58.

Mikrotubulusok

A mikrotubulusok 25 nm átmérőjű üreges pálcikák, amik a citoszkeleton harmadik nagy

rendszerét adják (a mikrofilamentumok és az intermedier filamentumok mellett). Az E.M.
felvételen csöveknek látszanak.

Részt vesz a sejt alakjának meghatározásában és a mozgásainak irányításában is.

Stabil képletek: csillók, flagellumok gerince

Dinamikus képletek: osztódási orsó, organellumok transzportját végző mikrotubulusok

Szerkezete:

A falát két globuláris fehérje alkotja, az α- és β-

tubulin heteromdimerjei. A csövecske falát 13 α- és
β-tubulin molekulából álló protofilamentum képezi.

A mikrotubulusoknak is van polaritásuk (a

mikrofilamentumnak is) : a + vég gyorsan nő, a – vég
pedig lassan.

A csövecskékhez kapcsolódó mikrotubulusokhoz asszociált fehérjék segítik a képződésüket,

ill. stabilizálják őket.

Dinamikus instabilitás−

A aktin-filamentumokhoz hasonlóan a mikrotubulusok is dinamikus struktúrák a

körülményektől függően növekednek vagy zsugorodnak. A képződésük a nukleációval
kezdődik ami a citoplazma meghatározott régiójában a mikrotubulus organizátor centrumban
(MTOC) megy végbe. Állati sejtekben ez a centroszóma, ami a centriólumokból (két
egymásra merőleges henger) és az őket körülvevő pericentrioláris anyagból áll. Itt van a γ
tubulinfehérje is ami az αβ heterodimereket megkötve nukleációs régióként szolgál. A
képződő mikrotubulusok – vége a pericentrioláris anyagba ágyazódik, a + vége pedig a sejt
perifériája felé növekszik., úgy, hogy az αβ dimer/GTP komplexeket köt meg. Ha a GTP
GDP-re hidrolizál, a tubulinmolekulák disszociálni képesek és a mikrotubulus rövidül. A
mikrotubulusok dinamikus változásait gátló szerek az osztódási orsóra kifejtett hatásukkal
blokkolják a sejtszaporodást. A polimerizátciót gátló: kolhicin, vinkrisztin, vinblasztin
kemoterápiás szerek. Más mikrotubulusra ható szerek gombaölők (grizeofulvin) vagy
féregírtók

1
Mikrotubulus motorfehérjék

A mikrotubulusokhoz ATP hidrolízis által hajtott fehérjék kapcsolódhatnak és rajtuk

elmozdulva organellum transzportot végezhetnek. Ilyen motorfehérjék a kinezin és a dinein
család tagjai. A kinezin-fehérjék nagyméretű komplexek + vég − vég
amik globuláris feji doménjeikkel mikrotubulushoz, a farok-
régiójukkal membránvezikulákhoz kötődnek és a
mikrotubulus + vége irányába, tehát a sejt széli része felé
transzportálják őket. Dineinek úgy működnek, hogy a
szállítmányukat a mikrotubulus – vége felé, a sejt belsejébe
továbbítják. A két fehérjecsalád tagjai szelektíven kötik meg
és transzportálják a különböző vezikulákat. Az, hogy a
különböző organellumok felismerésének molekuláris
mechanizmusa hogyan megy végbe, még nem tisztázott, de
tutira spec. membránreceptorok játszanak benne szerepet.

2
 59. Mikrofilamentumok
Az aktinfilamentumok szerkezete és polimerizációja

A mikrofilamentum-rendszer fő komponense az aktin. A mikrotubulusok 7nm átmérőjű

aktinfonalakból állnak. Emlős sejtekben többféle izoforma különböztethető meg: a hattagú
géncsalád egyes génjei az izomszövetek aktinját kódolják, mások termékei pedig ubikviter
fehérjék, különböző szövetek mikrofilamentum struktúráit alkotják. A globuláris
monomerként szintetizálódó G-aktin egységek F-aktin filamentumokká polimerizálódnak:
először néhány monomer képez komplexet (nukleáció), majd ehhez a „maghoz” kapcsolódnak
további G-aktin molekulák (elongáció). A növekedő mikrofilamentumban az egymáshoz nem
kovalens kötéssel kapcsolódó monomerek két sorban helyezkednek el; ezek egymásba
csavarodva kettős hélixszerű szerkezetet alkotnak. A filamentum polaritással rendelkezik:
egyik vége (a plusz) gyorsabban növekedik, mint a másik. Az aktin-polimerizáció valójában
reverzíbilis folyamat: a szabad G-aktin koncentrációjától függően előbb-utóbb egyensúlyi
állapot alakul ki. A mikrofilamentumok tehát dinamikus struktúrák.

A mikrofilamentum képződés a taposómalom mechanizmusal jellemezhető. Ennek lényege,

hogy létezik olyan szabad G-aktin koncentráció, mely a plusz végen növekedést, a mínusz
végen pedig depolimerizációt okoz. A G-aktin monomerek ATP-t kötve kapcsolódnak a
filamentum plusz végéhez, majd az ATP hidrolizál, és ez kedvez a mínusz végen az
aktin/ADP-komplexek leválásának. Az aktin-monomerek tehát végigvándorolnak a
mikrofilamentumon, a plusztól a mínusz vég felé.

A mikrofilamentum polimerizáció-depolimerizáció szabályozható folyamat. Az aktinkötő

fehérjék közül a porfirin szabad monomerekhez kötődik és szekvesztálja, kivonja a
forgalomból őket. A gélszolin
kész mikrofilamentumokat hasít el
és a csonkok plusz végéhez
kapcsolódva gátolja a
polimerizációjukat. A mikro-
filamentumok működésének vizs-
gálatára gátlószereket használnak:
a citohalazin a filamentumok
polimerizációját, míg a fallodin a
depolimerizációt blokkolja.

3
Miozinok szerepe a mikrofilamentumok működésében

A miozin-fehérjék aktin-aktivált ATPázok, melyek molekuláris motorként járulnak hozzá a

mikrofilamentum-rendszer mozgató funkciójához. Emlős sejtekben géncsaládok képviselői:
eddig több, mint 10 féle formát azonosítottak. Legtipikusabb képviselőjük a II. típusú miozin,
mely izomszövetekben és más sejttípusokban is expresszálódik. A II. típusú miozin két
azonos nehéz láncból és négy könnyű láncból feépülő komplex. A nehéz láncok globuláris
feji doménje aktinkötő és ATP-kötő régiót tartalmaz, α-helikális farkuk pedig egymásba
csavarodik.

A miozin-fehérjék funkciójukat úgy látják el, hogy ATP hidrolízise közben elmozdulnak a
mikrofilamentum mentén, annak plusz vége irányába. A miozin feji régiójával
aktinfilamentumhoz kötődik. ATP-kötés hatására ez a kapcsolat meglazul. A miozin ATPáza
hidrolizálja az ATP-t, az ez által okozott konformációváltozás a miozinfejet az aktinrost plusz
vége felé mozdítja, majd új aktin-miozin kontaktus jön létre. Az aktinfilamentum és a
miozinkomplex elcsúszik egymás mellett, majd az ADP leválásával helyreáll az eredeti
állapot, de ekkor a két fehérjestruktúra egymáshoz viszonyított helyzete már megváltozott.Az
aktin-miozin komplex által létrehozott mozgás hajtóereje tehát lényegében a miozin-fejdomén
ATP által kiváltott ciklikus konformációváltozása.

Az aktinrostok és miozinkomplexek között lejátszodó csúszó filamentum modellt, az

izomkontrakció mechanizmuára állították fel, de nás filamentum mozgásokra is érvényes (pl.
a citokinézis kontraktlis gyűrűjének működése). A sejtorganellumok transzportja során az I.
típusú miozin fehérje farki régiójával a vezikula membránjához, feji doménjével pedig a
mikrofilamentumhoz kapcsolódik. A rost + végének irányában mozogva húzza maga után a
transzportálandó organellumot.

A mikrofilamentumok szerveződése

Az F-aktin a citoplazmában kötegeket vagy hálózatot tud létrehozni. Az, hogy meyik alakul
ki, az összetartó keresztkötő fehérje tulajdonságai döntik el.

Az aktinkötegben párhuzamosan futó mikrofilamentumokat fűznek össze aktinkötő fehérjék

(pl. fimbrin, α-aktinin). Ilyen kötegek vannak a vékonybél-hámsejtek mikrobolyhaibn és a
szövettenyészeti sejtek citoplazmájában (stresszrostok).

A hálózatokban egymát keresztező mikrofilamentumokat nagy flexibilis keresztkötő fehérjék

(pl. filamin) szabilizálják. Ilyen van a sejtmembrán alatt kifeszülő kortikális hálózatban,
amely a sejthártya első felszínével is intim kapcsolatba kerül.

4
A mikrofilamentum rendszer és a sejtmembrán kapcsolata

Az aktinfilamentumok kapcsolatban
vannak a sejtmembránnal. Duchenne féle
muscularis dystrophia X kromoszómához
kötött, recesszív betegség. A fiúkban
progresszív izomdegeneráció lép fel, ami
mozgáskorlátozottsághoz és a légző
izmok leállásához vezet. A normál gén
által kódolt disztrofin fehérje az izomsejt
aktinfilamentumait horgonyozza ki a
sejthátrtya nagyméretű multiprotein
komplexeihez, azon keresztül pedig az
extracelluláris mátrixhoz. Valószínüleg
ez a kapcsolat védi az izomsejt
membránját a kontrakció során fellépő vongálástól (lágyrész szakadás). A Duchenne kórban
az izomsejtekből hiányzik a disztrofin, aminek eredménye az izomsorvadás.

A sejthártya és a citoszkeleton rendszer spec. kapcsolatait jelentik a membrán aktintartalmú

kitüremkedései. Ilyenek a mikrobolyhok, mikrovillusok. Amelyek tengelyében keresztkötő
fehérjékkel (fimbrin, villin) összetartott aktinkötegek futnak, amik rögzítettek a mikrovillus
csúcsához és alapjához is. Szerepük a mechanikai stabilitás biztosítása.

Aktinalapú képződmények még:

- állábak (pszeudopodiumok)- fagocitálnak

- citoplazmalemezek (lamellipodiumok) araszoló mozgást biztosít

- citoplazmanyúlványok (filopodiumok)

5
 60. Intermedier filamentumok
A citoszkeleton ezen része közepes vastagságú fehérjefonalakból épül fel. Az intermedier
mikrotubulusok (ellentétben a mikrofilamentumokkal és mikrotubulusokkal) nem vesznek
részt a sejt mozgásainak, szaporodásának folyamataiban, hanem erős mechanikai vázat
biztosítanak a sejtnek.

Az intermedier filamentumok organizációja

Az intermedier filamentumok monomer fehérjéi pálcikaszerű α-helikális molekulák, melyek
két végén kisméretű globuláris feji- és farokrégió helyezkedik el.
Két paralell orientációjú fehérje dimert, antiparalell dimerek pedig tetramert, azok
protofilamentumokat alkotnak, melyek kötélszerű filamentumokká sodródnak össze.
Képződésük valószínűleg sem ATP-t, sem GTPt nem igényel.

Stabil képződmények, nem jellemző rájuk a dinamikus instabilitás, de bizonyos körülmények

– pl. foszforiláció – hatására széteshetnek, majd újra felépülhetnek. Ez történik például a
lamin és a vimentin hálózattal sejtosztódás során.
Sűrű hálózatot alkotnak a sejten belül, mely a maghártyával, a mikrofilamentum és
mikrotubulus rendszerrel, a sejtmembrán dezmoszómáival speciális kötőfehérjén keresztül
kapcsolódik.

Intermedier filamentum fehérjék

Több mint 50 féle, hasonló alapszerkezetű protein alkotja ezt a családot.
Az egyes fehérjék – a laminok kivételével, ami minden sejtben expresszálódik –
szövetspecifikus módon expresszálódnak.

Keratinok családja: 30 különböző izoformát tartalmaz. Szaruképződmények (szőr,

köröm), citokeratinok (epiteliális sejtek) citoszkeletonjának komponensei.
Vimetin: kötőszöveti és sima izomsejtek, fehérvérsejtek intermedier filamentuma.
Dezmin: izom intermedier filamentuma.
Specifikus fehérjéi vannak továbbá a gliasejteknek, a környéki idegrendszer
neuronjainak (perfirin) és a központi idegrendszer neuronjainak (neurofilamentumok).
Ide tartoznak a laminok is, amik a marginális kromatint rögzítik a maghártya belső
felszínéhez.

Intermedier filamentum betegségek

Epydermolysis bullosa simplex: degeneratív bőrbetegség, a citokreatin-gén mutációja

okozza. Az érintett hámsejtek citoszkeletonja meggyengül, és enyhe mechanika stressz
hatására is hólyagosodás lép fel.
Familiáris cardiomyopathia: egyes eseteiben dezminmutációt találtak

6
Amyotrophiás lateralsclerosis: multiplex genetikai és környezeti tényezők okozhatják.
Az esetek egy részében neurofilamentum-gént érint a mutáció, ami miatt
neurofilamentum-aggregátumok képződnek, főleg a gerincvelő neuronjaiban. Az
idegsejtek progresszív pusztulása izomatrophiát, bénulásokat, végül halált okoz.
Hasolnló következményekkel jár az egyik szuperoxid-dizmutáz izozim génjének
mutációja is: a felszaporodó szabadgyökök oxidatív keresztkötéseket hozhatnak létre a
neurofilamentumok között, a fentihez hasonló eredménnyel.

7
 61. A sejtmembrán

A sejtet a környezetétől elhatároló lipoprotein membrán, a sejthártya minden sejt alapvető és

létfonts alkotórésze. Szeletív filterként működik, meghatárzz, hogy milyen ionok és
molekulák cserélődhetnek ki a sejt és környezete között. Iongradienseket hoz létre a az intra-
és extracelluláris tér között, melyek szükségesek a sejtműködés normális fenntartásához.
Receptorfehérjéi közvetítésével szignálfelfogóként működik a sejtet kívülről érő jelek
érzékelésében.

A sejthártya szerkezete

A lipoprotein membránok folyékony mozaik modellje

A különböző (intracellulálris, extracelluláris, sejtorganellumkat határoló) membránok hasonló
szerkezetűek: lipid kettős rétegbe ágyazott fehérjék alkotta lipoprotein hártyák.
Singer és Nicolson dolgozta ki a folyékony mozaik modellt, ami szerint a biológiai hártyákat
folytonos, folyékony, kétdimenziós lipid kettős réteg alkotja, melybe mozaikszerűen
membránfehérjék ágyazónak.

A lipid kettős réteg

A lipidkomponens a membrán integritását, folytonosságát biztosítja.

A membránlipidek amfipatikus jellegűeg: a molekulák apoláris része a membrán centrális
síkja felé néz, ahol a két réteg között hidrofób kapcsolatokat hoz létre, a poláris csoportok a
memrán két felszínén, a vizes közeg határán helyezkednek el.
Ha a memrán folytonossága megszakad, a sérülés azonnal beforr, vagy a membrántöredékek
vezikulákká záródnak, mivel a hidrofób régió nem értintkezhet tartósan vizes fázissal.

A membránokat három fő lipidtípus alkotja:

Foszfolipidek. A membránalkotó glicerinfoszfolipidek közül a legjelentősebbek a

foszfatidsav, a foszfatidilkolin, foszfatidiletanolamin, foszfatidilszerin; a szfingomielinek
szfingozinszármazékok. Egyes foszfoipidek a jelátviteli folyamatokat közvetítő másodlagos
messengerek forrásai is.

8
Glikolipidek. Hidrofil régiójukhoz mono- vagy oligoszacharid kötődik, mely növeli ezeknek
a lipideknek a poláros jellegét. A lipid kettős réteg exoplazmatikus lemezében találhatók.
Koleszterin. Szteroid típusú lipid, minden eukarióta membrán alkotórésze. Merev,
lemezszerű szteránváza beékelődik a foszfolipidek zsírsavláncai közé, és növeli a memrán
mechanikai stabilitását.

A membrán folyékony jellegének egyik következménye, hogy a lipidmolekulák saját

rétegükben csaknem szabadon mozoghatnak oldalirányban, illetve foroghatnak
hossztengelyük körül. A laterális és rotációs mozgások könnyedségével szemben a flip-flop
mozgásoknál a lipidmolekulák az egyik rétegből a másikba csak energiabefektetéssel jutnak
át, flippáz enzimek segítségével.
A membrán folyékonyságát a lipidréteg határozza meg. A hőmérséklet csökkenésével a
lipidréteg megdermed, géllé alakul. A „fagyáspontot” csökkenti, ha a lipidréteg gazdag rövid,
telítetlen zsírsavakban. Változó testhőmérsékletű állatok a hideghez való alkalmazkodásképp
növelik sejthártyáik telítetlen zsírsavtartalmát.

A memránok lipid kettős rétege aszimmetrikus: a két lemez összetétele különbözik. A negatív
töltésű foszfolipidek inkább a citoplazmatikus rétegre jellemzők, míg a pozitív töltésű
glikolipidek inkább az exoplazmatikus felszín felé néznek.

Liposzómák

Szárított foszfolipideket vizes közegben felszuszpendálva az amfipatikus molekulák spontán

módon lpid kettős rétegeket hoznak létre, melyek vezikulákká, liposzómákká záródnak.
Ezeknek a mesterséges membránfehérjéknek az összetétele tetszőlegesen határozható meg,
tisztított membránfehérjéket is építhetnek beléjük.
Kutatásban elsősorban a transzportfolyamatok törvényszerűségeinek a tanulmányozására
használják őket. Terápiás alkalmazásuk lehetőségei egyre szélesednek:
gyógyszervehikulumként kisebb toxicitással, tartósabb hatással használhatók bizonyos
betegségek kezelésére. Egyrétegű (unilamelláris) és többrétegű (multilamelláris) liposzómákat
egyaránt alkalmaznak. Poláris és apoláris jellegű gyógyszerek szállítására egyaránt
alkalmasak. A célsejt felszjnén megkötődve tartalmukat bejuttathatják a sejtbe siffúzióval,
lipidkicserélődéssel, membrnfúzióval vagy endocitózissal. Leggyakrabban makrofágok
fagocitálják, így a kezelési eljárások vélpontjai a fagocitózisra képes sejtek a. Sikeresnek
bizonyultak néhány fertőző betegség (brucellosis, salmonellosis) antibiotikum-kezelésében,
parazitás és szisztémás gombás fertőzések kezelésében, bizonyos daganatok
kemoterápiájában. Kísérleteznek liposzóma-vakcinákkal, ilyen formában ugyanis az
antigének sokkal erősebb antitestképzést indukálnak, mint oldott állapotban.

Membránfehérjék

Amfipatikus jellegűek, hidrofób régiójuk bemerül a lipid kettős réteg belsejébe, míg a hidrofil
oldalláncok a membrán felszínére lokalizálódnak. Vízben általában rosszul oldódnak,
szolubilizálásuk és izolálásuk detergensek segítségével történik.

9
Integráns membránproteinek: belesüppednek a lipid kettős rétegbe, esetleg teljesen át is érik
azt. Ez utóbbi, transzmembrán fehérjék hidrofób régióját egy vagy több α-helikális szakasz
alkotja. Az epiermális növekedési faktor (EGF) egy transzmembán domént tartalmaz, az
adrenalin-receptor 7, a multidrog transzporter pedig 12 transzmembrán α-hélixszel
rendelkezik.
Perifériás fehérjék: lazán kötődnek a membrán felszínéhez. Ez történhez gyenge, nem
kovalens kötések közvetítésével (pl. jelátviteli fehérjék asszociációja membránreceptorokkal)
vagy a fehérjéhez kovalensen kapcsolódó zsírsavak, szénhidrogének útján (pl. Ras-fehérjék).
A fehérjék elhelyezkedése aszimmetrikus: a periferiális fehérjék a membrán meghatárzott
oldalához kapcsolódnak, és a transzmembrán fehérjék is állandó citoplazmatikus és
exoplazmatikus dménnel rendelkeznek.
A membránfehérjék laterális mozgása lehetséges, de gyakran korlátozza ezt
citoszkeletonfehérjék vagy extracelluláris mátrix komponensek kapcsolódása.

Specializált, stabil membrándomének

Sok sejt hártyáján elekrtornmikroszkópos képeken kisméretű, klatrinborítástúl mentes

betüremkedések figelhetők meg. A kaveoláknak nevezett képletek régóta ismertek, pontos
funkciójuk azonban nem világos. Gazdagok koleszterinben és szfingolipidekben, nagy
mennyiségben tartalmaznak kaveolinfehérjéket, amik a membránlipidek belső rétegébe
merülnek és aktinfilamentumokkal hoznak létre kapcsolatot.Nem létfontos képződmények, de
szerepet játszanak az endocitózis seciális eseteiben, kapillárisok endotéljén keresztül folyó
transzcitózisban, a koleszterin transzportban, jelátviteli folyamatok szabályozásában.

10
 62. Sejt-sejt kapcsolatok
Többsejtű szervezetekben a sejtek fizikai kapcsolatba kerülnek egymással és a sejt közötti
állomány szilárd komponenseivel. Ezek a kapcsolatok jelentősek a szöveti differenciáció és
morfogenezis, valamint az egyes sejtek és a szervezet működése szempontjából is.

Ideiglenes sejt-sejt kapcsolatok: fertőzött szövetekben pl. a fehérvérsejtek felszíni fehérjéi és

a kapilláris falát alkotó endotel sejtjek között átmeneti, specifikus kötődés jön létre, ami
elősegíti a leukociták átjutását az érfalon (extravazáció), és a fertőzés leküzdését. A
folyamatban résztvevő sejtfelszíni fehérjék (szelektinek) rendellenessége súlyos, visszatérő
fertőzéseket eredményezhet.
Stabil intracelluláris kapcsolatok: funkcionális szempontból osztályozva: lezáró, lehorgonyzó
és kommunikáló sejt-sejt kapcsolatok.

Lezáró kapcsolódások

A sejtek között áthatolhatatlan, erős kapcsolat jön létre. Vékonybélsejtek között, közvetlenül a
béllumen közelében, gyűrűszeű, transzmembrán fehérjék által létrehozott hálózat kapcsolja
össze az epiteliális sejteket, teljesen elzárva a lument az intracelluláris tértől. A zonula
occludens (angolul tight junction) transzmemrán okkludin fehérjéinek másik szerepe, hogy
megakadályozzák a membránkomponensek laterális diffúzióját. AZ epiteliális sejt ezáltal
polárissá válik: apikális és bazolaterális membrándoménje szerkezetileg és funkicionálisan is
eltérő.

