüszerkezete" c. részben találja.
267
03 ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉS
KÖRNYEZETFÜGGŐ KIJELZÉS
Select destination
A forgókapcsoló megnyomásával 1
DTMF ring tones
1 Úti cél kiválasztása
DTMF-csengőhangok
a képernyőn látható kijelzéstől
függően különböző gyorsmenükhöz Hang up Enter an address
férhet hozzá. 1 Hívás megszakítása 2 Cím megadása
Directory
RÁDIÓ : ZENEI ADATHORDOZÓK,, CD
2 Címjegyzék
GPS coordinates
Activate / Deactivate TA vagy USB LEJÁTSZÁSA (az 2 GPS-koordináták
1 Közúti információk bekapcsolása/kikapcsolása)
eszköztől függően): Divert route
Activate / Deactivate RDS 1 Kerülő
1 RDS funkció bekapcsolása/kikapcsolása Lejátszás módja: Move the map
Change waveband 1
1
Térkép mozgatása
Sávváltás Normal
1 Normál Info. on location
TA 2
1 Információk a helyről
TA Random
1 Véletlenszerű Select as destination
FM 2
2 FM
Kiválasztás úti célként
Random on all media
1 Véletlenszerű a teljes hanghordozón Select as stage
AM 2
2 Kiválasztás állomásként
AM Repetition
1 Ismételt Save this place
2 Hely mentése
TELEFON (beszélgetés Quit map mode
közben): TELJES KÉPERNYŐS VAGY 2 Kilépés a térkép üzemmódból
Private mode
KISABLAKOS TÉRKÉP: 1
Guidance criteria
Célravezetési kritériumok
1 Privát üzemmód
Stop / Restore guidance
Put call on hold 1 Célravezetés leállítása/folytatása
1
Hívásvárakoztatás
268
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
Belépés a NAVIGÁCIÓ menübe
Navigation
Na
N a igation
igat
g tiio - gu
guidance
g id
idance
da ce (N
( a igáció
(Navigáció
(Na igác
gá ió
ó - célravezetés)
célra
cé
él a e etés)
té
é ) A térképek frissítése
ügyében forduljon a
PEUGEOT hálózathoz.
Nyomja meg a NAV gombot.
A világításkapcsoló
végét röviden benyomva
megismételhető az utolsó
navigációs utasítás.
A legutóbbi úti célok törléséhez válassza a Guidance Lépés a listából a menübe (bal/jobb):
options (Célravezetési opciók) funkciót a navigációs
rendszer menüjében, majd válassza a Delete last
destinations (Legutóbbi úti célok törlése) funkciót, és
hagyja jóvá. Válassza a Yes (Igen) gombot, és érvényesítse
a műveletet.
vagy
Egyetlen úti cél törlése nem lehetséges.
269
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
ÚTI CÉL KIVÁLASZTÁSA Válassza ki a várost a felkínált listából, és hagyja jóvá.
A választott ország előre betáplált városlistája (mely az első betűk megadásával
használható) a képernyő Listt (Lista) funkciójának érvényesítésével közvetlenül is elérhető.
ÚJ ÚTI CÉL
A Navigation - guidance A telefon címjegyzékéből átvett cím csak akkor adható meg úti
(Navigáció - célravezetés) menü célként, ha a cím kompatibilis a rendszerrel.
megjelenítéséhez nyomja meg a
NAV gombot.
A Navigation - guidance
Válassza ki a kívánt úti célt, és a (Navigáció - célravezetés) menü
célravezetés indításához hagyja jóvá. megjelenítéséhez nyomja meg a
NAV gombot.
271
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
272
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
FONTOS HELYEK (POI) FIGYELEMBEVÉTELE A fontos helyek (POI) a közelben elérhető szolgáltatóegységeket (szállodák,
kereskedelmi egységek, repülőterek, stb.) jelzik.
A Navigation - guidance A Search by Name (Keresés név alapján) funkció lehetővé teszi
(Navigáció - célravezetés) menü a fontos helyek (POI) név szerinti keresését a távolság szerinti
megjelenítéséhez nyomja meg a keresés helyett.
NAV gombot.
273
Ez az ikon akkor jelenik meg, ha ugyanabban a
274
04
A VESZÉLYES TERÜLETEKRE VONATKOZÓ
FIGYELMEZTETÉSEK BEÁLLÍTÁSA
275
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
ÚTSZAKASZ HOZZÁADÁSA ÚTSZAKASZOK TERVEZÉSE
A Navigation - guidance
(Navigáció - célravezetés) menü Az útszakaszok tervezéséhez ismételje
megjelenítéséhez nyomja meg a meg az 1. és 2. műveletet, majd
NAV gombot. válassza az Order/delete jjourney
y
legs (Útszakaszok rendezése/törlése)
funkciót, és hagyja jóvá.
SZÁMÍTÁSI KRITÉRIUMOK
277
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
A TÉRKÉP KEZELÉSE
A TÉRKÉPEN MEGJELENÍTETT FONTOS HELYEK (POI)
KIVÁLASZTÁSA
A Navigation - guidance
(Navigáció - célravezetés) menü Válasszon a képernyőn megjeleníteni
megjelenítéséhez nyomja meg a kívánt kategóriák közül.
NAV gombot.
Válassza a Map management (Térkép Válassza a By default (Alapbeállítás) funkciót, ha csak az Oil
kezelése) menüpontot, és érvényesítse stations, garages (Benzinkutak, szervizek) és - amennyiben
a műveletet. telepítve van - az Accident-prone area (Veszélyes területek)
jelzéseit szeretné megjeleníteni a térképen.
278
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
A TÉRKÉP TÁJOLÁSA
279
04
CÉLRAVEZETÉS HANGBEÁLLÍTÁSA
A Navigation - guidance
(Navigáció - célravezetés) menü Állítsa a hangerőt a kívánt szintre, és
megjelenítéséhez nyomja meg a érvényesítse a műveletet.
NAV gombot.
280
04 NAVIGÁCIÓ - CÉLRAVEZETÉS
281
05 KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK
Belépés a "KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK" menübe
Traffic
T ffi information
i f ti (Kö
(
(Közlekedési
l k dé i információk)
i f á iók))
vagy
282
05 KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK
TMC ÜZENETEK SZŰRÉSÉNEK ÉS MEGJELENÍTÉSÉNEK BEÁLLÍTÁSA
A TMC (Trafic Message Channel) üzenetek a forgalommal és az időjárási viszonyokkal kapcsolatos, valós időben érkező és a vezetőhöz
hangjelzések vagy a navigációs térképen megjelenő képi üzenetek formájában eljuttatott információkat foglalnak magukban.
Előfordulhat, hogy ezen információk hatására a célravezetés kerülő útvonalat javasol.
A következőt javasoljuk:
- útvonal szerinti szűrést és
- gépkocsi körüli szűrést:
- 20 km sugarú körben lakott területen,
- 50 km sugarú körben autópályán.
283
05 KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK
FONTOSABB TMC SZIMBÓLUMOK KÖZÚTI INFORMÁC
INFORMÁCIÓK (TA ÜZENETEK)
MEGHALLGATÁSA
Fekete-kék háromszög: általános információk, például: Bekapcsolt TA (Trafic Announcement - Közúti információk) funkció
esetén a TA típusú figyelmeztető üzenetek elsőbbséget élveznek a
többi hangforráshoz képest. Ahhoz, hogy a funkció működjön, ilyen
típusú üzeneteket sugárzó rádióadó megfelelő vételére van szükség.
A közúti információk sugárzásának idejére az éppen hallgatott
hangforrás (rádió, CD, USB, stb.) automatikusan elnémul. A hírek
befejeztével a rendszer visszaáll az előzőleg használt üzemmódba.
Telefon csatlakoztatva.
Bejövő hívás.
Kimenő hívás.
Címjegyzék
szinkronizálása
folyamatban.
Telefonbeszélgetés
folyamatban.
Hívás indításához válasszon egy számot a listából, majd Átlépés a listából a menübe (bal / jobb):
hagyja jóvá az OK-val.
vagy
Egy másik telefon csatlakoztatása törli a híváslistát.
285
06 TELEFONÁLÁS
BLUETOOTH TELEFON Biztonsági okokból, mivel a művelet végrehajtása nagy figyelmet
igényel a vezető részéről, a Bluetooth mobiltelefon csatlakoztatását
CSATLAKOZTATÁSA az autórádió kihangosító szettjéhez álló gépjárműben kell elvégezni.
ELSŐ CSATLAKOZÁS További információkért (kompatibilitás, további segítség, stb.)
