You are on page 1of 41

Szociológia

közgazdászoknak
3. tananyag
Társadalmi mobilitás; vándorlás, migráció

Hegedűs Rita
Néhány tesztkérdés
Mi a különbség a társadalmi szerkezet és a társadalmi rétegződés
fogalma között?
a) A társadalmi szerkezet a társadalmi különbségeket jelenti, míg a
társadalmi rétegződés ezeknek a különbségeknek a rendszerét.
b) A társadalmi szerkezet a társadalmon belüli pozíciók közötti
viszonyok rendszerét jelenti, míg a társadalmi rétegződés a
különféle ismérvek alapján megállapított kategóriákat, azok
hierarchiáját.
c) Nincs különbség a két fogalom között, ezek teljesen rokonértelmű
kifejezések.
d) A társadalmi szerkezet kifejezést inkább az egész társadalomra
használjuk, míg a társadalmi rétegződést kisebb csoportokra.
Az osztály fogalmának melyik megközelítése az, amelyik a
gazdasági-társadalmi rendszerben elfoglalt helyet veszi
figyelembe?

a) A gazdasági
b) A szociológiai
c) Mindkettő
d) Egyik sem
Kinek a nevéhez fűződik az az elképzelés, hogy az azonos helyzetű
egyének csak akkor alkotnak egy osztályt, ha felismerik az
osztályérdeküket (egy másik osztállyal szemben), és megszerveződnek?

a) Karl Marxéhoz
b) Max Weberéhez
c) Pierre Bourdieu-éhoz
d) Kolosi Tamáséhoz
Max Weber melyik három dimenziót különböztette
meg a társadalomszerkezetet tanulmányozva?

a) Gazdaság, hatalom, kultúra


b) Gazdaság, hatalom, rend
c) Hatalom, rend, osztály
d) Gazdaság, rend, kultúra
Ki volt az a magyar szociológiában, aki a
munkajellegcsoportok koncepcióját kidolgozta?
a) Kolosi Tamás
b) Andorka Rudolf
c) Ferge Zsuzsa
d) Szelényi Iván
A társadalmi mobilitás
Alapfogalmak
Társadalmi mobilitás
• Egyszerű meghatározás Andorkától: „…az egyén vagy a család
társadalmi helyzete megváltozik, például parasztból munkás vagy
munkásból értelmiségi lesz”.
• Az egyenlőtlenségi rendszerben, a társadalmi hierarchiában elfoglalt
helyzet megváltozása.
A társadalmi mobilitás iránya
• Vertikális (függőleges) mobilitás: jobb vagy rosszabb pozícióba kerül az
egyén a hierarchiában (pl. munkásként kezdi a pályáját, de tanul, és
értelmiségivé válik; irodai dolgozó szülők gyermekéből segédmunkás
lesz).
• Horizontális (vízszintes) mobilitás: azonos társadalmi szinten történő
mozgás (például tanárból informatikus lesz, orvos apa lányából
matematikatanár lesz).
A társadalmi mobilitás és az életút
• Intergenerációs (=nemzedékek közötti) mobilitás: a szülők társadalmi
pozíciójától eltérő pozíciót foglal el felnőtt korára a gyermek.
• Intragenerációs (=nemzedéken belüli) mobilitás, más néven
karriermobilitás: egy előző társadalmi pozíciójához képest más
pozíciót foglal el az egyén.

• Ez a mese milyen mobilitást mutat be?


https://youtu.be/nEzhxBe2b7s
A társadalmi mobilitás dimenziói
• Ez attól függ, milyen társadalomszerkezeti megközelítést követ valaki.
• Gyakoriak az egydimenziós vizsgálatok, pl. foglalkozás vagy iskolai
végzettség szerinti mobilitást vizsgálnak.
• Róbert Péter többdimenziós vizsgálata (1986): foglalkozás, műveltség,
anyagi helyzet, lakóhely
A társadalom nyitottsága
• Nyitott és zárt társadalom megkülönböztetése
• Nyitott társadalom: ahol a mobilitási esélyek eltérése a különböző
rétegekben kevésbé tér el egymástól.

• Egyenlőség esélyegyenlőség

• https://www.youtube.com/watch?v=xOT4b1rPQVA
Módszerek
Adatok forrása
• Kérdőíves felmérések
(Pl. Magyarországon 1962 és 1992 között négy reprezentatív lakossági
mobilitási adatfelvétel)

• Történeti kutatások: dokumentumok elemzése


Paradigmák
• ISA-paradigma
• Stratifikációs paradigma, útelemzés
• Loglineáris paradigma
Az ISA-paradigma
• ISA: Nemzetközi Szociológiai Társaság, 1950-es években dolgozták ki az eljárást.
• Mobilitási kereszttáblák:
Kilépési mobilitási arányszám: az apák (szülők) adott rétegéből hová milyen
arányban „léptek ki” (pl. a betanított munkás apával rendelkezők csoportjából
hány százalék lett betanított munkás, szakmunkás, értelmiségi stb.) – tehát az
adott rétegből származók megoszlása jelenlegi helyzetük szerint
Belépési mobilitási arányszám: a fiúk (gyermekek) adott rétegén belül hány
százalék az, aki az egyes származási csoportokból „lépett be” (pl. a betanított
munkás csoportba tartozók hány százaléka rendelkezik betanított munkás,
segédmunkás, értelmiségi stb. apával) – tehát az adott réteghez tartozók
megoszlása származás szerint
ISA-paradigma