Lehorgonyzó kapcsolatok

A sejtmembrán speciális régiói a citoszkeleton fonalainak letapadási helyéül szolgálnak.

Aktinfilamentumokhoz kötődő sejtkapcsolódások. A vékonybélsejtekbe a tight junction
alatt helyezkedik el egy másik sejtkapcsolat, a zonula adherens (övdezmoszóma). A két sejt
kontaktusát a kadherin fehérjék biztosítják, ezek citoplazmatikus doménjéhez katenin
proteinek közvetítésével mikrofilmentumok tapadnak.
Intermedier filamentumokhoz kötődő sejtkapcsolódások. A sejt-sejt kapcsolódások
leggyakoribb fajtája a foltdezmoszóma (macula adherens). Transzmembrán kapcsolófehérjéi
szintén a kadherin-család tagjai, a citoplazmatikus oldalon hozzájuk kötődő katenin fehérjék
pedig a membránhoz simuló korongot, plakkot alkotnak. A citoplazmatikus lakkon tapadnak a
ccitoszkeleton intermedier filamentumai. Dezmoszómák olyan szövetekben fordunak elő
sűrűn, amik erős mechanikai hatásoknak vannak kitéve (pl. szívizomban).
Hemidezoszómák: hasonló szerkezetű képződmények, a sejtet a hámréteg alatti
bazálmembránhoz rögzítik.

A bőr foltdezmoszómáinak működészavara okozza a pemphigus nevű betegségcsoportot. A

bőrhám dezmoszómák kadherin fehérjéivel szemben autoantitestek képződnek és roncsolják a
sejtek közti adhéziós kapcsolatokat. Vízzel telt hólyagok jelennek meg, amelyek a fertőzés és
a dehidráció veszélye miatt végzetes állapotot is létrehozhatnak.

11
Kommunikáló kapcsolatok

A réskapcsolat (gap junction) két sejt között vízzel telt csatornákon keresztül valósul meg. A
két hártya között keskeny rég marad. A csatorna falát 6-6 konnexin fehérjemolekula alkotja,
mindkét membránon áthaladva összeköti a két sejt citoplazmáját. Ionok, kis molekulák
átjuthatnak rajta, így biztosítja a két sejt működésének összehangolását. A szívizom sejtjeit
összekötő réskapcsolatok pl. szinkronizálják a kontrakciót. A konnexin fehérjék mutációs
léziója szerepet játszat bizonyos veleszületett szívrendellenességek patogenezisében. A
konnexin család más tagjai az idegsejtek, a első fül, a bőr sejtjeinek differenciálódásához,
normális működéséhez szükségesek. A konnexin-gének mutációját öröklődő idegrenszeri
kórképek, bőrbetegségek, süketség hátterében is megtalálták már.

12
 63. Passzív transzport

A membrán két oldala közötti koncentrációgrádiens hajtja, Célja a koncentrációkülönbség

kiegyenlítése.
Egyszerű diffúzió
- Kisméretű molekulák
- membránfehérje közreműködése nélkül
- kevéssé specifikus
- A lipid kettősréteg permeábilis gázokkal, kisméretű hidrofób molekulákkal, és bizonyos
töltés nélküli poláros molekulákkal szemben.

Ozmózis
- Diffúzió speciális esete
- Oldószer /víz/ molekulái átjutnak a membránon
- Az oldószer a nagy koncentráció felé vándorol.
- pl: vvt-k hipotóniás vagy hipertóniás oldatban, Diabetes coma (közp.i idegrendszer
károsodása magas vércukorszint esetén), Ozmotikus diuresis (cukorvizelés esetén a
vizeletmennyiség nő).
Facilitált diffúzió
- Membránfehérjék által közvetített
- Telíthető
- gyorsabb az egyszerű diffúziónál
- Két fő típusa van
1) Fehérjecsatornák által közvetített diffúzió
- transzmembrán fehérjék által kialakított csatornák végzik
- Ha a csatorna nyitott, akkor a transzport gyors és szelektív
- Némelyik állandóan működik: pl.: mitokondriumban az akvaporin
- Szabályozhatóak viszont az ioncsatornák: Na, K, Ca csatornák.
- A nyitottságot befolyásolhatja a membránpotenciál (feszültség által regulált), hormonok
vagy ingerületátvivő anyagok (ligand általszabályozott).
- Ioncsatornák működésének példája: membránpotenciál.
Nyugalmi sejt membránpotenciálját elsősorban Na ionok kifele, és K ionok befele irányuló
koncentráció grádiense alakítja ki.
Stimuláció esetén először Na ionok áramlanak a sejtbe (depolarizáció), majd K ionok
diffundálnak az extracelluláris mátrixba (repolarizáció).
Speciális fehérjecsatorna működésének zavara okozza a cystás fibrosist. Autoszómális,
recesszív betegség.

13
Ebben a betegségben szenvedők külső elválasztású mirigyeinek váladéka abnormálisan sűrű
hasnyálmirigy-elégtelenség, bélelzáródás, légúti fertőzések.
A CFTR (cystic fibrosis transmembrane conductance regulator) fehérje egy Cl ion csatorna.
Mutációk következménye: konformációváltozás, ez megakadályozza a fehlérje transzportot a
Golgiba. Így a fehérje az ERben marad, és degradálódik.
Csatorna fehérjék közé tartozik az akvaporin fehérjecsalád is. Ezek szelektív vízcsatornák.
Minden sejthártyában jelen vannak, növelik a vízpermeabilitást. Akvaporin csatorna
transzportálja a vizet a szemlencsébe is, ha itt gond van öröklődő cataracta (szürkehályog).
Vese gyűjtőcsatornáinak a sejtmembránjaiban: vazopresszin által aktivált akvaporin. Ez a
hormon vízvisszaszívást serkent. Ha gond van a csatornákkal a vesében, akkor polyuriát okoz
(nephrogen diabetes insipidus).
2) Carrier fehérjék által közvetített diffúzió
- carrier fehérjék nem képeznek csatornát
- a transzportálandó anyagot megkötik, konformációváltanak, a membrán másik oldalán
leadják.
- uniporter: egyetlen anyagot transzportál (glukóz transzporter)
- kotranszporter: egy ion vagy molekula aktív transzportja egy másik ion vagy moleküla
passzív transzportjáva van összekötve ( sziporter ha egy irányba mennek: Na/glukóz, vagy
atiporter ha ellentétesen mennek: Na/Ca antiporter.)

14
 64. Aktív transzport folyamatok

Koncentrációgrádienst hoz létre és tart fent. A sejtek energiájuk kb. felét az iongrádiensek
fenntartására használja.

Felhasznált energia alapján csoportosítva:

1) ATP függő transzporterek- a szükséges energiát közvetlenül ATP hidrolízisből nyerik

a) P típusú ATP-ázok

Működésük során foszforilálódnak.

Na+-K+ ATPáz: a membrán két oldala közti ionszimmetriát és így a membránpotenciált

tartja fent. Extracellulárisan a Na+, intracellulárisan pedig a K+ dominál. Az
ionszimmetria biztosítja a
sejt ingerlékenységét és a
fiziológiás ozmotikus
nyomást, a Na+ grádiens
pedig a sejt számára
létfontos anyagok
felvételét hajtja. A Na+-K+
pumpa tetramer szerkezetű,
az alegységek az ER-ben
termelődnek. A 2 α alegység az ionranszportot végzi, a β alegységek pedig a pumpa
összeszerelését és a sejten belüli transzportját irányítják. A működése során a pumpa α
alegysége a belső felszínen 3 Na+-t köt meg és foszforilálódik, majd a Na+-okat leadja a
sejtfelszínen. Az extracelluláris felszínen 2 K+ kötődik meg, az α alegységek
defoszforilálódnak és a K+-ok a citoszólba mennek.

Ilyen P-típusú ATP-áz a Ca++ ATP-áz is, ami Ca++-okat pumpál azER-ba és a sejt
közötti állományba. Ennek hatására a nyugis sejt citoszóljában a Ca++ konc. 10.000-szer
alacsonyabb, mint extracellulárisan. Ez azért kell nekünk,mert bizonyos hatásokra a sejt
azzal reagál, hogy a citoszóljában hírtelen megnöveli a Ca++ szintet, ami különböző
biokémiai folyamatokat indít be (inozitol-foszfolipidnél van). Így a meredek nyugalmi
Ca++ szint az előfeltétele a gyors változásnak.

b) V típusú ATP-ázok

A sejt néhány vezikulumában (lizoszómák, endoszómák), erősen savas pH van. A

membránjaikban bonyi protonpumpák vannak, amik ATP függők és így transzportálnak
H+ ionokat a vezikula belsejébe.

15
c) F típusú ATP-ázok

A mitokondrium és a kloroplasztiszok F0F1 partikulumai is ATP hajtott protonpumpák,

mert ATP-t hidrolizálva H+ ionokat exportálnának a mitokondrium mátrixból. A működő
mitokondriumban azonban a reakció megfordul, és az elektrontranszportlánc által
létrehozott protongrádiens ATP szintázként működteti az F0F1 komplexet.

d) ABC transzporter család (ATP binding cassette)

A család tagjai multiplex transzmembrán α-helikális régiókkal és a citoszólba nyúló

hurkaikban ATP kötő doménnel rendelkeznek. Közéjük tartozik a CTFR (cystas fibrosis
transzport regulátor) csatornafehérje, de a család legtöbb tagja aktív transzporter. A
cystas fibrosi egy autoszomális recesszív betegség, ahol kötőszöveti rostok szaporodnak
fel, cysták képződnek, valamit a légúti nyák miatt pangásos pneumonia alakul ki.
Agénmutációnak több előfordulása is van, de a legsúlyosaabbnál 1 triplet hiányzik, és a
fehérje konformációváltozása miatt a chaperonok nem engedik ki a sejtből.

A legmenőbbek közülük a multidrog transzporter fehérjék, amik fiziológiás funkciója,

hogy a toxikus hidrofób anyagokat (xenobiotikumokat) pumpálnak ki a sejtből. Jellemző
rájuk, hogy nem túl specifikusak, kémiailag nem túl hasonló vegyületek sorát tudja
kipumpálni a sejtből.

Orvosilag azért fontos, mert a kemoterápiás szerekkel szemben fellépő rezisztencia

kialakulásáért gyakran felelős. Ilyenkor az van, hogy a tumorban ami addig reagált a
kezelésre, olyan mutáns sejtek jelennek meg, amelyekben egy multidrog transzporter
génje amplifikálódott. Mivel gyorsan szaporodik, sok fehérje fog termelődni és hiába
kezelik a beteget több szerrel is (pl: kolhicin, vinblasztin, adriamicin), a tumor tovább
növekszik. (Dózist kell emelni.) Ezt úgy tudják késleltetni, ha eleve már az elejétől több
citosztatikum kombójával kezelik a beteget. Nagyon kutatják a multidrog
transzportereket gátló gyógyszereket is, ami megoldhatná ezt a problémát.

2) Ionfüggő transzporterek

Ez az aktív transzport másik fő típusa, ahol az ATP hidrolízisnek nincs közvetlen szerepe,
mert az aktív transzportot olyan kotranszporter fehérjék vsinálják, amik a kérdéses
anyagot ionok passzív transzportjához kapcsolva halmozzák fel a membrán egyik oldalán.

Így a transzportot a transzmembrán iongrádiensekben tárolt energia hajtja. Legjobb példa:

Na+/glukóz szimporter, aminek
segítségével a sejtek környezetükből a

16
koncentráció-grádienssel szemben is tudnak felhalmozni szőlőcukrot.

Sokszor van, hogy egy anyagnak a transzportjához összehangolt carrier-fehérje működés

szükséges.. Ilyen pl.: a szőlőcukor felszívódása a vérbe, a vékonybélsejteken keresztül
transzepiteliális transzporttal.

A vékonybél hámrétegét polarizált sejtek alkotják: apikális és basolaterális membránjuk

fehérjeösszetétele eltérő, a fehérjék lateral-diffúzióját a tight junction által képzett barrier
akadályozza meg.

A glukózfelvételben 3 transzportfehérje játszik fő szerepet.. A Na+/glukóz szimportet a

mikrovillusokon keresztül felveszi a bél lumenből a cukrot. Az emelkedő IC glukózkonc.
a basolateral membrán glukóztranszporterén keresztül facilitált diffúzióval a hám alatti
kötőszövet kapillárisaiba juttatja a cukrot. A basolateral membrán Na+-K+ pumpája pedig
biztosítja, azt az alacsony IC Na+ szintet, ami az előfeltétele a Na+/glukóz szimporter
hatékony működésének.

17
 65. Az extracelluláris mátrix szerkezete és összetétele
Soksejtű állatokban a sejtek nem csak egymással létesítenek kapcsolatot membránjaikon
keresztül, hanem az általuk kiválasztott, a kérdéses szövetre jellemző összetételű sejt közötti
állomány (extracelluláris mátrix) alkotórészeivel is. A mátrix szekretált fehérjékből és
poliszacharidokból áll, vizes közegben egyes szövetekben szervetlen sók is lerakódhatnak.

Az összes szövettípusban van, epithelben kevesebb, csontban több.

Számos funkciója van:

sejt közötti vázat alkot a szöveti sejtek számára;

a szövetek, szervek, embrionális formálódása, morfogenezise során felszínt biztosít a

sejtmozgások, átrendeződések számára;

a membránon keresztül kapcsolatot létesítve részt vesz a sejtek alakjának

meghatározásában;

a komponensei által megkötött, hormonok, növekedési faktorok szignál transzdukciós

hatásait segíti, mondulálja; a sejtmembrán specifikus fehérjéivel kapcsolódva, azok
közvetítésével maga az extracelluláris mátrix is hatással van a sejtek
génexpressziójára.

18
 66. Sejt-mátrix kapcsolatok
Az extracelluláris mátrix és a sejtek kapcsolatában négy makromolekuláris struktúra játssza a
fő szerepet: kollagén rostok, glikozaminoglikánok és proteoglikánok, multiadhezív fehérjék és
a sejthártya integrin fehérjéi.

Kollagének

Vízben oldhatatlan, fibrilláris proteinek, az állatvilág legelterjedtebb fehérjéi. Emberben egy

19 génből álló géncsalá tagjai kódolják őket. A kollagénláncok hármasával felcsavarova tripla
hélix struktúrát alkotnak, a polipeptidláncokat hidroxilált aminosavak (hidroxilizin,
hidroxiprolin) között kialakuló hidrogénkötések tartják össze.

1. A kollagénláncok szintézise a DER felszínén történik (1.lépés).

2. A lumenbe kerülő szolubilis prokollagén (2.lépés)

3. lizin és prolin oldalláncai hidroxilálódnak, a polipeptidlánc glikolizálódik (3. lépés). A

hidrocilációhoz C-vitaminra van szükség; skorbutban a C-vitaminhiány következtében
hidroxilálatlan prokollagén nem képes tripla-hélixet alkotni, a sejten beül gyorsan
degradálódik. A kollagénrostok hiánya vezet az erek, inak, bőr sérülékenységéhez.

4. A hidroxilált prokollagén rostok viszont tripla-helikális szerkezetet vesznek fel, köztük

diszulfidhidak is létesülnek (4. lépés).

5. A transzportvezikulákkal a Golgi-komplexbe jutó prokollagén (5. lépés) glikolizációja

befejeződik….

6. ….majd exocitózissal a sejtfelszínre kerül (6. lépés).

7. Itt az N- és C-terinális propeptidek lehasításával tropokollagén egységek képződnek

(7. lépés),

8. melyek között kovalens keresztkötésekalakulnak ki és a tripla-helikális egységek így

kollagén-rosttá állnak össze (8. lépés).

A kollagénstruktúrák szerkezetük és funkciójuk alapján különböző típusokba sorolhatók:

Rostképző kollagének: a láncok rendkívüli szakítószilárdságú kötegekbe rendeződnek. Ez a
típus alkotja a csontok, inak, szalagok, teherbíró rostállományát. A rostképző kollagének
génjeinek mutációi instabil tripla-héixek képződédhez vezethetnek, ezek nem
transzportálódnak az ER-ból a Golgi-ba. A rostszegény csontok törékenyek, az ismétlődő
törések nyomorékká tehetik a beteget. Az autoszomális domináns öröklődésű kórkép neve:
osteogenesis imperfecta.
Rostasszociált kollagének: az extracelluláris mátrix különböző elemeihez rögzjtik a kollagén
rostokat. Az epiteliális sejtek alapjához rögzítettlamina basalist hálóképző kollagénnek hívják.

19
Glikozaminoglikánok és proteoglikánok

A glikozaminoglikánok monoton módon ismétlődő diszacharid egységekből épülnek fel. A

diszacharid egyik alkotórésze N-acetilglukozamin vagy N-acetilgalaktozamin, a másik pedig
egy savas cukor; a glukozaminoglikánok gyakori oladlláncai a szulfátcsoportok is. Kémiai
összetételük erősen hidrofil jelleget ad nekik: hidratált gélt alkotnak, meghatározzák a sejt
közötti álloány konzisztenciáját. Közülük a hialuronán szabad állapotban létezik, előnyös
fizikai tulajdonságai felelősek a porcszövet rugalmas teherbírásáért.

Más poliszacharidok fehérjéhez kötötten proteoglikánokat alkotnak; ilyenek például a

dermatán-szulfát, kondroitin-szulfát, heparán-szulfát. A mátrix proteoglikánok a sejt közötti
állomány alkotórészei. Egyik képviselőjük a porszövet aggrekánja, melyben egy központi
fehérjelánchoz (core protein) kondroitin-szulfát és keratán-szulfát molekulák kötődnek. Az
aggrekán egységek kapcsolófehérjék közvetítésével hialuronán óriasmolekulához rögzülnek,
hatalmas komplexet alkotva.

A proteoglikánok másik típusa a transzmembrán core protein közvetítésével a sejthártya külső

felszínéhez van lehorgonyozva. Ilyen sejtfelszíni proteoglikánok pl. a szindekán és
fibroglikán. Glikozaminoglikán láncaikkal a sejtet a sejt közötti állomány rostjaihoz rögzítik.

Multiadhezív fehérjék

A sejtfelszíni receptorokkal, kollagén rostokal, proteoglikánokkal egyaránt kapcsolatot

létesítenek. A multiadhezív fehérjék egyik fontos képviselője a laminin, mely a bélhám, a
kapillárisfal, a veseglomeruusok lamina basalisának „ragasztóanyaga”. A köztőszöveti
sejteket fibronektin köti a kollagén rostokhoz.

Integrinek

A szövetek organizációjának, integritásának kialakításában fontosak ezek a transzmembrán

fehérjék, amik az extraelluláris mátrix komponenseit felismerő receptorként működnek. Az
integrinek αβ heterodimerek; mindkét alegységcsalád több, szövetspecifikus tagból áll,
kombinációik több mint 20 integrin dimert eredményeznek. Az integrinek a sejthártya külső
felszínén mátrixfehérjékkel (kollagén, laminin, fibronektin) kapcsolódnak, a citoszol felől
pedig vagy aktinfilamentumok végződnek rajtuk fokális adhéziót alkotva, vagy pedig
intermedier filamentumokkal hemidezmoszómákat képeznek. Az integrinek fontosságát
mutatja, hogy a K.O mutáns egerekben súlyos fejlődési rendellenességek alakulnak ki, és
általában már in utero elpusztulnak.
Daganatsejtekben az integrinek eltűése baljós jel: a sejtek elveszítik kontaktusukat a
mátrixszal, a dagnat invazívvá válik, és áttétképző, metasztatizáló képessége is
megnő.Bizonyos integrinek örökletes defektusa leukocita-adhéziós deficienciát okoz: a
fehérvérsejtek képtelenek a sérülés, gyulladás helyszínére vándorolni és életveszélyes
fertőzések léphetnek fel.

20
 67. A kémiai jelátvitel típusai
Az élő sejt egyik alapvető jellemzője, hogy anyagcsere-folyamatait csak a környezetével
folytonos kölcsönhatásban képes végrehajtani. Környezetéből így sázmos behatás éri:
hőhatások, sugárzás, mechaikai, elektromos ingerek, kémiai jelek. Különösen fontsak ezek az
extracelluláris szignálok a többsejtű szervezetek esetében, hiszen biztosítják a sejtek közötti
kommunikációt, a szervezet egészének összehangolt működését. Mivel a sejtek közötti
kapcsolatfelvétel döntő részben kémiai ágensek közvetítésével történik, kémiai jelátvitelről,
szignáltranszdukcióról beszélünk.

A jelátvitel fázisai

Két fázisban zajlik. A sejtek közötti szignalizáció során a jeltermelő sejt jelátiteli anyagot
(ligandot) képez, mely eléri és felismeri a megfelelő, a ligandra specifikus receptrorral
rendelkező célsejtet. A ligand receptorhoz kötődésével megkezdődik a szignáltranszdukció
második fázisa: az intracelluláris jelátvitel, aminek eredményeképpen a sejt anyagcsere-,
strukturális és génexpressziós változásokkal biológiai választ ad az őt ért hatásra.

A kémiai jelátvitel fázisai

A jeltermelő és a célsejt egymáshoz való viszonya alapján a szignáltranszdukció több típusát

különböztetjük meg.

Endokrin jelátvitel

A belső elválasztású (endokrin) mirigyek által termelt hormonok a véráram útján érik el távoli
célsejtjeiket. Mivel a jelátviteli molekuláknak a szervezet különböző víztereiben
(vérplazmában, szövetnedvben, intracelluláris folyadékban) kell eloszlania, a folyamat lassú,
és a hormonnak kis koncentrációban is hatásosnak kell lennie: a célsejtek nagy affinitású
receptorokkal rendelkeznek.

Parakrin jelátvitel

A parakrin szignalizáció esetében a jeltermelő és a célsejt egymás közelében helyezkedik el.

A ligand (itt lokális kémiai mediátornak nevezzük) diffúzióval éri el a célsejtet, nem kerül a
véráramba. A hatás gyors, átmeneti, a mediátor viszonylag nagy helyi koncentrációt ér el. így
fejti ki hatását pl. a lokális értágulatot, duzzanatot okozó hisztamin. A parakrin jelátvitel
speciális típusa a szinapszis működése: a preszinaptikus sejt neurotranszmitterrel viszi át a
jelet a posztszinaptikus célsejtre.

Juxtakrin jelátvitel

Közvetlen sejt-sejt szignalizációt biztosít: a ligand a sejtfelszíni fehérjeként (pl. növekedési

faktorként) expresszálódik és kapcsolódik a célsejt sejtfelszjni receptorához. Ez a
szignalizációs forma a jelteremtő és a célsejt fizikai kontaktusát igényli.