286
06 TELEFONÁLÁS
Az igénybe vehető szolgáltatások a hálózattól, a SIM-kártyától és a használt Bluetooth készülékek kompatibilitásától függenek.
A telefonkészülék útmutatójából és mobilszolgáltatójánál tájékozódhat a rendelkezésére álló szolgáltatásokról.
Az, hogy lehetséges-e csak egyetlen profillal csatlakozni, az adott A telefon típusától függően ekkor előfordulhat, hogy a rendszer
telefontól függ. Beállítás hiányában mindkét profillal csatlakozhat kéri a jóváhagyását a névjegyzék adatainak az átadásához.
a készülék.
287
06 TELEFONÁLÁS
CÍMJEGYZÉK/NÉVJEGYKÁRTYÁK SZINKRONIZÁLÁSA
288
06 TELEFONÁLÁS
NÉVJEGYKÁRTYÁK KEZELÉSE
vagy
289
06 TELEFONÁLÁS
Vezetés közben nem ajánlott a telefon használata. Javasoljuk,
HÍVÁS KEZDEMÉNYEZÉSE hogy egy biztonságos helyen álljon meg, vagy használja a
kormánykeréken lévő kapcsolókat.
290
06 TELEFONÁLÁS
HÍVÁS BEFEJEZÉSE
vagy
291
06 TELEFONÁLÁS
HÍVÁS FOGADÁSA
292
06 TELEFONÁLÁS
OPCIÓK TELEFONHÍVÁS KÖZBEN*
294
07 RÁDIÓ
Belépés a RÁDIÓ menübe
FM / AM band
b d (FM/AM
( hullámsáv)
h llá á )
295
07 RÁDIÓ
SÁVVÁLTÁS RÁDIÓADÓ KIVÁLASZTÁSA
A külső környezet (domb, épület, alagút, mélygarázs, stb.) gátolhatja a vételt, még RDS frekvenciakövetési üzemmódban is. A jelenség a
rádióhullámok terjedésének sajátosságaiból adódik, és nem jelenti az autórádió meghibásodását.
Betűrendes lista
Nyomja be a RADIO gombot, válassza
Nyomja meg a RADIO gombot ki a kívánt rádióadót, és hagyja jóvá a
vagy az OK-t a kontextuális menü műveletet.
megjelenítéséhez.
Automatikus frekvenciakeresés
Az alacsonyabb vagy magasabb
frekvenciatartományban történő
Válassza ki a "Sávváltás" opciót. automatikus adókeresés elindításához
nyomja meg a vagy billentyűket.
Vagy forgassa a kormánykeréken lévő
forgókapcsolót.
296
07 RÁDIÓ
RÁDIÓADÓ TÁROLÁSA RDS BEKAPCSOLÁSA/
Á
KIKAPCSOLÁSA
Az RDS üzemmód (amennyiben aktív) a frekvenciakövetésnek
köszönhetően lehetővé teszi egy adott rádióadó folyamatos
hallgatását. Az adott RDS rádióadó követése azonban nem
feltétlen biztosított az ország egész területén, mivel a rádióadók
nem rendelkeznek 100%-os lefedettséggel. Ez lehet az oka
annak, ha egy adó az út során esetleg elnémul.
297
08
Belépés a ZENEI ADATHORDOZÓK menübe
MEDIA (MÉDIA)
( É )
vagy
298
08
CD, MP3, USB-LEJÁTSZÓ
INFORMÁCIÓK ÉS TANÁCSOK
Az autórádió kizárólag a ".wma, .aac, .flac, .ogg, .mp3" kiterjesztésű A rendszerhez USB Mass Storage vagy iPod
(32 Kbps - 320 Kbps mintavételi sebességű) állományokat játssza le. készülékek csatlakoztathatók az USB-porton keresztül
A VBR (Variable Bit Rate) üzemmódot is támogatja. (az adapterkábel nem tartozék).
Az egyéb típusú állományokat (.mp4, .m3u, stb.) nem játssza le. Ha több részre osztott pendrive-ot csatlakoztat a
rendszerre, az csak az első partíciót fogja felismerni.
A WMA-fájloknak wma 9 standard típusúnak kell lenniük a
lejátszáshoz. A csatlakoztatott készülékek vezérlése az
audiorendszer vezérlőivel történik.
Az elfogadott mintavételezési frekvencia: 11, 22, 44 és 48 KHz.
A készüléken maximum 2000 zeneszám lehet
(mappánként 999).
Ha az USB-porton az áramfogyasztás meghaladja
A lejátszás vagy megjelenítés során adódó esetleges problémák az 500 mA-t, a rendszer védelmi üzemmódba vált és
elkerülése érdekében javasolt az állományoknak 20 karakternél kikapcsol.
rövidebb nevet adni és tartózkodni a speciális karakterek (pl: " " ? ; ú) A rendszer által fel nem ismert egyéb hordozható
használatától. berendezéseket a tartozékcsatlakozón keresztül lehet
csatlakoztatni egy Jack kábel segítségével (nem
tartozék).
299
08 ZENEI ADATHORDOZÓK
ZENESZÁM KIVÁLASZTÁSA
Következő műsorszám /
Lépegetés a listában föl-le / /
Előző mappa
301
08 ZENEI ADATHORDOZÓK
APPLE® LEJÁTSZÓK CSATLAKOZTATÁSA AUDIO STREAMING
A választható rendezési módok megegyeznek a csatlakoztatott Csatlakoztassa a telefont: lásd a TELEFONÁLÁS c. részt.
készülék rendezési módjaival (előadók / albumok / műfajok / lejátszási Válassza az Audio (Streaming) vagy az All (Összes) profilt.
listák / audiobookok / podcastok).
A rendszer alapértelmezésben előadók szerint listáz. A rendezés
módosításához lépegessen felfelé a menüben egészen az első
szintig, válassza ki a kívánt rendezési módot (pl. lejátszási lista),
hagyja jóvá, majd lépegessen vissza a kívánt zeneszámig.
Az iPod® "Shuffle tracks" funkciója az autórádió "Random" Ha a lejátszás nem indul el automatikusan, előfordulhat, hogy a
(Véletlenszerű) lejátszási módjának felel meg. telefonról kell elindítani a lejátszást.
Az iPod® "Shuffle album" funkciója az autórádió "Random all" A vezérlés vagy a csatlakoztatott készülékről vagy pedig az autórádió
(Véletlenszerű a teljes hanghordozón) lejátszási módjának felel meg. gombjainak segítségével lehetséges.
Csatlakoztatáskor alapértelmezésben mindig a "Shuffle tracks"
lejátszási mód kerül beállításra.
302
08 ZENEI ADATHORDOZÓK
AZ AUX BEMENET HASZNÁLATA - JACK/
USB AUDIOKÁBEL (NEM TARTOZÉK)
303
09 AUDIOBEÁLLÍTÁSOK
304
10 KONFIGURÁLÁS
A KIJELZŐ BEÁLLÍTÁSA
A képernyő
p y színeinek és a
térképp megjelenítési
gj módjának
j
megjelenítéséhez
gj válassza a Choose
colourr ((Szín kiválasztása) funkciót, és
Nyomja meg a SETUP gombot a hagyja jóvá:
Configuration (Konfigurálás) menü - nappali mód,
megjelenítéséhez. - éjszakai mód,
- automata váltás a nappali/
pp
éjszakai
j mód között a fényszórók
y
bekapcsolásától függően.
