Személyiségfejlesztés művészettel

„ A művészet az emberi önvaló tökéletességének

visszatükröződése. Ebben megtalálható minden vágy végső célja,
és ez az, ami visszacseng: a tökéletesség időtlen harmóniája."
(ismeretlen szerző)

Dolgozatom alapjául két szakirodalmat választottam, amelyek két különböző

művészeti ágról szólnak, és azt szerettem volna megtudni, hogy mi a különbség
és hasonlóság a kettő között a személyiségfejlesztésben. Ezért az első
szakirodalmam: Sándor Éva tanulmánya a Gyógyító pedagógiából.
A második: Kerekes József: Táncos mozgásfejlesztés és művészeti nevelés.
Sándor Éva tanulmányában a művészeti pszichoterápia- művészeti
pedagógiai terápia- gyógypedagógiai művészeti terápiával foglalkozik. A
művészet terápiás hatásainak pedagógiai alapja az a felismerés, hogy

1
 minden alkotás, amit az ember létrehoz, valami „bennünk lévő”
kifejeződése. Az esztétikai értéket hordozó mű egyrészt hírt ad belső
világukról, másrészt én-erősítő, önbizalom-növelő hatású. Mivel esztétikai
minőség, kollektív értéke is van. (Másoknak is megmutathatom, a közösség
tetszésének kivívásával magamat jobban elfogadtathatom.) Ez a titka a jól
vezetett rajzóráknak, és a művészeti szakköröknek, ezért ajánlják
magatartási vagy tanulási problémával küzdő gyermekek számára
képzőművészeti és kézműves szakkörök látogatását.
A művészeti pedagógiai terápiát tehát gyógypedagógiai tevékenységnek
tekinthetjük. A művészeteket, mint a gyógyítás eszközét felhasználó szakma
(pszichológia, pszichiátria) két fő csoportot különböztet meg.: művészeti
pszichoterápia, művészeti terápia). A művészeti pszichoterápiák a képet
szimbólumfeltáró munka révén értelmezik, bár elsősorban a képi-kreatív
folyamatra koncentrál, de fontos szerepet kap az értelmezés. A művészeti
terápiák viszont elsősorban a képalkotási folyamatra koncentrál. Elmondhatjuk,
hogy a művészeti terápia nonverbalitása és a művészeti pszichoterápia
tradicionális klasszikus metodikája elválaszthatatlan a terápiás gyakorlatban. Ha
a terapeuta megfelelő rugalmassággal tud viszonyulni a verbális és a nonverbális
anyaghoz, akkor nincs szükség a megkülönböztetésre. A művészeti pedagógiai
terápia a kép pszichológiai értelmezése nélkül, magát az alkotó folyamatot
pedagógiai értelemben használja a személyiség építéséhez. A művészeti
pedagógia lényegesen különbözik mind a művészeti terápiától, mind a
művészeti pszichoterápiától. Célja a képzőművészeti alkotómunka során
megvalósuló személyiségépülés. Lényege, hogy a biztonságérzet kialakulásának
hatására létrejött pszichikus tértágulás eredményeként az egyén alkotóképessé
válik, és ezzel megtalálja a hidat önmaga és a valóság között. A kép megjelenése
jelzi a pszichikum alak-teremtő munkáját, ami a tudatosság erősödését hozza
magával. Esztétikai minősége révén pedig mindig új és új alkotásra sarkall, ami
alapja annak, hogy a tevékenység öngyógyító metódussá válhasson.
Az esztétikum és a terápia fontossága. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy
amikor valaki valamit alkot akkor a legfontosabb a végeredmény, az alkotás, de
nem elhanyagolható, sőt nagyon fontos a képi vizuális kommunikáció, a
preverbális, gyakran időtől független folyamat, ami független az esztétika
értékrendszerétől. Míg a művészeti terápiában nagyobb gondot fordítanak az
esztétikumra. A csoportos formában alkalmazott művészeti terápiában, a
csoportvezető feladata, hogy moderálja az interakciókat az együttműködés
kialakítása érdekében. Nem az alkotások esztétikai értéke, hanem a kreatív
folyamat tudatos és tudattalan összetevőinek megértése a fontos. A terápia során
nagyfokú energiafelszabadulásról beszélünk, ami szintén az esztétikumhoz
köthető. Segíti a negatív élményektől való eltávolodástól és a pozitív önértékelés
kialakulásához. Az elkészített alkotás éppen esztétikai minősége miatt óriási
örömforrás, ami arra ösztönzi, hogy alkosson még. Elmondhatjuk, hogy az
esztétikum döntő jelentőségű.