Összes mobilitás
=
minimálisan szükséges strukturális mobilitás
+
cirkuláris vagy egyéb mobilitás
Hipotetikus mobilitási adatok három társadalmi réteg megkülönböztetésével (Andorka-tk., 241.
o.)
Strukturális mobilitás számítása
Apák Fiúk Különbség
720 1700 980
3230 4900 1670
6050 3400 -2650
A stratifikációs paradigma
Útmodellek
A loglineáris paradigma
• Esélyegyenlőtlenségi hányados

Példa
Esélyegyenlőtlenségi hányados (ez tkp. egy
esélyhányados) a két országban:
A ország: = 26
8/2
12/78

B ország: = 11
20/5
20/55
Elméletek
Elméletek
• A társadalmi rendszerek hatása (pl. rabszolgatartó társadalom, rendi
társadalom, polgári társadalom)

• A strukturális tényezők hatása (pl. gazdasági fejlettség, iparosodás)


Vitatott koncepciók
• Az „amerikai álom”
• Környezet vagy öröklés
• Rendszerváltás
A társadalmi mobilitás alakulása
• Mobilitás a posztindusztriális társadalmakban
• Mobilitás a szocialista társadalmakban
• Mobilitás és rendszerváltás
• Napjaink társadalmi mobilitása
• Társadalmi szerkezet: a társadalmon belüli különböző pozíciók közötti
viszonyok.
• Társadalmi rétegződés: a különféle ismérvek alapján megállapított
társadalmi kategóriák helyzetének eltérése, hierarchikus sorrendje
különféle dimenziókban.
• (Társadalmi osztály: a termelőeszközökhöz való viszony alapján
meghatározott társadalmi kategóriák.)
• Társadalmi réteg: a foglalkozás, iskolai végzettség, lakóhely, jövedelem
stb. alapján meghatározott társadalmi kategóriák.
• Elit: a társadalmi hierarchia csúcsán elhelyezkedő kis létszámú csoport.
Vándorlás, migráció
Kérdések
1. Mit jelent pontosan a migráció és a migráns (vándorló, bevándorló, kivándorló)
fogalma?
2. Kik és milyen okból döntenek a migráció mellett? Hova mennek elsősorban?
3. Az önök életében hogyan jelenik meg a migráció, akár a kivándorlás, akár a bevándorlás
kérdéskörét illetően? (Pl. barátok, családtagok, kollégák, személyes tapasztalat)

Néhány videó
https://www.youtube.com/watch?v=_xDP8N89tcI
https://www.youtube.com/watch?v=RVRqokpGVcQ
https://www.youtube.com/embed/PKdGIR0AMsc
https://www.youtube.com/watch?v=1G--pYzttkY
Alapfogalmak
Migráció: a lakóhely (viszonylag) tartós megváltoztatása – beszélhetünk belföldi és
országok közötti migrációról.
De a belső vándorlás szempontjából csak az a lakóhelyváltozás számít, amely
településhatár átlépésével jár!
Állandó és ideiglenes lakhely, illetve állandó és ideiglenes vándorlás.
Bevándorló: az a személy, aki letelepedési vagy hosszú távú tartózkodási szándékkal
érkezik külföldi lakóhelyéről az adott országba.
Menedékkérő: az országba érkező menekülő, ha a hivatalok látókörébe kerül, és kérelmezi
a menekült státuszt (pl. vallási, politikai üldöztetés vagy fegyveres konfliktus miatt)
(részletesebben lásd: http://demografia.hu/hu/letoltes/fogalomtar/pdf/menekult.pdf)
Vándorlási egyenleg: a településre való vándorlás és elvándorlás különbsége, illetve a
nemzetközi vándorlásban a bevándorlás és a kivándorlás különbsége.
Migrációs elméletek
Klasszikus elméletek
• Költség-haszon kalkuláció
• „push” és „pull” tényezők

Világrendszer és munkaerőpiaci elméletek


• Globális kapitalizmus (a fejlett gazdaságok igénye olcsó munkaerőre)
• Társadalmi változások (pl. az agrárnépesség globális marginalizációja)

Hálózatelmélet
• Migránshálózatok és diaszpórák (etnikai közösségek) szerepe
Kérdés: Mik lehetnek a tipikus „push” (az
anyaország elhagyására) és „pull” (a
célország választására ösztönző) tényezők?
A világ becsült áramlási rendszere
(2005-2010)

© Melegh
Source: Abel & Sander 2014 Attila diája
Illustration: Sander & Bauer.
Migrációs formák
• A globális viszonyok és történeti változások kontextusában kell
megragadni
• Változások család, állam és piac viszonylatában
• Tőke-munka viszonyok
• Kommodifikálódás

© Melegh
Attila diája
Apple Kínában. Mozdul a tőke, és átszervezi
a helyi világot
• További migrációhoz vezet: Női és férfi tapasztalatok. Családi
stratégiák

© Melegh
Attila diája
Mozdul a tőke, mozdul a munka, de nem
mozdul a munkás
Alacsony bérköltség és technológia - virtuális migráció

Employees of India's largest online classifieds company Quikr work at company headquarters in Mumbai on
May 5, 2014
© Melegh
Attila diája
Mozdul az ember, állandósult verseny, hívják
őket (kereslet)
• Cselédnek áll

• Képzetlen munkásként dolgozik

© Melegh
Attila diája
Mozdul az ember, állandósult verseny, hívják
őket
• Szakmunkásként dolgozik

• Mérnökként dolgozik

© Melegh
Attila diája
Magyar adatok

• https://www.demografia.hu/kiadv
anyokonline/index.php/demografi
aiportre/article/view/2837/2727

You might also like