305
11 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
FŐ FUNKCIÓ 3
Previous destinations
Előző úti célok 2
Fastest route
Leggyorsabb
((Navigáció
g - célravezetés)
2 Előző úti célok törlése
MENÜ 2
Set parameters for risk areas
Veszélyes területek paramétereinek beállítása
306
11 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
Call Phone functions
TRAFFIC (FORGALOM) 2 Hívás 1
Telefonfunkciók
MENÜ 2
Open
2
Ring options
Megnyitás Csengetési opciók
Geographic filter
1
Import Delete calls log
Földrajzi szűrő 2 2
Importálás Híváslista törlése
Retain all the messages
2
Delete Bluetooth functions
Minden üzenet figyelembevétele 2 1
Törlés Bluetooth funkciók
Retain the messages
2
Cancel List of the paired peripherals
Üzenetek figyelembevétele 2 2
Mégse Felismert készülékek listája
Around the vehicle
3 Contacts management Connect
A gépkocsi körül 1 3
Névjegykártyák kezelése Csatlakozás
On the route
3 Az útvonalon New contact Disconnect
2 3
Új névjegykártya Szétkapcsolás
Select TMC station
1 Sort by Name/First name Delete
TMC-adó választása 2 3
Válogatás Vezetéknév/Utónév szerint Törlés
Automatic TMC
2
Delete all contacts Delete all
Automatikus TMC-követés 2 3
Névjegykártyák törlése Összes törlése
Manual TMC Cancel
2
Import all the entries
Kézi TMC-követés 2 3 Mégse
Összes importálása
List of TMC stations Peripherals search
2
Synchronization options
TMC-adók listája 2 2 Készülék keresése
Szinkronizálási opciók
Display / Do not display messages Rename radiotelephone
1
No synchronization
Közlekedési információk funkció bekapcsolása/ 3 2 Rádiótelefon átnevezése
Nincs szinkronizálás
kikapcsolása
Display telephone contacts Hang up
1 Hívás megszakítása
Phone (Telefon) MENÜ
3 Telefon névjegykártyáinak megjelenítése
Display SIM card contacts
3 SIM-kártya névjegykártyáinak megjelenítése
Dial Display all phone contacts
1 Tárcsázás 3 Összes névjegykártya megjelenítése
Directory of contacts Contact mem. status
1 Névjegykártyák 2 Névjegykártya-memória állapota
307
11 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
RADIO (RÁDIÓ) MENÜ 2
Bass
MUSIC (MÉDIA) MENÜ
Mély
Treble
2 Magas
CHANGE WAVEBAND Change Media
1 Sávváltás 1
Loudness Médiaváltás
2 Loudness
Guidance options CD
1 Opciók 2
Distribution CD
2 Hangelosztás
TA BT Streaming
2 TA közlekedési információk 2
Driver BT Streaming
3 Vezető
RDS USB/iPod
2 RDS frekvencia-követés 2
All passengers USB/iPod
3 Összes utas
Audio settings AUX
1 Audiobeállítások 2
Le-Ri balance AUX
2 Bal-jobb balansz
Equalizer Eject USB support
2 Hangzásvilág 1
Fr-Re balance USB-eszköz kivétele
2 Első-hátsó balansz
None Read mode
3 Nincs 1
Auto. Volume Lejátszás módja
2 Automatikus hangerő-szabályozás
Classical Normal
3 Klasszikus 2
Update radio list Normál
1 Rádióadó-lista frissítése
Jazz Random
3 Jazz 2 Véletlenszerű
Rock Random on all media
3 Rock 2 Véletlenszerű a teljes hanghordozón
Techno Repetition
3 Techno 2 Ismételt
Vocal Audio settings
3 Ének 1 Audiobeállítások
Activate / Deactivate AUX input
1 Külső hangforrás bekapcsolása/kikapcsolása
11 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
SETUP (BEÁLLÍTÁS) MENÜ 1
Define vehicle parameters*
Gépjármű-paraméterek meghatározása*
Parking assistance
Display configuration 2 Parkolássegítő berendezés
1 Kijelző beállítása Operation of wipers
2 Ablaktörlők működése
Choose colour
2 Szín kiválasztása
Engage rear wiper in REVERSE
Harmony 3 Hátsó ablaktörlők bekapcsolása hátramenetben
3 Színvilág
Lighting configuration
Cartography 2 Világítás konfigurálása
3 Térkép
Duration of guide-me home lighting
Day mode 3 Kísérővilágítás időtartama
4 Nappali üzemmód
Directional headlamps
Night
g mode 3 Kanyarfényszórók
4 Éjszakai üzemmód
Mood lighting
Auto Day/Night 3 Hangulatvilágítás
4 Automatikus nappali/éjszakai üzemmód
Daytime running lamps
Adjust luminosity 3 Nappali világítás funkció
2 Fényerő beállítása
Trip computer
Set date and time 1 Fedélzeti számítógép
2 Dátum és pontos idő beállítása
Alert log
Select units 2 Figyelmeztetések naplója
2 Mértékegységek kiválasztása Status of functions
2 Funkciók állapota
Voice synthesis
1 Hangképzés
Guidance instructions volume
2 Célravezetési utasítások hangereje
Select male voice / Select female voice
2 Férfi hang/Női hang
309
GYAKORI KÉRDÉSEK
Az alábbi táblázat az autórádióval kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket és az azokra adott válaszokat tartalmazza.
A fontos helyek (POI) A fontos helyek (POI) nem kerültek kiválasztásra. Válassza ki a fontos helyeket a listából.
nem jelennek meg.
A fontos helyek (POI) nem kerültek letöltésre. Töltse le a fontos helyeket (POI) az alábbi
weboldalról: http://peugeot.navigation.com.
A veszélyes területek A hangos figyelmeztetés nem aktív. Aktiválja a hangos figyelmeztetést a Navigation -
(Risk areas) hangjelzése guidance / Guidance options / Set parameters for
nem működik. risk areas menüpontokban.
A rendszer nem ajánl A célravezetési kritériumok nem veszik figyelembe a TMC-információkat. Válassza ki a Traffic info (Közlekedési
kerülőutat az útvonalon információk) funkciót a célravezetési kritériumok
felmerülő akadály listájából.
kapcsán.
Figyelmeztetést
gy kapok
p A rendszer a gépjármű előtt kúp alakban elhelyezkedő összes veszélyes A veszélyes
y terület (Risk
( areas)) pontos
p helyének
y
egy
gy olyan
y veszélyes területre (Risk areas) figyelmeztet. A közeli vagy párhuzamos utakon megjelenítéséhez
gj nagyítsa
gy ki a térképet.
p Válassza
területről ((Risk fekvő veszélyes területekre (Risk areas) is figyelmeztethet. az On the route ((Az útvonalon)) funkciót,, ha nem
areas),
) amelyy nem az akar az útvonalon kívüli információt kapni,
p vagy gy
útvonalamon fekszik. csökkenteni szeretné az üzenet beérkezési idejét.
310
GYAKORI KÉRDÉSEK
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
Az útvonalon adódó Induláskor a rendszernek néhány percre van szüksége ahhoz, hogy Várja meg a közlekedési információk beérkezését
egyes forgalmi dugók befogja a közlekedési információkat. (a térképen megjelennek a közlekedési
nem mindig valós időben információk ikonjai).
kerülnek kijelzésre.
Túl szűkek a megadott szűrési kritériumok. Módosítsa a Geographic filter (Földrajzi szűrő)
beállításait.
Nem tudom Előfordulhat, hogy a telefon Bluetooth funkciója ki van - Ellenőrizze, hogy a telefon Bluetooth funkciója
csatlakoztatni a Bluetooth kapcsolva, vagy a telefont nem érzékeli a rendszert. be van-e kapcsolva.
telefonomat. - Ellenőrizze a telefon beállítását: valóban
"látható"-e mindenki számára.
A Bluetoothszal A hangerő a rendszertől és a telefontól egyaránt függ. Növelje az autórádió hangerejét (akár
csatlakoztatott telefon maximumra), és szükség esetén növelje a telefon
hangja nem hallható. hangerejét is.
311
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
Egyes névjegykártyák A névjegykártyák szinkronizálása funkció felajánlja a SIM-kártyán lévő Válassza a Display SIM card contacts (SIM-kártya
kétszer szerepelnek a névjegykártyák, a telefonkészülékbe elmentett névjegykártyák, ill. névjegykártyáinak megjelenítése) vagy a Display
listában. mindkettő szinkronizálását. Ha mindkettő szinkronizálását választja, telephone contacts (Telefon névjegykártyáinak
előfordulhat, hogy egyes névjegykártyák kétszer fognak szerepelni. megjelenítése) funkciót.
A névjegykártyák Egyes telefonok többféle megjelenítési módot ajánlanak fel. A választott Módosítsa a telefon névjegykártyáinak
nem betűrendben paramétereknek megfelelően előfordulhat, hogy a névjegykártyák egyedi megjelenítésére vonatkozó beállításokat.
szerepelnek. sorrendben kerülnek átvételre.
A rendszer nem fogadja A Bluetooth üzemmód nem teszi lehetővé, hogy a rendszer SMS-eket
az SMS-eket. fogadjon.
A lejátszó nem játssza le A CD fordítva lett behelyezve, olvashatatlan, nem audioadatokat vagy az - Ellenőrizze, hogy a CD-t a megfelelő oldalával
vagy kidobja a CD-t. autórádió számára olvashatatlan formátumú audioadatokat tartalmaz. helyezte-e be a lejátszóba.
- Ellenőrizze a CD állapotát: a megrongálódott
CD olvashatatlan.
- Ellenőrizze a tartalmat, ha írt CD-ről van szó:
A CD-t a lejátszóval nem kompatibilis formátumban írták. tanulmányozza az audiorendszerről szóló
fejezetben található tanácsokat.
- A CD-lejátszó a DVD-ket nem játssza le.