2
Gerő Zsuzsa vizsgálatai szerint, a grafikus kifejezés lényegesen eltér egyéb
feszültségelvezető kifejezéstől pl: játéktól. A grafikus sémák mechanikus
rajzolása nem feszültségelvezető közlés, hanem éppen azt kikerülő pótcselekvés.
Munkám során én is megfigyeltem, ezt a kikerülő pótcselekvést.
Csabika, aki egy 7 éves autista kisfiú, aki ebben az évben kezdte az iskolát.
Szülei nagyon féltek, hogy sikerül-e megszoknia az új embereket, és a
környezetet, de sikerült neki. Óvodás évei alatt egy speciális óvodába járt,
jelenleg egy integrált iskolában tanul, ahol külön autista csoport működik négy
gyerekkel. Nagyon szeret mozogni, kedveli a labdajátékokat, kedvence a focizás.
Otthon legózni szeret, és nagyon szép várakat épít. Az elemmel működő játékok a
kedvencei pl: távirányítós autó, szintetizátor. A számítógépet ügyesen kezeli.
Színeket egyeztet, az alakészlelést nagyon szépen oldja meg. Író-ábrázoló
tevékenység közben a jobb kezét használja, ceruzafogása három ujjas
csipeszfogás. Ritmikus sort önállóan folytat, az alapszíneket azonosítja. „Több”-
„kevesebb „fogalom tisztázottak az „egyenlő” fogalom nem. A fő testrészeket
saját testén megmutatja. Játéktevékenységében megfigyelhetők a bonyolultabb
építő-konstruáló játék elemei. Grafomotoros teljesítménye kiemelkedően jó.
Képeket hibátlanul egyeztet. Szabályjátékokat szereti, a szabályokat betartja.
Vizuális memóriája korához képest fejlett. A megmutatott mintát önállóan,
emlékezetből, segítség nélkül, hibátlanul pálcikából kirakja. Nagyon nehezen
motiválható, önállóan nem vállal feladatot, és csak többszöri késztetésre oldja
meg. Nagyon sok türelem kell hozzá, mert nehéz rávenni a feladatokra, főleg
akkor, ha valami új a számára. Túl hosszú ideig nem lehet terhelni, 20-30percig,
mert egyszerűen abbahagyja, olyankor szünetet kap. Nagyon szereti a tölcsér
alakú fejlesztő eszközt, sok időt el tud benne tölteni. Magatartási problémák
nincsenek vele, inkább visszahúzódó gyerek. Együttműködése változó, ha egy
feladat iránt elveszti érdeklődését nagyon nehéz visszatéríteni. Inkább máshová
néz és mosolyog, Különleges kézmozgások jellemzik. Nagyon ragaszkodó
könnyen elkezdi a sírást, ez az iskolakezdés első napjaiban volt jellemző rá. Ha
nyugtalan vagy fél valamitől, akkor ad ki szavakat, hangokat (nem) és szintén a
kezét és a fejét forgatja. Szemkontakust többször felvesz, de verbálisan nem
nyilvánul meg, metakommunikatív eszközökkel jelzi szükségleteit. Ha vége a
napnak és jön az anyukája, olyankor nagyon boldog és akkor megpuszilja a tanár
nénit is. Fontosnak tartottam Csabika bemutatását, a történet elmondása előtt.
Mint ahogy már az előbbi sorokban leírtam nagyon kötődik az anyukájához, és az
iskolakezdés első napjaiban, amikor már egész nap az iskolában kellett maradnia a
nap vége felé eltört a mécses és nem tudtuk volna megvigasztalni. Azt
megfigyeltük az előző napokban, hogy Csabika nagyon szeret festeni.
Kipróbáltuk, hogy segít-e ha elkezd festeni, és igen segítet le tudta vezetni a
feszültségét a festés által, a szabadfestés korszaka jellemző rá, és legszívesebben a
barna színt használta, ha láttuk, hogy újra kezd elszontyolodni, kitaláltuk, hogy az
ő segítségével feldíszítjük a terem szekrényét, amire kéznyomatokat készítettünk.