21
Autokrin jelátvitel

A jeltermelő és a célsejt ugyanaz: a sejt ltal szekretált ligand (pl. növekedési faktor) a sejt
saját sejtfelszíni receptorához kötődik. Autokrin stimuláció érvényesül az egyedfejlődés egyes
folyamataiban és bizonyos daganatok növekedésében.

Intakrin jelátvitel

Sejten belül képződő anyagok (pl. metabolitok) intracelluláris receptorokhoz kötődve

fejthetnek ki hatást anélkül, hogy elhagynák ajeltermelő sejtet. Az intrakrin folyamatban
szerepet játszó ”árva receptorok”a szteroid-receptor szupercsaládba taroznak és ligandjaok
nagy része sokáig ismeretlen volt. Ligand-kötött formában transzkripciós faktorként
üzemelnek. A trigliceridek, epesavak, xenobiotikumok metabolizmusát végző enzimek
expresszióját befolyásolják.

22
 68. cAMP által közvetített jelátvitel

A cAMP és az inozitol foszfolipid utak heterotrimer G protein által közvetített jelátvitelek,

ezért ennek leírásával indul a tétel

A jelátvitelről kis körítés:

Vannak olyan ligandok, amik nem tudnak bejutni a sejtbe. Az ő hatásaikat sejtfelszíni
receptorok fogják közvetíteni a sejt belsejébe, úgy, hogy a stimulált receptor láncreakciót
indít el aminek a végén a magba jut a jel. Ha a jel transzkripciós faktorokhoz kapcsolódik,
akkor génexpressziós változások következnek be, amik a sejt biológiai válaszát okozzák. A
receptort és a magot több különböző szignalizációs pálya köti össze. A jeltovábbítás
mechanizmusa alapján a sejtfelszíni receptoroknak 4 kategóriája van:

1. Ioncsatorna receptorok - ligand által szabályozott csatornafehérjék

(pl.:Na+-K+ csatorna)

2. G protein kötött receptorok - guaninnukleotid-kötő fehérjék végzik a transzmembrán

jeltovábbítást

3. Katalitikus receptorok - enzimaktivitásúak

4. Tirozin-proteinkináz enzimek - nincs enzimaktivitása a receptoroknak, ezért használják

a citoplazmatikus tirozin-proteinkinázokat

Heterotrimer G proteinek

Nekik az a lényegük, hogy guaninnukleotidot tudnak megkötni.

- GDP kötött állapotban inaktívak, GTP kötöttben pedig aktívak.

- Lehetnek monomerek is, vagy 3 alegységből (α,β,γ) felépülő heterotrimerek.
- GTP-áz aktivitásuk van
- A β γ alegységek egymáshoz tapadnak, nem válnak el
- A γ-hoz izoprenillánc kapcsolódik, ami az egész komplexet kihorgonyozza a
sejthártyához
- Specifikus receptor és effektorok között közvetítenek.
R= receptor
E1,E2 =effektor
R E1
Itt még nyugi van, a G protein inaktív, a
E2 receptorra még nem kötött be a ligand

A ligand beköt a receptorra a Gαβγ komplex

kapcsolódik hozzá az α-alegységen a
R E1 GDP GTP-re cserélődik (tehát aktiválódik)
23
E2
 Az α disszociál, a βγ együtt marad
R E1
E2

Az aktivált α beköt az effektorára (E1), ami

R E1 a jelet a sejt belsejébe továbbítja. Van
olyan rendszer ahol a βγ is tud hatni
E2 effektorra (E2)

Az α alegység a GTP-áz aktivitásával a

R E1 GTP-t GDP-re hidrolizálja, és
visszakötődik a βγ-ra (mert ugye megint
E2 inaktív a GDP miatt)

A hetrotrimer G proteinek receptorok családjának egyes tagjai érzékszervi ingereket,

kémiai ágenseket érzékelnek.

cAMP út

A G-proteines jelátviteli utak közül a legismertebb az adrenalin β-adrenerg receptorokon

kifejtett hatása a májban, ami a glikogén lebontásához vezet. Ennek az effektora az
adenilcikláz.

A cAMP rendszert az adrenalinon kívűl még más hormon is használja a jelátvitelben. Ilyenek
a hipofízis elülső lebenyének hormonjai (ACTH, FSH, LH, TSH), a hátsó lebenyének
hormonjai, a vazopresszin, parat, glukagon.

Vannak olyan ágensek, ahol a G protein gátló hatást (inhibitor) gyakorol. Ilyen az acetilkolin
a szívben. Ekkor az történik, hogy a receptor az α-alegységet GTP kötő állapotba hozza, de az
aktivált α nem serkenteni, hanem gátolni fogja az adenilciklázt és így csökkenteni a cAMP
szintet. Hogy ezt megértsd, olvass tovább

24
 A folyamat leírása:

Az adrenalin beköt a receptorra

A G protein aktiválódik és az adenilciklázhoz kapcsolódik

(ami a membránban van)

Az adenilcikláz ATP-ből 5’-3’ ciklikus AMP-t csinál

(a cAMP másodlagos messenger, az adrenalin az elsődleges)

A cAMP célmolekulához diffundál, ez a PKA

(proteinkináz A, cAMP függő fehérjekináz)

A PKA-nak (szerin/treonin proteinkináz) 2 regulátor és 2

katalitikus alegysége van és amíg be nem köt rá a cAMP,
addig inaktív.

Ha a cAMP beköt a PKA regulátor alegységére, együtt

disszociálnak. Így a katalitikus (C) szabadon marad és
foszforilálni fog tudni.

Foszforilálhat : enzimeket, membránfehérjéket, strukturális

fehérjéket, DE ami a lényeg, hogy a katalitikus alegység egy
része transzlokálódik a sejtmagba és transzkripciós faktort
fog foszforilálni. Ez a CREB.

A CREB (CRE-binding protein) mint transzkripciós faktor

csücsül a CRE nevű enhanceren (cAMP-reszponzív elem). Sok
gén promoterében van ilyen. Az enhanceren dimer formában
ülnek a CREB fehérjék, és ha foszforilálódnak, növekszik a gén
expressziója.

Pár dolog amit kérdezni szoktak ennél a tételnél és fontos:

- A kinázok foszforilálnak, ami azt jelenti, hogy az ATP
szélső foszfátját hasítja le és kapcsolja észterkötéssel a célfehérje oldalláncának szabad OH
csoportjához.
- A CREB leucin cipzár fehérje
- a cAMP , a sejtben mint másodlagos messenger közvetíti
az elsődleges messenger: adrenalinnak a hatását. A cAMP-t a ciklikus nukleotid
foszfodiészteráz enzim bontja, úgy, hogy 5’ AMP-vé alakítja

25
 69. Foszfolipid eredetű másodlagos messengerek.
Már régen, a 70-es években megfigyelték, hogy az acetilkolin egyes célszövetekben (pl.:
exokrin pancreas) fokozza a foszfolipidek metabolizmusát. Az acetilkolin jelátviteli hatását
foszfolipid eredetű másodlagos messengerek közveítik, inozitol-foszfolipidek hidrolízise
révén.

A membrán belső rétegének a komponense a PIP2

(fodzfatidinozitol-biszfoszfát). Őt fogja a
foszfolipáz C enzim (PLC) hidrolizálni
diacilglicerinre (DAG) és inozitol-triszfoszfátra
(IP3). Mind a két termék külön jlátviteli utat fog
aktiválni.

A jelátviteli folyamat

Acetilkolin beköt a receptorra

G protein hat a PLC-β-ra

PLC-β , PIP2-t fog hasítani IP3 és DAG-ra (és

innen megy 2 irányba a 2 termék miatt)

1. IP3:

Diffúzióval eljut a célfehérjéhez, ami az ER

membránjának Ca++ csatornái.

A csatornák nyílnak, Ca++ megy a citoszolba

A Ca++ kötődni fog a kalmodulinhoz, és együtt a

kalmodulinfüggő proteinkinázt, a CaM-kinázt
fogják aktiválni (szerin/treonin)

A CaM kináz pedig a CREB-et fogja

foszforilálni. (génexpresszió)

2. DAG

A DAG a membránba diffundál és a citoszolból

bevonzza a célfehérjéit. (PKC)

A proteinkináz C (PKC- szerin/treonin kináz) a

magban az AP1-et fogja foszforilálni (transzkripciós
faktor)…de más fehérjéket is foszforilálhatna

26
 70. A növekedési faktorok jelátvitele

Katalitikus receptorokon (enzimaktivitás) megy a jelátvitel. Legfontosabb családjuk a

tirozion-specifikus proteinkináz. Az első ilyen a Rous sarcoma vírus Src onkoproteinje volt a
80-as években. Ezeknek a lényege, hogy a szubsztrátjuk tirozin oldalláncainak
hidroxilcsoportjait foszforilálja ATP felhasználásával. Ilyen receptorok közvetítik a polipeptid

Növekedési Faktor Hatás

PDGF Trombocita eredetű n.f. (plateled-derived Különböző sejtek (pl. fibroblasztok)

growth factor) proliferációja

EGF Epidermális n.f. (epidermal growth factor) Különböző sejtek proliferációja

FGF Fibroblaszt n.f. ( Fibroblast growth factor) Különböző sejtek, proliferációja,

neuronok differenciációja, embrionális
fejlődés

NGF Idegsejt n.f. (nerve growth factor) Neuronok túlélése és differenciációja

INZULIN Metabolikus hatások (pl.: glukózfelvétel)

sejtproliferáció
természetű növekedési faktorok sejten belüli hatásait.

A növekedési faktorok a sejtben, a szaporodást,a túlélést, és az anyagcserét szabályozzák.

Receptoraktiváció

A növekedési faktorok receptorai picit ugyan eltérnek egymástól, de a faktorok kötődése és a

transzmembrán jelátvitel is hasonlóan zajlik.

Folyamat:

Ligand beköt (növekedési faktor)

A receptor dimerizálódik (kivéve inzulin, mert az trimer)

Autofoszforiláció a receptoron

A létrejött foszfotirozin oldalláncok kötőhelyek lesznek a szignalizációs fehérjéknek(SH2

doménnel fognak kötődni)

27
A kötőhelyre kapcsolódó jelátviteli fehérjéket a receptor foszforilálni fogja és így aktiválódik
is, tehát mehet tovább a jel a sejtbe

SH domének: (Src homológia alapján)

SH1: tirozin-proteinkináz centrum, foszforilál

SH2: foszforilált tirozin oldalláncot ismer fel

SH3: prolin-gazdag régiót köt meg és vonzza be

Jelátvitel a Ras/ERK-en

Ras fehérjéről

Ha már aktiválódott a receptor, mehet a jelátvitel… A legfontosabb a mitogén és

differenciációs válasz szempontjából a Ras/ERK út, amiben MAPK-kaszkád játszik szerepet.
A Ras fehérje egy monomer G protein, ami izoprenillánccal rögzül a sejthártyához. Mivel
monomer, ezért gyenge a GTP-áz aktivitása, és szüksége van az inaktivációjához egy GTPáz
aktiváló proteinre (GAP). A Ras zavarai sejtproliferációhoz, daganatképződéshez
vezethetnek.

ERK útról

A lényeg, hogy ez egy olyan fehérjefoszforilációs lánc, amiben a szereplők egymást

foszforilálgatják (és így aktiválják is) miközben továbbítják a jelet a mag felé. Ezeket a
rendszereket MAPK-kaszkádoknak nevezik, az elsőként azonosított szerin/treonin specifikus
mitogén-aktivált proteinkinázok után. Ilyen kaszkád az ERK is, ami a növekedési faktor
jelátvitelének MAPK-ja. Ebben a rendszerben a kaszkád elemei a Raf (MAPKKK), a MEK
(MAPKK), és az ERK (MAPK)

Folyamat

Beköt a növekedési faktor a receptorra

A receptor dimerizálódik, autofoszforilálódik

A receptor adapterfehérjét köt meg, ami SH2 doménjével kötődik a receptorhoz, SH3
doménjével pedig megköt olyan enzimet, ami a Ras-on a a GDP-t GTP-re cseréli. Ez a
GEF(guanine nucleotid exchange factor)

28
Az aktivált Ras/GTP komplex a membránhoz vonzza a Raf szerin/treonin spec. kinázokat
(MAPKKK)

A Raf foszforilálja a MEK-et, ami treonin/tirozin kináz (MAPKK)

A MEK foszforilálja az ERK-et ami szerin/treonin kináz (MAPK)

Az ERK több célfehérjét foszforilálhat. A sejtmagban a szérum reszponzív elem (SRE)

enhancerének traszkripciós faktorát is foszforilálja . Ez a trimer szerkezetű SRF

Folyamat

29
 71. Fehérjekinázok szerepe a sejtműködés szabályozásában.
A jeltovábbítás közvetlen formája a célfehérje foszforilációja proteinkinázok által. Két fő
típusa, a szerin/treonin- és a tirozin-foszforiláció eltérő biokémiai következményekket jár. A
szerin és treonin kisméretű oldalláncainak foszforilálása egyszerűen töltésváltozást, az pedig
konformációmódosulást, és így a fehérje aktivitásának változását eredményezi. A tirozin
megnyúl, kiterjed oldalláncának foszforilációja viszont felismerőhelyet is teremt a
polipeptidláncon más fehérjék számára. A sz/t- és a tirozinspecifikus fehérjekinázok eltérő
enzimcsaládot alkotnak. (Az egyetlen kivétel a MAPKK-ok családja, amik kettős specificitású
fehérjekinázokként a MAPK-okat treonin- és tirozin oldalláncokon is foszforilálják.) A
proteinkinázok sokszor jelátviteli kaszkádokat alkotnak: a lánc tagjai egymást foszforilálva
továbbítják a jelet (pl. MAPK kaszkádok).A humán genom prgram több mint 500
proteinkináz gént azonosított az emberi genomban: a fehérjekinázok a legnagyobb
fehérjecsaládot alkotják sejtjeinkben. Részt vesznek a sejtciklus, a differenciáció, a
sejtmozgások, sejthalál, transzkrició, transzláció, génexresszió szabályozásában, kóros
működésük betegségeket okozhat.

30
 Stresszhatás

Stresszhatás: sugár, hősokk, DNS károsodás, oxidatív stressz, ozmotikus shokk

JNK enzim AP1 (Jun/Fos)

A Jun N terminálisában szerint foszforilál

aktiválódik

A JNK foszforilálja: AP1, SRE, CRE

(ERK is)

P38 kináz

NFKB heteroklimer egy IKB-vel (inhibitor)

STRESSZ

IKB kináz foszforilálja az IKB-t

IKB proteoszomális degradáció

NFKB megy a sejtmagba

Serkent: gyulladási citokinint, immunreceptorokat

sejtadhéhéziós fehérjék, sejthalált szabályzók

Citokin

31
Citokinek – polipeptid ligandok

Interferon

Interlenkin

Eritropoetin

Növekedési hormon

Prolaktin

Receptorok: transzmembrán fehérjék, amiknek nincs katalitikus aktivitásuk (nem foszforilál)

ezért vonz be olyat, aki igen

Beköt a citokinin

Dimerilálódik a receptor

Nonreceptor tirozin proteinkinázt vonz JAK

JAKOK egymást foszforilálják

SH2-vel a STAT tud kapcsolódni

JAK foszforilálja a tirozinjukat

Dimerizálódnak a STAT-ok és így mennek a magba

32
 Integrin

- ECM komponensei (kollagén, fibronektin, kaminin)

citoszkeletonnal (mikrofil.) kapcsolat

Mechanikai ingerek

Integrin oligomerizáció (dimert biztos)

Citoszólból proteinkinázt köt meg

FAK

FAK autofoszforiláció

SH2-vel jön az Src

Adapter Adapter Adapter Aktinkötő

GEF JNK út PI3K Aktin citoszkeleton

ERK Stresszválasz Túlélés Mozgás alak

prolif

diff

mozgás

túlélés

33
 73. A jelátviteli folyamatok általános jellemzői

Az intracelluláris szignáltranszdukció nagyon szövevényes folyamat, sok jelátviteli fehérje és

másodlagos messenger vesz részt benne, amik több jelátviteli pályába rendeződnek.

A jelátvitel specificitása

A jelátvitel központi – és jórészt megoldatlan – problémája a jelátvitel redundanciájának és

pleiotrópiájának molekuláris mechanizmusa.
Redundancia: különböző ligandok ugyanabban a sejtben azonos vagy hasonló fenotípusos
hatást váltanak ki. Idegsejt prekurzorokban például mind az NGF, mind az FGF
neuritnövekedést indukál. A jelenséget a jelátviteli pályák jelensége magyarázza: bár az NGF
és az FGF eltérő receptorokat stimulál, a jeltovábbítás részben ugyanazokon az utakon
keresztül történik (differenciációs hatásukat az ERK-út közvetíti).
Pleiotrópia: bizonyos ligand különböző sejttípusokban eltérő biológiai választ idézhet elő.
Firoblasztokon például az FGF mitogén, idegsejteken differenciációs hatású, békaembriókban
pedig a mezoderma indukcióját váltja ki. A szöveti specificitást az eltérő génexpresszió
magyarázza: a különböző sejttípusokban a jelátviteli utak különböző célfehérjéi vannak jelen,
az általuk kiváltott hatások tehát eltérőek lesznek. A szöveti specificitást szolgálja az is, hogy
a jelátviteli fehérjék általában fehérjecsaládokat alkotnak: az egyes családba tartozó proteinek
elsődleges szerkezete hasonló, de nem azonos. Biokémiai, funkcionális jellemzőik is
különböznek, és szöveti exressziójuk is eltérő: egyesek ubikviter fehérjék, míg mások
kifejeződése szigorúan szövetspecifikus.

Molekuláris mechanizmusok a jelátvitelben

Br a jelek intracelluláris továbbításában több ezer molekula vehet részt, az alapvető

szignáltranszdukciós mechanizmusok néány kategóriába besorolhatók.

Másodlagos messengerek. Ezek a nem fehérje természetű, diffuzibilis molekulák a

megfelelő jelátviteli út stimulációja során keletkeznek, a célfehérjéket diffúzióval érik el, és
hozzájuk kapcsolódva alloszterikus hatással befolyásolják aktivitásukat. A vízoldékony
másodlagos messengerek (ciklikus nukleotidok, IP3, Ca++, stb.) a sejt víztereiben találják meg
célmolekuláikat. A lipidtermészetű másodlagos messengerek (DAG, PIP3, szfingomielinekből
képződő ceramid, stb.) a membránban mozognak, és így jutnak el hatáshelyükre vagy
vonzzák magukhoz a citoszolból a célfehérjéket.

Fehérje foszforiláció. A jeltovábbítás közvetlen formája a célfehérje foszforilációja

proteinkinázok által. Két fő típusa, a szerin/treonin- és a tirozin-foszforiláció eltérő biokémiai
következményekket jár. A szerin és treonin kisméretű oldalláncainak foszforilálása
egyszerűen töltésváltozást, az pedig konformációmódosulást, és így a fehérje aktivitásának
változását eredményezi. A tirozin megnyúl, kiterjed oldalláncának foszforilációja viszont
felismerőhelyet is teremt a polipeptidláncon más fehérjék számára. A sz/t- és a
tirozinspecifikus fehérjekinázok eltérő enzimcsaládot alkotnak. (Az egyetlen kivétel a
MAPKK-ok családja, amik kettős specificitású fehérjekinázokként a MAPK-okat treonin- és
tirozin oldalláncokon is foszforilálják.) A proteinkinázok sokszor jelátviteli kaszkádokat

34
alkotnak: a lánc tagjai egymást foszforilálva továbbítják a jelet (pl. MAPK kaszkádok).A
humán genom prgram több mint 500 proteinkináz gént azonosított az emberi genomban: a
fehérjekinázok a legnagyobb fehérjecsaládot alkotják sejtjeinkben. Részt vesznek a sejtciklus,
a differenciáció, a sejtmozgások, sejthalál, transzkripció, transzláció, génexpresszió
szabályozásában, kóros működésük betegségeket okozhat.

Makromolekuláris egymásrahatások. A közvetlen jelátvitel fontos formái a jelátviteli

fehérjék között kialakuló protein-protein egymásrahatások: a fehérjedomének felismerik
egymást, és komplexet képeznek. Legismertebbek az SH2- és SH3-domének. Ezeknek a
kapcsolatoknak a jelentősége, hogy a multiprotein komplexekben fizikai közelségbe kerül
egymással a szabályozó és a szabályozott, enzim és szubsztrát. A kapcsolat lehet indukált (pl.
növekedési faktor receptorok esetében) és állandó is. Az utóbbi esetben a jelátviteli fehérje a
sejt olyan régiójában helyezkedik el, ahol stimuláció esetén amúgy is működnie kell. A PKA-t
például lehorgonyzó fehérjék több sejtben a citoszkeletonhoz rögzítik, mert egyes célfehérjéi
itt lokalizálódnak. A jelátviteli fehérjéknek ez a kompartmentalizácija nagyban hozzájárul a
szignalizáció hatékonyságához, gyorsaságához és fajlagosságához.
A jelátvitel lipid-fehérje kapcsolatok létesülését is előidézheti. A PI3K-út serkentése során
képződő PIP3 másodlagos messenger például olyan fehérjekinázt vonz magához, ami speciális
lipidfelismerő domént tartalmaz.
A transzkripciós faktorok szekvenciaspecifikus DNS- fehérje kapcsolat kialakításával látják el
génregulációs funkciójukat. Az enhancer-kötés szabályozása döntően a transzkripcis faktor
foszforilációján keresztül történik, de más mechanizmusok is ismertek.

Jelamplifikáció

A szignáltranszdukció nem egyszerűen a jel sejten belüli továbbítást, hanem annak

felerősítését is jelenti. Az amplifikációt az okozza, hogy egy enzimmolekula több másodlagos
messengert termel vagy több szubsztrátot képes átalakítani. A jelamplifikáció mértéke több
ezerszeres is lehet.

Jelterminálás

Egy jelátviteli mechanizmus gyors és hatékony működésének előfeltétele az, hogy az aktivált
állapot csak addig maradjon fenn, amíg szükséges: a receptorstimuláció megszűnése után az
egész rendszer minél előbb kerüljön vissz a nyugalmi állapotba. A jelet tehát nem csak
generálni kell, hanem terminálni is. Ha a jelátviteli rendszer aktivált állapota tartósság válik,
az nem csak a szabályosságot veszélyezteti, de súlyos patológiás következményekkel is járhat
(pl. daganatképződés).

Jelátviteli hálózatok

A szignáltranszdukciós utak egymással számos ponton érintkeznek, párhuzamos pályák

helyett szövevényes jelátviteli hálózatok formájában járják be a sejtet. Vannak egy pontból
kiinduló, majd elágazó, divergáló utak, és vannak különböző irányokból érkező konvergáló
utak.