A CD-t az autórádió által nem felismert másolásvédelmi rendszer védi.
- Nem megfelelő minőségük miatt bizonyos
írt CD-ket az audiorendszer nem képes
lejátszani.
A CD vagy a pendrive Új adathordozó behelyezésekor a rendszernek bizonyos mennyiségű A jelenség teljesen természetes.
behelyezését követően adatot be kell olvasnia (mappa, cím, előadó, stb.). Ez néhány
túl hosszú a várakozási másodperctől több percig is eltarthat.
idő.
A CD-lejátszó gyengébb Az adott CD megkarcolódott vagy rossz minőségű. Kizárólag jó minőségű CD-ket helyezzen a lejátszóba,
hangminőségben szól. és megfelelő körülmények között tárolja őket.
Az autórádió beállításai (mély és magas hangok, hangzásvilág) nem A mély és magas hangok szintjét állítsa "0"
megfelelőek. értékre, és ne válasszon ki hangzásvilágot.
312
GYAKORI KÉRDÉSEK
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
A lejátszás közben Az audiorendszer bizonyos karaktereket nem tud kezelni. A zeneszámok és mappák elnevezéséhez
megjelenített standard karaktereket használjon.
médiainformációk egyes
karakterei nem jelennek
meg megfelelően.
Nem indul a fájlok A csatlakoztatott hordozható készülék nem teszi lehetővé a lejátszás Indítsa a lejátszást a hordozható készülékről.
olvasása streaming automatikus indítását.
módban.
A hallgatott adó A gépjármű túlságosan eltávolodott a hallgatott adó sugárzási helyétől, A gyorsmenün keresztül kapcsolja be az RDS
hangminősége vagy nincs adóállomás azon a területen, amelyen éppen áthalad. funkciót, amelynek segítségével a rendszer
fokozatosan romlik, ellenőrizheti, hogy van-e nagyobb teljesítményű
vagy a tárolt adók nem adóállomás az adott térségben.
működnek (nincs hang,
87,5 Mhz jelenik meg, A külső környezet (domb, épület, alagút, mélygarázs stb.) gátolhatja a A jelenség természetes, és nem jelenti az
stb.). vételt, még RDS frekvenciakövetési üzemmódban is. autórádió meghibásodását.
Az antenna nincs a gépjárművön vagy megrongálódott (pl. mosáskor Ellenőriztesse az antennát a PEUGEOT
vagy mélygarázsban). hálózatban.
Egyes rádióadókat A rádióadó már nem fogható, vagy más néven szerepel a listában.
nem találok a fogható
rádióadók listájában.
Egyes rádióadók a nevük helyett más információkat (pl. a dal címe)
jelenítenek meg.
A rádióadó neve változik. A rendszer ezeket az adatokat a rádióadó neveként értelmezi.
313
GYAKORI KÉRDÉSEK
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
A magas
g és mélyy A hangzásvilág kiválasztásakor a magas és mély hangok beállítása Módosítsa a magas és mély hangok beállításait
hangok
g beállításának automatikusan történik. vagy a hangzásvilágot a kívánt hangzásnak
megváltoztatásakor
g a megfelelően.
hangzásvilág
g kiválasztása A kettőt külön-külön nem lehet módosítani.
megszűnik.
A hangzásvilág
megváltoztatásakor a
magas és mély hangok
beállításai lenullázódnak.
A balanszbeállítások A hangelosztás kiválasztásakor a balansz beállítása automatikusan Módosítsa a balansz vagy a hangelosztás
megváltoztatásakor történik. beállításait a kívánt hangzásnak megfelelően.
a hangelosztás A kettőt külön-külön nem lehet módosítani.
kiválasztása megszűnik.
A hangelosztás
megváltoztatásakor
a balanszbeállítások
kiválasztása megszűnik.
314
GYAKORI KÉRDÉSEK
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
Levett gyújtásnál a A gyújtás levételét követően a rendszer működési ideje az akkumulátor Az akkumulátor töltéséhez indítsa be a gépjármű
rendszer néhány perces töltöttségi szintjétől függ. motorját.
működést követően A kikapcsolás természetes jelenség: az akkumulátor töltöttségi szintjének
kikapcsol. megőrzése érdekében a rendszer energiatakarékos üzemmódra áll át és
kikapcsol.
A pendrive beolvasása A pendrive-on található némelyik állomány rendkívüli módon lelassíthatja Törölje a pendrive-hoz kapott állományokat, és
csak nagyon lassan indul a leolvasáshoz történő hozzáférést (katalogizálási idő x 10). csökkentse a mappaszintek számát.
el (kb. 2-3 perc).
Ha egyszerre Ha az iPhone automatikusan telefonként csatlakozik, a streaming Kösse le, majd csatlakoztassa ismét az eszközt
csatlakoztatom az üzemmód kapcsol be. A streaming funkció ilyen esetben előnyt élvez az az USB-portra (az USB funkció ekkor előnyt élvez
iPhone-omat telefonként USB funkcióval szemben, mely így nem használható. Apple® lejátszók a streaming funkcióval szemben).
és az USB-portra, nem esetén a hallgatott műsorszám ideje látható (hang nélkül).
tudom lejátszani a zenei
fájlokat.
315
316
WIP Sound
AUTÓRÁDIÓ / BLUETOOTH®
TARTALOM
A WIP Sound-ot úgy kódolták, hogy kizárólag az Ön
gépjárművében legyen használható. 1. Első lépések 318
2. Kormánynál elhelyezett kapcsolók 319
3. Főmenü 320
4. Audiorendszer 321
5. USB-olvasó - WIP plug 324
6. WIP Bluetooth 327
Biztonsági okokból a fokozott figyelmet igénylő 7. Képernyő menüszerkezete 330
műveleteket a vezetőnek a gépjármű álló helyzetében
kell végrehajtania.
Gyakori kérdések 335
Az akkumulátor kímélése érdekében az autórádió
néhány perccel a motor leállítását követően
kikapcsolhat.
317
01 ELSŐ LÉPÉSEK
Audioopciók Helyi adók listájának
beállítása: első/hátsó kijelzése
Hangforrás kiválasztása: balansz, bal/jobb Hosszan megnyomva:
rádió, audio-/MP3 CD, USB, FM1, FM2, FMast balansz, mély/magas CD műsorszámai Kilépés a
Jack-csatlakozó, Streaming, és AM hullámsávok hangok, loudness, vagy MP3-mappák folyamatban lévő
AUX kiválasztása hangzásvilágok (CD/USB) műveletből
Bekapcsolás/kikapcsolás, Jóváhagyás
hangerő-szabályozás
Hangerő növelése
Némítás: a két
Hangforrásváltás hangerő-szabályozó
Kiválasztás jóváhagyása gomb egyidejű
Hívás kezdeményezése/befejezése megnyomásával
2 másodpercnél hosszabban A hang visszaállítása: a
megnyomva: belépés a telefon két hangerő-szabályozó
menüjébe gomb egyikének
megnyomásával
Hangerő csökkentése
319
03
TELEPHONE
(TELEFON):
AUDIO FUNCTIONS kihangosító szett,
(AUDIOFUNKCIÓK): készülék csatlakoztatása,
rádió, CD, USB, opciók beszélgetések kezelése
320
A külső környezet (domb, épület, alagút, mélygarázs, pince, stb.)
RÁDIÓ
RÁDIÓADÓ KIVÁLASZTÁSA
RDS
Válassza az FM WAVEBAND
A rádióadók automatikus PREFERENCES (FM( HULLÁMSÁV-
kereséséhez nyomja meg röviden az BEÁLLÍTÁSOK) funkciót, majd
egyik gombot. nyomja meg az OK gombot.
321
04
CD-LEJÁTSZÓ
TA ÜZENETEK MEGHALLGATÁSA
CD MEGHALLGATÁSA
Bekapcsolt TA (Trafic Announcement - Közúti információk) funkció Kizárólag kör alakú CD-t helyezzen a lejátszóba.
esetén a TA típusú figyelmeztető üzenetek elsőbbséget élveznek Bizonyos gyári vagy házilagosan másolt, másolásvédelmi
a többi hangforráshoz képest. Ahhoz, hogy a funkció működjön, rendszerrel ellátott CD-k lejátszásakor a lejátszó minőségétől
ilyen típusú üzeneteket sugárzó rádióadó megfelelő vételére van függetlenül adódhatnak működési rendellenességek.
szükség. A közúti információk sugárzásának idejére az éppen
hallgatott hangforrás (rádió, CD, stb.) automatikusan elnémul. A hírek Ha az EJECT gomb megnyomása nélkül helyez be egy CD-t a
befejeztével a rendszer visszaáll az előzőleg használt üzemmódba. lejátszóba, a lejátszás automatikusan megkezdődik.
