You are on page 1of 13

Társadalmi mozgalmak, civilnek lenni

Szabados György Norbert


Gondolatok a civil mozgalmakról
• A civil mozgalmak története az emberiséggel egyidős
• Az emberek társadalmi rétegződése ősidők óta tart, ami többnyire a
többség diktatúrája a kisebbség felett
• A kisebb társadalmi csoportok érdekérvényesítő képessége koronként
változik, a vele szemben megfogalmazott politikai megoldásokkal
együtt
• Példa: Gandhi története: meggyőzés, börtön,… vagy Mandela
• Minél több civil szerveződés él egy társadalomban, minél szorosabb a
kapcsolat, annál több bizalom és együttműködési készség halmozódik
fel az adott társadalomban (PUTNAM, 2000)
Civil mozgalmak
• „Civic engagament” kérdésköre, ez alapvetően a civil mozgalmakhoz, szervezetekhez
kötődő állampolgári aktivitással kapcsolatos kifejezés-elsősorban kifelé irányuló
aktivitás
• A „civic engagement” azt jelenti, hogy az állampolgárok együtt dolgoznak egy közös
jóért és a társadalmi tőke egy viszonos alapú kikényszeríthető bizalom mintáin
nyugvó kapcsolatrendszer, mely lehetővé teszi, hogy az emberek és intézmények
olyan erőforrásokhoz jutnak, mint szociális szolgáltatások, önkéntesek és
támogatások.
• Társadalmi tőke egy viszonos alapú kikényszeríthető bizalom mintáin nyugvó
kapcsolatrendszer –elsősorban befelé irányuló aktivitás
• A civil az állampolgári tevékenységekkel kapcsolatos fogalom, az részvétel pedig
aktív közreműködést jelent
• Lehet formális és informális
• globális civil társadalom kialakulásával is összefüggött. Az új típusú (pl.
környezetvédelmi és regionális) kihívások, a hagyományos politikai pártok és
az állam háttérbe szorulása
Problémák
• Egy 2006-os felmérés alapján az állampolgárok mindössze 17%-a tag vagy
vesz rész önkéntes munkában (Közép-EU Egyetem)
• Szalai Erzsébet-A civil aktivitás hazánkban nemzetközi összehasonlításban
kirívóan alacsony – Európában a második legrosszabb pozíciót foglaljuk el.
A megkérdezettek nem egészen harmada tartozik szervezett civil
közösségbe.
• Mit lehet ilyen számokkal kezdeni?
Néhány részlet-aktív részvétel vagy önkéntes
munkában részvétel alábbi szervezetekhez
kapcsolódva
Az aktív részvétel vagy önkéntesség aránya
országonként/státuszonként
Ismertebb mozgalmak-Dr. King
• Martin Luther King az 1950-es évek derekán polgárjogi aktivistaként jelent meg a
politikai élet színterén.
• 1955-ben, amikor megszervezték a híres Mongomery busz bojkottot,és
létrehozták a Montgomery Improvement Association egyesületet, ennek vezetője
Martin Luther King lett
• Elérik a szegregációs törvény törvényellenességét, ami a modern polgárjogi
mozgalmak kezdetét jelentette
• Fekete közösségek látogatása, egy év alatt 208 beszéd, a feketék követelései az
1965-ben elfogadott választójogi törvényben teljesültek
• 1963.augusztus 28 (Van egy álmom…)

• 1964. Nobel-békedíj
• 1968. április 4 Memphisben merénylet áldozata lett
Polgári mozgalmak
• Day for Durfur Mozgalom (háborús helyzet Szudánban)
• Live Aid koncert afrikai-etiópiai éhezők megsegítésére
Ausztria atomerőműve

• 1972-ben kezdték építeni, 1976-ra elkészült,


• Bruno Kreisky akkori kancellár ugyanis széles társadalmi egyetértéssel
szerette volna elindítani az ország első atomerőművét, ezért
népszavazást írt ki róla.
• Ahogy azonban közeledett a népszavazás időpontja, erősödött az
ellenzők hangja. Egyre nagyobb tüntetéseken követelték az
atomenergia-mentes, zöld Ausztriát, az erőmű beszántását. És 1978.
november 5-én megtörtént, amire senki sem számított: az osztrákok
egy paraszthajszálnyival ugyan, de leszavazták a drága pénzből
felépített atomerőművel.
Zengői radar
• Radarállomási előkészületek a Mecsek csúcsára tervezett
radarállomás
• Nagy helyi érdeklődés, majd civil mozgalmak: Civil szervezetek a
Zengőért Mozgalom, Greenpeace, hazai és nemzetközi aktivisták
• Zengői csata-fakivágás megakadályozása
• Pécs melletti Nagy-Tubesre helyezik
Globális civil mozgalmak-zöldek
• 1972-es Limit to the growth (a növekedés határai)
• A keleti rendszerváltások után globális mozgalmak megjelenése, a föld
fenntarthatósága iránt érdeklődés
Köszönöm a figyelmet!
Források:
• European Social Reality: https://ec.europa.eu/commfrontoffice/publicopinion/archives/ebs/ebs_273_en.pdf
• https://ec.europa.eu/commfrontoffice/publicopinion/archives/ebs/ebs_273_fiche_pt.pdf
• http://mek.oszk.hu/12700/12706/12706.pdf
• https://www.reformatus.hu/data/siteattachments/2/2014/9/14/Liter%C3%A1ty%20Zolt%C3%A1n%20%C3%8D
mhol%20j%C5%91%20az%20%C3%A1loml%C3%A1t%C3%B3.pdf
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Martin_Luther_King
• https://index.hu/techtud/2019/08/19/ausztria_zwentendorf_atomeromu_atomenergia_kornyezetvedelem/
• https://www.origo.hu/itthon/20051123azengo.html
• https://gondola.hu/cikkek/34679-Civilek_akadalyoztak_meg_a_radarallomas_epitesenek_folytatasat.html
• https://politicalcapital.hu/konyvtar.php?article_read=1&article_id=1483
• http://zolees.blogspot.com/2017/03/a-lelkekben-elo-hegy-zengo-hegyi-csata.html
• https://hu.pinterest.com/pin/486036984759116147/
• https://www.romania-insider.com/dicaprio-ro-march-forests-instagram-2019
• https://www.instagram.com/gretathunberg/?hl=hu

You might also like