35
A sejtet környezeti hatások százainak milliónyi kombinációi érhetik. A ligandkombinációktól
függően a sejt proliferációval, differenciációval, anyagcsere-változással vagy akár
pusztulással is válaszolhat. Ennek a kombinatoriális szignalizációnak a biokémiai hátterét
biztosítja a jelátviteli pályák közötti párbeszéd lehetősége, a beérkezett szignálok integrálása.

Klinikai vonatkozások

Intracelluláris jelátvitel szükséges a differenciációhoz, a hormonhatáshoz,

neurotranszmitterek, növekedési faktorok hatásának közvetítéséhez. Valószínűleg sok
betegség hátterét jelátviteli zavar adja. Mivel eez egy új tudományterület, ezért a jelátviteli
betegségek molekuláris patomechanizmusának tisztázása még csak most kezdődött.

Nem inzulindependens (II. típusú) diabetes mellitus

A cukorbetegség a leggyakoribb anyagcserebetegség, a vakság, veseelégtelenség, érszűkület,

szívinfarktus és agyvérzés vezető kóroki tényezője. Az esetek többségében az okozza, hogy a
célszövetek inzulinérzékenysége csökken (II-es típusú). Az inzulinrezisztens diabetes
poligénes öröklődésű betegség; az esetek egy részében az intracelluláris jelátvitel fehérjéit és
az anyagcsereutak enzimeit kódoló génekben bekövetkező mutációk eredményezik. Az
inzulin-jelátvitel a tirozin-proteinkináz receptoron kezdődik. Az aktivált receptorhoz
nagyméretű dokkoló fehérjék (IRS= inzulin szubsztrát protein) kapcsolódnak, amik
adapterfunkciót látnak el: több jelpálya indul róluk. A Ras/ERK úton keresztül mitogén
jelátvitel érvényesül. Az inzulin metabolikus hatásainak fő közvetítője a PI3K-út: serkenti a
glikogénszintézist, a fehérjeszintézist és a sejtek glukózfelvételét. A PI3K-út stimulációja
következtében a citoplazmában
vezikulák membránjában
raktározott glukóztranszporter
fehérjék exocitózissal a
sejtmembránba kerülnek és
ezátal megnő a glukóz
transzportja a sejtbe. Az
inzulinrezisztns diabeteses
vmolekuláris biológiai
vizsgálatok több jelátviteli
fehérje mutációs inaktiválódását
találták (receptor, IRS-
fehérjék,..)

Nephrogen diabetes insipidus

A hipofízis antidiuretikus hormonja (ADH) a vesetubulusok sejtjeinek membránjában lévő

akvaporin fehérjéket aktiváltvaserkenti a víz visszaszívását. A jelátvitel a cAMP-úton
keresztül történik. Ennek megszakadása (pl. az ADH-receptor hiánya vagy
mködésképtelensége miatt) ADH-rezisztens diabetes insipidus kialakulásához vezet.

36
Cholera

Ennek a betegségnek a patomechanizmusa jó példa arra, hogy milyen súlyos

következményekkel járhat egy jelátviteli út konstitutív aktivitása. A baktérium által termelt
choleratoxin a vékonybél hámsejtjeiben tartósan aktiválja a Gs-fehérjét, az emelkedett cAMP-
szint pedig az epiteliális sejtek membránján keresztül nagymértékű víz-és sóelvezetéshez
vezet. A hasmenés életveszélyes állapotot idéz elő anélkül, hogy a vékonybél
nyálkahártyájában morfológiai károsodás lenne.

Krónikus gyulladásos betegségek

Sok gyakori, súlyos tünetekkel járó betegségre az érintett szövetek krónikus gyulladása
jellemző (pl. rheumatoid arthritis, colitis ulcerosa). Ezen betegségek patogenezisében fontos
tényező az NFκB-út tartós aktiválódása, ami a gyulladásos folyamat fenntartását biztosító
fehérjék expresszióját indukálja. A betegségek kezelésére használt gyógyszerek
(glukokortikoidok, antioxidánsok) éppen az NFκB transzkripciós faktor gátlásával fejtik ki
hatásukat.

Daganatok

A rosszindulatú sejtburjánzást a sejtek proliferációját szabályozó jelátviteli utak mutáció(k)

következtében fellépő konstitutív aktivációja okozza. Ezt még részletzni fogjuk majd.

37
 74. Az egyedfejlődés molekuláris alapjai.

Kis körítés:

A zigótából kialakuló szervezet,- ami kb 300 különböző sejtből áll (szóval nagyon diverz)-
mindegyikében ugyanaz a génállomány van. Miközben a szervezet folyamatosan változik, a
genom érintetlen marad minden testi sejtben ez a genom ekvivalencia törvénye. Persze
van kivétel is, csak hogy erősítse a szabályt: pl. az immunglobulin gének átrendeződése. Az
embriológusoknak tehát az okozza a fejtörést, hogy feloldják az azonos genom-eltérő
fenotípus paradoxonját.

Az emlősök korai egyedfejlődése:

A zigóta barázdálódni fog, méghozzá úgy, hogy a mérete közben nem nagyon változik, a
benne lévő sejtek pedig egyre kisebbek lesznek (mert ugye egyre többen vannak). A 8 sejtes
stádiumig ezek a sejtek totipotensek, azaz
mindegyikből egy külön egyed
fejlődhetnek. A morula stádiumban már
differenciálódnak, a blasztociszta
stádiumban pedig az embriocsomójából az
embrió, a tropfoblaszt sejtjeiből pedig a
méhlepény fog kialakulni. Ahogy fejlődik
az embricsomó, megjelennek a
csíralemezek, majd a szervkezdemények is
(organogenezis)

Az egyedfejlődés celluláris folyamatai

Sejtproliferáció
Az embrió növekedését sejtosztódások sorozata biztosítja. A sejtciklus rövid csak M és S
fázisból áll és nagyon szigorúan kontrollált.

Determináció
A determinációnak az a lényege, hogy a pluripotens (vagyis bármi lehet belőle) sejteknek el
kell dönteni, hogy mégis milyen sejtek lesznek és így le is mondanak arról, hogy ezek után
más sejté fejlődjenek. Vagyis elköteleződnek. Ők lesznek a mindenféle blasztok (fibroblaszt,
neuroblaszt, mioblaszt). Szaporodni tudnak és nem csak saját maguk klónját, hanem
differenciált sejteket is létre tudnak hozni.

38
 75. Az apoptózis fiziológiás és patológiás jelentősége
Az apoptózis fiziológiás szerepe

Sejtek, sejtcsoportok tervszerű, programozott elhalása számos célt szolgál a többsejtű

élőlények életében. Az egyedfejlődés során feleslegessé vált szövetek, szervek eltűntetése (pl
az ebihal farkának felszívódása, emlősök előveséjének visszafejlődése), új struktúrák
kialakítása (ujjak kifejlődése a köztük lévő szövetek felszívódásával) apoptotikus
sejtpusztulást igényel. A kifejlett szervezetben a szövetek, szervek állandó volumenének,
homeosztázisának fenntartása a sejtproliferáció és –pusztulás egyensúlyát feltételezi: a felnőtt
emberi szervezetben mintegy 1011 pusztul el naponta. A hormonmegvonás következtében
fellépő szöveti involúció (pl.az endometrium elhalása a menstruáció előtt) szintén
apoptózissal valósul meg. Apoptózissal pusztulnak el a saját antigéneket felismerő, nem
kívánatos immunsejtek. Minőségellenőrző mechanizmusként működik a programozott
sejthalálabnormális, károsodott sejtek eliminálásában. Az apoptotikus folyamatok túlsúlyba
kerülése az egyik fontos tényezője a fiziológiás öregedés folyamatának is.

Az apoptózis betegségei

Mivel az apoptózis a szervezet homeosztázisához hozzájáruló nagyon fontos jelenség, a

normálistól eltérő mértéke káros következményekkel jár. Túl kevés apoptózis a proliferáció
túlsúlya által káros sejtszaporulatot okoz. Túl sok apoptózis létfontos sejtek, szövetek
elvesztéséhez, degeneratív kórképekhez vezethet.

Csökkent apoptózissal járó betegségek Fokozott apoptózissal járó betegségek

daganatok AIDS
follicularis lymphomák neurodegeneratív kórképek
p53- szolid tumorok Alzheimer-kór
autoimmun kórképek Parkinson-kór
systemás lupus erythematosus amyotrophiás lateralsclerosis
vírusfertőzések Huntington-kór
herpesvírus ischaemiás kórképek
poxvírus myocardiális infarctus, stroke
toxin-indukált betegségek
alkoholos májkárosodás

Érthető módon a programozott sejthalálkutatásnak egyik legaktívabb területe

apoptózisindukáló és apoptózisgátló anyagok keresése, gyógyszerek kifejlesztése. Apoptózist
előidéző szerként a TNFα, glukokortikoidok, kemoterapeutikumok használatosak. A dagaat-
terápiában az apoptózis-jelátvitelt szelektíven serkentő eljárások az állatkísérletek, illetve
klinikai kipróbálás fázisában vannak. Ilyen lehetőségek a halálreceptorok célzott serkentése, a
PI3K/PKB út blokkolása, a Bcl-2 fehérje szintjének csökkentése. A programozott sejthalál
gátlószereiként növekedési faktorok, szelektív kaszpáz-inhibitorok, antioxidánsok jönnek
számításba. Neurodegeneratív kórképek gyógyszereiként reményteljes eredményekkel

39
tesztelnek apoptózis-gátlószereket. A programozott sejthalál rendkívül bonyolult
folyamatainak feltárása mind több teret nyit a racionális gyógyszerfejlesztések számára.

40
 76. Az apoptózis mechanizmusa
Többsejtű szervezetekben a sejteknek pusztulniuk kell. A fiziológiás, programozott sejhalált
már a 19. század közepén leírták. Minden fiziológiás sejthalál, de a patológiás sejtpusztulások
számos fajtája is apoptózissal megy végbe. Az apoptózis a sejteknek az evonlúció során
erősen konzervált, éltalánosan alkalmazott öngyilkossági mechanizmusa. Az
apoptózisvizsgálatok modellszerve a primitív fonalféreg (Caenorhabditis elegans), aminek az
egyedfejlődése során végbemenő apoptotikus folyamatok jól tanulmányozhatók.

Nekrózis és apoptózis

Az apoptózis élesen különbözik a nekrózistól.

Nekrózis. Ha a sejtek egy csoportját súlyos fizikai vagy kémiai károsító hatás éri, jellegzetes
celluláris tünetek mellett pusztulnak el. A sérült sejt megduzzad, magjában a kromatin
szétszórt csomók formájában kondenzálódik; a membránstruktúrák károsodása következtében
tartalmuk kiszivárog a környező extracelluláris térbe és gyulladást idéz elő, melynek
keretében az érkező makrofágok végül is fagocitálják a dezintegrált sejtet.
Apoptózis. Gyakran olyan fiziológiás hatások váltják ki, amik önmagukban nem halálosak: a
sejt eldöntheti, hogy életben marad-e vagy nem. Az apoptózis során a membránok mindvégig
épek maradnak: a sejttartalom nem kerül a sejtek közötti térbe, gyulladásos reakció sem
alakul ki. A haldokló sejt struktúrájának lebontása tehát anélkül történik, hogy a környező
szövetek komolyan károsodnának. Az apoptotikus sejt zsugorodik, magjában a
kromatinállomány a maghártya alatt kondenzálódik, közben DNS-ét internukleoszomális
hasítások darabolják. A zsugorodó sejtfelszínről sejtorganellumokat tartalmazó apoptotikus
testek válnak le, ezeket a szomszédos sejtek fagocitálják. A sejt törmelékének ez a hatékony
eltakarítása megakadályozza, hogy az elpusztuló sejtekből immunogén hatású
makromolekulák (DNS-darabok, fehérjék) szabaduljanak fel, melyek autoimmun betegséget
idézhetnének elő.

Az apoptózis szakaszai

Az apoptózis fő fázisai a különböző rendszerekben azonosak: iniciáció, jelátvitel, effektor

fázis, degradáció.

1. Az iniciáció fázisa

A sejthalált külső és belső stimulusok is előidézhetik. A külső jelek közül fontosak azok a
polipeptid természetű ágensek, melyek sejtfelszíni, ún. halálreceptorokhoz kötődnek. Ilyen
például a tumor nekrózis faktor α (TNF α), mely receptorához kötődve idézi elő a sejt
apoptózisát. Más ágensek növekedési faktorként túlélési szignálokat küldenek a sejt belsejébe.
A növekedési faktorok megvonása gyakori oka a sejthalálnak. A sejten belül ható stimulusok
közé tartoznak a DNS sugárzás vagy kémiai ágensek hatására bekövetkező károsodásai.
Kiválthatják a halálprogram aktivációját aa sejtben képződő metabolitok (pl. szabadgyökök),
intracellulárisan ható mérgek, gyógyszerek.

41
2. Szignáltranszdukciós fázis

Az apoptotikus folyamat következő szakaszában a halált hozó jelnek el kell jutnia a képződés
helyéről a sejthalál végrehajtóihoz, az apoptózis proteázokhoz. A sejthalál ezen szakasza
rendkívül bonyolult és még kevéssé ismert folyamat. Néhány jelátviteli fehérje szerepe
azonban kezd tisztázódni.
Vannak adapterfehérjék, melyek fizikai kapcsolatot létesítenek a sejtfelszíni
halálreceptorok és a proteolítikus kaszpáz enzimek között.
Fontos szabályozó szerepük van a Bcl-2 család tagjainak. Első képviselőjüket a Bcl-2
fehérjét a gyakori follicularis B sejtes lymphomában transzlokációs mechanizmussal
aktiválódó bcl-2 protoonkogén termékeként azonosították. Az aktivált onkogénekről fokozott
mennyiségben expresszálódó fehérje gátolja a fiziológiás sejtpusztulást. A mitokondriumok
központi szerepet játszanak a programozott sejthalálban: a sejthalált az váltja ki, hogy a
citokróm c fehérje felszabadul a mitokondriumok belső membránjából és a citoszolban
aktiválja az apoptózis proteázokat. A Bcl-2-szerű fehérjék anti-apoptotikus hatásukat úgy
fejtik ki, hogy megakadályozzák a citokróm c felszabadulását. A család más tagjai (pl. a Bax,
Bad fehérjék) ellentétes hatásúak: elősegítve a citokróm c kijutását a citoszólba, serkentik az
apoptotikus folyamatot.
A genotoxikus hatások (sugárzás, kémiai ágensek) eredményeképpen létrejövő DNS-
károsodás által kiváltott sejthalálban döntő szerepe van a p53 fehérjének. Kiterjedt DNS-
roncsolódás a p53 transzkripciós faktor közvetítésével proapoptotikus gének expresszióját
idézi elő, melyek végrehajtják a halálprogramot. A p53 apoptózisindukáló hatása rendkívül
fontos a daganatok terápiája szempontjából. A sugárterápia és a legtöbb citosztatikum DNS-
károsodást idéz elő a tumorsejtekben, melyek apoptózissal elpuszutlnak. A daganatok
progressziója során prognosztikai szempontból súlyos fordulatot jelent a p53 tumor
szupresszor gén elvesztése: a daganat agresszívvé, kemoterápiával és radioterápiával szemben
rezisztenssé válik.
Az apoptózis jelátvitelében más fehérjék is részt vesznek, érdekes módon többen közülük a
mitogenetikus jelátvitelben is szerepet játszanak. A Janus-arcú faktorok klasszikus
képviselője a Myc transzkripciós faktor, mely a körülméynektől függően osztódni vagy
pusztulni segíti a sejtet.

3. Az effektor fázis

Az apoptotikus folyamat végrehajtó enzimei a kaszpázok: proteolítikus enzimek, melyek a

szubsztrátfehérjékben specifikus régiót ismernek fel és benne aszparaginsav mellett hasítanak.
A kaszpáz-családba emberben 11 enzim tartozik; ezek inaktív pro-kaszázok formájában
expresszálódnak, aktivitásuk pedig proteolítikus hasítással történik. Kaszpázok az iniciációs,
és az effektor fázisban is részt vesznek. A halálszignálok hatását a mitokondriumokból
kiszabaduló citokróm közvetíti az apoptózis proteázokra. A szabályozásban részt vevő
fehérjék (kaszpáz aktiváló protein, citokróm c, iniciátor kaszpáz) multiprotein komplexek,
apoptoszómák formájában végzik el feladatukat: aktiválják a sejtet végül kivégző
kaszpázokat.
A kaszpázok számos célfehérét hasítanak el, ezáltal aktiválva vagy inaktiválva őket. Az
apoptózisra jellemző celuuláris változásokat végső soron ezeknek a kaszpázszubsztrátoknak a

42
hatásai eredményezik. A hasított fehérjék között vannak strukturális proteinek: a laminok
proteolízise kromatinkondenzációt, aktinkötő fehérjék és intermedier filamentumok hasítása
pedig citoszkeleton-átrendeződést okoz. jelátviteli fehérjék átalakulása specifikus
szignalizációs rendszereket befolyásol; ezek közül legfontosabbnak a stressz-aktivált JNK-út
aktiválása látszik. Magfehérjék hasítása génexpressziós változásokat okoz. Fontosnak tartják a
DNS/RNS metabolizmus egyes faktorainak (repair-enzimek, splicing-fehérjék) hasítását is; az
apoptózisra jellemző internukleoszomális DNS-fragmentációt is egy specifikus kaszpáz-
aktivált DNáz hajtja végre. Általánosan elfogadott vélemény szerint nem egyes fehérjék
proteolítikus aktivitása, hanem számos kaszpáz-célfehérje együttes hatása felelős a
sejthalálért. Az apoptózis tehát halál ezer vágás által.

4. A degradáció fázisa

Az effektor fázis eredményeképpen tehát irreverzíbilis változások mennek végbe a sejtekben:

a kromatin kondenzálódik, majd darabolódik, a citoplazma zsugorodik, a sejtfelszínről
apoptotikus testek válnak le, melyek áldozatul esnek a szomszédos, túlélő sejtek fegocitáló
aktivitásának. Az apoptotizált sejt anélkül, hogy megbontaná a szövet integritását,
nyomtalanul eltűnik.

43
 77. A tumorsejt általános jellemzői
A tumorképződés abnormális sejtproliferáció miatt jön létre. A normális sejteknek
rosszindulatú daganatsejtté történő átalakulása során mélyreható változások játszódnak le a
sejt életének minden területén: zavarok támadnak a jelátviteli folyamatokban, a felborul a
sejtciklus szabályozása, megváltozik a gének működése, a sejtek közötti kommunikáció, a
sejt-mátrix kapcsolatok.

A daganatok osztályozása

A daganatokat biológiai tulajdonságaik és a betegség várható kimenetele alapján két

kategóriába sorolhatjuk. A jóindulatú (benignus) tumorok sejtjei morfológai és funkcionális
szempontból is hasonlítanak azokhoz a normális szöveti sejtekhez, amikből a daganat
származik. A tumor növekedése lassú és lokalizált: kötőszöveti tok veszi körül, ami
meggátolja a környező szövetek infiltrálását. Sebészi úton általában gyógyítható. A
rosszindulatú (malignus) daganatok kevésbé differenciáltak, a tumor fejlődése során átlépi a
szövet, szerv határát, belenő a környező szövetekbe (invázió) és távoli áttéteket (metasztázis)
képez. A malignus tumorok eredetük alapján osztályozhatók. Az endodermából és az
ektodermából származó carcinomák teszik ki a tumorok 90%-át. A sarcomák mezodermális
eredetű tumorok, a leukaemiák a vérsejtekből, a lymphomák immunsejtekből származnak.

A tumorsejt morfológiája

A jól differenciált tumorok sejtjei kevéssé térnek el a normális szöveti képtől, a

dedifferenciált (anaplasztikus) daganatok viszont inkább az embrionális
sejtekhezhasonlítanak, organellumai az érett szöveti sejteknek a „karikatúrái”. A legbetegebb
sejtek sem tartalmaznak olyan morfológiai jegyeket, melyek kizárólagosan jellemeznék a
daganatsejtet.

A sejtmag elváltozásai

A daganatsejt magja gyakran a fokozott aktivitás jegyeit viseli. A daganatszövet mitotikus

indexe emelkedett, az interfázikus magok általában duzzadtak. Differenciálatlan magokra
jellemző az eukromatinizáció: a kromatinállomány kevéssé elektronszóró, a heterokromatin
keskeny marginális kromatinsávra korlátozódik. Differenciált magokban viszont okozott
kromatinkondenzáció is előfordul. A nukleoluszelváltozások gyakoriak: hipertrófia, a
fibrlláris állomány dominanciája fokozott riboszómaképzésre utal. A sejtmag
hiperszegmentációja, bizarr magalakok és nukleolusz hipertrófia együttes megjelenése
poliploid daganatokra jellemző. A maglebenyezettséget okozó citoplazmatikus
betüremkedések szeudoinklúziók formájában jelenhetnek meg elektronmikroszkópos
felvételeken: a sejtmagon belül megfigyelhető citoplazmatikus organellumokat kettős
maghártya választja el a mag többi részétől. vírusok, glikogénszemcsék, lipidcseppek valódi
magzárványokat is alkothatnak. A tumor nekrózisát kariopiknózis (magzsugorodás), kariolízis
(magszétesés), apoptotikus jelek kísérhetik.

A citoplazma és a sejtfelszín elváltozásai

44
A daganatsejt differenciáltsági állapotától függően organellumszegénység vagy éppen
túlzsúfoltság is lehet. A mitokondriumok száma megnőhet, bizarr, degenerált alakok
jelenhetnek meg. A DER eltűnését általában szabad riboszómák felszabadulása kíséri. Más
daganatokban az ER hipertrofizál. Zárványok, glikogén-, lipidszemcsék felszaporodása
gyakori. Epiteliális tumorsejtek között a dezmoszómák felszaporodása kompenzációs
mechanizmusnak tekinthető a sejt-sejt kapcsolatok erősítésére. A sejtek legömbölyödését
citoszkeletonváltozások eredményezik. Az intermedier filamentumok diagnosztikus
markerként használhatók a daganatsejtek eredetére vonatkozóan: minden carcinoma
citokeratint, a sarcomák, lymhomák, melanoma malignum vimentint, a myosarcomák
dezmint, az astrocytomák gliafehérjéket, a neurneredetű daganatok neurofilamentumokat
tartalmaznak. A tumor eredete immuncitokámiával tisztázható. Hámeredetű daganatok
esetében a szöveti invázió megindulásának biztos jele a hámsejteket a kötőszettől elálasztó
lamina basalis károsodása.