A CD műsorszámának
kiválasztásához nyomja meg az egyik
gombot.
322
04 AUDIORENDSZER
MP3 CD MP3 CD
MP3-VÁLOGATÁS MEGHALLGATÁSA INFORMÁCIÓK ÉS TANÁCSOK
Helyezze be az MP3-válogatást a lejátszóba. Az MP3 formátum (az MPEG 1, 2 & 2.5 Audio Layer 3 rövidítése)
A lejátszás megkezdése előtt az autórádió megkeresi az összes egy olyan hangtömörítési szabvány, amellyel több tucat zenei
zenei műsorszámot, ami hosszabb-rövidebb időt vesz igénybe. állomány rögzíthető egyetlen lemezen.
A CD-lejátszó
j 255 darab,, 8 szinten elrendezett,, MP3 formátumú
állományty képes
p lejátszani.
j A CD lejátszásához
j szükséges
g
hozzáférési idő csökkentése érdekében azonban ajánlott az Írható CD (CDR) vagy újraírható CD (CDRW) sikeres lejátszásához
állományokat csupán 2 szinten elrendezni. íráskor lehetőleg az ISO 9660 1., 2. szintet vagy a Joliet szabványt
A lejátszás
j során a rendszer a mappák hierarchiáját nem veszi válassza. Ha a lemez írása más formátumban történt, előfordulhat,
figyelembe. hogy nem lehet megfelelően lejátszani.
A mappák ugyanazon a szinten jelennek meg. Egy adott lemezen ajánlatos mindvégig ugyanazt az írási szabványt
A lejátszóban található lemez és - az optimális hangminőség érdekében - a legalacsonyabb
meghallgatásához a SOURCE gomb (maximum 4-szeres) írási sebességet alkalmazni.
többszöri megnyomásával
g y válassza A multi-session CD-k esetében a Joliet szabvány használata
ki a CD-PLAYER (CD-LEJÁTSZÓ) ajánlott.
hangforrást.
A CD egy mappájának
kiválasztásához nyomja meg
valamelyik gombot. Az autórádió kizárólag a 22,05 KHz vagy 44,1 KHz mintavételi
A CD egy műsorszámának frekvenciával írt ".mp3" kiterjesztésű állományokat képes kezelni, az
kiválasztásához nyomja meg egyéb típusú (.wma, .mp4, .m3u, stb.) állományokat nem játssza le.
valamelyik gombot.
Az MP3-válogatás
g jegyzékeinek
j gy megjelenítéséhez
gj nyomja meg a A lejátszás vagy megjelenítés során adódó esetleges problémák
LIST REFRESH (LISTA FRISSÍTÉSE) gombot. elkerülése érdekében javasolt az állományoknak 20 karakternél
rövidebb nevet adni és tartózkodni a speciális karakterek (pl: " " ? ; ú)
használatától.
323
05
AZ USB-CSATLAKOZÓ - WIP PLUG A kompatibilis eszközök listáját és a támogatott tömörítési arányokat a
HASZNÁLATA PEUGEOT hálózatban tekintheti meg.
PENDRIVE CSATLAKOZTATÁSA
A berendezés egy USB-portból és egy Jack
csatlakozóból áll*. Kezeli az WIP Soundhoz Közvetlenül vagy egy kábel segítségével
csatlakoztatott hordozható készüléken - helyezze be a pendrive-ot. Ha az autórádió
hordozható digitális lejátszó vagy pendrive - be van kapcsolva, az USB-egység jelenlétét
található audiofájlokat, így azokat a gépkocsi a csatlakoztatástól érzékeli a berendezés. A
hangszóróin keresztül meg tudja hallgatni. pendrive teljesítményétől függő idő elteltével a
lejátszás automatikusan elindul.
Támogatott fájlformátumok: .mp3 (csak
mpeg1 layer 3) és .wma (csak standard 9,
128 kbit/s-os tömörítés).
A rendszer csak bizonyos lejátszólista-típusokat
Pendrive (1.1, 1.2 és 2.0), ill. 5. generációs vagy (m3u stb.) támogat.
újabb Apple® lejátszó esetén: Az utoljára használt pendrive újracsatlakoztatásakor
- a pendrive-okat FAT-ra vagy FAT 32-re kell a lejátszás
j automatikusan az utoljára hallgatott
formatálni (az NTFS nem támogatott), műsorszámnál folytatódik.
- szükség van az Apple® lejátszó kábelére,
- a fájlok kezelése a kormánykeréknél lévő
kapcsolókkal is történhet. A rendszer által előállított lejátszási listák (ideiglenes memória)
létrehozásához szükséges idő az USB-eszköz teljesítményétől
függ.
Ezen idő alatt az egyéb hangforrások működőképesek.
A lejátszási listák minden egyes gyújtáslevételkor, illetve pendrive-
Korábbi Apple® lejátszók és MTP-protokolt csatlakoztatáskor frissítésre kerülnek.
használó lejátszók* esetén:
Az első csatlakoztatás alkalmával a felajánlott rendezési mód
- csak Jack-Jack kábellel használhatók (nem a mappák szerinti rendezés. A következő csatlakoztatáskor a
tartozék), készülék megőrzi a korábban kiválasztott rendezési módot.
- a fájlok kezelése a csatlakoztatott külső
eszközről történik.
* Gépjárműtől függően.
324
05 USB-OLVASÓ - WIP PLUG
AZ USB-CSATLAKOZÓ - WIP PLUG
HASZNÁLATA
325
05 USB-OLVASÓ - WIP PLUG
AZ AUX BEMENET HASZNÁLATA KÜLSŐ HANGFORRÁS
JACK vagy USB-csatlakozó (gépjárműtől függően) HANGEREJÉNEK BEÁLLÍTÁSA
326
06 WIP BLUETOOTH
Az igénybe vehető szolgáltatások a hálózattól, a SIM-kártyától és a használt
BLUETOOTH TELEFON Bluetooth készülékek kompatibilitásától függenek.
"C" KÉPERNYŐ A telefonkészülék útmutatójából és a mobilszolgáltatójánál tájékozódhat a
(Modelltől és változattól függően áll rendelkezésre) rendelkezésre álló szolgáltatásokról.
Mivel a műveletek végrehajtása nagy figyelmet igényel a A TELEPHONE (TELEFON) menüből a következő funkciók érhetők
gépjárművezető részéről, a Bluetooth mobiltelefon és az autórádió el: Címjegyzék*, Híváslista, Párosítások kezelése.
Bluetooth kihangosító rendszerének összehangolását biztonsági
okokból a gépjármű álló helyzetében, ráadott gyújtás mellett kell
elvégezni. * Ha a telefonja teljes mértékben kompatibilis.
További információkért (kompatibilitás, további segítség, stb.) A listából válassza ki a csatlakoztatni kívánt készüléket. Egyszerre
látogasson el a www.peugeot.hu weboldalra. csak egy telefon csatlakoztatható.
327
06 WIP BLUETOOTH
A bejövő hívásokat csengőhang és a gépjármű képernyőjén Az audiorendszer Bluetooth telefon menüjében válassza a
felülhelyezett üzenet jelzi. "Telefonhívások kezelése", majd a "Hívás", "Híváslista" vagy
"Címjegyzék" menüpontokat.
328
06 WIP BLUETOOTH
BLUETOOTH AUDIO STREAMING*
A funkció a telefonon tárolt zenei fájlok vezeték nélküli továbbítását Aktiválja a streaming hangforrást a
biztosítja az audioberendezésre. A telefonnak képesnek kell lennie SOURCE gomb megnyomásával**.
a megfelelő Bluetooth profilok (A2DP / AVRCP) kezelésére. A szokásos zenehallgatási
beállításokra az autórádió
előlapján és a kormánykeréknél
lévő gombokkal van lehetőség***.
A szöveges információk
Indítsa el a telefon és a gépkocsi párosítását. megjeleníthetők a képernyőn.
A párosítást a gépkocsi telefon menüjéből és a
telefon billentyűzetéről egyaránt kezdeményezheti:
lásd az előző oldalakon ismertetett lépéseket (1-9).
A csatlakoztatást csak az autó álló helyzetében, * A telefon kompatibilitásától függően.
ráadott gyújtásnál lehet elvégezni.
** Bizonyos esetekben az audiofájlok lejátszását a billentyűzet
segítségével tudja elindítani.
