You are on page 1of 3

1.

feladat
Egy bútoripari közepes méretű vállalkozás kisbútorokat állít elő tömegtermelés
formájában. A cég termékei iránt megnőtt a kereslet, ezért új gépeket szerzett be a
vállalkozás 2018 szeptemberének végén.
A 2018 utolsó negyedévében végzett elemzés keretében megállapították, hogy
a tárgyi eszközök hatékonysági mutatója (= nettó termelési érték / tárgyi eszközök
nettó értéke) jelentősen elmarad a korábbi negyedévektől.
Emiatt a vállalkozás ügyvezetője ellenőrzést rendelt el 2019 januárjának végén
a tárgyi eszközök hatékonyságának ellenőrzésére az utolsó két lezárt üzleti év
vonatkozásában. A belső ellenőrök a vizsgálatot 2019. február 8. és 16. között
végezték el.

a) Készítse el a belső ellenőrök megbízólevelét!


b) Készítse el teljes körűen az ellenőrzés alapjául szolgáló vizsgálati program
mindhárom részét, legalább 12 helyes vizsgálati feladattal!
c) A b) feladatban elkészített vizsgálati program alapján az ellenőrzést
lebonyolították, mely során
c1) megállapították, hogy az egyik vezetői jelentésben hibásan került
publikálásra a tárgyi eszközök mutatószámának számítási módja.
Készítse el a bizonyítékot!
c2) helyszíni szemlén megállapították, hogy az újonnan beszerzett tárgyi
eszköz üzemképtelen. Készítse el a bizonyítékot!
c3) megállapították, hogy tárgyi eszközök főkönyvben és analitikában
nyilvántartott nettó értéke nem egyezik meg egymással. Készítse el a
bizonyítékot!
d) Az ellenőrök a helyszíni vizsgálat lefolytatása után írásba foglalják a
megállapításaikat. Készítsen vizsgálati jelentést, amely 3 hibát feltáró és két
pozitív megállapítást tartalmaz! Ne feledkezzen meg az intézkedések
kidolgozásáról sem!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

VIZSGÁLATI JELENTÉS
a Bútorgyártó Kft. (1111 Budapest, Fő utca 12.) tárgyi eszköz hatékonysági ellenőrzésére
vonatkozóan

1. BEVEZETÉS

A vizsgálatot elrendelte: Gipsz Jakab, ügyvezető


A vizsgálatot végzik: Cserepes Virág, vizsgálatvezető
Ellenőr Elek, belső ellenőr
A vizsgált időszak: 2017-2018
A vizsgálat ideje: 2019. február 8-16.
Megbízólevél száma: 3/2019
A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy
• a tárgyi eszköz hatékonysági mutatók helyesen kerültek-e meghatározásra?
• a mutatókhoz használt adatok megbízhatóak-e?
• történtek intézkedések a hatékonyságromlás azonosítása után?

2. MEGÁLLAPÍTÁSOK

A vizsgálat során megállapítottuk, hogy a tárgyi eszközök hatékonysági mutatójának


számításakor a számlálóban szereplő nettó termelési értékbe a vállalkozás az összes hozamot
számításba vette, amely a mutató összeállításához szükséges.
Bár a hatékonysági mutatóhoz a Kontrolling Osztály összeállította a nettó termelési
értéket, mégis a bruttó termelési értékből határozta meg a mutató számított értékét. Ennek
oka, hogy tévesen szerepel a vonatkozó szabályzatban a mutató számítási képlete, melynek
következményeként helytelen értékek kerültek jelentésére a vezetőség részére.
A vizsgálat során feltártuk, hogy a tárgyi eszközök nettó értéke nem azonos a
főkönyvben és a tárgyi eszközök analitikus nyilvántartásában 2018. december 31-re
vonatkozóan. A hiba oka, hogy a főkönyvi zárás során helytelen adatok kerültek áttöltésre a
főkönyvi szoftverbe, ami miatt hibás az év végére vonatkozó számviteli kimutatás.
A tárgyi eszközök hatékonysági mutatóinak kedvezőtlen változásáról a vállalkozási
vezetői mindig haladéktalanul tájékoztatva lettek, ezért jutott el az információ az ügyvezető
részére, aki a rendkívüli belső ellenőrzési vizsgálatot elrendelte.
A hatékonyságjavító intézkedések eredményét azonban egyetlen terület sem mérte
vissza, ezért fordulhatott elő az, hogy nem javultak a hatékonysági mutató értékei 2018 utolsó
negyedévében.

3. JAVASLATOK

A vizsgálat eredményeként megállapítottuk, hogy a tárgyi eszköz hatékonysági vizsgálatok


megtörténnek a vállalkozásnál, de az eredményük és a jelentésük javításra szorul. A feltárt
hibák és hiányosságok megszüntetésére az alábbi intézkedések megtétele szükséges:

Megállapítás: A nettó termelési érték helyett a bruttó termelési értékből határozta meg a
Kontrolling Osztály a hatékonysági mutató értékét.
Intézkedés: A Kontrolling szabályzatban javítandó a tárgyi eszköz hatékonyság
számításának képlete.
Felelős: Kontroller Kázmér, kontrolling osztályvezető
Határidő: 2019. március 31.

Intézkedés: A helyes képlet alapján számított mutatókat újra be kell mutatni a


vállalkozás vezetői részére.
Felelős: Kontroller Kázmér, kontrolling osztályvezető
Határidő: 2019. április 30.
Megállapítás: A tárgyi eszközök nettó értéke nem azonos a főkönyvben és a tárgyi eszközök
analitikus nyilvántartásában 2018. december 31-re.
Intézkedés: A helyes analitikus adatok áttöltése és újabb főkönyvi zárás elkészítése
szükséges 2018. december 31-re vonatkozóan.
Felelős: Számoló Szandra, számviteli osztályvezető
Határidő: 2019. február 28.

Megállapítás: A hatékonyságjavító intézkedések eredményét egyetlen terület sem mérte


vissza.
Intézkedés: Ki kell dolgozni és szabályzatba kell foglalni az intézkedések eredményének
visszamérési folyamatát.
Felelős: Minőség Miklós, minőségbiztosítási osztályvezető
Határidő: 2019. május 31.

Budapest, 2019. február 25.

Cserepes Virág Ellenőr Elek


vizsgálatvezető belső ellenőr

MEGISMERÉSI ZÁRADÉK

A vizsgálati jelentés egy példányát átvettem, az abban foglaltakat megismertem, a hibák


kijavításához szükséges intézkedések megvalósítását haladéktalanul megkezdem.

Budapest, 2019. február 26.

Kontroller Kázmér
kontrolling osztályvezető

You might also like