3
A művészet csillapítani tudta az anya utáni vágyódást, és a gyerek ki tudta a
festményei által fejezni érzéseit, és ez megnyugtatta.
Mai századunkban nagyon fontos a vizuális nevelés, hiszen elindult egy
információrobbanás, ami elsősorban vizuális úton közelít. Napjainkat behálózza a
„kép”. A rajz és a vizuális kultúrának elnevezett tárgy fontosabbnak tartja a
látványszerű elkészített alkotástól, a kommunikációs képességek fejlesztését,
amely lehetőséget biztosít valakinek arra, hogy önmagát kifejezze, képes legyen
környezetével vizuális alapú üzenetváltásokra, és eligazodjon a mai audiovizuális
kultúrában. Fontos, hogy a vizuális kultúra tárgy lehetőséget adjon a gyermekek
gyakorlati- manuális tevékenységére így a kéz és az agy összehangolásának
fejlesztésére.
A művészeti pedagógiai terápia és a gyógypedagógiai művészeti terápia
rendszerének kialakításánál, elsősorban olyan körülményeket kell kialakítani,
hogy a gyermek nyugodtan, elmélyülten, dolgozhasson, ami lehetővé teszi és
inspirálja a probléma feldolgozást. Ez sok esetben hosszú, esetleg több éves
folyamat is lehet. A terápiás rendszert minden gyermekcsoport esetében másként
alakítják ki, az adott igényeknek megfelelően pl: óvodás és kisiskolás
gyermekeknél a foglalkozás tevékenységtartalma a szabadfestés. Ez többnyire
valamilyen érzelmeket vagy a fantáziát megmozgató látvány, vagy mozgás idézi
elő. Szabadfestésnél a cél, hogy egy esztétikus kép szülessen, ami
feszültségelvezető közlést tartalmaz, azaz ahol az „átfordítást” a kifejezés
feszültsége kíséri, és ez által valóságos élmény, vagy problémafeldolgozás
történik. A terápia lényege, hogy a gyermekek ebben a korban még szabadon
alkotnak, miközben problémáikkal birkóznak, sokszor a kifejezés, a képalkotás
segítségével próbálnak megszabadulni a dolgoktól. A személyiségépítés fontos
momentuma, a személyes igényeik kielégítésein kívül a határok pontos kijelölése.
Ebbe beletartozik a foglalkozások rendjének betartatása, a dolgok rendje, de a
legfontosabb, hogy a közös vagy az egyéni tevékenység során jó lehetőség nyílik
a személyiség határainak próbálgatásaira is. Az én- határok kialakulása azért
különösen lényeges ebben a munkában, mert a közös mű vagy éppen a saját mű
kialakulása, az én-határok kézzelfogható kifejeződése is egyben. A tevékenységek
megörökítése videón, valamint az alkotások lefényképezése a gyerekek
önértékelését pozitívan befolyásolja, öntudatosságát növeli, ami a
személyiségfejlődésben nagy jelentőségű.
A gyógypedagógiai művészeti pedagógiai terápia és képességfejlesztés célja a
kreatív állapot elérése, ami alapja az önkifejezésnek, és a befogadóképesség
kialakulásának. A tanulásban akadályozott gyermeknél fontos a biztonságot adó
légkör. A nyugodt, segítő légkörben végzett problémamegoldó munka élménye
beépül a személyiségbe, ezáltal az ismeretek gazdagodása, a képességek fejlődése
mellett az önbizalom is erősödik, ami növeli a bátorságot, hogy az új
problémákkal szembenézzünk. Ezzel elindítható egy önmagát erősítő folyamat,
ami a tanulási akadályozottság kompenzálásához, esetleg leküzdéséhez vezet.