*** Ha a telefon támogatja a funkciót.
329
07 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
"A" MONOKRÓM 1
RADIO-CD
RÁDIÓ-CD 1
OPTIONS
OPCIÓK
KÉPERNYŐ 2
RDS SEARCH
FREKVENCIAKÖVETÉS (RDS) 2
DIAGNOSTICS
DIAGNOSZTIKA
OPTION A2
3 A2 VÁLASZTÁS
VEHICLE CONFIG*
1
GÉPJÁRMŰ KONFIGURÁLÁSA*
OPTION B...
2 B VÁLASZTÁS...
REV WIPE ACT
HÁTSÓ ABLAKTÖRLŐ AUTOMATIKUS
2 BEKAPCSOLÁSA HÁTRAMENET KAPCSOLÁSAKOR
GUIDE LAMPS
2
KÍSÉRŐVILÁGÍTÁS
330
07 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
UNITS DISPLAY ADJUST LANGUAGE
MÉRTÉKEGYSÉGEK 1
KIJELZŐ BEÁLLÍTÁSA 1
NYELVEK
1
HOUR PORTUGUES
2 ÓRA 2 PORTUGÁL
MINUTES PORTUGUES-BRASIL
2 PERC 2 BRAZÍLIAI PORTUGÁL
ENGLISH
2 ANGOL
ESPANOL
2 SPANYOL
331
07 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
"C" MONOKRÓM Az OK gomb benyomásával az aktuális kijelzés gyorsmenüje érhető el:
KÉPERNYŐ
RÁDIÓ CD-/MP3 CD-LEJÁTSZÓ USB
activate / deactivate RDS activate / deactivate Intro
1 RDS funkció bekapcsolása / kikapcsolása 1 activate / deactivate track repeat (of the current folder /
intro bekapcsolása / kikapcsolása artist / genre / playlist)
activate / deactivate REG mode 1
1 REG funkció bekapcsolása / kikapcsolása activate / deactivate track repeat (the entire current CD ismételt lejátszás bekapcsolása / kikapcsolása
for CD, the entire current folder for MP3 CD) (lejátszott mappa / előadó / műfaj / lejátszási lista)
activate / deactivate radiotext 1
1 Rádiótext-kijelzés bekapcsolása / kikapcsolása ismételt lejátszás bekapcsolása / kikapcsolása (teljes
lejátszott CD CD-lejátszó esetén, teljes lejátszott activate / deactivate random play (of the current folder
mappa MP3 CD esetén) / artist / genre / playlist)
véletlen sorrendben történő lejátszás bekapcsolása /
kikapcsolása (lejátszott mappa / előadó / műfaj /
activate / deactivate random play (the entire current 1 lejátszási lista)
CD for CD, the entire current folder for MP3 CD)
332
07 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
"C" MONOKRÓM
Ó
KÉPERNYŐ
A MENU gomb megnyomásával a következőket
1
AUDIO FUNCTIONS
AUDIOFUNKCIÓK 1
TRIP COMPUTER
FEDÉLZETI SZÁMÍTÓGÉP
PLAY MODES
2 LEJÁTSZÁS MÓDJA
333
07 KÉPERNYŐ MENÜSZERKEZETE
PERSONALISATION-CONFIGURATION BLUETOOTH TELEPHONE
1
SZEMÉLYES BEÁLLÍTÁSOK - KONFIGURÁLÁS BLUETOOTH TELEFON
1
334
GYAKORI KÉRDÉSEK
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
A különböző Az optimális hangminőség biztosítása érdekében az audiobeállítások Ellenőrizze, hogy az audiobeállítások (hangerő,
hangforrások (rádió, (hangerő, mély és magas hangok, hangzásvilág, loudness) az egyes mély és magas hangok, hangzásvilág, loudness)
CD-lejátszó, stb.) hangforrásokhoz igazíthatók, ami a hangforrások (rádió, CD-lejátszó, megfelelnek-e az éppen hallgatott hangforrásnak.
hangminősége között stb.) közötti váltáskor hangzásbeli különbségeket okozhat. Az audiofunkciókat (mély és magas hangok,
eltérés tapasztalható. első-hátsó és jobb-bal balansz) tanácsos középső
értékre állítani, a "Semleges" hangzásvilágot
választani, illetve a loudnesskorrekciót
CD-üzemmódban "Bekapcsolt", rádió üzemmódban
pedig "Kikapcsolt" üzemmódra állítani.
A lejátszó nem játssza le A CD fordítva lett behelyezve, olvashatatlan, nem audioadatokat vagy az - Ellenőrizze, hogy a CD-t a megfelelő oldalával
vagy kidobja a CD-t. autórádió számára olvashatatlan formátumú audioadatokat tartalmaz. helyezte-e be a lejátszóba.
A CD-t olyan másolásvédelmi rendszer védi, amelyet az autórádió nem - Ellenőrizze a CD állapotát: a megrongálódott
ismer fel. CD olvashatatlan.
- Ellenőrizze a tartalmat, ha írt CD-ről van szó:
tanulmányozza az audiorendszerről szóló
fejezetben található tanácsokat.
- A CD-lejátszó a DVD-ket nem játssza le.
- Nem megfelelő minőségük miatt bizonyos
írt CD-ket az audiorendszer nem képes
lejátszani.
A képernyőn az Lehet, hogy lemerült a csatlakoztatott eszköz akkumulátora. Töltse fel a csatlakoztatott készülék
"USB-eszköz hibája" akkumulátorát.
üzenet jelenik meg.
A Bluetooth kapcsolat A pendrive-ot nem ismeri fel a rendszer. Formatálja újra a pendrive-ot.
megszakad. Lehet, hogy a pendrive vírusos.
A CD-lejátszó gyengébb Az adott CD megkarcolódott vagy rossz minőségű. Kizárólag jó minőségű CD-ket helyezzen a lejátszóba,
hangminőségben szól. és megfelelő körülmények között tárolja őket.
Az autórádió beállításai (mély és magas hangok, hangzásvilág) nem A mély és magas hangok szintjét állítsa "0"
megfelelőek. értékre, és ne válasszon ki hangzásvilágot.
335
KÉRDÉS VÁLASZ MEGOLDÁS
A memorizált rádióadók A kiválasztott hullámsáv nem megfelelő. A megfelelő hullámsáv (AM, FM1, FM2, FMAST)
nem működnek (nincs megkereséséhez nyomja meg a BAND AST
hang, 87,5 Mhz jelenik gombot.
meg, stb.).
A közlekedési hírek Az adott rádióadó nem tagja a közúti információk regionális hálózatának. Válasszon olyan adót, amely sugároz közúti
(TA) kijelzés látható, információkat.
mégsem kapok közúti
információkat.
A hallgatott adó A gépjármű túlságosan eltávolodott a hallgatott adó sugárzási helyétől, Kapcsolja be az RDS funkciót, amelynek segítségével
hangminősége vagy nincs adóállomás azon a területen, amelyen éppen áthalad. a rendszer ellenőrizheti, hogy van-e nagyobb
fokozatosan romlik, teljesítményű adóállomás az adott térségben.
vagy a tárolt adók nem
működnek (nincs hang, A külső környezet (domb, épület, alagút, mélygarázs, stb.) gátolhatja a A jelenség természetes, és nem jelenti az
87,5 Mhz jelenik meg, vételt, még RDS frekvenciakövetési üzemmódban is. autórádió meghibásodását.
stb.).
Az antenna nincs a gépjárművön vagy megrongálódott (pl. mosáskor Ellenőriztesse az antennát a PEUGEOT
vagy mélygarázsban). hálózatban.
1-2 másodpercre A rövid elnémulások ideje alatt az RDS rendszer az adott állomást Ha a jelenség túl gyakran és ugyanazon az
elhallgat a rádió. esetleg jobb vételi minőségben sugárzó adók keresését végzi. útvonalon fordul elő, kapcsolja ki az RDS funkciót.
Levett gyújtásnál az A gyújtás levételét követően az autórádió működési ideje az akkumulátor Az akkumulátor töltéséhez indítsa be a gépjármű
autórádió néhány perces töltöttségi szintjétől függ. motorját.
működést követően A kikapcsolás természetes jelenség: az akkumulátor töltöttségi szintjének
kikapcsol. megőrzése érdekében az autórádió energiatakarékos üzemmódra áll át
és kikapcsol.
A képernyőn a "the audio Túl magas külső hőmérséklet esetén a berendezés védelmében az A rendszer hőmérsékletének csökkentése
system is overheated" autórádió automatikusan hővédelmi üzemmódra tér át, ami a hangerő érdekében kapcsolja ki néhány percre az
(az audiorendszer csökkenésével vagy a CD-lejátszás szüneteltetésével jár. audiorendszert.
túlmelegedett) üzenet
jelenik meg.