A tumorsejt funkcionális jellemzői

Szövettenéyszeti sejtek transzformációja

Ha erre alkalmas szövettenyészeti sejteket kémiai karcinogénekkel, sugárzással vagy

daganatkeltő vírusokkal kezelnek, ezek egy része a tumorsejtekre jellemző fenotípusos
tulajdonságokat vesz fel (malignus transzformáció). A transzformált sejtek citoszkeletonjuk
átrendeződése következtében lekerekednek, kevésbé tapadnak a szövettenyésztő edény
aljához, elszaporodva egymás tetejére nőnek és a normális sejtek rétegéből kiemelkedő kis
sejtcsomókat (fókuszokat) alkotnak. Minden fókusz egyetlen transzformált sejt genetikailag
azonos utódaiból alakul ki. A fókusz izolálható, tovább tenyészthető, és kitűnő
modellrendszert szolgáltat a tumorsejt fiziológiai, biokémiai és genetikai tulajdonságainak
tanulmányozására.

A transzformált sejtek viselkedése

A sejtmozgás és osztódás kontakt gátlásának megszűnése. A normális sejtek addig

vándorolnak és szaporodnak a szövettenyésztő edény felszínén, amíg a sejtek egymáshoz nem
érnek. Összefüggő sejtréteg kialakulása után a mozgás és az osztódás leáll; a jelenséget
kontakt inhibíciónak nevezzük. A daganatsejtek ezt a készségüket elvesztik, egymásra nőve
csomókat, több sejtréteget is kialakítanak. A sejtek mozgékonyságát növeli a membrán
megváltozása: a membránfehérjék oldalirányú mozgása könnyebbé válik, a glikoproteinek és
a glikolipidek összetétele módosul.
Csökkent növekedési faktorfüggőség. Normális sejtek csak szérumtartalmú tápoldatban
szaporodnak: a szérum növekedési faktorai stimulálják a proliferációt fenntartó mitogén
jelátviteli utakat. A daganatsejtek szérumigénye csökkent. Sok tumorsejt autokrin
mechanizmussal elégíti ki növekedési faktor igényét. Más daganatokban a mitogén jelpálya
konstitutívan aktív: növekedési faktorok nélkül is állandóan stimulálja a sejtosztódást.
A letapadástól való függőség megszűnése. A legtöbb normális sejt szaporodásához az kell,
hogy a sejt szilárd felszínhez tapadjon. Ha a kitapadás megszűnik, a sejt apoptózissal
elpusztul. In vivo ennek a jelenségnek (görög nevén anoikisz – hajléktalanság) óriási
jelentősége van: az extracelluláris mátrixról leváló sejtek nem tudnak a véráramba kerülni,

45
máshol letapadni és szövetidegen sejtpopulációt létrehozni. A daganatsejtek – megváltozott
sejtfelszíni tulajdonságaik, csökkent fibronektinképző képességük miatt – eleve gyengébben
tapadnak a mátrixhoz, a leváló sejtek pedig nem pusztulnak el, megőrzik
szaporodóképességüket, ami in vivo áttétképzéshez vezethet.
Immortalitás. A normális sejtek halandóak, azaz előbb-utóbb mindenképpen leáll, a sejtek
pedig elpusztulnak. Ezt valószínűleg a kromoszómák telomérrövidülése okozza. Normális
sejtek is túlélhetik ezt a krízist úgy, hogy halhatatlanná válnak. Az így nyert, korlátlan ideig
tenyészthető sejteket sejvonalnak nevezzük. Az immortalitás a daganatsejtek általános
jellemzője. Alapja valószínűleg az, hogy a sejtek a daganat progressziója során visszanyerik
telomeráz-expresszáló képességüket.

Génexpressziós- és anyagcsere-változások. A daganatsejtekben sok gén működése

megváltozhat, és ezek hozzájárulhatnak a daganat progressziójához. Proteáz enzimek fokozott
szekréciója például az extracelluláris mátrix fehérjerostjainak lebontásához,
daganatterjedéshez vezet. Sejtfelszíni transzportfehérjék felszaporodása fokozza aminosavak,
glukóz felvételét, így segíti a fokozott metabolizmust.
Az apoptózis képességének elvesztése. A rosszindulatú daganatsejtekben a genomban
felhalmozódó mutációk nem vezetnek apoptózishoz (normális sejtben igen). Ennek
leggyakoribb oka a p53 fehérje funkcióvesztése.
Angiogenezis. A daganat növekedésével a belsejében lévő sejtek oxigén- és tápanyagellátása
elégtelenné válik. A növekedés csak úgy folytatódhat, ha a tumor belsejébe új erek nőnek,
amik biztosítják a vérellátást. Minden szolid (szilárd) tumorsejtre jellemző, hogy
angiogenetikus faktorokat (VEGF, FGF) termelnek, és parakrin módon serkentik új
kapillárisok kialakulását. Enélkül a folyamat nélkül 2mm-nél nagyobb tumorok nem
nőhetnének, így érthető, hogy az angiogenezis gátlásával nagyon próbálkoznak.

A daganatsejtre jellemző változás Klinikai következmény

megváltozott morfológia szövettani diagnózis lehetősége
megváltozott sejtszaporodás
fokozott sejtosztódás progresszív növekedés
immortalitás
csökkent növekedési faktorigény
kontakt gátlás elvesztése invázió és metasztázis
fokozott motilitás
sejtfelszíni változások
glikolizáció változása
fibronektin csökkenése metasztázis
letapadásfüggőség megszűnése
proteáz szekréció invázió
anyagcsere-változások
fokozott glukóz- és aminosavfelvétel kachexia
fokozott glikolízis
genetikai változások
fokozott genetikai instabilitás tumorprogresszió, gyógyszer rezisztencia

46
 78. Onkogén DNS-vírusok

Onkogén vírusok
A tumorvírusok között igen karcinogén ágensek vannak. In vitro malignus transzformációt, in
vivo daganatképződést idéznek elő. Az emberi daganatok kb. 15%-ában valószínűsíthető
vírusetiológia. A humán tumorvírusok nem teljes értékű karcinogének: a daganatképződéshez
egyéb genetikai vagy környezeti tényezők hatására is szükség van.
Hatásmechanizmusuk alapján két csoportba sorolhatók: a direkt hatású vírusok genomja
onkogént tartalmaz, aminek terméke a fertőzött sejt szabályozhatatlan szaporodását idézi elő
(pl.: HPV, Epstein-Barr vírus). Az indirekt hatású vírusok onkogént nem tartalmaznak,
proliferációs hatásukat indirekt úton fejtik ki (pl. hepatitis B vírus).
Onkogén vírusok közé DNS-és RNS-vírusok is tartoznak. Közös tulajdonságuk, hogy ahhoz,
hogy a sejtet stabilan transzformáják, a fertőzés során genetikai információjukat integrálniuk
kell a celluláris genomba. A tumorvírusok viszonylag kis genommal rendelkeznek.

Onkogén DNS-vírusok
SV40- és poliomavírus

A vírus-tumorgenezis legjobb modelljei a majmok SV40-vírusa és az egerek poliomavírusa.

Ezek a vírusok nagy hatásfokkal transzformálnak erre érzékeny szövettenyészeti sejteket, in
vivo azonban nem mutatnak tumorigenitást.
A vírusgenom és termékei. Az SV40-
és a poliomavírus kisméretű, kb. 5000
bázispár nagyságú, cirkuláris DNS-
genomja két régióból áll. A korai
régióról képződő transzkriptum
alternatív splicinggal korai mRNS-eket
produkál, melyekről nagy T, kis T
(poliomavírus esetében közepes T is)
elnevezésű fehérjék képződnek a
fertőzött sejtben. A korai fehérjék
szükségesek a vírus szaporodásához. A
poliomavírus nagy T fehérjéje a magban
expresszálódik, transzkripciós és
replikációs folyamatokat befolyásol,
immortalizálja a sejtet. A közepes T a
plazmamembránhoz kötött, és a
morfológiai transzformációt idézi elő
(SV40 mindkettőt a nagy T csinálja). A
kis T citoplazmatikus fehérje,
közreműködik a teljes malignus
transzformáció kialakításában.

47
A genom késői régiója a fertőzés későbbi szakaszában expresszálódik. Az általa kódolt
fehérjék a kapszid strukturális komponensei, amik a vírusreplikáció során képződő érett
vírionokba épülnek be.
Fertőzési ciklus. A fertőzés kimenetele döntően függ a fertőzött sejttől. A természetes
gazdasejtben a vírus a sejtmagba jut, korai régiója átíródik. A T-fehérjék hatására a sejt
morfológiailag transzformálódik, a vírus-DNS pedig replikálódni kezd a sejtmagban. A késői
régió által kódolt fehérjékkel kapcsolódva a sejtmagban nagy mennyiségű víruspartikulum
jelenik meg, a sejt hamarosan szétesik, az új vírusok kiszabadulnak. A fertőzésnek ezt a
típusát lítikus fertőzésnek nevezzük, az azt lehetővé tevő gazdasejtet pedig permisszív sejtnek.
Más fajba tartozó sejtekben a fertőzés korai szakasza hasonlóan zajlik: a vírus a magba hatol,
transzformálja a sejtet. Ezekben a sejtekben azonban a vírus-DNS nem tud replikálódni
(nonpermisszív sejtek), a celluláris genom vírus által stimulált replikációja viszont
folytatódik. A sejt osztódásával egyre több utódsejtből tűnik el a replikálódni képtelen vírus-
DNS; ezek a sejtek újra normálissá válnak. Néhány sejtben viszont a vírusgenom
véletlenszerűen integrálódik a sejt DNS-ébe, együtt replikálódik vele, és az utódsejtben is
fenntartja a transzformált állapotot. A fertőzésen átesett nonpermisszív sejtek kis részében
tehát permanens transzformáció alakul ki. Ezek alapján érthető, hogy ezeknek a vírusoknak
nem a célja, hogy tumort okozzanak, hanem hogy szaporodjanak a fertőzött sejtben. Malignus
transzformáció akkor következik be, ha a vírus szaporodása, a lítikus transzformáció gátolt.
Adenovírusok

Nem állnak rokonságban az SV40-polinomacsoporttal: genomjuk sokkal nagyobb (35 kb),

lineáris, kettős láncú DNS. Biológiai viselkedésük viszont hasonló: permisszív
sejtekbenljtikus fertőzést okoznak, nonpermisszív sejtekben pedig transzformációt; genomjuk
korai és késői régióra osztható, az előbbi termékei transzformáló, az utóbbié strukturális
fehérjék. Az adenovírusok emberben tumort nem okoznak.

Hepatitis B vírus

A májrák (hepatocellularis carcinoma)egyike a leggyakoribb rosszindulatú daganatoknak.

Afrikában és Kínában sokkal gyakoribb mint a fejlett nyugati országokban. Ennek oka, hogy
etiológiájában nagy szerepet játszik az elégtelen higiéniás körülmények között gyakori vírus-
hepatitis.
A hepatitis B vírus (HBV) a vér és testnedvek útján, transzfúzióval, intravénás
kábítószerélvezettel, szexuális érintkezéssel terjedő fertőző ágens. A vírussal fertőzött
májseteket az immunrendszer elpusztítja: a folyamat akut hepatitis képében zajlik, ami az
esetek többségében következmények nélkül gyógyul. A fertőzések 5-10%-ában azonban a
gyulladás perzisztál, a krónikus hepatitis talaján májzsugorodás (cirrhosis) alakul ki, ami
pedig százszorosára növeli a hepatocelluláris carcinoma kifejlődésének valószínűségét. A
vírusfertőzés és a májdaganat megjelenése között évtizedek telhetnek el.
Bár a HBV az állatvilág legkisebb genommal rendelkező vírusa – a 3,2 kb méretű cirkuláris
DNS géntérképe és szekvenciája ismert, a hepatokarcinogenezis mechanizmusa még nem
tisztázott. A legvalószínűbb ok a krónikus fertőzés és sejtpusztulás által kiváltott folyamatos
regeneráció, fokozott sejtproliferáció malignus folyamattá válása. Az anti-HBV vakcináció
bevezetésével a hepatocelluláris carcinoma gyakorisága is csökkenni kezdett.

48
Papillomavírusok

A több mint 90 humán papillomavírus (HPV) komoly orvosi jelentőséggel bír. Epiteliális
sejteket fertőzve egyesek jóindulatú szemölcsök kialakulásához vezetnek, más típusok
azonban anogenitális rákokat okoznak; közülük leggyakoribb a méhnyakrák (cervix
carcinoma).
A cervix carcinoma szexuális úton terjed: a fertőzés a sérült nyálkahártyán keresztül történik.
A vírus egy specifikus integrint használ receptorként; megkötődik a hám bazális rétegének
sejtjein, endocitózissal jut be a sejtbe, majd transzlokálódik a magba és genomja integrálódhat
a megtámadott sejt DNS-ébe. A vírus-DNS a cervix carcinomák több mint 90%-ában
kimutatható a daganatsejtek genomjában.
A HPV genom hasonló az SV40- és poliomavírusok genomjához, de azoknál komplexebb
génszerkezetű. A transzformáló géntermékek (E6 és E7 fehérje) a korai proteinek közé
tartoznak, a késői gének (L1, L2) kapszidfehérjéket kódolnak. Az SV40-, polinoma-, adeno-,
és papillomavírusok ugyanazt a pontot támadják a sejtek malignus transzformációjához: a
sejtproliferációt fékentartó kulcsfontosságú szabályozó fehérjéket (p53 és Rb tumor
szuppresszor fehérjéket) inaktiválják. Újabb adatok szerint a HPV onkoroteinjei zavart
okoznak a centroszómák duplikációjában is, az így fellépő kromoszómarendellenességek
ugyancsak hozzájárulnak a malignus daganat kialakulálsához.

Herpeszvírusok

Nagyméretű (100-200 kb) genommal rendelkeznek, töb fajtájuk daganatképzőst indukál

gerinces gazdaszervezetében. Orvosi szempontból két fajtája jelentős.

Epstein-Barr vírus (EBV). Nagyon elterjedt, az emberek 90%-a fertőződik vele élete során,
többnyire tünetmentesen. Egyes esetekben akut fertőzést okoz, a B limfociták
proliferációjával, nyirokcsomó-megnagyobbodással, magas lázzal (mononucleosis infectiosa);
általában gyorsan, következmény nélkül gyógyul. Immunszuppresszált állapotban (pl.
maláriás, AIDS-es betegekben) azonban a folyamat malignizálódhat, nyirokeredetű daganat
alakulhat ki. Egyik formája az Afrikában gyakori Burkitt-lymphoma. A vírus pontos szerepe a
daganat kialakulásában még nem tisztázott; egyes vírusgének termékei traszformáló hatásúak
lehetnek, de az is elképzelhető, hogy a vírus által kiáltott, fokozott B-sejt proliferáció vezet a
daganatképzésért felelős genetikai léziók kialakulásához.
Kaposi-sarcomához társuló hepreszvírus. A Kaposi-sarcoma nagyon ritka bőrdaganat, ami
az AIDS-es betegek jelentős hányadában megjelenik a betegség késői szakaszában. 1994-ben
írtak le egy herpeszvírust (humán herpeszvírus-8), amit azóta minden Kaposi-sarcomából
származó biopsziában megtaláltak. A vírus genomjában több olyan gént azonosítottak,
melyek terméke felelős lehet a fertőzött sejtek malignus transzformációjáért, és a daganat
progressziójáért. Az egyik géntermék az angiogén növekedési faktor szekrécióját indukálja,
egy másik gén ciklinfehérjét kódo, ami a vírusfertőzést követő fokozott sejtprliferációért
felelős. A vírusgenom a BCL-2 családba tartozó antiapoptotikus hatású fehérjét is kódol.
Komoly erőfeszítések folynak az említett vírusgének szerepének tisztázására, az AIDS ezen
végzetes kimenetelű szövődményének hatásos kezelésére.

49
 79. Retrovírusok
Míg a daganatkeltő DNS-vírusok közé különböző, egymással rokonságot nem mutató
vírusfajták tartoznak, az onkogén RN vírusok ugyanazon vírusosztály tagjai. Az első RNS
tumorvírust Peyton Rous fedezte fel 1911-be (csirkék Rous sarcoma vírusa). Az 1960-as
években Howard Temin igazolta, hogy a Rous sarcoma vírus RNS-ének replikációja egy
DNS-intermedier közvetítésével történik, majd Temin és David Baltimore azonosították a
DNS-kópia szintézisét végző reverz transzkriptáz enzimet. A fordított információátvitelből
származik az onkogén RNS-vírusok neve: retrovírusok.

A retrovírusok fertőzési ciklusa

A retrovírusok külső burkát a fertőzött sejt membránjából származó foszfolipid kettős réteg
alkotja, amibe transzmembrán fehérjék ágyazódnak (Env fehérjék). A nukleokapszidot két
azonos nukleotidszekvenciájú, nagyméretű genomiális RNS-molekula, strukturális fehérjék
(Gag proteinek) és reverz transzkriptáz molekulák alkotják.
A víruspartikulum megtapad a fertőzött sejt felszínén, burka fúzionál a sejthártyával, a
nukleokapszid pedig bejut a citoplazmába. A felszbaduló RNS-genomon tRNS-primer
segítségével a reverz transzkriptáz kettős láncú DNS-másolatot készít. A bonyi szintetikus
folyamat végére a cDNS két végén azonos szekvenciájú szakaszok, LTR-szekvenciák (long
terminal repeat) képződnek, amik a vírusfertőzéss további lépéseiben játszanak döntő
szerepet. A vírus DNS bejut a sejtmagba és beépül, integrálódik a celluláris genomba, az
integráció helye véletlenszerű. Az integrálódott vírus-DNS, amit provírusnak nevezünk, az
LTR-ek végeivel kapcsolódik a gazdasejt DNS-éhez. Az LTR-ek tartalmaznak promóter- és
enhacer-régiókat, valamint poli(A)-szignált. A proximális (upstream) LTR promóterként, a
disztális (downstream) pedig terminátorként működhet. Rajta a teljes vírusgenomnak
megfelelő RNS-molekulák, és kicsi mRNS-ek is képződnek, érés után kijutnak a
citoplazmába, és ott virion fehérjék szintézisét irányítják. Az Env proteinek beépülnek a
citoplazmába, és megkötik a citoszolban összeszerelt nukleokapszid partikulumokat. AZ új
virionok sarjadzással válnak le a sejtfelszínről. A vírus szaporodását is biztosító fertőzés tehát
általában nem pusztítja el a sejtet, nem lítikus. Ugyanakkor a sejt malignusan
transzformálódhat is, és a vírustermelést is folytathatja.
A fertőzés in vivo és in vitro körlmények között hasonlóan megy végbe. Ritkán előfordul,
hogy a provírus-integráció a csírasejtvonalban megy végbe. Ilyenkor a provírus az utódokra
is öröklődhet, és celluláris DNS-szekvenciává válva endogén retrovírusként elterjedhet a
populációban. A gerincesek sok endogén retrovirális elemre tettek szert az evolúció során,
melyek retrotranszpozonként viselkednek a genomban.

Erős és gyenge onkogentiású retrovírusok

Erősen onkogén retrovírusok. Prototíusa a Rous sarcoma vírus (RSV). Pipi bőre alá
fecskendezve a vírus 1-2 hetes latenciával sarcomaképződést idéz elő. A tumor poliklonális
jellegű, azaz több, egymástól függetlenül transzformálódott sejtből képződött sejtpopuláció
alkotja. Szövettenyészetben az RSV hatékonyan transzformál csirkesejteket, amik vírus is
termelnek. Különböző gerinces fajok (kutya, cica, majom, egér, pulyka, …) több mint 40
erősen onkogén hatású retrovírusát ismerjük.

50
Gyenge onkogenitású retrovírusok. Egyik példája az avián leukaemiavírus (ALV). Az
ALV-vel fertőzött pipiben hosszú, több hónapos inkubáció után lymphoma alakuhat ki, ami
szinte mindig monoklonális, tehát a daganatsejtek egyetlen transzformált sejt utódjai.
Csirkesejttenyészetben a vírus replikálódik, de nem transzformálja azokat. Ezek is sok
gerinces fajban előfordulnak.

Az erősen és gyengén transzformáló retrovírusok eltérő biológiai viselkedése arra utal, hogy
onkogén hatásukat merőben eltérő úton érik el, és ez az erősen onkogén vírusok esetében
sokkal hatékonyabb mechanizmus.

Humán retrovírusok

A retrovírusok szerepe az emberi daganatképződésben elhanyagolható. A humán T-sejtes

leukaemiavírus két típusa (HTLV-1 és -2) ritka vérképzőszervi daganatok kialakulásáért
tehető felelőssé. Óriási epidemiológiai jelentősége van viszont a hasonló szerkezetű humán
immundeficiencia vírusnak (HIV), ami a retteget AIDS kórokozója. Ez a vírus azonban nem
daganatkeltő, hanem lítikus fertőzést okoz: egy bizonyos T-sejt-populációt pusztít el, ami az
immunrendszer összeomlásához vezet. A kialakult immunszuppresszált állapot kedvez
másodlagos daganatok kifejlődésének., ezeket azonban nem a HIV okozza. Orvosi jelentősége
lehet a humán endogén vírusoknak is. Ezek nem fertőzőek, sőt, általában át sem íródnak.
Abnormális expressziójuk viszont autoantitestek képződését indukálhatja. Az autoimmun
betegségek közül a systemás lupus erythematosus, és a nyálmirigyek, valamint a könnymirigy
krónikus fertőződésével járó Sjörgen-szindróma kórtanában feltételezik az endogén
retrovirális részvételt.

51
80)

52
 81. Celluláris onkogének azonosítása géntranszfer segítségével
Tisztított DNS-t be lehet juttatni eukarióta sejtekbe. A génbeviteli módszerek közül a
legegyszerűbb a transzfekció: megfelelő kísérleti körülmények között DNS-sel kezelt
szövettenyészeti sejtek egy része felveszi, genomjába integrálja és expresszálatja is az idegen
géneket.
Az első sikeres transzfekciós kísérleteket az 1970-es évek elején hajtották végre: RSV-
transzformált sejtek genomiális DNS-ével normális csirkesejteket transzformáltak és a sejtek
vírust is termeltek. Az kísérlet igazolta, hogy a fertőzött sejt DNS-e provírus formájában
tartalmazza az RSV teljes genetikai információját. A transzfekciós kísérleteket Robert
Weinberg és Geoffrey Cooper fejlesztették tovább. Kémiai karcinogénekkel transzformált
sejtek DNS-ével sikerült átvinniük a transzformált fenotípust NIH3T3 egér fibroblaszt
sejtekre, igazolva, hogy onkogének nonvirális eredetű daganatokban is jelen vannak. A
legfontosabb kérdést viszont még nem válaszolták meg: vannak-e onkogének természetes
körülmények között kifejlődő emberi daganatokban?