4
 Kerekes József munkáját olvasva, még világosabbá és biztosabb lettem
benne, hogy a tánc szerepe a sérült és ép gyerekek nevelésében nagyon fontos.
A fiatalok mozgáskultúrájának kialakítására a magyar néphagyomány, azon belül
pedig a gyermekjátékok és a táncos népszokások kínálnak bő választékkal.
Komplexnek nevezhetjük, hiszen, mozgást, zenét, dalt, és egyszerű
szerepjátékokat tartalmaznak, ettől válik még színesebbé. Elmondhatjuk, hogy
összetettsége révén az önkifejezés és az önmegvalósítás remek eszköze.
Ugyanúgy egyénre szabott fejlesztési terv a kiindulópontja, és a gyerek határait
figyelembe véve. A tánc segíti a közvetlen környezetre, a hétköznapi világra való
kitekintést, hiszen a táncos metódus a gyermeket lelki és fizikai valójában, vagyis
„egységben” szemléli. A tánc kínálta önkifejezés sokoldalúsága az
önmegvalósítás visszacsatolása, eredményesen hatnak a gyermek biztonsága,
identitása terén, csökkentik az elzárkózást és a kívül rekedés veszélyét, hiszen
legtöbb esetben csoportosan vagy párban folyik a táncolás, és senki sem marad ki.
A cél a művészeti nevelésen belül a gyermek viszonyulása a tánchoz illetve a tánc
hatása a sérült gyermekek fizikai és mentális fejlődésére. A tánc önkifejező ereje
lehetőséget kínál, önmaga, gondolatai, valamint érzései, mozgásban való
„kibontására”. Egy-egy mozgássorozat begyakorlása, megtanulása egyben ez egy
biológiai változás a fejlődés történetében.
A táncos művészeti nevelés és fejlesztés a személyiség elfogadására épít.
Elfogadottá vált, hogy az egyéni fejlesztések lényegét egyértelműen a mozgáshoz
köti, s ezt olyan szándékkal, hogy a gyermektől közvetlen hatást lehet elérni a
gyerekek nevelésében. Nagyon sok esetben a gyermekek ösztönösen
„táncolásban” fejezik ki magukat pl: öröm hatására. Ekkor ugyanis az érzelmi
alapú megnyilvánulás fokozottan segíti a tudataiból táplálkozó önkifejezést, s így
a kapcsolatteremtést. A tánc, több mint, mozgásnevelés, hiszen a zenét használja
alapul, ez adja a „lelkét”, aminek így együttvéve inspiráló, kontaktuskereső hatása
van.
Nem elsődleges cél a testi ügyesség fokozása, sokkal inkább az egyénenként
eltérő mozgáskoordinációs képesség fejlesztésén túlmutató, komplex, a
személyiség egészére ható intenzív, fizikai és pszichikai formálás. Jó hatással van
a gyerek aktivitására, és csoportos formában is serkentőleg hat. Nagyon sok
lehetőséget nyújt a pedagógus számára, hiszen minden órát változatossá lehet
tenni, gyermekjátékok, táncosnépszokások, kínálnak bő választékkal.
A mozgásszabadság illetve a dalszöveg térbeli megjelenése csak jobban segíti az
önkifejezést, fejleszti a logikai gondolkodást, fizikailag kondíciót, és segít egymás
elfogadásában, hisz a táncban társnak kell lenni, ezek egységesen járulnak hozzá a
személyiségfejlesztéshez. A mozgásnak, táncnak a zene ad egy szoros keretet,
amihez alkalmazkodni kell.
Gyógypedagógiai gyakorlatom során egy értelmileg akadályozott csoporthoz
kerültem, ahol énekórát kellett tartanom, mivel én is nagyon szeretem a táncot, és
tudtam, hogy ezzel tudom a gyerekeket fejleszteni is és valószínű, hogy élvezik is
úgy döntöttem, hogy a néptánc világával ismertetem meg őket, persze csak a

5
határaikon belül. A népzene befogadását, gyakori ismétlésekkel tettem kedveltté,
hangszereket vettünk elő, majd ahogy telt az idő minden gyerek elkezdet
mozdulatokkal reagálni a zenére, akivel lehetett felvettük a ritmust. Ezzel, hogy
ők elkezdtek mozogni, táncolni, valamit kifejeztek magukból, amit talán szóban
sohasem. Megmutattam nekik az egyszerű alaplépéseket, és együtt gyakoroltuk.
Nagyon fontosnak tartottam, hogy mindenkit feltétel nélkül elfogadtunk, és
mindenki folyamatosan dicséretben részesült. Fontos pont volt az
összekapaszkodás, amikor kört alakítottunk, vagy párban táncoltunk, amiben az
érintés jutott kiemelt szerephez, ezzel egybensőséges hangulatot teremtettünk, és a
másokhoz való alkalmazkodást is segítette. A gyerekeken látszott, hogy élvezik,
és örömmel táncoltak, nem féltek attól, hogy most rosszat csinálnak, és ki kell
javítani. A hét alatt megerősített, hogy a gyerekek minden nap kérdezték mikor
fogunk táncolni, így gondoltam ez számukra pozitív élmény lesz, és így is volt.
Jó élményekkel zárult így a hetem és remélem a gyerekek számára is, tudtam egy
kis újat mutatni, egy kis változatosságot, ami hozzájárult a
személyiségfejlődésükhöz.
Dolgozatom végéhez érve elmondhatom, hogy az elején feltett kérdésemre,
hogy a két művészeti ág személyiségfejlesztésében milyen különbségeket és
hasonlóságokat tapasztalok. Elmondhatom, hogy nem a hasonlóságok és a
különbségek boncolgatása a legfontosabb, hanem az, hogy mindkettő a gyerekek
önképük és identitásuk, test -lelki egészségükhöz járul hozzá, a környezettükkel
való kapcsolat fenntartása, és a mindennapi életükből vett élmények döntő
jelentőségűek. Nem csak ennél a két művészeti ágnál, hanem bármelyiknél
elmondható, hogy az alkotás folyamata a fontos, és hogy közben jól érezze magát
abban a közegben a gyerek. A személyiségfejlesztés legfontosabb kulcsa az
önkifejezés, ehhez járul hozzá, ha hagyjuk a gyereket szabadon alkotni.