336
A Á D
Ablakemelő-kapcsoló ...................79 Állapotkijelzők ...............................31 Dátum beállítása...............42, 44, 46
Ablakemelők .................................79 Defekt .........................................175
Ablakemelők újrainicializálása ......79 Defektjavító szett ........................175
Ablakmosófolyadék-tartály .........172 dinamikus menetstabilizáló
Ablakmosófolyadék (DSC) .......................... 32, 35, 127
szintje ................................94, 172 B Dinamikus vészfék......................140
Ablaktörlő................................93, 95 Dízelmotor ...........................86, 168,
Ablaktörlő-kapcsoló ................ 93-95 Becsípődésgátló ...................79, 105 170, 209-211
Ablaktörlőlapát Belső kialakítás.............................99 DT színes és térkép
cseréje ...............................95, 202 Belső világítás ........................96, 97 képernyő ..........................267, 306
Airbags .........................................36 Belső visszapillantó tükör .............70
Ajtók..............................................81 Benzinmotor ........ 86, 169, 207, 208
Ajtók biztonsági kapcsolója ..........83 Biztonsági övek .................. 130-132
Ajtók nyitása ...........................72, 81 Biztonsági övek magasságának
Ajtók zárása ............................73, 81 beállítása .................................130
Ajtózsebek ....................................99 Biztosítékcsere ...........................191
Biztosítékok ................................191 E
Akkumulátor................ 173, 198-200
Akkumulátor feltöltése ................199 Biztosítékok táblázata.................191 Elakadásjelző .............................124
Alkalmi fújás (szettel)..................175 Bluetooth (kihangosító Elakadásjelzők automatikus
A motortérben .....................169, 170 szett) ................ 247-249, 286, 327 bekapcsolása...........................124
ASR ..............................................32 Bluetooth (telefon) ...... 247-249, 286 Elektromosan állítható ülések.......64
Bluetooth audio
BETŰRENDES MUTATÓ
ASR rendszer .............................128 Elektromos parkolófék ........137, 140
Assistance hívás.........................216 streaming .........................302, 329 Elektronikus indításgátló.........74, 76
Audio-/videocsatlakozók .............246 Elektronikus menetstabilizáló
Audiocsatlakozók...............100, 101, (ESC) .......................................126
324, 326 Ellenőrzések ...... 169, 170, 173, 174
Autóemelő ..........................181, 183 Első ablakmosó ............................94
Automata ablaktörlés ..............93, 95 C Első fejtámla .................................65
Automata légkondicionáló ......57, 60 Első könyöktámasz.....................101
Automata sebességváltó ...........158, CD-, MP3-lejátszó ......................323 Első ülések .......................63, 64, 66
174, 200 CD-lejátszó (MP3) ......................323 Eltávolítható záróelem
Automata sebességváltó Célravezetés.............. 230, 270, 277 (hófogó) ...................................205
karja .........................................158 C monokróm képernyő .................53 Energiatakarékos üzemmód .......201
Autópálya-információk .......240, 284, Csomagrögzítő háló ...................108 ESC/ASR ...................................126
297, 322 Csomagtartó kialakítása .............106
Autópálya funkció (irányjelzők) .....124 Csomagtartórudak
Autórádiók ....................................51 felszerelése .............................205
Autórádió kormánykeréknél Csomagtér-takarófedél ...............107
lévő kapcsolója ................224, 319 Csomagtér-világítás.............. 98, 111
Azonosító címkék .......................213 Csomagtérajtó ..............................84
Azonosító elemek .......................213 Csomagtérajtó nyitása ......72, 83, 84
Csomagtér zárása ..................73, 83
337
F G
Fagyvédő lemez .........................205 G.P.S. .................................230, 272 Hátsó parkolássegítő
Fedélzeti navigációs Gazdaságos vezetés ....................25 berendezés ..............................164
rendszer ...........................230, 270 Gázolajadalék szintje..................172 Hátsó szélvédő
Fedélzeti számítógép .......52, 53, 55 Gépjármű azonosítása ...............213 (jégmentesítés) ....................59, 69
Fejtámlák beállítása......................65 Gépjármű gyártási száma...........213 Hátsó ülések .................................67
Fékbetétek ..................................174 Gépjármű indítása ....... 74, 154, 158 Hátsó ülések lehajtása .................67
Fékek ..........................................174 Gépjármű lokalizálása ..................73 Helyzetjelző világítás .............87, 89,
Fékfolyadékszint .........................171 Gépjármű 186-189
Féklámpa ....................................189 megállítása ............... 74, 154, 158 Horgok ........................................108
Féktárcsák ..................................174 Gépjármű vontatása ...................202 Hosszú tárgyak szállítása .....66, 104
Félretankolás-gátló .......................86 Grip control .................................128 Hűtőfolyadék-hőmérséklet
Fényerőszabályozó ......................41 Gumiabroncsok ............................25 kijelző .........................................37
Fényszórók automatikus Gumiabroncsok felfújása ..............25 Hűtőfolyadék hőmérséklete ..........37
bekapcsolása.......................87, 90 Gumiabroncsok nyomása ...........213 Hűtőfolyadékszint .................37, 172
Fényszórók beállítása...................91 Gyártó azonosító plakettjei .........213
Fényszórómosó ............................94 Gyermekek .................118, 121, 122
Fényszórómosófolyadék- Gyermekek biztonsága ........79, 112,
tartály .......................................172 113, 118, 121-123, 133
Fényszórómosófolyadék Gyermekek védelme.......... 112, 113, I
szintje ................................94, 172 118, 120-122, 133
Figyelmeztető Gyermekülések........... 112, 113, 119 Ideiglenes gumiabroncs-javító
BETŰRENDES MUTATÓ
BETŰRENDES MUTATÓ
Kireteszelés ..................................72 Minimális üzemanyagszint............85
Kireteszelés belülről .....................82 Mobil csomagtérpadló ................110
Kísérővilágítás ........................89, 90 Monokróm képernyő ..................320,
Ködfényszórók ............. 88, 186, 188 330, 332
Kombinált kijelzőegységen Motorháztető...............................167 Ö
lévő kijelző .........................27, 153 Motorháztető kitámasztórúd .......167 Ökovezetés (tanácsok) .................25
Kombinált kijelzők ...................27, 28 Motorháztető nyitása ..................167
Könyöktámasz ..............................99 Motorolajszint-kijelző ............40, 171
Konzolkar......................................99 Motorolajszint ellenőrzése ............40
Kormánykerék (beállítás)..............71 Motortéri biztosítékdoboz ...........191
Kormánykerék magasságának és Motortípusok .......................207, 209
mélységének beállítása .............71 Motortípusok táblázata .......207, 209 Ó
Kormányszervofolyadék MP3 (CD)....................................323 Óra (beállítás) ...................42, 44, 46
szintje ......................................171 Működés
Kormányzár ..................................74 visszajelzések ................29, 31, 32
Környezetvédelem ..................25, 76 Műszaki adatok....................207-211
Közlekedési információk Műszerfal-világítás........................41
(TMC) ............. 239, 240, 283, 284 Műszerfali biztosítékdoboz .........191
Központi zár............................73, 82 Műszerfalon található
Külső visszapillantó tükrök ...........69 műszerek ...................................27
Kürt .............................................124
339
P S
Panoráma üvegtető ....................105 Sebességkorlátozó .....................149 TMC (Közlekedési
Panoráma üvegtető sötétítő .......105 Sebességszabályozó..................151 információk) .....................239, 283
Panoráma üvegtető sötétítő Sebességváltó kar ........................25 Többfunkciós képernyő (autórádió
nyitása .....................................105 Segélyhívás ........................216, 217 nélkül) ........................................42
Panoráma üvegtető sötétítő Sílécalagút ..................................104 Többfunkciós képernyő
vezérlése .................................105 SIM-kártya ..........................100, 250 (autórádióval) .......... 44, 46, 49, 51
Páramentesítés ............................58 Sminktükör..................................100 Többfunkciós kijelző
Parkolófék...................................174 Stop & Start .....................55, 59, 61, (autórádió nélkül) .......................42