Az első emberi onkogén felfedezése

Az első nonvirális eredetű humán celluláris

onkogént egy emberi hólyagtumor sejtvonal
DNS-ében azonosították. Az ezutáni
transzfekciós kísérletekben azt találták, hogy
az összes humán neoplasia mintegy 20-30%-
ában mutatható ki géntranszferrel onkogén
szekvencia. A hólyagtumor sejtvonal
onkogénjeit 1982-ben klónozták. A klónozási
stratégia az ábrán látható. A munka fő
nehézségét az okozta, hogy az ismeretlen
onkogént több milliárd bázispárnyi DNS-ben
kellett megtalálni. Ehhez a keresett gén
tulajdonságait használták fel: egy biológiait
(transzformálóképesség), és egy genetikait
(közelében lennie kell specifikus humán Alu-
szekvenciáknak). A hólyagtumor DNS-sel
NIH3T3 egér firoblasztokat transzfektáltak.
Ilyenkor a DNS darabolódva jut be a
sejtekben és néhány helyen integrálódik. A
működő onkogént felvevő sejtek
transzformálódnak, utódaik fókuszokat
alkotnak. A transzformált sejtek DNS-e
valószínűleg onkogént nem tartalmazó humán
DNS-régiókat is tartalmaz; hogy ezektől
megszabaduljanak, egy második transzfekciót
is végrehajtottak. A transzformált fókuszok
DNS-ében ilyenkor nagy valószínűséggel már

53
csak egy humán DNS-darab van: ez tartalmazza a humán onkogént és szerencsés esetben az
Alu-szekvenciát is. Ha a második transzfománs DNS-éből genomtárat hoznak létre, és abban
olyan rekombináns fágot találnak, amely humán Alu-próbálval hibridizál, az nagy
valószínűséggel az emberi onkogént is tartalmazza. A stratégia sikeres volt: a gén
szekvenciájának meghatározásakor kiderült, hogy egy ras-génről (rasH) van szó, mely a
protoonkogén párjától egyetlen bázispárban különbözik. Később tisztázták, hogy a
pontmutáció következményeképpen a celluláris onkogéntermék Ras-fehérje elveszti GTPáz-
aktivitását, képtelen önmagát inaktiválni: konstitutívan aktív állapotba kerülve daganatos
sejtproliferációt indukál.

Ezt követően számos emberi onkogént izoláltak és jellemeztek (Tk.: 54.1-es táblázat).
Szembetűnő, hogy a celluláris onkogének egy részének van retrovirális megfelelője, másokat
azonban eddig csak nonvirális eredetű daganatokban találtak meg. A kódolt fehérjék
valamilyen módon a sejtek jelátviteli folyamatainak, sejtciklusának, apoptózisának
szabályozásában vesznek részt. Kitűnik az is, hogy egyes onkogének különböző típusú
daganatok kialakulásáért lehetnek felelősek, és fordítva: ugyanazt a tumort különböző
celluláris onkogének okozhatják.

54
 82. A gyengén transzformáló retrovírusok onkogén hatása
Inszerciós mutagenezis

A gyeng onkogenitású retrovírusok virális onkogénnel nem rendelkeznek. Akkor hogyan

okozhatnak daganatképződést? A kérdésre a választ az avián leukaemiavírus által okozott
lymphomák molekuláris analízise adta meg.
Az ALV-provírus véletlenszerűen integrálódik a fertőzött sejt genomjába. Az ALV által
indukált lymphomákban azonban a provírus integráció mindig ugyanazon a helyen történik.
Másképp fogalmazva: a számtalan lehetséges integrációs esemény közül csak az okoz
malignus transzformációt, amelyik a genom meghatározott helyén megy végbe. A
daganatképződés szempontjából nyilván lényeges, hogy milyen gént érint ez a mutációs
esemény.
Az ALV esetében ez egy transzkripciós faktort kódoló protoonkogén, a c-myc. Ez a gén
növekedési faktorok által is hatásosan indukálható, nyilván fontos szerepe van a normális
sejtproliferáció szabályozásában. Az ALV-fertőzés akkor vezet lymphomaképződéshez, ha a
provírus integrációja a c-myc gén 1. és 2. exonja között történik. Ha ezt követően a c-myc gén
1- exonja és a provírus nagy része deléciót szenved, olyan gén keletkezik, mely a c-myc
eredeti, szabályozható promótere helyett a provírus erős, konstitutív promóteréről íródik át.
Mivel az E1 exon kódoló szekvenciát nem tartalmaz, a génen képződő mRNS normális Myc-
fehérje szintézisét irányítja. A malignus transzformáció amiatt van, hogy az érintett gén
expressziója a fiziológiás érték több százszorosát is elérheti.
A későbbi, részletes kutatások kiderítették, hogy a leírt inszerciós mutagenezis a gyenge
onkogenitású retrovírusok általános tumorkeltő mechanizmusa. Több protoonkogént éppen a
provírus-integrációs helyek környezetének analízisével fedeztek fel.

55
 83. A celluláris onkogének létrejöttének mechanizmusai
A celluláris onkogének kialakulásának többféle molekuláris mechanizmusa lehet:
pontmutáció, transzlokáció, génamplifikáció, inszerciós onkogén-aktiváció.

Potmutáció

A géntranszferrel kimutatható humán onkogének döntő többsége pontmutációval aktivált ras-

gén: az összes daganat mintegy 20-25%-ában mutattak ki ras-mutációt. A mutáció
következtében a Ras-fehérje konstitutívan GTP.kötő állapotba kerül és folyamatosan küld
mitogén szignálokat a sejt belsejébe. Az emlős sejtek háromféle ras-génje közül kettő (rasH és
rasK) retrovirális megfelelője transzdukáló vírusban is jelen van, a rasN-génnek viszont csak
celluláris fajtája létezik.
Más gének is aktiválódhatnak pontmutációval. A neu-gén az EGF-receptor családba tartozó
tirozinkinázt kódol. A gsp-, illetve a gip-gén aktivációja a cAMP-út zavarát idézi elő. A gsp
(Gs-protein α-subunit génje) aktivációja olyan szövetek malignus átalakulását idézi elő,
melyekben a cAMP sejtproliferációt okoz, míg a gip (Gi-protein α-subunit génje) mutációja
olyanokban, melyekben a cAMP gátolja a sejtszaporodást.

Inszerciós mutagenezis

A gyenge onkogenitású retrovírusok virális onkogénnel nem rendelkeznek. Akkor hogyan

okozhatnak daganatképződést? A kérdésre a választ az avián leukaemiavírus által okozott
lymphomák molekuláris analízise adta meg.
Az ALV-provírus véletlenszerűen integrálódik a fertőzött sejt genomjába. Az ALV által
indukált lymphomákban azonban a provírus integráció mindig ugyanazon a helyen történik.
Másképp fogalmazva: a számtalan lehetséges integrációs esemény közül csak az okoz
malignus transzformációt, amelyik a genom meghatározott helyén megy végbe. A
daganatképződés szempontjából nyilván lényeges, hogy milyen gént érint ez a mutációs
esemény.
Az ALV esetében ez egy transzkripciós faktort kódoló protoonkogén, a c-myc. Ez a gén
növekedési faktorok által is hatásosan indukálható, nyilván fontos szerepe van a normális
sejtproliferáció szabályozásában. Az ALV-fertőzés akkor vezet lymphomaképződéshez, ha a
provírus integrációja a c-myc gén 1. és 2. exonja között történik. Ha ezt követően a c-myc gén
1- exonja és a provírus nagy része deléciót szenved, olyan gén keletkezik, mely a c-myc
eredeti, szabályozható promótere helyett a provírus erős, konstitutív promóteréről íródik át.
Mivel az E1 exon kódoló szekvenciát nem tartalmaz, a génen képződő mRNS normális Myc-
fehérje szintézisét irányítja. A malignus transzformáció amiatt van, hogy az érintett gén
expressziója a fiziológiás érték több százszorosát is elérheti.
A későbbi, részletes kutatások kiderítették, hogy a leírt inszerciós mutagenezis a gyenge
onkogenitású retrovírusok általános tumorkeltő mechanizmusa. Több protoonkogént éppen a
provírus-integrációs helyek környezetének analízisével fedeztek fel.

56
Transzlokáció

A daganatsejtekben megjelenő kromoszóma-rendellenességek (aneuploidia, strukturális

aberrációk) régóta ismertek voltak. Ezek közül a legismertebb a krónikus myeloid
leukaemiában 1960-ban felfedezett Philadelphia-kromoszóma (Ph1): abnormálisan kicsi 22.
kromoszóma. Mivel ez a rendellenesség gyakorlatilag minden beteg leukaemiás sejtjében
kimutatható, gyanították, hogy kóroki szerepe van a daganatképződésben.
A rendellenességet valójában a 9. és a 2. kromoszóma közötti reciprok transzlokáció okozza:
mindkét kromoszóma eltörik, és a levált részek kicserélődve a másik kromoszómára forrnak
vissza. A 9. kromoszómán a törés a már korábban is említett c-abl protoonkogénben történik.
A 22. kromoszómán az érintett régiót a törések halmozódásáról nevezték el bcr-génnek
(breakpoint cluster region). A transzlokáció következtében létrejövő Ph1-kromoszómán fúziós
gén keletkezik, aminek proximális részét a bcr, disztális részét pedig az abl-gén egy része
alkotja. Az abnormális génen fúziós mRNS, azon pedig fúziós fehérje (Bcr/Abl) képződik,
mely fokozott, konstitutív aktivitásával leukaemogén hatású.
Hasonló reciprok transzlokációt írtak le
a Burkitt-lymphoma esetek
többségében. A B-limfocitákban lezajló
transzlokáció következtében a c-myc
protoonkogén promótereegy
immunglobulin-gén promóterére
cserélődik, a c-Myc fehérje fokozott
mértékben és szabályozatlanul
termelődik. A betegség kialakulásában
az Epstein-Barr vírus is szerepet játszik:
fokozott B-sejt-szaporodást vált ki, ami
megnöveli a transzlokációs esemény
esélyét.
A transzlokáció gyakori
onkogénaktivációs mechanizmus,
különösen a B- és T-limfociták
malignus folyamataiban. A normális
immunválasz alapját ugyanis ezekben a
sejtekben fiziológiás körülmények között is végbemenő DNS-átrendeződések képezik. A
génátrendeződés növeli a strukturális kromoszóma-rendellenességek kialakulásának
veszélyét. Sok onkogént azonosítottak transzlokációs töréspontok analízisével. Ezek gyakran
transzkripciós faktorok génjei: leukaemiában, lymphomákban gyakran aktiválódnak
homeotikus gének vagy az ezeket szabályozó fehérjék génjei; termékei ugyanis kulcsszerepet
játszanak a fehérvérsejtek érésében. Transzlokációs töréspont vizsgálatával fedezték fel az
antiapoptotikus hatású bcl-2 onkogént is, melynek fokozott expressziója folliculáris B-sejtes
lyphomát okoz.
A leukaemiák, lymphomák kétharmadában kimutatható transzlokáció. A pontos molekuláris
mechanizmus kiderítése diagnosztikus, prognosztikus és a terápiát is meghatározó
jelentőségű.

57
Génamplifikáció

A gének sokszorozódása abnormális replikáció eredménye: egy DNS-régió az S-fázisban

tévedésből többször megkettőződik, majd átrendeződéssel a régió tandem ismétlődése jön
létre.Ha az amplifikációjelentős mértékű, kariotípus-vizsgálattal is kimutatható: sávtechniával
homogén festődésű régióként jelenik meg, illetve extrakromoszomális formában is létezhet,
kettős szemcsék, ún. kettős parányok formájában.
Az amplifikáció legismertebb példája az N-myc gén sokszorozódása a nauroblastomában , de
más gének (c-myc, neu) kópiaszáma is megnőhet különböző daganatokban. A tumor
kialakulását a normálisnál nagyobb mennyiségű géntermék okozza. Az amplifikáció mértéke
arányos malignitás fokával.

58
 84. A tumor szuppresszor gének általános jellemzői
Normális és malignus sejtek hibridjei általában nem tumorigén sejtek: érzékeny egerekbe
fecskendezve daganatképződést nem igdéznek elő. Ha a hibrid sejteket tenyésztik, a tumorigenitás
az utódsejtek egy részében visszatérhet, ezt pedig a normális sejtekből származó egyes
kromoszómák elvesztése kíséri. A sejtfúziós kísérletek eredményeiből arra lehet következtetni,
hogy a normális sejtekben vannak olyan gének, melyek elnyomják a tumorsejtek
transzformációjáért felelős gének hatását; ezek az onkogének tehát recesszívek, hatásuk csak akkor
érvényesül, ha a sejt elveszít a normális alléleket. Két különböző tumorsejtvonal fúziója esetén is
tapasztalták a tumorigenitás elvesztését: ez azt jelenti, hogy többféle recesszív onkogén létezik. A
recesszív onkogének normális, vad típusú alléljeinek funkciója tehát az, hogy meggátolja a sejtek
malignus proliferációját, nevük ebből a hatásból származik: tumor szuppresszor gének. Ezt többféle
mechanizmussal érhetik el: a sejtek G0-fázisba vitelével, terminális differenciációindukálásával,
apoptózis kiváltásával. Szemben a protoonkogénekkel, akkor okoznak daganatképződést, ha
funkcióvesztő mutációval mindkét kópiájuk inaktiválódik. Az emberi daganatképződés
szempontjából fontosabbak mint az onkogének: míg az onkogén-aktiváció elsősorban a leukaemiák,
lymphomák kialakulásáért felelős, a többi daganatban a tumor szuppresszor gének mutációi
dominálnak.

Az első humán tumor szuppresszor gén klónozása

A retinoblastoma ritka gyermekkori, a szem ideghártyájából fejlődő daganat, melynek két típusa
ismert. A ritkább örökletes forma egészen korán, csecsemőkorban jelentkezik, mindkét szemben,
több gócban megjelenő tumor formájában, családi halmozódást mutat, monogénikus autoszomális
domináns öröklődéssel. A heterozigóta egyedekben 95%-os valószínűséggel fejlődnek ki a
szemdaganatok. A sporadikus retinoblastoma családi halmozódást nem mutat, általában később
jelenik meg, az egyik szem tumora formájában.
A kétféle – szövettanilag megkülönböztethetetlen – alak kialakulására vonatkozóan Alfred Knudson
állította fel két találat hipotézisét. A statisztikai adatok matematikai elemzésével arra jutott, hogy a
retinoblstomát két egymástól független mutációs esemény okozza. A familiáris forma esetében az
egyik csírasejtmutáció, a második mutáció pedig az ideghártya fejlődése során szomatikus
mutációval több retinoblasztban is létrejön. A sporadikus típus esetében mindkét mutáció
szomatikus: annak a valószínűsége, hogy ugyanabban a retinoblasztomában jönnek létre, csekély;
ez magyarázz a daganat egygócú jellegét. Citogenetikai vizsgálatok később bizonyítékot adtak a
Knudson-elmélethez, és az érintett gének kromoszomális lokalizációjáról is információt
szolgáltattak. Öröklődő retinoblastomában szenvedő gyerekek vérsejtjeiben néha megfigyelték a 13.
kromoszóma egy régiójának delécióját. Ezt a kromszómaelváltozást a sporadikus esetekben csak a
tumorsejtekben észlelték, ami a mutáció szomatikus jellegét igazolta. A hozzávetőleges
kromoszóma-lokalizáció ismeretében Robert Weinberg munkacsoportja a pozíciós klónozás
módszerét alkalmazva azonosította és izolálta a humán retinoblastoma (Rb) gént. A hibridizációs
próba birttokában végzett Southern-blot vizsgálatok teljes mértékben igazolták a Knudson-
elméletet: herediter retinoblastomás gyermekek vérsejtjeiben az Rb-génpár egyik tagja deletált, a
másik érintetlen, a tumorsejtekben azonban, függetlenül attól, hogy a betegség milyen formájából
származnak, nincs működőképes Rb-gén. Hogy valóban tumor szuppresszor génről van szó, később

59
transzfekciós kísérlettel igazolták.: az Rb-cDNS bejuttatása retinoblastoma sejtekbe megszüntette
azok tumorigenitását. Paradoxnak tűnhet, hogy míg a tumor szuppreszor gének recesszív
onkogének, a retinoblastoma dominánsan öröklődik. Az ellentmondás látszólagos: sejtszinten a
transzformáció recesszív öröklésű: létrejöttéhez a génpár mindkét tagjának funkcióvesztése
szükséges. Mivel a második, szomatikus mutáció nagy valószínűséggel létrejön néhány
retinasejtben, a heterozigótákban majdnem biztosan kifejlődnek a tumorok, így a szervezet szintjén
az öröklődés domináns.

60
85. Az Rb és p53 fehérjék jellemzői.
Rb

Az Rb gént (retinoblastoma-gén, szem ideghártyájából fejlődő daganat) mint első humán

tumor szupresszort izolálták 1986-ban. (Robert Weinberg volt az illető és erről a 84-es
tételben olvashatsz többet).

Az Rb terméke egy nagyon fontos magfehérje, ami minden szövetben expresszálódik. Azok
az egerek, akik mindkét Rb-génjüket elvesztették, életképtelenek! G0 fázisú nyugalmi
sejtekben az Rb fehérjék csak gyengén vannak foszforilálva, ezért erősen kötődnek
transzkripciós faktorokhoz, amiket így inaktív állapotban tartanak. De ha mitogén hatás éri a
sejtet, akkor a ciklin/CDK komplex aktiválódni fog és elkezd foszforilálni, többek között az
eddig gyengén foszforilált Rb fehérjét is foszforilálja, aki így hiperfoszforilált lesz. Ilyen
állapotban viszont a transzkripciós faktor fel tud szabadulni róla és olyan géneket fog
aktiválni (ezek az S-fázisú gének), amelyeknek a terméke kell a G1 S átmenet
indukciójához a mitózisban. Ilyen S-fázisú géntermék pl: a DNS polimeráz alegységek,
bizonyos ciklinek, c-Myc fehérje. Az ábrán a B-t kell nézni

Tehát ha kiesik az Rb fehérje, akkor nem lesz mi inaktiválja a transzkripciós faktorokat és

sejtburjánzás lesz a vége. Így alakul ki pl.: a retinoblastoma és az osteosarcoma, de más
mutációkkal együtt sok egyéb daganat fejlődéséhez is hozzájárul. De az onkogén DNS
vírusok egyes onkoproteinjei is kihasználják az Rb inaktiválását és így transzformálnak, ilyen
az SV 40, polioma-, adenovírus, papillomavírusok)

p53

Ezt a fehérjét már

régóta ismerték (a
nevét a
molekulasúlyáról
kapta), de csak a 90-es
években jöttek rá, hogy
a daganatok felében
van mutáns változata.
Ez ún. klasszikus
tumorszupresszor
fehérje, mert p53
daganatsejtekbe
expresszálva megszünteti azok tumorigenitását. (Ezt a Li-Fraumeni szindrómán tesztelték,
ami a Knudson mechanizmusnak megfelelő autoszómális domináns öröklődésű betegség (84-
es tétel) és a lényege, hogy sok daganatot okoz a különböző szervekben.)

61
A p53 fehérhje egy ubikvinter expressziójú trankszkripciós faktor, amelynek akkor nő meg a
mennyisége, ha a sejtet szaporodást gátló hatások érik. A sejtszaporodást gátló dolgok közül a
leglényegesebb a DNS károsodás! Ha a sejt DNS-e sérül valamilyen sugárzás vagy kémiai
hatás miatt, akkor azt speciális fehérjék felismerik és hatásukra megnő a p53 mennyisége.
Attól függően, hogy mennyire nagy a baj és mennyire károsodott a DNS, a p53 két utat tesz
lehetővé a sejt számára.

1. Ha a károsodás kicsi, akkor leállítja

a sejtciklust, úgy, hogy serkenti a
Cdk-inhibitor gének átírását. Így
azok nem fogják tudni foszforilálni
az Rb-t az S - fázisú gének nem
íródnak át, és a sejt nem folytatja a
mitózist, tehát G0-ban fog maradni
amíg a károsodás ki nem javítódik.
Ebben még az is segíteni fog, hogy
a DNS repair néhány génjét is a
p53 indukálja. (A-t is nézd az előző
ábrán)

2. Ha a károsodás nagyon súlyos,

akkor indukálja a pro-apoptotikus
géneket és elmegy a másvilágra.

A p53 mindkét funkciója tehát a genom integritásának a megőrzésére szolgál, és ha ez nincs,

akkor felhalmozódnak a mutációk és genetikai instabilitás lesz a vége.

A sugárkezelések és kemoterápiák célpontja a sejt DNS-e, amik normális p53 mellett

elpusztulnak, vagy gátlódik az osztódásuk (mert ugye a kezelés károsítja a DNS-t). A klinikai
tapasztalat az, hogy a p53 pozitív tumorok jól is reagálnak a kezelésre. Viszont, ha a gén
mutálódik a tumor progressziója miatt, akkor a daganatsejt nem csak rezisztens lesz a
kezelésre, hanem a terápiás próbálkozások miatt még agresszívebben fog reagálni.

Az Rb-hez hasonlóan, a p53 is szerepet játszik a virális onkogenezisben és a DNS

tumorvírusok néhány onkoproteinje is kihasználja a p53 inaktiválását

62
 86. Tumor szuppresszor gének szerepe a Wilms-tumor, a
neurofibromatosis, a vastagbélrák és az emlődaganatok kifejlődésében
APC

Az APC-gén (=adenomatosus polyposis coli) mutációjának hatására heterozigóta egyedek

vastagbelében több száz kisméretű jóindulatú daganat, polip fejlődik; a daganatsejtek DNS-e
a másik APC-gént is elvesztette (Knudson-mechanizmus). További genetikai léziók malignus
sejtburjánzáshoz vezetnek; az APC gén terméke citoplazmatikus fehérje, ami az epiteliális
sejtek adhézióját és jelátviteli folyamatait is szabályozza.

WT1

A Wilms-tumor ritka gyermekkori vesedaganat. Örökletes formája kétoldali, a sporadikus

tumor egyoldali, egygócú.A tumorsejtekben kimutatható a WT1-gén mindkét kópiájának
deléciója. A gén terméke cinujj-doménnel rendelkező transzkripciós és splicing faktor. Csak
az urogenitális rendszer sejtjeiben expresszálódik, nélkülözhetetlen a glomerulusok
kifejlődésében.

NF1

A von Recklinghausen neurofibromatosis autoszomális domináns öröklődésű kórkép. Fő

tünete a bőr alatti neurofibromák kialakulása testszerte; malignizálódva ezek
neurofibrosarcomává alakulhatnak át. Az NF1-gén fehérjeterméke (neurofibromin) GTP-áz
ativáló protein: hiányában az érintett szövetekben a Ras-fehérje konstitutívan aktív állapotba
kerül és folyamatosan serkenti a mitogén jelátvitelt közvetítő ERK-kaszkádot.

BRCA1 és BRCA2

Az emlőrák az egyike a leggyakoribb daganatoknak, így érthető, hogy nagyon igyekeznek

tisztázni a patomechanizmusát. Az 1990-es évek közepén klónoztak két gént (BRCA1 és 2 –
breast cancer kifejezésből), melyek csírasejt mutációja felelős az összes emlőtumor-esetek
mintegy 10 százalékát kitevő familiáris emlőrák kialakulásáért. A gének nagyméretű
fehérjéket kódolnak, funkciójuk tisztázása jelenleg is folyik. A két fehérje nincs rokonságban
egymással, de a legújabb kutatások szerint mindkettő szerepet játszhat a transzkripció
szabályozásában, illetve bizonyos DNS-kársodások kijavításában.

63
 Onkogének szerepe a sejtciklus szabályozásában

Beköt a növekedési faktor

Adapter aktiválódik (SH2, SH3 van) mert a receptor autofoszforilálódik

Máshogy is
tud aktiválódni
(lásd X) GEF kicseréli a Ras-on a GDP-t GTP-re NF1: neurofibramin tumorszupresszor
inaktivációnál folyamatos a jelátvitel
A GAP fogja segíteni a GTP-áz aktivitást

Kaszkád aktiválódik
ERK foszforilálja: trkf: fos fos
AP1
jun jun
myc Myc onkogén fehérjék
erbA

korai válaszgének átírását elindítja (AP1, Myc)

általuk kódolt trkf-ok késői válaszgéneket fognak aktiválni

Ilyen: Ciklin D sejtciklusban G1 S (átmegy a restrikciós ponton)

génje onkogén ha túl sok, folyamatos az osztódás

A ciklin/CDK foszforivikálja az Rb-t ami így inaktiválódik és menni fog az átírás

Ha az Rb kapcsolódik az EZF-hez (ekkor aktív), akkor nem lesznek Sfázis gének

átírva. Nem lesz osztódás. Ha az Rb inaktív, megy az átírás

A p21 és p16 gátolják a CDK-t, a p53-CDK inhibitor géneket serkent és így állítja
le a sejtciklust
SV40
Polio
Rb-t és a p53-at tudják gátolni
Adeno
HPV-k

Src
X Nonreceptor TPK-ok Autofoszforilálódnak vagy valami foszforilálja őket
Abl

Glivec Philadelphia + Abl fúziósgént fokozott TPK aktivitás

eltörik összetapad

GLIVEC-cel gyógyítják

64
Ezt még tudni kell:

VHL – tumorszupresszor

HIF1 – hypoxia esetén angiogen

normoxia VHL gátolja a HIF1-et (nincs angio) ha nincs VHL normoxiában

is angiogén lesz

MDM2-onkogén gátolja a p53-at fokozza a sejtosztódást így okoznak daganatot

65
 88. A karcinogenezis többlépcsős mechanizmusa
Általánosan elfogadott nézet, hogy a rosszindulatú daganatok többsége genetikai betegség:
szomatikus és – ritkábban – csírasejt mutációk okozzák. A legtöbb esetben a tumor nem a
semmiből jön létre: a karcinogenezis hosszú, többlépéses folyamat, aminek során a
daganatsejtben egyre több mutáció halmozódik fel, egyre jobban elveszik a sejtszaporodás
kontrollja. Az epidemiológiai adatok is alátámasztják a többlépéses mechanizmust: a
daganatok többsége az idősebb kor betegsége. Az első karcinogén hatás és az igazi malignus
tumor megjelenése között hosszú latencia-periódus telik el.

Experimentális karcinogenezis: a daganatok evolúciója

Kísérleti körülmények között a malignus transzformáció karcinogén hatásokkal (kémiai

ágensek, ultraibolya sugárzás, ionizáló sugárzások, vírusok) idézhető elő. A legtöbb
karcinogén ágens DNS-károsodást idéz elő, azaz mutagén, genotoxikus hatású. A rákkeltő
anyagok lehetnek direkt hatású karcingének, melyek DNS-hez kötődve mutációt idéznek elő,
a legtöbb karcinogén azonban indirekt hatású prokarcinogén, mely metabolikus aktivációval
alakul át reakcióképes, mutagén anyaggá.
A daganatképződés egyetlen, mutációt szenvedett sejtből indul ki (iniciáció), mely promóciós
hatások következtében progrediál és végül malignus sejtpopulációt ereményez. A
karcinogének egy része csak iniciáiót kées előidézni (inkomplett karcinogének/iniciátorok),
más hatások (ismételt kezelés policiklusos aromás szénhidrogénnel, UV-besugárzás) azonban
a tumorképződés teljes folyamatát kiváltják (komplett karcinogének).

Tumor-iniciáció

Az iniciátorok olyan mutációt váltanak ki a genomban, melynek következtében a sejt

proliferációs képessége fokozódik. A hatás irreverzíbilis: a sejt utódaiban a mutáció
évtizedekig fennmarad; ezek a sejtek még nem daganatsejtek, de szaporodásuk a normálisnál
gyorsabb.

Tumor-promóció

Az iniciált sejtek lassan túlnövik a normális szöveti sejteket. Ez a folyamat mitogén hatású
anyagokkal, ún. promóterekkel gyorsítható. Ezek az anyagok általában nem mutagének; az
iniciált, proliferációs előnyt élvező sejtklón túlburjánzását, expanzióját okozzák. A gyors
szaporodás viszont növeli az újabb genetikai hibák kialakulásának esélyét.
Ha egerek bőrét ismételten karcinogén hatású policiklusos aromás szénhidrogénnel kezelik,
bőrrák alakul ki. Egyszeri expozíció általában nem okoz daganatot. Viszont ha a bőrfelületet
ismételten forbolészterrel is kenegetik, egyetlen policiklusos aromás szénhidrogén-kezelés is
rákkeltő hatású. A forbolészter nem genotoxikus anyag, a proteinkináz C serkentésével
azonban mitogén hatást okoz. A kísérletben a policiklusos aromás szénhidrogén az iniciátor; a
forbolészter önmagában nem karcinogén hatású, promoterként azonban fokozza a policiklusos
aromás szénhidrogén karcinogenitását (kokarcinogén). A promóció szakasza reverzíbilis: a
promoter megvonásával a mitogén hatása megszűnik, a daganat progressziója megszüntethető
vagy lassítható. Szervezetünk számos promoter hatásának van kitéve, szerepük a termszetes

66
karciogenezisben nagyon fontos. A hormonok közül pl. az ösztrogének promóterként járulnak
hozzá az endometrium-tumorok kialakulásához.

Tumor-progresszió

A daganatképződés végső fázisában az iniciált sejt malignus sejtté alakul át. Ebben a
progressziós szakaszban újabb és újabb mutációk mind gyorsabban szaporodó
sejtpopulációkat eredményeznek. A mutációk és a gyors proliferáció következtében a sejtek
kariotípusa instabillá válik, egyre több kromoszóma-rendellenesség halmozódik fel. Ezek a
drasztikus genomváltozások természetesen irreverzíbilisek.
A leírt mechanizmus alapján érthető, hogy a daganatok általában monoklonális jellegűek.
Egyetlen sejtből indul ki a folyamat, melyből ismételt mutációkat követően egyre gyorsabban
proliferáló sejtpopulációk szelektálódnak. Ezen klonális evolúció során kialakuló malignus
daganat valamennyi sejtjében jelen van a tumorigenezis folyamatában felhalmozott
valamennyi mutáció.

A karcinogenezis klinikai stádiumai

Az iniciált tumorsejt osztódása epiteliális dysplasiát, preneoplasztikus állapotot hoz létre. A

sejtek további szaporodása a hámrétegből kiemelkedő, de a bazális membránt még épen
hagyó, lokális daganatot, in situ carcinomát hoz létre. Súlyos fordulatot a bazálmembrán
áttörése jelent: a daganatsejtek mátrix proteázokat kezdenek szekretálni, melyek lebonják a
sejt közötti állomány struktúrfehérjéit és a tumorsejtek infiltrálják a hám alatti kötőszöveti
réteget. Ez a folyamat utat nyit a rosszindulatú daganatok legsúlyosabb, általában halálhoz
vezető szövődményéhez, az áttétképződéshez.

67
A metasztázisok kialakulásában szerepet játszó molekuláris mechanizmusok még ma is
kevéssé tisztázottak. Az áttétképződés nagyon rossz hatásfokú folyamat: a primér tumorből
felszabaduló minden tízezredik sejt tud csak máshol megtapadni és másodlagos daganatot
létrehozni. Számos faktort ismerünk, melyek az áttétképződés ellen dolgoznak. A sejt-sejt és a
sejt-mátrix kapcsolatok igyekeznek a sejtet eredeti helyén rögzíteni. Az extracelluláris
mátrixról leszakadó sejtek integrin molekuláiról normális körülmények között olyan jelátviteli
folyamatok indulnak el, melyek a sejt apoptotikus halálát indukálják. A metasztatizáló
tumorsejtek ezt a képességüket elveszítik, és így túlélik útjukat a keringési rendszeren
keresztül. Léteznek metasztázis szuppresszáló gének is. Fontos szerepet játszanak az
áttétképződésben angiogenetikus faktorok is: ezek serkentik a tumornövekedéshez feltétlenül
szükséges veszkularizációt. A tumorok metasztatizáló képességét gátló gyógyszerek
kifejlesztése biztos csökkentené a daganatok mortalitását, ehhez viszont az áttétképződés
mechanizmusának pontosabb ismeretére lenne szükség.

Onkogén-kooperáció

A többlépcsős mechanizmus azt jelenti, hogy 5-6 mutáció kell egy malignus daganat
kifejlődéséhez. A mutációkat okozhatja protoonkogének aktivációja és tumor-szupresszorok
inaktivációja egyaránt okozhatja.

A celluláris onkogének egymás hatását erősíthetik is a transzformáció során. A halhatatlan

3T3 sejtek mind ras, és myc onkogénnel transzformálhatók. Az állatokból kivett és tenyésztett
primer fibroblasztkultúrában az onkogének hatástalanok. Viszont, ha összekeverték a ras-t és
a myc-et és úgy transzfektálták, akkor bekövetkezett a transzformáció. A két onkogén által
beindított mechanizmusok szinergizálják egymást.

Ezt a kooperációt in vivo is igazolták. Ha olyan transzgénikus egérkét csináltak, akik emlő-
sejtjeibe aktivált ras-gént expresszáltak, akkor néhány állatban hosszú idő után emlőtumor
fejlődött ki. Ugyanez történt, ha a myc-et expresszálták. De ha olyan egérkét csináltak, akinek
a cicijében mind a két onkoprotein termelődött, akkor minden egérkének mellrákja lett rövid
időn belül. Tehát az onkogének in vivo és in vitro is tudnak kooperálni.

Colon carcinoma:

korán diagnosztizálható, jól operálható

A tumor kialakulásában a korai esemény az APC tumor szupresszor inaktivációja. A mutáció
lehet öröklöttt: familiaris adenomatosus polyposis (marha sok pici polip nő). Ezek nem
öröklödő colon-tumorokban is gyakoriak.

Ha a ras protoonkogén aktiválódik nagyobb adenómák alakulnak ki. A

tumorprogresszióra a 18. kromoszóma egy régiójának deléciója jellemző. (Régebben azt
hitték, hogy ez a DCC= deleted in colon cancer kiesése okozza a burjánzást, de ma úgy
gondolják, hogy a DCC az idegrendszer fejlődésében nélkülözhetetlen és a colon tumorhoz
egy másik gén deléciója kell)

68
A nagyon rosszindulatú colon tumorhoz a p53 inaktiválódása kell. Tehát a tumor
kifejlődéséhez egy protoonkogén és 3 tumor szupresszor gén mutációja szükséges. (A léziók
nem biztos, hogy ilyen sorrendben mennek le, de a carcinoma stádiumra a felhalmozódás
egyértelműen jellemző)

Daganatképződés elméletei

génmutációs elmélet (amiről eddig szólt a tétel)-mutációk szaporodnak fel (nincs

olyan kombó, amit minden esetben megtaláltak volna egyedi utak)

69
 89. Meiózis
A meiózis redukciós sejtosztódás, melynek során diploid (a DNS megkettőződése után
átmenetileg tetraploid) sejtekből haploid hím és női ivarsejtek jönek létre. Ember esetében a
23 kromoszómapárt tartalmazó ősivarsejtből 23 kromatidával rendelkező gaméták képződnek.

A meiózis két egymást követő osztódási szakaszra oszli. Az I. maiotikus osztódást megelőző
interfázisban a DNS megkettőződik: minden kromatid magával azonos testvérkromatidot hoz
létre. Az I. osztódás több alszakaszból álló profázisában a kromatik kondenzációjával
kialakulnak a kromoszómák, majd az egy párba tartozó, anyai és apai ereetű homológ
kromoszómák egymáshoz tapadnak. A kapcsolat a hasolnó DNS-szekvenciák közötti
bázispárosodással történik, majd a homológ rekombináció eredményeképpen
kromoszómarészletek kicserélődéséhez vezet (crossing over). Az ezt követő I. metafázisban a
kromoszómapárok a sejt ekvatoriális síkjába rendeződnek, majd z I. anafázisban a közben
kialakult osztódási orsó mikrotubulusainak irányításával a homológ kromoszómák szétválnak,
és a sejt két pólusába vándorolnak. A kromoszóma-szegregáció véletlenszerű, az egyes
kromoszómapárok anyai és apai eredetű tagjainak szétválása összesen 223 utódsejt-
kombinációt eredményezhet (a megelőző crossing over ezt a számot tovább növeli). Az I.
telofázisban két utódsejt alakul ki, mindkettő 23 kétkromatidos kromoszómát tartalmaz.
Az ezt követő rövid interfázisban nincs DNS-replikáció, sőt a kromoszómák nem is
dekondenzálódnak teljesen. A II. meiotikus osztódás metafázisában a 23 kromoszóma az
ekvatoriális síkban rendezódik, az anafázisban a kromatidok szearálódnak, az osztódás tehát
mitózisra emlékeztetően fejetődik be. A végeredmény: 4 haploid, 23 kromatidos sejt.

70
 90. Autoszomális kromoszóma aberrációk

A normális kromoszómaszerelvény:

Az emberi kromoszómák metafázisban két kromatidból állnak, amik a centroméreknél

kapcsolódnak össze, ami így két karra osztódik. Attól
függően, hogy középen van-e a centromér és a karok így
ugyanakkorák-e vagy sem, megkülönböztetünk
metacentrikus (egyenlő méretű karok), szubmeta-
centrikus (egyenlőtlen karú), akrocentrikus (a centromér
a kromoszóma végén van). Az akrocentrikusok rövid
karjainak végéről kromoszómafüggelékek lógnak, amik
tandem rRNS géneket hordoznak.

Az ember kromoszómaszerelvénye 23 pár kromoszóma

(22 pár autoszóma és 1 pár ivari) 7 csoportba
oszthatóak, az ábra szerint (A-G)

Strukturális kromoszóma-abnormalitások

Ha törik a kromoszóma, akkor a letört darabkával több

dolog is történhet:
deléció: elveszik
inverzió: fordítva visszaforr az eredeti helyére
transzlokáció:másik kromoszómára helyeződik
spec. esetei:
reciprok transzlokáció: eltört darabok
kicserélődése két nem homológ kromoszóma között
Robertson féle transzlokáció: két akrocentrikus kromoszóma összetapadása a
centromérjüknél

A szomatikus sejtek kromoszóma rendellenességei szerepet játszhatnak a karcinogenezisben.

A veleszületett betegségek közül: Lejuene-szindróma 5. kromoszóma rövid karjának
deléciója. A gyerek mentálisan retardált és nyávogva bőg (cri du chat)

Numerikus kromoszóma rendellenességek

Euploidia: n egész számú többszöröse

Haplid: normális gaméták (n)
Diploid: normál szomattikus sejt (2n)
Poliploidia: Kromoszómaszerelvény megsokszorozódása (élettel nem
összeegyeztethető). Triploidia sok vetélt magzatban van.
Aneuploidia: Kromoszómaszám csak 1-2-vel tér el
(autoszomális és ivari rendellenességben is lehet)
Triszómia: 1db extra kromoszóma (2n+1)
Monoszómia: 1db eltűnt kromoszóma (2n-1)

71
Autoszómális kromoszóma rendellenességek

Down szindróma
leggyakoribb autoszomális kromoszóma aberráció
21-es kromoszómán triszómia
Tünetek: visszamaradt növekedés és szellemi retardáció, mandulavágású
szem, nagy nyelv, abnormális tenyérrajzolat, szív és vesefejlődési rendellenességek

A kórkép többféle mechanizmussal jöhet létre:

1. Általában (95%) meiotikus nondiszjunkció áll a

dolog mögött és okoz valódi triszómiát a 21-es
kromoszómán, úgy, hogy az extra 21.
kromoszómát tartalmazó petesejtet termékenyít
meg normális hímivarsejt. Így a beteg minden
testi sejtje abnormális. Ez a típus idősebb
anyukáknál gyakoribb, mert ahogy öregszik a
petefészek, hajlamosabb lesz a
nondiszjunkcióra.
2. Ritkább előfordulás (4%) az egyik szülő
sejtjeiben bekövetkező transzlokáció hajlamosít
a betegségre. Ez kiegyensúlyozatlan
transzlokáció, ami azt jelenti, hogy az egyik
21.kromoszóma és a 13. 14. 15. kromoszómák
egyik tagjával centrikusan fúzionál. Az ilyen
beteg tünetmentes hordozó (transzlokációs
hordozó), de a kromoszómaszerelvénye
abnormális, mert a testi sejtjei 45 kromoszómát
tartalmaznak. Ivarsejtképződéskor a
transzlokációs kromoszóma mindkét homológjával kapcsolódik, és az I anafázisban
nagyon nagy a nondiszjunkció veszélye. Életképtelen babák, Down szindrómások,
transzlokációs hordozók és egészségesek is születhetnek.
3. Legritkább eset (1%) a mozaikosság, vagyis a mitotikus nondiszjunkció. Az egyedfejlődés
korai szakaszában egy 21. kromoszóma két kromatidja nem válik szét. A 21. monoszómiás
utódsejt elpusztul, a 21. triszómiás sejt utódai pedig abnormális kariotípusú sejtpopulációt
hoznak létre. A szervezet többi sejtje viszont normális. A betegség egyes jellegzetességeit
hordozzák

Más triszómiák:

13-as triszómia (Patau): szellemi visszamaradottság, veleszületett szívhibák, süketség,

nyúlajak, farkastorok, szemhibák. 20.000-ből 1 gyerek ilyen és csecsemőkorukban
meghalnak.

18-as triszómia (Edwards) alacsonyan elhelyezkedő fülek, ujj és kézflexió, mentális

retardáció, veleszületett szívhibák, veseanomáliák, csontvázrendszer deformitása. 500
újszülöttből 1 eset. A terhesség alatt 5-10%-uk vetélődik, az élve születettek kb. 2 hónapig
élnek.

72
 91. Szex-kromoszomális kromoszóma aberrációk

Valakinek a nemét az ivari genotípus alapján lehet megmondani. Ugye XX-nő XY-férfi.
Régebben úgy gondolták, hogy a nemet az X kromoszóma dönti el és az Y-nak nincs is sok
szerepe (mert kicsi). Ma már az az álláspont, hogy az Y jelenléte a döntő. Azonosították az
SRY (sex-determining region Y) gént, ami az Y kromoszómára lokalizálódik és terméke egy
transzkripciós faktor, ami a férfi nemi jellegek kialakításáért felelős gének expresszióját
szabályozza. Ez a testis meghatározó faktor.

X kromoszóma inaktiváció: Az X kromoszómához kötött gének a nőkben kétszer annyi

példányban vannak meg, mint a csávókban. Ha ezek nem lennének kompenzálva, akkor
túlzott expresszió lenne. De az egyedfejlődés során az egyik X szinte teljesen inaktiválódik. A
nők így funkcionálisan hemizigóták, ami azt jelenti, hogy X-hez kötött génpárjaiknak csak az
egyik tagja aktív. Ez a folyamat a heterokromatinizáció vagy (Mary Lyon után) lyonizáció.
Ennek eredménye a Barr test, egy erősen festődő heterokromatin szemcse. A Barr testek
száma 1-el kevesebb az X kromoszómák számánál, ezért a vizsgálatukkal meghatározhatók az
ivari kromoszómarendellenességek.

Az utód neme a fertilizáció pillanatában dől el: a petesejtet nagyjából azonos valószínűséggel
termékenyíti meg X vagyY kromoszómájú spermium. Ha az ivari kromoszómapár nem válik
szét, akkor ivari kromoszóma-rendellenességek fordulnak elő.

Klinefeiter szindróma: A sejtek 47 kromoszómával rendelkeznek (44+XXY). Csak férfiakban

fordul elő. XX nondiszjunkció okozza
Tünetek:
sterilitás, férfi nemi jellegek kialakulása elmarad
elégtelen tesztoszteron képzés
nőies testalkat
beilleszkedési zavarok
a mentális retardáció nem feltétlenül jelentkezik, de előfordulhat, hogy XXXY a nemi
kromoszóma-összetétel….és minél több az X, annál valószínűbb a retardáció .

Turner-szindróma: A kariotípus 44+X0, tehát 45 kromoszóma van. Ez az egyetlen

monoszómia, ami az élettel összeegyeztethető. Ennek ellenére az ilyen betegségben szenvedő
magzatok 98%-a spontán abortusz áldozata lesz. Akik túlélik női megjelenést mutatnak.
Tünetek:
alacsony termet
petefészek nem működik, nincs tüszőérés
csökkent nemi hormon termelés, nincs méhnyálkahártya-ciklus
terméketlenség
infantilizmus
szív- és vesefejlődési rendellenességek

73
Multiplex X-szindróma: Kariotípus: 44+ 3-5X A szám feletti X kromoszómák nem fokozzák
a női nemi jellegeket.
Tünetek:
infantilizmus
vérzési zavarok
szellemi visszamaradottság
sejtjeikben két Barr-test van

Dupla Y-szindróma: Kariotípus 44+XYY. Agresszív férfiak, a börtönökben 10-20-szor több

ilyen férfi van, mint az átlag férfipopulációban. A II.meiotikus osztódás nondiszjunkciójának
eredményeképpen a két Y kromatidot tartalmazó spermiumok által végrehajtott
megtermékenyítés okozza
Tünet:
magasak
antiszociálisak
kis mentális retardáció

74
 94. Öröklődő betegségek molekuláris diagnózisa

A molekuláris diagnózis felállítása azoknál a betegségeknél lehetséges, amelyeket valamilyen

nukleinsavváltozás okoz. Az öröklődő kórképekben ez csírasejt-mutációt okoz, a
rosszindulatú daganatokban szomatikus változásokat, a fertőző betegségekben pedig idegen
nukleinsav megjelenését jelenti.