PEUGEOT-szerviz ......................217 85, 161, 167, 173, 198 Többfunkciós kijelző
PEUGEOT CONNECT Számláló .......................................27 (autórádióval) .......... 44, 46, 49, 51
ASSISTANCE ..........................216 Szellőzés ......................................25 Tolatólámpa ................................189
PEUGEOT CONNECT Szellőzőnyílások ...........................56 Tömegadatok
SOS .................................216, 217 Szellőztetés ............................ 56-58 (táblázatok) ..............208, 210, 211
PEUGEOT Szélvédőre vetített Tompított fényszóró ..... 87, 186, 187
hívógomb .................................217 kijelző ...................... 145, 149, 151
PIN-kód.......................................250 Szerszámok ........................181, 183
Plafonlámpák ................................96 Szuperreteszelés ..........................73
POI frissítés ................................237
Pontos idő beállítása ........42, 44, 46 U
Pótféklámpa................................190 USB Box csatlakozó ..................101,
Pótkerék .............................181, 183
T 303, 324, 326
BETŰRENDES MUTATÓ
Utánfutó ......................................204
Tanksapka ....................................85 Utasoldali légzsák
Tanksapkafedél.......................85, 86 semlegesítése .........................133
Tárolóhelyek ........ 99, 101, 104, 106 Utastéri szűrő .............................173
R Tartozék-csatlakozó ............303, 326 Utastéri szűrő cseréje .................173
Tartozékcsatlakozó
Rádió ................. 241, 295, 296, 321 (12 volt) ..................... 99, 101, 108
Rakodás ...............................25, 205 Tartozékok ..................................206
Rakodódoboz .............................109 Távirányító ........................72, 73, 76
Rakodórekesz.............................100 Ü
Távirányítóelem cseréje ...............75
Rakodórekeszek .........................106 Távirányító eleme ...................75, 76 Üdítősdoboz-tartó .........................99
RCA-csatlakozók ........................246 Távirányítós kulcs ............. 72-74, 76 Ülések beállítása ....................63, 64
Rendszámtábla-világítás ............190 Távirányító szinkronizálása ..........75 Üzemanyag ......................25, 85, 86
Rendszeres ellenőrzések ...173, 174 Távirányító újrainicializálása.........75 Üzemanyag-fogyasztás ................25
Rendszeres karbantartás .............25 Távolsági fényszóró...... 87, 186-188 Üzemanyaghiány (dízel) .............168
Részecskeszűrő .................172, 173 Távolságriasztás.........................147 Üzemanyagkör légtelenítése ......168
Részecskeszűrő regenerálása ...173 Tehermentesítés (üzemmód) ......201 Üzemanyagszint-jelző ..................85
Reteszelés belülről .......................82 Telefon ........ 217, 247-249, 286, 290 Üzemanyagtartály...................85, 86
Riasztó..........................................77 Telefon-kihangosító ............ 247-249 Üzemanyagtartály
Rögzítőgyűrűk ............................106 Térképolvasók ..............................96 feltöltése ..............................85, 86
Tetőcsomagtartó rudak ...............205 Üzemanyagtartály térfogata .........85
340
V
Veszélyes területek
(frissítés) ..........................237, 274
Veszélyes területek
frissítése ..........................237, 274
Vészindítás .................................199
Vezérelt mechanikus
sebességváltó.... 154, 161,174, 200
Vezérelt mechanikus
sebességváltó karja .................154
Vezetőhely ......................................9
Világítás ........................................98
Világításkapcsoló..........................87
Visszajelző lámpák ...........29, 32, 33
Visszagurulás-gátló ....................142
Vontatás......................................204
Vontatható terhek .......208, 210, 211
W
WIP Com 3D...... 219, 222, 225, 252
BETŰRENDES MUTATÓ
WIP Nav+ .............................49, 263
WIP Plug.............................101, 324
WIP Sound .......... 46, 317, 330, 332
X
Xenonfényszóró..........................186
Z
Zenei adathordozók
lejátszása .........................242, 298
341
KÍVÜL
Tartozékok .................................. 206
Tetőcsomagtartó rudak ............... 205
Távirányítós kulcs ....................72-76 Panorámatető ............................. 105
- nyitás / zárás
- lopás elleni védelem
- indítás
- elem Külső visszapillantó tükrök ........... 69
Ajtók.........................................81-83
- nyitás /zárás
Parkolássegítő - központi zár
berendezés .......................164-165 - vészkapcsoló
Vonóhorog ................................. 204 Riasztó.....................................77-78
Vontatás...............................202-203 Ablakemelő ..............................79-80
342
BELÜL
KÉPES TÁRGYMUTATÓ
Csomagtartó-világítás................... 98
Hordozható lámpa .................98, 111 Légzsákok ...........................133-136
Utasoldali légzsák
semlegesítése ........... 112-115, 134
343
VEZETŐHELY
Plafonvilágítás ........................ 96, 97
Utasoldali biztonsági öv / légzsák
visszajelzés kijelzője ........ 131, 134 WIP Com 3D .........219-261
Belső visszapillantó tükör ............. 70 Dátum és pontos idő
beállítása ..................49-50
Szellőztetés .............................56-57
Manuális légkondicionáló ........58-59
Motorháztető nyitása .................. 167 Automata légkondicionáló .......60-62
KÉPES TÁRGYMUTATÓ
Hatfokozatú mechanikus
sebességváltó .......................... 153
Vezérelt mechanikus Belső kialakítás..............99-101, 102
sebességváltó ...................154-157 - kesztyűtartó
Automata sebességváltó .....158-160 - vezetőoldali tárolóhelyek
- kiegészítő padlószőnyeg
Stop & Start .........................161-163
Visszagurulás-gátló .................... 142
Ökovezetés..............................25-26
344
VEZETŐHELY (FOLYTATÁS)
Kombinált kijelző jelzései.........27-29 Többfunkciós képernyők..........42-53
Visszajelzések .........................29-37 - "A" képernyő
Kijelzők ....................................37-40 - "C" képernyő
Fokozatváltás-jelző ..................... 153 - 16/9 színes képernyő
Gombok .................................. 39, 41 Kihajtható képernyő ...................... 51
Szélvédőre vetített kijelző ....145-146
- karbantartásjelző / napi "A" képernyő (dátum és idő
"Distance alert" ....................147-148 kilométerszámláló beállítása) ............................ 43, 45
- megvilágítás-szabályozó
Sebességkorlátozó ..............149-150
Sebességszabályozó...........151-152 Ablaktörlő-kapcsoló .................93-95
KÉPES TÁRGYMUTATÓ
Fedélzeti számítógép ..............52-55
Kapcsolóblokk .............................. 16
Stop & Start .........................161-163 Panoráma üvegtető .................... 105
Fényszórók beállítása................... 91
"Grip control" .......................128-129
Kormánykerék beállítása .............. 71
Kürt ............................................. 124
345
KARBANTARTÁS - MŰSZAKI JELLEMZŐK
Folyadékszintek
ellenőrzése........................171-172
- olaj
- fékfolyadék
- kormányszervo-folyadék
- hűtőfolyadék
- ablak- és fényszórómosó folyadék
Elemek ellenőrzése .............173-174
- légszűrő
KÉPES TÁRGYMUTATÓ
- utastéri szűrő
- olajszűrő
- fékbetétek / féktárcsák
Méretek....................................... 212
Motorháztető nyitása .................. 167
Motortér (benzines) .................... 169
Motortér (dízel) ........................... 170
Benzinmotorok............................ 207
Dízelmotorok .............................. 209
346
Ez az útmutató a kínálat összes ren- Az útmutató a gépkocsi tartozéka. Ha Az Automobiles PEUGEOT írásos en-
delkezésre álló felszerelését bemutat- gépkocsiját eladja, ne felejtse el ezt is gedélye nélkül tilos a jelen kiadványról
ja. átadni az új tulajdonosnak. teljes vagy részleges másolatot vagy
fordítást készíteni.
A felszereltségi szinttől, a modellvál-
tozattól és a forgalmazó országtól Az Automobiles PEUGEOT tanú- A gépjárművön történő bármilyen
függően gépjárműve a jelen doku- sítja, hogy a forgalomból kivont beavatkozás esetén forduljon olyan
mentumban ismertetett felszerelések- gépjárművekre vonatkozó európai szakszervizhez, amely rendelkezik a
nek csak egy részét tartalmazza. szabályozásban (2000/53/EK irány- beavatkozás elvégzéséhez szükséges
elv) meghatározott célokat teljesíti, műszaki tudással és szakértelemmel,
illetve hogy az általa kereskedelmi valamint a megfelelő felszereltséggel.
forgalomba hozott termékek gyártásá- A PEUGEOT hálózat garantáltan biz-
A leírások és ábrák tájékoztató jel- nál újrahasznosított anyagokat hasz- tosítja ezeket az Ön számára.
legűek. Az Automobiles PEUGEOT náltak fel.
fenntartja a műszaki jellemzők, a fel-
szerelések és a tartozékok változta-
tásának a jogát anélkül, hogy a jelen
útmutatót frissítenie kellene.