Öröklődő betegségek diagnózisa

A gén mutációját akkor tudják kimutatni,ha a gént ár azonosították, és legalább egy részét
klónozták, így hibridizálható és a szekvencia ismert.

Pontmutáció kimutatására több módszer van, ma már rutinszámba megy.

1. Restrikciós hely képződésének vagy eltűnésének a vizsgálata

Mivel a restrikciós endonukleázok specifikusak a felismerőhelyük szekvenciájára, ha
akár egy bázispár is megváltozik, az meg is szüntethet, de létre is hozhat hasítási
helyeket. Ezek a helyek a DNS régióból származó restrikciós fragmentumok
meghatározásával, Southern blottal vagy PCR-al meghatározható. Pl.: sarlósejtes anémia.

A β-globin gén pontmutációja Mst II enzim felismrőhelyében következik be, így a

mutáns génre egy nagyobb méretű, el nem hasított DNS frafmentum lesz a jellemző, ami
könnyen kimutatható.

A restrikciós fragmentumok mutációk által előidézett méretbeli polimorfizmusát RFLP-

nek nevezik(restrction fragment lenght polimorphism).

Ugye a lényeg itt az, hogy ha a gén mutáns, akkor nem lesz restrikciós felismerőhely,
tehát a kihasított darab nagyobb lesz, ami lassabban megy a PCR-on

2. Hibridizáció aléllspecifikus oligonukleotidokkal

A DNS mintát hidridizációs filterre viszik, és a vizsgálandó szakaszra spec. vad típusú és
a pontmutációt hordozó oligonuleotid-próbával is hibridizálják. Az a lényeg, hogy a
képződő duplex stabilitását egy hibás bázispár (mismatch) is csökkenti. A hibridizációs
körülmények megválasztásával (megfelelő ph és hőmérséklet) tudnak csinálni olyan
próbát, ami tökéletesen fog bázispárosodni a mutánsal. Ez a a dot-blot eljárás.

Itt az a lényeg, hogy a homozigóta vad (normál) allélpár a mutánssal nem fog
hibridizálni csak a vaddal, a heterozigóta allélpár (amiben van vad és mutáns is van),

75
 mind a vaddal, mint a mutánssal hibridizálni fog, míg a homozigóta mutáns csak a
mutáns allélel fog hibridizálni.

3. Polieráz láncreakcióval
Ha a PCR-hoz használt primer 3’ vége pont ott van, ahol a mutáció, akkor a normál
primer után nem fog szintetizálódni a DNS, mert a normál primer nem lesz
komplementere a mutáns génnek. Ezért nem fog menni az amplifikáció (a DNS
polimeráz nem fog tudni kötődni). Ha olyan mutáns primert használunk, aminek 3’ vége
komplementer a mutáns DNS szakasszal, akkor a gén fog tudni amplifikálódni, mert a
DNS polimeráz II tud kötődni. Vad és mutáns primert alkalmazva, és a kapott PCR
terméket elektroforetizálva a genotípus is meghatározható.

4. Egyes láncok konformációs polimorfizmusának vizsgálata (SSCP-single strand

conformational polymorphism)
Az egyes láncú DNS molekulák térszerkezetét szekvenciájuk befolyásolja. Egy nukleotid
különbsége befolyásolhatja a DNS mozgását a nem denaturáló poliakrilamid gélben. Ez
egyszerű cucc, de pontmutáció helyét nem adja meg.

5. Heteroduplex analízis
A heteroduplexek normális és mutáns DNS-láncok renaturációjával létrehozott
molekulák, amikben a hibás bázispár (mismatch) kidudorodást hoz létre. Mivel a
térszerkezete megváltozott, ezért nem denaturáló gélben eltérő elektroforetikus mobilitást
fog okozni. Egyes láncú specifikus enzimatikus vagy kémiai hasítással a heteroduplex a
mismatchnél elvágható, a fragmentumok mérete meghatározható, és így a pontmutáció
pontos helye is megmondható.

6. Szekvenciaanalízis
Ez lenne a mutációk pontos helyének meghatározása, csak ez nagyon drága meg
eszközigényes, ezért rutin célra nem használható. Hosszabb távon a DNS chipek a tuti
befutók, és már most vannak forgalomban olyan chipek, amik egy meghatározott
génmutációra specifikusan tudnak detektálni génmutációt.

Nagyobb kiterjedésű léziók kimutatása

76
 Deléciók, transzlokációk, inverziók, inszerciók detektálása is lehetséges mol.biol.
eszközökkel.

Példák:

1. Cystás fibrosis: 1 triplet kiesését jelenti a CTRF-fehérjét kódoló gén egyik exonjában. Ki
lehet mutatni PCR amplifikált termék poliakrilamid gélelektroforézisével, vagy
szekvenciameghatározással
2. Duchenne-féle izom-dystrophia: a deléció nagyobb kiterjedésű, több exont érinthet.
Ilyenkor multiplex PCR-t alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy ugyanabban a PCR-ban több
primerpárt alkalmazva, szomszédos exont amplifikálnak és az elektroforetikus csíkokból
következtetnek arra, hogy melyik exonok estek ki (deléció). Kiterjedt, több gént is érintő
deléció kimutatására a metafázikus kromoszóma-szerelvényen végzett FISH a
legalkalmasabb.

Diagnózis a génkapcsolás jelenségének felhasználásával

A fenti módszerek csak akkor jók, ha a betegség génje ismert. De, ha nem az, akkor
indirekt módon, a betegségért felelős gén és a közelében lévő polimorf genetikai marker
kapcsolt öröklődésének a felhasználására van szükség. De ez viszont csak akkor
működik, ha az érintett családban többen hordozzák a kérdéses gént és meg tudják
vizsgálni a DNS-üket.

Példa: Az ábra egy fiktív pedigré

amin egy X-hez kötött recesszív
betegség és egy miniszatellit
polimorfizmus van (VNTR
jelenség). A miniszatellit olyan
közel helyezkedik el a génhez,
hogy a meiózisnál a crossing
overben nincs rekombináció. A génkapcsolás diagnosztikai alkalmazásának elve.
Az A-val jelölt egyedektől DNS A: X kromoszómához kötött recesszív kórkép pedigréje
mintát vettek és a miniszatellit B: VNTR analízis a génnel kapcsoltan öröklődő miniszatellit próbával
próbával Southern Blottot csináltak, hogy kiderítsék az 5. fiúról (aki még intrauterin volt),
hogy beteg-e. A vizsgálatból az derült ki, hogy a kóros gént hordozó X kromoszómát a C
jelzésű miniszatellit jelöli (amit a 4. férfi hordoz). Ez alapján valószínűleg a kisfiú is ezt
örökölte édesanyjától és beteg lesz.
A génkapcsolás jelensége annál jobban felhasználható diagnosztikai célra, minnél
polimorfabb a marker és minél közelebb van a vizsgálandó génhez.

A molekuláris diagnosztika felhasználási lehetőségei öröklődő betegségekben

77
A mol.biol. módszerek sokrétűen alkalmazhatók az öröklődő betegségek diagnosztikájában.
Már kialakult betegségeknél pedig a megerősítést szolgálják, recesszíveknél pedig a
tünetmentes hordozókat lehet kiszűrni.
Egyik legfontosabb terület a prenatális diagnózis. Öröklődő betegségeknél az amnioncentézis
(magzatvízvizsgálat) vagy a chorionbiopszia segítségével nyernek sejteket a kis lúrkóból, és
izolálják a DNS-üket, amit PCR-al amplifikálank. Ha pozitív az eredmény, és még idejében
van a terhesség (első harmad) akkor mérlegelhető az abortusz is.
A legmodernebb, a preimplantációs genetikai diagnózis. Erre az in vitro fertilizáció
(magyar nevén a lombikbébi) programok adnak lehetőséget. A nagyobb siker miatt több
petesejtet termékenyítenek meg. A 8-12 sejtes blastoméra még totipotens és
mikromanipulációval egyikük eltávolítható, a többiek pótolják a hiányt. A blastoméra-
biosziából (Dr. Szeberényi szerint embrióbiopszia, de Dr, Horváth Judittól tudjuk, hogy itt
még blastoméra-a szerk) nyert sejtből DNS-t izolálnak és PCR-on futtatják, amiből 20-30
öröklődő betegséget is meg tudnak állapítani. Így a genetikai szempontból legegészségesebb
embriókat tudják beültetni az anyukába..

78
 95. Daganatok, fertőző betegségek molekuláris diagnózisa

Daganatos betegségek
Molekuláris biosz módszerekkel a legpontosabb dignózist lehet megállapítani, ami
elengedhetetlen a leghatásosabb kezelés tervezéséhez. Figyelni lehet a tumor progresszióját, a
kezelés hatékonyságát, valamint a reziduális (visszamaradó) tumorsejteket is ki lehet mutatni.

A rosszindulatú daganatok kialakulásáért protoonkogének és tumor szupresszor gének

szomatkikus (vagy néha öröklött) mutációi a felelősek. A pontmutációk és deléciók
kimutatása a tumorsejtekben ugyanúgy megy, mint az öröklődőnél (94-es tétel). A
mikroszatelliták szomatikus mutációjának detektálása általános genetikai instabilitásra,
mutátor gének inaktiválódására utal.

Az ábrákon a transzlokáció és onkogénamplifikáció dektektálása van.

Fertőző betegségek
Vannak olyan fertőző betegségek, amiknek a kórokozói egyáltalán nem, vagy csak nehezen
tenyészthetők. A betegség diagnosztizálása, így a klinikai tünetek és az antitestek
megjelenésén alapul.

Kórokozóktól függően
Northern vagy Southern
blotot, in situ hibridizációt,
vagy polimeráz láncreakciót
lehet használni a diagnózis
felállítására. Így az
eredmény nagyon hamar
megvan (percek-órák) . (A
mycobacterium tuberculosis
kitenyésztéséshez pl. hetek
kellenek.)

Vannak olyan kórokozók

amiknek a kimutatására már
diagnosztikus kiteket
hoztak forgaomba. Ilyen
pl.: a hepa B, herps
simplex, HPV, tuberculosis.

79
 96. A géntranszfer módszerei
Géntranszfer:

1. Fizikai:
Mikroinjekció - kapillárissal a célsejtbe juttatni a DNS-t
Elektroporáció - elektromos impulzus hatására a póruson keresztül
Génpuska - DNS-t aranyszemcsére adszorbeáltatják, és gázárammal
belövik (in vitro és in vivo is alkalmazható)
2. Kémiai:
Hordozóanyaghoz kötött (transzfekció) vagy mesterséges foszfolipid hártyával
körülvett DNS jut be a kezelt sejtbe.
3. Biológiai:
Víruvektor lehet : - tranziens expresszió: átmenetileg van bent a sejtbe,
lebontja a DNS-t
- stabil transzfektáns: beépül a genomba és együtt
kettőzödve az utódsejtekbe is átöröklődik

Génterápiás vektorok:

A terápiás gént a hatásos dózis előállítása és a hatékony transzfer érdekében célszerű

valamilyen vektorhoz kötni. A humán kísérletekben három vektorrendszer valamelyikét
alkazták: virális vektorok közül a retrovírusok és az adenovírusok, a nem virális vektorok
közül pedig a liposzóma-komplexek a legnépszerűbbek. Próbálnak még új vektorrendszereket
kifejleszteni. A legfontosabb követelmény a vírus vektorokkal szemben, hogy a terápiás gént
bejuttassák és működtetni is tudják a célsejtben anélkül, hogy a vírus maga szaporodna.

Retrovirális vektorok. Manipulációjuk a provírus szintjén történik: a gag, pol és env géneket
cserélik ki a terápiás génre, majd a vírus-DNS-t transzkfekcióval beviszik egy becsomagoló
sejtvonalba. Ezek a sejtek egy helper provírusról termelik aGag, Pol és Env fehérjéket és a
rekombináns vírus-RNS-t becsomagolva a terápiás gént tartalmazó fertőző vírusokat
termelnek. A retrovírusokat eddig leginkább ex vivo terápiára használták. A célsejtben
provírus képződik, integrálódik, és expressziója a terápiás fehérje termelését eredményezi.

Adenovirális vektorok. Az adenovírus lineáris DNS-ében a korai régió egy részét cserélik ki
a terápiás génre; a vírus így nem tud replikálódni. Elszaporítása olyan csomagolósejtekben
történik, amikbe előzőleg bejuttatták a vírusreplikációhoz szükséges fehérjék génjeit. A
termelődő terápiás gént tartalmazó adenovírus partikulumok a célsejtbe egy integrinreceptor
által közvetített endocitózissal jutnak be. A vírusok kitörnek az endoszómákból, és a
sejtmagban extrakromoszomális DNS formájában expresszáljákk a terápiás gént. Integráció
hiányában az adenovírus vektor által kifejtett terápiás hatás csak átmeneti. Adenovírus
vektorokat általában in situ és in vivo beavatkozásoknál használnak. Ritkán okoznak
mellékhatásokat, a génterápiás kísérletek első halálos szövődményét mégis egy ilyen okozta
1999-ben. Egy fiatal beteg immunrendszere túlzott módon reagált erre a beavatkozásra.

Liposzóma-vektorok. A terápiás gént tartalmazó rekombináns plazmidot pozitív töltésű

kationos liposzómával komplexálják, és így juttatják a célsejtbe. A géntranszfer gyenge

80
hatásfokú, de mivel a komplex nagy dózisban adható, elérhető terápiás hatás. Megfelelő
liganddal ellátott liposzómavektoroktól in vivo génterápiás sikereket remélnek.

Vektor Előnyök Hátrányok

retrovírusok integráció a genomba, tartós inszerciós mutagenezis, csak
hatás osztódó sejteket fertőznek
adenovírusok sokféle sejt transzdukálható, átmeneti hatás, immunválasz
nagy hatásfokú kiváltása
adeno-asszociált vírusok integráció a genomba, nem kisméretű inszert
kórokozók
liposzómák betegséget nem okoznak, kis hatásfokú sejtbejutás
nagyméretű inszert
csupasz DNS betegséget nem okoz, kis hatásfokú sejtbejutás,
nagyméretű inszert bomlékonyság, instabilitás

Klinikai génterápiás tapasztalatok

Az első valódi génterápiát 1990-ben hajtották végre. Azóta sok erre specializált
biotechnológiai cég alakult, de a génterápiás beavatkozások sajnos egy kicsit csalódást
okoztak. Mellékhatások ugyan csak elvétve jelentkeztek, és általában a pozitív hatásokat is
érzékelték, gyógyulást vagy tartós javulást azonban csak néhány klinikai kísérletben hozott.
Ezek alapján viszont kifejlesztettek új, hatékonyabb vektorokat, és kezelési protokollokat
fejlesztettek ki.

81
 97)A humán génterápia lehetőségei

Az antisense oligonukleotidok specifikus mRNS-ek meghatározott régiójával komplementer

rövid nukleinsavak, melyek a sejtbe bejutva a cél-mRNS-hez kötődnek, annak működését
gátolják. Ezzel a módszerrel elvileg bármely gén ezzel blokkolható, legalábbis azok
amelyeknek a kódoló szekvenciájának legalább egy része ismert.

Elvileg minden betegség, amit abnormális génexpresszió vagy génműködés okoz, ezzel
gyógyítható lenne.

Philadelphia-kromoszómás myleoid leukaemiás sejteket sikerrel tisztítottak meg anti-bcr/abl

oligonukleotiddal a fúziós mRNSektől. Ezzel a módszerrel számos betegséget kezelhetnénk:
pl onkogénspecifikus oligonukleotidok állíthatók elő, különböző rákos megbetegedéseket,
vírusos megbetegedéseket, a növekedési hormon mRNSét mecélzó oligonukleotidok pedig az
acromegalia kezelésére lehetnének használhatók. Bakteriális Shine-Dalgarno szekvenciával
vetélkedő oligonukleottidok szelektíven gátolnák a fehérjeszintézist, így toxikus
mellékhatások nélkül alkalmazhatók lennének bakteriális fertőzések esetén. Antisense terápiás
beavatkozásra kínál célpontot pl a trypanosoma, ami az álomkór okozója, és mRNSeiben
közös leader szekvencia van jelen.

Ribozimek

Rekombináns DNS-technológiával olyan katalitikus RNS-ek állíthatók elő, amelyek

specifikus mRNS-eket képesek megkötni és elhasítva hatástalanítani. A HIV-RNS-re
specifikus ribozimek kipróbálása bíztató eredméyneket hozott. Állatkísérleti fázisban vannak
a H-ras onkogén, a bcr/abl fúziós gén, és a multidrog rezisztencia faktor génje által kódolt
mRNS-eket hatástalanító ribozimek is.

SiRNS-ek

Terápiás lehetőséget látnak az RNS-interferencia jelenségében is. Kisméretű kettősláncú

siRNS-ekkel szekvenciaspecifikus poszttanszkripciós géncsillapítás érhető el. Gyakorlati
alkalmazásának területei megegyeznek az oligonukleotid inhíbitorokéval.

Valódi génterápia

Célja a normális funkciójú gén expreszziója beteg sejtekben. Ez megvalósítható ha a rosszul

működő gént pótoljuk ha hiányzik, vagy a túlaktívat kicseréljük normálisra.

Génterápia típusai

1. Ex vivo génterápia: a beteg szervezetből kivett kóros sejteket szövettenyészeti

körülmények között manipulálják, majd a génterapizált sejteket visszajuttatják a
páciensbe.
2. In situ génterápia: lokálisan alkalmazzák a terápiás gént: nyálkahártyák felszínén, erek
falában, tumorba fecskendezve.

82
3. In vivo génterápia: a terápiás gént megfelelő faktorhoz kötve a keringésbe juttatják, és a
célsejtet véráram útján éri el. Az eredményesség feltétele, hogy a vektor felismerje a
célsejtet, és a terápiás gént csak ezekbe jutassa be. Ezt úgy lehet csinálni, hogy a vektort
specifikus liganddal jelölik meg, és csak a célsejt felszínén tud exprsesszálódni.
4. In utero génterápia: magzatvízbe fecskendezett génterápiás vektorral a magzat bizonyos
szövetei megcélozhatók. A módszer előnye, hogy az éretlen őssejteket lehetne korrigálni,
és ezek utódai már normálisak lennének.
Klinikai génterápiás tapasztalatok

Humán génterápia esetén néha mellékhatások léptek fel, az esetek egy részében pozitív
változást is tapasztaltak, de tartós, jelentős javulást azonban csak kevés esetben értek el.

Szomatikus sejtek génterápiája

Jelenlegi kísérletekben a manipuláció szomatikus sejteket érint, a csírasejtvonalat nem, ezért

nem öröklődik a manipulált tulajdonság.

1. Funkciónyerő mutáció esetén a kóros gén korrekciója, vagy célzott kiírtása lehetséges:
pl K.O. mutációval.
2. funkcióvesztő mutáció esetében a gén pótlása a megoldás, ez technikailag egyszerűbb.
Az első génpótlást adenozin-dezamináz (ADA)-hiányban szenvedő gyerekeken csinálták. Az
enzim hiányában toxikus adenin-nukleozidok szaporodnak fel a sejtekben, ezek károsítják a
lomfocitákat, ezzel immunhiányos állapotot okoznak. ’90-ben két kislány T-lomfocitáiba ex
vivo ADA-cDNS-t vittek be, ma is élnek, de mivel kaptak enzimkezelést, nem tudjuk hogy ez
jó volt-e.

Súlyos immunhiányos állapot jelzi az X-SCID (X-linked severe combined immundeficiency)-

ben szenvedő gyerkőcöket is. Mivel hiányzik egy interleukin-receptor alegységük, ezért nem
alakulnak ki sem T-, sem B-limfocitáik, és általában gyerekkorban meghalnak fertőzésekben.

Első génterápiás siker: 2000-ben 10 génterapizált kisfiúból 9-nél tartós javulást értek el.
Viszont bekövetkezett az inszerciós mutagenezis, mint szövődmény. A kilenc gyógyított
gyerekből kettőnek az ex vivo kezelt őssejtjeiben a vektorként alkalmazott retrovírús
provírusa egy transzkripciós faktor génjébe integrálódott. Ez a faktor fontos szerepet játszik a
vérsejtek fejlődésében, és túlzott expressziója miatt akut T-sejtes leukaemiájuk lett.

Cystás fibrosis esetében a veszély a légutak folyamatos fetőzöttsége. Jelenlegi kísérletekben

CFTR-gént adenovírus vektort aeroszol formájában próbálják bejuttatni a légutak hámjába,
változó eredménnyel.

Daganatos betegségeknél: legbíztatóbb eredmények az úgynevezett öngyilkos gének

alkalmazásával kapcsolatban vannak. Ezeknek a lényege, hogy a célsejtet érzékennyé teszik
amúgy hatástalan anyaggal szemben. Ilyen öngyilkos génként működhet pl a herpeszvírus
timidinkináz génje, rkHSV-génje. A timidinkináz enzim a ganciklovir nevű szert foszforilálja
ganciklovir-trifoszfáttá, és ez a dGTP helyett beépül a DNS-be, és replikációt gátol. A
daganatba adott rkHSV injekció után a glioma-betegeken tumorregressziót értek el ganciklovir-
kezeléssel.

83
Fertőző ágensekkel szembeni immunitás is elérhető DNS vakcinák alkalmazásával. Az
antigén génjét tartalmazó csupasz DNS-t felveszik vektorok, az expresszálódó fehérjével
szemben pedig a szervezetben humorális és celluláris immunválasz alakul ki. Fejlesztik az
immunizálást herpes, malária, AIDS, tubercolosis, hepatitis, és más fertőzések, daganatok
elleni oltásokat is.

Csírasejt génterápia: Elvileg emberben is elképzelhető olyan genetikai beavatkozás, amivel

betegségek öröklődését lehetne megakadályozni, hasonlóan a transzgénikus, illetve a K.O.
egerekhez.

De csírasejtvonalat nem manipulálunk: etikai, és kockázati megfontolások alapján a

beavatkozásra képes országokban ez tiltott.

84